A devizaalapú termékekre épülő hazai lakossági hitelezési piacot jelentősen megrázta a 2008-ban kirobbant pénzügyi válság. A devizahitelezéssel összefüggő problémák össztársadalmi és nemzetgazdasági szinten jelentek meg, ezért gyorsan világossá vált, hogy jogalkotási és jogalkalmazási szinten is reagálni szükséges a felmerült problémákra. Felerősödött az uniós jogalkotásban már korábban felbukkant pénzügyi fogyasztóvédelmi szemlélet, és a tisztességtelen szerződési feltételek kezelésében nagy hangsúlyt kapott a 93/13/EGK irányelv értelmezése. A devizaalapú hitelszerződésekbe foglalt tisztességtelen szerződési feltételek eltávolításával összefüggésben szerepet vállalt az Országgyűlés, a Kúria és az Európai Unió Bírósága is, különösen a különnemű árfolyamok alkalmazásának és az árfolyamkockázat viselésének kérdéseire összpontosítva.
A 2008-ban kirobbant pénzügyi és az azt követő gazdasági válság[1] rövid idő alatt magával rántotta a kérdéses időszakban már nagyrészt a devizaalapú termékekre[2] épülő hazai lakossági hitelezési piacot.[3] Mindennek a legfontosabb oka az volt, hogy a devizahitelek szerves részét képező árfolyamkockázat realizálódása következtében a hiteladósok egy jelentős csoportja fizetésképtelenné vált vagy súlyos törlesztési nehézségekkel találta magát szemben. Mivel a devizahitelezéssel összefüggő problémák össztársadalmi és nemzetgazdasági szinten[4] jelentek meg, és útjában álltak az ország a gazdasági recesszióból való kilábalásának[5], így viszonylag gyorsan világossá vált, hogy a politikai és gazdasági döntéshozók nem fogják kizárólag az érintett felekre, nevezetesen a hitelintézetekre és a hiteladósokra bízni azok megoldását függetlenül attól, hogy korábban e felek a maguk között megkötött hitelszerződésekben hogyan rendelkeztek az őket az e szerződések alapján megillető jogokról és terhelő kötelezettségekről.
Ezzel párhuzamosan az is megkérdőjeleződött, hogy a devizahitel-szerződéseket[6] ténylegesen megszerkesztő hitelintézetek betartották-e a rájuk vonatkozó jogszabályi előírásokat, amivel kapcsolatban a Kúria 2013-ban megállapította[7], hogy e szerződések önmagában amiatt, hogy a kedvezőbb kamatmérték ellenében az árfolyamkockázat az adósnál jelentkezik, nem ütköznek jogszabályba, nem ütköznek nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, nem uzsorás szerződések, nem irányulnak lehetetlen szolgáltatásra és nem színlelt szerződések. Következésképpen ezen, az egész szerződés érvénytelenségét eredményező és a magyar jog által szabályozott érvénytelenségi okok csupán az árfolyamkockázat viselésének az adósra történő telepítése miatt nem hívhatók fel eredményesen a devizahitel-szerződések megtámadása céljából.
A magyar jogban azonban van egy olyan érvénytelenségi ok is, nevezetesen a fogyasztói szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételek tisztességtelenségének a megítélése, amelyre vonatkozó rendelkezések jelentős részben a fogyasztói szerződésekbe foglalt tisztességte-
- 434/435 -
len szerződési feltételekről szóló uniós irányelv[8] (a továbbiakban: az irányelv) átültetése folytán kerültek a magyar jogrendszerbe, és így alkalmazásuk az uniós jog értelmezését is igényli.
Az irányelv alkalmazhatóságát a devizahitel-szerződésekből eredő jogviszonyokra az tette lehetővé, hogy az ilyen szerződések adós oldalán jelentős részben magánszemély fogyasztók álltak, akik számára az irányelv biztosítani kívánja, hogy a tevékenységüket hivatásszerűen végző szolgáltatókkal kialakított szerződéses kapcsolataikban annak ellenére ne kényszerüljenek alárendelt szerepre, hogy e szolgáltatók gazdasági erőforrásai és érdekérvényesítő képességei jelentősen meghaladják a fogyasztók ez irányú lehetőségeit.
Az irányelv értelmében fogyasztónak azok a természetes személyek minősülnek, akik az irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból járnak el, amely kívül esik saját szakmájuk, üzleti tevékenységük vagy foglalkozásuk körén. Ebből következően az irányelv személyi hatálya nem terjed ki az olyan devizahitel-szerződésekre, amelyekben a hitelfelvevő nem természetes, hanem jogi személy, például ilyen szerződéseket kötő gazdasági társaság vagy önkormányzat.
Márpedig, amint azt a továbbiakban majd látni fogjuk, a devizahitel-szerződések uniós jognak való megfelelőségének a kérdése szinte kizárólag az irányelvvel összefüggésben jelent meg, ami annyit jelent, hogy a fogyasztónak nem minősülő személyek által kötött devizahitel-szerződések jogszerűségének problémaköre mindeddig az uniós jog hatókörén kívül maradt, és annak vizsgálatára egyedül a nemzeti jog alapján kerülhetett sor.
A nemzeti jogalkotónak ugyanis természetesen lehetősége van arra, hogy az uniós jog alapján a fogyasztókat megillető védelmet részben vagy egészben más személyek számára is biztosítsa. A magyar jog e tekintetben a tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása által sújtott, fogyasztónak nem minősülő személyek részére lehetőséget nyújt arra, hogy e feltételeket bírósági úton támadják meg[9].
Az, hogy a magyarországi devizahitelezés problémaköre, amely jelentős részben belföldi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok és magyarországi székhelyű hitelintézetek közötti olyan jogviták összességéből állt össze, amelyek nem érintik az uniós jogból eredő valamely alapszabadság gyakorlásának korlátozását, egyáltalán az uniós jog hatókörébe kerülhetett, annak köszönhető, hogy az uniós jogalkotó az irányelv megalkotásával még a '90-es évek elején részleges harmonizáció alá vonta a fogyasztói szerződésekbe foglalt tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása elleni küzdelmet[10]. E jogharmonizáció mozgatórugója ugyan az volt, hogy a különböző tagállamokban szerződéseket kötő fogyasztók minden tagállamban azonos szintű védelemben részesüljenek[11], gyakorlati hatása azonban messzebbre ment ennél a célkitűzésnél, hiszen azok a fogyasztók is az így biztosított védelem hatálya alá kerültek, akik többnyire csak az állampolgárságuk szerinti tagállamban kötnek szerződéseket. Ez utóbbi esetekben az irányelv a fogyasztót valójában nem kizárólag az egyes tagállami jogok közötti eltérésekből adódó nehézségektől védi, hanem azt is biztosítja számára, hogy a saját tagállamában a nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályok és az e területen kialakult jogalkalmazási gyakorlat minimálisan az uniós tagállamok többsége által szükségesnek és elégségesnek tartott védelmi szintet nyújtsák.[12]
Az uniós jogalkotó az irányelv elfogadásával tehát meghatározta a tagállamok számára a fogyasztói szerződésekbe foglalt tisztességtelen szerződési feltételek területén alkalmazandó minimumszabályokat, feljogosítva ugyanakkor a tagállamokat arra, hogy az irányelv által szabályozott területen elfogadjanak vagy hatályban tartsanak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.
