Kétség sem férhet ahhoz, hogy a 21. század második évtizede a hazai polgári igazságszolgáltatásban a köznyelvben csak "devizahiteles perekként" aposztrofált ügyekről szól. A "devizahiteles perek" kifejezés alatt azokat a polgári peres eljárásokat értjük, amelyek tárgya a devizakölcsön-szerződésben, illetőleg a biztosítéki (kezesi, jelzálog-) szerződésben foglaltak teljesítésére kötelezés vagy az ilyen szerződések érvénytelenségének, nemlétezésének megállapítása. A perek hátterében álló szerződések jellemzően a 21. század első évtizedében köttettek. Amikor 2008-ban a pénzügyi válság Magyarországot is elérte, a forint jelentősen leértékelődött az euróhoz és a svájci frankhoz képest, ami a devizakölcsönök törlesztőrészleteinek jelentős emelkedéséhez vezetett. A devizaalapú kölcsönök tömeges bedőlése a devizahiteles perek lavináját zúdította a bíróságokra. A perekben különös hangsúlyt kapott az árfolyamkockázat és az arról szóló tájékoztatás megfelelősége.
A hétköznapokban csak "devizahitelnek" nevezett szerződéstípusnak kezdetben a magánjogi megítélése sem volt kristálytiszta sem a jogirodalomban, sem a joggyakorlatban; még a jogszabályok is igen következetlen megnevezéseket használtak a devizahitel-konstrukció megjelölésére.[1] A bírói gyakorlat számára a Kúria tette egyértelművé a devizahitel fogalmának helyes értelmezését. Eszerint a devizahitelek mögött a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: rHpt.) által szabályozott pénzügyi szolgáltatások állnak. Az rHpt. 3. § (1) bekezdése a pénzügyi szolgáltatások széles körét nevesíti, a teljesség igénye nélkül idetartozik: a hitel és pénzkölcsön nyújtása, a pénzügyi lízing, betétgyűjtés, pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása, pénzügyi szolgáltatás közvetítése, letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás stb. A "devizahiteles perek" néven elhíresült pertípus kapcsán e pénzügyi szolgáltatások közül a hitel és pénzkölcsön nyújtása, valamint a pénzügyi lízing emelendő ki.
A devizaalapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések devizaszerződések. A devizakölcsön-szerződéseket a forintkölcsön-szerződésektől a kirovó és a lerovó pénznem eltérése különbözteti meg: a felek a hitelezőnek és az adósnak a szerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem). A lakossági hitelezést tekintve jogi értelemben meg kell különböztetni a devizaalapú kölcsönt és a devizakölcsönt.
Devizaalapú kölcsönszerződés megkötésekor a kölcsönvevő szándéka arra irányult, hogy forintban jusson a kölcsönhöz és tartozását is forintban fizesse vissza, kamatfizetési kötelezettsége ugyanakkor a szerződéskötés idején jellemző forintkölcsönre irányadó kamatnál jelentősen alacsonyabb legyen. E szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, a kölcsöntartozást devizában tartották nyilván, ugyanakkor az adós vállalta az árfolyamváltozás kockázatát: a forint gyengülése az adós fizetési terhének (a törlesztőrészleteknek) növekedését, erősödése pedig a csökkenését eredményezte.[2]
Devizakölcsönről viszont akkor beszélünk, ha a pénztartozás kirovó és lerovó pénzneme is deviza: ilyenkor a felek úgy állapodjanak meg, hogy mindkét fél a kirovó pénznemben (effektivitási kikötés) köteles eleget tenni a szerződésben foglalt kötelezettségének, tehát mind a folyósításra, mind a törlesztésre (azaz a lerovásra) a kirovó pénznemben kerül sor.[3] Az árfolyamkockázat ebben az esetben akkor keletkezik, ha az adós a törlesztőrészlet teljesítése előtt a lerováshoz szükséges devizát más devizanem (pl. forint) átváltásával vásárolja meg. Az Európai Unió Bírósága is éles különbséget tesz a két szerződéstípus között, e megkülönböztetés lényegét legtisztábban először az Andriciuc-ügyben fejtette ki. A Bíróság szerint a devizában meghatározott kölcsönszerződéstől ("devizahitel") - amelyben kikötik, hogy a kölcsönt ugyanabban a pénznemben kell visszafizetni, mint amelyben azt meghatározták - lényegesen különbözik a devizához kötött ("devizaalapú") kölcsönszerződés, amelynek értelmében a devizaalapú kölcsönt a külföldi pénznemnek a bank eladási árfolyamán hazai pénznemre történő átváltásával kell visszafizetni.[4]
Árfolyamkockázat alatt pénzügyi értelemben a különböző devizák átváltási árfolyamának ingadozása miatt keletkezett kockázatot, nevezetesen a havi törlesztőrészletek forintról a kölcsön devizanemére történő átváltásából eredő különbözet értjük. A devizahitelek ugyanis magukban rejtik azt a kockázatot, hogy annak a devizának a forintban jegyzett árfolyama, amelyben a kölcsön felvevője eladósodott, emelkedik vagy csökken. A forintnak az adott devizához viszonyított gyengülése a devizahitelek törlesztőrészleteinek növekedésével jár (árfolyamveszteség), erősödése pedig azok csökkenésével (árfolyamnyereség).
- 1488/1489 -
Ez a kockázat mind a devizakölcsön, mind a devizaalapú kölcsön kapcsán megjelenik, csak eltérő módon. A devizahitelt a kölcsönvevő devizában igényli, részére devizában folyósítják, a kölcsöntartozást devizában tartják nyilván, és az ügyfél devizában törleszti azt. Ilyenkor az adós - hacsak nem rendelkezik a kölcsön devizanemével megegyező devizával - a forintban keletkezett jövedelmét a törlesztőrészlet befizetése előtt köteles a törlesztés devizájára átváltani (vagyis devizát vásárolni). A devizaalapú hitel esetében az a különbség, hogy az adós hitelét devizában tartják nyilván, de forintban folyósítják, és az ügyfelek forintban törlesztik azt, az átváltásra a törlesztőrészlet nyilvántartásba vétele előtt kerül sor.
