Megrendelés

Varga Judit: Miniszteri beköszöntő (Fontes, 2019/4., 3. o.)

Az Olvasó a Fontes Iuris ötödik évfolyamának utolsó lapszámát tartja kezében. A karácsony előtti időszak mindig különleges. Egy Churchillnek tulajdonított mondás szerint a karácsony nemcsak az örvendezés, hanem az elgondolkodás ideje. Az élet egyik nagy ellentmondása, hogy mégis éppen ilyenkor nehéz elcsendesedni, megállni: az ünnepet elő kell készíteni, ajándékokat kell venni, a munkahelyeken be kell tartani az év végén egymásra torlódó határidőket... Ezért különös köszönet illeti az e számban publikáló szerzőinket, akik még ebben a zsúfolt időszakban is találtak rá időt, hogy elmélyüljenek egy-egy témában és tudásukat, következtetéseiket megosszák velünk.

A közjog területéről ezúttal Szupera Péter jelentkezik A megváltoztatási jogkör és a megismételt eljárásra adott iránymutatás bírósági joggyakorlata a menekültügyek bírósági jogorvoslata során c. írott tanulmányával. A témát heves viták övezik mind a szakirodalomban, mind hazai és nemzetközi bírói fórumokon. A magyar joggyakorlat számára a kihívás abban ragadható meg, hogy a menekültügyi eljárásokban hozott határozatok felülvizsgálatára irányuló közigazgatási perben a bíróságoknak csak kasszatórius, nem pedig reformatórius jogköre van, ami pedig ún. pingpong effektus kialakulásához vezethet: a bíróság a közigazgatási hatóság határozatát hatályon kívül helyezi, ám az a megismételt eljárásban azonos tényállás mellett újra és újra ugyanolyan, a bírósági ítéletet figyelmen kívül hagyó határozatot hozhat. Ez az érdemi jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jog szempontjából aggályos lehet. A szerző az Európai Unió Bíróságának kialakulóban lévő esetjogát és a magyar bírósági gyakorlatot veti egybe, és ennek fényében tesz javaslatot a dilemma feloldására úgy, hogy az érdemi jogorvoslat és a hatalmi ágak elválasztásának elveire egyaránt figyelemmel van.

A büntetőjogi rovatban Kerner Zsanett a kártalanítás pozitív és negatív feltételeinek változásait elemzi a büntetőeljárásban a Bűnvádi Perrendtartástól napjainkig terjedő időszakban. A jogintézmény egyidős a modern büntetőjoggal, és azt célozza, hogy ha valakit alaptalannak bizonyuló okból tartottak fogva a büntetőeljárás során, akkor annak hátrányait utólag megszüntesse, vagy legalább enyhítse. Könnyű belátni ennek jelentőségét egyrészt az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom, másrészt az egész alkotmányos berendezkedésünk működése szempontjából. A szerző idéz az 1896-ban törvénybe iktatott Bűnvádi Perrendtartáshoz fűzött miniszteri indokolásból is: "A gyakorlati jogéletnek egyik ága sincs oly szoros kapcsolatban az alkotmánnyal és egyik sem érinti az állampolgároknak legfontosabb polgári jogait, leglényegesebb egyéni javait oly gyakran és oly közvetlenül, mint a büntető igazságszolgáltatás."

A magánjog területéről Turcsán Katalin jelentkezik. Témája uniós vonatkozású, uniós irányelv által hozott újdonságokat, a gazdasági szereplők számára kínált új esélyeket és lehetőségeket veszi számba. Az új európai szabályozás célja, hogy a pénzügyi nehézségekkel küzdő, de gazdaságilag életképessé tehető vállalkozások számára a felszámolási eljárásokat nagyobb arányban lehessen megelőzni. Amint a szerző a cikke végén találóan összefoglalja, az irányelv kettős célt szolgál: egyszerre növeli az egységes piac versenyképességét és biztonságos működését, elsősorban a vállalkozások pénzügyi nehézségeinek korai kezelése, talpra állításuk ösztönzése, fizetőképességük helyreállítása révén. Van egy szellemes amerikai mondás: Never waste a crisis! Reméljük, hogy ezt most sikerül megfogadni, mert eddig minden nagy gazdasági válság meglepetésként érte a világot.

A jogalkotási törekvések és egyben a jogtudomány avantgardjába enged bepillantást a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet kutatója, Dornfeld László, aki az uniós jogalkotó asztalán fekvő e-bizonyíték javaslatcsomagról ír a nemzetközi és uniós jogi rovatban. Azt minden krimiolvasó vagy néző régóta tudja, hogy mit jelent a tárgyi bizonyíték egy adott nyomozás vagy per során. De tárgyi bizonyíték lehet-e egy felhőben tárolt adat? Ha igen, kinek a joghatósága alá tartozik, és milyen eljárásban lehet lekérni, felhasználni stb.? A nemzetközi adatforgalom exponenciálisan nő. Az internetes bűnözés, de akár az eredendően legális pénzügyi tranzakciók növekvő százaléka határokon átnyúló. Ez növekvő kihívások elé állítja az alapvetően nemzeti keretekben született és működő eljárásjogokat. A permanens digitális és távközlési forradalom, a mesterséges intelligencia várható térhódítása és behatolása a jogszolgáltatásba egyébként is olyan témák, amelyekkel a hazai tudománynak és döntéshozóknak foglalkozniuk kell. Egy minap az Asian Timesban napvilágot látott cikk szerint Kínában már robotbírók chat alkalmazásokon hirdetnek ki és kézbesítenek virtuális tárgyalóteremben meghozott ítéleteket[1].

Nem volt célom ezzel a hírrel a készülő ünnepi hangulatot elrontani. Ellenkezőleg. Számomra ez az év vége azzal a szép alkalommal is szolgál, hogy megköszönjem az Igazságügyi Minisztérium valamennyi munkatársának azt, hogy az idén először miniszterként dolgozhattam velük, és kifejezzem hálámat azért a szakmailag és emberileg egyaránt jóleső fogadtatásért, amelyben részesítettek.

A Fontes Iuris szerkesztő- és szerzőgárdájával együtt kívánok nekik, és valamennyi Olvasónknak nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket, és folytassuk jövőre együtt! ■

JEGYZETEK

[1] https://www.asiatimes.com/2019/12/article/china-using-wechat-for-a-digital-justice-system/

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére