Megrendelés
Jogtudományi Közlöny

Fizessen elő a Jogtudományi Közlönyre!

Előfizetés

Simon Károly László[1]: Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás hibái és jogkövetkezményei (JK, 2019/12., 489-496. o.)

Kétség sem férhet ahhoz, hogy a 21. század második évtizede a hazai polgári igazságszolgáltatásban a köznyelvben csak "devizahiteles perekként" aposztrofált ügyekről szól. A "devizahiteles perek" kifejezés alatt azokat a polgári peres eljárásokat értjük, amelyek tárgya a devizakölcsön-szerződésben, illetőleg a biztosítéki (kezesi, jelzálog-) szerződésben foglaltak teljesítésére kötelezés, vagy az ilyen szerződések érvénytelenségének, nemlétezésének megállapítása. A perek hátterében álló szerződések jellemzően a 21. század első évtizedében köttettek. Amikor 2008-ban a pénzügyi válság Magyarországot is elérte, a forint jelentősen leértékelődött az euróhoz és a svájci frankhoz képest, ami a devizakölcsönök törlesztőrészleteinek jelentős emelkedéséhez vezetett. A devizaalapú kölcsönök tömeges bedőlése a devizahiteles perek lavináját zúdította a bíróságokra. A perekben különös hangsúlyt kapott az árfolyamkockázat és az arról szóló tájékoztatás megfelelősége.

I.

A devizahitel mint jogi konstrukció

1. A devizahitel jelentése

A hétköznapokban csak "devizahitelnek" nevezett szerződéstípusnak kezdetben a magánjogi megítélése nem volt kristálytiszta sem a jogirodalomban, sem a joggyakorlatban; még a jogszabályok is igen következetlen megnevezéseket használtak a devizahitel-konstrukció megjelölésére.[1] A bírói gyakorlat számára a Kúria tette egyértelművé a devizahitel fogalmának helyes értelmezését. Eszerint a devizahitelek mögött a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: rHpt.) által szabályozott pénzügyi szolgáltatások állnak. Az rHpt. 3. § (1) bekezdése a pénzügyi szolgáltatások széles körét nevesíti, a teljesség igénye nélkül idetartozik: a hitel és pénzkölcsön nyújtása, a pénzügyi lízing, betétgyűjtés, pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása, pénzügyi szolgáltatás közvetítése, letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás stb. A "devizahiteles perek" néven elhíresült pertípus kapcsán e pénzügyi szolgáltatások közül a hitel és pénzkölcsön nyújtása, valamint a pénzügyi lízing emelendő ki.

A devizaalapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések devizaszerződések. A devizakölcsön-szerződéseket a forintkölcsön-szerződésektől a kirovó és a lerovó pénznem eltérése különbözteti meg: a felek a hitelezőnek és az adósnak a szerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem). A lakossági hitelezést tekintve jogi értelemben meg kell különböztetni a devizaalapú kölcsönt és a devizakölcsönt.

Devizaalapú kölcsönszerződés megkötésekor a kölcsönvevő szándéka arra irányult, hogy forintban jusson a kölcsönhöz és tartozását is forintban fizesse vissza, kamatfizetési kötelezettsége ugyanakkor a szerződéskötés idején jellemző forint kölcsönre irányadó kamatnál jelentősen alacsonyabb legyen. E szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, a kölcsöntartozást devizában tartották nyilván, ugyanakkor az adós vállalta az árfolyamváltozás kockázatát: a forint gyengülése az adós fizetési terhének (a törlesztőrészleteknek) növekedését, erősödése pedig a csökkenését eredményezte.[2]

Devizakölcsönről viszont akkor beszélünk, ha a pénztartozás kirovó és lerovó pénzneme is deviza: ilyenkor a felek úgy állapodjanak meg, hogy mindkét fél a kirovó pénznemben (effektivitási kikötés) köteles eleget tenni a szerződésben foglalt kötelezettségének, tehát mind a folyósításra, mind a törlesztésre (azaz a lerovásra) a kirovó

- 489/490 -

pénznemben kerül sor.[3] Az árfolyamkockázat ebben az esetben akkor keletkezik, ha az adós a törlesztőrészlet teljesítése előtt a lerováshoz szükséges devizát más devizanem (pl. forint) átváltásával vásárolja meg.

Az Európai Unió Bírósága is éles különbséget tesz a két szerződéstípus között, e megkülönböztetés lényegét legtisztábban először az Andriciuc-ügyben fejtette ki. A Bíróság szerint a devizában meghatározott kölcsönszerződéstől ("devizahitel") - amelyben kikötik, hogy a kölcsönt ugyanabban a pénznemben kell visszafizetni, mint amelyben azt meghatározták - lényegesen különbözik a devizához kötött ("devizaalapú") kölcsönszerződés, amelynek értelmében a devizaalapú kölcsönt a külföldi pénznemnek a bank eladási árfolyamán hazai pénznemre történő átváltásával kell visszafizetni.[4]

2. Az árfolyamkockázat

Árfolyamkockázat alatt pénzügyi értelemben a különböző devizák átváltási árfolyamának ingadozása miatt keletkezett kockázatot, nevezetesen a havi törlesztőrészletek forintról a kölcsön devizanemére történő átváltásából eredő különbözetet értjük. A devizahitelek ugyanis magukban rejtik azt a kockázatot, hogy annak a devizának a forintban jegyzett árfolyama, amelyben a kölcsön felvevője eladósodott, emelkedik vagy csökken. A forintnak az adott devizához viszonyított gyengülése a devizahitelek törlesztőrészleteinek növekedésével jár, erősödése pedig azok csökkenésével.

