Az embert talán már korábban is, de bizonyíthatóan legkésőbb az ókortól foglalkoztatta olyan teremtmények, gépek, embertől különböző, emberszerű lények létrehozatala, megalkotása, amelyek életét, munkás mindennapjait segítik, de arra is találunk példát, hogy emberi érzelmek alanyát, s tárgyát álmodta meg bennük. Napjaink technológiai forradalma, a robotika eredményei azzal kecsegtetnek, hogy beteljesítik ezt a régi álmot. Talán nem tévedünk nagyot, ha axiómaként rögzítjük, hogy a 21. század egyik, ha nem a legjelentékenyebb technológiai innovációja a robotok széles körű alkalmazása lesz, amely valamennyi társadalmi alrendszert érintően, a társadalmi viszonyok széles körében revolutív változásokat okozhat. Ezekre a változásokra a jognak mint a társadalmi viszonyok kiemelt jelentőségű szabályozási eszközének szükségképpen reagálnia kell. A tanulmány a robotok egyes jogi szabályozási kérdéseit veszi számba, különös figyelmet fordítva a jogalanyiság és a felelősség kérdésére. A szabályozás szükségességét - a címben jelzetteknek megfelelően - adottnak vesszük, ám annak mikéntjével kapcsolatban (sok esetben) csupán kérdőjelek elhelyezésére vállalkozunk. Ez az írás, amely csupán szerény kísérlet egy jövendő robotjogi szabályozás kontúrjainak vázolására, hangsúlyozottan vitaindító kíván lenni, egyes megállapításainak provokatív jellege is kifejezetten ezt a célt szolgálja.
1. Már az ókori gondolkodók fantáziáját is megragadta, hogy élettelen tárgyakat miként lehetne élettel megtölteni, intelligens gépeket építeni és hogyan lehetne azokat emberi tulajdonságokkal felruházni. Ennek a gondolatiságnak szép példája a klasszikus római irodalomból ismert ciprusi szobrász, Pügmalión (latinosan Pygmalion) személye. Róma aranykorának költője, Ovidius a görög és római átváltozásmítoszokat tartalmazó Metamorphoses (Átváltozások) című munkájában a híres szobrász, Pygmalion beleszeret az általa alkotott női szoborba, és miután "arany Venus átértette" a szobrász imáját, életre keltik a lányt. Az élettelen tárgy élővé válik, ember által teremtett, emberszerű élőlény jön létre.[2] Hasonló emberi törekvés olvasható ki a zsidó hagyományban kialakult (prágai) Gólem történetéből is. A zsidó folklór népmondájának elbeszélése értelmében a 16. századi prágai gettóban Maharal (Júda Löw ben Becalél) rabbi életet varázsolt egy agyagból készült műemberbe. Az élettelen tárgy a szájába elhelyezett varázserejűnek mondott papír segítségével kelt életre, és szolgálta a rabbit. Az élettelenből élővé teremtés és az újra élettelenné alakítás a történetben oda-vissza lehetséges, hiszen ha Maharal az Isten nevével ellátott cédulát eltávolította, akkor a gólem ismételten élettelen agyagtömeggé vált.[3] Az ember által teremtett emberi lény leírására használták továbbá az alkimisták (elsők között Paracelsus[4]) a homunculus (emberke, kicsi ember) kifejezést (erre utal a címbeli kifejezés is), amely egy lombikban, tisztán vegyi, kémiai úton, laboratóriumban előállított emberszerű lény képzetét jelentette. A gazdag irodalmi példák sorában - jelentőségénél fogva - még szükséges megemlíteni Faust doktor mitologikus alakját. A Faust-legendárium számos feldolgozásában visszatérő mozzanat, amikor a lelkét a sátánnak eladó
- 380/381 -
tudós-alkimista vegykonyhájában, lombikban mesterséges embert állít elő.[5]
2. A robotokról való gondolkodás a 20. században új lendületet vett, hiszen különösen a század második felétől a technológiai fejlődés elérhető közelségbe hozta az olyan gépek megalkotását, amelyek automatikusan, minimális emberi közrehatással, vagy anélkül képesek - az emberek helyett - tevékenységek elvégzésére. A robotok ipari felhasználása már viszonylag korán megvalósult, különösen egy-egy (nehéz fizikai, vagy fokozott veszéllyel járó) munkafolyamat programozott, robotizált technikával való elvégzése terén, ám egyúttal a science fiction és a filmipar már emberszerű, érzelmekkel rendelkező, humanoid robotokról szóló történetekkel kezdte szórakoztatni a közönséget.
A robotokkal kapcsolatosan társadalmi felfogás ugyanakkor nem egységes a földgolyó egészét szemlélve. Kulturálisan - mutat rá Tóth András - igen jelentős különbség érzékelhető a nyugati és a keleti társadalmak robotokról vallott értékítélete között. A nyugati világban kulturálisan és történelmileg vitathatatlanul léteznek azok a széles körben ismert negatív előítélek, amelyek abból táplálkoznak, hogy az ember által teremtett lények feletti kontroll elvesztését követően a teremtmények alkotójuk és az emberiség ellen fordulnak.[6] Az európai és amerikai társadalmi közegben ezek az előítéletek napjainkban is érzékelhetően jelen vannak. Az elmúlt években többek között Stephen Hawking, Elon Musk és Bill Gates is felhívták arra figyelmet[7], hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező robotok a nukleáris fegyverkezésnél is nagyobb veszélyeket rejtenek, és komoly fenyegetést jelentenek az emberiségre.[8] Ehhez képest a keleti társadalmakban, különösen a távol-keleti kultúrákban a robotokkal kapcsolatban ilyen előítéletekkel, félelmekkel nem lehet találkozni. Ennek egyik, szociokulturálisan meghatározott oka az ősi japán vallási tradícióban, a sintoista hagyományban (a szellemek útja) keresendő. A sintoista vallási tanok azt tanítják, hogy minden létezőnek, így a robotnak is van lelke. Így a robotok létezésére a keleti társadalmak nem mint fenyegető veszélyforrásra, hanem mint metafizikai adottságra tekintenek. A távol-keleti jogi szabályozás mint szabályozási technika is ilyen alapon viszonyul a robotikához. Talán a keleti társadalmak rendkívüli innovációvezéreltségén túl ennek az attitűdnek is betudható, hogy Dél-Koreában már 2008-ban jogszabályt fogadtak el[9], amely a robotok társadalomban betöltött szerepével és működésével kapcsolatos etikai standardokat rögzíti.[10]
3. A 21. század második évtizede kétségkívül egy új technológiai korszak kezdete, amelyben a robotok, botok, androidok és a mesterséges intelligencia különböző formáinak megjelenése egy új technológiai forradalomhoz vezetett, amely napjainkban, hatalmas sebességgel, a szemünk előtt bontakozik ki. Ez a technológiavezérelt átalakulás - vélhetően - messzemenő hatással lesz szinte valamennyi társadalmi alrendszer működésére, az emberi létezés legkülönfélébb aspektusaira. Egy ilyen volumenű, társadalmi hatásokkal járó komplex, technológiai folyamatban rendkívül fontos szerepet játszanak a különböző szabályozók, különösen az államok jogalkotási aktusain keresztül megszülető állami normák. A normaképzésben kiemelkedik az állami jogalkotás, amelynek különleges körültekintéssel kell eljárnia. Tegyük hozzá: valójában nem is a szó szoros értelmében vett állami szabályozásra van szükség, hiszen a negyedik ipari forradalomként is aposztrofált technológiai fejlődés olyan mértékben globális jellegű, hogy nemzetállami keretek között megvalósuló szabályozás aligha lehet kellően hatékony, hacsak nem egy bezárkózó, a technológia áldásait elutasító társadalom képét kívánjuk felfesteni. Ám ez utóbbi hozzáállás álláspontom szerint tarthatatlan.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
