A kényszergyógykezelés elrendelésének szabályait a Btk. 78. § (1) bekezdése tartalmazza, mely lényegében nem tér el a korábbi 1978. évi IV. törvény szabályozástól, így közel 50 év távlatában kiforrott jogintézményről beszélhetünk.
A kényszergyógykezelés az egyetlen olyan intézkedés, amely személyi szabadságot von el "ártatlan" embertől, hiszen a büntethetőséget kizáró ok miatt felmentett vádlottal szemben rendelheti el azt bíróság. E Janus-arcú intézkedés célja egyfelől az elkövető gyógyítása, másfelől a társadalom védelme.[2] A Btk. értelmében négy feltétel együttes megléte szükséges elrendeléséhez. Ezen feltételek: a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekmény elkövetése, a kórós elmeállapot miatti büntethetőség kizártsága, a különös bűnismétlés veszélye, illetve az, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni az elkövetővel szemben.[3]
Jelen tanulmányban egyrészről e négy feltétel értelemzését, és a kapcsolódó bírói gyakorlatot törekszem bemutatni, különös tekintettel a fiatalkorú elkövetőkre. Ezen elkövetői kör külön figyelmet azért érdemel, mert fiatalkorú elkövetővel szemben az egy évet meghaladó szabadságvesztés kiszabására más büntetési tételkeretet, büntetéskiszabási célt és büntetéskiszabási elveket határoz meg a jogszabály, mint a felnőttkorú elkövetőkre.
Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy a fiatalkorú elkövetők eseteben, a bíróságok ezen utolsó feltétel fennálltát ténylegesen vizsgálják-e, avagy ügyészi indítvány esetén a kényszergyógykezelés elrendelése automatizmus-e.
E kérdés megválaszolásához elsőként a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételrendszerét, majd a fiatalkorúakkal szembeni szabadságvesztés-büntetés kiszabásának rendszerét vizsgálom elsőként a normaszövegen keresztül, illetve bírósági határozatok tükrében. E analitikus megközelítést követően pedig elmúlt 10 évben (2013-2022) fiatalkorú vádlottakkal szemben indult, és a vádiratban a fiatalkorú vádlott felmentésére és kényszergyógykezelés elrendelésére irányuló eljárások statisztikáját vizsgálom. A 'váderedményesség' arányán túl ismertetem és elemzem azon ügyeket, melyeknél érdemben felmerülhet a fiatalkorú vádlottal szemben - büntethetősége esetén - intézkedés alkalmazása, szabadságvesztéstől eltérő büntetési nem alkalmazása, vagy egyévi szabadságvesztés-büntetésnél nem hosszabb tartamú szabadágvesztés kiszabása.
A kényszergyógykezelés elrendelésének feltételei közül a törvényszöveg elsőként azon bűncselekmények körét rögzíti, melyek elkövetése esetén egyáltalán felmerülhet a társadalmi igény az elkövető - akár akarata ellenére történő - pszichiátriai kezelésének.
A szabályozás a 2012. évi C. törvény hatálybalépése óta egyértelműnek tűnik, hiszen a Btk. értelmező rendelkezése tartalmazza a személy elleni erőszakos bűncselekmények taxációját. Ezek a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja értelmében
a) a népirtás [142. § (1) bekezdés], az emberiesség elleni bűncselekmény [143. § (1) bekezdés], az apartheid [144. § (1)-(3) bekezdés],
b) a hadikövet elleni erőszak (148. §), a védett személyek elleni erőszak [149. § (1)-(2) és (4) bekezdés], az egyéb háborús bűntett (158. §),
c) az emberölés [160. § (1)-(3) és (5) bekezdés], az erős felindulásban elkövetett emberölés (161. §), a testi sértés [164. § (3)-(6) és (8) bekezdés],
d) az emberrablás [190. § (1)-(4) bekezdés], az emberkereskedelem [192. § (1)-(6) bekezdés], a kényszermunka (193. §), a személyi szabadság megsértése (194. §), a kényszerítés (195. §),
e) a szexuális kényszerítés (196. §), a szexuális erőszak [197. § (1)-(4) bekezdés],
f) a lelkiismeret és vallásszabadság megsértése (215. §), a közösség tagja elleni erőszak [216. § (2)-(3) bekezdés], az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése (217. §),
- 53/54 -
g) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása [254. § (1) bekezdés], a lázadás [256. § (1)-(2) bekezdés],
h) a bántalmazás hivatalos eljárásban [301. § (1)-(2) bekezdés], a bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában [302. § (1)-(2) bekezdés], a kényszervallatás [303. § (1)-(2) bekezdés], a jogellenes fogva tartás (304. §),
i) a hivatalos személy elleni erőszak [310. § (1)-(3) és (5) bekezdés], a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (311. §), a hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak (312. §), a nemzetközileg védett személy elleni erőszak [313. § (1) bekezdés],
j) a terrorcselekmény [314. § (1)-(2) bekezdés], a jármű hatalomba kerítése [320. § (1)-(2) bekezdés],
k) a rablás [365. § (1)-(4) bekezdés], a zsarolás (367. §), az önbíráskodás [368. § (1)-(2) bekezdés],
l) a zendülés minősített esetei [442. § (2)-(6) bekezdés] és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak [445. §].
Amíg a jogszabály nem határozta meg a személy elleni erőszakos bűncselekmények körét, a bírói gyakorlat e fogalomkörbe vonta a garázdaság bűncselekményét is, de csak abban az esetben, ha azt személy ellen irányuló erőszakkal követték el - amennyiben dolog elleni erőszakkal, akkor nem volt elrendelhető a kényszergyógykezelés.[4]
A Btk. hatálybalépése után is sokáig tartotta magát a bírói szándék garázdaság bűncselekmény esetében is a kényszergyógykezelés elrendelésére, ezért a Kúria több határozatban is rögzítette, hogy az kizárt, függetlenül az elkövetési módtól.[5]
A közveszélyt okozó büntetendő cselekmények meghatározása azonban már nem ilyen egyértelmű, erre a Btk. értelmező rendelkezése nem ad felsorolást. A kommentár[6] elsősorban a közveszély okozását, illetve a közérdekű üzem működésének megzavarását említi, példálózó jelleggel. Magam részéről[7] a Btk. 314. § (4) bekezdésének a rendelkezéseiből kiindulva határoznám meg a közveszélyt okozó bűncselekmények körét. Bár a bekezdés hangsúlyozza, hogy az értelmező rendelkezés csak a terrorcselekmény tényállására vonatkozik, a jogalkotói szándékra azonban lehet belőle következtetni. Így álláspontom szerint a közveszélyt okozó bűncselekmények:
- a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [232. § (1)-(2) bekezdés], a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [233. § (1)-(2) bekezdés],
- a jármű hatalomba kerítése [320. § (1)-(2) bekezdés], a közveszély okozása [322. § (1)-(3) bekezdés], a közérdekű üzem működésének megzavarása [323. § (1)-(3) bekezdés].
A BH.1987.423.,[8] illetve az ÍH 2010.150. eseti döntés gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége esetében - még a személy elleni erőszakos bűncselekmények törvényi meghatározása előtt - rögzítette, hogy a kényszergyógykezelés elrendelése kizárt, mert a törvényben megjelölt személy elleni erőszakos bűncselekmények szándékos bűncselekmények, és a hasonló cselekmények jövőbeni elkövetésének veszélye is csak szándékos bűncselekmények elkövetelésénél jöhet számításba. Gondatlan elkövetésnél e feltétel megvalósulása fogalmilag kizárt.
Általánosságban is rögzíthető, hogy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény esetében sem merülhet fel kényszergyógykezelés elrendelése, hiszen ott dogmatikailag kizárt a bűnismétlés veszélyének megállapíthatósága.
A gondatlan vétségek és a fenti két bűncselekményi körben megjelölt konkrét diszpozíciókból következik, hogy csak bűntett elkövetése esetén merülhet fel kényszergyógykezelés elrendelése.
A Btk. 17. § (1) bekezdése alapján kóros elmeállapoton azt értjük, mikor a büntetendő cselekményt a terhelt elmeműködése olyan kóros állapotában követi el, amely képtelenné teszi cselekménye következményeinek a felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.
A hatályos Btk. még csak példálózó jelleggel sem törekszik megjelölni azon állapotokat vagy betegségeket, melyek a kórós elmeállapot megállapításához vezethetnek. Annak megítélése, hogy az elkövető tiszta tudattal vagy kórós elmeállapotban követte el a cselekményt, kétségkívül olyan szaktudást igénylő kérdés, mely a Be. 188. § (1) bekezdése értelmében szakértő kirendelését teszi szükségessé.
Az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 17. §-a foglalkozik az elmeállapot vizsgálatával és értékelésével a büntetőeljárásban. A rendelkezés értelmében e kérdésben két szakértő köteles együttesen adni szakvéleményt, akik közül vagy mindkettőnek igazságügyi elmeorvos szakértőnek, vagy egy igazságügyi elmeorvos szakértőnek és egy igazságügyi orvos szakértőnek kell lennie. A rendelkezés kitér arra is, hogy a szakvéleményben nyilatkozniuk kell arról is, hogy a terhelt elmeállapotánál fogva tartani kell-e attól, hogy újabb bűncselekményt fog elkövetni.
