"Megállapítható, hogy az Alaptörvény szövegét önmagában tanulmányozva nem állítható sem az, hogy mindenben összhangban állna az Európai Unió értékeivel és alapjogi standardjával, sem hogy ezekkel ellentétben állna. Annyi jelenthető ki, hogy az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek adódhat olyan értelmezése is, amely adott esetben bizonyos uniós normákkal konfliktusba kerülhet. (...) Az alkotmányos gyakorlat alakítható az uniós értékekkel összhangban is, az ára legfeljebb az, hogy az Alaptörvény egyes rendelkezései csekély normativitásúak maradnak, kevésbé vagy egyáltalán nem hatályosulnak - ennyit pedig megér az Európához tartozás. Az Alaptörvényt értelmező szervek és elsősorban az Alkotmánybíróság felelőssége e szempontból megnövekszik."
Az Európai Unió fokozatosan, saját jogán alakult politikai közösséggé. Kiterjedt joganyaga, amely virtuálisan a közpolitika minden területét érinti, a tagállamok állampolgáraira mint uniós polgárokra jogokat ruház. Emellett az európai integrációs folyamat olyan szupranacionális struktúrát eredményezett, amely a tagállami intézményrendszerek progresszív konvergenciáját is folyamatosan ösztönzi.[1] Az uniós polgárok mindennapjait meghatározó joganyagnak szüksége van az önálló demokratikus felhatalmazásra, amely az unió evolutív alkotmányosságából származtatható. Az alkotmányosság mennyiségi szempontból az alapító szerződésekben ragadható meg, tartalmilag azonban a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik. A többszintű európai alkotmányfejlődés eredményeként a tagállami alkotmányos tradíciók tartalmukat, értelmezésüket tekintve egyre közelebb kerülnek egymáshoz, miközben az egyes államok megőrizhetik saját alkotmányos identitásukat.
Az unió alkotmánya a nemzeti alkotmányos hagyományokon alapul, fontos azonban, hogy a közös tradíciókon mint egészen, nem pedig egyes tagállamok egyes hagyományain.[2] E közös hagyományokat igazolja vissza az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) lisszaboni szerződéssel módosított 2. cikke, amely az uniót alkotó társadalmak közös értékeit jelöli meg legitimációs bázisként: "Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában." Noha a 2. cikk értékeket juttat kifejezésre, ezek az unió alapvető elveinek tekinthetők,[3] mivel jogkövetkezményekkel járnak az alapító szerződés 3(1), 7. és 49. cikke alapján. Vagyis befolyásolják az EU céljait,[4] megsértésük szankcionálható,[5] tiszteletben tartásuk csatlakozási feltételként jelenik meg.[6] Erre tekintettel a felsorolt értékek jogi normák, amelyek átfogó és konstitutív jellegük miatt alapelvként érvényesülnek.[7] Az Európai Bíróság a híres Kadi-ítéletben, 2008-ban hivatkozott először az [akkor még az EUSZ 6(1) cikkében foglalt] értékekre mint olyan elvekre, amelyekkel nemzetközi jogon alapuló aktus sem lehet ellentétes.[8] Ezáltal teljes mértékben kifejezésre juttatta a tagállamok és az EU által osztott értékek jogi elismerését.[9]
A közös értékek megerősítése mellett az EUSZ azt is kinyilvánítja, hogy az unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, amelyet a lisszaboni szerződés a tagállami politikai és alkotmányos berendezkedés inherens részeként definiál.[10] A meghatározás az alkotmányos, politikai, állami aspektusokra helyezi a hangsúlyt, ezért ebben az összefüggésben a nemzeti identitás (inkább) alkotmányos (mint kulturális értelemben vett) identitásként fogható fel. A jogilag releváns kérdés e körben minden bizonnyal az, hogy a "tiszteletben tartás" értelmében mely fórum dönt az alkotmányos identitásról, annak határairól és az azt érintő uniós aktusokról. Elöljáróban megállapítható, hogy ilyen típusú viták esetén a tagállamok (alkotmány)bíróságai és az Európai Bíróság (EuB) kooperatív viszonya válik szükségessé, amelyben az előbbi fórumok által az alkotmányos identitás tartalmát esetileg megállapító döntések figyelembevételével határozhat az uniós bírói testület a releváns uniós jog értelmezéséről.[11]
Az EU-tagállam továbbra is saját alkotmányos alaprendjének meghatározása tekintetében élvezi a legnagyobb szabadságot, amely alkotmányos identitásának bázisát jelenti. Az unió abban (is) különbözik a szövetségi államtól, hogy a tagállami alkotmányozó hatalom semmilyen külső kötelezettségnek nincs alávetve, jogi értelemben tehát elvileg korlátlan. Nyilvánvaló azonban, hogy az alkotmány funkciójából adódó korlátokat figyelembe kell venni, és a nemzetközi kötelezettségvállalások, amennyiben azokat az állam nem kívánja felmondani, gyakorlatilag jogi korlátként jelentkeznek.[12] Más megfogalmazásban, az "alkotmányozó szabadság" bizonyos gyakorlási módozatai az államközösséggel való szakítást jelenthetik, és ezért kilépéshez vagy kizáráshoz vezethetnek. Amennyiben az állam az EU tagja akar maradni, akkor nem teheti meg, hogy alkotmányában a tagság feltételeit felszámolja vagy hogy az unió jogához való alapvető viszonyt megfordítja. Az első eset akkor állna elő, ha a tagállam megszüntetné a demokráciát vagy feladná a jogállamiság lényeges elemeit. A demokrácia vagy a jogállamiság különböző formái azonban továbbra is lehetségesek. A második eset akkor következne be, ha valamely állam
- 68/69 -
az alkotmányában azt mondaná ki, hogy a nemzeti jog megelőzi az EU jogát. Egyebekben - vagyis ha az állam elkötelezi magát az uniós tagság mellett - az alkotmányozó szabadság már nem teljes, mivel az EU jogának végrehajtása elsősorban a tagállamok közigazgatásának és bíróságának a feladata. Ezért a tagállami bírósági szervezet és adminisztráció felépítése, működése nem közömbös az EU számára. Az EU-tagság bizonyos követelményeket támaszt az államszervezettel és a nemzeti jogrendszerrel szemben, legfőképpen azt, hogy biztosítania kell az uniós jog egységes alkalmazását, hatékony érvényesülését. Amennyiben az ezzel összefüggő szervezeti, felelősségi, eljárási szabályokat nem a tagállami törvények, hanem az alkotmány tartalmazza, akkor ennyiben arra is vonatkozik az alkalmazkodási kötelesség.[13]
A tanulmány mindezekre figyelemmel azt tekinti át, hogy a 2011. április 18-án elfogadott, 2012. január 1-jén hatályba lépő, Magyarország Alaptörvénye elnevezésű dokumentum milyen viszonyban áll az Európai Unió normatív értékeivel és az értékeket az egyén szempontjából specifikáló, jogilag kötelező Alapvető jogok kartájával. E vizsgálat előtt röviden ki kell térni az uniós alapjogi standard sajátosságaira is, mert ehhez viszonyítva értékelhető az Alaptörvény alapjogi katalógusa, illetve néhány, annak értelmezését befolyásoló szabály.
Az EUSZ 2. cikke - a 3. cikkben foglalt integrációs célok, a II. cím alatt összefoglalt demokratikus elvek és a 49. cikkben rögzített csatlakozási feltételek mellett - szoros összefüggésben áll a 6. cikkben meghatározott alapjogi standarddal,[14] amelynek három pillére az Alapvető jogok kartája (Karta), az Emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE) és az alapjogoknak az uniós jog általános elveként való elismerése. Az alapjogi standard az EU intézményeire és - az uniós jog hatókörében - tagállamaira egyaránt kötelező.
A lisszaboni szerződés hatálybalépésével egyrészt teljesült az a régi igény, hogy az integrációs szervezet - tagállamaihoz hasonlóan - rendelkezzen saját, kötelező erejű alapjogi katalógussal. Másrészt az EU felhatalmazást kapott, hogy (szintén tagállamaihoz hasonlóan) részes félként kapcsolódjon be az EJEE jogvédelmi mechanizmusába.[15] A 6. cikk (3) bekezdése nem előzmény nélküli az elsődleges joganyagban: célja annak előírása, hogy - alapelvi szinten - rögzítse: az emberi jogok az uniós jogrend részét képezik. Meghatároz továbbá két olyan tényezőt, amelyek mércéül szolgálhatnak az emberi jogok terjedelmének és tartalmának meghatározásához: a tagállamok közös alkotmányos hagyományait valamint az EJEE-t. Összességében megállapítható, hogy az EUSZ 6. cikke az unió "antropocentrikus" dimenzióját fejezi ki, tartalmi értelemben korlátozza az integrációs hatalmat, és az EU-t a materiális és alkotmányos jogállamiság modern jellemzőivel ruházza fel.
