Az Alkotmánybíróság az utóbbi időkben több olyan határozatot hozott, amely az uniós jog által előírt előzetes döntéshozatali eljáráshoz kapcsolódott. Mindez indokolja az áttekintést legalább három kérdéskörben. (i) Felvethet-e alkotmányossági kérdéseket az olyan határozat, amellyel az eljáró bíróság előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vonatkozó indítványt utasít el. (ii) Alkotmányossági problémát vet-e fel, ha az eljáró bíróság nem vagy nem megfelelően követi az Európai Bíróság előzetes döntését. (iii) Harmadikként, milyen akadályai látszanak annak, hogy maga az Alkotmánybíróság forduljon az Európai Unió Bíróságához előzetes döntés végett. Mindezek előtt célszerű az előzetes döntéshozatali eljárás releváns jellemzőit kiemelni.
A tagállamok bíróságai is alkalmazzák az uniós jogot. Az egységes uniós jogalkalmazásnak akkor van esélye, ha az olyan ügyekben, ahol uniós jogkérdések merülnek fel, az Európai Unió Bíróságának lehetősége van megnyilatkozni. Az előzetes döntéshozatali eljárás olyan eljárási csatorna, amelyen keresztül a problémás ügyek Luxemburgba kerülnek. A tagállam bírósága az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével összefüggő problémákat kérdések formájában fogalmazza meg, és a konkrét ügyet előterjeszti az Európai Bíróságnál, az Európai Unió Bíróságának legmagasabb szintű ítélkező szervénél.
Az előzetes döntéshozatali eljárás az alapeljárásban egy közbenső eljárás. A tagállami bíróság felállítja az ideiglenes tényállást, azonosítja a jogi hátteret és az uniós jogi problémát, kérdésekként megfogalmazza, majd határozatával előzetes döntéshozatalt kezdeményez. Az Európai Bíróság hatásköre korlátozott: nem döntheti el az ügyet, nem ítélheti meg az ügyben alkalmazandó belső jogszabályok összhangját vagy annak hiányát az uniós joggal. A Bíróság ítélet formájában hozott előzetes döntésével csak az uniós jogot értelmezi, vagy dönt a másodlagos uniós jogi normák érvényességéről; az előterjesztést tevő bíróság az alapügyet ennek figyelembevételével dönti el.
Az előzetes döntéshozatali eljárásnak vannak feltételei, amelyeket alapvetően az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 267. cikke szabályoz. Csak tagállami bíróság tehet előterjesztést. Fontos feltétel, hogy a felmerülő uniós jogi értelmezési vagy érvényességi kérdés eldöntése szükséges legyen a konkrét ügy eldöntéséhez. A szükségességnek két arca van: egyrészt a felvetődő uniós jogkérdés és a konkrét ügy közötti összefüggést jelenti, amennyiben a jogkérdés megválaszolása alapul szolgál az ügy eldöntéséhez; másrészt az előterjesztő bíróság maga nem tud biztonsággal dönteni az uniós jogkérdésben, így az Európai Bíróság döntésére kell hagyatkoznia.
Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése nemcsak joga a tagállami bíróságoknak, hanem egyes esetekben kötelezettsége. A tagállami bíróság akkor köteles ilyen kezdeményezést tenni, ha határozata ellen nincs jogorvoslati lehetőség (végső fokon eljáró bíróság). A végső fokon eljáró bíróság kiléte a magyar polgári eljárásban már körvonalazódott az Európai Bíróság Lyckeskog- és Cartesio-határozatai nyomán:[1] ez a Kúria felülvizsgálati eljárásban; ha a felülvizsgálat kizárt, akkor a jogerős határozatot hozó bíróság.[2] Itt áll be a kezdeményezés elvi kötelezettsége; az aktuális kötelezettség attól függ, hogy konkrét ügyben teljesülnek-e a feltételek, így a szükségesség.
Mivel a szükségesség követelménye az elvi kötelezett bíróság megítélésén múlik, az Európai Bíróság a CILFIT-ügyben valamelyest korlátozta a mérlegelési lehetőséget.[3] Így uniós jogkérdés felvetődése esetén előzetes döntéshozatal kezdeményezésére mindig köteles a végső fokon eljáró bíróság, kivéve, ha (i) a jogkérdés megválaszolása a jogvita eldöntését nem befolyásolja (irrelevancia); (ii) a jogkérdés megoldása nyilvánvaló, és ésszerű kétség nem merül fel helyessége tekintetében (acte clair-doktrína); (iii) a Bíróság más ügyben már eldöntötte a felvetődő jogkérdést (acte éclairé-doktrína). A CILFIT-feltételek az aktuális kötelezettség keletkezésének máig érvényesülő (meglehetősen laza) mércéjét jelentik, bár érvényesítésük nem problémamentes.
Az eljáró bíróság mérlegelhet tehát abban, hogy kezdeményez-e vagy sem előzetes döntést az Európai Bíróságon. Összességében négy alaphelyzet különböztethető meg, attól függően, hogy a bíróságnak - a konkrét eljárás szintjéből adódóan - csak előterjesztési jogosultsága van, vagy kötelezettsége is lehet; illetve a fél előzetes döntéshozatal kezdeményezésére irányuló indítványát utasítja el, vagy éppen azt az indítványát, amellyel a bíróságot az előzetes döntéshozatal mellőzésére kéri. Ezek közül a legtöbb gyakorlati problémát az a helyzet okozza, amikor az eljáró bíróság elutasítja a fél indítványát az előzetes döntéshozatal kezdeményezése iránt egy olyan szintű eljárásban, ahol a bíróságnak elvi kötelezettsége van előzetes döntéshozatal kezdeményezésére.
- 1/2 -
Amennyiben az előzetes döntéshozatal mellőzése konkrét bírósági eljárásban alkotmányossági kérdést vet fel, ez bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz formájában kerülhet az Alkotmánybíróság elé az Abtv. 27. §-a alapján. Köztudott, hogy alkotmányjogi panaszt csak az Alaptörvényben biztosított alapjogok sérelmére lehet sikeresen alapozni. A gyakorlat ebben az összefüggésben felveti a törvényes bíróhoz való jog (a törvényes bírótól való elvonás tilalma) sérelmét, ami ugyan nem nevesített az Alaptörvényben, de a tisztességes eljáráshoz való joghoz [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése] kötődik.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tisztességes eljáráshoz való jog ma már egyértelműen magában foglalja a törvényes bíróhoz való jogot.[4] Az igazi kérdés, hogy mit érthetünk a törvényes bírótól való elvonás tilalma alatt. Ennek meghatározásánál az Alkotmánybíróság nagyban támaszkodik a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 8. §-ára, amely külön nevesíti ezt a jogot, és utal annak tartalmára. Kiindulópontként akkor jár el törvényes bíró, ha "egy konkrét ügyben az eljárási törvényekben megállapított általános hatásköri és illetékességi szabályok szerint irányadó bíróság" jár el.[5] Azonban a hatásköri és illetékességi, valamint az ügyelosztásra vonatkozó rendelkezéseken túl további tényezők is szerepet játszhatnak, így a jogorvoslati rendre és a tisztességes eljárás egyéb követelményeinek biztosítására vonatkozó eljárási szabályok.[6] Kérdés, hogy az így kialakult jogtartalommal összefüggésbe lehet-e hozni azt, ahogy egy bíróság kezeli az előzetes döntéshozatal kezdeményezésére vonatkozó indítványokat.