Ez a kockázat mind a devizakölcsön, mind a devizaalapú kölcsön kapcsán megjelenik, csak eltérő módon. A devizahitelt a kölcsönvevő devizában igényli, részére devizában folyósítják, a kölcsöntartozást devizában tartják nyilván, és az ügyfél devizában törleszti azt. Ilyenkor az adós - hacsak nem rendelkezik a kölcsön devizanemével megegyező devizával - a forintban keletkezett jövedelmét a törlesztőrészlet befizetése előtt köteles a törlesztés devizájára átváltani (vagyis devizát vásárolni). A devizaalapú hitel esetében az a különbség, hogy az adós hitelét devizában tartják nyilván, de forintban folyósítják, és az ügyfelek forintban törlesztik azt, az átváltásra a törlesztőrészlet nyilvántartásba vétele előtt kerül sor.

A devizakölcsön-szerződések ezt az előre nem látható kockázatot kivétel nélkül a kölcsönszerződés adósára hárították.[5] A szerződéskötés idején ez a kockázat nem tűnt fenyegetőnek, és mivel az adósok jellemzően kedvezőbb kamatmérték mellett adósodtak el, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti egyensúlyi követelménynek is megfelelt. Amikor azonban a pénzügyi válság Magyarországot is elérte, a forint jelentősen leértékelődött az euróhoz és a svájci frankhoz képest, ami a devizakölcsönök törlesztőrészleteinek jelentős és tartós emelkedéséhez vezetett. A közepes vagy hosszú távra szóló kölcsönügyletek esetében ez nyilvánvalóan felborította a pénzintézet által nyújtott kölcsön mint szolgáltatás és az adós által teljesítendő törlesztés mint ellenszolgáltatás közötti egyensúlyt. Mivel a devizakölcsönök hazánkban jelentős részben fogyasztási típusú kölcsönök voltak, és a Kúria viszonylag hamar egyértelművé tette, hogy e szerződések a magánjog szokványos érvénytelenségi hibáival - jogszabályba, jóerkölcsbe ütköző, uzsorás, színlelt, lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés - nem "torpedózhatók" meg[6], a bedőlt szerződések jogi szempontú vizsgálata viszonylag gyorsan a fogyasztóvédelem vágányán kötött ki, következésképpen európai uniós jogi vetületbe helyeződött.[7] Az adósi hivatkozások folytán a jelenleg is folyamatban lévő devizahiteles perek túlnyomó többségében ugyanis az árfolyamkockázat adósra telepítésével kapcsolatos szerződési kikötés tisztességtelenségének vizsgálata vár a bíróságokra, hiszen a fogyasztói szerződésben általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis.[8]

Az árfolyamkockázat kapcsán az első sarkalatos jogkérdés az volt, hogy a devizahitelszerződések árfolyamkockázatát az adósra telepítő kikötés tisztességtelenségi alapon vizsgálható-e. A 93/13/EGK irányelv 4. cikk (2) bekezdését átültető rPtk. 209. § (5) bekezdése ugyanis kizárja a szerződési feltétel tisztességtelenségének vizsgálatát a fő szolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre, ha azok egyébként világosak és érthetőek. Mind a joggyakorlat, mind a jogirodalom véleménye megoszlott abban a kérdésben, hogy az adósra telepített árfolyamkockázat a devizakölcsön-szerződés jellemző főszolgáltatásához tartozik-e.

Ennek a kérdésnek az eldöntését az Európai Unió Bírósága a Kásler-ügyben a magyar bíróságokra hagyta: "A

- 490/491 -

kérdést előterjesztő bíróságnak kell a kölcsönszerződés természetére, általános rendszerére és kikötéseire, valamint jogi és ténybeli összefüggéseire tekintettel megítélnie, hogy a havi törlesztőrészletek átváltási árfolyamát meghatározó feltétel az adós azon szolgáltatása alapvető elemének minősül-e, amely abból áll, hogy a hitelező által a rendelkezésére bocsátott összeget visszafizesse."[9] Az árfolyamkockázatnak a devizakölcsönök alapvető szolgáltatáshoz tartozása kérdését végül a Kúria 2/2014. PJE határozatának 1. pontja döntötte el, eszerint: "A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot - a kedvezőbb kamatmérték ellenében - korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható." A 2/2014. PJE határozat 1. pontjának indokolása visszautal a 6/2013. PJE határozat 1. pontjára, amely kifejezetten kimondja, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések jellegadó sajátossága többek között az, hogy e szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintalapú kölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait.[10]

A Kásler-ügyben az Európai Unió Bírósága a devizaalapú kölcsönnel kapcsolatban elemezte a "szerződés elsődleges tárgya" fogalmat. Egy későbbi ügyben, az Andriciuc-ügyben az Európai Unió Bíróságához gyakorlatilag ugyanazt a kérdést intézték, mint a Kásler-ügyben, a Bíróság pedig meglepő módon ismét érdemben foglalkozott a kérdéssel, figyelemmel arra, hogy az Andriciuc-ügyben az adósok devizahitelt és nem devizaalapú hitelt vettek fel. A devizahitellel kapcsolatban az Andriciuc-ítélet a következőképpen fogalmaz: "Jelen esetben a Bíróság rendelkezésére álló iratok számos eleme azt mutatja, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között külföldi pénznemben megkötött hitelszerződés egyedileg meg nem tárgyalt feltétele, amely alapján a hitelt ugyanebben a pénznemben kell visszafizetni, a 93/13 irányelv 4. cikk (2) bekezdésének értelmében a szerződés elsődleges tárgyának fogalma alá tartozik."[11] Az Európai Unió Bírósága az ítéletben rámutatott, hogy a kölcsönszerződés alapvető szolgáltatásai - kölcsönösszeg átadása és kamat - egy pénzösszeghez kapcsolódnak, amelyet a folyósítás és a visszafizetés pénznemének hitelszerződésben történő rögzítésével kell meghatározni. Ezért a hitel meghatározott pénznemben történő visszafizetésének kötelezettsége főszabály szerint az adós kötelezettségének természetével összefüggő kötelezettség, azaz a hitelszerződés lényeges jellemzőjének minősül.[12]

II.

