Az alábbiakban öt németalföldi jogeseten keresztül az ügyésznek a legfelsőbb bíróság előtti működésével kapcsolatos gyakorlat fejlődését mutatom be. A németalföldi államok jogrendszere régóta ismeri az amicus curiae fogalmát, amely egészen az abszolút monarchia idejére nyúlik vissza. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (European Court of Human Rights, továbbiakban: bíróság) 1970 és 1998 között több ítéletében foglalkozott a belga és a holland gyakorlattal. Ennek során egyrészt saját álláspontja is változott, másrészt a vizsgált államokra is hatással volt, hiszen az ezredforduló táján a nemzeti jogszabályokat a szuverén jogalkotó akként változtatta meg, hogy azok megfeleljenek a bíróság gyakorlatának.
A feldolgozott jogesetek mintegy negyven év jogfejlődését mutatják be, így e dolgozat is igyekszik követni e tendenciát. A bemutatott jogesetek: Delcourt v. Belgium[1], Borgers v. Belgium[2], Vermeulen v. Belgium[3], Van Orshoven v. Belgium[4] és J. J. v. Hollandia[5].
A különböző jogcsaládokban az "amicus curiae" fogalma régi időkre nyúlik vissza. Ismert intézmény mind az angolszász, mind a kontinentális - elsősorban frank gyökerű - jogrendszerekben.[6] Legáltalánosabb definíció szerint a "bíróság barátja" egy tanácsadó, aki közreműködik a bíróság munkájában azzal, hogy érveket nyújt, kutatással támasztja alá, vagy beadványt tesz a felek által a perben nem vagy nem megfelelően megjelenített érdekek (mint például a közérdek) védelmében. Továbbá az is lehet feladata, hogy olyan fél érdekében lépjen fel, aki egyébként érdekeit nem tudná megfelelően érvényesíteni.[7] A modern gyakorlatban ilyen szerepet kaphat a legfőbb ügyész, esetleg más állami szerv, vagy szaktudással rendelkező egyéb szervezet vagy személy. Az amicus curiae-t kijelölheti jogszabály, rendelkezhet róla a bíróság, de olyan modell is van, amelyben külön eljárási szabályok segítségével választja ki a bíróság a megfelelő személyt.[8] Az Egyesült Államokban az amicus curiae fellebbviteli bíróság előtti sui generis fellépéséhez - a fentiek hiányában - a felek egyhangú hozzájárulása kell. Az amicus curiae nem peres fél, azonban lehetősége van a bíróság előtt nyilatkozatot tenni, amely így a peranyag része lesz.[9]
A kontinentális jogrendszerekben hagyományos értelmezés szerint a korona vagy az állam ügyésze (jogtanácsosa) a bíróság előtt tanács, vélemény adásával jelenik meg. Ezt rendszerint szóban vagy írásban teheti és egyrészt a tárgyaláson, másrészt - korábban - a zárt tanácskozás során. Az intézmény eredete visszanyúlik arra az időre, amikor a klasszikus törvénykönyveket állították össze, azaz a francia jogcsalád területén a napóleoni kódexek születtek és ez az intézmény szoros kapcsolatban is volt a klasszikus törvénykönyvek megalapozásával.[10] Az ügyész vagy az állami jogtanácsos szerepe e funkció teljesítésénél eredetileg az volt, hogy gondoskodjon a törvények helyes értelmezéséről, valamint az egységes és következetes ítélkezési gyakorlat biztosításáról.
A korona- vagy államügyész e hatásköre a polgári ügyekben azóta folyamatosan szűkülni kezdett (elsősorban a római-germán gyökerű jogrendszerekben) míg végül a személyek jogára és a családjog bizonyos kérdéseire korlátozódott, sőt egyes országokban el is tűnt és kizárólag a büntető igazságszolgáltatásban való ügyészi szerep maradt meg.[11] A franciával rokon kontinentális rendszerekben az intézmény megőrizte eredeti szerepét a legfelsőbb bírósági szinten és bizonyos mértékig a fellebbviteli bíróságok előtt is.[12]
E jogcsaládokban a legfőbb ügyész által gyakorolt, és gyakran "amicus curiae" elnevezésű hatásköre tanácsadó jellegű és természetéből adódóan jellemzi a semlegesség, az objektivitás és az, hogy az ügyész ezzel kizárólag az ítélkezés egységességét és következetességét kívánja elősegíteni. Ilyenkor a legfőbb ügyész a legfelsőbb bíróság számára véleményt formál, amely során az ügyész valójában senkinek sem az "ellenfele" vagy a "szövetségese". A legfelsőbb bíróság előtt tehát ilyen esetekben a legfőbb ügyész nem peres fél.[13]
A véleményadás mellett a legfőbb ügyésznek - szintén történelmi gyökerekre utalva - joga volt arra is, hogy a bírói tanács határozathozatalra való visszavonulásakor a zárt tanácskozáson is részt vegyen. Az ügyész ezen feladata az emberi jogi bíróság szerint "segítségnyújtó és tanácsadó" szerep.[14]
A bíróság szerint az ügyész legfőbb jellemzője, hogy a közérdeket szolgálja teljes objektivitással és különösen a jogszabályok betartatásával a közrend érdekében. Ilyen esetekben pedig félnek csak a formális eljárásjogi értelemben tekinthető.[15]
A belga és a holland jog alapvetően egyezik e jogintézmény tekintetében, így mivel a legtöbb vizsgált ítélet a belga jogot hivatkozza, célszerű nekünk is ennek mentén haladni.
Többször alakult át a vonatkozó jogszabályi háttér Belgiumban. Az ügyekben releváns legkorábbi szabá-
-114/115-
lyozás az 1815. március 15-i hercegi szuverén rendelet volt. Ez 37. cikkében kimondta, hogy "a büntető eljárásokban az ügyészt nem lehet félnek tekintetni; az ő szerepe mindössze előterjesztések (következtetések) benyújtása, kivéve ott, ahol ő fellebbezett. Az utóbbi esetben a vádiratot, illetve a kérelmet minden további formális kötöttség nélkül, az iroda iktatása mellett, el kell juttatnia az elnök által kijelölt előadóhoz, majd ezt követően a feltárt üggyel (report) együtt el kell juttatni az ügyészség munkatársai részére." A 39. cikk szerint a legfelsőbb bíróság előtti kasszációs eljárásokban a bíróság határozathozatalra való visszavonulását követően a legfőbb ügyész, vagy a hivatalának munkatársa jelen lehet a tanácskozáson, szavazati joga azonban nincs.
A jogintézményt érintő következő szabályozás, amely csupán kiegészítette a fenti rendeletet, a 1832. augusztus 4-i és az 1896. június 18-i törvények voltak. Ezek az igazságszolgáltatás és kifejezetten a legfelsőbb bíróság szerepét tisztázták, különösen, hogy az "az ítéletek fölött ítélkezik és nem személyek fölött, kivételes esetektől eltekintve"[18].
A ma is hatályban lévő igazságszolgáltatási kódex első szövegét 1967-ben fogadták el. A vizsgált ítéletek meghozatalakor hatályos szövege szerint ez a törvény egyfelől rendelkezéseket tartalmaz az ügyész szerepére nézve: a 138. cikk szerint "a 141. cikk rendelkezéseinek figyelembe vétele mellett az ügyész vádhatóságként működik közre a törvény által meghatározott esetekben. A magánjogi ügyekbe beavatkozhat peres eljárás kezdeményezésével, kérelemmel és vélemény adásával. A saját kezdeményezésére eljárhat a törvényben meghatározott esetekben, valamint törvény határozza meg azt is, hogy a közérdek védelmében milyen okokból kell fellépnie." A 141. cikk értelmében pedig "a legfőbb ügyész a legfelsőbb bíróság mellett nem működik vádhatóságként, kivéve, ha a legfelsőbb bíróság előtti eljárást ő indította meg."
Másrészt a kódex az ügyésznek a bírósági eljárásokkal kapcsolatos jogkörét is szabályozza. Ezek a rendelkezések számunkra a legfontosabbak, mert ezek hozzák létre az "amicus curiae" intézményét. A kódex a legfelsőbb bíróság (Cour de Cassation) előtti eljárás szabályai között, az 1107. cikkben úgy rendelkezik, hogy "miután a feltárt ügyet felolvasták (report), a tárgyaláson jelen lévő jogászok hozzászólásai, véleményei (submissions) következnek. Tartalmuk kizárólag a fellebbezés alapjául szolgáló jogi kérdésekre, illetve a védelem által az (ügyészi) fellebbezésre hozott érvekre vonatkozhat. A legfőbb ügyész véleményét akkor adja, miután további dokumentumot már nem lehet benyújtani." Azaz a tárgyalás berekesztését követően volt csak lehetőség az ügyészi észrevételt benyújtani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
