https://doi.org/10.59851/jk.79.01.1
A devizahitelezés mentén kialakult társadalmi válság és az ebből eredő jogi problémák lassan másfél évtizede közérdeklődésre tartanak számot. Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata, valamint a hazai bíróságok joggyakorlatának változásai mentén a bíróságok előtt lévő devizahiteles ügyek megítélésében ez idő alatt több gyökeres fordulat következett be. Az Európai Unió Bíróságának a 2023 tavaszán meghozott ítélete a fogyasztókat olyan kedvező helyzetbe hozta, amelyre korábban nem volt példa. Erre is tekintettel azok a fogyasztók, akiknek a pere korábban zárult le, hátrányosabb helyzetbe kerültek azoknál, akiknek az ügyét a bíróságok később bírálták el. Ez felveti azt a kérdést, hogy a hazai bíróságokat terhelheti-e kártérítési felelősség a fogyasztókkal szemben az uniós jog szabályai mentén a devizahiteles ügyekben folytatott ítélkezési gyakorlatukért.
The social crisis and legal problems arising from the foreign currency loan crisis of the early 2000s have been a matter of public interest and concern for practising lawyers and legal literature for more than a decade and a half. In the light of the case law of the Court of Justice of the European Union (CJEU) on EU consumer protection law and changes in the jurisprudence of national courts, there have been several radical changes in the way 'foreign currency loan cases' are judged by the courts during this period. The judgment of the CJEU in spring 2023 in a case initiated by a Hungarian judge has put consumers in an unprecedentedly strong position. As a result, consumers whose cases have been settled earlier are generally in a worse position than those whose cases have been settled later or will be settled in the future by national courts. This situation raises the question of whether national civil courts can be held liable under EU law to compensate consumers for their decisions in foreign currency loan cases.
Tárgyszavak: devizahitel, bírósági kárfelelősség, uniós jog, fogyasztóvédelem
A hazai bírósági rendszert immár több mint tíz éve foglalkoztatja az ún. "devizahiteles ügyek" problémája. A devizahitelek elterjedése nyomán a 2008-ban kirobbant gazdasági válság hatására jelentős társadalmi probléma alakult ki hazánkban azáltal, hogy sok magánszemély mindennapi megélhetését érintette hátrányosan a devizahitelek terheinek nagymértékű növekedése. Annak ellenére, hogy a válság kezelésére több jogalkotói intézkedés is született, a bíróságokat elárasztották a devizahitelekkel kapcsolatos polgári peres eljárások. Ezek kapcsán pontos adatokat adni szinte lehetetlen a bírósági statisztika sajátosságai miatt. Így csak megközelítő képet adhat a devizahitelekhez kapcsolódó peres eljárások mennyiségéről az, hogy 2010 és 2014 között mintegy 11 860 kereset érkezett a bíróságokra,[1] míg 2013. november 1-jétől 2019. június 30-ig pedig közel 65 000 első- és másodfokú eljárás indult ebben a körben.[2]
Ez a hatalmas mennyiségű ügy igen sok bírósági ítéletet eredményezett, és az ítélkezési gyakorlat egységesítése érdekében a Kúria részéről is több jogegységi határozat, kollégiumi vélemény, iránymutatás, állásfoglalás került kiadásra. Ezzel párhuzamosan az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) elé is nagy számban kerültek mind hazánkból, mind más tagállamokból olyan előzetes döntéshozatal iránti kérelmek, amelyek közvetve vagy közvetlenül a devizahitelek problémakörével foglalkoztak. Jól mutatja, hogy a tagállami bíróságok gyakorlatában az uniós fogyasztóvédelmi szabályok alkalmazása milyen bizonytalanságot okoz, hogy a téma szempontjából alapvető jelentőségű uniós jogi norma a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv (továbbiakban: Irányelv)[3] rendelkezéseit az EUB hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozását követően több mint hetven ítéletében értelmezte. Ebből mintegy tizennégy ítélet hazai kezdeményezésre született.
A devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat az elmúlt több mint tíz évben nagy változásokon ment át, és a fogyasztókra kedvezőtlen értelmezéstől napjainkra eljutott a fogyasztók érdekeinek nagymértékben kedvező megítélésig. Ennek egyik meghatározó oka
- 1/2 -
a Bíróság ítélkezési gyakorlatának a hazai bíróságok ítélkezésére gyakorolt hatása volt. Erre kiemelkedő példa a 2023. április 27-én született C-705/21. számú AxFina Hungary ítélet,[4] amely fordulatot hozott a tisztességtelen szerződési feltétel miatt érvénytelen fogyasztói szerződéseket követő elszámolások megítélésében. Azonban addig, amíg a hazai ítélkezési gyakorlat eljutott a fogyasztók számára kedvező döntésekig, számtalan ügy került lezárásra jogerősen. Ennek eredményeképpen az a helyzet állt elő, hogy ugyanazon hazai és uniós jogi háttér mellett, azonos ténybeli alapon egymástól gyökeresen eltérő döntések születtek. Tulajdonképpen a fogyasztó ügyének az elbírálása attól függött, hogy az mikor került bíróság elé, minél később, annál kedvezőbb elbírálásra számíthatott. Ez alapján joggal merül fel a kérdés, hogy azok a fogyasztók, akiknek az ügye jogerősen lezárult korábban, érvényesíthetnek-e kártérítési igényt az eljárt bíróságokkal szemben.
Jelen tanulmány ezt a kérdést vizsgálja a tagállami bíróságok uniós jogon alapuló kárfelelősségének szemszögéből. Figyelemmel arra, hogy ezen a téren még mindig több bizonytalanság mutatkozik, a tanulmány célja nem lehet ennek az összetett kérdésnek a kategorikus megválaszolása, hanem sokkal inkább azoknak az elveknek, gondolatoknak a felvetése, amelyek az ilyen igények megítélésénél számításba vehetőek. Ennek érdekében áttekintem a hazai ítélkezési gyakorlat változásait és a szükséges mértékben az EUB legfontosabb ítéleteit. A hazai ítélkezési gyakorlat vizsgálata során is csak annak széles körben elfogadott elvei vehetőek figyelembe, mert az ügyek nagy számára tekintettel lehetetlen lenne valamennyi jogi álláspontot megjeleníteni, amely bírósági ítéletben megfogalmazásra került az elmúlt években. A téma szempontjából szintén fontos kérdés a jogalkotó kártérítési felelőssége,[5] azonban a tanulmány kizárólag a bíróságok esetlegesen felmerülő kárfelelősségére koncentrál. Az ilyen módon áttekintett ítélkezési gyakorlatnak a tagállami bíróságok uniós jogon alapuló kárfelelőssége körében kialakult szabályainak összevetésével világítom meg a hazai bíróságok kártérítési felelősségének a kérdéskörét a devizahiteles ügyekkel kapcsolatban.
Mielőtt a devizahitel-szerződések polgári jogi jellegét megvizsgáljuk, érdemes röviden áttekinteni a bírósági ügyek mögött meghúzódó társadalmi problémát.
A szakirodalom a devizahitelezés válságát előidéző közgazdaságtani és társadalmi folyamatokat részletesen vizsgálta, sőt az Országgyűlés is feltáró jellegű vizsgálatot végzett ezzel kapcsolatban. Ezekből kiindulva az állapítható meg, hogy a válság több, egymással párhuzamosan fennálló körülmény együttes hatásának eredményeként alakult ki. Közgazdaságtani szempontból arra a megállapításra jutott a tudomány, hogy felzárkózó, kis, nyitott, liberalizált és tőkehiányos gazdaságokban volt jellemző a devizahitelezés elterjedése.[6] Magyarország ezen országok között is az első helyen állt a devizahitelezés tekintetében. 2004 és 2012 között mintegy 800 000 devizaalapú fogyasztóikölcsön-szerződést kötöttek, és ennek hatására 2011-re a devizahitelek értéke meghaladta a 10 milliárd eurót.[7] Ekkorra közel 287 000 háztartás volt érintett devizaalapú jelzáloghitellel. A devizahitelezés számára kedvező társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok mellett a jogi szabályozás megengedő jellege is hozzájárult a devizahiteles válság kialakulásához.[8] Csak 2009-ben születtek az első fogyasztói érdekeket védő jogszabályok.[9]
Ebben a helyzetben következett be a 2008-as pénzügyi világválság. A svájci frank árfolyama a forinthoz képest meredek emelkedésnek indult. 2009-ben elérte a 200 forintot egy svájci frank átváltási árfolyama, majd 2015-ben a svájci monetáris politikai döntések hatására a 300 forintot is meghaladta. Ennek eredménye hazánkban egy általános hiteltörlesztési válság lett, amelyben a lakosság részére az azonnali és létfenntartást fenyegető probléma a havi törlesztőrészletek nagymértékű emelkedése,[10] melynek hatására a hátralékos hitelek aránya a devizahitelek körében 2012-ben már 40% volt. A társadalmi probléma egyenes következménye volt a bíróságok előtti devizahiteles ügyek robbanása.
