A gazdasági társaságoknak az Európai Unió határain belüli, tagállamok közötti székhelyáthelyezése az uniós társasági jognak az a területe, amely esetjogban, tanulmányokban[1], az Európai Bizottság által kezdeményezett konzultációkban gazdag, azonban amely területen uniós jogszabály mégsem született.
A határokon átnyúló székhelyáthelyezés alatt két egymástól elválasztható jogi konstrukciót is érteni lehet. Az egyik az, amikor a gazdasági társaság úgy helyezi át a székhelyét más tagállamba, hogy személyes joga nem változik. Ennek egyik alesete, ha az áthelyezés a társaság létesítő okiratbeli székhelyét érinti, a másik alesete, ha az ún. tényleges székhelyet (központi ügyintézési hely, fő tevékenységvégzési hely) érinti a változás.
A székhelyáthelyezés alatt értett másik konstrukció - amit az esetjogok nemzetközi átalakulásnak is hívnak -, amikor a gazdasági társaság a székhelyét úgy helyezi át más tagállamba, hogy egyben megváltoztatja a személyes jogát is, vagyis a fogadó tagállam szerinti valamely cégformává alakul át.
Jelenleg egyik esetre sincs uniós szintű előírás, ugyanakkor az Európai Bíróság több ítéletében is megállapította már, hogy a tőke szabad áramlásának szabadságával ellentétes, ha a tagállami jog nem teszi lehetővé a határokon átnyúló átalakulást, székhelyáthelyezést. A jelenlegi közösségi jogi helyzet paradox, hiszen a tagállami szabályozástól vár el olyan megoldást, amely egy tagállam joga alapján nem rendezhető. A fent említett társasági jogi események közös eleme, hogy több tagállam jogának azonos jogi tényre azonos, de legalább is összehangolható válaszokat kellene adnia; ez azonban közös jogi szabályozás nélkül igencsak nehézkes.
Ebben az évben a Kormány kiemelten foglalkozik az ország jogi, illetve gazdasági versenyképességének kérdésével, és ennek eredményeként sorra születnek a versenyképesség növelését szolgáló törvények. A tőke szabad áramlásának elvéhez kapcsolódóan versenyképességi célkitűzésként fogalmazódott meg, hogy a hazai szabályozás - uniós jogalkotás hiányában is - kínáljon fel olyan jogi eszközöket, amelyek a külföldi társaságok Magyarországra történő áttelepülését ösztönzik. E célkitűzés megvalósítását szolgálja az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi LXI. törvény 5. alcíme. A törvényt az Országgyűlés a 2017. május 30-i ülésnapján fogadta el.
A társaságok tagállamok közötti székhelyáthelyezéséről szóló irányelv előkészítése érdekében az Európai Bizottság már 2004-ben elkezdte az előkészítő munkát. Olyan szabályozás szükségessége merült fel, amely megengedi az EUMSZ 49. cikke alapján a társaságok számára, hogy bejegyzett székhelyüket egyik tagállamból a másikba helyezzék át anélkül, hogy a származási államban előzőleg meg kellene szűnniük. A Bizottság 2007 decemberében hatásvizsgálatot[2] tett közzé egy, a létesítő okirat szerinti székhely határokon átnyúló áthelyezéséről szóló esetleges irányelvről, amelyben ismertette a lehetséges szakpolitikai intézkedések előnyeit és hátrányait. Jogalkotást előkészítő munka azonban nem kezdődött meg.
- 28/29 -
Az Európai Bizottság Belső Piaci Főigazgatóság 2013-ban konzultációs kérdéssort[3] állított össze annak felmérésére, hogy szükség van-e jogalkotási eszközre arra az esetre, amikor egy társaság egy másik tagállamba helyezi át a székhelyét.
A 2017. évi társasági jogi intézkedéscsomaggal összefüggésben 2017. május-augusztus között ismételten nyilvános konzultációt hirdetett[4] meg a Bizottság. Ennek részeként került ismét napirendre a határokon átnyúló székhelyáthelyezés kérdése is. A konzultációs kérdőív kiemeli, hogy nincs uniós szinten szabályozott eljárás jelenleg a társaságok közvetlen, határokon átnyúló átalakulására. Bár némely tagállam rendelkezik ilyen szabállyal, azonban a gyakorlatban a legtöbb esetben a társaságnak meg kell szűnnie az egyik tagállamban - jogviszonyai egyidejű megszüntetése mellett - és új társaságot kell létrehozni egy másik tagállamban. Bár alternatív megoldásként kínálkozik jelenleg is valamely uniós társasági forma létrehozása (európai részvénytársaság, európai szövetkezet, európai gazdasági egyesülés), vagy az uniós szinten már rendezett határokon átnyúló egyesülés, azonban ezekben az esetekben a többleteljárások és a felmerülő többletköltségek eltántoríthatják a társaságokat attól, hogy ezeket a megoldásokat alkalmazzák. A Bizottság továbbá kiemeli, hogy bizonytalan az is, hogy az egyes tagállami hatóságoknak, cégnyilvántartásoknak miként kell kezelniük ezeket az eseteket.
A határokon átnyúló székhelyáthelyezés problematikáját így megoldásra váró kiemelt feladatként lehet meghatározni.
Az Európai Bíróság esetjogából érdemes kiemelni két esetet, már csak azért is, mert mindkettő magyar vonatkozású volt. Az ún. Cartesio-ügyben a magyar társaság Olaszországba kívánta áttenni székhelyét. A társaság 2005. november 11-én változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő, amelyben kérte, hogy a Bács-Kiskun Megyei Bíróság mint Cégbíróság a társaság székhelyének Gallaratéba (Olaszország) való áthelyezése következtében módosítsa a cégnyilvántartásban a társaság székhelyére vonatkozó bejegyzést.
A Cégbíróság elutasította e kérelmet, azzal indokolva döntését, hogy a magyar jog nem teszi lehetővé a Magyarországon alapított társaság székhelyének külföldre történő áthelyezését úgy, hogy e társaság személyes joga továbbra is a magyar jog maradjon. A Cégbíróság szerint az ilyen áthelyezéshez először a társaságnak meg kell szűnnie, majd újra kell alakulnia annak a tagállamnak a joga szerint, amelynek területére új székhelyét kívánja telepíteni.
A Cartesio e határozattal szemben fellebbezett a Szegedi Ítélőtáblához, amely kérdéssel fordult a Bírósághoz. Az Európai Bíróság a következő megállapításokat tette:
"A tagállam meghatározhatja, hogy milyen kapcsolat szükséges ahhoz, hogy a társaságot a nemzeti joga alapján létrejöttnek lehessen tekinteni, és ennek alapján a társaságot megillesse-e a letelepedési jog, valamint azt is, hogy milyen kapcsolat szükséges e minőség későbbi fenntartásához. E lehetőség magában foglalja azt is, hogy e tagállam ne engedje meg a nemzeti joga hatálya alá tartozó társaságnak, hogy megtartsa e minőségét akkor, ha más tagállamban kíván újraszerveződni a székhelyének a másik tagállamba történő áthelyezésével, megszakítva ezzel a létrehozás szerinti tagállam nemzeti jogában előírt kapcsolatot.
Mindazonáltal meg kell különböztetni az egyik tagállamban létrejött társaság székhelyének a másik tagállamba a személyes jog megváltoztatása nélkül történő áthelyezésének esetét attól az esettől, amikor a társaság székhelyének egyik tagállamból a másikba történő áthelyezésére az alkalmazandó nemzeti jog megváltozása mellett kerül sor, mivel a társaság azon tagállam joga szerinti társasági formába alakul át, amelybe székhelyét áthelyezte." C-210/06. sz., Cartesio Oktató és Szolgáltató Bt. ügyben 2008. december 16-én hozott ítélet, 110., 111., 124. pont. A fentiekre tekintettel a Bíróság az ügy érdemi kérdésére azt a választ adta, hogy a közösségi jog jelen állapotában az Európai Közösséget Létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK-Szerződés) 43. és 48. cikkeit úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem összeegyeztethetetlen az a tagállami szabályozás, amely megakadályozza az e tagállam belső joga szerint létrejött társaságot abban, hogy székhelyét úgy helyezze át másik tagállamba, hogy eközben megtartja azon tagállambeli honosságát, amelynek szabályozása alapján létrehozták.[5]
Az ún. Vale-ügyben, épp fordítva, egy olasz cég kívánt Magyarországra betelepülni. Ebben az esetben az olasz cég jogelődje kívánt lenni a magyar jog által létrehozandó magyar cégnek.
