https://doi.org/10.59851/jk.80.09.4
Az észszerű időn belüli eljáráshoz való jog kikényszerítésére szolgáló hatékony jogorvoslati lehetőség megteremtésének göröngyös útján a jogalkotó egy újabb lépést tett a tanulmányban részletezett "új vagyoni elégtétel" bevezetésével, továbbra is egyértelműen a "kártérítési" jellegű jogorvoslatok mellett téve le a voksát. Amennyiben a bíróság bármely, törvényben megállapított intézkedési határidőt túllép, a határidő lejártát követő naptól kezdve hivatalból, erre irányuló kérelem nélkül lenne köteles nem kizárólag polgári, hanem közigazgatási perekben is vagyoni elégtételt nyújtani a felek részére. Ezzel a jogalkotó az ítélkezés tartalmi kérdéseit nem érintő igazgatási kötelezettség megsértését új módon rendeli reparálni. A tanulmány annak kérdését is feszegeti, hogy bár a vonatkozó törvénymódosítás szerint az új szabályozás egyik célja a büntetőeljárások hatékonyságának növelése és elhúzódásuk visszaszorítása, az előzőek szerinti vagy ahhoz hasonló fellépésre ott a jogalkotó továbbra sem kerített sort.
Tárgyszavak: bíróság, határidő, felelősség, mulasztás, vagyoni elégtétel
On the bumpy road to establishing an effective remedy for enforcing the right to a trial within a reasonable time, the legislator has taken another step by introducing the "new property remedy" detailed in this study, clearly opting for the development of remedies of a "damages" nature. If a court exceeds any legally prescribed time limit for action, it will be obliged to grant pecuniary compensation ex officio to the parties, not only in civil proceedings but also in administrative proceedings, starting from the day following the expiry of the time limit, without any request for it. The legislator thus provides a new means of remedying breaches of administrative obligations that do not concern the substance of the judgment. The study also raises the issue that, despite the relevant amendment to the law stating that one of its aims is to increase the efficiency of criminal proceedings and reduce their duration, the legislator has not yet taken action along the same lines or similar regarding such proceedings
Keywords: court, time limit, liability, negligence, pecuniary compensation
Az Országgyűlés 2025. június 11-én elfogadta az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/11917. számú törvényjavaslatot. A tanulmány célja, hogy dogmatikai módszerrel bemutatva a jogszabályt, annak történeti hátterét és bírósági gyakorlatát, ugyanakkor értékelve is a változások várható hatásait, vizsgálja a több mint húsz jogszabály módosítására irányuló javaslatot. A törvényjavaslat szerint a kormány az igazságügyi hivatásrendekkel együttműködve célul tűzte ki az igazságszolgáltatás hatékonyságának folyamatos fejlesztését, és ennek keretében új jogintézményt vezet be: a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvénybe (továbbiakban: Pp.) iktatandó, azonban későbbi hatálybalépéssel a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (továbbiakban: Kp.) módosítása kapcsán immár a közigazgatási perekben is alkalmazandó vagyoni elégtételt, melynek alapján a bíróság bármely, törvényben megállapított intézkedési határidő túllépése esetén a határidő lejártát követő naptól kezdve a késedelemmel arányos vagyoni elégtételt köteles nyújtani a felek részére. A tanulmány a már 2022. január 1. napján hatályba lépett, a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló 2021. évi XCIV. törvény (továbbiakban: Pevtv.) szerinti, ugyanilyen megnevezésű jogintézményt és annak előzményeit is taglalva elemzi, hogy az új vagyoni elégtétel beiktatásával a jogalkotó milyen újabb lépést tett a bíróságok észszerű időn belüli eljárásért való felelősségével kapcsolatos (hatékony) jogorvoslati rendszer kidolgozásában. Kitér arra is, hogy a büntetőbírósági eljárásokkal összefüggésben, úgy tűnik, hasonló jogintézmény bevezetése még (mindig) várat magára. Felvetődik a kérdés: meddig lehet ezzel várni?
A 2017. december 31-ig hatályos, régi Pp. 2. § (3) bekezdése a bíróság főszabályként szubjektív alapú, felróhatóságtól függő felelőssége alóli kivételként szabályozta a tisztességes eljáráshoz, valamint a perek észszerű időn belüli befejeződéséhez fűződő, objektív felelősségen alapuló sérelemdíj mint kompenzáció iránti igény. Ugyanakkor az objektív szankció jelleg a bírói gyakorlatban egyértelműen megkérdőjeleződött, mivel a kialakult gyakorlat szerint "a bíróság a felelősség alól - annak objektív jellege ellenére - kimentheti magát."[1] Ez került ki a per-
- 405/406 -
rendtartásból arra hivatkozással, hogy a jogalkotó az új Pp. a koncepciója alapján az intézményt nem az eljárási kódexben, hanem más jogforrás keretei között kívánta szabályozni.
Az alkotmányjogi panasz mellett egy kérelmezőnek még az eljárás elhúzódása miatti kifogás állhat(ott) rendelkezésére, amely azonban nem nyújt vagyoni kompenzálást. Az EJEB többek között a Barna kontra Magyarország ügyben született ítéletében is elemezte a régi Pp. 114/A. §-ában foglalt szabályozást - amely lényegében nem különbözik a büntetőeljárási törvényben szabályozott ugyanilyen jogintézménytől -, és azt állapította meg, hogy az eljárás elhúzódása miatti kifogás - bár az egyes elmulasztott eljárási cselekmények megtételét orvosolhatja, és benyújtása esetén alkalmas lehet arra, hogy elérje az eljárás a folytatását a benyújtáskori szakaszában - nem tekinthető valóban hatékony jogorvoslatnak, a kifogás előterjesztése esetén sem garantálható, hogy az eljárás egésze észszerű időn belüli marad. A magyar bíróságok is arra a következtetésre jutottak,[2] hogy a kifogás nem jelent hatékony jogorvoslati eszközt az eljárás elhúzódásának kezelésére.[3]
Amennyiben valaki az észszerű időn belüli eljáráshoz való jog sérelme miatt vagyoni igénnyel kívánt fellépni, a bírósági jogkörben okozott kártérítés (Ptk. 6:549. §) iránti perindítás maradt egyedüli lehetőségként, ugyanis a Ptk.-ban szabályozott sérelemdíj vonatkozásában a tisztességes eljáráshoz való jog nem tekinthető személyiségi jognak.[4] Azonban az alapvető jogot ért sérelemre való hivatkozáson túl [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése] személyiségi jog megsértését kell állítani. Ez a kártérítési felelősségi forma ugyanakkor nem objektív, hanem szubjektív felelősségen alapul, azaz egyrészt vizsgálandó a kártérítés általános, négyes feltételének - jogellenesség, felróhatóság, károkozás és okozati összefüggés - fennállása, továbbá a bírósági jogkörben okozott kártérítés speciális kritériumai (a bírósági jogkörben eljárás, valamint a rendes jogorvoslatok kimerítésének követelménye), az igényérvényesítés pedig csak ezek igazolása esetén lehet eredményes.[5]
Király Lillával egyetértve egyfajta visszalépés történt tehát, hiszen a bíróságok régi Pp. szerinti szankcionálása kimaradt a Pp.-ből, és így megszűnt a fél rendelkezésére álló egyik jogorvoslati lehetőség.[6] Az a felvetés, hogy a Ptk. 6:549.§ (1)-(2) bekezdései jelenleg is megteremtik az igény lehetőségét[7] a fél számára, ugyan kétségtelenül igaz,[8] a joggyakorlat alapján azonban a sikeres igényérvényesítésnek gátat szabott, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog mint eljárási alapjog nem tekinthető egyben személyiségi jognak is (amire hivatkoztak a felperesek), mivel a védendő érték nem közvetlenül az emberi személyiségből fakad.[9]
A Pevtv. bevezetése előtt az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló T/2923. számú törvényjavaslatot 2018. október 19. napján - nem sokkal az új Be. hatálybalépését követően - nyújtották be az Országgyűlés elnökének. A javaslat lényege az volt, hogy a bírósági eljárás (fontos megjegyezni, hogy az összes, tehát a polgári, közigazgatási és büntetőbírósági eljárások is) észszerű határidőn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető jogot speciális jogvédelem alá helyezze, szabályozva az alapjogsérelem vagyoni (pénzbeli) elégtétellel történő kompenzálását, valamint az ennek érvényesítését lehetővé tevő eljárást. Ennek érdekében az újfajta jogvédelem önálló, sui generis jogintézményként, alapvető jogának sérelmére tekintettel illette volna meg a bírósági eljárásban félként vagy terheltként részt vevő személyt. Azonban a javaslatról szóló zárószavazásra nem került sor, vagyis azt nem fogadták el.
E korábbi törvényjavaslattal teljesen megegyező elgondolások és koncepció mentén fogadta el az Országgyűlés 2021. június 15-én a Pevtv.-t. Vagyoni elégtétel néven új jogkövetkezményt határozott meg az alapjogi sérelem kompenzálására, ezzel elhatárolta ezt a vagyoni kompenzációt a kártalanítás, kártérítés, sérelemdíj jogintézményeitől. Mindezt azzal a céllal tette, hogy olyan feltétlen helytállási kötelezettséget teremtsen, amely alól nem lehet mentesülni a Ptk. kártérítésre irányadó szabályai szerint. Az új sui generis jogintézmény bevezetésével ezt az alapjogvédel-
- 406/407 -
met a személyiségi jogi védelemtől is külön kívánták választani, elismerve ezzel a jogirodalomban és a bírósági joggyakorlatban uralkodó felfogást. A jogalkotó leszögezte ugyanakkor, hogy nem valamely kár okozása vagy személyiségi jog megsértése - hanem meghatározott alapjog megsértése - a vagyoni elégtétel megítélésének az alapja, ezért a vagyoni elégtétel igénylése nem érinti a félnek azt a jogát, hogy a Ptk.-nak a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősségre vonatkozó szabálya [Ptk. 6:549. § (1) bekezdés] vagy a Ptk. 2:52. §-a szerinti sérelemdíj érvényesítésére vonatkozó szabálya szerint pert indítson a bírósági eljárás elhúzódásával összefüggésben őt ért kár vagy nem vagyoni sérelem orvoslása érdekében.[10]
Ugyanakkor felvetődött a kérdés, hogy az észszerű időn belül befejeződő eljáráshoz való jog érvényesítésére hivatott hatékony jogorvoslati lehetőség megteremtését a törvényhozó vajon miért szűkítette le kizárólag a polgári peres eljárásokra. Mindenesetre a Pevtv. illeszkedik abba a trendbe, amelynek alapján a represszív célzat egyre inkább maga mögé utasítja a prevenciós funkciót, és ezzel a kárfelelősségi alakzatokat tendenciózusan az objektivizálódás felé tolja. A Pevtv. alapján a bírósági jogkörben az észszerű időn belüli eljáráshoz való jog megsértésével okozott károkért való felelősség tényállása olyan különleges felelősségi tényállásnak minősül, melynek alapján a bíróságok számára támasztott felróhatósági mérce nemhogy alacsonyabb, hanem jóval magasabb lett a korábbinál. Ez illeszkedik az EJEB azon gyakorlatához, amely szerint az állam nem hivatkozhat olyan problémákra, amelyeket az egyezménykonform működés érdekében saját magának kell megoldania,[11] ha szükséges, akkor a jogi szabályozást vagy a gyakorlatot is meg kell változtatni ennek érdekében.[12]
Az igazságügyi miniszter, a Kúria elnöke, az OBH és az OBT elnöke 2024. november 22-én megállapodást kötött, amelyben rögzítették, hogy a felek az igazságszolgáltatás hatékonyságának fejlesztése érdekében együttműködnek, a minőségi igazságszolgáltatás növelését kiemelt szempontnak tekintik. E megállapodásra is hivatkozva terjesztette elő az elfogadott törvényjavaslatot a jogalkotó, amelynek preambuluma szerint a jogszabály megalkotására az igazságszolgáltatás hatékonyságának fejlesztése és a minőségi igazságszolgáltatás feltételrendszerének szélesítése érdekében kerül sor. A jogszabály egyik célja a büntetőeljárások hatékonyságának növelése és elhúzódásuk visszaszorítása. A jogalkotó a preambulumban rögzítette azt is, hogy az állampolgárok elvárása és valamennyi jogkereső érdeke, hogy az állam a jogszabályokban meghatározott határidők pontos betartásával lássa el feladatait. Ennek részeként fogalmazódik meg az elvárás a bíróságokkal szemben is a perek észszerű időn belül történő befejeződésével kapcsolatban.
E cél megvalósítását szolgálja a Pp.-beli határidők szabályaihoz iktatott új vagyoni elégtétel jogintézménye, melynek alapján ha a bíróság bármely polgári vagy közigazgatási perben a számára törvényben megállapított intézkedési határidőt túllépi, a határidő lejártát követő naptól kezdve a késedelemmel arányos vagyoni elégtételt nyújt hivatalból a felek részére. A bíróság a vagyoni elégtétel nyújtására vonatkozó kötelezettségről - a vagyoni elégtételre jogosultak nevének, lakóhelyének (székhelyének), valamint a vagyoni elégtétel összegének megjelölésével - a határidő-túllépéssel érintett intézkedés megtételétől számított nyolc napon belül értesíti a vagyoni elégtételt nyújtó bíróság gazdasági hivatalát. A gazdasági hivatal az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül intézkedik a kifizetés iránt. A fél az ügyben eljáró bíróság előtt kifogást nyújthat be, ha a bíróság a határidő-túllépés miatti vagyoni elégtétel megfizetése iránt határidőben nem intézkedett.
A Pevtv.-ben szabályozott vagyoni elégtételt érintően is rendelkezett a jogalkotó, eszerint ha a bíróság törvényben megállapított intézkedésihatáridő-túllépése miatt a bírósági eljárásban vagyoni elégtételt nyújt a felek részére, akkor ugyanezen bírósági eljárás vonatkozásában további vagyoni elégtétel iránti igény csak a nyújtott elégtétellel nem kompenzált időszak vonatkozásában érvényesíthető. Ez utóbbi esetben - a bírósági eljárás figyelembe vehető időtartamának számítása során - a bírósági eljárásban nyújtott elégtétellel érintett napokat is figyelembe kell venni, ugyanakkor e napok tekintetében további vagyoni elégtétel nem érvényesíthető.
A közigazgatási perekben az új vagyoni elégtétel bevezetésére akként került sor, hogy a Kp. 36. § (1) bekezdés e) pontjában a "határidőre" szövegrész helyébe a "határidőre és - az e törvény szerinti peres eljárások tekintetében - a határidő túllépésre" szöveg lépett, azaz a polgári perrendtartás szabályait kell alkalmazni a határidőre és a határidő-túllépésre.
Kétségtelen, hogy az észszerű időn belüli eljáráshoz való jog alapvető joggá, alapjoggá, vagyis valódi jogi kategóriává akkor válik, ha az állam elismeri, és biztosítja az érvényesülését többek között azzal, hogy bíróság előtt kikényszeríthetővé teszi: az állam feladata az alapjogok megfelelő törvényi szabályozása, jogi és intézményi garanciák kiépítése is. Az észszerű időn belüliség követelménye az igazságszolgáltatás valamennyi ágában, így a polgári (és a büntető, valamint közigazgatási) ítélkezésben, továbbá a bírósági nemperes eljárásokban is ténylegesen érvényesítendő alapjogot kell hogy jelentsen akként, hogy egyértelmű, a jogi szabályozásban is megjele-
- 407/408 -
nő érvényesíthető igény és a gyakorlatban is "kikényszeríthető" vagy "ellentételezhető" kötelezettség legyen.
A joggyakorlat eddig nem ismerte el, hogy vagyoni elégtétel iránti igény a közigazgatási perekben is érvényesíthető.[13] Ezt támasztja alá a BDT2024. 4770. számú határozat, melynek elvi tartalma szerint a közszolgálati jogviszonyból eredő jogvitát közigazgatási perben kell elbírálni, amely nem tartozik Pevtv. hatálya alá.[14] Ezzel a döntéssel szemben egyébiránt a kérelmező alkotmányjogi panaszt is előterjesztett, de az Alkotmánybíróság azt a 3345/2024. (IX. 23.) számú végzésével visszautasította. A testület utalt arra, hogy bár a Pevtv. megalkotásának kifejezett célja polgári peres eljárásokban a bírósági eljárás észszerű határidőn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető jog sérelmének orvoslása, de nem érinti a peres felek azon jogát, hogy a Ptk. közigazgatási és bírósági jogkörben okozott károkért való felelősségre vonatkozó szabályai (6:548-6:549. §-ok) szerint pert indítsanak.
Az észszerű időn belüli bírósági eljáráshoz való jog megsértésével szembeni igényérvényesítést biztosító objektív felelősségi alakzatok megteremtésének egy újabb mérföldköve, hogy a jogalkotó a közigazgatási perekre is kiterjesztette az új vagyoni elégtételt.
A hivatalbóli helytállás mellett szól - ahogy erre Fuglinszky Ádám is rámutatott -, hogy a bíróságnak kifogás nélkül is kötelessége a perek észszerű időn belül való befejezése, és ennek elmulasztása kifogás előterjesztése nélkül is kötelezettségszegés a bíróság részéről, és jogsérelem a fél oldalán.[15] A bíróság kötelezettsége a saját közhatalmi tevékenységére irányadó szabályok betartása, így a felek alapos okból indulnak ki abból a feltételezésből, hogy a bíróságok betartják a rájuk vonatkozó eljárási szabályokat. A bírókat terhelik az ítélkezés tartalmi kérdéseit nem érintő igazgatási kötelezettségek is, melyek megtartása ellenőrizhető, és a bíró ehhez kötődően beszámoltatható,[16] ide tartozik különösen, hogy köteles döntését észszerű időn belül meghozni.
Kijelenthető, hogy a közigazgatási perekre vonatkozó új vagyoni elégtétel még így is messze elmarad a Pevtv. szerintitől. A módosítás a közigazgatási perek vonatkozásában ugyanis csak a bíróság számára törvényben előírt határidő elmulasztása miatt helyez kilátásba "szankciót". Ezzel szemben a Pevtv. [6. §, 7. §, 15. §] felfelé történő eltérítés lehetősége nélkül, közvetlenül (objektivizálva) határozza meg a polgári per észszerű időtartamát, kvázi egyfajta "hivatali ügyintézési határidőt"[17] megállapítva, annak ellenére, hogy az EJEB gyakorlata szerint az észszerű időn belüli eljárás időtartama mindig a konkrét eljárás komplexitásához mért relatív időtényezőt jelent, annak az eljárásoktól teljesen független meghatározása nem létezik. Vagyis a Pevtv. közvetlenül - bírói mérlegelést meg nem engedve - határozza meg az eljárások (sőt az eljárási szakaszok) észszerű időtartamának felső határát, és ezt csupán annyiban oldja, hogy a bíróság "lefelé" bármikor eltérhet, ugyanakkor hosszabb időtartamban csak a teljes eljárás időtartamát határozhatja meg, és azt is csak akkor, ha perújítási eljárásra is sor került. A Pevtv. szerint a bírósági eljárás észszerű határidőn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető jog sérelme önmagában azzal bekövetkezik, ha a peres eljárás vagy eljárási szakasz törvény szerint "figyelembe vehető időtartama" - ami egyenlő a számított időtartam [ameddig a peres eljárás(i szakasz) ténylegesen folyamatban volt] és a levonható időtartam különbözetével - hosszabb, mint a törvényben meghatározott észszerű időtartam. A Pevtv. ugyanakkor nem ad jogszabályi lehetőséget arra, hogy a 15. § (3) vagy (4) bekezdésében írt szűk körön felül bármi egyéb, akár el nem hárítható ok miatt bekövetkezett elhúzódást vegyen figyelembe és helyezzen levonásba (például technikai akadály miatt elhalasztott tárgyalás esetén). A 15. § (4) bekezdése nem általában bármely állami hatóság közrehatását, hanem pusztán a bíróságok tétlenségét engedi értékelni, azt is rendkívül szűkre szabott módon, az igazságszolgáltatási érdekkörön kívül felmerült tétlenségi időszakot nem engedi levonni a vagyoni elégtétel alapjául szolgáló (figyelembe vehető) időtartamból.
A jövőben a közigazgatási perekre is irányadó új vagyoni elégtételre való jogosultság a Pevtv. szerinti vagyoni elégtételhez hasonlóan szintén a jogsértés objektív következménye, kimentési lehetőség nincs, a bíróság eredményesen nem védekezhet azzal, hogy az adott helyzetben általában elvárható módon járt el. Egyértelmű, hogy a bíróságokra irányadó határidők elmulasztása miatti felelősség és a kompenzációként fizetendő vagyoni elégtétel összege - hivatalból, erre irányuló kérelem nélkül is (kvázi automatikusan) - az igazságszolgáltatási tevékenysége folytán mulasztó bíróságra hárul.
