Megrendelés
Családi Jog

Fizessen elő a Családi Jogra!

Előfizetés

Dr. Kőrös András: "Fontolva haladás" - az új Ptk. Családjogi Könyve 1. Rész: Az élettársi jogviszony szabályozásának szakértői javaslata (CSJ, 2005/2., 1-10. o.)

"Fontolva haladás" - így jellemezhetnénk röviden az új Ptk. Családjogi Könyvének szakértői tervezetét, amely a Kormány 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozatával elfogadott - széleskörű szakmai vitát követően kialakított - Koncepció és a normaszöveg kidolgozásának vezérfonalául szolgáló szabályozási Tematika alapján készült.1 A Koncepciónak megfelelően a családjog anyaga beépül az új Polgári Törvénykönyvbe. Ez a változás nem csupán a családjog magánjogi hátterének és összefüggéseinek a jelenleginél hangsúlyosabb érvényre juttatását teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a családjogi szabályoknak a gyorsan változó társadalmi viszonyokhoz és nemzetközi elvárásokhoz (e jogterületen elsősorban az Európa Tanács dokumentumaihoz és a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság családjogi tárgyú ítélkezési gyakorlatához) igazítása is megtörténjék. Mindez feltétele annak, hogy a magyar jogrendszer a XXI. század elején korszerű és a gyakorlati igényeknek mindenben megfelelő családjogi törvénnyel rendelkezzék.

A Családjogi Könyvnek az Igazságügyi Minisztérium által külső szakértők bevonásával kidolgozott első normaszöveg tervezetét és az ahhoz fűzött indokolást a Kodifikációs Szerkesztőbizottság a 2005. június 7-ei ülésén megtárgyalta. A tervezet az új Ptk. többi könyvével együtt a 2006. év folyamán lesz ismételten széleskörű szakmai és társadalmi vitára bocsátva.

A Családi Jog folyóirat a Családjogi Könyv szakértői javaslatát részletekben, nem a leendő törvényszöveg sorrendjében, hanem a főbb változásokat kiemelve, de minden fontos kérdésre kiterjedően közli. Természetesen rendszeresen tudósítani fogunk a 2006. év vitáinak tükrében alakuló tervezetről, annak módosulásairól is, sőt folyóiratunk - a Polgári Jogi Kodifikáció mellett - maga is az új Családjogi Könyv egyik szakmai vitafórumává szeretne válni.2

A kiemelt érdeklődésre tekintettel elsőként az élettársi jogviszony szabályozására vonatkozó javaslatot és annak indokolását tesszük közzé, az utóbbit rövidített, szerkesztett változatban.

AZ ÉLETTÁRSI JOGVISZONY

I. A Koncepció Családjogi Könyvének előkészítése során az egyik legvitatottabb kérdés az élettárs számára családjogi jogcímen biztosítandó jogoknak az erősítése, bővítése volt - kimondva, kimondatlanul azzal az indokkal, hogy az ilyen jogok erősítése a család, a házasság intézményének a további gyengítéséhez vezet. Az elmúlt évtizedekben azonban Európa szinte valamennyi államában és más földrészeken is szembesülni kellett azzal a társadalmi ténnyel, hogy azt, a házasságon alapuló családmodellt, amelyre a családjogi rendszer épül, egyre kevesebben választják követendő példaként. Az élettársi kapcsolatok növekedése a házasság rovására olyan társadalmi tendencia, amelyet az érintett országok jogalkotása aligha hagyhat figyelmen kívül.

Magyarországon az 1970-es évek elején az élettársi kapcsolatok aránya az összes család százalékához viszonyítva 2,1% volt, a 2000. évi adatok szerint ez a szám 12,5%-ra emelkedett. Az 1000 lakosra jutó házasságkötések száma az 1980. évi 7,5-ről 2000-re 4,3-re csökkent, és ma már minden harmadik új kapcsolat élettársi kapcsolatnak tekinthető3. Bár ezek a változások meg sem közelítik a nyugat-európai adatokat, ahol az élettársi kapcsolatok számának emelkedése sokkal erőteljesebb, egészen bizonyos, hogy a növekedés trendje nem fog változni és az együttélés valamint családalapítás formájává hazánkban is mind nagyobb számban az élettársi kapcsolat válik.

Ezeknek a társadalmi tendenciáknak a hatására a nyugat-európai jogrendszerek az utóbbi időben csaknem kivétel nélkül mind eljutottak a korábbi "semlegességi" állásponttól, amely az élettársakat jogon kívüliekként kezelte, a pozitív szabályozásig, amely általában bizonyos társadalombiztosítási juttatásokat, a magánjogban pedig tartási, lakáshasználati és vagyoni jogosultságokat biztosít az élettársak részére. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik annak felismerése is, hogy ma már nem feltétlenül azért választják az együtt élők ezt az életformát, hogy kapcsolatukhoz - különösen annak megszűnése és a jogi rendezésre szoruló kérdések felmerülése esetén - semmiféle joghatás ne fűződjék. Különösen igény van a szabályozásra "a gyengébb fél": a kisebb keresettel rendelkező, a háztartásban és a közös gyermek nevelésében tevékenykedő élettárs oldaláról, aki a kapcsolat felbomlása esetén megfelelő jogi védelem nélkül teljesen kiszolgáltatottá válna.

A megoldásokat illetően a jogrendszerek rendkívüli tarkaságot mutatnak mind az elismert élettársi kapcsolat létrejöttének formája, mind a jogviszony tartalma tekintetében. A több országban ismert és elismert regisztrált élettársi kapcsolat szinte a házastársakéival egyenlő jogokban részesíti az élettársakat (Van, ahol a regisztráció lehetősége csak az egynemű élettársak részére van fenntartva, pl. Dániában, Németországban, másutt bejegyzett partnerkapcsolat azonos nemű és különnemű személyek között is létrejöhet, pl. Hollandia, Franciaország), ugyanakkor a bejegyzés nélküli, informális együttélésekhez szinte semmilyen jogkövetkezmény nem fűződik.4

A magyar jogban is szaporodik azoknak a jogszabályoknak a száma, amelyek az élettársakat a házastársakéihoz hasonló jogokkal ruházzák fel (pl. özvegyi nyugdíj, lakásszerzési kedvezmények, eljárásjogi mentességek, összeférhetetlenségi és kizárási szabályok). 2002 szeptemberi adat szerint hatvanöt jogszabály (törvény, kormány- és miniszteri szintű rendelet) használja - többféle értelmezésben - az "élettárs" fogalmát.

A magánjog területén a Csjt. nem tesz különbséget a szülői felügyeleti jogok tekintetében aszerint, hogy házastárs vagy élettárs szülőkről van-e szó, a reprodukciós eljárásban részt vett élettárs férfi apaságához törvényes vélelmet fűz. A bírói gyakorlatban nem vitás, hogy az élettársi kapcsolatban is szerepet játszik a szolidaritás, az egymás támogatásának kölcsönös kötelezettsége, ezért a kapcsolat megszűnésekor az együttéléssel szükségszerűen együtt járó tevékenységért, ápolásért, gondozásért ellenérték nem igényelhető (BH 2002/7. sz. 268., 2004/7. sz. 280. és legutóbb: 2005/4. sz. 141.). Ezzel szemben az élettársi kapcsolat fogalmát és annak vagyonjogi hatásait a Ptk. tartalmazza (685/A. §, 578/G. §), az utóbbira vonatkozó rendelkezések a Kötelmi jogi résznek a társaságokról szóló fejezetében találhatók. Ez a megoldás azonban ma már nem felel meg sem az élettársi kapcsolatok jellegének, sem azok társadalmi megítélésének. Az élettársi kapcsolat - a vázolt társadalmi változások és a külföldi jogrendszerekben felismerhető tendenciák alapján - elsősorban családjogi szempontok szerinti szabályozást kíván, anélkül, hogy ez a házastársi kapcsolattal azonos szabályozás lenne.

II. A kifejtettek értelmében a Javaslat az élettársi jogviszonyra vonatkozó magánjogi szabályokat a Családjogi Könyvben, a házasságra vonatkozó szabályokat követő külön Részben gyűjti össze (a jelenlegi számozás szerint a Könyv 86-100. §-aiban). Ezzel kifejezésre juttatja, hogy az élettársak viszonyát családjogi kapcsolatnak tekinti, annak elismertségét, támogatottságát azonban nem helyezi a házasság szintjére, és elkülöníti a Harmadik Résznek a rokonságra vonatkozó szabályaitól is. Az egyik élettárs halála esetén a túlélő élettárs további lakáshasználatával kapcsolatos szabályokat tartalmaz az Öröklési Jogi Könyv és a Kötelmi Jog Különös részének a lakásbérleti jogviszony folytatását szabályozó rendelkezése.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére