Az Európai Parlament és a Tanács polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelete[2] (a továbbiakban: Rendelet) megértésének kulcsa annak felismerése, hogy a Rendelet különböző joghatósági szabályai rejtett hierarchiát alkotnak. Ha egy adott cikk egy adott tagállam bíróságainak joghatóságot biztosít, gyakran nem fontos, hogy egy másik - a hierarchiában lejjebb álló - rendelkezés egy másik tagállam bíróságai számára tette volna lehetővé a joghatóságot.
A Rendelet szabályait éppen ezért érdemes összesen kilenc pontban felállított sorrend szerint megvizsgálni, és ezáltal egyértelműen megállapítható, hogy az adott jogviszonyra egy tagállami bíróságnak fennáll-e a joghatósága vagy sem. A tanulmány bemutatja ezt a joghatósági mátrixnak nevezett megközelítést, ami az egyik leglogikusabb módja a Rendelet alkalmazásának.
A joghatósági szabályokat az uniós jogforrások, két- vagy többoldalú nemzetközi szerződések, egyezmények és a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Nmjtv.) tartalmazza. Ez a felsorolás egyben sorrendiséget is jelent: az Nmjtv. csak olyan jogviszonyokra alkalmazandó, amelyek nem tartoznak az uniós jog (tárgyi, személyi, időbeli vagy területi) hatálya alá, továbbá olyan nemzetközi egyezmény hatálya alá, amelynek Magyarország a részese. A tagállamok nemzetközi magánjogát egyre inkább az európai jog szabályozza, így a nemzetközi magánjog egyre kevésbé "nemzeti", sokkal inkább uniós alapú.
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságot, valamint a határozatok elismerésének és végrehajtásának szabályait a Rendelet határozza meg. A Rendelet joghatósági szabályait már számos magyar nyelvű kommentár bemutatta,[3] egyes cikkeit, illetve az azokhoz kapcsolódó, az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) által kimunkált joggyakorlatot pedig igen gazdag magyar nyelvű szakirodalom elemezte.[4] Ebben a tanulmányban szeretnék egy újabb megközelítést bemutatni a Rendelet joghatósági szabályainak gyakorlati alkalmazásához. Ezt a megközelítést a nemzetközi kommentárok joghatósági mátrixnak nevezik,[5] amelynek az a lényege, hogy az adott jogviszony tekintetében először a kizárólagos és a speciális joghatósági szabályokat vizsgáljuk meg, és ezt követően haladunk az általános joghatóság felé. Briggs is úgy véli, hogy a Rendelet megértésének kulcsa annak felismerése, hogy a Rendelet különböző joghatósági szabályai rejtett hierarchiát alkotnak. Ha egy adott cikk egy adott tagállam bíróságainak joghatóságot biztosít, gyakran nem fontos, hogy egy másik - a hierarchiában lejjebb álló - rendelkezés egy másik tagállam bíróságai számára tette volna lehetővé a joghatóságot.[6]
A Rendelet szabályait éppen ezért érdemes az alábbiakban bemutatásra kerülő, összesen kilenc pontban felállított sorrend szerint megvizsgálni, és ezáltal egyértelműen megállapítható, hogy az adott jogviszonyra egy tagállami bíróságnak fennáll-e a joghatósága vagy sem. A mátrix minden egyes elemére számos "ha" és "de" vonatkozik, amelyekre egyenként ki fogok térni. Nem célom ugyanakkor az egyes cikkek részletes elemzése, különösen azok széles körű EUB szerinti gyakorlatának bemutatása. Az alábbi pontokon keresztül azt a rendszert és sorrendet fogom ismertetni, ami álláspontom szerint a leglogikusabb módja a Rendelet alkalmazásának.
A Rendelet 24. cikke a felek lakóhelyére tekintet nélkül kizárólagos joghatóságot ír elő az olyan eljárásokra, amelyeknek tárgya: i) ingatlanon fennálló dologi jog és ingatlan bérlete, ii) a társaságok létrehozatalának érvényessége és a tárasági jog egyéb kérdései, iii) közhiteles nyilvántartásba történő bejegyzés érvényessége, iv) a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok lajstromozása vagy érvényessége, és v) a határozatok végrehajtása.
Az EUB joggyakorlata szerint a 24. cikk szerinti okok nem értelmezhetők a céljukhoz képest kiterjesztő módon, amennyiben a feleket az egyébként őket megillető fórum választásának lehetőségétől fosztja meg, és egyes esetekben olyan bíróság előtt kell perelniük, amely egyiküknek sem lakóhely szerinti bírósága.[7]
A kizárólagos joghatóság esetén a külföldi elem léte csak közvetett módon jelenik meg, és a joghatóság szempontjából nincs is jelentősége. Figyelmen kívül hagyható, hogy például az adott ingatlan vagy a cég tulajdonosa külföldi
- 1599/1600 -
állampolgárságú és nem Magyarországon van a lakóhelye vagy székhelye. A kizárólagos joghatósági okok a Rendelet összes joghatósági [általános (4. cikk), különös (7-9. cikk), speciális (10-23. cikk), megállapodáson (25. cikk) és perbe bocsátkozáson alapuló (26. cikk)] szabályának alkalmazását kizárják, azok kivételeként értelmezendők. A bíróságoknak hivatalból kell vizsgálniuk, hogy valamely más tagállam bíróságának nincs-e kizárólagos joghatósága az adott ügyre.
A felek lakóhelyére való tekintet nélkül az olyan eljárásokra, amelyeknek tárgya: i) ingatlanon fennálló dologi jog vagy ii) ingatlan bérlete, illetve haszonbérlete, annak a tagállamnak a bíróságai, ahol az ingatlan található, kizárólagos joghatósággal rendelkeznek. A bíróság kizárólagos joghatóságát, amelynek területén az ingatlan található, alapvetően az a körülmény indokolja, hogy közelsége folytán az ingatlan fekvése szerinti bíróság a legalkalmasabb arra, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a ténybeli helyzetekről, és alkalmazza rendszerint az elhelyezkedés szerinti állam szabályait és szokásait.
Az EUB joggyakorlatában megállapította, hogy e kizárólagos joghatóság olyan keresetekre vonatkozik, amelyek egyrészt valamely ingatlan területének, állagának, tulajdonának, birtokának, vagy az ingatlanon más dologi jog fennállásának megállapítására, másrészt arra irányulnak, hogy biztosítsák e jogok jogosultjait jogcímük alapján megillető előjogok védelmét.[8]
A dologi és a kötelmi jog közötti különbség alapja, hogy az előbbi, amely egy birtokba vehető dolgot terhel, mindenkivel szemben kifejti joghatását, míg a másodikra csak a kötelezettel szemben lehet hivatkozni.[9]
Azok a bíróságok, ahol a társaság, jogi személy vagy társulás székhelye található, kizárólagos joghatósággal rendelkeznek azok létrehozatalának érvényessége, azok érvénytelensége vagy megszűnése, vagy ezek szervei határozatának érvényessége tárgyában döntést hozni. A társaság székhelye szerinti tagállam kizárólagos joghatóságát előíró kivételnek célja a joghatóság összpontosítása, annak elkerülése érdekében, hogy egymásnak ellentmondó határozatok szülessenek a társaság létezését és szervei döntéseinek érvényességét illetően.[10]
A 24. cikk 2. pontja csak azokra a jogvitákra terjed ki, amelyekben valamelyik fél egy társasági szerv határozatának érvényességét vitatja az alkalmazandó társasági jog vagy a társaság szerveinek működésére vonatkozó alapszabályi rendelkezések alapján.[11] Ilyen esetben - a társasági határozatok hatályon kívül helyezési per szabályainak megfelelően - a jogvita nem a határozat tartalmát érinti, hanem a meghozatalára, elfogadására vonatkozó szabályok betartását.
Annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a nyilvántartást vezetik, kizárólagos joghatósággal rendelkeznek az olyan eljárásra, amelynek tárgya közhitelű nyilvántartásba történő bejegyzés érvényessége. Ilyen lehet például a cégnyilvántartásba, vagy az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzést érintő perek. Alapvető jogbiztonsági szempontok indokolják, hogy a közhitelű nyilvántartásokba (amilyen például az ingatlan-nyilvántartás is) történő bejegyzésekről az adott nyilvántartást vezető állam bíróságai (hatóságai) határozzanak, a rájuk irányadó eljárási rend szerint (BH 2014.47.).
Egyértelműen megállapítható a kizárólagos, illetve kizárt joghatóság, ha az eljárás tárgya belföldi, illetve külföldi közhitelű nyilvántartásba történő bejegyzés tűrése vagy bejegyzés törlésének elrendelése (Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.30.563/2011/5.), illetve bejegyzéshez szükséges jognyilatkozat pótlása (BH 2014.47.).[12]
Megjegyzendő, hogy ez csak azokra az eljárásokra vonatkozik, amelyeknek tárgya az ilyen bejegyzés érvényessége: nem vonatkozik annak jogkövetkezményeire, a nyilvántartásba vétel feltételeire, a bejegyzésben együttműködni nem hajlandó féllel szembeni fellépésre stb.[13] A Kúria a cégügyek körében úgy foglalt állást, hogy a jogok, tények és adatok bejegyzése tárgyában, közvetlenül a közhiteles nyilvántartást vezető bíróság eljárásával kapcsolatosan indult eljárásokban áll fenn a kizárólagos joghatóság. Ilyen például a cégbejegyzést, változásbejegyzést elrendelő végzés hatályon kívül helyezése iránti per. A tagváltozás, a tagváltozást eredményező szerződés létrejöttének, érvényességének megítélésére a kizárólagos joghatósági szabály nem irányadó.[14]
Az olyan eljárásra, amelynek tárgya szabadalom, védjegy, formatervezési minta vagy hasonló, letétbe helyezést vagy lajstromozást igénylő jogok lajstromozása vagy érvényessége, annak a tagállamnak a bíróságai kizárólagos joghatósággal rendelkeznek, ahol a letétbe helyezést vagy lajstromozást kérelmezték, vagy az megtörtént, illetve megtörténtnek tekintendő.
Az EUB a GAT-ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontját a céljára és az egyezmény rendszerében elfoglalt helyére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy az általa kimondott kizárólagos joghatósági szabály minden olyan peres eljárásra vonatkozik, amely valamely szabadalom megadásával vagy érvényességével kapcsolatos, akár a keresetlevélben, akár kifogás útján merül fel a kérdés, függetlenül attól, hogy a folyamatban lévő eljárás mely szakaszában terjesztik elő.[15]
Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy az uniós védjegyrendelet speciális joghatósági szabályokat határozhat meg az európai uniós védjeggyel összefüggő jogvitákra.[16]
- 1600/1601 -
A magyar bíróságok megállapítják joghatóságukat külföldön regisztrált domainnév útján megvalósuló védjegybitorlás elbírálására, ha a védjegy Magyarországon oltalom alatt áll és a honlap Magyarországon elérhető.[17]
Kizárólagos joghatósággal rendelkeznek a határozatok végrehajtásával kapcsolatos eljárásokra annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a határozatot végrehajtották vagy ahol azt végre kell hajtani.
E kizárólagos joghatósági ok kulcsszava a "végrehajtás". A Jenard-jelentés szerint a határozatok végrehajtásával kapcsolatos eljárások azok az eljárások, amelyek a határozatok és közokiratok hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében az ingó vagy ingatlan vagyontárgyak esetén kényszer igénybevételével, azok korlátozásából vagy lefoglalásából eredhetnek.
A Rendelet 26. cikke alapján olyan tagállam bíróságának is megállapítható a joghatósága, amely előtt az alperes perbe bocsátkozik. E szabály nem alkalmazható, amennyiben az alperes a bíróság joghatósága hiányának kifogásolása céljából jelent meg a bíróságon, vagy amennyiben a 24. cikk alapján más bíróság kizárólagos joghatósággal rendelkezik.
A 26. cikk tehát egy olyan hallgatólagos joghatósági kikötés alkalmazását teszi lehetővé, amely alapján az a bíróság rendelkezik joghatósággal, amely előtt az alperes - anélkül, hogy kifogásolná a joghatóság hiányát - perbe bocsátkozik.
A kizárt joghatóságot azonban az alperes perbe bocsátkozása sem írhatja felül. A Pp. 240. § (1) bekezdés b) pontja szerint a bíróság az eljárást - annak bármely szakaszában - hivatalból megszünteti, ha magyar bíróság joghatósága egyetlen joghatósági ok alapján sem állapítható meg, ugyanakkor a joghatóság az alperes perbe bocsátkozásával megalapozható, de ba) az alperes írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő vagy bb) az alperes a bíróság joghatóságának hiányát kifogásolja. A beszámítást tartalmazó irat előterjesztése ugyanakkor már perbe bocsátkozásnak minősül.
Az EUB joggyakorlatában kimondta, hogy az európai fizetési meghagyással szembeni olyan ellentmondás, amely nem vitatja a származási tagállam joghatóságát, nem tekinthető perbe bocsátkozásnak.[18] Ennek megfelelően nem minősül perbe bocsátkozásnak, ha a fél a fizetési meghagyással szemben ellentmondással él, de az ellentmondásban még nem tesz joghatósági kifogást (Debreceni Ítélőtábla 4.Gf.30.317/2008/4.).
Természetesen nem perbe bocsátkozás, ha a fél a joghatósági kifogás megtétele és fenntartása mellett tesz az ügy érdemére vonatkozóan akár több nyilatkozatot is. A perbe bocsátkozást minden alperes esetében önállóan kell vizsgálni, a fél más felek érdekében előterjesztett joghatósági kifogása nem releváns (Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf. 22.390/2013/8.).[19]
A Rendelet speciális joghatósági szabályokat tartalmaz az ún. gyengébb fél érdekeinek védelmére: a 3. szakaszban a biztosítási ügyekre, a 4. szakaszban a fogyasztói, az 5. szakaszban pedig az egyedi munkaszerződésekre találhatóak az általánostól eltérő, kedvezőbb rendelkezések.
Mindhárom kategóriára igaz, hogy a kizárólagos joghatóság alá tartozó esetek (24. cikk) megelőzik a speciális szabályokat, azok kivételeként értelmezendők. A biztosítási ügyekben, fogyasztói és munkaszerződések esetén is megalapozhatja a joghatóságot a fél perbe bocsátkozása, azonban ezt megelőzően a bíróság köteles tájékoztatni az alperest a joghatóság kifogásolásához fűződő jogáról, valamint a perbe bocsátkozás, illetve a perbe nem bocsátkozás következményéről. E három szerződéstípus esetén a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása tekintetében csak korlátozott szerződéses szabadság engedhető meg, tehát a joghatósági megállapodások alkalmazhatósága szintén eltérő az általános szabályokhoz képest.
A közös vonások körében fontos kiemelni, hogy a fogyasztói és a munkaszerződésekre vonatkozó joghatósági szabályokat a másik szerződő fél székhelyére tekintet nélkül kell alkalmazni [(14) preambulumbekezdés, 18. cikk (1) bekezdés, 21. cikk (2) bekezdés]. Tehát e védett kategóriákba tartozó felperesek olyan alperessel szemben is indíthatnak a saját lakóhelyük bírósága előtt pert, amelynek harmadik államban (az Európai Unión kívül) van a székhelye. Ez a szabály a biztosítási ügyekben nem alkalmazandó.
