https://doi.org/10.55194/GI.2026.1-2.2
A jogalkotás minden esetben feltételez értékválasztást, amely az emberi társadalom fejlődésével formálódik, alakul, tételei egyidejűleg képezik a jog állandó értékalapjait, ugyanakkor időről-időre megújulva annak dinamikáját. A társasági jog fejlődése ebben az összefüggésben alapvetően a gazdasági tevékenységek kockázatmérséklése és a gazdasági racionalitás, a tagoktól elkülönült jogi személyiségű jogalanyok és gazdasági társaságok elismerése, valamint a magánjogi szabadság értékeinek középpontba helyezése értékalapjaira vetíthetők vissza, és évezredes múltból táplálkozó ív kontúrjait rajzolják meg. A magyar jog történeti megkésettsége okán a társasági jog egyetemes fejlődéstörténetéhez végül tételes jogalkotással csak a reformkorban csatlakozott, majd a dualizmus korában érte be azt. Ezt követően az európai trendekkel egyező utat járt be mindaddig, amíg a II. világháború eredményeként el nem térítették e fejlődési úttól. Az értékalapok újrafelfedezésére és az az alapján történő kodifikációra, az európai jogfejlődés útjára való visszatérésre közel négy évtizede került sor, amelynek betetőzését a hatályos Polgári törvénykönyv jelentette. A tanulmány ezt a történeti utat vázolja fel.
Kulcsszavak: jogalkotás, értékválasztás, racionalitás, szabadság, gazdasági társaságok, társasági jog, kereskedelmi jog, jogtörténet
Legislation necessarily entails the selection of values. These values, together with the law, are shaped and refined through the evolution of human society, forming a normative foundation that provides both stability and,
- 45/46 -
through periodic renewal, dynamism to the legal system. In this context, the development of company law is fundamentally grounded in the mitigation of economic risk, economic rationality, the recognition of legal entities and companies as having legal personality distinct from that of their members, and an emphasis on the values of private-law freedom. Owing to the historical lag in the development of Hungarian law, company law became integrated into the broader trajectory of legal development only through targeted legislation during the Reform Era, subsequently achieving alignment during the Dualist period. Thereafter, it followed a course consistent with prevailing European legal trends until this progression was interrupted by the Second World War. The rediscovery of foundational values and their incorporation into codification efforts, alongside a return to the European path of legal development, began nearly four decades ago and culminated in the adoption of the current Civil Code. This study traces and analyses this historical development.
Keywords: legislation, value selection, rationality, freedom, companies, company law, commercial law, legal history
A jog értéktartalma és értékhordozó szerepe minden fogalmi bizonytalanság, értelmezési nehézség, a jogról vallott gondolatok és álláspontok feszültségei ellenére - talán a marxista jogelmélet állam és általa a jog elhalását hirdető filozófiai megközelítését nem számítva[1] - alapvető konszenzust élvez.[2] E konszenzus az emberi társadalom történelmi fejlődésének eredménye, amely által a jelenben a jogot az állam jellegadó intézményeként az állami keretek között élő emberiség civilizációs termékének, örökségének és ezáltal értékének fogadjuk el.[3] Következésképpen valamennyi jogág, jogterület vagy éppen egyedi jogintézmény kérdéskörének vizsgálata, megértése, alkalmazása, illetve akár új jog alkotása szükségképpen és több okból feltételezi a történelmi nézőpont kiindulóponttá tételét.
- 46/47 -
Az állam szuverén hatalmából fakadó jogalkotása[4] minden esetben, a múlt és a jelen kontextusában is egyaránt feltételezi valamely társadalmi, politikai vagy egyéb okból kinyilvánított és azon alapuló értékválasztást, amely jogi konstrukciók útján eredményez jogintézményeket.[5] A jogalkotói értékválasztás különböző történelmi, szociológiai, politikai és gazdasági tényeken, programokon, koncepciókon, elveken, célokon, egyéb változókon és igényeken nyugszik[6] és bár statikusságot sugall, valójában a jog folyamatos fejlődése[7] okán az állami cselekvés dinamizmusát feltételezi. Az állam a jogalkotás során tehát lényegében a történelmi tapasztalat eredményeit - ideértve az értékalapokat, értékforrásokat az egyéb társadalmi és fizikai körülmények hatásai mellett - egyszerre vállalja fel[8] és folyamatosan vizsgálja felül. Ebben az összefüggésrendszerben a múlt és a jog kapcsolatát, a köztük fennálló okozati összefüggéseket kutató és vizsgáló jogtörténet[9] egyrészt a hatályos jogintézmények alapjainak - és értékeinek - történeti nézőpontból való feltárását segíti,[10] másrészt tanulságaival a jogalkotót és jogalkalmazót a jelenben a jog történeti értelmezése során segíti,[11] harmadrészt jogalkotási kiindulópontokat rögzít[12] és a történelmi tanulságok kontextusában megalapozza a jogfejlődés jövőbeni politikai és jogi kereteit.[13]
- 47/48 -
A fenti, a jog egészére vetített általános megállapítások szükségképpen kiterjednek jog alapegységeire,[14] a jogágakra;[15] következtetésképpen a jogon belüli dinamizmus[16] és a jogrendszeren belüli kölcsönhatások változó intenzitású, de állandó elemek,[17] amelyek a történelem során az egységes jogot - a jogtudomány által általánosan a római jogra visszavezetett és elfogadott hagyományos megkülönböztetése alapján[18] - a közjog-magánjog fő részeire osztották.[19] A jogfejlődés később a jogot további részterületekre tagolta, kialakítva a sajátos életviszonyokat különös módon szabályozó, többé vagy kevésbé önálló és saját alapelvekkel rendelkező közjogi és magánjogi szakjogokat, illetve a vegyes jogágakat.[20] A gazdasági életre vetítve a fentieket, azok különösen a jogi személyek és az üzleti élet szerződési joga tárgykörében, azaz a hagyományos értelemben vett kereskedelmi jog területén nyilvánultak meg.[21] A kereskedelmi jogon belül elhelyezett társasági jogra összpontosítva pedig mindezek a társasági jog értékalapjainak és értékválasztásainak fejlődési ívére mutatnak, amelyek közül alapvetően a gazdasági tevékenységek kockázatmérséklése és a gazdasági racionalitás, a tagoktól elkülönült jogi személyiségű jogalanyok és gazdasági társaságok elismerése, valamint a magánjogi szabadság értékeinek középpontba helyezése emelhető ki.
- 48/49 -
A társasági jog egyes elemeinek ókori előképei által valójában évezredes múlttal rendelkező jogágnak tekinthető.[22] Ezen előképek közül különösen bizonyos római jogi intézményekben rejlő egyes fogalmi keretek napjainkban is tovább élnek,[23] és bár az ókorban még a mai értelemben értett kereskedelmi jog, és ezáltal társasági jog sem létezett, a társaságok lényegi elemét képező gazdasági tevékenységek szervezett keretek között való ellátásának - és ezáltal a kockázatok mérséklésének - egyes intézményi alapjai már ekkor megjelentek[24] bizonyos gazdasági együttműködési formák jogi elismerésével.[25] Ilyen együttműködési formák fakadtak különösen a közös tulajdonból, de ekként értelmezhető egyebek mellett az egyiptomi részesbérlet szerződési kereteiben meghatározott mezőgazdasági termelés keretei közötti együttműködés és közös kockázatviselés.[26] E körben egyebek mellett a tappútum különleges kölcsön intézménye emelhető ki Hammurappi törvénykönyve alapján, amelyben a kölcsön eseti üzleti célú felhasználásának eredményét és annak kockázatát a hitelező és az adós cizellált felelősségi alakzatok rögzítése mellett közösen viselte, míg a sibatum esetében bizonyos mai fogalmaink szerinti kockázati befektetések könyvelésére és elszámolására vonatkozó szabályok gyökerei figyelhetők meg.[27]
Az európai jogfejlődés máig ható fundamentumaként a Római Birodalom fejlett gazdasági és társadalmi viszonyai között a római jog már jogképességgel ismert el meghatározott személyegyesüléseket és vagyontömegeket, amelyekre a modern jogi személyek egyes fogalmi ismérvei közvetlenül visszavezethetők.[28] E körben közjogi jogalanyisággal a római állam, illetve köztestületei rendelkeztek, magánjogi jogalanyisággal ismerte el a római jog személyegyesülésként az universitast, illetve a collegiumot a mai fogalmaink
- 49/50 -
szerinti szakmai egyesületek előképeiként, valamint jogképességgel felruházott, rendszerint kórházak és szegényházak fenntartására rendelt célvagyonként létezett a pia causa, napjaink alapítványainak római jogi előfutára.[29]
A fentiektől eltérő jogintézmény volt a societas és annak különböző válfajai,[30] amely szinallagmatikus bona fidei kötelemként a tagok vagyoni hozzájárulásával kötelmi jogi alapon alakította ki a működéséhez szükséges struktúrákat.[31] A societas nevében a tagok jártak el,[32] akik kezdetben teljes vagyonukkal vettek részt e sajátos vagyonközösség mai fogalmaink szerinti üzleti célú működtetésében.[33] A societas nem volt jogi személy, hanem személyegyesítő jogintézményként[34] és kötelmi jogi alapon kizárólag a tagokhoz kötötten volt értelmezhető, ennek megfelelően megszűnt a tagsági jogviszony bármely okból való megszűnése - így kilépés, megszüntetés iránti kereset vagy halál - esetén.[35] A jogfejlődés következő lépcsőfokaként a societas omnium bonorum quae ex quaestu veniunt már csak az üzleti tevékenyég esetére keletkeztetett vagyonközösséget és érintetlenül hagyta a tagok magánvagyonát, míg eseti ügylet lebonyolítására a societas unius rei együttműködési formája alakult ki.[36] Végezetül a societas publicanorum a mai fogalmaink szerinti koncesszió hatálya alá tartozó állami gazdasági szerepvállalás jogintézményi háttérét biztosította, amely tevékenység gyakorlásának jogát árverésen lehetett elnyerni.[37] A societas bizonyos elemei máig hatóan érvényesülnek,[38] amelyek közül emelendő ki a societas leonina alapelvi tilalma,[39] amely szerint a társult tag kockázatviselését és nyereségből való részesedését kizárni nem lehet,[40] ugyanakkor a megosztási arányok eltérhetnek a fél kockázatvállalásától.[41] A societas mellett
- 50/51 -
a kereskedelemből fakadó sajátos kockázatközösségek megragadására egyebek mellett a lex Rhodia de iactu mercium vállalkozott.[42]
Az ókori jogtörténet fejlődési íve a kereskedelmi és társasági jogi értékválasztások közül ekkoriban elsősorban a gazdasági tevékenységek kockázatmérséklését és a gazdasági racionalitást vállalta fel, miközben kötelmi jogi alapon a magánjogi szabadság alapmomentumai is felismerhetők, azonban a tagoktól elkülönült jogi személyiséggel rendelkező jogalanyok és gazdasági társaságok elismerésére az ókorban még nem került sor.
