A második világháborút követő évtizedekben a Dél-Amerikába menekült Josef Mengele a brazil őserdő közepén Adolf Hitler gondosan megőrzött génjeiből életképes embriókat hozott létre, majd a világra jött gyermekeket precíz terv szerint örökbe fogadó szülőknél helyezte el szerte a világon - a történet egy Oscar-díjas rendező filmje, A brazíliai fiúk.
Általánosságban a reproduktív célú klónozást negatív reakciók kísérik a társadalom részéről, amelyeket mára már szinte megszámlálhatatlan fantasztikumba illő mozifilm és elképzelés táplál híres-hírhedt emberek reprodukálásáról vagy tökéletes hadsereg felállításáról.[1] Nyomban le lehet szögezni: nem született még ember klónozással,[2] s a jogalkotók is komolyan tiltani kívánják a módszert. Más kérdés persze, hogyan közelítünk a reproduktív célú klónozás témájához. Gondolnánk-e arra, ami első hallásra talán furcsa lehet, hogy több millió "klón" él közöttünk a világon? Őket úgy hívjuk, hogy egypetéjű ikrek.[3] Ekkor azonban természetes körülmények között oszlik kétfelé az eredetileg egy embrió, szemben azzal, amikor mesterséges úton volna lehetőség genetikailag azonos utódokat létrehozni.
A klónozásnak két módszere lehetséges.[4] (1) Az egyik az ún. sejtszétválasztásos eljárás (embryo splitting), ekkor általában egy négy-nyolc sejtes stádiumban lévő, anyatesten kívüli embrió sejtjeit, az ún. blasztomérákat szétválasztják, így mesterségesen képeznek teljesen életképes ikerembriókat, hasonlóan a természetes úton létrejövő egypetéjű ikrekhez. Az embrionális sejtek a fejlődés e stádiumában még ún. totipotens sejtek, ami azt jelenti, hogy azok teljesen azonosak, még nem indultak differenciálódásnak[5], ezért a szétválasztás után is megőrzik azon képességüket, hogy továbbfejlődjenek, s belőlük két genetikailag teljesen azonos egyed alakuljon ki.[6] (2) A klónozásnak a másik fajtája az ún. sejtmagátültetéses eljárás (somatic cell nuclear transfer), ami az előbbihez képest bonyolultabb, de biológiai sikerét az állattenyésztésben már bizonyította, hiszen a kilencvenes évek végén e módszer alkalmazásával született Dolly bárány.[7] Ennek során egy petesejtből eltávolítják az örökítő anyagot hordozó sejtmagot (enukleálás), s helyére egy szomatikus, azaz testi sejt magját ültetik vissza, majd a produktumot mesterségesen, kémiai és fizikai módszerekkel osztódásra, fejlődésre késztetik.[8] Mivel az örökítő anyag, a DNS hordozója a sejtmag, ezért a klónozott embrió genetikai állományát az enukleált petesejtbe ültetett testi sejtmag fogja meghatározni. Megjegyzendő azonban, hogy a sejtmagjától megfosztott petesejt sem teljesen mentes az örökítő anyagtól, hiszen igen csekély mértékben tartalmaz ún. mitokondriális DNS-t[9], ezért az utód - ellentétben a sejtszétválasztásos módszerrel - genetikailag nem lesz teljesen azonos az előddel, a sejtmagdonorral, csak majdnem.[10] A sejtmagátültetéses klónozás jelentősége jelenleg az embrionális őssejtterápiában rejlik - ekkor terápiás célú klónozásról beszélhetünk -, amikor a klónozott embrió őssejtjeit kívánják felhasználni különböző betegségek kezelésére.[11] Reproduktív klónozás esetén viszont a klónozott egyed megszületése lenne a cél, ami jelenleg puszta hipotézis, de mégis talán érdemes eljátszani a gondolattal.
Mire lenne jó, ha egy klónozott egyed világra jönne? Esetleg a sejtmagátültetéses módszer kapcsán egy "feminista utópia" keretein belül felvetődhet, hogy az áttörést jelenthet az azonos nemű párok reprodukcióját illetően, mivel férfi hímivarsejt nem szükséges hozzá, csupán egy petesejt és egy testi sejt, így a reprodukcióhoz donor férfit nem kellene igénybe venni.[12]
Noha a jelenlegi társadalmi felfogások a szexuális úton történő utódnemzés felsőbbrendűségét hirdetik, ami a biológiai-evolúciós sokszínűség és változatosság alapját teremti meg, vajon érdemes lenne-e elgondolkodni azon, hogy a reproduktív klónozás kiegészíthetné a jövőben a jelenleg alkalmazott asszisztált reprodukciós technikákat, vagy alternatívát kínálhatna azok mellett?
Eltekintve most a populáris fantasztikumoktól, előfordulnak a meddőségnek olyan esetei, amikor a gyermeket kívánó pár asszisztált reprodukció útján vállalna gyermeket, de ivarsejtet nem tud szolgáltatni a megtermékenyítéshez, s donor ivarsejt vagy ivarsejtek igénybevétele szükséges, amelyeknek a genetikai állományát az utód hordozni fogja. Ezzel szemben a reproduktív klónozás lehetőségével számolva a férfi meddősége esetén az anya enukleált petesejtjébe az apa testi sejtjének sejtmagját ültetnék vissza, s késztetnék fejlődésre az embriót, majd visszaültetnék az anyaméhbe. A nő meddősége esetén donor petesejtből távolítanák el a sejtmagot, s helyére a gyermeket kívánó nő vagy a férfi testi sejtmagját ültetnék vissza.[13] Mindkét esetben a pár legalább felerészben genetikailag is kötődne a gyermekhez, szemben a donor ivarsejtek felhasználásával végzett megtermékenyítéssel.[14] Így a biológiai értelemben hagyományos származáshoz közel kerülne az eljárás, harmadik személy, donor genetikai állományának átöröklődése az utódra nem lenne szükségszerű.[15] Genetikailag saját gyermek utáni vágy motiválja a szülőket a már bevett asszisztált reprodukciós technikák esetében is, világos, hogy miért. Ezzel mindkét, vagy legalább egyik szülő maga is hozzá tud biológiailag járulni a gyermek létezéséhez.[16]
S valóban, külföldön többen felvetették, hogy azonos nemű párok esetében a reproduktív klónozás lehetőséget teremtene a genetikailag saját gyermek vállalására. Női párkapcsolatban ez tulajdonképpen azt jelentené, hogy nincs szükség harmadik személy, donor igénybevételére, mert az egyik fél a petesejtet, a másik a testi sejtet szolgáltatná a folyamathoz. Férfi párkapcsolatban persze a dolog csak korlátozottan működne, hiszen ott mindenképpen szükség van donor petesejtre, igaz ugyan, hogy azt megfosztanák a sejtmagjától, hogy helyére a testi sejtmagot ültessék.[17]
A reproduktív klónozással összefüggésben szinte minden országban adott a jogpolitikai cél, miszerint azt tiltani kell. Ehhez képest viszont maga a jogi szabályozás, a tilalom nem feltétlenül egyértelmű, korántsem biztos, hogy a jogszabályok fedik a biológiai lehetőségeket.
Magyarországon az egészségügyi törvény 165. §-a az embrió fogalmát definiálja, ami "minden élő emberi embrió a megtermékenyítés befejeződése után a terhesség 12. hetéig."[18] E definíció azonban biológiai értelemben nem terjed ki a sejtmagátültetéses klónozással létrehozott embrióra, hiszen ekkor nem megtermékenyítéssel, nem hímivarsejt igénybevételével, hanem sejtmagátültetéssel, fúzióval jön létre az embrió. Ezen túlmenően az egészségügyi törvény 180. §-ának (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy "egymással genetikailag megegyező egyedek nem hozhatók létre."[19] E szabály a sejtszétválasztásos klónozásra igaz, azonban a sejtmagátültetéses módszerre nem, hiszen - ahogy arról korábban volt szó - a sejtmagátültetéses klónozás során a klónozott embrió genetikailag nem teljesen azonos az előddel, a sejtmag donorjával az enukleált petesejtben visszamaradó nagyon csekély mitokondriális DNS miatt. A törvénnyel kihirdetett Oviedói Egyezmény[20] az egészségügyi törvényhez hasonlóan tiltja az olyan beavatkozást, amelynek célja egy másik emberi lénnyel "genetikailag azonos" emberi lény létrehozása, azonban az Egyezmény már tudomásul veszi a sejtmagátültetéses klónozás biológiai tényszerűségét mikor kimondja: "egy másik emberi lénnyel »genetikailag azonos« emberi lény kifejezés azt az emberi lényt jelenti, akinek egy másikéval genetikailag megegyező sejtmagállománya van."[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