A 3. szakasz külön szabályokat tartalmaz arra, amikor a biztosító az alperes, illetve a felperes. Mindkét esetben a biztosított érdekét helyezi előtérbe a Rendelet, azonban a speciális joghatósági szabályok - a fogyasztói és a munkaszerződésekkel ellentétben - csak olyan biztosító esetén alkalmazhatóak, amelynek a székhelye valamely tagállamban található.
Valamely tagállamban székhellyel rendelkező biztosító perelhető annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a székhelye található [11. cikk (1) bekezdés a) pont], vagy más tagállamban a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett által indított perek esetén a felperes lakóhelyének bírósága előtt [11. cikk (1) bekezdés b) pont], végezetül pedig felelősség- vagy ingatlanbiztosítás tekintetében a biztosító perelhető továbbá a káresemény bekövetkezte helyének bírósága előtt is (12. cikk). A károsult abban a tagállamban, ahol lakóhellyel rendelkezik, lakóhelyének bírósága előtt közvetlenül keresetet indíthat a biztosító ellen, amennyiben a biztosító valamely tagállamban székhellyel rendelkezik.[20]
A biztosító a biztosítottat csak annak a tagállamnak a bírósága előtt perelheti, amelynek területén az alperes lakóhelye van (a biztosítottal egy tekintet alá esik a kötvénytulajdonos és a kedvezményezett is).
Külön szabályok vonatkoznak a felelősség- és ingatlanbiztosításra (12-13. cikk), továbbá arra az esetre, ha a
- 1601/1602 -
felek joghatósági kikötést alkalmaztak a szerződésükben (15. cikk).
A biztosítási ügy fogalmát a Rendelet nem határozza meg, azt autonóm módon kell értelmezni. E fogalom magában foglalja a biztosítási szerződésből eredő jogvitákat, vagyis azokat pereket, amelyek a biztosítási összeg kifizetésével, a biztosítási díj teljesítésével, a biztosítási szerződés érvényességével, értelmezésével összefüggésben indultak. Idetartoznak azok a perek is, amiket a biztosítási szerződésben nem részes személyek, így a szerződő félnek nem minősülő biztosított vagy kedvezményezett, továbbá a károsult indított a biztosító ellen.
A biztosítási ügy fogalma alá a magánbiztosítások tartoznak, nem minősíthetők ugyanakkor biztosítási ügynek a társadalombiztosítási igények érvényesítésére irányuló eljárások, továbbá a közjogi jogviszonyon alapuló biztosítási ügyek.[21]
Az EUB joggyakorlatában megállapította, hogy a Rendelet II. fejezetének 3. szakasza biztosítási ügyekben önálló joghatóság-elosztási rendszert létesít, amelynek az a célja, hogy a gyengébb felet az érdekeinek az általános szabályoknál jobban megfelelő joghatósági szabályokkal védelemben részesítse. Ebből következik, hogy az e célra a Rendelet által előírt különleges joghatósági rendelkezések nem vonatkoznak azokra a személyekre, akik esetében a védelem nem indokolt. Ezért nem találta alkalmazandónak a speciális joghatósági szabályokat egy társadalombiztosítási szerv esetén.[22]
A Rendelet 4. szakasza a fogyasztói szerződések esetére határoz meg speciális joghatósági szabályokat. A fogyasztói szerződés fogalmának meghatározása pedig - a 17. cikk (1) bekezdésének megfogalmazásában - a valamely személy, fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződés.
A fogyasztói jelleg, akárcsak a munkavállalókra vonatkozó védelem, az alperes lakóhelyétől függetlenül alkalmazandó, amennyiben az alperes a vállalkozás. Az EUB több ítéletében is hangsúlyozta, ezek a speciális joghatósági szabályok csak a magánjellegű, kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet nem folytató végső fogyasztóra vonatkoznak, és az e rendelkezésekből eredő előnyöket nem lehet olyan személyekre is kiterjeszteni, akik esetében a védelem nem igazolható.[23]
A "fogyasztó" fogalmát megszorítóan kell értelmezni, és - a szerződés céljára és természetére tekintettel - a különleges szerződéssel érintett személy helyzetére, nem pedig az érintett személy szubjektív körülményeire kell hivatkozni, mivel ugyanazt a személyt bizonyos ügyletekkel kapcsolatban fogyasztónak, míg másokkal összefüggésben már gazdasági szereplőnek lehet tekinteni.[24] A tényleges egyenlőtlenséget sohasem kell bizonyítani. A 4. szakaszban található joghatósági szabályok csak akkor alkalmazhatóak, ha a felek között kötött szerződés célja az érintett áru vagy szolgáltatás szakmai vagy kereskedelmi tevékenységtől független felhasználása.
A fogyasztói ügyekkel összefüggő joghatósági szabályok kapcsán a bizonyítási teher általános szabálya érvényesül, vagyis arra a félre hárul a bizonyítás, aki valamely tényt állít.[25] Az EUB a Gruber-ügyben vizsgálta azt a helyzetet, amikor a fogyasztói minőségére hivatkozó fél részben szakmai, részben pedig személyes célokra kötött szerződést. Arra a következtetésre jutott, hogy az a személy, aki részben a kereskedelmi vagy szakmai, részben a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívüli használatra szánt dologra köt szerződést, nem hivatkozhat a különös joghatósági szabályokra, kivéve ha a kereskedelmi vagy szakmai használat annyira mellékes, hogy a kérdéses ügylet egészében elhanyagolható szerepet játszik.[26]
Az EUB joggyakorlatában vizsgálta - többek között - a kezes,[27] az engedményes[28] és a jogvédő szervezet[29] fogyasztói minőségét is.
A 4. szakasz rendelkezéseit kizárólag akkor lehet alkalmazni, ha a felek között ténylegesen létrejött fogyasztói szerződés megfelel a 17. cikk (1) bekezdésében taxatíve meghatározott feltételek valamelyikének: az a) pont a fogyasztó általi részletvételre, a b) pont a fogyasztási kölcsön- vagy hitelszerződésre, a c) pont a más fogyasztói szerződésre vonatkozik.
A 18. cikk (1) bekezdése alapján a fogyasztó választhat, hogy vele szerződő másik féllel szemben annak a tagállamnak a bíróságai előtt indítja meg a pert, ahol ez utóbbi fél székhellyel rendelkezik vagy a saját lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt indít eljárást.
A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag a fogyasztó lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást [18. cikk (2) bekezdés]. A fogyasztónak biztosított védelmet csak a viszontkereset törheti át [18. cikk (3) bekezdés].
A joghatósági megállapodásokat korlátozó rendelkezést tartalmaz a 19. cikk a fogyasztói szerződésekre, amely nem írja felül, csupán kiegészíti a 25. cikk szerinti szabályokat, ezért mindkét cikket figyelembe kell venni a megállapodás alkalmazásánál.
A 4. szakasz szerinti szabályoktól csak olyan megállapodással lehet eltérni, amely i) a jogvita keletkezését követően jött létre, vagy ii) lehetővé teszi a fogyasztó számára az előbb felsoroltaktól eltérő bíróságok előtti perindítást, vagy iii) amennyiben a fogyasztó és a vele szerződő fél lakóhelye, székhelye vagy szokásos tartózkodási helye a szerződés megkötésének időpontjában ugyanabban a tagállamban van. E felek olyan megállapodást köthetnek, amely e tagállam bíróságainak joghatóságát köti ki, feltéve, hogy az nem ellentétes az adott tagállam jogával.
A Rendelet 5. szakasza speciális joghatósági szabályokat tartalmaz az egyedi munkaszerződésekre.