A Római Birodalom bukását követően a jogfejlődés sajátos utat járt be Európában, ahol a fenti értékalapok közül a racionalitáson nyugvó római magánjog részben tovább élt, egyes esetekben a helyi jogrendszerekben recepciót is nyert, és ekként a modern polgári jog alapjaként fennmaradhatott.[43] A gazdasági tevékenységek kockázatmérséklése, a gazdasági mobilitás és az egyenlőségen nyugvó racionalitás[44] értékalapja sem tűnt el, hanem a rendiség kialakulásával és a középkori partikuláris különjogok közvetítésével, elismerésével együtt vezetett el a kereskedelmi jog alapjainak lefektetésére.[45] Ebben a történeti folyamatban alapvetően a kereskedővárosok gazdasági fejlődése volt a döntő, ahol a kereskedő réteg fokozatosan kialakította a rendi kötöttségektől eltávolodó, a középkori széttagoltságot részben római jogi alapokon[46] meghaladó kereskedelem külön jogának elemeit.[47] A középkori kereskedők a gazdasági racionalitás alapjain ugyanis mind egy adott államon belül, mind pedig nemzetközi szinten egy olyan joganyag kialakítására és alkalmazására törekedtek, amely egyszerre szolgálhatta a katolikus egyházjog különböző korlátaival, forma-
- 51/52 -
lizmusával és béklyóival - különösen kamatvételi tilalmával - szemben[48] a kiszámítható és biztonságos ügyletkötést és a valós pénzforgalmat,[49] valamint az esetleges jogviták hatékony eldöntését, és az annak megfelelő kikényszerítést.[50] E célok elérése érdekében a kereskedők egymás közötti viszonyaikban hamarosan meghaladták a rendiséget, annak formalizmusát, a helyi partikuláris jogok kereteit, és szokásjogi alapon közelítették egymáshoz a kereskedelem igényeinek megfelelő[51] magánjogi jogügyletek általános szabályanyagát,[52] így kialakítva a kereskedők saját jogaként a lex mercatoriát.[53] A lex mercatoria racionális, önszabályozó, gyakorlatias megközelítése, rugalmassága, dinamizmusa és a szerződési szabadságon nyugvó szemlélete élesen szemben állt a középkor merev, partikuláris, rendiséggel terhelt állami jogával,[54] és a kereskedelem természetéből fakadóan általánosan is nemzetközivé vált.[55] E folyamattal egyidejűleg a hatékonyabb termelés és a kockázatcsökkentésre irányuló elvárások együttese elvezetett a római jog újrafelfedezéséhez, valamint az üzletszerű gazdasági tevékenységek folytatásának szervezeti kereteit jelentő társasági formák elismeréséhez is.[56] A társasági jog fejlődése tehát - amely a Római Birodalom bukását követően több évszázadra megakadt - a XI. századtól újjáéledt Itáliában[57] a közkereseti társaság, a compagnia megjelenésével.[58] A közkereseti társaság részben a societas római jogi mintáját alkalmazta, de már különbséget tett a tagok teljes vagyonával megalakult societas universalis, illetve a csak meghatározott vagyonelemekkel létrehozott societas particularis között.[59] A közkereseti társaság vezetését vagy a tagok felváltva, vagy az általuk választott vezető látta el, és jelentős új elemként megjelent a szubszidiárius felelősség, illetve helytállás, azaz a
- 52/53 -
compagnia hitelezőjének elsőként a társasági vagyon ellen kellett eljárnia, és csak annak elégtelensége esetén léphetett fel a tagok magánvagyona ellen.[60] A társasági jog fejlődésének következő lépcsőfokaként alakult ki a commenda, azaz betéti társaság,[61] amelynek legjelentősebb újítása a korlátolt tagi helytállás intézményének megteremtése volt a társaságba pusztán tőkét fektető tag esetében.[62] A betéti társaságba kizárólag tőkét fektető tag a várható nyereségért szolgáltatott pénzeszközöket a tényleges kereskedelmi tevékenységet ellátó társtagnak, amely megoldás az egyház kamatvételi tilalmának megkerülését tette lehetővé oly módon, hogy ez az ügylet nem kölcsönként volt nevesített, hanem a tőkét szolgáltató felet az üzletvezető társának tüntették fel, és ekként nem kamatra, hanem nyereségre vált jogosulttá.[63] A commenda altípusaként létezett a részben eltérő felelősségi és helytállási alakzatokkal működő rogadia, valamint a tengeri vállalkozások esetében a colonna, ahol a tagsági kör jóval szélesebb volt, az kiterjedt a hajó tulajdonosaira, legénységére és a pénzügyi tőkebefektetőkre is.[64]
A társasági jog fejlődésének valódi lendületét és innovációját az újkor küszöbén a nagy földrajzi felfedezések következményei alapozták meg, amikor az európai kereskedelem súlypontja a Mediterráneumról Nyugat-Európára helyeződött át. Az ekkor megindult gyarmatosítás - mint az újonnan felfedezett területek nagy tőkeigényű kiaknázásának folyamata - hatékony eszközöket kívánt, és ekként hívta életre a részvénytársaságok intézményét.[65] Miközben a spanyol, illetve a portugál gyarmatosítás alapvetően a közvetlen állami kockázatvállalás útját járta, addig Anglia, illetve a németalföldi tartományokból kialakult Hollandia döntő módon kereskedelmi szempontokat érvényesített, és az állami kockázatvállalást társaságok útján[66] a lehető legszűkebb körre szorította vissza.[67] Ez utóbbi modell vezetett a részvénytársaságok kezdetben királyi, állami privilégiumként értelmezett megalakításához,[68] azaz a részvénytársaságok ekkor még a közjog és a magánjog határán az állami monopóliumként értett
- 53/54 -
gyarmatosítás[69] magántőkével való végrehajtását szolgálták.[70] Az állami engedéllyel, alkalmi privilégiummal - azaz octroi kormányhatósági ténynyel - létrejött részvénytársaságok mindegyike ekként egyedi jogot, lex specialis-t élvezett.[71] A részvénytársaságok egyedi - és így szükségképpen fragmentált - jogától függetlenül a korban teret nyert a tőkeszemlélet, világosan megjelent a korlátolt helytállás intézménye és a tagságtól elkülönült jogalanyiság elismerése, azaz a tőkebefektetők csak a befektetett vagyoni eszközeiket kockáztatták, magánvagyonuk a tőkekoncentrációt megvalósító részvénytársaságtól egyértelműen elkülönült.[72] A részvénytársaság tőkeszemlélete elhalványította, és meghaladta a társasági tagi minőség korábban domináns személyes aspektusait, emellett a részvényesként való befektetési lehetőség a kevésbé vagyonos réteg előtt is nyitva állt, továbbá lehetővé vált a befektetések és a kockázatok megosztása akár több vállalkozás között is.[73] A részvénytársaság központi elemeként megjelentek a tagsági jogokat bizonyító és azokat megtestesítő értékpapírokként a részvények,[74] és kialakultak[75] a tőzsdék.[76] E körben mintegy zárójelben megjegyzendő, hogy a szakirodalomban egyes álláspontok a részvénytársaságok alapjait a societas publicanorum római jogi intézményére, illetve az itáliai államkölcsön-hitelezők egyesületi formájára vezetik vissza, ahol a kölcsönből egyenlő részeket lehet jegyezni, illetve átruházni.[77] Az ilyen egyesületek - azaz a maona, illetve a kölcsön egyes állami biztosíték elemeit is kedvezményezettként birtokló compera - ugyan már rendelkeztek szervezeti egységekkel, közgyűléssel, vezetőkkel, ugyanakkor természetükből fakadóan inkább közpénzzel gazdálkodó szervezetek voltak, magánjogi jelleggel kevésbé vagy egyáltalán nem rendelkeztek.[78] Ebben a történelmi útban az értékválasztások revíziója oldalán emelendő ki a reneszánsz emberképből fakadó vállalkozási szemlélet térnyerése, a földrajzi felfedezések által indukált gazdasági és társadalmi változások kereskedelmen is lecsapódó eredményei, és különösen a reformáció kato-
- 54/55 -
likus kánonjogi kötöttségeket felszabadító, innovatív, az egyéni felelősséget középpontba helyező protestáns munkamorálja és a profit elismerése.[79] A fentiek együttes hatása és elterjedése tovább lazította a korábbi értékalapokon nyugvó hierarchikus és partikuláris társadalmi szerkezetet, és elvezetett a felvilágosodás eszmerendszerének XVIII. századi kikristályosodásához.[80] A reformáció ebben a folyamatban nem csak a katolikus dogmatizmus és emberkép kritikai meghaladásában volt kulcsfontosságú, hanem elősegítette a gazdasági és jogi racionalitás szemléletének elterjedését, amelyre alapozva mind a tulajdonosi, mind a kereskedelmi mentalitás elterjedt, megágyazva a közösségi jóként - summum bonum - értett, ezáltal morálisan is igazolható, tehát helyes kapitalizmus társadalmi elfogadásának.[81] Fentieket összegezve, a középkorban a mai fogalmaink szerinti közkereseti és betéti társaságok lényeges ismérveivel rendelkező társaságtípusok kialakultak, igaz, jellemzően csak adott egyedi ügyeletekre és rövid időre való társulással, emellett megjelentek a társaságok nyilvántartásának alapintézményei, a cégnév fogalma, továbbá teret nyert a könyvvitel alkalmazása,[82] amelyek egyebekben a racionális alapokon nyugvó szervezetek létének egyik alapfeltételévé is vált.[83] A nagy földrajzi felfedezések és tőkeigényes kiaknázásuk célja életre hívta a részvénytársaságokat, és azok egyedi octroi, azaz lex specialis jogszabályait, majd a kereskedelmi jog általános magánjogtól eltávolodó fejlődésének részeként[84] a kereskedelmi jog bizonyos elemei is külön állami kodifikációt is nyertek, amelyek közül a legjelentősebb az 1673. március 23-i Ordonnance du commerce franciaországi kódexe volt.[85] Mindezeknek megfelelően a gazdasági tevékenységek kockázatmérséklése és a gazdasági racionalitás, a tagoktól elkülönült jogi személyiségű jogalanyok és gazdasági társaságok elismerése értékalapjai
- 55/56 -
rögzültek és elfogadottá váltak, valamint a magánjogi szabadság és indeterminizmus középpontba helyezése, különösen a protestantizmus által is egyre inkább teret nyert.
A fenti alapokon a XVIII-XIX. század fordulóját már a felvilágosodás eszmerendszere uralta, amelyből táplálkozva a modern államfejlődést alapvetően határozta meg a középkori széttagoltságot elvető egységes jog által kormányzott egységes állam iránti igény,[86] amely politikai program különösen a társadalmi szerződés jogegyenlőség tételén nyugodott,[87] illetve azt feltételezte az abszolutizmus eltörlésével és a rendi függőségi rendszer felszámolásával.[88] E forradalmi eszmék elterjedése Európában alapvetően törte át a korábbi évszázadokban megszilárdult gazdasági és társadalmi kereteket az elkövetkező évtizedekben.[89] A folyamat eredményeként a jogegyenlőség értékválasztása a XIX. században kiteljesedett, és új, nemzeti identitást eredményezett felváltva a korábbi partikuláris és hierarchikus identitásokat, jogokat.[90] A jogegyenlőséget élvező egyének közössége a nép vagy nemzet lett.[91] A fenti úton kialakult, a jogegyenlőség politikai programján nyugvó nemzetállami eszme ekként vezetett rendi különjogoktól, illetve partikularizmusoktól mentes, egyenlőségen alapuló, ezért egységes jog alapján hatékonyan kormányzott állam iránti igény megfogalmazására,[92] amely cél elérése többek között a partikularizmus és a szokásjog visszaszorításával volt lehetséges a legfontosabb jogágak kodifikációja által.[93] A modern elvi alapokon nyugvó klasszikus büntetőjogi
- 56/57 -
és polgári jogi kodifikáció mellett tehát a kor törvényhozói felismerték és elfogadták a már létező kereskedelmi jog sajátos jellemzőit, amelyeket külön kezelve kereskedelmi törvénykönyveket is alkottak.[94] A kereskedelmi jog kodifikációja által elszakadt a magánszféra általános polgári jogi joganyagától,[95] amellyel egyidejűleg az adott állam szintjén - az európai kontinensen Magyarország kivételével[96] - az általános magánjog szokásjogi alapjai is döntően felszámolásra kerültek.[97]
A társasági jogra összpontosítva a fenti folyamatok tekintetében rögzíthető, hogy annak joganyaga az octroi rendszeren nyugvó szabályozás okán esetlegesnek volt tekinthető, amelyet a szoros állami beavatkozás, a monopóliumok, felségjogok, privilégiumok jellemeztek,[98] e nézőpontból tehát az a rendi kor egyéb jogterületeinek fragmentált és partikularizmustól terhelt jogaival egyező állapotban volt. A nemzetállami alapállás egységes jogot valló általános programja ezért szükségképpen vezetett el a társasági jog kodifikációjának igényéhez is.[99] A kodifikációk eredményeként a kezdetben uralkodó engedélyezés rendszerét fokozatosan háttérbe szorította az állami ellenőrzés, a törvényes működés bírói felügyeletének előtérbe helyezése, amely által a társasági jog magánjogi jogügyleti jellege vált hangsúlyossá a szabad társaságalapítás jogának elismerésével.[100] A napóleoni kodifikáció részeként 1807-ben ilyen alapokon elfogadott Code de Commerce[101] átfogóan szabályozta a társaságtípusokat, majd e kódex hatására és részben annak mintáját követve Európa-szerte megindult a kereskedelmi jog, illetve a társasági jog kodifikációja egyebek mellett Hollandiában 1809-ben, Görögországban 1821-ben, Spanyolországban 1829-ben, Belgiumban 1831-ben, Portugáliában 1833-ban, Olaszországban 1865-ben.[102] Az európai kodifikációs folyamatban különösen jelentős volt az 1861. évi - tehát még az egységes Németország megalakulása előtt elfogadott - német kereskedelmi törvénykönyv, amely az 1794-ben hatályba lépett nagy terjedelmű, 19.194 szakaszt tartalmazó, rendkívül kazuisztikus - és így lényegében alkalmazhatatlan - jogszabályt, az Allgemeines Land-
- 57/58 -
recht für preussischen Staaten kódexét[103] váltotta fel.[104] Az általános német kereskedelmi törvénykönyv, az Allgemeine Deutsche Handelsgesetzbuch a későbbiekben különösen a magyar jogalkotásnak szolgált mintaként.[105] Az angol jogfejlődés külön utat járt be,[106] de nem nélkülözve a kellő absztrakciókat és fogalmi alapokat, végül átfogóan 1862-ben szabályozta a társaságokat.[107] Hasonlóképpen járt el a svájci törvényhozó azzal, hogy a kantonális sajátosságok okán a kodifikáció végigkísérte a XIX. és XX. századot és csak 1991-ben került nyugvópontra.[108] A klasszikus társasági jog fejlődésének utolsó jogtörténeti elemeként a korlátolt felelősségű társaság 1892-ben, német jogban történt megjelenése[109] és világszerte való elterjedése nevesíthető,[110] amely megnyitotta a tagi korlátolt helytállás előnyeit a kis és középvállalati szintű társaságok előtt.[111]
A kereskedelmi jogi kodifikáció kora a kereskedelmi jog önállósáságnak kérdésével[112] egyebekben megnyitotta a kereskedelmi jog és az általános magánjog kapcsolatát tárgyaló két álláspont, az úgynevezett dualista, illetve monista felfogás közötti napjainkig tartó vitát is.[113] A dualista koncepció szerint a magánjog élesen elválasztható polgári jogra, illetve kereskedelmi jogra,[114] így szükségképpen kiáll külön kereskedelmi törvények mellett, amelynek indokait elsősorban a kereskedelmi jog általános polgári jogtól eltérő hangsúlyosabb közjogi elemeiben, az ekként kialakított szabályozási komplexitásban, továbbá a gazdasági élet dinamikájára és kihívásaira adandó reakciók hatékonyságának elvárásaiban lel fel.[115] A monista álláspont a
- 58/59 -
fentiekkel szemben a magánjog belső egységét vallja arra hivatkozva, hogy önmagában a kereskedelem ténye nem kíván és nem feltételez külön magánjogi szabályokat, az általános magánjog intézményei teljes mértékben alkalmasak a kereskedelem igényeinek kielégítésére arra is tekintettel, hogy a magánjog a maga általánosságában már eleve gazdasági szemléleten nyugszik.[116] A monista-dualista álláspont közötti vita univerzálisan nem eldöntött, a modern jogrendszerekben mindkét megközelítésre és törvényalkotásra található[117] - jogalkotói értékválasztástól függő - megoldás.[118]
A fenti történeti folyamat összegzéseképpen megállapítható, hogy a felvilágosodás eredményeként kialakult, a rendiséget és a partikularizmust elvető új, modern állam értékválasztásai a társasági jog területén is gyökeres változásokat eredményeztek. A gazdasági tevékenységek kockázatmérséklése és a gazdasági racionalitás, a tagoktól elkülönült jogi személyiségű jogalanyok és gazdasági társaságok elismerésének értékalapjai már nem csak egyedi jogszabályokban, hanem az általános és absztrakt kodifikáció szintjén is rögzültek, amelyek a modern, jogegyenlőségen nyugvó magánjogi szabadság felvállalása által teljesedtek ki.
Az európai jogtudomány a helyi jogok léte és alkalmazása mellett, illetve azok ellenére a XVIII. század végéig alapvetően egységesnek volt tekinthető, az újrafelfedezett római jogból és az egyházi kánonjogból táplálkozott mint európai közös jog, azaz ius commune.[119] Ezt az egységes európai jogi gondolkodási teret a kodifikációk kora nemzetállami jogrendszerekre osztotta szét, amely által a helyi partikularizmus ugyan felszámolásra került, de kontinens szerte új jogrendszerek alakultak ki, szükségképpen életre hívva azt a gondolatot, hogy egyes jogi problémák megoldása határokon átívelő egységes megoldásokat igényel, így a II. világháborút követően ismételten megjelent a ius commune hagyományából táplálkozó közös európai jog iránti igény.[120] A jogelméleti sík mellett az európai egység különböző koncepciói - az európai államok közötti egyensúly és tartós béke
- 59/60 -
elérésének remélt eszközeként - szintén végigkísérték az európai államok történetét, így a XIV. századtól az II. világháború végéig gondolkodók, államférfiak, uralkodók különböző tervezetek szintjén fogalmazták meg az erre irányuló elképzeléseiket.[121] Az európai egységkoncepciók - amelyek magukban hordozták természetükből fakadóan az egységes jogot is - valamint az elméleti síkon megfogalmazott jogegységesítési igény valós és máig tartó politikai és gazdasági lendületet végül az Európai Gazdasági Közösség megalapítása által nyert.[122] Az Európai Gazdasági Közösség alapjain nyugvó Európai Unión belül pedig a politikai és jogi dimenzió az európai integrációval írható körül, amelynek egyik eszközeként funkcionál az európai jogharmonizáció.[123]
Az egyes országok jogában - így a társasági jog területén - fennálló különbségek maguktól értetődően képezik gátjait az európai uniós integrációs folyamatoknak.[124] Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó 1957. évi Római Szerződés[125] kezdetben csak annyit rögzített, hogy valamely tagállam joga szerint létrejött és bejegyzett társaságokat ugyanúgy megillette a közösség bármely tagországában a letelepedés szabadsága, mint a tagországok állampolgárait, miközben szükségesnek ítélte a társaságoktól követelhető biztosítékok egységesítését és az egyes tagállamokban létesített társaságok kölcsönös elismerését is.[126] A fenti alapokból táplálkozva a hatvanas években indult meg a társasági jog jogharmonizációs programja[127] különböző irányelvekkel,[128] azzal a céllal, hogy a gazdasági társaságok közel azonos szervezeti struktúrával, jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzenek és ezáltal lebontásra kerüljenek az alapítás, átalakulás, költözés és
- 60/61 -
kölcsönös elismerés korlátai.[129] Az irányelvek[130] - amelyek között több csak tervezet szintjén maradt[131] - mellett az egységes társasági formák kidolgozására és a tagállamokkal való elfogadtatására irányuló törekvések is hangsúlyossá váltak.[132] E folyamat első elemeként 1985-ben az európai gazdasági egyesülés, az ezredfordulón az európai részvénytársaság, illetve hamarosan az európai szövetkezet jogintézményeire vonatkozó jogforrások is megjelentek.[133]
Az Európai Unió társasági jogi jogalkotásának közvetlen hatásaként különösen hangsúlyossá váltak a kisebbségvédelmi szabályok, a hitelezővédelmi biztosítékok, egyes belső szervezeti megoldások, a nyilvánosság elvárása, a számviteli és tőkekérdések, valamint a munkavállalói részvétel elemei a tagállami társasági jogokban és a már működő európai társaságtípusokban.[134] Az eddigi jogalkotási eredményeken túl a társasági jog további harmonizációjára újabb tervezeteket dolgoztak ki az Európai Unió szervezeti keretein belül, ennek elemeként megjelent egy új sui generis társasági forma, az európai zártkörűen működő magántársaság - societas privata europaea - tervezete is.[135] A konkrét jogszabályokban és jogszabálytervezetekben testet öltött közösségi társaságtípusok mellett a kívánt jogharmonizáció magasabb szintjeként elkészült[136] - igaz nem uniós jogalkotási produktumként, hanem európai egyetemi tanárok együttműködésében - az Európai Társasági Modelltörvény Tervezete, amely részleteiben, de akár egészében is átültethető a nemzeti jogokba.[137]
- 61/62 -
A magyar jog történeti megkésettsége[138] okán valódi társasági jogi joggal a XIX. századig nem rendelkezett.[139] A kereskedelmi tevékenység a rendi korban döntően a városi polgárság egyedi üzleti működésére szorítkozott, míg a középkori céhes önkormányzati keretek társasági jogi ismérvekkel nem rendelkeztek.[140] A jogi személyek kérdését illetően a magyar jog ekkor alapvetően közjogi alapon ismert el bizonyos jogi személyeket, így a királyi kincstárt, a világi és egyházi egyetemeket, egyházakat, közösségeket, testületeket, alapítványokat, de ezek jogképessége is korlátozott volt.[141]
Magyarországon a kereskedőkre vonatkozó jogi szabályozás első elemei a szabad királyi városok jogában lelhetők fel a XIII. századtól, figyelemmel arra, hogy azok alapítása uralkodói kiváltságokon nyugodtak.[142] E városokban letelepedő külhoni hospesek több esetben magukkal hozták saját jogrendszerüket,[143] amelyek megőrzését az uralkodók külön is biztosították, így fektetve le a középkori magyar kereskedelem és céhes ipar alapjait.[144] A szükséges feltételek a kora középkorban tehát rendelkezésre álltak a nyugat-európai gazdasági és jogi fejlődés követésére, azonban azokat - így a kereskedelmi jogot is - a török háborúk gyakorlatilag megsemmisítették - és ezáltal két évszázaddal visszavetették - a korábban virágzó Magyarországot.[145]
A török kiűzését követően fellendülő gazdasági élet így csak késve teremtethette meg az ipar és a kereskedelem kibontakozásának új jogi alapjait, de a rendi alkotmányosság és az ősiség intézménye ennek a fejlődésnek
- 62/63 -
jellegzetes magyar korlátokat szabott,[146] mintegy felerősítve, hatványozva a tőkeszegénységből fakadó gazdasági fejletlenségéből eredő nehézségeket. Különösen az ősiség volt az, amely az évszázados lemaradásból való kitörést akadályozta, hiszen az 1848-ig Magyarország politikai és gazdasági rendjének alapjaiként ugyan jogilag egységes birtokfogalmat vezetett be, de azt végletesen meg is kötötte, ezáltal gyakorlatilag forgalomképtelenné tette az ingatlanvagyont,[147] ellehetetlenítve a hitelezést és a fejlett pénzforgalom lehetőségeit. E nehézségekre adandó válaszokként uralkodói rendeletekkel, majd törvényekkel megjelentek a magyar kereskedelmi jog szabályozásának előzményei különösen a váltójog és a könyvvitel területén,[148] de átfogó magánjogi reformokra ekkor még nem került sor.
