Pápai-Tarr Ágnes[1]: A büntetőjogi elzárás büntetéskiszabási tapasztalatai* (JK, 2022/3., 104-112. o.)

Az elzárás az új Btk. hatálybalépésével, 2013. július 1-jével vált ismét a magyar büntetőjogi szankciórendszerben ismert büntetéssé. A bevezetése óta eltelt több mint nyolc év arra biztat bennünket, hogy a büntetési nem kiszabásával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat közelebbről megvizsgáljuk és összevessük a témában rendelkezésünkre álló elméleti kutatásokkal, valamint a jogintézménnyel szemben felmerülő aggályokkal. Az elmélet és a gyakorlat alaposabb megismerésével megválaszolható lesz az a kérdés is, hogy büntetőszankció-rendszerünk eszköztárában valóban szükséges, a jövőben is fenntartandó jogintézmény-e az elzárás, és amennyiben igen, akkor melyik az az elkövetői kör, amellyel szemben kizárólag ez a büntetési nem képes a büntetési cél elérésére.

Summary - The Practice of Imposing Confinement in Hungary

Confinement as an alternative punishment was reintroduced in Hungary on 1 July 2013 when the new Criminal Law entered into force. The more than eight years that have passed since its introduction encourage us to take a closer look at the practical experience with the imposition of this type of punishment and compare it with the results of theoretical research on the subject and the concerns that have been raised about it. A better understanding of theory and practice may help us to answer the question of whether confinement is a necessary legal instrument to be maintained in the future, and, if so, what is the ideal group of offenders against whom this type of punishment alone can achieve the purpose of the punishment.

Tárgyszavak: büntető törvénykönyv, szankciók, elzárás, büntetéskiszabási gyakorlat

I.

Bevezető gondolatok

Az elzárás mint rövidebb ideig tartó, személyi szabadság elvonásával járó büntetés az új Btk.[1] hatálybalépésével vált "újra" szankciórendszerünk részévé. A jogintézmény történeti gyökereit sokan a Csemegi-kódex[2] időszakára vezetik vissza, hiszen ekkor a magyar büntetőjog a kihágások elkövetőivel szemben ismerte az elzárást mint büntetést.[3] A kihágásoknak a szabálysértési jogba való átvezetését követően az elzárás kizárólagosan a szabálysértési szankciórendszer legszigorúbb büntetésévé vált hazánkban.[4] A büntetőjog ettől kezdve hosszú ideig csupán a szabadságvesztést ismerte személyi szabadság elvonásával járó szankcióként, amíg a jogalkotó úgy nem döntött, hogy visszavezeti az elzárást a büntető szankciórendszerbe, meghagyva a jogintézményt a szabálysértési jogban is.

Dacára annak, hogy a büntetőjogászok többsége az új szankció bevezetését már a megismerhető tervezetek napvilágra kerülésének idején is fenntartásokkal kezelte, hangot adva egyúttal határozott kritikáknak, a jogalkotó 2013. július 1-jei hatállyal mégis megteremtette a személyi szabadság rövid időtartamú, öttől kilencven napig tartó elvonásának önálló büntetési nemként kiszabható lehetőségét. Az elzárás tehát nem szabadságvesztés, bár kétségtelenül néha még a jogalkalmazó is így tekint rá. Bár az újonnan bevezetésre kerülő jogintézmény az új Btk. hatálybalépése óta hosszas jogtörténeti előzményekkel nem dicsekedhet, az elmúlt csaknem egy évtized büntetéskiszabási gyakorlata arra biztat bennünket, hogy a büntetőjogi elzárás kiszabásának tapasztalatait alaposabban megvizsgáljuk, és az elméleti és gyakorlati fejleményeket és tapasztalatokat szintetizáljuk. Az első szűk egy évtized gyakorlati tapasztalatainak tükrében választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy megtalálta-e a bíróság az elzárás helyét a szankciórendszerben, és - előnyeit szem előtt tartva, nyilvánvaló hátrányait megismerve - van-e olyan ideális bűncselekményi és elkövetői kör, akivel szemben kizárólag ez a szankció tölti be leginkább a büntetési célt.

II.

Fenntartások az elzárással kapcsolatban

A büntetőjogászok által több ízben és több aspektusból is vitatott jogintézmény egyik leginkább magyarázatra szoruló kérdése mindig is az volt, hogy miért van szükség a szabadságvesztés mellett egy másik, szintén a személyi szabadság elvonásával járó büntetési nem bevezetésére. Franz von Liszt több mint száz évvel ezelőtt "harcot indított" az egy évnél rövidebb időtartamú szabadságvesztések ellen,[5] és elmondható, hogy ez a hadjárat még napjainkban is tart. Az utóbbi évtizedekben mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalom, valamint a témában illetékes nemzetközi szervezetek is újra és újra napirendre tűzik a rövid tartamú szabadságvesztést helyettesítő szankciók népszerűsítését és gyakoribb alkalmazásuk fokozott igényét a büntetőjogokban.[6]

- 104/105 -

Annak ellenére, hogy hazánkban is régi múltra tekint vissza az egyszerűbb megítélésű ügyekben a szabadságvesztést helyettesítő alternatív büntetések gyakoribb kiszabása iránti igény, a jogalkotó mintha erről az új Btk. kodifikációjának idején - amikor szükségesnek látta, hogy a személyi szabadság kifejezetten rövidebb időtartamban is elvonható legyen - megfeledkezett volna. Még ha önmagában ezt a jogalkotói törekvést el is fogadjuk - bár szakmailag nehezen érthetünk egyet vele, hiszen a rövid időtartamú szabadságvesztések hatékonysága (kutatások által is alátámasztottan) erősen megkérdőjelezhető[7] -, akkor is kérdés, hogy a fenti cél elérését a jogalkotó miért nem a szabadságvesztés-büntetés generális minimumának leszállításával célozza meg. Közismert tény ugyanis, hogy a rövidebb szabadságelvonások esetén is kialakulnak az úgynevezett börtönártalmak,[8] melyeknek egyik összetevője, hogy a már - bármilyen rövid - szabadságvesztést kitöltött elítélt félelme csökken a büntetésvégrehajtási intézettől. A magyar büntetőjog-történetből ismertek olyan időszakok, amikor a szabadságvesztés generális minimumát akár napokban, de mindenesetre jóval rövidebb időtartamban is meg lehetett határozni;[9] emellett pedig nemzetközi példákat is említhetünk, amikor külföldi büntető törvénykönyvek - ha csak kivételes esetben is - lehetőséget biztosítanak akár néhány napos szabadságvesztés kiszabására is.[10]

