Az ügyészség büntetőjogon kívüli hatásköreit elemző, a Magyar Jog 2011. februári számában megjelent írást (Új alkotmány és az ügyészség közjogi hatáskörei) azzal zártuk, hogy:
a) Az ügyészségi hatáskörök (a bolsevik államszerkezetbe illő) felügyelet köré csoportosítása jogállami körülmények között nem tartható fenn.
b) Az összehasonlító jogi megközelítésen alapuló európai feladatleírás nem tudja kezelni a törvényességi felügyelet középpontba helyezését, ehelyett a közérdek érvényesítését (és ennek részeként a jogvédelmet) kell meghatározó sajátosságnak tekinteni.
c) Az Alkotmány és az azon alapuló törvények által meghatározott konkrét hatáskörök rendszere szerint az ügyész büntetőeljárási tevékenységének célja a jogerős ítélet, míg a büntetőjogon kívüli tevékenység részben felügyeleti jellegű, részben azonban nem - a peres és peren kívüli eljárásokban az ügyész törvény kifejezett felhatalmazása alapján félként járt el, ilyenkor a tevékenysége még távoli összefüggést sem mutatott bármiféle felügyelettel.
Mindebből arra a következtetésre jutottunk, hogy ha az ügyészség összes hatásköre a közérdek védelmét szolgálja, akkor ezeket elsősorban nem a tevékenység tényleges kifejtésének megfelelő jogágak szerint célszerű csoportosítani, mivel mindegyik az ügyész közjogi felhatalmazottságán alapul. További következtetésünk volt, hogy a büntetőjogin kívüli közjogi hatásköröket akkor kell az ügyészséghez rendelni, ha az ügyészség függetlensége, illetve pártatlansága, büntetőeljárási tapasztalatai és adatai, továbbá a (máig tartóan értelmezett) jogi hagyományai miatt hatékonyabban tudja ellátni, mint más szervezet. Végül arra is utaltunk, hogy az ügyészség közjogi hatásköreit a lehető legpontosabban szükséges meghatározni, a generális felhatalmazások helyét át kell venniük a konkrét helyzetekre vonatkozó hatásköröknek, és ezeket intézkedési (és indokolási) kötelezettséggel kell párosítani a korábbi törvényi szabályozás (általános-felügyeletből eredő) -hat, -het megfogalmazásokat alkalmazó, lényegében diszkréciós felhatalmazásai helyett.
Magyarország Alaptörvénye két jelentős változást hozott az ügyészség jogállása és ezáltal feladatköre, az alkotmányos intézmények rendszerében betöltött szerepe tekintetében. Amikor 29. cikkének (1) bekezdése a legfőbb ügyészt és az ügyészséget egyrészt az igazságszolgáltatás közreműködőjeként azonosítja, másrészt fő feladataként az állam büntetőigényének érvényesítését nevesíti, a korábbiakhoz képest szűkíti az intézmény által követendő elsődleges szempontok körét, továbbá meghatározza a működés fő célját és eszközeit is.
Azáltal ugyanis, hogy az ügyészi szerepkör elsődlegesen az állami büntetőigény érvényesítésében nyilvánul meg, világossá válik, hogy az Alaptörvény nem egyszerűen rangsort állított fel az ügyészégi feladatok között,
-129/130-
hanem rögzítette azt is, hogy tevékenysége immár nem az absztrakt "törvényesség" biztosítása, hanem célirányosan a jogsértések, ezen belül elsősorban az anyagi büntetőjog szabályai megsértésének megtorlása. Ennyiben tehát vitatjuk Jakab András álláspontját, aki úgy véli, hogy az Alaptörvény lényegében nem hozott újat az Alkotmánnyal szemben. A különbség leginkább abban nyilvánul meg, hogy az Alaptörvény a jogvédelmi szerepet immár nem tartalmazza.
Kiinduló álláspontunkat, mely szerint az ügyészi szerep lényege a megtorlás, persze pontosítani szükséges. A jogvédelem ténylegesen az Alkotmány hatálya alatt sem volt elsődleges feladat, azt az ügyészség a bűncselekmények (az alapvető jogok megsértésének) üldözésében, azaz saját hatásköreinek érvényesítése során érte el, azaz mást jelentett az ügyészség jogvédelmi irányultsága, mint például az ombudsmani primer jogvédelmi szerep. Az Alaptörvényben ennek a megközelítésnek a fordítottját látjuk: az ügyészségnek nem szabja nevesített feladatául a jogvédelmet, ugyanakkor a Szabadság és felelősség címet viselő részének első rendelkezéseként azt olvassuk, hogy "AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége" [az I. cikk (1) bekezdése]. Az elsőrendű állami kötelezettségként tételezett jogvédelem tehát tovább él, ilyenként saját feladatainak ellátása során általános szabályként minden állami intézményt kötelez. Az ügyészség tekintetében ezt csak úgy értelmezhetjük, hogy egyfelől eljárásai során az alapvető jogokat nem sértheti (jogvédelem mint a jogsértés általános tilalma), másfelől intézkedéseivel - ahol csak felmerül, márpedig a jogi eljárásokban rendszerint felmerül - az alapvető jogok védelmét is kell szolgálnia (jogvédelem mint mögöttes intézkedési cél).
A megváltozott ügyészségi szerepet az Alaptörvény részben elrejti, és azt csak az új ügyészségi törvény[2] (ÚjÜtv.) bontja ki, amikor 1. §-ának (2) bekezdésében (a korábbi Ütv.-hez, az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvényhez hasonlóan) úgy rendelkezik, hogy az ügyészség a közérdek védelme érdekében közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki betartsa a törvényeket. A törvény tehát megjelöli az ügyészi működés fő célját, a közérdek védelmét. Dolgozatunkban nem az Alaptörvényt kívánjuk kommentálni, mégis meg kell jegyeznünk, hogy nincs pontos magyarázat arra, hogy a közérdekvédelmet szövegszerűen miért nem tartalmazza. Az előkészítő munkálatok során ugyanis az mindvégig jelen volt, így az Alkotmányelőkészítő Eseti Bizottság szakértői anyagában is[3], a Bizottság által beterjesztett és elfogadott határozatban ugyan nem szerepelt[4], de ismételten megjelent az alaptörvény-javaslat Országgyűlés elé terjesztése előtt nyilvánosságra hozott szövegváltozatban[5]. Megkockáztatjuk, hogy a fogalom bizonytalansága okozta végül a mellőzését. Annak ugyanis, hogy pontosan mit kell érteni közérdeken, nincs kialakult értelmezése. Összetevői, a közrend (ordré public), közbiztonság, köznyugalom ugyan megjelennek különféle normatív szövegekben (mindenekelőtt a nemzetközi jogi normákban, illetve a Büntető Törvénykönyvben[6]), de a fogalom részletes dogmatikai elemzése - különösen abban a tekintetben, hogy a közérdek és az egyéni jogok egymáshoz való viszonyának melyek a jellemzői - még várat magára. Az mindenesetre kiemelést érdemel, hogy az ügyészség és szerepe pozicionálása az állami intézmények között és működésük célja tekintetében elkerülhetetlen volt. Az Európa Tanács intézményeinek korábbi cikkünkben részletesen kifejtett álláspontja ugyanis egyértelműen ezt sugallta: az ügyészséget az állam és a köz oldalán kell elképzelni, és feladatai közül a jogvédelem nem lehet elsődleges szempont[7] - már csak azért sem, mert akkor a büntetőeljáráson kívüli jogvitákban hatalma birtokában túlzott előnyt biztosít valamelyik félnek. Azt mondhatjuk tehát, hogy a közérdekvédelem szempontjának megjelenésével (az Alaptörvény közvetetten, az ügyészségi törvény közvetlenül) rögzíti az alapjogi biztos és az ügyészség szerepének komplementaritását[8].
Az ÚjÜtv. megkísérli pontosítani, hogy milyen tevékenységi irányok következnek ebből a "fő célból", de ebben a tekintetben igencsak támaszkodik a korábbi szabályozásra. Úgy rendelkezik ugyanis, hogy az ügyészség a "jogszabályok megsértése esetén - törvényben meghatározott esetekben és módon - fellép a törvényesség érdekében. Ha törvény másként nem rendelkezik, a fellépésre akkor köteles, ha a törvénysértés megszüntetésére hivatott szerv Magyarország Alaptörvényében (a továbbiakban: Alaptörvény), valamint törvényben és más jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott kötelezettsége ellenére a szükséges intézkedést nem teszi meg, vagy ha a törvénysértésből eredő jogsérelem elhárítása érdekében azonnali ügyészi intézkedésre van szükség." Ez pedig szinte szó szerint azonos a korábbi Ütv. 1. §-ának (3) bekezdésében és 2. §-ában írtakkal[9]. A szövegazonosságot úgy értelmezzük, hogy a törvényhozó hatalom nem az ügyészség büntetőeljáráson kívüli tevékenységének technikáit, intenzitását kívánta megváltoztatni, hanem azokat világosan közérdekvédelmi cél szolgálatába állította.
A közérdekvédelmi célra tehát az Alaptörvény nem is utal, egy másik fogalmi összetevő azonban legalább ennyire meghatározza az ügyészségi működést. Az Alaptörvény 29. cikkének (1) bekezdése szerint a legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként járnak el. Az utóbbi szókapcsolat mindkét eleme külön-külön is jelentőséggel bír az ügyészség működésére nézve. Közreműködőkénti megjelenítése
-130/131-
ugyanis egyszerre közelíti és távolítja is az ügyészséget az igazságszolgáltatás alapintézményeihez, a bíróságokhoz képest. Közelíti, mert meghatározza az intézmény jellegét az államhatalmi ágak rendszerében. Erős, a végrehajtó hatalomra jellemző eszközei (nyomozás, törvényességi felügyelet a büntetés-végrehajtás fölött) ellenére jelzi, hogy ezek alkalmazása nem a végrehajtó hatalom saját céljai - az anyagi jogszabályokban meghatározott feladatok pro futuro elérése - érdekében történik, hanem azért, hogy azokra alapítva valamilyen bírósági döntés legyen hozható. Ugyanakkor a közreműködés azt is jelzi, hogy az ügyészség szerepe nem a közvetlen igazságszolgáltatás mint döntéshozatal, más szóval az ügyészség nem tekinthető bíróságnak (bírósági szervnek). A szabályozás ennyiben követi az európai jogfejlődést.
A szókapcsolat másik eleme, az igazságszolgáltatási jelleg a fentieknél konkrétabb következményekkel is jár, nevezetesen befolyásolja a jellemző ügyészi eszközöket. A büntetőeljárás tekintetében ez nem jelent újdonságot, mivel annak célja mindig is a bűncselekmény és a büntetés tárgyában hozandó jogerős ítélet volt[12], és a polgári bíróságok előtti tevékenység sem változik ezáltal. A közigazgatással kapcsolatos ügyészi tevékenységeknek viszont az Alaptörvény rendelkezése folytán szükségszerűen változniuk kell, és a bíróságok előtti szerepeknek kell elsődlegessé válniuk (mint látni fogjuk, ez be is következett).
Végül az Alaptörvény szabályai befolyásolják az ügyészségre vonatkozó alacsonyabb szintű jogszabályok rendszerét. Míg az Alkotmány utolsó módosítás előtti szövege egyszerű törvényre bízta az ügyészségre vonatkozó részletes szabályozást, nem volt különösebb jelentősége, hogy ezek milyen mélységig rendezik a szervezet, működés, ügyészi jogállás kérdéseit, és milyen mértékben hagyják ezt más jogszabályokra. Ennek rendszerváltozás utáni megoldása sokszintű szabályozásban öltött testet.
A korábbi Alkotmány a már ismertetett enigmatikus szabályait az Ütv. és az Üszt., mint eredetileg egyszerű többséggel elfogadható törvények bontották ki meglehetős részletességgel. A működés szabályainak következő szintjét az eljárási kódexek (Be., Pp., Áe. majd Ket., Szabs., Bvtvr.) képezték, míg ezekhez képest speciális hatásköröket és esetenként speciális eljárási szabályokat az egyéb törvények tartalmazták. A működés egyes részleteit pedig (ideértve a szervezeti felépítést, illetékességet stb.) a legfőbb ügyész rendezte normatív utasításban.[13] A szabályozás másik "ágán" az Üszt. mögöttes jogszabályaként jelent meg (az Üszt. kifejezett felhatalmazása alapján) a Munka Törvénykönyve, valamint a társadalombiztosítási jogszabályok.
Az Alaptörvény hatálybalépésével (tulajdonképpen már az Alkotmány 2010. őszi módosításával) a szabályozás szintjeinek nem feltétlenül, az egyes szintek tartalmának azonban mindenképpen változniuk kell(ett). Azáltal ugyanis, hogy a szervezeti, működési és jogállási kérdések kétharmados többséggel elfogadandó sarkalatos törvényre tartoznak, alapos megfontolást igényelt, hogy ezek milyen mélységig szabályozzanak. A korábbi megoldás, amely jelentős átfedéseket jelentett egyfelől az Ütv.-Üszt., másfelől az eljárási kódexek között, nem volt tartható, mert a sarkalatosság miatt ez azzal járt volna, hogy az utóbbiak módosítása "átvezetést" igényelve az előbbiekbe, igen sok eljárási szabályt kötött volna minősített többséghez. Ez pedig nem egyszerűen praktikus hátrányokkal járt volna (az eljárási törvények módosítását rendkívül megnehezítve), de kiemelt védelmet biztosított volna olyan részletszabályoknak, amelyek ezt nem feltétlenül igényelték (csak példaként a konkrét jogorvoslati eszközök emelkedtek volna sarkalatosság rangjára). Ugyanez igaz a jogállási szabályokra is azzal, hogy ezek esetében kevesebb engedményt lehetett tenni a feles törvények javára, mivel a túl általános jogállási szabály kiüresítette volna a sarkalatos védelmet. A működési szabályok vonatkozásában megoldást, amelyet a büntetőjogon kívüli eszközök tekintetében részletesen elemeznünk kell, az ÚjÜtv. valóban egyszerűsítéssel oldotta meg. Csak a részletszabályoktól megtisztított alapvető működési garanciákat rögzíti. A részletszabályokat ettől kezdődően az egyszerű többséggel elfogadható eljárási kódexek és egyéb (szak)törvények tartalmazzák. Ezek és az ÚjÜtv. összhangjának megteremtése nyilván elhúzódó folyamat lesz.
Az ÚjÜtv. tehát változott az Ütv.-hez képest (így átkerültek bele az adatkezelési szabályok a korábbi Üszt.-ből), a változások pedig formai és tartalmi értelemben egyaránt a büntetőjogon kívüli eszközök tekintetében a leglátványosabbak.
A meghatározó változást a felügyelet-központúság elvetése hozta. Ezt már az ÚjÜtv. szerkezete, a fejezeti rend is jelzi, amely az Ütv.-hez képest immár világos jogági szabályozást követ. Az általános rendelkezéseket a szervezeti, működési és jogállási alapkérdések, majd a büntetőjogi, közérdekvédelmi feladatok szabályai, végül az adatkezelés közös szabályai követik. A felügyelet a nyomozással és a büntetés-végrehajtással kapcsolatban jelenik csak meg, vagyis azokban az eljárásokban, amelyekben az ügyésznek valóban saját jogú beavatkozási lehetősége van: aktusfelülvizsgálat (a nyomozó hatóságok döntéseinek felülbírálata, megváltoztatása) vagy utasítási jog formájában. A büntetőjogon kívüli, és a dolgozat témája szempontjából meghatározó jogterületeken, amelyeket az ÚjÜtv. egységesen közérdekvédelmi feladatokként nevesít, a törvényességi felügyelet helyébe konkrét intézkedésekre adott felhatalmazás, illetve - ahol szükséges - törvényességi ellenőrzés lépett. Ezáltal az ÚjÜtv. folytán bekövetkezett az a változás, amely az ügyészi alkotmányos helyzetéhez, az igazságszolgáltatásban való közreműködéshez igazodik.