A devizakölcsön-szerződések ezt az előre nem látható kockázatot kivétel nélkül a kölcsönszerződés adósára hárították.[5] A szerződéskötés idején ez a kockázat nem tűnt fenyegetőnek, és mivel az adósok jellemzően kedvezőbb kamatmérték mellett adósodtak el, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti egyensúlyi követelménynek is megfelelt. Amikor azonban a pénzügyi válság Magyarországot is elérte, a forint jelentősen leértékelődött az euróhoz és a svájci frankhoz képest, ami a devizakölcsönök törlesztőrészleteinek jelentős és tartós emelkedéséhez vezetett. A közepes vagy hosszú távra szóló kölcsönügyletek esetében ez nyilvánvalóan felborította a pénzintézet által nyújtott kölcsön mint szolgáltatás és az adós által teljesítendő törlesztés mint ellenszolgáltatás közötti egyensúlyt. Mivel a devizakölcsönök hazánkban jelentős részben fogyasztási típusú kölcsönök voltak, és a Kúria viszonylag hamar egyértelművé tette, hogy e szerződések a magánjog szokványos érvénytelenségi hibáival - jogszabályba, jóerkölcsbe ütköző, uzsorás, színlelt, lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés - nem "torpedózhatók" meg[6], a bedőlt szerződések jogi szempontú vizsgálata viszonylag gyorsan a fogyasztóvédelem vágányán kötött ki, következésképpen európai uniós jogi vetületbe helyeződött.[7] Az adósi hivatkozások folytán a jelenleg is folyamatban lévő devizahiteles perek túlnyomó többségében ugyanis az árfolyamkockázat adósra telepítésével kapcsolatos szerződési kikötés tisztességtelenségének vizsgálata vár a bíróságokra, hiszen a fogyasztói szerződésben általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis.[8]
Az árfolyamkockázat kapcsán az első sarkalatos jogkérdés az volt, hogy a devizahitel-szerződések árfolyamkockázatát az adósra telepítő kikötés tisztességtelenségi alapon vizsgálható-e. A 93/13/EGK irányelv 4. cikk (2) bekezdését átültető rPtk. 209. § (5) bekezdése ugyanis kizárja a szerződési feltétel tisztességtelenségének vizsgálatát a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre, ha azok egyébként világosak és érthetőek. Mind a joggyakorlat, mind a jogirodalom véleménye megoszlott abban a kérdésben, hogy az adósra telepített árfolyamkockázat a devizakölcsön-szerződés jellemző főszolgáltatásához tartozik-e. Ennek a kérdésnek az eldöntését az Európai Unió Bírósága a Kásler-ügyben a magyar bíróságokra hagyta: "A kérdést előterjesztő bíróságnak kell a kölcsönszerződés természetére, általános rendszerére és kikötéseire, valamint jogi és ténybeli összefüggéseire tekintettel megítélnie, hogy a havi törlesztőrészletek átváltási árfolyamát meghatározó feltétel az adós azon szolgáltatása alapvető elemének minősül-e, amely abból áll, hogy a hitelező által a rendelkezésére bocsátott összeget visszafizesse."[9] Az árfolyamkockázatnak a devizakölcsönök alapvető szolgáltatáshoz tartozása kérdését végül a Kúria 2/2014. PJE határozatának 1. pontja döntötte el, eszerint: "A devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot - a kedvezőbb kamatmérték ellenében - korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható." A Kúria 2/2014. PJE határozat 1. pontjának indokolása visszautal a 6/2013. PJE határozat 1. pontjára, amely kifejezetten kimondja, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések jellegadó sajátossága többek között az, hogy e szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintalapú kölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait.[10]
A Kásler-ügyben az Európai Unió Bírósága a devizaalapú kölcsönnel kapcsolatban elemezte a "szerződés elsődleges tárgya" fogalmat. Egy későbbi ügyben, az Andriciuc-ügyben az Európai Unió Bíróságához gyakorlatilag ugyanazt a kérdést intézték, mint a Kásler-ügyben, a Bíróság pedig meglepő módon ismét érdemben foglalkozott a kérdéssel, figyelemmel arra, hogy az Andriciuc-ügyben az adósok devizahitelt és nem devizaalapú hitelt vettek fel. A devizahitellel kapcsolatban az Andriciuc-ítélet a következőképpen fogalmaz: "Jelen esetben a Bíróság rendelkezésére álló iratok számos eleme azt mutatja, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között külföldi pénznemben megkötött hitelszerződés egyedileg meg nem tárgyalt feltétele, amely alapján a hitelt ugyanebben a pénznemben kell visszafizetni, a 93/13/EGK irányelv 4. cikke (2) bekezdésének értelmében a szerződés elsődleges tárgyának fogalma alá tartozik."[11] Az Európai Unió Bírósága az ítéletben rámutatott, hogy a kölcsönszerződés alapvető szolgáltatásai - kölcsönösszeg átadása és kamat - egy pénzösszeghez kapcsolódnak, amelyet a folyósítás és a visszafizetés pénznemének hitelszerződésben történő rögzítésével kell meghatározni. Ezért a hitel meghatározott pénznemben
- 1489/1490 -
történő visszafizetésének kötelezettsége főszabály szerint az adós kötelezettségének természetével összefüggő kötelezettség, azaz a hitelszerződés lényeges jellemzőjének minősül.[12]
A fentiek alapján önmagában az a körülmény, hogy az árfolyamkockázat viselésének szabályai a főszolgáltatás körébe tartoznak, nem zárják ki e szerződési rendelkezések tisztességtelenségének vizsgálatát, abban az esetben, ha az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor - figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is - nem volt világos, nem volt érthető. Erre történő perbeli hivatkozás esetén tehát vizsgálni szükséges, hogy az adott konstrukció egyik lényegi eleme, az árfolyamkockázat fogyasztók általi viselése világos, érthető szerződési feltétel volt-e.[13]
Az rPtk. 205. §-ának (3) bekezdése értelmében a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. A devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések esetén a felek között információs egyensúlyhiány áll fenn.[14] Ezt ellensúlyozandó, az rHpt. speciális többlettájékoztatási kötelezettséget írt elő a pénzügyi intézmények számára.[15] Az rPtk. 205. § (3) bekezdése szerinti általános együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget a fogyasztónak minősülő ügyféllel kötendő devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az rHpt. 203. §-a konkretizálja. A pénzügyi intézményeket 2005. január 1-je óta terheli az rHpt. alapján a devizahitel kockázatairól nyújtandó tájékoztatási kötelezettség. Ez a szabályozás 2008. szeptember 1-jétől ugyan változott, de ez csupán a "lakossági ügyfél" fogalmáról a "fogyasztónak minősülő ügyfél" fogalmára történő átállást jelentette, az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatási kötelezettség érdemében változást nem hozott. 2005. január 1-jétől 2008. augusztus 31. napjáig az rHpt. 203. § (6)-(7) bekezdése, 2008. szeptember 1. napjától kezdődően az rHpt. 203. § (4)-(5) bekezdése tartalmazta az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség részletszabályait. Az áttekinthetőség érdekében alább mindkét jogszabályszöveg-részletet közlöm.
Az rHpt. 203. § (6)-(7) bekezdésének 2005. január 1. napjától 2008. augusztus 31. napjáig hatályos szövegváltozata az alábbi:
"(6) Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell
a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,
b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát."
Az rHpt. 203. § (4)-(5) bekezdésének 2008. szeptember 1. napjától hatályos szövegváltozata az alábbi: "(4) Fogyasztónak minősülő ügyféllel kötendő, devizahitel nyújtására irányuló, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell
a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztőrészletre,
b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát."
Az rHpt. 203. § (4) bekezdése a pénzügyi intézmény kötelezettségévé teszi az árfolyamkockázatról való tájékoztatást. Pénzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás [rHpt. 4. § (1) bekezdés]. A hitelintézet fogalmát az rHpt. 5. §-a, a pénzügyi vállalkozás fogalmát az rHpt. 6. §-a határozza meg.
2008. augusztus 31. napjáig az rHpt. 203. § (6) bekezdése a "lakossági ügyfelet", 2008. szeptember 1. napjától az rHpt. 203. § (4) bekezdése a "fogyasztónak minősülő ügyfelet" jelöli meg a tájékoztatás jogosultjának. A fogalmat - mindkét esetben - két részre szükséges bontani: egyrészt foglalkozni kell az rHpt. "ügyfél" fogalmával, másrészt tisztázni szükséges a "lakossági", illetőleg "fogyasztónak minősülő" jelző jelentését.
Az rHpt. különbséget tesz az adós és az ügyfél fogalma között. Az rHpt. értelmező rendelkezéseit tartalmazó 2. számú mellékletének 10. pontja, amely a hitelnyújtás és a pénzkölcsönnyújtás fogalmát határozza meg, egyértelművé teszi, hogy az rHpt. az adós fogalma alatt azt a személyt érti, aki részére a hitelkeret rendelkezésre tartása vagy a kölcsönnyújtás történik. Az adós fogalmához képest az rHpt. sokkal gyakrabban és tágabb értelemben használja az ügyfél fogalmát, ugyanakkor a fogalommeghatározások között az ügyfél fogalmát nem, csupán az ügyfélcsoport fogalmát határozza meg az alábbiak szerint:
Ügyfélcsoport (kapcsolatban álló ügyfelek csoportja): két vagy több ügyfél, akikkel szemben a hitelintézet (vagy azon vállalkozás, amelyre az összevont alapú felügyelet
- 1490/1491 -
kiterjed) kockázatot vállalt és ez egyetlen kockázatnak minősül, mert
a) az egyik ügyfél közvetve vagy közvetlenül az Szmt. 3. § (2) bekezdésének 1. pontja szerinti meghatározó befolyást, vagy az összevont alapú, valamint a kiegészítő felügyelethez kapcsolódó fogalommeghatározások szerinti ellenőrző befolyást gyakorol a csoport másik tagja felett,
b) az ügyfelek olyan kapcsolatban állnak egymással, hogy ha az egyiknél pénzügyi - különösen finanszírozási vagy visszafizetési - problémák merülnek fel, valószínűsíthető, hogy a másik is finanszírozási vagy visszafizetési nehézségekkel kénytelen számolni; ilyen kapcsolatnak számít különösen a 1. kezesség, készfizető kezesség, garanciák és egyéb biztosíték, 2. jogszabályon vagy szerződésen alapuló korlátlan és egyetemleges felelősség, 3. közvetlen kereskedelmi függőség, amelyet rövid távon nem lehet megszüntetni, illetőleg más üzleti kapcsolattal helyettesíteni, 4. közeli hozzátartozói viszony közös háztartásban élő hozzátartozók esetén.[16]
Egyértelmű, hogy a devizakölcsön-szerződés fogyasztónak minősülő adósát az árfolyamkockázatról tájékoztatni kell. A gyakorlatban az olyan többszereplős ügyletekben felmerülő tájékoztatási kötelezettség lehet kérdéses, amikor az ügyletnek több adósa van, vagy az adós(ok) mellett készfizető kezes, illetőleg zálogkötelezett is ügyleti szereplő. Kötelező-e minden adóst külön-külön, illetőleg kötelező-e a készfizető kezest, zálogkötelezettet tájékoztatni a devizakölcsön kockázatairól?
A Kúria az egyik eseti döntésében - ahol az adós házastársa készfizető kezesként szerepelt a devizakölcsön-szerződésben, de az árfolyamkockázatról semmilyen tájékoztatást nem kapott - foglalkozott ezzel a kérdéssel, és a következőképpen foglalt állást: "Az rHpt. 203. § (4) bekezdése devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetére írja elő a kockázat közlését, abból azonban, hogy ezt a szerződéses ügylet egészére vonatkoztatja, a 2. számú melléklet III. része 20. pontjában foglaltakból derül ki. E rendelkezésekből az következik, hogy a tájékoztatási kötelezettség mindazokra kiterjed, akikkel szemben a bank az adott szerződéses ügylet kapcsán kockázatot vállalt. Ez azt jelenti, hogy az ügylettel járó kockázatokat nemcsak az adós, hanem az adóstárs [rHpt. 2. számú melléklet III. része 20. b) pont 2. alpont] és a kezes részére [rHpt.
2. számú melléklet III. része 20. b) pont 1. és 4. alpont] is fel kell tárni. [...] Ennek oka az adott esetben az, hogy az ügyfelek közötti kapcsolat jellege miatt (adós, kezes) az egyiküknél felmerülő pénzügyi problémák a másikuknál is finanszírozási nehézségként jelentkezhetnek. A jogalkotót a fogyasztó védelme mellett vélhetően a banki pozíciók erősítése is motiválta a kockázati csoportok ily módon történő meghatározásakor: a bank a szerződésből fakadó kockázatot (konkrét esetben az árfolyamkockázatot) csak akkor háríthatja át, ha az annak vállalásához szükséges egyedi tájékoztatással az azonos kockázati csoportba tartozó valamennyi ügyfelet - az I. rendű felperes adós mellett a szintén ügyfélnek minősülő II. rendű felperes készfizető kezest is - ellátta."[17] A zálogkötelezettről az eseti döntés nem szól, de nyilvánvaló, hogy az rHpt. 2. számú melléklet III. része 20. b) pont 1. alpontja alá a zálogkötelezett is besorolható.
A pénzügyi intézményt kizárólag akkor terheli kockázatfeltárási kötelezettség, ha az ügyfél lakossági ügyfélnek (2018. augusztus 31. napjáig) vagy fogyasztónak (2008. szeptember 1. napjától) minősül. Ez a megfogalmazás a természetes személyekre szűkíti az árfolyamkockázat szempontjából vizsgálandó szerződések körét, ezért a gyakorlatban olyan kategóriák minősítése válik kérdésessé, mint az egyéni vállalkozó, az egyéni ügyvéd, az ügyvédi iroda, az őstermelő vagy a gazdálkodó szervezet adós mellett személyi (kezes) vagy dologi biztosítékot (zálogkötelezett) nyújtó természetes személy. Ez a kérdéskör már a devizahitel-szerződések fogyasztó fogalmának problémaköréhez visz el.[18]
Az rHpt. kizárólag a "devizahitel" nyújtására irányuló szerződés esetén írja elő az árfolyamkockázat feltárását. Az Európai Unió Bíróságának a Kásler-, az Andriciuc- és az Ilyés-ügyben hozott ítéleteiből következően a tájékoztatási kötelezettség nemcsak a devizahitel-szerződésre, hanem a devizaalapú hitelszerződésre is vonatkozik. Ezt erősítette meg a 6/2013. PJE és a 2/2014. PJE határozat is.
Az előző alcímben kifejtettek alapján a devizahitel nyújtására irányuló szerződés fogalmát tágan kell értelmezni, így hatálya alá tartozik a zálogszerződés és a kezesi szerződés is. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a devizakölcsön-szerződés megkötését követően bekövetkező tartozásátvállalás (rPtk. 332. §) esetén szükséges-e az új adóst az árfolyamkockázatról tájékoztatni. Egyesek szerint a jogosult (pénzintézet) hozzájárulásával bekövetkező tartozásátvállalás esetén ugyan alanyváltás történik a kötelezetti oldalon, de az eredeti kötelezett helyébe lépő átvállalóra a tartozás annyiban és olyan terjedelemben száll át, amennyiben és amilyen terjedelemben az átvállalás időpontjában fennállott [rPtk. 332. § (2) bek.]. Mivel a devizahitel-konstrukció lényege az, hogy a tartozás (a tőkekövetelés) összege folyamatosan változik, ennek a tartozásátvállaláskor világosan ki kell derülnie, a tartozásátvállalónak az árfolyamkockázattal, annak következményével tisztában kell lenie. Más álláspont szerint a tartozásátvállalás nem minősül az rHpt. 203. §-a szeriti devizahitel nyújtására irányuló szerződésnek, a tartozásátvállalás az adós és a tartozásátvállaló közötti megállapodás, a pénzügyi intézmény pusztán a hozzájárulás kérdésében dönthet. Ebből következően az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás a pénzintézetet nem terheli.