Mária Terézia, majd II. József uralkodása alatt a felvilágosult abszolutizmus elemeként azonban már hangsúlyosan jelentkezett - az összbirodalmi szinten értett és az udvar által ekként szorgalmazott - egységes jog iránti igény, de a magyar rendek rendi alkotmányt őrző alapállása és ellenállása, a mélyen gyökerező szokásjog a bécsi udvar kodifikációs elképzeléseit Magyarországon nem, vagy csak kevésbé engedte érvényesülni.[149] A középkori körülmények fenntarthatatlanságát tehát a királyi udvar már a XVIII. században észlelte, és törekedett azzal szemben modern alapokon a kereskedelmi jog részterületeinek szabályozására, de a királyi kodifikációs kísérletek összbirodalmi szempontjai[150] sorozatosan vívták ki a rendek ellenállását, és ekként buktak el azzal, hogy a Tengermelléken, a Határőrvidéken, illetve Erdélyben[151] bizonyos szabályok mindezek ellenére - alkotmányellenesen - hatályba léptetésre kerültek.[152]
A királyi udvar mellett[153] a rendi Országgyűlés a XVIII. század végén ismerte fel a kereskedelmi jog szabályozásának fontosságát, így ekkor kezdődhettek meg a kodifikációs munkálatok, amelyek közül kiemelendő
- 63/64 -
az 1791. évi LXVII. törvényczikkben kinevezett országos bizottság[154] 1795. január 29-i jelentése, a Codex Cambio-Mercantilis pro regno Hungariae Partibusque eidem adnexis in tres partes divisus per Regnicolarem Juridicam Deputationem Articulo 67. 1791. ordinatam elaboratus, amely már foglalkozott a cégek, cégbejegyzések, kereskedők jogai, kereskedelmi társaságok, kereskedelmi könyvek kérdéseivel, valamint a csődjoggal egyaránt.[155] A jelentés törvényi formát nem nyert,[156] maga az Országgyűlés is a kérdést csak több mint három évtized elteltével tűzte újra napirendjére egy újabb bizottság kijelölésével, amely elkészítette a Codex Cambio-Mercantilis eiosdemque Ordo Processualis című tervezetet, amely ekkor még szintén nem, csak az 1840-i Országgyűlésen és csak elemeiben vezetett törvényekre.[157] A kodifikációs kísérletektől függetlenül ugyanakkor történtek próbálkozások egyedi társaságok alapítására, elsőként a gróf Forgách család által 1767-ben alapított gácsi textilüzem próbálkozott 1800-ban részvénykibocsátással.[158]
A társasági jogalkotás területén, ahogyan több más kérdésben is, a reformkor hozta el a fordulatot Magyarországon - különösen gróf Széchenyi István munkássága nyomán, aki a magánjogi kodifikáció útján kívánta az alkotmányos reformokat és a rendiség felszámolását gazdaságilag és jogilag egyaránt megalapozni.[159] Kezdetben adott tárgyakra vonatkozó egyedi jogalkotásra helyeződött a hangsúly, amely folyamat emblematikus példája az 1836. évi XXVI. törvénycikk egy állandó hidnak Buda és Pest közötti építéséről, amely a Lánchíd építésére részvénytársaságot állított fel.[160] A törvénycikk egyenlőségi klauzulája[161] megteremtette az alapjait a teljes magyar jog, így a kereskedelmi jog általános szabályozásához elengedhetetlen áttöréshez, így az évszázados eredménytelen kodifikációs
- 64/65 -
kísérleteket követően az Országgyűlés 1840-ben lényegében véve egy kereskedelmi jogi jogszabálycsomagot[162] fogadhatott el.[163] E jogszabályok már magukban foglalták a bírósági bejegyzés, a szabad vállalkozás alapítás jogintézményeinek gyökerei mellett az absztrakt módon szabályozott közkereseti társaság, betéti társaság és a részvénytársaság, továbbá a fizetésképtelenségi jog alapjait is.[164]
A társadalmi mozgalmakkal együttesen a gazdasági fejlődés a reformkorban új lendületet vett és nemzeti jelleget öltött, sorra alakultak a részvénytársaságok, bankok, biztosítótársaságok, gazdasági egyesületek, takarékpénztárak,[165] továbbá megindultak azok az infrastrukturális beruházások, amelyek a modern Magyarország gazdasági alapjait fektették le.[166]
Az 1848. évi április törvények - amelyek a polgári alapokon nyugvó alkotmányos monarchia alaptörvényeiként felszámolták a rendiséget Magyarországon[167] - nagy hangsúlyt fektettek az új államberendezkedésnek megfelelő gazdasági környezet jogi alapjainak megteremtésére, így az 1848. évi XV. törvénycikk az ősiség eltörléséről már ebben a szellemben rendelte el a polgári törvénykönyv kodifikációját.[168]
Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc eseményei a polgári törvénykönyv megalkotását végül nem tették lehetővé,[169] illetve az állami függetlenség kivívása Ausztriától a közös osztrák-orosz fellépés okán sem sikerült, ugyanakkor a megkezdett polgári átalakulás folyamatát nem lehetett visszafordítani,[170] így azok célkitűzéseit a magánjog területén - szintén
- 65/66 -
történelmi paradoxonként - végül az osztrák tételes jog útján valósította meg az udvar.[171] A neoabszolutista kormányzat fenntartotta az úrbéri viszonyok és az ősiség eltörlését,[172] emellett az egységes birodalomról vallott koncepció alapján a magyar korona országainak területén bevezette az Osztrák Polgári Törvénykönyvet.[173] A kereskedelmi jogra vonatkozó korábbi törvények kis kivételtől a neoabszolutizmus korában is hatályban maradtak, sőt a céhrendszer is felszámolásra került, teljes mértékben biztosítva az iparszabadságot.[174] A Kiegyezéshez vezető politikai folyamatok azonban az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokkal 1861-ben visszaállították a tradicionális magyar magánjog hatályát[175] a korábbi Erdélyi Nagyfejedelemség területe kivételével,[176] így a magánjogi és a kereskedelmi jogi kodifikáció kérdése ismét nyitott kérdéssé vált.
