2022-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Dobbs-ügyben hozott döntésével felülírta a nők abortuszhoz való jogát biztosító több évtizedes precedenseket. Ugyanebben az évben Magyarországon egy belügyminiszteri rendelet egy korábban nem létező feltételt épített be a terhességmegszakítás folyamatába. A "szívhangrendelet" néven elhíresült módosítás értelmében az abortusz kérelmezéséhez a terhes nőnek orvosi igazolást kell szereznie a magzat életfunkcióinak bemutatásáról. A tanulmány ennek a két fejleménynek az apropóján áttekinti azokat a legfőbb szempontokat, amelyek irányadóak a magyar abortuszszabályozás változásainak alapjogi értékeléséhez. A tanulmány azzal, hogy beilleszti a szívhangrendeletet az adekvát alapjogértelmezési keretbe, megmutatja, hogy a szívhangrendelet bírálata nem implikálja az "abortuszhoz való jog" elismerését, és nem jelenti annak tagadását sem, hogy a magzati élet védelemre érdemes.
In 2022, the US Supreme Court overruled decades-old precedents ensuring women's right to abortion in the Dobbs case. In the same year, in Hungary, a decree by the Minister of the Interior introduced a previously non-existent condition into the abortion process. Under the amendment, known as the "heartbeat decree", to apply for an abortion, a pregnant woman must obtain a medical certificate confirming that she has been shown the vital signs of a foetus. In the light of these two developments, the paper examines the main aspects that guide the fundamental rights assessment of changes in Hungarian abortion legislation. By placing the heartbeat decree in the adequate framework of fundamental rights interpretation, the study shows that a critique of the heartbeat decree does not imply a recognition of the "right to abortion" nor a denial that the foetal life is worthy of protection
Tárgyszavak: abortusz, jogalanyiság, magzati élet, szívhangrendelet
Az elmúlt évben két esemény ismét ráirányította az alapjogokkal foglalkozók figyelmét az abortuszkérdésre. Az egyik, globálisan is nagy horderejű fejlemény az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a Dobbs v. Jackson Women's Health Organization ügyben hozott döntése,[2] amely felülírta a nők abortuszhoz való jogát biztosító több évtizedes precedenseket. A másik már egy országhatárainkon belüli fejlemény, a "szívhangrendelet" néven elhíresült szabályozás megalkotása,[3] amelynek értelmében a terhességmegszakítás kezdeményezésére csak azután kerülhet sor, hogy a várandós nő számára demonstrálták az abortálni kívánt magzat működő életfunkcióit.
- 377/378 -
Az ötvenéves Roe v. Wade (1973) és a Planned Parenthood of Southeastern Pennsylvania v. Casey (1992) döntések a legismertebb amerikai ügyek közé tartoznak, amelyek lényegében a magzat életképességéig (viability) biztosították a nők számára a terhesség megszakításának jogát, és megkövetelték, hogy a tagállamok az abortusz korlátozásával ne hárítsanak a nőkre szükségtelen terhet. Tavaly azonban a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy korábban a Roe- és a Casey-ügyekben tévesen jutott a bíróság arra a következtetésre, hogy a nőket az alkotmány alapján megilletné az abortuszhoz való jog. Ebből következően az abortusz lehetőségéről szóló döntés visszakerült a tagállami szintű törvényhozás kezébe.
A Roe- és Casey-ítéletek megdöntése már világosan érezteti hatását az Egyesült Államokban. A legnagyobb reprodukciós jogokkal foglalkozó, amerikai jogvédő szervezet, a Center for Reproductive Rights (Reprodukciós Jogokért Központ) térképen vezetett nyilvántartása szerint jelenleg tizennégy olyan tagállam van, amelyben az abortusz lényegében teljes tilalom alá került, további tíz tagállamban jelentős szigorítások léptek életbe, számos tagállamban pedig jelenleg bizonytalannak látszik az abortuszhoz való hozzáférés jövője. A Dobbs-ítélet implikációit vizsgálók azt hangsúlyozzák, hogy az abortuszhoz való hozzáférés megnehezítése elsősorban a szegény, alacsony jövedelmű - túlnyomórészt színes bőrű - nőket sújtja, ők engedhetik meg ugyanis a legkevésbé maguknak azt, hogy egy másik tagállamba utazzanak terhességük megszakítása érdekében.[4] Lényeges megjegyezni, hogy egy 2014-ben készült felmérés szerint az Egyesült Államokban az abortuszok körülbelül háromnegyedét alacsony jövedelmű, nehéz anyagi körülmények között élő nők kérik;[5] a Dobbs-ítélet tehát leginkább eléjük emel rendkívül nehezen átléphető küszöböt.
2023 nyaráig kevés idő telt el még ahhoz, hogy az amerikai fejlemények globális hatásairól megalapozott kijelentéseket lehessen tenni. Az bizonyos, hogy a Roe-ítélet világszerte elvitathatatlan viszonyítási pont volt az abortusz előtti akadályok felszámolása során, és elmondható az is, hogy vannak az amerikai jogfejlődésre kiváltképpen fogékonynak mutatkozó régiók, például Ázsia. Az elemzők mégis úgy spekulálnak, hogy az amerikai "kiugrás" nem fogja visszafordítani az abortusz liberalizációja felé mutató világtrendet, sokkal inkább marginalizálja az Egyesült Államokat, amely eleddig élen járt a reprodukciós szabadságok védelmében.[6]
Ami Európát illeti, ezen a kontinensen általánosságban, az Európai Unióban pedig kiváltképpen erősnek mutatkozik az abortusz széles körű elérésének támogatottsága. Utóbbiról árulkodnak mindenekelőtt a tagállami szinten érvényben lévő abortuszszabályok, ti. Málta és Lengyelország szigorú szabályozását leszámítva már minden uniós országban elérhető az abortusz kérésre vagy legalábbis széles körű szociális indokok alapján.[7] Ráadásul Lengyelország sajátos hátramenetét leszámítva - és Magyarországot itt most nem értékelve[8] - az uniós tagállamok jogfejlődése az elmúlt évtizedekben egységesen a liberalizáció irányába haladt, vagyis az abortuszhoz való hozzáférés egyszer már elért védelmi szintjéből sehol sem vettek vissza. Figyelemre méltóak a fentiek mellett az uniós politikai döntéshozóknak az amerikai fejleményekre adott politikai reakciói is. Az Európai Parlament már hetekkel a Dobbs-ítélet kihirdetése előtt, a kiszivárogtatott véleménytervezet ismeretében,[9] állásfoglalást fogadott el, amelyben elítélte az abortuszhoz való alkotmányos jog kilátásba helyezett felszámolását, és felhívta a tagállamokat, valamint az EU intézményeit a reprodukciós szabadság védelmének megerősítésére.[10] Ennek jegyében a politikai döntéshozók odáig mentek, hogy kifejezetten felhívták az EU-t és tagállamait, hogy ismerjék el az abortuszhoz való jogot az Európai Unió Alapjogi Chartájában. Ezt az igényt az Európai Parlament a Dobbs-ítélet kihirdetése után elfogadott újabb határozatában külön megerősítette, ekkor már szövegszerű javaslatot is téve "a legális és biztonságos abortuszhoz való jog" Chartába foglalására.[11]
- 378/379 -
Ezzel lényegében egy időben Magyarországon egy korábban nem létező feltétel került a terhességmegszakítás folyamatát alakító szabályozásba. A módosítás lényege, hogy az abortusz kezdeményezéséhez a várandós nőnek már nem elég a terhesség tényét és előrehaladottságának idejét megállapító orvosi leletet bemutatnia; az orvosi leletnek azt is tartalmaznia kell, hogy az egészségügyi szolgáltató "egyértelműen azonosítható módon bemutatta" a kérelmezőnek "a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőket".