A Karta specifikus módon bontja ki és magyarázza, mit jelentenek valójában a 2. cikk közös értékei az EU alapjaiként. Az egyértelműen nevesített jogok felhívhatók a politikai döntéshozatalban és az egyéni bírói jogvédelemben egyaránt.[16] A Karta jogi kötelező erejének elismerése közvetlen jogi kapcsolatot létesít a polgárok és azok között, akik a nevükben és érdekükben a hatalmat gyakorolják, így egyértelművé teszi, hogy az EU eltér minden más államközi együttműködéstől, mivel a polgárok uniója - vagyis a Karta alapján az uniós polgárok a "tulajdonosai".[17] A Karta messzemenően figyelembe veszi a szubszidiaritás megvalósítását, mivel számos utalást tartalmaz a tagállami jogra és gyakorlatra, továbbá mivel elsődleges címzettjei az európai intézmények - a tagállamok csak annyiban, amennyiben az EU jogát alkalmazzák. Megjegyzendő azonban, hogy a tagállami alkotmányos tradíciókból építkező bírói esetjog beépült a Kartába, így az lényeges eltérést nem mutat a tagállamok alapjogi rendszeréhez képest.[18] A Karta ún. horizontális visszafordíthatatlansági klauzulát is tartalmaz (53. cikk), amely más jogi mechanizmusoknak (mint a Kartában rögzített jogok forrásainak), különösen a tagállamok alkotmányainak, valamint az emberi jogokra és alapvető szabadságokra vonatkozó nemzetközi dokumentumoknak az elismerését foglalja magában, ez utóbbiakat attól a pillanattól kezdve, hogy a tagállamok ratifikálták. Ennek az elismerésnek az alapján a "legkedvezőbb rendelkezés" elvét kell alkalmazni: a Karta általi védelem szintje nem lehet alacsonyabb, mint a hivatkozott dokumentumok, különösen az EJEE rendelkezései által nyújtott védelem.[19]
Az EJEE jogvédelmi mechanizmusába való uniós bekapcsolódás fokozhatja az európai alapjogvédelmi gyakorlat harmóniáját. A csatlakozást megkönnyíti, hogy az érintett bírói fórumok ítélkezési gyakorlatának közeledése már évtizedes múltra tekint vissza. Az uniós alapjogvédelem és az EJEE közötti kölcsönhatás megjelenítésében tehát - a kezdeti lépések mellett - jelenleg is nagy szerepet játszik a luxembourgi Európai Unió Bíróságának (EuB), valamint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) gyakorlata. A két bíróság közötti ítélkezési párhuzamok mellett természetesen feszültségek is felmerülnek, mivel nem mindegy, melyik képes nagyobb hatást gyakorolni a másik ítélkezési gyakor-
- 69/70 -
latára.[20] A kétféle joggyakorlat területén az EuB tett először lépéseket abba az irányba, hogy figyelembe vegye a nagyobb múltra visszatekintő EJEE-t, sőt egyre inkább ezt tekintse az EUSZ-ben foglalt "közösségi jog alapvető elvei" forrásának.[21]
Az EuB több határozatából - például a Roquette Fréres ügyből,[22] vagy a Booker Aquacultur ügyből[23] - is az tűnik ki, hogy az EJEE-nek tulajdonított "különös jelentőség" miatt az EuB hangsúlyozottan nem tért el az EJEB értelmezésétől.[24] Az EuB által tett lépésekre az EJEB is válaszolt, több esetben is megfigyelhető az EJEB közeledése az EuB gyakorlatához, illetve az EJEE közelítése a Kartához. Példaként említhető a Goodwin-ügy,[25] amelyben az EJEB az EJEE 12. cikkénél nagyobb védelmet biztosított a transzszexuálisok házasságával összefüggésben, kifejezetten utalva a Karta 9. cikkére.[26] Említést érdemel még a Pellegrin-ügy,[27] amelyben az EJEB a tisztességes eljáráshoz való jogot az EuB gyakorlatára utalva értelmezte.[28] Végül pedig kiemelendő, hogy az EJEB a Bosphorus-ügyben[29] felállította azt az (egyedi esetben megdönthető) vélelmet, hogy az uniós jogban az alapvető jogok olyan szintű védelemben részesülnek, amely egyenértékűnek tekinthető az EJEE-ben biztosítottal.[30]
Az EJEB kifejlesztette az EJEE alkotmányos dokumentumként kezelésének szemléletét, amely ekként az európai közrend része. Ezt egyrészt alátámasztja az egyezménynek tulajdonított megelőző hatás (peremptory effect) a nemzetközi jog szempontjából, amely szerint a részes államok nem hivatkozhatnak más nemzetközi kötelességvállalásukra az egyezményi rendelkezés derogálása érdekében.[31] Másrészt az egyezménynek az európai közrend részeként történő értelmezése ahhoz vezet, hogy a részes államokat inherens módon, az EJEE jogi hatóterében működő nemzetközi szervezeteket pedig közvetetten köti. Az állami felelősség széles értelmezése az EJEB által a hatékony jogorvoslat biztosítása érdekében szintén az alkotmányos karaktert erősíti meg.[32] Az EJEB attól sem tartózkodik, hogy implicit módon tagállami alkotmányos (alkotmányi) rendelkezést bíráljon felül az európai alapjogi standardhoz viszonyítva.[33]
A Karta megfelelő megoldást talált az EJEE-hez való saját viszonyának meghatározására, mivel azt minimumstandardnak tekinti, és egyértelműen kiderül, hogy maga a Karta magasabb szintű védelmet biztosíthat, alacsonyabbat azonban nem. A két alapjogi dokumentum közötti harmóniát igyekszik elősegíteni az a szabály, hogy ameddig a Kartában foglalt jogok megfelelnek az EJEE által biztosított jogoknak, addig azok tartalma és terjedelme - az engedélyezett korlátozásokat beleértve - azonos az EJEE által meghatározottakkal.[34] Az értelmezési harmóniát egyébként a jogbiztonság elve is megköveteli.[35]
Az uniós alapjogi standard fejlődése, Lisszabon utáni tartalma lényeges előrelépés a demokrácia és a jogállamiság kiteljesítése, az uniós értékek konkretizálása tekintetében. saját alapjogi katalógus és az EJEE jogvédelmi mechanizmusában való részvétel hiányában alaposak voltak a kritikák, amelyek szerint miközben az EU külső kapcsolataiban megkövetelte az alapjogok védelmét, addig a belső alapjogvédelemnek nem voltak megfelelő garanciái.[36] A lisszaboni szerződés hozadékai az alapjogvédelem szempontjából a következőkben ragadhatók meg. 1. A Karta jogi kötőereje és az EJEE-hez való csatlakozás az EUSZ 7. és 49. cikkének legitimációját is erősíti. 2. Az európai bírói fórumok (az EJEB és az EuB) alapjogi gyakorlata integráltabbá válik, ami fokozhatja az egyéni jogérvényesítés hatékonyságát. 3. A Karta a tagállamokat is köti az uniós jog végrehajtásakor ("when implementing Union law"), amit az EuB tágan értelmez: a tagállamoknak az uniós jog hatókörében tevékenykedve tiszteletben kell tartaniuk az alapjogokat ("acting within the scope of"). E körben a tagállami bíróságok is közvetlenül alkalmazhatják a Kartát az EuB előzetes döntése birtokában.[37]
A következőkben a vizsgálat tárgya az, hogy a jövő január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény mennyiben áll összhangban a nemzetközi, elsősorban az európai alkotmányfejlődés tendenciáival, különös figyelemmel az Európai Unió értékeire és alapjogi standardjára. A megközelítés kettős: egyrészt figyelembe veszi, hogy az Alaptörvény egyes rendelkezései miként változtak a hatályos Alkotmányhoz képest, másrészt mérlegeli, miként viszonyulnak azok a Kartához és az uniós értékekhez. A Karta azért érdemes fokozott figyelemre, mert az alkotmányozási folyamatban felmerült - és a kormány részéről a Velencei Bizottság felé kérdésként megfogalmazódott -, hogy milyen mértékben szükséges azt átvenni, beépíteni a nemzeti alkotmányba. A Velencei Bizottság válaszában rámutatott, hogy a Kartában is kifejezésre jutó legújabb emberijog-védelmi fejlődés figyelembevétele a magyar alapjogi katalógus korszerűsítése folyamatában legitim célnak tekinthető és az európai értékek iránti elkötelezettségre utal. Mindazonáltal arra is rámutatott a testület, hogy a Karta egészének vagy egyes részeinek átvétele jogi bonyodalmakhoz vezetne, többek között konfliktusba kerülhetne az EuB és a magyar Alkotmánybíróság
- 70/71 -
alapjog-értelmezése, a Karta értelmezési szabályai miatt az EJEB-gyakorlattól sem lehetne eltekinteni, a rendesbíróságokon zavart okozna a Kartának az uniós jog hatókörében történő és azon kívül eső alkalmazása, s így végső soron ez a tagállam alkotmányos autonómiájának részleges feladásával járna. A Velencei Bizottság azt javasolta, hogy a magyar alkotmányozó a Kartát kiindulópontként, inspirációs forrásként hasznosítsa, illetve utaló szabályokkal nyilvánítsa ki a nemzetközi és uniós emberijog-védelmi kötelezettségek tiszteletben tartását.[38]
Az ez irányú magyar kérdésfelvetés komolyságát sajnos megkérdőjelezi, hogy a Velencei Bizottság még konkrét szövegtervezet nélkül dolgozott, a vélemény kibocsátása idején az Alaptörvény javaslatát viszont már közel két hete benyújtották a parlamentnek, és az eredeti tervezetben nyoma sem volt a Karta vagy egyes részei átvételének. Annyi megállapítható, hogy az Alaptörvény katalógusa nagyjából követi a Kartában nevesített jogok sorrendjét, egy-egy mondatrésze helyenként azonosítható, a tartalom szempontjából azonban a Kartához képest számos ponton szegényesebb, a normaszöveg egészének kontextusában szűkösebb és szélesebb körben korlátozható jogokat fogalmaz meg. Az alábbiakban tézisszerűen összefoglaljuk, hogy az Alaptörvény mennyiben kompatibilis a nemzetközi és európai standardokkal.