Az 1867-ben megalakult Osztrák-Magyar Monarchia[177] korában az egységes magánjogi kodifikáció újra napirendre került, azonban különösen, de nem kizárólagosan az Osztrák Polgári Törvénykönyv erőszakos bevezetésének keserű emléke, a történeti jogi iskola hatása, a magyar történeti magánjog magas szintű művelése, hagyományai és értékei okán a különböző törvénytervezetek megalkotása ellenére[178] általános magánjogi kódex elfogadására végül nem került sor.[179] Az általános magánjogi kodifikáció elvi kérdése mellett ugyanakkor egyre hangsúlyosabban jelentkezett a kereskedelem és a kereskedelmi jog új alapokra helyezésének kihívása, elvégre a Kiegyezés ebben az összefüggésrendszerben valójában a reform-
- 66/67 -
kor tényleges lezárásaként volt értelmezhető,[180] amelyben közjogi oldalról az ország integritása és stabilitása, alkotmányossága a magyar politikai elit és az uralkodó és Ausztria megegyezésével helyreállt,[181] ugyanakkor a magánjogi viszonyokat illetően azok rendezésére is tiszta alapokat teremtett, és a stabilitásból fakadóan fellendülő gazdasági élet nem érhette be az egy nemzedékkel korábban elfogadott törvények elavult kereteivel. Másképpen megfogalmazva a fentieket, valójában a politikai és gazdasági realitás valós igényei álltak szemben a kodifikáció elvi kérdésében elfoglalt álláspontokkal, elvégre a legfontosabb közjogi kérdések sikeres lezárása elvi síkon mindenképpen felvetette az általános magánjogi kodifikáció kérdését, és gyakorlati szinten egyre inkább sürgetővé váltak a gazdasági kérdések törvényhozási válaszai[182] amely kiindulópontokat összefoglaló jelleggel a pesti kereskedő testület Képviselőházhoz címzett észrevételei ragadták meg.[183]
A gazdasági realitás, pontosabban annak nyomása tehát az általános magánjogi kodifikáció elvi kérdésétől a kormányzatot és a törvényhozást a kereskedelmi jog kodifikáció irányába mozdította el, amelyet Gorove István miniszter már a dualizmus első évében elismert, és már 1868. április 18-án kezdeményezte egy kereskedelmi törvény megalkotását.[184] A korabeli képviselőházi vitanapok naplóit áttekintve rajzolódik ki a fentiek szerinti értékválasztások sokasága, amelyek közül Tisza László képviselő a jogegyenlőségen alapuló alkotmányos rend, az osztrák anyagi helyett eredeti magyar anyagi jogi jogalkotás, az országon belüli partikularizmus felszámolása sarokpontjait emelte ki.[185] A gazdasági realista álláspontot, jogalkotási kiindulópontokat és aktorokat Hodosiu József képviselő foglalta össze valójában a teljes jogrendszer megújításának szorgalmazásával, amikor kijelentette: "[...] azért nincs hitelünk és nem emelkedik a hitel, mert [...] nincsenek törvénykönyveink, nincsenek polgári, büntető, kereskedelmi törvényeink; és én csodálkozom hogy a törvények ily hiányában még annyi hitelünk is van, a mennyi van, [...].[186] Az általános kodifikációs
- 67/68 -
kényszer Hodosiu József által körülírt tág rendszerét Horn Ede képviselő a gazdasági életre összpontosítva pedig oly módon foglalta össze, hogy "[...] az ipar fejlődjék, mindenesetre szüksége van szabadságra, s jó, czélszerü, fölvilágosult törvényre. [...] Magyarországon még most is uralkodik a czéhrendszer, és uralkodnak mindenféle elavult törvények [...]. De nemcsak hogy ipartörvényünk nincs, a kereskedelmi törvény szintén hiányzik, mire pedig igen nagy szükségünk volna. Azt fogják mondani, hogy a kereskedelmi törvény nagy, tágas munkálat, melyet nem lehet egy-két év alatt elkészíteni. Azt hiszem, hogy egy-két év alatt igen sokat lehet tenni, hogyha rendszer és szorgalom van. [...] Fájdalom, nálunk olyan törvények szabályozzák a részvénytársulatokat, hogy az ember alig tudja meghatározni: vajon nevetni, vagy boszankodni kell-e ezen elavult dolgokon? [...] Azt gondolom tehát, e tekintetben szintén kötelessége volna a kereskedelmi minisztériumnak: végre-valahára az európai műveltség és szabadelvüség színvonalára emelni Magyarországot. [...].[187]
Az általános magánjogi kodifikációval szemben tehát a kereskedelmi jogi szabályozással kapcsolatban alapvető konszenzus volt fellelhető a törvényhozás padsoraiban,[188] így a kodifikációs munkálatok hamarosan megkezdődhettek. Az értékválasztások tekintetében Zichy József gróf miniszter egyszerre jelölte meg a sajátos magyar viszonyok és örökség felvállalását, illetve a külföldi modellek felhasználását, különösen arra tekintettel, hogy a korabeli kereskedelem már nemzetközi jelleget hordozott magában és ekként segíthette elő egy új törvény Magyarország gazdasági szerepvállalását a nemzetközi piacokon.[189] A kodifikációs munkálatok részletes történetét és értékválasztásait a báró Simonyi Lajos miniszter által 1875. április 2-án benyújtott törvényjavaslat indokolása foglalta össze.[190] Az indokolás megfogalmazása szerint a törvény megalkotását a hazai és nemzetközi gazdasági élet szereplői egyaránt sürgették, amely jogalkotási folyamatban a külföldi jog recepciója és az az önálló törvényalkotás egyensúlyára való törekvés nézőpontjai egyszerre jelentek meg, különösen annak tükrében, hogy a magyar kereskedelmi forgalom ekkor már az európai piacon is megjelent.[191] A törvényhozás ennek megfelelően kérte fel
- 68/69 -
Apáthy Istvánt a jogszabályszöveg megalkotására azzal, hogy bár mintaként az 1861. évi német kereskedelmi törvénykönyvet fogadta el a törvényjavaslathoz, azt nem tekintette kizárólagosnak, hanem a hazai jogfejlődés vívmányai mellett annak megalkotására hatással volt a francia, belga, holland és zürichi kereskedelmi törvények és törvénykönyvek különböző megoldásai, valamint figyelembe vették a hazai közgazdaságtudomány és jogtudomány képviselőinek álláspontjait, az egyetemek és kereskedelmi és iparkamarák, az ügyvédi kar, a társminisztériumok és a horvát társállam észrevételeit egyaránt.[192] A fentiek közül társasági jogi értékválasztási szempontból emelendő ki, hogy az állam ellenőrzési szerepe mellett a jogalkotó kiemelte a vállalkozás szabadságának biztosítását, hangsúlyozva, hogy a törvénynek "[...] más nem lehet a feladata, a társadalom termelő tevékenységét illetőleg, mint arról gondoskodni és olyképen intézkedni, hogy a társadalom minden tagjának adassék meg az alkalom, anyagi, szellemi és tőkeerejét a törvény korlátai közt, szabad tetszése szerint a leggyümölcsözőbben érvényesíthetni. Ez irány eszmének megfelelőleg, a kereskedelem üzése bárkinek, e nemrevaló tekintet nélkül megengedtetik és még a férjes nő teljes kereseti szabadsága biztosittatik."[193]
A fenti alapokon megszerkesztett törvényjavaslatot és a hozzá kapcsolt jelentést a Képviselőház részére 1875. április 20-án nyújtották be,[194] ahol azt 1875. április 24-29. között tárgyalták,[195] végül királyi szentesítést 1875. évi május 16-án nyert.[196] A Kereskedelmi törvényt végül a Képviselőházban 1875. évi május 18-án, a Főrendi Házban 1875. évi május 19-én hirdették ki[197] és ezzel 1875. évi XXXVII. törvénycikként került be a Corpus Iuris-ba.
A fent felvázolt történelmi folyamat eredményeként tehát a Kiegyezést követően politikai és elvi okokból kizárólag a kereskedelmi jog egységes törvénykönyvének megalkotása valósult meg[198] a Kereskedelmi törvény által.[199] A döntően német mintát követő Kereskedelmi törvény[200] - amelynek egyes szakaszai a mai napig hatályban vannak[201] - a teljesség igé-
- 69/70 -
nyével részletesen szabályozta a kereskedői minőséget, a kereskedelmi ügyleteket, a közkereseti társaság, a betéti társaság, a részvénytársaság és a szövetkezet alapításának, működésének, megszűnésének alapvető szabályait,[202] továbbá felállításra kerültek kereskedelmi cégjegyzékek is.[203] Magyarország tehát bár nem rendelkezett polgári törvénykönyvvel, a kereskedelmi jog önálló, a klasszikus és történeti polgári jogtól eltérő szabályozása részleges kodifikációt nyert,[204] és az szervesen illeszkedett a korabeli európai kereskedelmi kodifikációk sorába, lényegében véve leküzdötte a történelmi megkésettséget és hátrányt. A Kereskedelmi törvény értékalapjai és értékválasztásai - illeszkedve az egyetemes jogtörténet fejlődési ívébe - felvállalták a gazdasági tevékenységek kockázatmérséklése és a gazdasági racionalitás szempontjait, egyértelműen elismerték és kodifikálták a tagoktól elkülönült jogi személyiségű jogalanyok és gazdasági társaságok ekkor kiforrott formáit, valamint az alkotmányos alapállással összhangban, az 1848. évi alkotmányos forradalom eredményeként középpontjába a magánjogi szabadság értékeit helyezték, elismerve a vállalkozás szabadságát.
A fenti alapokon a Kereskedelmi törvény hatályba lépését követően a magyar kereskedelmi jog dinamikusan fejlődött, kialakultak és sikeressé váltak azok az jogintézmények, amelyek egy modern kapitalista állam jogát jellemezték, és bár a jogszabály az indokolása szerint is alapvetően a recepció útját követte, mégis szerves fejlődése és a bírói gyakorlata, a tradicionális magyar magánjog, valamint a kereskedelmi szokások hatásai által a magyar nemzeti jog integráns részévé vált az elkövetkező évtizedekben.[205] A Kereskedelmi törvény sikerét gazdasági oldalon igazolja, hogy annak keretei között a magyar gazdaság korábban nem tapasztalt fejlődésen ment[206] keresztül,[207] amelynek eredményei - különösen az épített örökségben, de egyes kereskedelmi márkanevekben - még ma is láthatók. A történeti tények és a jog kontextusában a Kereskedelmi törvény gazdasági életben való alkalmazása, valamint kialakult bírói gyakorlata és tudományos művelése egyértelműen bizonyítja a magyar gazdaság és
- 70/71 -
jog korabeli magas színvonalát, amely nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak volt tekinthető.[208] E fejlődés további elemeként pedig az értékválasztások alapján a törvényben szabályozott megoldások mellett már a XX. század első felében elterjedtek a kor egyéb innovatív megoldásai,[209] amelyek közül különösen a szindikátusi szerződések,[210] valamint az 1905. évi korlátolt felelősségű társaságról szóló törvényjavaslat emelendő ki.[211]
A fenti jogfejlődési ívet az I. világháború csak részben törte meg,[212] így világégés utáni gazdasági válság indokolta innováció és a kereskedelmi jog állandó fejlődésének együttese 1930-ban életre hívta külföldi minták átültetésével, de a magyar jogtudomány korábbi eredményeiből is táplálkozva a kis- és középvállalkozások hatékonyabb piaci szerepvállalásának előmozdítása érdekében a korlátolt felelősségű társaságról szóló jogszabályt,[213] amely: az 1930. évi V. törvénycikk a korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságokról. A korabeli jogtudósok által kialakított, napjainkban is idézett megállapítás szerint a korlátolt felelősségű társaság Janus arcú intézményként,[214] nem más, mint részvénytársaság részvény nélkül, betéti társaság beltag nélkül, közkereseti társaság korlátlan felelősség nélkül és szövetkezet változó tőke nélkül.[215] A törvénnyel egyebekben nemcsak új formákkal gazdagodott a magyar társasági jog, hanem modern alapokra helyeződött e területen a létesítő okiratok rendszere is.[216]
- 71/72 -
A II. világháborút követően kiépült[217] centralizált,[218] szovjet típusú államberendezkedés a gazdasági társaságokra vonatkozó joganyag gyakorlati térvesztését eredményezte, a magántulajdon talaján álló kapitalista gazdasági rendszert felváltó tervutasításos rendszer[219] - a magántulajdon nélküli magánjog[220] - ideológiai alapon is elvetette a magánjogi társulási lehetőségeket. A folyamat kezdeteként a Szovjetunió különböző egyezményekkel, illetve szovjet-magyar vegyesvállalatokkal a teljes magyar gazdaságot saját érdekszférájába vonta,[221] amelynek betetőzését, a magyar gazdaság teljes szovjet alárendeltségbe vetését végül az 1949-ben megalapított Kölcsönös Gazdaság Segítségnyújtás Tanácsa, azaz a KGST tagsága jelentette,[222] miközben az államosítások gyakorlatilag felszámolták a korábbi magántulajdonon alapuló gazdasági rendet,[223] a magyar társasági jogot így letérítette az európai jogfejlődés útjáról.
Az államszocializmus természetéből fakadóan a szükséges magánjogi és tulajdonjogi alapok hiányoztak,[224] a társulási szabadság pedig a pénzügyminiszteri hozzájárulás és az ágazati miniszter véleménye okán nem érvényesülhetett, amely alapállás részbeni - de az egységes állami tulajdon szemléletét érintetlenül hagyó[225] - feladására is csak az 1960-as években került sor.[226] A korban a gazdasági életet a pénzügyminisztériumi vállalati törzskönyvbe, később bírósági cégjegyzékbe való bejegyzéssel létrejött - célhozkötöttség elve által alapvetően csak relatív jogképességgel rendelkező[227] - központi, azaz ágazati minisztérium irányítása alatt álló, valamint a tanácsi - állami
- 72/73 -
vállalatok dominálták.[228] Az érett államszocializmus időszakában a fenti merev rendszer kissé lazult,[229] az áttörést e körben az 1977. évi IV. törvény hozta el,[230] amely már elismerte a korábbi tevékenységhez és célhoz kötött relatív jogképesség helyett a jogi személyek abszolút jogképességét.[231]
Az 1980-as évek a magyar társasági jog területén is jelentős változásokat eredményeztek, amelyek első elemeként megjelentek az állami kisvállalatok, a leányvállalatok, és megnőtt a vállalati önigazgatás.[232] Az 1985-től megfigyelhető jelentősebb gazdasági, társadalmi és politikai változások[233] hamarosan egyértelműsítették, hogy az ideológiai alapon szervezett gazdasági rend hosszabb távon fenntarthatatlan, így annak feladása is hamarosan bekövetkezett az első társasági törvény, azaz az 1988. évi VI. törvény által.[234] E törvény 370. § a) és b) pontja már formai értelemben is és egyértelműen hatályon kívül helyezte a Kereskedelmi törvény, illetve az 1930. évi V. törvénycikk esetleg még hatályban lévő, de már évtizedek óta nem élő rendelkezéseit. Az 1988. évi VI. törvény - igaz ekkor még nem általánosságban - már elismerte a társulási szabadság elvét,[235] és mintegy követve a Kereskedelmi törvény hagyományát, szintén a német társasági jogot tekintette mintának, amellyel áttételesen már az európai közösségi társasági jog intézményei is megjelentek a magyar jogban.[236]
A közjogi rendszerváltást követően az új alkotmányos berendezkedés az 1988. évi VI. törvény alapján alakította át - kezdetben vegyesgazdaságként - a magyar gazdaságot,[237] és noha a piaci környezet változásai a jogszabály több módosítását is indokolták, az közel egy évtizedig alkalmas volt a
- 73/74 -
magyar piacgazdaság törvényi alapjainak biztosítására.[238] A megszilárdult társasági jogi környezetet a törvényhozó az 1997. évi CXLIV. törvénnyel helyezte részben új alapokra, és ekkor már egyértelműen az európai integráció célját szem előtt tartva törekedett az európai jogharmonizáció eredményeinek átültetésére.[239] A magyar társasági jog fejlődésének következő elemeként - tartalmilag az 1997-es jogszabály pontosításaként[240] - már Magyarország Európai Unióhoz történt csatlakozását követően került elfogadásra a 2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról.[241] A magyar társasági jog legújabb kori fejlődésére tehát a rendszerváltás óta tudatosan vallott és külpolitikai célként nevesített euroatlanti integráció és annak sikere okán[242] a nemzetközi trendek és az Európai Unió joga is döntő mértékben hatott,[243] a társasági jog új alapokra helyezésével a jogterület napjainkban követi az Európai Unió jogalkotási eredményeit.[244] A társasági jogi kodifikáció Magyarországon tehát szorosan kapcsolódott az alkotmányossághoz való visszatéréshez, és annak sikerét követően az európai integráció folyamatához, olyan különös hangsúllyal, hogy a dualizmus korától eltérően az megelőzte a legfontosabb közjogi jogszabályok 1989-1990. évi megalkotását is. A közjogi átalakulás és a szabadság ismételt értékválasztása ebben a folyamatban ismét előtérbe helyezte egy modern magyar magánjogi kódex megalkotásának történelmi kérdését.[245] E magánjogi kodifikáció azonban nyilvánvalóan más alapokon nyugodott, mint 1848-ban, vagy a dualizmus korában. Az állam szerepének növekedésével, a magánjog közjogiasodásával a klasszikus magánjog egyes céljai, feladatai ekkor már hangsúlyosabban, a dogmatikai kereteken átívelő módon már egyes alkotmányjogi szabályokban is testet öltöttek: pontosan az alkotmányos értékválasztások érvényesülése által.[246] Az alkotmányos értékválasztások magánjogi megjelenése így tartal-
- 74/75 -
mi értelemben is szorosabbá vált, a jogforrási hierarchia formális viszonyát meghaladó kapcsolatot teremtett a magánjog törvényei és az Alaptörvény között.[247] A másfél évtizedes magánjogi kodifikáció ilyen alapokon újította meg a magyar polgári jogot,[248] amelynek egyik jelentős elemeként hatálya alá vonta kereskedelmi jogot és az annak részét képező társasági jogot, értékválasztásának középpontjába az egyéni szabadságot, a magánautonómiát, a jogaival öntudatosan élő polgárt és a professzionális gazdasági szemléletet helyezve.[249] Az új magyar magánjog középpontjába helyezett emberkép mint értékválasztás valójában a közgazdaságtan által kidolgozott és modelljeiben alkalmazott homo oeconomicus alakjára,[250] azaz racionális, saját hasznait és érdekeit felismerni képes, és azok maximalizálásra törekvő észlényre[251] mutat, ekként a kereskedelmi szemléleten nyugvó szabályozási modellváltás[252] lényegét tekintve a magyar magánjogot visszaillesztette az egyetemes és európai társasági jog fejlődésének azon ívébe, ahonnan az a II. világháborút követően kényszerűen kiszakadt, és újjáélesztette a Kereskedelmi törvény idézett és korábban rendkívül sikeres értékalapjait és értékválasztásait.
A fenti alapokon a magyar törvényhozás - a történelmi viharok okozta adósságát 165 évvel később törlesztve - 2013. február ülésén elfogadta[253] a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt, amely az 1848. évi forradalom napja és a jogegyenlőség - és a szabadság ha-
- 75/76 -
gyománya - előtt tisztelegve 2014. március 15-én lépett hatályba.[254] A magyar társasági jog hatályos környezete is ekkor alakult ki, elvégre a jogalkotó a monista kodifikáció álláspontját elfogadva a társasági jogot a Polgári törvénykönyvbe illesztette,[255] illetve felvállalta az európai uniós jog eredményeinek átültetését is.[256] ■
JEGYZETEK
[1] Marx Károly: Széljegyzetek a Német Munkáspárt programjához. In: Kálmán Endre (szerk.): A gothai program kritikája. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1975, 33-35.
[2] Szabó Miklós: Jogi ontológia, avagy "Mi a jog"? In: Szabó Miklós (szerk.): Jogbölcseleti előadások. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1998, 18.
[3] Szabó Miklós: A jogforrás. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog-és államtudományokba. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2001, 33-55.
[4] Bódig Mátyás: Az állami hatalom terjedelme és korlátai. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog-és államtudományokba. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2001, 276.
[5] Szabó Miklós: Ars iuris. A jogdogmatika alapjai. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2015, 225., 240-242., 272-274.
[6] Harmathy Attila: A magyar polgári jogi kodifikáció jelenlegi szakaszairól. In: Grad-Gyenge Anikó (szerk.): Egy új korszak hajnalán. Acta Caroliensa Conventorum Scientiarium luridico-Politicarum VI. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2013, 19-21.
[7] Horváth Barna: A jogelmélet vázlata. Gödöllő - Máriabesnyő, Attraktor, 2004, 19-20., 26-27., 31-105.
[8] Montesquieu: A törvények szelleméről. Budapest, Osiris Kiadó, 2000, 53-54., 450.
[9] Horváth i. m. 191.
[10] Előszó. In: Horváth Pál (szerk.): Egyetemes jogtörténet I. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1997, 13-16.
[11] Szabó Miklós: A jog alkalmazása. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog-és államtudományokba, Miskolc, Bíbor Kiadó, 2001, 141.
[12] T. Kovács Júlia: A belsőjogalkotási eljárás. In: Tóth J. Zoltán (szerk.): Jogalkotástan. Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019, 145-146.
[13] Szabó (2015) i. m. 223-226.
[14] H. Szilágyi István - Loss Sándor: A jogrendszer. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog-és államtudományokba. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2001, 75-76.
[15] Tóth J. Zoltán: A jog statikája - elméleti és dogmatikai alapok (a jog alapfogalmai). In: Tóth J. Zoltán (szerk.): Jogalkotástan. Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019, 24.
[16] Tóth J. Zoltán: A jog dinamikájáról. In: Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége. Acta Caroliensa Conventorum Scientiarum Iuridico-Politicarum XXX. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2020, 129.
[17] Varga Csaba: Mi a jog? És kié a jog? In: Tóth. J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége. Acta Caroliensa Conventorum Scientiarum Iuridico-Politicarum XXX. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2020, 34-45.
[18] Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1996, 4-5.
[19] Lábady Tamás: A magánjog általános tana. Budapest, Szent István Társulat, 2017, 20-21.
[20] Takács Péter: A modern állam. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog-és államtudományokba. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2001, 226.
[21] Kuncz Ödön: A magyarkereskedelmi-és váltójog tankönyve. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1938, 1.
[22] Sándor István: Tanulmányok a társasági jog területéről. Budapest, Patrocinium Kft., 2015, 21-22., 31-64.
[23] Veress Emőd: A társasági jog kialakulása és fejlődése. In: Veress Emőd - Fegyveresi Zsolt - Pál Előd (szerk.): Román társasági jog. Budapest - Kolozsvár, Forum Iuris Könyvkiadó, 2019, 18.