A VALE Costruzioni S.r.l. olasz jog alapján létrehozott és a római cégnyilvántartásba bejegyzett gazdasági társaság volt, amely cég tevékenységének olaszországi megszüntetetésére és székhelye Budapestre történő áthelyezésére tekintettel 2006. február 3-án kérte a római cégnyilvántartásból való törlését; erre 2006. február 13-án sor is került. Új tulajdonosi körrel és budapesti székhellyel 2006. november 14-én elfogadásra került a VALE Építési Kft. társasági szerződése, 2007 januárjában pedig kérték e társaság magyar cégnyilvántartásba történő bejegyzését oly módon, hogy a cégnyilvántartásban jogelődjeként kérték bejegyezni az olasz VALE Costruzioni S.r.l. társaságot. A bejegyzés iránti kérelmet az elsőfokon eljáró Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság elutasította, majd a fellebbezés folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elutasítást helybenhagyta, arra hivatkozással, hogy egy az olasz jog alapján létrejött társaság, így a kért formában nem helyezheti át székhelyét Magyarországra, a társaság a cégnyilvántartásba a kért formában nem jegyezhető be.
A társaság a Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzése ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A felülvizsgálati eljárásban eljáró Legfelsőbb Bíróság úgy vélte, hogy az ügy elbírálása az
- 29/30 -
EK-Szerződés 43. és 48. cikkének (jelenleg EUMSZ[6] 49. és 54. cikk) értelmezését igényli, ezért 2010. június 17-én - az eljárás felfüggesztése mellett - előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről döntött. Az Európai Bíróság a következő megállapításokat tette:
"Az ügy tényállására tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy az EUMSZ 49. és 54. cikk hatálya alá tartozik az olyan nemzeti szabályozás, amely a belső jog szerinti társaságok számára biztosítja az átalakulás lehetőségét, azonban a valamely más tagállam joga alá tartozó társaság számára nem teszi lehetővé az átalakulást.
Ami az olyan közérdeken alapuló nyomós indokokkal történő igazolást illeti, mint például a hitelezők, a kisebbségi részvényesek és munkavállalók érdekeinek védelme, valamint az adófelügyelet hatékonyságának és a kereskedelmi tevékenység tisztességének biztosítása, nem vitatott, hogy ezen indokok azzal a feltétellel igazolhatják a letelepedés szabadságát korlátozó intézkedést, ha ezen intézkedés alkalmas a kitűzött célok elérésére, és nem haladja meg az ezek eléréséhez szükséges mértéket." (C-378/10. sz., VALE Építési Kft. ügyben 2012. július 12-én hozott ítélet 33., 38., 39. pont)
A Cartesio-esettel összefüggésben az Európai Bíróság úgy foglalt állást, hogy valamely nemzeti jog szerint létrehozott társaság kizárólag azon nemzeti jog alapján létezik, amely szabályozza annak létrehozását és működését. A tagállamok jogrendszerei jelentősen eltérnek, mind a társaság létrehozásakor az államterülettel való kapcsolat igényét, mind pedig annak lehetőségét illetően, hogy az ilyen jogi szabályozás alapján létrehozott társaság e kapcsolódását később megváltoztassa. Egyes jogszabályok megkövetelik, hogy ne csupán a létesítő okiratban megjelölt székhely, hanem a tényleges székhely - vagyis a központi ügyintézés helye is - az adott tagállam területén legyen, oly módon, hogy a központi ügyintézés helyének e területen kívül helyezése a társaság megszűnését eredményezi, mindazon következményekkel együtt, amelyeket az ilyen megszűnés a társasági jog szerint maga után von. Más szabályozások elismerik a társaságok azon jogát, hogy központi ügyintézésük helyét külföldre helyezzék át, de ezek közül néhány e jogot bizonyos korlátozásoknak veti alá, és az áthelyezés jogkövetkezményei tagállamonként eltérőek.
A C-208/00. sz., Überseering-ügyben 2002. november 5-én hozott ítéletében (EBHT 2002., I-9919. o. 70. pont) a Bíróság a fenti megállapításokat megerősítve azt a következtetést vonta le, hogy a valamely tagállam jogszabályainak megfelelően létrejött társaság azon lehetőségéről, hogy - a létesítő okiratban megjelölt vagy tényleges - székhelyét más tagállamba helyezze át úgy, hogy közben ne veszítse el a létrehozás szerinti tagállam jogrendszere által biztosított jogi személyiséget, és adott esetben ezen áthelyezés módjáról az a nemzeti jog rendelkezik, amelynek megfelelően a társaságot létrehozták.[7]
Így a Bíróság több döntésében is az EK-Szerződés 43. és 48. cikkeivel összeegyeztethetőnek tartotta azon tagállami szabályozást, amely megakadályozza az e tagállam belső joga szerint létrejött társaságot abban, hogy székhelyét úgy helyezze át másik tagállamba, hogy eközben megtartja azon tagállambeli honosságát, amelynek szabályozása alapján létrehozták.
