A modern magyar kártérítési jogban tendenciaként észlelhetjük a kártérítési felelősség egyfajta objektivizálódását, ahogyan azt a szakirodalom is konstatálja. A kártérítési felelősség szigorodása, a kockázattelepítő szempontoknak az előtérbe kerülése attól függetlenül zajló folyamat, hogy Lábady Tamás alkotmánybíró nevével fémjelzett (A deliktuális felelősség változásáról és ennek a polgári jogi kodifikációra gyakorolt hatásáról JURA 2002/1. 75. o.) és Bárdos Péter által is támogatott (Bárdos Péter: Megjegyzések az új Ptk. kárfelelősségi szabályaihoz JK 2014/4. 197-201. o.) Ptk.-tervezet helyett, amely általános felelősségi alakzatként objektív felelősségi mércét határozott meg, az új Ptk. a deliktuális felelősségi szabályok élére továbbra is az elvárható magatartás mércéjét helyezi. Új Ptk. koncepciója 2002-es szövegváltozata így hangzott: "Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kár az adott helyzetben elháríthatatlan volt." A 2007-ben publikált szerkesztőbizottsági javaslat már visszatért az elvárhatósági mércéhez, mint mentesülési szabályhoz. (Vö. PJK 2007. évi 6. száma 5. o.)
A felelősség szigorodásának általános tendenciája mögött álló egyes tényezők azonban nem homogének, eltérő okokból indulnak ki, ezért a fenti cím is bizonyos magyarázatra, pontosításra szorul. Célunk az alábbiakban nem valamennyi, hanem a veszélyes üzemi felelősséggel összefüggő egyes kérdések áttekintése, és ezeket sem kimerítő jelleggel kívánjuk ismertetni. Jelen tanulmány a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott károkért való deliktuális felelősségi tényállásra koncentrál, terjedelmi okoknál fogva többek között nem reflektálhat érdemben a kontraktuális és deliktuális felelősségi rezsim elválasztásából és a non-cumul szabály értelmezéséből fakadó problémákra.
A veszélyes üzemi felelősség történeti kialakulásának mottójául "a vétlen kártételekért való felelősség" kifejezés szolgálhat. Jól példázza a korabeli felfogást, amely e szigorú felelősségi formát a vétkességen alapuló kártérítési felelősség egyfajta ellentétpárjaként közelítette meg. Azonban, ha csak a magyar jogfejlődésre koncentrálunk, akkor is azt kell megállapítanunk, hogy a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről szóló 1874. évi XVIII. törvénycikk óta eltelt 150 évben, a jogalkotás legfontosabb vívmányai (Mtj., régi Ptk., új Ptk.), továbbá olyan neves jogtudósok munkássága, mint Marton Géza és Eörsi Gyula, alapvetően átformálták a veszélyes üzemi felelősség mint speciális kártérítési tényállás értelmezését és az általános alakzathoz illetve más speciális felelősségi alakzatokhoz képest elfoglalt helyét a deliktuális felelősségi rendszerben. Sólyom László is arra figyelmeztetett néhány évtizeddel ezelőtt, hogy bár forradalmi változás már nem várható a deliktuális felelősség területén, azonban folyamatos egyensúlyeltolódás érzékelhető a szigorú, objektív felelősségi tényállások javára (Sólyom: A polgári jogi felelősség hanyatlása 17. o.). Úgy érezzük, ennek vagyunk a tanúi jelenleg is.
A régi Ptk. az Mtj.-ben még több szakaszban részletezett, speciális tényállásokat egybefoglalva, egyetlen, általánosan megfogalmazott veszélyes üzemi tényállást alkotott. Van olyan megközelítés (Sólyom), aki szerint a szovjet jog mintájára az objektív felelősségi tényállásokat foglalta volna egybe a veszélyes üzemi felelősség, a szubjektív felelősségi tényállás párjaként. A tényállások egyesítése mögött azonban sokkal inkább az a meggondolás érzékelhető, hogy lehetetlenség felsorolni, és ilyen formában akár maradéktalanul csoportosítani az ide tartozó és folyamatosan változó körű tényállásokat, ezért nyúlt szükségképpen a jogalkotó egy végletekig letisztázott és kellőképpen általános szabályhoz.
