Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy 2015. október 16-án jogerőre emelkedett pilot judgmentben[1] az észszerű időn túl elhúzódó eljárások jogorvoslati rendszerének átalakítására vonatkozó kötelezettséget írt elő Magyarország számára.[2] Az EJEB az ítéletben - azon túl, hogy a konkrét ügyben megállapította az észszerű időn belüli elbírálásra vonatkozó követelmény megsértését, és kártérítést ítélt meg a kérelmezőnek - általánosságban is deklarálta, hogy eljárások elhúzódása vonatkozásában a Magyarországgal szemben megállapított jogsértések alapján egy visszatérő probléma van, az az Emberi Jogok Európai Egyezményével (EJEE) ellentétes gyakorlat alapján áll fenn. Így az EJEB előírta Magyarországnak, hogy haladéktalanul, de legkésőbb az ítélet véglegessé válásától számított egy éven belül - azaz 2016 októberéig - olyan jogorvoslatot vagy jogorvoslat-együttest vezessen be a nemzeti jogrendszerébe, amely megfelel az EJEE követelményeinek,[3] és az EJEB esetjogában lefektetett elvekkel összhangban valóban hatékonyan képes kezelni a túlzottan hosszú eljárások kérdését, az eljárás elhúzódása miatti egyezménysértéseket.
A strasbourgi fórum által a kötelezettség teljesítésére előírt határidő 2016 októberében lejárt, Magyarország azonban mindezidáig nem teljesítette a pilot judgmentben foglaltakat, és nem alakította át az észszerű időn túl elhúzódó eljárások miatti igényérvényesítésére vonatkozó jogorvoslati rendszert. Az EJEB elvárásai teljesítésének elmulasztása következtében érdemes megvizsgálni, hogy az új polgári perrendtartás 2018. január 1-jei hatálybalépése mennyiben érinti az észszerű időn túl elhúzódó eljárások miatti igényérvényesítést, illetve, hogy az új eljárási kódex hatálybalépésével közelebb jut-e a jogalkotó a hatékony jogorvoslati rendszer kialakítására vonatkozó előírás megvalósításához.
Az emberi jogok és alapvető jogok nemzetközi védelme kiemelkedő jelentőségű kérdéskör, miután az alapjogok olyan "alapvető jogosultságok, melyek az emberi lét legalapvetőbb értékei, az emberi méltóság és a személyi integritás biztosítására irányulnak."[4]
A második világháborút követően Európa első, igazi nagy nemzetközi szervezete az 1949-ben Strasbourgban létrehozott Európa Tanács, a világ "leghatékonyabb emberi jogi rezsimje",[5] célja pedig az emberi jogok védelme a csatlakozó tagállamokban, és ennek révén a tagállamok ösztönzése az alapjogok hatékony érvényesülésének biztosítására. Az Európa Tanács égisze alatt 1950-ben, Rómában elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) 6. cikke polgári és büntetőügyek tekintetében deklarálja a tisztességes eljáráshoz való jogot. Általános és fundamentális jogként rögzíti, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.
Az Egyezmény keretjellegű megállapodás, a benne rögzített alapjogok - így a 6. cikk 1. bekezdésében szabályozott észszerű időn belüli elbírálás, valamint a 13. cikkben rögzített hatékony jogorvoslathoz való jog - értelmezésére, a jelentéstartalom kifejtésére és a gyakorlatban történő implementációjára a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) esetjogában kerül sor, amely az Egyezményt az egyes jogok tartalmát folyamatosan bővítve értelmezi és alkalmazza. Az EJEB esetjoga olyan jogtömeget alkot, amelyet a tagállamok hatóságai kötelesek figyelembe venni egyrészt az előttük levő eljárások elbírálása során, de akkor is, amikor a jövőbeli jogsértések megelőzésére új szabályozást vezetnek be,[6]"erga omnes" hatályt adva ezzel az EJEB ítéleteinek.[7] Az EJEE-ben garantált jogok - ideális esetben - a tagállamok előtt is hivatkozhatók, és a tagállami döntés alapjául szolgálhatnak.
- 11/12 -
A tagállamok belső jogában az alapjogok a legmagasabb szintű normák között helyezkednek el, mely normákhoz az egész belső jogrend igazodik.[8] Az alapjogi védelmi rendszer nemzetközi alapdokumentumokba foglalását követően azok nemzeti jogrendszerbe való átemelése a demokratikus jogállam alapvető jellemzője.