Érdekes, hogy míg a Cartesio-ügyben és az ahhoz hasonló jogi tartalmú ügyekben[8] a Bíróság a tagállami jog elsődlegességét mondta ki - holott a "tényleges székhely" áthelyezésével a személyes jog nem is változna -, addig a Vale-ügyben, ahol határokon átívelő átalakulás történik, amely a személyes jog megváltozásával is együtt jár, a tagállami szabályozás mozgásterét igen szűk körben vonta meg a Bíróság. Nem tartotta elfogadhatónak, hogy a tagállami jog a határokon átívelő átalakulást nem ismeri el, ugyanakkor arra sem biztosít lehetőséget, hogy a tagállam az átalakulási eljárás során lezárja a jogi személyhez fűződő kapcsolatait. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanis az, hogy a tagállam hatóságai szemszögéből az átalakuló társaság megszűnik. Az átalakulás következtében a hatóságok, a bíróságok elvesztik az adott társaság feletti ellenőrzési, felügyeleti, döntési hatáskörüket, vagyis a joghatóságukat. A végelszámoláshoz "hasonló" elszámolási eljárás lefolytatásának előírására a tagállamoknak reális lehetőségük nincs, mert a közösségi esetjog csak arra biztosít(ana) lehetőséget, hogy indokolt, arányos és a cél eléréséhez szükséges mértékű korlátozást vezessen be a tagállam az ilyen átalakulásokkal szemben. Mivel a tagállam határain belüli átalakulás értelemszerűen nem jár a közjogi és magánjogi jogviszonyok lezárásával, a határokon átívelő átalakulásnál sem lenne sikeresen előírható ilyen tagállami szabályozás.
A hazai esetjog feldolgozása kapcsán külön is utalni kell arra, hogy a Kúria a Vale-ügyben lefolytatott felülvizsgálati eljárásban már foglalkozott e kérdéssel, és a 3/2013. számú gazdasági elvi határozatában a következőket szögezte le:
"Az EU Bíróság ítéletéből következően nemzetközi átalakulásnak, és nem nemzetközi székhelyáthelyezésnek minősül az, ha egy külföldi honosságú gazdasági társaság akként határoz, hogy a tevékenységét az EU másik tagállamában, az ott irányadó jogszabályoknak megfelelően megalkotott létesítő okirattal kívánja folytatni a korábbi társaság jogutódaként, ezzel egyidejűleg tevékenységét külföldön megszünteti és ezért - kérelmére - törlik a külföldi cégnyilvántartásból."
"A Kúria megítélése szerint mindezekből az következik, hogy nemzetközi átalakulás esetén a külföldi honosságú cég külföldi cégjegyzékből való törlésével kapcsolatos minden társasági jogi és cégeljárási kérdésre az adott külföldi nemzeti jog az irányadó. Azt a magyar bíróságok nem vizsgálhatják, hogy a külföldi jog szerinti törléshez szükséges feltételek teljesültek-e. Ugyanakkor annak elbírálására, hogy a nemzetközi átalakulás útján jogalanyiságát Magyarországon elnyerni kívánó és ennek érdekében bejegyzési kérelmet előterjesztő társaság ezen kérelmét miként kell elbírálni, a magyar jog szabályai az
- 30/31 -
irányadóak. Ezek a szabályok azonban nem lehetnek diszkriminatívak és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné a nemzetközi átalakulást."
"Ugyanakkor az átalakulás folytán létrejövő gazdasági társaság székhelye szerinti tagállam bíróságának joga van olyan követelményeket érvényesíteni, melyeket a saját honosságú cégei átalakulása esetén is megkövetel, és amely a nemzetközi átalakulás esetén is megvalósítható."
"A Kúria álláspontja szerint nemzetközi átalakulás esetén is teljesülnie kell annak a feltételnek, hogy a jogutód cég társasági szerződését a jogutódlással történő megszűnésről való döntéssel közel egyidejűleg, de legkésőbb a jogelőd cég törléséig a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben (Gt.) előírt formában és módon el kell fogadni. A magyar társasági jognak a belföldi átalakulásra vonatkozó szabályai közül különösen irányadónak kell tekinteni azt, hogy a jogelőd cég tagjai közül legalább egy a jogutód társaságnak is tagja legyen, illetve a jogelőd vagyonának legalább egy része a jogutód vagyonának részévé váljon. A feltételek teljesítése nélkül a két cég közötti jogutódlás tartalmi lényege, a jogfolytonosság hiányzik."