A Rendelet nem határozza meg sem az "egyedi munkaszerződés", sem a "munkavállaló" fogalmát, ezeket a kifejezéseket autonóm módon, a Rendelet rendszerét és célkitűzéseit figyelembe véve kell értelmezni. Ennek kritériumait az EUB esetjoga alakította ki:
- 1602/1603 -
- az egyén és a vállalat közötti tartós kapcsolat, tartós kötelék, amely a munkavállalót bizonyos mértékig a vállalat szervezeti keretébe illeszti (Shenavai-ítélet, C-266/85, ECLI:EU:C:1987:11, 16. pont),
- a szerződés és a tevékenység végzésének helye közötti kapcsolat, amely meghatározza a kötelező szabályok és a kollektív szerződések alkalmazását,
- a munkavállaló "alárendeltségi viszonya" a munkáltatóval szemben (Jenard-Möller-jelentés 41. pont),
- az alárendeltség felügyeletet és utasítást jelent, amit a felek közötti kapcsolatot jellemző összes tényállási elemre és körülményre figyelemmel kell értékelni (Balkaya-ítélet, C-229/14, ECLI:EU:C:2015:455, 37. pont),
- lényeges jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és irányítása alatt díjazás ellenében szolgáltatást nyújt (Lawrie-Blum-ítélet, 66/85, ECLI:EU:C:1986:284, 16. és 17. pont, Danosa-ítélet, C-232/09, EU:C:2010:674, 39. pont, Holterman-ítélet, C-47/14, ECLI:EU:C:2015:574, 41. pont).
A munkaadót elsősorban annak a tagállamnak a bírósága előtt lehet perelni, ahol lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik. Ennek a hiányában is perelhető akkor, ha valamelyik tagállamban fiókteleppel, képviselettel vagy más telephellyel rendelkezik és a jogvita ezeknek a működéséből származik [20. cikk (2) bekezdés].
A munkaadó más tagállamban annak a helynek a bíróságai előtt is perelhető: i) ahol vagy ahonnan a munkavállaló rendszeresen munkát végez (rendszeresen munkát végzett), vagy ennek hiányában, ii) ahol a telephely, amely a munkavállalót foglalkoztatta, található (vagy található volt).
Ha a munkavégzésre két vagy több tagállamban került sor, akkor azt kell vizsgálni, hogy a munkavégzés során kialakult-e egy olyan központi hely, ahol vagy ahonnan a munkavállaló a munkáltatója felé fennálló kötelezettségeinek lényegi részét teljesítette.[30] Amennyiben a munkavégzés során nem alakul ki egy központi munkavégzési hely, azt kell megvizsgálni, hogy a munkavállaló a munkaviszony teljes időtartamát tekintve hol végzett hosszabb ideig munkát, főszabály szerint ugyanis az a szokásos munkavégzési hely, ahol hosszabb ideig dolgozott. Abban az esetben, ha olyan körülmények merülnek fel, amelyek folytán a jogvita ez utóbbi helynél szorosabban kapcsolódik egy másik munkavégzési helyhez, ezt a helyet kell a szokásos munkavégzési helynek tekinteni.[31]
Ha a munkavállaló valamelyik tagállamban lakóhellyel rendelkezik, az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a munkaadó csak a lakóhelyén perelheti.
Kizárólagos joghatóságot eredményez az is, ha a felek egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak a joghatóságát kötik ki.
A 7. szakasz rendelkezései ennek megfelelően kétfajta "joghatóságot kikötő megállapodást" szabályoznak, amelyek egyszerre foglalják magukban: i) a szerződésekben szereplő, jövőbeli jogvitákra vonatkozó, valamint ii) a jogvita felmerülését követően kötött joghatósági megállapodásokat.
A hierarchiában elfoglalt helyük azt jelzi - és a 25. cikk (4) bekezdése megerősíti -, hogy a 24. cikk szerinti kizárólagos joghatósági okok közé tartozó tárgyak esetében a joghatósági megállapodások nem bírnak jelentőséggel. Nem sértheti a védett kategóriákra vonatkozó szabályokat sem (mindegyik esetében külön szabályok találhatóak a joghatósági megállapodásokra).
A Rendelet joghatósági megállapodásra vonatkozó szabályait a felek lakóhelyére tekintet nélkül kell alkalmazni, tehát nem feltétel, hogy a felek lakóhelye vagy székhelye valamely uniós tagállamban legyen. Azonban a jogvita tárgyának - amelyre a megállapodás vonatkozik -, a Rendelet tárgyi hatálya alá kell tartoznia. A 25. cikk alapján érvényesen megkötött joghatósági megállapodást nem hagyhatja figyelmen kívül sem az általa kijelölt bíróság, sem más fórum. Joghatósági kikötést nem lehet kiterjesztően értelmezni, az kizárólag csak az azt rögzítő megállapodásban meghatározott jogviták tekintetében alapozza meg az adott bíróság eljárási kötelezettségét (Kúria Gfv.VII.30.228/2013/4.).
A 25. cikk (1) és (2) bekezdései határozzák meg a joghatósági kikötés formai feltételeit. E formai feltételek szerint a joghatósági kikötés érvényességének központi eleme annak bizonyítása, hogy a felek konszenzusa fennállt-e. Az eljáró bíróság annak vizsgálatára köteles, hogy a joghatósági kikötés ténylegesen a felek közötti egyetértés alapján jött-e létre, aminek egyértelműen és pontosan meg kell nyilvánulnia.[32]
Ahhoz, hogy érvényes legyen, e megállapodást írásban kell kötni, vagy írásbeli megerősítés mellett szóbeli úton, vagy a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában, vagy nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a felek ismernek, vagy amelyet ismerniük kell. A 25. cikk (2) bekezdése értelmében a megállapodás tartós rögzítését biztosító, elektronikus módon történő bármely közlés az írásos formával egyenértékű.
Ez utóbbi szempont vizsgálata körében az EUB kimondta, hogy általános feltételek "klikkeléssel" történő elfogadásának a technikája, amelyet elektronikus úton kötöttek, és amely joghatóságot kikötő megállapodást tartalmaz, tartós rögzítést biztosító, elektronikus módon történő közlésnek minősül. Ennek feltétele, hogy e technika lehetővé tegye a megállapodás szövegének a szerződés megkötése előtt való kinyomtatását és elmentését.[33]
Az EUB szerint az általános szerződési feltételekben (ÁSZF) szereplő joghatóság jogszerű abban az esetben, ha a mindkét fél által aláírt szerződés szövege kifejezetten utal az említett kikötést tartalmazó általános feltételekre.[34] Amennyiben a joghatósági kikötés ÁSZF-nek minősül, azt is bizonyítani kell, hogy az általános szerződési feltételek általában és a joghatósági kikötés különösen a szerződés részévé vált.[35]
Valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kijelölő joghatósági kikötés tartalmi pontosságát illetően az EUB megállapította, hogy elegendő, ha e ki-
- 1603/1604 -
kötés azokat az objektív tényezőket rögzíti, amelyek alapján a felek megállapodásuk értelmében kiválasztják a közöttük felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták ügyében eljáró bíróságot. E tényezőknek kellően pontosnak kell lenniük ahhoz, hogy az eljáró bíróság meg tudja állapítani, hogy rendelkezik-e joghatósággal.[36]
A joghatóságot kikötő megállapodás független a felek között létrejött szerződés érvényességétől. A kizárólagos joghatósági megállapodások érvényességét tehát nem lehet csupán azon az alapon vitatni, hogy a szerződés érvénytelen.
A Rendelet 4. cikke szerint az általános joghatóság az alperes lakóhelyén, illetve székhelyén alapul. A tagállam bírósága minden olyan, a Rendelet tárgyi hatálya alá tartozó ügyben jogosult eljárni, amely tekintetében a Rendelet speciális (10-23. cikk), kizárólagos (24. cikk) és megállapodáson alapuló (25. cikk) joghatósági szabályai eltérően nem rendelkeznek.