A kényszergyógykezelés elrendelésének a kóros elmeállapot megállapítása az alapköve, melynek ténybírója[9] az igazságügyi elmeorvos szakértői páros. A szakvéleménynek egy szintézisnek kell lennie - a pszichiátriai, az esetleges pszichológiai vizsgálat, a bűncselekmény, a személyiség, a szituációelemzés, illetve ezek összefüggéseinek eredménye.[10] Szerepelnie kell benne a vizsgált személy vizsgálatkori és a cselekmény elkövetése idejében fennálló mentális állapotának, amennyiben az megállapítható BNO diagnózissal. A diagnózisnál azonban sokkal fontosabb, hogy a szakvélemény rögzítse, hogy a betegség milyen módon befolyásolta a beszámítási képesség felismerési, illetve akarati elemét a konkrét cselekmény elkövetésekor.[11]
Miként arra már a kényszergyógykezelés elrendelését megalapozó bűncselekményi körnél is utaltam, a bűnismétlés veszé-
- 54/55 -
lye csak szándékos bűncselekmény esetében állapítható meg. Az ÍH 2010.52. egyedi döntés a kényszergyógykezelés elrendelhetőségének e harmadik feltétele kapcsán rögzíti, hogy e veszély alatt nem elvont, távoli, hanem az elkövető kórós elmeállapotából adódó igazságügyi elmeorvos szakértői véleménnyel alátámasztott konkrét veszélyt kell érteni.
A bűnismétlés körében levonható azonos gondolatmenetet tükröz a BH 2001.352.[12] számú döntés is, mely szerint az alkoholos hallucinózis folytán az akut elmezavar kóros elmeállapotában az életveszélyt okozó testi sértés kísérletének a törvényi tényállását megvalósító terhelt kényszergyógykezelése mellőzésének van helye, ha a fellebbezési eljárás során megállapítható, hogy a terhelt jelenleg már gyógyultnak tekinthető és az alkoholfüggősége megszűnt.
A kényszergyógykezelés elrendelésének e negyedik feltételének vizsgálata körében elsőként célszerűnek tartom rögzíteni, hogy a bűncselekményi kör, mely megalapozhatja a kényszergyógykezelés elrendelését, igen eltérő büntetési tételű - a legenyhébbek három évig terjedő szabadságvesztéssel, a legsúlyosabbak tíztől húsz évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntethetőek. Már önmagában az egyes tételkeretekből jól látható, hogy a bíróságnak igen nagy mozgástere van a büntetéskiszabás során,[13] hogy a Btk. 79. §-ában megfogalmazott büntetés célját - vagyis azt, hogy a társadalom védelme érdekében megelőzze, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el - elérje.
A büntetéskiszabás nehézségét és szépségét Földvári József[14] találóan jellemzi: "a bírónak a büntetéskiszabás során mérnie kell a mérhetetlent, vagyis az elkövetett bűntett súlyát, az elkövető bűnösségét, a javára és terhére szóló körülményeket; másrészről egy jövőbeli prognózist kell adni arról, hogy az elkövetőnek újabb bűncselekményektől való visszatartásához milyen nemű és mértékű büntetés alkalmazása szükséges".
A 'mérhetetlen méréséhez' a Btk. 80.§ (1) bekezdése ad elsőként eligazítást a bíró számára. Eszerint a büntetést az e törvényben meghatározott keretek között, céljának szem előtt tartásával úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon a bűncselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyességéhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez.
A jogszabály rögzíti azt is, hogy a határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó,[15] de mindemellett megteremti a büntetési tételkeretnél eggyel - illetve kísérlet és bűnsegély esetében kettővel - enyhébb büntetés kiszabásának lehetőségét, továbbá a törvényben meghatározott esetekben a korlátlan enyhítést.[16] A büntetési tételkeret emelésére is ad lehetőséget a jogszabály halmazat esetében,[17] valamint különös, többszörös és erőszakos többszörös visszaesőkkel szemben.[18]
A büntetéskiszabási tényezőkről az 56. BK vélemény[19] ad iránymutatást, felsorolja, részletezi, csoportosítja a büntetéskiszabás során irányadó körülményeket, azonban azok egymáshoz viszonyított súlyát nem adja meg. Ennek indoka - mint azt maga a BK vélemény is rögzíti -, hogy az egyes enyhítő és súlyosító tényezőket mindig az adott ügy egyediségében kell vizsgálni, ezért ugyanazon tény más cselekmény vagy más elkövető vonatkozásában közömbös, avagy ellenkező hatású is lehet. Emellett folyamatos az a jogalkotói törekvés, hogy a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát alakítsa a Btk. módosításai révén.[20]
A bíróságnak a kényszergyógykezelés elrendelésekor ezen fenti iránymutatások alapján kell abban a kérdésben állást foglalnia, hogy büntethetőség esetén egy év szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene-e kiszabnia, lényegében fikcióval kell élnie, és a beszámítási képesség hiányát "kitakarva", gondolatban kell kiszabnia a büntetést.
E fejezetben a korábbi részfejezetben nagy vonalakban áttekintett általános büntetéskiszabási gyakorlattól eltérő, a fiatalkorúakra vonatkozó speciális büntetéskiszabás rendszerét kívánom bemutatni. Az egyes joghátrányok részletszabályainak ismertetését mellőzöm, a témámra is figyelemmel arra próbálok rámutatni, hogy mennyiben más egy fiatalkorú elkövetővel szemben az egy évet meghaladó szabadságvesztés kiszabása.
A Btk. 106. § (1) bekezdése a fiatalkorúval szemben alkalmazott szankció céljának - eltérően a felnőttkorúakra megállapított generális és speciális prevenciós céltól - elsősorban azt tekinti, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön és a társadalom hasznos tagjává váljon. Ezért a törvényi rendelkezés előírja, hogy a joghátrány megválasztásakor a nevelésére és védelmére kell a fókuszt helyezni. Erre az elvre a joggyakorlat is régóta érdemben hivatkozik, így például a BH 1983.181.[21] számú döntés értelmében a fiatalkorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlettsége és társadalmi helyzete eltér a felnőttekétől, ezért fiatalkorúval szemben elsődlegesen intézkedés alkalmazásának van helye.
Rögzíti a törvény azt is, hogy büntetést csak akkor kell kiszabni a fiatalkorúval szemben, ha az intézkedés alkalmazása nem célravezető. Szabadságelvonással járó szankció csak akkor alkalmazható, ha annak célja más módon nem érhető el.[22]
Különösen érdekes - és a gyermekközpontú igazságszolgáltatás szemléletet mutatja - a BH 1977.416.[23] számú döntés,
- 55/56 -
mely szerint, ha bűncselekmény indítóoka a közösségi életbe való beilleszkedés nehézsége - és a szülőkhöz való túlzott (de nem patológiás) ragaszkodás és tisztelet - volt, akkor a fiatalkorúval szemben büntetés helyett a szülői környezetet és felügyeletet biztosító nevelő intézkedést kell alkalmazni.
A szankciórendszer elemeit és a fenti kiszabási sorrendet áttekintve az alábbi halmazok alkothatók.[24] (A kényszergyógykezelést, az elkobzást és a vagyonelkobzást az eltérő funkciójukra figyelemmel, a pártfogó felügyeletet járulékos jellege okán hagytam ki a kategorizálásból.)
| 1. Szabadságelvonással nem járó intézkedés | megrovás - Btk. 64.§; próbára bocsátás - Btk. 65-66. §, 116. §; jóvátételi munka - Btk. 67-68. §, 117. § |
| 2. Szabadságelvonással nem járó büntetés | közérdekű munka - Btk. 47-49. §, 112.§ ; pénzbüntetés - Btk. 50-51. §, 113. §; foglalkozástól eltiltás - Btk. 52 -54. §; járművezetéstől eltiltás - Btk. 55-56. §; kitiltás - Btk. 57. §, 118. §.; sportrendezvények látogatásától való eltiltás - Btk. 58. §; kiutasítás - Btk. 59-60. §, 114. § |
| 3. Szabadságelvonással járó intézkedés | javítóintézeti nevelés - Btk. 108. §, 120-122. § |
| 4. Szabadságelvonással járó büntetés | elzárás - Btk. 46. §, 111. §; szabadságvesztés - Btk. 36. §, 109. §, 85-88. §, 37. §, 110. §, 38-40. § |
Az első oszlop számszerű sorrendje azt a kötelezettséget is jelenti a bíróság számára, hogy ilyen sorrendben mérlegelje, hogy az ahhoz tartozó sorban lévő joghátrány, avagy azok közül esetlegesen több használata a fiatalkorúval szemben elégséges büntetés lenne-e.