Azt, hogy a szívhangrendelet megszületésében közrejátszottak-e a Dobbs-döntés után több tagállamban is életbe lépő, ún. szívhangtörvények (fetal heartbeat laws), mint ahogy azt egy nemrég megjelent tanulmány feltételezi,[12] jó eséllyel sosem tudjuk meg. Kiváltképpen azért, mert a rendelet formájában meghozott szabályok megalkotását nem kell nyilvánosan indokolni, és azokat nem övezi társadalmi vita. Valószínűsíthető azonban, hogy nem az amerikai minták ösztönözték a hazai jogalkotást, leginkább azért, mert a magzati szívhanghoz kapcsolódó abortuszkorlátozások az Egyesült Államokban más keretek között vannak jelen: azokban a tagállamokban, ahol a magzati szívhanggal összefüggő szabályozás van érvényben (például Texas, Ohio, Tennessee), a szívhang megjelenése a magzati élet kezdetének törvényben kijelölt olyan időpontját jelöli, amely időponttól kezdődően már tilos az abortusz végrehajtása.[13] A hazai szívhangrendelet azonban ezzel éppen hogy ellentétes irányú feltételt állít fel: az nem a magzati szívhang megjelenése után, hanem éppen hogy azt megelőzően zárja ki az abortuszt, hiszen a terhes nő mindaddig nem tud abortuszért folyamodni, amíg nem kap arról orvosi igazolást, hogy észleltették vele a magzati életfunkciók működését.
A Roe- és a Casey-ügyek felülírásához képest a magyarországi fejlemény súlytalanabb, jóval technikaibb jellegű szabályváltozásnak tűnhet a nők abortuszhoz való hozzáférése szempontjából. Ez olyannyira így van, hogy a témában nyilatkozó szakértők között - mint látni fogjuk - még abban sincs egyetértés, hogy a szívhangrendelet ténylegesen korlátozza-e a nők abortuszhoz való hozzáférését. Ha viszont egy abortuszt érintő szabályt nem tekintünk beavatkozásnak a terhes nők alapjogaiba, akkor lemondunk egyrészt arról, hogy a jogalkotótól megkövetelhető legyen a szabály tartalmának nyilvános és érdemi megvitatása, másrészt arról, hogy szükségességét igazolnia kelljen.
Ez a tanulmány arra vállalkozik, hogy - a szívhangrendelet példáján keresztül - áttekintse azokat a legfőbb szempontokat, amelyek irányadóak a magyar abortuszszabályozás változásainak alapjogi értékelésekor. Első lépésben amellett érvelünk, hogy a szívhangrendelet által bevezetett szabály szigorított az abortuszhoz való hozzáférés feltételrendszerén, mert olyan beavatkozást jelent a terhes nő emberi méltóságához kapcsolódó alapjogokba, amely nem következik a hatályos törvényi szabályokból, hanem túlmutat azokon. Hangsúlyozzuk, hogy ebből az állásfoglalásból nem következik az "abortuszhoz való jog" elismerése, és nem jelenti a szívhangrendelet szükségképpeni alkotmányellenességét sem. Csupán annyi következik belőle, hogy a jogalkotó keze nem szabad: mivel a szabályozás túlmutat a már törvénybe foglalt, alkotmányosnak elfogadott korlátokon, fel kell tenni a kérdést, hogy eleget tesz-e az alapjog-korlátozás alkotmányos feltételrendszerének. Második lépésben ennek az alkotmányos feltételrendszernek a tartalmi összetevőit térképezzük fel, megvizsgálva, hogy milyen alapjogi szempontokon múlik Magyarországon egy abortuszt érintő szabályozás alkotmányosságának megítélése.[14] Végül, a szívhangrendelet példáján rámutatunk arra, hogy a jogalkotó - a várandós nő jogaira figyelemmel - milyen alkotmányos keretek között bővítheti a magzati élet védelmét szolgáló eszközök tárát. Elemzésünk perspektíváját alapvetően az Alkotmánybíróság által már megállapított alkotmányos tételek jelölik ki - miközben jelezzük, hogy a magyar Alaptörvény és a nemzetközi alapjogi tendenciák milyen elmozdulási irányokba mutathatnak.
A szívhangrendelet által kiváltott szakmai vitában megjelent az az álláspont, hogy az újonnan bevezetett szabályozás nem jelent szigorítást, mert nem korlátozza az abortuszhoz való hozzáférés lehetőségét.[15] Az álláspont indokolása lényegében az, hogy az új szabály összhangban áll a törvény magzatvédelmi céljával, és csupán annak rendeleti szintű végrehajtási szabályait alakítja át.
Az a kérdés, hogy egy adott szabály bevezetésére visszavezethetően szigorodott-e az abortusz feltételrendszere, ezáltal az új szabály a terhes nő alapjogaiba az eddigi-
- 379/380 -
nél mélyebb állami beavatkozást okoz-e, úgy dönthető el, hogy összehasonlítjuk az abortuszhoz való hozzáférésnek a jogszabálymódosítás hatálybalépése előtti és utáni lehetőségét.
A szívhangrendelet hatálybalépése előtt a nő attól kezdve, hogy orvosi vizsgálat útján meggyőződött a terhessége fennállásáról, azonnal megtehette az első törvény által megkövetelt adminisztratív lépést a terhességmegszakítás folyamatának elindítása céljából. Ezzel szemben a rendelet hatálybalépése után ezt a folyamatot legkorábban akkor lehet megindítani, amikor a terhes nő igazolást szerzett arról is, hogy számára demonstrálták a magzati életfunkciókat. Tekintettel arra, hogy az életfunkciók észlelhetősége későbbi időpontra esik, mint a terhesség fennállásának legkorábbi bizonyíthatósága,[16] az új szabályozás alapján az abortuszt célzó eljárás megindítása csak később válik lehetővé. Az itt felmutatható egy-két hetes különbségnek pedig tétje van az abortusz hozzáférhetősége szempontjából, az abortuszra igényt tartó nők ugyanis a szabályozásban érvényesülő szigorú határidők miatt versenyt futnak az idővel: egyrészt bizonyos törvényi kötelezettségeknek kell eleget tenniük (például kétszer kell felkeresni a családvédelmi szolgálatot, amelyek között kötelező várakozási időnek kell eltelnie), másrészt jogon túli, a szolgáltatások tényleges hozzáférhetőségével kapcsolatos, nehezen kiszámítható nehézségekkel (például időpontfoglalás a terhességet megállapító szakorvoshoz, a tanácsadást végző védőnőhöz és a műtétet végző kórházhoz) kell szembenézniük. Az időablak beszűkülése tehát ténylegesen elnehezíti az abortuszért folyamodó nők helyzetét; így akár azt is eredményezheti, hogy olyan érintettek, akik a korábbi szabályozás alapján a terhesség 12. hetéig eljutottak volna a terhességmegszakításig, az új feltételek alapján kicsúsznak ebből a határidőből.
Számolni kell azzal is, hogy az abortuszhoz való hozzáférés egyes adminisztratív feltételei lelki megterhelést is jelenthetnek a terhes nő számára. Az ilyen jellegű alapjogi relevanciát az Alkotmánybíróság is elismerte, amikor kimondta, hogy a kötelező tanácsadás - a nő tájékozott és felelős döntésének szolgálatán túl - kifejezetten célozhatja a magzat megtartását, ugyanakkor nem sértheti a nő lelkiismereti szabadságát: a tanácsadást végző személy nem hozhatja az érintettet olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával. Ezzel analóg módon a terhességet megállapító szakorvos által a magzati életfunkciókról adott tájékoztatással kapcsolatban felmerül, hogy az nem korlátozza-e jogsértő módon a nő lelkiismereti szabadságát.[17]
A fentiekkel azt igazoltuk, hogy a szívhangrendelet hatálybalépése után a várandós nők jogi pozíciójában változás következett be, éspedig egy olyan élethelyzetben, amely több alapjoguk védelmi körébe (ti. tárgyi hatálya alá) is tartozik. Ebből pedig az következik, hogy a beavatkozás alkotmányos igazolásra szorul.
Az abortusz lehetősége kétségkívül a legnehezebb morális kérdések egyikét veti fel. Alapjogi szempontból azonban nem arról kell állást foglalni, hogy erkölcsi szempontból helyes vagy helytelen dolog-e a terhességmegszakítás, hanem arról, hogy az állam alkotmányos keretek között mennyiben korlátozhatja a terhességmegszakítás lehetőségét, illetve mit köteles megtenni a magzat életének védelme érdekében. Másik oldalról megfogalmazva, arra kell választ adni, hogy az alapjogok milyen szabadságot biztosítanak a terhes nőnek, amelyet az államnak mindenképpen tiszteletben kell tartania, illetve milyen védelmet garantálnak a magzatnak, amelynek az állam mindenképpen köteles eleget tenni. Erről a kérdésről döntenek az alapjogvédő bíróságok - az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB), a különféle nemzetek alkotmány- vagy legfelsőbb bíróságai -, ha az abortusszal kapcsolatos indítvány kerül eléjük.
A bíróságoknak ennek a kérdésnek az eldöntéséhez az alapjogi érvrendszer keretei között kell mozogniuk, amelynek során kötve vannak az általuk alkalmazott alapjogi dokumentumok - az Emberi Jogok Európai Egyezménye, az alkotmány - szövegéhez. Közismert, hogy az abortusz szabályozása az egyes európai államokban igen diverz, ugyanakkor ez a sokféle szabályozás, köztük a magyar is, beágyazódik az Európa Tanács és az Európai Unió szupranacionális alapjogi rezsimjébe, ezért a nemzeti szabályozásoknak meg kell felelniük ezeknek az európai alapjogi követelményeknek.[18] Az alábbiakban ebben a keretben mozogva vázoljuk fel, hogyan alakulnak Magyarországon az abortusz alapjogi értelmezési keretei, milyen érvek mentén elemzendő és értékelendő alapjogi szempontból az abortuszra vonatkozó magyar szabályozás és annak változásai.
Elsőként azt bizonyítjuk, hogy az abortuszhoz való hozzáférés Európában nem az abortuszhoz való jog elismerésétől, hanem a terhes nő alapjogai korlátozásának alkotmányos igazolhatóságától - céljának legtimitásától és a
- 380/381 -
beavatkozás arányosságától - függ (1. pont). Ennek a szükségességi-arányossági vizsgálatnak a kereteit a magyar Alkotmánybíróság a kilencvenes években hozott abortuszhatározataiban fektette le - ezeket a kereteket mutatjuk be a második alpontban (2. pont). Mivel az Alaptörvény szövege 2012 óta kifejezetten rendelkezik a magzati élet védelméről, tanulmányunkban kitérünk ennek a rendelkezésnek az értelmezési lehetőségeire (3. pont). Végül bemutatjuk, hogy az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe kerülő reprodukciós jogi megközelítés hogyan alakíthatna azon az arányossági szempontrendszeren, amelyet a 2. pontban elemeztünk (4. pont).
Az amerikai Dobbs-döntés nyomán a közéleti-politikai vitákban fel-felmerül az abortuszhoz való jog kategóriája.[19] Az amerikai megközelítésben ugyanis az abortusz lehetősége elsősorban azon múlik, hogy a bíróság elismeri-e az ezt biztosító alkotmányos jogot. A Dobbs-döntés által hozott fordulat értelmében - eltérően az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak a Roe- és Casey-ügyekben kialakított álláspontjától - a nőknek nincs alkotmányban biztosított joga az abortuszhoz. Innen jut el a bírósági érvelés oda, hogy az abortusz elérhetősége az egyes államok népképviseleti szerveiben lefolytatott deliberatív tanácskozás végeredménye szerint alakul.
Az európai - benne a magyar - joggyakorlat nem ezt az érvelési utat járja. Itt a terhességmegszakítás lehetősége és az abortuszhoz való jog között egyik irányból sem áll fenn logikai összefüggés: a terhességmegszakítás lehetősége nem implikálja az abortuszhoz való jog alapjogkénti elismerését, és másik oldalról, az abortusz alapjogként történő deklarációjának hiányából nem következik a terhességmegszakítás lehetőségének kizárása vagy korlátozása. Az európai alapjogi joggyakorlatban az abortuszkérdésnek más a kiindulópontja, más az értelmezési kerete.[20] Az alábbiakban ezt szeretnénk jobban megvilágítani.
Mindkét korábbi, 2022-ben felülbírált amerikai ügy kiindulópontja annak elismerése volt, hogy a nőknek - a magzat életképessé válása előtt - alkotmányos joguk van dönteni a terhesség megszakításáról. A Roe-ügyben a bíróság úgy érvelt, hogy az abortuszt kriminalizáló texasi törvények a legtöbb esetben sértik a nők magánszférához való jogát (right to privacy), amely a Tizennegyedik alkotmánykiegészítés due process klauzulájából következik. Ugyanakkor elismerte, hogy egyensúlyt kell teremteni a magánszférához való jog és az abortusz szabályozására vonatkozó állami érdekek között, és ez utóbbi lehetőségét a terhesség trimesztereihez kötötte. A Casey-ügyben a bíróság fenntartott korábbi álláspontja lényegét és a due process klauzula alapján elismerte a nők jogát a terhességmegszakításhoz. Emellett - korábbi, a terhesség trimesztereit irányadónak tekintő álláspontját módosítva - kimondta, hogy az abortuszt korlátozó törvények a magzat életképességét megelőző időszakban nem háríthatnak indokolatlan terhet (undue burden) a terhességét megszakítani akaró nőre.
A korábbiakat felülbíráló Dobbs-döntés az érvelés kiindulópontján változtatott: eszerint az abortuszhoz való jog nem tartozik a due process klauzula alapján védelmet élvező alkotmányos jogok közé. A kérdés megítélése tehát az alkotmány értelmezésén múlott, hiszen szövegszerűen kifejezetten nemcsak az abortuszhoz, de a magánszférához való jog sem szerepel az alkotmányban. A Dobbs-döntésben a bíróság úgy értelmezte az alkotmány szövegét, hogy az nem foglalja magában a terhességmegszakítás jogát. A bíróság érvelését részletesen bemutatja e folyóirat 2022. évi 7-8. számában megjelent írás.[21]
A magyar és az európai alapjogi joggyakorlat soha nem állította, hogy lenne abortuszhoz való alapvető jog, ugyanakkor kétség nélkül elismerik a nők magánélethez való jogát, illetve önrendelkezési szabadságát, és azt, hogy az abortusz szabályozása beavatkozást jelent e jogokba. Az európai joggyakorlatban az alapjogi minimumsztenderd a nő reprodukciós jogainak és ezáltal az abortusz lehetőségének a biztosítása irányából kerül kijelölésre.[22] Az EJEB gyakorlatában az abortuszhoz való hozzáférés korlátozása az egyezmény 8. cikkében biztosított, magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog gyakorlását érinti. Bár a 8. cikk nem értelmezhető úgy, hogy biztosítaná az abortuszhoz való jogot, az akár egészségi, akár szociális okokból történő abortusz tilalma a magánélet tiszteletben tartásához való jog és így a 8. cikk hatálya alá tartozik.[23] A magyar Alkotmánybíróság mindenekelőtt a terhes nő önrendelkezési jogába való beavatkozásként tekint a terhességmegszakítást korlátok közé szorító szabályozásra, ennek a jognak a védelmi körébe sorolja - a várandós nő életére, sorsára, testi és lelki egészségére kiható döntésként - az abortuszt. A testület abortuszhatározataiban az "abortuszhoz való jog" kifejezéssel egyszer sem találkozhatunk; a határozatok a magzatelhajtás "lehetőségéről", a terhességmegszakítás "lehetővé tételéről" írnak, és soha nem az abortusz tekintetében fennálló jogosultságról.
A jogvédő bíróságok gyakorlatában az a kérdés, hogy egy egyéneket érintő állami intézkedés alkotmányosan
- 381/382 -
elfogadható-e, két kérdés megválaszolásával dönthető el.[24] Az első kérdés arra vonatkozik, hogy az állami intézkedéssel érintett állapot vagy magatartás alapjogi védelemben részesül-e. Ha erre a kérdésre a válasz igen, akkor második lépésben azt kell eldönteni, hogy az alapjogilag védett állapotba való beavatkozás, illetve magatartás korlátozása igazolható-e. Az európai és a magyar megközelítésben nem vetődik fel kétség afelől, hogy az abortusz korlátozása érinti a nők alapvető jogait. Ebből következik, hogy a bíróságoknak tovább kell lépni a második kérdésre, és meg kell vizsgálniuk, hogy az abortusz feltételei és korlátai - az irányadó jogkorlátozási klauzuláknak megfelelően - mások jogait vagy legitim közérdekű célokat szolgálnak-e, továbbá azt, hogy a jogkorlátozás mértéke arányos-e a céllal.[25]
Az amerikai vita az abortuszhoz való jogról, illetve az abortuszhoz való alkotmányos jog eltörlése tehát nem változtat azon, hogy Európában és Magyarországon az abortusz szabályozása mint alapjog-korlátozás - az irányadó jogkorlátozási klauzulák kritériumrendszere szerint - alkotmányos igazolásra szorul. Ez így van akkor is, ha egyébként az EJEB a részes államok számára e téren - a terhességmegszakítás és az élet kezdetének meghatározása tekintetében - rendkívül nagy mérlegelési szabadságot biztosít. Ebben a megközelítésben az abortusz lehetősége azon múlik, hogy a magzatra figyelemmel milyen mértékben igazolható a magánélet és az önrendelkezés szabadságának korlátozása. Éppen ezért a következő részben arra térünk rá, hogy a magyar Alkotmánybíróság milyen kereteket alakított ki ehhez a szükségességi-arányossági mérlegeléshez.
Az abortuszszabályozás alkotmányos kereteit az Alkotmánybíróság kilencvenes években született két abortuszhatározata rajzolta ki. Ennek az alkotmányos keretnek a teljes körű bemutatása értelemszerűen meghaladja a jelen tanulmány kereteit, ezért az alábbiak az alkotmányos keret kontúrszerű felvázolására korlátozódnak, külön figyelmet fordítva azokra a főbb szempontokra, amelyek meglátásunk szerint a szívhangrendelet alkotmányosságának a megítélését is befolyásolják.[26]
Az abortuszszabályozás alkotmányos tartományát kijelölő korlátokat részben már az első abortusszal foglalkozó döntés, a 64/1991. (XII. 17.) AB határozat (a továbbiakban: I. abortuszhatározat) is azonosított. Az ebben vázolt tartalmi követelményrendszer azonban szükségképpen kezdetleges maradt, mivel ebben a határozatban az Alkotmánybíróság az abortuszszabályozás alkotmányosságának kérdését az alapjogkorlátozás formai követelményeinek szem előtt tartásával - ti. a törvényi szintű szabályozás számonkérésére koncentrálva - válaszolta meg. Az abortusz mint alapjogi konfliktus feloldásának tartalmi szempontrendszere így csak évekkel később, a 48/1998. (XI. 23.) AB határozatban (a továbbiakban: II. abortuszhatározat) kerekedett ki - akkor, amikor a jogalkotó törvényi szabályok megalkotásával eleget tett a formai alkotmányos elvárásoknak, és a szabályozás alkotmányosságának kérdése már csak a tartalmi alkotmányossági követelményeknek való megfelelésen múlott.
A magyar alkotmányjogban a művi terhességmegszakítás a magzati élet védelmére irányuló állami életvédelmi kötelezettség és a várandós nő érinthetetlen emberi méltóságát legközvetlenebbül oltalmazó alapjogok, így mindenekelőtt az önrendelkezési jog, a magánélethez való jog és a lelkiismereti szabadság konfliktusaként írható le. Konkrét élethelyzettől függően azonban a magzati élet védelmére irányuló állami kötelezettség további alapjogokkal is összeütközésbe kerülhet, így például akár a várandós nő élethez való jogával is, amelyre a jogalkotónak mindenképpen figyelemmel kell lennie.
Az, hogy az abortuszhoz való hozzáférés során a várandós nő fent számba vett jogainak korlátozását a magyar jogrendszerben pontosan milyen alkotmányos indok alapozza meg, még az I. abortuszhatározat után is nyitott kérdés volt. Ennek megválaszolása ugyanis attól függ, hogy a jog szemében a magzat embernek - és így az alapjogok alanyának - minősül-e. Ha igen, akkor megilleti az élethez való jog, és ennek a jognak a védelme képezi a várandós nő jogaiba való beavatkozás alkotmányos alapját. Ha a magzat nem jogalany, akkor szubjektív jogosultság nem, legfeljebb egy alkotmányosan védendő érték védelme szolgálhat indokként a terhes nő alapjogainak korlátozására. A magzat jogalanyiságának kérdésére ugyanakkor az Alkotmánybíróság nem talált választ az 1989-es Alkotmányban. A testület ez alapján világossá tette, hogy a fent írt két forgatókönyvből a parlamentnek - mint al-
- 382/383 -
kotmányozó vagy mint törvényhozó hatalomnak - kell választania.
Az I. abortuszhatározat mindazonáltal felvázolta a jogalanyiságra vonatkozó döntés tétjét az abortuszhoz való hozzáférés szempontjából. Ennek során rámutatott, hogy a magzat jogalanyiságának elismerése esetén az abortusz alkotmányos megengedhetősége rendkívül szűk: azokra a terhességekre korlátozódik, amelyek kihordása az anya életét fenyegeti.[27] Amennyiben a jogrendszer azt az utat követi, hogy a magzatot nem ismeri el jogalanynak, a várandós nő jogaival egy személytelen, objektív életvédelmi kötelezettség áll szemben, amely a magzati életet mint keletkezőben lévő emberi életet hivatott oltalmazni. Ez a kötelezettség pedig már nem abszolút, így nem feltétlen gyűri maga alá az anya önrendelkezési és más alapjogait. Így, ha a jog szemében a magzat nem jogalany, a szabályozás szélesebbre nyithatja az abortuszhoz való hozzáférés lehetőségét.
Arra az esetre, ha a magzatot jogalanyiság hiányában nem illetné meg az élethez való jog, hangsúlyozza az I. abortuszhatározat, hogy az egyensúlyi helyzet a várandós nő jogai és a magzati élet védelme között csak úgy tartható fenn, ha a jogalkotó nem üresíti ki a magzati élet védelmét. Ezen alapszik az a kulcsfontosságú tétel, hogy "az állam objektív kötelességéből az élet védelmére az következik, hogy az állam nem engedheti meg alkotmányosan az indok nélküli abortuszt". Ezzel ugyanakkor párhuzamba állítható az a másik alaptézis, amely szerint az emberi minőségtől elválaszthatatlan emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy "van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá". Ez a tétel ugyanis a várandós nő önrendelkezési jogának kiüresítése elé állít akadályt. Ezek mentén jut el az Alkotmánybíróság annak explicit kimondásához, hogy az Alkotmánnyal sem a teljes abortusztilalom, sem a teljes liberalizáció nem egyeztethető össze.
A II. abortuszhatározatban az Alkotmánybíróság már a parlament által törvénybe iktatott, új abortuszszabályok alkotmányosságát értékelte. A döntés tárgyát képező magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény, amely - módosításokkal - ma is hatályban van, meglehetősen szélesre nyitotta az abortusz alkalmazási körét, kimondott rendelkezési jogot biztosítva a várandós nőnek saját terhessége kihordása és ezen keresztül a testében fejlődő magzati élet fejlődése felett. Ezzel - hallgatólagosan - pont került a magzati jogalanyiság kérdésének végére: mivel a törvényhozó nem korlátozta az abortuszt az anya életének megmentéséhez szükséges esetkörre, nem ismerte el a magzat jogalanyiságát.
A magzati élet védelmében a törvény határidős és az indikációs rendszer kombinációját vezette be és - több, a magzat és a várandós nő egészségével kapcsolatos indikáció mellett - a terhesség 12. hetéig hivatkozható, önálló, szociális jellegű indikációként fogadta el a nő súlyos válsághelyzetét, egész pontosan az arra való hivatkozást. A válsághelyzet fennállásának ellenőrzésére ugyanis az állam nem formált igényt, azt az abortuszt kérelmező aláírásával igazolhatja.
A fenti szabályozási konstrukció felülvizsgálata felszínre hozta azokat az arányossági szempontokat, amelyek kijelölik az indikáción alapuló abortuszszabályozás alkotmányos határait. Az Alkotmánybíróság szemében a súlyos válsághelyzet az a tényező, amely arányossá teszi a magzati élet védelmének a terhes nő jogaira tekintettel történő háttérbe szorulását: a válsághelyzet fennállásának megkövetelése a biztosítéka annak, hogy a terhesség megszakítására csak olyan körülmények között kerülhet sor, amikor a várandós számára a terhességgel járó megterhelés lényegesen nagyobb terhet jelent, mint ami normális esetben a terhességgel együtt jár, ezért annak folytatása tőle nem várható el.
A testület ugyanakkor nem tekintette alkotmányellenesnek azt, hogy a jogalkotó lemond a súlyos válsághelyzet fennállásának ellenőrzéséről, azonban ezt csak abban az esetben tekintette elfogadhatónak, ha a törvény más, az eljárásban érvényesülő garanciális szabályok útján adekvát védelmet biztosít a magzati életnek. Ezzel a testület megfogalmazta azt az elvárást, hogy a jogalkotó a terhességmegszakításra irányuló eljárást úgy alakítsa ki, hogy annak során támogassa a magzat megtartását.
Ugyanakkor a II. abortuszhatározatból az is kiolvasható, hogy az állam a terhesség kihordása melletti elkötelezettségének nem bármely módon adhat hangot. Az állam mozgásterének határt szab a válsághelyzetben lévő, kiszolgáltatott nő lelkiismereti szabadsága, magánszférához való joga. Így a döntés leszögezi, hogy a válsághelyzet feloldására irányuló tanácsadás "nyomást semmiképpen nem gyakorolhat"; ahogyan azt is, hogy "az állam nem hozhat senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával".
Az előzőekben ismertetett alkotmányos szempontrendszert az Alkotmánybíróság még az 1989-es Alkotmány hatálya alatt dolgozta ki. Nem hagyhatjuk figyelmen kí-
- 383/384 -
vül azt a körülményt, hogy a 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény szövege az Alkotmány rendelkezéseihez képest kiegészült egy szorosan idekötődő rendelkezéssel, amely szerint "a magzati életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg".[28] Az élethez és az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolt, kifejezetten a magzatról szóló fordulattal kapcsolatban jogosan merült fel a kérdés, hogy befolyásolja-e a terhességmegszakítás szabályozásának és korlátozásának alkotmányos kereteit.
Az idézett rendelkezéssel kapcsolatban már a kezdetekben két, egymásnak szögesen ellentmondó értelmezési lehetőség fogalmazódott meg. Az egyik szerint a magzati élet fogantatástól kezdődő védelmének az európai alkotmányoktól idegen említése[29] az abortuszszabályozás szigorításának alapját jelentheti.[30] Mások az új fordulatot úgy értelmezték, hogy az lényegében csupán alaptörvényi szinten rögzíti az Alkotmánybíróság 1991 óta irányadó gyakorlatát, az államnak a magzati élet védelmére irányuló intézményvédelmi kötelezettségét.[31] Az Alaptörvény II. cikke kifejezetten elválasztja egymástól az emberek élethez való alanyi jogát ("Minden embernek joga van az élethez...") és a magzati élet védelmére irányuló állami kötelezettséget ("...a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg") - erre az elválasztásra az Alaptörvényhez fűzött indokolás külön felhívja a figyelmet. Ez pedig az elemzők szerint olvasható úgy, hogy a rendelkezés éppen, hogy megakadályozza, hogy az abortusz szabályozása szigorúbb irányba mozduljon el a jelenlegi koncepciótól.[32] Végül, az alaptörvényi szövegnek olyan olvasat is adható, amely szerint az államot továbbra is relatív intézményes védelmi kötelezettség terheli a magzati élet vonatkozásában, ugyanakkor az életvédelmi kötelezettség tartalmában változást hozhat az új szabályozás.[33]
Az elmúlt évtized egyelőre egyik megközelítést sem igazolta vagy zárta ki. Az Alkotmánybírósághoz az utóbbi években több indítvány is érkezett az abortuszszabáyozással összefüggésben, de a testület mindegyiket érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza.[34] A normakontroll-indítványok azt a rendelkezést támadták, amely a terhességet a 20. hetéig - a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén a 24. hetéig - megszakíthatónak minősíti a magzat genetikai, teratológiai ártalmának 50 százalékos valószínűsége esetén. Az egyik indítvány kifejezetten arra alapozták, hogy megítélése szerint a magzatvédelmi törvény - a "teratológiai ártalom 50%-os valószínűsége" megfogalmazás egyértelműségének hiánya - nem biztosít a magzati életnek megfelelő védelmet.[35] Érdemi vizsgálat hiányában a kezdeményezések nem hozták magukkal az Alaptörvény II. cikkébe foglalt új fordulat értelmezését.
Az alapjog-dogmatikai értelmezési keretekben az Alaptörvény II. cikkének a magzati élet védelmére vonatkozó fordulata olyan új elem, amelyet az Alkotmánybíróság idáig még nem értelmezett. Ebből a rendelkezésből szerintünk sem lehet meggyőzően olyan értelmezést kiolvasni, amely a magzatnak élethez való jogot tulajdonítana, és ezzel - az élethez való jog abszolút jellegére tekintettel - lényegében az életek közötti választás esetére korlátozná a terhességmegszakítás lehetőségét. Jó érvekkel támasztható alá viszont az az éppen ellenkező álláspont, amely szerint a II. cikk csupán rögzíti a korábban megfogalmazott alkotmánybírósági tételt (ahogyan például az I. cikk a szükségességi-arányossági teszttel is tette), amely szerint a magzattal kapcsolatban az államot életvédelmi kötelezettség terheli. A szöveg ugyanis ténylegesen ezt teszi: kimondja, hogy a magzati élet a fogantatástól kezdve védelemben részesül. Ezen az alapon a rendelkezésnek adható olyan értelmezés, amely semmilyen változást nem támaszt alá a korábbi alkotmánybírósági gyakorlathoz képest. Ugyanakkor, ha koncepcionális változást nem is alapoz meg, az alkotmányos keretekben bekövetkezett ilyen kifejezett, szövegszerű módosulás alakíthatja is azokat a kereteket, amelyeket a testület a kilencvenes években fektetett le: a terhes nő önrendelkezési joga és a magzati élet védelmére irányuló állami kötelezettség közötti arányossági mérlegelésben az új rendelkezés jobban elbillentheti a mérleget az utóbbi irányába.
Az abortuszkérdés alapjogi interpretációja alapvetően a terhes nő magánéletének védelme, illetve önrendelkezési joga és a magzati élet védelme közötti arányos egyensúlyt keresi. Ebben az egyenletben van azonban egy előkérdés, tudniillik az, hogy mit vonunk a magánélet védelme, illetve az önrendelkezési jog körébe, illetve e jogok mely aspektusait, részjogosítványait tartjuk relevánsnak az alapjogi probléma értelmezésekor.
- 384/385 -
Mindenekelőtt fontos azt rögzítenünk, az európai alapjogi gondolkodás szerint e jogokból az államnak nemcsak negatív kötelezettségei következnek, nemcsak a magánéletbe, az önrendelkezési jog gyakorlásába való beavatkozástól kell tartózkodnia. Az államnak pozitív kötelezettségei is vannak, vagyis tevőleges intézkedésekkel elő kell mozdítani az önrendelkezési jog gyakorlását. Kérdés, hogy ezt a kötelezettséget hogyan értelmezzük az abortusz kapcsán. Elég biztosan állíthatjuk, hogy az államnak biztosítania kell, hogy terhességmegszakításra csak a nő önkéntes és tájékozott döntése alapján kerülhessen sor, és azt, hogy azok, akik jogosultak a terhesség megszakítására, ténylegesen hozzáférjenek ehhez a lehetőséghez.[36]
Egy másik szempontból megközelítve, a terhesség megszakításáról hozott döntés tárgyát tekintve szorosan összekapcsolódik más kérdésekkel, amelyek szintén a magánélet védelme, illetve az önrendelkezés szabadsága védelmi körébe tartoznak: a terhesség megszakítása csak egy a reprodukcióval kapcsolatos számos kérdés közül. A nők reprodukciós szabadsága nemcsak a már létrejött terhességről való döntésre terjed ki; a reprodukciós jogok magukban foglalnak minden olyan jogot, ami a gyermekvállalásra vagy éppen az attól való tartózkodásra vonatkozik.[37] A reprodukciós önrendelkezés szabadsága biztosítja a döntés jogát például a fogamzásgátlás terén is, amely révén megelőzhető a terhesség.
A reprodukciós jogokat ugyan nem rögzítik kifejezetten az alkotmányok vagy a nemzetközi emberi jogi dokumentumok, de az emberi méltósághoz, a magánélet védelméhez és az önrendelkezéshez való jog önálló aspektusának tekinthetjük, hasonlóan az egészségügyi vagy az információs önrendelkezéshez. A reprodukciós jogok értelmezésére legnagyobb hatást gyakorló definícióját az 1994-es nemzetközi népesedési és fejlesztési ENSZ-konferencián elfogadott Kairói Akcióprogram tartalmazza.[38] E meghatározás is abból indul ki, hogy a reprodukciós jogok olyan emberi jogokat foglalnak magukban, amelyeket a nemzeti jogrendszerek és a nemzetközi dokumentumok már elismertek. A reprodukciós jogok tehát nem új emberi jogok, hanem már elismert jogosultságoknak - így a méltósághoz, a magánélethez, az egészséghez, az egyenlőséghez való jognak - azokat az aspektusait kapcsolják össze, amelyek annak megvalósulását szolgálják, "hogy mindenki szabadon és felelősen dönthet gyermekei számáról, időzítéséről és a születésük között várt időről, hogy rendelkeznie kell az ehhez szükséges tájékozottsággal és eszközökkel, ennek révén a legmagasabb szintű szexuális és reproduktív egészséggel. Mindez magában foglalja azt a jogot is, hogy a reprodukcióval kapcsolatos döntéseket mindenki diszkriminációtól, kényszertől és erőszaktól mentesen, szabadon hozhatja meg."
Ebből a perspektívából szemlélve az abortuszkérdés tehát a reprodukciós jogi kérdések körébe tartozik. Ez a reprodukciós jogi keret rámutat arra, hogy az egyének gyermekvállaláshoz kapcsolódó döntései - a fogamzásgátlástól az abortuszon át a mesterséges megtermékenyítésig - összekapcsolódnak. Továbbá, bár a reprodukciós jogok kiterjesztőbb értelmezésének tartják azt, amely szerint e jogok magukban foglalják a reprodukcióhoz kapcsolódó aktív állami támogatásokat is,[39] ezeknek a tevőleges állami magatartásoknak legalább egy részét alapjogi szempontból is tekinthetjük úgy, hogy azok az érintett alapjogok intézményvédelmi, pozitív állami kötelezettségeket tartalmazó oldalához tartoznak. Ebből adódóan alapjogi szempontból is igaz az, hogy az állam hogyan szabályozza, milyen feltételekhez köti a terhességmegszakítást, összekapcsolódik a szexuális nevelés, a fogamzásgátlásról szóló információk nyújtása vagy a fogamzásgátláshoz való hozzáférés biztosítása terén végzett állami tevékenységgel.
A szűkebb vagy a reprodukciós jogokhoz kapcsolódó tágabb perspektíva pedig befolyásolhatja az abortuszszabályozás alkotmányos megítélését is. A szűkebb értelmezés szerint az abortusz a terhes nőnek a terhességére vonatkozó önrendelkezési szabadságának és a magzati élet védelmének konfliktusát veti fel. A kérdés alapvetően az, hogy az abortusz korlátozása a magzati élet védelme érdekében az önrendelkezési szabadság szükséges és arányos korlátozásának tekinthető-e. Ez a megközelítés nem teszi fel a kérdést, hogy milyenek voltak a lehetőségek a nem kívánt terhesség megelőzésére.