Meglehetősen furcsa továbbá, hogy a szabálysértési jogban ismert legsúlyosabb joghátránnyal azonos elnevezés alatt új büntetőjogi szankció született.[11] A jelenleg hatályos szabálysértési törvény (a továbbiakban: Sztv.)[12] 9. §-a szabálysértési elzárás elnevezés alatt ismeri a kizárólag bíróság által kiszabható, személyi szabadság elvonásával járó büntetést a szabálysértési szankciórendszerben.[13] A szabálysértési elzárás generális minimuma egy nap, maximuma hatvan nap, azonban a bűnismétlői minőségre, illetve a halmazatra tekintettel ez kilencven napra emelkedhet.[14] Ezekből a szabályokból megállapítható az is, hogy az Sztv. szabálysértési elzárásra és a Btk. elzárásra vonatkozó szabályai nincsenek összhangban egymással, hiszen a büntetőjogi elzárás felső határa a súlyosabban minősülő visszaesőkkel szemben és halmazati büntetés esetén is legfeljebb kilencven nap lehet. Így előfordulhat, hogy a kisebb tárgyi súlyú és elvileg a társadalomra kevésbé veszélyes szabálysértés elkövetőjének elzárásbüntetése eléri a büntetőjogi elzárás maximumát.[15] Teljes mértékben homály fedi a jogalkotó abbéli szándékát, hogy hol húzódnak a határvonalak az egyes szabálysértési és bűncselekményi magatartások között, ha már a szankcióikat ilyen mértékben összemossa.[16] Félő, hogy a fogalmi és a tartalmi azonosságok miatt elmosódik a határ a két jogág között.

- 105/106 -

A személyi szabadság elvonásával járó szankciókkal kapcsolatban további neuralgikus kérdés a rövidebb időtartamú szabadságvesztések végrehajtásának megoldása. Mivel az elzárás végrehajtására is büntetésvégrehajtási intézetekben kerül sor, az elzárásra ítéltek tovább növelik az egyébként sem csekély létszámú börtönnépességet. A börtönpopuláció magas száma nem kizárólag magyar jelenség. Elsősorban szakmai, és nem utolsósorban gazdasági megfontolásokat is szem előtt tartva mind hazánkban, mind külföldön szakemberek népes tábora fáradozik a túlnépesedett büntetésvégrehajtási intézetek problémáinak feltárásán és az ennek megoldására vonatkozó javaslatok felsorakoztatásán.[17]

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) esetjogát elemző tanulmányok többek között arról számolnak be, hogy már a rövid időtartamú szabadságvesztések végrehajtása is, amennyiben az elhelyezési körülmények olyan súlyosan sértik az emberi méltóságot, hogy az abból fakadó fájdalom és szenvedés elérheti az EJEB által meghatározott szintet, a kínzás és embertelen büntetés tilalmába ütközhet.[18] Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények tehát nemcsak a szabadságvesztésre ítélteket, hanem az elzárást töltőket is hátrányosan érinthetik. Tény azonban, hogy az elzárásra ítélteknek a szabadságvesztésre ítéltekhez képest bizonyos tekintetben többletjogosítványaik vannak a börtönártalmak minimalizálása érdekében.[19] Ez pedig ahhoz vezethet, hogy az elzárásra ítéltek megfelelő elhelyezési körülményeinek a biztosítása érdekében a szabadságvesztésre ítéletek körülményei romlanak.[20]

Az elzárásra ítéltek fogva tartása nemcsak az elhelyezés terén, de az adminisztrációs terhek tekintetében is többletfeladatokat ró a büntetésvégrehajtási szervezetre, hiszen a befogadás, felszerelés, leszerelés, szabadítás eljárása is hasonló feltételek mellett zajlik esetükben, mint a több évre érkező elítélteknél. A gyors cserélődés, az elhelyezési nehézségek a büntetésvégrehajtási intézetek személyzetét, és így rajtuk keresztül a többi fogvatartottat is érintik.[21] A szabadság elvonásával járó szankciók végrehajtása körüli problémák közé sorolható a fentiek mellett a végrehajtás igen költséges volta is.

Az elzárás végrehajtása a jelenleg hatályos szabályok alapján nem függeszthető fel, hiszen a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére kizárólag szabadságvesztés esetén van lehetőség. Ez utóbbi ténynek a következményeként az elzárás bevezetésével a szankciórendszerben az egyes büntetési nemek között eddig kialakult súlyossági sorrend is megbomlani látszik. A szankciórendszer csúcsán kétségtelenül a szabadságvesztés áll, legyen az akár végrehajtandó vagy végrehajtásában felfüggesztett, a súlyossági sorrendben a második helyen pedig az elzárás szerepel. Mindezek ellenére a jogalkotó kifejezetten lehetővé teszi büntető végzésben a súlyosabb szankció kiszabását, hiszen felfüggesztett szabadságvesztés a terhelt személyes jelenléte nélkül, írásbeli eljárásban már régóta kiszabható, de a kevésbé súlyos elzárás kiszabására ilyen keretek közt nincs lehetőség.[22] Talán kimondva vagy kimondatlanul maga a jogalkotó is érzékeli, hogy az elzárásnak nagyobb a hátránytartalma, mint a súlyosabb, de végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésnek.

Ilyen módon vitatható, hogy a jelentősebb tárgyi súlyú és eleve szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetése esetén a terhelt elkerülheti a büntetés tényleges végrehajtását, míg a kevésbé súlyos magatartások elkövetésekor mindenképpen büntetésvégrehajtási intézetbe fog kerülni, amennyiben elzárásra ítélik,[23] az elzárás esetén pedig a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége sem áll fenn. Ez azt eredményezheti, hogy az elzárás generális maximumára ítélt és a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, de feltételesen szabadságra bocsátott elkövető ténylegesen ugyanakkor szabadulhat a büntetésvégrehajtási intézetből.

- 106/107 -

A jelenlegi szabályoknak megfelelően a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés súlyosabb büntetés, mint az elzárás, így a súlyosítási tilalmat nem sérti, ha a bíróság a terhelt terhére bejelentett fellebbezés hiányában a felfüggesztett szabadságvesztést elzárásra változtatja.[24] A terhelt és a védő szempontjából csak remélni tudjuk, hogy az ítélkezési gyakorlatban erre nem sok példa van,[25] amennyiben mégis, akkor védő legyen a talpán, aki el tudja magyarázni az elzárásra ítéltnek, hogy az elzárással jobban járt, hiszen ez enyhébb szankció, mint a felfüggesztett szabadságvesztés. Igaz ugyanakkor, hogy több szempontból valóban jobban járhat az elkövető, hiszen elzárás esetén a jogerőre emelkedéssel már mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól,[26] a visszaesés szempontjából nem veszik figyelembe a korábbi elzárásra ítélést,[27] és közügyektől eltiltás sem szabható ki vele szemben.[28] Kérdés, hogy ezek az előnyök kompenzálják-e azt a hátrányt, hogy bizonyos időre mindenképpen büntetésvégrehajtási intézetbe kell vonulnia, saját bőrén kell megtapasztalnia a börtönártalmakat, és szabadulása után meg kell küzdenie a társadalmi előítéletekkel is. Az esetek többségében valószínűleg nem, így a bíró bölcs belátásán múlik, hogy az ítélkezési gyakorlatot az igazságosság szempontjait is szem előtt tartva alakítja-e ki.

