"Összességében az Országgyűlés munkájában való részvétel adott is valamit a nemzetiségeknek: a szószólók esetében a formális jogokon kívüli az informális, folyosói lobbizás és forrásszerzés lehetőségét, valamint egy állandó parlamenti bizottságot, amely nem csupán hasznos interetnikus fórumként szolgál, hanem hozzájárult a nemzetiségi érdekek látványosabb megjelenítéshez is miközben a nemzetiségi választók számottevő része nincs ösztönözve identitásának felvállalására, hiszen a szószólókra leadott szavazataik nem hasznosulnak."
A 2022-es év történései, mindenekelőtt a roma nemzetiségi listaállítás és ezáltal a szószólói vagy a kedvezményes parlamenti mandátum meghiúsulása az ország legnépesebb kisebbsége számára, az országgyűlési választások eredményei, majd utóbb az EJEB által novemberben közzétett döntés a Bakirdzi és E. C. Magyarország elleni ügyében,[1] ismételten ráirányították a figyelmet a nemzetiségek parlamenti részvételének keretét adó, a 2010-es évek elején kialakított rendszer problémáira. Ezeknek a kérdéseknek a tárgyalása azonban nem különíthető el a választási rendszer további elemeinek a vizsgálatától.
A roma nemzetiségi listaállítás kudarca kapcsán fontos fejleménynek bizonyult, hogy a választásokat megelőzően, 2021. november elejére a nemzetiségi választói névjegyzékben az országgyűlési választásokra is kiterjedően regisztrált roma választók száma 33 ezer fő fölé emelkedett, és ezzel mintegy ezer fővel meghaladták az ugyanígy regisztrált német választók számát, akik a korábbi választáson teljes jogú nemzetiségi mandátumhoz tudták juttatni a listavezető Ritter Imrét. Ugyanezen hónapban, az Országos Roma Önkormányzat közgyűlésének utóbb megsemmisített listaállítását kommentálva, többen előrevetítették a német melletti második, roma nemzetiségi mandátum lehetőségét is a tavaszi választásokon.[2] A két korábbi választás adatait alapul véve azonban még ez a szám is valószínűsíthetően kevés lett volna a kedvezményes kvóta eléréséhez. 2014-ben ugyanis 72%, 2018-ban pedig 74% volt a nemzetiségek átlagos részvétele az országgyűlési választásokon, közülük viszont a roma választók részvétele volt a legalacsonyabb, 46%, ami négy évvel később sem érte a 48%-ot. Ráadásul a nemzetiségi átlagot messze meghaladó volt a roma nemzetiségi listára leadott érvénytelen szavazatok aránya: 2014-ben közel 29%, 2018-ban pedig már több mint 35%(!). Az utóbbi választás esetében közel 250 szavazókörben a roma nemzetiségi listára leadott szavazatok mindegyike érvénytelen volt. Az érvénytelen voksok ilyen magas részaránya, illetve a jelenség okainak felderítetlensége - tekintve, hogy maga a választó kevéssé tud hibázni akkor, ha csak egy rubrikába lehet ikszelnie - mindenesetre tovább növeli a rendszerrel kapcsolatos kérdőjelek számát. Ezek a tényezők aligha voltak komolyan számításba véve a következő hetek listaállítást övező politikai küzdelmeiben, amelyek végül a roma nemzetiségi lista állításának meghiúsulásához vezettek.[3] Másrészt a teljes képhez hozzátartozik, hogy az EJEB ítélete számos körülmény és jogszabályi előírás figyelmen kívül hagyásával, egyes jogszabályhelyek téves interpretálásával, valamint a diszkrimináció megállapításának korántsem világos indoklásával együtt[4] jutott arra az összességében helyes következtetésre, hogy jogsértő ez esetben a szavazatok titkosságának a sérelme, a valódi választási lehetőség elmaradása, illetve az, hogy a kedvezményes kvóta feltételeinek való megfelelés a nemzetiségek túlnyomó többsége számára gyakorlatilag esélytelen.
Miközben a kedvezményes parlamenti képviselet megteremtése a kisebbségek egyik legfőbb politikai-közjogi törekvésévé vált 1990 után,[5] az 1990-ben módosított alkotmány azon megfogalmazása vitatottnak bizonyult, hogy "a Magyar Köztársaság törvényei az ország területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják"[6] - hogy a jogalkotó a képviseletbe vajon beleértette-e a parlamenti képviseletet is, és ennélfogva fennállt-e ezzel kapcsolatban mulasztásos alkotmánysértés. Az 1993-as kisebbségi törvény már világosabban fogalmazott, amikor kimondta, hogy: "A kisebbségeknek - külön törvényben meghatározott módon - joguk van az országgyűlési képviseletre."[7] Azonban a későbbi ciklusokban kidolgozott különféle megoldási javaslatok egyike sem kapta meg a kellő támogatást. A nemzetközi szervezetek országjelentéseiben leginkább csak ezen önkötelezés betartásának elmaradása miatt fogalma-
- 57/58 -
zódott meg bírálat.[8] Nemzetközi szinten tehát - tekintve, hogy az Európa Tanács Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményében megfogalmazott, a közügyekben való hatékony részvétel biztosítására vonatkozó követelmény mellett nincs más, részletesebb és kötelező erővel bíró nemzetközi előírás - az ezirányú ajánlások is leginkább arra szorítkozhatnak, hogy az érintett országok a helyi sajátosságaik, többek között a választási rendszereik figyelembe vételével miként törekedjenek arra, hogy a választók akarata minél inkább kifejezésre jusson a döntéshozó testületekben. Olyan mechanizmusokra van szükség, amelyek lehetőséget biztosítanak egyáltalán magára a kisebbségi részvételre, és ezáltal a döntések befolyásolására.[9] A gyakorlati megvalósításnak számos példája akad, a kisebbségi pártok nyilvántartásba vételének megkönnyítésétől kezdve a garantált parlamenti helyekig, csak a környező országokat tekintve. A legelterjedtebbnek ebben a körben a bejutási küszöb csökkentése vagy eltörlése számít az összes kisebbség vagy egyes kisebbségek számára az arányos vagy a vegyes választási rendszerek listás ágán, ilyen megoldásokkal találkozunk Lengyelországban, Montenegróban, Németország Schleswig-Holstein tartományában és Szerbiában. Horvátországban, Koszovóban, Romániában és Szlovéniában viszont garantált képviselete van a kisebbségeknek, jóllehet, a horvát és szlovén rendszerben a kisebbségi képviselőket az arányostól eltérően, többségi módon választják meg, Romániában pedig egyfajta alternatív küszöb érvényesül a gyakorlatban a magyaron kívüli kisebbségek szervezetei számára az alsóházban. Bosznia-Hercegovinában, a bosnyák-horvát Föderáció parlamentjének felsőházában is garantált helye van a kisebbségeknek, ám a mandátumhoz jutásuk közvetett úton történik. Az említett példáknak mind megvannak a maguk sajátosságai és ellentmondásai, a magyarországi viszonyokra való átültethetőségük pedig meglehetősen kérdéses. Az arányos ágon a bejutási küszöb eltörlése vagy csökkentése szükségszerűen felerősítené azokat a vitákat, hogy mely civil szervezetek minősülnek kisebbségi szervezetnek - hogy nem indulnának-e álkisebbségi szervezetek a kedvezményes mandátumért. Továbbá, aligha van napjainkban politikai realitása akár a felsőház bevezetésének, akár mind a 13 fenntartott, teljes jogú kisebbségi mandátumnak. A környező országokban ráadásul kevés összehasonlító empirikus adat áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a megválasztott kisebbségi képviselők a puszta jelenlétük mellett képesek-e befolyásolni - és ha igen, mennyiben - a közösségeiket alapjaiban érintő döntéseket, azaz, hogy mennyire hatékony a képviseletük. A fenti mechanizmusok alkalmazásának van olyan veszélye is, hogy a kisebbségi képviselet egyfajta "zárvány" lesz, ami nem ösztönzi a többi pártot a kisebbségi érdekek felkarolására, vagy kirakatintézménnyé válik, amivel az illető ország kisebbségpolitikájának nemzetközi standardokat felülmúló voltát lehet propagálni.
