1) Az Európai Unió 25 tagállamának erre felhatalmazott képviselői több éves előkészítő munka és vita[1] után 2004. október 29-én Rómában aláírták az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló Szerződést (a továbbiakban: Szerződés-t, vagy Alkotmány-t), amelynek hatályba lépésével hatályukat veszti az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSZ), az Európai Közösségről szóló Szerződés (a továbbiakban: EKSZ), valamint az Alkotmányhoz csatolt 36. kiegészítő Jegyzőkönyv szerint módosulnak az Európai Atomenergia Közösség létrehozásáról szóló Szerződés (a továbbiakban: EAKSZ) rendelkezései is. Minthogy nem szakadt meg az EU működésének folyamatossága, a jelenleg hatályos EUSZ 48. cikkelye szerint az Unió alapját képező szerződések módosításai (vagy helyettük új szerződések) csak azt követően léphetnek hatályba, ha azokat alkotmányos követelményeinek megfelelően valamennyi tagállam megerősítette. Csak ezt ismétli meg az Alkotmány 447. cikkelye, miszerint a Szerződést (Alkot-
- 177/178 -
mányt) a Magas Szerződő Felek alkotmányos követelményeiknek megfelelően megerősítik. A Szerződés 2006. november 1-jén lép hatályba, feltéve, hogy valamennyi megerősítő okiratot az Olasz Köztársaság Kormányánál letétbe helyezték, illetve ennek hiányában az azt követő második hónap első napján, hogy az utolsó aláíró állam is letétbe helyezte megerősítő okiratát.
Amennyiben a Szerződés (Alkotmány) hatályba lép, a Szerződés rendes felülvizsgálati eljárásban történő módosítására is majd megfelelő javaslat alapján, ha a megvitatással az Európai Tanács egyetért, esetleg egy "alkotmányozó" Konvent előkészítése után, a tagállamok kormányai képviselőinek konferenciáján közös megegyezéssel születhet megállapodás, úgy, hogy a módosítások hatályba lépéséhez ilyenkor is szükség lesz valamennyi tagállam részéről alkotmányos követelményeiknek megfelelő megerősítésre. Az újonnan kilátásba helyezett egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban a módosítás hatályba lépésének ugyancsak előfeltétele, hogy az Európai Tanács Alkotmány III. részének III. címét (Belső politikák és tevékenységek) módosító, Unió hatáskörét nem növelő és egyhangúlag hozott európai határozatát a tagállamok saját alkotmányos követelményeik szerint jóváhagyják. Ehhez hasonlóan az Alkotmány III. részének (Az Unió politikái és működése) szabályai közül a Tanács számára egyhangú helyett - néhány kivétellel - minősített többségű határozathozatalt, különleges törvényalkotási eljárás helyett rendes törvényalkotási eljárást lehetővé tevő alkotmánymódosítást az Európai Tanács egyhangú európai határozattal az Európai Parlament tagjai többségének egyetértését követően csak akkor fogadhatja el, ha ez ellen bármely nemzeti parlament az ilyen kezdeményezésről hozzá küldött értesítés időpontjától számított hat hónapon belül nem emel kifogást. Egészen kivételes, hogy speciális szabályok alapján az Alkotmány egyes külön megjelölt rendelkezéseinek megváltoztatása tekintetében bármely tagállam saját alkotmányos szervei részéről utólagos vagy előzetes jóváhagyásra, esetleg népszavazásra ne lenne szükség. (Ld. pl. 243. vagy 274. cikkelyeket.)
2) Az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló Szerződés előkészítésének Záróokmányába (a továbbiakban: Záróokmányba) foglalt, Alkotmányhoz fűzött 30. Nyilatkozat azt mutatja, hogy számoltak a ratifikációs folyamat során esetleg felmerülő nehézségekkel is. Ezért a tagállamok kormányképviselőinek 2003. szeptember 30-án Brüsszelben összehívott konferenciája a Nyilatkozatban megállapította, hogy amennyiben az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló Szerződés aláírásától számított két év elteltével azt a tagállamok négyötöde megerősítette, és egy vagy több tagállam nehézsé-
- 178/179 -
gekbe ütközik a megerősítés lebonyolításában, a kérdést az Európai Tanács elé terjesztik.
A parlamenti, illetve népszavazás közbejöttével történő ratifikáció 2004. novemberében Litvániában megkezdődött, más tagállamokban folytatódott, míg az Alkotmány jóváhagyását először 2005. májusában Franciaországban ügydöntő, majd röviddel utána Hollandiában - valójában csak találgatni lehet, hogy elsősorban milyen megfontolások alapján - véleménynyilvánító népszavazással elutasították. Ebben a helyzetben több tagállamban kérdésessé vált, hogy a még ratifikációs eljárás előtt álló országokban folytatódjék-e az Alkotmány ratifikálása? Mi a teendő? Az Európai Tanács 2005. június 16-17-i brüsszeli ülésén azután úgy döntött, hogy a Szerződés, illetve a feltétlenül szükségesnek tartott alkotmányos újítások megmentését szem előtt tartva értékelik a további lehetőségeket és egy év múlva visszatérnek a kérdésre. Addig is eltekintenek az aláírt alkotmányszöveg huszonötös ratifikációjára eredetileg kitűzött 2006. novemberi határidőtől és minden tagállam belátására bízzák, hogy adottságaitól függően felfüggeszti, vagy folytatja-e a tervbe vett ratifikációs eljárást. Több ország részéről jelezték is, hogy pl. nem kerül sor a tervezett népszavazásra, illetve azt elhalasztják. Másutt viszont, így pl. 2005. júliusában Luxemburgban az Alkotmányt végül is sikeres népszavazásra bocsátották. Mindamellett különösen a francia és holland fiaskó után elkerülhetetlenné vált, hogy kormányzati és szakmai körökben minden szempontot figyelembe véve már konkrétan is keressék a Szerződés ratifikációjával kapcsolatos "válsághelyzetből" való kilábalás lehetőségeit.[2]
3) Bár az Európai Unió már a jelenlegi állapotában is rendelkezik egy föderatív állam legalapvetőbb jellemzőivel, a népszavazási kudarcok és az Európai Tanács 2005. júniusi ülésén is megmutatkozó költségvetési patthelyzet nyilvánvalóvá tette, hogy az Unió keretein belül a szorosabb integrációra való törekvés elakadt. Az Alkotmány ratifikációjának két tagállamban való leszavazásával a politikai integráció erősítésének folyamata egy időre valószínűleg megtört. De az Alkotmány ratifikációjának leszavazásától függetlenül az is megállapítható, hogy a tagállamok főleg pénzügyi érdekellentétei miatt nincsenek jó (bár a tagállami szuverenitás védelme szempontjából nem biztos, hogy kívánatos) kilátások arra sem, hogy az Európai Unió az eddigi nagyrészt (egyes tagállamok szerint jelenleg is túlzó mértékű) "szabályozó föderatív állam" gyakorlatától egy pénzügyileg és a szö-
- 179/180 -
vetségi feladatmegoldás tekintetében erősebb integrációt kifejező szövetségi állam irányába észrevehetően elmozduljon. Jelenleg ugyanis pl. még az a helyzet, hogy az Európai Unióban az uniós költségvetésen a tagállamok bruttó hazai termékének (GDP-nek) megfelelő összeg csak valamivel több mint 1%-a, míg a gazdasági szempontból összehasonlítási alapul vehető Amerikai Egyesült Államokban már több mint 10%-a "folyik át".
