Dr. Kerezsi Klára: Az alternatív szankciók helye és szerepe a büntetőjog szankciórendszerében (BJK, 2001/2., 14-24. o.)

I. A bűnügyi reform jelenlegi irányai és hátterük

Napjainkban világszerte központi kérdéssé vált, hogy milyen eszközök alkalmasak a bűnözés visszaszorítására és az igazságszolgáltatás tehermentesítésére. A költségek csökkentése és a hatékonyság fokozása érdekében a fejlett európai államok a bűnözés kezelésében markánsan elkülönítik egymástól a súlyos, illetve a kis- és középsúlyú kriminalitás befolyásolására alkalmas eszközeiket. Ez utóbbi bűnözési forma kezelésére mindegyik európai országban megtalálhatók:

- a büntető igazságszolgáltatás rendszerétől elterelő eszközök (diverzió), illetve

- a büntető igazságszolgáltatás rendszerén belül a szabadságvesztés kiváltására alkalmas eszközök (alternatív szankciók).

A jelenlegi büntetőpolitikai irányok trendje arra mutat, hogy a világ fejlettebb része "egyszerre megy két irányba": (1.) a börtönépítési programok mellett hasonló hangsúllyal szerepelnek (2.) az alternatív szankciók (pl. pártfogó felügyelet, közérdekű munka, kombinált szankciók stb.) a bűnözéskontroll eszközei között.

Mindezzel együtt a jelenlegi bűnügyi reform-mozgalmak mögött - legalább - két ellentétes felfogású ideológia vonulat azonosítható. Nem tagadható ugyanis, hogy a büntető jogalkotással szemben megnyilvánuló különböző elvárások sokféle, sokszor egymásnak ellentmondó igényeket fogalmaznak meg. Ha sorra vesszük ezeket, azt látjuk, hogy:

- a tudomány a különböző területek szabályozásának szükségességét, szükségtelenségét, vagy éppen aránytalanságát veti fel;

- a közvélemény felől érkező elvárást nagymértékben a bűnözési félelem generálja; és

- a büntető igazságszolgáltatás intézményrendszere felől megfogalmazódó elvárás, hogy a jogi szabályozás hatékony, a gyakorlatban is működőképes legyen.

Azaz a jogi szabályozást - jó esetben csak - három oldalról megfogalmazódó elvárások között kialakuló egyensúlyok alakítják, formálják. Nem kétséges, hogy a büntetőpolitika alakításában közreműködő aktorok egymás közötti viszonyát sokféle egyéb körülmény is alakítja, de a közszféra mindig közvetítő rendszerként működik a szakértelem és a politikacsinálás között.[1]

Nyilván jó az, ha a közember akaratát ismeri a politikus, s a kriminálpolitika alakításakor figyel arra, hogy mit gondol a "köz" a szabályozni szükséges irányokról, emberi magatartásokról és a reakció mértékeiről. Abban az esetben azonban, amikor a létező tudományos ismeretek - számos ok miatt - kevéssé képesek befolyásolni a fenti hármas viszony alakulását, az egyensúly felborul, s a kriminálpolitika populista irányba tolódik.

Az aktuális kriminálpolitika meghatározásakor alapvetően két vezérelv működik a világban - melynek persze számtalan variációja lehet -, s ezek azt is befolyásolják, hogy mit gondolunk a büntető igazságszolgáltatásról, mit gondolunk a büntetés céljáról. Ez egyik megközelítés a jóléti elv, a másik a büntető paradigma. E két megközelítés igen eltérő választ ad a felmerülő központi kérdésekre:

A fentiekből az is kitűnik, hogy az adott vezérelv választása, nem csak eltérő válaszokat hoz, de eltérő kezelőrendszer kialakítását is indukálja. Mindemellett arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a büntetési célok elérését, és a büntetési szankciók hatékonyságát mindig az informális társadalom által teremtett kontroll biztosítja. Nagyon óvatosnak kell tehát lennünk azzal, hogy mennyire "használjuk túl" a kriminális szankciókat. A formális igazságszolgáltatás hatékonyságát, a szankciók elfogadottságát, ugyanis nagyrészt a kisközösségi kontroll léte vagy hiánya befolyásolja.

Azaz, a változás folyamata talán úgy is megfogalmazható, hogy a neokonzervatív büntetőpolitika paradigmaváltásának tartalma nem csupán a bűncselekmény súlyához (az arányossághoz) való visszatérésben jelenik meg, hanem abban is, hogy a lakosság bűnözési félelmét, mint új büntetőpolitikai racionalitást tételezi a szabályozás alapjául. A tendencia ugyanis jól látható: a bűnözés problémája kap prioritást az egyéb társadalmi problémákkal szemben. Valószínűleg a bűnözés azért válhat központi problémává - akár még akkor is, amikor a bűnözési adatok csökkenést mutattak, mint pl. az USA-ban, a 90-es években -, mert a bűnözés minden más társadalmi problémánál alkalmasabb arra, hogy tisztán artikulálja a különböző attitűdöket, felfogásokat, s jól modellálja a megváltozott állami szerepet is.

A büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos szabályozás elmúlt két évtizedben történt változásaiban nagy valószínűséggel megjelenik a kriminológia és a büntetőpolitika közötti viszony megváltozása is. Ezt a viszonyt alapvetően az emberrel foglalkozó tudományok eredményei befolyásolják. A neo-konzervatívizmus büntetőpolitikai térnyerését az embertani tudományterületek eredményeinek relatív elmaradása is okozhatta, ha ezeket az eredményeket a technikai, informatikai tudományterületek elképesztő eredményeivel hasonlítjuk össze. E relatív elmaradásnak két következménye is volt: (1) erősítette a deviáns magatartások megítélésében a morális megközelítést; (2) lehetővé tette olyan tudományterületek térnyerését, amelyek a bűnözéskezelés "technikáját" javítják (pl. biztonságtechnika, technikai személyellenőrzés stb.). A neokonzervatív kriminál-politika térnyerése következtében a büntető igazságszolgáltatási kontroll "felülírja" a társadalmi kontroll határait, meghatározó mintát adva a hagyományos társadalmi kontroll átalakulásának.

A neokonzervatív ideológia térnyerését két további új fejlemény is erősítette: (1.) a konzervatív ideológia kétségtelenül "rugalmasabbá" vált, azaz erősödött a képessége a megváltozott társadalmi feltételekhez való igazodásra; (2.) a bűnözéskezelés alkalmas eszközeiről vallott liberális nézetek jelentősen közeledtek a konzervatív megközelítéshez.

E mögött nagy valószínűséggel - s ez a fejlemény az alternatív szankciók körében fontossággal bír - a közösség fogalmának változása áll. Az elmúlt évtizedben - s ez mind a Kontinensen, mind az Egyesült Államokban tapasztalható fejlemény - a büntető igazságszolgáltatás "einstandolta" a közösség fogalmát: él vele, hivatkozik rá, a büntető igazságszolgáltatásba korábban nem ismert szereplőket von be. Mindez transzmissziós szíjként működik a büntető igazságszolgáltatás határainak kiterjesztésére. Erre igen meggyőző példákat találhatunk - különösen az Egyesült Államokban. Az olyan új fogalmak, mint a ,community policing’, a ,community prosecution’, a ,community justice’ vagy a ,community correction’, a közösség és a büntető igazságszolgáltatás viszonyának "átrendezését" célozzák.