Nem terjed ki az rHpt. 203. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettség a devizaalapú pénzügyi lízingszerződésre. Erre a 2/2004. PJE határozat csak közbevetőleg utal, de a Kúria már több eseti döntésében kifejtette, hogy az rHpt. 203. §-ában írtak kiterjesztő értelmezésének nincs helye: mivel az rHpt. devizahitel nyújtására irányuló szerződést említ, ebbe a körbe nem vonható be a pénzügyi lízingszerződés.[19] Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pénzügyi lízingszerződést kötő pénzügyi intézményt ne terhelné az
- 1491/1492 -
rPtk. 205. § (3) bekezdése szerint az ilyen szerződést érintő minden lényeges körülményre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség.[20]
Az rHpt. 203. § (5) bekezdés a) pontja szűkszavúan annyit mond, hogy a devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén a kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztőrészletre. Ennek megfelelően a kockázatfeltárásnak az rHpt. 203. § (5) bekezdése szerint két lényeges eleme van: az árfolyamkockázat ismertetése és az árfolyamkockázat hatásának közlése.
A Kásler-ítélet és a Kúria 2/2014. PJE határozata kihirdetését követően világossá vált, hogy a devizahiteles perek túlnyomó többsége az árfolyamkockázati tájékoztatás átláthatóságának vizsgálatáról szól. Nem véletlen, hogy ezt követően három olyan magyar ügyben is előzetes döntéshozatali kérelemmel fordultak az eljáró bíróságok az Európai Unió Bíróságához, amelyek részben vagy egészben az árfolyamkockázati tájékoztatás részleteinek tisztázására irányultak. Erről szólt az Ilyés-ügy (C-51/17), a Czakó-ügy (C-126/17) és a VE-ügy (C-227/18). Ezek közül az elsőként érkezett Ilyés-ügyben 2018. szeptember 20-án ítélet született; a másik két ügyben a Bíróság indokolt végzéssel határozott.[21] Az Európai Unió Bíróságának e döntései a tájékoztatás tartalmát alapvetően abból a nézőpontból közelítik meg, hogy a tájékoztatás mikor felel meg a világos és érthető megfogalmazás követelményének, vagyis az átláthatóság (transzparencia) elvének.[22]
Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata alapján az árfolyamkockázatot adósra telepítő szerződési kikötés az alábbi esetben felel meg a világos és érthető megfogalmazás követelményének:
- A szerződésben átlátható módon kell megjelölni a bank által a kölcsönfelvevő rendelkezésére bocsátott pénzösszeget devizában (kirovó pénznemben) kifejezve, amelyet a lerovó pénznemhez képest kell meghatározni.[23]
- Amennyiben a kölcsönadott devizaösszeget a folyósítás időpontjában érvényes árfolyamhoz igazítják, a bank által kölcsönadott teljes összeg lerovó pénznemre történő átszámítási mechanizmusának, az alkalmazandó árfolyamnak, a törlesztőrészletek összegének és a futamidőnek is átláthatónak kell lennie oly módon, hogy az adós értékelni tudja a szerződésből eredően őt érintő gazdasági következményeket, köztük különösen a kölcsönének teljes költségét.[24]
- A tájékoztatásnak ki kell terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére és annak következményeire, kockázataira. Az árfolyamváltozás körében a kölcsönfelvevőt tájékoztatni kell a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatásáról.[25] A fogyasztónak egyértelmű tájékoztatást kell kapnia arról, hogy az árfolyamkockázat számára esetlegesen gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben a kölcsönt törlesztenie kell, és amelyben rendszerint a jövedelmét kapja, leértékelődik.[26]
A Kúria a 6/2013. PJE és a 2/2014. PJE határozatban foglalkozott jogegységi szinten az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás átláthatóságának kérdésével. A hivatkozott jogegységi határozatok az Európai Unió Bíróságának fent részletezett ítélkezési gyakorlatával maradéktalanul összhangban állnak. A Kúria - az rHpt. 203. §-ára utalással - rámutatott, hogy a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja. Ennek az ügyfél által aláírt kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztőrészletre. A tájékoztatásnak tehát ki kellett terjednie az árfolyam változásának lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre.[27] Ha a szerződés szövegéből és a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásból egyértelműen felismerhető volt az átlagos fogyasztó mércéjén keresztül megítélt konkrét fogyasztó számára, hogy az árfolyamkockázat korlátozás nélkül kizárólag őt terheli, és hogy az árfolyam rá nézve kedvezőtlen változásának nincs felső határa, a kikötés tisztességtelensége az rPtk. 209. § (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem vizsgálható.[28]
A devizahiteles perek jelentős részében a fogyasztók arra hivatkoznak, hogy az általuk kapott pénzintézeti tájékoztatás formális; a pénzintézet nem nyújtott számukra olyan jellegű tájékoztatást, amely minden eshetőségre kiterjedő "jövőképelemzést" tartalmazna. A 6/2013. PJE határozat indokolása ennek kapcsán kifejti: "A tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás várható irányára, előre nem látható mértékére, a kockázat reális voltára, valószínűségére. Ahogy arra a Kúria az EBH 2012. G.4. számon közzétett elvi határozatában már rámutatott, a pénzügyi intézménynek nem kellett arról nyilatkoznia, hogy a hosszabb távra kötött szerződés ideje alatt mi lehet az árfolyamváltozás felső határa. Ilyen tartalmú tájékoztatási kötelezettséget egyébként nem is lehetne teljesíteni, mert az árfolyam emelkedésének, csökkenésének nincs pontosan előre látható, kiszámítható mértéke, illetve korlátja, különösen hosszú időintervallum esetén. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a Kúria részére 2013. május 31-én adott tájékoztatás szerint, a 2001-2008 közötti időszakban a pénzügyi intézmények sem láthatták előre a jövőbeni árfolyamváltozásnak sem a mértékét, sem az irányát. Ezen időszakban a Magyar Nemzeti Bank stabilitási jelentései sem utaltak jelentős árfolyamváltozásra."[29]
A Kúria elnöke által a devizahiteles érvénytelenségi perek
- 1492/1493 -
jogalkalmazási kérdéseinek vizsgálatára felállított Konzultációs Testület 2019. április 10-i - nem kötelező érvényű, de a bírói gyakorlatot orientáló - véleménye továbbfejleszti a Kúria jogegységi határozataiban foglaltakat. Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatással kapcsolatban két lényeges körülményben oszlatja el a joggyakorlat kételyeit. Egyrészt kimondja, hogy nem minősül megfelelő tájékoztatásnak, ha az árfolyamkockázat viselése csak kikövetkeztethető a szerződés egyes rendelkezéseiből, vagy az több különböző okiratban (pl. ÁSZF, üzletszabályzat, hirdetmény) szereplő rendelkezések együttes értelmezése alapján válik világossá. Álláspontom szerint ebből az következik, hogy nem tartható fenn több ítélőtáblának a konzultációs testületi vélemény közzétételét megelőző következetes gyakorlata, amelynek értelmében a külön kockázatfeltáró nyilatkozat hiánya a szerződés érvényességét nem érinti, ilyen esetben a szerződés, az annak részét képező üzletszabályzat rendelkezései, illetve a szerződéskötéskor szóban kapott tájékoztatás alapján kell vizsgálni, hogy a fogyasztó alappal gondolhatta-e, hogy őt nem terheli árfolyamkockázat, illetve hogy az árfolyam rá nézve kedvezőtlen változásának nincs felső határa. Nyilvánvaló ugyanis, hogy éppen a tájékoztatás világossága és egyértelműsége (átláthatósága), a többlettájékoztatás lényege kérdőjeleződik meg, ha az egyedi szerződés, az általános szerződési feltételek és az üzletszabályzat szabályainak rengetegéből a fogyasztónak kell "összevadásznia" az árfolyamkockázatra való figyelemfelhívást.
A Konzultációs Testület véleménye másrészt rámutat, hogy a tájékoztatás - összhangban az Európai Unió Bírósága vonatkozó iránymutatásaival - akkor megfelelő, ha abból kitűnik, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa, vagyis a törlesztőrészlet akár jelentősen is megemelkedhet, valamint ha abból az is kitűnik, hogy az árfolyamváltozás lehetősége valós, az a hitel futamideje alatt is bekövetkezhet. A tájékoztatásból egyértelműen ki kell tűnnie nemcsak annak, hogy az árfolyamváltozással számolni kell, hanem annak is, hogy az nem elhanyagolható mértékű kockázatot jelent, és nem csak elhanyagolható mértékben növelheti a törlesztőrészleteket.[30]
A Konzultációs Testület e véleménye reagál a devizahiteles perekben szereplő gyakori hivatkozásokra.
Gyakori ugyanis az a hivatkozás, hogy bár történt árfolyamkockázati tájékoztatás, ez hallgat arról, hogy az árfolyamkockázat viselésének nincs felső határa. A 6/2013. PJE határozat szerint a tájékoztatásnak nem kell kiterjednie az árfolyamváltozás várható irányára, előre nem látható mértékére, a Konzultációs Testület véleménye szerint arra viszont igen, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztó korlátlanul viseli. Megítélésem szerint a tájékoztatásnak tartalmilag kell utalni a "korlátlanságra", "határtalanságra", nem szükséges ennek szó szerinti használata. Több pénzintézet tájékoztatásában megjelenik a "bármilyen irányban és mértékben" kifejezés, ami ezt a követelményt tökéletesen kimeríti. A Kúria egy 2019. májusi döntésében kifjeti: "Azzal a felperesi érveléssel szemben, hogy az árfolyamkockázati tájékoztatásban szereplő »jelentős mértékű« kifejezés nem jelent korlátlanságot, a Kúria rámutat, hogy mind a C-51/17. számú ítélet, mind a Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető a törlesztő részlet mértékének emelkedése tekintetében ezt a szóösszetételt használja. Ennek az az indoka, hogy az emelkedést a piaci mechanizmusok indukálják, a törlesztőrészletek emelkedésének a piac által befolyásolt korlátai vannak. A tájékoztatás ezen túlmenően rámutatott a piaci változások és a felperesek kötelezettségei közötti összefüggésre, melyek alapján a felperesek mérlegelhették a pénzügyi kötelezettségeik jelentős emelkedésének esélyét, a tanúvallomások szerint pedig az előzetes szóbeli tájékoztatás során az alperes ún. »puffer árfolyam«-ot is tartalmazó előkalkulációt is végzett, modellezve az árfolyamváltozás és a törlesztő részlet emelkedésének összefüggését."[31] Az Európai Unió Bírósága a teherviselés korlátlanságára való figyelmeztetés körében a Konzultációs Testület véleményében foglaltakhoz képest alacsonyabb követelményszintet szabott, és az egyik magyar vonatkozású ügyben kimondta: "Az olyan devizahitel-szerződés, amely úgy terheli a fogyasztóra az árfolyamkockázatot, hogy nem figyelmezteti kifejezetten a fogyasztót arra, hogy az árfolyamváltozásnak nincs felső határa, és amely csak tájékoztató jelleggel említi meg a kölcsön devizában kifejezett összegét és a törlesztőrészletek nemzeti fizetőeszközben kifejezett összegét, a világos és érthető megfogalmazás követelményének megfelelhet, ha a fogyasztó a hitelező által rendelkezésére bocsátott információk összessége alapján képes lehetett értékelni az árfolyamkockázatnak a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt - esetlegesen jelentős - gazdasági következményeit."[32]
A másik "szalmaszál", amibe az adósok gyakran kapaszkodnak, hogy az árfolyamkockázati tájékoztatás nem figyelmeztet a kockázat reális voltára. E tekintetben ellentmondás mutatkozik a 6/2013. PJE határozat indokolásának III.3. pontja és Konzultációs Testület véleménye között.
A magam részéről a 6/2013. PJE határozatban foglaltak követését javaslom, hiszen a realitás kapcsán tájékoztatási követelményt sem az rHpt., sem az Európai Unió Bíróságának gyakorlata nem támaszt. Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás megtörténtéből önmagában következik, hogy a kockázattal reálisan számolni kell.
Végül kiemelendő, hogy fogyasztó alatt nem a konkrét fogyasztó értendő, hanem az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó. Ebből az is következik, hogy a tájékoztatást nem kell egyénre szabni, ezért nem helytálló a devizahiteles perekben gyakran olvasható hivatkozás, hogy a kockázatfeltárás nem egyéniesített az adott fogyasztóra.
Az rHpt. 203. §-a előírja, hogy a "pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja." Az rHpt. 203. §-ának normaszövege szerint a kockázatfeltárásnak a "szerződéses ügyletben" kell megtörténnie, a törvénymódosítás indokolása szerint "külön kockázatfeltáró nyilatkozatban" célszerű tájékoztatni az ügyfelet.[33] Mindez alapvetően azt a törvényalkotói koncepciót feltételezi, hogy a kockázatfeltárást írásban kell teljesíteni.
- 1493/1494 -
Az eddigi hazai bírói gyakorlat az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatást mind a szerződésben, mind külön kockázatfeltáró nyilatkozatban elfogadja. A Kúria mellett működő Konzultációs Testület (és az eddigi bírói gyakorlat) emellett nem tartja kizártnak a tájékoztatás szóbeli jellegét sem[34], ez esetben viszont különös gonddal vizsgálandó, hogy a tájékoztatás a fenti követelményeknek egyébként megfelelt-e, és hogy a fogyasztó számára elegendő idő állt e rendelkezésre a mérlegeléshez.
Az Európai Unió Bíróságának gyakorlata az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás időpontjával kapcsolatban már többször állást foglalt. Az Európai Unió Bírósága a 93/13/EGK irányelv huszadik preambulumbekezdésére utalással - más ügyek mellett - a Kásler- és az Ilyés-ítéletben is elvi jelleggel hangsúlyozta, hogy "a fogyasztó számára ténylegesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződés összes feltételét megismerhesse. A szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről a szerződés megkötése előtt időben nyújtott tájékoztatás ugyanis alapvető jelentőségű a fogyasztó számára annak eldöntéséhez, hogy szándékában áll-e az eladó vagy a szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva az eladóval vagy a szolgáltatóval szerződéses kapcsolatba lépni."[35] A fogyasztót tehát az árfolyamkockázatról "a szerződéskötést megelőzően időben" tájékoztatni kell. Hogy mi minősül "a szerződés megkötése előtt időben" nyújtott tájékoztatásnak, azzal kapcsolatban a 93/13/EGK irányelvhez fűződő európai bírósági gyakorlat nem mond semmit, csupán azt, hogy ezt minden ügyben egyedileg kell eldönteni.[36]
Az Ilyés-ítélet kihirdetését követően meghozott egyik kúriai határozat a szerződés megkötése előtt egy hónappal megkapott tájékoztatás kapcsán hangsúlyozta: "A felperes a szerződés megkötése előtt időben tájékoztatást kapott a forint árfolyama esetleges gyengülésének, az irányadó kamat változásának lehetőségéről, és arról, hogy ez gazdaságilag nehéz helyzetbe hozhatja."[37] A gyakorlatban inkább a szerződés aláírásával egy időben megkapott tájékoztatás megfelelősége kérdéses. Ezzel foglalkozott a Kúria mellett működő Konzultációs Testület, és a következőképpen fogalmaz: "Az, hogy az árfolyamkockázatról való tájékoztatást tartalmazó okirat aláírására a szerződéskötéssel egyidejűleg kerül sor, akkor nem kifogásolható, ha a félnek elegendő idő állt rendelkezésére annak áttanulmányozására a szerződés aláírását megelőzően."[38] Ez az útmutatás egyéni bírói mérlegelés körébe utalja a kérdés megválaszolását.
A fentiek alapján a tájékoztatási kötelezettség fogyatékosságának három csoportja körvonalazható.
A legtriviálisabb eset a tájékoztatás hiánya, ilyenkor tulajdonképpen tájékoztatásról sem lehet beszélni. A gyakorlatban ezzel egyenértékű, amikor a tájékoztatás megtörténtét és elvárt tartalmát a pénzügyi intézmény sem kockázatfeltáró nyilatkozattal, sem a szerződés világos és érthető rendelkezéseivel, sem pedig szóbeli tájékoztatás megtörténtével nem tudja bizonyítani. Hangsúlyozandó, hogy a szerződésbe vagy kölcsönkérelembe foglalt olyan nyilatkozat, hogy az árfolyamkockázatról az ügyfelet megfelelően tájékoztatták, önmagában nem mentesíti a pénzintézetet a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti kérelem teljesítése alól, a szolgáltatónak a tájékoztatás valós tartalmát is bizonyítani kell, méghozzá az adós által aláírt okirattal [rHpt. 203. § (4) bekezdés]. Több ilyen tartalmú, jogerős közbenső ítéletet hozott a Fővárosi és a Pécsi Ítélőtábla 2019-ben.[39]
A második esetkör az, amikor ugyan történt tájékoztatás, de az nem felel meg a fentebb részletezett követelményeknek. Ennek a kategóriának szélesebb a tárháza. A tájékoztatás tartalma lehet hiányos (pl. semmilyen módon nem utal a kockázat korlátlan voltára vagy arra, hogy az árfolyamváltozásnak milyen hatása van a tartozásra) vagy nem világos (pl. ha a tájékoztatás tartalmát csak kikövetkeztetni lehet több rendelkezés együttes értelmezésével). Hibás a tájékoztatás akkor is, ha nem a szerződéskötést megelőzően megfelelő időben történt (pl. a szerződés aláírásával egyidejűleg, ha a szerződéskötés körülményei arra utalnak, hogy az elolvasásra és értelmezésre nem volt elegendő idő). A bíróságok túlnyomó többsége 2019. április 10-e előtt az Európai Unió Bírósága által támasztott kívánalmaknak tökéletesen nem megfelelő tájékoztatások kapcsán a jóhiszeműség és tisztesség, valamint a kölcsönös együttműködési kötelezettség magánjogi elveivel operálva a szerződés érvénytelenségét nem állapította meg, azzal érvelve, hogy a nagy összegű és hosszú távú pénzügyi elköteleződés okán a fogyasztótól elvárható a szerződés megkötése előtti körültekintő tájékozódás, a szerződés elmélyült áttanulmányozása, szükség esetén szakember segítségének igénybevétele. Ezzel szemben a fogyasztó javára hozott döntések száma elenyésző. A 2019. április 10-i véleményt követően az árfolyamkockázati tájékoztatások kapcsán talán fogyasztópártibb ítélkezés várható.
Végül előfordulhat az is, hogy a megfelelő írásbeli tájékoztatás ellenére a fogyasztó bizonyítja, hogy a pénzügyi intézménytől kapott szóbeli tájékoztatás tartalma vagy egyéb körülmények folytán alappal gondolhatta, hogy a kockázat csekély vagy nem valós.
Gyakori beidegződés a devizahiteles perekben, hogy a nem megfelelő tájékoztatás (vagy a tájékoztatás hiányának) bi-
- 1494/1495 -
zonyítása önmagában tisztességtelenné teszi a kölcsönszerződést. Még a Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i ülésének emlékeztetője 3. pontjában is ez olvasható: "Az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása, vagy nem megfelelő volta esetén tisztességtelen (nem világos, nem érthető) és így érvénytelen a szerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Mivel ez a főszolgáltatás körébe tartozó szerződési rendelkezés, ennek érvénytelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi, aminek következtében a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére."
Ez a megfogalmazás mind a tisztességtelenség megállapítása, mind a jogkövetkezmény megfogalmazása körében téves. Az Európai Unió Bíróságának következetes gyakorlata értelmében nem önmagában az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás nem megfelelő volta eredményezi a vizsgált szerződéses rendelkezés tisztességtelenségét, hanem az, hogy a szerződési kikötés a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő az átlagos fogyasztó kárára.[40] A tájékoztatás hiánya vagy hibás volta tehát önmagában nem eredményez tisztességtelenséget, ez csupán a tisztességtelenségi teszt "lefuttatásának" alapfeltétele. Sőt önmagában a fogyasztó kárára fennálló egyenlőtlenség sem vezet automatikusan a tisztességtelenség megállapításához, csupán annak jelentős mértéke az, ami a 93/13/EGK irányelv 3. cikk (1) bekezdése, valamint az Európai Unió Bíróságának gyakorlata szerint megalapozza a tisztességtelenség megállapítását. A "jelentős egyenlőtlenség" a gyakorlatban hasonlóságot mutat a magyar magánjogban ismert "feltűnő értékaránytalansággal".