A köztudatba "devizahiteles ügyekként" bekerült pertípus gyűjtőfogalom, magában foglalja a devizaalapú pénzügyi szolgáltatások közül a pénzkölcsön és hitel nyújtására irányuló szerződéseket és a pénzügyilízing-szerződésekkel kapcsolatos ügyeket is. Jogszabályi definíció hiányában a devizakölcsön fogalmát a Kúria adta meg a
- 2/3 -
6/2013. PJE határozatában. Ennek értelmében a devizaalapú hitel-, kölcsön- és pénzügyilízing-szerződések devizaszerződések. A felek a hitelezőnek és az adósnak a kölcsönszerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban köteles teljesíteni (lerovó pénznem). Meg kell különböztetnünk ettől fogalmilag a devizaszerződéseket, ahogyan azt a jogegységi határozat indokolása is megtette. Ez alapján pedig devizakölcsön az, ahol a pénztartozás kirovó pénzneme nem forint és a felek úgy állapodnak meg, hogy mindkét fél a kötelezettségének a kirovó pénznemben köteles eleget tenni. Tehát mind a folyósításra, mind a törlesztésre a kirovó pénznemben kerül sor.[11]
A devizakölcsönök jellegadó sajátossága az árfolyamváltozás kockázatának a viselése. Ez azt jelenti, hogy az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, de ő viseli az árfolyamváltozás hatásait. A devizaalapú kölcsönszerződéseknél értelemszerűen a forintban fennálló tartozás kiszámítása a törlesztés napján érvényben lévő árfolyamon történik, míg devizaszerződéseknél ez akként jelenik meg, hogy az adós a törlesztőrészlet teljesítése előtt a lerováshoz szükséges devizát más devizanem átváltásával vásárolja meg.[12]
A bíróságok elé kerülő devizahiteles perek fő kérdése a devizahitel-szerződések érvénytelensége. Az ennek kapcsán felmerült valamennyi hivatkozásnak, problémának az összegyűjtése, és annak elemzése szinte lehetetlen vállalkozás. Erre tekintettel ki kell emelni azokat a kérdéseket, amelyek témánk szempontjából a legjelentősebbek. Ezek pedig az árfolyamkockázat fogyasztóra való telepítésének tisztességtelensége, és az érvénytelenség jogkövetkezményének a levonása.
A kapcsolódó bírói gyakorlat bemutatása előtt röviden érdemes áttekinteni a devizahiteles perekben felmerülő kérdések anyagi jogi hátterét. A fogyasztói szerződésekben alkalmazott feltételek tisztességtelenségének megítélése szempontjából alapvető fontosságú uniós jogi norma az Irányelv. Az Irányelv átültetése a magyar jogba 1998. március 1-jével történt meg a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: régi Ptk.) módosításával.[13] Ez alapján tisztességtelen az általános szerződési feltétel,[14] illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. Azt is kimondja a régi Ptk., hogy a tisztességtelenség nem vizsgálható a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre, ha azok világosak és érthetőek. A tisztességtelenség jogkövetkezménye fogyasztói szerződés esetén az érvénytelenség, méghozzá semmisség úján.
A semmisség jogkövetkezményeit a régi Ptk. akként szabályozta, hogy elsődlegesen az eredeti állapotot kell helyreállítani. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá lehet nyilvánítani, ha pedig az érvénytelenség oka megszüntethető, az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani.
A devizahiteles szerződések problémája mentén kialakuló társadalmi válságra a jogalkotó is reagált és 2014-2015. években összesen hét törvényt alkotott a devizahitelekhez kapcsolódóan. Ezek közül a bíróságok előtti perek alakulása szempontjából a legfontosabb a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 törvény). Ez a peres eljárásokkal kapcsolatban úgy rendelkezett,[15] hogy a szerződés érvénytelenségének a megállapítását a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek, így a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának alkalmazására is kiterjedően kérheti. Tehát a DH2 törvénnyel a jogkövetkezmények alkalmazása körében a jogalkotó kizárta az eredeti állapot helyreállítását, és elzárta a lehetőségét a kizárólag megállapítás iránti keresetek előterjesztésének. A törvény miniszteri indokolása szűkszavúan csak annyit mond erről, hogy a szabályozás célja az elszámolási viták mielőbbi végleges lezárása.
A devizahiteles perek dömpingszerű megindulásától kezdődően törekedett arra a hazai bírósági rendszer, hogy egységesítse a joggyakorlatot. Ennek érdekében a közzétett felsőbírósági határozatok mellett a Kúria hat polgári jogegységi határozatot[16] és két érdemi jogegységi hatályú
- 3/4 -
határozatot[17] hozott, egy polgári kollégiumi véleményt[18] alkotott, továbbá felállította a devizahiteles perek gyakorlatát vizsgáló Konzultációs Testületet, amely összesen hét emlékeztetőt és több állásfoglalást tett közzé.
A tanulmánynak nem célja a bírói gyakorlat minden egyes területének a bemutatása, azt a hazai jogirodalom már több alkalommal feldolgozta.[19] A bíróságok kártérítési felelőssége szempontjából csak azokat a kérdéseket kell kiemelni, amelyek olyan fordulatokat vettek az utóbbi években, hogy annak eredményeképpen azonos jogszabályi háttér és tényállás mellett merőben eltérő döntések születtek. Ez a két terület az árfolyamkockázat fogyasztóra való telepítése tisztességtelenségének megítélése[20] és az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazása.
A szerződések érvénytelenségének megítélése tekintetében a bírói gyakorlat már korán arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyetlen olyan hivatkozás, amely érdemben helyt foghat a devizahiteles szerződések érvénytelensége kapcsán, az az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő rendelkezések tisztességtelensége. A 6/2013. PJE határozat kimondta, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés nem ütközik jogszabályba, nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, nem uzsorás szerződés, nem irányul lehetetlen szolgáltatásra és nem színlelt szerződés. Ezzel az ítélkezést a bíróságok a tisztességtelenség vizsgálatának vágányára terelték, ez a kérdés lett a kulcsa a devizahiteles perek eldöntésének.[21] E mozzanattal lépett be a devizahiteles ügyek megítélésébe az Európai Unió fogyasztóvédelmi joga.
Ehhez mindenekelőtt arra volt szükség, hogy megítéljék a bíróságok, hogy a tisztességtelenség egyáltalán vizsgálható-e. A fent ismertetett jogszabályi háttérből következik, hogy az árfolyamkockázatot fogyasztóra telepítő rendelkezés tisztességtelenségének vizsgálata szempontjából alapvető kérdés, hogy az a szerződés főszolgáltatása körébe tartozik-e. Ennek a kérdésnek az eldöntését a Bíróság a Kásler-ügyben[22] a tagállami bíróság hatáskörébe utalta, de később az Andriciuc-ügyben[23] maga is akként foglalt állást, hogy az a szerződés elsődleges tárgyának fogalma alá tartozik. Ezzel összhangban áll Kúria a 2/2014. PJE határozata. Ez nem zárta el a bíróságokat a tisztességtelenség vizsgálatától, de annak előfeltételévé vált annak megítélése, hogy az árfolyamkockázat fogyasztók általi viselése világos, érthető szerződési feltétel volt-e, az arról való tájékoztatás megfelelően megtörtént-e.
Az árfolyamkockázatról való tájékoztatás kötelezettsége jogszabályi rendelkezésen alapul, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 203. §-a írja elő a tájékoztatási kötelezettséget. Az árfolyamkockázatról való tájékoztatás kapcsán több probléma is felmerülhet,[24] de a legfontosabb kérdés a témánk szempontjából a tájékoztatás tartalmának a vizsgálata volt. Az árfolyamkockázatról való tájékoztatás tartalma alapján határozható meg, hogy az árfolyamkockázat viselésének fogyasztóra való telepítése mint szerződési feltétel, világos és átlátható volt-e, így annak tisztességtelensége vizsgálható-e vagy sem.