Magyarország az EJEE-t[9] annak hazai törvénnyel való kihirdetésével a belső jog részévé tette. Az észszerű időn belül eljárásra vonatkozó alapelvet rögzíti az Alaptörvény,[10] valamint a bírák jogállásáról szóló törvény is.[11]
A bíróság főszabályként szubjektív alapú, felróhatóságtól függő felelőssége alóli kivételként került - dogmatikailag helytelenül, anyagi jogi szabályként az eljárási kódexben - a bíróságok feladataként szabályozásra a 2017. december 31-ig hatályos, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 2. § (3) bekezdésében[12] a tisztességes eljáráshoz, valamint a perek észszerű időn belül való befejeződéséhez fűződő, objektív felelősségen alapuló sérelemdíj, mint kártérítés iránti igény. Az alapjog rögzítésén túl ez a rendelkezés hivatott biztosítani a félnek az eljárás észszerű időn belüli befejezéséhez való jogának sérelme esetén a kártérítés jellegű sérelemdíjat, melynek elbírálásakor kiegészítő jelleggel feltétlenül szükséges a Ptk. anyagi jogi szabályainak alkalmazása.[13] A rendelkezés forrása egyértelműen az EJEE 6. cikkében megfogalmazott alapelv: az eredetileg méltányos elégtételt biztosító kártérítés 2003. július 1-jei bevezetéséről rendelkező 1999. évi CX. törvény indokolása alapján a jogalkotó célja a perrendtartás elveinek összhangba hozása a nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségekkel, rögzítve, hogy a jogalkotó a (2) bekezdés tekintetében a rendelkezés megalkotásakor az EJEB eseti döntéseit is figyelembe véve utal azokra a szempontokra, amelyek a per észszerű időn belül történő befejezésének megítélésekor relevánsak.
Az új Pp. kodifikációja során koncepcionális döntés született arról, hogy az észszerű időn belüli eljárásra vonatkozó alapelv, valamint az ennek megsértése esetére szabályozott sérelemdíj a 2018. január 1-jétől hatályba lépő új polgári perrendtartásban már nem fog szerepelni, miután a jogalkotó az új Pp. a koncepciója[14] alapján az intézményt nem az eljárási kódexben, hanem más jogforrás keretei között kívánta szabályozni. Az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat indokolása[15] alapján a bíróság irányában megfogalmazott kötelezettségek megjelennek nemzetközi dokumentumokban és az Alaptörvényben, illetve alapelvi szinten a törvényben a közrehatási tevékenység rögzítésével. Ezen megfontolás alapján az alapelv eljárási törvényben való rögzítése - figyelemmel arra, hogy azt az Alaptörvény is tartalmazza - nem szükséges, és ennek megfelelően a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.) sem tartalmazza a régi Pp. 2. §-ának rendelkezéseit - sem az alapelvet, sem a megsértése esetére biztosítandó kártérítésre vonatkozó szabályozást.
Az eljárás elhúzódásával szembeni jogorvoslat lényegében kétféleképpen jogorvoslati lehetőséget jelent: egyrészt a folyamatban levő eljárások felgyorsítását, a sérelem megelőzését célzó eljárás elhúzódása miatti kifogást, másrészt pedig az utólagos, a már elhúzódott eljárások vonatkozásában kártérítést nyújtó jogorvoslatot érintő szabályozást.
A régi Pp. 114/A. §-ában rögzítettek alapján a szabályozás lényege, hogy ha adott eljárási cselekmény lefolytatására, elvégzésére, vagy adott határozat meghozatalára vonatkozó törvényi határidőt a bíróság az eljárása során elmulasztja betartani, vagy az eljárás folyamán a bíróság utolsó érdemi intézkedése óta eltelt az az észszerű időtartam, amely elegendő lett volt arra, hogy a bíróság egy adott eljárási cselekményt elvégezzen, akkor azt ezt sérelmező fél (eljárásban részt vevő személy, beavatkozó, ügyész) az eljárás elhúzódása miatti kifogással az
- 12/13 -
eljárás folytatását, adott cselekmény elvégzését, határozat meghozatalát rövid időn belül elérhesse.
Az EJEB több ítéletében is elemezte[16] a régi Pp. 114/A. §-ában foglalt szabályozást, és valamennyi ilyen esetben arra az eredményre jutott, hogy a magyar jogrendszerben az eljárás elhúzódása miatti kifogás - bár az egyes elmulasztott eljárási cselekmények megtételét orvosolhatja, és benyújtása esetén alkalmas lehet arra, hogy az eljárásnak a benyújtáskori szakaszában a folytatását elérje - nem tekinthető valóban hatékony jogorvoslatnak, a kifogás előterjesztésének esetén sem garantálható az, hogy az eljárás egésze észszerű időn belüli marad. Az EJEB esetjoga alapján az eljárás felgyorsítására alkalmas jogorvoslat hatékonysága függ attól, hogy az mennyiben gyakorol szignifikáns hatást az eljárás egészének hosszára. A hazai szabályozás viszont csak egyes konkrét, határidőben vagy észszerű időtartamon belül el nem végzett eljárási cselekmények megtételét célozhatja, de nem eredményezheti az egész eljárás észszerű időn belüli lefolytatását - ehhez arra lenne szükség, hogy a fél valamennyi, határidőben el nem végzett eljárási cselekmény esetében külön-külön kifogásolja annak elhúzódását, a kifogást elbíráló bíróság pedig rövid időn belül határozzon arról.
A magyar bíróságok is több esetben jutottak arra a következtetésre, hogy a kifogás nem jelent hatékony jogorvoslati eszközt az eljárás elhúzódásának kezelésére.[17] A következetes bírói gyakorlat szerint[18] a kifogás csak akkor lehet alapos, ha az ügyben eljáró bíróság mulasztása vagy késedelme a kifogás elbírálásakor még fennáll, és ez indokolja, hogy a kifogást elbíráló bíróság a szükséges intézkedések megtételére hívja fel a mulasztó bíróságot,[19] azaz az eljárás elhúzódása miatti kifogást, mint alaptalant el kell utasítani, ha a kifogás előterjesztésekor a mulasztás, illetve a késedelem már nem áll fenn. A kifogás előterjesztése és annak elbírálása között adott esetben jelentős idő telhet el, amely alatt a mulasztás orvosolható, és így a kifogás célja, az eljárás folytatása elérhető - viszont ebben az esetben is a törvényi határidőben való eljárás már a kifogás előterjesztésekor sem tudott érvényesülni. Ennek következtében a kifogás intézményének biztosítása nem alkalmas az elérni kívánt cél megvalósítására, miután az eljárási törvényi határidőknek megfelelő folyamatosságra vonatkozó követelmény már annak benyújtásakor is sérül.
Mindezek alapján a régi Pp.-ben szabályozott eljárás elhúzódása miatti kifogás nem alkalmas arra, hogy az eljárás egészének az észszerű időtartamon belül tartását biztosítja, viszont az eljárás meghosszabbodását eredményezheti a kifogás elbírálásának időtartamával. Az új Pp.-ben is szabályozásra került az eljárás elhúzódása miatti kifogás,[20] olyan lényegi változást azonban, amely az eljárások felgyorsítására az intézményt alkalmassá tenné, az új szabályozás nem hozott. A régi Pp.-ben foglaltakhoz képest szűkült a kérelem benyújtására jogosultak köre,[21] ezen túl azonban érdemi változást az új kódex nem vezetett be - mind a kérelem benyújtásának feltételei, mind pedig az elbírálás rendje és határideje változatlan maradt. Ennek alapján feltételezhető, hogy a tartalmilag a korábbival megegyező, új kódexben megjelenő szabályozás sem lesz alkalmas arra, hogy az eljárás egészét észszerű időn belüli keretek közé szorítsa.
Figyelemmel arra, hogy a bíróságnak kifogás nélkül is kötelezettsége a perek észszerű időn belül való befejezése, és ennek elmulasztása kifogás előterjesztése nélkül is kötelezettségszegés a bíróság, és jogsérelem a fél oldalán[22] - az eljárás elhúzódása miatti hatékony jogorvoslatnak elsődlegesen az felel meg, ha maga az állam nyújt kártérítést a már bekövetkezett jogsértésekért.
A pilot judgment alapján az állam - az EJEB ítéleteinek végrehajtását az EJEE 46. cikk 2. bekezdése alapján ellenőrző Miniszteri Bizottság monitoring tevékenysége mellett - szabadon választhatja meg azokat az eszközöket, amelyekkel a kötelezettségének eleget tesz, feltéve, hogy a jogorvoslat(ok) elméletileg és gyakorlatilag is megfelel(nek) a Bíróság által lefektetett kritériumoknak.[23] Így az EJEB által a jogorvoslati rendszer átalakítására kötelezett tagállam bevezethet megelőző vagy kártérítési jogorvoslatot, vagy ezen jogorvoslatok kombinációját[24] azzal, hogy a szabályozás kialakítása során az Egyezmény rendelkezéseit, az EJEB esetjogát, valamint a Miniszteri Tanács ajánlásait[25] figyelembe kell venni.
A pilot judgmentben foglalt kötelezettség előírásának korábbi jele volt, hogy az EJEB ítéleteinek végrehajtója, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ugyanezen kötelezettséget - határidő meghatározása nélkül - már a 2012. márciusi 1136. számú ülésén hozott határozatban előírta Magyarországnak, és ugyanezen jelzés került megfogalmazásra az EJEB eljárása során több ügy-
- 13/14 -
ben is.[26] Ugyanakkor, ezekben az esetekben a jogrendszer hiányosságának megállapításán túl a szabályozás átalakítására vonatkozóan határidő nem került kikötésre, a magyar állam pedig ez ügyben - számon kérhető kötelezettsége nem lévén - intézkedést nem tett.
Miután viszont a pilot judgmentben határidő is megszabásra került, a magyar állam tervbe vette a pilot judgmentben foglalt elvárásoknak való megfelelést annyiban, hogy a kormány a 2016. évi őszi jogalkotási programja[27] alapján - az Országgyűléshez való 2016. októberi benyújtással, és 2016. novemberi elfogadással - külön törvényt kívánt megalkotni a bírósági eljárások elhúzódása miatti igényérvényesítésről. Törvénytervezet, a jogorvoslati rendszer kialakítására vonatkozó bármilyen javaslat azonban ekkor, 2016 őszén nem került előterjesztésre.
A kormány 2017 szeptemberében az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényben kívánta rendezni a jogorvoslatra vonatkozó új szabályozást. A tervezet alapján a szabályozás a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvénybe került volna beépítésre, azaz az igényérvényesítési lehetőségét és annak részletszabályozását a Ptké. tartalmazta volna. A közigazgatási egyeztetésre bocsátott tervezetből[28] még az Országgyűléshez való benyújtást megelőzően kikerült ez a rendelkezést, azt a benyújtott T/17563 törvényjavaslat[29] nem tartalmazta.
A tervezett módosítás visszavonásának oka feltehetőleg az volt, hogy a tervezetre érkezett észrevételek alapján az előterjesztő észlelte, hogy sem a szabályozás elhelyezése, sem a tartalma nem megfelelő. Egyrészt a Ptké. nem adekvát jogforrás igényérvényesítés szabályozására, ami pedig még ennél is lényegesebb, hogy az előterjesztett javaslat érdemben nem módosított a régi Pp. 2. § (3) bekezdésében foglaltakon - amelyről a Gazsó-ítéletben EJEB megállapította, hogy nem hatékony.
A javaslat a Ptké. 8/A. §-ában szabályozta volna az igényérvényesítésre vonatkozó alapelvet, azaz hogy a bírósági eljárás tisztességes lefolytatásához, és észszerű időn belüli befejezéséhez való jog sérelme esetén a sérelmet szenvedett személy - az alapvető jogait ért sérelemre hivatkozással - sérelemdíjra tarthat igényt. Rögzítésre került volna, hogy az igény elbírálása során a sérelemdíj iránti igényekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. §-át a Ptké.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
A tervezet általánosságban kívánta meghatározni a sérelemdíj mértékének megítélése során figyelembe veendő szempontokat annak rögzítésével, hogy a bírósági eljárás befejezésének észszerű időtartama az ügy tárgyát és természetét, az eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit figyelembe véve határozható meg, ideértve különösen az ügy típusát és bonyolultságát, az eljárás egy vagy több bírósági szinten történő lefolytatását, az eljárásban megtett intézkedések, illetve eljárási cselekmények elvégzésének ügytípusra jellemző időigényét, valamint a sérelmet szenvedett személynek a sérelmezett eljáráshoz való viszonyát. Előírásra került volna, hogy a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében meghatározott szempontok mellett vizsgálni kell az eljárás késedelmének időbeli mértékét - annak rögzítése nélkül, hogy egy konkrét időtartamon túl az eljárás további vizsgálat nélkül észszerű időn túlinak tekinthető.
A korábbi szabályozáshoz képest kikerült volna az a rendelkezés a jogorvoslati rendszerből, hogy nem hivatkozhat a per észszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult, ehelyett az ilyen fél is érvényesíthetne igényt, de nem lenne értékelhető a bíróság terhére az az időtartam, amely a sérelmet szenvedett személy önhibájára vezethető vissza. A régi Pp.-beli szabályozással egyezően került volna rögzítésre a tervezet szerint az, hogy ha a bíróság az észszerű időn belüli befejezéséhez való jog megsértésével kárt okoz, köteles azt a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint megtéríteni, valamint, hogy a sérelemdíj és a kártérítés megítélését nem zárja ki, ha a bíróság nevében eljárt személynek az okozott jogsértés közvetlenül nem volt felróható.
A régi Pp. "a sérelem a jogorvoslati eljárásban nem orvosolható"[30] fordulatával egyezően szabályozta volna a tervezet azt a rendelkezést, hogy nem jár sérelemdíj, illetve kártérítés, ha a bírósági eljárás észszerű időn belüli befejezéséhez való jog megsértéséből eredő sérelem, illetve kár rendes jogorvoslattal orvosolható lett volna. Ez a régi Pp. alapján kialakult bírói gyakorlatban visszás jogértelmezéshez vezetett, mivel erre a rendelkezésre hivatkozással a hazai judikatúra azt az elvi tételt alakította ki, hogy igényt érvényesíteni csak érdemben jogerősen befejezett ügyben lehet,[31] a sérelemdíj iránti igény kizárólag a per jogerős befejezése után terjeszthető elő,[32] a civilisztikai kollégiumvezetők az országos tanácskozásukon ezt kifejezetten rögzítették is.[33] Így a gyakorlat alakította elvek alapján a jogorvoslat igénybevétele előfeltételként került előírásra attól függetlenül, hogy azzal az eljárás elhúzódása nem orvosolható. Így a régi Pp. alapján kialakult bírói gyakorlat
- 14/15 -
paradox és ambivalens eredményhez vezetett, amely következtében az alapjog sérelme nem állapítható meg olyan folyamatban levő eljárásban, amelyben az észszerű időn belüli elbírálás követelménye már egyértelmű, hogy nem teljesíthető, miután az eltelt időtartam már a befejezés előtt is meghaladja az észszerűt. A szabályozást a tervezet tartalmában változatlanul átvette volna azzal, hogy sérelemdíjat, kártérítést nem érvényesíthet a fél, ha az észszerű időn túli eljárás miatti sérelme rendes jogorvoslattal orvosolható lett volna - holott, ha már az eljárás ilyen mértékben elhúzódott, akkor egyértelmű, hogy az alapeljárást időben tovább növelő jogorvoslati eljárásban nem lesz érvényesíthető.
Az igényeket változatlanul a bírósággal szemben kellett volna érvényesíteni a tervezet alapján, azaz az eljárás alperese az alapjog sérelmét okozó bíróság. Szűkítette volna a fél igényérvényesítési lehetőségét egyrészt annak előírása, hogy a sérelemdíj, illetve kártérítés iránti igény a sérelmezett eljárás jogerős befejezésétől számított 6 hónapon belül érvényesíthető, másrészt, hogy a tervezet szerint az igényérvényesítés előfeltételeként került volna rögzítésre az, hogy az igénylő az eljárás elhúzódása miatt kifogást nyújtson be a sérelmezett eljárásban - amelyről a 2.3. pontban kifejtettek szerint nemcsak az EJEB, hanem a hazai bíróságok is megállapították, hogy az eljárás elhúzódásának megakadályozására nem alkalmas.
Végig nézve a tervezett szabályozást, az állapítható meg, hogy az érdemi változást a régi Pp.-vel szabályozott jogorvoslati formához, és az az alapján kialakult bírói gyakorlathoz képest nem hozott volna - azzal, hogy bár az eljárás elhúzódásához hozzájáruló fél is érvényesíthette volna igényét, de csak hat hónapon belül, és csak akkor, ha az eljárás elhúzódása miatti kifogás benyújtását, mint előfeltételt teljesíti. A kártérítés összegszerűségére vonatkozó szabályt nem tartalmazott a tervezet, az változatlanul a bírói mérlegelés tárgya lett volna.
Mindazonáltal, a tervezet még az Országgyűlés általi tárgyalást megelőzően visszavonásra került.
A fentiek alapján Magyarország sem határidőben, sem a határidő lejártát követő bő egy éven belül nem teljesítette a pilot judgmentben a hatékony jogorvoslati rendszer megalkotására vonatkozó kötelezettségét, és nem alkotott új szabályozást. A jelen kézirat lezárásakor[34] nincs olyan nyilvánosságra hozott tervezet, amely a jogorvoslati lehetőség létrehozására irányulna, és - figyelemmel az Országgyűlés 2017 őszi, nyilvánosságra hozott ülésszak munkarendjére[35] - feltételezhető, hogy az új Pp. hatálybalépését megelőzően ilyen nem is kerül megalkotásra és elfogadásra.
Bár az EJEE alapján a tagállamok felelőssége magukra nézve kötelezőnek tekinteni az EJEB végleges ítéletét azon ügyekben, amelyben félként szerepelnek,[36] az ítéletben foglalt kötelezések elmulasztása esetére az EJEE nem szabályoz konkrét, materiális jogkövetkezményt. Az ítéletben foglaltak végrehajtását az EJEE 46. cikkének 2. bekezdése alapján az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ellenőrzi,[37] amelynek hatásköre nemcsak az egyedi ügy rendelkezéseire, valamint a megítélt összeg kifizetésének ellenőrzésére terjed ki, hanem az általános jelleggel előírt rendelkezések kontrolljára is.[38] Amennyiben a Miniszteri Bizottság úgy találja, hogy a tagállam azt megtagadja, akkor a 4. bekezdés értelmében az EJEB-től kérheti annak eldöntését, hogy a tagállam valóban elmulasztotta-e az őt terhelő kötelezettség teljesítését. Ennek megállapítása esetén a Miniszteri Bizottság határoz a tagállammal szemben meghozandó intézkedésekről.
A teljesítés elmulasztásának elsősorban diplomáciai szankciói lehetnek, a Miniszteri Bizottság határozatokat hozhat és közleményeket adhat ki a nyomásgyakorlás érdekében. Ennek eredménytelensége esetén, teoretikusan lehetőség van a tagállamnak az Európa Tanácsban való képviseleti jogának felfüggesztésére, és a szervezetből való kiléptetésére, ilyen drasztikus lépése azonban eddig nem került sor, és jelenleg Magyarországgal szemben sem tapasztalható a kötelezettség elmulasztása tekintetében bármilyen lépés a Miniszteri Biztosság részéről. Az EJEB ítéleteinek végrehajtását vizsgáló szerv referense a 2017. évi jelentésében[39] rögzítette, hogy a Miniszteri Bizottság 2016 decemberében sajnálattal vette tudomásul, hogy a határidő nem került betartásra, és információt kért az illetékes hatóságoktól a tervezett szabályozásról. A magyar hatóságok akciótervet nyújtotta be a Miniszteri Bizottság részére 2017 februárjában, és biztosították a referenst, hogy a kormány a jogorvoslati lehetőségek fejlesztésére törekszik.
A régi Pp.-ben szabályozott, sérelemdíj iránti igényérvényesítési lehetőség a régi Pp. 2017. december 31-i hatályon kívül helyezésével megszűnik, az új Pp. pedig sem az észszerű időn belüli eljárásra vonatkozó alapelvet, sem az annak megsértése esetén alkalmazandó jogorvoslati lehetőséget nem tartalmazza. Miután a 2018. január 1-jét követően érkezett kereset esetében nem a régi, hanem az új Pp. lesz alkalmazandó, új szabályozás hiányában az igényérvényesítőnek a már megalkotott szabályozások alapján lesz csak lehetősége az észszerű időn túl elhúzódó eljárások miatti követelését érvényesíteni.
- 15/16 -
A tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos, annak lényegi tartalmát érintő követelmények teljesülésének vizsgálata, és a jogszabályi környezet alkotmányjogilag aggályos tartalma alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek minősül.[40] Az Alaptörvény hatálybalépésével immáron az Alkotmánybíróság feladatai közé tartozik a bírói döntések alaptörvény-ellenességének vizsgálata is, amellyel egyidejűleg jelentkezik a tisztességes eljárás megkövetelte gyakorlati szempontok meghatározásának igénye is.[41]
Az észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jogot az Alaptörvény explicit módon rögzíti,[42] így sérelme elméletben alkotmányjogi panasz tárgyát képezheti.[43] Ugyanakkor, az Alkotmánybíróság számára nem áll rendelkezésre olyan törvényi lehetőség, melynek révén az alapjog sérelmét ténylegesen orvosolni tudja, miután nincs hatásköre kártérítés vagy sérelemdíj megítélésére, az Alkotmánybíróság számára biztosított kasszáció eszköze pedig csak az eljárás további elhúzódását eredményezné. Az Alkotmánybíróság ezen okból nem tud valódi jogorvoslati funkciót betölteni, az egyetlen lehetősége a szignalizáció, amellyel jelezheti az érintett bíróság felé az ügyek észszerű határidőn belüli elbírálásának követelményét.
A Ptk. 2:5. §-ában szabályozott objektív felelősségi forma, a sérelemdíj[44] rendelkezései - külön, utaló szabály hiányában - az észszerű időn belüli eljárásjog való jog megsértése miatti igényérvényesítése esetén nem alkalmazhatóak, miután az igazságszolgáltatási alapjog nem tekinthető személyiségi jognak.
Más lehetőség hiányában így a fél a Ptk. 6:549. §-ában szabályozott[45] bírósági jogkörben okozott kártérítés miatti keresetet terjeszthet elő, amely szubjektív felelősségen alapul, azaz egyrészt vizsgálandó a kártérítés általános, négyes feltételének - jogellenesség, felróhatóság, a károkozás és az okozati összefüggés - fennállása, valamint a bírósági jogkörben okozott kártérítés speciális kritériumai: a bírósági jogkörben eljárás, valamint a rendes jogorvoslatok kimerítése követelménye, az igényérvényesítés pedig csak ezek igazolása esetén lehet eredményes.
A régi Pp. 2. § (3) bekezdésének deklarált céljára figyelemmel, a rendelkezést bevető módosítás indokolása alapján a régi Pp. 2. § (3) bekezdése szerinti igény esetében egy felróhatóságtól független, objektív szankcióról, illetve felelősségi alakzatról van szó.[46] Az objektív szankció-jelleg a bírói gyakorlatban nem realizálódott maradéktalanul, mivel - ahogy az a civilisztikai kollégiumvezetők országos értekezletén is megállapításra került - "a bíróság a felelősség alól - annak objektív jellege ellenére - kimentheti magát."[47]
A régi Pp. elméletben, a jogszabály-szöveg alapján objektív felelősségen alapuló szabályozását, és az az alapján kialakult gyakorlatot az EJEB úgy értékelte, hogy az nem tekinthető hatékony jogorvoslati lehetőségnek, és előírta Magyarországnak, hogy legkésőbb a Gazsó-ügyben hozott pilot judgment véglegessé válásától számított egy éven belül, azaz 2016 októberéig hatékony jogorvoslatot vagy jogorvoslat-együttest vezessen be a nemzeti jogrendszerébe. Az állam ezen kötelezettségének nem tett eleget, a szabályozás megalkotásának elmulasztása miatt pedig 2018. január 1-jét követően az a helyzet áll elő, hogy nemhogy nem került létrehozásra egy, az EJEB követelményeinek megfelelő jogorvoslat, hanem a régi Pp.-beli jogorvoslati lehetőség hatályon kívül helyezésével a sérelmet szenvedett fél csak a felróhatósági alapú, bírósági jogkörben okozott kártérítés jogcímén terjeszthet elő keresetet.
Mindez tehát azt jelenti, hogy a hazai jogorvoslati lehetőségek viszonylatában bekövetkező változások kapcsán az EJEB által Magyarország számára megfogalmazott cél tekintetében nem pusztán stagnáló helyzetről beszélhetünk, hanem határozottan és egyértelműen visszalépés történt. Ez pedig amellett, hogy az igazságszolgáltatás társadalmi megítélése szempontjából aggályos folyamatokat eredményez, egyben azt is jelenti, hogy a hazai jogorvoslati rendszer immár nem csak jogalkalmazói, de jogalkotói szinten is kétségtelenül egyre távolodik Európától. ■
JEGYZETEK
[1] Az EJEB az eljárási szabályzatának 61. cikkében 2011 óta szabályozott pilot judgment eljárást abban az esetben alkalmazza, ha egy adott nemzeti jogrendszerben rendszerszintűnek tekintett hiányosságot észlel, és ezzel összefüggésben nagyszámú kérelem van (vagy feltételezhető, hogy lesz) a plénum előtt. A pilot judgment eljárás során az EJEB meghatározza a jogrendszer hiányosságát, és - a többi hasonló jellegű ügy elbírálásának felfüggesztése mellett - határidő szabásával előírja az adott tagállamnak, hogy milyen intézkedéseket tegyen a jogrendszerében. Ha a tagállam az előírt kötelezettségének eleget tesz, az EJEB törli az ügylajstromból a még folyamatban levő ügyeket, ennek elmulasztása esetén viszont folytatja a felfüggesztett eljárások elbírálását.
[2] Gazsó v. Hungary (48322/12.)
[3] Gazsó v. Hungary (48322/12.) §38.
[4] Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2014. 333.
[5] Helen Keller - Alec Stone Sweet (szerk.): A Europe of Rights. The Impact of the ECHR on National Legal Systems. Oxford - New York, Oxford University Press, 2008. 3.
[6] Luzius Wildhaber: A constitutional future for the European Court of Human Rights? Human Rights Law Journal, Vol. 23. No. 507. (2002), 162.
[7] Déborah Forst: The execution of judgments of the European Court of Human Rights. Limits and ways ahead. ICL Journal, Vienna Journal on International Constitution Law, 2013/3. 4.
[8] Blutman i. m. 333.
[9] 1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről.
[10] Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése: Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el.
[11] A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) 37. § (3) bekezdése alapján a bíró a rábízott ügyet annak munkaigényessége és az eljárás sajátosságai által meghatározott észszerű határidőn belül köteles elbírálni.
[12] A régi Pp. 2. § (1) bekezdése alapján a bíróságnak az a feladata, hogy a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.
(2) A per befejezésének észszerű időtartama a jogvita tárgyát és természetét, valamint az eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit is figyelembe véve határozható meg. Nem hivatkozhat a per észszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult.
(3) Az (1) bekezdésben foglaltak teljesítésének elmulasztása esetén a fél - az alapvető jogait ért sérelemre hivatkozással - sérelemdíjra tarthat igényt, feltéve hogy a sérelem a jogorvoslati eljárásban nem orvosolható. Ha az (1) bekezdésben foglaltak teljesítésének elmulasztásából eredően a fél kárt is szenved és az a jogorvoslati eljárásban nem orvosolható, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől kárának megtérítését. A sérelemdíj iránti igény, illetve a kárigény elbírálása során a bíróság soron kívül jár el. A sérelemdíj, illetve a kártérítés megítélését nem zárja ki, ha a bíróság nevében eljárt személynek az okozott jogsértés közvetlenül nem volt felróható.
[13] BDT 2008.1811.
[14] Az új Pp. koncepciója: http://www.kormany.hu/hu/dok?page=2&source=5&type=402#!DocumentBrowse
[15] T/11900 törvényjavaslat http://www.parlament.hu/irom40/11900/11900.pdf
[16] Bartha v. Magyarország (33486/07.) §18., Barna v. Hungary (no.2.) (35364/09.) §15.
[17] Székesfehérvári Törvényszék 25.P.21.867/2011., Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.21.101/2012/6., Kúria Pfv.III.20.444/2013/16, a Fővárosi Ítélőtábla 2006. szeptember 4. napján tartott tanácselnöki értekezletéről készült Emlékeztető.
[18] Vogyicska Petra: A bírósági jogkörben okozott kár gyakorlata a polgári eljárásban. Magyar Jog, 2015/3. 169.
[19] ÍH 2006/4/164., Fővárosi Ítélőtábla 15.Gpkf.44.474/2006/3.
[20] Új Pp. 157-158. §.
[21] A régi Pp. alapján a fél, a beavatkozó és az ügyész terjeszthetett elő eljárás elhúzódása miatti kifogást, az új Pp. alapján viszont csak a fél.
[22] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. Budapest, HVG-ORAC, 2015. 556.
[23] Sürmeli v. Germany (75529/01.) §97-101., McFarlane v. Ireland (31333/06.) §108.
[24] McFarlane v. Ireland (31333/06.) §108.
[25] Committee of Ministers in May 2004 of Recommendation (2004t)6 on the improvement of domestic remedies
[26] Bartha v. Hungary (33486/07.) §19., Argola Trade Kft. v. Hungary (8034/07.) §20., Barta és Drajkó v. Hungary (35729/12.) §41.
[28] A tervezett szabályozás a javaslat 83. §-ában található http://www.kormany.hu/download/2/bb/21000/Honlapra_%C3%9Cttv_m%C3%B3dos%C3%ADt%C3%B3_507_0908.pdf
[29] http://www.parlament.hu/irom40/17563/17563.pdf
[30] Régi Pp. 2. § (3) bekezdése
[31] Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.315/2015/7/II.
[32] Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.971/2010/5., Győri Ítélőtábla Pf.V.20.072/2015/14/I.
[33] Emlékeztető a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2015. május 18-19. napján tartott országos tanácskozásáról. Kúriai döntések, 2015/7. 774. (X.3. pont).
[34] 2017. december 10.
[35] http://www.parlament.hu/documents/10181/56621/munkarend_2017_osz_OGY_dontese.pdf/458a7917-36a8-4458-ae1c-422400a698e0 amely alapján az Országgyűlés 2017. december 13-án ülésezik utoljára.
[36] EJEE 46. cikk 1. bekezdés.
[37] Az 1994. május 11-én elfogadott 11. Kiegészítő Jegyzőkönyvben rögzített módosítások alapján.
[38] Venice Commission: Can excessive length of proceedings be remedied? Council of Europe Publishing, 2007. 23.
[40] 19/2015 (VI. 15.) AB határozat [32].
[41] 7/2013 (III. 1.) AB határozat [29].
[42] Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése.
[43] 3174/2013. (IX. 17.) AB végzés [18].
[44] Ptk. 2:52. § [Sérelemdíj]
(1) Akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért.
(2) A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges.
(3) A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire - különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására - tekintettel, egy összegben határozza meg.
[45] Ptk. 6:549. § [Felelősség bírósági, ügyészségi, közjegyzői és végrehajtói jogkörben okozott kárért]
(1) A bírósági és az ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a kárigényt bírósági jogkörben okozott kár esetén a bírósággal, ügyészségi jogkörben okozott kár esetén a Legfőbb Ügyészséggel szemben kell érvényesíteni. Ha az eljárt bíróság nem jogi személy, a kárigényt azzal a bírósággal szemben kell érvényesíteni, amelynek elnöke a nem jogi személy bíróság bírái tekintetében az általános munkáltatói jogkört gyakorolja. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes jogorvoslat kimerítése.
[46] A 2013. évi CCLII. törvény 85. §-ához fűzött indokolás.
[47] Emlékeztető a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2015. május 18-19. napján tartott országos tanácskozásáról, Kúriai döntések, 2015/7. 775. o. (X.8. pont)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató (KRE ÁJK).
Visszaugrás