III.

Az elzárás lehetséges büntetéskiszabási szempontjai

Miután az elzárás büntetést a jogalkotó 2013. július 1-jei hatállyal bevezette, a jogalkalmazó feladatává vált az, hogy a törvény tartalmát a jogalkotói céloknak megfelelően tárja fel, a büntetőtörvényt alkalmazza, s találja meg az új szankció helyét a büntető szankciórendszerben. A jogintézmény szankciórendszerünkbe való beillesztéséhez a szankció előnyeit is tekintetbe kell venni. Az elzárás kiszabása nem eredményez büntetett előéletet, a visszaesés szempontjából sem minősül szabadságvesztésnek és az egy ízben már végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek esetén szintén mentsvár lehet, ha a próbaidő alatt ítélik elzárásra, hiszen ez nem eredményezi a korábbi szabadságvesztés végrehajtását sem.[29]

Egy új jogintézmény - legyen az egy új büntetés - helyének megtalálása a büntetéskiszabási gyakorlatban közel sem egyszerű feladat. A Btk. kétféle módon teremtette meg az elzárás kiszabásának lehetőségét. Korlátozott számban ugyan, de létezik tizenhét csekélyebb tárgyi súlyú bűncselekményünk, melyek nem szabadságvesztést, hanem főszabály szerint elzárásbüntetés kiszabását helyezik kilátásba. Azokban az esetekben, amikor elzárás szerepel a bűncselekmény büntetési tételében, a törvény lehetővé teszi az elzárásnál kevésbé súlyos, akár több büntetés egymás mellett történő kiszabását is.[30] Az elzárás büntetés mellett érdekes módon még a közérdekű munka is kiszabható, szemben a szabadságvesztés-büntetéssel, ahol a büntetési nemek együttes kiszabására a Btk. egyértelmű tilalmat fogalmazott meg.[31]

A tizenhét elzárással büntetendő cselekményen kívül a másik lehetőség az elzárás kiszabására az, hogy a Btk. 33. § (4) bekezdése lehetővé teszi, hogy amennyiben a szabadságvesztés minimuma az egy évet nem haladja meg, akkor szabadságvesztés helyett több más szankció mellett elzárást is kiszabhat a bíróság. A Btk. ebben a tekintetben úgy kezeli az elzárást, mintha az a szabadságvesztés-büntetés egyik alternatívája lenne. Ez a megközelítés azonban nyilvánvalóan hibás, hiszen alternatív büntetésként szabadságvesztést csak szabadságelvonással nem járó szankció helyettesíthet.

Abban a tekintetben, hogy milyen elkövetői körrel szemben célszerű ezt a büntetési nemet kiszabni, a jogalkotó meglehetősen félreérthető támpontokat fogalmazott meg. Az új Btk. - még a társadalmi egyeztetésre bocsátott - indokolása eredetileg azzal magyarázta az elzárás bevezetésének szükségességét, hogy az hatékonyan szolgálhatja majd a speciális prevenciót, főként a fiatalkorú és az első bűntettes elkövetőknél. A későbbi, hivatalos indokolásba ez a magyarázat már - talán éppen a koráb-

- 107/108 -

ban kiváltott általános elképedésre tekintettel - nem került be.[32] Több szerző is szemléletesen mutat rá arra, hogy a fiatalokat életkori sajátosságaikra tekintettel ebben az életkorban sokakkal együtt elzárni igen súlyos hátrány, s a szabadságelvonás negatív hatásai ennél az elítélti körnél hatványozottan jelennek meg.[33] Az első bűntényesek tekintetében is hasonló a helyzet, sok esetben a szabadságvesztésnek éppen az elzárás lehet az előszobája.[34]

Jelenleg a miniszteri indokolás - szintén meglehetősen félreértelmezhető módon - azt tartalmazza, hogy az elzárás főleg azokkal az elkövetőkkel szemben szabható ki, akik esetében szociális, gazdasági, családi vagy életkori viszonyaikra tekintettel más büntetés kiszabása célszerűtlen, illetve az elzárás hatékonyabban szolgálhatja a speciális prevenciót. Ez az indokolás a törvény előtti egyenlőséget sérti, hiszen azt sugallja, hogy akinek van pénze, az pénzbüntetéssel megúszhatja, aki szegény, azt elzárásra kell ítélni.[35]

A bíróságok tehát erősen félreérthető magyarázatokkal és szakmailag aligha védhető érvekkel felvértezve kezdhették meg a jogalkalmazást. A tudomány képviselőinek utolsó kapaszkodóként az maradt, hogy bízunk a bíróságok bölcs belátásában, s az ítélkezési gyakorlat eldönti, hogy ez a szankció élő, működő, vagy fantomjogintézmény lesz-e.[36]

IV.

Az elzárások kiszabásának gyakorlati tapasztalatai

A büntetéskiszabási tendenciák mérésére elsősorban statisztikai adatok állnak rendelkezésünkre. Ezek szemléltethetik ugyanis, hogy egy-egy büntetési nem alkalmazási gyakorisága évről évre hogyan változott, és milyen tartamban kerül leggyakrabban kiszabásra, enyhe vagy inkább szigorú-e az adott büntetési nem kiszabása tekintetében a gyakorlat. A statisztikai adatok sokszor igen beszédesek abban a tekintetben is, hogy melyek az adott büntetési nemre ítélt elkövetők legfontosabb jellemzői, vagy tipikusan mely bűncselekmények miatt kerülnek a büntetések kiszabásra. Az adatok árulkodhatnak arról is, hogy jó és minden tekintetben helyénvaló-e a büntetéskiszabási gyakorlat, és egyúttal rávilágíthatnak az országos szinten jelentkező anomáliákra és kifejezetten változtatást igénylő problémákra.

Nem mondhatni, hogy könnyű helyzetben van a magyarországi kutató, aki rászánja magát arra, hogy statisztikai adatok alapján a büntetéskiszabás országos tendenciáit feltérképezi. A kutatás során ugyanis rá kell döbbennie, hogy nem elég a táblázatok áttekintése, összehasonlítása, egymás mellé helyezése, hanem tulajdonképpen kódfejtőként is meg kell állnia a helyét. Hazánkban a bűnözés és ítélkezés tendenciáinak mutatóit számos statisztikai adatbázis dolgozza fel.[37] A tapasztalat az, hogy a különböző adatbázisok néha egymásnak teljesen ellentmondó adatokat (is) tartalmaznak, és sokszor a különböző adatfeldolgozások is teljesen eltérő szempontrendszerek alapján történnek. Természetesen vannak olyan esetek is, amikor az egyes adatbázisok közti ellentmondások csak látszólagosak: a nem valódi ellentmondások gyakran abból fakadnak, hogy az egyes adatbázisok az adott évben kiszabott összes büntetést tartalmazzák-e, vagy csak a felnőtt bűnelkövetők adatait - a fiatalkorúak statisztikai mutatói nélkül.