Az új vagyoni elégtétel kötelezettje szintén maga a bíróság. Ezzel összefüggésben továbbra is felmerül, hogy a jogalkotó az észszerű időn belüliség követelményének biztosítását és következményei viselését az állami felelősség helyett bírósági jogkörben okozott kárként az igazságszolgáltatás szereplőire annak ellenére hárítja, hogy az igazságszolgáltatás hatókörén túlmutató körülmények érdemi értékelési lehetőség nélkül (a bíróság terhén) maradnak. Közigazgatási perben is előfordulhat ugyanakkor, hogy a bíróság a közigazgatási hatóság késedelme mi-
- 408/409 -
att nem tud mihamarabb intézkedni, például akkor, ha a hatóság nem vagy a határidőig hiányosan terjeszti fel a megelőző eljárás iratanyagát a bíróságra. Ekképp továbbra is érdemben vetődik fel annak a kérdése, hogy a vagyoni elégtétel fizetéséért miért nem az állam a felelős. Ennek kapcsán érdemes rámutatni, hogy az EJEB előtti eljárásban mindig az állam az alperes. A bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos strasbourgi ügyekben az állam nemcsak a bíróságok tevékenységéért áll helyt, hanem felelősséggel tartozik minden szervének, intézményének tevékenységéért, sőt az államon kívüli szervek eljárásáért is.[18] A Pevtv. szerinti és az új vagyoni elégtétellel azonban a jogalkotó kimentési lehetőség nélkül minden közhatalmi szereplő és bírósági eljáráson kívüli - tehát a bíróság ellenőrzési és tevékenységi körén kívül eső - személy tevékenységéért való korlátlan felelősséget a bírósági szervezetrendszerre telepíti úgy, hogy az nyilvánvalóan nem rendelkezik az elhárításhoz szükséges hatáskörrel. Erre hivatkozott a Pécsi Törvényszék is abban a végzésében,[19] amellyel az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság 3065/2025. (III. 7.) AB határozatában úgy foglalt állást, hogy az államhatalom gyakorlásának megosztásából nem következik a polgári perek elhúzódásáért adható anyagi ellentételezés kialakításának egyetlen alkotmányos módja. Attól, hogy a jogalkotó olyan megoldást választott, amelyben a kérelmezők egyetlen eljárásban - nem pedig több különböző, az elhúzódásban közreható szervek és személyek ellen külön-külön megindított perekben - érvényesíthetnek vagyoni elégtétel iránti igényt az elhúzódást leginkább kontrollálni képes bírósággal mint kérelmezettel szemben, a bíróságok még nem válnak a más államhatalmi ágakba tartozó funkciók gyakorlóivá. Az egységes eljárási forma összhangban áll az államhatalmi ágak kölcsönös együttműködésének követelményével, tekintettel arra is, hogy bár a vagyoni elégtétel iránti nemperes eljárásokban a kérelmezett fél a bíróság, az érvényesíthető pénzbeli igény fedezetét az Országgyűlés által elfogadott költségvetés biztosítja.
Ezzel szemben némiképp joggal vetette fel a Törvényszék, hogy önmagában az, hogy a költségvetés pénzügyi forrást biztosít a bírósági fejezetnek a vagyoni elégtételek kifizetésére, a felelősségi kérdéseket nem döntheti el.
A bíróságokkal szembeni alapvető társadalmi elvárás az, hogy koncentráltan folytassák le az eljárásokat, amelyek végén érdemben helyes döntések szülessenek. Ehhez a jogalkotó szerint felzárkózott az az igény is, hogy a perekben a bíróságok ne lépjék túl a rájuk vonatkozó határidőket.
Ezzel nem is kívánok vitatkozni, elegendő arra gondolni, hogy a Pp. 149. § (1) bekezdése szerint például ha a fél a szakértői véleménnyel szemben nem fogalmazza meg az észrevételeit a bíróság által megadott határidőn belül, akkor azt a bíróság úgy tekinti, hogy az abban foglaltakat nem vitatja, ezért a perben a rendelkezésre álló adatok alapján dönt, ami az észrevételezés elmulasztása esetén így pervesztességet is eredményezhet. Ebben és az ehhez hasonló esetekben tehát ha a fél határidőt mulaszt, annak perdöntő jelentősége is lehet. Ezzel szemben kérdéses lehet, hogy az új vagyoni elégtétel "automatikusan" járna a feleknek olyan esetekben is, amikor a bírósági mulasztás nincs kihatással az eljárás időtartamára, ezáltal közvetlen sérelmet nem okoz. Ilyen a szakértői díj megállapítására vonatkozó határidő túllépése, ha a szakértői vélemény - észrevételezés érdekében történő - megküldésével egyidejűleg a bíróság kitűzi a következő tárgyalást, hiszen ennek folytán nem szenvednek hátrányt a peres felek, mert ez az eljárás érdemi befejeződésére nincs érdemi kihatással. Hasonló határidőnek tekinthető például a kézbesítési fikció közlése vagy a jogi segítségnyújtó szolgálatnak a pártfogó ügyvéd díjáról való értesítése is. A jogalkotó nem szűkítette le a vagyoni elégtételt azoknak a határidőknek az elmulasztására, amelyek az ügy észszerű időn belüli befejezésének Pevtv. szerinti határidejét közvetlenül érintik. Fontos azt is kiemelni, hogy a Pp. új szövege szerint az új vagyoni elégtétel nemcsak a folyamatban lévő perekre vonatkozik, az szigorúan véve a már befejezett ügyekben előfordult határidő-mulasztásért is jótállásra kötelezi a bíróságokat. Ez azonban nem feltétlenül hozható összefüggésbe azzal az elvárással, hogy a perek észszerű időn belül fejeződjenek be, valamint az eljárások gyorsítására vonatkozó szándékkal sem.
A "visszájára is elsülhet" a jogalkotói szándék, ha annak érdekében, hogy a bíróság eleget tudjon tenni például a törvényi kitűzési határidőknek, az ügy érdemét valójában érdemben előre nem vivő eljárási cselekményeket, például nem szükségszerű halasztásokat rendel el, hogy a tárgyalási napokon időpontok szabaduljanak fel.
A bíróságoknak fel kell készülniük arra, hogy a jogintézmény bevezetése több jogértelmezési kérdést is felvethet az eljárás elhúzódása miatti kifogások elbírálása körében, mivel nem minden esetben állapítható meg egzakt módon, hogy a késedelem valóban a bíróság mulasztásának minősül-e. Több intézkedési határidő ugyanis nem rögzített módon van meghatározva, hanem a felek valamely cselekményétől függ. Előfordulhat olyan eset is, amikor épp a fél magatartása eredményezi a bíróságra vonatkozó határidő túllépését.
Ezzel összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy a bíróságok már a törvényjavaslatról való szavazás előtt elkezdtek intenzíven foglalkozni az új vagyoni elégtétellel. Az országos polgári, gazdasági és munkaügyi kollégiumvezetői tanácskozáson megfogalmazott álláspont szerint
- 409/410 -
mulasztásnak a Pp. 146. § (1) bekezdése szerint (órákban, napokban, munkanapokban, hónapokban, években) meghatározott intézkedési határidő elmulasztása minősül. Például a soron kívüli ügyekre vonatkozó haladéktalan intézkedési kötelezettség megszegése a vagyoni elégtétel szempontjából nem minősül ilyennek, és ezért vagyonielégtétel-fizetési (értesítési) kötelezettséget sem teremt, mert nincs konkrét, a Pp. 146. § (1) bekezdése szerint megállapított határidő. A módosítás preambulumát felhívva rögzítette a tanácskozás, hogy - mivel a perek észszerű időn belüli befejezésének célját szolgálja az új jogintézmény - azoknak a határidőknek az elmulasztása ad alapot az új vagyoni elégtételtételre, amelyek a peres eljárás időtartamára kihatással lehetnek. Nem teremt tehát fizetési kötelezettséget az olyan határidő-mulasztás, amely semmilyen módon nem befolyásolja az eljárás időtartamát, és ezért nem okozhat jogsérelmet a feleknek (például a jegyzőkönyv leírásának, szakértői díj megállapításának, jogi segítségnyújtó szolgálat értesítésének, jogerőről való értesítésnek a határideje). A tanácskozáson bírósági szempontból kedvező álláspontra helyezkedtek abban a tekintetben is, hogy a tárgyalás kitűzésére mint intézkedésre vonatkozó határidő elmulasztása vagyoni elégtételre ad alapot (ebbe a körbe tartozik az az eset is, amikor a tárgyalás elhalasztásakor a következő tárgyalás időpontját "nyomban" ki kell tűzni, ezt azonban a bíróság elmulasztja), azonban a tárgyalás törvényben meghatározott időponton túli időpontra kitűzése nem mulasztás, vagyoni elégtételre (és eljárás elhúzódása elleni kifogás benyújtására) nem ad alapot.