Tájékoztatás az árfolyamkockázatról

1. Hazai szabályozás

A fentiek alapján önmagában az a körülmény, hogy az árfolyamkockázat viselésének szabályai a főszolgáltatás körébe tartoznak, nem zárják ki e szerződési rendelkezések tisztességtelenségének vizsgálatát, abban az esetben, ha az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor - figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is - nem volt világos, nem volt érthető. Erre történő perbeli hivatkozás esetén tehát vizsgálni szükséges, hogy az adott konstrukció egyik lényegi eleme, az árfolyamkockázat fogyasztók általi viselése világos, érthető szerződési feltétel volt-e.[13]

Az rPtk. 205. §-ának (3) bekezdése értelmében a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. A devizaalapú fogyasztóikölcsön-szerződések esetén a felek között információs egyensúlyhiány áll fenn.[14] Ezt ellensúlyozandó, az rHpt. speciális többlettájékoztatási kötelezettséget írt elő a pénzügyi intézmények számára.[15] Az rPtk. 205. § (3) bekezdése szerinti általános együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget a fogyasztónak minősülő ügyféllel kötendő devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az rHpt. 203. §-a konkretizálja. A pénzügyi intézményeket 2005. január 1-je óta terheli az rHpt. alapján a devizahitel kockázatairól nyújtandó tájékoztatási kötelezettség. Ez a szabályozás 2008. szeptember 1-jétől ugyan változott, de ez csupán a "lakossági ügyfél" fogalmáról a "fogyasztónak minősülő ügyfél" fogalmára történő átállást jelentette, az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatási kötelezettség érdemében változást nem hozott. 2005. január 1-jétől 2008. augusztus 31. napjáig az rHpt. 203. § (6)-(7) bekezdése, 2008. szeptember 1. napjától kezdődően az rHpt. 203. § (4)-(5) bekezdése tartalmazta az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség részletszabályait.

- 491/492 -

2. A tájékoztatás alanyai: a kötelezett és a jogosult

Az rHpt. 203. § (4) bekezdése a pénzügyi intézmény kötelezettségévé teszi az árfolyamkockázatról való tájékoztatást. Pénzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás [rHpt. 4. § (1) bekezdés]. A hitelintézet fogalmát az rHpt. 5. §-a, a pénzügyi vállalkozás fogalmát az rHpt. 6. §-a határozza meg.

2008. augusztus 31. napjáig az rHpt. 203. § (6) bekezdése a "lakossági ügyfelet", 2008. szeptember 1. napjától az rHpt. 203. § (4) bekezdése a "fogyasztónak minősülő ügyfelet" jelöli meg a tájékoztatás jogosultjának. A fogalmat - mindkét esetben - két részre szükséges bontani: egyrészt foglalkozni kell az rHpt. "ügyfél" fogalmával, másrészt tisztázni szükséges a "lakossági", illetőleg "fogyasztónak minősülő" jelző jelentését.

Az rHpt. különbséget tesz az adós és az ügyfél fogalma között. Az rHpt. értelmező rendelkezéseit tartalmazó 2. számú mellékletének 10. pontja, amely a hitelnyújtás és a pénzkölcsönnyújtás fogalmát határozza meg, egyértelművé teszi, hogy az rHpt. az adós fogalma alatt azt a személyt érti, aki részére a hitelkeret rendelkezésre tartása vagy a kölcsönnyújtás történik. Az adós fogalmához képest az rHpt. sokkal gyakrabban és tágabb értelemben használja az ügyfél fogalmát, ugyanakkor a fogalommeghatározások között az ügyfél fogalmát nem, csupán az ügyfélcsoport fogalmát határozza meg az alábbiak szerint:

Ügyfélcsoport (kapcsolatban álló ügyfelek csoportja): két vagy több ügyfél, akikkel szemben a hitelintézet (vagy azon vállalkozás, amelyre az összevont alapú felügyelet kiterjed) kockázatot vállalt és ez egyetlen kockázatnak minősül, mert

a) az egyik ügyfél közvetve vagy közvetlenül az Szmt. 3. § (2) bekezdésének 1. pontja szerinti meghatározó befolyást, vagy az összevont alapú, valamint a kiegészítő felügyelethez kapcsolódó fogalommeghatározások szerinti ellenőrző befolyást gyakorol a csoport másik tagja felett,

b) az ügyfelek olyan kapcsolatban állnak egymással, hogy ha az egyiknél pénzügyi - különösen finanszírozási vagy visszafizetési - problémák merülnek fel, valószínűsíthető, hogy a másik is finanszírozási vagy visszafizetési nehézségekkel kénytelen számolni; ilyen kapcsolatnak számít különösen a

ba) kezesség, készfizető kezesség, garanciák és egyéb biztosíték,

bb) jogszabályon vagy szerződésen alapuló korlátlan és egyetemleges felelősség,

bc) közvetlen kereskedelmi függőség, amelyet rövid távon nem lehet megszüntetni, illetőleg más üzleti kapcsolattal helyettesíteni,

bd) közeli hozzátartozói viszony közös háztartásban élő hozzátartozók esetén.[16]

Egyértelmű, hogy a devizakölcsön-szerződés fogyasztónak minősülő adósát az árfolyamkockázatról tájékoztatni kell. A gyakorlatban az olyan többszereplős ügyletekben felmerülő tájékoztatási kötelezettség lehet kérdéses, amikor az ügyletnek több adósa van, vagy az adós(ok) mellett készfizető kezes, illetőleg zálogkötelezett is ügyleti szereplő. Kötelező-e minden adóst külön-külön, illetőleg kötelező-e a készfizető kezest, zálogkötelezettet tájékoztatni a devizakölcsön kockázatairól?