A Rendelet "általános" joghatósági szabálya valójában nem is annyira "általános", tekintettel a számos kivételre és a tényleges hierarchiában elfoglalt alacsony helyére. Az alacsony rangja ellenére az "általános" jelleg mégis áthatja az egész Rendeletet, mivel az általános szabály alóli minden kivételt szigorúan kell alkalmazni.[37]
A Rendelet 62. és 63. cikke határozza meg, hogy mi minősül lakóhelynek és székhelynek. Annak megállapítása során, hogy a fél rendelkezik-e lakóhellyel vagy székhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságához fordultak, az eljáró bíróságnak a saját belső jogát kell alkalmaznia.
A Rendelet 7. szakasza a különös joghatóság körében egyes követelések vonatkozásában további joghatósági okokat határoz meg, amelyeket a felperes az általános joghatósághoz képest vagylagosan, választása szerint vehet igénybe. Ezekben az esetekben is közös ugyanakkor az a szabály, hogy az alperesnek valamely tagállamban lakóhellyel kell rendelkeznie. Ez a különös joghatósági szabály csak akkor alkalmazandó, ha megfelelő kapcsolat vagy "szoros kapcsolat" áll fenn a kereseti ok és az eljáró bíróság állama között.
A különös joghatóság körében a 7. cikk szabályozza azokat az eljárásokat, amelynek tárgya valamely szerződéses vagy kártérítési jogviszony, a 8. cikk vonatkozik az összefüggő joghatósági okokra (pertársaság, beavatkozó, viszontkereset, dologi jogi perekben érvényesített szerződéses igények), a 9. cikk pedig a hajó használatából vagy üzemeltetéséből származó felelősséggel kapcsolatos ügyekre.
A 7. cikk 1. és 2. pontja a szerződéssel kapcsolatos ügyekben és a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben ír elő különös joghatóságot. Az első kategóriába tartozó keresetek esetében a 7. cikk 1. pontja lehetővé teszi a felperes számára, hogy a kérelme alapjául szolgáló kötelezettség teljesítésének helye szerinti bírósághoz forduljon, míg a második kategóriába tartozó keresetek esetében a 2. pont előírja, hogy azokat annak a helynek a bírósága előtt lehet megindítani, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet.
"Szerződéssel kapcsolatosnak" kell tekinteni minden olyan kötelezettséget, amely olyan szerződésen alapul, amelynek nemteljesítésére a felperes keresete alátámasztásaként hivatkozott.[38] A kereset 7. cikk 1. pontja szerinti szerződéses igény fogalmába tartozik, ha az alperest a felpereshez kötő szerződés értelmezése elengedhetetlen az utóbbi által az előbbi terhére rótt magatartás jogszerű vagy - éppen ellenkezőleg - jogellenes voltának megállapításához.[39] A szerződés jogellenes megszüntetése miatti kártérítési iránti követelés alapját a szerződésben foglalt kötelezettség megsértése képezi, így az szerződéses igénynek minősül.
A Rendelet 7. cikk 2. pontja különösen szoros kapcsolatot tételez fel a bíróság és a jogvita között. E kapcsolat jogbiztonságot nyújt, és elkerüli azt, hogy az alperes ellen egy olyan tagállam bíróságán indíthassanak eljárást, amelyre észszerűen nem számíthatott. Így például a tagállamok egyikében működő gépjárműgyártónak, amely más tagállamokban forgalomba hozandó járműveken végez tiltott manipulációkat, észszerűen számítania lehet arra, hogy ezen államok bíróságai előtt indulnak ellene keresetek.[40]
Az EUB ítélkezési gyakorlatában a kár bekövetkezésének helye az a hely, ahol valamely esemény hátrányos következményei konkrét formában jelentkeznek.[41] "A hely [...], ahol a káresemény bekövetkezett" fogalma egyaránt utal a kár bekövetkezésének helyére és e kárt okozó esemény bekövetkezésének helyére, ezért a felperes választásától függően az alperes mind az egyik, mind a másik hely bírósága előtt perelhető. A Coty-ügyben a károsult egy másik tagállamban vásárolt hamisított terméket, majd azokat az eljáró bíróság szerinti tagállamban értékesítette tovább, tehát nem egyezett meg a kár bekövetkezésének a helye az eljáró bíróság szerinti tagállammal.[42] A joghatóságnak a felperes lakóhelyével egyező helyben történő megállapítása akkor megalapozott, ha a kárt okozó cselekmény, vagy a kár ténylegesen ott következik be.[43]
A 8. cikk négy esetet tartalmaz, amelyek mindegyike az eljárási célszerűség és az összeegyeztethetetlen ítéletek elkerülésének szükségessége miatt került be a Rendelet különös joghatósági szabályai közé. Mindegyik azonban magában hordozza a visszaélések lehetőségét, ezért az EUB meglehetősen szigorúan értelmezte ezeket az eseteket. Megjegyzendő továbbá, hogy a védett kategóriák hierarchikus elhelyezkedése azt jelenti, hogy a 8. cikk nem alkalmazható a biztosítási, a fogyasztói, és az egyedi munkaszerződéseket érintő ügyekben.[44] Ezen túlme-
- 1604/1605 -
nően a 8. cikk csak olyan alperesekkel szemben alkalmazható, akik rendelkeznek lakóhellyel, székhellyel egy másik tagállamban.
A 8. cikk (1) bekezdése alapján a további alperes az adott bíróság előtt akkor perelhető, ha az ügyben valamely alperes lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróság jár el. Ennek alapja lehet az általános joghatósági szabály (4. cikk), de joghatósági kikötés is.
E különös joghatósági szabály alkalmazásának feltétele, hogy a perben különböző alperesek ellen előterjesztett keresetek között szoros kapcsolat álljon fenn. E feltétel vizsgálata minden esetben az eljáró bíróság feladata: az ügy valamennyi körülménye alapján kell mérlegelni, hogy a benyújtott kérelmek közötti összefüggés folytán azok külön eljárásban történő elbírálása esetén fennáll-e az ellentmondó határozatok meghozatalának veszélye.[45]
Nem akadálya e joghatósági szabály alkalmazásának az a körülmény, ha a több alperes ellen benyújtott kérelmek eltérő jogalapon[46] vagy tagállamonként eltérő nemzeti jogi alapokon nyugszanak.[47]
A viszontkeresettel kapcsolatos különös joghatóság a megfelelő igazságszolgáltatásra való törekvés érdekében teszi lehetővé a felek számára azt, hogy ugyanazon eljárás során és ugyanazon bíróság előtt rendezzék a közös eredetű kölcsönös követeléseiket. Így elkerülhetők a felesleges és többszörös eljárások.[48] Amikor a bíróság egy vagy több, viszontkeresetként előterjesztett követelés alapján jár el, mérlegelnie kell, hogy e követelések milyen mértékben közös eredetűek az eredeti keresettel, vagyis hogy a 8. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartoznak-e.
Ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel vagy székhellyel - és a Rendelet kizárólagos (24. cikk), speciális (10-23. cikk) és megállapodáson alapuló (25. cikk) szabályai sem alkalmazandóak -, akkor a Rendelet nem alkalmazható és ilyen esetben az adott tagállam joga fogja meghatározni a joghatóságot. Az Nmjtv. 97. §-a szerint vagyonjogi perben eljárhat magyar bíróság olyan alperes ellen is, aki belföldön lakóhellyel vagy székhellyel nem rendelkezik, feltéve, hogy az alperesnek belföldön végrehajtás alá vonható vagyona van.