4) Az Alkotmány ratifikációjával kapcsolatos bizonytalanságok következtében nehéz belátni, hogy az új tagállamokkal megnövekedett Európai Unióban a közeljövőben lesznek-e az EU alkotmányos berendezkedését érintő jelentős változások, vagy az EU még hosszabb ideig lényegileg a hatályos "alkotmányos szerződések" szerint[3] funkcionál tovább. Mindenesetre a ratifikációs folyamat még nem állt le, márcsak ezért is érdemes részletesebb vizsgálat tárgyává tenni, hogy az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló Szerződés milyen jelentősebb alkotmányjogi változásokat tartott szükségesnek, illetve helyezett kilátásba.[4]
1) Az EUSZ 6. cikkelyének (1) bekezdése szerint az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása, valamint a jogállamiság elvein alapul, mely alapelvek közösek a tagállamokban. Ehhez képest az Unió alkotmányos értékeit a Szerződés 2. cikkelye már úgy fogalmazza meg, hogy az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - beleértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.
2) Az Unió - épp úgy, mint az EUSZ hatályos szabályai szerint - elvileg nyitott bármely európai állam előtt, amely tiszteletben tartja a Szerződés-
- 180/181 -
ben előbbiek szerint átfogalmazott alkotmányos értékeket, és elkötelezett azok közös érvényesítése mellett. A ratifikációra váró szabályozás maga is konkrétan számol már az Unió közeli bővítésével, amikor a Szerződés 34. kiegészítő Jegyzőkönyvéhez fűzött, Záróokmányba foglalt 40. Nyilatkozatban Bulgária és Románia 2009. évi európai parlamenti választások előtti csatlakozása esetére megállapítja, hogy ezek az országok 2009-ig az Európai Parlamentben mennyi képviselői hellyel, illetve az Európai Tanácsban és a Tanácsban (Miniszterek Tanácsában) 2009. október 31-ig a minősített többséget igénylő szavazásnál hány szavazattal rendelkeznek. Az Unióba való felvétel egyébként a hatályos szabályozáshoz hasonló módon történhet. Minden olyan európai állam, amely az Unió tagjává kíván válni, erre irányuló kérelemmel fordulhat a Tanácshoz. A kérelemről értesíteni kell az Európai Parlamentet és a nemzeti parlamenteket. A Tanács a Bizottsággal folytatott konzultációt és az Európai Parlament tagjai többségével elfogadott egyetértést követően egyhangúlag határoz. A felvétel feltételeit és részletes szabályait a tagállamok és a felvételét kérő állam közötti megállapodás rendezi. Ezt a megállapodást alkotmányos követelményeiknek megfelelően valamennyi szerződő államnak meg kell erősítenie.
A hatályos rendelkezésektől némileg eltérő szabályok szerint az Alkotmányban megfogalmazott alkotmányos értékek megsértése esetén a Szerződés alapján is lehetőség nyílik majd a tagállamok Alkotmány alkalmazásából származó egyes jogainak felfüggesztésére. Megfelelő eljárás után ugyanis a tagállamok egyharmadának kezdeményezése vagy a Bizottság javaslata alapján az Európai Tanács, miután az érintett államot felkérte észrevételei benyújtására, európai határozatban megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti az említett alkotmányos értékeket. Ilyenkor az Európai Tanács az Európai Parlament leadott szavazatok kétharmados, egyben abszolút többséggel elfogadott egyetértése után egyhangúlag dönt. A megállapítást követően pedig a Tanács minősített többséggel felfüggesztheti az érintett tagállam Alkotmány alkalmazásából származó egyes jogait, köztük a Tanács e tagállamot képviselő tagját megillető szavazati jogokat. A Tanács később - amennyiben az elrendelésükhöz vezető körülményekben változás következett be - a hozott intézkedéseket minősített többséggel megváltoztathatja, vagy visszavonhatja.
A Szerződés újítása, hogy szabályozza az Unióból való rendezett kilépés lehetőségét is. Erre úgy kerülhet sor, hogy a kilépést elhatározó állam erre vonatkozó szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Ezt követően az Európai Tanács iránymutatásai alapján az Unió tárgyalásokat folytat és az Unió nevében - az Európai Parlament egyetértését követően - a Tanács megál-
- 181/182 -
lapodást köt az adott állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák a kilépés részletes szabályait. Más megegyezés híján az Alkotmány a megállapodás hatályba lépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a tagállam bejelentésétől számított két év elteltével az érintett államra többé nem alkalmazható.
1) Az Európai Unió a tagállamok által Szerződésben (Alkotmányban) ráruházott hatáskörök keretein belül, az abban foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében járhat el. Az uniós szervek szabály szerint csak olyan tevékenységi körökben (tárgykörökben) alkothatnak jogszabályt, köthetnek nemzetközi megállapodást, hozhatnak jogi kötelező erővel rendelkező egyedi döntéseket, adhatnak ki jogilag formálisan nem kötelező, esetleg eltérő elnevezésű orientáló normákat, illetve használhatnak egyéb eszközöket, amelyeket az Alkotmány meghatároz. Minden olyan hatáskör, amelyet az Alkotmány nem ruház át az Unióra, a tagállamoknál marad. Ezt a hatásköri korlátozást azonban a hatályos szabályozáshoz hasonlóan, de szélesebb körben "feloldja" az Alkotmány 18. cikkelyének rendelkezése, miszerint abban az esetben, ha az uniós politikák (tevékenységi körök) keretében az Unió fellépése bizonyul szükségesnek ahhoz, hogy az Alkotmányba foglalt célkitűzések valamelyike megvalósuljon, és az Alkotmány nem biztosítja a szükséges hatáskört, a Tanács (Miniszterek Tanácsa) az Európai Bizottság javaslata alapján, a nemzeti parlamentek tájékoztatását és az Európai Parlament egyetértését követően egyhangúlag elfogadja a megfelelő intézkedéseket. Ezek azonban nem eredményezhetik a tagállamok jogának harmonizációját olyan területeken, ahol ezt az Alkotmány kizárja.
A hatáskörök gyakorlása tekintetében a hatályos szabályozáshoz hasonlóan az Alkotmány is alapelvként kezeli a szubszidiaritás és az arányosság elveit. A szubszidiaritás elvének megfelelően azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a megtenni szándékozott intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók. Az elv érvényesítésének ellenőrzése szempontjából egyébként igen jelentősnek mondható újítás, miszerint az Alkotmány hatályba lépése esetén a nemzeti parlamen-
- 182/183 -
tek a részükre tájékoztatási célból kötelezően megküldendő európai törvényalkotási aktusok tervezeteiről szabály szerint hat héten belül indokolt véleményt nyilváníthatnak arról, hogy a törvényalkotási aktus tervezete összhangban van-e a szubszidiaritás elvével. Amennyiben a nemzeti parlamenteket megillető, tagállamonként 2-2 szavazatból adódó szavazatok együttes összegének legalább egyharmada (kivételesen egynegyede) nemleges, a tervezetet a Szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló 2. kiegészítő Jegyzőkönyv szerint felül kell vizsgálni. Sőt kifejezetten mód nyílhat arra is, hogy a szubszidiaritás elvét megsértő európai törvényalkotási aktust pl. a tagállamok, illetve nemzeti parlamentjeik nevében a tagállamok az Európai Unió Bírósága előtt megtámadják, amely azt quasi "alkotmánybíráskodási" hatáskörében megsemmisítheti.[5] Ami pedig az arányosság elvének alkalmazását illeti, az arányosság elvének megfelelően az Unió fellépése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon, ami az Alkotmány célkitűzéseinek eléréséhez szükséges.
Jelentős előrelépés, hogy az Alkotmány - értelmezési nehézségektől korántsem mentesen - meghatározza az Unió kizárólagos, megosztott és az újonnan kategorizált, ún. támogató, összehangoló és kiegészítő hatáskörének fogalmát, továbbá az ezek alá vont uniós tevékenységi köröket, területeket vagy "politikákat".
Nevezetesen: ha egy meghatározott területen az Alkotmány kizárólagos hatáskört ruház az Unióra, e területen kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust, a tagállamok pedig csak annyiban, amennyiben őket az Unió erre felhatalmazza, vagy ha annak célja az Unió által elfogadott jogi aktusok végrehajtása. Az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik a vámunió; a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása; monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek pénzneme az euro; a tengerek biológiai erőforrásainak megőrzése a közös halászati politika keretében; közös kereskedelempolitika; nemzetközi megállapodás kötése, ha annak megkötését valamely uniós törvényalkotási aktus írja elő, vagy ha az hatásköreinek belső gyakorlásához szükséges, illetve annyiban, amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja; valamint értelemszerűen a közös kül- és az Unió biztonságát érintő politika meghatározása és végrehajtása, ideértve egy közös védelempolitika fokozatos kialakítását is.
- 183/184 -
Ha egy meghatározott területen az Alkotmány a tagállamokkal megosztott hatáskört ruház az Unióra, e területen mind az Unió, mind tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. A tagállamok e hatáskörükkel csak olyan mértékben élhetnek, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta, vagy úgy határozott, hogy lemond hatáskörének gyakorlásáról. A megosztott hatáskörök az Alkotmány szerint a következő fő területekre terjednek ki: belső piac; a szociálpolitikának az Unió politikáival összefüggő vonatkozásai; a gazdasági, társadalmi és területi kohézió; mezőgazdaság és halászat, kivéve a tengerek biológiai erőforrásainak megőrzését; környezet; fogyasztóvédelem; közlekedés; transzeurópai hálózatok; energiaügy; a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége; a közegészségügy terén jelentkező közös biztonsági kockázatok Unió politikáival összefüggő vonatkozásai; valamint a tagállamok hatáskörének sérelme nélkül részben a kutatás, a technológiafejlesztés, űrkutatás, továbbá a fejlesztési együttműködés és humanitárius segítségnyújtás.
Az Unió tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló és kiegészítő hatáskörében csak úgy intézkedhet, hogy az ne vonja el a tagállamok hatáskörét és az uniós politikák keretében Alkotmány felhatalmazása alapján hozott kötelező erejű uniós jogi aktusok ne eredményezzék a tagállamok törvényi, rendeleti, vagy közigazgatási rendelkezéseinek harmonizációját. Az Unió ebben a hatáskörében európai szinten az emberi egészség védelme és javítása; az ipar; kultúra; idegenforgalom; oktatás, ifjúság, sport és szakképzés; polgári védelem; igazgatási együttműködés területén tehet intézkedéseket. Az Unió intézkedésekkel élhet továbbá a tagállamok gazdaság- és foglalkoztatáspolitikájának összehangolására is.