A jogalkotó a büntetési cél eltérő meghatározása mellett több oldalról is megteremtette az intézkedések és alternatív szankciók alkalmazásának a felnőttkorú elkövetőkhöz képest szélesebb körét. Ennek egyik legsarkalatosabb pontja a Btk. 116. § (1) bekezdése, amely bármely bűncselekmény - tehát az akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmények esetében is - lehetővé teszi a fiatalkorúval szemben a próbára bocsátást. A másik ilyen sarkalatos pont a Btk. 109. § (1) bekezdése, amely bármely bűncselekmény esetében a szabadságvesztés generális minimumát egy hónapban határozza meg. Ezen rendelkezésnek és a Btk. 33. § (4) bekezdésének az összevetéséből pedig megállapítható, hogy fiatalkorúakkal szemben bármely bűncselekmény miatt a szabadságvesztéstől eltérő alternatív büntetés alkalmazását is lehetővé teszi a törvény, enyhítő szakasz alkalmazása nélkül is. Ezt mondja ki az 5/2023. jogegységi határozat[25] is, melyet a BH 2023.289.[26] is rögzít.
A szabadságvesztés legvégső esetben való kiszabásának biztosítása érdekében hozta létre a jogalkotó a Btk. 120. §-a szerinti javítóintézeti nevelés intézkedést, mely a fiatalkorú személyi szabadságának elvonásával járó intézkedés, melyre jellemzően akkor kerül sor, mikor célszerű a környezetéből kiemelni a fiatalkorút és gondozás, nevelés és képzés (valamint szorosabb felügyelet) mellett a büntetési cél elérhetőnek látszik. Eltérő rendelkezés hiányában a javítóintézeti nevelés kiszabására is sor kerülhet bármely bűncselekmény elkövetése esetén.
A fentiekből is láthatóan, a fiatalkorúak szankciórendszerét a jogalkotó "lefelé irányba" teljesen kitárta, a másik oldalról - a szabadságvesztés vonatkozásában - pedig csak egy szűkebb rést hagyott.
A Btk. 109. § (2) és (3) bekezdései az egyes bűncselekményekhez tartozó büntetési tételkeretek maximumát csökkentik le sávosan a fiatalkorú elkövetők esetében, megkülönböztetve a tizenhat év alatti, illetve feletti elkövetőket. Így életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető cselekmény esetében a fiatalkorúval szemben kiszabható leghosszabb büntetési tartam tíz, illetve tizenöt év. A tíz évet meghaladó (de életfogytig tartó szabadságvesztéssel nem büntethető) szabadságvesztéssel büntethető cselekményért a tizenhatodik életévet meghaladott fiatalkorúval szemben kiszabható szabadágvesztés tartama legfeljebb tíz év. Ez az öt évet meghaladó szabadságvesztéssel is büntethető (de két fentebbi kategóriát el nem érő tartamú) szabadságvesztés esetén legfeljebb öt év.
Ebben a jogszabályi környezetben kell bíróságnak a fiatalkorú nevelése és társadalomba való beilleszkedése szempontjából a legcélravezetőbb joghátrányt megválasztania, melyben a fiatalkorú személyiségének, életkörülményeinek, családi kapcsolatainak, valamint az általa elkövetett bűncselekményhez való viszonyulásának is kiemelkedő szerepe van, melyek értékelésére az 56. BK véleményben foglaltak alapulvételével kell figyelemmel lenni az enyhítő és súlyosító körülmények mérlegelésénél. Megjegyzendő, hogy a 56. BK vélemény II/1. pontja értelmében a büntetlen előélet, illetve a II/4. pont értelmében a fiatal kor a fiatalkorú javára enyhítő körülményként nem értékelhető, azonban ilyennek értékelhető, ha a büntethetőségi korhatárt nem sokkal haladta meg.
A fiatalkorúakkal szembeni büntetéskiszabás körében további iránymutatást ad a 60. BK vélemény[27] abban a kérdésben, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés és a javítóintézeti nevelés együttes alkalmazására - természetesen nem egy határozatban - is sor kerülhet.
A javítóintézeti nevelés hatálya alatt álló fiatalkorúval szemben - akár az intézkedés hatálya alatt, akár azt megelőzően elkövetett bűncselekmény miatt - általában nem célravezető végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása. Az célszerűnek akkor mutatkozhat, amikor a javítóintézeti nevelés tartamából (akár az ideiglenes elbocsátásból)[28] viszonylag rövid idő van hátra. Ekkor ezek ideje párhuzamosan telik. Fordított esetben, ha a fiatalkorú a végrehajtásban felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt újabb bűncselekményt követ el, nincs akadálya annak, hogy a bíróság - az összes körülmény mérlegelése alapján, az újabban elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyát is szem előtt tartva - a fiatalkorú javítóintézeti nevelését rendelje el.
- 56/57 -
Ezt meghaladóan általános jellegű iránymutatás nem áll a bíró rendelkezésére a fiatalkorú terhelttel szembeni joghátrány megválasztása során. Egyedi ügyekben azonban a felsőbb bíróságok e kérdésben is többször megnyilvánultak.[29] Erre példaként szolgálnak az alábbi döntések:
A próbára bocsátást is elégségesnek tartotta például a bíróság a 16. életévét betöltött fiatalkorú által elkövetett közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt.[30]
Egy 1994. évi eseti döntés[31] értelmében büntetés helyett próbára bocsátás alkalmazása is elégséges a 15 éves fiatalkorúval szemben, aki az anyja védelmében kapcsolódott be a családi veszekedésbe és okozott a sértettnek életveszélyes sérülést.
A próbára bocsátás intézkedést elégségesnek találta a bíróság rablás bűntettét gyermekkorú sérelmére elkövető fiatalkorú vádlottal szemben.[32]
Csoportos rablás bűntettét elkövető fiatalkorú vádlottal szemben a BH 1991.224.[33] eseti döntés a javítóintézeti nevelést is elégséges szankciónak tartja.
A BH 2007.33. számú döntés[34] általánosan - nem csak a fiatalkorúakra - állapítja meg, hogy a halmazat nem zárja ki próbára bocsátás alkalmazását.
A BH 2015.181. eseti döntés rámutat arra, hogy amennyiben próbára bocsátás megszüntetésére kerül sor, az ítéletben nemcsak büntetés, hanem intézkedésként javítóintézeti nevelés is kiszabható a fiatalkorú vádlottal szemben.
Az erkölcsileg mélyen elítélendő és legsúlyosabb bűncselekmények - így emberölés minősített esetei, valamint szexuális erőszak bűntette - esetében azonban a felsőbb bíróságok álláspontja az, hogy a fiatalkorú vádlottakkal szemben is a törvény szigorát kell alkalmazni. Ez tükröződik a BH 1980.1.,[35] a BH 1981.264.,[36] valamint a BH 1991.463.[37] számú döntésekben.
Általános megállapításként tehető, hogy fiatalkorú terhelt esetében önmagában a cselekmény büntetési tételében kifejeződő tárgyi súlya csak a legsúlyosabb bűncselekmények esetén vetíti elő a szabadságvesztés alkalmazását, és még nagyobb tárgyi súlyú bűncselekmények esetén sem kizárt a büntetés kiszabásának próbaidőre való elhalasztása.
Jelen fejezetben arra próbálom a választ keresni, hogy a bírósági határozatokban az előzőekben kifejtett szempontok, különösen a fiatalkorú elkövetővel szembeni büntetéskiszabás körében lévő igen széles eszköztár, a szabadságvesztés-büntetés elkerülésére való törekvés alapelve miként érvényesül abban az esetben, ha a Btk. 78. § (1) bekezdésének utolsó fordulatáról kell döntenie a bíróságnak.
Az elmúlt tíz év bírói gyakorlatának megismeréséhez adatszolgáltatást kértem a Legfőbb Ügyészségtől arról, hogy 2013. évtől hány fiatalkorú vádlottal szemben történt vádemelés oly módon, hogy a vádiratban az indítvány a fiatalkorú vádlott felmentésére és kényszergyógykezelésének elrendelésére irányult, és ezen ügyekben milyen jogerős ítéletek születtek.
A Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztálya LFIIGA// 516-2/2023. számú átiratban tájékoztatott arról, hogy a kért adatok a Vádképviseleti Informatikai Rendszerből adhatók meg, melyben az adatok feldolgozása 2022. évig történt meg. E kérdéses időszakban 11 fiatalkorú vádlottal szemben történt vádemelés kényszergyógykezelés elrendelése érdekében és a bíróságok 10 esetben rendelték el a kényszergyógykezelést, egy esetben rendelkezett a bíróság a fiatalkorú felmentésről szankció alkalmazása nélkül.
A Legfőbb Ügyészség Kabinet Adatvédelmi és Biztonsági Osztály ABOIGA//10-13/2024. számú átiratából megtudtam, hogy az alábbi években és bíróságokon került sor az eljárásokra:
| 2013. | Tatabányai Járásbíróság |
| 2014. | - |
| 2015. | Pesti Központi Kerületi Bíróság Siófoki Járásbíróság |
| 2016. | Dunakeszi Járásbíróság Karcagi Járásbíróság |
| 2017. | Dunakeszi Járásbíróság Szolnoki Törvényszék |
| 2018. | Kunszentmártoni Járásbíróság |
| 2019. | - |
| 2020. | Karcagi Járásbíróság |
| 2021. | Budapest Környéki Törvényszék Szolnoki Járásbíróság |
| 2022. | - |
Valamennyi ügyben kutatási engedélyt kértem és kaptam, az ügyek tárgyát csak ezt követően ismertem meg. Ennek során kiderült, hogy a Tatabányai Járásbíróságon indult ügy bíróság elé állítás folytán volt folyamatban, a fiatalkorú vádlott nem volt kóros elmeállapotú, vele szemben próbára bocsátást alkalmaztak. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon indult ügyben pedig a bíróság a II. r. nem fiatalkorú vádlottat mentette fel és rendelte el kényszergyógykezelését.
2017-ben a Szolnoki Törvényszéken folyamatban volt ügyben a felmentésre és kényszergyógykezelés elrendelésére a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés j) pontja szerint minősülő emberölés bűntettének kísérlete, 2021-ben a Budapest Környéki Törvényszéken folyamatban volt ügyben a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés j) pontja szerint minősülő emberölés bűntettének kísérlete, a Btk. 311. §-ába ütköző és a 310. § (1) bekezdés c) pontja szerint minősülő közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és a Btk. 311. §-ába ütköző és a 310. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdés III. fordulata szerint minősülő közfeladatot
- 57/58 -
ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt került sor. E két ügyben, azok részleteinek ismertetése nélkül, önmagában az emberölés minősített esete okán alaposan feltehető, hogy büntethetőségük esetén a fiatalkorú vádlottakat a cselekmény kísérleti szakban rekedése mellett is egy évet meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélnék.
A járásbíróságokon indult valamennyi ügyben közös, hogy a fiatalkorú vádlott a gyermekotthon (lakásotthon) lakója, aki cselekményét az ott dolgozók, illetve nevelt társai sérelmére követte el. E cselekmények közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, illetve testi sértés bűncselekményeknek minősülnek, így összehasonlításra alkalmasak.
Az ítéletek - azon egy ítélet kivételével, melyben a járásbíróság nem rendelte el a fiatalkorú vádlott kényszergyógykezelését - első fokon jogerőre emelkedtek, és rövidített indokolással szerkesztettek.
A következőkben a hat járásbírósági anonimizált ítélet személyi részét és tényállásának lényegét ismertetem, az egyes tényállások után azok ítéleti minősítését is megadva, majd számba veszem az ügyben felmerülő büntetéskiszabási körülményeket.
1. vádlott nőtlen, kiskorú eltartottja nincs. Jövedelmét képezi 33 300 forint fogyatékossági támogatás és 20 300 forint családi pótlék. A vádlott vagyonnal nem rendelkezik. Büntetlen előéletű.
1. vádlott a mentális retardáció súlyos fokában (idióta és imbecillitas határán), valamint epilepsziában, epilepszia okozta személyiségváltozásban szenved, valószínűleg időnként epilepsziás pszihopatológiai tünetek is okozzák agresszív, irányíthatatlan viselkedését. Pszichés kórállapota kizárja, és cselekménye elkövetésekor is kizárta abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyes voltát felismerje, és hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. Pszichés betegsége gyógyszeresen minimálisan befolyásolható, magatartásának érdemi befolyásolása nem érhető el. Mindezek alapján tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt vagy cselekményeket követ el.
1. vádlott - aki cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll - a Szociális Otthon lakójaként 2014. január 24. és június 2. napja közötti időben lakótársa, illetve ápolói sérelmére négy cselekményt követett el követte el:
2014. január 24. napján 1. vádlott a súlyos demenciában szenvedő, pszichiátriai és fizikális állapota miatt védekezésre nem képes nevelt társával megpróbált kommunikálni, ami azonban pszichés állapotuk miatt nem volt sikeres, amelyen 1. vádlott feldühödött és szemén megütötte társát, aki kötőhártyavérzést, a szemgödör és szemgolyó zúzódását - 8 napon belül gyógyuló sérülést - szenvedett el.
2014. január 26. napján az egyik ápoló megpróbált elvenni 1. vádlottól egytörött műanyag poharat, aki erre ököllel felé ütött, illetve hadonászott, amely során egy alkalommal arcon karmolta. Miután sikerült a törött műanyagot elvenni 1. vádlottól, őt a szobájába zárták. 1. vádlott az ajtót ütni kezdte, amitől egy korábbi könyöksérülése felszakadt, ezért annak érdekében, hogy magának további sérüléseket ne okozzon, megpróbálták lekötni az ágyra. melynek a vádlott ellenállt, ápolóját egy alkalommal mellkason ütötte és hasán megrúgta. Az ápoló a történtek miatt orvoshoz nem fordult, magánindítványt nem terjesztett elő.
2014. április 2. napján 1. vádlott ismeretlen okból szobája üvegablakát kézzel ütögette, ápolója cselekménye abbahagyására szólította fel. 1. vádlott erre az ápoló fejről a szemüvegét levette és elhajlította, majd arca felé hadonászott, melynek során arcának bal felét megkarmolta. Az ápoló a szemhéj, az arc és a homlok horzsolt sebét szenvedte el, amely 8 napon belül gyógyuló sérülések miatt magánindítvánnyal élt.
2014. június 2. napján 1. vádlottól az ápoló visszavett egy zsebrádiót, melytől a vádlott indulatba jött. Többen próbálták szóban nyugtatni a szobájában megnyugtatni az agresszíven viselkedő vádlottat, aki ekkor hirtelen köpködni, ütni és rúgni kezdett feléjük. Ennek során 1. vádlott az egyik ápoló mindkét kezét megkarmolta, mindkét combját megrúgta és a bal kezét megütötte. Az ápoló mindkét alkar horzsolásos és ütődéses sérülését, valamint a comb feszítőoldalának zúzódását szenvedte el, amely sérülések 8 napon belül gyógyulnak; magánindítványt nem terjesztett elő.
Az ápolók közfeladatot ellátó személynek minősülnek a tevékenységük gyakorlása során.
Fenti tényállás alapján a járásbíróság Fk. Siófoki Salamon cselekményeit 3 rb. közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 311. § (1) bekezdés, 310. § (1) bekezdés], testi sértés bűntettének [Btk. 164. § (1) bekezdés (4) bekezdés b) pont] és testi sértés vétségének [Btk. 164. § (1) bekezdés (2) bekezdés] minősítette. Általános büntetési tételeik: egytől öt évig, három évig, illetve kettő évig terjedő szabadságvesztés.
1. vádlott terhére eső súlyosító körülmény a többszörös halmazat. Nem áll adat rendelkezésre arról, hogy az eljárásban beismerő vallomást tett volna, vagy hogy a sértettek neki megbocsátottak.
2. vádlott 15 éves, nőtlen, élettársa, kiskorú gyermeke nincs. Iskolai végzettsége nincs, gyógypedagógiai képzés alatt áll, szakképzetlen. Jövedelme és vagyona nincs.
Büntetve nem volt és az utóbbi kettő évben szabálysértési eljárás sem indult vele szemben.
2. vádlott különleges szükségletű átmeneti nevelésbe vett kiskorú, aki korábbi gondozási helyéről, a Különleges Gyermekotthonból az otthonába került. 2013. november 21. napján elhelyezésre.
2. vádlott 2013. november 22. napján bement nevelt társa szobájába - aki fizikai és szellemi visszamaradottsága (somatomentális retardáció) miatt sem önálló életvitelre, sem a környezetével való kapcsolatfelvételre nem volt alkalmas - a sértetten lévő pelenkát kibontotta, majd egy, a nyomozás során pontosan be nem azonosítható, éllel bíró tárggyal a sértett hímvesszőjének bőrét annak tövénél ismeretlen eszközzel elmetszette, majd a péniszen lévő bőrből letépett. A sérülés büntetőjogi gyógytartama 8 napon túli, tényleges gyógytartama 1 hónap körülire tehető.
2. vádlott nem szenved és a cselekmény idején sem szenvedett sem elmebetegségben, sem tudatzavarban, sem szellemi leépülésben, sem a kóros elmeállapot szintjét elérő személyiségzavarban.
2. vádlott veleszületett értelmi fogyatékosságban szenved, melynek értéke az imbecillitás, a középsúlyos értelmi fogyatékosság alsó
- 58/59 -
tartománya. Értelmi fogyatékossága nagyon súlyos magatartászavarral jár, agresszív kitörésekkel.
Ezen állapotkép a cselekmény idején is fennállt, és nem tette lehetővé, hogy a 2. vádlott cselekménye társadalomra veszélyességét felismerje, illetőleg ennek megfelelő magatartást tanúsítson, ezért a cselekményre nézve beszámíthatatlannak tekintendő.
2. vádlott értelmi fogyatékossága és következményes súlyos magatartászavara, agresszivitása miatt nem zárható ki, hogy a jövőben azonos, vagy hasonló jellegű, esetleges súlyosabb cselekményt fog elkövetni, azaz a bűnismétlés veszélye bármikor fennáll, így indokolt elmeszakértői szempontból kényszergyógykezelésének elrendelése.
