A szülői szerep mind emberileg, mind társadalmi szempontból a legfontosabbak egyike. Ahhoz, hogy valakit ez a jog- és kötelezettséghalmaz, amely a szülői felügyelettel, szülői felelősséggel együtt jár, megillethessen, illetve terheljen - hiszen mindkét megközelítés igaz -, be kell tölteni a szülői jogállást. Jogi alapvetés, hogy ez utóbbi eltérően és eltérő elvek alapján történik az anya és az apa esetében. Kérdés azonban, hogy ez a nem csekély mértékű jogszabályi különbségtétel megfelelően szolgálja-e a gyermek, az anya és korántsem utolsósorban az apa érdekeit - pontosabban annak a férfinek az érdekeit, akitől a gyermek valóban származik. A biológiai apa érdekei akkor is előtérbe kerülnek, ha ugyan szeretné betölteni az apai jogállást, de a jogszabályi rendelkezések alapján ezt nem teheti meg.
A szülői jogállás betöltése és betölthetősége kérdések tömegét veti fel, hiszen az örökbefogadás is családi jogállást - a hazai jog szerint rokonságot - eredményez, a tudomány fejlődése pedig egyebek között maga után vonta az ivarsejt-adományozásnak, az embrióadományozásnak és korántsem utolsósorban a dajkaanyaságnak (béranyaságnak) a lehetőségét. Nemzetközi és európai kontextusban számtalan egyéb gondolat is felvethető, amelyek közül csak egyik az a nemzetközi konferenciákon már korábban tárgyalt - egyelőre még a tengerentúlon is igen ritka - lehetőség (megoldás), hogy egy gyermek esetében ne két, hanem három szülő töltse be a szülői jogállást. Ha csak a biológiai apa helyzetét választjuk kiindulópontként, akkor is számtalan ösvényen indulhatunk el az ezzel kapcsolatos résztémák tárgyalása érdekében. Mint a bírósági eljárások során, itt is jelentősége van annak, hogy mi azon férfi szándéka és célja, aki nem tölt be apai jogállást, megfelel-e számára ez a helyzet vagy sem. Jelen tanulmány szűk metszetben vizsgálja az apai jogállás betöltésének és az apasági vélelem megtámadásának néhány kérdését. Az alaphelyzet egyik eleme a legegyszerűbbek és leginkább mindennapiak egyike, nevezetesen az, hogy természetes úton származik egy gyermek, értelemszerűen egy nőtől és egy férfitől, ugyanennek az alaphelyzetnek a másik eleme azonban az, hogy ezek a személyek nem állnak házasságban, és bár a férfi szeretne apai jogállásba kerülni, ebben a törekvésében akadályokba ütközik.
A Ptk. apasági vélelmeinek rendszere - amely egyébként összhangban áll az európai országok hasonló megoldásaival, megszokott és hagyományos elveken nyugszik - nem minden esetben támogatja azt a férfit apává válásában, akitől a gyermek valóban származik. Így minden további nélkül előállhat olyan helyzet, amikor a biológiai apa meglehetősen kiszolgáltatottá válik, ami különösen annak tükrében vethet fel kérdéseket, ha a biológiai apa valóban szeretne a gyermek apjaként jelen lenni a gyermek életében. Ez a problémakör ugyan nem most vetődött fel, jelenleg több olyan tény is kiemelhető, amelyek erősebbé és karakteresebbé teszik azt. Ezen tények közé sorolható a szülők egyenjogúságának hangsúlyozása, az egyenjogúság jelentőségének erősödése, ennek jegyében az apák szerepének fontosabbá válása (amely jól érzékelhető többek között a különélő szülők közös szülői felügyeletének, váltott gondoskodásának előtérbe kerülésével), a gyermeki jogok megizmosodása. Ugyanakkor legalább ilyen súlya van annak, hogy a DNS-alapú leszármazási vizsgálatok most már évek óta nemcsak nagy biztonságot nyújtanak, de csekély költségek árán mindenki számára elérhetően rendelkezésre állnak. A gyermeki jogok köréből több is kiemelhető. Ezek egyike a gyermeknek a származása megismeréséhez fűződő joga, amely a teljes témakör önálló szempontú vizsgálatát is indokolhatja. A különböző tényezők egymásra hatásának nem mellékes példája, hogy éppen a DNS-vizsgálatok egyszerűsége és könnyű elérhetősége napjainkban gyakrabban vezet ahhoz, hogy a családtagok valamelyike kiderítse: az a férfi, aki az apai jogállást betölti, valójában nem a gyermek apja. Ez sokszor a gyermek nagykorúsága idején derül ki és ingatja meg a fennálló családjogi viszonyokat, átvezetve ismételten ahhoz a kérdéshez, hogy nem teremtene-e tisztább helyzetet az, ha az a férfi töltené, tölthetné be - legalább bizonyos esetekben - az apai jogállást, akitől a gyermek valóban származik. Jelen tanulmánynak nem célja, hogy de lege ferenda javaslatot tegyen, az azonban igen, hogy megvilágítson néhány olyan szempontot, amely elgondolkodtat: megfelelnek-e a régi szabályok az új világnak?
A hatályos Polgári Törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) Családjogi Könyve értelmében az anyaság ténykérdés, az a nő, aki a gyermeket megszülte,
- 1/2 -
a gyermek anyja. Ha - a fentiek alapján - feltételezzük, hogy nem került sor asszisztált humánreprodukciós eljárás igénybevételére, ez a nő valóban az, akitől a gyermek genetikailag származik. Az apa tekintetében viszont ez nincsen így. Alapvetően a nő házassága határozza meg azt, hogy melyik férfi kerül apai jogállásba. Az apasági vélelmek sorában minden egyéb lehetőséget megelőzően az a férfi lesz jogi értelemben a gyermek apja, akivel az anya a gyermek fogamzása és születése között eltelt idő egészében vagy egy részében házassági kötelékben állt (ún. alapvélelem). Amennyiben "üres" a jogállás - és reprodukciós eljárásban való részvétel nem történt - az a férfi kerül apai jogállásba, aki apai elismerő nyilatkozatot tesz, ennek teljes hatályához további feltételek szükségesek, korántsem elhanyagolhatóan az anya hozzájárulása is.
Noha ezek a vélelmek számos tekintetben eltérnek egymástól, mindkettőre nézve igaz, hogy egyik beállásának sem feltétele az, hogy a gyermek ténylegesen az adott férfitől származzon. Ugyanakkor mindkét vélelem erőteljesen kapcsolódik az anyához, illetve az anya helyzetéhez. A házassági köteléken alapuló vélelem esetében az anya házassága a meghatározó, az apai elismerés esetében pedig szükséges követelmény az anya hozzájárulása (amely utóbbit az anya halálát követően, vagy ha nyilatkozatában tartósan gátolva van, a gyámhatóság ad meg). Ezekkel szemben az apaság bírósági megállapítása, amely az apasági vélelmek sorában az utolsó, anyagi jogi értelemben ahhoz a férfihoz kapcsolja az apaságot, akitől a gyermek származik. A gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki az anyával a fogamzás idején nemileg érintkezett, és az összes körülmény alapján megállapítható - alaposan következtethető -, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. Noha ez a vélelem - és csak ez a vélelem - valóban elsődlegesen ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy a gyermek kitől származik, a vélelmek sorában az utolsó. Ahhoz, hogy az apaság bírósági megállapítását lehessen kérni, az apai jogállásnak betöltetlennek kell lennie.
Az a férfi, akitől a gyermek valójában származik, a fenti apasági vélelmek segítségével természetesen tud apai jogállásba kerülni, erre azonban nincs lehetősége akkor, ha őt "megelőzi" az a férfi, aki a Ptk. által megjelölt időszakban az anya férje, illetve aki a gyermeket magáénak elismeri.
A Ptk. az apasági vélelmek megtámadásának összetett rendszerét alakította ki, hagyományosan anyagi jogi jelentőséget biztosítva annak, hogy ki rendelkezik felperesi legitimációval. A megtámadhatóság komplexitása több tényből következik, tekintettel arra, hogy az egyes vélelmek megtámadhatóságára (részben) sajátos rendelkezések és feltételek vonatkoznak. A fent tárgyalt vélelmeket alapul véve az apai, illetve potenciális apai pozíció oldaláról szemlélve a helyzetet, az a férfi, akit valamely vélelem alapján apának kell tekinteni, jogosult az apasági vélelem megtámadására. A Ptk. első helyen említi a jogosultak sorában, és kizárólagosan jogosult az apasági vélelem megtámadására, ha az apai elismerő nyilatkozatot tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés hatása alatt tette meg. Ami a határidőt illeti, a vélelmezett apa az apasági vélelem keletkezésétől számított egy év alatt támadhatja meg a vélelmet (speciális rendelkezés vonatkozik a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozaton alapuló vélelem akarathiba miatti megtámadására). Amennyiben pedig később szerzett tudomást a megtámadás alapjául szolgáló tényről, attól kezdődően egy év áll a rendelkezésére, hogy a vélelmet megtámadja.
Ami azt a férfit illeti, akinek nincs szülői jogállása, de akitől a gyermek adott esetben valójában származik, felperesi legitimációval nem rendelkezik. Ennek a jelentősége különösen azért emelhető ki, mert akár az anya házassága, akár a gyermek teljes hatályú apai elismerése révén az apai jogállást betöltheti a biológiai apa "előtt" más férfi.
Az apasági vélelmekre vonatkozó, 1946 előtti hazai családjogi szabályozás csak annak a ténynek a szem előtt tartásával tárgyalható, hogy a gyermekek között világos különbséget alapoz meg a törvényes, illetve törvénytelen származás. A származás törvényessége kizárólag az anya házasságán alapult. A férjezett nőnek a házasság fennállása alatt vagy a házasság megszűnésétől számított tíz hónapon belül született gyermeke törvényesnek minősült, egyéb esetekben a gyermek ún. törvénytelen gyermek volt (azzal, hogy törvényesítésre volt mód).[1] A házasságon kívül született gyermek jogállásáról szóló 1946. évi XXIX. törvénycikk a házasságon kívül született gyermekek jogállását azonossá tette a házasságból származó gyermekekével.
A teljes egyenlőséget a házasságról, családról és gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban Csjt.) valósította meg. Amellett azonban, hogy nem tett különbséget a gyermekek között származásuk alapján és megteremtette az apasági vélelmek egységes rendszerét, bizonyos mértékig fenn is tartotta a korábbi megoldást. Az apasági vélelem eseteit "két főcsoportra" osztotta, az első csoportba tartozónak tekintette a házasságon alapuló vélelmet, és a második csoportba sorolta a "nem házasságból született gyermekre vonatkozó apasági vélelmeket".[2] Ennek magyarázatául az első kommentárok
- 2/3 -
egyike a gyakorlati tapasztalatok és "típusesetek" szem előtt tartására hivatkozott, utalva egyúttal arra is, hogy míg az anya személye nem vitatott, gyakori a vita az apa személyét illetően.[3] A Csjt. korábban sem tette lehetővé azt, hogy az a férfi, aki magát apának véli, az apasági vélelmet megtámadja, s az apasági vélelmek megtámadhatóságával kapcsolatban rögzítették, hogy azok megfelelően szolgálják a gyermek több érdekét is: garantálják családi állása biztonságát, de annak megbontását is.[4]
Évekkel később is igaznak bizonyult az, hogy a gyermekek döntő többsége a szülők házasságából származik,[5] és ez magyarázta a házassági köteléken alapuló apasági vélelem elsődlegességét - megjegyezve azt, hogy a kötelék elegendő volta még egyértelműbbé tette azt, hogy a vélelem beáll akkor is, ha a gyermek valójában nem az anya férjétől származott. (Ami a házasságon, illetve nem házasságon alapuló vélelmek sorrendiségét illeti, a megoldás jogtechnikai jellegét[6] hangsúlyozták.) Azt, hogy a "gyakorlati tapasztalatok" alapján az apasági vélelmek alkalmasak az esetek lefedésére akkor is, ha a gyermek nem házasságból származik, a későbbi szakirodalom is alátámasztotta.[7]
Az, hogy a házasságon alapuló apasági vélelem nem feltétlenül fedi a valóságos származást, természetesen korábban sem volt kérdés, de ezzel kapcsolatban nem a biológiai apa kiléte került előtérbe, hanem annak a férfinek a pozíciója, aki annak ellenére került az anya házasságával apai jogállásba, hogy a gyermek valójában nem tőle származott.[8] Az apasági vélelem megtámadása utat nyithat(ott) a valóságnak megfelelő tényállásnak, de a megtámadásra felperesi legitimációval rendelkező személyek között a biológiai apa nem szerepel(t). A kommentárirodalom - a jogszabályszöveg magyarázata körében - nem kérdőjelezte meg ez utóbbi szabály helyességét, de a családi jogállásról szóló korabeli monográfia felvetette a felperesi legitimációval rendelkezők zárt körének esetleges bővíthetőségét, mégpedig részben éppen a biológiai apa irányában, felvázolva azt, hogy a férfi, akitől a gyermek származik, oly módon léphetne fel az apaság megdöntése érdekében, hogy egyúttal el is foglalja az apai jogállást. Igaz, ez az elképzelés nem feltétlenül a biológiai apa önálló megtámadási jogát, hanem az ügyész általi megtámadás lehetőségét vizionálta. Ez utóbbit pedig indokolta volna az esetleges csalárd fellépés elkerülhetősége mellett az is, hogy nem (mégsem) tűnt reálisnak egy ilyen szabály hazai gyakorlati jelentősége.[9]
A múlt évszázad végén kezdődött polgári jogi kodifikáció idején, a 20. század legvégén már korántsem bizonyult alacsonynak a nem házasságból származó gyermekek száma. Bár a házasságból származó élve születések aránya máig meghaladja azoknak az élve született gyermekeknek az arányát, akiknek az anyja nem állt házasságban, az ezredfordulón már az utóbbi alaphelyzet is magas arányszámokat produkált: 2001-ban 30,3%-ot jeleztek a mutatók.[10]
A Ptk. másfél évtizedig tartó kodifikációja idején a leszármazás és így az apasági vélelmek körében kezdettől fogva csekély és inkább strukturális változtatások szerepeltek a javaslatokban. Az apai jogállás tekintetében az új Polgári Törvénykönyv 2001 novemberében elfogadott koncepciója[11] nem tartotta indokoltnak koncepcionális változtatások bevezetését, és ez a későbbiekben sem vetődött fel. (A felmerült kérdések elsősorban az anya perbeli jogállását, illetve az apaság bírósági megállapítását érintették.[12]) A 2006 márciusában közzétett, első normaszöveg javaslata az egyes apasági vélelmeket érintő, kisebb változtatások mellett már kidolgozva tartalmazta azt a lehetőséget, amelyet a Ptk. jelenleg is ismer: az apaság vélelmének megdöntését nemperes eljárásban. Noha ez az új szabály valóban egyszerűsítette egy adott helyzetnek a rendezését (fennáll a férjjel szemben az apasági vélelem, de nem apja a gyermeknek, a házasok életközössége legalább háromszáz napja megszűnt, és van olyan férfi, aki a gyermeket magáénak kívánja elismerni), ez összességében és alapjaiban nem változtatott meg egyetlen apasági vélelmet sem. Az azonban, hogy a Ptk. által bevezetett, új eljárásjogi megoldás hamarosan rendszeresen alkalmazásra került, jelzi azt, hogy valóban megfelelt a gyakorlat igényeinek.[13] Noha a vélelem a férjet mutatja apának, nem tőle származik a gyermek. Ennek alkalmazhatóságához természetesen arra van szükség, hogy valamennyi érintett célja ugyanarra irányuljon, vagyis ne az férfi kerüljön apai jogállásba, akit az alapvélelem annak mutatna, hanem az a másik férfi, aki megfelel a Ptk.-ban támasztott követelményeknek.
Annak ellenére, hogy sem általában a leszármazás kérdéskörében, sem az apasági vélelmek és annak megtá-
- 3/4 -
madása körében nem kívánt a kodifikáció szakítani a hagyományos megoldásokkal,[14] az, hogy a biológiai apa helyzete meglehetősen kedvezőtlen lehet, gondolati szinten megjelent, utalva arra, hogy létező, sőt erősödő igény mutatkozik, hogy a magát a gyermek apjának tudó és ezt bizonyítani is képes férfi kezdeményezhesse az apasági vélelem megdöntését.[15]
Az a helyzet, hogy a biológiai apa számos élethelyzet eredményezte jogi alapállás esetében nem kerülhet apai jogállásba, illetve nem támadhatja meg a vélelmezett apa jogi pozícióját, összességében elfogadott. A Ptk. ugyanakkor - nyilván helyesen - megerősítette annak a vélelmezett apának a helyzetét, akivel szemben utóbb az apasági vélelem megdőlt, hiszen a Családjogi Könyv új rendelkezéseket vezetett be a névviselés és kapcsolattartás tekintetében. Nem a biológiai apa jogi helyzete oldaláról, hanem a cselekvőképtelen kiskorú keresetindítási jogának oldaláról került megfogalmazásra már a Ptk. elfogadása idején az a máig ható hagyományos és a jogi szabályozással alátámasztott gondolat, amely szerint "[a] gyermek érdeke elsősorban az, hogy szilárd és rendezett családban nevelkedjék (ezt a rendezettséget a jog vélelmek felállításával is szolgálja). A gyermek rendezett családi jogállásának azonban nem feltétlenül eleme a vérségi kötelék, sőt a feladatát betöltő családi viszonyokat a megbolygatástól óvni kell."[16]
Ahogyan az a hatályos szabályozás, illetve a témában felvetődött kodifikációs elgondolások bemutatásakor is kitűnt, a biológiai apát önmagában sem az anya házassági kötelékén, sem pedig a teljes hatályú apai elismerésen alapuló vélelem nem védi. Az apaság ugyanis mindkét vélelem esetében olyan jogi tényekhez kapcsolódik, amelyek nyilvánvalóan és a jogi szakirodalom, illetve kommentárirodalom alapján is függetlenek attól, hogy a gyermek ténylegesen az apai jogállásba kerülő férfitől származik-e. Noha a biológiai apa felperesi legitimációval az apasági vélelem megtámadására nem rendelkezik, és ilyen módon az a tény, hogy a gyermek tőle származik, alapvetően nem kerül összemérésre azzal a ténnyel, amely megalapozza másik férfi apaságát, mégis felmutatható olyan eset, amikor éppen a Ptk. kodifikált változtatást azzal az eredménnyel, hogy a biológiai apa "megelőzhesse" azt a férfit, aki anélkül ismeri el a gyermeket, hogy az tőle származna.
A Csjt. szabályai alapján a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtételének nem volt akadálya az, hogy más férfivel szemben apaság megállapítása iránti per volt folyamatban. Ez végsősoron összhangban állt az apasági vélelmek Csjt.-beli rendszerével. Noha ez a rendszer a jelen téma szempontjából és az apasági vélelmet meghatározó elvek szintjén változatlan maradt, a jelenleg hatályos szabályok értelmében, ha az apai elismerő nyilatkozat megtételekor más férfi apaságának megállapítása iránti per van folyamatban, az apai elismerő nyilatkozat teljes hatályához szükséges az is, hogy a per jogerős befejezésére az apaság megállapítása nélkül kerüljön sor. Noha alapvetően az "üres" apai jogállás apai elismeréssel betölthető, ha az apai elismerő nyilatkozatot megtevő férfi konkurál azzal a férfivel, akitől a gyermek ténylegesen származik, a biológiai apának van "elsőbbsége".
Azok az életviszonyok, amelyekre nézve a családjogi rendelkezéseket alkalmazni kell, meglehetősen gyorsan változnak és változtak a 21. század első évtizedében is. Bár a házasság sem feltétlenül a biológiai apa oldalán keletkeztet apaságot, talán feltételezhető, hogy az, hogy a biológiai apa nem kerülhet apai jogállásba, még gyakrabban fordulhat elő akkor, ha nem az alapvélelem alapján áll be az apaság, pontosabban az nem áll be az alapvélelem alapján. Míg a 2000-es évek elején a gyermekek 30%-a született oly módon, hogy az anya nem állt házasságban, ez az arányszám évente növekszik: 2007-ben meghaladta a 37%-ot, 2009-ben a 40%-ot, 2015-ben pedig a 48%-ot közelítette.[17]
Ugyanerre az időszakra esik a DNS-alapú leszármazási vizsgálatok alkalmazása, illetve alkalmazandó volta. Bár a természettudományos bizonyítékok az apasági perekben folyamatos fejlődést mutattak és elősegítették az apaság megállapítását, illetve az apasági vélelmek megdöntését,[18] a DNS-alapú vizsgálatok a 2000-es évek első felében különleges jelentőséghez jutottak és átvették a vezető szerepet. Az a megállapítás ugyan helyeselhető, hogy a családtagok egymás iránti bizalmának igen nagy jelentősége van a jó családi kapcsolatok kialakítá-
- 4/5 -
sában, a természettudományos bizonyítékok súlya igen nagy.[19] 2009 elejétől váltotta fel a 17. számú módszertani levelet az Országos Igazságügyi Orvostani Intézetnek a polgári perekben és büntetőügyekben végzett DNS-vizsgálatokhoz és szakvéleményadáshoz készített módszertani levele.[20] Ez azonnal leszögezi, hogy a polgári peres eljárásokban az apasági ügyek természettudományos bizonyítékok révén történő rendezése jelentkezik igazságügyi feladatként. Ahogy a módszertani levél fogalmaz: "az esetek egy részében klasszikus szerológiai módszerekkel (vércsoport, HLA) az apaságot sem kizárni, sem egyértelműen bizonyítani nem lehet. A nemzetközi szakértői gyakorlatban a klasszikus genetikai vizsgálatok helyett ma már kizárólag csak DNS-vizsgálatot végeznek, ez indokolt Magyarországon is." ;
A biológiai származás jelentőségét a hazai jog is elismeri és elismerte, hiszen az elfogadott felfogás szerint az apaságot a jog vérségi kapcsolatnak tekinti, és "az apaság keletkezése csak megnyitja a születéssel keletkező vérségi kapcsolat jogi érvényesülésének útját".[21] Igaz, ezzel együtt az a gondolat is megjelenik, hogy a gyermek apához tartozásának is van súlya, így az apasági vélelmek - amelyek nem feltétlenül a biológiai apát juttatják apai pozícióba - végsősoron kedvezőek a gyermek számára.[22]
A vérségi származásra is tekintettel a biológiai apa apai jogállásba történő "be nem engedése" - amely korántsem valamennyi alaphelyzetre vonatkozik, de (a fentieket nem ismételve) több olyan szituáció létezik, amikor megtörténik - annál inkább is figyelemreméltó kérdés, mert a Ptk. (nem nóvumként) relatíve széles körben lehetőséget ad a vélelmezett apának arra, hogy ha kiderül, hogy a gyermek nem tőle származik, az apasági vélelmet megtámadja. Ezt a lehetőséget olyanként tartja számon a szakirodalom, mint amely lehetővé teszi a megromlott családi helyzetek felszámolását, különös tekintettel arra is, hogy mind a társadalom, mind a gyermek elsődleges érdeke a családi jogállásnak a valósággal egyező módon való rendezéséhez fűződik.[23]
A biológiai származás szülői jogállást megalapozó volta valójában az érintettek vélekedésével is egybeeshet, amely attól függetlenül is figyelemreméltó tény, hogy a jog működését és a jogszabályalkotást alapvetően nem, illetve nem feltétlenül az határozza meg, hogy mint vélekednek az állampolgárok az egy-egy élethelyzetre adandó jogi válaszról. Ez a vélekedés kitűnik abból a tényből, hogy a házastársak nyilvánvaló különélése esetén korántsem magától értetődő a különélő férj számára, hogy attól függetlenül kerül automatikusan, a törvény erejénél fogva az apai jogállásba, hogy erről akár tudna.[24]
Annak a ténynek a leszögezése, hogy az apasági vélelmek rendszere a vérségi származáson, azaz a biológiai kapcsolaton alapszik, megjelent a Ptk. kodifikációja előtti időszakban, átívelt a kodifikáción, és a mai napig él. Erre utal az a megállapítás, amely szerint a rokonság több személy között - amennyiben nem örökbefogadáson alapszik - a vér szerinti leszármazás biológiai tényén alapszik,[25] és ugyanígy: a gyermek a családi jogállás megállapítása útján kerül jogilag is rokonságba szüleivel, akikkel egyébként csak "biológiai, természeti értelemben létező kapcsolata áll fenn".[26] A fenti megállapításra utal a Ptk. Szakértői Javaslata is.[27]
2020 nyarán az Alkotmánybíróság nem először döntött apasági eljárással kapcsolatos ügyben. A 13/2020. (VI. 22.) AB határozat alapjául szolgáló esetben alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, és kérték a Ptk.-nak az apasági vélelem megtámadására jogosultak körét meghatározó 4:109. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. A 2016 februárjában született gyermek tekintetében az apai jogállás az anya házassága révén került betöltésre. Az anya ezt a házasságot azt követően kötötte meg, hogy az indítványozóval való párkapcsolata megszűnt, ám az indítványozó arra hivatkozva, hogy DNS-vizsgálat bizonyítja azt, hogy a gyermek tőle származik, az apasági vélelmet megtámadta. Miután az apasági vélelem megtámadására felperesi legitimációval rendelkező személyek körébe az a férfi, aki úgy tudja, hogy a gyermek biológiai apja - függetlenül attól, hogy erre nézve természettudományos bizonyítékkal is rendelkezik -, nem tartozik bele, az ügyben eljáró elsőfokú bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította. Indokolásában a bíróság utalt arra, hogy az apasági vélelmet erre nézve bizonyítékkal rendelkező férfi nem támadhatja meg, a másodfokon eljáró bíróság pedig a döntést helyben hagyta. A Kúria elutasította a benyújtott felülvizsgálati kérelmet, ugyanakkor megkereste az elsőfokú bíróságot, hogy a beadványt alkotmányjogi panaszként kezelje - ezt követően került a beadvány az Alkotmánybíróság elé.
Ami az indítványozó által állított alaptörvény-ellenességet illeti, hivatkozott a nők és férfiak közötti egyenjogúság követelményének sérelmére, az apasági vélelem
- 5/6 -
megtámadására nem jogosult vér szerinti apa és az ilyen jogosultsággal rendelkező vélelmezett apa közötti hátrányos megkülönböztetés fennállására, a jogérvényesítés lehetőségének az Alaptörvényben biztosított követelménye megsértésére, továbbá arra, hogy a Ptk. 4:109. § (1) bekezdése sérti a gyermek és szülő közötti kapcsolattartást, ebből következően pedig a család mint a társadalom alapegysége integritását.[28] Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta, és áttekintette az apasági vélelemre és az apasági vélelem megtámadására vonatkozó szabályozást. Ezek után megvizsgálta az Alaptörvény sérelmezett rendelkezéseit, így az Alaptörvény XV. cikk (1) és (3) bekezdését, s ezzel kapcsolatban a megkülönböztetés alkotmányjogi szempontból történő igazolhatóságára tekintettel az Alaptörvényben foglalt egyes alapjogok, így az emberi méltósághoz való jog, a származás kiderítéséhez való jog, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog, valamint a gyermeknek a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jog tartalmát. Összességében megállapította, hogy a kérdéses törvényhely nem ellentétes az Alaptörvénnyel. Az indítványt a fentiek alapján az Alkotmánybíróság elutasította.
Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásából és okfejtéséből az alábbiakban kizárólag azt emelem ki, hogy milyen képet mutat annak tükrében az apasági vélelmek rendszere és az apasági vélelem megtámadhatósága. A párhuzamos indokolások egyike "szomorúnak"[29] nevezi a kialakult helyzetet, s ez minden bizonnyal így is van. Az indítványozó kiemelte, hogy a gyermek anyja egyoldalú döntéssel, azaz hogy másik férfivel házasságot köt, a gyermek biológiai apját annak akarata ellenére elzárja a gyermekkel való kapcsolattartástól. Azt a következtetést, hogy a biológiai apa helyzete az anya egyoldalú döntésén múlna, az Alkotmánybíróság azzal a következtetéssel cáfolta meg, mely szerint az apaság polgári jogi szabályozása nem az anya egyoldalú elhatározásán alapszik, hiszen az apaságot törvény keletkezteti, s így az indítványozó lényegében a házasságon alapuló apasági vélelmet sérelmezi.[30]
Az Alkotmánybíróság indokolásában visszanyúlt ahhoz a jogirodalomban is megjelenő magyarázathoz, miszerint a leszármazás alapvetően vér szerinti kapcsolaton alapszik, és egyúttal ahhoz a gondolathoz is, hogy az apasági vélelmek a gyakori esetekhez igazodnak, és nem feltétlenül fedik a biológiai származást: "az apai jogállás [...] - bár elsődlegesen a biológiai származás alapozza meg - nem feltétlenül vérségi kötelékre vezethető vissza."[31] Az indokolás több helyütt is felhívta a figyelmet arra, hogy a Ptk. az indítványozó helyzetében érintett személyek, azaz a gyermek, az anya, a vélelmezett apa és a biológiai apa érdekeinek egyensúlyát igyekezett megtalálni.[32] A vélelmezett apa és a jogállásba kerülni nem tudó biológiai apa helyzetének összevetésekor az Alkotmánybíróság érvelésében visszaköszönt a jogirodalom magyarázatkészlete: a vélelmezett apának az a kívánsága, hogy ne maradjon fenn apai státusza, amennyiben biológiailag a gyermek nem tőle származik, azért támogatható, mert nem szolgálná a jogintézmény célját a családi kapcsolat kényszerű fenntartása. Amennyiben azonban a biológiai apa kívánna jogállásba kerülni, annak ellenére, hogy az anya és vele egyetértésben a vélelmezett apa betöltik a szülői jogállást, akár egy valóban működő családi kapcsolatba avatkozhatna bele.[33] Ahogyan az az indokolásban szerepel: "A Ptk. 4:109. § (1) bekezdésében megjelenő különbségtételnek a fentiek szerint alkotmányosan megengedett, legitim célja van, mégpedig az, hogy az apai státuszt jogi értelemben betöltő, vélelmezett apa és a gyermek közötti de iure és de facto kapcsolatra, valamint a gyermeknek a családi viszonyok rendezettségéhez és stabilitásához fűződő érdekére tekintettel a családi jogállás kívülről történő megkérdőjelezhetősége szűk körre legyen szorítva."
Noha az apasági vélelmek törvény alapján keletkeznek, és jogi értelemben nem az anya egyoldalú magatartásának következményeképpen kerülnek betöltésre, valójában mégis arról van szó, hogy az anya személyéhez kapcsolódó házasság képezi az alapvélelmet, és a nem házas biológiai szülők esetében az anya hozzájárulásának hiánya rendkívül megnehezítheti a biológiai apa helyzetét. A tanulmányban alapul vett szituációk összefüggésrendszerében ezeknek a szabályoknak a helyessége azért (is) kérdőjeleződhet meg, mert korántsem ritka az, hogy az apa, akár együtt él az anyával, akár nem, ma már nagyobb részt vállal a gyermek életében, mint korábban. Erre nézve némi hazai kutatási adat is rendelkezésre áll, így az a felmérés, amely rámutatott arra, hogy bár a magyar társadalomban lassan változnak az apai és anyai szerepekhez kapcsolódó elvárások, megfigyelhető az, hogy támogatottabbá vált az a vélekedés, hogy az apának a családdal is többet kell törődnie.[34]
Annak ellenére, hogy napjainkra további alapvető változások következtek be, így a DNS-vizsgálatokkal a családi kapcsolatok biológiai megalapozottsága egyszerűen és főként bizonyosan megállapíthatóvá váltak, a párkapcsolatok jelentős része nem házasságon alapszik. Nagyon sok gyermek származik nemcsak egyszerűen nem házasságból, hanem olyan partnerkapcsolatokból, amelyek megszűnnek, akár mire a gyermek megszületik, a "régi" apasági rendelkezések fennmaradtak és, ahogy látható,
- 6/7 -
azoknak létjogosultságát az Alkotmánybíróság 2020-as nyári határozata is megerősítette. Azt azonban a határozat indokolása is megerősítette, hogy az apasági vélelmek nem feltétlenül a biológiai származást tükrözik.
Az apasági vélelmek ma is alkalmazott szabályai több évtizede állnak fenn, ugyanakkor az életviszonyok, a szülők szerepéről való gondolkodás megváltozása, valamint a természettudomány fejlődése igen sok helyzetet más megvilágításba helyez. A tanulmányban tárgyalt téma mindössze szűk szelete volt annak a kérdéskörnek, amely indokolttá teheti annak újragondolását, hogy a biológiai származásnak a mainál nagyobb szerepe lehessen az apai jogállás betöltésében. Jelen tanulmány kifejezetten az apai jogállásba bekerülni nem tudó biológiai apa helyzetére koncentrált, és nem foglalkozott a gyermeki érdekekkel, amelynek szükségszerű vizsgálatára - az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó gyakorlatával együtt - egy következő tanulmányban kerül sor. ■
JEGYZETEK
[1] Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Grill. Budapest, 1933. 371-373. o.
[2] A családjogi törvény. Összeállította és a magyarázatokat írta: Bacsó Jenő - Rády Géza - Szigligeti Viktor. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1955. 167. o. 5.
[3] Uo. 166. o.
[4] Uo. 189. o.
[5] Csiky Ottó: A családi jogállás. In: Szigligeti Viktor - Bacsó Jenő (szerk.): A családjogi törvény magyarázata. Első kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1971. 556. o. A házasságon kívüli élve született gyermekek aránya még 1980-ban is csak 7,1% volt; http://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0007.html (utolsó letöltés: 2021. május 15.), és ez csekély növekedést jelentett az 1970-ben mért 5,4%-kal összevetve (utóbbit közli Csiky Ottó: A gyermek családi jogállása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973. 359. o.
[6] Csiky (1971) 557. o.
[7] Pap Tibor: Magyar családjog. Átdolgozta Somfainé Filó Erika. Tankönyvkiadó, Budapest, 1979. 223. o.; Csiky Ottó: A családi jogállás. In: Petrik Ferenc (szerk.): A családjogi törvény magyarázata. Első kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. 453-454. o.
[8] Csiky (1988) 454. o.
[9] Csiky (1973) 325-326. o. Csiky Ottó egyéb de lege ferenda javaslatát apasági vélelmek körében lásd: Csiky Ottó: A rokonság és a családi jogállás kérdései. In: Filó Erika (szerk.): Emlékkönyv Pap Tibor professzor halálának 25. évfordulójára. PTA ÁJK, Pécs, 2002. 45-46. o.
[10] Http://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0007.html (utolsó letöltés: 2021. május 15.).
[11] Magyar Közlöny 2002. évi 16. szám 2. kötet (2002. január 31.)..
[12] Szeibert Orsolya: A Családjogi Könyv rendelkezéseinek formálódása a Polgári Törvénykönyv kodifikációja folyamán. In: Vékás Lajos (szerk.): Fejezetek a Polgári Törvénykönyv keletkezéstörténetéből. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2018. 155-157. o.
[13] Uo. 178. o.
[14] A polgári jogi kodifikáció családjogi kérdésekben elfoglalt álláspontjára, a mindenáron való változtatástól történő tar-tózkodásra nézve lásd: A családi jog és az öröklési jog koncepciójának vitája. Polgári Jogi Kodifikáció 2002. 3. 31-32. o.; ahogyan a Családjogi Könyv első normaszövegének és indokolásának jelen folyóirat hasábjain történő közzététele keretéül szolgáló új rovat címrészletét is: "Fontolva haladás." Az új rovat Kőrös András közlésében első alkalommal a Családi Jog 2005. évi 2. számában jelent meg.
[15] Weiss Emilia: Néhány gondolat a családjog folyamatban lévő kodifikációs munkálataihoz. Családi Jog 2003. 1. 11. o.; Weiss Emilia: A családjogi kodifikáció elvi kérdései. Közjegyzők Közlönye 2007. 1. 7. o.; Weiss Emilia: A családjog fejlődésének főbb kérdései. Pusztahelyi Réka (szerk.): A magánjogi kodifikáció eredményei. Miskolci konferenciák 2006-2007. Tanulmánykötet. Miskolc, 2008. 279. o. Lásd valamennyit: Szeibert Orsolya (szerk.): Weiss Emilia családjogi és öröklési jogi kodifikációs tanulmányai. Budapest, 2017. 106. o.; 57-58. o.; 43. o. Lásd még: Weiss Emilia: A származás megismeréséhez való jog és e jog korlátai. In: Bán Chrysta et al.: Ius Privatum Ius Commune Europae. Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata. ELTE ÁJK, Budapest, 2001. 265-285. o.
[16] Kőrös András - Makai Katalin: Negyedik Könyv: Családjog. In: Vékás Lajos (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. Complex, Budapest, 2013. 308. o.
[17] Http://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0007.html (utolsó letöl-tés: 2021. május 15.).
[18] A hazai jogi szakirodalom tekintetében lásd: Mécsné Bujdosó Györgyi: Természettudományi bizonyítékok apasági perekben. In: Csiky Ottó - Mécsné Bujdosó Györgyi - H. Váczy Zsuzsa: Apasági perek, apaságvizsgálat. HVG-ORAC, Budapest, 1997. 129-242. o., továbbá Mécsné Bujdosó Györgyi: Természettudományi bizonyítékok polgári eljárásjogi perekben. In: Somfai Balázs (szerk.): Ünnepi tanulmánykötet Filó Erika kandidátus egyetemi docens 70. születésnapjára. PTE, Pécs, 2010. 253-266. o.
[19] Mécsné Bujdosó (2010) 264. o.
[20] Az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet és az Igazságügyi Orvostani és Orvosszakértői Szakmai Kollégium módszertani levele.
[21] Csiky (1973) 176 o.
[22] Csiky (1973) 181. o.
[23] Csiky Ottó: A családi jogállás. In: Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve. HVG-ORAC, Budapest, 1995. 331. o.
[24] Sári Péterné Vass Margit: A családi jogállás. In: Sári Péterné Vass Margit: A családjogi törvény magyarázata. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2002. 714. o.
[25] Pap Tibor - Filó Erika: Magyar családjog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1981. 22. o.
[26] Csiky Ottó - Filó Erika: Magyar családjog. HVG-ORAC, Budapest, 2001. 177. o.
[27] Kőrös András - Makai Katalin: III. Könyv: Családjog. In: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex, Budapest, 2008. 480. o.
[28] ABH 2020. 1425. 1426.
[29] ABH 2020. 1425. 1438., Szívós Mária alkotmánybíró párhuzamos indokolása.
[30] ABH 2020. 1425. 1436.
[31] ABH 2020. 1425. 1428.
[32] ABH 2020. 1425. 1429-1430.
[33] ABH 2020. 1425. 1434.
[34] Makay Zsuzsanna - Spéder Zsolt: A férfiak gyermekvállalása és családi szerepei. In: Monostori Judit - Őri Péter - Spéder Zsolt: Demográfiai portré 2018. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2018. 75. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, ELTE ÁJK.
Visszaugrás