[24] Sándor (2015) i. m. 31-51.
[25] Veress (2019) i. m. 9-13.
[26] Veress (2019) i. m. 9-10.
[27] Veress (2019) i. m. 11-12.
[28] Földi - Hamza i. m. 230-231.
[29] Földi - Hamza i. m. 231-235.
[30] Sándor István: A társasági jog római jogi gyökerei. Gazdaság és Jog, 2000/5, 3-6.
[31] Földi - Hamza i. m. 231., 404., 534-539.
[32] Sándor (2015) i. m. 56.
[33] Sándor (2015) i. m. 54-55.
[34] Sándor (2015) i. m. 56-61.
[35] Veress (2019) i. m. 17-18.
[36] Veress (2019) i. m. 13-23.
[37] Veress (2019) i. m. 18-23.
[38] Sándor (2015) i. m. 22., 59., 63-64.
[39] Földi - Hamza i. m. 536.
[40] Ptk. 3:88. § (2) bekezdés.
[41] Jakab Éva: Oktatási társaság? Szerződési gyakorlat az ókori Rómában. In: Miskolczi-Bodnár Péter - Homicskó Árpád Olivér - Szuchy Róbert (szerk.): 65 Studia in honorem Gyöngyi Harsányi. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2021, 105-106.
[42] Kisfaludi András: A társasági jog helye a jogrendszerben. Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/3, 4.
[43] Földi - Hamza i. m. 105-125.
[44] Gönczi Katalin: A középkori város jogtörténeti aspektusai. In: Gönczi Katalin -Horváth Pál - Stipta István - Zlinszky János (szerk.): Egyetemes jogtörténet I. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 2001, 143-144.
[45] Horváth Attila: A magyar kereskedelmi jog története. In: Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. Budapest, Osiris Kiadó, 2007, 191.
[46] Földi - Hamza i. m. 583-584.
[47] Mátyás Imre: Szemelvények a lex mercatoria történetéből. Miskolci Jogi Szemle, 2024/1, 61-65.
[48] Kuncz i. m. 1-2.
[49] Nagy Ferencz: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve különös tekintettel a birói gyakorlatra és a külföldi törvényhozásokra. I. Kötet. Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. Kiadása, 1904, 9-10.
[50] Mátyás i. m. 64.
[51] Horváth (2007) i. m. 191-192.
[52] Földi - Hamza i. m. 584-585.
[53] Burián László: A lex mercatoria alkalmazása a nemzetközi kereskedelmi jogvitákban. Magyar Jog, 1996/8, 491.
[54] Mátyás i. m. 64-65.
[55] Horváth (2007) i. m. 192-193.
[56] Veress (2019) i. m. 24-28.
[57] Veress (2019) i. m. 23-28.
[58] Sándor (2015) i. m. 22-23.
[59] Veress (2019) i. m. 25.
[60] Veress (2019) i. m. 25-26.
[61] Sándor (2015) i. m. 23-24.
[62] Veress (2019) i. m. 27.
[63] Nagy i. m. 9.
[64] Veress (2019) i. m. 27-28.
[65] Veress (2019) i. m. 29.
[66] Kisfaludi i. m. 5.
[67] Veress (2019) i. m. 33-52.
[68] Sándor (2015) i. m. 65-66.
[69] Kisfaludi i. m. 5-6.
[70] Veress (2019) i. m. 41-49.
[71] Kuncz i. m. 117.
[72] Veress (2019) i. m. 34-37.
[73] Veress (2019) i. m. 34-36.
[74] Sándor (2015) i. m. 27.
[75] Horváth (2007) i. m. 221-222.
[76] Veress (2019) i. m. 34-38.
[77] Veress (2019) i. m. 29-34.
[78] Veress (2019) i. m. 29-34.
[79] Tóth András: A protestáns eszmék hatása a közjóról és a versenyről szóló gondolkodásra. In: Einvág Benjámin Máté - Tóth J. Zoltán (szerk.): 60 Studia in honorem Szilvia Köbel. Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, Budapest, 2025, 245-252.
[80] Ferguson, Niall: A tér és a torony. Hálózatok, hierarchiák és harc a globális hatalomért. Budapest, Scolar Kiadó, 2019, 107-147.
[81] Weber, Max: The protestant ethic and the spirit of capitalism. New York - London, Charles Scribner's Sons - George Allen & Unwin Ltd, 1950, 36-40., 47-54., 75-78., 80-81.
[82] Veress (2019) i. m. 25.
[83] Weber i. m. 21-22.
[84] Földi - Hamza i. m. 583-584.
[85] Sándor (2015) i. m. 66-67.
[86] Takács i. m. 209-225.
[87] Rousseau, Jean- Jaques: A társadalmi szerződés. Bukarest- Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2001, 35-39.
[88] Price, Roger: Franciaország története. Budapest, Maecenas Könyvkiadó- Talentum Kft., 2001, 83-106.
[89] Acemoglu, Daron - Robinson, A. James: Miért buknak el a nemzetek? Budapest, HVG Kiadó Zrt., 2013, 272-282.
[90] Szabó (2015) i. m. 183.
[91] Rousseau i. m. 38-44.
[92] Szabadfalvi József: A nemzet. In: Bódig Mátyás - Györfi Tamás (szerk.): Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei II. Alapelvek és alapintézmények. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2002, 251-254.
[93] Veress Emőd: Fejezetek a magyar magánjogi kodifikáció történetéből. Európai kitekintéssel. Kolozsvár, Forum Iuris Könyvkiadó, 2022, 16-23.
[94] Sándor (2015) i. m. 27-28.
[95] Kuncz i. m. 5-7.
[96] Veress (2022) i. m. 85-137.
[97] Tóth (2020) i. m. 146-147.
[98] Sándor (2015) i. m. 65-66.
[99] Veress (2019) i. m. 52-54.
[100] Kuncz i. m. 117.
[101] Nagy i. m. 13.
[102] Sándor (2015) i. m. 27-30., 71-79.
[103] Hellwege, Phillip: Allgemeines Landrecht für die Preufíischen Staaten. In: Basedow, Jürgen - Hopt, Klaus J. - Zimmermann, Reinhard (eds.): Handwörterbuch des Europäischen Privatrechts, vol. I. Tübingen, Mohr Siebeck Verlag, 2009, 50-55.
[104] Nagy i. m. 14.
[105] Verebics János: Társasági jog az első Gt. előtt. Gazdaság és Jog, 2019/2, 1.
[106] Sándor (2015) i. m. 106-125.
[107] Nagy i. m. 16.
[108] Sándor (2015) i. m. 91-104.
[109] Nagy i. m. 14.
[110] Képes György: "Németország legfontosabb és legsikeresebb exportcikke a jog területén:" A korlátolt felelősségű társaság. Jogtörténeti Szemle, 2025/1, 39-45.
[111] Veress (2019) i. m. 55-56.
[112] Földi - Hamza i. m. 583-584.
[113] Szikora Veronika: A társasági jog és a Polgári Törvénykönyv kodifikációjának összefüggései. In: Vékás Lajos (szerk.): Fejezetek a Polgári Törvénykönyv keletkezéstörténetéből. Budapest, Magyar Közlöny Lap és Könyvkiadó Kft., 2018, 94-100.
[114] Veress (2022) i. m. 35-40.
[115] Sándor (2015) i. m. 192-193.
[116] Veress (2022) i. m. 40.
[117] Szikora i. m. 102-108.
[118] Veress (2022) i. m. 40.
[119] Szabó Béla: Ius commune hajdan és majdan. In: Szabó Miklós (szerk.): Jogbölcseleti előadások. Miskolc, Bíbor Kiadó, 1998, 285-302.
[120] Szabó (1998) i. m. 302-307.
[121] Stipta István: Európai integrációs koncepciók a XX. században. In: Gönczi Katalin -Horváth Pál - Révész T. Mihály - Stipta István - Zlinszky János (szerk.): Egyetemes jogtörténet I. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1999, 298-310.
[122] Szente Zoltán: Európai alkotmány-és parlamentarizmus történet 1945-2005. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 379-393.
[123] Mádl Ferenc: Az Európai Gazdasági Közösség joga a vállalatok, beruházások, a tőkepiac, a gazdasági verseny és az állam gazdasági szerepének integrációs szabályozásában. Budapest, Mádl Ferenc Intézet, 2023, 166-171.
[124] Bánrévy Gábor: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, Szent István Társulat, 2016, 68.
[125] Szente i. m. 381.
[126] Bánrévy i. m. 68.
[127] Mádl i. m. 177-180.
[128] Sándor (2015) i. m. 149-153.
[129] Tattay Levente: Bevezetés az európai magánjogba. Budapest, Szent István Társulat, 2013, 61-62.
[130] A társasági jogra napjainkban leginkább ható irányelvek közül emelendő ki többek között: az Európai Parlament és a Tanács 2007/36/EK irányelve (2007. július 11.) az egyes részvényesi jogok gyakorlásáról a tőzsdén jegyzett társaságokban; az Európai Parlament és a Tanács 2009/102/EK irányelve (2009. szeptember 16.) a társasági jog területén az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságokról; az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1132 irányelve (2017. június 14.) a társasági jog egyes vonatkozásairól; az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/828 irányelve (2017. május 17.) a 2007/36/EK irányelvnek a hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzése tekintetében történő módosításáról.
[131] Sándor (2015) i. m. 150-151.
[132] Mádl i. m. 179-180.
[133] Bánrévy i. m. 68-69.
[134] Sándor (2015) i. m. 148-171.
[135] Sándor (2015) i. m. 155-157., 172-179.
[136] Szikora i. m. 101-102.
[137] Veress (2019) i. m. 90-91.
[138] Mezey Barna: Előszó. In: Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. Budapest, Osiris Kiadó, 2007, 9.
[139] Horváth (2007) i. m. 192-199.
[140] Horváth (2007) i. m. 199.
[141] Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2000, 54-56.
[142] Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány-és jogtörténet. Budapest, Politzer Zsigmond és fia jogi könyvkereskedés kiadása, 1946, 64-75.
[143] Timon Ákos: Magyar Alkotmány-és jogtörténet különös tekintettel a nyugati államok jogfejlődésére. Budapest, Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája, 1903. 132., 140., 146-154, 205-206., 294-295.
[144] Kuncz i. m. 9.
[145] Máthé Gábor: Közép-Európa újkori születése. A magyar közjog elemi forrásai 1620. század. Budapest, Gondolat Kiadó, 2021, 29-32., 34-35.
[146] Timon i. m. 521-526.
[147] Béli i. m. 69-71., 307-309.