A tisztességtelen szerződési feltétel az uniós jog szerinti fogalmának meghatározása előtt fontos hangsúlyozni, hogy az irányelv kizárólag a fogyasztói szerződések egyedileg meg nem tárgyalt rendelkezéseire vonatkozik, azaz azokra a rendelkezésekre, amelyek tartalmának kialakítására a fogyasztónak semmilyen ráhatása nem volt. Természetesen magából a fogyasztói szerződések jellegéből adó-
- 435/436 -
dik, hogy az azokba foglalt szerződési feltételek túlnyomó többsége egyedileg meg nem tárgyalt feltétel[13].
Az irányelv alapján az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. Az uniós jogalkotó a "jóhiszeműség követelménye", valamint a "jelentős egyenlőtlenség" fogalmának értelmezésével kapcsolatos nehézségek feloldása érdekében egy mellékletet fűzött az irányelvhez, amelyben jelzésszerűen, azaz nem kimerítő jelleggel felsorolásra kerültek a nemzeti jogalkalmazó által tisztességtelennek tekinthető feltételek. E feltételek a magyar jogban is megjelennek, mégpedig a tisztességtelen, illetve az ellenkező bizonyításig tisztességtelennek tekintendő szerződési feltételeket szintén jelzésszerűen felsoroló fekete és szürke listák tartalmának részeként[14].
Az említett feltételek közül a devizahitelezés problémaköréhez az áll a legközelebb, amely a szerződésben feltüntetett és érvényes indok nélkül feljogosítja a hitelintézeteket a szerződési feltételek egyoldalú megváltoztatására[15]. Ugyanakkor a szóban forgó szerződési feltételnek az említett mellékletben való szerepeltetésével összefüggésben maga az irányelv pontosítja, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás tilalma nem akadályozza azoknak a feltételeknek az alkalmazását, amelyek szerint a pénzügyi szolgáltatások nyújtója fenntartja a jogát a fogyasztó által fizetendő vagy őt megillető kamatláb vagy a pénzügyi szolgáltatások nyújtásáért fizetendő bármilyen más összeg értesítés küldése nélküli megváltoztatására, ha erre érvényes indoka van. A pénzügyi szolgáltatások nyújtója azonban az említett változtatásokról köteles a másik szerződő felet vagy feleket a lehető legrövidebb időn belül értesíteni, akik emellett jogosulttá válnak a szerződés azonnali hatállyal történő felmondására is.
Hasonlóképpen, a devizahitel-szerződések szempontjából releváns, és az irányelv által tiltott feltételnek minősülnek azok is, amelyek tárgya vagy hatása az, hogy engedélyezik a szolgáltatás nyújtójának, hogy egyoldalúan megemelje az árait anélkül, hogy ennek megfelelő jogot biztosítanának a fogyasztó számára a szerződés felbontására abban az esetben, ha a megemelt ár lényegesen magasabb annál, mint amiben a szerződés megkötésekor megállapodtak.[16] Az irányelv azonban nem akadályozza árindexálási záradékok alkalmazását, amennyiben azok megengedettek és az árváltoztatási módszerről egyértelmű leírás áll rendelkezésre.
Végül fontos hangsúlyozni azt is, hogy nem tartoznak az irányelv hatálya alá a jogszabályi rendelkezéseken alapuló szerződési feltételek, mivel az uniós jogalkotó feltételezi, hogy az ilyen rendelkezések nem tartalmaznak tisztességtelen feltételeket.
A devizahitel-szerződések megtámadásával összefüggésben kiemelt jelentőséggel bír az irányelv azon szabálya, amelynek értelmében a feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.
Miután a devizahitel-szerződések legismertebb jellemzője, azaz az árfolyamkockázatnak a fogyasztóra való hárítása a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására vonatkozott, így e jellemző csak abban az esetben kerülhetett az irányelv alkalmazási körébe, ha az e kockázatot a fogyasztóra telepítő feltételt az érintett hitelintézetek nem határozták meg világosan és érthetően.
A szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására vonatkozó feltételek esetében tehát a világosság és az érthetőség követelménye tiszteletben tartásának a vizsgálata egy szűrési mechanizmust képez az irányelv alkalmazhatósága szempontjából. Ha a kérdéses feltételeket világosan és érthetően fogalmazták meg, akkor azokra az irányelv nem alkalmazható, kivéve, ha az érintett tagállam az irányelv rendelkezéseinél szigorúbb nemzeti szabályok elfogadásával kifejezetten ennek az ellenkezőjét írja elő. Magyarország azonban az irányelv szóban forgó rendelkezésével összefüggésben nem fogadott el az irányelv szabályainál a fogyasztót szigorúbban védő előírásokat tartalmazó nemzeti jogszabályokat.
Mindazonáltal, amennyiben a szerződés elsődleges tárgyának meghatározására vonatkozó feltételt nem fogalmazták meg világosan és érthetően, úgy mindez az irányelv alapján még nem vezet közvetlenül el az e feltétel tisztességtelenségének kimondásához, hiszen ez utóbbi megállapításához szükséges annak deklarálása is, hogy a szóban forgó feltétel a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.[17]
- 436/437 -
Az irányelv értelmében a fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.
Miután a devizahitel-szerződések szerves részét képező árfolyamkockázatnak a fogyasztóra való telepítéséről szóló szerződési feltétel a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására vonatkozik, ami miatt e feltétel kihagyásával főszabály szerint a szerződés nem teljesíthető, az irányelv értelmezésére felhatalmazással rendelkező Európai Bíróságra (a továbbiakban: a "Bíróság") hárult annak a megvizsgálása, hogy lehetőséget kell-e adni a jogalkalmazónak arra, hogy a megsemmisített szerződéses rendelkezést a szerződés teljesíthetőségének a fogyasztó érdekében történő fenntartása céljából valamiféleképpen pótolja. A Bíróság ugyanis a korábbi ítélkezési gyakorlatában kimondottan megtiltotta a nemzeti bíróknak, hogy a tisztességtelenség miatt megsemmisített kikötés helyére a szerződés egészének a megmentése érdekében egy új feltételt illesszenek be a szerződésbe, mivel egy ilyen gyakorlat nem bírna kellő visszatartó erővel a tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazni kívánó szolgáltatókkal szemben[18]. Ilyen esetekben ugyanis a jogellenesen eljáró szolgáltatót sújtó legsúlyosabb szankció csupán az lenne, hogy a tisztességtelenség vizsgálata során megbukott szerződési feltétel helyébe az eljáró bíró építene be egy új, jogszabályszerű feltételt a szerződésbe, és így e szolgáltató nem lenne kitéve annak a kockázatnak, hogy a jogszerűtlen magatartása miatt az egész szerződés érvénytelenné válik.
A szerződés érvénytelenné nyilvánítsa adott esetben ugyanakkor nemcsak a szolgáltató, hanem a fogyasztó számára is hátrányos lehet, ami szükségessé tette, hogy a Bíróság pontosítsa az említett ítélkezési gyakorlatát. Emellett a Bíróság értékelésére várt az a helyzet is, amikor maga a jogalkotó tölti meg új tartalommal a devizahitel-szerződéseknek a tisztességtelenség vizsgálata során elbukott kikötéseit.
Jóllehet a devizahitel-szerződések az uniós jognak való megfelelőségével összefüggő jogviták szinte mindegyike az irányelv értelmezésével volt kapcsolatos, azokra elméletileg az uniós jog más rendelkezései is alkalmazhatóak voltak.
Ezek egyike a fogyasztóihitel-megállapodásokról szóló irányelv[19], amely a fogyasztói szerződésekre általános jelleggel alkalmazandó irányelvtől eltérően kizárólag a fogyasztókkal kötött hitelmegállapodásokat érinti. Szembetűnő különbség még a két jogszabály között, hogy amíg az irányelv az olyan szerződéses kikötések meghatározására törekszik, amelyek nem kerülhetnek be egy fogyasztói szerződésbe, addig a fogyasztóihitel-megállapodásokról szóló irányelv, éppen ellenkezőleg, azokat az információkat kívánja felsorolni, amelyeket az ilyen megállapodásoknak, vagy az azok megkötésére felhívó reklámoknak mindenképpen tartalmazniuk kell. Ezen információk közé tartozik különösen a hitelkamatláb és a teljeshiteldíj-mutató. Emellett a hitelezők kötelesek megfelelő magyarázatokat nyújtani a fogyasztók számára annak biztosítása érdekében, hogy a fogyasztók igényeiknek és pénzügyi helyzetüknek megfelelő hitelmegállapodást köthessenek, továbbá kötelesek a fogyasztók fizetőképességét értékelni a hitelmegállapodás aláírása előtt.
A fogyasztóihitel-megállapodásokról szóló irányelv tárgyi hatálya alól azonban ki vannak zárva az olyan hitelmegállapodások, amelyek fedezete ingatlanfedezetű jelzálog vagy a tagállamokban az ingatlanokra általánosan alkalmazott más hasonló biztosíték vagy az ingatlanokhoz kapcsolódó valamely jog, illetve amelyeket föld vagy ingatlan szerzése céljából kötöttek. Következésképpen ezen irányelv nem alkalmazható a fogyasztói devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos problémák szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bíró azon megállapodásokra, amelyeknél a kölcsön nyújtására ingatlanvásárlás finanszírozása céljából, az adós által megvásárolt ingatlanra egyidejűleg jelzálogjog telepítése mellett került sor.
A Bírósághoz mindenesetre a Budai Központi Kerületi Bíróságtól érkezett olyan előzetes döntéshozatal iránti kérelem[20], amelyben a magyar bíróság azon az alapon kérdőjelezte meg a devizahitel-szerződéseknek az árfolyamkockázatot az adósra telepítő feltételének jogszerűségét, hogy a hitelintézet az árfolyamkockázatot nem vonta be a hitelképességi vizsgálat hatókörébe, illetve hogy az e kockázatból adódó potenciális költségek nem lettek figyelembe véve a teljeshiteldíj-mutató meghatározásánál. A Bíróság azonban a kérdéses ügy ezen összefüggéseit végül érdemben nem vizsgálta meg, mivel úgy találta, hogy a
- 437/438 -
magyar bíróság nem kellő mértékben fejtette ki a számára a szóban forgó kérdések eldöntéséhez elengedhetetlenül szükséges ténybeli és jogi elemeket.
Az uniós jogalkotó 2014-ben, részben a devizahitelezéssel összefüggésben kialakult problémákra válaszul, a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói-hitel-megállapodásokról szóló irányelv[21] elfogadásával az ilyen hitelmegállapodásokat is bevonta az uniós fogyasztóvédelmi jog hitelviszonyokat szabályozó rendelkezéseinek védőernyője alá, és a devizahitel-szerződésekkel együtt járó árfolyamkockázattal kapcsolatban néhány, nem túl nehezen teljesíthetőnek tűnő kötelezettséget telepített a hitelintézetekre.
További ilyen, a devizahitel-szerződések értékelése szempontjából elvi szinten szóba jövő jogszabály az e szerződések szerves részét képező árfolyamkockázat realizálódásának a tőkepiaci folyamatoktól való függősége miatt a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv[22] volt, amely az e piacokon befektetési szolgáltatások nyújtását végző gazdasági szereplők számára kötelezővé teszi, hogy felmérjék az általuk értékesített szolgáltatásnak az adott ügyfél tekintetében való alkalmasságát és megfelelőségét. A Ráckevei Járásbíróságról érkezett Banif Plus Bank ügyben azonban a Bíróság kimondta[23], hogy a devizaalapú kölcsönök bizonyos típusainak részét képező árfolyamműveletek csupán kiegészítő tevékenységnek tekinthetők a kölcsön rendelkezésére bocsátásához és törlesztéséhez képest, és így az ilyen műveletek a kölcsön adósa megbízásából történő elvégzése nem tekinthető befektetési szolgáltatásnak. A Bíróság ennélfogva megállapította, hogy e műveletek nem tartoznak a befektetők védelmére vonatkozó uniós jogi szabályok hatálya alá.
A Bíróság döntése ellenére a devizahitelezés befektetési szolgáltatásnyújtásként való értékelésének relevanciájával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az osztrák bankfelügyelet már egy 2006-os közleményében megállapította, hogy valamennyi devizaalapú hitel végső soron nem más, mint devizaspekulációs ügylet[24].
A fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv[25] értelmében egy kereskedelmi gyakorlat tisztességtelennek tekinthető, ha ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel és jelentősen torzíthatja az átlagfogyasztó gazdasági magatartását. Ezen irányelv a különösen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok két egyedi kategóriáját határozza meg: a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokat és az agresszív kereskedelmi gyakorlatokat, melyek közül az előbbi bírhat potenciális jelentőséggel a devizahitelek szempontjából. Egy kereskedelmi gyakorlat megtévesztőnek minősül, amennyiben hamis vagy valótlan információt tartalmaz, vagy ha az alapvetően helytálló információ félrevezetheti az átlagfogyasztót, valamint, ha arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg. Megtévesztő kereskedelmi gyakorlatról beszélünk különösen, ha a kereskedő hamis vagy félrevezető információkkal látta el a fogyasztót a termék lényeges tulajdonságaival kapcsolatban, ideértve a termékkel együtt járó előnyöket és kockázatokat.
Annak ellenére, hogy a fogyasztók nem megfelelő információkkal való ellátásának a kérdése a devizahitelezés problémakörével összefüggésben is felmerült, a nemzeti bíróságok a mai napig még nem kérték a Bíróságtól a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek e problémakör vonatkozásában történő értelmezését.