1. Az Alaptörvény tartalmaz olyan általános és speciális felhatalmazó rendelkezéseket, amelyek alapján alkalmazhatók a nemzetközi és uniós alapjogvédelmi követelmények is.
Kétségtelen, hogy az Alaptörvény kifejezésre juttatja a nemzetközi közösség és jog iránti elkötelezettséget [Q) cikk] és tartalmazza az uniós együttműködés alapját jelentő Európa-klauzulát [E) cikk] is, mégpedig az Alkotmányhoz hasonló - vagyis annál nem korszerűbb, de legalább lényeges visszalépést sem jelentő - tartalommal [6. § (1)-(2), (4); 7. § (1), 2/A. §].
Rendszertani szempontból változást jelent, hogy a vonatkozó alkotmányos célok és az alkotmányi felhatalmazások, "hídszabályok" egy-egy cikken belül találhatók.
A Q) cikk (1) bekezdése az Alkotmánytól eltérően nem tartalmazza a - nemzetközi ius cogens részét képező - háború elutasításának és az - ENSZ Alapokmány 2. cikk (4) bekezdésén alapuló - erőszak tilalmának elvét.[39] Ehelyett az említett tilalmakat mintegy abszorbeálva, pozitív módon célként tételezi a békét, a biztonságot és a fenntartható fejlődést a világ népeivel és országaival folytatott nemzetközi együttműködésben. Így az Európai Unió egyik céljának "zanzásított" változata tulajdonképpen megjelenik, az EUSZ 3. cikk (5) bekezdése azonban gazdagabb, mert a nemzetközi közösségben való részvétel több vetületét fogja át.[40] Sajnálatos módon az együttműködő partnerek körének meghatározásával az Alaptörvény nem küszöböli ki a hatályos Alkotmányból is adódó értelmezési problémákat, sőt, a zavart fokozza, hogy a preambulum az együttműködést nemzetekre vonatkoztatja.[41] A Q) cikk (2)-(3) bekezdése a nemzetközi jog és a magyar jog viszonyáról rendelkezik, fenntartva az összhang követelményét, és a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai tekintetében a monista-adopciós, a nemzetközi jog más forrásai (a nemzetközi szerződések és meghatározott nemzetközi bírói fórumok döntései) esetében pedig a dualista-transzformációs rendszert. Ez utóbbit az Alkotmányhoz képest egyértelművé teszi a jogszabályban való kihirdetés követelményének előírása. Ezzel lényegében nem változnak az Alkotmánybíróság gyakorlatában kialakított értelmezési keretek, de a szabályozás kevéssé reflektál a szakirodalomban megfogalmazott kritikai megállapításokra.[42] Érdemes utalni arra is, hogy az alaptörvény XXVIII. cikkében, a nullum crimen és a nulla poena sine lege elve, valamint a kétszeres eljárás alá vonás és kétszeres büntetés tilalma szövegezésében hasznosult a nemzetközi jog alapján üldözendő bűncselekményekre vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat; továbbá az EU keretében folytatott büntetőügyekben való együttműködés is kifejezésre jut.[43]
Az összhang érvényesülése érdekében a 24. cikk (2) bekezdés f) pontja alapján az Alkotmánybíróság továbbra is vizsgálja a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését, azt azonban nem említi az Alaptörvény, hogy ki kezdeményezheti az erre irányuló eljárást, továbbá nem utal a hivatalból történő vizsgálat lehetőségére. Ez a vonatkozó sarkalatos törvényben pótolható. Arról sem esik szó, hogy miként teremtendő meg az összhang, ha a magyar jogszabály a nemzetközi jog általánosan elismert szabályába ütközik, ez tehát továbbra is alkotmányértelmezési kérdés marad. A nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabály, jogszabályi rendelkezés esetén az utóbbiak megsemmisítése csak lehetőség [24. cikk (3) bekezdés c) pont], ami gyengíti az Q) cikk (2) bekezdésében foglalt összhang követelményének hatékonyságát: szerencsésebb lett volna a kihirdető jogszabállyal azonos vagy annál alacsonyabb szintű magyar jogszabályok esetében a kategorikus megsemmisítés előírása, az EU alapító szerződéseibe ütköző jogszabály kivételként való nevesítésével.
Az európai és uniós együttműködést megalapozó E) cikk (1) bekezdése lényegében szó szerint veszi át az Alkotmány 6. § (4) bekezdésének szövegét. Az értelmezési keret tehát változatlan: a célmeghatározás - tartalmi garanciákkal - kifejezésre juttatja valamennyi európai, integrációs és harmonizációs,
- 71/72 -
nemzetek feletti és nemzetközi regionális együttműködés iránti elkötelezettséget. Ennek egyik - kétségtelenül legintenzívebb - formája az Európai Unió keretében folytatott együttműködés.[44] Az E) cikk (2) és (4) bekezdése néhány fogalmazási, fogalomhasználati egyszerűsítéstől eltekintve szintén átveszi az Alkotmány 2/A. §-ának fordulatait, egy kivétellel: a 2/A. § (1) bekezdés utolsó két tagmondatát ("a többi tagállammal közösen gyakorolhatja; e hatáskörgyakorlás megvalósulhat önállóan, az Európai Unió intézményei útján is.") összevonja ("a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja"). Problémát jelent, hogy az uniós jogalkotás folyamatában a tagállamok jogi értelemben nem közösen gyakorolják a hatásköröket, hanem az az uniós intézmények útján valósul meg.[45] A 2/A. § - egyébként szintén nem túl szerencsés megfogalmazásban - a közös hatáskörgyakorlás egyik megvalósulási módjaként jelölte az intézmények útján történőt, az E) cikk már azonosítja a közös hatáskörgyakorlást az intézményivel. A lisszaboni szerződés valóban megszüntette a pillérrendszert és egységesítette az integrációs szervezet intézményi kereteit; a szupranacionális (közösségi) mechanizmust azonban nem tette automatikusan dominánssá, hanem inkább integrálni törekedett abba a kormányközi mechanizmus perspektíváját (például a tagállami alkotmányos identitás elismerésével, vagy a nemzeti parlamentek hatékonyabb bevonásával, a tagállami kezdeményezési jog konszolidálásával bizonyos kompetenciák tekintetében).[46] A közös és intézmények útján való hatáskörgyakorlás teljes összemosása ezért megint csak nem szerencsés, mert az EU föderalisztikus fejlődése szempontjából nem csak az intézményi hatáskörgyakorlás jöhet szóba, illetve az intézményi hatáskörgyakorlás nyelvtani értelemben nem közös hatáskörgyakorlás.[47] Mindez áthidalható lett volna, ha az alkotmányozó az EUSZ 5. cikkével összhangban a hatáskörátruházás terminust választja.
Az E) cikk lényegében egyetlen új szabályt tartalmaz az Alkotmány 2/A. §-ához és 6. § (4) bekezdéséhez képest: azt, hogy az EU joga a felhatalmazás keretei között általánosan kötelező magatartási szabályt állapíthat meg. Az Alkotmányhoz kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlat szerint a 2/A. § "a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióban való tagállami részvétele feltételeit és kereteit, valamint a közösségi jognak a magyar jogforrási rendszerbeli helyét határozza meg".[48] Az első fordulat a szuverenitásproblematikához tartozik, a második fordulat utal az uniós (közösségi) jog jogforrási jellegére. Nota bene: a 2/A. §-ból a közösségi jog jogforrási helyére csak több áttétellel lehetett következtetni. Az utóbbi kérdést némileg pontosította a 61/B/2005. AB határozat, a 2/A. §-t a közösségi (uniós) jog alkotmányjogi érvényességi alapjaként jelölve meg: "A magyar jogban alkalmazandó közösségi jog éppúgy érvényes az Alkotmány 2/A. §-a alapján, mint a magyar jogalkotó által alkotott jog." Az Alaptörvény talán ezt a gyakorlatot próbálta hasznosítani, relatíve kevéssé eredményesen, mert nem mond többet, mint ami az alapító szerződésekből amúgy is következik. A magyar jog szempontjából egyértelműbb az érvényességi alap, de az uniós jog alkalmazási elsőbbségéről továbbra sem ad útmutatást.
Az Alaptörvény Q) és E) cikkére tekintettel a hatályos nemzetközi szerződések Magyarországot továbbra is jogállamiságra, demokráciára és az alapvető jogok tiszteletben tartására, védelmére, érvényesítésére kötelezik. Az említett rendelkezések - mivel a nemzetközi és a nemzetek feletti jognak a magyar jogra gyakorolt hatására vonatkoznak - a (mindenkori) alkotmánnyal szemben érvényesülő, követelményt támasztó, kivételt nem engedő normák. Európa alkotmányai a Q) cikkhez, számos EU-tagállam alkotmánya pedig az E) cikkhez hasonló funkciójú szabályokat rögzít, visszaigazolva a többszintű és párhuzamos alkotmányosság létét az európai alkotmányos térben.[49]
Mindezek ellenére az Alaptörvény több rendelkezése úgy is értelmezhető, mintha kivételt engedne az említett - a demokráciára, jogállamiságra, alapjogvédelemre vonatkozó - európai követelmények alól, ezáltal az alkalmazás során konfliktusba kerülhet egyes nemzetközi kötelezettségvállalásokkal.
2. Az alapjogi katalógus a hatályos Alkotmányhoz képest új elemeket is tartalmaz, az Alaptörvény megtartja a demokráciára, jogállamiságra vonatkozó alapelveket, de egyes jogok esetében változnak az értelmezési keretek.
Az Alaptörvény a "Szabadság és felelősség" című részben 28 cikkben foglalja össze az alapjogi katalógust (II-XXIX. cikk). E cikkek részben alanyi vagy alkotmányos alapjogokat (az Alkotmányhoz képest újak például a megfelelő ügyintézéshez kapcsolódó jogok, a munkavállalók bizonyos szociális jogai, a nemzetiségi identitásvállalás szabadsága, a személyi szabadság és tulajdon védelme), részben tilalmakat (e körben új a ne bis in idem, a non-refoulement és a bioetikai tilalmak), alapelveket (közöttük újként explicit például a törvény előtti egyenlőség, a tulajdon társadalmi kötöttsége), különösen a szociális jogok vonatkozásában államcélokat (újként az idősek és a fogyatékosok védelme, a lakhatás biztosítása, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a tudományos és műszaki eredmények hasznosítása, a munkavállalás elősegítése) állapítanak meg.[50] Számos ponton pedig morális kötelességeket jogiasítanak a rendelkezések, egyelőre
- 72/73 -
kevéssé konkrét tartalommal (szülőkről való gondoskodás kötelezettsége, munkavégzési kötelesség).
A B) cikk fenntartja az Alkotmány legfontosabb alapelveit: a jogállamiság és a demokrácia elvét; továbbá államformaként (legalább) megtartja a köztársaságot, így annak garanciális összetevői is érvényesülhetnek. A hatalommegosztás elvének explicit alkotmányi megjelenése a C) cikk (1) bekezdésben üdvözlendő, mivel mind ez idáig kizárólag az alkotmánybíróságról szóló törvény preambulumában és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság-klauzulát értelmező alkotmánybírósági gyakorlatban szerepelt. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy e jelentős alapelv megvalósulását az Alkotmány valamennyi államszervezeti normájának és az alkotmányos gyakorlatnak is (!) tükröznie kell.
Problematikus viszont, hogy bár az Alaptörvény a méltóság értékét a preambulumban[51] és a II. cikkben is elismeri, magából a - továbbra is monista megközelítésben meghatározott - élethez és méltósághoz való jogból levezetett, illetve annak valamely aspektusát nevesítő alapjogok esetében a szövegezés megszorító értelmezésnek is teret ad. Csupán néhány példát kiemelve: a fogantatástól kezdődő magzati életvédelem miatt lehetőség van a terhesség-megszakításhoz való jog és a női önrendelkezési jog korlátozására, kérdésessé válik a reprodukciós szabadság tartalma is.[52] Attól, hogy az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását, az megfelelő felülvizsgálati garanciák nélkül továbbra is sértheti a méltóságot, ellentmondásba kerülhet a kegyetlen és megalázó büntetés tilalmával. Úgyszintén aggályos az egyenlő méltósághoz való jog szempontjából az Alaptörvény XIX. cikk (3) bekezdésében megjelenő új mérce, amely a szociális intézkedések jellegének és mértékének meghatározásánál lehetővé teszi az érintett "közösség számára hasznos tevékenységének" a figyelembevételét. Hiányérzetet kelt az is, hogy a Kartával ellentétben az Alaptörvény nem tartalmazza a halálbüntetés tilalmát, és az Alkotmányban megfogalmazott önkényes megfosztás tilalmát az élethez és méltósághoz való joggal kapcsolatban.
A szabadság értéke szempontjából érdemes előzetesen utalni az Alaptörvény preambulumára, amely szerint "az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki". A Karta bevezetője e szemléletmódtól eltérően azt hangsúlyozza, hogy az Európai Unió tevékenységei középpontjába az egyént állítja. Ami az Alaptörvényben meghatározott szabadságjogokat illeti, néhány problémára e körben is érdemes felhívni a figyelmet. A már említett szabadsághoz és személyi biztonsághoz való joggal összefüggésben az is megállapítható, hogy nem történt meg az Alkotmány meglehetősen hiányos habeas corpus szabályának továbbfejlesztése [IV. cikk (3) bekezdés], a szabadságkorlátozás törvényességének felülvizsgálatát az érintett az Alaptörvény alapján nem kezdeményezheti (valódi habeas corpus), ez a hatóság feladata. A személy és a tulajdon ellen intézett vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításának joga (V. cikk) bevezetésével az egyén és az állam felelősségének (szuverenitásának) határai bizonytalanná válnak. Kérdés ugyanis, hogy miként viszonyul az "önvédelemhez való alapjog" az állami kényszer monopóliumához, vagyis ahhoz a szabályhoz, mely szerint az "Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult" a C) cikk (3) bekezdése alapján. Kérdés továbbá, hogy miként viszonyul az új alapjog a Btk.-ban a büntethetőséget kizáró okként meghatározott jogos védelemhez, amely az Alaptörvény önérdekkövető szemléletétől eltérően korszerű szolidaritási elemet tartalmazva "kezeli a jogon kívüli helyzetet", azaz nemcsak a saját, hanem mások személye, javai, sőt a közérdek ellen intézett jogtalan támadás elhárítását is megengedi.[53] A személyes adatok kezelésének alapelveit a Kartához hasonlóan érdemes lett volna alaptörvényi szintre emelni, mivel a garanciális szabályok megállapítása a jövőben nem igényel minősített többséget (azt ugyanis csak a "független" adatvédelmi hatóság létrehozásához írja elő az Alaptörvény VI. cikke).
Az egyenlőség tekintetében az Alaptörvény kevésbé részletes, mint a Karta. A XV. cikk új és támogatható eleme a törvény előtti egyenlőség kifejezett kimondása, amely a hatályos Alkotmányban nem szerepelt. A Karta 20. cikke szintén tartalmazza ezt, és kétségtelenül a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak részét képezi, mivel szinte valamennyi európai alkotmányban fellelhető. Az Alaptörvény az egyenlőségi szabályokat a Karta logikáját követve, de annak előremutató megoldásait kevéssé hasznosítva körvonalazza. Nem építi be az Alkotmánybíróság gyakorlatának jogfejlesztő elemeit sem, jelesül azt, hogy a megkülönböztetés tilalma nemcsak az alapjogokra, hanem egyéb jogokra is vonatkozik, ha annak nincs tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka. A védett tulajdonságok között nem említi a szexuális irányultságon, a genetikai tulajdonságon, a nemzetiséghez, etnikumhoz tartozáson vagy az életkoron[54] alapuló diszkrimináció tilalmát; bár a felsorolás nyitott, garanciális szempontból indokolt lett volna ezek nevesítése. A férfiak és nők egyenjogúságára vonatkozó alaptörvényi szabály [XV. cikk (3) bekezdés] meglehetősen lakonikus a Kartához képest is. Nem említi, hogy az egyenjogúság kiterjed különösen a foglal-
- 73/74 -
koztatás, a munkavégzés és annak díjazása területére, továbbá a házasságra és a családi viszonyokra, noha ezek az életviszonyok jelentik a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés leggyakoribb színtereit. Míg a Karta jogokat határoz meg az idősek és a fogyatékkal élők számára (25-26. cikk), addig az Alaptörvény csak az állam külön intézkedésekben körvonalazandó védelmét ígéri.
A szolidaritási jogok hatókörét a Karta szélesebben vonja meg, mint az Alaptörvény. A társadalmi szolidaritás elve egyébként az EuB gyakorlatában is megjelenik a szociális jóléti rendszer megalapozásaként.[55] Így például az EuB megállapította, hogy a szociális jóléti rendszer, melynek alkalmazásáért elsődlegesen a hatóságok felelősek, a szolidaritás elvén alapul. Ezt tükrözi az a tény, hogy a rendszert elsődlegesen azok számára szervezik, akik rászorulnak elégtelen jövedelmük, teljes vagy részleges függőségük vagy marginalizálódási kockázatuk okán, s csak ezt követően - a rendelkezésre álló források és kapacitások keretei között - szolgálhat más személyeket, ők azonban anyagi eszközeikkel arányosan, bevételeikkel összhangban kötelesek viselni a költségeit.[56] Ezt a gyakorlatot, valamint az unió szociális dimenziójának folyamatos fejlődését[57] igazolja vissza a Karta szolidaritási jogokat összefoglaló címe. E jogcsoport "kartásítása" egyébként összhangban áll az EU demokratikus legitimációjának fokozását korporativista módon elképzelő irányzattal, amely a polgárok uniós kötődését a jóléti, szociális jogok kiterjesztésével ösztönözné. A szolidaritás az EU-ban olyan közös érték - a Karta preambuluma, az unió alapelvei és céljai kontextusában -, amelynek társadalmi vetülete a nemzetek feletti közösségépítést szolgálja, azaz identitásformáló tényező.[58]
Az Alaptörvény XVII. cikke az Alkotmánynál részletesebben szól a munka világában érvényesülő szolidaritási jogokról, alapul véve - de nem minden tekintetben követve - a Kartát. Ennek értelmezését figyelembe véve az Alaptörvény is garantálja a munkavállalók alkotmányjogi helyzetét, munkakörülményeit, a munkavállalók (és a munkaadók) számára alanyi jogot biztosítva a tárgyalásra, a kollektív szerződésre, az együttes fellépésre, a munkabeszüntetésre, a méltó munkakörülményekre és a pihenésre. A szerencsétlen megfogalmazás miatt a sztrájkjog a munkáltatókkal is kapcsolatba hozható, amely ellentmondás a kizárás (lock-out) intézményére engedne következtetni, bár csekély a valószínűsége, hogy ez lenne a szabály célja.[59] A jogcsoporthoz horizontálisan kapcsolódnak bizonyos fordulatok és rendelkezések, amelyek az értelmezési kereteket a Kartáéhoz képest elmozdítják egyfajta kollektivista szemlélet irányába: "a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye" (a preambulum szövegében); a gazdaság "az értékteremtő munkán [...] alapszik" [L) cikk], mindenki "lehetőségei szerint köteles az állami és a közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni" [O) cikk], "Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzésével mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához" (XII. cikk). A XVII. cikk (1) bekezdésében előírja a munkaadók és a munkavállalók együttműködési kötelességét, de nem szól az országos érdekegyeztetés rendszeréről, valamint a Karta 27. cikkében megjelenő, a tájékoztatáshoz és a konzultációhoz való munkavállalói alanyi jogról. Az indokolatlan elbocsátással szembeni védelmet -amely a Karta 30. cikkében megtalálható - az Alaptörvény nem említi, mint ahogy a család és a munka összeegyeztetését kifejezetten garantáló rendelkezést sem tartalmaz, noha a Karta 33. cikke (a nemek egyenjogúságát szem előtt tartva) fontos garanciákat rögzít e téren. A XVII. cikk (2) bekezdésében található ugyan utalás a szülők munkahelyi védelmére is, ez azonban az állami intézkedések függvényében meghatározott védelmi szintet jelent, nem alapjogot.
A szociális biztonság az Alaptörvényben nem alapjogként, csupán az állam "törekvéseként" jelenik meg, ennyiben mindössze államcél; ami az Alkotmányhoz képest visszalépésként értékelhető. Az ellátási jogcímek között (a rászorulók körében) az idős kor nem jelenik meg a XIX. cikk (1) bekezdésében, hanem az a rászorultsági esetektől elválasztva, a (4) bekezdésben önállóan szerepel. A társadalombiztosítás mint alkotmányos intézmény nem szerepel a szövegben, helyette a "szociális intézmények és intézkedések rendszere" fordulatot alkalmazza a (2) bekezdés mint a megfogalmazott államcél megvalósításának eszközét. A vizsgált cikk korábban említett (3) bekezdése, mely szerint "[t]örvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személy közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja", különösen aggályosnak tekinthető, mivel teljesen bizonytalan mércét tartalmaz. A "közösség számára hasznos tevékenység" megítéléséhez ugyanis nehezen állapíthatók meg objektív szempontok, "tevékenység" vagy "hasznosnak ítélt tevékenység" hiányában a támogatáshoz való jog kiüresíthető. Az állami nyugdíjrendszer (mint alkotmányos intézmény) alapjaként félrevezető módon kizárólag a társadalmi szolidaritást jelöli meg az Alaptörvény, noha az Alkotmánybíróság gyakorlata szerinti "vásárolt jog" elvének e rendszerben is működnie kellene, különös tekintettel a tulajdonhoz való jog védelmére.
- 74/75 -
3. A demokrácia elve szempontjából kétséges, hogy az Alaptörvény kielégítően határozza-e meg a politikai közösséget, amelyre vonatkozik.
A demokrácia elvével kapcsolatban problematikus, hogy az Alaptörvény a politikai közösséget, amelyre vonatkozik, nem határozza meg egyértelműen: a politikai nemzet és a kulturális nemzet koncepciója következetlenül keveredik a szövegben. Bár a B) cikk a szuverenitás forrásaként továbbra is a népet jelöli meg, a preambulum mintha a politikai nemzetre utalna, amit alátámaszt a "polgárok" kifejezés a szöveg zárásában, ugyanakkor a D) cikk "az egységes magyar nemzet" fordulat alkalmazásával a kulturális nemzet koncepciót látszik követni. A nép és a nemzet fogalmának következetes használatával a hatályos Alkotmány is adós maradt, ezért az alkotmányjogi dogmatika sem ellentmondásmentes. A (magyar) nép kifejezés a politikai nemzetre utal az államnemzet koncepció értelmében, amelybe beletartoznak a (nemzeti és etnikai) kisebbséghez (az Alaptörvény szerint nemzetiséghez) tartozó személyek is.[60] Ha a nemzet kategóriáját a kultúrnemzet értelmében használjuk, akkor a nemzet egyrészt szűkebb, másrészt tágabb kategória, mint a politikai nemzet. Szűkebb, mert az állam állampolgárainak csak azt a részét öleli fel, akik azonos kultúrájú, azonos nyelvet beszélő, közös származású, identitású stb. nemzeti-etnikai csoport tagjai. Másrészt tágabb, mivel a nemzethez tartozónak tekinti azokat is, akik más országokban élnek, más államok állampolgárai, de nyelvük, kultúrájuk, eredetük stb. szerint egyébként a nemzethez tartoznak. A nemzet fogalmának bonyolultsága és a társadalmak növekvő heterogenitása miatt az alkotmányjogban a nemzet kategóriája helyett általában a nép, illetve az állampolgárság fogalma használható. Így - ebben az értelemben - a népet tekinthetjük az állam nélkülözhetetlen elemének, az állami szuverenitás forrásának, és a politikai szolidaritást hordozó közösségnek is.[61]
Ugyancsak a demokrácia elvéhez kapcsolódik a választójog nyitott szabályozásának problémája, amellyel kapcsolatban a téma szempontjából releváns, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (2) bekezdése nem felel meg a Karta 39-40. cikkének és az EUMSZ 20. cikk (2) bekezdésének. Nem biztosít a saját állampolgárokéval azonos feltételeket más EU-tagállamok állampolgárainak az európai parlamenti és a helyhatósági választásokon, számukra ugyanis követelmény a magyarországi lakóhely, míg a magyar állampolgárok esetében az (1) bekezdés alapján ez a követelmény nem áll fenn e választási típusok esetében (sem). A vonatkozó sarkalatos törvényben ezt az ellentmondást ki kellene küszöbölni.
4. A jogállamiság korlátozott formáját eredményezik az Alaptörvény alkotmányvédelmi mechanizmussal kapcsolatos szabályai.
Az alkotmányvédelmi mechanizmus tekintetében az egyik gyenge pont, hogy - a hatályos Alkotmányhoz hasonlóan - az Alaptörvény is relatíve könnyen, kétharmados többséggel módosítható. A 2010-ben megkezdett alkotmánymódosítási gyakorlat bizonyítja, hogy - számos más európai államhoz hasonlóan -többletgaranciákat szükséges beépíteni, amennyiben a cél az alkotmány stabilitásának megőrzése.[62] Az alkotmány védelme szempontjából a másik kiemelkedően fontos intézmény az alkotmánybíráskodás. A parlamentáris demokrácia kormányzati rendszerében a parlament és a kormány cselekvési egységét ellensúlyozó alkotmánybíráskodás a hatalommegosztás garanciája, a jog (alkotmány) szuverenitásának biztosítéka. Minél szorosabb a cselekvési egység a jogalkotó szervek között, annál szélesebb hatáskörű alkotmánybíráskodás szükséges az egyensúly fenntartása érdekében. A jogállamiság elve szempontjából hátrányos, hogy a közpénzügyi tárgyú törvények esetében bizonytalan ideig fennmarad az Alkotmánybíróság felülvizsgálati és megsemmisítési jogának korlátozása négy alapjogterület kivételével, amit az Alkotmány 2010 novemberében elfogadott módosítása vezetett be.[63] Az Alkotmánybíróság eljárásának korlátozása következtében számos (elsősorban gazdasági és szociális) alapjog "védtelenné" válik a közpénzügyi tárgyú törvényhozással szemben, beleértve itt az egyenlő bánásmód tilalmát is.
Paradox módon a választott megoldással az Alaptörvény saját közpénzügyi rendelkezéseinek az alkotmánybírósági védelmét is kizárja. A közpénzekre vonatkozó alaptörvényi szabályok megsértése legnagyobb valószínűséggel éppen a költségvetésre, adókra stb. vonatkozó törvények útján következhet be, amelyeket tehát az Alkotmánybíróság a 36-40. cikk szempontjából sem vizsgálhat felül utólagosan. A közpénzügyi fejezet így kevésbé hatékony, nem jelent teljes értékű garanciát a nemzetközi pénzügyi kötelezettségek szempontjából.[64]
5. Az Alaptörvény egyes horizontális hatályú rendelkezései az alapjogvédelem szintjét csökkenthetik.
Az R) cikk (3) bekezdése az Alaptörvény egésze vonatkozásában - így az E) és a Q) cikk tekintetében is - kötelező értelmezési szabállyá teszi a preambulum (Nemzeti hitvallás), valamint a történeti alkotmány vívmányainak a figyelembevételét. Az így fokozott normativitásra szert tevő preambulum a "harcokban" védett és a "keresztény" Európára tett történelmi utalásokon túl az európai egységet csak kulturális értelemben fogja fel ("Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez"). A "történeti alkotmány
- 75/76 -
vívmányai" fordulat jelentéstartalma pedig meglehetősen bizonytalan, a magyar jogtudományban nincs konszenzus ennek mibenlétéről. Nem egyértelmű, hogy abba beleértendő-e a rendszerváltás óta gazdagodó alkotmánybírósági értelmező gyakorlat, és kérdéses, milyen vívmányok mennyiben egyeztethetők össze a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal. Meg kell azonban jegyezni, hogy az értelmezési szabály az Alaptörvény részeként maga is az értelmezés tárgyává válik, azaz a végső, erga omnes hatályú alkotmányértelmezés monopóliumával rendelkező szerv dönt arról, milyen jelentéstartalmat tulajdonít a rendelkezésnek.
Bár az alapjogi katalógus helyenként - hasznosítva a Karta egyes eredményeit - korszerűbb a hatályos Alkotmányhoz képest, az Alaptörvényben körvonalazódó alapjogvédelmi rendszer összességében mégis visszaesést mutat, amely az ombudsmani jogvédelem strukturális átszervezésében (egyetlen alapvető jogi biztos helyettesekkel, "független" adatvédelmi hatóság az ombudsperson helyett), a bárki által kezdeményezhető, absztrakt utólagos alkotmánybírósági normakontroll megszűnésében, az alapjogi igény érvényesítését és az alapjogi bíráskodást megalapozó szabály (Alkotmány 70/K. §) eltűnésében körvonalazódik. Mindezt valószínűleg az sem kompenzálja, hogy az Alaptörvény szerint egyedi ügyben alkalmazott jogszabály vagy bírói döntés alkotmányossági vizsgálatára lehetőség lesz (valódi alkotmányjogi panasz). A bírói döntés alkotmánybírósági felülvizsgálata ugyanis csak a bíróságokat kényszeríti "fokozott alapjogi fegyelemre", míg az alapjogi bíráskodásra vonatkozó rendesbírósági hatáskör minden közhatalmi szervet. A védelmi rendszer gyengülése felveti az EJEE és a Karta által is védett hatékony bírói jogvédelemhez való jog sérelmének veszélyét. Az EuB az Unibet-ügyben megállapította, a Kadi-ügyben pedig megerősítette: "a hatékony bírói jogvédelem elve olyan általános közösségi jogi elv, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amely elvet az EJEE 6. és 13. cikke állapított meg, és amely elv újra megerősítést nyert az Európai Unió Nizzában, 2000. december 7-én kihirdetett alapjogi chartájának 47. cikkében."[65]
Általában szűkülhet az értelmezési mozgástér azáltal is, hogy az N) cikk (3) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság és a bíróságok részéről is tiszteletben tartandó a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve. Ez a szabály felveti annak a lehetőségét, hogy az alapjogok korlátozásánál máshol húzódhat majd a szükségesség és az arányosság határa. A személyes és politikai szabadságjogokkal, egyenlőségi jogokkal, méltósághoz kapcsolódó jogokkal szemben azonban a gazdaságossági mérce nem alkalmazható, ez ellentétben állna az EJEE-n alapuló alapjogkorlátozási gyakorlattal.[66]
*
A tanulmány az Európai Unió normatív alapelvei és a Karta fényében vizsgálta az Alaptörvény egyes rendelkezéseit. Noha az elemzés messze nem teljes körű, zárásként megállapítható, hogy az Alaptörvény szövegét önmagában tanulmányozva nem állítható sem az, hogy mindenben összhangban állna az Európai Unió értékeivel és alapjogi standardjával, sem hogy ezekkel ellentétben állna. Annyi jelenthető ki, hogy az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek adódhat olyan értelmezése is, amely adott esetben bizonyos uniós normákkal konfliktusba kerülhet. Hogy ezeknek a problematikus rendelkezéseknek az értelmezése, tartalmuk meghatározása milyen irányt vesz, azt az Alaptörvényre épülő (sarkalatos) törvényalkotási, alkotmánybírósági és bírósági gyakorlat határozza majd meg.[67]
Az alkotmányos gyakorlat alakítható az uniós értékekkel összhangban is, az ára legfeljebb az, hogy az Alaptörvény egyes rendelkezései csekély normativitásúak maradnak, kevésbé vagy egyáltalán nem hatályosulnak - ennyit pedig megér az Európához tartozás. Az Alaptörvényt értelmező szervek és elsősorban az Alkotmánybíróság felelőssége e szempontból megnövekszik: az EU értékei között kifejezett alkotmányos toleranciára[68] az a tagállam tarthat igényt, amelyik az alkotmányos fetisizmust félretéve bizonyítja, hogy az európai értékek és jog iránti elkötelezettsége mellett kitart. ■
JEGYZETEK
[1] John Erik Fossum - Agustín José Menéndez: The Constitution's Gift? A Deliberative Democratic Analysis of Constitution Making in the European Union, European Law Journal, 2005/4, 381.
[2] Lásd Fossum-Menéndez (1. vj.) 390-391.
[3] Az elv és az érték közötti különbségtételnél Habermas megközelítését alkalmazom. Álláspontja szerint az elvek deontológiai karakterrel rendelkeznek, az értékek pedig teleologikusak, megosztott preferenciákat fejeznek ki. Míg az elv megkövetel (command), addig az érték ajánl (recommend). Az elvek tehát jogi normák, amelyek a jogrend lényegi elemeit rögzítik. Az értékek fokozottan morálisak, olyan normatív céltételezésként foghatók fel, amelyek elérésére érdemes törekedni. Lásd ehhez Jürgen Habermas: Between Facts and Norms, Polity Press, Cambridge, 1996, 255. Armin von Bogdandy: Doctrine of Principles, Je-
- 76/77 -
an Monnet Working Paper Series 9/03.1. NYU School of Law, New York, 2003, 10.
[4] EUSZ 3(1) cikk: "Az Unió célja a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdítása." (Kiem. -Ch. N.)
[5] EUSZ 7(1)-(3). cikk: "A Tanács, a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indokolással ellátott javaslata alapján, tagjainak négyötödös többségével és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően megállapíthatja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket. [...] A tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően, az Európai Tanács, miután a kérdéses tagállamot felkérte észrevételei benyújtására, egyhangúlag megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a a 2. cikkben említett értékeket. [.] A Tanács [.] minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve az e tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat." (Kiem. - Ch. N.)
[6] 49. cikk: Bármely olyan európai állam kérheti felvételét az unióba, amely "tiszteletben tartja a a 2. cikkben említett értékeket, és elkötelezett azok érvényesítése mellett". (Kiem. - Ch. N.)
[7] Arnim von Bogdandy: Founding Principles of EU Law: A Theoretical and Doctrinal Sketch, 16 European Law Journal, 2010/2, 106.
[8] C-402/05. P. és C-415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-6351. o.] 303. pont. "Ugyanakkor e rendelkezések [az EK Szerződésnek a nemzetközi jog közvetlen hatályára és elsőbbségére utaló szabályai, különösen a tagállamok által a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében vállalt kötelezettségek] nem értelmezhetők úgy, mint amelyek lehetővé teszik az eltérést az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésében az Unió alapjaként említett, a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elveitől."
[9] Leonard F. M. Besselink: National and constitutional identity before and after Lisbon, 6 Utrecht Law Review, 2010/3, 41.
[10] EUSZ 4. cikk (2) bekezdés: "Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét. így különösen a nemzeti biztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad." Érdekesség, hogy az EUSZ angol szövege többes számot alkalmaz: "The Union shall respect the equality of Member States before the Treaties as well as their national identities, inherent in their fundamental structures, political and constitutional, inclusive of regional and local self-government." Besselink szerint a többes szám utalhat arra is, hogy a 4(2) cikk a nemzeti identitás alatt nem (kizárólag) állami identitást ért, hanem elismeri, hogy egyes tagállamok többnemzetiségűek, így a többféle (nemzetiségi, etnikai, kulturális) identitás képezi alkotmányos struktúrájuk részét. Besselink (9. vj.) 43-44. Ez az értelmezés összhangban állhat az EUSZ 6. preambulumbekezdésben kifejezett szándékkal ("azzal az óhajjal, hogy elmélyítsék a népeik közötti szolidaritást, miközben történelmüket, kultúrájukat és hagyományaikat tiszteletben tartják."), a 2. cikk értékrendjében megjelenő kisebbséghez tartozó személyek jogainak elismerésével, valamint a 3. cikk célmeghatározásával, mely szerint "[a]z Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását".
[11] Besselink (9. vj.) 45. Lásd ehhez például C-36/02. sz. Omega-ügyben 2004. október 14-én hozott ítéletet, [EBHT 2004., I-9609. o.]) és a német Szövetségi Alkotmánybíróság újabb gyakorlatából a Lisszabon-döntést (BVerfG, Urteil des Zweiten Senats vom 30. Juni 2009 [2 BvE 2/08]).