A generálklauzula hatálya alá tartozó esetek java részét a bírói gyakorlat dolgozta ki, az elmúlt évtizedek során, és mind a mai napig alakítja folyamatosan. Előre bocsáthatjuk azt, hogy általános tendencia a veszélyes üzem fogalmi körének egyfajta kiterjesztése, méghozzá nemcsak a technikai fejlődésből következően felmerülő új károsodási helyzetekre, hanem a relatíve csekélyebb veszéllyel járó tevékenységek körére is. Empirikusan tapasztalható körülmény, hogy a kártérítési keresetek jelentős hányadában az általános kártérítési tényálláson, mint jogalapon felül, megjelenik a károkozó tevékenységnek fokozottan veszélyes jellege melletti érvelés is, a korábbi bírói gyakorlattól jelentősen eltérő és nem egyértelműen ilyen jellegű káresemények kapcsán is. Itt kell hozzátennünk, hogy a régi Ptk. alapján hozott, anonimizált és közzétett bírói határozatokat vizsgálva, 2006 kiinduló évéhez viszonyítva (15 döntés) a következő években ugrásszerűen megnövekedett a Ptk. 345. §-ára hivatkozó döntések száma, amely hullám 2010-ben tetőzött (185 döntés), attól kezdve pedig újra fokozatosan csökken. Nyilvánvaló, hogy pontos következtetések levonásához a gyűjteményből leszűrt esetek száma még nem elegendő, de talán a tendencia érzékeltetésére alkalmas.
- 3/4 -
Véleményünk szerint ennek egyik kiváltó tényezője - a technikai fejlődés okozta újszerű károkozási helyzetek mellett - alapvetően a károsultvédelem, azon a körülményen keresztül, hogy a veszélyes üzemi felelősség esetében a kárért felelőssé tett személy, az üzembentartó mentesülése nehéz. Sólyom László is arra mutat rá, hogy az objektív felelősség XIX. századi bevezetése, amely a korábban egységes vétkességi alapú kárviselési rend jelentős felosztását eredményezte, a károsulti érdekek védelmét szolgálta. További, jogon kívüli, joggazdaságtani tényezőként hat a veszélyes üzemi felelősség bírói gyakorlatára a "deep-pocket rule": az érvényesített kártérítési követelés mértéke a kár megtérítésére köteles személy vagyoni viszonyaitól, teljesítőképességétől is függ. E jelenség véleményünk szerint különösen olyan esetekben észlelhető, amikor a háttérben felelősségbiztosító áll, amely a kártérítési követelésnek további fedezetét jelenti. Nem parttalanul azonban. Bár a felelősségbiztosítás folytán az egyedüli, kárért felelőssé tett személy helyett a kár megtérítésének kötelezettsége a biztosítótársaság hatalmas állományának egyetlen (elenyésző) elemévé válik, viszont ennek ellenére a biztosító térítési kötelezettsége a biztosított kártérítési felelősségéhez igazodik. (Vö. pl. 2009. évi LXII. tv. (Kgfb.) 32. §: "A biztosító a kártérítési követelések jogosságát a biztosított felelősségre vonatkozó nyilatkozatában foglaltak és a rendelkezésre álló tények és adatok összevetése alapján, a biztosított kártérítési felelősségéhez mérten köteles megállapítani.")
A veszélyes üzemi felelősség területén e külső hatások anomáliákhoz is vezetnek. Talán erre legjobb példaként a gépjármű-felelősségbiztosítás eltérő felelősségviselési tényállása szolgálhat - "a gépjármű üzemeltetése során okozott kár" és "a veszélyes üzem működése során keletkezett kár" közötti különbségtétel. Az anomáliákat okozó fenti körülményektől eltekintve azonban, a magyar jogi megoldásnak, tehát a generálklauzula szerinti szabályozásnak pontosan az az előnye, hogy egy újonnan jelentkező szituációban is mindig biztosítva van a bekövetkező károsodás megfelelő kompenzálása e tényállás által. Akkor is, ha hiányoznak azok a konkrét, kártérítési kötelezettséget előíró jogszabályi rendelkezések, vagy az adott tevékenységet bármilyen formában minősítő hatósági előírások, amelyek az adott károsodási helyzet, tevékenység polgári bíróság általi minősítését akár közvetett módon is segíthetnék. A generálklauzula alkalmas továbbá arra is, hogy a bíróság egy korábbi hasonló esetből kiindulva, a tényállást egyfajta "analógia" útján újabb helyzetekre is kiterjeszthesse. Erre a megoldásra jutott a közvélemény és a szakirodalom a civil drónok üzemeltetése kapcsán is. "Logikus feltételezésnek tűnik például az, hogy a drónok által okozott károkra a bíróság - analógia útján - alkalmazni fogja a veszélyes üzemi felelősség szabályait, mivel fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősítették a rádióhullámokkal irányított modellrepülő működtetését (BDT 2236/2010) és a repülőgépes permetezést is." (Írja Miskolczi-Bodnár Péter In: Technológia és jog tanulmánykötet 2016, 211. o.) Figyelemmel kell lennünk azonban arra, hogy a drónok üzemeltetése nem minden esetben jár együtt a tulajdonképpeni értelemben vett állandó és tipikus fokozott veszélyhelyzettel. Viszont, ahogyan már a drón-használat körében is megjelent a felelősségbiztosítási konstrukció, illetve a korábbi jogszabálytervezet is kötelező felelősségbiztosítást irányzott elő bizonyos drón-kategóriákban, úgy a fentebb ismertetett jelenség, a felelősségbiztosítási fedezet, véleményünk szerint támogatni fogja a szigorú felelősség térnyerését ezen a területen is.