Az uniós irányelvek, pontosabban az azoknak a nemzeti jogba való átültetésére elfogadott nemzeti jogszabályok alkalmazása a nemzeti bíróságok, magának az irányelvnek az értelmezése vagy az uniós jog valamely magasabb rangú jogszabályával való összhangjának a megvizsgálá-
- 438/439 -
sa pedig a Bíróság feladata. Mindez az irányelv vonatkozásában különösen annyit jelent, hogy az abban meghatározott helyzetek (például, hogy valamely feltétel tisztességtelen-e, vagy hogy a szerződés elsődleges tárgyának meghatározása során tiszteletben tartották-e a világosság és érthetőség követelményét) fennállásának a megállapítására kizárólag a nemzeti bíróságok jogosultak. Ugyan a nemzeti bíróságok megkeresésére a Bíróság alkalmanként a tagállamokban felmerült jogviták egészen konkrét kérdéseivel kapcsolatban is adhat és gyakran ad is az egységes jogalkalmazást szolgáló iránymutatásokat[26], de még ilyenkor sem helyettesítheti a nemzeti bíróságot a jogalkalmazási feladatainak elvégzésében.
Az irányelvek rendelkezéseinek értelmezése területén viszont a Bíróságot kizárólagos hatáskör illeti meg, ami nem csak annyit jelent, hogy egyedül a luxembourgi bírói testület végezhet ilyen értelmezési tevékenységet, hanem azt is, hogy az uniós bírák döntései kötelező erővel bírnak mind a nemzeti bíróságok, mind pedig a nemzeti jogalkotó számára. A Bíróság jogértelmezési kérdésekben hozott döntései tehát lényegében az uniós jog részét képezik, és azok tényleges alkalmazását a tagállamok gyakorlatilag ugyanúgy kötelesek biztosítani, mint az uniós jogszabályok esetében.
Az, hogy a magyar bíróságok a devizahitelezés kérdésében nagy számban fordultak a Bírósághoz az irányelv értelmezését kérve[27], több tényezőre vezethető vissza. Egyrészről a nemzeti bíróságok és a Bíróság hatáskörei között az irányelv alkalmazása és értelmezése tekintetében meghúzott határvonal képlékeny, azaz sokszor nem egyértelmű, hogy egy adott ügyben a nemzeti bíróság elé került jogalkalmazási feladat elvégzése nem igényel-e a Bíróság hatáskörébe tartozó jogértelmezést is. Márpedig egy adott ügyben végső fokon eljáró bíróságoknak ilyen helyzetekben a Bírósághoz kell fordulniuk.
Az alsóbb fokú nemzeti bíróságokat pedig többek között az ösztönözheti a Bíróság megkeresésére, ha szembe kívánnak menni valamely nemzeti felsőbírósági döntéssel, és ehhez keresik az uniós bírák támogatását. Erre több esetben volt példa a magyar devizahitelügyekben is[28].
A devizahitelezéssel kapcsolatban a Bíróság elé került magyar ügyek nagy számát az is magyarázza, hogy a magyar bíróságok által figyelembe veendő jogszabályi és jogalkalmazási rendelkezések folyamatosan változtak, ami azzal a következménnyel járt, hogy szinte állandóan keletkeztek olyan döntési helyzetek, amelyek az irányelv értelmezését tették szükségessé.
A nemzeti jogalkalmazási rendszer működésének szempontjából a Kúria és a Bíróság közötti dialógus jelentősége két tekintetben is megmutatkozik. Egyrészről a Kúria a magyar bírósági hierarchiában meglévő helyénél és szerepénél fogva érzékeli, ha valamely, az uniós jogot érintő kérdésben az alsóbb fokú bíróságok körében jogértelmezési bizonytalanság és ezzel együtt eltérő jogalkalmazási gyakorlat alakul ki. Ilyen esetekben, amennyiben a Kúria szerint is fennáll e bizonytalanság, úgy e bírói fórum a Szerződés alapján köteles arra, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen.
Másrészről a Bíróság előtt a Kúria vagy akár alsóbb fokú bíróságok által kezdeményezett eljárás befejeződése után a Kúria feladata, hogy iránymutatásokkal segítse az alsóbb fokú bíróságokat az uniós bírák döntéséből eredő követelményeknek az e bíróságok előtt folyó konkrét eljárásokban való alkalmazásával kapcsolatban[29].
A devizahitelezéssel összefüggésben a Kásler-ügy[30] volt az első, amelyben a Kúria előtt olyan, az irányelv értelmezésével kapcsolatos lényegi kérdések merültek fel, amelyek szükségessé tették a Bíróság megkeresését. Miközben ugyanis a devizahitelezés témakörében folyó társadalmi és gazdasági viták fő témája továbbra is a devizahitel-szerződések az árfolyamkockázat viselésének a terhét az adósokra hárító rendelkezései voltak, a magyar bíróságok előtt időközben megindított jogi eljárásokban világossá vált, hogy e szerződéseknek az esetek túlnyomó többségében nem is az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötései aggályosak jogi szempontból. Különösen az árfolyamrés alkalmazása, valamint a szerződések a hitelintézetek általi egyoldalú módosításának lehetősége[31] vetett fel azzal kapcsolatos kérdéseket, hogy e gyakorlatok összhangban vannak-e az irányelv rendelkezéseivel.
- 439/440 -
Amint az fentebb már ismertetésre került, az irányelv értelmében a feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek. Márpedig különösen a hitel nyújtásakor és törlesztésekor figyelembe veendő árfolyamfajták eltéréséből adódó és a bankok által nyereségszerzési forrásként tekintett árfolyamrés alkalmazásával összefüggésben felmerült, hogy e gyakorlat az említett egyik vagy másik formában beleeshet az irányelv a saját tárgyi hatályát szűkítő rendelkezéseinek a hatókörébe.
Mindezzel összefüggésben a Kúria először is azt szerette volna megtudni a Bíróságtól, hogy a devizahitel-szerződésekben az árfolyamrésre vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelenségének vizsgálata kizárható-e abból az okból, hogy e feltételek a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, vagy az ár vagy díjazás az ellenértékként szállított áruval, vagy nyújtott szolgáltatással való megfelelésére vonatkoznak. Emellett a Kúria a szerződési feltételek világossága és érthetősége kritériumainak tartalmával kapcsolatban is iránymutatást kért a Bíróságtól.
A Kásler-ügyben meghozott ítéletében[32] a Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy az árfolyamrés alkalmazását előíró feltételek nem vonatkoznak az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással való megfelelésére, illetve, hogy a magyar bíróságok feladata annak eldöntése, hogy azok a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására irányulnak-e.[33] A Kúria a Gfv. VII. 30.160/2014/5. számú határozatában[34] úgy foglalt állást, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések egyik lényegadó sajátossága, hogy az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el.[35] Főszolgáltatásnak minősül ezért a kölcsön összege, annak devizaneme, a szerződésben meghatározott mértékű kamat, költség és díj. Nem tartoznak azonban e fogalomba az átszámítási árfolyamok meghatározására vonatkozó szerződéses rendelkezések, mert azok technikai, járulékos jellegű szabályok, függetlenül attól, hogy az átszámítási árfolyamok meghatározása szükséges a szerződés teljesítéséhez, akár oly módon, hogy azt a szerződés maga tartalmazza, vagy annak hiányában azt irányadónak tekintendő törvényi diszpozitív szabályok rendezik. Az átszámításra vonatkozó rendelkezések járulékos jellegén nem változtat az sem, hogy azok a fogyasztó számára költségként jelentkeznek[36].
A Kúria az irányelv azon rendelkezésével kapcsolatban is iránymutatást kért az uniós bíráktól, amely szerint a fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. Egészen pontosan a magyar bíróság arra volt kíváncsi, hogy amennyiben a szerződés a tisztességtelen feltétel elhagyása esetén nem teljesíthető, a nemzeti bíróság jogosult-e azt valamiképpen módosítani vagy kiegészíteni.
A Bíróság e kérdést illetően úgy határozott, hogy az elé került jogvita sajátosságaira tekintettel szükséges eltérnie azon korábbi ítélkezési gyakorlatától[37], amelynek értelmében a nemzeti bíró főszabály szerint csak a tisztességtelen szerződési feltétel érvénytelenségének kimondására jogosult, de az érvénytelenné vált feltételt nem helyettesítheti más, általa megfelelőnek tartott kikötéssel.
Ezzel összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy abban az esetben, ha a tisztességetlen feltétel elhagyása esetén teljesíthetetlenné válik a szerződés, az irányelvvel nem ellentétes, hogy a nemzeti bíróság a megtámadott feltételt a fogyasztó védelme érdekében a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével helyettesítse. E megoldás ugyanis lehetővé teszi az irányelv céljának elérését, amely többek között a felek közötti egyenlőség helyreállítására irányul, a lehető legnagyobb mértékben fenntartva ugyanakkor a szerződés egészének érvényességét.
A Bíróság e tekintetben hangsúlyozta, hogy ha nem volna megengedett az ilyen helyettesítés, és a nemzeti bíróságnak meg kellene semmisítenie a szerződést, úgy veszélybe kerülne a megsemmisítés szankciójából eredő visszatartó erő, valamint a fogyasztóvédelemre irányuló cél. A megsemmisítésnek ugyanis az lenne a következménye, hogy a visszafizetendő teljes fennmaradt kölcsönösszeg esedékessé válna. Márpedig ez meghaladná a fogyasztó pénzügyi képességeit, és ezért jobban büntetné őt, mint a hitelezőt, aki e következményre tekintettel lehetséges, hogy nem lenne annak elkerülésére ösztönözve, hogy ilyen kikötéseket illesszen a szerződéseibe.
- 440/441 -
Miután a devizahitelezés nem kizárólag magyarországi jelenség volt, hanem e banki gyakorlat széles körben elterjedt más olyan közép- és kelet-európai uniós tagállamokban is, amelyek még nem léptek be az euróövezetbe, így nem meglepő, hogy e tagállamokból[38] is megkeresések érkeztek a Bíróságra e kérdéskörrel kapcsolatban.
A devizahitelezés magyarországi problematikája szempontjából ezen ügyeknek az a jelentősége, hogy az azokban született ítéletek ugyanúgy kötelező erővel bírnak a magyar bíróságokra, valamint a magyar jogalkotóra is, mint a Magyarországról érkezett hasonló ügyekben született döntések.
Az árfolyamkockázattal kapcsolatos első ügy a Romániából érkezett Andriciuc-ügy[39] lett, amelynek előzményeként devizahitel-adósok azt kifogasolták, hogy a hitel felvételekor a bank őket kizárólag a devizában való eladósodás előnyeiről tájékoztatta, de nem adott számukra felvilágosítást az ily módon történő hitelfelvétel kockázatairól, valamint e kockázatok bekövetkezésének valószínűségéről. Márpedig e hiteladósok szerint egy ilyen banki gyakorlat fényében megállapítható, hogy az árfolyamkockázat viselésének meghatározása, mint a szerződés elsődleges tárgya vonatkozásában nem teljesült a világosság és az érthetőség követelménye, ami egyrészről azzal a következménnyel jár, hogy vizsgálhatóvá válik a szóban forgó kockázat viselését a fogyasztóra hárító szerződési feltétel tisztességtelen jellege, másrészről pedig azzal, hogy a nem megfelelő tájékoztatás ténye egyben szükségessé is teszi e feltétel tisztességtelenségének kimondását.
Ebben az összefüggésben a nagyváradi fellebbviteli bíróság arra a kérdésre várt választ a Bíróságtól, hogy a bank milyen mértékben köteles tájékoztatni az ügyfeleket a külföldi pénznemben meghatározott kölcsönökben rejlő árfolyamkockázatról.
Az Andriciuc-ügyben meghozott ítéletében[40] a Bíróság a Kásler-ügyben megszületett ítélkezési gyakorlatra visszautalva hangsúlyozta, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárító szerződési feltétel a fogyasztó számára való világosságának és érthetőségének követelménye teljesüléséhez szükséges az, hogy a hiteladós átlássa e feltétel gazdasági következményeit, amivel kapcsolatban kiemelt jelentőséggel bír a kölcsönszerződés megkötése során a hitelező által közzétett reklám és közvetlenül a fogyasztónak nyújtott tájékoztatás is.
A Bíróság világossá tette, hogy a hitelfelvevőnek világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés aláírásával olyan árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik. Emellett a Bíróság azt is a bankok feladatává tette, hogy felhívják a kölcsönfelvevő figyelmét az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra, különösen ha a kölcsönfelvevő nem ebben a külföldi pénznemben kapja a jövedelmét.
Az Andriciuc-ügyben a Bíróság azzal kapcsolatban is iránymutatást adott a nemzeti bíróságnak, hogy ez utóbbinak mit kell tennie akkor, ha a bank nem tett eleget a világos és érthető tájékoztatás követelményének, és ezért annak ellenére vizsgálható a vitatott feltétel tisztességtelen jellege, hogy az a szerződés elsődleges tárgyára vonatkozik. Mint láttuk, ilyen esetekben a nemzeti bíróság akkor mondhatja ki a szóban forgó feltétel tisztességtelen jellegét, ha a bank nem tartotta tiszteletben a jóhiszeműség követelményét, és jelentős egyenlőtlenség áll fenn a szerződéses felek között. A Bíróság e tekintetben pontosította, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárító szerződési feltétel tisztességtelenségének vizsgálatát az érintett szerződés megkötésének időpontjához viszonyítva, és különösen a banknak a lehetséges árfolyam-ingadozásokkal és a külföldi pénznemben folyósított kölcsönben rejlő kockázatokkal kapcsolatos szakértelmére és ismereteire tekintettel kell lefolytatni. A Bíróság továbbá hangsúlyozta, hogy valamely szerződési feltétel a felek közötti olyan egyenlőtlenséget is magában foglalhat, amely csak a szerződés teljesítése során válik nyilvánvalóvá.
- 441/442 -
Miután az Országgyűlés egyrészről jogalkotási úton semmissé nyilvánította az árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen szerződési feltételeket és az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek és semmisnek minősítette az egyoldalú kamatemelésre, a költségemelésre és a díjemelésre vonatkozó kikötéseket - adott esetben gondoskodva a kiesett szerződési feltételnek a fogyasztó érdekében, jogszabállyal történő helyettesítéséről -[41], másrészről pedig feltételekhez kötötte a 2014-es törvényekben nem érintett szerződési feltételeknek a fogyasztó általi megtámadhatóságát[42], a magyar bíróságok előtt jogi eljárások sora indult meg az e törvények irányelvvel való összhangjának megvizsgálása érdekében. Az így megindult eljárások jelentőségét különösen az adja, hogy a 2014-es törvények nem érintették a devizahitel-szerződések az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárító rendelkezéseit.
Az újonnan megindult jogi eljárásokban az Országgyűlés az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárító szerződési feltételekkel kapcsolatos hallgatását számos alkalommal úgy értelmezték, hogy a magyar jogalkotó hallgatólagosan jóváhagyta az árfolyamkockázatnak a kölcsönfelvevőre való terhelését. Mindezzel összefüggésben a Fővárosi Ítélőtábla az OTP-ügyben[43] lényegében azt kérdezte a Bíróságtól, hogy egy ilyen hallgatólagos jóváhagyással hatályban tartott szerződési feltétel tisztességtelenségének vizsgálata kizárt-e az irányelv azon szabálya alapján, amely a kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröző feltételeket kiveszi ezen uniós jogszabály hatálya alól.
Ítéletében[44] a Bíróság hangsúlyozta, hogy az irányelv szóban forgó szabályát az igazolja, hogy joggal feltételezhető, hogy a nemzeti jogalkotó az adott szerződések feleit megillető jogok és az őket terhelő kötelezettségek összességére nézve egyensúlyt teremtett. A Bíróság azonban kifejezetten rámutatott arra, hogy az árfolyamkockázat vonatkozásában nem valamely, törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröző feltételről, hanem éppen ellenkezőleg, egy jogszabályi rendelkezésekkel nem érintett szerződési kikötésről van szó, amely így a szóban forgó jogcímen nem is lehet kizárva az irányelv hatálya alól. Az ilyen feltétel tisztességtelen jellegét tehát a nemzeti bíróság értékelheti, amennyiben eseti vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az adott feltételt nem világosan és érthetően fogalmazták meg.
A 2014-es törvényekkel kapcsolatban azonban nemcsak az merült fel kifogásként, hogy elmulasztották rendezni az árfolyamkockázat kérdését, hanem az is, hogy mindezen túlmenően még eljárási akadályokat is felállítottak azon hiteladósokkal szemben, akik a jogalkotó hallgatásával nem megelégedve maguk próbálták jogi úton támadni az árfolyamkockázatot rájuk hárító szerződési kikötéseket.
A legvitatottabb pont e tekintetben a 2014. évi XL. törvény azon előírása volt, amely szerint azok a hiteladósok, akik a szerződésüknek az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó rendelkezései érvénytelenségének vagy erre alapozva az egész szerződés érvénytelenségének kimondatása érdekében kívántak jogi eljárásokat indítani, csak abban az esetben indíthatták meg ezen eljárásokat, ha az eljáró bíróságtól kérték az érvénytelenség jogkövetkezményeinek a meghatározását. A törvény az érvénytelenség jogkövetkezményeként a szerződés érvényessé vagy a megindított jogi eljárásban való határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítását jelölte meg úgy, hogy az alkalmazandó jogkövetkezmény a keresetben való megjelelésének hiánya esetén a kereset érdemben nem bírálható el. Ezenkívül a törvény a jogi eljárást kezdeményezni szándékozó féltől azt is megkövetelte, hogy a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet terjesszen elő.
Mivel az érvénytelenség jogkövetkezményei meghatározására, valamint az elszámolásra vonatkozó követelmények elmulasztása a fogyasztók által az árfolyamkockázat
- 442/443 -
viselésével összefüggésben indított pereknek a megszüntetéséhez vezethet, ezért az egy ilyen perben eljáró Fővárosi Törvényszék azt kérdezte a Bíróságtól, hogy a kérdéses követelmények összhangban vannak-e az irányelvvel.
A Sziber-ügyben 2018. május 31-én meghozott ítéletében a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az uniós jog főszabály szerint nem harmonizálja a valamely szerződési feltétel állítólagos tisztességtelen jellegének vizsgálatára irányuló eljárásokat, ezért pedig az ilyen eljárások az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartoznak. A Bíróság azonban hangsúlyozta, hogy ezen eljárások nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi esetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartája által megkövetelt hatékony bírói jogvédelmet kell biztosítaniuk.
Ezzel összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy az érvénytelenség pénzügyi következményei pontos feltüntetésének követelménye csupán a magyar polgári eljárásjogban alkalmazandó azon általános szabályt juttatja konkrétan kifejezésre, amely szerint határozott és számszerűsített kereseti kérelmet kell előterjeszteni. E követelmény ezért nem tűnik kedvezőtlenebbnek a nemzeti jogszabályokra alapított hasonló keresetekre vonatkozó szabályoknál, és így nem tekinthető összeegyeztethetetlennek az egyenértékűség elvével.
Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek meghatározására vonatkozó követelmény tekintetében a Bíróság kimondta, hogy az uniós jogra alapított igényeit érvényesítő fogyasztóval szembeni eljárási többletkövetelmények előírása önmagában nem jelenti azt, hogy az említett eljárási szabályok vele szemben kedvezőtlenebbek lennének. A helyzetet ugyanis az érintett eljárási rendelkezéseknek a nemzeti hatóságok előtti eljárás egészében elfoglalt helyére, ezen eljárás lefolytatására, valamint e rendelkezések sajátosságaira figyelemmel kell megvizsgálni. Márpedig e szempontokat megvizsgálva - és különösen figyelemmel arra a körülményre, hogy a vitatott jogszabályok elfogadásával az érintett kölcsönszerződések nagy számára tekintettel a magyar jogalkotó rövidebbé és egyszerűbbé kívánta tenni a fogyasztók kezdeményezésére a nemzeti bíróságok előtt lefolytatandó eljárásokat -, a Bíróság szerint nem tűnik úgy, hogy a szóban forgó követelmény ne lenne összhangban az egyenértékűség elvével.
Emellett a Bíróság rámutatott arra, hogy az a körülmény, hogy valamely különleges eljárásban fennállnak bizonyos eljárási követelmények, amelyeket a fogyasztónak a jogai érvényesítéséhez tiszteletben kell tartania, nem jelenti azt, hogy a fogyasztó ne részesülne hatékony bírói jogvédelemben. Jóllehet igaz, hogy a kérdéses eljárási szabályok további erőfeszítést követelnek a fogyasztótól, mindez azonban nem változtat azon, hogy ezen, a bírósági szervezet tehermentesítésére irányuló előírások a szóban forgó jogviták mennyiségében megnyilvánuló rendkívüli helyzetre adnak választ, és a gondos igazságszolgáltatáshoz fűződő általános érdeket érvényesítenek. Az említett szabályok mint ilyenek elsőbbséget élvezhetnek az egyéni érdekekkel szemben, feltéve hogy nem haladják meg a céljuk megvalósításához szükséges mértéket.