A magyarországi nemzetiségek saját jogú és kedvezményes képviseletének szükségességével, indokoltságával, majd pedig kivitelezésével kapcsolatban egyaránt felmerültek mind alkotmányossági, képviseletelméleti, mind pragmatikus-politikai aggályok, kezdve azzal, hogy az összetett, érdektagolt társadalmi viszonyokból miért pont a nemzetiségek érdekeit kell intézményesen kiemelni és megjeleníteni.[10] A kritikák másik csoportja a jogalanyiságra vonatkozik, vagyis arra, hogy továbbra sincs kizárva az etnobiznisz lehetősége, hiszen bármely választásra jogosult magyar állampolgár - kizárólag önbevallás alapján, valós kötődés nélkül - nyilatkozhat úgy, hogy az adott közösséghez tartozik, és szavazhat a nemzetiség listájára.[11] Ugyancsak többen foglalkoztak azzal, hogy a kedvezményes mandátumszerzés mennyiben sérti a választójog általánosságát és egyenlőségét,[12] titkosságát,[13] a szabad jelölt- és listaállítást, a népképviselet elvét, valamint a képviselői mandátum egyenlőségét és szabadságát.[14] A részben már a gyakorlati működést érintő kritikák azt az eshetőséget is számba vették, hogy egy kisebbségi képviselő tettei, döntései kedvezőtlen fényt vethetnek az általa képviselt közösségre; valamint azt, hogy kiélezett politikai viszonyok esetén a kisebbségi képviselő akár a mérleg nyelve szerepbe is kényszerülhet.[15]
Mindezek mellett kiemelnék a jelen keretek között egy további fontos kritikai szempontot; azt, hogy a rendszer a legnagyobb lélekszámú nemzetiségeket, legfőképp a németeket és a romákat kivéve nemigen ösztönöz a nemzetiségi identitás közéleti felvállalására, a szélesebb körű választói részvételre, illetve a nemzetiségi szószólók kellő választói hátterének, reprezentativitásának és legitimitásának a megteremtésére. Másként fogalmazva: egyfelől, a rendszer kialakítása során érződött valamilyen szintű törekvés a parlamenti képviselet és részvétel - hazai és külföldi
- 58/59 -
kritikákat egyaránt kiváltó - rég fennálló megoldatlanságának rendezésére. Másfelől viszont a Nemzeti Együttműködés Rendszere keretei között minderre oly módon került sor, hogy a jelenlegi, a többségi elemet felerősítő választási rendszerben a parlamenti többség sorsa leginkább az egyéni választókerületekben dől ugyan el, a nemzetiségi választók - és közülük is elsősorban a legnagyobb lélekszámú, politikailag releváns nemzetiség tagjai, a pártok által gyakorta könnyen mozgósíthatónak tartott romák - azért mégis inkább a pártlistákra való szavazást részesítsék előnyben. Meglehet, hogy a szabályok a nemzetiségek vélt vagy valós érdekeire is reflektálnak, vagyis arra, hogy számos szomszéd országgal ellentétben Magyarországon aligha voltak jelei a jelentős méretű etnopolitikai mobilizációnak, az etnikai - az 1998-ban induló Nemzetiségi Fórum kivételével mind roma - pártok egyike sem tudott mandátumot szerezni a korábbi választásokon. Azonban az, hogy a szószólók megválasztása nincs minimális érvényességi küszöbhöz kötve, szükségszerűen felveti a reprezentativitás és legitimáció kérdését.
Az etnikai szavazás gyakorta nem írható le a racionális választás magyarázataival, de érdemes végiggondolni, hogy egyáltalán mennyiben érdemes egy nemzetiségi választónak a jelen magyarországi keretek között regisztrálnia és elmennie szavazni. A nemzetiségi részvétel lehetséges akadályai és ösztönzői sorában elsőként az a szempont látható, hogy ha nemzetiségi minőségében kíván valaki részt venni az országgyűlési választásokon, azt csak némi többleterőfeszítéssel, nyilatkozattétellel teheti meg, sőt, a regisztráció alapesetben csak a nemzetiségi önkormányzati választásokon való részvételre terjed ki. Nem zárható azért ki, hogy van, hogy aki már magától a nyilvántartásba vételtől, illetve a szavazókörben a hovatartozásának nyilvános felvállalásától is idegenkedik,[16] és ez visszatarthatja a regisztrációtól. Továbbá, a nyilatkozat beküldésének kérdése választásra kényszeríti az érintettet abban a tekintetben, hogy a nemzetiségi identitását vagy a politikai-ideológiai preferenciáit helyezi-e előtérbe, vagyis, hogy a nemzetiségi vagy a pártlistára szavaz-e inkább. Nincs lehetősége a többes identitás kifejezésére, noha a magyarországi nemzetiségiek túlnyomó többségét ez