Habermas fogalmazza meg, hogy a tudományos és technológiai haladás megvalósíthatóvá tesz olyan eljárásokat, amelyek az emberi létezés alapvető jelenségeit a természet által irányított "véletlen birodalmából" az emberi döntés és az emberi "szabadság birodalmába" helyezik át.1 A reprodukció kontextusában gondolkodva John A. Robertson ezt a jelenséget "reprodukciós forradalomként" azonosítja, olyan változásként, amely egyre nagyobb beavatkozást tesz lehetővé a korábban természetesnek és természet által irányítottnak vélt szaporodási folyamatokba. Bár a gyermekvállalás megítélésében már a fogamzásgátló tabletták megjelenése és az abortusz liberalizálása is paradigmaváltás értékű volt, a leglátványosabb változások mégis a mesterséges megtermékenyítési eljárások megjelenésével következtek be.2
A legegyszerűbb meghatározást alkalmazva a reprodukciós szabadság annak szabadsága, hogy az egyén "dönthessen a gyermekvállalásról vagy a gyermekvállalás elutasításáról".3 Ez a jog természetesen egyetlen emberi jogi dokumentumban vagy alaptörvényben sem jelenik meg kifejezetten. A reprodukciós szabadság - pozitív és negatív értelemben egyaránt - a magán- és családi élet tiszteletben tartásának jogából, valamint az emberi méltóságból származó önrendelkezési jogból vezethető le. A természetes úton történő gyermekvállalás esetén aligha megkérdőjelezhető, hogy a reprodukciós szabadság az önrendelkezési jog létező eleme, amely ráadásul a lehető legszélesebb körben elismert, az állami beavatkozás által csak kivételes esetekben érintett védőjog.
Nem ilyen egyértelmű azonban, hogy értelmezhető-e a reprodukciós szabadság a mesterséges megtermékenyítési eljárások kontextusában, és amennyiben igen, azonos terjedelemmel rendelkezik-e, mint a természetes fogantatás esetén.4 Mivel a biológiai értelemben vett leszármazók születése kulcskérdés az egyén és a társadalom számára egyaránt, és ha az egyén számára ez az egyetlen módja a reprodukciónak, akkor a reprodukciós szabadságnak a mesterséges megtermékenyítés kontextusában is érvényesülnie kell.5 Ezt támasztja alá az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) gyakorlata is a Dickson kontra Egyesült Királyság ügyben,6 amelyben a 15 év szabadságvesztésre ítélt panaszos a magánélet szabadságára hivatkozva támadta meg hazája szabályozását, amely megakadályozta, hogy lombikeljárás révén lehessen gyermeke. Az EJEB egyértelműen úgy találta, hogy az állami korlátozás beavatkozást jelent az Egyezmény7 8. cikkében biztosított magán- és családi élethez való jogba, amely magában foglalja a genetikai szülővé válás jogát is.
Az elismertség tehát - úgy tűnik - nem vitatott. A meddőségi kezelések szabályozási modelljeit áttekintve azonban az is nyilvánvaló, hogy ebben a kontextusban a reprodukciós szabadság terjedelme korántsem ugyanolyan, mint a természetes úton történő gyermekvállalás esetén. Egyrészt a természetes úton történő gyermekvállalásba jóval csekélyebb az állami beavatkozás, így a korlátozó rendelkezések köre is. Másrészt a természetes fogamzás tekintetében sokkal inkább a reprodukciós szabadság negatív oldala kerül előtérbe a jogi szabályozásban: a gyermekvállalás elkerülésének lehetősége, vagyis a fogamzásgátlás és az abortusz kereteinek megvonása. A jog pozitív oldalát - a gyermekvállalás melletti döntést és ennek "kivitelezését" - a jogi szabályozás szinte egyáltalán nem érinti, legfeljebb a büntetőjog nemi élet szabadságát és nemi erkölcsöt védő tényállásai révén. A mesterséges úton való gyermekvállalás ezzel szemben intenzíven szabályozott, a szabályok pedig elsősorban arra vonatkoznak, hogy kik és milyen feltételek mellett élhetnek reprodukciós szabadságuk pozitív oldalával, vagyis a gyermekvállalás lehetőségével.
A kérdés gyakorlati jelentősége nem kicsi: mára közel félmillió gyermek születik Európában mesterséges megtermékenyítési eljárásból.8 Emellett a mesterséges megtermékenyítési eljárások paradigmaváltást jelentenek a tudomány és a társadalom területén egyaránt, mivel átalakítják a szülői szerepeket és a gyermekhez való viszonyt: lehetővé teszik, hogy mindkét szülő egyenrangúan döntsön az utódvállalásról, az anyaság és az apaság új formáit vezetik be az ivarsejt-adományozás és a dajkaanyaság révén, és végül, de nem utolsósorban esélyt ad a szülőknek arra, hogy monitorozzák jövendőbeli gyermekeik várható tulajdonságait.
- 1/2 -
Elöljáróban leszögezhető, hogy a nemzetközi színtéren nem találunk olyan kötelező erejű dokumentumot, amely említést tenne a reprodukciós szabadságról vagy ennek részjogosítványairól. Több olyan forrás is rendelkezésünkre áll azonban, amely kötelező erő híján is hatást gyakorol a részes államok szakpolitikáira, stratégiáira és fejlesztéseire. A reprodukciós egészség és reprodukciós jogok kategóriája elsőként az 1994-es nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencián (ICPD) elfogadott Kairói Akcióprogramban9 nyert rögzítést. A program meghatározása szerint a reproduktív egészség az emberek képessége a reprodukcióra és szabadsága annak eldöntésére, hogy szeretnének-e a reprodukció lehetőségével élni, és ha igen, mikor. Az Akcióprogram szerint a reprodukciós jogok "olyan emberi jogokat foglalnak magukban, amelyeket a nemzeti jogrendszerek és a nemzetközi dokumentumok már elismertek. Ezek a jogok annak elismerésén nyugszanak, hogy mindenki szabadon és felelősen dönthet gyermekei számáról, időzítéséről és a születésük között várt időről, hogy rendelkeznie kell az ehhez szükséges tájékozottsággal és eszközökkel, ennek révén a legmagasabb szintű szexuális és reproduktív egészséggel. Mindez magában foglalja azt a jogot is, hogy a reprodukcióval kapcsolatos döntéseket mindenki diszkriminációtól, kényszertől és erőszaktól mentesen, szabadon hozhatja meg." Az Akcióprogram emellett kijelenti, hogy az említett jogok gyakorlásánál mindenkinek figyelembe kell vennie a már élő, valamint a jövőben születendő gyermekeinek szükségleteit, és a közösség iránti felelősségét.10
A Kairói Akcióprogram hosszú távú - 20 évre tervezett - alkalmazása további célok és fókuszpontok azonosításához vezetett. Az elfogadását követő 5 év után rendezett ICPD-ülés új cselekvési programot dolgozott ki, amely 2015-re kívánja elérni, hogy minden egészségügyi alapszolgáltató és családtervezési központ a lehető legszélesebb körben biztosítani tudja a biztonságos és hatékony családtervezés és fogamzásgátlás eszközeit.11 Mindezek után nem meglepő, hogy a Kairói Akcióprogramot ismételten támadták vallási és etikai alapon, kritikát fogalmazva meg a családtervezési módszerek szorgalmazásával, különösen a biztonságos abortusz elfogadásával szemben.12 A Kairói Akcióprogram mellett kiemelést érdemel a nők negyedik világkonferenciáján elfogadott Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Platform,13 amelynek egyik stratégiai célja a reproduktív egészség megteremtése, kifejezetten a nők jogainak kontextusában.
Szűkítve a fókuszt az európai térségre, az ICPD 10. évfordulójára az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése határozatot fogadott el a szexuális és reproduktív egészségről és jogokról szóló európai stratégiáról.14 A határozat rögzítette, hogy "az egyéneknek és pároknak kedvezőtlen és veszélyes következményektől mentes lehetőséget kell adni termékenységük szabályozására", valamint felhívta a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki közös stratégiát a szexuális és reprodukciós egészséggel és jogokkal összefüggésben, az abortusz, a meddőség és a reprodukciós egészségügy kérdéskörét egyaránt érintve. 2010-ben a Közgyűlés ajánlást fogadott el,15 amely a korábbi stratégia revíziójára hívta fel a részes államokat, és hangsúlyozta a családtervezési és meddőségi kezelések hozzáférhetővé tételének jelentőségét.
A reprodukciós jogok elismerésének legfrissebb állomásához szupranacionális szinten érkezünk, a Nők Jogai és Esélyegyenlőség európai parlamenti bizottság jelentése kapcsán. Az ún. Estrela-jelentés16 egész Európában óriási felháborodást váltott ki a szexuális és reprodukciós egészséghez való liberális hozzáállása miatt. Ennek eredményeképpen, annak ellenére, hogy olyan kiemelten fontos kérdésekkel foglalkozott, mint az emberi méltóság, a diszkriminációtilalom, a nők és a gyermekek jogai, az Európai Parlament elutasította. Az elutasítás leginkább azon az alapon történt, hogy a jelentés felhívta a tagállamokat a biztonságos abortusz legalizálására, valamint arra, hogy biztosítsanak a szexualitás kérdéskörét tárgyaló oktatást a lehető legfiatalabb életkortól kezdve. Az Estrela-jelentést végül egy alternatív határozattal17 váltották fel, amelyben a tagállamok rögzítették, hogy a szexuális és reproduktív jogokkal összefüggő politikák alkalmazása nemzeti hatáskör, és csupán szűk körben érvényesülhetnek e téren az Unióban azonosított jó gyakorlatok.
Értékelve az említett mérföldkövek közötti lépéseket, úgy vélem, nem lehetünk túl optimisták. Míg az ICPD lefektette a szexuális és reprodukciós egészség és jogok legfontosabb elveit, amelyeket az Európa Tanács közös stratégiát kereső megfontolásai követtek, addig a legújabb, uniós szintű elemek azt mutatják, hogy a tagállamok elfordulnak a közös cselekvési tervektől, leginkább az abortuszhoz való hozzájutás félreértelmezett koncepciója, továbbá a szexualitás és gyermekvállalás kérdéseit érintő oktatás-nevelés képmutató elutasítása miatt. Sajnos ez az attitűd nem pusztán félresöpri az abortuszmegelőzés és a felelősségteljes szexuális élet kérdéseit, hanem semmibe vesz olyan fajsúlyos problémákat is, mint a női egyenlőség, a gyermekek védelme, valamint a szexuális erőszak és kizsákmányolás elleni küzdelem.
A továbbiakban arra teszek kísérletet, hogy az európai államok szabályozási modelljeinek segítségével és az idevágó joggyakorlat bemutatásával azonosítsam azokat a tényezőket, amelyek a reprodukciós szabadság korlátozását jelentik a meddőségi kezelések kontextusában. E korlátok mentén tárhatók fel ugyanis azok a dimenziók, amelyek a jogi szabályozás által is értékelendő etikai és technikai problémákat vetnek fel. Néhány esetben szót ejtek a természetes fogantatás kérdésköréről is, ezt azonban elsősorban csak a mesterséges megtermékenyítési eljárások jobb megvilágítása érdekében teszem.
- 2/3 -
Míg a természetes fogamzás esetén alapvetően szabadok vagyunk annak megválasztásában, hogy részt veszünk-e a reprodukcióban vagy sem - eltekintve a büntetőjogban szabályozott szexuális cselekményekbe való beleegyezési korhatár korlátjától -, a mesterséges megtermékenyítést szabályozó jogi eszközök már azt is meghatározzák, hogy egyáltalán ki lehet részese ilyen beavatkozásnak.
A házasságot a nemzetközi dokumentumok és a nemzeti alaptörvények egyaránt a párkapcsolatok privilegizált formájaként ismerik el, gyakran kifejezetten a családalapítás alapjaként kezelik. Még a közelmúltban is akadtak olyan szabályozási megoldások, amelyek a házasságon kívüli családi kapcsolatokat nem ismerték el jogilag teljes értékűnek bizonytalan jellegük miatt.18 Nem ritka, hogy az egyes nemzeti megoldások ezt a sémát követik a meddőségi kezelések szabályozása esetében is, ezért a meddőségi kezelések igénybevételét elsősorban a házasságban élőknek biztosítják. Ahol a mesterséges megtermékenyítés megengedett, ott egyik országban sem vitatott, hogy a házasságban élő heteroszexuális párok részt vehetnek-e ilyen kezelésben. Jóval változatosabb azonban a szabályozás abban a tekintetben, hogy más párkapcsolati formákban élők vagy egyedülállók számára ez a lehetőség fennáll-e. A társadalmi valóság változásait felismerve, az európai államok egyre inkább elismernek más párkapcsolati formákat is, amelyek alternatívát jelentenek a házasság mellett, így több országban a heteroszexuális személyek közötti élettársi kapcsolat is megalapozza a meddőségi kezelésben való részvétel lehetőségét. Az egyedülállókat - elsősorban természetesen az egyedülálló nőket - és az azonos nemű párokat érintő szabályozás azonban jóval színesebb képet mutat. Előbbi mögött az a családpolitikai megfontolás áll, hogy az állam szeretné elkerülni az egyszülős családok számának növekedését, utóbbi mögött pedig az a - magát még mindig erősen tartó - nézet, amely szerint az azonos nemű szülők káros hatással lehetnek a gyermek érzelmi és erkölcsi fejlődésére. Egyedülállók is kifejezetten részt vehetnek a meddőségi kezelésekben Belgiumban, Dániában, Finnországban, Görögországban vagy Spanyolországban, ám kizárt a részvételük Ausztriában, Németországban, Csehországban, Franciaországban, Olaszországban és Svédországban. Azonos neműek is élhetnek a meddőségi kezelés adta lehetőséggel pl. az Egyesült Királyságban.
A termékeny életkor felső határához közelítve a terhesség kockázatai a magzatra és az anyára nézve egyaránt nőnek. Az előrehaladott anyai életkor pszichológiai szempontból is problémát jelenthet, mivel az idősebb anya nem képes olyan hosszú ideig támogatni gyermekét életkora és esetlegesen bekövetkező halála miatt.19 A meddőségi kezelésekre vonatkozó jogszabályok, illetve orvosi protokollok ezért rendszerint meghatározzák, hogy - elsősorban a női partner tekintetében - melyik az az életszakasz, amelynek eléréséig még elvégezhető (vagy legalábbis az egészségbiztosítást által finanszírozott) a meddőségi beavatkozás. Gyakran egzakt életkort is meghatároznak felső korhatárként, ami nagyjából 37 év (pl. Egyesült Királyság) és 45 év (pl. Magyarország) között mozog.
Ellentmondásos hozzáállást tükröz a magyar szabályozás, amely párkapcsolatban élő nők esetében kizárólag akkor teszi lehetővé a meddőségi kezelést, ha a nő még nem érte el a reprodukciós kor felső határát, egyedülálló nő esetében azonban a reprodukciós eljárás elvégezhetőségének egyik indikációja éppen az, hogy - az egyébként egészséges nő - életkora következtében gyermeket természetes úton nagy valószínűséggel nem vállalhat.20 Ez a megoldás amellett, hogy szakmailag megkérdőjelezhető, felveti a diszkrimináció kérdését is.
Amennyiben a meddőségi eljárásban részt vevő partnerek egyikének nincs megfelelő ivarsejtje, a kezelés más személy sejtjeinek igénybevételével is lefolytatható. Amennyiben a partnerek egyike sem rendelkezik megfelelő ivarsejtekkel, az embrióadományozás kínálhat megoldást. Az ivarsejt-adományozás kérdése azonban több problémát is felvet, sőt talán nem túlzás azt állítani, hogy paradigmaváltást jelent a szülői szerep megítélésében a tudományban és a társadalomban egyaránt. Míg korábban az anyaság és az apaság egyaránt egyetlen személyre korlátozódott, addig a mesterséges megtermékenyítési eljárásokban adományozott ivarsejtek nyomán többféle értelemben is beszélhetünk anyaságról és apaságról. A donor a genetikai szülő, a gyermeket kihordó nő a gesztációs (kihordó) szülő, végül a pár vagy egyén, aki a gyermek születését és felnevelését célozza, a szociológiai értelemben vett szülő.21 Aszerint, hogy a jogi szabályozás lehetővé teszi-e egyáltalán ezeknek az eltérő szerepeknek a betöltését, illetve annak mentén, hogy a gyermek számára lehetővé teszik-e a genetikai szülők megismerését, sokféle szabályozási modell képzelhető el az ivarsejt-adományozás engedélyezése és módszerei tekintetében.
A legszigorúbb megoldást Litvánia és Szlovénia jogrendje követi, amely egyáltalán nem teszi lehetővé az adományozást. (A korábbi, teljes tiltást rögzítő olasz szabályozást nemrég semmisítette meg az olasz alkotmánybíróság.22) Németország és Ausztria lehetővé teszi a hímivarsejt-adományozást, ám ezt tiltja a petesejt tekintetében. Az osztrák rendszer ráadásul lehetővé teszi donor spermium alkalmazását in vivo (vagyis testen belüli) mesterséges megtermékenyítési eljárásokban, ám ugyanezt tiltja a lombikeljárások során. Épp ennek az ellentmondásos megoldásnak a vizsgálatára került sor az EJEB előtt zajló S. H. és mások kontra Ausztria ügyben.23 Ausztria kormánya azzal érvelt a szabályozás mel-
- 3/4-
lett, hogy már maga a lombikeljárás is messzemenőkig lehetőséget ad a szelektív reprodukcióra, amelynek jelentős etikai és morális implikációi vannak. Adományozás esetén ezekhez a problémákhoz még hozzáadódna a nők kizsákmányolásának kérdésköre és a szokatlan családi viszonyok szabályozásának problémája, nevezetesen az anyaság megosztottsága genetikai és kihordó anyára, ráadásul figyelembe kellene venni a gyermek jogát is arra, hogy genetikai szüleit megismerje.24 Mindezt összevetve, túl sok érv szól a megengedő szabályozás ellen. Az EJEB megállapította, hogy az ivarsejt-adományozás tilalma egyértelmű beavatkozást jelent a magánélet szabadságába, amelyet csak az indokolhat, hogy a korlátozás a demokratikus társadalomban szükséges. Elfogadta azonban Ausztria érvelését abban a tekintetben, hogy mind az anyaság ténye kikezdhetetlenségéhez fűződő érdek, mind a nők kizsákmányolásának megakadályozása olyan súlyú tényezők, amelyek indokolják a reprodukciós szabadság korlátozását. Említést érdemelnek azonban azok a különvélemények, amelyek éles kritikákat fogalmaztak meg abban a tekintetben, hogy az ítélet nem vette figyelembe, hogy a szabályozás kialakítása óta eltelt időben jelentős változások mentek végbe a meddőségi kezelések technikájában és az ilyen kezelések társadalmi elfogadottságában egyaránt. Az ügyet ezért a jelenlegi körülményekre tekintettel kellett volna vizsgálni.