A tényállás jelenleg betöltött szerepét Lábady Tamás szóhasználata ragadja meg a legplasztikusabban: a veszélyes üzemi felelősség a deliktuális felelősség rendszerében a "legáltalánosabb különös" (Kommentár II. köt., 2268. o.). A szabály generálklauzula jellege a bírói mérlegelés számára hatalmas teret enged annak eldöntésében, hogy a konkrét károkozási helyzetet e felelősségi tényállás alá sorolják-e. A generálklauzuláknak pontosan az az előnye, hogy nem engedik a jogi normák elavulását, mert a rugalmasan és kellőképpen absztrakt módon megfogalmazott szabály a bírói jogfejlesztésnek teret adva olyan tényállásokra is alkalmazható lesz, amelyre a jogalkotó annak megfogalmazásakor nem is gondolhatott. E tétel különösen igaz a technikai fejlődés által hozott olyan újszerű károkozási helyzetekre, amelyek a veszélyes üzemi felelősségi tényállást is minduntalan próba alá vetik, hiszen nem egyértelmű azoknak a fokozottan veszélyes tevékenységek körébe sorolása.
Nem szabad megfeledkeznünk azonban a generálklauzula jellegű szabályok árnyoldaláról sem. A jogalkalmazó egyes magánérdekek, különösen érzékeny jogtárgyak (élet, testi épség) védelme céljából, a szabály alkalmazási körét túlságosan tágra is nyithatja, netán más, konkrét tényállás rovására. Véleményünk szerint pontosan erre a problémára figyelmeztet Vékás Lajos az akadémiai székfoglaló beszédében (1997, 13. o.): "A klauzula próbáját a mérlegelés korrektsége és az ítélkezési gyakorlat lehető egységessége jelenti."
Fürst László szerint a jogalkalmazás két pillére a fogalmak és az értékelés. A fogalmak gondolati energiák fecsérlésétől és a már értékelt esetek felesleges újraértékelésétől óvnak meg, míg a közvetlen értékelés az atipikus esetekben szükségszerű. A kontinentális jogokban, vallja, a fogalmi sínek kiépítettek (gondolván itt elsősorban a vasúti közlekedésre, és az Mtj. tényállásaira), így a veszélyes üzem fogalma is. A konkrét értékelés alá vont esetben csak abban kell állást foglalni, hogy hol húzzuk meg e szigorú felelősség határait, azaz arra kell vonatkozzon a konkrét értékelés, hogy veszélyes üzemről vagy üzemveszélyességről van-e szó (Fürst: A magánjog szerkezete, 1934, 26. skk.). Eszerint még ha jellemzően az adott tevékenység vagy eszköz fokozott veszéllyel jár is, szükséges azt is megvizsgálni, vajon a konkrét esetben, az adott káreseményhez vezető tevékenység, eszköz jelentett-e különös veszélyforrást. Itt kell megjegyeznünk, hogy a hatályos magyar jog a veszélyességi momentumot nem magához az eszközhöz, hanem az azzal kifejtett tevékenységhez kapcsolja,
- 4/5 -
mégis az alábbi esetekben láthatóvá válik, hogy a minősítés kulcsa sokszor az eszköz s nem a tevékenység lesz.
Mivel a Ptk. közelebbi meghatározását nem adja, ezért a veszélyes üzem fogalmához, azaz a konkrét károsodási helyzetek minősítéséhez segítséget jelentenek a korábbi bírói döntések. Véleményünk szerint kétféleképpen. Az egyik esetben az adott tevékenységhez illetve eszközhöz, dologhoz már "címkeként" társul a fokozott veszélyesség ("ez veszélyes üzem"). A második esetben a korábbi döntésben formulázott indokolást hívja fel az újabb döntés, és magyarázza vele egy újszerű, eddig még nem értékelt tevékenység fokozottan veszélyes jellegét ("ezért fokozottan veszélyes").
Az első esetben a bírói döntésben megjelent minősítés a konkrét tényállástól elszakítva hordozza az adott tevékenységről vagy inkább dologról azt az információt, hogy veszélyes, sőt fokozottan veszélyes. Alapvető kérdés viszont, helyes-e ezekre a címkékre minden esetben hagyatkoznunk. Vannak esetek, amikor ez a veszélyes üzemi felelősség olykor indokolatlan, egyoldalú kiterjesztését is eredményezheti, e helyzeteket nevezhetjük más néven állandósult veszélyes üzemeknek is. Ezt a jelenséget tapasztalhatjuk a gépi meghajtású járművek esetében (pl. álló autó ajtaja kinyitásával okozott károk), villamos üzemek, berendezések esetén (villanyoszlop kidőlése miatt bekövetkező haláleset, BDT 2007.1645.), továbbá a régi Ptk. szerinti gyakorlatban a tömegközlekedési eszközök és környezetük (pl. autóbuszmegálló síkossága miatt bekövetkező baleset) esetében. Általában ezekben az esetekben a veszélyes üzem fogalmi határainak kiterjesztése a károsulti érdek védelmével indokolható. Fürst ehhez kapcsolódóan jegyzi meg: a bíróság a felelősséget az üzem terjedelme alapján állapítja meg, így ez nem más, mint "a méltányos kártérítés egyik általánosított esete". Általában ezekben az esetekben valósul meg a bírói gyakorlatban a veszélyes üzem egyben dinamikus értelmezése, amely teljes hatókörére, működése egészére kiterjed. Például: "jogszabály a rendellenesség fogalmát nem szűkíti le a fokozott veszéllyel járó tevékenység eszközére. Az ugyanis mindig valamilyen konkrét módon körülhatárolható térben jelentkezik, és annak egy meghatározott körében fejti ki hatását. A közúton haladó gépjármű esetén ebbe a körbe mind a személygépkocsi, mind az általa igénybe vett közút, mind pedig a számára aktuális közlekedési helyzet beletartozik." Fürst kategóriájától ezen értékelés annyiban eltér, hogy nem annak konkrét vizsgálatáról van szó, hogy az eszköz, dolog csak bizonyos körülmények között veszélyes vagy pedig minden esetben az (pl. leállított motorú autó), hanem, hogy a Ptk. nem magára az eszközre, hanem az azzal végzett tevékenység veszélyes jellegére koncentrál, és ebbe az értékelésbe, mint dinamikus értékelésbe az eszköz, anyag jellegzetességein túl más tényezőket, körülményeket (pl. közlekedési helyzet) is bevon, így jelölve ki a veszélyes tevékenység ún. működési körét. Itt kell felhívni a figyelmet arra a törekvésre is, hogy a veszélyes üzem kártérítési fogalmából egyben kirekesztődjenek a nagy terjedelmű üzemek, gyárak, vállalkozások, ha az ott kifejtett tevékenység egyébként nem minősül fokozott veszéllyel járó tevékenységnek.
Az üzem terjedelme más kapcsolódó, szervező tevékenységet folytatókra is kihathat, amelyet az új Ptk. által kiemelt érdekelv is alátámaszt: Üzembentartónak minősül az, akinek érdekében a veszélyes üzem működik. Egy korábbi döntés alapján nemcsak a pirotechnikát alkalmazó együttes, hanem vele egyetemlegesen a koncert szervezője is a veszélyes üzemi felelősség alapján felel (BH 1991.314.). Ugyanígy a sportrendezvény szervezője (és rendezője) szintén a veszélyes üzem szabályai szerint felel, ha a rendezvény fokozott veszéllyel járó sporttevékenység keretéül szolgál. (autóverseny, BDT 2017.3663.) Nem feledkezhetünk meg azonban itt arról a körülményről, hogy a szervező és a résztvevő, azaz a tipikus károsult közötti szerződéses viszony az új Ptk. alapján kizárja a kártérítési igény deliktuális alapon történő érvényesítését. Véleményünk szerint ide kapcsolódó problémát generál az Európai Parlament és Tanács 2012/34. sz. irányelve is, amelynek megfelelően megtörtént a vállalkozó vasúti társaság és a pályafenntartó, azaz a pályahálózatot működtető társaság elkülönítése. A károsult által mindkét károkozóval szemben megindított perben, a tevékenységek közötti szoros okozati összefüggés ellenére a bíróság a mozdonyt üzemeltető MÁV START cég felelősségét a veszélyes üzemi szabályok szerint, a pályafenntartó MÁV Zrt. felelősségét viszont csak az általános deliktuális szabályok szerint látta megállapíthatónak (BH 2016.115.), hiába szolgál a vasúti pálya a gördülőállomány működtetésének alapvető feltételéül.
Visszakanyarodva a fogalomalkotás és a közvetlen értékelés kettőségére, újra példaként hozhatjuk a gépjárművek üzemeltetését. A gépjármű KRESZ által meghatározott fogalmán (olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt) kívül reked a mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, a segédmotoros kerékpár és a villamos. Nem véletlen a KRESZ felemlítése, hiszen van olyan eseti bírói döntés, amely az adott jármű üzemeltetésének veszélyességét a közúti közlekedés kategóriáira is utalva határozta meg. E döntés kizárta a segédmotoros kerékpár üzemeltetését a veszélyes üzem fogalmi köréből, azt a kerékpárhoz hasonlítva, hivatkozott arra a döntésre, amely a kerékpár esetében nem állapította meg a tevékenység fokozottan veszélyes jellegét (Nyíregyházi Törvényszék 4.Pf.20.741/2016/4.).[1] Ebben az esetben tehát a közvetlen értékelés a káreseményt veszélyes üzemi fogalommal szemben atipikusnak tekintette, és kirekesztette abból. Ehhez képest azonban egy viszonylag friss kúriai határozat veszélyes üzemnek minősítette a gyermekquadot, sőt ezzel összefüggésben hivatkozott arra is, hogy a segédmotoros kerékpár is veszélyes üzem. (BH 2017.406.) Itt kell megjegyeznünk, hogy a párhuzam szintén a KRESZ szabályain alapulhat, hiszen a quad besorolása szerint négykerekű segédmotoros kerékpár vagy négykerekű motorkerékpár. A kerekek számán kívül milyen további, releváns különbséget is észlelhetünk: a perbeli segédmotoros kerékpárat villanymotor hajtotta, míg a gyermekquad esetében a bíróság kiemelte, hogy nem villany-, hanem benzines robbanómotorral volt felszerelt és három se-
- 5/6 -
bességfokozattal is rendelkezett. Itt kell azonban hozzáfűznünk, hogy a perben - a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó régi Ptk.-beli rendelkezés (Ptk. 346. §) alapján - a Ptk. 339. § alkalmazása és a gyermekquadot vezető gyermek szüleinek gondozói felelőssége merült fel. A súlyos baleset azért következett be, mert a crossmotorral ugratni kívánó férfi hiába kérte meg a balesetben sérült 7 éves gyermek szüleit, hogy ügyeljenek rá, azok nem tették, és már csak a levegőben észlelte a quaddal elékerülő gyereket. A crossmotor és a gyerekquad veszélyessége azonban nehezen összemérhető, ennek ellenére a bíróság alkalmazta a régi Ptk. 346. §-át és az általános felelősségi szabályokat felhívva eljutott a vétőképtelen gyermek gondozóinak, egyben a közvetett károsultak felelősségéig és a kármegosztás lehetőségéig. Az új Ptk. 6:537. § (2) bekezdése alapján az üzembentartó a vétőképtelen személy gondozójával szemben megtérítési igényt érvényesíthet, de rá, mint üzembentartóra irányadó súlyozott kármegosztási szabályok figyelembevétele mellett. Véleményünk szerint a fenti döntésben a jogi értékelés célja a végeredményt tekintve is pontosan ez volt. Viszont a gyermekquad mint veszélyes üzemi fogalom kialakításánál utóbb e körülmények elhalványulhatnak, ezáltal későbbi felhívása, netán analógia útján további, gyermekek részére készített eszközökre való kiterjesztése a veszélyes üzem fogalmi körének nem megfelelő alakításához vezethet.
Újabb példaként a Kúria konkrét ügyben a főnyomócső működtetését veszélyes üzemnek tekintette. Egy feltáratlan pince beomlása miatt csőtörés következett be, a javítás ellenére egymás után többször is. Mígnem az egyik csőtörés miatt a kiáramló víz nagy mennyiségű iszapot és sarat hordott be a felperes kávéházi helyiségébe. (Kúria Pfv.III.20.058/2012/4.) Vajon minden későbbi esetben főnyomócső törése miatti károkért az üzemeltető a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint fog felelni? Ahogyan fentebb érintettük, a magyar jog nem adott eszközhöz, hanem a kifejtett tevékenységhez kapcsolódó fokozott veszélyességre koncentrál. Itt kell megjegyeznünk azonban, hogy a nemzetközi szakirodalomban olyan vélemény is megjelent, amely szerint az a szabályozási megoldás szolgálná jobban a jogbiztonság követelményét, és az egyes ügyekben kiszámíthatóbb bírói döntéseket eredményezne, ha nem az egyes tevékenységekhez, hanem meghatározott dolgokhoz vagy eszközökhöz kapcsolná közvetlenül a jogalkotó az objektív felelősséget (Büyüksagis - van Boom, Strict Liability in Contemporary European Codification: Torn Between Objects, Activities, and Their Risks, Georgetown Journal of International Law, 2013). Érdekességként jegyezzük meg, hogy az ebben a cikkben felsorakoztatott példák között épp a vízvezeték-rendszer üzemeltetése volt az, amely egyszer a veszélyesnek, máskor a veszélyesnek nem tekintett tevékenységek között is feltüntetésre került.
Nem elhanyagolható tehát a korábbi döntések gyakorlat-alakító hatása, nemcsak a veszélyes üzemi felelősség vonatkozásában, hanem általában is. Ződi Zsolt által ismertetett kutatás kimutatta, hogy amíg 2007-ben az ítéletek harminc százalékában találhattunk korábbi jogesetekre történő hivatkozást, addig ez az arány 2012-re negyven százalékra emelkedett. (Ződi Zsolt: Precedenskövetés és jogszabály-értelmezés. Állam- és Jogtudomány 2014/3. sz.) Cikkében hozzáfűzte, hogy vannak olyan területek, így a generálklauzulák alkalmazása, ahol döntvények vagy iránymutatások nélkül a bíróságok nehezen boldogulnának. Ahogyan a korábbiakban röviden kitértünk erre, a veszélyes üzemi felelősséget érintő ítéletek száma is ekkorra emelkedett meg jelentősen. Ződi demonstrálta azt a folyamatot, hogy nemcsak a veszélyes üzemi fogalmak, hanem maga a veszélyes üzemről alkotott bírói definíció is hogyan változott, fejlődött a korábbi ítéletekre hivatkozó újabb és újabb döntésekben.
A kontinentális értelemben vett precedens értékű döntések konkrét értékelési szempontokat is nyújtanak tehát, a közvetlen fogalomalkotás mellett. Így például a BDT 2010.2358. számú döntésben is megszövegezett érvelés azóta is számos döntésben köszön vissza: "A fokozott veszéllyel járó tevékenység megítélésénél a működtetés során alkalmazott eszköz jellemző vonásait kell vizsgálni, és a tevékenységgel elindítható lehetséges okfolyamat következményeit is figyelembe kell venni. Egyedileg kell mérlegelni azt a körülményt, hogy a rendeltetésszerű használat során fellépő csekély rendellenesség okozhat-e aránytalanul széles körben vagy aránytalanul súlyos mértékben károkat." Ez a definíció segítségül szolgált például a nyári bobpálya (Kúria Pfv. 21.259/2016/9.), a mászófal (BDT 2010.2358.) vagy a vörösiszap tárolása (Kúria Pfv.III.21.578/2014/4.) fokozottan veszélyes jellege megítélésében, míg negatív irányból kizárta a veszélyes üzem fogalmi köréből az elektronikus számlavezetést (Kúria Gfv. 30.086/2012/4.), a technológiai célú víz kitermelésére szolgáló kút üzemeltetését (Veszprém Megyei Bíróság P. 21.394/2010/40.) vagy az egri kazamaták veszélyes lépcsősorát (Debreceni Ítélőtábla Pf. 20.654/2013/5.).
Az eddig áttekintett példákkal jellemzően azt szemléltettük, hogy a bírói gyakorlatban egy korábbi veszélyes üzemmé minősítésre hogyan fog a későbbi gyakorlat is hivatkozni, a fogalom, a címke alá az újabb konkrét káreseteket besorozni. Van azonban arra is példa, amikor a veszélyes üzemi minősítésből kizárt esetek jelentenek "precedenst": az általános vélekedés szerint nem veszélyes üzemek a háztartási gépek és vegyszerek, továbbá az egészségügyi, diagnosztikai eljárás során alkalmazott gépek sem. Az általánosítás azonban itt sem célszerű. Így például a BDT 2016.3459. számú döntés a hibás és megfelelő ellenőrzés nélkül működtetett vesekő-zúzó gép alkalmazása miatt veszélyes üzemi felelősséget állapított meg, erre a döntésre lejjebb visszatérünk. Szintén kivételes döntést jelent a boltban kifröccsent hypo esete (BH 1993.678.). Ez utóbbi tényállásban a bolti alkalmazottaknak a szinten teljes vétlenségéhez rendkívül súlyos káresemény társult, amely megint csak megnyitotta az utat a Fürst szavaival élve a méltányos kártérítésnek, a veszélyes üzemi felelősségen, mint objektív alakzaton keresztül. Ezzel szemben, a fürdőszobai gázüzemű vízmelegítő elha-
- 6/7 -
nyagolt állapota miatti hibás működést, emiatt a bérlők szén-monoxid mérgezését a konkrét ítélet nem tekintette veszélyes üzemnek, indokai szerint többek között azért sem, mert háztartási gépről van szó. (Fejér Megyei Bíróság P.20.389/2004/72. szám)
A veszélyes üzemekkel foglalkozó újabb keletű, de a régi Ptk. hatálya alá tartozó ítéletek jelentős részét a különböző szórakozási célokat szolgáló létesítmények és berendezések hibás működése miatti kártérítési igények tették ki. Példaként hozhatjuk a bobpálya, a mászófal vagy a vízicsúszda üzemeltetését. Az új Ptk.-nak a párhuzamos igényérvényesítést kizáró rendelkezése (Ptk. 6:145. §) folytán ezek a tényállások gyakorlatilag le fognak kerülni a veszélyes üzemek "listájáról". Hiába nem beszélhetünk veszélyességük csökkenéséről, a szerződéses jogviszony fennállása miatt sem a károsult nem hivatkozhat, sem a bíróság nem folyamodhat a speciális, azonban deliktuális tényállás alkalmazásához.
Már korábban kitértünk arra kérdésre, hogy a veszélyes üzemi felelősség térnyerése nemcsak a szubszumálható egyes tényállások sokasodásában mérhető, hanem az általános alakzat rovására vagy akár más speciális felelősségi alakzatok rovására történő térnyerésében is. Az idevonatkozó jelenségek közül elsősorban azokat érintenénk, amely mögött tudatos jogalkotói döntés áll.
A magyar jog ugyanis a veszélyes üzem fogalmát más jogszabályokban is alkalmazza, például a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. tv. 27. §-ában. Vannak, amelyek a fokozott veszéllyel járó tevékenységből eredő károk megtérítésére rendelik a Ptk. 6:535. § alkalmazását, így például a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet vagy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény. Más jogszabályok csak egyes veszélyes üzemi felelősségi szabályok alkalmazását írják elő. Így a vadászható állat és a veszélyes üzem találkozásából eredő károkra a veszélyes üzemek találkozásából eredő károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. [Vö. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 75/A. § (2) bek.] Továbbá vannak olyan szigorú felelősségi tényállások, amelyek nem minősülnek veszélyes üzemnek, de az ott irányadó kimentési szabály egészben vagy részben egyezik azzal. Így például a 2011. évi CXII. tv., azaz az Infotörvény 23. §-a; ugyanígy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 59. § (3) bekezdése, vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 56. § (4) bekezdése. E szabályozási megoldások szintén hatással vannak a veszélyes üzemi minőségre és annak fogalmi kereteire. A szigorú felelősség kialakítása mögött húzódó jogpolitikai indokok azonban nem mindig a fokozott veszélyforrásra reflektálnak. Ez a folyamat zajlott le a vadászható állat által a mező- és erdőgazdálkodáson kívül okozott károkért való felelősség körében. Bár a bírói gyakorlatban az ellenőrzési kör fogalma jelenleg kristályosodik ki, a módosított vadászati törvény rendelkezéseinek megfelelően, azonban mindenképpen jelzésértékű, ahogyan a jogalkotó a mentesülés szintjén is elhatárolni kívánta e felelősségi tényállást a veszélyes üzemi felelősségtől. Erre mutat rá Barta Judit is cikkében. (A vadászható állat által okozott kárért való felelősség az új Ptk.-ban. Gazdaság és Jog 2014/9. szám 21-26.).
Egyes szigorú felelősségi formák határterületein is virágzik a veszélyes üzemi felelősség. Már érintettük az egészségügyi, diagnosztikai vagy gyógyászati célokat szolgáló berendezések meghibásodásából eredő károkért való felelősség kérdését. E terület látszólag mentesült a non-cumul szabály alól az Eütv.-nek a Ptk. hatálybalépésével egyidejű módosításával, tehát a szerződéses jogviszony ellenére érvényesülhetnek a veszélyes üzemi felelősségi szabályok is. Vékás is rámutat arra, hogy az új Ptk. sem fog változtatni ezen a korábbi bírói gyakorlaton. (Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. ELTE, Budapest, 2016. 257. o.) Az egészségügyi törvény hatálya alá tartozik tehát az egészségügyi ellátás során, az egészségügyi szolgáltatók által okozott kár, amelyre az általános alakzat alkalmazandó. Kivételként jelentkezik viszont, ha az elszenvedett egészségkárosodás oka a beavatkozáshoz használt orvosi berendezés műszaki meghibásodása, hiányossága. Az eszköz meghibásodásából eredő fokozott veszélyhelyzet alapján Havasi Péter a veszélyes üzemi felelősség alkalmazását látja helyénvalónak (Havasi Péter: Az új Ptk. magyarázata VI./VI. szerk.: Wellmann György Budapest, HVG-ORAC, 2013. 465. o.), egyezően Törő Károly 1965-ben megfogalmazott véleményével (Törő Károly Az orvosi polgári jogi viszony. KJK, Budapest, 1965. 321. o.). Ezzel szemben Fuglinszky Ádám kritikus szemlélettel, a meghibásodásból kiindulva a termékfelelősség területére tartozó esetként kezeli ezeket (Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog HVG-ORAC, 2015. 356. o.).
Ritka esetben az épületkárokért és a fokozott veszélyért való felelősségi alap is konkurálhat egymással. Konkrét bírói döntés szerint, ha a fokozott veszélyforrás egy, az épület részét képező tartozék (kazán), akkor veszélyes üzem működéséből eredő kárról és nem az épület hiányosságaiból eredő kárról beszélünk, így az épület tulajdonosát az épületkárokért való felelősség szabályai szerint kártérítési felelősség nem terheli. (BDT 2007.1644.) Az eset különlegessége az, hogy a (vélt) rendkívüli helyzet megszüntetése érdekében a károsult maga okozta kárát, és a megbízás nélküli ügyvitel szabályai alapján érvényesített kártérítési igényt. (Vö. Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.21.508/2009/6.) Itt érdekességként jegyezzük meg, hogy az 1959-es Ptk. 1955-ös tervezetéhez fűzött egyik vélemény is kiemelte, nem szabad a lakást a veszélyes üzem fogalmával összemosni, a kimentési szabályt ennek tükrében szükséges pontosítani.
Ha a veszélyes üzemi felelősség és az épületkárok elhatárolására tekintünk, akkor a vörösiszap-katasztrófa persorozatából egy döntés érdemel most itt figyelmet, amely e két tényállás közötti viszonyra tartalmaz
- 7/8 -
okfejtést. Bár a rendelkező része e döntésnek afelől közelít, hogy az épület hiányossága olyan belső ok, amely a veszélyes üzemi felelősség alól a mentesülést kizárja, és ezért döntő jelentőségű az épület hiányosságai miatt másra háramló kár és a veszélyes üzemi felelősség elhatárolása szempontjából. Azonban az indokolás egy további tényezőt is magában foglal, amely nem más, mint a gazdaságosság: "[Ha] a káreseménynek a károkozóként megjelölt személyhez rendelt eleme és a károsult vagyoni és nem vagyoni hátránya közötti okozati összefüggés [...] megállapítható, és a károkozó a felelősség alól kimenteni magát nem tudja, a károsultat megillető jog eldöntéséhez [...] további bizonyítás elrendelése szükségtelen. A jog logikai összefüggésrendszerében ez azt jelenti, hogy ha a káreseményhez vezető oksági folyamatban a károkozóként perbe vont személyhez - látszólag - több kárkötelmet keletkeztető tény is kapcsolódik, akkor a jogvita elbírálása szempontjából mindenekelőtt azt kell bizonyítani, amely a legkevesebb előfeltételezésen alapul. A Ptk. 352. § (1) bekezdésének és a 345. § (1) bekezdésének egymáshoz való viszonyában ezért a veszélyes tevékenység folytatására szolgáló épület hiányosságára visszavezethető belső ok a kártérítési felelősség kimentésének lehetőségét a Ptk. 345. § (1) bekezdése értelmében kizárja, ezáltal a Ptk. 352. § (1) bekezdésében foglalt törvényi tényállási elemek teljes körű bizonyítása a jogvita érdemi eldöntését nem érinti. Mindebből következik az is, hogy amennyiben a kárfolyamatban a felek tényállítása és a szolgáltatott bizonyítékok egybevetett értékelése alapján a kártérítési felelősség joghatását eredményező tények valóként megállapíthatóak, a jogvita elbírálása szempontjából a károsodásra vezető teljes folyamat további elemeinek bizonyítása szükségtelen."
Véleményünk szerint ebben a gondolatvezetésben bújik meg az a dogmatikai szempontból nem kifejezetten helyes, mégis praktikus indok, amely a veszélyes üzem működése és a kár közötti laza okozati összefüggés és a szigorú mentesülési szabály folytán más speciális és szigorú felelősségi tényállásokkal szemben gyakorlatilag a veszélyes üzemi felelősség prioritását és térnyerését szintén biztosíthatja.
Mint látjuk, az általános felelősségi alakzat és más speciális felelősségi alakzat is többé vagy kevésbé a veszély fogalmi elemével dolgozik - (veszélyes) állat, épület hiányosságaiból másra háramló kár, hibás termék által okozott kár -, és ha a veszély, mint tényálláselem alapvetően meghatározza a konkrét káreseményt, a veszélyes üzemi tényállás alkalmazást nyer. Másik oldalról vizsgálva a kérdést: a fokozott veszély tényálláselemének hiánya egyben el is határolja a speciális felelősségi alakzatokat a veszélyes üzemi felelősségtől. "Az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységgel okozott kár esetében az objektív felelősség szabálya érvényesül, a környezetet veszélyeztető tevékenység azonban nem feltétlenül minősül egyben veszélyes üzemi tevékenységnek is;..." - leljük fel a konkrét döntésben (BDT 2014.3179.)
Mint látjuk, nemcsak a judikatúrában kerül sor a határterületi kérdések megoldásához a veszélyes üzemi alakzat felhívására. Hasonló eszközzel él a jogalkotó is, amikor a veszélyes állat tartásáért, továbbá a környezet veszélyeztetésével másnak okozott károkért való felelősséget veszélyes üzemi felelősségnek minősíti. A veszélyességi momentum mellett persze egyéb rendkívüli tényezőket is értékelés alá kell vonnia a bíróságnak e speciális károkozási helyzetekben.
Annak meghatározása viszont, hogy hol húzódik az a küszöb, amelynél fogva a kockázat fokozott veszélyt jelent, a bírói jogfejlesztésre hárul és az egymásba fonódó speciális felelősségi alakzatok szempontjából esszenciális jelentőségű.
Itt kanyarodunk vissza a címben érzékeltetett tendenciára. A veszélyes üzemi felelősség térnyerését az egyéb tényezők - úgymint a kártérítési felelősség kockázatkezelési funkciója, a gazdaságossági szempontból is optimális tényálláselemek és bizonyítási teher, továbbá a háttérben álló felelősségbiztosítás - mellett különösen jól szolgálja az a bírói gyakorlatban érvényesülő irány, amely a veszély fokozott jellegének megállapítása körében a károsult javára egyre inkább megengedőbb, és amely a károsult érdekei fokozottabb védelmére törekszik. ■
JEGYZETEK
[1] Nyíregyházi Törvényszék 4.Pf.20.741/2016/4. szám.
Visszaugrás