-131/132-
A változás azonban mélyebb, mint egyszerű fogalomhasználati következetesség. A korábbi, büntetőjogon kívüli felügyelet-központú ügyészi tevékenység tarthatatlansága a büntetőeljárási szereppel összehasonlítva érzékeltethető legkönnyebben: a büntetőeljárásban az ügyész (illetve részben a nyomozó hatóság) alapos okból, bűncselekmény gyanúja esetén indíthatja meg az eljárását, amelynek első szakaszában, a nyomozás során ezt a gyanút igyekszik igazolni vagy cáfolni, ha pedig az igazolható volt, az ügyész vádat emel, azaz a bíróság további eljárását kezdeményezi, és ettől kezdődően félként vesz részt abban. Ezzel szemben a korábbi magánjogi és közigazgatási jogi törvényességi felügyeleti eljárás, azaz az ügyészi vizsgálat minden ok nélkül (hangsúlyozzuk: bármiféle törvénysértésre utaló adat hiányában!) megindítható volt, ha pedig a vizsgálat törvénysértést tárt fel, akkor az ügyész többé-kevésbé mérlegelhette, hogy alkalmazza-e a saját eszköztárát (óvás, felszólalás, figyelmeztetés, peres eljárás kezdeményezése), ha pedig alkalmazta, akkor csak ennek eredménytelensége után fordult bírósághoz, akkor is a saját kezdeményezésének elutasítása és nem az eredeti jogsértés megtörténte miatt. Nem véletlen, hogy ezt az időben nagyrészt korlátlan, feltételekhez nem kötött, és az eljárást igénylő jogsértések súly szerinti differenciálását nélkülöző vizsgálati felhatalmazottságot előbb a Velencei Bizottság[14], majd - 2011 tavaszán - az Alkotmánybíróság is kritizálta[15].
Az ÚjÜtv. a közérdekvédelmi feladatok mechanizmusát a büntetőeljárási szerephez hasonlóan szabályozta: az ügyészi eljárások konkrét célja, a bírósági vagy más hatósági eljárás kezdeményezése, ami igazodik a jogállásához (az igazságszolgáltatásban való közreműködéshez). Eljárást törvénysértésre, mégpedig általában súlyos törvénysértésre megalapozottan utaló adat esetén indíthat, a vizsgálat pedig ennek a "gyanúnak" a megalapozását szolgálja (habár a gyanút ezekkel az eljárásokkal összefüggésben a törvény nem használja, nyilván azért, hogy a fogalom büntetőeljárás-dogmatikai kötöttségeit ne vonja magával). A vizsgálat eredményeként - ha alkalmasnak látja - önkéntes teljesítés érdekében fordulhat a jogsértés okozójának felügyeleti szervéhez, kivételesen magához az okozóhoz azzal, hogy ennek eredménytelensége esetén a bíróság (vagy más hatóság) előtt kezdeményezi a jogsértés következményeinek alkalmazását (és immár nem a saját álláspontjának védelmét kéri a bíróságtól). Ezt az alapmechanizmust egészítik ki az egyes eljárásokra vonatkozó különös szabályok.
Az ÚjÜtv. hatásköri szabályainak bemutatását két általános észrevétellel kell kezdenünk. Egyrészt azzal, hogy a törvény belső szerkezete illeszkedik a jogszabályok tekintetében már látott, az általánostól a különös felé haladó szabályozáshoz: Alaptörvény => ÚjÜtv. (általános szabályok => általános közérdekvédelmi szabályok => speciális szabályok) => eljárási kódexek => szaktörvények. Másrészt az Alaptörvény egyáltalán nem nevesít büntetőeljáráson kívüli feladatokat (hacsak a büntetés-végrehajtás felügyeletét, mint a szó szoros értelmében vett büntetőeljárási és az egyéb feladatok közötti átmenetet nem ilyenként értelmezzük), vagyis az ÚjÜtv. lényegében a primer szabályozást végzi el, mégpedig - sarkalatossága folytán - közel alkotmányos erővel. Amint látni fogjuk, kötelezően ellátandó ügyészségi feladatot a törvény is csak elvétve nevesít, vagyis az ügyészség büntetőjogon kívüli feladatai (összhangban az Alaptörvény prioritásával) csak kiegészítő jellegűek.
Rátérve most már a konkrét szabályokra, azt látjuk, hogy az ÚjÜtv. az általános rendelkezések között egyrészt eljárási kérdéseket, másrészt konkrét (következésképpen alapvető fontosságúnak tartott) speciális hatásköröket rendez. Az általános eljárási szabályok tekintetében az Ütv.-hez képest nincs sok változás. Tisztázza, hogy az ügyészség részvételével közreműködik abban, hogy a (polgári, munkaügyi, közigazgatási és gazdasági jogi peres és nemperes) bírósági eljárásokban a törvényeket helyesen alkalmazzák. Ez azonban nem konkrét hatáskör, miként az sem, hogy elősegíti a jogszabályok rendelkezéseinek megtartását a hatósági jogkört gyakorló, illetve bíróságon kívüli jogvitát intéző szervek esetében, illetve a kiemelt figyelem előírása a kiskorúak jogainak érvényre juttatásában. Utóbbi vonatkozásban már konkrétabb felhatalmazás az eljáráskezdeményezési jog a gyermekvédelmi intézkedések megtétele érdekében [ÚjÜtv. 2. §-a (1) bekezdésének f), g) és h) pontjai].
Az általános rendelkezésekből még nem azonosítható, de az ügyészségen kívüli eljárási szereplőket együttműködési kötelezettség terheli azzal, hogy ahol törvény az ügyésznek utasítási jogkört biztosít, az utasított szervek az utasításnak kötelesek eleget tenni, az ügyészeket pedig széles körű, határidőhöz kötött adat- és iratmegismerési jog illeti meg (ÚjÜtv. 4. §). Változatlanul maradt a büntető-, fegyelmi, szabálysértési, illetve más hatósági, továbbá büntetés-végrehajtási ügyekben kártérítési eljárás kezdeményezésének lehetősége, amelyek annyiban különlegesek, hogy ezekben az ügyész félként nem vesz részt. Valójában itt tehát bejelentőként jár el. A törvény ezt azzal is kifejezi, hogy egy szakaszban (ÚjÜtv. 5. §) rendelkezik róluk a (korábban törvényességinek nevezett) kérelmek intézésének szabályaival: az ügyész elbírálja a hatósági határozat, intézkedés, jogszabálysértő mulasztás ellen hozzá intézett kérelmeket, közérdekű bejelentéseket, jogsértésre utaló jelzéseket köteles elbírálni, ha nem tartoznak hatáskörébe, gondoskodik áttételükről a hatáskörrel rendelkező szervhez. Az alaptalannak talált kérelmeket az ügyész - a felettes ügyészre bízott felülvizsgálat lehetőségével, mint jogorvoslati eszközzel garantálva - indokolt állásfoglalásával elutasítja. Változatlan maradt a határidőn túli, ismételt kérelmek érdemi vizsgálatának mellőzési lehetősége (a kérelmező tájékoztatása mellett).
-132/133-
Az önálló (IV.) fejezetben szabályozott közérdekvédelmi feladatok egyetlen, hosszú szakaszban (ÚjÜtv. 26. §) megfogalmazott közös szabályai eleve jelzik, hogy azokat nagyrészt külön törvények konkretizálják, ugyanakkor azt is rögzítik, hogy ezeket az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként látja el, mégpedig a törvénysértés kiküszöbölése érdekében elsősorban bírósági peres és nemperes eljárások megindításával (perindítási jog), hatósági eljárások kezdeményezésével és jogorvoslat előterjesztésével. Ezeket az intézkedési lehetőségeket hívja az ÚjÜtv. együtt fellépésnek.
Amint előrebocsátottuk, a vizsgálat immár nem általános információszerzési lehetőség, hanem az ügyész tudomására jutott adat vagy más körülmény által megalapozott súlyos törvénysértés, mulasztás vagy törvénysértő állapot (együtt: törvénysértés) feltárásának eszköze, amelyet az ügyész a büntetőeljáráshoz hasonlóan hivatalból folytat (officialitás). Szintén a közös szabályok között találjuk a korábbi óvás helyére lépő, de azt jelentősen átalakító önkéntes teljesítésre felhívást, amely lényegében perelhárító lehetőség, és amelyet nem kötelező alkalmazni, helyette az ügyész közvetlenül felléphet a bíróságon vagy más hatóság előtt a törvénysértés következményeinek alkalmazása céljából. Az önkéntes teljesítésre felhívás akkor alkalmazható, ha az ellenérdekű (tartalmilag a törvénysértést előidéző) fél a fellépésre okot adó körülményt saját maga is orvosolni tudja (és nyilván az is feltétel, hogy erre legyen "remény"). A felhívás címzettje a törvény szerint az ügyészt az utóbbi által szabott 60 napos határidőn belül tájékoztatja arról, hogy a törvénysértést orvosolta, testületi döntést igénylő esetben a testület összehívásáról intézkedett, vagy - indokai kifejtésével - arról, hogy a felhívásban foglaltakkal nem ért egyet. A felhívás eredménytelenségét (amely megnyilvánulhat a felhívás visszautasításában vagy válasz nélkül hagyásában) fellépés vagy (ha a címzett álláspontja meggyőző) az ügyészi eljárás megszüntetése követi. Szintén változatlan maradt a jelzés lehetősége, amely az olyan, csekély jelentőségű törvénysértések esetén alkalmazható, amely fellépést nem tesz indokolttá.
A közös szabályok végül (hozzájuk képest eltérő) különös szabályokra utalnak, így arra, hogy törvény egyes közigazgatási és szabálysértési eljárásban elrendelt kényszerintézkedések foganatosítását, egyéb eljárási cselekmények elvégzését, illetve titkos információszerzésre irányuló - büntetőeljáráson kívüli - hatósági eljárás megindítását az ügyész előzetes jóváhagyásához kötheti vagy feljogosíthatja az ügyészt ezek megtiltására. Ez a lehetőség korábbról is ismert, jelentőségét pedig az adja, hogy voltaképpen erősebb, mint az ellenőrzési lehetőségek, valójában döntési pozíciót biztosít az ügyésznek, amit nyilván a kényszerintézkedések alapvető jogokra gyakorolt hatása indokol.
A közös szabályokat a speciális eljárási hatáskörök követik, elsőként (ÚjÜtv. 27. §) a peres és nem peres eljárásokra vonatkozó szabályok. Ezek rendezik az ügyész perbeli pozícióját (fel- vagy alperes, az egyéb felekkel azonos, de azok rendelkezési autonómiáját tiszteletben tartó jogokkal), külön törvény szabályai szerint[16] biztosítják a fellépést, illetve belépést a mások között folyó perben.
Az előbbieket a peres szabályok általános rétegének kell tekintenünk, amelyekhez képest megjelennek (belső) speciális szabályok, így az ügyész számára biztosított jogorvoslati jog a peres és nemperes eljárásban hozott olyan határozatokkal szemben, amelyet törvény alapján vele bármely módon közölni kell, illetve - újra csak külön törvény által meghatározott esetben - akkor is, ha az eljárásban félként nem vett részt, vagy a határozatot vele közölni nem kellett. Ez utóbbiak vélhetően a szabályozás következő "rétegére", az egyes jogi személyek nyilvántartásba vételére, illetve az ezzel rokon bírósági (hatósági) eljárásokra vonatkoznak.