A Kúria az egyik eseti döntésében - ahol az adós házastársa készfizető kezesként szerepelt a devizakölcsön-szerződésben, de az árfolyamkockázatról semmilyen tájékoztatást nem kapott - foglalkozott ezzel a kérdéssel, és a következőképpen foglalt állást: "Az rHpt. 203. § (4) bekezdése devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetére írja elő a kockázat közlését, abból azonban, hogy ezt a szerződéses ügylet egészére vonatkoztatja, a 2. számú melléklet III. része 20. pontjában foglaltakból derül ki. E rendelkezésekből az következik, hogy a tájékoztatási kötelezettség mindazokra kiterjed, akikkel szemben a bank az adott szerződéses ügylet kapcsán kockázatot vállalt. Ez azt jelenti, hogy az ügylettel járó kockázatokat nemcsak az adós, hanem az adóstárs [rHpt. 2. számú melléklet III. része 20. b) pont 2. alpont] és a kezes részére [rHpt. 2. számú melléklet III. része 20. b) pont 1. és 4. alpont] is fel kell tárni. [...] Ennek oka az adott esetben az, hogy az ügyfelek közötti kapcsolat jellege miatt (adós, kezes) az egyiküknél felmerülő pénzügyi problémák a másikuknál is finanszírozási nehézségként jelentkezhetnek. A jogalkotót a fogyasztó védelme mellett vélhetően a banki pozíciók erősítése is motiválta a kockázati csoportok ily módon történő meghatározásakor: a bank a szerződésből fakadó kockázatot (konkrét esetben az árfolyamkockázatot) csak akkor háríthatja át, ha az annak vállalásához szükséges egyedi tájékoztatással az azonos kockázati csoportba tartozó valamennyi ügyfelet - az I. rendű felperes adós mellett a szintén ügyfélnek minősülő II. rendű felperes készfizető kezest is - ellátta."[17] A zálogkötelezettről az eseti döntés nem szól, de nyilvánvaló, hogy az rHpt. 2. számú melléklet III. része 20. b) pont 1. alpontja alá a zálogkötelezett is besorolható.

A pénzügyi intézményt kizárólag akkor terheli kockázatfeltárási kötelezettség, ha az ügyfél lakossági ügyfélnek (2008. augusztus 31. napjáig) vagy fogyasztónak (2008. szeptember 1. napjától) minősül. Ez a megfogalmazás a természetes személyekre szűkíti az árfolyamkockázat szempontjából vizsgálandó szerződések körét, ezért a gyakorlatban olyan kategóriák minősítése válik kérdésessé, mint az egyéni vállalkozó, az egyéni ügyvéd, az ügyvédi iroda, az őstermelő vagy a gazdálkodó szervezet adós mellett személyi (kezes) vagy dologi biztosítékot (zálogkötelezett) nyújtó természetes személy. Ez a kér-

- 492/493 -

déskör már a devizahitel-szerződések fogyasztófogalmának problémaköréhez visz el, ennek tárgyalása jelen tanulmány kereteit meghaladja.

3. A tájékoztatási kötelezettség tárgya

Az rHpt. kizárólag a "devizahitel" nyújtására irányuló szerződés esetén írja elő az árfolyamkockázat feltárását. Az Európai Unió Bíróságának a Kásler-, az Andriciuc- és az Ilyés-ügyben hozott ítéleteiből következően a tájékoztatási kötelezettség nemcsak a devizahitel-szerződésre, hanem a devizaalapú hitelszerződésre is vonatkozik. Ezt erősítette meg a 6/2013. és a 2/2014. PJE határozat is.

Ugyanakkor nem terjed ki az rHpt. 203. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettség a devizaalapú pénzügyi lízingszerződésre. Erre a 2/2004. PJE határozat csak közbevetőleg utal, de a Kúria már több eseti döntésében kifejtette, hogy az rHpt. 203. §-ában írtak kiterjesztő értelmezésének nincs helye: mivel az rHpt. devizahitel nyújtására irányuló szerződést említ, ebbe a körbe nem vonható be a pénzügyi lízingszerződés.[18] Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pénzügyi lízingszerződést kötő pénzügyi intézményt ne terhelné az rPtk. 205. § (3) bekezdése szerint az ilyen szerződést érintő minden lényeges körülményre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség.[19]

4. A tájékoztatási kötelezettség tartalma

Az rHpt. 203. § (5) bekezdés a) pontja szűkszavúan annyit mond, hogy a devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén a kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztőrészletre. Ennek megfelelően a kockázatfeltárásnak az rHpt. 203. § (5) bekezdése szerint két lényeges eleme van: a) az árfolyamkockázat ismertetése és b) az árfolyamkockázat hatásának közlése.

A Kásler-ítélet és a Kúria 2/2014. PJE határozata kihirdetését követően világossá vált, hogy a devizahiteles perek túlnyomó többsége az árfolyamkockázati tájékoztatás átláthatóságának vizsgálatáról szól. Nem véletlen, hogy ezt követően három olyan magyar ügyben is előzetes döntéshozatali kérelemmel fordultak az eljáró bíróságok az Európai Unió Bíróságához, amelyek részben vagy egészben az árfolyamkockázati tájékoztatás részleteinek tisztázására irányultak. Erről szólt az Ilyés-ügy (C-51/17), a Czakó-ügy (C-126/17) és a VE-ügy (C-227/18). Ezek közül az elsőként érkezett Ilyés-ügyben 2018. szeptember 20-án ítélet született; a másik két ügyben a Bíróság indokolt végzéssel határozott.[20] Az Európai Unió Bíróságának e döntései a tájékoztatás tartalmát alapvetően abból a nézőpontból közelítik meg, hogy a tájékoztatás mikor felel meg a világos és érthető megfogalmazás követelményének, vagyis az átláthatóság (transzparencia) elvének.[21]

Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata alapján az árfolyamkockázatot adósra telepítő szerződési kikötés az alábbi esetben felel meg a világos és érthető megfogalmazás követelményének:

- A szerződésben átlátható módon kell megjelölni a bank által a kölcsönfelvevő rendelkezésére bocsátott pénzösszeget devizában (kirovó pénznemben) kifejezve, amelyet a lerovó pénznemhez képest kell meghatározni.[22]

- Amennyiben a kölcsönadott devizaösszeget a folyósítás időpontjában érvényes árfolyamhoz igazítják, a bank által kölcsönadott teljes összeg lerovó pénznemre történő átszámítási mechanizmusának, az alkalmazandó árfolyamnak, a törlesztőrészletek összegének és a futamidőnek is átláthatónak kell lennie oly módon, hogy az adós értékelni tudja a szerződésből eredően őt érintő gazdasági következményeket, köztük különösen a kölcsönének teljes költségét.[23]

- A tájékoztatásnak ki kell terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére és annak következményeire, kockázataira. Az árfolyamváltozás körében a kölcsönfelvevőt tájékoztatni kell a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatásáról.[24] A fogyasztónak egyértelmű tájékoztatást kell kapnia arról, hogy az árfolyamkockázat számára esetlegesen gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben a kölcsönt törlesztenie kell, és amelyben rendszerint a jövedelmét kapja, leértékelődik.[25]

Az olyan devizahitel-szerződés, amely e tájékoztatások mellett, de úgy terheli a fogyasztóra az árfolyamkockázatot, hogy nem figyelmezteti kifejezetten a fogyasztót arra, hogy az árfolyamváltozásnak nincs felső határa, és amely csak tájékoztató jelleggel említi meg a kölcsön devizában kifejezett összegét és a törlesztőrészletek nemzeti fizetőeszközben kifejezett összegét, a világos és érthető megfogalmazás követelményének megfelelhet, ha a fogyasztó a hitelező által rendelkezésére bocsátott információk ösz-

- 493/494 -

szessége alapján képes lehetett értékelni az árfolyamkockázatnak a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt - esetlegesen jelentős - gazdasági következményeit.[26] Amennyiben a szerződés a kölcsönadott összeget, a törlesztőrészletek összegét, valamint a futamidőt illetően "tájékoztató jelleggel" említ olyan adatokat, amelyek "bizonyos tekintetben ellentmondásosak", a bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ezek az adatok megtéveszthették-e a fogyasztót, avagy ellenkezőleg, ezek célja csak annak bemutatása volt, hogy a szerződés megkötésének időpontjában ezek az adatok még nem voltak határozott jellegűek.[27]

A Kúria a 6/2013. és a 2/2014. PJE határozatban foglalkozott jogegységi szinten az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás átláthatóságának kérdésével. A hivatkozott jogegységi határozatok az Európai Unió Bíróságának fent részletezett ítélkezési gyakorlatával maradéktalanul összhangban állnak. A Kúria - az rHpt. 203. §-ára utalással - rámutatott, hogy a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja. Ennek az ügyfél által aláírt kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztőrészletre. A tájékoztatásnak tehát ki kellett terjednie az árfolyam változásának lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre.[28] Ha a szerződés szövegéből és a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásból egyértelműen felismerhető volt az átlagos fogyasztó mércéjén keresztül megítélt konkrét fogyasztó számára, hogy az árfolyamkockázat korlátozás nélkül kizárólag őt terheli, és hogy az árfolyam rá nézve kedvezőtlen változásának nincs felső határa, a kikötés tisztességtelensége az rPtk. 209. § (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem vizsgálható.[29]

A Kúria elnöke által a devizahiteles érvénytelenségi perek jogalkalmazási kérdéseinek vizsgálatára felállított Konzultációs Testület 2019. április 10-i - nem kötelező érvényű, de a bírói gyakorlatot orientáló - véleménye megerősíti a Kúria jogegységi határozataiban foglaltakat. A tájékoztatással kapcsolatban két lényeges körülményben oszlatja el a joggyakorlat kételyeit. Egyrészt kimondja, hogy nem minősül megfelelő tájékoztatásnak, ha az árfolyamkockázat viselése csak kikövetkeztethető a szerződés egyes rendelkezéseiből, vagy több különböző okiratban (pl. ÁSZF, üzletszabályzat, hirdetmény) szereplő rendelkezések együttes értelmezése alapján. Másrészt rámutat, hogy a tájékoztatás - összhangban az Európai Unió Bírósága vonatkozó iránymutatásaival - akkor megfelelő, ha abból kitűnik, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa, vagyis a törlesztőrészlet akár jelentősen is megemelkedhet, valamint ha abból az is kitűnik, hogy az árfolyamváltozás lehetősége valós, az a hitel futamideje alatt is bekövetkezhet. A tájékoztatásból egyértelműen ki kell tűnnie nemcsak annak, hogy az árfolyam-változással számolni kell, hanem annak is, hogy az nem elhanyagolható mértékű kockázatot jelent, és nem csak elhanyagolható mértékben növelheti a törlesztőrészleteket.[30]

A devizahiteles perek jelentős részében a fogyasztók arra hivatkoznak, hogy az általuk kapott pénzintézeti tájékoztatás formális; a pénzintézet nem nyújtott számukra olyan jellegű tájékoztatást, amely minden eshetőségre kiterjedő "jövőképelemzést" tartalmazna. A 6/2013. PJE határozat indokolása ennek kapcsán kifejti: "A tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás várható irányára, előre nem látható mértékére, a kockázat reális voltára, valószínűségére. Ahogy arra a Kúria az EBH 2012. G.4. számon közzétett elvi határozatában már rámutatott, a pénzügyi intézménynek nem kellett arról nyilatkoznia, hogy a hosszabb távra kötött szerződés ideje alatt mi lehet az árfolyamváltozás felső határa. Ilyen tartalmú tájékoztatási kötelezettséget egyébként nem is lehetne teljesíteni, mert az árfolyam emelkedésének, csökkenésének nincs pontosan előre látható, kiszámítható mértéke, illetve korlátja, különösen hosszú időintervallum esetén. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a Kúria részére 2013. május 31-én adott tájékoztatás szerint, a 2001-2008 közötti időszakban a pénzügyi intézmények sem láthatták előre a jövőbeni árfolyamváltozásnak sem a mértékét, sem az irányát. Ezen időszakban a Magyar Nemzeti Bank stabilitási jelentései sem utaltak jelentős árfolyamváltozásra."[31]

Végül kiemelendő, hogy fogyasztó alatt nem a konkrét fogyasztó értendő, hanem az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó. Ebből az is következik, hogy a tájékoztatást nem kell egyénre szabni, ezért nem helytálló a devizahiteles perekben gyakran olvasható hivatkozás, hogy a kockázatfeltárás nem egyediesített az adott fogyasztóra.