[148] Képes György: A magyar kereskedelmi jogi kodifikáció előtörténete 1792-ig. In: Mezey Barna (szerk.): Kölcsönhatások. Európa és Magyarország a jogtörténelem sodrásában. Budapest, Gondolat Kiadó, 2021, 106-161.
[149] Veress (2022) 27-30., 46., 86-88.
[150] Fónagy Zoltán: A bomló feudalizmus gazdasága. In: Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2019, 26-34.
[151] Képes (2021) i. m. 161-163.
[152] Nagy i. m. 19-20.
[153] Képes (2021) i. m. 164.
[154] Heil Kristóf Mihály: Adalékok a magyar borkereskedelem történetéhez. Törvényjavaslatok és tervezetek a 18-19. század fordulóján és a reformkor elején. In: Mezey Barna (szerk.): Kölcsönhatások. Európa és Magyarország a jogtörténelem sodrásában. Budapest, Gondolat Kiadó, 2021, 127.
[155] Nagy i. m. 20.
[156] Novotni Zoltán: A kodifikált társasági jog, mint a magyar polgári jog megújulásának eszköze. Jogtudományi Közlöny, 1989/február, 65.
[157] Nagy i. m. 20-21.
[158] Veress (2019) i. m. 59.
[159] Vécsey Tamás: Széchenyi és a magyar magánjog. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1895, 9-34.
[160] Horváth (2007) i. m. 203.
[161] 1836. évi XXVI. törvénycikk 2. § A részvényes társaság költségén Buda és Pest között építendő állandó hidon [...] hidvámot kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik.
[162] Nagy i. m. 21-22.
[163] Az ekkor elfogadott jogszabályok közül emelendő ki a kereskedőkről szóló 1840. évi XVI. törvénycikk, a gyárok jogviszonyairól szóló 1840. évi XVII. törvénycikk, a közkeresetre összeálló társaságok jogviszonyairól szóló 1840. évi XVIII. törvénycikk, a kereskedői testületekről és az alkuszokról szóló 1840. évi XIX. törvénycikk és a csődületről szóló 1840. évi XXII. törvénycikk.
[164] Apáthy István: Kereskedelmi jog a magyar kereskedelmi törvény alapján tekintettel a nevezetesebb európai törvényekre. Budapest, Eggenberger-féle Könyvkereskedés, 1876, 42-43.
[165] Veress (2019) i. m. 59-65.
[166] Fónagy i. m. 37-56.
[167] Eckhart i. m. 417-420.
[168] Veress (2022) i. m. 46.
[169] Novotni i. m. 65-66.
[170] Eckhart i. m. 425-426.
[171] Béli i. m. 308-312.
[172] Homoki-Nagy Mária; A nemesi magánjog szabályainak tovább élés a neoabszolutizmus idején. In: Mezey Barna (szerk.): Kölcsönhatások. Európa és Magyarország a jogtörténelem sodrásában. Budapest, Gondolat Kiadó, 2021, 131.
[173] Veress (2022) i. m. 89-91.
[174] Csorba László: Az önkényuralom kora (1849-1867). In: Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2019, 296-297., 301-302.
[175] Béli i. m. 313-316.
[176] Veress (2022) i. m. 90-96.
[177] Eckhart i. m. 428-432.
[178] Béli i. m. 316.
[179] Szladits Károly: A magánjog fejlődése. In: Szladits Károly (főszerk.): Magyar Magánjog, Általános rész, Személyi Jog. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1941, 94-97.
[180] Schlett István: Eötvös József. Budapest, Gondolat Kiadó, 1987, 230.
[181] Révész T. Mihály: Andrássy Gyula útja a miniszterelnökségig. In: Homoki-Nagy Mária: Emlékkönyv dr. Ruszoly József 70. születésnapjára. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2010, 790-791.
[182] KN-1865-I. 160-162., KN-1865-II. 123., KN-1865-VI. 173, 183-184., 226-228.
[183] KI-1869-III. 286 iromány. 130-132.
[184] KN-1865-VII. 102, 119.
[185] KN-1865-XI. 428.
[186] KN-1869-II. 293.
[187] KN-1869-XII. 279.
[188] FI-1872-I. XXI. iromány - Válaszfelirat végleg elfogadott szövege: Felséges Császár és Apostoli Király! 58.
[189] KN-1872-IV. 366.
[190] KI-1872-XXV. 106-199.
[191] KI-1872-XXV. 196.
[192] KI-1872-XXV. 196-197.
[193] KI-1872-XXV. 198.
[194] KN-1872-XVI. 195.
[195] KN-1872-XVI. 270-345.
[196] FI-1872-VIII. 302.
[197] KI-1872-XXVIII. 325-399.
[198] Veress (2022) i. m. 96-98.
[199] Apáthy i. m. 43-45.
[200] Nagy i. m. 21-25.
[201] 1875. évi XXXVII. törvény kereskedelmi törvény 291-298. §§
[202] Apáthy i. m. 45-49.
[203] Nagy i. m. 95-107.
[204] Horváth (2007) i. m. 194-195.
[205] Kuncz i. m. 10-11.
[206] Kövér György: Piaci hullámzások és gazdasági növekedés. In: Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2019, 330-359.
[207] Verebics i. m. 1.
[208] Veress (2022) i. m. 96-109.
[209] Kuncz i. m. 120-132.
[210] Veress Emőd: A szindikátusi szerződés. Budapest, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft. - Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2020, 31-46.
[211] Képes György: Az első magyar törvénytervezet a korlátolt felelősségű társaságról. Jogtörténeti Szemle, 2022/3, 26-35.
[212] Szladits i. m. 102-105.
[213] Horváth (2007) i. m. 209-210.
[214] Kuncz i. m. 119.
[215] Majoros Tünde: A magyar társasági jog történeti fejlődése. In: Majoros Tünde (szerk.): Gazdasági társaságok a Polgári Törvénykönyvben. Budapest, Patrocinium, 2016, 18.
[216] Kuncz Ödön: A korlátolt felelősségű társaság szabályozásának alapelvei, Jogállam, 1928/6, 270-288.
[217] Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Budapest, Rubicon-Ház Kft. 2013, 29-146.
[218] Novotni i. m. 66.
[219] Gyarmati i. m. 118-120., 169-180., 282-286., 362-363.
[220] Vékás Lajos: Eörsi Gyula: a professzor és a jogtudós. In: Verebics János (szerk.): Eörsi Gyula emlékkönyv. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., 2018, 27.
[221] Győri Szabó Róbert: A magyar külpolitika története 1848-tól napjainkig. Budapest, Helikon Kiadó, 2011, 156-157.
[222] Győri Szabó i. m. 197-198.
[223] Veress Emőd: A szovjet típusú diktatúrák államosításai Kelet-közép Európában: értelmezési keretek. In: Mezey Barna (szerk.): Kölcsönhatások. Európa és Magyarország a jogtörténelem sodrásában. Budapest, Gondolat Kiadó, 2021, 332., 337350.
[224] Vékás (2018) i. m. 27.
[225] Eörsi Gyula: A gazdaságirányítás új rendszerére áttérés jogáról. Budapest, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, 1968, 35-48.
[226] Novotni i. m. 66.
[227] Eörsi i. m. 199-218.
[228] Sárközy Tamás: Az állami vállalatok jogi helyzete Magyarországon. In: Szikora Veronika (szerk.): Állami vállalatok nemzetközi összehasonlításban. Budapest, Magyar Közlöny-és Lapkiadó Kft. 2019, 436-441.
[229] Novotni i. m. 66.
[230] Verebics i. m. 545-546.
[231] Sárközy i. m. 441-444.
[232] Sárközy i. m. 445-447.
[233] Győri Szabó i. m. 325-329.
[234] Majoros i. m. 19.
[235] Novotni i. m. 66.
[236] Miskolczi Bodnár Péter: A társasági jog 15 éves fejlődése. In: Miskolczi Bodnár Péter: Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követő hazai és európai jogfejlődés. Budapest, Wolters Kluwer Hungary Kft., 2020, 257.
[237] Sárközy i. m. 447-448.
[238] Majoros i. m. 19.
[239] Majoros i. m. 19.
[240] Sárközy Tamás: A harmadik Gt. - a fontolva haladás törvénye. Gazdaság és Jog, 2006/6-7, 3-10.
[241] Majoros i. m. 20.
[242] Győri Szabó i. m. 347., 354., 360., 364-365., 375., 379.
[243] Miskolczi Bodnár i. m. 263.
[244] Harmathy Attila: A magyar polgári jogi kodifikáció jelenlegi szakaszairól. In: Grad-Gyenge Anikó (szerk.): Egy új korszak hajnalán. Acta Caroliensa Conventorum Scientiarium Iuridico-Politicarum VI. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2013, 17., 20.
[245] Sándor (2015) i. m. 183-193.
[246] Harmathy Attila: Alkotmányjog-polgári jog. In: Csehi Zoltán - Schanda Balázs -Sonnevend Pál (szerk.): Viva vox iuris civilis. Tanulmányok Sólyom László tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2012, 421-422.
[247] 8/2014. (III. 20.) AB határozat.
[248] Nótári Tamás - Fazekas Judit: Bevezetés. In: Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja I. kötet. Budapest, Opten Informatikai Kft., 2014, 74-79.
[249] Boóc Ádám: Gondolatok az alapelvek szerepéről Magyarország új Polgári Törvénykönyvében. In: Grad-Gyenge Anikó (szerk.): Szociális elemek az új Ptk.-ban. Acta Caroliensia Conventorum Scientiarum Iuridico-Politicarum VII. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2013, 13.
[250] Csöndes Mónika: A szerződésszegési jog előreláthatósági korlátjának joggazdaságtani modellje és annak jogi kritikája. Állam-és Jogtudomány, 2014/1, 20-24.
[251] Deli Gergely - Kemény Gábor: Bevezetés. In: Deli Gergely - Kemény Gábor - Tóth József (szerk.): Bevezetés a jog viselkedési közgazdaságtani elemzésébe. Budapest, Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., 2020, 17-18.
[252] Kemenes István: Értékőrzés az új Polgári Törvénykönyv szerződési jogában. In: Csehi Zoltán - Koltay András- Landi Balázs - Pogácsás Anett (szerk.): (L)ex cathedra et praxis- Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2014, 145-146.
[253] Nótári - Fazekas i. m. 78.
[254] Vékás Lajos: Bevezetés. In: Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. Budapest, CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., 2013, 15-18.
[255] Vékás Lajos: Tíz éves az új Polgári Törvénykönyv. In: Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): 10 éves a Polgári Törvénykönyv. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2024, 211-215.
[256] Osztovits András: Uniós hatások az új Ptk.-ban. In: Grad-Gyenge Anikó (szerk.): Egy új korszak hajnalán. Acta Caroliensa Conventorum Scientiarum Iuridico-Politicarum VI. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2013, 33-34.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens (KRE ÁJK).
Visszaugrás