Márpedig a Bíróság véleménye szerint a bírósági szervezet tehermentesítésével kapcsolatos célra tekintettel nem tűnik úgy, hogy azok a szabályok, amelyek a fogyasztónak előírják, hogy olyan számszerű kérelmet terjesszen elő, amely egyébként legalább részben az érintett pénzügyi intézmény által már az e szabályok alapján elkészített elszámolásból áll, továbbá hogy jelölje meg azt a jogkövetkezményt, amelynek alkalmazását a szóban forgó kölcsönszerződés vagy annak bizonyos feltételei érvénytelensége esetén a nemzeti bíróságtól kéri, olyan összetettek lennének és olyan súlyos követelményeket tartalmaznának, hogy aránytalanul hátrányosan érintenék a fogyasztó hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.
A Sziber-ügyben meghozott ítéletében a Bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a 2014. évi magyar törvényeknek biztosítaniuk kell azt, hogy a devizahitel-szerződésekbe foglalt feltételek tisztességtelen jellegének megállapítása lehetővé tegye azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó e feltételek hiányában lett volna. Ezzel összefüggésben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a nemzeti bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy a vitatott magyar jogszabályok biztosítják-e e követelmény tiszteletben tartását. Amennyiben a nemzeti bíróság arra a következtetésre jut, hogy e jogszabályok ténylegesen biztosítják az említett követelmény tiszteletben tartását, úgy azok a Bíróság álláspontja szerint nem ellentétesek az uniós fogyasztóvédelmi rendelkezésekkel.
Jóllehet a Sziber-ügyben a Bíróság a magyar bíróságokra bízta annak eldöntését, hogy a 2014. évi törvények a devizahitel-szerződések valamely feltétele tisztességtelen jellegének megállapítása esetén lehetővé teszik-e azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó e feltételek hiányában lett volna, a Dunai-ügyben az uniós bírói fórum a szóban forgó kérdéssel kapcsolatban mégis további iránymutatással látta el a nemzeti jogalkalmazókat.
Az árfolyamrést érintő szerződési feltételeket illetően a Bíróság pontosította a Sziber-ügyben az eredeti jogi és ténybeli helyzet helyreállításával összefüggésben meghatározott követelményeket, és attól tette függővé a 2014. évi törvények az e feltételekre vonatkozó rendelkezései irányelvvel való összhangjának a megállapíthatóságát, hogy e jogszabályok biztosítsák a fogyasztó számára az eladó vagy szolgáltató által az e szerződési feltételek alapján szerzett jogalap nélküli előnyök visszatérítéséhez való jogot.
Az árfolyamkockázattal összefüggő szerződési feltételek vonatkozásában a Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy mivel e feltételek a devizahitel-szerződések elsődleges
- 443/444 -
tárgyát határozzák meg, így e feltételek semmisségének kimondása esetén a szóban forgó szerződések érvényben tartása nem tűnik jogilag lehetségesnek, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy e kérdés mérlegelése a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. A Bíróság ezután - a Budai Központi Kerületi Bíróságtól az alapügy tényállását és jogi hátterét illetően kapott információk alapján - rámutatott arra, hogy ha a devizahitelezés számos vitás kérdését rendező, de az árfolyamkockázat problémáját nem érintő 2014. évi törvények azzal a hatással járnak, hogy az árfolyamkockázatnak az adósokra hárításáról rendelkező feltételek tisztességességét vitatni kívánó fogyasztó e célból csak úgy indíthat jogi eljárásokat, ha a szerződést legalább az ügyében történő határozathozatalig terjedő időre hatályosnak nyilváníttatja, ez az irányelv vonatkozó szabályait megsértve megakadályozza a fogyasztót abban, hogy mentesüljön a tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazásának kötelezettsége alól olyan esetekben, amikor a kérdéses feltétel hiányában a szerződés nem teljesíthető. Mindezekre tekintettel a Bíróság úgy határozott, hogy az irányelvvel ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely olyan esetekben, amikor az eljáró bíróság megállapítja, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárító szerződési feltétel tisztességtelen, és hogy a szerződés az említett szerződési feltétel hiányában nem teljesíthető, nem teszi lehetővé e bíróság számára, hogy helyt adjon a fogyasztó a szóban forgó feltétel megsemmisítésére irányuló kérelemének.
Az előterjesztésben vázolt jogi helyzettel szemben azonban a magyar jog nem zárja ki a feltételek tisztességtelensége folytán érvénytelen szerződés olyan jogkövetkezményének levonását, ami a fogyasztó érdekeit is szem előtt tartja. Az irányelv 7. cikkének (1) bekezdésére figyelemmel a magyar jogban a megfelelő és hatékony eszköz a fogyasztókkal kötött szerződésekben a tisztességtelen feltételek kiküszöbölésére az érvénytelenség jogintézménye. Az ilyen ügyekben irányadó 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 209/A. § (2) bekezdése szerint fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis; a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. Az érvénytelenség megállapításának további jogkövetkezményeit a régi Ptk. 237. §-a szabályozza. Ha az érvénytelenség oka kiküszöbölhető, a bíróság az érvénytelen szerződést a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilváníthatja.[45] A szerződés érvényessé nyilvánítása egyenrangú lehetőség az eredeti állapot helyreállításával; ha mindkettő alkalmazható lenne, akkor a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy az érvénytelenség melyik jogkövetkezményét alkalmazza. A 2014. évi XL. törvény 37. § (1) bekezdése szerint a fél a bíróságtól az érvénytelenség jogkövetkezményeként a szerződés érvényessé vagy határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának az alkalmazását kérheti. Az érvényessé nyilvánításnak nincs akadálya, ha a szerződés érvénytelenségének kizárólag az az oka, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő szerződéses rendelkezés(ek) tisztességtelen(ek), hiszen ebben az esetben az érvénytelenség oka kiküszöbölhető azáltal, hogy a fogyasztó mentesül a tisztességtelen kikötésből fakadó árfolyamkockázat viselése alól. Az érvénytelenség jogkövetkezményei levonásánál a bíróságnak gondoskodnia kell az eredetileg egyenértékű szolgáltatások értékegyensúlyának a fenntartásáról, meg kell akadályoznia bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását. A bíróságnak a jogviszony rendezése során tehát arra kell törekednie, hogy a már teljesített szolgáltatással egyenértékű ellenszolgáltatást rendeljen el. Az elszámolás során a bíróságnak figyelemmel kell lennie arra, hogy egyik fél se kerüljön kedvezőbb helyzetbe annál, mintha eleve érvényes szerződést kötött volna[46].