Végül az ÚjÜtv. példálódzó felsorolást ad a javasolt hatáskörökre (a példálódzás eleve gyenge előírás, amit a törvény szóhasználata - "jogosíthatja" - tovább gyengít). Ezek a nemzeti vagyonnal rendelkezéssel, a közpénzek jogszerűtlen felhasználásával, a semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetésével, a közhiteles nyilvántartásba bejegyzett adatokkal lehetnek kapcsolatosak, illetve a környezet, természet és termőföld védelme érdekében, magánszemélyek fogyasztói szerződéseivel (általános szerződési feltételek) összefüggésben, vagy családi jogállás megváltoztatására vonatkozóan illethetik meg az ügyészt.
Idetartozó, de részletesebb elemzést igénylő szabály az ÚjÜtv. 27. §-ának (6) bekezdése, mely szerint "Ha törvény az ügyészt perindításra jogosítja, az eljárás közérdekűségét vélelmezni kell". A rendelkezés primer joghatása világos: a vélelem azzal a következménnyel jár, hogy az ügyész nem köteles fellépését igazolni, más szóval a fellépés közérdekűségét a törvény kivonja a bizonyítandó (következésképpen ellenbizonyítással semlegesíthető) körülmények közül. Kérdés azonban, és ez joggyakorlat hiányában egyelőre nem válaszolható meg kellő biztonsággal, hogy a vélelem hagy-e lehetőséget az ügyésznek a fellépés mérlegelésére. Más megfogalmazásban: a közérdekűség vélelme pusztán a törvénybeli hatáskör "léte" folytán az ügyészt feltétlenül kötelezi-e a fellépésre.
A válasz valószínűleg az lesz, hogy igen, azaz a vélelem lényegében a büntetőeljárási legalitáselvhez hasonló intézkedési (fellépési) kötelezettséget von maga után. Kétségtelen persze, hogy a törvény más rendelkezései [így a 26. § (5) bekezdése] lehetővé teszi, hogy az ügyészt törvény mérlegelési joggal ruházza fel, ami engedménynek tekinthető az opportunitás javára. Legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy mennyiben rejlik általános mérlegelési lehetőség a közérdekűség
-133/134-
vélelme mögött: vajon megteheti-e az ügyész, hogy a jogsértés elleni fellépéstől azért tartózkodik, mert azt csak egyéni szempontokból látja kifogásolhatónak, de a közérdeket nem látja védelemre szorulónak. Ha abból indulunk ki, hogy a törvények betartása a legeminensebb közérdek, akkor a fenti következtetésekre nehezen juthatunk, habár kivételek könnyen találhatók: elképzelhető, hogy az ügyész által vizsgált helyzetben a másik "félnek" kisebb vagy nagyobb jogsértés között kellett választania, és a kisebbik választása ekként mégiscsak a közérdek védelmében történt. Valószínűnek látszik - de hangsúlyozzuk, hogy ez gyakorlat híján csak logikai következtetésen nyugszik -, hogy ilyen esetben nem a közérdekűséggel, hanem a jogsértés súlyával érvelve kerülhető el a fellépés. A jogsértés súlya ugyanis szükségszerű és viszonylag tág mérlegelési lehetőséget rejt.
Amint már utaltunk rá, a közös szabályok és az ezekhez képest a peres és nemperes bírósági eljárásokra vonatkozó különös szabályok "még különösebbekre" is utalnak. Ezeket részletezi az ÚjÜtv. 28. §-a, lényegében a korábbi Ütv.-hez, illetve más jogszabályokhoz hasonlóan, de immár sarkalatos erővel. Így az ügyészt törvényben meghatározott jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetek közhiteles nyilvántartásba vételét (bejegyzését), törlését elrendelő, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok változásával kapcsolatban hozott bírósági határozattal (hatósági döntéssel) szemben jogorvoslati vagy perindítási jog illeti meg. Ennek alkalmazásával törvénysértő adatok törlését, kijavítását, megváltoztatását is kezdeményezheti. Külön törvény jogosíthatja fel az ügyészt bizonyos jogi személyek működése törvényességének ellenőrzésére azzal, hogy ezekben az esetekben a nyilvántartásba vételről (bejegyzéséről), illetve nyilvántartási adatokban elrendelt változásról rendelkező bírósági határozatot (hatósági döntést) az ügyésszel közölni kell. Változatlanul feljogosítható az ügyész jogi személy feloszlatása, megszüntetése vagy a törvényes működés helyreállítása érdekében perindításra, ha ezt súlyos jogszabálysértés, a jogi személy működésének beszüntetése, illetve Alaptörvényt vagy jogszabályt sértő tevékenysége indokolja, vagy ha a jogszabálysértés a jogi személy törvényes működését veszélyezteti. Szemben a korábbi szabályozással, ez a jog már időben sem korlátlan: a működés beszüntetése, illetve folyamatos törvénysértés esetét kivéve az ügyész tudomásra jutásától számított 6 hónapon belül, de legfeljebb az arra okot adó körülmény bekövetkezését követő 3 éven belül gyakorolható.
Az eddigiekhez képest egészen más szabályok vonatkoznak a közigazgatási eljárásokkal kapcsolatos ügyészi hatáskörökre. Az ÚjÜtv. 29. §-a jelentősen szűkíti az ügyész eljárási lehetőségeit a korábbi szabályozáshoz képest, ami nem pusztán a szóhasználati különbség. Az eddig elemzett új szabályokhoz képest persze jelentős változás, hogy a közigazgatási hatósági eljárások, valamint a bíróságon kívüli más jogalkalmazó szervek által hozott egyedi, bíróság által felül nem bírált jogerős vagy végrehajtható döntések, valamint hatósági intézkedések törvényességének ellenőrzése az ÚjÜtv.-ben biztosított hatáskör, vagyis ezt más jogszabály nem szűkítheti. Az Ütv.-hez képest azonban csak a közigazgatási hatósági döntés érdemére kiható törvénysértés esetén, és jóval szűkebb időtartamon belül alkalmazhatók az ügyészi eszközök: törvény eltérő rendelkezésének hiányában (mint például a semmisség jogkövetkezményeinek alkalmazása esetén[17]) a jogerőre emelkedéstől, vagy a végrehajtás elrendelésétől számított legfeljebb egy éven belül, kötelezettséget megállapító, jogot elvonó vagy korlátozó döntés esetén a végrehajtáshoz való jog elévüléséig, követelés biztosítását vagy dolog zárlatát elrendelő döntéssel szemben mindaddig, amíg ez az állapot fennáll.