Fenti tényállás alapján a járásbíróság 2. vádlott cselekményét testi sértés bűntettének [Btk. 164. § (1) bekezdés (3) bekezdés, (6) bekezdés b) pont II. fordulat] minősítette. Általános büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.
2. vádlott terhére eső súlyosító körülmény az okozott sérülés tényleges kb. egy hónapos gyógytartama. Enyhítő körülményként esetlegesen életkora vehető figyelembe. Nem áll adat rendelkezésre arról, hogy az eljárásban beismerő vallomást tett volna.
3. vádlott a cselekmények elkövetésekor 17. életévében járt. Szülei vér szerinti testvérek. Édesanyja - aki átmeneti nevelt kiskorúként gyermekotthonban nevelkedett - még 15. életévének betöltését megelőzően szülte meg a vádlottat. 1998. novemberétől átmenti nevelésbe vett gyermek, 2003. óta hozzátartozói kapcsolatot vele semmilyen formában nem tartanak, őket nem ismeri. A 3. vádlott kettős (speciális és különleges) gondozási szükségletű, a Gyermekközpont Speciális Gyermekotthonának lakója, Speciális Szakiskola magántanulója. Írni olvasni, nevét aláírni nem tudja. Számokat tízes számkörben ismeri. Szabadidejében focizni, zenét hallgatni, illetve porszívózni szeret. Értékre és tulajdonjogra tekintet nélkül ruhaneműket, limlomot gyűjtöget. Rendszeres gyógyszeres pszichiátriai és pszichológiai kezelésben részesül, lovasterápiára jár. Büntetlen előéletű, más büntetőeljárás nincs ellene folyamatban.
Tényként állapítható meg, hogy a terhére rótt cselekmény elkövetésének időpontjában és jelenleg is gyengeelméjűségben és súlyos fokú disszociális személyiségzavarban szenved és szenvedett. Elmeműködésének ezen kóros állapota kizárta és kizárja, hogy a cselekménye következményeit felismerje, illetve hogy ennek a felismerésnek megfelelően cselekedjen. Mentális állapotának jellemzői miatt tartani lehet attól, hogy további személy elleni, erőszakos cselekményeket követ el.
Frusztrációs toleranciája igen alacsony, gondolkodása a körülményekhez tapad, emocionális elsivárosodása tapasztalható. Magatartását nagymértékben meghatározzák a kielégítetlen vágyak és kudarcok, melyeket nehezen visel. Nem képes ellenállni késztetéseinek, ösztöneinek, melyek ártalmasak önmagára vagy másokra. Cselekedeteit nem tervezi, cselekvés előtt növekvő feszültséget él meg, majd utána örömöt, kielégülést, felszabadulást érez, de bűntudatot, szégyent nem. Az általa tanúsított agresszió aránytalanul nagyobb mértékű, mint amit a kiváltó stresszor magyarázna.
2014. június 23 napján magából kifordulva dühöngött, mert nem hallgathatta tovább hangosan a zenét, a szobájából kirohant és a falhoz támasztott felmosófát felkapta, fejénél fogva feje fölé emelte, és egy ízben közepest meg nem haladó erővel fején megütötte a neki háttal ülő nevelőt, mely ütéstől a felmosó fa nyele három részre tört. A nevelő a tarkótájék jobb oldalának 3 cm-es mérsékelt duzzanatában megnyilvánuló zúzódását szenvedte el, mely sérülés büntetőjogi gyógytartama 8 napon belüli, és nem állt fenn reális veszélye súlyosabb sérülés kialakulásának.
2014. szeptember 28. napján 3. vádlott a közös takarítás, rendrakás során, mikor a porszívózást abbahagyta, hirtelen dühös lett, hogy a számára fontos, összegyűjtött dolgait a nevelő kidobálja, ezért egy hirtelen mozdulattal a porszívóról annak teleszkópos csövét, rajta a fejjel lekapta, és porszívócsővel a nevelőt kis erővel fején megütötte.
A nevelő a bántalmazás következtében a koponyatető nyomásérzékenységben megnyilvánuló enyhe zúzódását szenvedte el, mely sérülés büntetőjogi gyógytartama 8 napon belüli, és nem állt fenn reális veszélye súlyosabb sérülés kialakulásának.
2015. január 23. napján 3. vádlott, két nevelttársa és egy nevelő elkezdte kipakolni 3. vádlott szekrényét, hogy a vádlott által "gyűjtögetett" holmikat eredeti tulajdonosuknak visszaadják. 3. vádlott pár perc elteltével hirtelen felugrott és felemelt kézzel a nevelőnek akart rontani, azonban nevelttársai őt ebben megakadályozták oly módon, hogy hátulról elkapták és visszaszorították az ágyra. 3. vádlott - a nevelő és társai nyugtatgatása ellenére - szabadulni akart, ezért kapálódzott, és megharapta egyik nevelttársa jobb kezének IV-V. ujját, mellyel neki 8 napon belüli büntetőjogi gyógytartamú sérülést okozott. A nevelő és a nevelttárs joghatályos magánindítvánnyal éltek az elszenvedett sérülések miatt.
Fenti tényállás alapján a járásbíróság 3. vádlott cselekményeit 2 rb. - egy esetben folytatólagos, egy esetben kísérletként elkövetett - közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 311. § (1) bekezdés, 310. § (1) bekezdés c) pont] és 2 rb. - egy esetben folytatólagosan elkövetett - testi sértés vétségének [Btk. 164. § (1), (2) bekezdés] minősítette. Általános büntetési tételeik: egytől öt évig, illetve kettő évig terjedő szabadságvesztés.
A 3. vádlott terhére eső súlyosító körülmény a többszörös halmazat és a részbeni folytatólagos elkövetés. Enyhítő körülmény a vádlott ténybeli beismerése, sértetti megbocsátás, valamint a hányatott gyermekkora.
A 4. vádlott a cselekmények elkövetésekor 15-16. életévében járt. 2002 óta intézeti keretekben nevelkedik. 4. vádlott kettős (speciális és különleges) gondozási szükségletű, a Gyermekközpont Speciális Gyermekotthonának lakója, a Speciális Általános Iskola - Szakiskola 8. osztályos magántanulója volt fogva tartásba kerülését megelőzően. Rendszeres gyógyszeres pszichiátriai és pszichológiai kezelésben részesül. Büntetlen előéletű, más büntetőeljárás nincs ellene folyamatban.
Tényként állapítható meg, hogy 4. vádlott a terhére rótt cselekmény elkövetésének időpontjában és jelenleg is középsúlyos értelmi fogyatékosságban és súlyos fokú disszociális személyiségza-
- 59/60 -
varban szenved és szenvedett. Elmeműködésének ezen kóros állapota 2015. évben súlyos fokban korlátozta, majd állapotromlás okán 2016. évtől kizárta és jelenleg is kizárja, hogy a cselekménye következményeit felismerje, illetve hogy ennek a felismerésnek megfelelően cselekedjen. Mentális állapotának jellemzői miatt tartani lehet attól, hogy további személy elleni, erőszakos cselekményeket követ el.
2015. április 22. napja óta a Gyermekközpont Speciális Otthonában nevelkedik, az együttélés szabályait elfogadni és betartani nem tudja, rendszeren bántalmazza azokat, akik a szabályokat vele betartatni kívánják és nála gyengébbek.
2015. június 9.napján 4. vádlott és csoporttársai a nappaliban tartózkodtak, rájuk helyettes nevelő felügyelt. A helyettes nevelő nem tudott teljeskörűen odafigyelni 4. vádlottra, aki a nappaliban talált egy kenőkést, melyet megragadott és azzal minden előzmény nélkül nekitámadt a számítógép előtt ülő A gyermeknek, aki azonban észlelte a vádlott támadását, és a kanapén átugorva kiszaladt a nappaliból, miként azt a csoport többi tagja is tette. B gyermeknek nem sikerült elfutnia ezért ő leguggolt és a kezeit a feje fölé emelve védte magát. Ekkor 4. vádlott B gyermekhez rohant és a bal lapocka területén kis-közepes erővel a hátba szúrta a kenőkéssel társát, ami azonban elgörbült. B gyermek a szúrás következtében a bal lapocka táján hámfosztásos sérülést szenvedett el, mely sérülés büntető jogi gyógytartalma nyolc napon belüli.
2015. május-június hónapokban, pontosabban meg nem állapítható időpontban 4. vádlott azon felháborodva, hogy társait meg kell várnia, hogy együtt menjenek vissza csoportszobába, az őt visszatartó 1. számú nevelőt két kézzel a lépcső tetején meglökte. 1. számú nevelő nem esett el, 2-3 lépcsőfokot lelépve egyensúlyát visszanyerte.
2015. július 11. napján 4. vádlott miután társaival konfliktusba keveredett az udvaron vissza akart menni a gyermekotthon aulájába, amit részére 1. számú nevelő nem engedélyezett, ezen feldühödve 4. vádlott a kezében tartott játékpisztollyal megpróbálta megütni 1. számú nevelőt, amit egy nevelttársa akadályozott meg azzal, hogy a vádlott kezét hátracsavarta.