Mindezek alapján abban az esetben, ha az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő szerződési kikötések - tájékoztatás hiánya vagy nem megfelelő volta[47] miatti - tisztességtelenségének megállapítása folytán a devizaalapú kölcsönszerződés teljes egészében érvénytelen lesz, le kell vonni az érvénytelenség jogkövetkezményeit. Az a jövő kérdése, hogy a konkrét jogvitákban erre hogyan kerülhet sor, azonban útmutató e tekintetben is rendelkezésre áll már. Az egyik lehetséges jogkövetkezmény, hogy a szerződést a bíróság akként nyilvánítja érvényessé, hogy a kirovó pénznemmé a forint válik, és az ügyleti kamat az irányadó forintkamat szerződéskötéskori értékének kamatfelárral növelt mértékével egyenlő. A másik lehetséges jogkövetkezmény az, hogy a szerződést a bíróság akként nyilvánítja érvényessé, hogy a deviza-forint átváltási árfolyamot maximálja, a szerződésben rögzített kamatmérték forintosítási fordulónapig történő érintetlenül hagyásával.[48] ■
JEGYZETEK
[1] Korba Szabolcs: Lakossági devizahitelek és a gazdasági válság - jogi tapasztalatok. In: Bodzási Balázs (szerk.): Devizahitelezés Magyarországon. A devizahitelezés jogi és közgazdasági elemzése. Budapest, Budapesti Corvinus Egyetem, 2019. 161-211.
[2] Hudecz András: Párhuzamos történetek - A lakossági devizahitelezés kialakulása és kezelése Lengyelországban, Romániában és Magyarországon. Közgazdasági Szemle, LIX. évf., 2012. április (349-411.).
[3] Dancsák Bálint - Fábián Gergely - Fellner Zita: A devizahitelezés kialakulásának körülményei - okok és okozatok. In: Bodzási (szerk.): i. m. 2019. 111-135.
[4] Lentner Csaba: A lakossági devizahitelezés kialakulásának és konszolidációjának rendszertani vázlata. Pénzügyi Szemle. 2015. 3. sz. 305- 318.
[5] Bodzási Balázs: A devizahitelezés korszaka Magyarországon. Fontes Iuris: Az Igazságügyi Minisztérium Szakmai Folyóirata, 1 (1). 7-17.
[6] A jelen tanulmányban a "devizahitel-szerződés" fogalma magyar viszonylatban a devizában nyilvántartott kölcsönszerződéseket foglalja magában. Uniós jogi értelemben fogalma tágabb, összefoglaló elnevezésként a deviza- és devizaalapú hitelügyleteket is bele lehet érteni.
[7] Ld. a Kúria 6/2013. PJE határozatát.
[8] A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv.
[9] Fazekas Judit: Gondolatok a devizaalapú hitelszerződések jogi hátteréről és a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségi kontrolljáról Jog, állam, politika 2016. 4. sz. 73-96.
[10] Ld. az Európai Bíróság a C-483/16. sz. Sziber-ügyben 2018. május 31-én meghozott ítéletének 56-59. pontjait.
[11] Ld. különösen az irányelv 6., 9. és 10. preambulumbekezdéseit.
[12] Tebeli Izabella: A pénzügyi fogyasztóvédelem előtérbe kerülése a devizahitelek által okozott stresszhelyzetben. In: Bodzási (szerk.): i. m. 2019. 351-372.
[13] A tisztességtelen szerződési feltételek bírói gyakorlatáról ld. Simon Károly László: A tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálatának hazai bírói gyakorlata a devizahiteles perekben. Európai Tükör 2019 (megjelenés alatt).
[14] A 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:104. §.
[15] Az irányelv melléklete 1. pontjának j) alpontja.
[16] Az irányelv melléklete 1. pontjának l) alpontja.
[17] Ld. a Bíróság a C-118/17. sz. Dunai-ügyben 2019. március 14-én meghozott ítéletének 49. pontját.
[18] Ld. a Bíróság a C-618/10. sz. Banco Español de Crédito SA ügyben hozott ítéletének 69-73. pontjait.
[19] A fogyasztóihitel-megállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23-i 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.
[20] A C-227/18. sz. VE ügy.
[21] A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztóihitel-megállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv.
[22] A pénzügyi eszközök piacairól, a 85/611/EGK és a 93/6/EGK tanácsi irányelv, és a 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 93/22/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 21-i 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (már nem hatályos).
[23] A Bíróságnak a C-312/14. sz. Banif Plus Bank Zrt. ügyben 2015. december 3-án meghozott ítélete.
[24] Bodzási i. m. 8.
[25] A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.
[26] Ld. a Bíróság a C-51/17. sz. OTP Bank és OTP Faktoring ügyben hozott ítéletének 72. pontját.
[27] A mai napig 16, a devizahitelezést érintő előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek a magyar bíróságok a Bíróság elé.
[28] Ld. például a C-118/17. sz. Dunai-ügyet a Bíróságra küldő bíró által az utalás okaival kapcsolatban előadottakat.
[29] A joggyakorlatban felmerült legfontosabb kérdések joggyakorlati tapasztalatairól ld: Vezekényi Ursula: A fogyasztói deviza alapú hitelezéssel összefüggő perekben felmerült jogkérdésekről és az ezekből levonható tanulságokról. In: Bodzási i. m. 2019. 373-399.
[30] A C-26/13. sz. Kásler-ügy.
[31] Ld. a C-483/16. sz. Sziber-ügyben 2018. május 31-én meghozott ítélet 25. pontját.
[32] 2014. április 30-i ítélet.
[33] Papp Mónika: Kivel szemben tisztességtelen? Gondolatok az európai uniós fogyasztói képről és az Európai Unió Bírósága által biztosított fogyasztóvédelem szintjéről. Versenytükör. 2016. 1. sz. 28-37.
[34] Ld. EBH 2014.8.
[35] 6/2013. PJE határozat 1. pontjában meghatározta.
[36] A Kúria ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy ha az átszámítási árfolyamok meghatározása a szerződésben a főszolgáltatás részét képezné, annak tisztességtelensége ez esetben is vizsgálható lenne, figyelemmel, a Bíróságnak a világos, érthető megfogalmazás követelményére vonatkozó iránymutatására (C-26/13. sz. Kásler-ügy 74-75. pontok).
[37] Ld. különösen a Bíróság C-618/10. sz. Banco Español de Crédito SA ügyben hozott ítéletének 69-73. pontjait.
[38] Romániából, Horvátországból és Lengyelországból.
[39] A C-186/16. sz. Andriciuc-ügy.
[40] 2017. szeptember 20-i ítélet.
[41] Ld. a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztóikölcsön-szerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 3. §-ának (1) és (2) bekezdését, valamint 4. §-ának (1) bekezdését.
[42] Ld. a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztóikölcsön-szerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 37. §-ának (1) bekezdését.
[43] A C-51/17. sz. OTB Bank Nyrt. és OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. ügy.
[44] 2018. szeptember 20-i ítélet.
[45] Ld. az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. pontját.
[46] Az 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 8. pontja és indokolása.
[47] Ld. részletesebben Simon Károly László: Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás hibái és jogkövetkezményei. Jogtudományi Közlöny 2019. 12. (megjelenés alatt)
[48] Ld. az érvénytelenségi perek joggyakorlat vizsgáló Konzultációs Testület 2019. június 19-ei üléséről készült emlékeztetőt www.kuria-birosag.hu/sites/default/files/konz_testulet/deviza_megoldasi_javaslatok3.0.pdf (2019. 07. 03.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Budapest).
[2] A szerző az Európai Unió Bírósága Kommunikációs Igazgatóságának referense (Luxembourg).
Visszaugrás