Az ÚjÜtv. közös közérdekvédelmi szabályaihoz képest eltérés az is, hogy közigazgatási ügyekben a törvénysértés megszüntetése érdekében az ügyészi felhívás kötelező ("felhívással él"), tehát bírósághoz csak a kötelező felhívást követően fordulhat az ügyész. A bírósághoz fordulás lehetősége viszont újra csak közvetlenül az ÚjÜtv. alapján illeti meg az ügyészt. A felhívásban változatlanul indítványozható a törvénysértő döntés végrehajtásának felfüggesztése, miként az ilyen indítvány kötelező ereje (a végrehajtás felfüggesztése) is azonos a korábbi szabályozásból megismerttel.
Találkozunk itt egy újabb (belső) speciális szabállyal: a gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet folytató intézmények működése törvényességének ellenőrzése során (ami nem hatósági tevékenység) az ügyész az intézmény vezetőjénél élhet felhívással, ennek eredménytelensége esetén pedig a fenntartóhoz fordulhat.
Végül az utolsó belső specialitást a szabálysértési eljárásokra vonatkozó szabályok jelentik az ÚjÜtv. 30. §-ában (amelyekre a közös szabályok eleve utalnak). Ezek valóban speciálisak az egyéb hatósági eljárásokra vonatkozó szabályokhoz képest. Egy részük sajátos időbeni alkalmazhatósági feltételt határoz meg arra az esetre, ha a szabálysértési hatóság bűncselekményt bírált el szabálysértésként (a határozat ellen hat hónapon túl, de a bűncselekmény elévülési idején belül lehet felhívással élni), illetve ha az elkövető javára kell fellépni (az elkövetett szabálysértésről a nyilvántartásban kezelt adatok törlési határidejéig van ennek helye). Más részük a bíróság előtti eljárásban biztosítja a nyilatkozat- és az ügy eldöntésére irányuló indítványtétel lehetőségét az ügyésznek, illetve, jogorvoslati fórumként ad szerepet az ügyésznek (aki külön törvényben meghatározott
-134/135-
szabályok szerint, a szabálysértési hatóságra kötelező erővel elbírálja a szabálysértési hatóság intézkedése és határozata ellen benyújtott panaszt), illetve jogorvoslat kezdeményezésére jogosítja (amelyet megint csak külön törvény pontosít).
A közös, és hozzájuk képest speciális szabályok rendszerén túl egy másfajta specialitás is megjelenik az ÚjÜtv.-ben (a megoldás nem, tartalma azonban részben újdonság az Ütv.-hez képest). Ezek a nem minden ügyész, hanem csak a legfőbb ügyész által gyakorolható hatáskörök. A törvény 11. §-ának (2) bekezdése szerint ilyen a legfőbb ügyész részvételi lehetősége (tanácskozási joggal) az Országgyűlés, valamint a Kúria teljes ülésein; a kúriai jogegységi eljárás kezdeményezési, illetve nyilatkozattételi joga; felhatalmazása arra, hogy jogszabály tervezetére (nyilván praktikussági okból az önkormányzati rendelet tervezetét kivéve) véleményt nyilvánítson (utóbbi kötelező, ha a tervezet az ügyészség jogállását, feladatkörét érinti); normaalkotás kezdeményezési joga.
Ezek - a Kúria teljes ülésein való részvétel kivételével, ami az igazságszolgáltatás közreműködőjeként illeti meg - korábban is ismertek voltak, megjegyzést csak annyiban érdemelnek, hogy a jogszabállyal szemben benyújtható óvás megszűnése folytán szűkül a legfőbb ügyész normakontroll jellegű tevékenysége. Két további hatásköre emiatt jelentős.
Az ÚjÜtv. ugyanis feljogosítja a legfőbb ügyészt arra is, hogy alkotmányjogi panasszal forduljon az Alkotmánybírósághoz az ügyész részvételével folyó egyedi ügyben alkalmazott jogszabály és az Alaptörvény közötti összhang biztosítása érdekében, ha a jogosult maga nem képes jogainak védelmére vagy a sérelem a személyek nagyobb csoportját érinti, továbbá kezdeményezheti az Alkotmánybíróságnál jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát. Ezek a jogosultságok azért fontosak, mert az Alkotmányhoz képest az Alaptörvény csak nagyon korlátozott számú aktornak biztosítja az absztrakt (nem érintettségen alapuló) normakontroll kezdeményezésének jogát: a Kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede és az alapvető jogok biztosa számára.[18] A legfőbb ügyész tehát nem tartozik közéjük. Ugyanakkor a közérdek védelmezőjeként konkrét eljárásokban találkozhat olyan helyzetekkel, amikor az alkotmányellenesség a közérdeket (amelynek ilyen eljárásokban a legfőbb ügyész a képviselője) érinti. Az az út, hogy ilyenkor a legfőbb ügyész az alapjogi biztos eljárását kezdeményezze, nyilván nem járható (különösen nem akkor, ha az ügyésszel szemben álló fél, így a büntetőeljárás terheltje számára előnyös az alkotmányellenesség), az országgyűlési képviselők vagy a Kormány felkérése pedig a szakmai és a politikai szempontok keveredését vonná maga után. Az ÚjÜtv. tehát még ha nagyon korlátozottan is, megnyitja a legfőbb ügyész számára a konkrét normakontroll lehetőségét. Ennél szélesebbet az Alaptörvény nem tesz lehetővé.
