A büntethetőséget kizáró okok (III. fejezet, 1. cím) [1] a Büntető Törvénykönyvben önálló alrendszert képeznek a büntetőjogi felelősségre vonás akadályai között. Ezen tényezők fennállásakor a cselekmény megvalósításánál hiányzik a bűncselekmény egyik fogalmi ismérve, ezért a bűncselekmény - szemben a büntethetőséget megszüntető okok [2] körével - már az elkövetéskor sem jön létre. A két, törvény által is elkülönített csoport mellett - a jogirodalomban uralkodónak tekinthető álláspontra is figyelemmel - indokolt még egy további: "a büntetőeljárás lefolytatásához szükséges feltételek hiánya" [3] kategóriát is megkülönböztetnünk. Az ide tartozó okok valójában eljárási jellegű akadályok (például magánindítvány, kívánat), mert ezekben az esetekben a bűncselekmény megvalósul, de hiányzik a büntetőeljárás megindíthatóságának valamelyik törvényi feltétele.
A kóros elmeállapot (24-25. §) - mely fundamentumát képezi a továbbiakban tárgyalandó kényszergyógykezelésnek - a büntethetőséget kizáró okok egyike. Jogi (és nem orvosi-pszichiátriai) megközelítésben két fajtája lehet:
i. beszámítási (felismerési és akarati) képességet kizáró; illetve
ii. beszámítási képességet korlátozó
kóros elmeállapot. Nemegyszer előfordul, hogy a terhelt iskolázatlansága, a környezeti behatások következtében primitív személyiségszerkezetű. Fontos azonban, hogy ez nem mosható össze a beszámítási képességgel, hiszen az ismeretek hiánya az elmeműködés kóros voltával nem azonosítható.1 Kétségtelen bár, hogy általában az elmeműködés valamilyen zavarában szenvedő személyek körében gyakoribb az "együgyű" személyiség, ám ez fordítva nem igaz.
Hasonlóképpen: a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés nem jelenti azt, hogy az elkövető a konkrét bűncselekménnyel kapcsolatban ne rendelkezne beszámítási képességgel. A polgári jogi cselekvőképesség hiánya nem minden esetben jár együtt a beszámítási képesség kizártságával. Ugyanez fordítva is igaz lehet.2
Mindazonáltal csak az első (i.) eset(kör) képez büntethetőségi akadályt; míg a másodikban (ii.), ahol a bűncselekmény megvalósul és az elkövető büntethető, "csak" korlátlan enyhítésnek van helye. Nem élhet viszont (büntetés kiszabása helyett) a próbára bocsátás eszközével a bíróság, ha ennek az intézkedésnek az egyéb törvényi feltételei nincsenek meg.3 Ha pedig a Btk. 24. § (2) bekezdésének alkalmazására sincs alap (mivel a rendellenes elmeműködés, amely akár még az emberölésnek erős felindulásban elkövetettként minősítését sem zárja ki,4 az elkövetőt nem korlátozta a cselekménye következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék), a beszámítási képesség korlátozottságát a büntetés kiszabásakor is lehet enyhítő körülményként értékelni.5
A kóros elmeállapot miatt nem büntethető személyekkel szemben - önállóan, büntetés helyett - alkalmazható intézkedés: a kényszergyógykezelés (74. §), melynek célja a gyógyítás és a társadalom védelme. Alkalmazásának több konjunktív feltétele van:
i. a beszámítási képesség teljes hiánya;
ii. személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény megvalósítása;
iii. újabb hasonló cselekmény elkövetésének nagyfokú valószínűsége; és
iv. - a terhelt büntethetősége esetén - egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabásának kötelezettsége.
Ha a beszámítási képesség teljes hiánya (i) mellett további büntethetőséget kizáró ok is fennáll, úgy - hasonlóan a gondatlanságból elkövetett vétségekhez6 - kényszergyógykezelés elrendelésének nincs helye.7
Ugyancsak követelmény, hogy az elmeműködés kóros állapotának már a cselekmény elkövetésekor fenn kell állnia; ha az csak utóbb következett be, a büntetőeljárás felfüggesztésének van helye.8
Ha pedig a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételei hiányoznak, de az elkövető kóros elmeállapota miatt gyógykezelésre, illetve gondozásra szorul, a bíróságnak értesítenie kell az illetékes egészségügyi szervet. Az Eütv.9 értelmében ugyanis a bíróság annak a betegnek a kötelező intézeti gyógykezelését rendeli el, aki pszichiátriai megbetegedése vagy szenvedélybetegsége következtében veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi gyógykezelése nem indokolt.
A Btk. 74. § (2) bekezdése a kényszergyógykezelést erre kijelölt zárt intézetben (az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, továbbiakban: Intézet vagy IMEI)10 rendeli végrehajtani. Ezt a rövid, csupán utalásszerű megfogalmazást a Bv. tvr.11 83-84/A. §-ai, valamint a 36/2003. IM r.12 töltik ki tartalommal.
A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy a kényszergyógykezelés határozatlan időtartamú intézkedés, amelyet - már-már kínosan velős megfogalmazással élve - addig kell folytatni, ameddig szükséges; ha ezt a beteg állapota indokolja, az Intézet vezető főorvosa haladéktalanul előterjesztést tesz a bírósághoz annak megszüntetésére. Míg a korábbi szabályozás szerint a kényszergyógykezelés felülvizsgálata évenként volt kötelező, addig a július 1-jével hatályba lépett 2006. évi LI. törvény 278. §-a értelmében a jövőben erre hat havonta hivatalból köteles az ügyben eljárt elsőfokú bíróság; eljárhat azonban a törvényben megjelölt személyek indítványára is.13 A határozata végzés formáját ölti, melyet tárgyaláson - az ügyész, a védő és (feltéve, hogy állapota miatt megjelenhet,14 és jogainak gyakorlására képes) a kényszergyógykezelés alatt álló személy meghallgatása után - tanácsban hoz. A döntéshez emellett nélkülözhetetlen elmeorvos szakértői vélemény beszerzése is.
Örvendetes, hogy a gyakorlatba is átfordulni látszik az a felismerés, miszerint a kényszergyógykezelés alatt álló személy egészségi állapotában viszonylag rövid időn belül is bekövetkezhet olyan változás, mely a kényszergyógykezelés megszüntetését teszi indokolttá; ráadásul az évenkénti felülvizsgálat emberi jogi szempontból is aggályokat vetett fel. A betegre - akit az orvostudomány mindenkori állása szerint szakszerű ellátásban kell részesíteni, hogy egészségét mielőbb, a lehetséges mértékig helyreállítsák - megfelelően irányadók az Eütv. 189-195. §-ai.
Emberi méltóságának maximális tiszteletben tartása mellett a beteggel szemben korlátozott testi kényszer, megfogás vagy lefogás alkalmazható, ha
i. saját vagy mások életét, testi épségét sérti vagy veszélyezteti;
ii. az Intézet rendjét, biztonságát, anyagi javait sérti vagy veszélyezteti;
iii. engedély nélküli távozását másképp nem lehet megakadályozni;
iv. a vizsgálattal, illetve a gyógykezeléssel szemben aktív ellenállást tanúsít.
Korlátozó módszerek vagy eljárások alkalmazását a beteg kezelőorvosa (kivételesen indokolt esetben, ideiglenesen, azonnali értesítés mellett szakápoló) rendelheti el. Ha alapos okkal feltételezhető, hogy a beteg gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné, vagy más személy személyiségi jogait sértené a betegnek az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való joga, ez - kizárólag orvosi utasításra - korlátozható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