2) A Szerződés nagy mértékben át kívánja alakítani az Unió jogszabályalkotó tevékenységére vonatkozó formákat, hatásköröket és eljárásokat.
Az Unió kötelező erejű jogi aktusai a törvényalkotási aktusokként megnevezett európai törvény és európai kerettörvény, továbbá az európai rendelet és az európai határozat. Megjegyzendő, más kötelező erejű jogi aktusok és a határozatok közötti elhatárolás nem teljesen konzekvens annyiban, hogy az Alkotmány uniós hatásköröket megállapító szabályai szerint pl. a törvény is lehet kivételesen egyedi (ld. egyebek mellett az Alkotmány 279. cikkelyének 3. bekezdését), míg a határozat is sok esetben normatív jellegű (mint említettük, pl. az Európai Tanács európai határozattal bizonyos feltételek megléte esetén akár az Alkotmányt is módosíthatja). Kötelező erejű normatív rendelkezés, vagyis jogszabály azonban minden előbb említett formában megjelenhet.
- 184/185 -
a) Az európai törvény és európai kerettörvény újonnan bevezetésre váró jogszabályi formák, amelyek az Alkotmányban megjelölt tárgykörökben az Alkotmány végrehajtására szolgálnak. Az európai törvény általános hatállyal rendelkező törvényalkotási aktus. Teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Az európai kerettörvény olyan törvényalkotási aktus, amely az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.
Az európai törvények és kerettörvények elfogadását fő szabályként a Bizottság javasolja, kezdeményezi. Az Alkotmányban meghatározott esetekben azonban a tagállamok egy csoportjának vagy az Európai Parlamentnek a kezdeményezése, az Európai Központi Bank ajánlása vagy a Bíróság, illetve az Európai Beruházási Bank kérelme alapján is elfogadhatók. Figyelmet érdemel továbbá, hogy az Alkotmány alapján lehetőség nyílna a népi iniciatíva intézményesítésére is olyan formában, miszerint legalább egy millió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy a Bizottság - hatáskörén belül - terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint az Alkotmány végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség (47. cikkely).
Az európai törvények és kerettörvények kétféle eljárásban fogadhatók el. Ezeket a rendes törvényalkotási eljárás szerint az Európai Parlament és a Tanács (Miniszterek Tanácsa) közösen, a hatályos hasonló szabályozásra alkalmazott terminológiával élve: együttdöntési eljárásban fogadja el. Amennyiben a két szerv - esetleg paritásos bizottságban történő egyeztetést és három olvasatban lefolytatott eljárást követően - nem jut megegyezésre, az adott jogi aktus nem kerül elfogadásra. Az európai törvények és kerettörvények az Alkotmányban külön meghatározott esetekben különleges törvényalkotási eljárásban is elfogadhatók, amikor azokat a Tanács (és esetleg a Bizottság) közreműködésével az Európai Parlament, vagy az Európai Parlament közreműködésével a Tanács fogadja el. Az Alkotmány kevesebb esetben az előbbi (ld. pl. az Alkotmány 330. cikkelyének 2. bekezdését), többször az utóbbi megoldásra nyit lehetőséget. A törvényalkotási eljárásban való közreműködés pedig az Alkotmány különleges törvényalkotási eljárásra felhatalmazó konkrét rendelkezései szerint inkább konzultációs eljárásban, ritkábban egyetértési eljárásban realizálódhat.
b) Az Alkotmány intézményesíteni kíván egy tartalmilag speciális jogszabályi formát, a Bizottság által kiadandó olyan európai rendeletet, ha úgy tetszik: törvényerejű rendeletet, amellyel európai törvény vagy kerettörvény fel-
- 185/186 -
hatalmazására az európai törvények vagy kerettörvények rendelkezéseit - az adott szabályozási terület alapvető elemeinek kivételével - módosíthatja, kiegészítheti. Az európai törvényben vagy kerettörvényben adott felhatalmazásnak azonban kifejezetten meg kell határozni a felhatalmazás céljait, tartalmát, alkalmazási körét, időtartamát és gyakorlásának feltételeit. Ez utóbbiak a következők lehetnek: az Európai Parlament vagy a Tanács úgy határozhat, hogy a felhatalmazást visszavonja; a felhatalmazáson alapuló európai rendelet csak akkor léphet hatályba, ha az Európai Parlament vagy a Tanács az európai törvényben, illetve kerettörvényben előírt határidőn belül nem emel kifogást. Ilyen esetekben az Európai Parlament tagjai többségével, a Tanács pedig minősített többséggel határozhat.
c) A "rendes" európai rendeletek olyan általános hatállyal rendelkező nem törvényalkotási aktusok, amelyek a törvények, illetve az Alkotmány egyes rendelkezéseinek végrehajtására szolgálnak. Az európai rendelet vagy olyan, amely teljes egészében kötelező és valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandó, vagy pedig olyan (lényegében keretrendelet), amely az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja. Rendeleteket az Alkotmányban, illetve törvényben meghatározott esetekben a Tanács (Miniszterek Tanácsa), a Bizottság, továbbá az Euroövezetbe tartozó országok tekintetében az Európai Központi Bank bocsáthatnak ki, de az Alkotmány konkrét hatásköröket megfogalmazó rendelkezései szerint jellemzően a Tanács többször pl. csak az Európai Parlamenttel való konzultáció után.
d) A "normatív" európai határozat teljes egészében kötelező, nem törvényalkotási aktus. Amennyiben külön megjelöli, hogy kik a címzettjei, az európai határozat kizárólag azokra nézve kötelező, akiket címzettként megjelöl. Az Alkotmányban meghatározott esetekben európai határozatokat fogadhat el az Európai Tanács. Az Alkotmányban, illetve törvényben meghatározott esetekben európai határozatokat végrehajtási aktusként kibocsáthat továbbá a Tanács, a Bizottság, továbbá az Euroövezetbe tartozó országok tekintetében az Európai Központi Bank is. Éspedig az Alkotmány rendelkezései szerint esetleg más uniós szervvel való közreműködést, illetve konzultációt követően.
e) Az Alkotmány 39. cikkelye szerint az európai törvényeket és kerettörvényeket, az európai rendeleteket, valamint a külön címzetti kört nem tartalmazó európai határozatokat az Európai Unió Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni. A címzetti kört tartalmazó európai határozatokról a címzetteket értesíteni kell.
- 186/187 -
1) Az Európai Unió alkotmányos szervezetének körét tekintve az Alkotmány csak annyiban helyez kilátásba jelentős változást, hogy rendelkezik egy Európai Ügyészség felállításának lehetőségéről is. Lássunk most több, jelenleg is funkcionáló szervet érintő lényegesebb alkotmányjogi újítást, valamint az Alkotmány Európai Ügyészségre vonatkozó rendelkezéseit.
2) Az Alkotmány alapján az Európai Unió stratégiai döntéshozó szerve továbbra is az Európai Tanács, amely mindenekelőtt megadja az Uniónak a fejlődéséhez szükséges ösztönzést és megállapítja az Unió általános politikai irányait, prioritásait. Rendesen negyedévente ülésezik. Szabály szerint konszenzussal, az Alkotmányban meghatározott esetekben azonban többségi szavazással, pl. a Tanácsra (Miniszterek Tanácsára) is vonatkozó minősített többségű szavazásra irányadó szabályok szerint, illetve kivételesen egyszerű többséggel dönt.
Az Európai Tanács a tagállamok állam-, illetve kormányfőiből, valamint saját elnökéből és a Bizottság (Európai Bizottság) elnökéből áll. Munkájában részt vesz az Unió külügyminisztere is. Az Európai Tanácsban az elnök és a Bizottság elnöke nem szavaz.
Az Alkotmány hatályba lépése esetén egyébként igen lényeges szervezeti újítás lenne az Európai Tanács elnöke tisztségének intézményesítése, aki semmilyen nemzeti tisztséget nem tölthetne be és akit az Európai Tanács minősített többséggel két és fél éves időtartamra választana azzal, hogy a megbízatása egy alkalommal megújítható. Az elnök akadályoztatása vagy súlyos hivatali mulasztása esetén a megbízatását az Európai Tanács ugyanilyen eljárással megszüntetheti. Az elnök funkciója lényegében az Európai Tanács működésének technikai vezetése, a működés folyamatosságának elősegítése, a konszenzuskeresés szorgalmazása, továbbá saját szintjén - különösen az Unió külügyminisztere hatáskörének sérelme nélkül - az Unió külső képviseletének ellátása lenne a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben.
3) A tagállamok egy-egy miniszteri szintű képviselőjéből álló Tanács (Miniszterek Tanácsa), mint legátfogóbb hatáskörrel felruházott uniós döntéshozó szerv hatáskörének jellegét tekintve az Alkotmány nem irányoz elő alapvető változást, bár az feltétlenül megemlítendő, hogy az Európai Parlament hatáskörét bővítő rendelkezések következtében több területen tovább szűkül önálló döntési jogköre. Szervezeti struktúráját és különösen döntési mechanizmusát illetően azonban már külön figyelmet érdemel né-
- 187/188 -
hány újítás. A Tanács különböző formációinak elnöksége pl. az Alkotmány szerint változna, éspedig oly módon, hogy az elnökséget - a Külügyek Tanácsának kivételével - a Tanácsban részt vevő tagállami képviselők látnák el az Európai Tanács által minősített többséggel hozott európai határozatban meghatározott feltételeknek megfelelően, egy egyenjogúságon alapuló rotációs rendszerben. Úgy, hogy az Alkotmányhoz fűzött, Záróokmányba foglalt 4. Nyilatkozat alapján az elnökség a külügyin kívül valamennyi formációban 18 hónapon keresztül a tagállamok előre meghatározott, ezek különbözőségét és az Unión belüli földrajzi egyensúlyt figyelembe vevő hármas csoportjait - közülük egy-egy tagállamot hat-hat hónapos időtartamra - illeti. Ennél a változásnál jóval jelentősebb azonban a Tanács döntéshozatali mechanizmusában tervezett változtatás.
Az egyes tagállamok vétójogának több tanácsi hatáskörben való újabb visszaszorulását jelzi formálisan is az Alkotmánynak az a szabálya, miszerint ellenkező rendelkezése hiányában a Tanács minősített többséggel határoz. Egyes tárgykörökben kivételesen továbbra is mód nyílik pl. az egyszerű többséggel való döntésre, de az egyhangúság kívánalma jellemzően a minősített többséggel történő döntéshozatal lehetőségének javára jelentős mértékben eltolódik. Ennek rendje pedig az Unió intézményeire és szerveire vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló 34. kiegészítő Jegyzőkönyv szerint 2009. november 1-től (de az Alkotmányhoz fűzött, Záróokmányba foglalt 5. Nyilatkozat alapján legalább 2014-ig esetleg bizonyos közbenső egyeztetés után) úgy alakulna, hogy a hatályos szabályozáshoz képest intézményesül egy újfajta "kettős többség" meglétének szüksége, másrészt az Alkotmányba bekerül egy "blokkoló kisebbségre" vonatkozó speciális szabály. Nevezetesen: az általános rendelkezések szerint ha a Tanács nem a Bizottság vagy az Unió külügyminiszterének javaslata alapján határoz, a minősített többséghez a Tanács tagjai legalább 72%-ának szavazata szükséges, akik egyben az Unió népességének legalább 65%-át kitevő tagállamokat képviselik. Más esetben pedig a minősített többséghez a Tanács tagjai legalább 55%-ának, mindenesetre legalább tizenöt tagnak, egyben az Unió népességének legalább 65%-át képviselő tagnak a szavazata szükséges. A blokkoló kisebbségnek a Tanács legalább négy tagjából kell állnia; ennek hiányában a minősített többséget elértnek kell tekinteni. Ebben a minősített többségre vonatkozó szavazási rendszerben azután többféle szavazási végkimenetel lehetséges, de még Bulgária és Románia csatlakozása esetén is biztosítja pl. azt, hogy amennyiben az Unió négy legnagyobb lélekszámú tagállama (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország) közül a meghozandó döntéssel bármely há-
- 188/189 -
rom akár egy legkisebb lélekszámúak közé tartozó tagállammal összefogva nem ért egyet, a döntés ne szülessen meg, mert együttes népességük meghaladja az Unió népességének blokkolásához szükséges 35%-át. A blokkolásra viszont a 2004-ben csatlakozó tíz tagállam még Bulgáriával és Romániával együtt sem lenne képes.
4) Az EU "kormánya", a Bizottság (Európai Bizottság) 2014-ig a tagállamok egy-egy állampolgárából áll, beleértve az elnökét, valamint az Alkotmány hatályba lépése után kinevezett uniós külügyminisztert, aki egyben a Bizottság egyik alelnöke. Tagjainak többségével határoz. Újítás, hogy a hatályos szabályozáshoz képest 2009-től a Bizottság elnökét az Európai Tanács minősített többséggel hozott javaslata alapján az Európai Parlament tagjai többségének szavazatával választhatná meg. 2014-től pedig az Alkotmány alapján a Bizottság összetétele is megváltozhatna, éspedig az elnökével és az Unió külügyminiszterével együtt a tagállamok számának kétharmadával megegyező számú tagból állna, kivéve, ha az Európai Tanács egyhangúlag eljárva e szám megváltoztatása mellett dönt. A Bizottság tagjait a tagállamok állampolgárai közül, a tagállamok közötti, egyenjogúságon alapuló olyan rotációs rend szerint választanák ki (neveznék ki), amelyet az Alkotmányban meghatározott elvek figyelembe vételével az Európai Tanács egyhangúlag elfogadott európai határozattal állapít meg.
A Bizottság az Alkotmány hatályba lépése után is nagyrészt a hatályos szabályozásnak megfelelő, de az Alkotmányban némileg újrafogalmazott funkciókat gyakorolna. Éspedig gondoskodik az Alkotmány, valamint az intézmények által az Alkotmány alapján elfogadott intézkedések alkalmazásáról. Az Európai Unió Bíróságának ellenőrzése mellett felügyeli az uniós jog alkalmazását. Végrehajtja a költségvetést és irányítja a programokat. Az Alkotmányban meghatározott feltételek szerint koordinatív, végrehajtó és igazgatási feladatokat lát el. A közös kül- és biztonságpolitika, valamint az Alkotmány által meghatározott más esetek kivételével ellátja az Unió külső képviseletét. Ha az Alkotmány másként nem intézkedik, az Unió törvényalkotási aktusai tekintetében quasi kezdeményezési monopóliummal rendelkezik, ezeket kizárólag a Bizottság javaslata alapján lehet elfogadni. Egyéb jogi aktusokat viszont csak akkor kell a Bizottság javaslata alapján meghozni, ha az Alkotmány így rendelkezik. A jogszabályalkotással összefüggő jogosítványaival kapcsolatban a korábban tárgyaltakra hivatkozva itt is kiemelendő azonban, hogy ugyan csak törvényi felhatalmazás alapján, de az Alkotmány szerint a Bizottság akár már "törvényerejű rendeletet" is kiadhatna.
- 189/190 -
Kétségkívül említést érdemel, hogy a Bizottság elnökének egyetértésével Európai Tanács által minősített többséggel 5 évre kinevezett külügyminiszter az Alkotmány által intézményesítendő új uniós tisztségviselő lenne. A Bizottság tagjaként, illetve alelnökeként nem csupán a Bizottság külkapcsolatokkal összefüggő feladatainak ellátásáért felelős, hanem ezen túlmutató feladatokat is ellát. Irányítja az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját. Javaslataival hozzájárul e politika alakításához, és azt a Tanácstól kapott felhatalmazásban foglaltak szerint végrehajtja. Ugyanígy jár el a közös biztonság- és védelempolitika területén. Elnöke a Tanács egyik Alkotmányban nevesített formációjának, a Külügyek Tanácsának. Megbízatásának ellátása során egy "európai külügyi szolgálat" segíti.
5) Az Európai Parlament közvetlen és általános választójog alapján a tagállamokban 5 évre megválasztott képviselőkből áll. A jelenlegi 732 képviselő a Szerződés 34. kiegészítő Jegyzőkönyvéhez fűzött, Záróokmányba foglalt 40. Nyilatkozat szerint Bulgária és Románia 2009. évi európai parlamenti választásokat megelőző csatlakozása esetén 2009-ig Bulgária 18, illetve Románia 35 képviselőjével 785 főre egészülhet ki. Az Alkotmány szerint azonban a képviselők száma nem haladhatja meg a hétszázötvenet. Az Alkotmány hatályba lépése után ennek megfelelően az Európai Tanács, az Európai Parlament kezdeményezésére és vele egyetértésben egyhangúlag elfogadott európai határozattal megállapítja az Európai Parlament összetételét. Tiszteletben tartva azt az elvet, hogy a polgárok képviselete arányosan csökkenő módon valósuljon meg, ahol a tagállamonkénti alsó küszöbérték hat képviselő és egyik tagállamnak sem lehet több mint kilencvenhat képviselői helye. Figyelmet érdemel, az Alkotmányban a Tanács felhatalmazást kapott arra is, hogy az Európai Parlament kezdeményezése alapján, a képviselők többségével elfogadott egyetértését követően egyhangúlag elfogadott törvényben vagy kerettörvényben megállapítsa az Európai Parlament tagjainak valamennyi tagállamban egységes eljárás szerint, vagy valamennyi tagállamban közös elveknek megfelelően tartandó, közvetlen és általános választójog alapján történő megválasztásához szükséges intézkedéseket. Az ilyen törvény vagy kerettörvény azonban csak azt követően léphetne hatályba, hogy azt a tagállamok saját alkotmányos követelményeiknek megfelelően jóváhagyják.
Az Alkotmány a képviselők jogállását, a Parlament belső szervezetét és funkciókörét illetően nem irányoz elő jelentős változást, viszont egyértelműen jelzi az uniós aktusok meghozatalában való részvételének hangsúlyosabbá válását. Nem csupán azzal, hogy az EP már formálisan is törvényhozási szinten vehet részt a jogszabályalkotásban, hanem azzal is, hogy
- 190/191 -
szélesedik önálló döntési jogköre (egyebek között hatáskörébe kerül a Bizottság elnökének megválasztása), továbbá számos új, közöttük mintegy negyven leendő törvényhozási tárgykörben is elismerik, illetve megerősítik a döntéshozásban való részvételének lehetőségét. Konzultációs jogkör helyett pl. együttdöntési, vagy egyetértési jogosítványokat kap, jóllehet a továbbiakban is ezek lennének a döntéshozásban való részvételének alapvető formái. Határozatképesség esetén pedig a döntést az EP fő szabályként a jövőben is a leadott szavazatok többségével hozhatná meg, hacsak az Alkotmány rendelkezései meghatározott tárgykörökben, eljárásokban nem igénylik az abszolút többség, vagy pl. az ilyen többség és a szavazó képviselők háromötödének, kétharmadának támogatását.
6) Az Európai Unió EKSZ-ben szabályozott jogvédelmi szervezete (Ombudsman, bíróságok, Számvevőszék) tekintetében az Alkotmány nem helyez kilátásba lényeges változást. Az talán mégis külön említést érdemel, hogy az EKSZ, illetve a Bíróság Alapokmányáról szóló kiegészítő Jegyzőkönyv hatályos szabályaihoz képest az Unió bírói szervezete az Alkotmány és ehhez kapcsolódóan az új, az Európai Unió Bíróságának Alapokmányáról szóló 3. kiegészítő Jegyzőkönyv szerint a Bíróságból, az Elsőfokú Bíróság helyett Törvényszékből és az egyes területeken meghatározott keresetfajták első fokon történő elbírálására létesítendő különtanácsok helyett európai törvény alapján létrehozott, Törvényszékhez kapcsolódó különös hatáskörű törvényszékekből[6] állna. A bírósági hatáskörök gyakorlását illetően pedig általában változna a döntéséhez szolgáló viszonyítási alap, mindenekelőtt pl. az EKSZ szabályozásától eltérve a bíróságok jogszerűség ellenőrzésére vonatkozó quasi "alkotmánybíráskodási", "közigazgatási bíráskodási" hatásköre értelemszerűen már nem az EKSZ, vagy alkalmazására vonatkozó bármely jogi rendelkezésnek, hanem az Alkotmány, vagy az alkalmazására vonatkozó bármely jogi rendelkezésnek való megfelelőség vizsgálatára terjedne ki, éspedig a korábbinál szélesebb körben, hiszen az Alkotmányban meghatározottak szerint vizsgálat tárgyává lehetne tenni pl. az Európai Tanács, és a jelenleginél szélesebb körben az Unió szervei, sőt hivatalai jogi aktusainak jogszerűségét is.
Az Alkotmány Unió alkotmányos szervezetét érintő nagy jelentőségű újítása, hogy 274. cikkelye lehetőséget nyitna egy új jogvédelmi szerv, az Európai Ügyészség felállítására is. Ezt a szervet a Tanács az Európai Parlament
- 191/192 -
egyetértését követően egyhangú döntéssel európai törvénnyel hozhatná létre különösen az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésére, amely nyomozást is folytathatna, sőt a tagállamok hatáskörrel rendelkező bíróságai előtt elláthatná a vádhatósági feladatokat. Mi több, az Európai Tanács az Európai Parlament egyetértését és a Bizottsággal folytatott konzultációt követően egyhangúlag hozott európai határozattal az Európai Ügyészség hatáskörét kiterjeszthetné a több tagállamot érintő más súlyos bűncselekményekre.
1) Az Alkotmány az EKSZ rendelkezéseit átvéve abból indul ki, hogy uniós polgár mindenki, aki a tagállamok valamelyikének állampolgára. Az uniós polgárság kiegészíti és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot. Az uniós polgárokat megilletik az Alkotmányban biztosított jogok, és terhelik az abban meghatározott kötelezettségek. Az uniós polgársághoz tapadó "plusz" jogokat az EKSZ-hez hasonló körben - bár szűkebb körű korlátozó rendelkezések megállapítását lehetővé téve - konkretizálja, így a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás jogát; a választójogot a lakóhely szerinti tagállam európai parlamenti és helyhatósági választásain; bármely tagállam diplomáciai vagy konzuli hatóságainak védelméhez való jogot olyan harmadik ország területén, ahol a védelmet kereső állampolgársága szerinti tagállam nem rendelkezik képviselettel, továbbá a petíciós jogot. Hozzáértendők ezekhez részben pl. az uniós dokumentumokhoz való hozzáférés, valamint a már említett népi iniciatíva (népi kezdeményezés) jogai is. De az EKSZ-hez hasonlóan az Alkotmány kimondja, hogy a Tanács európai törvénnyel vagy kerettörvénnyel a jogokat továbbiakkal egészítheti ki. Erről a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően egyhangúlag határoz. A törvény vagy kerettörvény csak azután lép hatályba, hogy azt a tagállamok saját alkotmányos követelményeiknek megfelelően jóváhagyják.[7]
2) A Szerződés kiemelkedő jelentőségű újítása, hogy az Európai Tanács 2000 decemberi nizzai ülésén elfogadott Alapjogi Karta szabályaiból
- 192/193 -
kiindulva az Alkotmány egyik Részeként tartalmazza Az Unió Alapjogi Kartáját.
A Karta 50 cikkelyben, hat cím szerinti csoportosításban szabályozza a jogokat, szabadságokat, illetve elveket. Ezek a következők: méltóság; szabadságok; egyenlőség; szolidaritás (munkával, szociális biztonsággal és szociális segítségnyújtással, egészségvédelemmel, az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel, környezetvédelemmel, valamint a fogyasztóvédelemmel összefüggő jogok); a polgárok jogai; továbbá az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó jogok.
Az Alkotmány szerint a Kartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak törvény (továbbá értelemszerűen az Alkotmány) által és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.
Az Alkotmány a hatályos szabályozáshoz hasonlóan kimondja, hogy az alapvető jogok, ahogyan azokat az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Európa Tanács keretei között 1950. november 4-én Rómában aláírt (európai) Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik, mint annak általános elvei. Ebből is következik, hogy amennyiben a Karta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az Egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az Egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés azonban nem képezi akadályát annak, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson. Amennyiben pedig a Karta a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő alapvető jogokat ismer el, akkor ezeket a jogokat e hagyományokkal összhangban kell értelmezni. Mindezek tekintetében is iránymutatásul szolgálnak az Európai Konvent elnökségének irányítása alatt megfogalmazott, az elnökség felelőssége mellett naprakésszé tett - Alapjogi Kartához fűzött - magyarázatok, amelyek az Alkotmány Záróokmányába foglalt 12. Nyilatkozatban szerepelnek.
A Karta rendelkezéseinek címzettjei - a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembe vétele mellett - az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. A Karta azonban nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára. Ezért a Kartába foglalt jogokról, szabadságokról, elvekről szóló
- 193/194 -
szabályokat az uniós intézményeknek, szerveknek, hivataloknak az őket egyébként is megillető jogszabályalkotó, jogalkalmazó, jogértelmező hatáskörük gyakorlása során kell figyelembe venni.
Végül említést érdemel, hogy egyebek között a párhuzamosságok, az esetleges eltérő bírói jogértelmező gyakorlat elkerülése érdekében is az Alkotmány 9. cikkelye szerint az Unió csatlakozni kíván az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló (európai) Egyezményhez, éspedig egy olyan megállapodás alapján, amely az Alkotmányhoz fűzött, Záróokmányba foglalt 2. Nyilatkozatnak megfelelően biztosíthatja az uniós jog sajátosságainak megőrzését. Az Alkotmányhoz csatolt 32. kiegészítő Jegyzőkönyv szerint különös tekintettel arra, hogy a megállapodás ne érintse se az Unió, se az Unió intézményeinek hatásköreit, lehetőleg biztosítsák az Uniónak az Egyezmény ellenőrző szerveiben való részvételét, emellett az ahhoz szükséges mechanizmusokat is, hogy a nem tagállamok által benyújtott és egyéni kereseteket megfelelően a tagállamok és/vagy - adott esetben - az Unió ellen nyújtsák be. Ezekkel együtt a megállapodás nyilvánvalóan előtérben álló kérdése lenne az is, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának hatásköre mennyiben, milyen formákban terjedjen ki az EU aktusainak és mulasztásainak vizsgálatára, szankcionálására abban az esetben, ha azok nem felelnek meg az Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő Jegyzőkönyvek rendelkezéseinek.
* * *
by Attila Rácz
A Treaty establishing a Constitution for Europe was signed by plenipotentiaries of the twenty-five Member States of the European Union in Rome, on October 29, 2004. The process of ratification by parliaments or upon referendums had begun in Lithuania in November 2004, and continued in other Member States. In May 2005, however, a proposal for ratification was turned down on a binding referendum
- 194/195 -
in France, and soon after on a non-binding referendum in the Netherlands. For that reason, the outcome of the entire process of ratification appears doubtful, although formally it has not come to a halt. Bearing that in mind, this study aims to examine the constitutional amendments of existing treaty law as foreseen by the Treaty establishing a Constitution for Europe.■
- 195 -
JEGYZETEK
[1] Ld. erről pl.: GORDOS Á.-ÓDOR B.: Az Európai Alkotmányos Szerződés születése. Tanulmányok - dokumentumok. HVG-ORAC, Budapest, 2004.
[2] Ld. a magyar jogirodalomban ezekről TÖRŐ CS.: Lehetséges terápiák az EU Alkotmányszerződése ratifikációjának megakadása esetére. Európai Jog, 2005/3. sz.
[3] Ld. erről: RÁCZ A.: Az Európai Unió alkotmányos berendezkedése. Állam- és Jogtudomány, 2004/3-4. sz. Jelen tanulmány erre alapozva, a hatályos szabályozáshoz képest tárgyalja választott témáját.
[4] A változásokról szélesebb kitekintésben ld. pl.: HORVÁTH Z.-ÓDOR B.: Az Európai Unió Alkotmánya. HVG-ORAC, Budapest, 2005.
[5] Az Alkotmány hatályba lépése esetén az ezekkel kapcsolatban felmerülő problémákról ld.: CZUCZAI J.: Az EU új ‘Alkotmányi Szerződésének' hatása a magyar alkotmányfejlődésre. Európai Jog, 2005/3. sz. 9. és köv.
[6] Az új fejleményekről ld.: LAVRANOS, N.: The New Specialised Courts within the European Judicial System. European Law Review, 2005/2. sz.
[7] Az uniós polgárságról ld. részletesebben: FAZEKAS J.-ASZTALOS ZS.: Uniós polgárok: hogyan tovább? Az uniós polgársághoz kapcsolódó jogok fejlődése a Maastrichti Szerződéstől az Alkotmányos Szerződésig. Acta Humana, 2005/2. sz.
Lábjegyzetek:
[1] Rácz Attila, Tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: racza@jog.mta.hu
Visszaugrás
