1. A Középeurópai Közjegyzői Kollokvium 2006-ban a folyamatban levő családjogi kodifikáció néhány fő kérdését tűzte napirendjére. A családjogi kodifikáció valamennyi kérdésével a Kollokvium természetesen nem foglalkozhatott. Önálló előadások a külföldi előadóknak a külföldi családjogokba betekintést adó előadásai mellett különösen a közjegyzőket, a közjegyzői gyakorlatot közvetlenebbül érintő házassági vagyonjogi kérdéseknek és az élettársi viszonyoknak legalábbis a családjog területén viszonylag újként jelentkező kérdéseinek jutottak. Az alábbiak - a teljesség igénye nélkül - valamivel több kérdésbe kívánnak betekintést adni, a külön előadásokban is tárgyalt kérdéseknek viszont kevesebb figyelmet szentelnek.
A családi viszonyok az elmúlt évtizedekben Európa-szerte, így Magyarországon is, számos vonatkozásban jelentős változáson estek át. Ezeket a változásokat, ahol ezek jogi értékelést is kívántak, a jogalkotás - így a magyar jogalkotás is - igyekezett követni. Néhány kérdésben, így különösen a házassági bontójog egyes kérdéseiben és a házasságon kívül született gyermek jogállásának rendezésében már a Családjogi törvény átfogó kodifikációja előtt jelentős lépéseket tett, és a családjog 1952-ben bekövetkezett átfogó kodifikációja sem tehetett pontot a változások követésére.
Ugyanakkor, anélkül, hogy ezzel éppen egy a családjogi kodifikáció elvi kérdéseivel foglalkozó konferencián a családjogi jogalkotás, és általában a családjog szerepét alá kívánnám becsülni, két dolgot nem lehet említés nélkül hagyni.
Az egyik: nem lehet hallgatni arról, hogy csak jogi eszközök, ideértve a jogalkotás mellett a jogalkalmazás eszközeit is, a családi konfliktusok megoldására, legalábbis azok többségének megoldására önmagukban nem elegendőek. Ez a körülmény természetesen nem mentesíti sem a jogalkotót a feltevése szerint leginkább optimális szabályok megalkotása alól, sem a jogalkalmazót az alól, hogy a felek között vitássá vált családjogi ügyek optimális megoldására törekedjék. A családi konfliktusok feloldásának hiányát mégsem lehet egyszerűen a családjog hibájául felróni.
A másik pedig: mintegy a másik oldalról, azt is tudomásul kell venni, hogy a családi életviszonyok meglehetősen széles köre a család tagjainak intimszférájához tartozik, hogy a jól működő családi viszonyokba, legyenek azok a házastársak, az élettársak vagy a szülő-gyermek kapcsolat viszonyai, nem kell, nem is igen szabad, vagy legalábbis nem volna szabad jogi eszközökkel belenyúlni. Az ezek feletti állami gyámkodás előírása nem lehet jogalkotói feladat. És erre nemcsak az Európai Emberi Jogi Egyezmény 8. §-a kötelez bennünket, de azóta, hogy ehhez az Egyezményhez csatlakoztunk, az is. Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy a családjogi jogalkotásnak csak a családi konfliktusok megoldása volna a feladata. Nem konfliktusoldó szabályként nyilvánvalóan szükség van például a házasságkötés, a névviselés, az apaság elismerése, a gyermek törvényes képviselete, az örökbefogadás joghatásai vagy a gyámrendelés kérdéseinek rendezésére, és a sor természetesen még folytatható volna.
2. A családjog első átfogó kodifikációjára Magyarországon 1952-ben, az 1952. évi IV. törvénnyel került sor. Ezt a törvényt azóta 1974-ben és 1986-ban két átfogó reform, majd az 1990-es évek óta számos, bár kevesebb kérdést érintő, de korántsem jelentéktelen reform követte. A családjog alakításában, továbbfejlesztésében emellett a bírói gyakorlat is jelentős szerepet játszott.
A családjog újabb átfogó reformja már korábban felmerült, ennek a munkának újabb lökést az adott, hogy a készülő Polgári Törvénykönyv Koncepciójának előkészítése során 2000. júniusában a Kodifikációs Főbizottság olyan döntést hozott, hogy a családjog szabályai - szemben az 1952 óta fennálló helyzettel - az új Polgári Törvénykönyvben, annak egyik könyveként kerüljenek rendezésre. Hadd tegyük hozzá, a külön könyvben való rendezés azok számára, akik ismerik a készülő Polgári Törvénykönyv struktúráját, nem jelent sokat, a Polgári Törvénykönyv ugyanis, holland mintára, valamennyi eddig önálló részként szabályozott területet, ha - szemben a holland Ptk.-val - folyamatos § számozással is, de ön- álló könyvben kívánja szabályozni. Ezen önálló könyvek között kerül majd a Családjog a Személyek című könyv után harmadik könyvként szabályozásra.
A családjog átfogó felülvizsgálata - és ebben a kérdésben osztozik a készülő Polgári Törvénykönyv más anyagrészeiben követettel - nem akar a családjog meglevő anyagával szembeni teljes újrakodifikációt, újraszabályozást jelenteni. Abban - Kőrös András szavaival élve - a megőrzendőnek és az új elemeknek egyaránt helyet kell kapnia. Ennek megfelelően a családjogi kodifikáció egyik kérdésévé éppen az vált, hogy a családjogi szabályok felülvizsgálata során mennyiben kerüljenek a családjog hatályos szabályai újragondolásra, módosításra vagy akár pusztán finomításra, és mennyiben maradjanak azok változatlanul. De ehhez a kérdéskörhöz szorosan kapcsolódó kérdés az is, hogy vajon ma egyes más törvényekben, különösen a Gyermekvédelmi törvényben, vagy éppen alacsonyabb szintű jogszabályokban, így különösen a Gyámrendeletben szabályozottak mennyiben kívánnának a készülő Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyvében való elhelyezést. De ugyanígy átgondolást érdemelne az anyagi jogi és az eljárási jogi szabályok közötti összhang megteremtésének igénye is.
A kodifikációs munka menetéről való beszámolás nem ennek az előadásnak a tárgya. Amiről mégis szólni kell az az, hogy 2002-ben elkészült az új Polgári Törvénykönyv és benne a Családjogi Könyv Koncepciója, 2005. végére pedig a készülő Polgári Törvénykönyv, ha nem is valamennyi, de több Könyvének, közöttük a Családjogi Könyvnek is az első szövegtervezete és indokolásuk. Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója - a vitára bocsátás szándékával - a Magyar Közlönyben közzétételre került, a már elkészült szövegtervezetek pedig, közöttük a Családjogi Könyv szövegtervezete is - ugyancsak a vitára bocsátás szándékával - az Igazságügyi Minisztérium internetes honlapján kerültek közzétételre. Az Igazságügyi Minisztérium és a törvénytervezet elkészítésében résztvevő, az Igazságügyi Minisztérium munkatársaiból és külső szakemberekből álló Szerkesztőbizottság várja, hogy megvitathassa majd ezeket az észrevételeket. Minthogy magam is tagja vagyok a Szerkesztőbizottságnak, nem érzem magamat fogadatlan prókátornak, ha ehelyütt azt mondom, hogy ilyen észrevételeket a közjegyzők részéről is szívesen veszünk.
3. A Kodifikációs Főbizottság 2000 júniusi ülésén a családjognak a készülő Polgári Törvénykönyvbe való integrálása mellett mégis az is elismerést kapott, hogy a családjognak a más polgári jogi viszonyokétól eltérő sajátosságai indokolttá teszik, hogy a Családjogi Könyv élén a családjog önálló, a polgári jog más területeire nem jellemző, azokban nem érvényesülő alapelvek is megfogalmazásra kerüljenek.
Ami a családjog alapelveit illeti, e tekintetben a Családjogi Könyv alkotói nem követték vagy csak részben követték a készülő Polgári Törvénykönyv más részei tekintetében tudatosan követett azt a szemléletet, hogy az Alkotmányban megfogalmazott alkotmányos elveket nem vettek át a polgári jog szabályai körébe. A Családjogi Könyv élén a Csjt. ma hatályos szabályaihoz hasonlóan változatlanul szerepelnek az Alkotmányból átvett elvek, esetleg alkotmányos tételeknek a családjog nyelvére lefordított változata formájában. Így változatlanul szükségesnek mutatkozott a házasság és a család - a családi viszonyok - védelmének az alapelvek körében való megtartása, vagy a férfiaknak és a nőknek az Alkotmányban kimondott egyenjogúságát a családjog nyelvére lefordítva a házastársak egyenjogúsága elvének a családjog alapelveként való megtartása.
A gyermekek, a gyermeki jogok védelmét, a gyermekek érdekeinek elsődlegességét kimondó elv már túllép az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében megfogalmazott elven, annak megfogalmazása, és azzal való kiegészítése, hogy a gyermek joga a családjában való nevelkedés, már a Gyermek Jogairól szóló 1989. évi New York-i Egyezmény nyomán került a Családjogi Könyv élére állítandó alapelvek közé. Más, mondhatni szintén alapelvi szintű gyermeki jogok - bár nem egy esetben túlmutatnak a szülői felügyelet kérdésein - a szülői felügyeleti jog című fejezetben kerültek megfogalmazásra.
Két további, talán nem elsődlegesen családjogi jellegű alapelv megfogalmazását - nevezetesen a gyengébb fél védelmének elvét és a méltányosság elvét - elsősorban a készülő Polgári Törvénykönyv tudatosan kereskedelmi jogias szemléletet követő tendenciája tette indokolttá. Ez a szemlélet a családi viszonyokra nyilvánvalóan nem alkalmazható. A gyengébb fél védelmének elvéhez megjegyzést kívánhat, hogy a családjogi viszonyokban nemcsak a gyermek lehet gyengébb fél, hanem akár a házastársak, akár az élettársak valamelyike is.
Hadd egészítsük még ki az elmondottakat azzal, hogy családjogi vonatkozású elveket kimondó, vagy ilyeneket is kimondó nemzetközi Egyezmény a Gyermek Jogairól szóló már említett 1989. évi New York-i Egyezményen kívül számos más is létezik, közöttük olyanok is vannak, amelyeknek Magyarország is tagja. Az ezekben megfogalmazott családjogi tárgyú elvek - mint például a több Egyezményben is kimondott házasságkötéshez és családalapításhoz való jog - a magyar jog, vagy akár a magyar közfelfogás számára annyira természetesek, hogy ezeknek egy családjogi kodifikációban alapelvként való kimondása felesleges volna. Ugyanígy nem indokolt ma már az Európai Emberi Jogi Egyezmény 14. cikkében megfogalmazott diszkrimináció tilalma alapján a házasságból született és a házasságon kívül született gyermek egyenjogúságának külön alapelvi kimondása sem.
4. A családjogi szabályoknak a Polgári Törvénykönyvbe való integrálása az önálló családjogi alapelvek megfogalmazásán kívül más kérdéseket is felvetett. Így például azt, hogy a polgári jog néhány olyan szabálya, amely a családjogban ma egyáltalán nem rendezett, vagy hiányosan rendezett, alkalmazandó legyen-e, vagy legalább megfelelően alkalmazandó legyen-e a Polgári Törvénykönyvbe beillesztésre kerülő családjogi viszonyokra is. A ma hatályos családjog csak a házassági vagyonjog körében ismer olyan szabályt, amely mögöttes jogterületének ismeri el a Polgári Törvénykönyv szabályait. Emellett természetesnek tartja, hogy azokat az eseteket kivéve, amelyekre nézve a családjogi jogszabályok kifejezetten eltérő szabályokat tartalmaznak, a cselekvőképesek, a korlátozottan cselekvőképesek és a cselekvőképtelenek körére nézve a Polgári Törvénykönyvben meghatározottakat tekinti irányadónak. De ennél minden bizonnyal tovább kellene, tovább kell lépni.
Ehelyütt csak a gyakorlatban is felmerült két kérdést említve:
Az egyik: Míg a házasságkötésre irányuló jognyilatkozat tekintetében a Családjogi törvény megalkotása során széles körben megvitatottan, átgondoltan és utólag is helyesnek bizonyultan született olyan állásfoglalás, hogy a házasság ne legyen akarati hiba címén megtámadható, más családjogi jognyilatkozatok tekintetében fel sem merült a kérdés, hogy azok akarati hiba címén megtámadhatók legyenek-e vagy sem. A Családjogi Könyv elkészült tervezete egy-két kérdésben kifejezetten el kívánja ismerni a családjogi jognyilatkozatok akarati hiba címén való megtámadhatását. Kérdéses marad, hogy ahol ezt kifejezetten nem teszi, a Ptk. szabályainak megfelelő alkalmazásával ott is helye legyen-e ennek. A házasságkötésre irányuló jognyilatkozat ilyen címen való megtámadhatatlanságát változatlanul fenntartva, más családjogi jognyilatkozatok tekintetében hajlanék az igenleges válaszra.
És a másik: Ugyancsak a gyakorlatban merült fel a kérdés, hogy vajon a joggyakorlásra megállapított határidő menthető okból való elmulasztása esetén alkalmazhatók legyenek-e az elévülés nyugvásának szabályai. A felmerült kérdésre akkor a válasz "nem" volt, lényegében pusztán azzal az indokkal, hogy a polgári jogban megállapított szabályok ne kerüljenek a családjogban alkalmazásra. Ma abban a kérdésben, amelyben ez annak idején felmerült, nevezetesen az apasági vélelem megtámadására megállapított határidő elmulasztása esetére, a tervezett új szabály azt kívánja kimondani, hogy a nevezett esetre a Polgári Törvénykönyvnek az elévülés nyugvására vonatkozó szabályai alkalmazandóak. Megint nincs válasz arra nézve, hogy ez a szabály más, menthető okból elmulasztott határidő elmulasztása esetén is alkalmazható lesz-e vagy nem.
Hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül hadd adjunk a továbbiakban valamelyes áttekintést arról, hogy a Családjogi törvényben szabályozott mely kérdésekben merülnek fel, és melyekben nem merülnek fel a családjogi kodifikáció számára megoldandó feladatok.
5. A házassági jog köréből a házasságkötés szabályai nem szorulnak módosításra. Elég gyorsan lecsengett - a kodifikácó részéről sohasem osztott - a kötelező polgári házasságot fakultatív polgári házassággal felváltani kívánó gondolat, és a korábban többször is módosított házasságkötési korhatárok kérdésében is megnyugvás észlelhető, fel sem merült az újabb módosításukra irányuló igény.
6. A házassági bontójog szabályai inkább csak finomításra szorulnak, elvei megfelelnek a mai kor igényeinek és a nemzetközi gyakorlatnak, a nemzetközi tendenciáknak is. A vétkességi elvvel való szakítás a magyar bontójogban már 1952-ben megtörtént, és a magyar bontóperes gyakorlatra is jellemző, hogy a bontóperbeli viták - ahol egyáltalán vannak viták - nem magának a bontásnak a kérdésében, hanem inkább a járulékos kérdések rendezése körül, elsősorban a gyermek elhelyezése és a házastársi lakáshasználat rendezése körül folynak, valamint újabban más vagyonjogi kérdések rendezése körül is.
A nemzetközi gyakorlattal megegyező az is, hogy a bontóperek viszonylag magas hányada a házasfelek közös megegyezése alapján folyik. Több külföldi állam bontójogában a közös megegyezésen alapuló bontás önálló bontóokként szabályozott. A bírói gyakorlatban lényegében nálunk is kialakult a közös megegyezés másként, szinte önálló bontóokként kezelése, ezt mégis - természetesen a bontás egyik formájáról a másik formájára való áttérés lehetőségének biztosításával - a törvényhozásnak is nyíltabban kellene elismernie. Attól azonban, hogy a járulékos kérdésekben való megegyezés, vagy legalábbis az azok többségében való megegyezés a közös megegyezésen alapuló bontás feltétele legyen, a jövőben sem szabad eltekinteni. Ennek a megegyezésnek a bírósági kontrollját a kiskorú gyermek érdekének vizsgálata mellett annak megállapíthatása is indokolhatja, hogy az egyezség mögött nem áll-e kényszer, vagy a gyengébb pozícióban levő fél kihasználása.
Különösen a járulékos kérdések rendezése veti fel - akár a közös megegyezésen alapuló bontóperekben, akár más bontóperekben - a mediációs eljárás segítségül kérését. Ez a kérdés azonban inkább a bontóperes eljárás körébe tartozik.
7. A házassági jog kérdéskörében az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben előtérbe kerültek a házassági vagyonjog kérdései. Minthogy ezekkel a kérdésekkel a konferencián külön előadások foglalkoztak, erről a kérdéskörről Ezekről csak röviden szólnék.
A Családjogi törvény 1952-ben, a magántulajdon, a személyi tulajdon akkori viszonyai mellett, akkor várható alakulása mellett talán elfogadhatóan a házassági vagyonjog kérdéseit igen szűkszavúan szabályozta. Ezt a szűkszavú szabályozást előbb a bírói gyakorlat, majd a Csjt. 1974. évi és 1986. évi Novellái valamelyest bővítették ugyan, ezek azonban a tulajdoni viszonyok mai alakulása mellett, a gazdasági élet, az üzleti élet mai viszonyai között mégsem kielégítőek már.
A házassági vagyonjog szabályainak újrakodifikálása során változatlanul figyelemmel kell lenni egyfelől a házasfelek belső, egymás közötti viszonyaira, másfelől, részben a hatályos jogon túllépve, különösen az üzleti életben résztvevő házasfelek tekintetében, de nemcsak ezek tekintetében, a házasfelek és külső, harmadik személyek közötti vagyoni viszonyokra, gazdasági kapcsolatokra. A házasfelek belső viszonyaiban ma, ha különböző házassági vagyonjogi rendszereket követve is, csaknem valamennyi jogrendszer olyan szabályok megállapítására törekszik, amelyek a házastársaknak, rendszerint a feleségnek a háztartásban, a gyermekek nevelésében, gondozásában kifejtett tevékenységét a kenyérkereső tevékenységgel, a gazdasági életben való részvétellel egyenlő értékűnek tekinti. Az üzleti életben való részvétel emellett a házastársak belső viszonyában is a házasfelek egyikének az üzleti tevékenységét nem akadályozó vagyonjogi szabályokat igényel. A külső viszonyban emellett a hitelezők védelmére, a fedezetelvonó ügyletekkel szembeni védelemre is törekedni kell.
A tervezett családjogi kodifikáció a most jelzett követelményeknek eleget tesz, és emellett részletesebb, körültekintőbb szabályozásban részesíti mind a törvényes házassági vagyonjogi rendszer szabályozást igénylő kérdéseit, mind az egyes vélemények szerint nem a kívánt mértékben elterjedt házassági vagyonjogi szerződés ajánlott tartalmának kérdéseit. Azzal, hogy a házassági vagyonjogi szerződések ajánlott tartalmára bővebb szabályozás született, egyetértek, azt, hogy a házassági vagyonjogi szerződések egyesek részéről várt nagyobb mértékű elterjedése csak, vagy akár döntően előnyökkel járna, már vitatnám.
8. A házassági jog egyik legneuralgikusabb kérdése a házasság felbontása során rendezésre szoruló, a házasság felbontása utáni lakáshasználat kérdése. Ez a kérdés a magyar jogban szorosan kapcsolódik a házassági vagyonjog kérdéseihez. Egyfelől azért, mert a lakhatásnak Magyarországon önálló vagyoni értéke van, másfelől azért is, mert szemben számos nálunk sokkal gazdagabb nyugati országgal, mára Magyarországon olyan helyzet alakult ki, amelyben sokkal magasabb a tulajdoni lakások aránya, mint a bérlakásoké. A házastársi lakáshasználat és a házassági vagyonjogi igények együtt-rendezése, egymással összekapcsolt rendezése ezért korántsem kivételes igény, amit a készülő kodifikáció is figyelembe kíván venni.
A házastársi lakáshasználat mikénti rendezésében mégis a vagyonjogi szempontok mellett családvédelmi érdekeknek is jelentős súlyt kell kapniuk. Így szükségszerűen szoros összefüggés kell hogy legyen a lakáshasználat rendezése és a gyermek elhelyezése között. E tekintetben a gyermek érdeke, ha kell, vagyoni érdekeket előz.
A készülő családjogi kodifikáció igyekszik méltányos megoldásokat találni. Ahol ezek konkrét esetekben mégsem lesznek méltányosak - és az ilyen esetek minden bizonnyal a jövőben sem lesznek kivételesek - az, az élethelyzetek kényszeréből fakad, és nem, vagy legfeljebb kismértékben róható majd a jogalkotás vagy a jogalkalmazás hibájául.
9. A készülő kodifikáció családjogi anyagának jelentős változása, hogy a házassági jogi rész után önálló részként fogja szabályozni az élettársak közötti jogviszonyokat.
A kodifikációs előmunkálatok során érthetően vita volt mind az élettársi viszonyok szabályozásának tartalmi kérdései, mind az élettársi kapcsolatoknak a készülő Polgári Törvénykönyvben való elhelyezése tekintetében.
Az élettársi kapcsolat jogi szabályozása, jogi elismertetése iránti igény is egyike azoknak a kérdéseknek, amelyekre az élet, az életviszonyok alakulása kényszerítette rá a jogalkotót, amelyet nem lehetett többé úgy szemlélni, hogy az élettársaknak nyújtandó bármiféle jogi védelem káros, mert az gyengíti a házasság intézményét, és egyre kevésbé állt meg az a korábban elfogadott nézet, hogy az élettársak éppen azért választják a házasság helyett kapcsolatuknak ezt a formáját, mert nem kívánják, hogy kapcsolatuk jogi szabályozás, jogi kötöttségek alá essék.
A hatályos Ptk.-nak az a konstrukciója, amely az élettársi viszonyt, igaz, annak csak a szűk értelemben vett vagyonjogi hatásait, a társasági szerződés egyik nevesített eseteként szabályozza, mára nyilvánvalóan anakronisztikussá vált. Az élettársi kapcsolat ma, ha valamihez, a házassághoz közelít, mondhatnók egyre inkább közelít, a polgári jogi társasághoz sohasem volt köze, bár a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy nem a magyar jogalkotás volt az egyetlen, amely korábban ilyen felfogást követett.
Az élettársi viszonyok, vagy legalább a hosszabb ideje fennálló élettársi viszonyok számos területen, így különösen a szociális jogok területén, vagy a nyugdíjszabályokban már hosszabb ideje ha nem is a házassággal azonos, de ahhoz közelálló jogi elismerést kaptak, egymás közötti vagyoni viszonyaikat pedig, mint már említettük, a Ptk. szabályozza.
A folyamatban levő családjogi kodifikáció számára a kérdés az volt, meddig menjen el a készülő törvény az élettársak számára biztosítandó családjogi jogok elismerésében és az élettársakat különösen az élettársi kapcsolatuk megszűnése utáni időre szólóan egymás irányában terhelő családjogi kötelezettségek megállapításában. Az élettárs szülők jogainak és kötelezettségeinek újrarendezésére nincs szükség, őket eddig is a házastárs szülőkével azonos jogok illették meg és a házastárs szülőkével azonos kötelezettségek terhelték.
Az újonnan rendezendő joghatások kérdéseiben - és ez communis opinio volt - a jogalkotás inkább visszafogott maradt. El kívánja emellett ismerni az élettársi kapcsolat nyilvántartásba vételének lehetőségét, de ezt nem a több jogrendszerben is szabályozott regisztrált élettársi kapcsolathoz hasonló céllal kívánja tenni. A nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatban élők számára nem kíván a nyilvántartásba nem vettekéhez képest többlet jogokat biztosítani, nem kívánja ezeket az ún. regisztrált élettársi viszonyok rangjára emelni. A nyilvántartásba vételnek az élettársi viszony keletkezését és fennállását bizonyító erőt kíván biztosítani.
10. Áttérve a családjog egy másik területére, a családi jogállás kérdéseire: Ebben a kérdéskörben ma már az apai jogállás mellett az anyai jogállás, az anyai leszármazás is vet fel megválaszolásra szoruló problémákat.
A mater semper certa est hagyományos tételét a biológiai anya és a gyermeket megszülő anya személyének lehetséges elválása - történjék ez mesterséges megtermékenyítés folytán vagy béranyaság folytán - megingathatja. A kodifikáció a bizonytalan jogi helyzetek kiküszöbölése érdekében szükségesnek tartotta a kérdésben való állásfoglalást: anyának a kérdéses esetekben is a gyermeket megszülő nőt tekinti. Abban a kérdésben, hogy a béranyaság, ha tetszik dajkaanyaság, elfogadást kapjon-e, a készülő családjogi szabályozás nem tekintette feladatának az állásfoglalást.
Az anyai jogállás új kérdéseként merült fel, vajon legyen-e joga az anyának inkognitóját megtartva megszülni gyermekét. A legújabb jogalkotás ezt egy szűk körre, nevezetesen arra az esetre, amikor az anya az erre kijelölt kórházban kihelyezett inkubátorban, az inkognitó örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával helyezi el csecsemőjét, elismeri. Az anyai jogállás ilyenkor, legalábbis a gyermek örökbefogadásáig, betöltetlen marad. Az anya inkognitójának ennél szélesebb körben való megtartását nem látnám indokoltnak.
Az apai leszármazás tekintetében korántsem a házasságon kívül születő gyermekek számarányának jelentős növekedése veti fel az új kérdéseket. Ezeknek a gyermekeknek a jogállása ma az esetek nagy többségében apai elismeréssel, gyakran az anya élettársa részéről való elismeréssel kerül rendezésre, ott pedig ahol az apaság peres úton való megállapítása válik szükségessé, az apaság bizonyítása vagy éppen a perbevont férfi apasága kizártságának bizonyítása az orvostudomány mai eredményei mellett csaknem teljes bizonyosságú lehet.
Az apaság kérdése, az apai jogállás rendezésének kérdése, ezek ellenére mégsem problémamentesek. Hozzátenném, problémák nem abból erednek, hogy a nem önként vállalt, a bírósági úton kikényszerített apaság csak apai jogállást és gyermektartást, vagy esetleg a későbbiekben az apai hagyatékból kötelesrészt fog a gyermek számára biztosítani, hogy bírósági ítélettel szülői magatartást nem lehet az ilyen apákra kényszeríteni. A mai gyakorlatot nem egyszer inkább azok a problémák foglalkoztatják, amelyekben apák, vagy magukat apáknak tartó férfiak az apai státusz megszerzéséért, és ezzel tényleges apai jogok megszerzéséért is harcolnak, akár, bár nem feltétlenül, a gyermeket apaként nevelő, gondozó szülővel szemben.
Az apaság visszaélésszerű elismerése, vagy abból eredő probléma, hogy az anya megtagadja az apa személyének megnevezését - ha az ez utóbbi körbe tartozó esetek nyilván nálunk is vannak - szemben több külföldi állam jogával a magyar gyakorlatban nem merültek fel, így ezek a magyar jogalkotást sem kellett hogy foglalkoztassák.
De az apasági vélelmek, alapuljanak azok az anya házassági kötelékén vagy elismerésen, nyilvánvalóan akkor sem mindig fedik a valóságot, ha megtámadásukra, és ezzel a valóság tisztázására nem kerül sor, a donortól származó mesterséges megtermékenyítés esetén pedig a biológiai apa és a jog szerint apának tekintendő személy szükségszerűen eltérő személyek. Kérdéses lehet, hogy hol húzza meg ezekben az esetekben a jogalkotás a határt a gyermek származása megismeréséhez való joga biztosítása és a családi kapcsolatok megőrzéséhez való jogok biztosítása között. A két jog közötti ellentmondás nyilvánvalóan nem oldható fel, legfeljebb az lehet kérdéses, hogy ütközésük esetén melyik kapjon elsőbbséget. A kérdés mikénti rendezésében emellett donortól származó mesterséges megtermékenyítés esetén a donor jogai, más esetekben a gyermeket akár jóhiszeműen apaként sajátjaként nevelő nem biológiai apa jogai is védelmet érdemlőek lehetnek.
A családi jogállás peres úton való rendezéséhez - legyen az akár az apaság megállapítása, akár az apaság vélelmének megtámadása - még egy, a jövőre nézve már könnyebben megválaszolható kérdés: A kodifikáció meg kívánja szüntetni azt a józanul eddig sem igen védhető szabályt, amely ma az anyát mind az ilyen perek indíthatásától, mind attól elzárja, hogy gyermekét ezekben a perekben törvényes képviselőként képviselhesse.
11. A családjogi joganyag egy következő területe, az örökbefogadás, valamint a Családjogi törvény utolsó része, a gyámság, az a két jogintézmény, amelyek szabályai a családjog most folyamatban levő kodifikációs munkálatainak megindulása óta ismételten módosításra, finomításra kerültek. Az örökbefogadás kérdéskörében még 2005-ben is jelentek meg új törvények. Ezek közül mindenképpen említést érdemel, hogy Magyarország 2005-ben csatlakozott - hogy miért csak ekkor, azt nem igen lehet tudni - az 1993. évi Hágai Nemzetközi Örökbefogadási Egyezményhez. A kodifikációt ma már az örökbefogadás vagy a gyámság területén újabb elvi kérdések megoldása nem terheli, legfeljebb kisebb súlyú kérdések szorulhatnak módosításra, kisebb súlyú kérdésekben volna szükség a maiénál helyesebb egyensúly teremtésére.
12. A szülői jogok és kötelességek szabályai és a családjogban megfogalmazást kívánó, vagy itt is megfogalmazást kívánó gyermeki jogok egy része a kodifikáció elvi kérdései közé tartozik, többségük mégis a most folyó kodifikáció számára már nem új kérdés.
Az elvi kérdések köréből a szülői felügyeleti jogok gyakorlását illetően:
- a szülők oldaláról a szülői felügyeleti jogoknak a gyermek érdekében való gyakorlása, ezeknek a jogoknak és kötelezettségeknek együttes, közös gyakorlása, az e kérdésekben a szülőket megillető egyenjogúság, és talán új elvként az e jogok gyakorlásába való állami, hatósági beavatkozás kivételessége, ennek a szükséges minimumra szorítása;
- a gyermek oldaláról pedig - a Gyermek Jogairól szóló New York-i Egyezményt követve - különösen az ítélőképes korú gyermeknek az őt érintő kérdések eldöntésébe való bevonása, az őt érintő hatósági eljárásban való részvételének lehetősége, és a gyermek számára - eddig a Csjt. szabályaiban nem szabályozott - családi kapcsolatai megtartásához való jog biztosítása kívánhatnak említést.
A szülők jogai és kötelességei köréből a szülőket közösen, egyenlően illető szülői felügyeleti jogok maradéktalanul értelemszerűen csak az együttélő szülők között tudnak megvalósulni. A mai társadalmi viszonyokra világviszonylatban széles körben jellemző az a sajátosság mégis, hogy a gyermekétől különélő szülő nem csak vasárnapi szülő kíván maradni, hogy több jogot és több kötelezettséget kíván gyermeke irányában megtartani, hogy igénye van gyermeke sorsának figyelemmel kísérhetésére és arra, hogy a gyermekét érintő lényeges kérdésekben való döntésben részt vehessen, de ugyanakkor arra is, hogy a gyermekéért való felelősségből részt vállalhasson, a hazai viszonyokra is jellemző. Ezeket figyelembe véve a folyamatban levő kodifikáció célul tűzi a gyermekétől különélő szülő - legyen az házastárs szülő vagy élettárs szülő vagy akár a gyermeket a másik szülővel korábbi élettársi kapcsolat nélkül elismerő szülő - jogainak erősítését. Az éremnek azonban két oldala van. A különélő szülő jogainak erősítéséhez a gyermeket nevelő, gondozó szülő, esetleg harmadik személy olyan magatartása is szükséges, amely a különélő szülőt a számára biztosított jogok gyakorlásában nem akadályozza. Az ezt akadályozó magatartás elleni fellépés jogos kell hogy maradjon, szankcionálható kell hogy legyen. A szülői felügyeleti jogok gyakorlásába való hatósági beavatkozás kivételességének nem erre az esetre kell vonatkoznia.
Az azért megjegyzést kíván, hogy a különélő szülőt a gyermek mindennapos gondozását, nevelését ellátó szülővel közösen megillető közös szülői felügyeleti jog a jövőben is csak az ennek gyakorlásához szükséges együttműködésre alkalmas, együttműködésre kész szülők számára biztosítható. Az ilyen fokú együttműködés hatósági eszközökkel való kikényszerítését nyilvánvalóan a jogalkotó sem képzeli el.
A szülői felügyeleti jogok gyakorlásába való beavatkozás korlátozásában elsősorban magának a jogalkotónak kell lépnie. A beavatkozásnak az indokolt kontrollt jóval meghaladó az a mértéke, amely ma a szülői vagyonkezelés és a szülő törvényes képviseleti jogának szabályait jellemzi, az új szabályozásban változtatásért kiált. A mai szabályok anélkül korlátozzák a gyermek érdekét szem előtt tartva eljáró szülőket is - márpedig feltehető, hogy ezek a szülők vannak többségben - hogy ezzel a gyermek érdekét erősebben védenék, mint azt a szülők tennék. A tervezett új szabályok, ahol azok a hagyatéki eljárás során a szülőknek, rendszerint a megözvegyült szülőnek a gyermeke feletti törvényes képviseleti jogát is érintik majd, a közjegyzői gyakorlatot is érinteni fogják.
Maradnak természetesen esetek, amelyekben a szülői magatartás a hatósági beavatkozást a jövőben is indokolttá fogják tenni, de ezeket az eseteket kell a törvényben megállapítani, és nem az állami, a hatósági beavatkozást kell általános szabállyá tenni.
A gyermeki jogok köréből:
- az ítélőképes korú gyermeknek az őt érintő kérdésekben a döntésbe való bevonása tekintetében, néhány konkrét kérdés kivételével, a jogalkotás a jövőben sem akar minden esetre általánosan alkalmazandó életkort megállapítani,
- és ehhez hasonlóan a gyermek családi kapcsolatai megtartásának megőrzése tekintetében sem kívánja nevesíteni, hogy kiket tekint azok körébe tartozónak, akik irányában a gyermek számára a családi kapcsolatai megtartásához való jogát biztosítani kívánja. Az ilyen családi kapcsolatoknak azonban minden bizonnyal a tényleges családi kapcsolatokra is ki kell terjedniük.
13. Végül említést kell hogy kapjon a kiskorú gyermek tartásának és a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásának néhány kérdése.
A kiskorú gyermek tartására vonatkozó szabályok köréből különösen két kérdés szorult felülvizsgálatra.
Az egyik tulajdonképpen átnyúlik a kiskorúság - nagykorúság cezúráján. Figyelemmel ugyanis az iskoláztatás mai követelményeire, arra, hogy a középfokú tanulmányok elvégzése többé-kevésbé általános követelménnyé, általános elvárássá vált, és hogy emellett az iskolakezdés a korábbi hat éves életkorról fokozatosan a hét, hét és féléves életkorra tevődött át, korántsem kivételes, hogy a kívánatos középfokú tanulmányok befejezése és a kiskorúság befejeződése nem esnek egybe, a középfokú tanulmányaik végzése során nagykorúakká váló gyermekek voltaképpen kiskorú gyermek módjára szorulnak szüleiktől tartásra. Indokolttá vált ezért a kiskorú gyermekek tartására vonatkozó szabályoknak olyan kiterjesztése, hogy az ezen a címen járó tartás a nagykorúságuk időközben bekövetkezett elérésére tekintet nélkül a középfokú tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb húsz éves életkorukig illesse meg a középfokú tanulmányokat folytató gyermekeket.
A másik változtatást igénylő szabály pedig: azt a célt, amelyet annak bevezetésekor a gyermektartásdíj százalékos megállapítása szolgált, nem is szólva a százalékos marasztalás során a jogszabályokban megállapított, figyelembe veendő jövedelemforrásokról, a kereseti és jövedelmi viszonyok, a kereseti és a jövedelemforrások mai alakulása már nem képes, vagy legfeljebb az esetek egy kisebb hányadában képes csak szolgálni. Indokolttá vált ezért a rendszerint még hosszabb jövőbeli időre szóló tartásdíj mértéke "értéken tartásának", indexálásának más módját is megállapítani. Egyes külföldi jogok évenként-kétévenként a kötelezett jövedelméhez igazodó tabellákban állapítják meg a fizetendő tartásdíj mértékét - a tartásdíj megállapításának ez a módja azonban a magyar jogtól idegen.
A továbbtanuló nagykorú gyermek tartása tekintetében a törvényhozó lényeges lépése, hogy ennek szabályai, vagy legalábbis alapvető szabályai, magában a törvényben, és nemcsak egy Polgári Elvi Döntésben kerülnek megállapításra. A törvényi szabályozás kifejezésre juttatja emellett azt is, hogy a tartásnak ez az esete - szemben a bírói gyakorlatnak eddig ettől mereven elzárkózó szemléletétől - a gyermektartás egyik esete és mint ilyen több, mint a rokontartás általános szabályai körébe vonandó, pusztán eszerint megítélendő kérdés. A törvénytervezet a továbbtanuló nagykorú gyermeket általában - kivételeknek mégis utat engedve - huszonöt éves koráig tekinti továbbtanulása címén tartásra jogosultnak.
Mind a továbbtanuló nagykorú gyermek, mind az őt háztartásában eltartó szülő terhére is ír azonban elő kötelezettséget a törvénytervezet, azt nevezetesen, hogy őket a tartásra kötelezett irányában a tanulmányok fennállásáról vagy azok megszűnéséről tájékoztatási kötelezettség terheli.
A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásának számos kérdése továbbra is nyitva maradt. Ezeknek a megválaszolása, különösen egy forrongó felsőoktatási rendszerben, feltehetően nem is a családjogi jogalkotás feladata, vagy legalábbis nem egy tartósságra törekvő kódex-szintű családjogi szabályozás feladata. ■
Lábjegyzetek:
[1] A 18. Középeurópai Közjegyzői Kollokviumon tartott előadás szerkesztett változata. Prof. Dr. Weiss Emilia, emeritus, ELTE-ÁJK, Polgári jogi tanszék
Visszaugrás
