A C-210/06. számon folyamatban lévő Cartesio ügyben a 2008. május 22-én közzétett főtanácsnoki indítvány - a bennünket érdeklő kérdésben1 - úgy foglal állást, hogy az EK-Szerződés 43. és 48. cikkeivel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetetlenné teszi a nemzeti jog alapján létrejött társaság számára székhelyének más tagállamba történő áthelyezését. Noha ezzel a végkövetkeztetéssel a szerző maximálisan egyetért, az alábbiakban szeretné kifejteni a főtanácsnoki véleménnyel - illetve azon keresztül a felmerült problémával - kapcsolatos kritikai észrevételeit, melyek annyiban tekinthetők autentikusnak, amennyiben a Cartesio Bt. (a továbbiakban: Cartesio) többségi tagjától és az Európai Közösségek Bírósága (EKB) előtt eljárt jogi képviselőjétől származnak.
A Cartesio üggyel már azt megelőzően foglalkozott a nemzetközi jogirodalom, hogy a főtanácsnok véleménye napvilágot látott volna, aminek oka, hogy az Európai Bizottság a nemzetközi székhelyáthelyezésre vonatkozó 14. Társasági irányelv tervezetére vonatkozó kodifikációs munkálatokat egyebek mellett éppen erre az ügyre tekintettel függesztette fel.2
A körültekintő kritika megköveteli, hogy elsőként a releváns jogi problémát a kellő fogalmi következetességgel határoljuk el, a magyar belső jog (1. pont), a nemzetközi kollíziós jog (2. pont) és a közösségi jog szintjén (3. pont), hogy ezt követően rátérhessünk Poiares Maduro főtanácsnok megfontolt3 álláspontjának elemzésére (4. pont). Végezetül megfogalmazunk néhány gondolatot a jövőre vonatkozóan is.
Mindenekelőtt azt kell hangsúlyozni, hogy az itt vizsgált közösségi probléma - nevezetesen hogy a valamely tagállam joga szerint létrejött társaság jogosult-e székhelyét polgári jogalanyisága töretlen megőrzése mellett másik tagállamba helyezni - azért merülhetett fel, mert 2007. szeptember 1-je előtt a cégtörvény (Ctv.4) és a társasági törvény (Gt.5) nem volt összhangban a nemzetközi magánjogi kódexszel (Nmjt.6): a vonatkozó magyar jog súlyos belső diszkrepanciától szenvedett.7
Az Nmjt. 18. §-a ugyanis főszabályként azt mondta és mondja ki, hogy a jogi személy személyes joga annak az államnak a joga (másképpen fogalmazva, a társaság ott honos), amelynek területén nyilvántartásba vették. A magyar nemzetközi magánjog tehát a társaságok honosságát főszabályként a bejegyzés (inkorporáció) elvéhez köti. A társaság személyes joga vagy honossága arra ad választ, hogy a társaság magánjogi mibenlétét és működését - az Nmjt. 18. § (1) bek.-e szerint jogképességét, gazdasági minőségét, személyhez fűződő jogait, tagjainak egymás közötti jogviszonyait - mely állam joga szerint kell megítélni. Az Nmjt. alapján tehát egy Magyarországon bejegyzett társaság honossága magyar, ezért a rá vonatkozó magánjogi kérdésekre a magyar jog az irányadó - függetlenül a társaság székhelyének a helyétől.
A honosság meghatározásához - a bejegyzés elve mellett - használható másik kapcsolóelv éppen a székhely elve, miszerint a társaság magánjogi státuszát azon állam joga határozza meg, ahol a társaság (tényleges) székhelye fekszik.8 Míg a bejegyzési elv tehát jogkérdés, addig a tényleges9 székhely elve elsősorban ténykérdés. Ha pedig a társaság magánjogi státuszát azon jog szerint kell meghatározni, ahol székhelye található, következik, hogy a társaság jogot vált, honossága megváltozik minden olyan esetben, amikor székhelye de facto másik államba kerül, mert emiatt másik jog fog rá vonatkozni. Mivel pedig a társaság jogi léte, jogképessége kifejezett állami elismeréstől függ, ha megváltozik a társaság honossága, vagyis a rá vonatkozó jog, a társaságnak ezen új jog szerint is állami elismeréshez kell jutnia, mert a korábbi a jogváltás miatt már nem terjed ki rá.