Az említetteknél megengedőbb jogi megoldások (pl. Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Írország, Portugália, Szlovákia, Spanyolország és Svédország szabályai) egyöntetűen lehetővé teszik az adományozást, ám eltérnek annak szabályozásában, hogy ez anonim vagy nem anonim módon történjen. Magyarország szabályozása vegyes képet mutat: a spermiumok adományozása anonim, a petesejté azonban nem. Ennek indoka leginkább az, hogy a nők szívesebben vesznek részt a megterhelő petesejt-levételi eljárásban általuk ismert személy kedvéért. Felsőbírósági ítéletek - a természetes fogantatást véve alapul - már régóta amellett foglaltak állást, hogy a gyermeknek joga van az identitáshoz, így felmenői megismeréséhez is.25 Az újabb döntések ezeket a megállapításokat fejlesztették tovább úgy, hogy az identitáshoz való jognak egyértelműen érvényesülnie kell a mesterséges megtermékenyítési eljárásokban is.26 Az érvelés során hangsúlyozták, hogy a személyiség kibontakoztatása és az emberi méltóság a magánélet szabadságával szorosan összefügg, ennek révén alakítható ki az identitás. Az identitás pedig egyértelműen kapcsolatban áll az őt meghatározó faktorok - így a szülők személye - ismeretével.27 Az európai modelleket áttekintve azonban ez nem minden esetben érvényesül.
Az elhunyt személyektől - ideértve az agyhalottakat - származó ivarsejtek felhasználásának engedélyezése ismét változatos szabályozás tárgya, attól függően, hogy miként értékeli a jogalkotó az emberi méltósághoz való jogból levezethető kegyeleti jogokat, illetve az önrendelkezési jog halál utáni "továbbélését". Néhány országban megengedett, hogy halála előtt hímivarsejteket vegyenek le a férfi partnertől és azokat akár halála után is felhasználják, amennyiben ehhez a férfi halála előtt beleegyezését adta.28 Ez a megoldás érvényesül Csehországban, Hollandiában és Spanyolországban. Az európai államok legtöbbje azonban kifejezetten tiltja a már elhunyt férfi sejtjeinek felhasználását, vagy nem határoz meg szabályokat erre az esetre.
Két mérföldkő jelentőségű felsőbírósági döntés fémjelzi a problémával összefüggő joggyakorlatot: a Parpalaix kontra Centre d’Etude et de Conservation des Oeufs et du Sperme Humains (CECOS)29 és a Diane Blood v. Human Fertilisation and Embryology Authority (HFEA)30 ügy. A Parpalaix-ügyben az ivarsejtek jogi megítélésének előkérdése merült fel; a szembenálló felek egyike a sejteket az emberi testtől elvált dologként, míg a másik az emberi test elválaszthatatlan részeként értékelte. A bíróság mindkét értelmezést elvetette, és az önrendelkezési jog keretei között értelmezte a problémát, vagyis arra volt kíváncsi, hogy mi volt az elhunyt személy szándéka. Ezt megállapítva végül engedélyezte a sejtek felhasználását.31 A Blood-ügyben a már kómában lévő férjtől vettek le hímivarsejteket felesége kérésére. Utóbb a feleség hatósági engedélyért folyamodott, hogy felhasználhassa elhunyt férje sejtjeit. Kérését elutasították arra való hivatkozással, hogy férje nem adta írásos beleegyezését az eljárásba (sem az ivarsejtek levételébe, sem azok felhasználásába). Végül a bíróság a feleség javára döntött, és bár hangsúlyozta, hogy az ivarsejtek nem lennének kiadhatók abban az esetben, ha az Egyesült Királyságban nem használhatók fel jogszerűen, mégis lehetőséget biztosítanak a nő számára arra, hogy a sejteket külföldre szállítsa és ott meddőségi kezelésben vegyen részt.32
Magyarországon az alapvető jogok biztosa még 2002-ben készített jelentést33 egy olyan hatósági döntéssel összefüggésben, amely az előzőekben bemutatott ítéletekkel ellentétes eredményre jutott, holott a férfi partner akarata egyértelműen meghatározható volt írásos nyilatkozat alapján. Az ügyben érintett házaspár meddőségi kezelésben vett részt, amelynek ideje alatt a férfi partner elhunyt. A férfi beleegyezett a hímivarsejtek feleség általi felhasználásába, ám az in vitro megtermékenyítés nem történt meg halála előtt. Az egészségügyi szolgáltató megtagadta a kezelés folytatását, tekintettel arra, hogy az Eütv. szerint holttestből vagy halott magzatból származó ivarsejtek nem használhatók fel meddőségi kezelésekhez.34 Az ombudsmani jelentés rávilágít arra a problémára, hogy az Eütv. lehetővé teszi, hogy a párok kizárják a halál esetére a meddőségi kezelés folytatását, ám nem rendelkezik arról, hogy dönthetnek a folytatás mellett is. Az egészségügyi szolgáltató tehát az emberi méltósággal és az önrendelkezési joggal összefüggő visszásságot idézett elő, ám ez a visszásság a jogi szabályozás hiányosságaira vezethető vissza. Az ügy emellett jogértelmezési kérdéseket is felvetett, hi-
- 4/5 -
szen az ivarsejtek nem halottból származtak, gazdájuk ugyanis a levétel után hunyt csak el.
Kiterjesztve az előzőekben tárgyalt ivarsejt-adományozási és elhunyt partner ivarsejtjeinek felhasználását tárgyaló problematikát a női partnerek esetleges halálára, nem maradhat ki a dajkaanyaság kérdéskörének említése sem.35 Az európai államok szabályozási kereteit áttekintve látható, hogy ezt a meddőségi kezelési formát csupán néhány állam engedélyezi (Belgium, az Egyesült Királyság, Görögország és Hollandia). A többi állam tiltó hozzáállása leginkább két megfontoláson alapul. Egyrészt azon, hogy a dajkaanyaság kikezdi az anyaság évezredes jogi megközelítését, miszerint az anya az a nő, aki a gyermeket megszüli. Másrészt a nemzeti jogalkotók úgy vélik, hogy az érzelmi kapcsolat a gyermeket kihordó nő és a magzat között túlságosan szoros ahhoz, hogy utóbb megszakítható lenne a gyermeket felnevelő szülők érdekében.
A tagállami törekvések ellenére sokan élnek a dajkaanyaság lehetőségével az Európán kívüli országok megengedő szabályait kihasználva. Európába hazatérve azonban ezekben az ügyekben az a probléma merül fel, hogy a nemzeti jog nem ismeri el a genetikai szülők szülői státusát. Jelenleg is több ügy van folyamatban az EJEB előtt - Mennesson és mások kontra Franciaország,36 Labassee kontra Franciaország,37 Paradiso és Campanelli kontra Olaszország38 és D. és R. kontra Belgium39 -, amelyekben a panaszosok azt sérelmezik, hogy az ő sejtjeikből született gyermek, akit dajkaanya hordott ki, a hazai jog alapján nem ismerhető el saját gyermekükként. Az ügyekben várható ítéletek feltétlenül precedens jelentőségűek lesznek, hiszen értékelniük kell a családi kapcsolatok egy új típusát.
A dajkaanyaság intézménye - a lombikembriók feletti rendelkezési jog mellett - az egyik kulcsfontosságú kérdés a férfiak reprodukciós szabadságának minél teljesebb biztosítása tekintetében. A jogszabályok ugyanis gyakran hallgatnak arról, hogy egyedülálló férfiak hogyan élhetnek reprodukciós szabadságukkal. Így van ez még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a mesterséges megtermékenyítési módszerek lehetővé teszik, hogy a férfiak is jobban befolyásolják reprodukciójuk menetét, mint a természetes fogantatás esetén. A dajkaanyaság lehetőséget adhat arra, hogy a férfiak a nőkkel egyenlő jogokkal és esélyekkel rendelkezzenek a reprodukcióban ott, ahol ez biológiai szempontból lehetséges.
Természetes fogantatás esetén a szülők határozzák meg utódaik számát. Nem ritka persze, hogy az állami törekvések befolyásolni igyekeznek a népességváltozást, Európa elöregedő populációjában elsősorban a népesség növekedését szorgalmazva. A reprodukciós szabadságra figyelemmel azonban nincs olyan szabály, amely kötelezővé tenné a reprodukciót, ellenkezőleg, Robertson megállapítása szerint épp a reprodukciótól való elzárkózás joga - konkrétan a legális abortusz lehetősége - volt a reprodukciós jogok első elismert eleme a természetes fogantatás kontextusában.40 A kérdéskörrel összefüggésbe hozható a művi meddővé tétel feltételrendszere, amely Magyarországon igen jelentős beavatkozást jelent a reprodukciós szabadságba, ennek kifejtésére azonban e helyütt nincs mód.
A gyermekek végső számáról való döntés természetesen a meddőségi kezelések esetén is a szülők joga. Az egy kezelési ciklusban létrehozott és az anyaméhbe beültetett embriók számát azonban legtöbbször jogszabályok vagy orvosi protokollok határozzák meg. Egyes modellek (pl. Ausztria) elsőbbséget adnak az állam életvédelmi kötelezettségének a szülők reprodukciós szabadságával szemben, amikor rögzítik, hogy valamennyi lombikban létrehozott embriót be kell ültetni, tilos tehát ún. szám feletti embriókat létrehozni és - beültetés híján - tárolni. Ez a megoldás kevésbé tekinti fontosnak a szülőket érintő, a reprodukciós eljárással együtt járó terheket, elsődlegesen az embriót mint újonnan létrejött emberi életet védi. Abból indul ki, hogy az embriók utólagos megsemmisítése vagy fagyasztva tárolása ellentétes az állam életvédelmi kötelezettségével. Itt csupán egyetlen lehetőség áll nyitva a szülők számára, a technikai fejlettségnek köszönhetően: a lombikban megkezdett megtermékenyítés folyamata közben, még az embrió létrejötte - a sejtmagok összeolvadása - előtt megtörténhet a fagyasztás vagy megsemmisítés. Ebben a fázisban ugyanis jogi értelemben még nem jött létre az embrió.41
A megengedő modell lehetővé teszi szám feletti embriók létrehozását, és meghatározza a lehetséges alternatívákat is a szám feletti embriók felhasználására. Bár logikusnak tűnhet, hogy minél több embriót ültetnek be, annál nagyobb az esélye a terhességnek, a kérdés valójában összetettebb. Egyre meggyőzőbb bizonyítékok szólnak amellett, hogy nem csökkenti a terhesség esélyét, ha csupán egyetlen embriót ültetnek be az anyaméhbe,42 a többes terhességek pedig több okból sem kívánatosak. Egyrészt növelik a meddőségi kezelések kockázatát, másrészt többes terhességek esetén gyakrabban kerülhet sor ún. szelektív abortuszra, amely a többes terhességből néhány magzat abortálását jelenti. Az abortusz elkerülése természetesen elsődleges szempont a meddőségi kezelések szabályozásakor is. Mindezekre figyelemmel a nemzeti szabályok általában két, legfeljebb három embrió beültetését teszik lehetővé kezelési ciklusonként. Ez a szám nőhet, ha az anya életkora vagy egészségi állapota ezt indokolja. A statisztikákat áttekintve megállapítható, hogy az elmúlt években más államokban is drasztikusan csökkent a többes beültetések száma és nőtt az egyetlen embrió beültetése (single embryo transfer - SET) gyakorisága. SET-et alkalmaznak jelenleg az összes meddőségi kezelés mintegy egynegyedében, leginkább a skandináv országokban (Svédországban, ahol az SET kötelező,43 továbbá Norvégiában és Finnországban). Négy vagy több embrió beültetése nagyon ritka, a legtöbb állam-
- 5/6 -
ban nem is alkalmazott. Bulgáriában, Litvániában és Romániában azonban meghaladja az összes meddőségi kezelés 10%-át.44
A gyermekvállalás melletti döntés visszavonásnak lehetősége
Természetes fogantatás esetén a gyermekvállalásról való döntés megváltoztatásáról már csak az abortusz keretei között beszélhetünk. Tekintettel az abortusz témájának összetettségére, ezzel e helyütt nem foglalkozom. A testen kívül zajló mesterséges megtermékenyítés azonban két szempontból is különbözik. Egyrészt még a fogantatás után is döntési helyzetet biztosít a jövendőbeli szülőknek, másrészt míg az abortuszszabályok Európa-szerte kizárólag az anyát jogosítják fel a gyermekvállalásról való döntésre, addig a meddőségi kezelések esetén a legtöbb jogalkotó tekintetbe veszi, hogy a megtermékenyítés a legtöbb eljárásban az anyatesten kívül zajlik, így lehetőséget nyújt arra, hogy a jogi keretek kialakítása során erőteljesebb, az anyával azonos döntési jogokkal ruházzák fel az apát.
Európa legtöbb állama ezért együttes döntési lehetőséget biztosít a leendő szülők számára az embrió feletti rendelkezést illetően - akár saját ivarsejtjeikből jött létre az embrió, akár adományozott sejtekből.45 A meddőségi kezelések során így együttes döntést kell hozni arról is, hogy az embrió beültetése megtörténhet-e. A kivételek ritkák, bár nem példa nélkül állók: Ausztriában, Magyarországon és Németországban a nők nagyobb döntési szabadságot élveznek, tekintettel arra, hogy a megtermékenyítés befejeződése után a férfi kifejezett beleegyezése híján is folytathatják a meddőségi kezelést.46
A döntés megváltoztatása esetére általában (Ausztria és Németország kivételével) biztosított az embrió elhelyezésének lehetősége, továbbá több államban (kivéve Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Svédország és Szlovénia) engedélyezett az embrió adományozása más meddő párok számára vagy felajánlása kutatási célokra. Ez utóbbi alól kivételt jelent Bulgária, Ciprus, Írország, Litvánia, Lengyelország, Olaszország és Szlovákia.