Az egységesség jegyében, még a kutatás elején igyekeztem elkötelezni magam egy statisztikai adatbázis felhasználása mellett. Ez azonban az elzárások tekintetében is nehézségekbe ütközött, hiszen az Országos Bírósági Hivatal (továbbiakban: OBH) adatbázisa még a revízió előtti időszakból az elzárásra vonatkozóan egyáltalán nem, vagy csak féléves adatokat tartalmazott, így az elzárás tendenciáinak az elemzéséhez a "Büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai"-t használtam fel.[38] A kézirat lezárásakor rendelkezésemre álló legutóbbi adatokat feldolgozó 2019-es év tekintetében ugyanakkor az OBH adatait dolgoztam fel. Ennek oka, hogy az OBH adatai igen részletes tájékoztatást nyújta-

- 108/109 -

nak az adott büntetési nemről és annak elkövetőiről, hiszen itt a bíróságok statisztikai adatlapjaiban szereplő információk mind elérhetőek. Az OBH az adott évre vonatkozó adatokat az összes felnőttkorú vádlottal szemben, az összes kiszabott büntetés tekintetében egy Excel fájl formájában, kódokkal ellátva szolgáltatja, így az adatok elérhetősége tekintetében pontos oldalszámokra hivatkozni egyáltalán nem lehet.[39] A néha egymásnak ellentmondó számadatok ellenére is úgy ítélem meg, hogy a statisztikai adatok alkalmasak a tendenciák és törvényszerűségek bemutatására.

1. ábra

Elzárások számának alakulása (db)

Forrás: Büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai I. 2017. év és Büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai I. 2019. év

A fenti diagram az elzárások számát mutatja a jogintézmény bevezetése óta, s ebből egyértelműen kitűnik, hogy évről évre egyre növekvő súllyal van jelen az elzárás. A kezdetben még elhanyagolható számban kiszabott büntetési nem 2019-re már 3,96%-os arányt képviselt az összes kiszabott büntetés között. A 2013-as adatok magyarázhatóak egyrészről a jogintézmény újdonságával, másrészt pedig azzal, hogy nem teljes évről van szó, hiszen a Btk. 2013. július 1-jén lépett csak hatályba. A 2014-es évben még mindig csekély a büntetéskiszabási gyakoriság, de már növekvő tendenciát mutat, és ehhez az első teljes évhez képest elmondható, hogy 2019-re már csaknem ötszörösére nőtt a kiszabott elzárások száma. Ez azt mutatja, hogy a bíróságok az ítélkezés során igyekeznek megtalálni azt az "ideális" elkövetői kört és azokat a bűncselekményi csoportokat, melyek esetén ezzel a büntetési nemmel érhető el leginkább a büntetési cél. Míg a Legfőbb Ügyész 2015-ös országgyűlési beszámolója megállapítja a növekvő számok következtében, hogy a bírósági gyakorlat elfogadta és megtalálta az elzárás helyét a büntetési rendszerben,[40] addig 2019-ben az országgyűlési beszámoló már a büntetési rendszer szerves részét képező joghátrányként aposztrofálja az elzárást.[41]

A diagram az összes kiszabott elzárást tartalmazza, beleértve a fiatalkorúak esetszámait is. Ha megvizsgáljuk, hogyan alakult a fiatalkorúak esetén az elzárás kiszabásának gyakorisága, megállapítható, hogy a jogalkotó előzetes célkitűzése ellenére sem tekinthető gyakran kiszabott szankciónak a fiatalkorúak eljárásában az elzárás. 2019-ben a fiatalkorúakkal szemben kiszabott büntetések mindössze 1,71%-a volt elzárás, ami konkrétan huszonhat elzárásra ítélt fiatalkorút jelentett ebben az évben.[42] Megállapíthatjuk tehát, hogy az elzárások jelentős hányadát felnőttkorú elkövetőkkel szemben szabták ki.

Az alábbi táblázatok a 2019-ben elzárásra ítélt felnőtt bűnelkövetők rendelkezésünkre álló legfontosabb adatait tartalmazzák az Országos Bírósági Hivatal által rendelkezésre bocsátott adatbázisból.

1. táblázat

Elzárásra ítéltek nemek szerinti megoszlása 2019-ben

Forrás: OBH

Az 1. táblázat alapján látható, hogy többségében - az esetek 93,45%-ában - férfi elkövetőkkel szemben szabnak ki elzárást a bíróságok. Természetesen a bűncselekmények elkövetői közt egyébként is felülreprezentált a férfiak aránya, de az elzárás kiszabása tekintetében még így is jóval nagyobb a férfiak aránya a nők összbűnözésben szereplő adataihoz képest.[43]

Az elkövetők családi állapota tekintetében sajnos sok esetben (8%) a bírósági statisztikák nem tartalmaznak adatokat. A rendelkezésünkre álló adatokat megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy az elzárásra ítélteknek több mint fele valamelyik egyedülálló (nőtlen, hajadon, özvegy, elvált, különváltan él) kategóriába tartozik, az esetek 33,49%-a élettársi kapcsolatban él, míg 8%-a nyilatkozta, hogy házas. A bíróságok bevett ítélkezési gyakorlatának köszönhetően gyakrabban szabják ki ezt a büntetési nemet olyan elkövetőkkel szemben, akiknél a családi

- 109/110 -

2. táblázat

Elzárásra ítéltek családi állapot szerinti megoszlása 2019-ben

Forrás: OBH

kapcsolatok fellazulásának veszélye az elzárás végrehajtásával kisebb mértékben fenyeget. Női és családban élő elkövetők tekintetében gyakrabban lehet ellenérv, hogy a terheltet nem célszerű a családból kiszakítani még rövid időre sem.

A 3. táblázat a 2019-ben elzárásra ítéltek iskolai végzettség szerinti megoszlását mutatja.

3. táblázat

Elzárásra ítéltek iskolai végzettség szerinti megoszlása 2019-ben

Forrás: OBH

Bár az adatok sajnos itt is hiányosak (10,31% esetén nincs adat), megállapítható, hogy az elzárásra ítéltek között 63,71%-kal erősen felülreprezentált a csak általános iskolát végzettek aránya. Ezt a szakmunkások követik 16,86%-kal. Az elítéltek mindösszesen 6,6%-a rendelkezett érettségivel, a felsőfokú végzettségűek aránya pedig még ennél is jóval kisebb, az 1%-ot sem éri el. Ugyancsak jóval 1% alatti az írástudatlanok aránya is.

4. táblázat

Elzárásra ítéltek előélet szerinti megoszlása 2019-ben

Forrás: OBH

Végül az elkövetők előéletére is érdemes egy pillantást vetni. Kétszázhuszonhat vádlott tekintetében az adatbázis az előéletre vonatkozóan a "nincs adat" kategóriát szerepelteti, talán feltételezhetjük, hogy ezek az elkövetők, de legalábbis nagyobb részük, büntetlen előéletű volt. Az esetek döntő többségében, 56,28%-ában az elzárásra ítéltek visszaesőnek nem minősülő bűnismétlők. 8,19% a visszaesők, 9,01% a különös visszaesők, 15,56% a többszörös visszaesők aránya. A bíróságok egyetlen esetben szabtak ki erőszakos többszörös visszaesővel szemben elzárást, feltehetően a korlátlan enyhítés lehetőségének kihasználásával, hiszen az egyfokú enyhítés az ő esetükben nem alkalmazható, s a Kúria is leszögezi, hogy az erőszakos többszörös visszaesővel szemben az elzárás vagy közérdekű munka kiszabása törvénysértő.[44]

5. táblázat

Elzárásra ítélések bűncselekményi csoportok szerinti megoszlása 2019-ben

- 110/111 -

Forrás: OBH

Az 5. táblázat 2019-ben a felnőtt bűnelkövetőkkel szemben kiszabott elzárások bűncselekményi csoportonkénti megoszlását szemlélteti. Ebből jól látszik, hogy az esetek csaknem felében (45,4%) vagyon elleni bűncselekmények miatt került kiszabásra az elzárás, és különösen nagy arányt mutat ebből a lopások száma (779 eset). Ez önmagában véve nagy meglepetést nem okoz, tekintettel a vagyon elleni bűncselekményeknek az összbűnözésen belüli túlsúlyára. Ebben a bűncselekményi csoportban azonban azt egyértelműen leszögezhetjük, hogy az elzárás kiszabására, "kvázi alternatív" büntetésként vagy kifejezetten az enyhítő szakaszok alkalmazásával kerülhetett sor, hiszen a vagyon elleni bűncselekmények között nincs olyan bűncselekmény, melyre eredetileg elzárás kiszabását tenné lehetővé a törvény.

A vagyon elleni bűncselekményeket követik a köznyugalom elleni bűncselekmények, nagyrészt a garázdaság elkövetésével, 18,60%-kal. A köznyugalom elleni bűncselekmények közül az önkényuralmi jelkép használata az egyetlen olyan bűncselekmény, mely kifejezetten elzárással büntethető, de emiatt 2019-ben egyetlen alkalommal sem szabott ki elzárást bíróság. Magas volt viszont a garázdaság vétsége (297 eset) és a garázdaság minősített esetei (93 eset) miatt kiszabott elzárások aránya.

10,79%-kal szintén jelentős a közlekedési bűncselekmények miatt kiszabott elzárások száma. Ebből a bűncselekményi csoportból az ittas vezetések adják a kiszabott elzárások döntő többségét (209 eset). Kicsivel több mint 5-5%-kal az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a különböző kábítószeres, valamint az egészséget veszélyeztető bűncselekmények következnek. Az előbbi kategórián belül elsősorban a zaklatás (64 eset) és a becsületsértés (19 eset), valamint a magánlaksértés (18 eset) különböző esetei miatt került sor elzárás kiszabására, míg az utóbbi csoportban a kábítószer birtoklása (86 esetben fogyaszt, e célból megszerez, tart) adja a legtöbb esetet. Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények miatt kiszabott elzárások 4%-os arányt képviselnek, ezeken belül szinte kizárólagosak a testi sértések miatt kiszabott elzárások, és csak néhány esetben fordul elő segítségnyújtás elmulasztása vagy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt kiszabott elzárás. A sort a közbizalom elleni bűncselekmények zárják (3%) a közokirat-hamisítás[45] és az egyedi azonosító jellel visszaélés miatt kiszabott elzárásokkal, és 2,5%-os arányt képviselnek a gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények.

Láthatóan igen széles a paletta a bűncselekményi csoportokat illetően, azonban egyértelműen megállapítható, hogy a bíróságok kifejezetten "alternatív szankcióként", a Btk. 33. § (4) bekezdése alapján szabják ki az elzárást, és azokban az esetekben, amikor a cselekmény kifejezetten elzárással büntetendő, a 2019-es évben egyetlen esetben került sor annak kiszabására.[46] Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy tipikusan általános iskolai végzettséggel rendelkező, bűnismétlő, felnőtt férfiakkal szemben jellemzően lopások vagy garázdaság miatt szab ki a bíróság elzárást.

6. táblázat

Elzárásbüntetések időtartam szerinti megoszlása 2019-ben

Forrás: OBH

A 6. táblázat a 2019-ben kiszabott elzárások tartam szerinti megoszlását mutatja. Ami az elzárások időtartamát illeti, ennél a szankciónál egyáltalán nem érzékelhető, hogy enyhülne az ítélkezési gyakorlat Magyarországon. Az esetek csaknem felében 61 és 90 nap között kerül sor az elzárás időtartamának megállapítására, s nagyon gyakori, hogy a generális maximumban határozza meg a jogalkalmazó az elzárás időtartamát (az esetek 35,27%-ában). Vagyis 2019-ben a kiszabott elzárások több mint harmadában a büntetés mértékét 90 napban állapították meg. Ez utóbbi tény alapjaiban kérdőjelezi meg az elzárás mint önálló büntetés létjogosultságát, hiszen a 90 napos időtartam már a szabadságvesztés generális minimumának felel meg. Az esetek 32,28%-ában az elzárás időtartama 31 és 60 nap között kerül kiszabásra, és itt is nagyobb részt képviselnek a 60 napban kiszabott elzárások. Mindössze 17,87% az 5 és 30 nap között kiszabott elzárások száma, és ezen a kategórián belül is toronymagasan a 30 napos időtartam vezet. A generális minimum, azaz 5 nap meghatározására 2019-ben összesen nyolc esetben került sor.