Az árfolyamkockázatról való tájékoztatás tartalmi követelményei tekintetében a joggyakorlat kezdetektől fogva egységesnek tekinthető mind a hazai bíróságok, mind a Bíróság részéről. A Bíróság ezzel a kérdéssel az C-51/17. számú Ilyés-ügyben[25] foglalkozott. Ennek értelmében világos és érthető a megfogalmazás, ha a szerződésben átlátható módon van megjelölve a kölcsön összege devizában. A bank által kölcsönadott összeg lerovó pénznemre történő átszámítási mechanizmusának, az alkalmazandó árfolyamnak, a törlesztőrészletek összegének és a futamidőnek is átláthatónak kell lennie, hogy az adós értékelni tudja a szerződésből eredően őt érintő gazdasági következményeket. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére és annak következményeire, kockázataira. Az árfolyamváltozás körében a kölcsönfelvevőt tájékoztatni kell a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatásáról. A fogyasztónak egyértelmű tájékoztatást kell kapnia arról, hogy az árfolyamkockázat számára esetlegesen gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben a kölcsönt törlesztenie kell, és amelyben rendszerint a jövedelmét kapja, leértékelődik.
Ugyanerre a megállapításra jutott a Kúria a 6/2013. PJE és a 2/2014. PJE határozataiban is. Ezt később a Konzultációs Testület 2019. április 10-i állásfoglalása egészí-
- 4/5 -
tette ki annyiban, hogy nem átlátható a tájékoztatás, ha az árfolyamkockázat viselése csak kikövetkeztethető a szerződés egyes rendelkezéseiből, vagy az több különböző okiratban szereplő rendelkezések együttes értelmezése alapján válik világossá. Továbbá, akkor megfelelő a tájékoztatás, ha abból kitűnik, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa, vagyis a törlesztőrészlet akár jelentősen is megemelkedhet, valamint, ha abból az is következik, hogy az árfolyamváltozás lehetősége valós, az a hitel futamideje alatt is bekövetkezhet. A tájékoztatásban egyértelműnek kell lennie nemcsak annak, hogy az árfolyamváltozással számolni kell, hanem annak is, hogy az nem elhanyagolható mértékű kockázatot jelent, és nem csak elhanyagolható mértékben növelheti a törlesztőrészleteket.
Az egységesen értelmezett hazai és uniós jogszabályok mellett is az árfolyamkockázatról való tájékoztatás tartalmának megítélése körében a bírói gyakorlat mégis hatalmas fordulatokat vett. Kezdetben a bíróságok szinte valamennyi szerződés vonatkozásában, ahol megtörtént az árfolyamkockázatról való tájékoztatás, azt megfelelőnek fogadták el. Ez igaz volt az olyan tipikusan gépjárművásárláshoz kapcsolódó fogyasztói kölcsönökre, amelyekhez kapcsolódó ÁSZF-ben az árfolyamkockázatról való tájékoztatás szétszórtan, több fejezetben, több pontban szerepelt.[26]
Ez a gyakorlat változott meg a Konzultációs Testület fent idézett állásfoglalásával egy időben. A Kúria a BH 2020.45. számon közzétett eseti döntésben elvi éllel kimondta, hogy nem világos, nem érthető az általános szerződési feltételnek a fogyasztó fizetési kötelezettségét szabályozó kikötése, ha az árfolyamkockázat viselése csak kikövetkeztethető az általános szerződési feltételek több, különböző helyen, nem áttekinthető szerkezetben szereplő rendelkezéseinek egybevetése és együttes értelmezése alapján. Ezt követően a bíróságok az ilyen jellegű gépjárművásárlás finanszírozására megkötött kölcsön- és lízingszerződéseket egységesen érvénytelennek találták.[27]
Nagyban változott a megítélése az árfolyamkockázatról való tájékoztatás tartalmának az olyan, tipikusan lakáscélú kölcsönök tekintetében, ahol egységes szerkezetbe foglalt részletes árfolyamkockázatról szóló tájékoztatót írtak alá az adósok. Ezeket az ismertetett gyakorlat mentén világosnak és egyértelműnek fogadták el a bíróságok hosszú ideig.[28] Az ilyen jellegű árfolyamkockázatról szóló tájékoztatások tartalmának megítélésében fordulat következett be a Kúriának a bíróságokra kötelező Jpe.I.60.015/2021/15. számú jogegységi hatályú határozatával. Korábban is megjelent már ez a változás az ítélkezési gyakorlatban,[29] de a Kúria jogegységi panasz alapján eljárva kötelezővé tette a fogyasztókra kedvezőbb megítélés elfogadását a lakáscélú hitelekhez tipikusan kapcsolódó részletes árfolyamkockázati tájékoztatók esetében. A Kúria az árfolyamkockázati tájékoztatás megítélésének az elvi magját akként fogalmazta meg, hogy akkor megfelelő tartalmú az árfolyamkockázatról nyújtott tájékoztatás, ha az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó a tájékoztatás alapján a szerződéshez kapcsolódó árfolyamkockázat tényén és mibenlétén kívül azt is felismerheti és értékelni tudja, hogy a nemzeti fizetőeszköz árfolyama a deviza árfolyamához képest akár jelentős mértékben is kedvezőtlenül változhat, és ezáltal a fogyasztó fizetési kötelezettsége jelentősen megemelkedhet. Ez a megállapítás első ránézésre nem tartalmaz nagy eltérést a korábbi gyakorlattól, de a lényege akként foglalható össze, hogy korábban a bíróságok elfogadták a tájékoztatást, ha abból az átlagosan tájékozott fogyasztó számára egyenesen következtek ezek a körülmények. Ezzel szemben a jogegységi hatályú határozat óta a bírói gyakorlat megköveteli, hogy ezek a kitételek kifejezetten megjelenjenek a tájékoztatásokban. A Kúria ezt a változást megerősítette a Jpe.I.60.041/2022/12. számú jogegységipanasz-eljárásban hozott határozatában, és annak indokaként a joggyakorlat továbbfejlesztését jelölte meg.
A fent vázolt fordulatok hatása az lett, hogy azok a fogyasztók, akiknek az ügye korábban lezárult, kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, hiszen a bíróságok sok olyan szerződésnek az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő rendelkezésének a tisztességtelenségét nem vizsgálták, amely később mégis érvénytelennek bizonyult ezen okból.
Mivel a devizahiteles szerződések érvénytelensége megállapításának a szerződések érdemére kiható módon[30] szinte az egyetlen útja az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tartalmának vizsgálata volt, az érvénytelenség jogkövetkezménye sem merült fel a gyakorlatban hosszú ideig. Már a 6/2013. PJE határozat is arra mutatott, hogy ha a bíróság a szerződés érvénytelenségét állapítja meg, elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására kell törekednie.[31] A DH2 törvény egyenesen kötelezővé tette, hogy a jogkövetkezmények levonása körében az érvé-
- 5/6 -
nyessé vagy a hatályossá nyilvánítás alkalmazását. Ennek a pontos módját azonban nem határozta meg.
Sokáig vita tárgyát képezte, hogy az árfolyamkockázatot telepítő rendelkezés semmissége a szerződés teljes vagy részleges érvénytelenségéhez vezet-e.[32] A bírói gyakorlat végül a teljes érvénytelenséget fogadta el.[33] A Konzultációs Testület az érvénytelenség jogkövetkezményének levonására 2019. június 20. napján közzétett egy tájékoztatót. Ez a bíróságok számára nem volt kötelező, de alapvetően határozta meg a gyakorlat alakulását. Ennek értelmében a Kúria az érvényessé nyilvánítást helyezte előtérbe, utalva az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK véleményben foglaltakra. Ez alapján az érvénytelenségi ok kiküszöbölése a szerződés tartalmának a módosításával az érvénytelenségi ok miatt keletkezett érdeksérelem kiküszöbölését jelenti. Ennek két módját látta indokoltnak a Konzultációs Testület, amelyek mögött az idézett PK véleményben foglalt gyakorlat állt. Eszerint a bíróságnak arra kell törekednie, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek rendezése során egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe. Meg kell akadályozni bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását, érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy az eredetileg fennállt értékegyensúly fennmaradjon. A két mód az érvényessé nyilvánításra és az elszámolásra az volt, hogy a szerződést a bíróság akként nyilvánítja érvényessé, hogy [1] a kirovó pénznemmé a forint válik, és az ügyleti kamat az irányadó forintkamat szerződéskötéskori értékének kamatfelárral növelt mértékével egyenlő, vagy [2] a bíróság akként nyilvánítja érvényessé, hogy a deviza-forint átváltási árfolyamot maximálja. A két metódus alapján szakértői bizonyítások lefolytatásával sok ítélet született.[34] Ezen módszerek alkalmazása egyértelműen az értékegyensúly helyreállítására, és a szerződésből eredő terheknek a fogyasztó és a pénzintézet közötti megosztásra törekedett. Ezzel a fogyasztók előnyösebb helyzetbe kerültek, mintha az eredeti feltételek mellett kellett volna teljesíteni a szerződést.
Ezen a téren is fordulat következett be, amely a fogyasztók számára a lehető legkedvezőbb eredményt hozta. Ennek közvetlen alapja az EUB AxFina Hungary ítélete. Az ítélet lényege az volt, hogy a fogyasztói szerződésben alkalmazott tisztességtelen feltétel érvénytelensége esetén az nem küszöbölhető ki a tisztességtelen feltétel módosításával. Ennek elvi alapja, hogy a fogyasztóvédelmi szabályok célja az is, hogy visszatartsa a vállalkozásokat a tisztességtelen feltételek alkalmazásától. Tehát a hazai joggyakorlat felek közötti egyensúlyra törekvő álláspontjával ellenben a jogkövetkezmények körében megjelenhet egyfajta büntető, elrettentő szerep. Az EUB elsődlegesen a szerződéseknek a teljesítését tartja indokoltnak a tisztességtelen feltétel elhagyásával, ha ez nem lehetséges, csak akkor jöhetnek számításba olyan módszerek, mint az érvénytelen feltétel kipótlása a nemzeti jog diszpozitív rendelkezésével, esetleg a felek megállapodásával, de kifejezetten kizárja a felek feltehető akaratának bírói mérlegeléssel való megállapításán alapuló szerződési feltételek meghatározását, módosítását.
Az EUB felfogása koncepcionálisan ellentétes a hazai gyakorlattal. Erre a Kúria gyorsan reagált, és az előzetes döntéshozatali eljárásban született ítéletre figyelemmel meghozott döntésében[35] kimondta, hogy nem tartható fenn az a joggyakorlat, amely a hazai jognak az értékegyensúlyt teremtő szabályain alapult. A megoldás az EUB ítéleteivel összhangban az árfolyamkockázatot fogyasztóra telepítő tisztességtelen kikötés elhagyása, és az ekként való érvényessé nyilvánítás, majd az árfolyamkockázat teljes mellőzésével való elszámolás a felek között. Ez az induló alacsony kamatokra tekintettel a fogyasztót részesíti előnyben, sőt az elképzelhető legkedvezőbb elszámolást alkalmazza a fogyasztói oldal tekintetében.
Mivel a Kúria ezen megoldása köti a bíróságokat, így hasonló helyzet áll fenn, mint a tisztességtelenség megítélése kapcsán. A jövőben az ezen módszer szerint elvégzett elszámolások jóval kedvezőbb eredményt fognak hozni, mint a korábbi módszerek. Tehát minden tekintetben jobban jártak azok az adósok, akiknek az ügye később kerül bíróság elé. Ez a tény erősen felveti a bíróságok kártérítési felelősségének kérdését.
A tagállamoknak az uniós jog megsértéséért magánszemélyekkel szemben fennálló kárfelelősségét az EUB gyakorlata alakította ki.[36] Eszerint a tagállamoknak, amennyiben a tagállami kártérítési felelősség alapvető feltételei teljesülnek, meg kell téríteniük a közösségi jog felróható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkat akkor is, ha a jogsértés végső fokon ítélkező bíróság határozatából ered.[37]
- 6/7 -
A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján a tagállami kárfelelősségnek az az alapvető feltétele, hogy a megsértett uniós jogi norma célja az legyen, hogy a magánszemélyt jogokkal ruházza fel, ez a jogsértés kellően súlyos legyen és fennálljon az okozati összefüggés a jogsértés és a bekövetkezett károk között. Ha a jogsértés végső fokon eljáró bíróság határozatából ered, a jogsértés akkor minősülhet kellően súlyosnak, ha a jogsértés, az igazságszolgáltatás sajátosságaira is figyelemmel, nyilvánvaló.[38] Minden további felételt a tagállami nemzeti jogoknak kell meghatározniuk az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvének figyelembevételével akként, hogy az uniós jogon alapuló igények elbírálása nem lehet kedvezőtlenebb, mint a hasonló belső jogon alapuló igényeké.
A bíróságok uniós jogon alapuló kárfelelősségének elvei a hazai polgári jogban a deliktuális kárfelelősség szabályain keresztül érvényesülnek,[39] azon belül is a bírósági jogkörben okozott károk alkalmazása révén.[40] Ennek megfelelően a kárfelelősség alapfeltétele a kár bekövetkezése. Jelen esetben a fent vázolt bírói gyakorlat változásai folytán nem kérdéses, hogy kára származott a fogyasztóknak, akiknek az ügyeit a bíróságok azelőtt bírálták volna el, hogy az ítélkezési gyakorlat a javukra változott volna.
Az okozati összefüggés fennállása sem lehet kétséges, hiszen olyan szerződések megítéléséről van szó, ahol a pénzügyi intézmények általános szerződési feltételeket alkalmaztak. Tehát ügyek százaiban, ezreiben sokszor szóról szóra ugyanannak az árfolyamkockázati tájékoztatónak a megfelelőségét kellett a bíróságoknak vizsgálnia. Tipikusan ugyanazon jogi hivatkozások mentén, és ugyanazon jogi környezetben. Ezen ügyekben teljesen azonos árfolyamkockázati tájékoztatókat, azonos jogszabályi háttér mellett a változó bírói gyakorlat folytán a bíróságok egyszer megfelelőnek, egyszer pedig nem megfelelőnek ítéltek.
A kárfelelősség általános nemzeti jogon alapuló szabályai mellett akkor jöhet számításba az uniós jogon alapuló felelősség, ha az adott jogviszony tekintetében az uniós jogot kell alkalmazni. Jelenleg mind az EUB,[41] mind a hazai bírói gyakorlat[42] szűken értelmezi az uniós jogon alapuló kárfelelősség hatályát. Így az első kérdés ennek kapcsán, hogy alkalmazandó-e az uniós jog? Erre a kérdésre a választ a bírói gyakorlat nagyon korán megadta, amikor a devizahiteles szerződések érvénytelenségének a vizsgálatát a fogyasztóvédelem területére helyezte, amely során az uniós jog egyértelműen érvényesül, és az Irányelv tükrében kell a jogi problémát vizsgálni.[43] Ezt követően tehető csak fel az a kérdés, hogy az érvényesülő uniós jogi norma olyan-e, amelynek célja a magánszemélyek joggal való felruházása. Ez az Irányelv esetén nem lehet kétséges, hiszen annak a célja a fogyasztót megillető minimum védelmi szint kialakítása.[44] Az pedig az uniós jog alapelveiből következik, hogy az irányelvek vertikális közvetlen hatállyal bírnak, tehát a tagállammal szemben arra a magánszemélyek a bíróságok előtt hivatkozhatnak.[45] Ezt a kérdést az Irányelv vonatkozásában maga az EUB is ekként ítélete meg.[46]
Mivel az uniós jogon alapuló kárfelelősség feltételei konjunktív feltételek, a fenti körülmények fennállása nem elegendő a bíróságok kárfelelősségnek megállapításhoz, hanem teljesülniük kell a további követelményeknek is. Ennek értelmében megállapíthatónak kell lennie, hogy a bíróságok részéről uniós jogsértés történt, és amennyiben történt ilyen, az kellően (nyilvánvalóan) súlyos.
Az árfolyamkockázatról való tájékoztatás tartalmának értékelése kapcsán azt kell közelebbről megvizsgálni, hogy a végső fokon ítélkező hazai bíróságok részéről történt-e egyáltalán uniós jogsértés. Ehhez a kérdéshez két oldalról kell közelíteni. Az egyik, hogy a fogyasztókra kedvezőbb ítélkezési gyakorlat kialakítsa előtt az irányadó bírói gyakorlat ütközött-e az uniós joggal. A másik, hogy mulasztás terheli-e a nemzeti bíróságokat a tekintetben, hogy előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vagy a tisztességtelenség hivatalból való észlelésére vonatkozó uniós jogi kötelezettségüket elmulasztották.
Megállapítható, hogy abban a kérdésben, hogy vizsgálható-e az Irányelv tükrében az árfolyamkockázatot fogyasztóra telepítő szerződéses rendelkezés tisztességtelensége, a hazai bírói gyakorlat összhangban volt az EUB-nak a Kásler-ügyben és Andriciuc-ügyben adott értelmezésével. A problémát nem ennek a kérdésnek a megítélése okozta, hanem az, hogy milyen esetben megfelelő tartalmú a tájékoztatás.
Az Irányelv rendelkezéseinek erre vonatkozó értelmezését az EUB az Ilyés-ügyben adta meg, amely összhang-
- 7/8 -
ban áll a Kúriának az erre vonatkozó álláspontjával. Tehát a szerződési feltétel világosságának és érthetőségének megítélésére a hazai bíróságok az uniós jognak megfelelő mércét alkalmaztak, annak megfelelő tesztet végeztek el az ügyekben. Ennek tartalma nem változott meg, csak az eredménye. Mi lehet ennek az oka? Ahogyan azt a Kúria is megfogalmazta, az indok a joggyakorlat fejlődése volt. Tekinthető-e a korábbi gyakorlat uniós jogot sértőnek?
Az EUB a szerződési felételek világosságának és érthetőségének konkrét ügyben való megítélését következetesen a nemzeti bíróságokra bízza,[47] kizárólag az ennek során vizsgálandó körülményeket határozza meg. Az EUB a jogbiztonság elvének fontossága érdekében kimondja, hogy a végső fokon eljáró nemzeti bíróság uniós jogsértése folytán a tagállam felelősségét csak kivételesen lehet megállapítani.[48] Sőt maga az EUB ismeri el, hogy a jogszabályok értelmezése és a bizonyítékok mérlegelése a bírói jogkör lényegét képezi, annak elengedhetetlen része.[49] Ugyanez igaz a joggyakorlat fejlődésére is. Magának az EUB-nak a joggyakorlata is számos téren fejlődik, változik. Így önmagában az alapján, hogy a hazai bíróságok gyakorlata fejlődött, megváltozott az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tekintetében, de az mindvégig egybevágott az EUB értelmezésével, nem tűnik megállapíthatónak a bíróságok uniós jogon alapuló kárfelelőssége.
A fenti megállapítás után fel kell vetni, hogy mulasztás terheli-e a hazai bíróságokat az ítélkezési gyakorlat alakulása tekintetében az uniós jog szemszögéből. Ahogyan arra már fent rámutattunk, az Irányelv értelmezése és annak alkalmazása szempontjából két kötelezettség is terheli a hazai bíróságokat. Az egyik a végső fokon eljáró bíróságnak az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kötelezettsége,[50] amennyiben annak feltételei fennállnak, a másik a fogyasztói szerződésben észlelt tisztességtelenség esetén a hivatalbóli eljárás kötelezettsége.[51]
Kétségtelen, hogy az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tartalmát érintően viszonylag későn, 2017 elején került sor arra az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére, amely meghatározó volt a gyakorlat megerősítése szempontjából. Mégsem jelenthető ki, hogy az ilyen irányú kötelezettségét bármely végső fokon eljáró hazai bíróság megsértette volna. Az EUB az llyés-ügyben csak megerősítette a hazai gyakorlatot, a fordulatot az árfolyamkockázati tájékoztatások tartalmi megítélésében nem ez hozta el. Hasonló a helyzet a hivatalbóli eljárás kérdésével kapcsolatban is. Az EUB kifejezetten a nemzeti bíróságok kötelezettségévé teszi akár a fogyasztó helyett is a tisztességtelen szerződési feltétel észlelését, az annak megfelelő eljárást. A hazai bírói gyakorlat azonban ezt már jóval korábban megtette, a 2/2012. PK vélemény is akként foglal állást, hogy a bíróságoknak hivatalból kell észlelni a tisztességtelenséget.
Mindezekre tekintettel az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatások vonatkozásában a hatalmasat forduló bírói gyakorlat ellenére sem tűnik megállapíthatónak a bíróságok kártérítési felelőssége az uniós jog alapján.
Az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazása tekintetében a bírói gyakorlatban és az ahhoz szorosan kapcsolódó jogalkotásban egy dogmatikai alapú probléma jelent meg. A hazai jogalkotó az Irányelv rendelkezéseit akként ültette át a hazai jogba, hogy azok egy részét implementálta a Ptk.-ba, és elhelyezte a klasszikus polgári jogi érvénytelenségi szabályok rendszerében a tisztességtelenség folytán alkalmazandó semmisséget. Erre tekintettel a bíróságok is a klasszikus magánjogi dogmatika mentén kezdtek el foglalkozni a fogyasztóikölcsön-szerződések érvénytelenségének kérdésével. Ezzel szemben az uniós jog a fogyasztóvédelem szemszögéből közelít a devizahiteles szerződések tisztességtelenségének problémaköréhez. Ez az elvi ellentét jelenik meg abban a folyamatban, ahogyan az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazása terén változott a bírói gyakorlat.
Ellentétben az árfolyamkockázatról való tájékoztatás körében írtakkal, a szerződések érvénytelensége jogkövetkezményének levonása terén a bírói gyakorlat ellentétes volt az uniós joggal. Az AxFina Hungary ítélet alapján a hazai bíróságoknak az a gyakorlata, amelyet a devizahiteles szerződések érvényessé nyilvánítása körében a Konzultációs Testület tájékoztatója alapján követtek, ellentétes volt az Irányelv rendelkezéseivel. Így azon fogyasztók tekintetében, akiknek az ügyében ezen elszámolásokat alkalmazták a bíróságok, és ezáltal rosszabb helyzetbe kerültek, az uniós jogon alapuló kárfelelősség valamennyi feltétele fennáll. Egyetlen kérdésre kell választ adni, hogy ez a jogsértés az EUB gyakorlatának tükrében kellően súlyosnak tekinthető-e.
A kérdés megválaszolásának kiindulópontja az EUB-nak a Tomášová-ügyben meghozott ítélete. Ebben az EUB elvi éllel leszögezte, hogy kellően súlyos a jogsértés, ha a nemzeti bíróság az EUB állandó ítélkezési gyakorlatát nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyja. Addig azonban ez nem állapítható meg, amíg a nemzeti bíróságnak nem áll rendelkezésére olyan ítélet az EUB részéről, amelyre tekintettel egyértelmű az ítélkezési gyakorlat.[52] Jelen esetben az AxFina Hungary ítélet olyan pont, amely alap-
- 8/9 -
ján a hazai bíróságok számára minden kétséget kizáróan világossá vált az EUB ítélkezési gyakorlata. A kártérítési felelősséghez így azt kell megvizsgálni, hogy ennek megszületése előtt magából az Irányelvből vagy az EUB korábbi ítéleteiből egyértelműen kirajzolódott-e az, hogy miként kell az uniós jogot értelmezni ezen a téren.
Az Irányelv rendelkezéseinek értelmezése kapcsán két körülményt kell kiemelni, amely alapvető jelentőségű a tagállami kárfelelősség megítélése szempontjából. Az egyik az, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a tagállamok kárfelelősségének vizsgálata során a jogsértés kellő súlyosságának megítélése körében alapvető kérdés az uniós jogi norma által biztosított mérlegelési jogkör terjedelme.[53] Ahhoz nem fér kétség, hogy az Irányelv széles mérlegelési jogkört ad a tagállamok kezébe a tisztességtelen feltétel következményei tekintetében. Ezt emeli ki a Bizottság közleménye is,[54] amely, ha nem is tekinthető uniós jogi normának, az EUB az ítélkezési gyakorlatában a jogsértés kellően súlyos jellegének megítélése körében irányadónak elfogadja.[55] Így mind a jogalkotónak, mind a bíróságoknak olyan uniós jogi norma alapján kellett eljárniuk, ahol a mérlegelési jogkör széles körű.