Az rPtk. 209/A. § (2) bekezdésében foglalt egyértelmű rendelkezés alapján az vitán felül áll, hogy a tisztességtelenség a szerződés érvénytelenségének megállapítására vezet, az azonban már komoly bizonytalanságot okozott a gyakorlatban, hogy a semmisség az egész szerződés megdőlését maga után vonja-e vagy az érvénytelenség csak részleges.[41] Kétségtelen, hogy az árfolyamkockázat a szerződés főszolgáltatásához kapcsolódó elem, aminek kiiktatása - akár csak részben is - a szerződés egészének érvénytelensége irányába mutat. Ezzel szemben joggal merült fel az az érv, hogy az árfolyamkockázatot adósra telepítő rendelkezés jól körülhatárolható kikötés, maga az rPtk. is csak a kikötés és nem a teljes ügylet semmisségét mondja ki, ráadásul az érvénytelenség még a vitás szerződéses kikötésre is csak részlegesen gyakorolhat hatást, így semmilyen észszerű indok nem támasztja alá a teljes szerződés érvénytelenségének megállapítását; ez inkább hasonlít a bírósági szerződésmódosításra, mint az érvénytelenség megállapítására. Hosszas vívódások után a joggyakorlat végül a szerződés teljes érvénytelensége mellett foglalt állást.[42]
További dilemmát okozott az a kérdés, hogy mi a jogkövetkezménye az érvénytelenségnek. A DH2 törvény 37. § (1) bekezdése - mint az rPtk. rendelkezéseihez képest lex specialis - a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának lehetőségét kínálja fel. E törvényi rendelkezésből következően - összhangban a kölcsönszerződés használati kötelem jellegével - az eredeti állapot helyreállítása mint érvénytelenségi jogkövetkezmény alkalmazása kizárt. A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. június 19-i üléséről készült emlékeztető azonban egyértelműen kimondja, hogy a két jogkövetkezmény közül az érvényessé nyilvánítás elsődlegesen alkalmazandó, ami gyakorlatilag kizárja a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítás lehetőségét. Az érvényessé nyilvánításnak nincs akadálya, ha a szerződés érvénytelenségének kizárólag az az oka, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő szerződéses rendelkezés(ek) tisztességtelen(ek), hiszen ebben az esetben az érvénytelenség oka kiküszöbölhető azáltal, hogy a bíróság a fogyasztót mentesíti a tisztességtelen kikötésből fakadó árfolyamkockázat viselése alól. Az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. pontja szerint ugyanis "[a]z érvénytelenségi ok kiküszöbölése voltaképpen a szerződés tartalmának a módosításával az érvénytelenségi ok miatt keletkezett érdeksérelem kiküszöbölését jelenti."
A Konzultációs Testület az érvényessé nyilvánítás kivitelezésére két megoldást kínált fel.
Az egyik megoldás szerint a szerződés akként nyilvánítható érvényessé, hogy a kirovó pénznemmé a forint válik, míg az ügyleti kamat az irányadó forintkamat szerződéskötéskori értékének kamatfelárral növelt mértékével egyenlő. Ilyenkor a kölcsön összegét a ténylegesen a fogyasztó rendelkezésére bocsátott forintösszegben kell meghatározni, a fogyasztót a szerződés alapján terhelő, idegen pénznemben tételes összegben meghatározott költségek, díjak és jutalékok összegét pedig a szerződés megkötésekor érvényben lévő MNB hivatalos árfolyam alapulvételével forintba kell átszámolni, és a tartozásokat és teljesítéseket is forintban kell elszámolni. A kirovó pénznem megváltozása esetén a szerződés érvényessé nyilvánítása során a bíróságot az a kötelezettség is terheli, hogy az ügyleti kamat mértékét az adott pénznemre irányadó kamatszint és kamatfelár alapulvételével módosítsa. Ha kirovó pénznemmé a forint válik, akkor ügyleti kamatként az irányadó forintkamat (pl. ha szerződésben a devizára irányadó pénzpiaci kamat figyelembevételét kötötték ki, akkor a forintra vonatkozó pénzpiaci kamat, a HUF BUBOR) szerződéskötéskori értékének kamatfelárral növelt mértékét kell figyelembe venni. Ha a szerződésben a felek a kamatfelár mértékét kifejezetten nem jelölték meg, annak mértékét akként kell a bíróságnak kiszámolnia, hogy a szerződéskötéskor meghatározott ügyleti kamatból ki kell vonni a szerződésben kirovó pénznemként kikötött devizanemre a szerződéskötéskor irányadó pénzpiaci kamat mértékét (pl. CHF LIBOR-t). Az így képzett kamatfelárat kell hozzáadni a szerződéskötés napján a forintra irányadó pénzpiaci kamat (HUF BUBOR) mértékéhez.[43]
A másik megoldás szerint a bíróság a szerződést úgy is érvényessé nyilváníthatja, hogy a deviza-forint átváltási árfolyamot maximálja, míg a szerződésben rögzített ka-
- 1495/1496 -
matmértéket a forintosítási fordulónapig érintetlenül hagyja.[44] E megoldás körében a Konzultációs Testület több elszámolási módot kínál fel.
Egyrészt euró esetén figyelembe vehető az intervenciós sáv: ez nemcsak a sajtóból lehetett ismert, hanem számos szerződés (vagy az annak részét képező árfolyamkockázati tájékoztatás) utalt rá. A 2008. február 26-ai hatállyal hatályon kívül helyezett, a forint euróhoz viszonyított középárfolyamának megállapításáról szóló 1050/2003. (VI. 4.) Kormányhatározat szerint A Kormány - a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben - 2003. június 4-én, azonnali hatállyal, a forint középárfolyamát 282,36 Ft/euróban állapítja meg, az árfolyam ±15%-os ingadozási sávjának változatlanul hagyása mellett. Ez azt jelenti, hogy a hivatalosan közzétett Kormányhatározat szerint az átlagos fogyasztó tudhatott arról, hogy az EUR/HUF árfolyam - 2003. június 4-e és 2008. február 26-a között - 240 és 324,71 EUR/HUF árfolyam között mozoghatott. Ezt a sávot 2018 júliusáig nem is hagyta el az árfolyam.
Másrészt a fogyasztó által viselt árfolyamkockázat felső határaként elvben figyelembe vehető a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény 1. §-ának (2) bekezdésében meghatározott árfolyam (180 HUF/CHF, 250 HUF/EUR, 200 HUF/100 JPY) is, mint amelyet a magyar jogalkotó alkalmas határértéknek tekintett.
Végül figyelembe vehető a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztóihitel-megállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló 2014/17/EU irányelv - a (30) preambulumbekezdésre tekintettel megállapított - 23. cikkének (4) és (6) bekezdésében meghatározott 20%-os mértékű árfolyamkockázat, mint amelyet az uniós jogalkotó olyannak tekint, amelyet a fogyasztó tájékoztatás hiányában viselni köteles.
A bíróság által maximált árfolyam a forintosítás során is irányadó. A forintosítás fordulónapjától a forintosítási törvényekben meghatározott kamatszabályok az irányadóak. A fogyasztó tartozását, vagy a részére esetleg visszajáró összeget ennek megfelelően kell kiszámítani. ■
JEGYZETEK
[1] Fazekas Judit: Gondolatok a devizaalapú hitelszerződések jogi hátteréről és a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségi kontrolljáról. Jog, Állam, Politika, 2016/4. sz. 80.