Problémák akkor merülnek fel, ha a leendő szülők közül csak egyik változtatja meg álláspontját. Európai szinten meghatározó döntés e kérdéskörben az EJEB előtt zajlott Evans kontra Egyesült Királyság ügy,47 amelyben a női partnernek nem lehetett más módon genetikailag rokon gyermeke, kizárólag a férfi partnerrel közös embriók beültetése révén, a férfi partner azonban megtagadta beleegyezését a beültetéshez. Az EJEB az ügyben elismerte a tagállamok széles mérlegelési körét a meddőségi kezelések szabályozása terén, és az Egyezménnyel összhangban lévőnek ítélte a nemzeti szabályozást.48 A különvéleményekben azonban felmerült az álláspont, hogy a hasonló esetekben, amikor az egyik fél számára utolsó lehetőséget jelent a közös embriók felhasználása, a szabályozás tegyen kivételt az együttes beleegyezés alól.49
Természetes fogamzás esetén a leendő szülők csak meghatározott valószínűséggel következtethetnek utódaik tulajdonságaira, de ebben a kontextusban is előkerült már a gyermekek "tervezésének" kérdésköre. A nemrég az EJEB elé került A. K. kontra Lettország ügyben50 az egészségügyi szűrővizsgálatok egy sajátos aspektusára, a születés előtti (prenatális) szűrésre irányította a figyelmet. A panaszos azt sérelmezte, hogy orvosi hanyagság miatt "megtagadták tőle a megfelelő és időszerű születés előtti szűrővizsgálatokat, amely kimutatta volna, hogy magzata genetikai rendellenességben szenved, és lehetőséget biztosított volna számára, hogy döntsön a terhesség folytatásáról".51 Az eljárás egyelőre folyamatban van az EJEB előtt, ám máris feszültségeket hívott elő az ún. "eugenikai" abortusz és a fogyatékossággal élők stigmatizációja kapcsán.
A mesterséges megtermékenyítés és a humángenetika ismeretanyaga azonban egyértelműen megnyitja a lehetőséget, hogy meghatározott tulajdonságokat felismerjünk és keressünk leszármazóinkban. Bár a preimplantációs (beültetés előtti) és prenatális (születés előtti) genetikai vizsgálatok (PID, PGD) jelenleg az öröklött betegségek kiszűrését célozzák, többen figyelmeztetnek e technikák lehetséges jövőbeni alkalmazásának veszélyeire, amely "csúszós lejtő" lehet az orvosi és a kutatási etika vonatkozásában.52 A genetikai szűrés könnyen válhat génmódosítássá vagy genetikai alapú szelekcióvá, eugenikává. Kifejezetten erre vonatkozó szabályok híján az Európa Tanács Biomedicina Egyezménye53 hívható fel, amelynek rendelkezései a reprodukciós jogok kontextusában is értelmezhetők és értelmezendők. A Biomedicina Egyezmény által deklarált diszkriminációtilalom a genetikai örökségre is irányadó, a genetikai előrejelző vizsgálatok kizárólag egészségügyi célból vagy egészségügyi célokra irányuló kutatásokban alkalmazhatók. Az ember genetikai állományát megváltoztatni kívánó beavatkozások kizárólag megelőző, diagnosztika vagy terápiás célból vehetők igénybe, és teljes egészében tiltott a leszármazók génállományát érintő bármely beavatkozás.54
Néhány éve került az EJEB elég a Costa és Pavan kontra Olaszország ügy,55 amelyből egyértelműen érzékelhető, hogy a genetikai szűrés még mindig ellentmondásos probléma és további jogi vizsgálatot igényel. Az ügyben egy olasz pár genetikai vizsgálatok segítségével kívánta elkerülni, hogy gyermekük súlyos örökletes megbetegedéssel szülessen. Az olasz szabályozás azonban kizárólag meddő párok számára tette lehetővé a mesterséges megtermékenyítés igénybevételét, emellett nem szabályozta részletesen a PID kérdését, csak a genetikai alapú szelekció tilalmának elvét rögzítette. Az EJEB megállapította az Egyezmény 8. cikkének sérelmét, és utalt az olasz szabályozás inkonzisztens jellegére, amely megtiltja a beültetés előtti genetikai szűrést, ám utóbb lehetővé teszi a terhesség alatti szűrések során felismert rendellenességek miatti abortuszt. Bár ebben az ügyben is utalt az
- 6/7 -
EJEB azokra az etikai kérdésekre, amelyek megalapoznák a tagállamok mérlegelési lehetőségét, végül azonban mégis azt hangsúlyozta, hogy Európában széles körű a konszenzus a PID kérdésében, amely az adott ügyben sokkal elfogadhatóbb megoldás, mint az abortusz.
A magán- és családi élet tiszteletben tartása az európai államok szabályozásában és az EJEB gyakorlatában az egyik legszélesebb védelmi körnek örvendő jog, amelynek korlátozása ezért kizárólag szűk körben és különleges feltételek fennállása mellett igazolható. A mesterséges megtermékenyítés - különösen a lombikeljárások - azonban nagy kihívást jelentenek a jogalkotók számára mind a negatív jogok (elsősorban az önrendelkezési jog), mind a pozitív jogok (a közegészség biztosítása és az egészségügyi ellátások finanszírozása) tekintetében. Szembetűnő, hogy szinte valamennyi probléma, amely felmerül a mesterséges megtermékenyítési eljárások szabályozásakor, jelen van a természetes fogantatás és gyermekvállalás esetén is. Gyermekeik születhetnek azonos nemű partnereknek, idősebb szülőknek, egyedülálló nőknek (vagy közvetett módon akár férfiaknak). A gyermekeket örökbe fogadhatják, elhagyhatják vagy elvetethetik különböző okok miatt. Mindez megkérdőjelezi a meddőségi kezelések kereteinek túl szigorú megvonását. A reprodukciós turizmusnak nevezett jelenség - vagyis az, hogy bárki igénybe vehet külföldön a hazájában tiltott egészségügyi beavatkozásokat - tovább relativizálja a megszorító szabályozási modellek létjogosultságát, valamint az ezek mögött meghúzódó morális és etikai megfontolásokat. Mindezt figyelembe véve - és a deliberatív demokrácia alapjairól kiindulva56 - úgy vélem, kellő súllyal érvelhetünk a reprodukciós szabadság minél teljesebb biztosítása mellett.
A házassághoz képest alternatív párkapcsolati formák egyre népszerűbbek, a házasságon kívül született gyermekek száma egyre nő, arányuk 2012-ben az Európai Unió tagállamainak több mint felében meghaladta a 40%-ot.57 Mivel a vizsgált államok valamennyien elismerik a házasságban és házasságon kívül született gyermekek azonos jogállását, nincs igazán indoka annak, hogy a meddőségi kezeléseket kizárólag házastársaknak tartsák fenn. Az azonos nemű partnerek részvételét a jogi keretek általában hagyománytiszteletből vagy azon az alapon zárják ki, hogy az azonos nemű szülők káros hatással lehetnek a gyermek pszichés és erkölcsi fejlődésére. Ez az érv jogi és szociológiai alapon egyaránt támadható. Jogi szempontból az azonos nemű partnerek kizárása a meddőségi kezelésekből aligha igazolható objektív indokokkal, mivel az azonos nemű kapcsolatok jellege és célja ekvivalens a külön nemű párok kapcsolatával.58 Szociológiai szempontból pedig kimutatható, hogy az azonos nemű párokkal élő gyermekek semmiben - még szexuális orientációjukban - sem különböznek szignifikánsan a külön nemű szülők által felnevelt gyermekektől.59
Az ivarsejt- és embrióadományozás, valamint a dajkaanyaság esetében a jogalkotónak a fragmentált szülőség kategóriájával kell szembesülnie, amely jelenség azonban nem teljesen új a jogtörténetben, a részleges dajkaanyaság természetes fogantatás révén már régóta jól ismert és elfogadott intézmény volt Európa legtöbb országában.
A PID megítélésében két ellentétes megfontolásra kell felhívni a figyelmet. Az egyik felfogás szerint a szülők morális kötelezettsége, hogy a lombikeljárásban létrejött embriók közül a "legjobbat" válasszák, mivel erkölcsi kötelezettségük, hogy gyermeküknek a lehető legjobb életet biztosítsák, amelynek feltétele a jó génekkel rendelkezés.60 Más szerzők úgy érvelnek, hogy ez a morális kötelezettség szükségszerűen azon a felfogáson alapul, hogy a fogyatékossággal élés rosszabb minőségű létet jelent.61 Emellett erőteljes az a társadalmi nyomás, amely a genetikai rendellenességgel születendő gyermek szüleit arra indíthatja, hogy gyermeküket ne tartsák meg.62 Mindkét érvrendszert figyelembe véve, úgy vélem, a PID alkalmazása helyeselhető abban az esetben, ha a szülők tudni kívánnak születendő gyermekük genetikai jellemzőiről még beültetés előtt. Az említett Costa-ügyre utalva látható, hogy a szülők hajlamosak a gyermekvállalás ellen dönteni, ha kiderül, hogy az embrión genetikai rendellenesség mutatható ki. Ebben az esetben inkább támogatandó a PID alkalmazása az embrión, amely még nem tekinthető embernek, semmint a már beültetett embrió későbbi abortálása. Mivel a szülők döntése a fogyatékossággal kapcsolatosan gyakran hiányos tudáson alapul, feltétlenül szükségesnek tartom megfelelő tanácsadási rendszer kialakítását a genetikai jellemzők természete és hatása tekintetében.
Megfontolva valamennyi tárgyalt tényezőt, az európai államok láthatóan igen változatos szabályozási kereteket alakítottak ki eltérő etikai megfontolásokra építkezve. Nemzetközi szinten a bioetikanormák rögzítése eddig ambivalens képet mutatott: egyrészt szorgalmazta a közös nevező megtalálását, másrészt nem kívánja megsérteni egyik állam által tiszteletben tartott morális megfontolást sem. Mindez gyakran üres vagy homályos rendelkezésekhez vezet. Ha mégis előfordul, hogy egy-egy nemzetközi norma tartalma nem teljesen irreleváns, akkor rendszerint a megszorító álláspontból indul ki. A döntés végeredményben a polgároké, akik társadalmi viták révén, a jogi keretek kialakításával meghatározhatják reprodukciós szabadságuk kereteit is. ■
JEGYZETEK
1 Jürgen Habermas: Die Zukunft der menschlichen Natur. Auf dem Weg zu einer liberalen Eugenik? Suhrkamp, Frankfurt am Main 2005. 53. o.
2 John A. Robertson: Children of choice: Freedom and the New Reproductive Technologies.
3 Robertson: Children of choice… 22. o.
4 John A. Robertson: Noncoital Reproduction and Procreative Liberty. In: The ethics of reproductive technology (szerk. Kenneth D. Alpern). Oxford University Press, New York 1992. 250. o.
5 Robertson: Noncoital Reproduction and Procreative Liberty… 250. o.
6 2007. december 4-i ítélet, App. no. 44362/04
7 Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény, Magyarországon kihirdette az 1993. évi XXXI. törvény
8 Anna P. Ferraretti et al.: Assisted reproductive technology in Europe, 2009: results generated from European registers by ESHRE. Human Reproduction 2013. 9. sz. 2321. o.
9 Jelentés a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferenciáról (ICPD) A/CONF.171/13 (1994. szeptember 5-13.)
10 Jelentés a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferenciáról 7.2 és 7.3 pont
11 Kulcstevékenységei körök az ICPD akcióprogramjának további alkalmazására. A/RES/S-21/2. (1999. november 8.) 53. pont
12 L. többek között a Szentszék ICPD során tett nyilatkozatát. http://www.un.org/popin/icpd/conference/gov/940908193315.html (2014.03.30.)
13 Elfogadva a Nők Negyedik Világkonferenciáján, 1995. szeptember 15-én. A/CONF.177/20 (1995) és A/CONF.177/20/Add.1 (1995)
14 A Parlamenti Közgyűlés 1399 (2004) számú határozata
15 Vö. a Parlamenti Közgyűlés 1903 (2010) számú ajánlásának 3. pontjával.
16 Jelentés a szexuális és reprodukciós egészségről és jogokról - Női és Esélyegyenlőségi Bizottság. Előadó: Edite Estrela (A7-0426/2013)
17 Az Európai Parlament 2013. december 10-i határozata a szexuális és reprodukciós egészségről és jogokról (P7TA(2013)0548)
18 L. pl. Marckx kontra Belgium, 1979. június 13-i ítélet, App. no. 6833/74
19 Emily Jackson: Regulating Reproduction. Law, Technology and Autonomy. Hart Publishing, Oxford-Portland 2001. 204. o.
20 Vö. az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 167. § (4) bekezdésével
21 Sándor Judit: Legal Approaches to Motherhood in Hungary. In: Creating the Child: The Ethics, Law and Practice of Assisted Procreation (szerk. Donald Evans - Neil Pickering). Martinus Nijhoff Publishers, The Hague 1996. 157. o.
22 Italian Constitutional Court Cancels the Prohibition against Heterologous Artificial Insemination. http://www.liberties.eu/en/news/italian-constitutional-court-cancelled-prohibition-heterologous-insemination (2014.05.16.)
23 Az EJEB 2011. november 3-i ítélete, App. no. 57813/00
24 Az osztrák rendszerben adományozott ivarsejtek esetén a tényleges szülőt nem tüntették fel a születési anyakönyvben.
25 Vö. a Német Szövetségi Alkotmánybíróság 1 BvL 17/87. (1989. január 31.) döntésével vagy - nem meddőségi kezelés kontextusában a Magyar Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) határozatával.
26 Oberlandesgericht Hamm, I-14 U 7/12.
27 Oberlandesgericht Hamm, I-14 U 7/12. 60. pont
28 Mivel a női partnerek halála a dajkaanyaság kérdéskörét is érinti, e helyütt csak az elhunyt férfi partner esetével foglalkozunk. A dajkaanyaságról l. később.
29 TGI Créteil 1er aoűt 1984 Parpalaix C/ CECOS Gaz. Pal. 1984 II. 560
30 R v. HFEA Ex Parte Diane Blood 6 February 1997
31 Az ügy részletes elemzéséhez l. Gail A. Katz: Parpalaix c. Cecos: Protecting Intent in Reproductive Technology. Harvard Journal of Law & Technology 1998. 3. sz. 684-687. o.
32 Az ügy részletes elemzéséhez l. Robert Simpson: Making "bad" deaths "good": the kinship consequences of posthumous reproduction. Journal of the Royal Anthropological Institute 2001. 1. sz. 1-18. o.
33 Vö. az alapvető jogok biztosának OBH 2829/2002. sz. jelentésével.
35 A dajkaanyaságnak két alaptípusa különböztethető meg. Teljes vagy "gesztációs" dajkaanyaság esetén a dajkaanya pusztán a gyermek kihordására vállalkozik, maga az embrió azonban másoktól, genetikai szüleitől származik. A részleges dajkaanyaság ezzel ellentétben a leendő apa hímivarsejtjének és a dajkaanya petesejtjének felhasználásával létrejött terhesség.
36 App. no. 65192/11
37 App. no. 65941/11
38 App. no. 25358/12
39 App. no. 29176/13
40 Robertson: Noncoital Reproduction and Procreative Liberty... 249-250. o.
41 A megtermékenyítés előtti stádium jogi értékeléséről l. bővebben Niclas Börgers - Helmut Frister: Rechtliche Probleme im Zusammenhang mit der Kryokonservierung von Keimzellen. Humboldt Forum Recht 2010. 1. sz. 1-19. o.
42 Pia Saldeen - Per Sundström: Would legislation imposing single embryo transfer be a feasible way to reduce the rate of multiple pregnancies after IVF treatment? Human Reproduction 2005. 1. sz. 4-7. o.
43 Saldeen - Sundström: i. m. 4-7. o.
44 Ferraretti et al.: i. m. 2324-2325. o.
45 Gyakori megoldás az is, hogy bármelyik partner - meghatározott formai kellékek érvényesülése mellett - lemondhat erről a jogáról.
46 Ezek az államok is lehetőséget adnak azonban arra, hogy a partnerek különválására vagy egyet nem értése esetére kikössék azt, hogy a nő egyedül nem folytathatja az eljárást.
47 2007. április 10-i ítélet, Application no. 6339/05
48 Az ügy részletes elemzéséhez l. Anne Morris - Sue Nott: Rights and responsibilities: contested parenthood. Journal of Social Welfare & Family Law 2009. 1. sz. 3-16. o.
49 L. az Evans kontra Egyesült Királyság ügyben Türmen, Tsatsa-Nikolovska, Spielmann and Ziemele bírák különélveményét.
50 App. no. 33011/08. Korábbi ügyek, mint a Draon kontra Franciaország és a Maurice kontra Franciaország (2005. október 6-i ítélet, App. no. 1513/03 és no. 11810/03) az ún. "wrongful birth" kérdésével foglalkoztak. A panaszosok - súlyos veleszületett rendellenességekben szenvedő gyermekek szülei - úgy érveltek, hogy kártérítésre van joguk, mivel gyermekük fogyatékossága nem derült ki a prenatális szűrések révén, orvosi hiba miatt. Bár az ügyek megítélésében felmerült, hogy a fogyatékossággal élő gyermek teherként értékelhető-e, az EJEB elsősorban a kártérítés kérdésre fokuszált.
51 EJEB Factsheet - Reproductive rights. http://www.echr.coe.int/Documents/FS_Reproductive_ENG.pdf (2014.05.17.)
52 L. pl. John A. Robertson: Procreative Liberty in the Era of Genomics. American Journal of Law & Medicine 2003. 29. sz. 440-441. o.; Rebecca Bennett: The Fallacy of the Principle of Procreative Beneficence. Bioethics 2009. 5. sz. 265-273. o.
53 Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezménye: Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezmény. Magyarországon kihirdette a 2002. évi VI. törvény
54 Biomedicina Egyezmény 11-13. cikk
55 2012. augusztus 28-i ítélet, App. no. 54270/10
56 A deliberatív demokrácia modelljének reprodukciós jogokra való alkalmazásával összefüggésben l. Colin Farrelly: Preimplantation Genetic Diagnosis, Reproductive Freedom, and Deliberative Democracy. Journal of Medicine and Philosophy 2009. 34. sz. 135-154. o.
57 Eurostat: Live births outside marriage. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&plugin=0&language=en&pcode=tps00018 (2014.03.15.)
58 Ezzel ellentétes következtetésekre jut a magyar Alkotmánybíróság legutóbb pl. a 43/2012. (XII. 20.) AB határozatában.
59 Norman Anderssen - Christine Amlie - Erling A. Ytteroy: Outcomes for children with lesbian or gay parents. A review of studies from 1978 to 2000. Scandinavian Journal of Psychology 2002. 4. sz. 335-351. o.
60 Julian Savulescu: Procreative Beneficience: Why We Should Select the Best Children. Bioethics 2001. 5-6. sz. 416-417. és 420. o.
61 Bennett: i. m. 272-273. o.
62 European Centre for Law and Justice: Written observations submitted to the European Court of Human Rights in the case Anita Krūzmane against Latvia. http://eclj.org/pdf/eclj-echr-observations-kruzmane-v-latvia-english.pdf (2014.05.19.) 10. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus (PTE ÁJK) * A publikációt megalapozó kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergenciaprogram című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Visszaugrás
