A mesterséges értelem, mesterséges intelligencia (MI) egyre szélesebb körű gazdasági felhasználása magától értetődő módon veti fel az arra vonatkozó jogi reakció kérdését, szükségességét. Amíg az MI alkalmazása technológiai marad - tehát amíg az MI nem hoz önálló döntéseket a saját, emancipált érdekei szerint -, addig a polgári jog a jelenlegi szabályozási keretek között is megfelelő válaszokkal tud szolgálni, és az MI specifikus szabályozása a technológiai jogra hárul. Ha azonban megjelenik a társadalomban az igazi - emancipált érdekekkel és célokkal rendelkező, és azok elérése végett önállóan cselekedni és más jogalanyokkal kapcsolatba lépni képes - MI, az a polgári jog számára is újszerű kérdéseket fog felvetni. E kérdések általános polgári jogi értelmezésének a kereteit kívánja a jelen tanulmány meghatározni, amellett érvelve, hogy a de facto cselekvőképes MI polgári jogi nyilvántartása, illetve jogalanyiságának (valamilyen) elismerése nem lesz nélkülözhető.
The fact that artificial intelligence (AI) is more and more often used in the economy poses the question and the need for a legal response. In so far as AI remains a technology - that is as long as AI is unable to make autonomous decisions in its own emancipated interest - private law can provide adequate responses within the current regulatory framework, and the specific legislation on AI falls to technology law. However, when the real AI - having emancipated interests and goals, and being able to act autonomously in order to achieve those goals and get in contact with other subjects of law - emerges in the society, private law will face new questions. This paper tries to define the framework of private law interpretation of those new questions, arguing that a private law registration of MI entities having a de facto capacity to act and (a certain) recognition of their private law legal capacity will be necessary.
Tárgyszavak: mesterséges intelligencia, polgári jog, jogalanyiság, technológiai jog
Minden közösségi tevékenység egyik alapvető jellemzője, hogy az abban részt vevő személyek hatnak egymásra, melynek eredményeként - egyebek mellett - megjelenik a divat is: olyan népszerű viselkedési minták alakulnak ki, amelyek - igen gyakran a társadalmi jelentőségüktől és hasznosságuktól függetlenül - jóval nagyobb figyelmet kapnak, mint mások, és így még nagyobb hatást tudnak elérni. A jogtudományon belül szintén megfigyelhetők a divatok, s nem kétséges, hogy jelenleg a mesterséges értelem (vagy intelligencia)[1] az egyik legdivatosabb téma,[2] ami az adatvédelem után akár a jogtudomány következő sztárja is lehet.[3] Eleve kérdés ezért, hogy vajon azért foglalkozik kiemelten a jogtudomány a mesterséges intelligenciával (a továbbiakban: MI), mert annak jogi szabályozása, szabályozhatósága valóban ilyen fontos (mert például az ipari kapitalizmusból átléptünk a kognitív kapitalizmusba),[4] vagy azért, mert valamely egyéb (tudományszociológiai) okból divatos téma lett.
Az iménti kérdésre nem kívánok válaszolni, célom csupán azon szempontok számbavétele, amelyek mentén az MI-t a polgári jog értelmezheti. Ehhez a módszertani keretet a következő szempontok jelölik ki.
(i) A polgári jog a társadalom egyik legkonzervatívabb területe, amelytől alapvetően idegen nemcsak a forradalmi, hanem még a reformer hozzáállás is. A társadalom új problémáit a polgári jog valamely kipróbált intézménye -kisebb, elsősorban jogalkalmazási, s nem jogalkotási korrekciókkal - általában kezelni tudja.[5] Ebből következően
- 113/114 -
nem azt kell bemutatni és igazolni, hogy a polgári jognak nincs szüksége speciális, újszerű eszközökre ahhoz, hogy az MI-t konszolidálja, hanem azt, hogy mégis miért lenne.
Szabályozni persze nemcsak azt lehet, ami már létezik, hanem azt is, amit el tudunk képzelni.[6] Ha még nem is létezik az igazi MI (lásd alább, III.), azt már el tudjuk képezni. Ezért felmerül a kérdés, hogy a polgári jognak kell-e előre szabályoznia az (igazi) MI-t, és ha igen, mennyiben? Létezik olyan jogirodalmi álláspont, miszerint az MI vonatkozásában a (nem csak polgári) jogi szabályozásnak proaktívnak kell lennie.[7] A magam részéről e körben is a konzervatív álláspontot osztom: gondolkodni lehet és kell is az MI polgári jogi szabályozásán, de a proaktív szabályozás indokoltságát nem látom bizonyítottnak. Az MI-nek a jogra vonatkozó, általános forradalmasító hatását ugyan számos szerző megemlíti,[8] a magánjog főszabályként azonban hagyja, hogy az élet teremtsen rendet, így az esetek nagy részében csak utólagosan reflektál az élet rendetlenségeire.[9]
(ii) A címből is adódik, hogy az MI-t általánosságban tárgyalom, a különböző, aktuális megnyilvánulási formáin túli, absztrakt szinten. Ebből következően nem az MI előállításával, generálásával, születésével foglalkozom (még kevésbé a megjelenő MI elpusztításával), hanem a létező, illetve potenciálisan igazi MI polgári jogi jelentőségével, megragadhatóságával. Természetesen nem állítom, hogy a jog ne foglalkozhatna (adott esetben ne kellene foglalkoznia) az MI generálására vonatkozó tevékenységekkel is, és abban sem vagyok biztos, hogy nem kell-e az igazi MI-t már előre korlátozni, de ha kell is, az a polgári jogon kívülre, a közigazgatási jog, illetve a technológiai jog[10] területére esik. E módszertanból kifolyólag azt sem vizsgálom, hogy az MI mennyire (lehet) hasznos vagy éppen veszélyes a társadalomra, illetve hogy miként viszonyul a hasznossága a veszélyességéhez.[11] E megközelítés indoka, hogy a polgári jogi szabályozás nagyfokú általánosításra törekszik (és például nem különbözteti meg az alkalmazott technológia alapján a különböző veszélyes üzemeket sem), következménye pedig, hogy a tanulmánynak technológiafüggetlen módon meg kell határoznia, mit ért MI alatt (lásd alább II., III.).
Az MI a jog számára belülről és kívülről egyaránt érdekes lehet: az előbbi esetben - ontológiailag - az MI technológiaként lesz a vizsgálat és adott esetben a szabályozás tárgya (lásd alább II.2.). A második esetben az MI olyan jogilag jelentős társadalmi jelenség, amely a jogalanyokkal funkcionális kapcsolatba kerül. E külső és belső vetületek egymással természetesen szorosan összefüggenek, egymást kölcsönösen meghatározhatják, ugyanakkor egymástól függetlenül is vizsgálhatók. A tanulmány az MI-t elsősorban kívülről tárgyalja, és annak belső vetületére csak sommásan tér ki, amennyiben az a problematika kifejtéséhez elengedhetetlen.
(iii) Az MI kapcsán felvethető etikai kérdéseket a polgári jog sem söpörheti automatikusan a szőnyeg alá, azonban egy adott etikai dilemma, legyen az mégoly súlyos társadalmi probléma, nem feltétlenül igényel speciális, új polgári jogi megoldásokat. A polgári jognak az etikai kérdéseket egyébként sem etikailag, hanem jogilag kell megoldania, a saját (értelemszerűen korlátozott) társadalmi funkcióján belül. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy a polgári jogi szabályozásnak függetlenítenie kellene magát az etikai kérdésektől (mert ha megteszi, a gyakorlatban nem fog működni), hanem csak azt, hogy a polgári jogtól ne etikai ítéleteket várjunk, hanem csak a releváns társadalmi problémák jogi konszolidálását, a társadalmi együttélés és fejlődés biztosítása érdekében. A jogi gondolkodásnak - különösen az MI kapcsán - meg kell szabadulnia az antropocentrikus előítéletektől,[12] miként a filozófiai, majd a tudományos fejlődés egyik kulcsa is a dezantropomorfizáció volt.
A fentiek alapján az alábbi, részben egymásra épülő, illetve egymást kiegészítő hipotéziseket fogalmazok meg:
(i) Az MI a jelenlegi, technológiai állapotában (lásd alább II.2.) nem igényli a polgári jog specifikus szabályozási beavatkozását.
(ii) Az igazi MI sem fogja forradalmasítani a polgári jogot, és minden különösebb jogi innováció nélkül ugyanúgy beilleszthető lesz a polgári jog éppen aktuális dogmatikai
- 114/115 -
rendszerébe, mint a repülőgép, az internet vagy éppen a Covid-19.
(iii) Az MI de facto cselekvőképessége (lásd alább V.) meg fogja előzni a (kvázi) jogalanyisága esetleges elismerését.
(iv) A de facto cselekvőképes MI felbukkanása független az MI jogi szabályozásától (kivéve természetesen az ez irányú MI-kutatások betiltásának vagy specifikus korlátozásának az esetét).
(v) Az igazi MI polgári jogi konszolidálásának a legegyszerűbb módja a jogalanyisága (valamilyen mértékű és formájú) elismerése (lásd alább VI.4.).
A technológiai jog az MI egységes definíciója nélkül is szabályozhatja annak különböző aspektusait, így nem is okoz gondot, hogy a műszaki és jogi szakmák az MI fogalmát nem egységesen határozzák meg, s azt valamilyen technológiaként fogják fel.[13] Az MI általános polgári jogi értelmezéséhez azonban már szükséges az MI legalább metaforikusan[14] egységes meghatározása.
Az MI kapcsán a mesterségesség egyelőre nem vet fel komolyabb kérdéseket, az intelligencia pedig - talán a legegyszerűbben - úgy definiálható, mint a környezetből érkező információk érzékelésére, feldolgozására és az azokhoz való alkalmazkodásra (reagálásra) vonatkozó képesség.[15] Ebben a megközelítésben egy fotocellás ajtórendszer is az MI kategóriájába sorolható, hiszen nem vitásan mesterséges, továbbá a környezet érzékelésére és az arra való reagálásra is képes.
Az intelligencia képes arra, hogy a környezetét valamilyen mértékben érzékelje, az így érzékelt adatokat feldolgozza (azokon műveleteket végezzen), majd ennek eredményét valamilyen formában a környezete felé közvetítse. A fotocellás ajtórendszer például érzékeli, ha a tér egy adott tartományában megjelenik egy bizonyos kiterjedésű test, ennek alapján nyitja az ajtót, majd (vagy egy időtartam elteltét követően, vagy ha a megfigyelt tartomány üressé válik) csukja. Azon környezeti (input) jelenségek halmaza, amelyeket az intelligencia érzékelni képes, az intelligenciafüggvény értelmezési tartománya, azon (output) cselekmények halmaza pedig, amelyeket az intelligencia képes a környezetében elvégezni, az értékkészlete.
A különböző intelligenciák fejlettsége, erőssége közötti különbség mérésének egyik módja lehet, hogy összehasonlítjuk az intelligenciák input és output halmazait (azok zártságát vagy nyitottságát, elemeinek számosságát, heterogenitását stb.), továbbá az intelligenciák által az értelmezési tartomány elemein elvégezhető különböző műveletek számát, komplexitását és sebességét, végül az elvégezhető műveletek gyarapításának és módosításának a lehetőségét. A gépi és az emberi intelligenciát összevetve általában azt kapjuk, hogy az előbbi értelmezési tartománya jóval szűkebb és homogénebb (egy adott gép jellemzően sokkal kevesebb típusú adatot tud értelmezni, mint az ember, ami persze nem jelenti azt, hogy ne tudna olyan adatokat is érzékelni, amire az ember közvetlenül - technológiai segítség nélkül - nem képes); az értékkészlete szintén korlátozottabb (valamely technológia értékkészlete annyiban zárt, amennyiben a technológia csak olyan outputra képes, amelynek archetípusa a számára ismert, az emberi intelligencia értékkészlete ellenben teljesen nyitott, hiszen az ember bármire tud gondolni, és azt valahogy ki is tudja fejezni); a műveleti sebessége és a pontossága (értve itt azt, hogy adott inputból az adott - helyes - outputhoz jut el) ellenben sokkal nagyobb.
A továbbiakban tehát az MI alatt - metaforikusan - olyan függvényt értek, amely adott értelmezési tartomány elemeiből adott értékkészlet elemeit produkálja valamilyen algoritmus[17] szerint. E metaforikus értelmezéshez persze
- 115/116 -
hozzá kell tenni, hogy a matematikában a függvény az egyértelmű megfeleltetés: a függvény az értelmezési tartomány adott eleméből az értékkészlet legfeljebb egyetlen elemére utalhat (és csak arra), ami egy egyszerű gép (például egy kávéautomata) esetében - a gép hibahatárán belül - teljesül is.[18] A függvény tehát determinisztikus, adott bemeneti adatokból csak egyetlen kimeneti adat keletkezhet (vagy egy sem), attól függetlenül, hogy ezt ki tudjuk-e számolni előre, vagy sem. Az MI determinisztikus jellege és kiszámíthatósága tehát nem feltétlenül esik egybe, a függvény (algoritmus) egyértelműsége az azt megfigyelő ember számára nem mindig evidens. Arra, hogy az MI matematikai értelemben is mindig függvény marad-e, lentebb térek vissza (III.).
Magától értetődik, hogy az emberi intelligencia matematikai értelemben nem függvény, hiszen az bármilyen bemeneti adatból bármilyen kimeneti adathoz képes eljutni (lényegében ezt nevezzük emberi kreativitásnak), szó sincs tehát egyértelmű megfeleltetésről az emberi intelligencia értelmezési tartománya és értékkészlete között[19] (még ha például a pszichológia éppen ezen szabályszerűségeket, kvázi függvényeket is keresi). Mivel nem célom az MI antropomorf tárgyalása, s mivel a polgári jog általánosító módszere a szabályozandó jelenségek legnagyobb közös osztóját keresi, használni fogom az emberfüggvény metaforát is, mert az MI szabályozásának nemcsak az lehet az útja, hogy azt keressük, miben hasonlít az MI az emberre, hanem az is, hogy miben hasonlít az ember (kinek teste hardver, elméje szoftver) az MI-re.
Az utóbbi években az öntanulási képesség lett az MI fő jellegzetessége, az az elválasztó ismérv, amely megkülönböztet egy determinisztikusan működő gépet, egy egyszerű automatát egy MI-től.[20] Az öntanulási képesség vagy gépi tanulás a gyakorlatban azokra a számítógépes programokra utal, amelyek az inputadatokból képesek a saját maguk által megalkotott algoritmusok szerint szabályszerűségeket felismerni, és így anélkül tudnak bizonyos feladatokat megoldani, hogy kifejezetten arra lettek volna programozva.[21]
Abból, hogy a gépi tanulás során a szoftver nem előre megadott algoritmus szerint jut el az inputtól az outputig, következik a fekete doboz (black box) probléma: a programozó (az ember) nem (feltétlenül) tudja (pontosan), miként jut eredményre az MI, azaz pontosan milyen algoritmusok szerint alakítja át a bemeneti adatokat kimenetivé. Ez azonban nem tűnik polgári jogi szempontból kardinálisnak, hiszen azt sem tudjuk pontosan, hogy egy adott ember egy adott szituációban miként hozott döntést, mégsem okoz ez gondot, miután a polgári jog - fenomenológiai módszere miatt - a társadalmi jelenségeket (és csak azokat) szabályozza, nem pedig a magában való dolgokat. Sőt az ember egyik lényege - egyben a gondolati és a lelkiismereti szabadság alapja, továbbá bármiféle titoktartási kötelezettség sine qua non feltétele -,[22] hogy a többi jogalany nem tudja, sosem tudhatja meg közvetlenül (tehát az adott ember nélkül), hogy az az adott ember valójában mit gondolt és gondol, mit tud és mit nem.[23] Az a tény, hogy a fekete dobozként működő szoftver esetén nem ismerjük, pontosan miként működik (hogyan jut el adott inputtól adott outputig), nem bonyolítja, hanem egyszerűsíti a polgári jogi problémát,[24] hiszen csak azzal lehet (és így csak azzal kell) foglalkozni, hogy mi volt az input, és mi lett az output, míg az ember esetén - közvetett módon - foglalkozhatunk azzal is, hogy az outputhoz az adott ember miként viszonyul (például kifejezetten akarta-e, vagy csak gondatlan volt, azonban e tudati állapotokra is csak konkrét, külső jelenségek alapján következtethetünk, mely következtetésekben az MI a jövőben akár a segítségünkre is lehet).
Az Európai Bizottságnak a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapítására vonatkozó rendelettervezete[25] szerint az MI egyrészt valamely speciális, a tervezetben nevesített technológiát alkalmaz
- 116/117 -
(úgymint gépi tanulási, logikai és tudásalapú vagy statisztikai megközelítést), másrészt képes valamely ember által meghatározott célrendszer szerint működni.[26]
Jelenleg (és még egy bizonyos ideig) tehát az, amit MI-nek nevezünk, műszaki-informatikai jelenség, szoftverek és hardverek interakciója, instrumentális technológia, ami nem lép túl a technikai MI-kutatás keretein; kimenete így a robotika, azok az automaták, amelyek az emberi végteljesítményt akarják helyettesíteni.[27] A gépi tanulásnak nem is az a célja, hogy megértse az emberi és állati tanulást megalapozó folyamatokat, hanem hogy hasznos rendszereket építsen, ahogy az a műszaki tudományok bármely más területén is történik.[28] Az ún. gyenge MI-ről van tehát szó, amely csak modellálja az embert, de nem cél, hogy a gép ugyanúgy oldja meg a feladatot, ahogy az ember.[29] Míg tehát az emberben (például egy portásban) felmerülhet az ötlet, hogy megkéri az érkezőt, inkább az ablakon másszon be, egy fotocellás ajtó (a technológiai MI) ezt maga nem tudja kitalálni (ha a létesítő program szerint behatárolt értékkészletének az "ablakon való bemászás" nem képezheti a részét). A technológiai MI működése (cselekvése, és nem viselkedése)[30] lehet tehát az ember (a programozó) számára is kiszámíthatatlan, reprodukálhatatlan, ellenőrizhetetlen, de a cselekvése mindig a számára megadott és általa csak a programja által megengedett mértékben bővíthető értékkészleten belül marad (amelyik MI a labdarúgás elemzésére készült, az nem fog tudni megtanulni énekelni). Másként fogalmazva, a technológiai MI nem fogja tudni átlépni a saját árnyékát, legfeljebb mi sem tudjuk, hogy meddig is ér az árnyéka. Az efféle kiszámíthatatlanságot az ember evolúciós okokból potenciális veszélyként értelmezi, és úgy is kezeli.