(1) A törvényes bíróhoz való jog alkotmányi tartalma első pillantásra is erősen a magyar jogrendszer belső eljárási szabályaihoz kötődik (hatáskör, illetékesség stb.), és ez azt sugallja, hogy a törvényes bírót a magyar bírósági rendszeren belül kell keresni.[7] Kétséges, hogy ebbe uniós bírósági eljárás beilleszthető-e. E kétséget látszik alátámasztani a 3038/2015. AB végzés, amelynél az indítvány részben az előzetes döntéshozatali eljárás mellőzésére hivatkozott. Az alkotmányjogi panasz visszautasításánál az öttagú tanács egyik hiányosságként azt hozta fel, hogy az indítványozó nem tett előadást a tisztességes eljáráshoz való jog és a törvényes bíróhoz való jog viszonyára.[8] A megelőző gyakorlat tükrében - amely belső jogi összefüggésekben a viszonyt tisztázza - ez csak azt jelentheti, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás mellőzése esetén a törvényes bíróhoz való jog ugyan felmerülhet, de csak akkor, ha egyben rá lehet mutatni a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó általános követelmények sérelmére. A törvényes bíróhoz való jog tehát csak sajátos körülmények között vonatkoztatható az előzetes döntéshozatali eljárás mellőzésére.
A gyakorlatból látszik az is, hogy e sajátos körülmények igen kivételesek lehetnek. Az eddigi, vonatkozó határozatokból az derül ki, hogy az Alkotmánybíróság az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének mellőzését alapvetően nem tekinti alkotmányossági kérdésnek. A szokásos érvelés a következőképpen rekonstruálható. (i) Az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való jogot csak alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok tükrében értelmezi. (ii) A bíróság diszkrecionális jogának gyakorlása nem alkotmányossági vizsgálat tárgya. (iii) A nemzeti jog szerinti törvényes bíró a vonatkozó jogszabályok értelmezésével és a ténykérdések figyelembevételével dönt arról, hogy terheli-e kötelezettség előzetes döntéshozatal kezdeményezésére. (iv) A bíróság döntése diszkrecionális jog gyakorlását jelenti.[9] (v) Így e döntés felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre az Abtv. 29. §-a alapján (mert a döntés nem alkotmányos jelentőségű eljárási szabály alkalmazása és/vagy nem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességről lehet szó).[10]
Formailag ugyan keletkezhet a bíróságnak előterjesztési kötelezettsége, azonban a kötelezettség keletkezésének előfeltételei meglehetősen szubjektívek (mit tekint a bíróság szükségesnek), így a kötelezettség nagyon nehezen kérhető számon. Emiatt az alkotmánybírósági érvelést szinte lehetetlen megkerülni. Az Alkotmánybíróság jellegzetesen a bíróság mérlegelési jogának tekinti azt, hogy megállapítsa, van-e kötelezettség előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére. A mérlegelési jog gyakorlásaként, az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének mellőzését nem tekinti alkotmányossági kérdésnek.
(2) Az előterjesztési kötelezettség megsértésének alkotmányi értékeléséhez tehát először azt kellene megállapítani, hogy ilyen (aktuális) kötelezettség egyáltalán fennáll-e. Ezt viszont az Alkotmánybíróság hatáskör hiányára hivatkozva nem vizsgálja. Így pusztán elméleti probléma marad, hogy mi lenne, ha kivételesen bizonyítható lenne az előterjesztési kötelezettség fennállása úgy, hogy ennek az eljáró bíróság mégsem tett eleget. Vannak indítványok, amelyek megkísérlik a lehetetlent, és bizonyítani akarják, hogy a bíróság maga is szükségesnek tekintette az előterjesztést, így a kötelezettsége is beállt, mégsem kezdeményezte azt. A 3037/2015. AB végzés alapjául szolgáló eljárásban az indítványozó arra hivatkozott, hogy a Kúria felülvizsgálati eljárásban a felülvizsgálati hatáskör korlátaival indokolta az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének mellőzését. Ebből arra következtetett, hogy a Kúria maga is szükségesnek látta volna az előterjesztést, de a felülvizsgálat során az adott értelmezési kérdésben nem tudott volna dönteni hatásköri korlátok miatt.[11] Ez a következtetés (amely egyébként aligha alapos) az Alkotmánybíróságra nem tett különösebb hatást, és egyszerűen visszautalt a Kúria mérlegelési jogára.
- 2/3 -
Ha a kötelezettség elvileg megállapítható lenne, akkor sem egyértelmű, hogy ez alkotmányossági kérdést vetne fel. Ez ugyanis uniós jogból fakadó kötelezettség. Annak megsértését az Alkotmánybíróság alkotmányalatti kérdésnek is tekintheti azzal, hogy e jogsértés a bírósági rendszeren belül orvosolandó (pl. kártérítési igény érvényesítése). Alkotmányos kérdéssé akkor válhat az előterjesztési kötelezettség megszegése, ha az Európai Bíróságot az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából az Alkotmánybíróság törvényes bírónak tekintené. Ez úgy lehetséges, ha az EUMSz. 267. cikkében foglalt szabályt a törvényes bíróra rámutató hatásköri szabálynak minősíti.