Felvetődik azonban a felek jogorvoslati jogával kapcsolatos garanciális szabályok alulszabályozottsága is. Hiszen ha a bíróság a határidő túllépése ellenére egyáltalán nem keresi meg a gazdasági hivatalt a vagyoni elégtétel kifizetése érdekében, akkor a fél jogosult eljárás elhúzódása miatti kifogást előterjeszteni. Abban az esetben viszont, ha a bíróság intézkedik, erről nem kell végzést hoznia (csak értesítést küldeni a gazdasági hivatalnak), ugyanakkor a fél vitathatja a késedelemmel érintett napok számát, de így formalizált jogorvoslattal nem élhet.
A jogszabályi (eljárási, intézkedési) határidők betartása alapvetően nem minősül teljesíthetetlen vagy nem elvárható követelménynek az elsőfokú közigazgatási bíróságokkal szemben sem, sőt jogos elvárás a jogkeresők részéről. Ugyanakkor előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a lehető leggondosabb bírói attitűddel sem tartható az eljárás befejezésére vagy intézkedés megtételére vonatkozó - ágazati jogszabályban vagy eljárási kódexben rögzített - határidő.
Közigazgatási ügyszakban több ágazati jogszabály tartalmaz rendelkezéseket az eljárás meghatározott határidőn belül történő befejezésére.[21] Mindez azt eredményezheti, hogy ha a bíróság az ilyen rendelkezéssel érintett perekben egy szükséges bizonyítási eljárást folytat le, akkor ezzel jó eséllyel - önhibáján (érdekkörén) kívül - határidőt fog mulasztani, annak ellenére, hogy a bizonyítás mindkét peres fél érdekében állhat. Problémaként jelentkezhet az is, ha a külföldi felperes ismeretlen helyen tartózkodik, mert ez esetben a bíróságnak a Pp. 144-145. §-a alapján alkalmaznia kell a hirdetményi kézbesítés szabályait, ami szintén az intézkedési (döntéshozatali) határidő túllépését eredményezheti.
Közigazgatási perekben a felek tárgyalás tartását kérhetik (de azt a bíróság is szükségesnek tarthatja [Kp. 77. § (1)-(2) bekezdés]). Az ágazati jogszabályokban rögzített eljárás befejezésére vonatkozó rövid határidők miatt a bíróságnak ekkor arra van lehetősége, hogy - ha például 15 napon belül ítélettel kell dönteni - a 15 napon belüli időpontra a tárgyalási időköz lerövidítése és a felek rövid úton történő idézése mellett kitűzze az ügyet. Ugyanakkor ilyenkor is előállhat olyan akadály, amely miatt indokolt a tárgyalás halasztása. Például ha idegenrendészeti ügyben az alperes perköltség-biztosíték adására kéri kötelezni a felperest, az e kérelmet elutasító végzéssel szemben 15 napos fellebbezési határidő van. Ha a fél fellebbezést terjeszt elő, érdemben az ügyben nem hozható addig ítélet, amíg azt a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság el nem bírálja. Hozzá kell tenni azt is, hogy az elsőfokú bíróságnak először az észrevételezés lehetőségét is biztosítania kell az ellenfél számára, ezt megelőzően pedig még az is felmerülhet, hogy a felet a fellebbezés hiányainak pótlására is fel kell hívni. De ugyanez a helyzet egy költségmentesség engedélyezése iránti kérelem elutasítása esetén is, az azzal szemben előterjesztett fellebbezés ítélőtáblai elbírálásáig szintén nem tud ítéletet hozni a törvényszék. A törvényi határidők lerövidítésére pedig nincs lehetőség, ezt a Kp. csak az egyszerűsített (különös közigazgatási) pert illetően tesz lehetővé [Kp. 125. § c) pont].
Tény, hogy ezekben az esetekben a bíróság az ágazati jogszabályban megjelenő döntési határidőt túllépi, ugyanakkor ezt nyilvánvalóan nem a saját "érdek"-körében felmerült okból teszi, a határidő betartásának tisztán perjogi akadálya van. A Fővárosi Ítélőtáblának a fellebbezés elbírálására 30 napos határidőt írt elő jogalkotó, így a törvényszék az ítélőtábla előtti másodfokú eljárásra tekintettel sem mentesülhet a vagyoni elégtétel megfizetése alól, hiszen ha az ítélőtábla határidőben, 30 napon belül dönt [vö. Kp. 114. § (1) bekezdés], akkor sem orvosolható az alapeljárásban a határidő meg nem tartásának sérelme. A másodfokú bíróság esetlegesen felmerülő intézkedési késedelme kapcsán még a "kettős értékelés" is felmerül. Ugyanis az előbb említett okból egy végzés elleni felülbírálat az érdemi döntés akadályát képezheti, ebben az esetben pedig ha a másodfokú bíróság a Kp. 114. § (1) bekezdése szerinti határidőben a fellebbezést nem bírálja el, akkor azon túlmenően, hogy e késedelméért az
- 410/411 -
ítélőtábla is vagyoni elégtétel adására köteles, e mulasztásának időtartama alatt az elsőfokú bíróság további késedelembe eshet, amelyért ő szintúgy helytállni köteles (abban az esetben, ha a jogszabály semmilyen eltérést nem enged az eljárás befejezésére vonatkozó határidő számításától, például nem rendelkezik külön arról, hogy az csak az érdemi elbírálásra való alkalmasságot követően kezdődik). Vagyis ugyanabban az eljárásban, ugyanazon késedelmes időért mind az elsőfokú, mind a felülbírálati bíróságnak vagyoni elégételt kell fizetnie a fél részére. Ez azt is jelenti, hogy ilyenkor a másodfokú eljárásban felmerült szükségtelen bírói késedelem felelősségét nem csupán a másodfokú bíróságnak kell viselnie, hanem az az elsőfokú bíróságra is hárul.
Tehát nem csupán az ágazati jogszabályi előírások szerinti, hanem magában az eljárásjogi kódexben rögzített határidő(k) elmulasztása esetén is felmerülhet az, hogy a bíróság az ellenőrzési körén kívül eső körülmények miatt kerülhet vagyonielégtétel-fizetési helyzetbe. További példa lehet, hogy a Kp. 45. § (1) bekezdése szerint a keresetlevél megvizsgálására a bíróságnak a beérkezéstől számított nyolc napja van, és ebben a határidőben kell rendelkeznie az esetleges áttételről, hiánypótlási felhívásról, visszautasításról. Előfordulhat azonban, hogy a döntéshez további adat, bizonyíték beszerzése szükséges. Például ha az alperesi hatóság nem küldi meg az iratokkal együtt a támadott határozat átvételét igazoló tértivevényt, akkor a bíróság elkésettségre tekintettel nem tudja a keresetlevelet nyolc napon belül visszautasítani [Kp. 48. § (1) bekezdés i) pont], csak ha maga is meggyőződött róla az iratanyag bekérésével, hogy a késedelem tényleg fennáll.