Az alperes belföldön lévő vagyonának tekintendő az alperest megillető követelés is, ha a követelés adósának lakóhelye belföldön található, vagy a követelést belföldön fekvő dolog biztosítja.
A Szegedi Ítélőtábla ebben a körben megállapította, hogy a magyar bíróság eljárhat a külföldi pénzintézet és a külföldi állampolgár adósok közötti kölcsön visszafizetése iránti perben, ha az adósok belföldön végrehajtás alá vonható vagyonnal rendelkeznek, és a joghatóságot a törvény nem zárja ki. A szerződő felek jogviszonyában azonban a külföldi jog az irányadó.[49] Nem akadálya a joghatóság megállapításának az sem, ha a külföldi alperes egyetlen belföldi vagyontárgya egy felszámolás alatt álló társaságban lévő üzletrész. Az üzletrészre végrehajtás is vezethető, továbbá vagyoni értéket képvisel, még abban az esetben is, ha annak értéke a felszámolási eljárás miatt bizonytalan.[50]
A perfüggőség szabálya a tagállamok bíróságain folyó párhuzamos eljárásokra alkalmazandó, függetlenül attól, hogy a joghatóságot a Rendelet alapján állapították-e meg, feltéve azonban, hogy azok tárgya a Rendelet alkalmazási körébe tartozik.
A Rendelet 9. szakaszának célja, hogy elkerülje az azonos jogalapon, azonos felek között, különböző tagállamok bíróságai előtt párhuzamosan folyamatban lévő eljárásokat, és ezzel azt, hogy egymásnak ellentmondó határozatok szülessenek.
A perfüggőség szabályozása a bírósághoz fordulás időrendi sorrendjén, a megelőzés elvén alapul, ami azt jelenti, hogy az a bíróság, amelyhez később fordultak, hivatalból felfüggeszti az eljárását az elsőként felhívott bíróság joghatóságának megállapításáig. Amennyiben az elsőként felhívott bíróság megállapítja joghatóságát, akkor a később felhívott bíróság megállapítja joghatóságának hiányát. A később felhívott bíróságnak nincs hatásköre vizsgálni az elsőként felhívott bíróság joghatóságát, semmilyen pozitív intézkedést nem kell hoznia annak érdekében, hogy elkerülje a perfüggőséget. Az eljárás felfüggesztésére a Pp. 123. § (2) bekezdése szerint, míg a megszüntetésére a 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján kerülhet sor. Mindkét eset a bíróság mérlegelésétől függ.
Perfüggőség akkor jön létre, amennyiben azonos jogalapból származó, azonos felek között folyamatban lévő eljárásokat különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak. Elegendő, ha a keresetek lényegüket tekintve azonos tárgyra vonatkoznak: az igényeknek nem kell teljesen azonosnak lenniük. A jogalap azonosságának feltételét illetően az EUB kimondta, hogy az utóbbi fogalmat úgy kell értelmezni, mint "a kérelem alapjául felhozott tényállást és jogszabályokat". E kritérium alapján az EUB azonos igények fennállását állapította meg olyan esetben, amikor az első kereset egy szerződés teljesítésére, a második kereset ellenben a szerződés érvénytelenségének megállapítására vagy megszüntetésére irányult.[51] A személyi feltétel akkor teljesül, ha a felek azonosak a két párhuzamos eljárásban, függetlenül attól, hogy eljárási helyzetük esetleg különböző.[52]
Amennyiben összefüggő eljárások különböző tagállamok bíróságai előtt vannak folyamatban, a később felhívott bíróság felfüggeszti az eljárást. Az EUB szerint azok a keresetek tekintendők egymással összefüggőnek, amelyek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése végett célszerű azokat együttesen tárgyalni és ezekről együtt határozni.[53]
A perfüggőség fő szabálya alól kivételt jelent, amikor az elsőként felhívott bíróság előtt úgy indítanak keresetet, hogy egy másik tagállam bíróságára a 25. cikk szerinti
- 1605/1606 -
joghatósági megállapodás kizárólagos joghatóságot ruház. Ilyen esetben a megkeresett tagállam bírósága felfüggeszti az eljárást mindaddig, amíg a megállapodás alapján felhívott bíróság meg nem állapítja, hogy nem rendelkezik joghatósággal a megállapodás alapján.
A 30. cikk olyan keresetekre alkalmazandó, amelyek nem felelnek meg a 29. cikk feltételeinek (például a különböző felek közötti keresetekre vonatkoznak), azonban a keresetek olyan mértékben kapcsolódnak egymáshoz, hogy a különálló eljárások összeegyeztethetetlen határozatok meghozatalát kockáztatnák. A 30. cikk sokkal nagyobb mozgásteret biztosít a bíróságnak, mint a 29. cikk: felfüggesztheti az eljárást; megállapíthatja a joghatósága hiányát a másik bíróság javára, vagy egyszerűen lefolytathatja az eljárást.[54]
Valamely tagállam bíróságainál az adott tagállam joga alapján rendelkezésre álló ideiglenes intézkedések - beleértve a biztosítási intézkedéseket is - még akkor is kérelmezhetők, ha az ügy érdemére vonatkozóan más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal.
Természetesen ilyen intézkedés alkalmazására is csak a Rendelet tárgyi hatálya alá tartozó ügyekben kerülhet sor. Az ideiglenes és a biztosítási intézkedések alatt azokat az intézkedéseket kell érteni, amelyek ténybeli vagy jogi helyzet fenntartását szolgálják annak a jognak a megvédése érdekében, amelynek elismerését az érdemben eljáró bíróságtól kérték.[55]
A 35. cikk megalapozhatja az ideiglenes intézkedésről határozó bíró joghatóságát még abban az esetben is, ha az ügy érdemére vonatkozó eljárás már megindult vagy megindítható.[56]
Összegezve a fent írtakat, az alábbi sorrend szerint érdemes a Rendelet cikkeit vizsgálni annak érdekében, hogy az adott jogviszonyra az eljáró bíróság joghatósága megállapítható legyen:
1. kizárólagos joghatóság a lakóhelyre tekintet nélkül (24. cikk),
2. perbe bocsátkozáson alapuló joghatóság (26. cikk),
3. joghatóság biztosítási ügyekben, fogyasztói szerződések esetén és egyedi munkaszerződéseknél (10-23. cikk),
4. megállapodás a joghatóságról (25. cikk),
5. általános joghatóság az alperes lakóhelye szerint (4. cikk),
6. különös joghatóság, ha az alperes lakóhelye egy másik tagállamban található (7-9. cikk),
7. fennmaradó (kiegészítő) joghatóság, ha az alperesnek nincs lakóhelye egy tagállamban sem (6. cikk),
8. joghatóság hiánya: perfüggőség és összefüggő eljárások (27-30. cikk),
9. ideiglenes vagy biztosítási intézkedések alkalmazása (35. cikk).
Ezt a felsorolást lehet egyszerű ellenőrző listaként (checklistként) is kezelni annak megállapítására, hogy a magyar bíróságok vagy adott esetben egy másik tagállam bíróságai rendelkeznek-e joghatósággal egy perbeli jogviszony alperese felett.
A célom az volt, hogy röviden ismertessem, hogy a Rendelet joghatósági szabályai hogyan szerveződnek és illeszkednek egymáshoz, és hogy megmutassam mely rendelkezések melyekkel szemben élveznek elsőbbséget. A kevésbé alapos megközelítés veszélye (például arra a következtetésre jutni, hogy mivel az alperes lakóhelye Magyarországon van, perelhető a magyar bíróság előtt) az, hogy egy másik, később megjelenő rendelkezés a Rendelet szövegében a belső hierarchiájában magasabb pozíciót foglal el és felülírhatja ezt a következtetést.
[1] Bóka János, A Kúria és az ítélőtáblák joggyakorlata a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelettel kapcsolatban, Kúriai Döntések, 2015/6, 654-659.
[2] Bóka János, A Kúria és az ítélőtáblák joggyakorlata a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelettel (Nmjtvr.) kapcsolatban, Kúriai Döntések, 2015/8, 882-888.
[3] Adrian Briggs, The Conflict of Laws, Oxford University Press, 2013.
[4] Geert van Calster, European Private International Law, Second Edition, Hart Publishing, Oxford and Portland, Oregon, 2016.
[5] Gothárdi Enikő, Összefüggő joghatósági okok, In: Joghatóság az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben (szerk.: Simon Károly László - Sirhán Bálint) Országos Bírósági Hivatal, Budapest, 2016, 125-126.
[6] Jenard-jelentés: Report by Mr P. Jenard on the Convention of 27 September 1968 on jurisdiction and the enforcement of judgments in civil and commercial matters https://op.europa.eu/hu/publication-detail/-/publication/e69d7939-d016-4346-9651-963a63f53381/language-en (letöltés ideje: 2021. április 9.).
[7] Molnár Tibor Tamás, Joghatóság biztosítási ügyekben, In: Joghatóság az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben (szerk.: Simon Károly László - Sirhán Bálint) Országos Bírósági Hivatal, Budapest, 2016, 136-137.
[8] Muzsalyi Róbert, A joghatósági szabályok rendszere és forrásai, In: Polgári eljárásjog - Kommentár a gyakorlat számára (szerk.: Petrik Ferenc), HVG-ORAC, Budapest, 2021, 66/1-66/24.
[9] Osztovits András, Joghatóság a Brüsszel-I-a rendelet alapján, In: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja III/III. (szerk.: Varga István), HVG-ORAC, Budapest, 2018, 2391-2455.
[10] Joghatóság az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben (szerk.: Simon Károly László - Sirhán Bálint), Országos Bírósági Hivatal, Budapest, 2016.
[11] Simon Károly László, A perfüggőség az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben, Kúriai Döntések, 2016/9, 1103-1110.
- 1606/1607 -
[12] Simon Károly László, Perfüggőség és összefüggő eljárások, In: Joghatóság az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben (szerk.: Simon Károly László - Sirhán Bálint), Országos Bírósági Hivatal, Budapest, 2016, 218-241.
[13] Nemzetközi magánjogi rendeletek az Európai Unió Bírósága gyakorlatában (szerk.: Vékás Lajos - Osztovits András - Nemessányi Zoltán), HVG-ORAC, Budapest, 2021.
[14] BDT 2005.1154.
[15] BDT 2006.1406.
[16] Fővárosi Ítélőtábla 8.Pkf.26.059/2005/6., 8.Pkf.26.076/2005/7., 8.Pkf.26.077/2005/7., 8.Pkf.26.078/2005/12., 8.Pkf.26.079/2005/5., 14.Gpkf.43.812/2018/2.
[17] Kúria Gfv.X.30.379/2011/19.
[18] Aannemingsbedrijf Aertssen-ítélet, C-523/14, EU:C:2015:722.
[19] Berliner Verkehrsbetriebe (BVG)-ítélet, C-144/10, ECLI:EU:C:2011:300.
[20] Booking.com BV-ítélet, C-59/19, ECLI:EU:C:2020:950.
[21] Brigitte és Marcus Klein-ítélet, C-73/04, ECLI:EU:C:2005:607.
[22] Castelletti-ítélet, C-159/97, EU:C:1999:142.
[23] CDC-ítélet, C-352/13, EU:C:2015:335.
[24] Česká spořitelna a.s.-ítélet, C-419/11, ECLI:EU:C:2013:165.
[25] Coreck-ítélet, C-387/98, EU:C:2000:606.
[26] Coty Germany GmbH-ítélet, C-360/12, ECLI:EU:C:2014:1318.
[27] Eva-Maria Painer-ítélet, C-145/10, ECLI:EU:C:2011:798.
[28] FBTO Schadeverzekeringen NV-ítélet, C-463/06, ECLI:EU:C:2007:792.
[29] FlyLAL-Lithuanian Airlines AS-ítélet, C-302/13, ECLI:EU:C:2014:2319.
[30] Francesco Benincasa-ítélet, C-269/95, ECLI:EU:C:1997:337.
[31] Freeport plc-ítélet, C-98/06, ECLI:EU:C:2007:595.
[32] GAT-ítélet, C-4/03, ECLI:EU:C:2006:457.
[33] Glaxosmithkline-ítélet, C-462/06, ECLI:EU:C:2008:299.
[34] Goldbet Sportwetten GmbH-ítélet, C-144/12, ECLI:EU:C:2013:393.
[35] Gruber-ítélet, C-464/01, ECLI:EU:C:2005:32.
[36] Gubisch-ítélet, C-144/86, EU:C:1987:528.
[37] Hassett és Doherty-ítélet, C-372/07, EU:C:2008:534.
[38] Henkel-ítélet, C-167/00, ECLI:EU:C:2002:555.
[39] Jaouad El Majdoub-ítélet, C-322/14, ECLI:EU:C:2015:334.
[40] Kareda-ítélet, C-249/16, EU:C:2017:472.
[41] Komu-ítélet, C-605/14, ECLI:EU:C:2015:833.
[42] Kostanjevec-ítélet, C-185/15, EU:C:2016:763.
[43] Mulox IBC-ítélet, C-125/92, ECLI:EU:C:1993:306.
[44] Nothartová-ítélet, C-306/17, ECLI:EU:C:2018:360.
[45] Porta-Leasing-ítélet, C-784/79, EU:C:1980:123.
[46] Profit Investment SIM-ítélet, C-366/13, EU:C:2016:282.
[47] Reichert és Kockler-ítélet, C-261/90, EU:C:1992:149.
[48] Roche Nederland-ítélet, C-539/03, ECLI:EU:C:2006:458.
[49] Schneider-ítélet, C-386/12, ECLI:EU:C:2013:633.
[50] Shearson Lehmann Hutton Inc.-ítélet, C-89/91, ECLI:EU:C:1993:15.
[51] Supreme Site Services-ítélet, C-186/19, ECLI:EU:C:2020:638.
[52] Van Uden-ítélet, C-391/95, EU:C:1998:543.
[53] Volkswagen AG-ítélet, C-343/19, ECLI:EU:C:2020:534.
[54] Vorarlberger Gebietskrankenkasse-ítélet, C-347/08, ECLI:EU:C:2009:561.
[55] Weber-ítélet, C-37/00, ECLI:EU:C:2002:122.
[56] Zuid-Chemie-ítélet, C-189/08, EU:C:2009:475. ■
JEGYZETEK
* A szerző PhD, egyetemi adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Eljárásjogi Tanszék; bírósági titkár, Kúria. Az írás a szerző véleményét tartalmazza és nem értelmezhető az őt foglalkoztató intézmény állásfoglalásaként.
[1] Lásd részletesebben: Muzsalyi Róbert, A joghatósági szabályok rendszere és forrásai, In: Polgári eljárásjog - Kommentár a gyakorlat számára (szerk.: Petrik Ferenc), HVG-ORAC, Budapest, 2021, 66/1-66/24. E tanulmány a kommentár vonatkozó fejezetének részben átdolgozott, szerkesztett változata, a Kiadó engedélyével.
[2] Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról OJ L 351, 20.12.2012, p. 1-32.
[3] Lásd például: Osztovits András, Joghatóság a Brüsszel-I-a rendelet alapján, In: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja III/III. (szerk.: Varga István), HVG-ORAC, Budapest, 2018, 2391-2455., Joghatóság az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben (szerk.: Simon Károly László - Sirhán Bálint), Országos Bírósági Hivatal, Budapest, 2016.
[4] Lásd például: Nemzetközi magánjogi rendeletek az Európai Unió Bírósága gyakorlatában (szerk.: Vékás Lajos - Osztovits András - Nemessányi Zoltán), HVG-ORAC, Budapest, 2021.
[5] Geert van Calster, European Private International Law, Hart Publishing, Oxford and Portland, Oregon, 2016, 71-72., Adrian Briggs, The Conflict of Laws, Oxford University Press, 2013, 66.
[6] Briggs i. m. 35.
[7] Brigitte és Marcus Klein-ítélet, C-73/04, ECLI:EU:C:2005:607, 15. pont.
[8] Weber-ítélet, C-438/12, ECLI:EU:C:2014:212, 42. pont. Schneider-ítélet, C-386/12, ECLI:EU:C:2013:633, 21. pont.
[9] Weber-ítélet, 43. pont, Komu-ítélet, C-605/14, ECLI:EU:C:2015:833, 27. pont.
[10] Jenard-jelentés: Report by Mr P. Jenard on the Convention of 27 September 1968 on jurisdiction and the enforcement of judgments in civil and commercial matters https://op.europa.eu/hu/publication-detail/-/publication/e69d7939-d016-4346-9651-963a63f53381/language-en (letöltés ideje: 2021. április 9.).
[11] FlyLAL-Lithuanian Airlines AS-ítélet, C-302/13, ECLI:EU:C:2014:2319, 40. pont, Hassett és Doherty-ítélet, C-372/07, EU:C:2008:534, 26. pont. Berliner Verkehrsbetriebe (BVG)-ítélet, C-144/10, ECLI:EU:C:2011:300, 42.
[12] Bóka János, A Kúria és az ítélőtáblák joggyakorlata a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelettel kapcsolatban, Kúriai Döntések, 2015/6, 654-659. (a továbbiakban: Bóka [2015a]).
[13] Calster i. m. 82.
[14] Kúria Gfv.X.30.379/2011/19.
[15] GAT-ítélet, C-4/03, ECLI:EU:C:2006:457, 31. pont.
[16] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1001 rendelete (2017. június 14.) az európai uniós védjegyről, OJ L 154, 16.6.2017, p. 1-99, 122-126. cikk.
[17] Fővárosi Ítélőtábla 8.Pkf.26.059/2005/6, 8.Pkf.26.076/2005/7, 8.Pkf.26.077/2005/7, 8.Pkf.26.078/2005/12, 8.Pkf.26.079/2005/5. Idézi: Bóka János, A Kúria és az ítélőtáblák joggyakorlata a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelettel (Nmjtvr.) kapcsolatban, Kúriai Döntések, 2015/8, 882-888. (a továbbiakban: Bóka [2015b]).
[18] Goldbet Sportwetten GmbH-ítélet, C-144/12, ECLI:EU:C:2013:393, 43. pont.
[19] Bóka [2015a] i. m. 655.
[20] FBTO Schadeverzekeringen NV-ítélet, C-463/06, ECLI:EU:C:2007:792, 31. pont.
[21] Molnár Tibor Tamás, Joghatóság biztosítási ügyekben, In: Joghatóság az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben (szerk.: Simon Károly László - Sirhán Bálint) Országos Bírósági Hivatal, Budapest, 2016, 136-137.
[22] Vorarlberger Gebietskrankenkasse-ítélet, C-347/08, ECLI:EU:C:2009:561, 40-42. pont.
[23] Shearson Lehmann Hutton Inc.-ítélet, C-89/91, ECLI:EU:C:1993:15, 19-22. pont, Francesco Benincasa-ítélet, C-269/95, ECLI:EU:C:1997:337, 15. pont.
[24] Francesco Benincasa-ítélet, 16-18. pont.
[25] Gruber-ítélet, C-464/01, ECLI:EU:C:2005:32, 46. pont.
[26] Uo. 54. pont.
[27] Česká spořitelna a.s.-ítélet, C-419/11, ECLI:EU:C:2013:165.
[28] Shearson Lehmann Hutton Inc.-ítélet, C-89/91, ECLI:EU:C:1993:15.
[29] Henkel-ítélet, C-167/00, ECLI:EU:C:2002:555.
[30] Mulox IBC-ítélet, C-125/92, ECLI:EU:C:1993:306.
[31] Weber-ítélet, C-37/00, ECLI:EU:C:2002:122.
[32] Porta-Leasing-ítélet, C-784/79, EU:C:1980:123, 5. pont.
[33] Jaouad El Majdoub-ítélet, C-322/14, ECLI:EU:C:2015:334, 38-40. pont.
[34] Castelletti-ítélet, C-159/97, EU:C:1999:142, 13. pont, Profit Investment SIM-ítélet, C-366/13, EU:C:2016:282, 26. pont.
[35] Bóka [2015a] i. m. 656.
[36] Coreck-ítélet, C-387/98, EU:C:2000:606, 15. pont.
[37] Calster i. m. 135.
[38] Kareda-ítélet, C-249/16, EU:C:2017:472, 30. pont.
[39] Booking.com BV-ítélet, C-59/19, ECLI:EU:C:2020:950, 32. pont.
[40] Volkswagen AG-ítélet, C-343/19, ECLI:EU:C:2020:534, 36. pont.
[41] Zuid-Chemie ítélet, C-189/08, EU:C:2009:475, 27. pont; CDC-ítélet, C-352/13, EU:C:2015:335, 52. pont.
[42] Coty Germany GmbH-ítélet, C-360/12, ECLI:EU:C:2014:1318.
[43] Fővárosi Ítélőtábla 14.Gpkf.43.812/2018/2.
[44] Glaxosmithkline-ítélet, C-462/06, ECLI:EU:C:2008:299.
[45] Gothárdi Enikő, Összefüggő joghatósági okok, In: Joghatóság az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben (szerk.: Simon Károly László - Sirhán Bálint) Országos Bírósági Hivatal, Budapest, 2016, 125-126.
[46] Freeport plc-ítélet, C-98/06, ECLI:EU:C:2007:595.
[47] Eva-Maria Painer-ítélet, C-145/10, ECLI:EU:C:2011:798, 84. pont.
[48] Kostanjevec-ítélet, C-185/15, EU:C:2016:763, 37. pont, lásd még a magyar Pp. szabályi vonatkozásában: Nothartová ítélet, C-306/17, ECLI:EU:C:2018:360.
[49] BDT 2006.1406.
[50] BDT 2005.1154.
[51] Gubisch-ítélet, C-144/86, EU:C:1987:528, 16-17. pont.
[52] Aannemingsbedrijf Aertssen-ítélet, C-523/14, EU:C:2015:722, 41. pont.
[53] Roche Nederland-ítélet, C-539/03, ECLI:EU:C:2006:458, 22. pont.
[54] A kérdésről lásd részletesebben: Simon Károly László, Perfüggőség és összefüggő eljárások, In: Joghatóság az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben (szerk.: Simon Károly László - Sirhán Bálint), Országos Bírósági Hivatal, Budapest, 2016, 218-241., Simon Károly László, A perfüggőség az átdolgozott Brüsszel I. rendeletben, Kúriai Döntések 2016/9, 1103-1110., Calster i. m. 172-185.
[55] Reichert és Kockler-ítélet, C-261/90, EU:C:1992:149, 34. pont.
[56] Van Uden-ítélet, C-391/95, EU:C:1998:543, 33. és 34. pont, Supreme Site Services-ítélet, C-186/19, ECLI:EU:C:2020:638, 53. pont.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD, egyetemi adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Eljárásjogi Tanszék; bírósági titkár, Kúria.
Visszaugrás