Amellett, hogy az EUMSz. 267. cikke alapján az Európai Bíróság törvényes bírónak tekinthető, gyakorlati érvek szólnak. Több európai alkotmánybíróság (pl. német, osztrák, cseh, szlovák) - legalább elvi szinten - alkotmányos kérdésnek tekinti az előzetes döntéshozatal mellőzését.[12] Nem látszik különösebb akadálya annak, hogy alapjogi kérdésnek minősüljön az Alapjogi Charta 47. cikke értelmében is (hatékony bírói jogvédelemhez való jog). A magyar szakirodalomban a törvényes bíróhoz való jog és az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének kötelezettsége közötti kapcsolatot először felvető Osztovits András az ilyen kötelezettségszegést alapjogi kérdésként kezeli.[13]
E gyakorlati érvek ellenére az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata alapján tévút a törvényes bíróhoz való jog érvényesítésének kísérlete az előzetes döntéshozatali kezdeményezés mellőzésével kapcsolatban. Amíg az eljáró bíróságok ilyen mérlegelési jogával szemben nem mutatkozik valamilyen alkotmányos (pl. önkényességi vagy ésszerűségi) korlát, addig az ilyen indítványok kudarcot vallanak. Az eddigi megközelítés következményeként az Alkotmánybíróság nem jutott el addig, hogy az Európai Bíróságot törvényes bírónak minősítse.
Azonban a tisztességes eljáráshoz való jog nem csak a törvényes bíróhoz való jog követelményén keresztül vetődhet fel. A bíróság az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének mellőzéséről határozatban rendelkezik, és a döntés indokolási kötelezettséget keletkeztet. Az indokolás elégtelensége alapjogi kérdéseket vethet fel a tisztességes eljárás általános követelményeivel összefüggésben.[14]
Az indokolási kötelezettségnél nem az a kérdés, hogy a bíróság eleget tett-e uniós jogból fakadó esetleges kötelezettségének, és ennek lehetnek-e alkotmányos következményei, hanem az, hogy általános indokolási kötelezettségét teljesítette-e. Az előterjesztési kötelezettség szubjektív, materiális feltételeivel szemben az indokolási követelmények objektívabbak és formálisabbak lehetnek. De van-e sajátlagos követelmény az előzetes döntéshozatal mellőzésénél?
Az Emberi Jogok Európai Bírósága megfogalmazott ilyen elvárásokat az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkében foglalt tisztességes eljárás összefüggéseiben, az előzetes döntéshozatalra vonatkozó indítványok elutasításával szemben. A kiindulópont az volt, hogy az ilyen döntés nem lehet önkényes, ezért megfelelő indokolással kell ellátni. Nem volt önkényes, ha az eljáró bíróság kellően figyelembe vette a kérelmező érveit az elutasítás során, még ha nem is utalt kifejezetten az uniós joggyakorlatra (Predil Anstalt-ügy);[15] vagy akkor, ha az eljáró bíróság utalt arra a határozatában, hogy az uniós jog nem releváns az ügyben, amely az egyik CILFIT-feltétel (Dotta-ügy).[16]
Újabban az önkényesség általános kritériumát konkrétabb követelmények váltották fel. Az Ullens de Schooten and Rezabek-ügyben a Bíróság kiemelte, hogy az előterjesztésre vonatkozó indítványok elutasításánál az eljáró bíróság "köteles az elutasítást az Európai Bíróság esetjogában kialakított kivételek fényében indokolni".[17] Ez azt jelenti, hogy a CILFIT-feltételek egyikét (mint kivételt) kifejezetten vagy érdemben tartalmaznia kell az indokolásnak. A Dhahbi-ügyben, a fenti elv megerősítése mellett megszületett az első, e kérdéskörben jogsértést megállapító strasbourgi határozat, mert a kérelmező fél indítványának elutasítását az olasz bíróság nem indokolta, és így megsértette a tisztességes eljárás elvét.[18]
Mindennek tükrében immár az a kérdés, hogy az előterjesztési indítványt elutasító végzés indokolásával szemben milyen sajátos magyar alkotmányos követelmények vannak. (Feltételezvén azt, hogy az általános indokolási követelmények itt is irányadóak.[19) A 3165/2015. végzésben az Alkotmánybíróságnak alkalma lett volna ebben megnyilvánulni, mert az indítvány arra is utalt, hogy az eljáró bíróság elutasító végzését nem megfelelően indokolta.[20] Az Alkotmánybíróság azonban tartózkodott attól, hogy sajátlagos követelményeket állítson fel: egyszerűen megfelelőnek tartotta az indokolást, és egyik idézett részével kifejezetten egyet is értett.[21] (Mivel az eljáró bíróság indokolása az irrelevanciaérvet tartalmazza, valószínűtlen, hogy a strasbourgi mércébe beleütközött volna).[22]
Nem látni, hogy az Alkotmánybíróság át fogja-e venni az Emberi Jogok Európai Bírósága által meghatározott követelményeket, azokat alkotmányos tartalmakká konvertálva.[23] Látni kell, hogy ez sem jelentene igazán magas mércét. Az eljáró bíróságnak az elutasító végzésében mérlegelni kell az indítványban felhozott érveket, és az elutasításnak azon kell alapulni, hogy a felvetett uniós jogi kérdés nem releváns az adott ügy eldöntésénél, vagy az uniós jogkérdés eldöntése egyértelmű a bíróság számára (acte clair), vagy az Európai Bíróság már hasonló ügyben eldöntötte a felvetett jogkérdést (acte éclairé).
- 3/4 -
Az Alkotmánybíróság 26/2015. határozata a kérdésben új elemeket visz a joggyakorlatba, ugyanakkor az indítványozók szempontjából igen restriktív döntés.[24] Bár az eljárás alkotmányjogi panaszra indult, amelyet a testület elutasított, de a határozat végül ex officio mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg azokban az összefüggésekben, ahogy a Pp. 155/A. §-a jelenleg szabályozza az előzetes döntéshozatal kezdeményezését. A határozat indokolása nem mellőzi a váratlan fordulatokat sem.
(1) Az ügy témánkat érintő részében az indítványozó az Abtv. 27. §-ára alapította panaszát. Ennek lényege az volt, hogy az alapügyben eljáró bíróságok egyszerűen figyelmen kívül hagyták az indítványozó mint peres fél indítványait, amelyek a perben felmerült uniós jogkérdés tekintetében előzetes döntéshozatal kezdeményezésére irányultak. Az indokolt döntések hiánya miatt az indítvány többek között azt állította, hogy ezzel a másodfokú bírói határozat sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdését (Európa-klauzula) és a Q) cikk (2) bekezdését (nemzetközi jogi klauzula). Ez utóbbi kettővel nincs dolgunk. A Q) cikk nyilvánvalóan nem játszik itt szerepet az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata értelmében. Az E) cikket pedig az Alkotmánybíróság pusztán annak a megalapozására használta, hogy az EUMSz. 267. cikkéből kötelezettségek keletkeznek a magyar bíróságokra (Indokolás [15]).
A probléma tehát nem egyszerűen az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vonatkozó indítványt elutasító döntés indokolásának a minősége, hanem egyáltalán ilyen indokolt döntés hiánya.
Az Alkotmánybíróság egy rövid bekezdésben a panaszt befogadhatóvá nyilvánította (Indokolás [13]), és ezzel nyilvánvalóan úgy tekinthette, hogy alkotmányos jelentőségű eljárási szabály alkalmazásának kérdése merült fel. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság - eddigi gyakorlatát tekintve a legterjedelmesebben - felvázolta az előzetes döntéshozatali eljárásra vonatkozó uniós jogot, és az Európai Bíróság vonatkozó gyakorlatára is utalt. Nagy figyelmet fordított az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének joga és kötelezettsége közötti megkülönböztetésre, valamint arra, hogy a magyar bírósági rendszerben mikor, melyik ítélkezési szinten áll be az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének elvi kötelezettsége. Megállapította, hogy a másodfokon eljáró, a támadott határozatot hozó Fővárosi Törvényszéknek elvi kötelezettsége volt előzetes döntéshozatalt kezdeményezni, mivel kisértékű per révén kizárt a felülvizsgálat lehetősége (Indokolás [14]-[36]). Az alkotmányjogi panaszt viszont az érdemi vizsgálat nyomán elutasította, mivel a konkrét ügyben az uniós (a tényállás keletkezésekor még közösségi) jogot nem kellett alkalmazni, és így előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére sem volt lehetőség.
Ezután az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva azt vizsgálta, hogy alaptörvény-ellenes helyzet áll-e fenn abból az okból, hogy a jogalkotó nem szabályozta a polgári eljárásban az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vonatkozó indítványt elutasító döntés szabályait. A következtetés az, hogy alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn: a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésével jár ugyanis, ha az eljáró bíróság ilyen indítvány elutasítása tárgyában nem hoz kifejezett döntést, és döntését nem indokolja (Indokolás [63]). Ez egyaránt vonatkozik az előzetes döntéshozatal kezdeményezésére köteles, és a kezdeményezés jogával rendelkező a bíróságokra is.
(2) Itt nem kívánom azt vitatni, hogy megáll-e a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítása. Nyilvánvalóan lehetne amellett érvelni, miszerint alkotmányos követelmények felállítása ezt feleslegessé tette volna. (Ezt megteszi két kisebbségi vélemény is). A határozat indokolása ott válik nehezen tarthatóvá, amikor az alkotmányjogi panaszt elutasítja. A határozat az alkotmányjogi panaszt azért utasította el, mert az ügyben - megállapítása szerint - az uniós jogot nem kellett alkalmazni. Ez azzal jár, hogy nem volt helye előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének sem. E következtetésnél négy alapvető gondot látok.
(a) Először, a tisztességes eljáráshoz való jogból levezetett indokolt döntés követelménye nem attól függ, hogy a perben tett indítvány mennyire megalapozott. A felek kérelmeivel foglalkozni kell, azokra reagálni kell, és indokolt döntést kell hozni elutasításuk esetén is. Legfeljebb minél megalapozatlanabb az indítvány, annál sommásabb lehet az indokolás. A tisztességes eljáráshoz való jog szempontjából irreleváns, hogy az uniós jog alkalmazható volt-e az ügyben (ez tartalmi kérdés). Az indokolt, kifejezett döntés hiánya veti fel az alkotmányossági problémát (ez eljárási kérdés).
(b) Másodszor, az Alkotmánybíróság feladta azt a tételét, hogy nem értelmezi az uniós jogot. Csak úgy tudja megállapítani, hogy az ügyben nem kellett alkalmazni az uniós jogot, ha azt értelmezi, sőt alkalmazza az ügy körülményeire. Így a határozat e vonatkozásban ellentétes a 143/2010. AB határozat IV/2. pontjában megállapított önkorlátozó tétellel.[25] Jóllehet, e határozat hatályát vesztette, de az ellentmondást legalábbis magyarázni kellene, mert ez a megközelítés az Alkotmánybíróság és az uniós jog viszonyának egyik jellegzetes megnyilvánulása volt a megelőző alkotmányos joggyakorlatban.
(c) Harmadszor, az Alkotmánybíróság nem támasztotta alá azt, hogy az uniós jogot nem kellett alkalmazni az ügyben. Rá kellett volna mutatnia, hogy az EUMSz. 56. cikkének (a szolgáltatások szabadsága) alkalmazása miért kizárt az alapügyben, mielőtt következtetését megfogalmazza. Ehelyett abból indult ki, hogy az indítványozó rosszul fogalmazta meg az indítványban az Európai Bíróság irányában felteendő kérdést, mert
- 4/5 -
a perben alkalmazott belső jogszabály (egy parkolási önkormányzati rendelet) és az EUMSz. 56. cikkének összhangjára kívánt rákérdezni. Márpedig az Európai Bíróság csak az uniós jogot értelmezheti, a belső szabályok összhangját az uniós joggal nem értékelheti ebben az eljárásban. Ez ugyan igaz, de az elutasítás alapját képező következtetésnek aligha képezheti az alapját.
Abból, hogy az indítványozó fél az alapügyben úgy fogalmazza meg az előzetes döntéshozatal tárgyát képező uniós jogkérdést, hogy annak megválaszolására nincs az Európai Bíróságnak hatásköre, legalább négy dologra nem lehet következtetni. Egyrészt, ez még nem jelenti azt, hogy az uniós jogot (itt EUMSz. 56. cikke) ne lehetne alkalmazni az ügyben. Másrészt, ez nem jelenti azt, hogy az eljáró bíróság ne fogalmazhatná meg helyesen a kérdést, hiszen az indítvány nem köti. Harmadrészt, ez nem jelenti azt, hogy ne sértené a tisztességes eljáráshoz való jogot, ha az ilyen hibás indítványt nem indokolt döntéssel utasítják el. Negyedrészt, ez nem jelenti azt, hogy az Európai Bíróság hatáskör hiányában eleve elutasítaná egy ilyen kérdés megválaszolását. Valójában a Bíróság tucatjával hoz előzetes döntést olyan ügyekben, ahol a tagállam bírósága a belső joggal való összhangra kérdez rá, és a Bíróság ezeket a kérdéseket átfogalmazza úgy, hogy a válaszadásra legyen hatásköre.[26] Sokkal nehezebb olyan példát találni, ahol az Európai Bíróság az ilyen, rossz formában feltett kérdés megválaszolását hatáskör hiányában elutasítja. Ez inkább kivétel. Az Alkotmánybíróság két esetet hoz fel (a USSL no.47 di Biella-ügy és a Scheer-ügy), de az Európai Bíróság valójában egyik ügyben sem utasította el a kezdeményezést, hanem átfogalmazta a kérdéseket.[27]
(d) Negyedszer, az ex officio eljárásban az Alkotmánybíróság általános tételként megállapította, hogy sérül a felek tisztességes eljáráshoz való joga, amennyiben az eljáró bíróság nem hoz indokolt döntést az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről szóló indítvány tekintetében (Indokolás [63]). Ugyanakkor az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság elutasította, amiből csak az következhet, hogy az alkotmányjogi panaszt benyújtó indítványozónak nem sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, bár az alapügyben eljáró bíróság nem hozott indokolt, kifejezett döntést az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről szóló indítványáról. Az ügy összefüggéseiben a két megállapítás összeegyeztetése számomra nem lehetséges.