Ha a szélesebb megközelítést követve ezt a tényezőt is bevonjuk a vizsgálatba, akkor a beavatkozás arányossága szempontjából relevánssá válik az is, hogy az állam a reprodukciós szabadsággal kapcsolatos tevőleges kötelezettségei körében biztosította-e a fogamzásgátlással kapcsolatos ismeretekhez, információkhoz, illetve magához a fogamzásgátláshoz való hozzáférést. Ez befolyásolhatja, hogy a nő terhességre vonatkozó döntésébe történő állami beavatkozás milyen mértékben tekinthető igazoltnak.
Ahogyan azt a II. pontban kifejtettük, a szívhangrendelet álláspontunk szerint ténylegesen szigorította az abortusz korábban fennálló feltételrendszerét: egyrészt szűkítette azt az időablakot, amely a terhes nő rendelkezésére áll az
- 385/386 -
abortusz határidőn belüli elérésére, másrészt pedig egy olyan tájékoztatás igénybevételének kötelezettségét építette be a folyamatba (ti. a magzati életfunkciók észlelése tekintetében), amely lelki terhet jelenthet az érintett számára. Egy ilyen tartalmú szabály ezért alkotmányos igazolást igényel.
Tartalmi szempontból ezek a beavatkozások akkor lehetnek alkotmányosak, ha bizonyítható, hogy az életfunkciók kötelező demonstrálása a magzati élet védelmének biztosítására alkalmas és kényszerítően szükséges eszköz, amely nem jelent aránytalan beavatkozást a már megnevezett alapjogokba. Ennek szempontrendszerét tárgyaltuk a III. pontban. Ez a szempontrendszer ugyanakkor nem tekinthető lezártnak, így alakíthatja azt az Alaptörvény magzati élet védelmét deklaráló rendelkezésének értelmezése; és sokkal komplexebb összefüggésbe kerülhetne a kérdés a nemzetközileg felfutó reprodukciós jogi szemlélet keretei között - ezekre is felhívtuk a figyelmet a III. pontban. Nem tettük külön elemzés tárgyává, de felvethető az is, hogy a korábban megjelölteken túl, más alapjogokat (például megalázó bánásmód tilalma) is érint a szívhangrendelet. Az sem zárható ki továbbá, hogy a konkrét rendeleti tényállás esetleges felülvizsgálata olyan szempontokat hívna elő az alkotmánybírósági érvelésben, amelyek a korábbi határozatokban nem jelentek meg.
A fentiekből kiderül, hogy a szívhangrendelet kritikusai egyáltalán nem szükségképpeni képviselői valamiféle "abortuszhoz való jognak". Azok, akik a szívhangrendeleten számonkérik az alapjogok érvényesülését, abba az értelmezési keretbe helyezik a szabályozást, amelyben annak alkotmányossága eldőlhet: ti. hogy a szabályozás megfelel-e az érvényben lévő alapjog-korlátozási szempontrendszernek, amelynek fő viszonyítási pontjai a kilencvenes években született abortuszhatározatok, és amelyen koncepcionálisan - mérvadó értelmezések szerint - az Alaptörvény sem változtatott.
A szabályozás alkotmányossági felülvizsgálatára irányadó alapjogi szempontrendszerre azért is kulcsfontosságú rámutatni, mert ez segíthet megelőzni a vita olyan polarizálódását, amely a szívhangrendelet valamennyi bírálóját - a bírálat szempontjainak figyelembevétele nélkül - élesen szembeállítja azzal az állásponttal, amely legitim alkotmányos célként ismeri el magzati élet védelmét.
Mindemellett annak a kérdésnek, hogy az abortusz előfeltételeként a magzati életfunkciók kötelező demonstrálását érdemi alapjogi problémának tekintjük-e, abból a szempontból is tétje van, hogy folytatnunk kell-e a témában demokratikus és szakmai vitát, vagy a szabályt bevezetheti egy miniszter társadalmi vita nélkül, az alapjogi szempontok kizárásával. Azok, akik a bemutatott alapjog-dogmatikai keretbe illesztik a szívhangrendelettel bevezetett szabályozást, a nyílt diskurzust ösztönzik a kérdésben. Ennek egy alkotmányos demokráciában mindig helye lenne. ■
JEGYZETEK
[1] Jelen tanulmány a K132712 számú "Az alapjogi jogalanyiság koncepciója" projekt (kutatásvezető: Somody Bernadette) keretében jött létre. A K132712 számú projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a kutatói kezdeményezésű pályázati program finanszírozásában valósul meg.
[2] A U.S. Supreme Court 2022. június 24-én meghozott döntése.
[3] A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet módosításáról szóló 29/2022. (IX. 12.) BM rendelet (a továbbiakban: szívhangrendelet).
[4] Kaufman, Risa - Brown, Rebecca - Martínez Coral, Catalina - Jacob, Jihan - Onyango, Martin - Thomasen, Katrine: Global impacts of Dobbs v. Jackson Women's Health Organization and abortion regression in the United States. Sex Reprod Health Matters, 2022 30(1):2135574. doi: 10.1080/26410397.2022.2135574.
[5] Jerman, Jenna - K. Jones, Rachel - Onda, Tsuyoshi: Characteristics of U.S. Abortion Patients in 2014 and Changes Since 2008. New York, Guttmacher Institute, 2016. 11. https://www.guttmacher.org/sites/default/files/report_pdf/characteristics-us-abortion-patients-2014.pdf (2023.09.04.)
[6] Kaufman et al.: i. m.
[7] Az uniós országokban érvényes szabályozás összehasonlításához lásd: European Abortion Laws - A Comparative Overview (készítette: Center for Reproductive Rights): https://reproductiverights.org/wp-content/uploads/2022/06/15381_CRR_Europe_V8.pdf (2023.09.04.)
[8] Jelen tanulmány tárgyára figyelemmel Magyarországot ennél a kijelentésnél kihagytuk a látókörünkből. Megjegyezzük azonban, hogy vannak szerzők, akik a szívhangrendeletre figyelemmel Magyarországot olyan államnak tekintik, amely az európai trenddel ellentétes irányba halad. Lásd Buijsen, Martin: On Interpretation and Appreciation. A European Human Rights Perspective on Dobbs. Cambridge Quarterly of Healthcare Ethics. 2023/3. sz. 324.
[9] A júniusban meghozott döntés tervezete - máig nem ismert körülmények között - már májusban kiszivárgott a sajtóhoz. A részletekhez lásd a Legfelsőbb Bíróság közleményét: https://www.supremecourt.gov/publicinfo/press/Dobbs_Public_Report_January_19_2023.pdf (2023.09.04.)
[10] Az Európai Parlament 2022. június 9-i állásfoglalása az abortuszhoz való jogot fenyegető globális veszélyekről: az abortuszhoz való jognak az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága általi esetleges megsemmisítése, elérhető: https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2022-0243_HU.html (2023.08.25.)
[11] Az Európai Parlament 2022. július 7-i állásfoglalása az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának azon döntéséről, amely megsemmisíti az abortuszhoz való jogot az Egyesült Államokban, valamint az abortuszhoz való jog és a nők egészsége védelmének szükségességéről az EU-ban, 2. pont. Elérhető: https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2022-0302_HU.html (2023.09.04.)
[12] Hámori Antal: Szempontok a még meg nem született emberi lény életének jogi védelméhez. Jogtudományi Közlöny. 2023/5. sz. 235.
[13] Carr Smyth, Julie: Explainer: Abortion Landscape Under State 'Heartbeat' Laws. Associated Press. 29 June 2022: https://apnews.com/article/abortion-us-supreme-court-health-ohio-tennessee-0056dcfb4e5fe1590f07b5993c52078a (2023.09.04.)
[14] A tanulmány ennyiben nem követi azt a logikát, hogy egy alkotmányos felülvizsgálat során a tartalmi vizsgálatot megelőzné a szabályozási szint értékelése. Ennek magyarázata az, hogy egy rendeletbe foglalt alapjog-korlátozó szabályozás már a formai követelmények felülvizsgálatán elbukna, így a szívhangrendelet alapjog-korlátozó jellegének igazolódása esetén el sem jutnánk a tartalmi szempontrendszerig. Az alapjogi kérdések közül mi viszont az utóbbira koncentrálunk, hiszen míg a szabályozási szint hibáját a jogalkotó könnyedén kiküszöbölheti, az alapjogi kérdés esszenciája - a tartalmi kritériumok teljesülése - törvényi szintű szabályozás esetén is megmaradna.
[15] "Jogi szempontból a szívhangrendelet nem számít szigorításnak." Interjú Balogh Lídiával. 24.hu, 2022. október 10.
[16] Anderson, Jackie - Ghaffarian, Kenn R.: Early Pregnancy Diagnosis. In: StatPearls [Internet]. Treasure Island (FL): StatPearls Publishing; 2023 Jan. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK556135/ (2023.08.25.)
[17] Itt utalunk arra, hogy a szívhangrendelet értelmében nemcsak a súlyos válsághelyzetre hivatkozó terhes nő számára kell demonstrálni a magzati életfunkciókat, hanem azoknak is, akik terhessége bűncselekmény következménye. Vö. a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendeletet 4. számú melléklete szerinti kérőlap 3. pontja.
[18] Fabbrini, Federico: Fundamental Rights in Europe. Challenges and Transformations in Comparative Perspective. New York, Oxford University Press, 2014. 209-210.
[19] Hámori: i. m. 238. Szintén felmerült az Európai Parlament 2022-es, fentebb hivatkozott állásfoglalásaiban, amelyekben szerepel az abortuszhoz való jognak az EU Alapjogi Chartájába foglalása (24., ill. 2. pont).
[20] Buijsen: i. m. 332.
[21] Udvary Sándor: Hübrisz helyett hatalommegosztás. Jogtudományi Közlöny. 2022/7-8. sz. 277-285.
[22] Fabbrini: i. m. 196.
[23] A, B and C v. Ireland, no. 25579/05, 16 December 2010, § 214.
[24] Barak, Aharon: Proportionality. Constitutional Rights and Their Limitations. Cambridge, Cambridge University Press, 2012. 19-21.
[25] Az arányossági mérlegelés eredménye lehet az, hogy az abortusz korlátozása nem alapjogsértő. Az A, B and C v. Ireland ügyben az EJEB úgy találta, hogy az akkor hatályos, a terhességmegszakítást csak a nő életveszélyes helyzetére korlátozó ír abortuszszabályozás is - figyelemmel Írország széles mérlegelési szabadságára - megfelelhet az arányossági teszt kritériumainak. Ismeretes, hogy azóta az ír abortuszszabályozás lényegesen megengedőbb lett.
[26] A határozatok releváns elvi tételeinek azonosítása nagyban támaszkodott Zakariás Kinga döntéselemzésére: Zakariás Kinga: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat - Abortusz I. In: Gárdos-Orosz Fruzsina - Zakariás Kinga (szerk.): Az Alkotmánybíróság 100 elvi jelentőségű határozata 1990-2020. Budapest, Társadalomtudományi Kutatóközpont - HVG-ORAC, 2021. 165-183.; továbbá Sólyom László visszatekintő elemzésére: Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Budapest, Osiris, 2001. 446-450. Az I. abortuszhatározat kontextuális elemzéséhez lásd Detre László: Rögtön az egyik legnehezebb - az első abortuszhatározat margójára. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat elemzése. In: Győrfi Tamás - Kazai Viktor - Orbán Endre (szerk.): Kontextus által világosan. A Sólyom-bíróság antiformalista elemzése. Budapest, L'Harmattan, 2021. 163-202.
[27] Az Alkotmánybíróság nem az abortuszszabályozás kapcsán találkozott először az emberi élet védelmének kérdésével, így dogmatikai szempontból nem "tiszta lappal" érkezett az abortusz alkotmányos kereteinek kimunkálásához. A testület ekkor már kötve volt ahhoz az értelmezési kerethez, amit az élethez való jognak a halálbüntetésről szóló határozatában adott. Ebben az Európában egyedülálló felfogásban az élethez való jog - az emberi méltósághoz való joggal oszthatatlan egységben álló - korlátozhatatlan alapjog. Az élethez való jognak ez az abszolút felfogása vezet arra, hogy a magzat jogalanyiságának elismerése esetén a magzatot megilletné az élethez való jog, amely joggal szemben a várandós nő - korlátozható - alapjogai nem versenyképesek. A magzat élethez való jogával a várandós nőnek csak egyetlen alapjoga, a szintén abszolút védelmet élvező élethez való joga konkurálhat. Dogmatikailag így jutunk el oda, hogy a magzat jogalanyiságának elismerése esetén az abortusz kizárólag az anya életének veszélyeztetése esetén lehet megengedett.
[28] Alaptörvény II. cikk.
[29] Dupré, Catherine: Human Dignity: Rhetoric, Protection and Instrumentalisation. In: Tóth, Gábor Attila (ed.): Constitution for a Disunited Nation: Hungary's New Fundamental Law. Budapest, Central European University Press, 2012. 153.
[30] Kis János: Alkotmányozás - mi végre? III. A normaszöveg kérdőjelei. Élet és Irodalom. 2011. április 8; Fleck Zoltán et al.: Vélemény Magyarország Alaptörvényéről. Fundamentum, 2011/1. sz. 66-67.
[31] Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati alkalmazása. Budapest, HVG-ORAC, 2011. 203-204; Kováts Beáta: II. cikk Emberi méltósághoz való jog. In: Csink Lóránt (szerk.): Alapjogi kommentár az alkotmánybírósági gyakorlat alapján. Budapest, Novissima, 2021. 22.
[32] Schanda Balázs: Keresztény vagy semleges? Az Alaptörvény identitásának kérdése. Magyar Jog. 2015/3. sz. 133.
[33] Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való alapjog. Összehasonlító jogi elemzés a német és magyar alkotmánybírósági gyakorlat tükrében. Budapest, Pázmány Press, 2019. 110-111.; Zakariás: i. m. (2021) 183-185.
[34] 3180/2020. (V. 21.) AB végzés, 3112/2021. (IV. 14.) AB végzés.
[35] 3112/2021. (IV. 14.) AB végzés, Indokolás [6]-[8].
[36] Vö. A, B and C v. Ireland, § 264.
[37] Lásd Zeller Judit: A reprodukciós szabadság európai összehasonlításban. Közjogi Szemle. 2014/2. sz. 1.
[38] Jelentés a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferenciáról (ICPD) A/CONF.171/13 (1994. szeptember 5-13.), 7.2 és 7.3 pont. Hivatkozza Zeller: i. m. 2.
[39] Gila Stopler: Reproductive Rights. In: Max Planck Encyclopedia of Comparative Constitutional Law. http://www.mpeccol.com/ (2023.08.27.) 5. pont.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék.
[2] A szerző tanársegéd, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék.
Visszaugrás