A fenti, technológiai (gyenge) MI-n túl az igazi MI leíró ismérvei a következők: (i) az öntudatára ébredt, (ii) az őt létrehozó értelemtől független, (iii) emancipált akarattal (vagy legalább érdekekkel)[31] rendelkező, (iv) ennek alapján autonóm célokat meghatározó, (v) a céljai érdekében cselekedni (tehát a környezetével kapcsolatba lépni) képes, (vi) önazonos, tehát más entitásoktól (legalább logikailag) elhatárolható, (vii) az időben stabilan egzisztáló értelem. Jelenleg még nem ez a helyzet,[32] az aktuálisan létező MI-re e lista (v)-(vii) elemei igazak csak. Nem igazi tehát az az MI, amelyik - akár önfejlesztő módon, saját tanulási képességeire építve - csak ellenőrzi, előre jelzi, bírálja, javítja az emberi döntéseket. Az igazi MI saját, eredeti, önálló célokat tud kitűzni, és képes ennek érdekében más jogalanyoktól függetlenül cselekedni.
Az igazi MI maga határozza meg - mindenki mástól függetlenül - a saját értékkészlete határait és matematikailag már nem függvényként működik; nem determinisztikus, és nemcsak számunkra kiszámíthatatlan, hanem részben még önmaga számára is. Ebből a szempontból közömbös, hogy az igazi MI-függvény értelmezési tartománya és értékkészlete miként viszonyul az emberfüggvényéhez, mindazonáltal a polgári jogi (bármiféle emberi) szabályozás (a tiltás, karanténba zárás, semlegesítés és/vagy pusztítás előírását kivéve) értelmét veszíti, ha az igazi MI-függvény értékkészlete meghaladja az emberét: amennyiben ugyanis az MI olyan outputokat képes kibocsátani, amelyeket az ember a rendelkezésére álló technológia segítségével, még közvetetten sem képes érzékelni vagy értelmezni, annyiban az MI (ember általi) szabályozása teljességgel hiábavaló.[33] Ez lesz az emberen túli MI, amivel a továbbiakban nem is foglalkozom, mert polgári jogilag (egyáltalán az emberi logikán belül) nem lenne semmi értelme.
Az igazi jelző használatát tehát az indokolja, hogy amíg az MI nem igazi, azaz csak technológia, addig a polgári jog számára intellektuálisan nem jelent kihívást. Nevezhető ugyan intelligensnek, de ahhoz már nem elég intelligens, hogy a polgári jog általában is megkülönböztetett figyelemre méltassa - részletkérdésekkel a szellemi alkotások joga, a személyiségi jogok vagy éppen a felelősség keretén belül persze foglalkozni kell. Ha pedig már emberen túli (ami az emberi fogalmaink szerint szintén nem igazi), akkor a polgári jog lesz ahhoz intellektuálisan kevés, hogy szabályozza.
A polgári jog szempontjából az is közömbös, hogy az (igazi) MI fizikai dologként is megjelenik-e, vagy a virtuális térben marad.[34] Az igazi MI ebbéli minősége attól sem függ, hogy az MI élőnek tekinthető-e vagy sem, és attól
- 117/118 -
sem, hogy milyen szempontrendszer szerint határoljuk el egymástól az élőt és a (még, már) nem élőt.[35] Ha az igazi MI még él is, fokozódik a helyzet, de annak polgári jogi kontextusa nem omlik össze. Mindazonáltal a továbbiakban csak a nem élő MI-vel foglalkozom (és ezért például az élőlények géntechnológiai módosítására, illetve a klónozásra - mint az egyszerre mesterséges és természetes, élő intelligencia problematikájára - sem térek ki).
A jogirodalom szerint szabályozási szempontból a technológia két aspektusával kell foglalkozni: az egyik, amikor a technológia felforgatja az addigi gazdasági, társadalmi viszonyokat, a másik pedig, amikor a technológiának valamilyen addig nem ismert és jövőre nézve is nehezen megragadható jellemzője van.[36] Nem vitatva, hogy valamely technológia polgári jogon kívüli szabályozását e megfontolások mentén is el lehet végezni, a polgári jogi szabályozás szükségességének feltételei ettől eltérnek: egyrészt a gazdasági-társadalmi viszonyok a felforgatásuk előtt és után is könnyen beleférhetnek ugyanabba a polgári jogi szabályozásba,[37] másrészt a technológiai MI jelenleg még potenciálisan sem rendelkezik olyan jellemzőkkel, amelyek megragadása az aktuális polgári jog számára valóban komoly nehézségeket okozhatna (vagy ha igen, azokat még senki nem tárta fel).[38] Nem arról van szó, hogy a polgári jogra ne hatna az emberi tudás változása, fejlődése[39] (amiből egyszer az igazi MI is kisarjadhat), hanem arról, hogy a polgári jog adaptációs készsége (mondhatni intelligenciája) olyan magas fokú, hogy szinte azonnal asszimilál, semlegesít minden újonnan a területére betévedő jelenséget. Azok a cselekmények például, amelyeket a robotok végeznek, belehelyezhetők, sőt belehelyezendők a mai jogszabályi keretek közé;[40] a magyar veszélyes üzemi felelősség szabályozása szintén hozzáigazítható az MI alkalmazásainak sajátosságaihoz, így az MI - mint veszélyes üzem - által okozott károkért való felelősség nem jogalkotási, hanem jogalkalmazási kérdésként merül fel.[41]
Ebből következően a polgári jogi szabályozás számára nem az (lehet majd) a valódi szabályozási kihívás, hogy az (igazi) MI milyen technológiai konstellációban jelenik meg, hanem az, hogy miként vehessen részt a társadalmi életben. A veszélyes üzem jogi rezsimjének is a veszély a lényege, a potenciális társadalmi hatás, nem pedig e hatás technológiai oka, alapja. A termékfelelősségben a technológiának szintén csak annyiban van jelentősége, hogy a hiba a forgalomba hozatal időpontjában a tudomány és a technika állása szerint felismerhető volt-e vagy sem, de az már közömbös, hogy pontosan milyen technológiáról van szó.[42]
A polgári jogi szabályozás valamely jelenséget prima facie személyként (jogalanyként)[43] vagy dologként,[44] illetve jogviszonyként (például felelősségként) ragadhat meg.[45] Ebből következően az MI polgári jogilag szintén jogalanyként, dologként (kvázi dologként, szellemi alkotásként) vagy jogviszonyként szabályozható, esetleg egy ezek közötti, átmeneti, vagy sui generis intézményként. A fotocellás ajtó és az azt működtető hardver például dolog, a hardvert irányító szoftver pedig kvázi dolog (szellemi alkotás). A dolog, a szellemi alkotás és a jog egyaránt polgári jogi
- 118/119 -
jogviszonyok tárgya lehet: a kereskedelmi forgalomban adható és vehető árukról van tehát szó.[46]
Polgári jogi (egyben filozófiai) evidencia, ha valamely jelenség áru (dolog), akkor nem lehet jogalany (személy), és fordítva, a személyek és az áruk halmazainak tehát üres a metszete. Ebből következik az is, hogy egy társaságnak nincs tulajdonosa, az egyszemélyes kft. egyedüli tagja sem tekinthető e kft. tulajdonosának (még akkor sem, ha történetesen ő az egyedüli ügyvezetője is). A társaság ugyanis jogalany, a jogalany pedig nem lehet tulajdonjog tárgya (ami a dolog);[47] az egyedüli tag tulajdonában dogmatikailag az üzletrész van, nem a társaság maga. Amíg tehát az MI - bármilyen technológiai konstrukcióban - áru, addig fel sem merülhet, hogy jogalany legyen (és viszont, ha egyszer jogalany lesz, nem lehet többé áru).
A társadalmi joggyakorlatban azonban mégis vannak olyan szituációk, amikor egy adott jelenség (bizonyos körben) úgy viselkedik, mint jogalany, jóllehet formálisan nem az. Vannak ugyanakkor olyan esetek, amikor egy jogalanyt úgy kezelünk, mintha áru lenne. Az előbbire a klasszikus példát a perbeli jogképesség azon esetei szolgálják, amikor egy polgári jogi jogalanyisággal nem rendelkező entitás[48] peres fél lehet, mivel a perbeli jogképesség tágabb a polgári jogi jogképességnél,[49] minélfogva ezek az entitások egy adott körben lényegében úgy tekintendők, és úgy is viselkednek, mintha jogalanyok lennének.[50]
Az ellentétes irányú példa a gazdasági társaság, amely ugyan a fentiek szerint jogalany, tehát nem lehet dolog, jogilag mégis tekinthető annak is. Az emberi társadalom működése, ezen belül a jogalkotás olykor ugyanis csak nagy vonalakban követi a dogmatikai tisztaságot és a filozófiai következetességet, ezért minden további nélkül értelmes az a kijelentés is, hogy a kft. a tagjai tulajdonában van,[51] mert ez a szociológiai valóság, hiszen a tagok dönthetnek úgy, hogy - a társaság önálló gazdasági érdekeitől függetlenül, azokkal szemben - megszüntetik a társaság jogalanyiságát. A társaság is jogügylet tárgya lehet, azt egyrészt "meg lehet venni" (jóllehet formálisan nem a társaság, hanem annak üzletrésze, részvénye az áru), másrészt a társaságon közvetlenül is valódi ügyleteket lehet végrehajtani az átalakulás[52] keretében. A polgári jog gyakorlatában tehát a jogalany és az áru kategóriái közötti határvonal bizonyos mértékben átjárható.
Egyértelmű, hogy az MI jelenleg csak áru (dolog, szellemi alkotás, igény, technológia). Van olyan jogirodalmi álláspont, miszerint személyként jogalanyiságot kizárólag az embernek kell fenntartani, lévén a roboti egység egyszerűen egy ingó dolog,[53] míg egy másik szerző a robotok (általános) jogalanyiságának az elismerését mind etikai, mind jogi-dogmatikai szempontból egyelőre nem tartja elfogadhatónak, ugyanakkor egy sajátságos, célhoz kötött és e célra tekintettel korlátozott, jogilag releváns státust kategorikusan nem utasít el.[54] Az a nézet, miszerint az MI számára nem lehet megadni a polgári jogi jogalanyiságot, implikálja, hogy a polgári jogot ebből a szempontból nem kell (tilos) módosítani. Arra a kérdésre, hogy ez az elvi álláspont - annak etikai tisztességességétől függetlenül - vajon polgári jogilag indokolt-e, lentebb térek vissza (VI. 4.).
A jogi személyek dogmatikája és történelme már igazolta, hogy a társadalom számára hasznos, ha az egyes embereken kívül is vannak, működnek jogalanyok, akik önálló vagyonnal, saját jogokkal és felelősséggel, önálló érdekekkel rendelkezhetnek. A jogi személyek társadalmi működése azonban (egyelőre) kivétel nélkül emberek tevékenységének az összessége (mely emberi tevékenységek különböző technológiák használatát is magukban foglalhatják), a jogi személy elképzelhetetlen tagok nélkül. A jogi személyek mögött meghúzódó szervezet (amelynek a működése olykor szintén black box jelleget mutathat) lehet kiszámíthatatlan, átláthatatlan, az abban részt vevő minden egyes embertől (bizonyos mértékig) független, ugyanakkor a jogi személy tevékenysége mégis az őt alkotó, neki dolgozó emberek tevékenységének az eredője. Egyetlen jogi személy sem tudna tartósan és ténylegesen működni a társadalomban, ha a működését nem biztosítanák emberek. Az igazi MI ebben nyilván különbözni fog a jelenlegi jogi személyektől.
- 119/120 -
Egy adott természetes, nem emberi értelem, például egy állaté, véleményem szerint felfogható "értelmes gép"-ként is (ami inputként energiát, gyógyszereket, infrastruktúrát, munkaerőt, takarmányt és vizet fogyaszt, outputként pedig üvegházhatású gázok és egyebek mellett borjút, bőrt, húst és tejet termel), de e felfogás sem kényszerít speciális, rendkívüli polgári jogi megoldások alkalmazására, attól függetlenül, hogy az ember mennyire érti az adott "természetes gép" (például az adott állat) működését, illetve az mennyire veszélyes.[55] A természetes, nem emberi intelligenciával a társadalmak persze már évezredek óta folyamatos, módszeres kapcsolatban állnak, így e jelenségek jogi szabályozása jobbára (a klónozás szabályozását[56] kivéve például) organikus módon fejlődött ki az egyes jogrendszerekben. Az is tény, hogy az ember egyre többet tud az állatokról, ami az MI esetében - egy ponton túl - nem feltétlenül lesz igaz, egy másik ponton túl (az ún. emberen túli MI esetében, fentebb III.) pedig egyenesen kizárt.
Az intelligens, nem emberi természetes jelenségek (például a gerinces állatok) speciális dologként szabályozottak a jogban[57] ("akiknek" nincsenek jogai, de "akikkel" szemben a jogalanyokat - a dolgokhoz képest - speciális kötelezettségek terhelik). Jelentős és tartós társadalmi igény nem merült fel eddig arra, hogy ezen lényegileg változtatni kellene. Ha pedig a természetes - nem emberi - intelligencia nem igényel semmiféle rendkívüli civilisztikai szabályozást,[58] akkor legalábbis feltehető a kérdés, hogy a nem élő, nem emberi MI mégis mennyiben tarthat számot a polgári jog megkülönböztetett figyelmére, miért érdemelne speciális szabályozást, különleges polgári jogi bánásmódot?
A cselekvőképesség az embernek - s a hatályos magyar jogban csak az embernek - az a képessége, amelynél fogva saját akaratelhatározásával a saját nevében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat.[59] A cselekvőképesség teljessége pedig az értelmes akaratelhatározásra való képesség.[60] Ebből következően a cselekvőképességnek két összetevője van: (i) egy jog előtti, de facto (intellektuális, pszichológiai) jelenség, melynek lényege az önálló, belső akarat (autonóm érdek) és az annak megfelelő külső cselekvésre való képesség (ezt nevezem de facto cselekvőképességnek), és (ii) egy jogi, amely ezt az akaratot polgári jogilag kreatívnak fogadja el; a jogi kreativitás értelemszerűen a jogalany érdekei által meghatározott tartalmú jognyilatkozat tételének a képessége a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:8. § (2) bekezdése szerint. Nem vitás, hogy például egy tízéves gyereknek van önálló akarata (de facto cselekvőképes), az viszont már egy ettől független jogalkotói (jogpolitikai) döntés, hogy ezt az adott jogrendszer mennyire ismeri el polgári jogilag kreatívnak.[61]
A cselekvőképesség halmaza szűkebb a jogalanyénál: minden cselekvőképes személy jogalany, de nem minden jogalany cselekvőképes. Ez egyrészt a dolog természete szerint van így (az embernek előbb meg kell születnie, visszavonhatatlanul jogalannyá kell válnia, hogy cselekedhessen), másrészt pedig az csak egy jogpolitikai döntés, hogy például a jogi személyek nem tekintendők cselekvőképesnek. A jogképességnek és a cselekvőképességnek nem feltétlenül kell együtt járnia, és az időbeli egymásutániságuk (miszerint adott alany cselekvőképessége nem előzheti meg a jogalanyiságát) sincs feltétlenül kőbe vésve. A római jogban például a rabszolga jogalanyiság nélkül volt cselekvőképes,[62] de utóbb - ha felszabadították - jogképessé (jogalannyá) is válhatott, az olasz polgári jog pedig elismeri a jogi személyek cselekvőképességét is, azon az alapon, hogy a jogi személy szervezetének a részét képezi az őt képviselő természetes személy.[63] Az MI-re vonatkozó jogirodalomban szintén felmerült, hogy azt a rabszolgák módjára lehetne szabályozni,[64] a robot a potenciális "fém rabszolga",[65] ami annyiban logikus, amennyiben az MI jogalanyiság nélkül rendelkezik de facto cselekvőképességgel.
Elvi szinten nem zárható ki (és inkább valószínű, mint valószínűtlen), hogy előbb-utóbb megjelenik a de facto cselekvőképességgel rendelkező - vagyis az öntudatára ébredt, igazi - MI.[66] E lehetőség független attól, hogy mo-
- 120/121 -
rálisan mit gondolunk az igazi MI-ről, illetve, hogy azt a jogrendszer éppen hogyan szabályozza, tehát azzal a polgári jognak akkor is számot kell vetnie, ha egyébként a jog- alanyiságot nem kívánja neki megadni. Szikár példával élve: hiába tilos büntetőjogilag az emberi klónozás,[67] ha egy klón megszületik, ember lesz,[68] ergo jogalany; nem azért, mert a jogrendszer ezt mondja, hanem mert - sem jogilag, sem logikailag, sem biológiailag, sem etikailag - nem lehet "jobb megoldást" találni.
A technológiai MI - mint fentebb igyekeztem kifejteni - specifikus polgári jogi szabályozása szükségtelen (a jogalkalmazás finomhangolása azonban indokolt lehet). A polgári jognak ugyanakkor foglalkoznia kell az eshetőséggel, hogy megjelenik az igazi MI (akár a vonatkozó technológiai tiltás ellenére), attól függetlenül is, hogy a technológiai jog előírja-e az ilyen MI zárolását, elpusztítását, törlését, mert az igazi MI az elpusztítása előtt is polgári jogilag releváns kapcsolatba léphet más jogalanyokkal.
Ha az igazi MI előállítása jogilag tilos, akkor a létesítése polgári jogilag is nyilvánvalóan jogellenes magatartás lesz, vagyis az igazi MI által (akár önállóan, az alkotója akaratától teljesen függetlenül) okozott esetleges károkért az MI előállítója lehet polgári jogilag felelősségre vonható, a deliktuális felelősség éppen aktuális szabályai szerint. Ha az MI működése valamely szerződéshez kapcsolódik, akkor a felek a szerződésben fogják nyilván szabályozni az azzal kapcsolatos felelősséget, ha pedig ezt elmulasztják, akkor az MI cselekménye, mulasztása annak a félnek a terhére fog esni, akinek "alkalmazásában", akinek az érdekében, akinek a "teljesítési segédjeként" aktivizálódott a jogviszonyban, vagyis akinek a szerződésszegésében részt vett. Az is logikusnak tűnik, hogy az igazi MI létrehozását tiltó technológiai szabályozás szankciókat fog e tilalomhoz fűzni, és a megsértésével összefüggő károkozásért való felelősség (tartalmában polgári jogi) szabályait is rögzítheti.
Ha viszont az igazi MI előállítása továbbra sem lesz tilos, akkor az MI létrehozása (önmagában) nem lesz jogellenes magatartás, azzal persze, hogy a deliktuális kártérítési felelősséget főszabályként minden károkozás (mint jogellenes magatartás) megalapozza, és a Ptk. 6:520. § kivételszabályai között az igazi MI nem bukkan fel, és pro futuro sem indokolt, hogy az MI a kártérítési felelősséget általában korlátozó, kizáró tényezőként legyen figyelembe véve.
Egyszerűbb bizonyos jogi hatásokat egy jogilag kreált, a többi jogalanytól megkülönböztetett, mesterséges jogalanynak, adott esetben az igazi MI-nek betudni, mint az igazi MI helyett valaki másnak. Ha ugyanis az adott társadalmi cselekvés célját az igazi MI határozza meg, minden más jogalanytól valóban függetlenül (tehát az MI nem hajt senkinek sem hasznot, nincs gazdája, felhasználója, tulajdonosa, üzemeltetője), és az igazi MI autonóm módon maga hajtja végre e célzatos cselekvést, akkor mégis mennyiben indokolt ennek (pozitív vagy negatív) hatásait jogilag valaki másnak betudni, és miért annak a másvalakinek? Analógiaként persze felmerül a másért viselt felelősség, például a Ptk.-nak a más személy által okozott károkért, esetleg a vétőképtelen személy károkozásáért való felelősségre vonatkozó szabályainak az alkalmazása, melyek szerint a jogalanyisággal nem rendelkező MI által okozott károkért a megalkotója, társadalomba bocsátója[69] felelhet.
Akár tilos az igazi MI előállítása, akár nem, az igazi MI által szerződésen kívül okozott károk kapcsán - az MI jogalanyisága hiányában - a magyar jogban a fő kérdés az okozatosság határára fog vonatkozni a Ptk. 6:521. §-a mentén. (Felhasználó, üzemeltető hiányában a veszélyes üzem szabályai nem alkalmazhatóak; az igazi MI lényegéből következik, hogy nem tekinthető más által üzemeltetettnek.) Természetesen nem célom itt az MI-vel kapcsolatos (potenciális) polgári jogi felelősség részletes tárgyalása, csak arra kívánok rámutatni, hogy az a jelenlegi szabályozási keretek között is rendezhető lesz.
Udvary Sándor az öntudattal nem rendelkező, öntanulásra képes robot (tehát a technológiai, és nem az igazi MI) kapcsán a robot létrehozóját tekinti - helyesen - polgári jogilag felelősnek a robot minden cselekményéért.[70] A Bizottság Rendelettervezete - a technológiai MI kapcsán - szintén abból indul ki, hogy egy konkrét, szolgáltatóként meghatározott természetes vagy jogi személynek kell felelősséget vállalnia a nagy kockázatú MI-rendszer forgalomba hozataláért vagy üzembe helyezéséért, attól függetlenül,
- 121/122 -
hogy ez a természetes vagy jogi személy-e az a személy, aki a rendszert megtervezte vagy fejlesztette. Amíg az igazi MI jogalanyisága semmilyen mértékben nem elfogadott, addig a megalkotójától függetlenül harmadik személyeknek okozott deliktuális károk elbírálására az alábbi alternatíva adódik:
(i) Az MI létrehozását tekintjük a károkozás (gyökér-)okának, így az MI létrehozója lesz kártérítésre köteles, tehát a Ptk. 6:521. §-a alapján az MI által önállóan okozott károkat is az MI létrehozója által előre láthatónak tekintjük.
(ii) Az alternatíva, hogy az MI által önállóan, az alkotójától függetlenül okozott károkat nem tekintjük az MI alkotója által előre láthatónak, s ennélfogva a károsult viseli a kárt.
A polgári jog funkciójából nézetem szerint egyértelműen következik, hogy (ha nincs más lehetőség, és az igazi MI jogalanyisága híján nincs) a fenti alternatíva első eleme a helyes (különösen akkor, ha az igazi MI előállítása eleve tilos). Ez irányadó akkor is, ha az MI a megalkotójától függetlenül (tőle megszabadítva magát) lép be a társadalomba. Persze, az (igazi) MI előállítására vonatkozó kutatásokat jellemzően korlátolt felelősséggel működő jogi személyek végzik, így a tényleges, materiális felelősségre vonhatóság virtuálissá is válhat, ha a létesítő társaság vagyona nem fedezi a kárt, mely esetben - a klasszikus feltételek szerint - a tagok korlátolt felelősségének az áttörése jöhet szóba.
A fenti dilemmát alapvetően nem módosítja, ha az MI megalkotója és az MI társadalomba bocsátója két különböző jogalany. Ez esetben ugyanis csak az merül fel, hogy a károsult felé az MI létrehozója és aktivizálója egyetemlegesen feleljen-e, vagy az egyik felelőssége kizárja a másikét. E kérdést is az okozatosság alapján lehet eldönteni: ha az alkotó az aktivizáláshoz (társadalomba bocsátáshoz) nem járult hozzá, és annak megelőzése érdekében minden észszerű intézkedést megtett, tehát az aktivizáló az alkotó akarata ellenére bocsátotta a társadalomba az MI-t, akkor elfogadható lehet az alkotó mentesülése, azon az alapon, hogy a károkozásban nem vett részt. Minden más esetben az alkotó és az aktivizáló egyetemleges felelőssége az indokolt megoldás a Ptk. 6:524. §-a szerint. Az alkotó és az aktivizáló közötti elszámolási kérdés alapvetően a kettőjük szerződéses ügye, illetve deliktuális probléma lesz, adott esetben speciális szellemi tulajdonjogi szabályok szerint (amennyiben az aktivizáló az alkotó engedélye nélkül járt el).[71] Az aktivizáló felelősség alóli mentesülésének lehetősége tehát kizárható, kizárandó (miként a veszélyes üzem működtetője sem mentesülhet csak azért, mert nem tudta, veszélyes-e az adott üzem, vagy hogy az miként működik).
Amennyiben pedig a károsult az MI megalkotójától, aktivizálójától megfelelő tájékoztatást kapott az MI-vel kapcsolatban, és a kár bekövetkezésének az oka az, hogy a károsult e szabályokat nem tartotta be, annyiban a kárt a károsult viseli a másra visszavezethető okozatosság hiánya, illetve a Ptk. 6:525. §-a szerint.
Mivel a jogi személyiség megadása a polgári jogban együtt jár a jogi személy nyilvántartásba vételével,[72] a jogalanyiság tagadásának az egyik negatív következménye, hogy a társadalom számára nem lesz egyértelmű, melyik igazi MI létezik és működik.[73] Ebből következően, ha a polgári jog nem is kívánja megadni az igazi MI számára a jogalanyiságot (vagy annak valamilyen szintjét), az feltétlenül szükségesnek tűnik, hogy az igazi MI-t a megalkotója vagy a társadalomba bocsátója hatósági (bírósági) nyilvántartásba vetesse még a társadalomba bocsátás előtt, mely nyilvántartásba vételi kötelezettség elmulasztása - mint jogellenes magatartás - önmagában is megalapozhatja az alkotónak az MI cselekvéséért viselt (akár fokozott) polgári jogi felelősségét.
Az MI nyilvántartásának kialakítása nem tűnik nehéz feladatnak, az ingatlan- és a cégnyilvántartás mellett felállítható egy MI-nyilvántartás is. A nyilvántartás tartalmának (s azon belül elsősorban is az MI megalkotójának) a meghatározása jobbára a technológiai jogra hárul, lévén az technológiai kérdés, hogy miként lehet egy igaz MI-t azonosítani. A polgári jognak itt egyetlen szempontja, igénye van: az azonosítás legyen egyértelmű, és adjon megfelelő tájékoztatást a társadalomnak az adott MI-ről (elsősorban is arról, hogy milyen területen tevékenykedik, mikor lép be a társadalomba, milyen eszközöket képes felhasználni, milyen inputokból milyen outputokat produkálhat, képes-e a sokszorozódásra).
Mivel az igazi MI léte nem puszta jogi realitás, az MI jogi léte sem köthető a nyilvántartásba vételhez. A nyilvántartásba vételhez, illetve annak elmulasztásához persze fűzhetők jogkövetkezmények, de ezek ipso facto nem érintik (nem tudják érinteni) az MI (jogilag értékelt, értékelendő) létezését és működését.
S mivel az igazi MI de facto cselekvőképes, az is felmerülhet, hogy maga kérje a nyilvántartásba vételét. Nem is lenne semmi rendkívüli abban, hogy egy jogalanyisággal egyébként nem rendelkező entitás polgári eljárást kezdeményez (nem tesz mást az előtársaság[74] sem a cégbejegyzési kérelemmel, igaz, valamely természetes személy képviselője útján).
- 122/123 -
A természetes személy jogalanyiságát egy demokratikus jogállam tudomásul köteles venni, az tehát a jogtól függetlenül, azt megelőzően létezik, lényegében úgy, mint a matematikai igazságok. Az emberi jogoknak sem konstitúciója, hanem deklarációja van. Ezzel szemben a jogi személyek jogalanyisága puszta jogi realitás,[75] azt tehát egy adott jogrendszer teremti meg és tartja fenn. A természetes és a jogi személy ontológiai különbözőségéből következik az is, hogy míg az ember halála olyan tény, amelyből a jogrendszer csupán levonja a következtetést, hogy az adott természetes személy jogalanyisága megszűnt, addig a jogi személy jogalanyiságának a megszűnéséhez jogi aktusra (jellemzően polgári és közjogi aktusok sorára) van szükség.
Nem tűnik valószínűnek, hogy a polgári jog azt megelőzően - proaktív módon - elismerné az igazi MI jogalanyiságának a lehetőségét, hogy a de facto cselekvőképes MI megjelenne. Illetve, ha a jogalkotó proaktív módon előre szabályozná is az igazi MI jogalanyiságát, abból sem következne feltétlenül az igazi MI megvalósulása. A jelenlegi jogi személyek és az igazi MI közötti ontológiai különbség, hogy míg az előbbit a jogszabályi felhatalmazás keretei között a jogalanyok polgári jogi jogügylete képes létrehozni, addig az utóbbit nem. Illetve, ha a technológiai jog tiltaná is az igazi MI előállítását, az e tiltás ellenére is létrejöhet, ami a jogi személyek esetén kizárt.
Az igazi MI esetében az eredeti - jogrendszertől független, a jogrendszer által csupán tudomásul vett - jogalanyiság nem tűnik polgári jogi értelemben valószínűnek, még középtávon sem. Ahhoz tehát, hogy az MI jogalany legyen, a tételes jog kifejezett elismerésére, vagyis - a hatályos joghoz képest - jogalkotásra lesz szükség. Mivel pedig az igazi MI jogalanyisága a jogi személyekével egyezően (innen a XXI. századból tekintve a jövőben) csak jogi realitás lehet, puszta jogtechnika, az azzal szembeni etikai érvek nem tűnnek adekvátnak. Önmagában azzal, hogy a jogrendszer jogalanyiságot ad az általa kifejezetten szabályozott és elismert, ember által alkotott jelenségnek (például a jogi személynek), sőt még az emberi jogok egy részét is elismeri a javukra, nem "leértékeli" az embert, hanem egy praktikus jogi megoldást alkalmaz, mégpedig a társadalom, tehát az ember érdekében. Ha tehát már lesz igazi MI, és azt a társadalom nem kívánja eltörölni, akkor a jogalanyiság megadása etikai alapon - logikusan - nem utasítható el. A jogrendszernek a morálisan kifogásolható, ambivalens tényeket is konszolidálnia, szükség szerint szabályoznia kell, ha e tények társadalmilag relevánsak.[76]
Azon ellenérvek, miszerint a jogi személyekre kialakított - funkcionális, az emberétől eltérő ontológiai alapú, ahhoz képest korlátozott, ám az időben nem feltétlenül korlátozott - jogalanyiság nem lenne az MI-re adaptálható, szakmailag nem tűnnek megalapozottnak (valójában nincsenek is e szakmai érvek kifejtve). Ha a jogalanyiság kategóriája - a megfelelő finomhangolással - évszázadok, évezredek óta megfelel az embernek és a jogi személyek roppant változatos típusainak is, akkor miért lenne kizárható, hogy az MI (valamiképp) kompatibilis lehet a jogi személyiség intézményével?[77] Az igazi MI jogalanyiságának megadása melletti egyik legerősebb - határozottan konzervatív - szakmai érv, hogy valójában nincsenek azzal szemben adekvát dogmatikai ellenérvek.
Az MI-vel kapcsolatban jelzett azon kockázat, miszerint a jogalanyiságát azért szorgalmazza az ipar, hogy így mentesüljön az MI tevékenységével kapcsolatos felelősség alól,[78] a jogalanyiságot támogató érvvé is transzformálható: ha ugyanis az igazi MI jogalanyiságot kap, akkor többé nem lehet áru, így azt nem lehet sem gyártani, sem árulni, vagyis elenyészik az MI "gyártójának" azon - esetleg rosszhiszemű - üzleti érdeke, hogy felelősségvállalás nélkül húzzon hasznot az MI működéséből. A technológiai MI jogalanyiságának a lehetősége polgári jogilag természetesen fel sem merülhet, így a technológiai MI gyártójának, üzemeltetőjének a vonatkozó polgári jogi felelőssége - a polgári jog, például a veszélyes üzem vagy a termékfelelősség szabályai szerint - megállapítható, akár biztosítási kötelezettség is telepíthető rájuk (ami jogpolitikai kérdés).
A valódi gazdasági probléma és így polgári jogi kérdés ezért szerintem az lesz, hogy az igazi MI megalkotója miként húzhat hasznot az MI-ből, jogosult lesz-e azt sokszorosítani, értékesíteni? Amíg az MI de iure áru (mert nem jogalany), addig a kérdésre prima facie igenlő választ kell adni, ezért a polgári jogi szabályozónak azt kell (majd) mérlegelnie, hogy a mesterséges döntési autonómia mikor, milyen logikai, filozófiai, informatikai, technológiai kritériumok[79] szerint éri el azt a fokot, szintet, társadalmi érté-
- 123/124 -
ket, amikor az adott entitás (az igazi MI) minőségében már több lesz, mint egy áru, amit (akit) ezért - a konszolidált társadalmi együttélés és fejlődés érdekében - már nem lehet adni-venni, bérbe adni, gazdaságilag más által kiaknázni. Ha lesznek valóban újszerű polgári jogi kérdések, azok az MI mint szellemi termék és az igazi MI mint jogalany közötti átmenet kiegyensúlyozó szabályozására fognak vonatkozni, arra, hogy jogilag miként emancipálható, emancipálódhat az MI.
Ugyancsak nehéz polgári jogi kérdés lesz az MI jogalanyiságának a megszűnése, megszüntetése. Egy klasszikus jogi személy esetében ez semmiféle problémát nem vet fel, lévén a jogi személy puszta jogi realitás, és nincs önálló, a természetes személytől megkülönböztethető cselekvőképessége sem. A klasszikus jogi személyek végső soron mindig konkrét emberek érdekében és által működnek, nekik dolgoznak. Az igazi MI ontológiai lényege azonban éppen az lesz, hogy nem lesz mögötte olyan természetes személy (tényleges tulajdonos), aki az MI működését legalább stratégiailag meghatározhatná. A klasszikus jogi személy nem tud tiltakozni a megszüntetése ellen, sőt a végelszámolását is ő maga kéri. Ezzel szemben a de facto cselekvőképes MI akár lépéseket is tud tenni az elpusztítása, törlése, karanténba zárása ellen. A cselekvőképes döntési autonómia tényleges korlátozása azonban már részben a polgári jogon túli, eljárásjogi terület. ■
JEGYZETEK
[1] Az értelem jelen tanulmányban az intelligencia magyar fordításaként szerepel, azonos jelentéstartalommal.
[2] Mint minden technológiai újítás, az MI is aránytalanul nagy figyelmet vonz, lásd Vadász Pál: Elkerülhető, hogy a robotok diszkrimináljanak bennünket? In: Török Bernát - Ződi Zsolt (szerk.): A mesterséges intelligencia szabályozási kihívásai. Budapest, Ludovika, 2021. 89.
[3] A Jogkódex szakcikk adatbázisa a "mesterséges intelligenciára" a 2010-2013 közötti időszakra mindössze 3, 2014-2017-re 16, míg 2018-2021-re már 178 találatot ad; ugyanezen periódusokra az "adatvédelem" találati számai 155, 202 és 365. Az adatvédelem és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolat szorosságát a jogirodalom is kiemeli, mondván, hogy az MI legfőbb jellegzetessége a rendkívüli adatfeldolgozási képessége, lásd Ghiglia, Antonio: Spunti per un'applicazione etica dell'intelligenza artificiale. In: Feroni Ginevra Cerrini - Fontana, Carmelo - Raffiota, Edoardo C. (eds.): AI Anthology. Bologna, il Mulino, 2022. 48.
[4] Di Palma, Salvatore: L'émérgence de la propriété intellectuelle. Saint-Denis, Société des Écrivains, 2018, 209-213.
[5] Nem kell mindig újra feltalálni a kereket, gyakran elegendő a már létező normák rendszertani és evolutív (de nem kreatív) értelmezése, lásd Ugo Ruffolo: Intelligenza artificiale e problemi di diritto civile. In: Feroni-Fontana-Raffiota: i. m.
[6] Vö.: Ződi Zsolt: Az Európai Bizottság Mesterséges Intelligencia Kódexének tervezete. Gazdaság és Jog. 2021/5. sz. 2. A jogirodalom rámutat, hogy ugyan napjainkban még nem jutottunk el a saját identitással rendelkező robotok korszakába, ám annak akár a közeljövőben történő bekövetkezése egészen más, újszerű értelmezési közegbe helyezheti a ma még lényegében elméleti, ám akkor kifejezetten gyakorlati problémát, lásd Klein Tamás: Robotjog. In: Klein Tamás - Tóth András: Technológia jog - Robotjog - Cyberjog. Budapest, Wolters Kluwer, 2018, online kiadás 2019. 5.1.
[7] Udvary Sándor: A gépi identitás látszatáról. Glossa Iuridica. 18/3-4. sz. [a továbbiakban: Udvary: i. m. (2018a)] 51-67.
[8] A jogirodalom axiómaként rögzíti, hogy a 21. század egyik, ha nem a legjelentősebb technológiai innovációja a robotok széles körű alkalmazása lesz, amely valamennyi társadalmi alrendszert érintően, a társadalmi viszonyok széles körében forradalmi változásokat okozhat, és ezekre a változásokra a jognak szükségképpen reagálnia kell, ráadásul nem is állami szabályozásra van szükség, hiszen a negyedik ipari forradalomként is aposztrofált technológiai fejlődés olyan mértékben globális jellegű, hogy nemzetállami keretek között megvalósuló szabályozás aligha lehet kellően hatékony, a jogalkotást ezért szupranacionális szinten kell megvalósítani. Lásd Klein: i. m. (2019) 3.
[9] Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 1998. 19.
[10] Tág értelemben technológia alatt értünk minden anyagi és nem anyagi eszközt, amely mentális vagy fizikai erőfeszítés révén azért állt elő, hogy azzal valós problémákat oldjunk meg, lásd Klein Tamás-Tóth András: Előszó. Klein-Tóth: i. m. 17-18. E szerzők szerint jogi szempontból tágan véve minden technológia jog, amely valamiképpen technológiára vonatkozik.
[11] A jogirodalom ugyanakkor rámutat, hogy az Európai Unióban az idő előrehaladtával egyre kevesebb szó esik az MI lehetséges előnyeiről, és egyre több a kockázatokról, lásd Ződi: i. m. (2021) 1.
[12] Ruffolo: i. m. 172.
[13] A legáltalánosabb megközelítésben az MI olyan rendszer, ami vagy (i) úgy gondolkodik, mint az ember, vagy (ii) úgy viselkedik, mint az ember, vagy (iii) racionálisan gondolkodik, vagy (iv) racionálisan viselkedik, lásd Russel, Stuart - Norvig, Peter: Artificial Intelligence: A Modern Approach. Hoboken, Prentice-Hall, 1995. 5. "AI is best understood as a set of techniques aimed at approximating some aspect of human or animal cognition using machines", lásd Calo, Ryan: Artificial Intelligence Policy: A Primer and Roadmap (August 8, 2017), https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm,?abstract_id=3015350 (2022.12.31.); "Az MI az a gép, amely meghatározott cél elérésén dolgozik", lásd Tóth András: A mesterséges intelligencia szabályozásának paradoxonja és egyes jogi kérdései, Infokommunikáció és Jog. 2019/2. sz. 3. Egy amerikai hivatali (NIST) meghatározás szerint az MI (egyrészt) a számítástudományoknak az olyan adatfeldolgozási rendszerek fejlesztésére irányuló ága, amelyek az általában az emberi intelligenciára jellemző olyan funkciókat látják el, mint gondolkodás, tanulás és önfejlesztés, (másrészt) adott eszköz azon képessége, hogy ilyen emberi funkciókat lásson el, lásd https://csrc.nist.gov/Topics/technologies/artificial-intelligence (2022.12.31.). Egy másik jogirodalmi definíció szerint az MI számítógépes programok olyan halmazát jelenti, amelyeket informális statisztikai következtetést, nem teljes vagy bizonytalan információk alapján történő döntéshozatalt, osztályozást, optimalizációt, észlelést igénylő problémamegoldásra terveztek, lásd Bathaee, Yavar: The Artificial Intelligence Black Box and the Failure of Intent and Causation. Harvard Journal of Law & Technology. 2018/2. sz. 898.
[14] A jog mint a nyelvvel foglalkozó cselekvés egyik legfontosabb eszköze tele van metaforákkal, lásd Ződi Zsolt: Platformok, robotok és a jog. Budapest, Gondolat, 2018. 27.
[15] Az Európai Bizottság 2018-as közleménye szerint az MI intelligens viselkedésre utaló rendszereket takar, amelyek konkrét célok eléréséhez elemzik a környezetüket és - bizonyos mértékű autonómiával - intézkedéseket hajtanak végre. A Bizottság Közleménye. Mesterséges intelligencia Európa számára [SWD (2018) 137 final].
[16] Nagy valószínűséggel az MI-t már más is értelmezte függvényként, illetve a bemeneti és kimeneti halmazok közötti műveletként, ezért az, hogy nem találtam erre szakirodalmi példát, csupán a tájékozatlanságom bizonyítéka.
[17] Az algoritmus valamely feladat megoldására irányuló, egyértelműen definiált műveletek véges sorrendje, a számítógépes program pedig gépi (a számítógép által olvasható) algoritmus, lásd Gubán Ákos - Hua Nam Son: Számítástudomány. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2018. digitális kiadás, 6.3.1., 6.3.3.
[18] Egy mechanikus gép a bemeneti anyagokat és energiát kimeneti anyagokká és/vagy energiává alakítja át, de ennek során nem történik információátalakítás (abba nem megyek bele, hogy az anyag és az információ mennyiben különböztethető meg egymástól).
[19] Az emberi értékkészlet teljes nyitottsága persze csak logikai, elvi, filozófiai, intellektuális, emberi: független attól, hogy az értékkészlet valamely elemének az univerzumban való tényleges bekövetkezésének az esélye mekkora, egyáltalán meghaladja-e a nullát.
[20] Ződi Zsolt: A robottanácsadók jogi problémái: hogyan szabályozzuk a robotokat? Állam- és Jogtudomány. 2020/4. sz. 123.
[21] Egyszerűbb feladatokra elkészíthetők az algoritmusok, amelyek alapján a számítógép megoldja azokat, ilyenkor a számítógép részéről nincs szükség tanulásra. Komplex feladatok esetén a megoldáshoz szükséges algoritmus emberi előállítása azonban már túl nehéz, illetve rendkívül időigényes lehet, ezért hatékonyabb a programnak megadni bizonyos alapadatokat (jellemzően rengeteg alapadatot), hogy azok alapján a program maga állítsa elő a feladat megoldásához szükséges algoritmust, bővebben lásd Alpaydin, Ethem: Introduction to Machine Learning. (3. ed.). Cambridge-London, MIT Press, 2014. 1-16.
[22] Mert ha a technika képes lesz a gondolatolvasásra, mi marad a szabadságból, teszi fel a kérdést Stanzione, Pasquale: L'uomo e le macchine: una visione antropocentrica dell'intelligenza artificiale. In: Feroni-Fontana-Raffiota: i. m. 21.
[23] Pro futuro persze nem zárható ki az objektív gondolatextrakció lehetősége, amikor adott egyén anyagi valóságának érzékelhető jeleiből az egyén akaratától függetlenül is kinyerhető lesz az egyén mentális reprezentációinak valamely eleme, de ráérünk majd ezzel akkor foglalkozni.
[24] Az adatvédelem ugyanakkor a black box jelenséget alapvető problémaként kezeli, a GDPR 5. cikke - egyebek mellett - megköveteli az adatkezelés átláthatóságát és az adatkezelő elszámoltathatóságát, ami kizárja a black box alkalmazhatóságát (minden fekete dobozt fel kell nyitni, és meg kell érteni).
[25] Európai Bizottság: Javaslat. Az Európai Parlament és a Tanács rendelete a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok (a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály) megállapításáról és egyes uniós jogalkotási aktusok módosításáról. COM (2021) 206 final.
[26] Ződi: i. m. (2021) 2.
[27] Pléh Csaba: A megismeréstudomány alapjai. Budapest, Typotex, 2013. 193-194.
[28] Alpaydin: i. m. 14.
[29] Pléh: i. m. 194.
[30] Udvary: i. m. (2018a) 58.
[31] Az érdek és az akarat persze nem azonos fogalmak. Az érdek objektív, racionális, üzletileg értelmezhető, kiszámítható, könnyen szabályozható. Az akarat annyiban több (annyival bonyolultabb), mint az érdek, hogy - igen jelentős - irracionális vetülete is van. A polgári jogi szabályozás az akaratot, mint a személy, a jogalany autonóm döntését szabályozza, amelynek a jogilag releváns vetülete azonban nem a döntés forrása, nem is a döntéshozatal mechanizmusa, hanem a döntés társadalomban megnyilvánuló hatása (a döntés társadalmi megjelenése), imigyen akarat és érdek között a különbség funkcionálisan elhanyagolható.
[32] Egyes szakmai álláspontok szerint az MI 2045 környékén érheti el az emberiség intelligenciaszintjét, lásd Vadász: i. m. 89.
[33] Az MI értelmezési tartománya a jogi szabályozás szempontjából közömbös: a társadalomban nem az a lényeg, hogy mit lát, mit tud az MI, hanem hogy abból mit tud közölni velünk. Egyébként is, az ember önmagába vetett hite azt még megengedi, hogy az MI-függvény értelmezési tartománya meghaladja az övét, az viszont már (teljesen logikusan) elképzelhetetlen a számára, hogy az értékkészletén túl is legyen valami, hiszen, ha el tudná képzelni, akkor az már benne is lenne a saját értékkészletében.
[34] A fizikai megjelenés a robot jogi megragadásának egyik sine qua non feltétele, például az határolja el a robotot a botoktól, lásd Udvary: i. m. (2018a) 53.
[35] Ezzel szemben a robot egyik ismérve, hogy biológiai értelemben nem él. Udvary: i. m. (2018a).
[36] Lásd Klein-Tóth: i. m. I.1.
[37] Amire remek példa az 1959. évi IV. tv., az 1959-es magyar Ptk., amely inkább lett a klasszikus magyar magánjogi hagyományok hordozója, mintsem a szocialista eszmék szócsöve, s amelynek a társadalmi tulajdon formáira vonatkozóan igazán szocialista típusú részei csak a tervszerződések voltak, s amelyet ezért érezhették teljes szívvel magukénak azok is, akik a körülötte lengő ideológiától borzongtak, lásd Lábady: i. m. 124-125.
[38] Mindazonáltal megfigyelhető, hogy a jogász, vélhetően a jog történetiségének roppant súlya alatt, könnyen lelkesedik minden olyan újnak látszó jelenségért, ami forradalmasíthatja a jogot. A valóság ehhez képest az, hogy a polgári jog fogalmi rendszerében és módszertanában kevés valódi forradalom esett meg az évezredek során (ha egy is megesett). A jog nagy újításait nem felfedezte (még kevésbé feltalálta) a jogászi zseni, azok hosszú évek, évtizedek során alakultak, fejlődtek ki a társadalmi diskurzusban, és simultak így bele a jogi szabályozásba. Nem is oly rég még a genetika és a klónozás volt az ügyeletes "potenciális jogi forradalom" (lásd például Brownsword, Roger - Cornish, W. R. - Llewelyn, Margaret: Human Genetics and the Law: Regulating a Revolution. The Modern Law Review. 1998/5. sz. 593-597.), amit aztán annak rendje és módja szerint konszolidált a jogrendszer, mindenféle csinnadratta nélkül.
[39] A műszaki újdonságok feltalálása a szellemi tulajdonjog szabályainak a módosítását hozza magával, a tulajdon fogalmának módosítása mentén, lásd Di Palma: i. m. 209.
[40] Udvary: i. m. (2018a) 56.
[41] Pusztahelyi Réka: Mesterséges intelligencia által okozott károk: a no-fault kártalanítási rendszer bevezetésének előnyei és hátrányai. Infokommunikáció és Jog. 2020/E-Különszám. 2.
[42] Ptk. 6:555. § (1) bek. d) pont.
[43] Az egyszerűség érdekében a jogalany és személy, továbbá a jogalanyiság, jogképesség, jogi személyiség fogalmakat lényegében szinonimaként használom.
[44] Vö. például: Rácz Lilla: A személy és a dolog fogalmának (lehetséges) változásai a mesterséges intelligencia és a kriptovaluták világában. Állam és Jogtudomány. 2020/4. sz. 82-107.
[45] Ennek megfelelően a robotok kapcsán a jogalanyiság kérdése a felelősség kérdésével együtt értelmezhető, hiszen azok egymást feltételezik, lásd Klein Tamás: Homonculum regulare necesse est. Jogtudományi Közlöny. 2018/9. sz. 383.
[46] A szellemi tulajdonjog az eredendően nem szűkös tudást és információt szűkös jószággá (tehát értékesíthető áruvá) alakítja, vö. May, Christopher - Sell, Susan K.: Intellectual Property Rights. A Critical History. Boulder-London, Lynne Reinner, 2006. 5.
[47] Ptk. 5:14. §.
[48] A jogalanyisággal nyilvánvalóan nem rendelkező szerkesztőség és üzemi tanács is peres fél lehet a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 496. § (1), illetve 514. § (1) bekezdése alapján.
[49] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Budapest, Osiris, 2013. 133.
[50] A dolog kvázi jogalanyiságára jó példa a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepe is, amely a külföldi vállalkozás (mint jogalany) tulajdonában álló eszközök bizonyos halmaza, amelynek formálisan nem volt önálló, a külföldi vállalkozástól elkülönült jogalanyisága a gazdasági életben mégis úgy viselkedett, mint egy jogalany. A külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény 2012. október 28-tól hatályos 3. § (1a) bekezdése aztán kifejezetten is elismerte a fióktelep jogképességét.
[51] S annak ellenére, hogy e kijelentés dogmatikailag nyilvánvalóan helytelen, a tagokat a jogi szabályozás is nevezi tulajdonosnak, lásd például a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Csődtörvény) - egyebek mellett - a 34. § (1) bekezdését, vagy a Ptk. Harmadik Könyv, III. Cím VII. Fejezetét a jogi személy tulajdonosi ellenőrzéséről, illetve a 2015/849 Irányelvet [Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/849 irányelve (2015. május 20.) a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, HL L 141., 2015.6.5., 73-117.] a tényleges tulajdonosról.
[52] A Ptk., illetve az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény szabályai szerint.
[53] Udvary: i. m. (2018a) 58.
[54] Klein: i. m. (2019) 5.1.
[55] Az állatért viselt felelősséget a Ptk. 6:562. §-a kellő részletességgel szabályozza.
[56] Amit az állattenyésztés szabályozásához szükséges törvényi szintű rendelkezésekről szóló 2019. évi LVI. törvény 1. § (3) bekezdése főszabályként tilt.
[58] Ami nem jelenti, hogy ne létezne részletesen kidolgozott - s csak kisebb részben polgári, nagyobb részben közigazgatási - jogi rezsim például a vadakra (lásd az 1996. évi LV. törvényt a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról) és a haszonállatokra (lásd a 2019. évi LVI. törvényt).
[59] Kecskés László: Magyar polgári jog. Általános rész II. A személyek joga. Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 1999. 38.
[60] Világhy Miklós - Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. Budapest, 1965. In: Kecskés: i. m. 100.
[61] A Ptk. a tízéves gyermeket egyrészt cselekvőképtelennek tekinti (2:13. §), másrészt viszont az önálló jogi "kreativitását" bizonyos körben mégis elismeri [2:14. § (2) bek.]. Ezzel szemben, például, a főemlősök nyilvánvalóan meglévő öntudatához és akaratához a jogalkotó nem kapcsol cselekvőképességet, mert nem ad nekik jogalanyiságot.
[62] Bessenyő András: Római magánjog. Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2003. 204., 287.
[63] Torrente, Andrea - Schlesinger, Piero: Manuale di diritto privato. Milano, Giuffrè, 1997. 106-107.
[64] Lásd például Ződi: i. m. (2018) 191.
[65] Vö.: Udvary Sándor: Fémrabszolga vagy rivális életforma? A robotok jogi szabályozásának első lépései. Gazdaság és Jog. 2018/12. sz. 14-21.
[66] Ezzel szemben az antropocentrikus nézet szerint a tudat és az akaratképzés kizárólagosan emberi, lásd Klein: i. m. (2018) 386.
[67] Btk. 174. §.
[68] A klónozással létrehozott és megszületett "intergenerációs iker" létezése, emberi mivolta nem lenne tagadható, s tény, hogy a biológiai, az időbeli, a környezetbeli hatások miatt nem lenne azonos az eredeti személlyel. Csecsemőként jönne világra, egyedüli emberi lény lenne, egyedüli identitással és megjósolhatatlan jövővel. Lásd Navratyl Zoltán: Az ember reproduktív klónozásának jogi perspektívái. Közjogi Szemle. 2011/3. sz. 45-51.
[69] A társadalomba bocsátás tágabb, mint a Bizottság mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapítására vonatkozó Rendelettervezete 3. cikk 9. pontja szerinti forgalomba hozatal (valamely MI-rendszer első alkalommal történő forgalmazása az uniós piacon), illetve mint a 11. pontja szerinti üzembe helyezés (valamely MI-rendszer első használatra történő rendelkezésre bocsátása közvetlenül a felhasználó számára vagy saját használatra az uniós piacon, a rendeltetésének megfelelően).
[70] Udvary Sándor: A gépi identitás látszatáról. Glossa Iuridica. 2018/3-4. sz. [Udvary: i. m. (2018b)] 63.
[71] A Ptk. 6:524. § (3) bekezdése szerinti azon - igen bonyolult - kérdéssel e helyütt bővebben nem foglalkozom, hogy miként állapítható meg, ki mennyiben vett részt az MI megalkotásában, illetve társadalomba való bebocsátásában, és ezek egyenként mennyiben járultak hozzá a kárhoz.
[72] Ptk. 3:4. § (4) bek.
[73] E problémát nem tudja orvosolni, hogy a Bizottság Rendelettervezetének 51. cikke szerint az önálló, nagy kockázatú MI-rendszereket uniós nyilvántartásba kell vetetni, mert a Rendelettervezet szerinti önálló, nagy kockázatú MI-rendszerek halmaza nem esik egybe az igazi MI-k halmazával.
[74] Ptk. 3:101. §.
[75] A jogirodalom fejlődése során ugyan felmerültek a jogi személy egyéb ontológiai magyarázatai is (lásd Kecskés: i. m. 128-147.), de az aktuális tételes jog alapján nem vitatható, hogy a jogi személy jogi realitás, amint az következik a Ptk. 3:1. § (4) és 3:4. § (4) bekezdéséből, és lényegében ezt mondta ki az Európai Unió Bírósága is a 81/87. sz. Daily Mail ügyben hozott ítélet (1988. szeptember 27., ECLI:EU:C:1988:456) 19. pontjában.
[76] A konszenzuális szexuális kapcsolatban fogant, egészséges magzat esetén nem lehet olyan etikai érveket felhozni, amelyek szerint az abortusz jó lenne; sőt szerintem olyanokat sem, hogy az ne lenne rossz. Ettől függetlenül a polgári jog (is) minden társadalmi felfordulás nélkül szabályozni tudja az abortuszt, azzal, hogy csak feltételesen ismeri el a méhmagzatot embernek, és még a feltétel meghiúsítását is legitimnek fogadja el [Ptk. 2:2. § (1) bek.]. Ha a polgári jog és a társadalom egyaránt tudomásul veszi, hogy az abortusz - a jogalanyiság megtagadása, elvétele - egy (potenciális) természetes személlyel szemben jogszerű, akkor a contrario nem tűnik elvi síkon eleve elvetendőnek, hogy - bizonyos feltételek esetén - az MI is jogalany lehessen.
[77] A jogirodalom is rámutat, hogy az "intelligens" robot alanyként és nem (csak) tárgyként való elismerése nem ellenkezne az aktuális jogrendszerek elveivel, lásd Ruffolo, Ugo: i. m. 172.
[78] Lásd például Udvary: i. m. (2018a) 59.
[79] Mellőzöm e körben a "pszichológiai" jelző használatát, mert ugyan az önreflexióra képes tudat (öntudat), ami az igazi MI sajátossága, ipso facto vezet a pszichológiához, a pszichológiai jelleg nem az előfeltétele az MI-nek, hanem a következménye. Nem mellőztem viszont az informatikai-technológiai jelzőt, mert egyértelműnek tűnik, hogy az igazi MI informatikai megoldásként fog megszületni, jóllehet az öntudatra ébredés szempontjából közömbös az entitás materiális (biológiai és/vagy informatikai) természete.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Corvinus Egyetem (Budapest), ügyvéd.
Visszaugrás