Az alapeljárásban elvileg nemcsak az vethet fel alkotmányossági kérdéseket, ha az eljáró bíróság mellőzi az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését aktuális előterjesztési kötelezettsége ellenére, illetve nem, vagy nem megfelelően indokolja az előzetes döntéshozatalra irányuló perbeli indítványok elutasítását. A törvényes bírótól való elvonás tilalmához szorosan kapcsolódik az a helyzet, amikor egy bíróság az ügyben született előzetes döntést nem követi, nem arra alapozza a jogvita eldöntését. Ugyanis nemcsak az a törvényes bírótól elvonás, ha a törvényes bíró nem gyakorolhatja hatáskörét egy konkrét ügyben, hanem az is, ha a törvényes bíró döntését egy másik bíróság figyelmen kívül hagyja. (A német szövetségi alkotmánybíróság által felállított, közismert Kloppenburg-doktrína).[28]
A doktrína alkalmazhatósága érthetően kevés magyar alkotmányjogi panasz esetében merül fel. Ritkaságszámba mennek azok az esetek, ahol az alapügyben az Európai Bíróságon előzetes döntés születik, de az alapügy lezáródása után még alkotmányjogi panaszra alkotmánybírósági eljárás is indul. Én eddig két ilyen alkotmánybírósági eljárásról tudok, amelyekben az is felmerült, hogy a támadott határozatokban az eljáró bíróságok nem követték és alkalmazták megfelelően az alapügyekben született előzetes döntéseket.
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata távol áll olyan következtetés levonásától, amit a német szövetségi alkotmánybíróság a Kloppenburg-ügyben tett. Ugyanakkor a fenti két ügyben az Alkotmánybíróságnak erre nem is volt igazán alkalma. Ha a támadott határozatok nem is vették teljesen figyelembe az ügyben hozott előzetes döntéseket (ahogy az indítványozók állítják), ennek mindkét esetben az volt az oka, hogy a kereseti kérelemhez kötöttség miatt ezt nem tehették meg.
Ilyen szempontból a 3038/2015. AB végzéssel záruló, bírói döntés elleni alkotmányjogi panasszal induló eljárás érdekes helyzetet eredményezett.[29] Az alapügyben (közbeszerzéssel kapcsolatos közigazgatási per) született előzetes döntés az Európai Bíróságon (C-138/08).[30] A bíróságok azonban nem tudták alkalmazni teljes egészében az előzetes döntésben megállapított tételeket, mert korábban a fél a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz benyújtott jogorvoslati kérelmében nem hivatkozott olyan, a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó tényekre, amelyekre a későbbi előzetes döntés részben vonatkoztatható volt. Az indítványozó az előzetes döntés ismeretében és alapján, csak később állított újabb jogsértéseket a közbeszerzési eljárás lebonyolításával kapcsolatban. Az uniós jog azért nem tudott teljes egészében érvényesülni, mert az eljáró bíróságok csak a jogorvoslati és kereseti kérelem korlátai között járhattak el. Itt kétségtelenül érdekes elméleti kérdések merülnek fel, többek között arról, hogy az uniós jog érvényesülésének igénye megtörheti-e a kereseti kérelemhez kötöttség elvét vagy sem. Azonban az Alkotmánybíróság nem vizsgálta érdemben a kérdést. Láthatóan nem vetett fel alaptörvény-ellenességet, hogy az eljáró bíróság a jogorvoslati és kereseti kérelem keretei között maradt az előzetes döntésben foglaltak érvényesítésekor (Indokolás [32]).
A 3037/2015. AB végzés[31] ugyancsak olyan eljárást zárt le, ahol az alapügyben (közbeszerzési jogvita) előzetes döntés született (C-218/11).[32] Ahogy az előző esetben, itt is a kereseti kérelemhez kötöttség és a felül-
- 5/6 -
vizsgálati eljárásban érvényesülő hatásköri korlát volt az oka, hogy az előzetes döntésben foglaltak részben nem érvényesülhettek. Az Alkotmánybíróság itt sem vizsgálta az előzetes döntésben megállapított tételek érvényesülését a támadott határozatban. Mindössze egy rövid utalást tett arra, hogy nem vizsgálhatja felül a Kúriának a felülvizsgálati eljárás kereteire vonatkozó álláspontját (Indokolás [21]).
Az előzetes döntéshozatal kezdeményezése nemcsak a bíróságok, hanem az Alkotmánybíróság részéről is felmerülhet az alkotmánybírósági eljárás során. Köztudott, hogy több uniós tagállam alkotmánybírósága (vagy alkotmánybírósági funkciót betöltő felsőbírósága) kezdeményezett már előzetes döntéshozatali eljárást. Az indítványokat az Európai Bíróság befogadta és érdemben elbírálta. Ugyanakkor - tekintettel az alkotmánybírósági eljárások sajátosságaira - itt több nehézség felmerülhet. A magyar Alkotmánybíróság vonatkozásában négy ilyen nehézséget emelek ki.
(1) Elvi nehézség, hogy az Alkotmánybíróság eljárásainak egy részében nem felek közötti jogvitát dönt el, illetve döntésének nincs közvetlen joghatása a konkrét, felek közötti jogvitára (pl. absztrakt normakontrollra irányuló eljárások). Az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének feltétele lehet az, hogy az eljárás jogvitához kapcsolódjon (pl. Job Centre-ügy).[33] Azonban kiemelendő, hogy az Európai Bíróság sokszor eltekint e feltételtől. A tagállami bíróság ismérveit általánosan rögzítő Almelo-határozat például a jogvita helyett a kontradiktórius eljárás követelményére helyezte a hangsúlyt.[34]
Ez a nehézség azért elvi, mert az Európai Bíróság nem vizsgálja kifejezetten e feltételeket az alkotmánybíróságok által kezdeményezett előzetes döntéseknél. A Bíróság gyakorlata alapján az alkotmánybírósági előterjesztés nem lehet akadály például bírói döntés elleni alkotmányjogi panasznál (Melloni-ügy, előterjesztő a spanyol Tribunal Constitucional),[35] vagy a bírói kezdeményezésre induló alkotmánybírósági eljárásban (Napolitano-ügy, előterjesztő az olasz Corte Costituzionale,[36] illetve a Jeremy F.-ügy, előterjesztő a francia Conseil constitutionnel),[37] vagy a közvetlen alkotmányjogi panasznál (Kärntner Landesregierung-ügy, előterjesztő az osztrák Verfassungsgerichtshof,[38] vagy a Belgacom-ügy, előterjesztő a belga Cour constitutionnelle).[39] Az absztrakt normakontrollra irányuló eljárás ebben az összefüggésben valószínűleg ugyanúgy kezelendő, mint a közvetlen alkotmányjogi panasz (Solvay-ügy).[40] Ez utóbbi esetekben az Európai Bíróság úgy fogja fel, hogy a jogvita az indítványozó és az állam mint jogalkotó között van (pl. Belgische Petroleum-ügy).[41]
(2) Ugyancsak elvi nehézség annak megállapítása, hogy az Alkotmánybíróságnak - az egyéb feltétel fennállása esetén - kötelezettsége van-e az előzetes döntéshozatal kezdeményezésére, vagy csak joga, lehetősége. Kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság határozata olyan tagállami bíróság által hozott határozat, amely ellen nincs helye jogorvoslatnak a nemzeti jog alapján. Tehát a kötelezettség keletkezésének ez a feltétele teljesül.
Viszont egy eljárásban kétszer (az eljárás két szintjén) fogalmilag nem állhat be az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének kötelezettsége. Így akkor, ha az Alkotmánybíróság köteles az előterjesztést megtenni, az alapügyben eljáró legmagasabb szintű bíróság (pl. a Kúria felülvizsgálati eljárásban) mentesülhet e kötelezettség alól. Azonban a kötelezettség keletkezésének feltétele, hogy az Alkotmánybíróság eljárása az EUMSz. 267. cikke szempontjából jogorvoslatnak minősüljön. Amennyiben nem minősül jogorvoslatnak, akkor az alapügyben eljáró legmagasabb szintű bíróságot (Kúria) kell olyan bíróságnak tekinteni, amelynek határozatai ellen a belső jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség.
Az Alkotmánybíróság a bírói döntések elleni alkotmányjogi panaszt (és így a fortiori a többi alkotmánybírósági eljárást) nem tekinti "hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak", mert nem a jogvita megoldása a fő cél, hanem az alkotmány védelme.[42] A kérdés viszont az, hogy az EUMSz. 267. cikke szempontjából minősíthető-e jogorvoslatnak egy alkotmánybírósági eljárás (alkotmányjogi panasz esetében). Ezt az dönti el, hogy az eljárásban a fél - az eljárás igénybevételének korlátaira is tekintettel - hatékonyan gyakorolhatja-e a jogorvoslathoz fűződő jogát a támadott bírói döntéssel szemben.[43] Ez eseti mérlegelés kérdése. Amennyiben elfogadjuk, hogy az alkotmánybírósági eljárások egyike sem jogorvoslat (az EUMSz. 267. cikke szempontjából sem), akkor az Alkotmánybíróságnak joga, de nem kötelezettsége előzetes döntéshozatalt kezdeményezni. Ekkor viszont az a furcsa helyzet áll elő, hogy - konkrét eljárást nézve - egy korábbi szakaszban nyílik meg egy bíróság előterjesztési kötelezettsége (pl. Kúria), míg egy későbbi szakaszban az Alkotmánybíróság előterjesztési joga.
A nehézség csak elvi, így érdemben nem boncolgatom. Ugyanis az Európai Bíróság gondosan elkerüli, hogy egy tagállami alkotmánybíróságról beérkező előterjesztést annak alapján minősítsen, hogy ezzel az alkotmánybíróság az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének kötelezettségét teljesítette, vagy csak a vonatkozó jogát gyakorolta (lásd a fent idézett gyakorlatot).
(3) Vannak eljárási nehézségek is. Például egy indítványozó miképpen kezdeményezheti azt, hogy az Alkotmánybíróság előzetes döntéshozatali kérelemmel éljen az Európai Bíróság felé. Ez élesen a 3165/2014. végzéssel záruló eljárásban jött elő. Az indítványozó, amely bírói döntés elleni alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, kérte, hogy a felvetődő uniós jogkérdés vonatkozásában az Alkotmánybíróság előzetes döntést kezdeményezzen. Az öttagú tanács úgy foglalt állást, hogy egy indítvá-
- 6/7 -
nyozó az Abtv. 27. §-a alapján csak a támadott bírósági határozat megsemmisítését indítványozhatja, de előzetes döntéshozatali eljárást nem.[44] Így ezt az indítványt önálló indítványként kezelte, és visszautasította, mert nem a jogosult terjesztette elő [Ügyrend 30. § (2) c) pont].[45]
Mivel az Abtv. (érthető módon) egyetlen eljárásnál sem utal arra, hogy az indítványozó előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését is indítványozhatja, ezzel a testület láthatóan saját magának tartja fenn a jogot, hogy ebben ex officio eljárjon. Bizonyos szempontból érthető, ha az Alkotmánybíróság formai okokból utasít el kérelmet előzetes döntéshozatal kezdeményezésére. Következményképpen, a testületnek nem kell érdemben belebocsátkoznia abba, hogy van-e kötelezettsége az adott esetben előzetes döntéshozatalt kezdeményeznie, vagy abba, hogy milyen érdemi okok szólnak az előzetes döntéshozatal kezdeményezése ellen.
Azonban ez egy eljárási kérdésben tett indítvány volt, a panaszhoz képest járulékos jellegű. Így az elutasítás alapja sem tűnik teljesen aggálytalannak. Amennyiben az előzetes döntéshozatalt kezdeményező indítvány önálló, az alkotmányjogi panasztól elkülönülő indítvány, nem használható az Ügyrend 30. §-a, mert az csak alkotmányjogi panasz befogadásának kérdését rendezi. Ha az indítványt valahogy az alkotmányjogi panasz részének tekintjük, akkor viszont nem mondhatjuk rá, hogy nem a jogosult terjesztette elő, mert az alkotmányjogi panaszt jogosultan terjesztette elő az indítványozó. Az elutasítás mögött nyilván valami olyasmi tétel állhat, hogy nem terjeszthető elő olyan indítvány, amelyet az Abtv. és az Ügyrend nem tesz kifejezetten lehetővé, azonban ezt a tanács itt, ilyen formában nem mondta ki.
(4) Egy lényeges gyakorlati nehézség abban a megközelítésben rejtőzik, amely az Alkotmánybíróságot jellemzi az uniós joghoz való kapcsolatában. Az előzetes döntéshozatali eljárás jellegében és funkciójában az uniós jog alkalmazásához kötődik, uniós jogi normák értelmezését, esetleg érvényességének kétségbe vonását feltételezi. Az Alkotmánybíróság azonban érzékelhetően igen tartózkodó az uniós jog irányában.[46] Ez eddig három fontos mozzanatban csúcsosodott ki.
Az első az, hogy az Alkotmánybíróság sikeresen szorította ki az uniós jogi kérdések legnagyobb részét az alkotmányossági kérdések köréből. A 72/2006. AB határozatban felállította az "uniós jog uniós jogként a belső jog része" doktrínát.[47] Mivel az uniós jog a belső jog része, így a magyar jogszabályok konfliktusa az uniós jogszabályokkal nem képez alkotmányossági kérdést. Ezzel párhuzamosan, az uniós jog végrehajtása (átültetése) sem alkotmányos kötelezettség (lásd már az 1053/E/2005. AB határozatot).[48] Bár az Alkotmánybíróság nem mindig alkalmazza következetesen a doktrínát,[49] ezzel számos uniós jogi problémát távol tartott magától.
A megközelítés második jellemzője az, hogy az Alkotmánybíróság tartózkodik az uniós jog értelmezésétől. Ez a tétel az Alkotmánybíróság Lisszabon-határozatában jelenik meg: az uniós alapító szerződések értelmezése az Európai Unió Bíróságának a hatásköre, így az Alkotmánybíróság nem fog belebocsátkozni azok "önálló" értelmezésébe.[50] Mindez az uniós jogból nem következik (az uniós jogot bárki értelmezheti), és az uniós bíróságok nem az egyedüli, hanem mindössze a legmagasabb szintű hiteles értelmezői az uniós jognak. Erre tekintettel ezt a megközelítést csak önkorlátozásnak lehet tekinteni, amely az uniós jog értelmezésének kizárásával egyben megelőzi az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének helyzeteit is. Ez egy szerepfelfogás, amely védhető is lehet. Azonban felesleges az uniós jog alkotmánybírósági értelmezésének előzetes kizárása, ráadásul aligha tartható be.
Az előbbiekben már utaltam rá, hogy a 26/2015. AB határozatban a testület nemcsak értelmezte, hanem egyenesen alkalmazta is az uniós jogot az alapügy tényállására. A 3165/2014. AB végzésben az Alkotmánybíróság érdemben egyetértett az eljáró bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy az indítványozó által előzetes döntéshozatali eljárásban feltenni indítványozott kérdések nem felelnek meg az EUMSz. 267. cikkében foglalt feltételeknek.[51] Ezzel az Alkotmánybíróság implicit módon maga is önállóan értelmezte az EUMSz. 267. cikkét, hiszen csak így ítélhette meg az eljáró bíróság álláspontjának helyességét.
A harmadik mozzanatot az előző pontban említettem: az Alkotmánybíróság formai okokból elzárja az indítványozókat attól, hogy előzetes döntéshozatalt kezdeményezzenek alkotmánybírósági eljárásban.
A német szövetségi alkotmánybíróság előtt a törvényes bíróhoz való jog a Solange II-ügytől kezdve[52] lehetőséget biztosított az indítványozóknak ahhoz, hogy számon kérjék a bíróságok kötelezettségét az előzetes eljárás kezdeményezésére. Az Alkotmánybíróság előtt e lehetőség nem működik, mert ebben az összefüggésben a bíróságok mérlegelési joga tekintetében még nem alakult ki kifejezett alkotmányos (pl. ésszerűségi vagy önkényességi) korlát. Marad tehát az ilyen elutasító döntéssel szemben az indokolási követelmények érvényesítése, amelyek formálisabbak, objektívebbek, bár az Alkotmánybíróság láthatóan nem áll készen arra, hogy akár ez alapján is alaptörvény-ellenesnek minősítsen egy bírói döntést.
Annak, hogy az Alkotmánybíróság maga kezdeményezzen előzetes döntést az Európai Bíróságon, több akadálya látszik. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy az Alkotmánybíróság igyekszik leszorítani az uniós jogi problémákat alkotmány alatti szintre, és maga is tartózkodik uniós jogi normák értelmezésétől. Így nem alakul ki olyan helyzet, ahol érdemben felvetődne előzetes döntéshozatal kezdeményezése.
Mindazonáltal az előzetes döntéshozatallal kapcsolatos alkotmánybírósági joggyakorlat még nem szilárdult
- 7/8 -
meg, láthatóan forrásban van. A 26/2015. AB határozat és a 3165/2014. AB végzés azt példázza, hogy az ennél megszorítóbb már aligha lehet az indítványozók irányában. A fentiek talán érzékeltetik azokat az irányokat, amerre a jövőben a joggyakorlat változása alkalomadtán elképzelhető.■
JEGYZETEK
[1] C-99/00 Lyckeskog (EU:C:2002:329); C-210/06 Cartesio (EU:C:2008:723)
[2] Ilyen értelemben l. a Legfelsőbb Bíróság 1/2009. (VI. 24.) PK-KK közös vélemény 1. pontját. (Valószínűleg a büntetőeljárásban is hasonló szabály áll.)
[3] 283/81 Srl CILFIT és mások v Ministry of Health (EU:C:1982:335)
[4] Pl. 3/2014. (I. 21.) AB határozat, ABH 2014, 41, [57] vagy 34/2014. (XI. 14.) AB határozat ABH 2014, 964, [193]
[5] 21/2014. (VII. 15.) AB határozat ABH 2014, 582, [76]
[6] 993/B/2008. AB határozat ABH 2009, 2352, III/2. pont; megerősítve 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, ABH 2013, 1045 [33]
[7] Chronowski Nóra: Az Alaptörvény a többszintű európai alkotmányosság hálójában. In: Alkotmányozás és alkotmányjogi változások Európában és Magyarországon (szerk. Gárdos-Orosz Fruzsina - Szente Zoltán). Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest 2014. 123. o.
[8] 3038/2015. (II. 20.) AB végzés, ABK 2015/4. 277, [27]
[9] Kifejezetten a diszkrecionális jogra utal a 3037/2015. (II. 20.) AB végzés, ABK 2015/4. 273, [24] vagy a 3050/2015. (III. 2.) AB végzés, ABK 2015/5. 338. [19]
[10] Jellemzően 3110/2014. (IV. 17.) AB végzés ABH 2014, 1751, [24]; a (iv) premissza nem szerepel ebben a konkrét határozatban.
[11] 3037/2015. (II. 20.) AB végzés, ABK 2015/4. 273, [17]
[12] E gyakorlat ismertetésére l. Osztovits András: Az előzetes döntéshozatali eljárás legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdései. Complex, Budapest 2005. 169-184. o.; Regina Valutytė: Legal Consequences for the Infringement of the Obligation to Make a Reference for a Preliminary Ruling under Constitutional Law. Jurisprudence 2012. 19(3) sz. 1173-1181. o.
[13] L. Osztovits András: Jogharmonizációs délibáb - megjegyzések a 2003. évi XXX. törvényhez. Európai Jog 2003. 5. sz. 26. o.; Osztovits: Az előzetes... 185. o.
[14] Azonban összefüggésben van a jogorvoslathoz való joggal is, pl. 7/2013. (III. 1.) AB határozat, ABH 2014, 293, [32]
[15] Predil Anstalt S.A. contre l’Italie (dec.), no. 31993/96, 8 June 1999.
[16] Dotta contre l’Italie (dec.), no. 38399/97, 7 September 1999.
[17] Ullens de Schooten and Rezabek v Belgium (nos 3989/07 et 38353/07) Judgment of 20 September 2011; 62. pont.
[18] Dhahbi v Italy (no.17120/09) Judgment of 8 April 2014; 31. pont.
[19] L. erre összefoglalóan 7/2013. (III. 1.) AB határozat, ABH 2014, 293 [33]-[34]
[20] A végzést elemzi Naszladi Georgina: Az Alkotmánybíróság esete az előzetes döntéshozatali eljárással. Európai Jog 2014. 6. sz. 12-16. o. és Varga Zsófia: Az Alkotmánybíróság végzése az előzetes döntéshozatali kérelem előterjesztésének elmulasztásáról. Jogesetek Magyarázata 2014. 4. sz. 17-25. o.
[21] 3165/2014. (V. 23.) AB végzés, ABH 2014, 2048, [5] és [14]
[22] Más állásponton van Naszladi: i. m. 14-15. o.
[23] Ez felveti az Alkotmánybíróságnak az Emberi Jogok Európai Bírósága határozataihoz való viszonyát, de ebben a kérdésben nehéz tisztán látni; áttekintésre l. pl. Chronowski: i. m. 118-124. o.
[24] 26/2015. (VII. 21.) AB határozat, ABK 2015/17. 1099.
[25] 143/2010. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2010, 698, IV/2. pont.
[26] L. erre Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban. HVG-ORAC, Budapest 2013. 433-437., 452., 457. o.
[27] 30-70 Otto Scheer v Einfuhr- und Vorratsstelle für Getreide und Futtermittel (EU:C:1970:117) 4-5. pont, valamint C-134/95 USSL No.47 di Biella v INAIL (EU:C:1997:16) 18. pont. (Az AB határozatban hibásan jelenik meg ez utóbbi ügy ECLI azonosítószáma).
[28] Kloppenburg (8. 4. 1987), 2 BvR 687/ 85, BVerfGE 75, 223. A Bundesfinanzhof egy bírósági határozat felülvizsgálatánál nem kívánta követni az Európai Bíróságnak azt az előzetes döntését, amelyet az alsóbbfokú bíróság kezdeményezett (nem ismerte el az akkori Hatodik ÁFA-irányelv egyes rendelkezéseinek közvetlen hatályát). Az alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy az ügyben a bíróság nem térhet el az előzetes döntéstől, mert az sérti a törvényes bíróhoz való jogot. Ha az eljáró bíróság nem ért egyet az előzetes döntéssel, nyitva áll a lehetőség újabb előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére, ahol kifejtheti érveit.
[29] 3038/2015. (II. 20.) AB végzés, ABK 2015/4. 277.
[30] C-138/08 Hochtief és Linde-Kca-Dresden (EU:C:2009:627)
[31] 3037/2015. (II. 20.) AB végzés, ABK 2015/4. 273.
[32] C-218/11 Édukövízig és Hochtief Construction (EU:C:2012:643).
[33] C-111/94 Job Centre coop. arl. (I) (EU:C:1995:340)
[34] C-393/92 Almelo önkormányzata és mások (EU:C:1994:171) 21. pont. Ugyanakkor később kiderült, hogy a kontradiktórius eljárás léte sem elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy egy előterjesztő szerv bíróságnak minősüljön, pl. C-54/96 Dorsch Consult (EU:C:1997:413) 31. pont.
[35] C-399/11 Melloni (EU:C:2013:107) 18. pont
[36] C-418/13 Napolitano és társai (EU:C:2014:2401) 39-40. pont.
[37] C-168/13 PPU Jeremy F. v Premier ministre (EU:C:2013:358) 26. pont.
[38] C-594/12 Kärntner Landesregierung és társai (EU:C:2012:238) 19. pont.
[39] C-375/11 Belgacom SA és társai (EU:C:2013:185) 26. pont.
[40] C-182/10 Solvay és társai (EU:C:2012:82) 20. pont (előterjesztő a belga alkotmánybíróság).
[41] C-26/11 Belgische Petroleum Unie VZW és társai (EU:C:2013:44) 20. pont (előterjesztő a belga alkotmánybíróság).
[42] Pl. 3007/2014. (I. 31.) AB végzés ABH 2014, 1195, [13]; l. erre még Chronowski Nóra: Alkotmányjogi panasz és alkotmányvédelem. Fundamentum 2014. 1-2. 91-95. o.
[43] C-210/06 Cartesio (EU:C:2008:723) 78. pont.
[44] 3165/2014. (V. 23.) AB végzés, ABH 2014, 2048, [19]
[45] Az indítványozó érintettségének a hiánya, mint a hivatkozott c) pontban szereplő másik elutasítási ok, itt aligha alkalmazható.
[46] L. erre Blutman László - Chronowski Nóra: Hungarian Constitutional Court: Keeping Aloof from European Union Law. Vienna Journal of International Constitutional Law Vol 5. September 2011. 329-348. o.
[47] 72/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 819, III/11. pont (akkor még közösségi jog).
[48] 1053/E/2005. AB határozat ABH 2006, 1824, III/2. pont.
[49] Pl. 143/2010. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2010, 698.
[50] Uo. IV/2. pont (kérdéses persze, mi az önálló értelmezés).
[51] 3165/2014. (V. 23.) AB végzés, ABH 2014, 2048, [14]
[52] Wünsche Handelsgesellschaft (22. 10. 1986.) 2 BvR 197/83, BVerfGE 73, 339.
Lábjegyzetek:
[1] Egyetemi tanár (SZTE ÁJK)
Visszaugrás