A másik tényező, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a megsértett uniós jogi norma egy irányelv, amely kapcsán érvényesül az elv, hogy a nemzeti bíróságok a hazai jogot arra tekintettel kötelesek értelmezni.[56] Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint azonban ez a kötelezettség nem korlátlan, mert az általános jogelvekre tekintettel ez nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául.[57] Ahogyan korábban láttuk, a jogalkotó is egyértelműen kijelölte azt az irányt, ahogyan a bíróságoknak rendezni kell az érvénytelen kikötéssel érintett fogyasztói szerződések sorsát.
A bíróságok kártérítési felelőssége vonatkozásában az Irányelv rendelkezéseinek alkalmazása mellett azt a kérdést kell körüljárni, hogy az EUB kialakult ítélkezési gyakorlatával nyilvánvalóan ellentétes volt-e a hazai bíróságok gyakorlata az érvénytelenség jogkövetkezményei tekintetében az AxFina Hungary ítéletet megelőzően. Az Irányelvnek a tisztességtelenség jogkövetkezményeit szabályozó rendelkezéseinek értelmezése vonatkozásában a kiindulópont a Banco Español-ítélet.[58] Ebben az EUB lefektette, hogy a feltételek tisztességtelensége esetén a nemzeti bíróságok kötelezettsége, hogy e feltételek alkalmazásától eltekintsenek, ugyanakkor nem jogosultak arra, hogy azok tartalmát módosítsák. Ezzel együtt az EUB akként definiálta az Irányelv vonatkozó rendelkezésének célját, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse.[59] Ezen túlmenően maga az Irányelv rendelkezik akként, hogy ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, akkor a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. Így a főszabály a szerződés fennmaradása, ha az lehetséges a tisztességtelenség kiküszöbölése után. Ennek megítélésében pedig döntő jelentősége van az irányadó nemzeti jognak.
Az EUB a Kásler-ügyben is arra mutatott rá, hogy adott esetben a tisztességtelen feltétel helyettesíthető a nemzeti jog diszpozitív rendelkezésével, mert az Irányelv célja, hogy a szerződés által megállapított formális egyensúlyt valódi egyensúllyal helyettesítse, nem pedig az, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződést semmissé nyilvánítsák. Az EUB ezt erősítette a Dunai-ügyben[60] is, amikor ismét rögzítette, hogy cél az egyensúly megteremtésével a szerződés fenntartása.[61] A DH2 törvénynek az előterjeszthető keresetekkel kapcsolatos rendelkezései kapcsán pedig arra jutott, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződési feltétel határozza meg a szerződés elsődleges tárgyát. Így egy ilyen esetben a szerződés érvényben tartása nem tűnik lehetségesnek, ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell mérlegelnie. Ha erre jut a nemzeti bíróság, akkor ellentétes az Irányelvvel az olyan nemzeti jogszabály, amely megakadályozza, hogy a fogyasztó az érintett tisztességtelen szerződési feltétel alól mentesüljön.[62]
Fontos még megemlíteni az EUB Dziubak-ítéletét,[63] különösen azért, mert a Konzultációs Testület 2019. június 20. napján közzétett tájékoztatóját követően néhány hónappal született. Ebben az ítéletben az EUB rámutatott, hogy az Irányelv alapvetően a nemzeti jogrendszerekre bízza azon feltételek meghatározását, amelyeknek teljesülniük kell a szerződés fenntartásához.[64] A jogkövetkezmények alkalmazása során a fogyasztó érdeke az
- 9/10 -
elsődleges, ami a tényleges érdekét jelenti, nem pedig a szerződéskötéskor fennállt érdekét.
Ilyen előzmények mellett született az AxFina Hungary ítélet, amelynek tartalmát fent már ismertettük. Ennek tükrében kellően súlyos volt-e az a jogsértés, amit a hazai bíróságok az érvényessé nyilvánítás körében elkövettek?
Az EUB-nak az Irányelv alapján megállapított tisztességtelenség következményével kapcsolatban mindvégig világos és egyértelmű gyakorlata, hogy a nemzeti bíróság nem jogosult a tisztességtelen feltétel módosításával kiküszöbölni annak tisztességtelen voltát. Ezzel párhuzamosan azonban valamennyi fent idézett döntésben megjelenik az is, hogy a jogkövetkezmény alkalmazás során a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúlyt kell elérni. Egyetlen alkalommal sem fogalmazódott meg olyan elvárás, amely az egyensúlyt a fogyasztó javára billentené el. Továbbá következetes az EUB gyakorlata abban is, hogy a főszabály a szerződés fennmaradása a tisztességtelen feltétel mellőzésével. A hazai joggyakorlat a szerződés érvénytelensége jogkövetkezményének alkalmazása körében szintén az érvényessé nyilvánítást helyezi előtérbe.[65] Ezzel egybevág a vonatkozó jogalkotás, amely kizárta az eredeti állapot helyreállítását, figyelembe véve azt a szempontot is, hogy a kölcsön magánjogi jellege alapvetően használati kötelem. Ez a jogalkotás és a bírói gyakorlat megfelel az EUB által az Irányelv alapján támasztott követelménynek. Ez alapján bíróságoknak gondoskodniuk kell az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlyának a fenntartásáról.[66] Tehát ez is megfelel az EUB által sokszor hangsúlyozott felek közötti egyenlőség helyreállításának. Azt a Kúria is leszögezi, hogy az érvénytelenségi ok kiküszöbölése tulajdonképpen a szerződés tartalmának módosítását jelenti. Az EUB gyakorlata az adott tisztességtelen feltétel módosítását tiltja, de egyebekben a nemzeti jogra bízza az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását. A Kúria által javasolt megoldások az érvényessé nyilvánításra ezen a ponton ütköztek az uniós joggal. A magyar bíróságok ez alapján a tisztességtelenséget akként küszöbölték ki, hogy az érintett feltétel tisztességtelen voltát szüntették meg, ami a fogyasztóra aránytalan terhet jelentett, de mindvégig figyelemmel voltak az egyensúly fenntartására. Így az EUB által megfogalmazott egyik követelménynek megfelelt ez a gyakorlat, azonban arra vezetett, hogy végül az EUB akként ítélte meg, hogy ez a tisztességtelen feltétel tilalmazott módosítását jelenti. Azonban, ha végiggondoljuk az AxFina Hungary ítélet indokolását, akkor annak a jogpolitikai elvnek az előtérbe állításával, hogy visszatartó ereje legyen a vállalkozásokkal szemben az uniós jogi normának, az EUB felborítja azt az egyensúlyt, amit oly sokszor maga hangsúlyozott. A devizahitelek esetén az árfolyamkockázat viselése az alacsony kamatmértéket ellensúlyozta, ezért, ha olyan módszert alkalmazunk, amely nem foglalja magában a tisztességtelen feltétel még olyan áttételes módosítását sem, hogy a kamatot akként határozza meg, mintha forinthitelről lett volna szó, az egyensúly megbomlik. Itt kell kiemelni, hogy az egyensúly megteremtését az EUB olyan fontosnak ítélete meg, hogy még azt is kimondta elvi éllel: a nemzeti bíróság nem támaszkodhat kizárólag arra, hogy az érintett szerződés semmissé nyilvánítása valamelyik fél számára kedvező, még akkor sem, ha ez a fél a fogyasztó.[67]
Ha áttekintjük az EUB kapcsolódó ítélkezési gyakorlatát a jogkövetkezmények alkalmazása körében, az rendszeresen a nemzeti bíróság hatáskörébe utalja annak eldöntését, hogy az egyensúly miként állítható helyre. Így nagy teret hagy a tagállami bíróság mérlegelésének. Mindezek alapján, ha elvégezzük azt a vizsgálatot, amit az EUB a kellően súlyos jogsértés kritériumának megállapítása körében megkíván,[68] és figyelembe vesszük a megsértett szabály egyértelműségének és pontosságának fokát, a megsértett szabály által a nemzeti hatóságok részére biztosított mérlegelési jogkör terjedelmét, a kötelezettségszegés szándékos vagy gondatlan jellegét, az esetleges jogi tévedés menthetőségét, valamint azt a körülményt, hogy egy uniós intézmény magatartása hozzájárulhatott-e az uniós joggal ellentétes nemzeti gyakorlat fenntartásához, illetve azt, hogy a nemzeti bíróság eleget tett-e az előzetes döntéshozatalra utalás kötelezettségének, arra az eredményre juthatunk, hogy nem tűnik kellően súlyosnak a hazai bíróságok jogsértése.
Ha a megsértett szabály egyértelműségére vonatkozó követelményt analóg módon alkalmazzuk az ítélkezési gyakorlat pontosságának a megítélésére, akkor a fenti elemzésből kiderül, hogy az EUB gyakorlata ezen a téren nemhogy nem volt egyértelmű, hanem kifejezetten kuszának tekinthető. Ahogyan azt láthattuk, a nemzeti bíróságoknak széles körű mérlegelési jogköre volt ebben a kérdésben. A hazai bírói gyakorlat folyamatosan követte és elemezte az EUB ítélkezési gyakorlatát. Az, hogy ennek során a nemzeti jogban jelen lévő kialakult elvekkel azt együtt értelemezték a hazai bíróságok az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazása vonatkozásában, és végül olyan eredményre jutottak, amely nem felelt meg az EUB elvárásának, olyan jogi tévedés, amely az idézett gyakorlat vonatkozásában menthetőnek tekinthető. Ebből a szempontból nem hagyható figyelmen kívül a fent említett körülmény, hogy a hazai bíróságok klasszikus magánjogi dogmatikai gondolkodással kívánták rendez-
- 10/11 -
ni az érvénytelen szerződések jogi sorsát, míg végül az EUB a fogyasztóvédelmi jogpolitikai indokok mentén vetette el ezt. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy az EUB gyakorlata nem mindig tekinthető egyértelműnek, még arra a következtetésre is juthatunk, hogy az EUB hozzájárult a szerződéses egyensúlyra való törekvés hangsúlyozásával ahhoz, hogy a hazai bíróságok ezt a gyakorlatot folytatták. Talán az előzetes döntéshozatalra való utalás elmulasztásának a kérdése az, amelynek kapcsán joggal felmerülhet a hazai bíróságok mulasztása, de itt szintén érvényesek azok a megállapítások, amelyek az uniós jogi értelemben vett jogi tévedés menthetősége körében felhozhatóak. Nem állapítható meg olyan körülmény, amelyből egyértelműen az következne, hogy előzetes döntéshozatalt kellett volna kezdeményezni.
Ha ezeket a körülményeket összevetjük a bíróságok által elkövetett uniós jogsértésért való kárfelelősség kivételes jellegével, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a jogkövetkezmények alkalmazása terén, bár az uniós jogon alapuló kárfelelősség szinte valamennyi feltétele egyszerre fennáll, a jogsértés kellően súlyos jellege minden bizonnyal nem állapítható meg.
Bár a devizahiteles ügyek megítélése az utóbbi években éles fordulatokat vett, amelyben komoly szerepe volt az uniós jognak is, mégis úgy tűnik, hogy uniós jogi alapon a bíróságoknak nem áll fenn kártérítési felelősségük.
Ennek ellenére nem tekinthetőek ezek a kérdések a véglegesség igényével rendezettnek. A devizahitelezés okozta társadalmi probléma nem oldódott meg, és a jogi vonatkozások is csak részben kerültek lezárásra. A devizahitelt felvett fogyasztók, akiknek az ügye a rájuk kedvezőtlenebb bírói gyakorlat alapján került elbírálásra, alappal hivatkozhatnak a jogbiztonság elvére. Ezzel párhuzamosan azon fogyasztók, akik annak idején azért tartózkodtak a devizahitel felvételétől, mert tartottak az árfolyamkockázattól, alappal érezhetik úgy, hogy rosszabbul jártak hosszú távon, mint aki devizában adósodott el, és végül alacsony kamattal, forinthitelként kell megfizetnie a tartozását. Ha ezeket a kérdéseket nem is lehet megnyugtatóan rendezni, a jogerős ítélettel lezárt jogviszonyok problémájára mindenképpen megoldást kell találni.
A rendkívüli jogorvoslatok közül a perújítás merülhet fel azoknál a fogyasztóknál, akiket az EUB által jogellenesnek talált elszámolási módok valamelyike szerint marasztaltak. Ebben a kérdésben a Kúria a Jpe.II.60.027/2021/8. számú jogegységi hatályú határozatával a bíróságokra nézve kötelező jogértelmezésként előírta, hogy az EUB előzetes döntéshozatali eljárásban hozott határozatára hivatkozással perújításnak nincs helye, azonban kérdéses, hogy ez az értelmezés mennyiben van összhangban az uniós joggal.[69] Így a devizahiteles ügyekben nyitott a kérdés, hogy ha valamelyik hazai bíróság az EUB-hoz fordul, az milyen eredményre vezet.
Az EUB gyakorlata egyértelmű abban a tekintetben, hogy a fogyasztói szerződések tisztességtelenségét végrehajtási eljárásban is hivatalból kell észlelni, és a szükséges intézkedéseket megtenni.[70] Ha a végrehajtást megelőzte bírósági eljárás, akkor ennek nincs akadálya. Amennyiben ilyen nem volt, például végrehajtási záradékkal indult az eljárás, vagy azt csak egy fizetési meghagyás előzte meg, akkor felmerül, hogy milyen intézkedésre kötelesek hivatalból a bíróságok. A vonatkozó szabályok részletes bemutatása nélkül is kijelenthető, hogy a bírósági végrehajtás hazai rendszerében a bíróságoknak csak korlátozott lehetőségük van bármilyen formában hivatalból észlelni az alapul fekvő fogyasztói szerződés tisztességtelenségét.
Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy ha a devizahiteles ügyekben folytatott ítélkezés uniós jognak megfelelő ítéletekig vezető útján született döntések alapján a bíróságok kárfelelőssége nem is látszik megállapíthatónak, több olyan kérdés van, amely rendezésre vár. Nem elfogadható sem az uniós fogyasztóvédelmi jog, sem az általános jogelvek tükrében, hogy a fogyasztók ilyen nagy csoportja azonos tényállás és azonos jogszabályi háttér mellett ennyire különböző elbírálásban részesüljön. Ennek a problémának a rendezése azonban meghaladja az igazságszolgáltatási rendszer lehetőségeit, ahhoz mindenképpen jogalkotás mutatkozik szükségesnek. Jelen pillanatban a jogalkotónak már rendelkezésére áll a hazai bíróságok és az EUB ítélkezési gyakorlata, amely alapján a devizahitelek hosszú ideje húzódó problémája rendezhető akként, hogy az megfeleljen mind az uniós jognak, mind a jogállamiságból eredő jogelveknek. ■
JEGYZETEK
[1] Fazekas Judit: Gondolatok a devizaalapú hitelszerződések jogi hátteréről és a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségi kontrolljáról. Jog, Állam, Politika. 2016/4. sz. 73-96.
[2] Deviza- és forinthiteles peres eljárások. https://birosag.hu/ugyfeleknek/birosagi-eljarasok/polgari-eljaras/deviza-es-forinthiteles-peres-eljarasok (2023.07.12.).
[3] A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, HL L 95., 1993.4.21., 29-34.
[4] C-705/21. sz. MJ és AxFina Hungary Zrt. ügyekben hozott ítélet (2023. április 27.) ECLI:EU:C:2023:352.
[5] Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának jelentése a 2002-2010. közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról. https://www.parlament.hu/irom39/05881/05881.pdf (2023.07.12.)
[6] Bodzási Balázs: A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekhez kapcsolódó egyes polgári jogi kérdésekről. Miskolci Jogi Szemle. 2018/2. sz. 61-75.
[7] Fazekas: i. m. 74-75.
[8] Uo. 76.
[9] Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CL. törvény, a szerződésekben előírt kamat egyoldalú módosításának feltételeiről szóló 275/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet.
[10] Farkas István: A devizahitelezés problémája, és ami mögötte van. Acta Humana. 2017/4. sz. 35-50.
[11] 6/2013. PJE határozat indokolás III/1. pont.
[12] Simon Károly László: Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás hibái és jogkövetkezményei. Kúriai Döntések. 2019/11. sz. https://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1901101.BHF/ts/10000101/lr/chain73 (2023.07.14.).
[13] A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) módosításáról szóló 1997. évi CXLIX. törvény.
[14] Régi Ptk. 209. §.
[15] DH2 törvény 37. §.
[16] 6/2013. PJE határozat, 2/2014. PJE határozat, 1/2016. PJE határozat, 4/2021. PJE határozat, 6/2021. PJE határozat.
[17] Jpe.I.60.015/2021/15. sz. határozat és Jpe.I.60.041/2022/12. sz. határozat.
[18] 2/2012. (XII. 10.) Polgári Kollégiumi (PK) vélemény.
[19] Simon Károly László: A tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálatának hazai bírói gyakorlata a devizahiteles perekben. Európai Tükör. 2019/3. sz. 59-78., http://doi.org/10.32559/et.2019.3.5. Gombos Katalin - Lehóczki Balázs: A tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása a magyarországi devizaalapú hitelszerződésekből. Jogtudományi Közlöny. 2019/11. sz. 434-444.
[20] Simon Károly László: Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás hibái és jogkövetkezményei. Jogtudományi Közlöny. 2019/12. sz. 489-496.
[21] Simon: i. m. (2019).
[22] C-26/13. sz. Kásler Árpád és Káslerné Rábai Hajnalka kontra OTP Jelzálogbank Zrt. ügyben hozott ítélet (2014. április 30.) ECLI:EU:C:2014:282.
[23] C-186/16. sz. Andriciuc-ügyben hozott ítélet (2017. szeptember 20.) ECLI:EU:C:2017:703.
[24] Simon: i. m. (2019).
[25] C-51/17. sz. Ilyés-ügyben hozott ítélet (2018. szeptember 20.) ECLI:EU:C:2018:750.
[26] Pf.II.21.387/2016/7., Pf.II.21.387/2016/7.5. (Szegedi Ítélőtábla), Pf.V.20.122/2017./05. (Pécsi Ítélőtábla), Pf.V.20.061/2018./05. (Pécsi Ítélőtábla).
[27] BH 2020.151., a Kúria Gfv.VII. 30.074/2020/6. sz. ítélete.
[28] Gf.20.40.140/2020/05. (Kúria), Gf.16.40.364/2020/05. (Kúria), Pfv.I.20.185/2018/7. (Kúria).
[29] BH 2021.141., Gfv.30.262/2020/20. (Kúria) és Pfv.21.234/2020/8. (Kúria).
[30] A gyakorlatban nagy számban fordult elő alaki okból való érvénytelenség, tipikusan a régi Hpt. 213. §-ában foglalt előírások megsértése folytán, de ezek olyan kiküszöbölhető érvénytelenségi okok voltak, amelyek érdemben nem hatottak ki a perek eldöntésére.
[31] 6/2013. PJE határozat 4. pont.
[32] Simon: i. m. (2019).
[33] Emlékeztető a Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/konz_testulet/emlekezteto_deviza_20190410.pdf (2023. 07. 16.).
[34] Gf.20.40313/2020/06. (Kúria).
[35] Gfv.30.206/2023/2. (Kúria).
[36] C-6/90. és C-9/90. sz. Francovich és Bonifaci egyesített ügyekben hozott ítélet (1991. november 19.) ECLI:EU:C:1991:428; C-46/93. és C-48/93. Brasserie-Factortame III. egyesített ügyekben hozott ítélet (1996. március 5.) ECLI:EU:C:1996:79; C-224/01. sz. Köbler-ügyben hozott ítélet (2003. szeptember 30.) ECLI:EU:C:2003:513.
[37] C-224/01. sz. Köbler-ítélet.
[38] C-224/01. sz. Köbler-ítélet.
[39] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) XXVI. cím.
[40] Ptk. 6:549. §.
[41] C-268/15. sz. Fernand Ullens de Schooten ügyben hozott ítélet (2016. november 15.) ECLI:EU:C:2016:874.
[42] Pfv.III.20.501/2019/7. (Kúria), Pfv.IV.20.211/2017/13. (Kúria), Pfv.III.20.792/2019/9. (Kúria).
[43] Gombos Katalin - Lehóczki Balázs: A tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása a magyarországi devizaalapú hitelszerződésekből. Jogtudományi Közlöny. 2019/11. sz. 434-444.
[44] A Bizottság közleménye a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK tanácsi irányelv értelmezésére és alkalmazására vonatkozó iránymutatásról (EGT-vonatkozású szöveg) (2019/C 323/04) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:52019XC0927(01)& from=PL (2023.07.17.).
[45] Osztovits András (szerk.): EU-jog. Budapest, HVG-ORAC, 2015. 233.
[46] C-168/15. sz. Milena Tomášová-ügyben hozott ítélet (2016. július 28.) ECLI:EU:C:2016:602.
[47] C-51/17. sz. Ilyés-ítélet 77. pont.
[48] C-224/01. sz. Köbler-ítélet 53. pontja; C-168/15. sz. Tomášová-ítélet 24. pontja; C-173/03. sz. Traghetti del Mediterraneo-ügyben hozott ítélet (2006. június 13.) ECLI:EU:C:2006:391 53. pontja.
[49] C-173/03. sz. Traghetti del Mediterraneo-ítélet 32. pontja.
[50] EUMSZ 267. cikk (3) bekezdés.
[51] C-51/17. sz. Ilyés-ítélet rendelkező rész 5. pont.
[52] C-168/15. sz. Tomášová-ítélet 33. pont.
[53] C-46/93. és C-48/93. sz. Brasserie-Factortame III ítélet (1996. március 5.) ECLI:EU:C:1996:79 56. pont; C-224/01. sz. Köbler-ítélet 54. és 55. pontok, C-168/15. sz. Tomášová-ítélet 25. pont.
[54] Közlemény, 38.
[55] C-278/05. sz. Carol Marilyn Robins-ügyben hozott ítélet (2007. január 25.) ECLI:EU:C:2007:56 81. pont.
[56] Osztovits: i. m. (2015) 238-240.
[57] C-282/12. Dominguez-ügyben hozott ítélet (2012. január 24.) ECLI:EU:C:2014:2 25. pont; C-176/14. Association de médiation sociale-ügyben hozott ítélet (2014. január 15.) ECLI:EU:C:2016:278 39. pont; C-441/14. DI-ügyben hozott ítélet (2016. április 19.) ECLI:EU:C:2016:278 32. pont.
[58] C-618/10. sz. Banco Español-ügyben hozott ítélet (2012. június 14.) ECLI:EU:C:2012:349.
[59] C-618/10. sz. Banco Español-ítélet 40. pont.
[60] C-118/17. sz. Dunai Zsuzsanna-ügyben hozott ítélet (2019. március 14.) ECLI:EU:C:2019:207.
[61] C-118/17. sz. Dunai-ítélet 40. pont.
[62] C-118/17. sz. Dunai-ítélet 52. és 53. pontok.
[63] C-260/18. sz. Kamil Dziubak, Justyna Dziubak-ügyben hozott ítélet (2019. október 3.) ECLI:EU:C:2019:819.
[64] C-260/18. sz. Dziubak-ítélet 40. és 41. pontok.
[65] 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. pontja, 6/2013. PJE határozat 4. pontja.
[66] 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 8. pontja.
[67] C-453/10. sz. Jana Pereničová, Vladislav Perenič-ügyben hozott ítélet (2012. március 15.) ECLI:EU:C:2012:144.
[68] C-168/15. sz. Tomášová-ítélet 25. pont.
[69] Tóth András: A Kúria jogegységi határozata az Európai Unió Bíróságának ítéletén alapuló perújítás megengedhetőségéről. EU Jog online. 2023/2. sz. DOI: 10.55413/561.A2300202.EUO.
[70] C-40/08. sz. Asturcom Telecomunicaciones-ügyben hozott ítélet (2009. október 6.) ECLI:EU:C:2009:615, 53. pont; C-76/10. sz. Pohotovost-ügyben hozott végzés (2010. november 16.) ECLI:EU:C:2010:685, 51., 53. és 54. pont; C-470/12. sz. Pohotovos-ügyben hozott ítélet (2014. február 27.) ECLI:EU:C:2014:101, 42. pont; C-693/19. és C-831/19. sz. AJ és Banco di Desio e della Brianza egyesített ügyekben hozott ítélet (2022. május 17.) ECLI:EU:C:2022:395.
Lábjegyzetek:
[1] A szerező bíró, doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem.
Visszaugrás