2015. július 13. napján az esti órákban 4. vádlott azon feldühödve, hogy nem mehet ki az aulába nekiment 2. számú nevelőnek, aki őt a rendész megérkezéséig megpróbálta visszatartani, ennek során karján zúzódásos sérüléseket szenvedett el.
2015. július 15. napján az gyermekotthon ebédlőjében 4. vádlott előzetes nézeteltérés nélkül ököllel egy alkalommal közepet el nem érő erővel orrán megütötte D gyermeket, aki az orr nyolc napon belül gyógyuló vérzéssel járó zúzódását szenvedte el.
4. vádlottat bántalmazás miatt a befogadóhelyiségbe kísérte a rendész, hogy megnyugodjon, azonban ez nem sikerült neki, félliteres üres műanyag palackkal dobálta a rendészt 'sittre kerülsz' felkiáltás mellett (magára utalva). A hangoskodásra a befogadóhelyiséghez ment 3. számú nevelő, otthonvezető, akit meglátva 4. vádlott egy széket felkapott és az otthonvezető irányába dobott.
2016. február 15. napján 4. vádlott kirontott a folyosóra és az ott tartózkodó 4. számú nevelő gyermekfelügyelőt minden előzmény nélkül egy alkalommal ököllel nagy erővel karján megütötte, melynek hatására 4. számú nevelő a radiátornak esett és 8 napon belüli gyógytartamú zúzódást szenvedett el.
2016. április 9. napján 5. számú nevelő, észlelve 4. vádlott megváltozott viselkedését, megkérdezte, mi a baj, melyre válaszul 4. vádlott felkiáltott, hogy "baszd meg!" és hirtelen mozdulattal jobb ököllel 5. számú nevelő fejét a bal szemöldök és halánték területén megütötte. A nevelő az ütéstől megszédült, halántékán duzzanat keletkezett.
2015. április 15. napján, mikor 6. számú nevelő-ápoló felszólította a vádlottat, hogy vegye be a gyógyszereit, 4. vádlott akként reagált, hogy a 'kurva anyádat' és jobb öklével nagy erővel orrán megütötte 6. számú nevelőt. Az ütés következtében 6. számú nevelő megszédült és orra vérezni kezdett. 6. számú nevelő a bántalmazás következtében az orr 8 napon belüli büntetőjogi gyógytartamú zúzódását szenvedte el.
Az elszenvedett bántalmazások miatt 2 nevelt törvényes képviselője és 6. számú nevelő magánindítvánnyal élt.
Ezen tényállás alapján a járásbíróság 4. vádlott cselekményeit 6 rb. közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 311. § (1) bekezdés, 310. § (1) bekezdés c) pontja] és 3 rb. testi sértés vétségének [Btk. 164. § (1) bekezdés (2) bekezdés] minősítette. Általános büntetési tételeik: egytől öt évig, illetve kettő évig terjedő szabadságvesztés. A 4. vádlott terhére eső súlyosító körülmény az igen nagyszámú halmazat. Nem áll adat rendelkezésre arról, hogy az eljárásban beismerő vallomást tett volna, vagy hogy a sértettek neki megbocsátottak.
5. vádlott nőtlen, gyermektelen. Büntetlen előéletű. Középsúlyos értelmi fogyatékosságban szenved, emellett személyiségszerkezete súlyosan diszharmonikus, érzelmi és indulati zavar tüneteivel terhelt, valamint magatartászavarral és diszinhibiciós kötődési zavarral. Ez, mint állapotkép a cselekmény idején is fennállt és nem tették lehetővé, hogy cselekménye társadalomra veszélyességét felismerje, illetőleg ennek megfelelő magatartást tanúsítson, azaz a cselekményekre nézve nem tekinthető beszámíthatónak.
Értelmi fogyatékossága miatt a bűnismétlés veszélye nagy, elmeorvos szakértői szempontból a 5. vádlott kényszergyógykezelése indokolt. 2016. november 20. napján a lakásotthonában egy bögrével fejbe vágta a gyermekfelügyelőt, miközben őrjöngött és megpróbálta kirúgni az ajtó üvegét. A gyermekfelügyelőnek sérülése nem keletkezett.
2016. december 2. napján a rá vigyázó gyermekfelügyelő hajába belekapott, azt húzta, mely sérüléssel nem járt.
2016. december 8. napján az énekórát tartó gyógypedagógus hajába hátulról két kézzel belekapaszkodott, majd a székről lerántotta a földre. A gyógypedagógusnak sérülése nem keletkezett.
2016. december 15. napján a neki foglalkozást tartó pszichológus hajába belekapaszkodott és annál fogva előre húzta, mely sérüléssel nem járt.
2017. február 10. napján előzmény nélkül megragadta a nevelő bal kezét és a falhoz lökte őt, mely sérüléssel nem járt.
Ezen tényállás alapján a járásbíróság 5. vádlott cselekményeit 6 rb. közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 311. § (1) bekezdés, 310. § (1) bekezdés a) pont 1. fordulat] minősítette. Általános büntetési tétele: egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Az 5. vádlott terhére eső súlyosító körülmény az igen nagyszámú halmazat. Nem áll adat rendelkezésre arról, hogy az eljárásban beismerő vallomást tett volna, vagy hogy a sértettek neki megbocsátottak.
- 60/61 -
6. vádlott önellátásra képtelen, különleges szükségletű, halmozottan hátrányos gyermek. A Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala ideiglenes hatállyal elhelyezte a lakásotthonban. Az édesanya gondozásából került ideiglenes elhelyezésre, majd pedig nevelésbe vételre. A szülők külön élnek, az apa anyagilag támogatja a családot. Tanköteles, magántanuló. Büntetlen előéletű. Középsúlyos értelmi fogyatékosságban és ehhez társuló súlyos magatartásban szenvedett, illetve jelenleg is szenved, ami az elmeműködés olyan kóros állapota, amely képtelenné teszi a cselekménye következményeinek felismerésében, vagy annak, hogy a felismerésének megfelelően cselekedjen. 6. vádlott beszámítási képességét kizáró kóros elmeállapota miatt fennáll annak a veszélye, hogy a jövőben azonos vagy hasonló jellegű, esetleg súlyosabb bűncselekményt követ el, fennáll a bűnismétlés veszélye. Képtelen cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésére. 2019. december 14. napján az őt öltöztető gyermekfelügyelő haját megragadta, azt húzta, rángatta, az arcát, állán, száján, szemöldökén és a nyakán megkarmolta. A gyermekfelügyelő az arc hámsérüléseivel járó 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. A gyermekfelügyelő közfeladatot ellátó személy.
Ezen tényállás alapján a járásbíróság 6. vádlott cselekményét közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 311. § (1) bekezdés, 310. § (1) bekezdés a) pont 1. fordulat] minősítette. Általános büntetési tétele: egytől öt évig terjedő szabadságvesztés. A 6. vádlott terhére eső súlyosító körülmény nem állapítható meg. Nem áll adat rendelkezésre arról, hogy az eljárásban beismerő vallomást tett volna, vagy hogy a sértett neki megbocsátott.
A 7. vádlott egyedülálló, gyermektelen. Büntetlen előéletű. A bűncselekmény elkövetésének időpontjában enyhe fokú értelmi fogyatékosságban és autizmusban szenvedett, illetve jelenleg is szenved, ami képtelené teszi cselekménye következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. A 7. vádlott beszámítási képességet kizáró kóros elmeállapotban szenved, s emiatt fennáll annak a veszélye, hogy a jövőben azonos vagy hasonló jellegű esetleg súlyosabb bűncselekményt fog elkövetni, fennáll a bűnismétlés veszélye. 2019. július 24. napján amikor arról értesült, hogy új gondozási helyre kerül, ideges lett és a gyermekotthon vezetőjére támadt. Egy a folyosón elhelyezett széket a mellkasához szorította, majd egy alkalommal a bal combján megrúgta. A 7. vádlottat a közelben tartózkodó egészségügyi dolgozók lefogták és a szobájába vitték.
Majd mikor a gyermekotthon vezetője a folyosón beszélgetett a vádlott kezelőorvosával, 7. vádlott ismét a folyosóra ment és a gyermekotthon vezetőjének hajába hátulról belekapaszkodott, a hajánál fogva a földre rántotta, miközben azt kiabálta, hogy "megölöm ezt a nőt". A 7. vádlottat ismételten csak az egészségügyi dolgozók tudták megfékezni, miközben a 7. vádlott egy alkalommal sípcsonton rúgta a gyermekotthon vezetőjét
Mindezek után a 7. vádlottat az egészségügyi dolgozók a szobájába vitték és ott az ágyra fektették, majd ellátása céljából lekötözték, mely ellen 7. vádlott tiltakozott és az egyik gyermekápoló hajába belekapaszkodott, majd az több percen át a markában tartva húzta.
A gyermekotthon vezetője a bántalmazás következtében a bal combján és a sípcsontján 8 napon belül gyógyuló véraláfutásos sérülést szenvedett el.