5. A tájékoztatás módja, ideje

Az rHpt. 203. §-a előírja, hogy a "pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja". Az rHpt. 203. §-ának normaszövege szerint a kockázatfeltárásnak a "szerződéses ügyletben" kell megtörténnie, a törvénymódosítás indokolása szerint "külön kockázatfeltáró nyilatkozatban" célszerű tájékoz-

- 494/495 -

tatni az ügyfelet.[32] Mindez alapvetően azt a törvényalkotói koncepciót feltételezi, hogy a kockázatfeltárást írásban kell teljesíteni.

Az eddigi hazai bírói gyakorlat az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatást mind a szerződésben, mind külön kockázatfeltáró nyilatkozatban elfogadja. A Kúria mellett működő Konzultációs Testület emellett nem tartja kizártnak a tájékoztatás szóbeli jellegét sem[33], ez esetben viszont különös gonddal vizsgálandó, hogy a tájékoztatás a fenti követelményeknek egyébként megfelelt-e, és a fogyasztó számára az elegendő idő is rendelkezésre állt-e a mérlegeléshez.

Az Európai Unió Bíróságának gyakorlata az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás időpontjával kapcsolatban már többször állást foglalt. Az Európai Unió Bírósága a 93/13/EGK irányelv 20. preambulumbekezdésére utalással - más ügyek mellett - a Kásler- és az Ilyés-ítéletben is elvi jelleggel hangsúlyozta, hogy "a fogyasztó számára ténylegesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződés összes feltételét megismerhesse. A szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről a szerződés megkötése előtt időben nyújtott tájékoztatás ugyanis alapvető jelentőségű a fogyasztó számára annak eldöntéséhez, hogy szándékában áll-e az eladó vagy a szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva az eladóval vagy a szolgáltatóval szerződéses kapcsolatba lépni."[34] A fogyasztót tehát az árfolyamkockázatról "a szerződéskötést megelőzően időben" tájékoztatni kell. Hogy mi minősül "a szerződés megkötése előtt időben" nyújtott tájékoztatásnak, azzal kapcsolatban a 93/13/EGK irányelvhez fűződő európai bírósági gyakorlat nem mond semmit, csupán azt, hogy ezt minden ügyben egyedileg kell eldönteni.[35]

Az Ilyés-ítélet kihirdetését követően meghozott egyik kúriai határozat a szerződés megkötése előtt egy hónappal megkapott tájékoztatás kapcsán hangsúlyozta: "A felperes a szerződés megkötése előtt időben tájékoztatást kapott a forint árfolyama esetleges gyengülésének, az irányadó kamat változásának lehetőségéről, és arról, hogy ez gazdaságilag nehéz helyzetbe hozhatja."[36] A gyakorlatban inkább a szerződés aláírásával egy időben megkapott tájékoztatás megfelelősége kérdéses. Ezzel foglalkozott a Kúria mellett működő Konzultációs Testület, és a következőképpen fogalmaz: "Az, hogy az árfolyamkockázatról való tájékoztatást tartalmazó okirat aláírására a szerződéskötéssel egyidejűleg kerül sor, akkor nem kifogásolható, ha a félnek elegendő idő állt rendelkezésére annak áttanulmányozására a szerződés aláírását megelőzően."[37] Ez az útmutatás az egyéni bírói mérlegelés körébe utalja a kérdés megválaszolását.

III.

A hibás tájékoztatás jogkövetkezményei

1. A tájékoztatás hibái

A fentiek alapján a tájékoztatási kötelezettség fogyatékosságának három csoportja körvonalazható.

Az első, legtriviálisabb eset a tájékoztatás hiánya, ilyenkor tulajdonképpen tájékoztatásról sem lehet beszélni. A gyakorlatban ezzel egyenértékű, amikor a tájékoztatás megtörténtét és elvárt tartalmát a pénzügyi intézmény sem kockázatfeltáró nyilatkozattal, sem a szerződés világos és érthető rendelkezéseivel, sem pedig szóbeli tájékoztatás megtörténtével nem tudja bizonyítani.

A második esetkör az, amikor ugyan történt tájékoztatás, de az nem felel meg a fentebb részletezett követelményeknek. Ennek a kategóriának szélesebb a tárháza. A tájékoztatás tartalma lehet hiányos (pl. nem utal a kockázat korlátlan voltára,) vagy nem világos (pl. ha a tájékoztatás tartalmát csak kikövetkeztetni lehet több rendelkezés együttes értelmezésével). Hibás a tájékoztatás akkor is, ha nem a szerződéskötést megelőzően megfelelő időben történt (pl. a szerződés aláírásával egyidejűleg, ha a szerződéskötés körülményei arra utalnak, hogy az elolvasásra és értelmezésre nem volt elegendő idő).

Végül harmadszor, előfordulhat az is, hogy a megfelelő írásbeli tájékoztatás ellenére a fogyasztó bizonyítja, hogy a pénzügyi intézménytől kapott szóbeli tájékoztatás tartalma, vagy egyéb körülmények folytán alappal gondolhatta, hogy a kockázat csekély vagy nem valós.