Az kétségtelen tény, hogy az igazságszolgáltatás működésének megítélése szempontjából kiemelt jelentőséggel bír a bíróságra vonatkozó határidők betartása, hiszen a jogkereső állampolgár számára az igazságszolgáltatás működésének - a bírósági döntések megalapozottsága mellett - egyik legfontosabb paramétere a bírósági perek időtartama. Könnyen belátható, hogy a bíróságot objektív módon, tehát felróhatóságra és az ügyteherre vagy a személyi és tárgyi feltételekre tekintet nélkül terhelő felelősség a bírósági igazgatási vezetők fokozottabb felelősségvállalását is megköveteli. Legelőször is nekik kell biztosítaniuk, hogy az adott szervezeti egységben szolgálatot teljesítő valamennyi bíró ugyanolyan feltételek között dolgozhasson, mivel csak akkor valószínűsíthető alappal, hogy az egyes tanácsokon belül keresendők a határidős késedelmekben esetleg különbséget eredményező okok, ha a bírák működésének minden "külső" feltétele azonos. Nyilvánvaló ezt meghaladóan, hogy több intézkedést igényel a részükről, ha el akarják kerülni a kifizetéseket: például a bíró betegsége vagy szabadsága esetére folyamatos helyettesítési rendet kell kialakítani és fenntartani. A helyettesítés egyébiránt azért kardinális kérdés, mert az ügy érdemét közvetlenül érintő intézkedések megtételére kizárólag az ügy kijelölt bírája jogosult, ezek kapcsán nem helyettesíthető. Továbbá már önmagában a (köztük a legrövidebb) határidők nyomon követése és szükség esetén az (azonnali) intézkedések megtétele, valamint azok utóellenőrzése a korábbiakhoz képest többletterhet jelent. Az igazgatási ellenőrzés keretében fokozott adminisztráció és vizsgálat szolgálhat alapul azokhoz az intézkedésekhez, amelyek érdemben hozzájárulhatnak a határidő-túllépések megakadályozásához, és feltárhatják azokat a tényezőket, amelyek konkrét intézkedések ellenére is - várhatóan - gátolják az ezzel kapcsolatos mutatók érdemi javulását. Mindez elengedhetetlen annak érdekében, hogy a központi igazgatás számára is követhetővé váljon, hogy az egyes bíróságok az indokolatlan mulasztások megakadályozása érdekében az egyes okokat célzottan milyen igazgatási intézkedésekkel orvosolják.
Az igazgatási vezetők felelőssége tehát egyértelműen előtérbe kerül. Érdemes rámutatni arra is, hogy mind a Pevtv. szerinti, mind az új vagyoni elégtétel hatással lehet a bírókra, kialakulhat bennük a személyes anyagi, kártérítési felelősség miatti bizonytalanság is. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (továbbiakban: Bjt.) 131. § (1) bekezdése szerint ugyanis elméletileg nem kizárt, hogy a bíróval szemben a munkáltató bíróság érvényesítse azt az anyagi jellegű igényt, ami a bíró időszerűtlen és a Pevtv. 15. § (4) bekezdése szerint az érdekkörében felmerült elhárítható ok miatt szükségtelenül eltelt időszak miatti eljárása vagy a Pp. új 147/A. § alapján kárként a bíróságot éri (amit a bíróságnak az ügyfél részére vagyoni elégtételként ki kell fizetnie). A munkáltató bíróságnak a bíróval szembeni, a gyakorlatban eddig még talán kivételesen sem érvényesített igénye legfeljebb a bíró háromhavi illetményének összegéig terjedne, miután az észszerű időn belüli eljárás követelményének megsértése nem szándékos, hanem gondatlan magatartásnak tekinthető [Bjt. 132. §].
Igazgatási vezetői mérlegelést igényel esetenként annak eldöntése, hogy mikor és milyen következményt kell/lehet levonni a határidőket elmulasztó bírákkal szemben. Ilyen a figyelmeztetés, (előzetes) iratvizsgálat, igazoló jelentés tételére való felhívás, fokozott igazgatási ellenőrzés elrendelése, otthondolgozási kedvezmény megvonása, anyagi helytállásra kötelezés, fegyelmi eljárás indítása, soron kívüli értékelést megalapozó vizsgálat elrendelése. Ezzel összefüggésben azonban már nem kerülhető meg a vétkesség vizsgálata annak feltárása körében, hogy szubjektív vagy objektív okból következett-e be a mulasztás (például az ügy bonyolult jogi megítélése, perbeli szereplők "közrehatása", nagyfokú leterheltség, nem megfelelő munkaszervezés, pervezetési hiba, betegség, tartós távollét miatt), valamint hogy a késedelmes ügyintézésnek mi a konkrét oka és súlyossági foka, felme-
- 411/412 -
rül-e akár többszörös vagy sorozatos bírói önhiba. Előtérbe kerülhetnek ugyanakkor - különösen a nagy terjedelmű és nehéz jogi megítélésű ügyek miatt, amelyekben nagyobb eséllyel is merülhet fel késedelem - az igazgatási és szakmai támogatást nyújtó megoldások a megelőzés érdekében: mentorálás, feladatok tanácson belüli megosztása, fogalmazókból és titkárokból álló team biztosítása (esetleg több jegyző bevonása, ahol erre a humán erőforrás lehetőséget biztosít), tárgyalási kedvezmény a felkészüléshez, kötelező tárgyalási napok előírása, ügyelosztási rend módosításának megfontolása, kirendelés (különösen a bíró betegsége, tartós távolléte, nagyfokú leterheltsége esetén), szakmai értekezletek, csoportok, képzések szervezése stb.
A vagyoni elégtétel ugyanakkor "érzékeny területre is lép", ha azt vesszük figyelembe, hogy érdemi ellentmondás van abban, hogy a bíróságoknak az észszerű időn belüli eljáráshoz való jog érvényesítésével összefüggő felelőssége és a bírói (eljárási határidő be nem tartása miatti) fegyelmi felelősség gyakorlata eltérően foglal állást amellett, hogy lehet-e hivatkozni a bíró (bíróság) leterheltségére. A Kúria mellett eljáró másodfokú szolgálati bíróság SzfF.11/2018/7. számú határozata szerint ugyanis "[n]yilvánvaló, hogy az objektív okokból valamennyi ügyben egyenletesen előálló késedelem fegyelmi felelősség alapját fel sem vetheti". Ilyen értelmezésben tehát a mulasztó bíró vétkességi alapon nem kérhető számon. Szervezeten belül ez patthelyzetet és súlyos konfliktusokat eredményezhet a bírósági vezetők és a bírák között: kétségtelen tény ugyanis, hogy az ügyeket - a határidők betartásával - fel kell dolgozni (ez a bíróságok küldetése), és ezt az ügykiosztással a bírósági munkáltatóknak kell biztosítaniuk, ők azonban - a jelenlegi jogszabályi környezetben feloldhatatlanul - szembe kerülnek az általuk vezetett bírákkal, mivel utóbbiak alappal hivatkozhatnak a napi munkaidő teljes kitöltésére és a túlmunka "tilalmára".
Bár az elfogadott jogszabály szerint annak egyik célja a büntetőeljárások hatékonyságának növelése és elhúzódásuk visszaszorítása, azonban a jogalkotó továbbra sem jutott el odáig, hogy - a polgári és közigazgatási perekkel együtt - a büntetőbírósági eljárásokban is hasonló speciális jogvédelem alá helyezze az észszerű időn belüli eljáráshoz való alapvető jogot.