[2] Bodzási Balázs: A devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződésekhez kapcsolódó egyes polgári jogi kérdésekről. Miskolci Jogi Szemle, 2018/2. sz. 64.; Gárdos István - Nagy András: A devizahitel jogi alapkérdései. Hitelintézeti Szemle, 2013/5. sz. 374-377.
[3] A Kúria 6/2013. PJE határozata indokolásának III.1. pontja.
[4] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 40.
[5] Ennek kapcsán a jogirodalomban olyan álláspont is megfogalmazódott, hogy a bankok valójában nem is hárították át az adósokra az árfolyamkockázatot, mert az a kölcsönt terhelő "költségként" fogalmilag mindig az adóst terheli. Gárdos-Nagy: i. m. 376.
[6] A Kúria 6/2013. PJE határozatának 2. pontja és az indokolás III.2. pontja; Czugler Péter Áron: A Kúria jogegységi határozata a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerülő egyes elvi kérdésekről. Jogesetek Magyarázata, 2014/2. sz. 37-38.
[7] Ezzel párhuzamosan folyt az árfolyamkockázatot az adósra terhelő szerződéses rendelkezések alkotmánybírósági kontrollja is, az alkotmányos vizsgálat azonban vakvágánynak bizonyult. Erről részletesen lásd: 8/2014. (III. 20.) AB határozat, ABK 2014, 300-319.; 34/2014. (XI. 14.) AB határozat, ABK 2014, 1556-1611.; 2/2015. (II. 2.) AB határozat, MK 2015, 432-458.; Drinóczi Tímea: Az Alkotmánybíróság határozata a devizahitelekről. A szerződési szabadság régi-új korlátai. Jogesetek Magyarázata, 2014/2. sz. 3-12.; Chronowski Nóra - Vincze Attila: Alkotmánybíráskodás (gazdasági) válságban. Alkotmánybírósági Szemle, 2014/2. sz. 106-108.
[8] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: rPtk.) 209/A. § (2) bekezdés.
[9] Kásler-ítélet, C-26/13, EU:C:2014:282, 45., 51. és 59.
[10] Gombos Katalin - Lehóczky Balázs: A tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása a magyarországi devizahitelszerződésekből. Jogtudományi Közlöny, 2019, megjelenés alatt; Fazekas Judit: The consumer credit crisis and unfair contract terms regulation - Before and after Kásler. Journal of European Consumer and Market Law, 2017/3. 99-106.
[11] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 37.
[12] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 38.
[13] 2/2014. PJE 1. pontja.
[14] Czugler: i. m. 38.
[15] Gárdos-Nagy: i. m. 377-378.
[16] rHpt. 2. számú melléklet III. rész 20. pont.
[17] Pfv.I.22.024/2017/6.
[18] Ennek kapcsán ld. Simon Károly László: A devizahiteles perek bírói gyakorlata, a Szekszárdi Törvényszéken 2019. II. 15. napján megtartott tanácselnöki értekezleten elhangzott előterjesztés.
[19] BH 2016.148. [27]
[20] BH 2016.148. [27]; Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.443/2016/4.; Debreceni Ítélőtábla Pf.II.21.203/2017/5.
[21] Bodzási: i. m. 69-72.; Gombos-Lehóczki: i. m.
[22] Gombos-Lehóczki: i. m.
[23] Kásler-ítélet, C-26/13, EU:C:2014:282, 75.; Van Hove-ítélet, C-96/14, EU:C:2015:262, 50.; Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 45.; Czakó-végzés, C-126/17, EU:C:2018:107, 32. és 35.
[24] Bucura-ítélet, C-348/14, EU:C:2015:447, 66.; Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 47.; Czakó-végzés, C-126/17, EU:C:2018:107, 32. és 35.; VE-végzés, C-227/18, EU:C:2018:891, 36.
[25] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 49.; Ilyés-ítélet, C-51/17, EU:C:2018:750, 74.
[26] Andriciuc-ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 50.; Ilyés-ítélet, C-51/17, EU:C:2018:750, 75.; VE-végzés, C-227/18, EU:C:2018:891, 35.
[27] 6/2013. PJE határozat indokolásának III/3. pontja.
[28] 2/2014. PJE határozat indokolásának III/1. pontja; Pfv.I.21.883/2014/3.
[29] 6/2013. PJE határozat indokolásának III/3. pontja.
[30] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető 4., 8-9. pontja.
[31] Pfv.I.21.646/2018/5. [13]
[32] VE-végzés, C-227/18, EU:C:2018:891, 38. és 40.
[33] Vö.: az rHpt. 203. §-át módosító, a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyelete tekintetében egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi LXXXIV. törvény 30. §-ához fűzött indokolással.
[34] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető 10. pontja.
[35] Ilyés-ítélet, C-51/17, EU:C:2018:750, 76.; lásd még: RWE Vertrieb-ítélet, C-92/11, EU:C:2013:180, 44.; Kásler-ítélet, C-26/13, EU:C:2014:282, 70.; Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C-154/15, C-307/15 és C-308/15, EU:C:2016:980, 50.
[36] A jelenleg eldöntésre váró devizahiteles perekben ugyan nem alkalmazható, de a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztóihitel-megállapodásokról szóló 2014/17/EU irányelv 14. cikk (6) bekezdése szerint a tagállamok legalább hét napban állapítják meg azt az időtartamot, amely alatt a fogyasztónak elegendő idő áll rendelkezésére az ajánlatok összehasonlításához, következményeik felméréséhez és a tájékoztatáson alapuló döntéshozatalhoz. A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 13. § (1) bekezdése szerint jelzáloghitel és ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing igénylése esetén a hitelezőre nézve kötelező ajánlat megtételekor a szerződés tervezetét a fogyasztó kérése nélkül is legalább három nappal a tervezett szerződéskötést megelőzően a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. A fogyasztó a három nap leteltéig az ajánlatot nem fogadhatja el.
[38] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető 5. pontja.
[39] Fővárosi Ítélőtábla 16.Gf.40.652/2018/10. (UCB Ingatlanhitel Zrt.); Fővárosi Ítélőtábla 20.Gf.40.138/2019/5II. (Lombard Lízing Zrt.); Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.508/2018/5-II. (Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt.); Pécsi Ítélőtábla Pf.VI.20.159/2018/10.
[40] Banco Primus-ítélet, C-421/14, EU:C:2017:60, 64.; Dunai-ítélet, C-118/17, EU:C:2019:207, 49.
[41] A jogirodalomban van ettől eltérő álláspont is, amely a tájékoztatási kötelezettség elmaradását szerződéskötés során elkövetett hibaként, culpa in contrahendóként fogja fel, jogkövetkezménye pedig nem a szerződés érvénytelensége, hanem kártérítés. Bodzási: i. m. 67-68.
[42] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztető 3. pontja.
[43] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. június 19-i üléséről készült emlékeztető I.1. pontja; a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2015. november 9-10. napján megtartott Országos Értekezletéről készült emlékeztető A.II.1. pontjához fűzött indokolás 1.2. pontja.
[44] A Kúria mellett működő Konzultációs Testület 2019. június 19-i üléséről készült emlékeztető.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Szekszárdi Járásbíróság.
Visszaugrás