2019. október 1-jén 7. vádlottat a nevelő beküldte a szobájába, mert a bejárati ajtót rugdosta, aki ennek eleget tett, de a szobája ajtaját belülről eltorlaszolta. Mikor a nevelők a szobaajtót benyomták 7. vádlott egy kb. 50 cm magasságú éjjeliszekrényt dobott az egyik nevelő felé, aki a kezeit maga elé emelte, így a szekrény a bal kezének hüvelykujj alatti területét eltalálta
Mindezek után a nevelők 7. vádlottat kezénél fogva a nappaliba vezették, ám amikor egyikük a kezét az ajtó kinyitása érdekében elengedte 7. vádlott a jobb öklével a felső ajka bal oldalán megütötte a nevelőt.
A nevelő a bántalmazás következtében az arc zúzódásával és a bal kéz I. ujj zúzódásával járó sérülést szenvedte el, mely sérülések egyenként és összességükben is 8 napon belül gyógyuló sérülések.
A 7. vádlottat 2019. október 8. napján gépjárművel szállították, mikor előzmény nélkül akkor egy alkalommal, nagy erővel, jobb lábával hátulról a vezető feje felé rúgott, mely rúgás részben a fej jobb hátsó részét, részben pedig a vezető ülésének fejtámláját találta el. A gépkocsit vezető gyermekfelügyelő a rúgás következtében a fejét bal irányba elkapta és a gépjármű kormányát bal irányba elrántotta, melynek következtében a jármű áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ezt követően a vezető a gépjárművet visszakormányozta a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba és az út szélén megállt.
A 7. vádlott fenti magatartásával, mivel a közlekedő gépjármű vezetője ellen erőszakot alkalmazott, a közlekedés biztonságát, valamint az abban részt vevők életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette.
2019. október 9. napján 7. vádlott a nekii háttal álló és ebédet melegítő gyermekfelügyelőt egy székkel a hátán megütötte, majd a nap folyamán egy alkalommal előzmény nélkül egy alkalommal, ököllel a bal arcfelén megütötte. A gyermekfelügyelő sérülést nem szenvedett.
A gyermekfelügyelő a biztonsági elkülönítő szobába helyezett 7. vádlott magatartását a kamerarendszeren keresztül folyamatosan figyelemmel kísérte, és amikor a 7. vádlott pulóverével fojtogatni kezdte magát, akkor a lakásotthon vezetőjével beavatkozott, mikor a vádlott nyakáról a pulóvert leszedték a 7. vádlott egy alkalommal, jobb öklével, az arca bal oldalán megütötte a gyermekfelügyelőt.
Mindezek után a 7. vádlottat a biztonsági elkülönítő szobából kiengedték, a délután folyamán egy további alkalommal - pontosan meg nem határozható módon - az arcán meg akarta ütni a gyermekfelügyelőt, aki azonban az ütés elől elhajolt. A gyermekfelügyelő sérülést nem szenvedett.
A 7. vádlott 2020. január 21. napján szóváltásba keveredett egy nevelttársával, ami miatt a nevelő a kezeit lefogta, akit azonban a 7. vádlott ellökött magától és hadonászni kezdett, mely során öt alkalommal, jobb és bal öklével, kis erővel az arcán megütött. 7. vádlott az őt lefogni igyekező másik nevelőt is megpróbálta megütni, illetve megharapni miközben a biztonsági elkülönítő szobába vitték. A nevelő az elszenvedett bántalmazások miatt sérülést nem szenvedett. A gyermekotthon-vezető, a gyer-
- 61/62 -
mekápoló, a nevelő és a gyermekfelügyelő közfeladatot ellátó személy.
Ezen tényállás alapján a járásbíróság 7. vádlott cselekményeit 5 rb. közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 311. § (1) bekezdés, 310. § (1) bekezdés c) pont 1. fordulat] és közlekedés biztonsága elleni bűntettének [Btk. 232. § (1) bekezdés 2. fordulat) minősítette. Általános büntetési tétele: egytől öt évig, illetve három évig terjedő szabadságvesztés. Terhére eső súlyosító körülmény az igen nagyszámú halmazat. Nem áll adat rendelkezésre arról, hogy az eljárásban beismerő vallomást tett volna, vagy hogy a sértettek neki megbocsátottak.
A fenti hét ügy megismerése után meg kell állapítanom, hogy a "fiktív büntetéskiszabás" nem könnyű, hiszen a büntetéskiszabási körülményeket az ügy teljes ismerete - illetve a közvetlenség - hiányában nehéz megállapítani.
Meg merem azonban kockáztatni, hogy büntethetőség esetén abban a két ügyben (2. és 6. számú ügyek), melyekben nem halmazati büntetés került kiszabásra, kizárt, hogy a fiatalkorú vádlottakat - büntethetőségül esetén - egy évet meghaladó szabadságvesztésre ítélték volna.
Azon ügyekben, amelyekben igen nagyszámú a halmazat, ez már bizton nem állítható, de ilyen esetekben is felmerülhetne a javítóintézeti nevelés alkalmazása, ami nem felel meg a Btk. 78. § (1) bekezdés utolsó feltételének.
A fiatalkorú vádlottak személyi körülményeinek - azon egy ügy kivételével, melyben a bíróság nem rendelt el kényszergyógykezelést (3. számú ügy) - ismertetése szegényes, több helyen az ítélet azt tartalmazza, hogy nem áll rendelkezésre adat, holott a pártfogói véleménynek, a lakásotthonban, gyermekotthonban elhelyező határozatoknak az ügyben rendelkezésre kellett állniuk.
A rövidített ítéletekben a bíróságok sok esetben csak jogszabályhely szintjén utaltak a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételeire, a kóros elmeállapot mellett a bűnismétlés veszélyét is rendszerint csak a személyi körülmények körében rögzítették, az alkalmazott intézkedés vonatkozásban nem.
A kényszergyógykezelést elrendelő ítéletek közül egyetlenegy (7. számú ügy) indokolása foglalkozik a kényszerintézkedés feltételeinek fennállásával, ennek körében a következőket írja:
"A vádlott kétséget kizáróan személy elleni erőszakos cselekményt valósított meg, magatartása minden tekintetben tényállásszerű. Ugyan elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, büntethetősége esetén - a bűncselekmények tárgyi súlyára és a büntetési tétel középmértékére figyelemmel - vele szemben 1 évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kell kiszabni. A hasonló személy elleni erőszakos cselekmények elkövetésével összefüggésben a bűnismétlés veszélyétől is tartani kell."
Ezen indokolásban csak igen elnagyoltan az általános büntetéskiszabási elvek jelennek meg, a konkrét ügy enyhítő-súlyosító körülményei és a vádlott fiatalkorúságából eredő specifikumok nem.
A 3. számú ügyben a bíróság a kényszergyógykezelés el nem rendelésének indokaként a Btk. 78. § (1) bekezdés utolsó feltételének hiányát hozta fel, a fiatalkorú vádlottal szembeni büntetéskiszabási, a Btk. 106. §-ában írt célokra és elvekre, valamint a fiatalkorúval szemben kiszabható szabadságvesztés Btk. 109. § (1) bekezdésében írt generális minimumára figyelemmel. Az ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság helyes indokainál fogva helybenhagyta.[45]
Kérdésként merülhet fel, hogy melyik megközelítés a helyes. Sem a törvény indokolása, sem a kommentár, sem felsőbb bírósági általános, elvi határozat nem ad egyértelmű iránymutatást.
A BH 1982.452.[46] számú egyedi döntésnek az indokolása tér ki arra - a törvény miniszteri indokolásában lévő iránymutatásra hivatkozva -, hogy az egy évet meghaladó szabadságvesztés mint feltétel vizsgálatánál a bíróságnak az elkövető társadalomra veszélyességét és bűnösségét figyelmen kívül kell hagynia. A feltételezett büntetést kizárólag a cselekmény tárgyi ismérvei alapján kell megállapítani.
Egy másik egyedi ügyben a Debreceni Ítélőtábla[47] rögíztette, hogy "elsőfokú törvényszék ítéletében a büntetéskiszabással kapcsolatban kifejtett álláspontját az ítélőtábla csak akként tudta figyelembe venni, hogy amennyiben nem lenne kóros elmeállapotú a vádlott, nem bizonyítható, miszerint 1 évnél hosszabb tartamú szabadságvesztés-büntetés kiszabása lenne várható vele szemben. Kifejtette az ítélőtábla azt is, hogy megfogalmazásában volt félrevezető az enyhítő és súlyosító körülmények felhívása, mert olyan látszatot keltett, mintha mindamellett, hogy felmentette a vádlottat, büntetés kiszabása mellett is állást foglalt volna és az enyhítő és súlyosító körülményeket tételesen számba vette, azokat "értékelte". Egyebekben az ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételei között ezeket (ilyen formában) vizsgálni kell.