Innen adódik a nemzetközi székhelyáthelyezés nemzetközi magánjogi problémája: ha az érintett államok egyike a honosságot a tényleges székhelyhez köti, akkor a székhelyáthelyezés miatt a társaságnak újra kell alakulnia, nem őrizheti meg folyamatosan a jogalanyiságát. Ha a származási államban van érvényben a székhely elve, a székhelyáthelyezéssel ott a társaság jogilag megszűnik (kvázi semmissé válik), ha pedig a befogadó állam alkalmazza a székhely elvet, akkor ott a társaságnak újra meg kell alakulnia, hogy jogilag létező legyen.10 Másképpen fogalmazva: ha a társaság honosságát a bejegyzés elve határozza meg, akkor a társaság jogi létét, jogalanyiságát a tényleges székhely külföldre történő áthelyezése - elvileg - nem érinti, míg a székhely elv alkalmazásakor a nemzetközi székhelyáthelyezés a magánjogi jogalanyiság töretlen megőrzésével elvileg lehetetlen, előbb a származási államban meg kell szűnni, majd a fogadó államban újjá kell alakulni (ami azonban formálisan már nem székhelyáthelyezés, hanem egy társaság megszüntetése és egy másik, jogilag teljesen új társaság megalapítása). A formális vagy okirat székhely (bejegyzett iroda) nemzetközi módosítása efféle gondot nem vet fel, ha nem esik egybe a tényleges székhellyel.
Az Nmjt. tehát a bejegyzést teszi meg kapcsolóelvnek. A Gt. 1. §-a azonban - következetlenül - úgy rendelkezik, hogy a magyarországi székhelyű (nem pedig a magyar bejegyzésű) társaságokra terjed ki.11 A Ctv. 2007. szeptember 1-je előtt pedig a székhelyet mint a központi ügyintézés helyét határozta meg (ami nem más, mint a tényleges székhely). Ezen kívül a Ctv. 2. §-a azt is előírja és előírta, hogy a cégnyilvántartásban csak azok a cégek szerepelhetnek, amelyek nyilvántartásba vételét jogszabály előírja vagy megengedi. Ez a jogszabály a társaságok esetében a Gt. 17. §-a. Ebben a 2007. szeptember 1-je előtti szabályozási szituációban ha egy magyar cégjegyzékbe bejegyzett társaság a tényleges székhelye - mint központi ügyintézési hely - külföldre való áthelyezése mellett döntött, akkor az Nmjt. 18. § (2) bek.-e alapján továbbra is magyar honosságú maradt, vagyis rá továbbra is a magyar jogot kellett alkalmazni, a Gt. 1. §-a ugyanakkor saját hatályát ebben a helyzetben nem állapította meg, lévén a társaságnak a székhelye már nem volt Magyarországon, ennél fogva pedig nem maradt olyan magyar jogszabály, ami a magyar cégjegyzékben való nyilvántartást továbbra is lehetővé tette volna.
A cégbíróságnak tehát a másik tagállami székhely bejegyzését azért kellett (volna) elutasítania, mert a magyar belső - anyagi- és eljárásjogi - szabályozás alapján a külföldi székhelyű társaság a magyar cégjegyzékben nem szerepelhetett. A Cartesio ügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság mint Cégbíróság azonban nem ezért utasította el az olasz székhely bejegyzésére vonatkozó kérelmet, hanem azért, mert - teljesen tévesen - úgy foglalt állást, hogy Magyarországon a székhely elve van érvényben.12 Az elutasító végzés ellen a Cartesio fellebbezett, melynek folytán a Szegedi Ítélőtábla példás végzésében az EKB előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte.
Meg kell jegyezni, hogy az alapprobléma egyik nagyon fontos, de a priori rejtett részét képezi, hogy a tényleges székhely (a központi ügyintézési hely, az üzletvezetés tényleges helye) másik államba történő áthelyezése - nemzetközi adójogilag - a társaság illetőségének (másképpen fogalmazva adójogi honosságának13) a megváltozásával jár. Ha tehát elismerjük, hogy a szabad letelepedés joga alapján a társaságoknak joguk van tényleges székhelyüket másik tagállamba helyezni át, ezzel elismerjük a társaságok azon jogát, hogy megváltoztassák illetőségüket, s ezzel megválaszthassák, hogy főszabályként melyik államban akarnak adózni. A nemzetközi székhelyáthelyezés egyik gyakorlati lényege ez. Mindezt a Daily Mail ügy tökéletesen illusztrálja, mert a Daily Mail a tényleges székhelyét (central management and control, siège de direction) akarta Hollandiába helyezni, minek következtében adójogi illetősége hollandra változott volna, ugyanakkor továbbra is az Egyesült Királyságban maradt volna bejegyezve, és továbbra is az angol (magán)jog alapján működött volna, tehát angol honosságát megőrizte volna14.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