Végezetül egészen új hatáskör az, amelynek alapján a legfőbb ügyész a Kúria előtti eljárásban jogkérdésben, a bíróságok ítélkezési gyakorlatának egységesítése érdekében, a közérdeket képviselve, saját kezdeményezésére, vagy bármely fél kérelmére kifejtheti, a Kúria felhívására pedig kifejti szakmai véleményét akkor is, ha ügyész az eljárásban nem vett vagy vesz részt. A törvény azt is előírja, hogy a legfőbb ügyész véleményét, amely a Kúriát nem köti, az eljárásban részt vevő felekkel közölni kell. Az új, amicus curiae[19] szerep, amely a legfőbb ügyészt az igazságszolgáltatás közreműködőjeként illeti meg, külföldön jól ismert, és indokoltsága bizonyos, az ÚjÜtv.-ben. kifejezetten rögzítettekhez hasonló feltételekkel elfogadott.[20]
…az ÚjÜtv. gyakorlati működésének ismerete nélkül csak annyi jelenthető ki, hogy az Alaptörvény hatálybalépésével hat évtized után bizonyosan korszakváltás következett be az ügyészség büntetőjogon kívüli hatásköreinek szabályozásában. Az ÚjÜtv.-ben biztosított, de a részleteket egyszerű többséggel elfogadandó törvényekre bízó szabályozás eredményeként az ügyészségnek változatlanul széles körű büntetőjogon kívüli mozgástere marad, ám ez végre nyugat-európai szemmel nézve is érthető. Nem utolsósorban pedig megfelel az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Alkotmánybíróság határozataiban kifejtett kritériumoknak. ■
JEGYZETEK
1 Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei (Budapest: HVG-Orac, 2011.) 269. o.
2 2011. évi CLXIII. törvény az ügyészségről
3 Patyi András - Szalay Péter - Varga Zs. András: Magyarország alkotmányának szabályozási elvei. Szakértői változat in: Pázmány Law Working Papers 2011/31., 22. o.
4 Az Alkotmányelőkészítő Eseti Bizottság H/2057. bizottsági önálló indítványa Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről és az Országgyűlés 9/2011. (III. 9.) OGY határozata az új Alkotmány elfogadásának előkészítéséről
5 L. a 2011. március 8-án nyilvánosságra hozott tervezetet (http://static.fidesz.hu/download/219/Alk_terv_2011_9219.pdf, 2011. szeptember 19-ei állapot)
6 Mádl Ferenc - Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga (Budapest: Tankönyvkiadó - ELTE, 1992.), 131-136. o., Raffai Katalin: Kalandozás a belföldi közrend fogalmának a magyar jogrendszerben való felbukka-
-135/136-
nása és jelenléte körül, in: Jogtudományi Közlöny 2007/10, 437-447. o., Raffai Katalin: A közrendi klauzula európaizálódásáról, in: Jogtudományi Közlöny 2006/7-8, 302-306. o.
7 Opinion No (2008) 3 of the Consultative Council of European Prosecutors on "Role of Public Prosecutors outside the Criminal Law Field", adopted by the CCPE at its 3rd plenary meeting, CCPE(2008)3 (Strasbourg: CoE, 2008) para 71.
8 Tadeusz Zielinsky: The Ombudsman - Possibilities and Delimitations for Action (Warsaw: Biuro Rzecznika Praw Obywatelskich, 1994.) 50. o.
9 Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja (Budapest: Századvég, 2009., második kiadás) 1855-1898. o.
10 Patyi András - Varga Zs. András: Általános közigazgatási jog (Budapest-Pécs: Dialóg Campus, 2009.) 50-51. o.
11 Report on European Standards as regards the Independence of the Judicial System: Part II - The Prosecution Service, Adopted by the Venice Commission at its 85th plenary session (Venice: CoE, 17-18 December 2010) para 15, 17, 28.
12 L. 14/2002. (III. 20.) AB határozatot (ABH 2002, 101).
13 L. például: 1/1990. Legf. Ü. utasítás a büntetés-végrehajtás törvényességének ügyészi felügyeletéről, 13/1994. (ÜK. 12.) LÜ utasítás az ügyészi törvényességi felügyeletről, 7/1996. (ÜK. 7.) LÜ utasítás az ügyészi magánjogi tevékenységről, 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás a vádelőkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti felügyelettel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról, 12/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás a büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenységről.
14 Report on European Standards... para 83.
15 10/2011. (III. 9.) AB határozat (ABK 2011. március, 165.)
16 Ez a feltétel az Alkotmánybíróság 1/1994. (I. 7.) AB határozatában (ABH 1994, 29) előírt alkotmányossági kritérium miatt fontos.
17 Patyi András (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárásjog (Budapest-Pécs: Dialóg Campus, 2009.), 325-332. o.
18 Jakab: Az új Alaptörvény... i. m. 262-265. o.
19 Gerencsér Balázs: Az amicus curiae fogalom és a tisztességes eljáráshoz való jog kapcsolata az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában in: Magyar Jog 2012. február 114-118. o.
20 Report on European Standards... para 72., L.M. v. Portugal (no. 15764/89.)
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Varga Zs. András, tanszékvezető egyetemi docens, PPKE JÁK, Budapest
Visszaugrás