Abban a kérdésben, hogy fiatalkorú vádlott kényszergyógykezelésének elrendelése esetén az 1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.) XI. fejezetének rendelkezéseit mennyiben kell alkalmazni, - miután e fejezetben a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések között a kényszergyógykezelésre eltérő szabályozás nincs -, a BH 2012.2.[48] számú eseti döntés adhat eligazítást, ami EBH 2011.2303. számon is megjelent. Ezen határozat II. pont alatt kiemelt tartalma rögzíti, hogy a fiatalkorú terhelttel szemben elrendelt kényszergyógykezelés esetén - amikor az határozott tartamú intézkedés volt - a kényszergyógykezelés tartamának megállapításakor nem a fiatalkorúakra vonatkozó speciális büntetéskiszabási szabályoknak, hanem a Különös Részben megállapított büntetési tételkeret felső határának van jelentősége. Ebből azonban nem az következik, hogy a XI. fejezetben foglaltakat nem kell figyelembe venni a kényszergyógykezelés esetén. Éppen ellenkezőleg, az indokolás azt rögzíti, hogy az 1978. évi IV. törvény 110. §-ának a kényszergyógykezelés leghosszabb tartama szempontjából nincs jelentősége, szerepe ennek csak az 1978. évi IV. törvény 74. § (1) bekezdésében előírt törvényi feltételek vizsgálatakor van. Nevezetesen azt, hogy büntethetőség esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene-e kiszabni, a fiatalkorúak büntetéskiszabására irányadó külön szabályok alapján kell eldönteni.
Mindebből talán az a helyes következtetés vonható le, hogy
- 62/63 -
akkor járnak el helyesen a bíróságok, amikor a fiatalkorú vádlott kényszergyógykezelésének elrendelésekor a Btk. 78. § (1) bekezdés utolsó fordulatának megállapításához - az ügy és vádlott egyediségét figyelembe véve - a fiatalkorúak bírájának fejével gondolkodnak.
Úgy tartják, hogy egy társadalom értékrendszerének jó fokmérője az, ahogy a gyermekekkel és az elmebetegekkel bánik. Ez hatványozottan igaz, ha e két, a társadalom által védendő csoport metszetét vizsgáljuk.
Tanulmányomban arra kerestem a választ, hogy a Btk. 78. § (1) bekezdése mekkora mozgásteret ad a bíróságoknak, amikor fiatalkorú vádlott felmentése mellett kényszergyógykezelés elrendelésének lehetősége, illetve szükségessége merül fel, illetve e mozgásteret mennyiben használják ki.
Előzetes felvetésem az volt, hogy a bíróságok a kóros elmeállapot miatt nem büntethető fiatalkorú vádlottak felmentése esetén - amennyiben azt az elkövetett bűncselekményi kör indokolja -, kényszergyógykezelésükről is szokásszerűen rendelkezik.
A szabályozás értelmében a bíróságnak mérlegelési lehetősége ténylegesen az utolsó feltétel vonatkozásában, abban a körben van, hogy büntethetőség esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene-e kiszabni.
Az elmúlt tíz év gyakorlatának áttekintése alapján nem vonhatom le jó szívvel azt megállapítást, hogy a bíróságok ezen feltétel meglétét kimerítően vizsgálják, ugyanakkor a kevés számú ügy és a rövidített indokolással szerkesztett ítéletek megismerési korlátai miatt azt sem állíthatom, hogy erre irányuló ügyészi indítvány esetén automatizmus a kényszergyógykezelés elrendelése.
Az egyes ügyek tényállásai alapján felmerülhet az is, hogy e fiatalkorúak kényszergyógykezelésének elrendelése valójában nem büntetőjogi szankció, hanem szociális jellegű intézkedés volt, mellyel a fiatalkorú, illetve az őt gondozó intézmény problémáját kívánta a bíróság megoldani. Ez azonban, még ha emberiességi szempontokból - elsődlegesen az intézményi dolgozók tekintetében - indokolhatónak is tűnne, valójában nem az és szükségtelen is.
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV törvény 200. § (2a) bekezdés a) pontja értelmében a kötelező gyógykezelés elrendelésére irányuló eljárást az ügyész kezdeményezi a büntetőeljárást követően, ha a büntetendő cselekmény elkövetőjénél a kényszergyógykezelés egyéb törvényi feltételei fennállnak, azonban az elkövető büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést kellene kiszabni. E lehetőséggel él is az ügyészség.[49] ■
JEGYZETEK
[1] PhD-hallgató, Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
[3] Btk. 78. § (1) bekezdése: Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.
[4] BH 2015.117. (Kúria Bfv.1474/2014/5.)
[5] BH. 2017.211. (Kúria 174/2017/7.), BH.2020.62. (Kúria Bfv.II.759/2019).
[6] Karsai Krisztina (szerk.): Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz. Complex Kiadó, Budapest 2013. 191. o
[7] Ezen álláspontot képviseli Gula Krisztina Petra: Bűnhődés bűnösség nélkül: A kényszergyógykezelés patológiája a hazai szabályozás és nemzetközi tapasztalatok tükrében. Magyar Jog, 2018/7-8., 402.
[8] Legfelsőbb Bíróság B. törv. I. 1499/1986.
[10] Tringer László: Tabularium Psychiatriae, 2000 Melania Kiadói Kft., 2000., 139.
[12] Legfelsőbb Bíróság Bf.IV.2677/1999.
[13] Meg kell említeni a teljesség kedvéért a Btk. 33. § (4) bekezdését is, amely értelmében, ha a bűncselekmény büntetési tételének alsó határa nem éri el az egy év szabadságvesztést, szabadságvesztés helyett alternatív büntetés(ek) is alkalmazható(k).
[14] Földvári József: A büntetés tana. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1970. 189.
[15] Btk. 80.§ (2) bekezdés.
[16] Btk. 82. §.
[17] Btk. 81. §.
[19] A Kúria Büntető Kollégiuma által a 2/2023. (VII. 5) BK vélemény felülvizsgálta és módosítás nélkül fenntartotta. Bírósági Határozatok 71. évfolyam 2023/8.
[20] Elek Balázs: A bíró büntetéskiszabási szemléletének jogalkotói alakítása. Kriminológiai Közlemények 70. Válogatás a Magyar Kriminológiai Társaság 2011. évben tartott tudományos rendezvényein elhangzott előadásokból. 2012. Budapest, 20-33.
[21] Legfelsőbb Bíróság B.törv.I 831/1982.
[22] Btk. 106. § (2)-(3) bekezdés.
[23] Legfelsőbb Bíróság B.törv. II.453/1977.
[24] Kardos Dóra: A büntetéskiszabás speciális elveinek és céljának érvényesülése a fiatalkorúakkal szemben lefolytatott büntetőeljárásban. Jog és állam, 22. szám XII. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója 122.
[27] A Kúria Büntető Kollégiuma által a 2/2023. (VII. 5) BK vélemény felülvizsgálta és módosítás nélkül fenntartotta, Bírósági Határozatok 71. évfolyam 2023/8.
[28] Ilyen esetben is sor kell, hogy kerüljön az ideiglenes elbocsátás megszüntetésére a Btk. 121. § (3) bekezdése értelmében, hiszen a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés nem önálló büntetési nem, hanem szabadságvesztés.
[29] A dolgozatom témájára tekintettel a személy elleni erőszakos, illetve közveszélyt okozó cselekmények körében megjelenő határozatokra koncentrálok.
[30] BH 2002.297. (Nógrád Megyei Bíróság Fkf.326/2001.
[31] BH 1994.7. (Legfelsőbb Bíróság Bf.1.1498/1992.)
[32] BH 1984.391. (Legfelsőbb Bíróság B.törv. 8/1983.)
[33] Legfelsőbb Bíróság Bf.IV.761/1991.
[34] Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.190/2005.
[35] Legfelsőbb Bíróság Eln.Tan.B.törv.1015/1979. sz.)
[36] Legfelsőbb Bíróság Bf.IV.488/1980.
[37] Legfelsőbb Bíróság Bf.III.212/1991.
[38] Siófoki Járásbíróság B.358/2014.
[39] Karcagi Járásbíróság Fk.87/2015.
[40] Dunakeszi Járásbíróság Fk.220/2015.
[41] Dunakeszi Járásbíróság Fk.326/2016.
[42] Kunszentmártoni Járásbíróság Fk.232/2017.
[43] Karcagi Járásbíróság Fk.140/2020.
[44] Szolnoki Járásbíróság Fk.452/2020.
[45] 5.Fkf.1202/2015/5.
[46] Debreceni Megyei Bíróság 1.Bf.240/1982. sz.
[47] Debreceni Ítélőtábla Bf.241/2013/4. (Miskolci Törvényszék B.1540/ 2012/14.)
[48] Legfelsőbb Bíróság Bfv.293/2011/5. (Fővárosi Ítélőtábla Fkf.106/ 2010/13., Pest Megyei Bíróság Fk.48/2006/67.)
[49] A Legfőbb Ügyészség Informatikai Osztályának LFIIGA//287-2/2024. számú átirata alapján arra 2016. évtől kezdődően minden évben sor kerül, azonban az esetszám itt is igen alacsony, átlagban nem éri el az elmúlt hét év vonatkozásában a kettőt.
Visszaugrás