[12] Az alkotmányozó hatalom originer, abban az értelemben, hogy a korábbi alkotmány nem köti, s a tevékenységének keretet adó eljárási szabályokat maga alakítja ki. Ez azonban nem jelenti, hogy ez a hatalom korlátlan, mert konkrét politikai közösségben és konkrét szituációban nyilvánul meg, s amennyiben célja demokratikus alapnorma létrehozása, e cél behatárolja tartalmi és eljárási mozgásterét. Külső jogi korlátot jelentenek az állam által kötött nemzetközi szerződések, az elfogadott nemzetközi és európai standardok (új állam esetén ilyen külső korlát a nemzetközi közösség elismerése iránti igény). Lásd Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei, Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2009, 75-78.
[13] Dieter Grimm: Zur Bedeutung nationaler Verfassungen in einem vereinten Europa in Handbuch der Grundrechte in Deutschland und Europa, Band VI/2 § 168 RN 59, szerk.: Detlef Merten - Hans-Jürgen Papier, Heidelberg e. a., CF Müller, 2009, 26.
[14] Lásd Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea - Kocsis Miklós - Zeller Judit: 6. cikk in Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 1, szerk.: Osztovits András, Budapest, Complex, 2011, 46-78.
- 77/78 -
[15] A lisszaboni szerződéssel módosított EUSZ 6(1)-(2) cikkben foglalt rendelkezések először a 2004-ben elfogadott, néhány tagállam ratifikációjának hiányában hatályba nem lépett európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződésben jelentek meg, elsődleges jogi rangra csak a lisszaboni szerződés hatálybalépésével emelkedtek.
[16] Ingolf Pernice: The Treaty of Lisbon and Fundamental Rights in The Lisbon Treaty. EU Constitutionalism without a Constitutional Treaty?, szerk.: Stefan Griller -Jacques Ziller, Wien, Springer, 2008, 252.
[17] Pernice álláspontja szerint az EUSZ 6(1) egyfajta társadalmi szerződésként értékelhető, ugyanis adott politikai közösségben az alapjogok biztosítása és hatékony védelme képezi azt a feltételrendszert, amelynek keretében az egyének hozzájárulnak az intézmények törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalommal való felruházásához, azért, hogy az intézmények e hatalmat felettük a polgárok által alkotott közösség érdekében gyakorolják. Az alapjogok és az általuk kifejezett értékek egyben követendő politikai irányvonalat jelentenek az alkotmányos intézmények számára, ugyanakkor korlátozzák is azokat annak biztosítása érdekében, hogy a polgár szabad és autonóm maradjon a saját közössége tagjaként. Pernice (16. vj.) 253, 236.
[18] Blutman László: Az alkotmányos és európai alapjogok viszonya in EU-csatlakozás és alkotmányozás, szerk.: Bodnár László, Szeged, SZTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszék 2001, 38; Chronowski Nóra: "Integrálódó" alkotmányjog, Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2005, 66.
[19] Lásd Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea - Kocsis Miklós - Zeller Judit: Az Európai Unió Alapjogi Chartájának magyarázata in Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 1 (14. vj.) 463, 575.
[20] Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban, Budapest, HVG-Orac, 2010, 478.
[21] Vö. Johan Callewaert: Unionisation vs. conventionisation. The Relationship between EU Law and the European Convention on Human Rights and its Impact on the Domestic Legal System of the EU Member States in Conference on the Europeanisation of Public International Law: The Status of International Law in the EU and its Member States, Universiteit van Amsterdam, 2005 September 2. Collection of Documents 42; Szalayné Sándor Erzsébet: Konvergenz der Grundrechte und Grundfreiheiten in der Europäischen Union in Adamante Notare. Essays in Honour of Antal Ádám on the Occasion of His 75[th] Birthday, szerk.: Chronowski Nóra, Pécs, PTE ÁJK, 2005, 533.
[22] C-94/00. sz. Roquette Frères ügyben 2002. október 22-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-9011. o.]
[23] C-20/00. sz. és C-60/00. sz. Booker Aquacultur és Hydro Seafood egyesített ügyben 2003. július 10-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-7411. o.].
[24] Az EuB az EJEE különös jelentőségét először 1979-ben, a Hauer-ügyben nyilvánította ki (44/79. sz. Hauer-ügyben 1979. december 13-án hozott ítélet [EBHT 1979, 3727]). Az eltérő értelmezés kérdését és az EJEE különös jelentőségének elemzését lásd Blutman (20. vj.) 478-479.
[25] Christine Goodwin v. United Kingdom [GC], no. 28957/95, ECHR 2002-VI.
[26] Ezzel az EJEB (!) volt az első olyan európai bíróság, amelyik kifejezetten utalt a Karta rendelkezéseire. Vö. Callewaert (21. vj.) 49-50.
[27] Pellegrin v. France [GC], no. 28541/95, ECHR 1999-VIII.
[28] Szalayné (21. vj.) 533.
[29] Bosphorus Hava Yollari Turizm Ve Ticaret Antonim Sirketi v. Ireland [GC], no. 45036/98, ECHR 2005-III.
[30] Egbert Myjer: Csatlakozhat-e az Európai Unió az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Európa Tanács-i Egyezményhez? Magyar Jog, 2007/3, 174.
[31] Johen A. Frowein: General Course: The European Convention on Human Rights as the Public Order of Europe 1. in Bd. 2 Collected Courses Academy Euro. L. (1990) 267-358. Az elméleti megállapítás bizonyítékaként lásd C-7/98. sz. Krombach-ügyben 2000. március 28-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-1935. o.]
[32] Carl Lebeck: The European Court of Human Rights on the relation between ECHR and EC-law: the limits of constitutionalisation of public international law, Zeitschrift für öffentliches Recht, 2007/62, 202-203.
[33] Ez történt pl. a Kiss Alajos v. Hungary ügyben (judgement of 20 May 2010, no. 38832/06, ECHR 2010-), amelyben az EJEB - megállapítva, hogy Magyarország megsértette az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikkét, mert nem differenciált a választójog szempontjából a cselekvőképességet kizáró, továbbá az általánosan, illetve a bizonyos ügyek vonatkozásában a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állók tekintetében - implicit módon az alkotmányi rendelkezéseket bírálta felül [lásd az 1949. évi XX. törvény 70. § (5) bekezdését]. Az ítélet elemzéséhez lásd Gurbai Sándor: A gondnokság alá helyezett személyek választójogának vizsgálata az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Kiss v. Magyarország ügyben meghozott ítélete alapján, Közjogi Szemle, 2010/4, 33-41.
[34] Jean-Paul Costa: The Relationship between the European Convention on Human Rights and European Union Law - A Jurisprudential Dialogue between the European Court of Human Rights and the European Court of Justice, Lecture at the King's College London, 7 October 2008 in Background Documentation. Fundamental Rights Protection in EU Law under the Lisbon Treaty, ERA Trier, 22-23 April 2010.
[35] Callewaert a harmóniával összefüggésben arra mu-
- 78/79 -
tat rá, hogy az európai jogalkotók és bíróságok közös felelőssége az alapjogok alapvető természetének fenntartása. A jogok hatékonysága nem csökkenthető definíciójuk és tartalmuk pluralitásának szükségtelen növelésével. A jogbizonytalanság összeegyeztethetetlen az alapjogok lényegével. Johan Callewaert: The European Convention on Human Rights and European Union Law: a Long Way to Harmony, European Human Rights Law Review, 2009/6, 783.
[36] Karoline L. Mathisen: The Impact of the Lisbon Treaty, in particular Article 6 TEU, on Member States' obligations with respect to the protection of fundamental rights, University of Luxembourg, Law Working Paper Series, Paper number 2010-01, 29 July, 2010. 4.
[37] C-188/10 és C-189/10. sz., Melki és Abdeli egyesített ügyekben 2010. június 22-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé].
[38] Venice Commission Opinion no. 614/2011, Strasbourg 28 March 2011, Opinion on Three Legal Questions Arising in the Process of Drafting the New Constitution of Hungary, lásd a vélemény 21, 25-28. és 32. pontját.
[39] Sulyok Gábor: 6. § [Nemzetközi kapcsolatok] in Az Alkotmány kommentárja, szerk.: Jakab András, Budapest, Századvég, [2]2009, 16. és 23. margószám.
[40] EUSZ 3(5) cikk: "A világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit, és hozzájárul polgárainak védelméhez. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához."
[41] Lásd ehhez Sulyok (39. vj.) 59-63. margószám. Felhívja a figyelmet a nép és az ország fogalmakkal kapcsolatos értelmezési kérdésekre, továbbá utal arra, hogy a megfogalmazás nem terjed ki a magyar állam részvételével folytatott nemzetközi együttműködés valamennyi létező formájára.
[42] Lásd például Bodnár László, Vörös Imre, Bragyova András, Berke Barna és mások kapcsolódó munkásságát. Összefoglalóan feldolgozza Molnár Tamás - Sulyok Gábor - Jakab András: 7. § [Nemzetközi jog és belső jog; jogalkotási törvény] in Az Alkotmány kommentárja (39. vj.).
[43] Ez utóbbi tekintetében az Alaptörvény a hatályos Alkotmány 57. § (4) bekezdéséhez viszonyítva kétségtelenül jobb megoldást választott.
[45] Blutman (20. vj.) 94.
[46] Besselink (9. vj.) 38-41.
[47] A különbségnek az Alkotmánybíróság gyakorlata is relevanciát tulajdonított, amikor egyértelművé tette, hogy az Európa-klauzula nem egyszeri alkalomra, a csatlakozási szerződésre vonatkozik, hanem az alapító szerződések reformját végrehajtó szerződések megerősítésére is felhatalmazást jelent. Az Alkotmánybíróság szerint "[a] 2/A. § (1) bekezdésében »a nemzetközi szerződés alapján« fordulat azonban nemcsak az ún. csatlakozási szerződés viszonylatában értelmezendő, hanem belőle okszerűen következik, hogy amennyiben az Európai Unió továbbfejlődése során, az Alkotmányból eredő további hatáskörök »közösen«, illetve »az Európai Unió intézményei útján« történő gyakorlása tűnik szükségesnek, akkor e hatáskörök átruházása a »szükséges mértékig« - és újabb nemzetközi szerződés alapján - alkotmányosan lehetséges. Ily módon a törvényhozó hatalom - a tárgyalásokat folytató kormány ellenőrzésével, illetve az ún. ratifikációs eljárás során - mint az állami szuverenitás gyakorlója dönt arról, hogy egy ilyen komplex-intézményi reformot a Magyar Köztársaság nevében el tud-e fogadni. A 2/A. § (2) bekezdése pedig, a kérdés jelentőségére tekintettel, a kétharmados többséggel történő szavazást követeli meg ehhez" [143/2010. (VII. 14.) AB határozat, 2010. július, 21937.].
[48] 1053/E/2005. AB határozat, ABH 2006, 1824.
[49] Tom Ginsburg - Svitlana Chernykh - Zachary Elkins: Commitment and Diffusion: Why Constitutions Incorporate International Law, University of Illinois Law Review, 2008, 101-137; http://works.bepress.com/zachary_elkins/1.
[50] Az alapjogok, alapvető tilalmak és alapelvek száma a "globálisan mért átlaghoz" igazodik, amely az európai alapjogi rezsim hatásának is betudható. Law és Versteeg 56 komponensből álló alapjogi indexéhez viszonyítva megállapítást nyert, hogy míg 1946-ben az alaptörvények átlagosan 19 jogot tartalmaztak, addig 2006-ban 33 jogot, amely 70%-os növekedést jelent. A világszerte "legnépszerűbb" alapjogok és alkotmányos jogok, illetve tilalmak - amelyeket az alkotmányok 80%-a tartalmaz - a következők: vallásszabadság, sajtó- és/vagy kifejezési szabadság, egyenlőségi jogok, a magántulajdonhoz való jog, a magánszférához való jog, a szabadságtól való önkényes megfosztás tilalma, gyülekezési jog, egyesülési jog, a nők jogai, mozgásszabadság, a bírósághoz fordulás joga, kínzás tilalma, választójog, munkához való jog, az államilag finanszírozott oktatáshoz való jog, a bírói felülvizsgálat (alkotmánybíráskodás) és a visszaható hatályú jogalkotás tilalma (ebben a sorrendben, azzal, hogy az emberi méltóság-
- 79/80 -
hoz való jog az indexben nem szerepel). David S. Law - Mila Versteeg: The Evolution and Ideology of Global Constitutionalism, Washington University in St. Louise, School of Law, Faculty Research Paper Series, Paper No. 10-10-01 (2010) 31, 37-38.
[51] "Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság." A mondat többé-kevésbé kifejezésre juttatja, hogy az emberi élet és az emberi méltóság egymással összetartozó minőségek, ezzel követi az Alkotmánybíróság gyakorlatában már 1990-ben kialakult, test és lélek egységén alapuló monista jogfelfogást. "Az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele." 23/1990. (X. 31.) AB határozat, ABH 1990, 88.
[52] E problémákról, továbbá a bioetikai tilalmak korszerűtlen megfogalmazásával kapcsolatos aggályokról lásd Sándor Judit: Bioetika az Alaptörvényben; http://szuveren.hu/vendeglap/sandor-judit/bioetika-az-alaptorvenyben; Zeller Judit: Génsebészet baltával - az Alaptörvény bioetikai tartalmú rendelkezéseinek értékelése (kézirat, megjelenés alatt, hivatkozás a szerző engedélyével).
[53] Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea - Kocsis Miklós: Mozaikok, azaz milyen értelmezési kérdéseket vethet fel az alaptörvény? (kézirat, megjelenés alatt).
[54] Ez utóbbi a munka világában is egyre növekvő szerephez jut az EuB gyakorlatában. Lásd pl. C-144/04. sz. Mangold-ügyben 2005. november 22-én hozott ítélet [EBHT-2005., I-9981. o.]; C-499/08. sz., Ingeniørforeningen i Danmark ügyben 2010. október 12-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé].
[55] Alexander Somek: Solidarity Decomposed. Being and time in European citizenship, University of Iowa Legal Studies Research Paper 07-13, 2007; ssrn.com/abstract=987346 4.
[56] C-70/95. sz., Sodemare és társai ügyben 1997. június 17-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-3395. o.], 29. pont.
[57] Az Európai Unió szociális dimenziója, szerk.: Gyulavári Tamás, Budapest, Ofa Kht., 2004.
[58] Juliane Ottmann: The Concept of Solidarity in National and European Law: The Welfare State and the European Social Model; www.icl-journal.com 2008/1, 43-44; www.internationalconstitutionallaw.net/download/23854f4d5cd21d72d92eb3af39f3bb34/Ottmann.pdf.
[59] Érdekességként megemlíthető: a Karta német kommentátorai szerint nem kizárt, hogy a "lock-out" a Karta 28. cikkének hatókörébe tartozik. Lásd például Ulrich Zachert: Die Arbeitnehmergrundrechte in einer Europäischen Grundrechtcharta, Neue Zeitschrift für Arbeitsrecht 2001, 1045; Eibe Riedel: Kapitel lV. Solidarität in Jürgen Meyer: Kommentar zur Charta der Grundrechte der Europäischen Union, Baden-Baden, Nomos, 2003, 353.
[60] Ez az Alaptörvényben is megjelenik, mivel a preambulum és a XXIX. cikk a nemzetiségeket államalkotó tényezőknek ismeri el.
[61] Lásd Petrétei (12. vj.) 185-188. Ettől eltérő nézetet képvisel például Zlinszky János, aki szerint a nép az etnikai fogalom, a nemzet pedig politikai kategória. Lásd Zlinszky János: Tudjátok-e, mi a haza? in Formatori Iuris Publici. Ünnepi kötet Kilényi Géza professzor 70. születésnapjára, szerk.: Hajas Barnabás - Schanda Balázs, Budapest-Pécs, PPKE JÁK - Szent István Társulat, 2006, 599.
[62] Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea - Zeller Judit: Túl az alkotmányon..., Közjogi Szemle, 2010/4.
[63] Az Alkotmánybíróság felülvizsgálati és megsemmisítési jogkörét korlátozó 2010. évi alkotmánymódosítás értékeléséhez lásd Chronowski-Drinóczi-Zeller (62. vj.); Ádám Antal: Észrevételek a magyar alkotmányozáshoz, Jura, 2011/1, 202, Tilk Péter: Az Alkotmánybíróság eljárásának korlátozása és az ehhez vezető események, DIEP, 2011/2; http://dieip.hu/2011_5_2_szam.pdf.
[64] Lásd ehhez Chronowski-Drinóczi-Kocsis (53. vj.).
[65] Lásd a C-432/05. sz. Unibet-ügyben 2007. március 13-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-2271. o.] 37. pontját és a Kadi-ügy (8. vj.) 335. pontját.
[66] E problémákról bővebben lásd Chronowski-Drinóczi-Kocsis (53. vj.).
[67] Mindezekre tekintettel, pusztán az Alaptörvény szövegét alkotmányjogi módszerekkel vizsgálva nem merül fel az EUSZ 7. cikk alkalmazásának lehetősége. E meglehetősen bonyolult, többlépcsős eljárásnak gyakorlata még nincs, ami a politikai dimenzióban valószínűleg nagyfokú óvatosságra készteti a közreműködőket. Jogi dimenzióban a cikk az EU értékei súlyos megsértésének egyértelmű veszélyét követeli meg a tagállammal szembeni fellépéshez. Potenciális, eshetőleges vagy távoli veszély ehhez nem teremt jogalapot. Alaposan feltehető, hogy az egyértelmű veszély megállapításához olyan tagállami eljárások (vagy azok elmulasztása) szükségesek, mégpedig tömeges vagy számottevő mennyiségben, amelyek eredményeként a 2. cikkben foglalt értékek sérelme előreláthatóan biztosan bekövetkezik. Lásd ehhez még Osztovits András: 7. cikk in Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 1. (14. vj.) 80.
[68] Joseph H. H. Weiler: In defence of the status quo: Europe's constitutional Sonderweg in European Constitutionalism Beyond the State, szerk.: Joseph H. H. Weiler - Marlene Wind, Cambridge University Press, Cambridge, 2003, 21.
Visszaugrás