Érdekességként megjegyezhető, hogy ezen utóbbi feltételek nem teljesülése miatt a konkrét ügyben a Kúria nem adott helyt a felülvizsgálati kérelemben foglaltaknak, és megerősítette, hogy a korábbi - a cégbejegyzési kérelmet elutasító - bírósági döntések jogszerűek voltak. A Vale-ügyben ugyanis már egy - az olasz jog szerint megszűnt - cég kívánt volna jogelődként megjelenni a magyar cégjegyzékben, illetve az ügyben az olasz és a magyar társaság közötti jogfolytonossági - a Kúria elvi határozatában kimondott - feltétel sem teljesült, mert a társaságok tulajdonosi köre is eltért.
A külföldi vállalkozások választásuktól függően többféle formában is jelen lehetnek a magyar gazdasági életben. Jelen lehetnek cégjogi letelepedés nélkül a szolgáltatási irányelv[9] alapján, határon átnyúló szolgáltatások nyújtásával. Jellemzően azonban valamilyen vállalkozási formában jelennek meg, így különösen magyarországi fióktelep vagy magyar társaság tulajdonosaiként. Teljes gazdasági érdekeltségük, központi ügyintézési helyük, illetve székhelyük áttelepítésére az uniós irányelvvel[10] szabályozott határokon átnyúló egyesülés kínál lehetőséget.
A vállalkozások jogos elvárása azonban, hogy a társaság egészét képesek legyenek más tagállamba áthelyezni anélkül, hogy végelszámolással előbb meg kelljen szűnniük az eredeti székhelyük szerinti tagállamban. Valós igény mutatkozik tehát az ún. nemzetközi átalakulás szabályozására.[11]
Az igazságügyi tárca megvizsgálta annak lehetőségét, hogy kizárólag magyar szabályozás útján megvalósítható-e a nemzetközi átalakulás. A vizsgálat központi eleme volt, hogy megoldható-e a jogi és a vagyoni jogutódlás kizárólag a magyar jog alapján. A határokon átnyúló székhelyáthelyezés, az átalakulás esszenciája ugyanis a jogutódlás, a jogfolytonosság. Egyértelműen megállapítható volt azonban, hogy ameddig e kérdésben közösségi szabályozás nem születik, a különböző tagállami szabályozások eltérésére tekintettel nem határozható meg azon követelményrendszer, amely egyrészt biztosítja a jogi és közgazdasági értelemben vett folytonosságot, másrészt biztosítja az eljáró hatóságok által kiadott okiratok hitelt érdemlőségét, vagyis végső soron a jogelődi státusz létrejöttét és annak igazolhatóságát.
Ennek oka az, hogy hiába ismerné el a magyar jog a cégalapításkor a külföldi társaságot mint jogi értelemben vett jogelődöt, a magyar jognak nem lehet kihatása a vagyoni jogutódlásra, hiszen a magyar jog nem tudja biztosítani, hogy a külföldi nyilvántartásból a jogelődöt végelszámolás nélkül töröljék, vagyis nem tudja biztosítani azt, hogy az áttelepülő cégnek ne kelljen a szerződéses, a vagyoni viszonyait felszámolnia a külföldi tagállamban. Az volt megállapítható, hogy a határokon átnyúló egyesülés ma az egyetlen olyan konstrukció, amelyben rejlő lehetőségeket kiaknázva kialakítható olyan szabályozás, amely biztosítja azt, hogy gyorsan és egyszerűen végbemehessen az egyesülési folyamat azokban az esetekben, amikor a külföldi tulajdonos szándéka a gazdasági érdekeltségének határokon átnyúló áthelyezésére irányul.
A magyar jog tehát abban tud segédkezet nyújtani az áttelepülő külföldi társaságnak, hogy biztosítja annak a társaságnak a minél egyszerűbb létrejöttét, amelynek segítségével a vagyon áthelyezése megtörténhet, vagyis amelyre a külföldi társaság szerződései, vagyona átszállhat.
Az Európai Parlament és a Tanács 2005. október 26-ai, a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2005/56/EK irányelve (a továbbiakban: irányelv) bontotta le azokat a jogi és eljárási akadályokat, amelyek korábban két különböző uniós tagállamban bejegyzett társaság egyesülése előtt álltak.[12] Az irányelv értelmében a tagállamok jogszabályainak lehetővé kell tenniük egy tagállam tőkeegyesítő társaságának határokon átnyúló egyesülését egy másik tagállam tőkeegyesítő társaságával, amennyiben az érintett tagállamok
- 31/32 -
nemzeti joga az adott társasági formák között az egyesülést lehetővé teszi. Az uniós szabályrendszer alapján annak a tagállamnak, amelyben az egyesülésben részt vevő, megszűnő társaságnak a székhelye van, végelszámolás nélkül kell lehetővé tennie, hogy e társaság a tevékenységét más tagállamban székhellyel rendelkező társasággal való egyesüléssel folytassa.
Az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi LXI. törvény a fenti okokból a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesülésének konstrukcióján alapszik. Az irányelv átültetését biztosító szabályokat nem is érinti, azokat érintetlenül hagyja. Így a jövőben az érintett cégtulajdonosok továbbra is dönthetnek úgy, hogy az irányelv, illetve az azt átültető, a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Tetv.) rendelkezései szerinti normál eljárásban folytatják le az uniós székhelyű és a magyar tőkeegyesítő társaság egyesülését. Dönthetnek azonban úgy is, hogy áttelepülés céljából Magyarországon - átvevő - társaságot alapítanak. Ebben az esetben a Törvény a határokon átnyúló egyesülési eljáráson belül egy gyorsított, könnyített formát kínál.
A magyar szabályozás a székhelyáthelyezésnek azt a formáját már eddig is ismerte, amely a létesítő okiratbeli székhely változtatása nélkül, a "tényleges székhely" áthelyezését jelenti. Ezt a lehetőséget a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 7/B. §-a szerinti módon biztosítja, amikor - a cégnyilvántartásban bejegyzett székhely módosítása nélkül - azt teszi lehetővé, hogy a cég a cégnyilvántartásban feltüntethesse, ha az Európai Unió más tagállamában is jogosult tevékenysége elsődleges folytatására, illetőleg tevékenysége gyakorlása elsődleges helyét az Európai Unió más tagállamába helyezi át. Ebben az esetben tehát a "székhelyáthelyezés" nem jár együtt a személyes jog megváltoztatásával.
A Tetv. 2017. június 23-ától önálló alcímben - Tetv. 13/A-D. §-aiban - szabályozza a nemzetközi átalakulás hazai megvalósítását szolgáló gyorsított egyesülési folyamatot. A magyar társaság alapítása és az egyesülési folyamat megindulása párhuzamosan történik. Ezzel az egyesülés folyamata időtartamát tekintve rövidebb lesz, mert a magyar (átvevő) társaság alapításának időpontjáig az egyesülést előkészítő dokumentumok (egyesülési szerződés közös tervezete, vezetői jelentés) már elkészülnek, azokat a magyar társaság alapítási iratai közé be is kell nyújtani.
A cégbejegyzési feltételek részben eltérnek az általános szabályoktól, azonban azokban a kérdésekben, amelyekben a Tetv. nem állapít meg speciális szabályt, az általános anyagi jogi és eljárásjogi előírások érvényesülnek. Így különösen a társaság létesítő okiratának, a cégbejegyzési kérelem okirati mellékleteinek - a Tetv. 13/A. § (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel - meg kell felelniük a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény társasági jogi és a Ctv. cégjogi előírásainak.
Az átvevő társaság működése a cégbejegyzéstől az egyesülés bejegyzéséig arra korlátozódik, hogy biztosítsa az egyesülés szabályszerű lebonyolításához szükséges feltételek megtörténtének rá eső részét. Ezen okból tiltja a Tetv. 13/B. § (1) bekezdése, hogy az átvevő társaság a piaci, üzleti forgalomban részt vegyen, harmadik személyekkel polgári jogi jogviszonyt létesítsen. Ebből az okból a társaság még ebben az időszakban adószámot nem kap.
A vagyoni hozzájárulás tekintetében a Tetv. a pénzbeli vagyoni hozzájárulás körében ad speciális szabályt, kimondva azt, hogy a társaság pénzforgalmi számlát nem nyithat, így a pénzbeli vagyoni hozzájárulás rendelkezésre állását a cégbejegyzéskor képviselői nyilatkozattal igazolja a társaság. Ez a rendelkezés a zártkörűen működő részvénytársaságként alapított átvevő társaság esetében jelent újdonságot, mert részvénytársaság esetében az általános cégeljárási szabályok nem tették lehetővé, hogy a cég a pénzbeli vagyoni hozzájárulás befizetését a pénzforgalmi számlára történő befizetés helyett más módon igazolja. A társaság ügyvezetését, képviseletét sem az általános szabályok szerint kell biztosítani. A cég képviseletét valamelyik alapító tag, vagy annak általános meghatalmazottja láthatja el. A társaság cégnevét a cégbíróság figyelemfelhívó toldattal ["egyesülés céljára alapított" ("e. a.") toldat] jegyzi be a cégjegyzékbe. A toldatot a cégbíróság később, az egyesülés napjával, vagy a Tetv. 13/D. §-a szerinti változásbejegyzési kérelem bejegyzésével egyidejűleg törli. A társaságnak felügyelőbizottsága és könyvvizsgálója nem lehet.
Fontos rendelkezés, hogy az állami adó- és vámhatóság (a továbbiakban: adóhatóság) az alapításkor minden ellenőrzést elvégez, bár a cég bejegyzésekor még adószámot nem állapít meg a társaságnak. E rendelkezéssel már a cégbejegyzéskor kiszűrhető, ha olyan személyek kívánnának áttelepülni, akik olyan, korábban megszűnt magyar társaságban tulajdonosként, képviselőként szerepeltek, amely társaság nagy összegű köztartozást hátrahagyva szűnt meg.
A Tetv. az egyesülési folyamat felgyorsítása érdekében nem teszi szükségessé annak a hazai átalakulási garanciális szabálynak az érvényesülését, amely szerint a társaság (jogi személy) csak a teljes jegyzett tőkéjének rendelkezésre bocsátását követően határozhat átalakulásáról, egyesüléséről. A Tetv. az egyesülési folyamat gyorsítása érdekében lehetővé teszi, hogy már a cégalapítási iratok közé bekerüljenek az egyesülési okiratok tervezetei. Lehetőséget biztosít arra is., hogy az átvevő társaság alapítói az alapítás során már elfogadják a dokumentumokat, és ennél a konstrukciónál a normál egyesülési folyamatban előírt háromszori közzététel helyett két - egyhetes eltéréssel történő - közzétételre van csak szükség.
- 32/33 -
A Tetv. 13/D. §-a magyar átvevő társaság bejegyzésétől számított egyéves határidőt biztosít az egyesülés lebonyolítására. Ha az egyéves határidő alatt az egyesülést a cégbíróságnál nem kérelmezik, a cégbíróság - külön eljárás nélkül - törli a magyar társaságot a cégjegyzékből. Azt megelőzendő, hogy felelőtlen cégalapításra kerüljön sor, kimondja a Tetv., hogy a társaság vagyoni viszonyainak lezárására, esetleges tartozásainak rendezésére az előtársaságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, vagyis az ügyvezetést ellátó személy és a tagok korlátlanul helyt kell, hogy álljanak a társaság vagyonából nem fedezhető hitelezői követelésekért, egyéb tartozásokért.
Az egyesülés bejegyzésével a jogutód magyar társaság már a cégformájára irányadó általános szabályok szerint működik tovább, a működésére vonatkozó korlátozások megszűnnek. A jogutód magyar társaságra az egyesülés megtörténtétől az adójogi és számviteli szabályok is vonatkoznak, adószámot is megállapít számára az adóhatóság.
Fontos rendelkezés, hogy az egyesülés bejegyzésének feltétele, hogy a cégbírósághoz benyújtott egyesülési iratokból egyértelműen megállapítható legyen, hogy a jogutód magyar cég teljes jegyzett tőkéje biztosított. A konstrukció ugyanis nem áll nyitva azon társaságok előtt, amelyek az egyesüléssel sem képesek arra, hogy a magyar jogszabályokban előírt minimális jegyzett tőkét biztosítsák. A Tetv. nem biztosít módot a halasztott tőkepótlásra sem: a nem pénzbeli betéteket a jogutód társaság rendelkezésére kell bocsátani, a pénzbeli vagyoni hozzájárulást be kell fizetni, illetve a beolvadó társaság vagyonával biztosítani. Az egyesülés bejegyzésére tehát nem kerülhet sor, ha a (magyar) cég jegyzett tőkéje nincs teljes mértékben rendelkezésre bocsátva.
A Tetv. lehetőséget ad arra is, hogy a társaság - az egyesülési folyamattól függetlenül, így akár annak meghiúsulása esetén is - kérje a cégformájára irányadó szabályok szerinti továbbműködését. Ebben az esetben a társaságnak meg kell adnia azokat az adatokat, amelyek az általános szabályok szerinti működéshez szükségesek (vezető tisztségviselő, képviselő). A változásbejegyzési eljárás speciálisan zajlik le, mert az adóhatóság ekkor ismét lefolytatja az adóregisztrációs eljárást, és annak eredményeként adószámot is megállapít a társaság részére.
Mivel az aktuális magyar társasági adórendszer az uniós szabályozási környezetben kifejezetten vonzó, továbbá a magyar - könyvelési, könyvvizsgálói, adótanácsadói, irodai, ügyvédi és egyéb adminisztratív szolgáltatásokat nyújtó - szolgáltatási környezet uniós szinten is versenyképes, az új jogi konstrukciótól azt várjuk, hogy növelje azon határokon átnyúló egyesülések számát, amelyek eredményeként magyar jogutód társaság jön létre.
Ez év elején Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter úr észt, cseh, horvát, portugál és dán kollégájával közösen levélben fordult Vera Jourová biztos asszonyhoz. A miniszteri levél célja az volt, hogy a 2017. évi társasági jogi csomagban a társaságok határon átnyúló egyesüléséről és szétválásáról szóló jogalkotási javaslattal együtt rendezésre kerüljön a létesítő okirat szerinti székhely határon átnyúló áthelyezésének kérdése is.
Az Európai Bizottság így ismét foglalkozik a határon átnyúló székhelyáthelyezés kérdésével. A Bizottság 2017. évi társasági jogi csomagja - amelyet novemberben terjeszt be - várhatóan két fő társasági jogi területet fog érinteni: a digitális technológiának a gazdasági társaság életciklusa során történő alkalmazását, valamint a határon átnyúló egyesülés és a határon átnyúló székhelyáthelyezés uniós szintű szabályozását. Az uniós jogalkotás lehetőség lesz a határon átnyúló székhelyáthelyezés gördülékeny lebonyolítása előtt álló akadályok azonosítására, és azok megfelelő garanciák mellett történő lebontására. ■
JEGYZETEK
[1] Példaként említhető:
Osztovits András: Köddé fakult délibáb - a Cartesio ügyben hozott ítélet hatása a magyar polgári eljárásjogra, Európai jog, 2009. 2. sz. 26-30. p., Metzinger Péter: A társaságok és a szabad letelepedés (a Cartesio ügyben közzétett főtanácsnoki indítvány kritikája), Európai jog, 2008. 4. 21-26. p., Gombos Katalin: Tudósítás az Európai Bíróság előtti Cartesio ügyről, Jogtudományi Közlöny, 2009. 5. sz. 234-240. p.
[2] http://ec.europa.eu/internal_market/company/docs/shareholders/ia_transfer_122007_part1_en.pdf
[5] C-210/06. sz., Cartesio Oktató és Szolgáltató Bt. ügyben 2008. december 16-én hozott ítélet, 110., 111., 124. pont.
[6] Európai Unió Működéséről szóló Szerződés.
[7] C-208/00. sz, Überseering BV. ügyben 2002. november 5-én hozott ítélet 104, 105., 107. pont.
[8] C-371/10. sz., National Grid Indus ügyben 2011. november 29-én hozott ítélet; 81/87. sz., Daily Mail and General Trust ügyben 1988. szeptember 27-én hozott ítélet.
[9] Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 12-i, a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelve.
[10] Az Európai Parlament és a Tanács 2005. október 26-ai, a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2005/56/EK irányelve.
[11] E témában a szerző által kimunkált jogi szabályozást is részletesen bemutató tanulmány is közzétételre került. Metzinger Péter: A társaságok szabad letelepedése. Cél: Magyarország (de lege lata és de lege ferenda). In: Bodzási Balázs (szerk.): A versenyképesség jogi kérdései 2017-ben. Tanulmányok a gazdasági jog köréből. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2017. 189-211. p.
[12] Tőkeegyesítő társaságnak minősül a magyar jogban a korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság és az európai részvénytársaság.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Igazságügyi Minisztérium - Gazdasági Jogi Kodifikációs Osztály, osztályvezető.
Visszaugrás