- 111/112 -

Az elzárások időtartamának vizsgálata számos tanulságot hordoz. A magyar ítélkezési gyakorlat a személyi szabadság elvonásának a csupán néhány napra, kifejezetten sokkhatásként való alkalmazásának lehetőségét szinte teljes egészében elveti,[47] és évente ezt csak néhány esetben gyakorolja. Amennyiben a bíróságok elzárást szabnak ki, akkor kifejezetten preferálják a legalább 30, sok esetben a 60, de még több esetben a 90 napban megállapított mértéket. Ezek a számok azt mutatják, hogy a szabadságvesztés generális minimumának leszállításával a jogalkotó tökéletesen megoldhatta volna azt az igényt, hogy a személyi szabadság elvonása rövidebb időre is lehetővé váljon. A jogalkotó elkövetői körre vonatkozó eredeti célkitűzései egyáltalán nem valósultak meg. A fiatalkorú és első bűntényes elkövetők elzárásra ítélése a gyakorlatban egyáltalán nem tipikus. Ami a szociális vagy gazdasági szempontoknak megfelelő büntetéskiszabást illeti, már ilyen meggyőződéssel nem állítható, hogy ezek a szempontok teljesen figyelmen kívül maradnának az ítélkezési gyakorlatban. Tekintettel a kisebb súlyú lopások miatt kifejezetten nagy számban kiszabott elzárásokra, az esetek egy részében feltételezhető, hogy az elkövetők a gyengébb anyagi teljesítőképességű kategóriába tartozhatnak, ami arra enged következtetni, hogy az anyagi teljesítőképességük hiánya az az ok, amely miatt az ő esetükben a bíróságok előszeretettel szabják ki ezt a régi-új büntetési nemet. Ez a gyakorlat azonban egyértelműen felveti a törvény előtti egyenlőség sérelmét. Kifejezetten aggályos, hogy egyfajta címkézési csalással, kihasználva a törvény adta lehetőségeket a bíróságok rövid tartamú szabadságvesztésként szabják ki velük szemben az elzárást.

V.

Záró gondolatok

A jogintézmény lényegi jellemzőjéből, genus proximumából kiindulva elmondható, hogy mind az elzárás, mind a szabadságvesztés szabadságelvonással jár. A rövid tartamú szabadságelvonás szabadságvesztés akkor is, ha másként nevezzük, és akkor is, ha az elzárásra ítéltek bizonyos szempontból kedvezőbb körülmények között töltik büntetésüket.

Az elzárással kapcsolatos elnevezésbeli bonyodalmak, a végrehajtás körül összpontosuló problémák, a szankciók súlyossági sorrendjének a megrendülése és az ítélkezési gyakorlat is azt támasztja alá, hogy nincs szükség a szabadságvesztésen kívül külön elnevezés alatt személyi szabadság elvonásával járó büntetésre.[48] Úgy tűnik, hogy a magyar bíróságok a személyi szabadság sokkhatásként, néhány napra történő elvonását kifejezetten elutasítják, és csak nagyon ritkán találják meg azt az elkövetői kört és hozzá kapcsolódóan az elkövetett bűncselekményt, mely esetén a büntetési célt éppen a személyi szabadságtól való néhány napos megfosztással érhetjük el. Az elzárás kifejezett és legnagyobb előnyeként szokták emlegetni, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatti elzárásra ítélés nem vonja maga után a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. Ez már lényeges érv lehetne az elzárás megtartása mellett, de ez a probléma szintén megoldható egy egyszerű jogalkotói döntéssel, mely a rövidebb tartamú szabadságvesztés esetére is megteremtené ugyanezt a kedvezményt. A jogszabály szövege kiegészülhetne azzal, hogy a felfüggesztett szabadságvesztést végre kell hajtani, ha az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, kivéve, ha a szabadságvesztés időtartama nem haladja meg a három hónapot. ■

JEGYZETEK

* A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.

[1] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről.

[2] 1878. évi V. törvénycikk a magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről.

[3] 1879. évi XL. törvénycikk a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról, 15. §.

[4] A kihágás intézményét az 1955. évi 17. sz. tvr. szüntette meg büntetőjogunkban. Innentől a kihágások nagy része szabálysértésként élt tovább.

[5] Lásd Sós-Tóth Adrienn: A rövid tartamú szabadságvesztés dilemmái. Börtönügyi Szemle. 2006/4. sz. 13.

[6] Szinte kimeríthetetlen az alternatív szankciók jelenlegi szakirodalma és az ezeket ajánló nemzetközi dokumentumok sora is. Lásd részletesebben: Kerezsi Klára: Az alternatív szankciók helye és szerepe a büntetőjog szankciórendszerében. Büntetőjogi Kodifikáció. 2001/2. sz. 14-24., Kerezsi Klára: Kontroll vagy támogatás: az alternatív szankciók dilemmája. Budapest, Complex, 2006.; Killias, Martin - Aebi, Marcelo F. - Ribeaud, Denis: Does Community Service Rehabilitate better than Short-term Imprisonment?: Results of a Controlled Experiment. The Howard Journal of Crime and Justice. 2000/1. sz. 40-57.; Detraz, Stéphan: La notion de peine alternative á l'emprisonnement. Gazette du Palais. 2016/4. sz. 88-97.; Wermink, Hilde - Blokland, Arjan - Nieuwbeerta, Paul - Nagin, Daniel - Tollenaar, Nikolaj: Comparing the effects of community service and short-term imprisonment on recidivism: a matched samples approach. Journal of Experimental Criminology. 2010/6. sz. 325-349.

[7] A rövidebb időtartamú szabadságvesztés nem alkalmas a visszaesés megakadályozására, mivel javító, nevelő hatást nem tud kifejteni, ugyanakkor rövidsége ellenére az elítélt családi, társadalmi, munkahelyi kapcsolatainak meglazulásához, megszűnéséhez vezethet. A rövid tartamú szabadságvesztések hátrányos hatásairól nemzetközi dokumentumok is beszámolnak. Lásd erről részletesen: Short-Term Imprisonment - General report prepared by the Secretariat. London, Second United Nations Congress on the Prevention of Crime and the Treatment of Offenders, 1960. 8-20. https://www.unodc.org/documents/congress//Previous_Congresses/2nd_Congress_1960/015_ACONF.17.5_Short-Term_Imprisonment.pdf (2021.10.15.).

A rövidebb tartamú szabadságvesztések káros hatásairól lásd még: Nagy Ferenc: A szabadságelvonással járó szankciókról az új Btk.-ban. Börtönügyi Szemle. 2014/4. sz. 12.; Tóth Mihály: Az új Btk. bölcsőjénél. Magyar Jog. 2013/9. sz. 533. [Tóth: i. m. (2013)]; Gócza Ágnes: Az elzárás, mint új büntetési nem a 2012. évi C. törvényben. Büntetőjogi Szemle. 2016/1-2. sz. 24-26.; Roberts, Julian V.: A büntetéskiszabás egységesítése Angliában és Walesben: tanulságok Magyarországnak? https://www.okri.hu/images/stories/OKRISzemle2009/OKRISzemle_2011/008_roberts.pdf (2021.10.20.). A nemzetközi dokumentumok által is elismert negatív hatásokról lásd részletesen: Bagossy Mária: Gondolatok a büntetőjogi elzárásról. Iustum Aequum Salutare. 2020/2. sz. 106-109.; Wermink, Hilde - Nieuwbeerta, Paul - Ramakers, Anke A. T. - de Keijser, Jan W. - Dirkzwager, Anja J. E.: Short-Term Effects of Imprisonment Length on Recidivism in the Netherlands. Crime & Delinquency. 2018/8. sz. 1057-1093.

[8] Vig Dávid - Fliegauf Gergely: A szabadságvesztés és az elkövetők reintegrációja. In: Borbíró Andrea - Gönczöl Katalin - Kerezsi Klára - Lévay Miklós (szerk.): Kriminológia. Budapest, Wolters Kluwer, 2019. 972-976.

[9] A Csemegi-kódex a fogházbüntetés generális minimumát egy napban határozta meg (1878. évi V. tc. 25. §). Az 1951. évi II. törvény, majd az 1961. évi V. törvény a szabadságvesztés generális minimumát 30 napban határozta meg. Az 1978. évi IV. törvény eredeti szabályai a korábbi 30 napos generális minimumot 3 hónapra emelték fel, azonban a törvény hatálya alatt a szabadságvesztés generális minimuma többször is változott. Az 1993. évi XVII. törvény a generális minimumot 1 napra szállította le, majd az 1998-as módosítása (1998. évi LXXXVII. törvény) 2 hónapra emelte. Ez utóbbi törvény indokolása az volt, hogy a generális minimum 1 napra történő leszállítása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és a bíróságok ilyen rövid időtartamú szabadságvesztés-büntetéseket nem szabtak ki.

[10] Belgiumban 8 nap a vétségek miatt kiszabható szabadságvesztés generális minimuma, és ehhez alkalmazkodva a kihágások miatt 1-7 nap börtön szabható ki. Hollandiában a generális minimum 1 nap, Norvégiában pedig 14 nap.

[11] Az Alkotmánybíróság több ízben is a jogbiztonság követelményébe ütközőnek tekintette a kötött jogi fogalmak újból történő felhasználását. Lásd 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, 26/1999. (IX. 8.) AB határozat, 22/2002. (VI. 18.) AB határozat. Hivatkozza Kadlót Erzsébet: Az új Btk. szankciórendszerének lehetséges kihatásai az ítélkezési gyakorlatra. Fundamentum. 2013/3. sz. 105.

[12] 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről.

[13] Az Sztv. az elzárást mindig alternatív szankcióként szabályozza és tételesen meghatározza az elzárással is büntethető szabálysértéseket. Sztv. Ötödik Rész, XXIII. Fejezet.

[14] Lásd Sztv. 22. § (1) bekezdés, továbbá 23. § (1) bekezdés a) pont.

[15] Háger Tamás: Új büntetési nem a büntető törvényben: az elzárás. https://debreceniitelotabla.birosag.hu/sites/default/files/field_attachment/ht_elzaras_szoveg.pdf (2021.11.11.)

[16] Kadlót: i. m. (2013) 105.

[17] Csak példálózó jelleggel: Blanc, Alain: Á propos du rapport de Domonique Raimbour: "Penser la peine autrement: proposition pour mettre fin a la surpopulation carcérale." Archives de politique criminelle. 2013/1. sz. 153-162.; Albrecht, Hans-Jörg: Prison Overcrowding - Finding Effective Solutions. Strategies and Best Practices Against Overcrowding in Correctional Facilities. Freiburg, Max Planck Institute, 2011.; Poncela, Pierrette: La crise du logement pénitentiaire. Revue de science criminelle et de droit pénal comparé. 2008/4. sz. 972-984.; Favuzza, Federica: Torreggiani and Prison Overcrowding in Italy. Human Rights Law Review. 2017/1. sz. 153-173.; Szemesi Sándor: Sok (jó) ember kis helyen? A magyar fegyintézetek zsúfoltságával kapcsolatos kérdések az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában. Büntetőjogi Szemle. 2014/2. sz. 85-88.; Szemesi Sándor: Repetitive Cases before the Strasbourg Court: The Pilot Judgment Procedure at the European Court of Human Rights. In: Szabó Marcel - Láncos Petra Lea - Varga Réka - Molnár Tamás (szerk.): Hungarian Yearbook of International Law and European Law 2014. Hague, Eleven International Publishing, 2015. 243-258.; Kadlót Erzsébet: Pilot döntés a börtönök túlzsúfoltságáról. In: Inzelt Éva (szerk.): Kriminológiai Közlemények 75. Válogatás a 2014-ben és 2015-ben tartott tudományos rendezvények előadásaiból. Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság, 2015. 225-231.; Nagy Anita: Szabadulás a büntetés-végrehajtási intézetből. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2015. 59-116.; Nagy Anita: A túlzsúfoltság a büntetés-végrehajtási intézetekben, figyelemmel a nemzetközi szabályozásra. Jogelméleti Szemle. 2016/1. sz. 63-80.

[18] Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) 3. cikkének, a kínzás és embertelen büntetés tilalmának a sérelmét kifejezetten pár napos szabadságelvonással járó büntetés miatt állapította meg az EJEB olyan esetekben, amikor az élettéren kívül a fogva tartás egyéb körülményei alapozták meg az egyezménysértést (egyáltalán nem hagyhatta el zárkáját, dohányzókkal zárták össze és nem volt megoldott a szellőztetés stb.). Lásd Dorneanu kontra Románia, 2017. november 28., no. 55089/13., Aliyev kontra Azerbajdzsán, 2018. szeptember 20., nos. 68762/14., 71200/14. Lásd részletesen: Bagossy: i. m. 109-111.

[19] Lásd Bagossy: i. m. 104.

[20] Pápai-Tarr Ágnes - Kiss Anna: Konferencia az új Btk. vitás kérdései ürügyén. Ügyészek Lapja. 2014/3-4. sz. 124.

[21] Uo. 124., Szalai Tímea (főszerk.): A büntetés-végrehajtási Szervezet Évkönyv 2013. Budapest, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, 2014. 16.

[22] 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról, 740. § (2) bekezdés a) pont.

[23] Kadlót: i. m. (2013) 106.

[24] BH 2018.4.110. (Bfv.II.756/2017. sz. ítélet [Kúria]). Végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés helyett elzárás kiszabása nem ütközik a súlyosítási tilalomba. A konkrét ügyben tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt az elsőfokú bíróság végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, a büntetést az ügyész tudomásul vette és kizárólag a védő, a terhelt javára jelentett be fellebbezést. A másodfokú bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést 50 nap elzárásra "enyhítette". Következetes a felsőbírósági gyakorlat a tekintetben, hogy ami nem ütközik a súlyosítási tilalom során kimerítő jellegű, negatív felsorolásba, az alkalmazható, még abban az esetben is, ha az a terhelt terhére történő megváltoztatást eredményez. EBH 2018.B.14.

[25] Az előbb említetten kívül is találunk rá precedenst: Bfv.456/2019/9. sz. ítélet (Kúria).

[26] Btk. 100. § (1) bekezdés a) pont.

[27] Lásd a visszaeső fogalmát: Btk. 459. § (1) bekezdés 31. pont.

[28] BH 2020.6.168. (Bfv.II.882/2019. sz. ítélet [Kúria]). Közügyektől eltiltás mellékbüntetésnek csak végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása mellett van helye, ezért törvénysértő e mellékbüntetés elzárás melletti kiszabása. E törvénysértés "a büntetőjog más szabályainak megsértését" valósítja meg, így felülvizsgálati okot képez.

[29] A Btk. 87. § b) pont szerint kizárólag a próbaidő alatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés eredményezi a büntetés végrehajtását.

[30] Btk. 33. § (5) bekezdés.

[31] Ez a tilalom a felfüggesztett szabadságvesztésre is vonatkozik, mellyel nem feltétlenül értünk egyet. Külföldi példák sora mutatja, hogy léteznek olyan szabályozási megoldások, melyek a felfüggesztett szabadságvesztést kifejezetten közérdekű munkával kombinálják. Lásd Sipos Ferenc: Munkával kapcsolatos szankciók a magyar büntetőjogban. Budapest, HVG-ORAC, 2019. Sokkal inkább megkérdőjelezhető az elzárás és a közérdekű munka együttes kiszabása, mint a felfüggesztett szabadságvesztés és a közérdekű munka kombinálása. Annál is inkább, hiszen a szabálysértési jogban is ismert közérdekű munka-szankció esetén az Sztv. kifejezetten kizárja ennek a szankciónak a szabálysértési elzárással való kombinálását. Így felmerül az a gyanú, hogy ennek a tilalomnak kimondásáról a Btk. esetén a jogalkotó egyszerűen csak megfeledkezett.

[32] Lásd Tóth: i. m. (2013a) 533.

[33] Lásd többek között: Nagy Ferenc: A fiatalkorúak büntetőjoga reformjának szükségességéről. Magyar Jog. 1994/5. sz. 292.; Domokos Andrea: Egyes rövidtartamú szabadságelvonó szankciókról. In: Domokos Andrea (szerk.): Magyarország új büntetés-végrehajtási kódexe. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2014. 68-80.; Tóth Mihály: Adalékok a szépirodalom naiv humanizmusához és a büntetőjog szikár valóságához. In: Szilágyiné Karsai Andrea (szerk.): Tanulmányok a Debreceni Ítélőtábla 10 éves évfordulójára. Debrecen, Debreceni Ítélőtábla, 2016. 12-15.

[34] Tóth: i. m. (2013a) 533.

[35] Tóth Mihály: Vélemények és várakozások. In: Hack Péter (szerk.): Új Büntető Törvénykönyv - Hagyomány és megújulás a büntetőjogban. Budapest, ELTE Bibó István Szakkollégium, 2013. 47.

[36] A "fantom" kifejezés alatt azokat a jogintézményeket értem, melyek a törvények hasábjain léteznek ugyan, de gyakorlati jelentőségük teljesen elhanyagolható.

[37] Az Országos Bírósági Hivatal honlapján elérhetőek a jogerősen befejezett büntetőeljárások vádlottainak statisztikai adatai: https://birosag.hu/jogerosen-befejezett-buntetoeljarasok-vadlottainak-statisztikai-adatai (2021.11.01.). A Legfőbb Ügyészség honlapján elérhetőek a büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai: http://ugyeszseg.hu/statisztikai-adatok/buntetobirosag-elotti-ugyeszi-tevekenyseg (2021.11.01.), valamint a tájékoztatók a bűnözésről: http://ugyeszseg.hu/statisztikai-adatok/tajekoztato-a-bunozesrol/ (2021.11.01.). A Börtönstatisztikai Szemle adatai 2015-től napjainkig az alábbi honlapon érhetőek el: https://bv.gov.hu/hu/bortonstatisztikai-szemle (2021.11.01.), a Bűnügyi Statisztikai Rendszer pedig a következő honlapon található: https://bsr.bm.hu/Document (2021.11.01.).

[38] Büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai I. 2017 http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/2022/01/buntetobirosag-elotti-i.-2017.-ev.pdf (2021.11.01.) 55. o. és Büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai I. 2019. év. http://ugyeszseg.hu/pdf/statisztika/LFIIGA_243_11_2020_melle%CC%81klet1.pdf, (2021.11.01.) 58. o.

[39] https://birosag.hu/statisztikai-adatok/2019/2019-evben-jogeros-hatarozattal-befejezett-buntetoeljarasok-felnottkoru (2021.10.20.)

[40] B/11709. A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az ügyészség 2015. évi tevékenységéről. http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/v1xpafghz/2020/08/ogy_beszamolo_2015.pdf (2021.11.02.) 23.

[41] B/12207. A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az ügyészség 2019. évi tevékenységéről. http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/admin/2020/10/ogy_beszamolo_2019.pdf (2021.11.02.) 36.

[42] A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai II. (fiatalkorú vádlottak). A 2019. évi tevékenység. Budapest, Legfőbb Ügyészség, 2020. http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/merzag/2020/12/buntetobirosag_ugyeszi_tev_ii_2019.pdf (2021.11.04.) 60.

[43] Az összbűnözésen belül kb. 16-17%-os a női részvétel. https://bsr.bm.hu/Document (2021.11.04.)

[44] Bfv.III.604/2018/7. sz. ítélet (Kúria).

[45] A gondatlan alakzat miatt, mely elzárással büntetendő, nem került sor egyetlen esetben sem elzárás kiszabására.

[46] 2019-ben a hatóság félrevezetésének vétsége miatt [Btk. 271. § (3) bekezdés] egy ízben szabott ki elzárást bíróság.

[47] A rövid tartamú szabadságvesztések kifejezett pozitív hatásaként szokták emlegetni, hogy nagy sokkhatás éri az elítéltet és ezzel alkalmas a további bűncselekményektől való visszatartásra. Lásd Short-Term Imprisonment - General report prepared by the Secretariat: i. m. 31-34. A svájci rövid tartamú szabadságvesztéssel kapcsolatban jegyzi meg Nagy Ferenc, hogy ezt a büntetést elsősorban figyelmeztető jellegű szankciónak tartják és nem is törekednek a nevelő hatás elérésére. Nagy Ferenc: Életközelben: rövid tartamú szabadságvesztés Svájcban. Börtönügyi Szemle. 1992/4. sz. 86.

[48] Nagy Ferenc: A szankciórendszer. Jogtudományi Közlöny. 2015/1. sz. 7.