jellemzi - döntően nemzetiségi és magyar kettős identitás -, sem pedig arra, hogy egy esetleges közös nemzetiségi listát támogasson, noha az utóbbi nagyobb bejutási esélyekkel is kecsegtetne. Le kell mondania a pártlistára való szavazásról, és csak a nemzetisége egyetlen listájára szavazhat; nem választhat alternatívák közül, miközben a nemzetiségek többsége esetében nincs valós esélye a kedvezményes mandátumszerzésre. Az a megoldás, hogy az országos önkormányzat az egyedüli listaállító, úgy tekint a nemzetiségekre, mintha azok homogén egységek lennének, miközben számos országos testületben - az arányos választásukból is adódóan - több különböző szervezet képvisel egy-egy nemzetiséget, nem beszélve arról, hogy még ott is lehetnek a képviselők között ellentétek, ahol egy közös listán nyertek mandátumot. Visszatartó erővel bírhat tehát, ha a választó történetesen kisebbségben van a közösségén belül, nem szimpatizál a közgyűlési helyek többségét birtokló kisebbségi szervezettel vagy a listavezető személyével. Ráadásul, ha a választásokon nő a részvétel, akkor a magasabb részvétel még tovább emeli a nemzetiségek számára a kedvezményes kvótát. A nemzetiségi szószóló - akinek a megválasztása reálisabb cél, mint a teljes jogú nemzetiségi mandátum megszerzése - pedig a lista első jelöltje lesz akár egyetlen érvényes szavazat nélkül is, tehát még az sem szükséges a pozícióba kerüléshez, hogy legalább az illető saját magára szavazzon.
Az is kérdés, a másik oldalról nézve, hogy a jelölő szervezetek, vagyis az országos önkormányzatok maguk mennyiben érdekeltek a mozgósításban - a választók regisztrációra és szavazásra buzdításában -, kiváltképp akkor, ha csak a szószólói tisztség elérésének esélye adott számukra. A választásokon való induláshoz, a jelöltállításhoz az esetek többségében kevesebb mint tucatnyi támogató is elegendő volt. De hogy ne elégedjenek meg ennyivel, a szószóló legitimációján, presztízsén kívül valamelyest akár a szélesebb körű nemzetiségi mobilizáció irányába hathat az a körülmény, hogy a nemzetiségi listák jelentős részben a regisztrált választóik arányában részesülnek kampánytámogatásban;[17] megemlítendő azonban, hogy a támogatás megállapítását és folyósítását követően még kérhették a nemzetiségi választói névjegyzékből való törlést az azon szereplők. Ilyen körülmények között - arra való tekintettel, hogy a nemzetiségi listára leadott szavazat nem hasznosul - Bodnár Eszter szerint a legracionálisabb megoldás az érintett választók számára az lehet, ha a nemzetiségi lista felállítását követően visszajelentkeznek, és a pártlistás szavazást választják.[18] Megjegyzendő, hogy a mandátumszerzésre matematikailag esélyes roma kisebbség körében előzőleg felmerült egyfajta "regisztrációoptimalizálás" gondolata,[19] vagyis az, hogy
- 59/60 -
tulajdonképpen elegendő lenne ahhoz, hogy a listavezető megszerezze a kedvezményes mandátumot, ha a roma választóknak csak egy kisebb része regisztráltatná magát nemzetiségiként.
A tapasztalatok szerint a nemzetiségek többsége esetében (a romákat nem számítva) emelkedett ugyan az országgyűlési választásokra is regisztrálók száma 2022-re a 2018-as számokkal összehasonlítva, de lévén, hogy a németek körében ezer főt is meghaladó csökkenés következett be, a regisztrált választók összesített száma csökkent a négy évvel korábbihoz képest. Ez azt jelentette, hogy a 12 nemzetiséget tekintve átlagosan már csak kevesebb mint minden negyedik választó döntött úgy, hogy a regisztrációját az országgyűlési választásokra is kiterjeszti. A korábbiakhoz hasonlóan, sokan kérték a törlésüket a nemzetiségi listáról a választásokat megelőzően. Végül a regisztráltak száma választókerületi átlagban 400-nál is kevesebb volt, a nemzetiségi szavazók tehát aligha veszélyeztették a pártok esélyeit. Noha a részvételi arány magas volt a körükben, de a nemzetiségi listákra leadott érvényes szavazatok átlagosan csak negyedét, a németek nélkül csak ötödét tették ki a 2019-ben az országos nemzetiségi önkormányzatok listáira leadott voksoknak, magyarán, számos nemzetiség esetében az országos testületek mögött ötször annyi választó támogatása áll, mint ahányan a 2022-es országgyűlési választásokon nemzetiségiként szavaztak.