- 495/496 -

2. A jogkövetkezmény

Gyakori beidegződés a devizahiteles perekben, hogy a nem megfelelő tájékoztatás (vagy a tájékoztatás hiányának) bizonyítása önmagában tisztességtelenné teszi a kölcsönszerződést. Még a Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i ülésének emlékeztetője 3. pontjában is ez olvasható: "Az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása, vagy nem megfelelő volta esetén tisztességtelen (nem világos, nem érthető) és így érvénytelen a szerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Mivel ez a főszolgáltatás körébe tartozó szerződési rendelkezés, ennek érvénytelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi, aminek következtében a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére."

Ez a megfogalmazás mind a tisztességtelenség megállapítása, mind a jogkövetkezmény megfogalmazása körében téves. Az Európai Unió Bíróságának következetes gyakorlata értelmében nem önmagában az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás nem megfelelő volta eredményezi a vizsgált szerződéses rendelkezés tisztességtelenségét, hanem az, hogy a szerződési kikötés a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő az átlagos fogyasztó kárára.[38] A tájékoztatás hiánya vagy hibás volta tehát önmagában nem eredményez tisztességtelenséget, hanem a tisztességtelenségi teszt "lefuttatásának" alapfeltétele a fogyatékos tájékoztatás. Sőt önmagában a fogyasztó kárára fennálló egyenlőtlenség sem vezet automatikusan a tisztességtelenség megállapításához, csupán annak jelentős mértéke az, ami a 93/13/EGK irányelv 3. cikk (1) bekezdése, valamint az Európai Unió Bíróság gyakorlata szerint megalapozza a tisztességtelenség megállapítását. A "jelentős egyenlőtlenség" a gyakorlatban hasonlóságot mutat a magyar magánjogban ismert "feltűnő értékaránytalansággal".

Az rPtk. 209/A. § (2) bekezdésében foglalt egyértelmű rendelkezés alapján az vitán felül áll, hogy a tisztességtelenség a szerződés érvénytelenségének megállapítására vezet, az azonban már komoly bizonytalanságot okozott a gyakorlatban, hogy a semmisség az egész szerződés megdőlését maga után vonja-e vagy az érvénytelenség csak részleges.[39] Kétségtelen, hogy az árfolyamkockázat a szerződés főszolgáltatásához kapcsolódó elem, aminek kiiktatása - akár csak részben is - a szerződés egészének érvénytelensége irányába mutat. Ezzel szemben joggal merült fel az az érv, hogy az árfolyamkockázatot adósra telepítő rendelkezés jól körülhatárolható kikötés, maga az rPtk. is csak a kikötés és nem a teljes ügylet semmisségét mondja ki, ráadásul az érvénytelenség még a vitás szerződéses kikötésre is csak részlegesen gyakorolhat hatást, így semmilyen észszerű indok nem támasztja alá a teljes szerződés érvénytelenségének megállapítását; ez inkább hasonlít a bírósági szerződésmódosításra, mint az érvénytelenség megállapítására. Hosszas vívódások után a joggyakorlat végül a szerződés teljes érvénytelensége mellett foglalt állást.[40]

További dilemmát okozott az a kérdés, hogy mi a jogkövetkezménye az érvénytelenségnek. A DH2 törvény 37. § (1) bekezdése - mint az rPtk. rendelkezéseihez képest lex specialis - a szerződés érvényessé, vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának lehetőségét kínálja fel. E törvényi rendelkezésből következően - összhangban a kölcsönszerződés használati kötelem jellegével - az eredeti állapot helyreállítása mint érvénytelenségi jogkövetkezmény alkalmazása kizárt. A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. június 19-i üléséről készült emlékeztető azonban egyértelműen kimondja, hogy a két jogkövetkezmény közül az érvényessé nyilvánítás elsődlegesen alkalmazandó, ami gyakorlatilag kizárja a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítás lehetőségét. Az érvényessé nyilvánításnak nincs akadálya, ha a szerződés érvénytelenségének kizárólag az az oka, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő szerződéses rendelkezés(ek) tisztességtelen(ek), hiszen ebben az esetben az érvénytelenség oka kiküszöbölhető azáltal, hogy a bíróság a fogyasztót mentesíti a tisztességtelen kikötésből fakadó árfolyamkockázat viselése alól. Az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. pontja szerint ugyanis "[a]z érvénytelenségi ok kiküszöbölése voltaképpen a szerződés tartalmának a módosításával az érvénytelenségi ok miatt keletkezett érdeksérelem kiküszöbölését jelenti".

A Konzultációs Testület az érvényessé nyilvánítás kivitelezésére két megoldást kínált fel. Egyrészt a szerződés akként nyilvánítható érvényessé, hogy a kirovó pénznemmé a forint válik, míg az ügyleti kamat az irányadó forintkamat szerződéskötéskori értékének kamatfelárral növelt mértékével egyenlő. Másrészt a bíróság a szerződést úgy is érvényessé nyilváníthatja, hogy a deviza-forint átváltási árfolyamot maximálja, míg a szerződésben rögzített kamatmértéket a forintosítási fordulónapig érintetlenül hagyja.[41] ■

JEGYZETEK

[1] Fazekas Judit: Gondolatok a devizaalapú hitelszerződések jogi hátteréről és a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségi kontrolljáról. Jog, Állam, Politika, 2016/4. 80.

[2] Bodzási Balázs: A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekhez kapcsolódó egyes polgári jogi kérdésekről. Miskolci Jogi Szemle, 2018/2. 64.; Gárdos István - Nagy András: A devizahitel jogi alapkérdései. Hitelintézeti Szemle, 2013/5. 374-377.

[3] A Kúria 6/2013. PJE határozata indokolásának III.1. pontja.

[4] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 40.