Az észszerű időn belül befejeződő eljáráshoz való jog érvényesítésére hivatott hatékony jogorvoslati lehetőség megteremtését a jogalkotó továbbra is annak ellenére szűkíti le a polgári peres eljárások körére (bevonva már a közigazgatási pereket is), hogy a jogalkalmazás a büntetőeljárásokkal kapcsolatban is elismerte, hogy indokolatlan elhúzódásuk érdeksérelmet okozhat az egyén számára, vagyoni[22] és nem vagyoni hátrányt egyaránt.[23] A judikatúra szerint azonban a büntetőeljárással kapcsolatos jogszabályokban önállóan szabályozott jogkövetkezmény hiányában a büntetőeljárás észszerű időt meghaladó elhúzódása önmagában nem teremti meg a bíróságok kártérítés (sérelemdíj) fizetésére vonatkozó kötelezettségét.[24]
Attól függetlenül, hogy az új Be. megvalósította a magyar eljárásjogi szabályozás strukturális megújítását, továbbra is szükséges lenne az eljárás esetleges elhúzódásával okozott jogsérelem kompenzálását, orvoslását lehetővé tevő jogorvoslati eljárás megteremtése. A Be. 564. § (4) bekezdés b) pontjával kapcsolatban rendkívül fontos körülmény, hogy ez nem azonos a Kúriának a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56. BK véleményének III/10. pontjában írt időmúlással. Annak ellenére, hogy alkotmányosnak tekinthető, ha a büntetés kiszabása körében kapott kedvezmény kompenzálja az indokolatlanul elhúzódott büntetőeljárást, ha a bíróságok ezt helytelenül alkalmazzák[25] (például úgy, hogy összemossák az eljárás elhúzódását az időmúlással[26]), a jogvédelem kiüresedik, az érintettek igényérvényesítési lehetőség nélkül maradnak, mert az állam közjogi eszközökkel nem biztosít védelmet, a polgári jogi eszközök pedig erre egyáltalán nem alkalmasak. Különösen olyan esetekben érhető ez tetten, amikor a bíróságok sommásan rögzítik, hogy a büntetéskiszabás szempontjából kedvezményben részesítik a terheltet, csupán utalást téve arra, hogy bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként figyelembe vette a büntetőeljárás elhúzódását,[27] mindezt úgy, hogy a kedvezmény konkrét mértékét sem tüntetik fel, ami alapján megítélhető lenne, hogy az vajon kellő kompenzációt jelent-e. Azonban ha a terhelt el is tudná dönteni, a sérelemdíj megfizetése iránti, kompenzációt meghaladó igényét polgári peres eljárásban akkor sem érvényesíthetné, mert az észszerű időn belüli eljáráshoz való jog nem személyiségi jog, hanem eljárási alapjog.
- 412/413 -
Mindez pedig szembehelyezkedik - nemzetközi egyezményt sértő módon - az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 8. cikkében foglaltakkal, amely a hatékony jogorvoslathoz való jogról mint az embert megillető jogosultságról szól. A kötelező erővel rendelkező Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya - 2. cikk (3) bekezdés a) pont - pedig az államot terhelő kötelezettségként rendelkezik ennek biztosításáról.
Tehát elméletileg nem kizárt, hogy valakinek vagyoni és nem vagyoni hátránya származik abból, hogy észszerűtlen ideig húzódik el a büntetőeljárás, mégis ennek a hátránynak a "megtérítésére" (vagy kompenzálására) irányuló kötelezés iránt nem lehet sikerrel pert indítani.[28] Az EJEB a hazai jogalkotótól azt várta el, hogy minden bírósági eljárásra dolgozzon ki hatékony jogorvoslati lehetőséget, ne kizárólag a polgári vagy közigazgatási peres eljárásokra. Önmagában a Pevtv.-vel és a közigazgatási perekre vonatkoztatva az új vagyoni elégtétellel azonban modern jogállami keretek között - ahogyan erre Borbás Beatrix is rámutatott[29] - elképzelhetetlen, hogy a más eljárásokra (büntető, egyéb bírósági nemperes) is irányadó számonkérhetőség elvi és gyakorlati lehetőségét jelenleg nem ismerik el.
Tekintettel arra, hogy a Pevtv. szerinti vagyoni elégtétel jogintézményéről az EJEB már akként foglalt állást [a Szaxon kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében (2023. március 21., no. 54421/21], hogy azt hatékony jogorvoslatnak tekinti, az annak kvázi alapjául szolgáló, korábban el nem fogadott T/2923. számú ("az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről" szóló) törvényjavaslathoz lehetne visszanyúlni a büntetőbírósági és közigazgatási peres eljárások elhúzódásával kapcsolatos alapjogsérelem orvoslásához: szükséges lenne egy, a Pevtv.-ben szabályozotthoz hasonló, azonban - az egyes eljárások sajátosságain alapuló - külön a büntetőbírósági és külön a közigazgatási peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel jogintézményének az önálló, sui generis bevezetése (kvázi a Pevtv. "kiterjesztése" a büntető és közigazgatási ügyekre).
Meg kell jegyezni, hogy az új vagyoni elégtétel sem váltja ki az állam intézkedését, amellyel az igazságszolgáltatás megfelelő működéséhez elegendő tárgyi és személyi feltételt kell biztosítania (megszüntetve ezzel a bírói létszámból, az egy bíróra jutó folyamatban levő ügyek számából, a kevés tárgyalóteremből, a dolgozószobák esetleges nem megfelelő felszereltségéből, a higiénés körülmények hiányából stb. fakadó problémákat). Nem érintheti érdemben a bíró hivatástudatát, a saját magával és a munkájával szemben támasztott igényességét, és végezetül nem befolyásolhatja a bírósági vezető határozott (esetleg népszerűségvesztéssel s így a következő vezető választáson akár szavazatvesztéssel járó) intézkedését a kötelességét nem teljesítő bíróval szemben.[30] Ugyanakkor megítélésem szerint az új vagyoni elégtétellel indokolatlanul lép a jogalkotó arra az érzékeny területre, hogy a bírákkal szembeni esetleges adminisztratív és fegyelmi eszközök a bírói hivatástudatot, függetlenséget támadja, ami éppen a jogalkotói céllal ellentétes eredményre vezető konfliktusokat szülhet.
Összességében álláspontom szerint az új vagyoni elégtétel alapvetően szükségtelen, mert önmagában a törvényben megállapított határidők túllépésével nem sérül az észszerű időn belül történő elbíráláshoz való jog. Hiszen azzal kapcsolatban, hogy a per észszerű időn belüli befejezése mennyi időn belül elvárható, a jogalkotó a Pevtv.-ben már rögzítette a határidőket. Egyértelműsítette, hogy a bírósági eljárás időtartama meddig minősül észszerűnek, amelyet ha a per tartama meghalad, a félnek a per észszerű határidőn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető joga sérül. Ezzel szemben ugyanakkor a perrendtartásban (Pp., Kp.) az eljárási határidőket a jogalkotó nem ilyen logika mentén határozta meg, a legtöbb konkrét határidő inkább preventív-regulatív jellegű, azt célozza, hogy az eljárási cselekmények észszerű ritmusban kövessék egymást. A Pevtv. rögzítette tehát azt, hogy mennyi idő elteltével sérül a fél észszerű időn belüli eljáráshoz való joga. Így ez alapján a jogszabály alapján nem merül fel az alapvető jog sérelme, ha például a bíróság a keresetlevelet nem 30, hanem ad absurdum 60 napon belül bírálja el, ugyanakkor az új vagyoni elégtétel szerint mégis automatikus a bíróság fizetési kötelezettsége.
Annak sem látom megalapozott okát, hogy az új vagyoni elégtételt a büntetőeljárásokban nem vezették be, indokolatlan megkülönböztetést téve ezzel a peres eljárások között. Ugyanígy nem olvasható ki a jogi szabályozásból a Kp.-módosítás eltérő hatályba léptetésének lehetséges oka (2026. július 1., szemben a polgári peres eljárásokra irányadó kihirdetést követő 61. nappal).
A tanulmányban részletezettek szerint a hazai jogalkotó egyértelműen a "kártérítési/büntető jellegű" jogorvoslatok kidolgozása mellett tette le a voksát a hatékonyabb megelőző típusú jogorvoslatok körének esetleges szélesítése vagy hatékonyságuk növelése helyett. A jogalkotó ezen az úton tett egy újabb lépést, azonban olybá tűnik, hogy nem ért még az út végére... ■
JEGYZETEK
[1] Emlékeztető a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2015. május 18-19. napján tartott országos tanácskozásáról, Kúriai döntések, 2015/7. 775. (X.8. pont).
[2] 3.Pf.21.101/2012/6. (Fővárosi Ítélőtábla), Pfv.III.20.444/2013/16. (Kúria).
[3] ÍH 2006/4/164., 15.Gpkf.44.474/2006/3. (Fővárosi Ítélőtábla); a vonatkozó bírói gyakorlat kapcsán lásd bővebben: Vogyicska Petra: A bírósági jogkörben okozott kár gyakorlata a polgári eljárásban. Magyar Jog. 2015/3. 161-170.
[4] Lásd például: BDT2015. 3337., BDT2008. 1811., BDT2017. 3704., BDT2016. 3507., BDT2009. 1976.
[5] Rainer Lilla: Távol Európától - az észszerű időn belüli eljáráshoz kapcsolódó jogorvoslati lehetőségek szűkülése. Eljárásjogi Szemle. 2017/4.
[6] Király Lilla: Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb? Budapest, Akadémiai Kiadó, 2019. 146. https://doi.org/10.1556/9789634541905.
[7] Mészáros Pál Emil: A polgári jog és a polgári eljárásjog alapelveinek kapcsolódása, illetve azok alkalmazása a polgári peres és nemperes eljárásokban. PhD-értekezés. Pécs, PTE-ÁJK DI, 2021. Lásd hasonlóan: Szivós Kristóf: Az új Pp. hatásai az eljárások időszerűségére. Mailáth György Tudományos Pályázat 2017: Díjazott dolgozatok. Budapest, OBH, 2018. 160.
[8] A 34/1992. AB határozat alapján a nem vagyoni kártérítés nemcsak a személyiségi jogok, hanem az alkotmányos alapjogok jogvédelmi eszközeként is funkcionálhat. Lásd ehhez: Pf.I.20.369/2007/3. (Debreceni Ítélőtábla).
[9] BDT2015. 3337.; lásd még az "elutasító" gyakorlathoz: BDT2008. 1811., BDT2016. 3507., BDT2017. 3704., BDT2018. 3880., BH2016. 241., BH2019. 81.; Pfv.IV.20.913/2014/7., Pfv.IV.21.423/2014/4., Pfv.IV.21.809/2015/5. (Kúria); 17.Pf.20.629/2019/6-II. (Fővárosi Ítélőtábla); Pf.I.20.801/2017/7., Pf.II.20.308/2019/4., Pf.I.20.009/2020/10. (Szegedi Ítélőtábla).
[10] Pevtv. Általános indokolás.
[11] Bodor Tibor: A bírói pártatlanság követelménye és az eljárás észszerű időtartama. In.: Halmai Gábor (szerk.): Személyi szabadság és tisztességes eljárás. Budapest, INDOK, 1999. 133.
[12] Vocaturo kontra Olaszország, 1991. május 24., no. 11891/85, 17. §; Sürmeli kontra Németország, 2006. június 8., no. 75529/01, 129. §; Pélissier and Sassi kontra Franciaország,1999. március 25., no. 25444/94, 74. §.
[13] Pkf.II.20.474/2024/2. (Debreceni Ítélőtábla).
[14] Lásd később ugyanígy: Pkf.I.20.119/2025/2. (Debreceni Ítélőtábla).
[15] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. Budapest, HVG-ORAC, 2015. 556.
[16] 53/1991. (X. 31.) AB határozat, 19/1999. (VI. 25.) AB határozat, 54/2001. (XI. 29.) AB határozat.
[17] A bíróság számára eljárási cselekmények elvégzésére előírt, valamint a perek észszerű időn belüli befejezését segítő határidőket ügyintézési határidőknek is hívja a jogirodalom. Lásd ehhez Kiss Daisy: A polgári per titkai - Kérdések és válaszok a polgári perrendtartás Általános részéből. Budapest, HVG-ORAC, 2009. 331.
[18] Lásd például: Martins Moreira kontra Portugália, 1988. október 26., no. 11371/85, 26. § 60.
[19] 50.Pk.50.149/2025/2. (Pécsi Törvényszék).
[20] A fejezetbe beépítve a Debreceni Törvényszék Közigazgatási Kollégium észrevételei (az OBH 2025.OBH.XXII.K.8/2. számú megkeresésére) is.
[21] Lásd például: Nftv. 41/H. §, Gyvt. 72. § (5) bekezdés, Btátv. 101. §, 119. §, Méptv. 199. § (9) bekezdés.
[22] Például: BDT2020. 4267. IV.
[23] Például: Pfv.IV.21.699/2016/4. (Kúria).
[24] Pfv.II.21.466/2019/5. (Kúria), Pf.I.20.276/2017/4. (Szegedi Ítélőtábla), Pf.I.20.284/2020/5. (Debreceni Ítélőtábla).
[25] Erre mutatott rá például: Bf.III.33/2018/16. (Debreceni Ítélőtábla).
[26] Például: "[E]zt a cselekmény tárgyi súlyánál mindenképpen figyelembe kell venni, mint ahogy a bűncselekmény elkövetésétől eltelt mintegy 6 éves - a vádlottra nem visszavezethető - időmúlást is, tekintettel az Európai Emberjogi Bíróság határozatára és az Emberi Jogok Európai Egyezményében írt követelményekre is." Bf.I.21/2019/5. (Győri Ítélőtábla). Ezen túlmenőn olyan példát is láthatunk, amikor a bíróság nemhogy időmúlásra hivatkozott - helytelenül - az eljárás elhúzódása helyett, hanem az időmúlással szemben alaptörvényi jogának gyakorlását (a bűncselekmény elkövetésének tagadását) rótta fel a vádlottnak: "[...] az időmúlás nyomatéka nagy [...] [v]iszont a vádlottak nem ismerték el büntetőjogi felelősségüket [...] [í]gy a nagymérvű időmúlás enyhítő szerepe csökken." 23.B.1711/2013/193. (Fővárosi Törvényszék).
[27] Például: "[...] [I]dőszerű elbírálás esetén mindkét vádlottal szemben jóval hosszabb tartalmú, a VIII. r. vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása lett volna indokolt." Bhar.II.624/2020/11. (Kúria).
[28] BH2017. 148.
[29] Borbás Beatrix: Fejezetek a bírósági kárfelelősség köréből a magyar és az európai szabályozás tükrében - különös tekintettel a tisztességes eljárás követelményére. Doktori értekezés. Pécs, PTE-ÁJK Doktori Iskola, 2011. 240.
[30] Kiss Daisy: Felelőtlen felelősök. A bírósági eljárások elhúzódása miatti kifogás új jogintézménye a polgári perekben. Fundamentum. 2004/1. sz. 152. alapján.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD, bíró, Debreceni Törvényszék.
Visszaugrás