Míg a nemzetiségi önkormányzati rendszer a népszámlálási nemzetiségi népesség körülbelül kétharmadát képes csak helyi szinten lefedni, a parlamenti választásokra regisztrálók túlnyomó többsége, átlagosan 87%-a azokról a településekről került ki, ahol működik vagy korábban működött az adott nemzetiségnek önkormányzata. Vagyis, a nemzetiségi önkormányzati rendszernek ösztönző hatása van a parlamenti választásokon való nemzetiségi részvételre, még ha a településszerkezeti különbségekből adódóan nemzetiségenként eltérő mértékben is. A fent említett körülmények azonban figyelemre méltó helyi mintázatokhoz vezetettek: nem mutatkozott feltétlenül egyenes összefüggés a helyi közösségek létszáma, illetve a nemzetiségi vagy az országgyűlési választásokra regisztrálók száma között, magyarán nem minden esetben igaz, hogy ahol több nemzetiségi lakos él, ott szükségszerűen többen regisztrálnak a nemzetiségi, majd az országgyűlési választásokra. Egyes kisebb lélekszámú nemzetiségek (bolgárok, görögök, lengyelek, örmények) esetében sok helyen az is kétséges, hogy legalább az önkormányzataik elnökei, képviselői regisztráltak-e. Más nemzetiségek is egyes régiókban, illetve településeken rendkívül alul- vagy felülreprezentáltak voltak a választók számát tekintve a nemzetiségi önkormányzati választásokhoz képest, például az osztrák határ mentén élő horvátokat vagy az északi megyék szlovák választóit - az alföldiekhez képest - kevésbé mozgósította a nemzetiségi lista. A román többségű Méhkeréken például 2019-ben 1153 román választó szerepelt a nyilvántartásban az önkormányzati választásokkor, de 2022-ben csak 14-en kívántak románként részt venni a parlamenti választásokon; Bedőn, Pocsajon és Pusztaottlakán még ennél is kevesebben. Hasonlóan, a bolgárok esetében Halásztelken a 172 főhöz képest csak 13-an, a görögök esetében Beloianniszban a 209-hez képest csak 19-en, a lengyelek esetében Győrben a 239-hez képest csak 7-en, vagy a ruszinok esetében Komlóskán a korábbi 141-hez képest csak 10-en regisztráltak. Az utóbbi kapcsán érdekességként említhető, hogy míg 2018-ban még senki sem kívánt a ruszin listára szavazni Gyöngyösön, 2022-ben már 76 főre nőtt a ruszin választók száma.
Egyéni és csoportszinten kétségkívül számos szubjektív tényező, azonosulás, motiváció, valamint külső politikai-intézményi ösztönző és akadály áll annak hátterében, hogy kik, hol és miért vettek részt nemzetiségi választókként az országgyűlési választásokon. A népszámlálási és az önkormányzati adatokhoz képest azonban az, hogy a parlamenti választásokon a nemzetiségi választók néhány településen koncentrálódtak, a helyi adottságok fontosságára, a település és a választókerület politikai viszonyaira, a lokális nemzetiségi létszámra, a pártkötődés és a nemzetiségi identitás erősségére, vagy a személyi és szervezeti hálózatok révén akár csak a néhány településre, régióra koncentrálódó mozgósításra, egyfajta "optimalizálásra" világíthat rá. De jelezheti az intézmény iránti bizalmat, a közösségen belüli erőviszonyokat, a szószóló ismertségét, a választói szimpátiát is, illetve azt, hogy a választások tétnélkülisége, az alternatíva hiánya következtében sokan nem terjesztették ki a regisztrációjukat az országgyűlési választásokra még azokon a településeken sem, ahol számottevő nemzetiségi lakosság él.
Összességében az Országgyűlés munkájában való részvétel adott is valamit a nemzetiségeknek: a szószólók esetében a formális jogokon kívüli az informális, folyosói lobbizás és forrásszerzés lehetőségét, valamint egy állandó parlamenti bizottságot, amely nem csupán hasznos interetnikus fórumként szolgál, hanem hozzájárult a nemzetiségi érdekek látványosabb megjelenítéshez is,[20] miközben a nemzetiségi választók számottevő része nincs ösztönözve identitásának felvállalására, hiszen a szószólókra leadott szavazataik nem hasznosulnak. ■
- 60/61 -
JEGYZETEK
* A tanulmány a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal K143523. számú, "A kisebbségek parlamenti képviselet nemzetközi összehasonlításban: deskriptív vagy szubsztantív képviselet?" c., valamint a K134962. számú, "A nemzetiség és etnicitás jogi operacionalizálása" c. projektek támogatásával készült.
[1] Bakirdzi és E.C. Magyarország elleni ügye, 49636/14 és 65678/14 számú kérelmek, az EJEB 2022. november 10-án kelt ítélete.
[2] Lásd például Tóth Gergely: Elbukhatta a Fidesz a legolcsóbb képviselői mandátumot, Telex.hu, 2021. november 30., https://telex.hu/valasztas-2022/2021/11/30/roma-nemzetisegi-lista-agocs-janos-lungo-drom-kisebbsegi-mandatum.
[3] Részletesebben lásd Kállai Péter: How to Lose (the Almost) Guaranteed Representation - Recent Developments concerning Roma Parliamentary Representation in Hungary, ECMI Minorities Blog, 2022. március 11., https://www.ecmi.de/infochannel/detail/ecmi-minorities-blog-how-to-lose-the-almost-guaranteed-representation-recent-developments-concerning-roma-parliamentary-representation-in-hungary.
[4] Lásd Majtényi Balázs: The right answer without a reasonable argument? The shortcomings of Bakirdzi and E. C. v. Hungary, Strasbourg Observers, 2023. január 19., https://strasbourgobservers.com/2023/01/19/the-right-answer-without-a-reasonable-argument-the-shortcomings-of-bakirdzi-and-e-c-v-hungary/.
[5] Lásd például Lásztity Péro: Parlamenti képviseletet a nemzetiségeknek! Barátság, 1997. szeptember 15., 1843-1844.
[6] A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény, 68. § (3).
[7] 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól, 20. § (1).
[8] Balogh Lídia - Halász Iván - Pap András László: Egyenlőség, kisebbségi jogok, nemzetpolitika 2010 és 2018 között, in A magyar jogrendszer rezilienciája, szerk. Gárdos-Orosz Fruzsina, Budapest, ORAC Kiadó Kft., 2022, 271.
[9] Lundi Ajánlások a nemzeti kisebbségek hatékony részvételéről a közéletben & Értelmező Jegyzék, The Hague, Foundation on Inter-Ethnic Relations, 1999, https://www.osce.org/files/f/documents/a/3/30333.pdf.
[10] Petrétei József - Sükösd Ferenc: A nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletéről, Tudományos Dialóg 1998/2, 72-78. Szente Zoltán: Egy-vagy kétkamarás Országgyűlést?, in Szükség van-e kétkamarás parlamentre az új alkotmányban?, szerk Téglási András, Budapest, Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága, 2011, 87.
[11] Chronowski Nóra: Alaptörvény és etnicitás - avagy az alkotmányozás viharaiban részekre szakadt nemzetünk, Állam- és Jogtudomány, 2015/1, 11; Erdős Csaba: Dilemmák a nemzetiségek országgyűlési képviseletével kapcsolatban, in Quot capita, tot sententiae -A Batthyány Lajos Szakkollégium tanulmánykötete II., szerk. Kálmán János, Győr, Batthyány Lajos Szakkollégium, 2013, 254-255.
[12] Újabb elemzésként lásd például Kiss Balázs: A nemzetiségek országgyűlési jelenlétének választójogi kérdései és részvételének jellemzői a 2022. évi országgyűlési választásokon I., Közjogi Szemle, 2022/2, 60-74.
[15] Lásd például Móré Sándor: A nemzetiségek országgyűlési képviseletének egyes kérdései Magyarországon, Magyar Jog, 2015/10, 586.
[16] A szavazat titkossága kapcsán, a probléma mértékére jellemző, hogy 2022-ben a 10 243 szavazókörből összesen 7005-ben volt legalább egy regisztrált nemzetiségi választó, és ez utóbbiak közel felében, 3460 esetben egy nemzetiséget csak egyetlen választó képviselt.
[17] 2013. évi LXXXVII. törvény az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről, 1. sz. melléklet.
[18] Bodnár (13. vj.) 43.
[19] Kállai Péter: Képvisel-e a képviselő? Nemzetiségi parlamenti képviselet Magyarországon, ELTE POLIR Working Paper Series, 2020/6, 6.
[20] Móré Sándor: Érdemi befolyás vagy statisztaszerep? A Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága az Országgyűlésben (2018-2022), Regio, 2022/3, 110-126.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kisebbségkutató, HUN-REN TK Kisebbségkutató Intézet.
Visszaugrás