[5] Ennek kapcsán a jogirodalomban olyan álláspont is megfogalmazódott, hogy a bankok valójában nem is hárították át az adósokra az árfolyamkockázatot, mert az a kölcsönt terhelő "költségként" fogalmilag mindig az adóst terheli. Gárdos-Nagy: i. m. 376.

[6] A Kúria 6/2013. PJE határozatának 2. pontja és az indokolás III.2. pontja; Czugler Péter Áron: A Kúria jogegységi határozata a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerülő egyes elvi kérdésekről. Jogesetek Magyarázata, 2014/2. 37-38.

[7] Ezzel párhuzamosan folyt az árfolyamkockázatot az adósra terhelő szerződéses rendelkezések alkotmánybírósági kontrollja is, az alkotmányos vizsgálat azonban vakvágánynak bizonyult. Erről részletesen lásd: 8/2014. (III. 20.) AB határozat, ABK 2014, 300-319.; 34/2014. (XI. 14.) AB határozat, ABK 2014, 1556-1611.; 2/2015. (II. 2.) AB határozat, MK 2015, 432-458.; Drinóczi Tímea: Az Alkotmánybíróság határozata a devizahitelekről. A szerződési szabadság régi-új korlátai. Jogesetek Magyarázata, 2014/2. 3-12.; Chronowski Nóra - Vincze Attila: Alkotmánybíráskodás (gazdasági) válságban. Alkotmánybírósági Szemle, 2014/2. 106-108.

[8] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: rPtk.) 209/A. § (2) bekezdés.

[9] Kásler-ítélet, C-26/13, EU:C:2014:282, 45., 51. és 59.

[10] Gombos Katalin - Lehóczki Balázs: A tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása a magyarországi devizahitelszerződésekből. Jogtudományi Közlöny, 2019. 10.; Fazekas Judit: The consumer credit crisis and unfair contract terms regulation - Before and after Kásler. Journal of European Consumer and Market Law, 2017/3. 99-106.

[11] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 37.

[12] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 38.

[13] 2/2014. PJE 1. pontja.

[14] Czugler: i. m. 38.

[15] Gárdos-Nagy: i. m. 377-378.

[16] rHpt. 2. számú melléklet III. rész 20. pont.

[17] Pfv.I.22.024/2017/6.

[18] BH 2016.148. [27]

[19] BH 2016.148. [27]; Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.443/2016/4.; Debreceni Ítélőtábla Pf.II.21.203/2017/5.

[20] Bodzási: i. m. 69-72.; Gombos-Lehóczki: i. m.

[21] Gombos-Lehóczki: i. m.

[22] Kásler-ítélet, C-26/13, EU:C:2014:282, 75.; Van Hove-ítélet, C-96/14, EU:C:2015:262, 50.; Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 45.; Czakó-végzés, C-126/17, EU:C:2018:107, 32. és 35.

[23] Bucura-ítélet, C-348/14, EU:C:2015:447, 66.; Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 47.; Czakó-végzés, C-126/17, EU:C:2018: 107, 32. és 35.; VE-végzés, C-227/18, EU:C:2018:891, 36.

[24] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 49.; Ilyés-ítélet, C-51/17, EU:C:2018:750, 74.

[25] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 50.; Ilyés-ítélet, C-51/17, EU:C:2018:750, 75.; VE-végzés, C-227/18, EU:C:2018:891, 35.

[26] VE-végzés, C-227/18, EU:C:2018:891, 38. és 40.

[27] VE-végzés, C-227/18, EU:C:2018:891, 39.

[28] 6/2013. PJE határozat indokolásának III/3. pontja.

[29] 2/2014. PJE határozat indokolásának III/1. pontja; Pfv.I.21.883/2014/3.

[30] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető 4., 8-9. pontja.

[31] 6/2013. PJE határozat indokolásának III/3. pontja.

[32] Vö.: az rHpt. 203. §-át módosító, a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyelete tekintetében egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi LXXXIV. törvény 30. §-ához fűzött indokolással.

[33] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető 10. pontja.

[34] Ilyés-ítélet, C-51/17, EU:C:2018:750, 76.; lásd még: RWE Vertrieb-ítélet, C-92/11, EU:C:2013:180, 44.; Kásler-ítélet, C-26/13, EU:C: 2014:282, 70.; Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C-154/15, C-307/15 és C-308/15, EU:C:2016:980, 50.

[35] A jelenleg eldöntésre váró devizahiteles perekben ugyan nem alkalmazható, de a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztóihitel-megállapodásokról szóló 2014/17/EU irányelv 14. cikk (6) bekezdése szerint a tagállamok legalább hét napban állapítják meg azt az időtartamot, amely alatt a fogyasztónak elegendő idő áll rendelkezésére az ajánlatok összehasonlításához, következményeik felméréséhez és a tájékoztatáson alapuló döntéshozatalhoz. A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 13. § (1) bekezdése szerint jelzáloghitel és ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing igénylése esetén a hitelezőre nézve kötelező ajánlat megtételekor a szerződés tervezetét a fogyasztó kérése nélkül is legalább három nappal a tervezett szerződéskötést megelőzően a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. A fogyasztó a három nap leteltéig az ajánlatot nem fogadhatja el.

[36] Gfv.VII.30.020/2018/5.

[37] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető 5. pontja.

[38] Banco Primus-ítélet, C-421/14, EU:C:2017:60, 64.; Dunai-ítélet, C-118/17, EU:C:2019:207, 49.

[39] A jogirodalomban van ettől eltérő álláspont is, amely a tájékoztatási kötelezettség elmaradását szerződéskötés során elkövetett hibaként, culpa in contrahendóként fogja fel, jogkövetkezménye pedig nem a szerződés érvénytelensége, hanem kártérítés. Bodzási: i. m. 67-68.

[40] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető 3. pontja.

[41] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. június 19-i üléséről készült emlékeztető.

Lábjegyzetek:

[1] A szerző egyetemi adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara (Budapest).

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére