Az Európai Unió Tanácsa 2012 decemberében hagyta jóvá a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendeletet (Brüsszel Ia. rendelet/R.), mely a korábbi Brüsszel I. rendelet helyébe lép.[1] Az átdolgozást és több kérdésben koncepcionális változtatást javasló Heidelbergi jelentés közzétételét követő többéves szakmai és társadalmi vita, valamint előkészítő munka után megszületett Brüsszel Ia. rendelet - a kisebb "szépészeti beavatkozásokon" túl - csak néhány területen vezetett be jelentősnek mondható újítást, módosítást.[2]
Az egyik ilyen - részben - megreformált terület a Brüsszel Ia. rendelet perfüggőséget és az összefüggő eljárásokat szabályozó 9. szakasza. Egyesek szerint rendszertani szempontból ez a szakasz "idegen test" a Brüsszel Ia. rendelet "Joghatóság" címet viselő II. fejezetében, hiszen nem joghatósági kérdéseket rendez, és a szabályozás célja is eltérő a joghatósági rendelkezésekhez képest.[3] Ennek ellenére kétségtelen, hogy a perfüggőség a legszorosabb szálakkal mégis a joghatósághoz kapcsolódik.[4]
A Brüsszeli Egyezménynek a perfüggőségre vonatkozó szabályai a "gondos igazságszolgáltatás" érdekében kezdettől fogva a párhuzamos eljárások és az egymással összeegyeztethetetlen határozatok hozatalának elkerülését célozzák.[5] Ugyanez a cél lebegett a Brüsszel I. és a Brüsszel Ia. rendelet perfüggőségi és összefüggő eljárásokra vonatkozó szabályainak megalkotói előtt is.[6] Ezek a rendelkezések tehát igyekeznek kizárni az olyan helyzeteket, amikor egy külföldi határozat azért nem ismerhető el, mert az összeegyeztethetetlen a megkeresett államban az azonos felekre vonatkozóan hozott határozattal [R. 45. cikk (1) bekezdés c) pont] . A Brüsszeli Egyezmény a perfüggőség tekintetében a megelőzés elvére helyezkedett, vagyis a később megkeresett bíróság hivatalból köteles felfüggeszteni az eljárást az elsőként megkeresett bíróság joghatósága megállapításáig.
A Brüsszeli Egyezmény vonatkozó rendelkezésein (21-23. cikk) a Brüsszel I. rendelet (27-30. cikk) elvi változtatást nem hajtott végre, és fenntartotta a megelőzés elvét, azonban fontos újításnak számított, hogy a Brüsszel I. rendelet már meghatározta az eljárás megindításának időpontját (30. cikk). A Brüsszel I. rendeletet komplexen felülvizsgáló Heidelbergi jelentés azonban már több kritikai észrevételt és megoldási javaslatot fogalmazott meg a Brüsszel I. rendelet perfüggőségi rendelkezéseivel kapcsolatban. A Heidelbergi jelentés a legsúlyosabb anomáliát az olasz torpedóban látta; emellett a párhuzamos eljárások miatti felfüggesztés időtartamának maximálását, valamint egy kölcsönös tájékoztatási mechanizmus beépítését is javasolta.[7] A jelentésben megfogalmazott problémákat később a Zöld könyv is alátámasztotta.[8]
Kétségtelen, hogy a lispendenskörében a legsarkalatosabb problémakör a joghatósággal nyilvánvalóan nem rendelkező tagállami bíróság előtt eljárást indító felek rosszhiszemű, halogató taktikájának kivédése volt. Ez a probléma a joghatósági megállapodás alapján kizárólagos joghatósággal rendelkező bíróság eljárásának kijátszásában ('olasz torpedó') csúcsosodott ki, amelynek megoldására a Brüsszel Ia. rendelet kivételszabályt [R. 31. cikk (2) és (3) bekezdés] fogalmazott meg, felülírva az Európai Bíróság által a Gasser-ítéletben lefektetett elvet.[9] Figyelmet érdemel ugyanakkor az átdolgozott Brüsszel I. rendelet másik innovációja, a harmadik állam bírósága előtti eljárással való perfüggőségre (R. 33. cikk) és összefüggésre (R. 34. cikk) irányadó rendelkezések megállapítása.[10]
Az R. 29. cikke (Brüsszel I. rendelet 27. cikk) a perfüggőség általános szabályát fekteti le. Az R. 29. cikke az azonos jogalapon, azonos felek között különböző tagállamok bíróságai előtt egy időben folyamatban lévő eljárások egymáshoz való viszonyát szabályozza.[11]
A Brüsszel Ia. rendelet főszabálya - a Brüsszel I. rendelethez hasonlóan - a megelőzés elve (priori temporis):a később felhívott bíróság függeszti fel hivatalból az előtte folyamatban lévő eljárást az elsőként felhívott bíróság joghatóságának megállapításáig [R. 29. cikk (1) bekezdés] , és az elsőként felhívott bíróság joghatóságának megállapítása esetén a később felhívott bíróság ennek javára megállapítja saját joghatóságának hiányát [R. 29. cikk (3) be-
- 1103/1104 -
kezdés] . A döntéshozatalt a kölcsönös tájékoztatási kötelezettség könnyíti meg [R. 29. cikk (2) bekezdés] .
A perfüggőség főszabálya alól kivételt képez az az esetkör, amikor az elsőként felhívott bíróság előtt úgy indítanak keresetet, hogy egy másik tagállam bíróságára az R. 25. cikke szerinti joghatósági megállapodás kizárólagos joghatóságot ruház. Ilyen esetben a megkeresett tagállam bírósága felfüggeszti az eljárást mindaddig, amíg a megállapodás alapján felhívott bíróság meg nem állapítja, hogy nem rendelkezik joghatósággal a megállapodás alapján. Az R. 31. cikk (2) bekezdésében írt speciális rendelkezésre az R. 29. cikk (1) bekezdésének első fordulata utal, amely - a tájékoztatási kötelezettség [R. 29. cikk (2) bekezdés] mellett - a másik lényeges újítás a Brüsszel I. rendelet 27. cikkében szereplő parallel rendelkezéshez képest.
Az R. 31. cikk (2) bekezdésében megfogalmazott kivételszabálytól élesen el kell különíteni azt a speciális perfüggőségi helyzetet, amikor nem a felek joghatósági megállapodása, hanem maga a Brüsszel Ia. rendelet kizárólagos joghatóságra vonatkozó valamely rendelkezése (R. 24. cikk) utalja az adott ügytípust valamely meghatározott tagállam bírósága elé. Ilyenkor ugyan az R. 29. cikkében megfogalmazott főszabály, azaz a megelőzés elve érvényesül, de a gyakorlat tompított annak automatikusságán.
A perfüggőség fennállásának feltételei a rendelkezés azonos megfogalmazására és célkitűzésére, valamint a több évtizedes töretlen bírósági gyakorlatra figyelemmel a Brüsszel Ia. rendelet keretei között változatlanok. A Bíróság a GubischMaschinenfabrik ítéletben fektette le azt az elvet, hogy perfüggőség akkor áll fenn, ha a különböző tagállamok bíróságai előtt folyamatban lévő két jogvita felei azonosak, valamint ha a kérelmek jogalapja és tárgya azonos, az említett rendelkezés pedig semmiféle további feltételt nem támaszt.[12] A perfüggőség olyan helyzetekben áll elő, amelyekben a jövőbeli határozatokat nem lehetne egyszerre végrehajtani, mert azok joghatásai kölcsönösen kizárják egymást.
Az uniós jogalkotó a párhuzamos eljárások lehetőségének minimumra csökkentése érdekében kívánt a perfüggőség eseteinek megoldása céljából egyértelmű és hatékony mechanizmust létrehozni. Ebből következik, hogy e célkitűzések elérése érdekében az R. 29. cikkét tágan kell értelmezni.[13] A perfüggőségi helyzet meghatározása szempontjából a rendelkezésben használt fogalmakat autonóm módon kell értelmezni.[14]
A felek azonosságát a két eljárásban betöltött szerepüktől függetlenül kell értelmezni, vagyis a perfüggőség fennállhat akkor is, ha az első eljárás felperese a másik eljárásban alperesi pozícióban vesz részt.[15] Az eljárásban betöltött szerep tehát a két párhuzamos eljárás között megfordulhat, ennek a perfüggőségre nézve érdemi kihatása azonban nincs.
Perfüggőség áll fenn az érintett személyek közötti nem teljes, hanem csupán részleges azonosság esetén, feltéve, hogy az első eljárásnak legalább az egyik felperese és legalább az egyik alperese szerepel a második eljárás felperesei vagy alperesei között vagy megfordítva.[16] E feltétel kifejezetten kiterjesztő felfogását alkalmazva a Bíróság a Drouotassurances ügyben hozott ítéletben azt is kimondta, hogy a perfüggőséggel kapcsolatos rendelkezések alkalmazása még a két eljárásban részes felek formális azonosságának hiánya esetén is szükséges lehet, ha az érintett személyek érdekei annyira azonosak és szétválaszthatatlanok, hogy őket egy és ugyanazon félnek kell tekinteni, mivel "az egyikkel szemben hozott ítélet a másikkal szemben is jogerős lenne."[17]
A Weber-ügyben felmerült ennek a kérdéskörnek egy olyan aspektusa is, hogy lehet-e szó félazonosságról olyan helyzetben, amikor az egyik jogvitában mindkét érintett fél alperesként vesz részt (mivel mindkét fél ellen egy harmadik személy indított eljárást), míg a másik jogvitában az egyik fél felperesi, a másik fél alperesi pozícióban szerepel. A Bíróság erre a kérdésre nem adott választ, viszont Jääskinenfőtanácsnok - jogi kötőerővel nem rendelkező - indítványában úgy foglalt állást, hogy a felek azonossága azt követeli meg, hogy a párhuzamosan folyamatban levő eljárásokban egymással szemben álló felekről legyen szó; ez a követelmény a polgári eljárásjog klasszikus megközelítését tükrözi, amely bináris eljárási viszonyon alapul, azaz egy felperest és egy alperest feltételez, akik kérelmeiket egymással szemben terjesztik elő.[18]
A Bíróság pontosította, hogy a "jogalap" fogalma magában foglalja a kérelem alapjául felhozott tényállást és jogszabályokat.[19] Ez a magyar eljárásjogi felfogás szerint a kereset alapjául szolgáló tényekkel [Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont] és a jogcímmel azonosítható.[20] A tényállás és a jogalapot képező jogszabályok megállapítása mindig az alapeljárásokat tárgyaló bíróságok feladata.
Annak megállapítása érdekében, hogy két kérelem tárgya megegyezik, kizárólag az egyes jogviták felpereseinek kereseti kérelmeit kell figyelembe venni, az alperes által esetlegesen védekezésül felhozott jogalapot nem.[21]
- 1104/1105 -
A Brüsszel I. rendelet különböző nyelvi változatai a perfüggőség fennállásának alapfeltételét, nevezetesen az igény azonosságát jelentős mértékben eltérően fogalmazták meg. A magyar nyelvváltozat "azonos jogalapról" rendelkezik, és ennek felel meg a magyar fordítás alapjául szolgáló angol szövegváltozat is ('same cause of action'); a fordulat francia fordítása a "tárgy és a jogalap" ('le même objet et la même cause'), a német az "igény" ('desselben Anspruchs') azonosságát kívánja meg.[22] Hasonlóan lényeges eltérések tapasztalhatók más nyelvi változatokban is. A Brüsszel I. rendelet átdolgozása során az európai jogalkotónak megvolt a lehetősége arra, hogy a szövegváltozatokat e tekintetben összehangolja, azonban erre nem került sor, így a Brüsszel Ia. rendeletben ezek a fordítási eltérések továbbra megvannak.
E lényeges nyelvi és tartalmi különbségekre tekintettel a Bíróság gyakorlata egységesítette e követelmény tartalmát. A Bíróság pontosította, hogy az eljárás "tárgya" a kérelem céljával azonosítható.[23] A Bíróság kimondta azt is, hogy a "tárgy" fogalmát nem lehet a rendelkezésre álló kérelmek formális azonosságára korlátozni, hanem a párhuzamos eljárások magjának, központi elemének ('Kernpunkt der zwei Streitigkeiten'; 'the heart of the two actions'; 'le centre des deux litiges') azonossága bír jogi jelentőséggel; ebből a gondolatból szökött szárba a "Kernpunkttheorie" a német és osztrák jogirodalomban.[24] A magyar eljárásjogi gondolkodás szempontjából a kereset célja az "érvényesíteni kívánt jognak" feleltethető meg [Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont] .[25]
A Bíróság a GubischMaschinenfabrik ügyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adásvételi szerződés végrehajtására irányuló kérelemnek és az e szerződés felbontására irányuló keresetnek megegyezett a tárgya, hiszen az említett szerződés kötelező ereje állt a jogvita középpontjában: az egyik a szerződés eredményessé tételére irányult, a másik pedig arra, hogy a szerződés eredményességét megszüntesse.[26]
Ezt az ítélkezési gyakorlatot a Bíróság a felelősség terén kiterjesztően alkalmazta, amikor a Tatry-ügyben úgy határozott, hogy azonos a tárgya az annak megállapítására irányuló kérelemnek, amely szerint az alperesek által felhozott állítólagos károkért a kérelmező nem felelős, és ezzel szemben ez utóbbiak arra irányuló keresete, hogy az első eljárásban kérelmezőként fellépő személyt a károkozásért felelősnek mondják ki, és kötelezzék a károk megtérítésére.[27]
E logikai gondolatmenetet követve a MærskOlie & Gasügyben a jogalap és az eljárás tárgya azonosságának hiánya miatt nem állt fenn perfüggőség a hajótulajdonos által valamely szerződő állam bíróságához benyújtott, a felelősséget korlátozó fedezeti alap létrehozására irányuló és a károk lehetséges károsultját megjelölő kérelem, illetve az e károsult által a hajó tulajdonosa ellen valamely másik szerződő állam bíróságához benyújtott kártérítés iránti kereset között. Egyrészt az ügyben a kártérítés iránti kereset valójában a szerződésen kívüli károkért való felelősség szabályain nyugodott, míg a felelősséget korlátozó fedezeti alap létrehozására irányuló kérelem a tengeri hajó tulajdonosai felelősségének korlátozásáról szóló, 1957. október 10-i nemzetközi egyezményen és az azt végrehajtó holland jogszabályokon alapult. Másrészt a kérdéses kérelmeknek nyilvánvalóan nem volt ugyanaz a tárgya sem: míg a kártérítés iránti kereset arra irányult, hogy megállapítsák az alperes felelősségét, a felelősség korlátozására irányuló kérelem célja az, hogy - a felelősség megállapítása esetén - a fenti 1957. évi egyezmény értelmében kiszámított összegre korlátozzák a felelősséget.[28]
Az AannemingsbedrijfAertssenítélet szerint amennyiben egy személy polgári jogi igénnyel lépett fel egy vizsgálóbíró előtt, párhuzamos eljárásokat eredményezne és összeegyeztethetetlen határozatok kockázatát vonná maga után az, ha ugyanazon polgári jogi kereset - azaz az ugyanazon feleket érintő, ugyanazon jogalappal és ugyanabban a tárgyban benyújtott valamely kérelem - kapcsán valamely más tagállam bármely más bíróságához fordulnának.[29]
A R. 29. cikk (1) bekezdése továbbra is a megelőzés elvét (priori temporis)fekteti le főszabályként: a később felhívott bíróság köteles hivatalból felfüggeszteni az eljárást az elsőként felhívott bíróság joghatóságának megállapításáig. Amennyiben pedig az elsőként felhívott bíróság a joghatóságát megállapítja, a később felhívott bíróság e bíróság javára köteles megállapítani saját joghatóságának hiányát [R. 29. cikk (3) bekezdés] .
Az időbeli elsőbbség szabálya garanciát nyújt a kiszámíthatóságra, ugyanakkor a feleket gyors perindításra, "bíróságra rohanásra" sarkallja.[30] A rosszhiszemű forum shopping ('forum shopping malus')tompítására a Bizottság a Heidelbergi jelentés nyomán eredetileg azt javasolta, hogy az elsőként megkeresett bíróság hat hónapos határidővel rendelkezzen a joghatóságának megállapítására.[31] Ezt a javaslatot a jogalkotó sajnos nem akceptálta, annak ellenére, hogy az elsőként felhívott bíróság eljárása a később megkeresett bíróság számára adott esetben hosszúnak tűnhet, különösen ha az utóbb megkeresett bíróság a gyors igazságszolgáltatáshoz szokott.[32]
- 1105/1106 -
A Brüsszeli Egyezmény egyenértékűnek tekinthető 21. cikkének értelmezése során a Bíróság az OverseasUnion Insurance Ltd. ügyben vizsgálta azt a kérdést, hogy a később felhívott és joghatósággal rendelkező bíróság jogosult vagy köteles-e vizsgálni az elsőként felhívott bíróság joghatóságát, avagy minden esetben köteles az előtte folyamatban lévő eljárást felfüggeszteni. A Bíróság ítélete szerint "a [Brüsszeli] Egyezmény 21. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának vitatása esetén a később megkeresett bíróság - feltéve, hogy a joghatósága hiányát nem állapítja meg - csak az eljárás felfüggesztéséről határozhat anélkül, hogy az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát maga vizsgálná, kivéve, ha a később megkeresett bíróság a [Brüsszeli] Egyezmény - és különösen annak 16. cikke - által szabályozott kizárólagos joghatósággal rendelkezik."[33] Ebben az ügyben Van Gervenfőtanácsnok hangsúlyozta, hogy "amennyiben a másodikként megkeresett bíróság másképp döntene, az beavatkozást jelentene az elsőként megkeresett bíróság ítélkezési jogkörébe."[34]
A Bíróság a Gasser-ítéletben úgy foglalt állást, hogy az R. 29. cikk (1) bekezdésében foglalt eljárási szabály "világosan és kizárólag azon időbeli sorrenden alapul, amely sorrendben a kérdéses bíróságok előtt eljárást indítanak"[35] . A Bíróság a Gasser-ítéletben azt is megállapította, hogy ez az időbeli sorrend érvényesül akkor is, ha a később felhívott tagállam bíróságára a felek között létrejött joghatósági megállapodás kizárólagos joghatóságot ruház.[36] Az ítéletnek ezt a megállapítását heves szakmai viták kísérték, amelyet a szakirodalomban gyakran torpedóstratégiaként vagy olasz torpedóként jelölnek.
Amint az a fent idézett OverseasUnion Insurance Ltd.ügyben hozott ítéletből is kiderül, a Bíróság már a Brüsszeli Egyezmény hatálya alatt sem tekintette kizárólagosnak a megelőzési elv érvényesülését, sőt maga fogalmazta meg a lehetséges kivételt is, nevezetesen ha "a később megkeresett bíróság a [Brüsszeli] Egyezmény - és különösen annak 16. cikke - által szabályozott kizárólagos joghatósággal rendelkezik."[37]
A Gasser-ítélettel a Bíróság pontosított ezen a kivételkategórián, és világossá vált, hogy nem tartozik a kivételek közé a joghatósági megállapodásból következő kizárólagos joghatóság esetköre.[38] Ezt a sokat vitatott megoldást változtatta meg a Brüsszel Ia. rendelet, melynek 31. cikk (2) bekezdése perfüggőség esetén előnyben részesíti a kikötött tagállam bíróságának eljárását. E kivételre utal az R. 29. cikk (1) bekezdésének első fordulata.[39]
Ami a rendelet által meghatározott kizárólagos joghatóságot illeti, a Bíróság a Weber-ítéletben erősítette meg, hogy a megelőzés elvének alkalmazása nem automatikus, amennyiben a később felhívott bíróság a Brüsszel I. rendelet 22. cikke (R. 24. cikke) alapján rendelkezik kizárólagos joghatósággal. Ilyen esetben a később felhívott bíróságnak az eljárás felfüggesztése előtt vizsgálnia kell annak eshetőségét, hogy a Brüsszel I. rendelet szerinti kizárólagos joghatóság megsértése miatt az elsőként felhívott bíróság esetleges érdemi határozatát a Brüsszel I. rendelet 35. cikkének (1) bekezdésével összhangban más tagállamokban nem ismerik el.
A Bíróság ítéletében hangsúlyozta, hogy "bármely más értelmezés ellentétes lenne a 44/2001 rendelet felépítésének alapját képező célokkal, mint amilyen az igazságszolgáltatásnak a negatív joghatósági összeütközések elkerülésével biztosított harmonikus működése, a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok szabad mozgása, valamint e határozatok elismerése. Ugyanis [...] az, hogy a 44/2001 rendelet 22. cikkének 1. pontja alapján kizárólagos joghatósággal rendelkező később felhívott bíróság az e rendelet 27. cikke alkalmazásában felfüggessze az eljárását az elsőként felhívott bíróság joghatóságának megállapításáig, és adott esetben megállapítsa saját joghatóságának hiányát ezen másik bíróság javára, nem felelne meg a megfelelő igazságszolgáltatás követelményének. Egyébként veszélybe kerülne az e rendelet 27. cikkében említett cél, nevezetesen annak elkerülése, hogy valamely határozatot ne ismerjenek el azért, mert összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti jogvitában abban a tagállamban hozott határozattal, amelyben az elismerést kérik, pontosan olyan helyzetben, amikor a később felhívott bíróság az említett rendelet 22. cikkének 1. pontja értelmében kizárólagos joghatósággal rendelkezik."[40]
Az OverseasUnion Insurance Ltd.és a Weber-ügyben hozott ítéletekkel tehát a Bíróság hosszú ideje megfogalmazott egy fontos kivételt a megelőzés elvének érvényesülése alól, ugyanakkor sem a Brüsszel I. rendelet, sem a Brüsszel Ia. rendelet normaszövege nem tükrözi ezt a gyakorlatot.[41] A Heidelbergi jelentés ezzel kapcsolatban - különösebb indokolás nélkül - úgy foglalt állást, hogy nincs gyakorlati szükség egy ilyen kivételszabály megfogalmazására.[42]
A lispendensáltalános szabálya (R. 29. cikk) 1968 óta változatlan, ez is azt jelzi, hogy az esetek túlnyomó többségében a megelőzés elve hatékonyan képes betölteni a szerepét. A Brüsszel I. rendelet hatálybalépése után egy hónappal érkezett a Bírósághoz a Gasser-ügy, amely a priori temporiscsalárd kijátszása és annak a Bíróság általi "szentesítése" miatt a Brüsszel I. rendelettel kapcsolatos, talán leghevesebb szakmai vitát váltotta ki.[43]
- 1106/1107 -
A Gasser-ügyben megjelenő rosszhiszemű taktika lényege, hogy egyes kérelmezők oly módon próbálták meggátolni a joghatósági kikötés alapján eljáró bíróság kizárólagos joghatóságának gyakorlását, hogy olyan tagállam - joghatósággal nem rendelkező - bírósága előtt indítottak negatív megállapítási keresetet, ahol a joghatósági és/vagy érdemi kérdésekben el szokott húzódni az eljárás.[44] Ez a kerülőállam általában a különösen hosszú pertartamairól híres Olaszország, ezért ezt a visszaélésszerű taktikát gyakran "olasz torpedónak" is szokták nevezni.[45] Az ilyen taktika például szabadalmi ügyekben alkalmas annak megakadályozására, hogy a sérelmet szenvedett fél az általában kizárólagos joghatósággal valóban rendelkező bíróság előtt érdemi kérdésben eljárást kezdeményezhessen, ha a felelősség alóli mentesség kimondatása, megakadályozása céljából egy másik bíróság előtt korábban már eljárást kezdeményeztek.
A torpedóstratégia a kizárólagos joghatóságot eredményező joghatósági megállapodások érvényesülését is lerontja, hiszen ha azonos felek között azonos tárgyú pert indítanak egy nem a kikötés szerinti tagállam bírósága előtt, a később felhívott és a joghatósági kikötés alapján kizárólagos joghatósággal rendelkező bíróság a priori temporisszabálya alapján köteles felfüggeszteni az előtte folyó eljárást mindaddig, amíg a másik tagállam bírósága a joghatóságának hiányát nem állapítja meg.[46] Ez nyilván kontraproduktív hatású a joghatósági megállapodásokra, amelyek célja éppen az, hogy jogvita esetén a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása egyszerűsödjék.[47]
A Bíróság a Gasser-ítéletben (2003) nyitotta ki Pandora szelencéjét. Ebben az ügyben a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény 21. cikkében szereplő megelőzés elvének adott elsőbbséget a joghatósági megállapodással szemben. A Bíróság ítélete szerint a másodikként felhívott bíróság, amelynek kizárólagos joghatósága egy joghatósági kikötés alapján állapítható meg, köteles az eljárást felfüggeszteni addig, amíg az elsőként felhívott bíróság nem állapítja meg joghatóságának hiányát.[48] A Bíróság ezzel lényegében megengedte, hogy a perfüggőségi szabály kihasználásával az egyik fél a joghatósággal nem rendelkező bíróság előtt korábban előterjesztett keresetével "megtorpedózza" a felek joghatósági megállapodását és a másik fél kizárólagos joghatósággal rendelkező bíróság előtt később előterjesztett keresetét.[49]
A torpedóstratégia régóta aláássa a Brüsszel I. rendelet hatékony működését. Ezért a kizárólagos joghatóságot eredményező joghatósági megállapodások hatékonyságának javítása és a fent vázolt visszaélésszerű perlési taktikák alkalmazásának visszaszorítása érdekében az R. 31. cikk (2) bekezdése kivételszabályt fogalmaz meg az R. 29. cikk (1) bekezdése szerinti általános perfüggőségi szabály alól, válaszolva a Gasser-ítéletben foglaltakra.[50] E kivétel lényegében a lis pendens általános szabályának megfordítása: ilyen esetben a joghatósági megállapodásban kijelölt bíróság jogosult arra, hogy a joghatóságát a megállapodás alapján megvizsgálja, minden más bíróság pedig köteles felfüggeszteni az eljárást mindaddig, amíg a megállapodás alapján felhívott bíróság meg nem állapítja, hogy nem rendelkezik joghatósággal a megállapodás alapján.[51] A kikötött tagállam bíróságai tehát előnyt élveznek a joghatóság vizsgálatára, a bíróságok felhívása időbeli sorrendjének nincs jelentősége.[52] Erre annak érdekében van szükség, hogy ezekben a helyzetekben a kikötött bíróság határozhasson elsőként a megállapodás érvényességéről és arról, hogy a megállapodás hatálya milyen mértékben terjed ki az előtte indított jogvitára. A kikötött bíróságot megilleti az eljárás joga attól függetlenül, hogy a nem kikötött bíróság már határozott-e az eljárás felfüggesztéséről.[53] Amennyiben a megállapodásban kikötött bíróság a megállapodással összhangban megállapítja joghatóságát, a másik tagállam bírósága az előbbi javára megállapítja joghatósága hiányát [R. 31. cikk (3) bekezdés] .
Ennek megfelelően ha elsőként nem a megállapodásban szereplő tagállam bírósága előtt indítanak keresetet, az R. 31. cikk (2) bekezdése alapján a korábban megkeresett, nem a kikötés szerinti tagállam bírósága köteles felfüggeszteni az eljárását. Ez az új rendelkezés többé már nem teszi lehetővé a Bíróság által a Gasser-ítéletben kialakított megoldást.[54] Ez az "anti-Gasser" rendelkezés kiiktatja az R. 29. cikke szerinti időbeli sorrendet, és helyébe a joghatósági kikötés elsőbbségét emeli.[55] Ez a megoldás teljesen megfelel a nemzetközileg elfogadott "Kompetenz-Kompetenz" ('competence-competence') doktrínának.
A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy ez a rendelkezés "bünteti" azt a felet, aki a joghatósággal rendelkező bíróság előtt hivatkozik a joghatósági kikötés érvénytelenségére.[56]
A jogalkotó az R. 31. cikk (2) bekezdésében szereplő kivételszabályt kifejezetten az olasz torpedóval fémjelzett speciális esetekre fogalmazta meg. Ebből következően minden más tényállási helyzetben nem az R. 31. cikk (2) bekezdésében foglalt kivételszabály, hanem az R. 29. cikk (1) bekezdése szerinti főszabály érvényesül.
Erre figyelemmel lehetséges, hogy a joghatósági megállapodásban kikötött tagállam bírósága előtt terjesztenek elő elsőként keresetet, később pedig egy másik tagállam bírósága előtt. Ebben az esetben a Brüsszel Ia. rendelet
- 1107/1108 -
általános perfüggőségi szabálya [R. 29. cikk (1) bekezdés] , vagyis a megelőzés elve érvényesül.[57]
Nem alkalmazható az R. 31. cikk (2) bekezdése szerinti kivételszabály, ha a felek egymással ellentétes, ütköző kizárólagos joghatósági megállapodásokat kötöttek,[58] vagy ha a joghatósági kikötés nem kizárólagos,[59] és akkor sem, ha az R. 24. cikkében szereplő valamely kizárólagos joghatósági ok áll fenn, ilyenkor ugyanis az R. 25. cikk (4) bekezdése szerint a joghatósági kikötés érvénytelen.[60] Ha a joghatósági megállapodásban kikötött bíróság megállapítja a joghatóságának hiányát, és - a kikötés szerinti bíróságon kívül - több más bíróság előtt azonos felek között azonos tárgyban jogvita van folyamatban, természetszerűleg e többi eljárás viszonylatában a perfüggőség általános szabálya érvényesül.[61]
Az R. 31. cikk (2) bekezdésében foglalt kivételszabályt az R. 26. cikke szerinti kifogás nélküli perbebocsátkozásra irányadó rendelkezések sérelme nélkül kell alkalmazni. Ebből következően ha nem a megállapodásban kikötött tagállam bírósága előtt terjesztenek elő keresetet, de az alperes perbe bocsátkozik, a bíróság joghatósága megállapítható.
Az R. 31. cikk (2) és (3) bekezdése nem alkalmazható a biztosítási, a fogyasztási és az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekre sem, amennyiben a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított, a biztosítási szerződés kedvezményezettje, a károsult, a fogyasztó vagy a munkavállaló a felperes, és a joghatósági megállapodás a Brüsszel Ia. rendelet alapján nem érvényes [R. 31. cikk (4) bekezdés] .
Amennyiben a kereset elbírálására több bíróság rendelkezik kizárólagos joghatósággal az R. 24. cikke alapján, szintén a megelőzés elve érvényesül, és a később felhívott bíróság megállapítja saját joghatósága hiányát az elsőként felhívott bíróság javára. A többségi álláspont szerint ez a rendelkezés kizárólag a perfüggőségi helyzetben irányadó, vagyis csak abban az esetben, ha a jogvita azonos felek között azonos jogalapból származik.[62] Az R. 29. cikkéhez képest annyi a különbség, hogy a második kereset tárgyában - az eljárás előzetes felfüggesztése nélkül - a később felhívott bíróság azonnal megállapítja joghatóságának hiányát.
Végül fogalmilag kizárt az R. 31. cikk (2) bekezdésének alkalmazása akkor is, ha csak olyan tagállam(ok) bíróságánál terjesztenek elő keresetet, amely(ek) nem szerepel(nek) a joghatósági kikötésben. Ilyenkor a nem kijelölt bíróság jogosult arra is, hogy joghatósági kikötés érvényességét vizsgálja.[63] Ilyen esetben a nem kikötött bíróság joghatósági megállapodás érvényessége feletti döntése a többi tagállamot köti.[64]
Az Európai Bíróságnak az Owusu-ügyben hozott ítélete rámutatott arra, hogy egy jogvitára vonatkozóan valamely tagállam joghatóságának megállapítása nem köti a harmadik állam bíróságát.[65] A Brüsszel I. rendelet hatálya alatt azonban nem tisztázódott az a kérdés, hogy egy harmadik államban azonos felek között azonos tárgyban folyó eljárás hatással van-e a később uniós tagállamban indult eljárásra. Egyes tagállamok, így például az Egyesült Királyság és Németország a harmadik tagállam bírósága előtt folyó eljárással való nemzetközi perfüggőséget elismerik, és adott esetben felfüggeszthetőnek tartják a tagállami eljárást egy már folyó harmadik állambeli eljárásra tekintettel.[66]
E kételyt oszlatja el az R. 33. cikke a nemzetközi perfüggőségre vonatkozó szabályok lefektetésével. A Brüsszel Ia. rendelet a harmadik államban hozott határozatok elismerésére és végrehajtására, valamint az igazságszolgáltatás megfelelő működésére figyelemmel lehetővé kívánja tenni, hogy a tagállamok bíróságai figyelembe vehessék a harmadik államok bíróságai előtt folyamatban lévő, azonos felek között azonos tárgyra vonatkozó eljárásokat.[67] Ennek megfelelően perfüggőség esetére a Brüsszel Ia. rendelet rendelkezik a tagállami bíróság előtt folyó eljárás felfüggesztéséről [R. 33. cikk (1) bekezdés] , az eljárás folytatásáról [R. 33. cikk (2) bekezdés] , valamint az eljárás megszüntetéséről [R. 33. cikk (3) bekezdés] .
A Brüsszel Ia. rendelet az eljárás felfüggesztésének az alábbi együttes (konjunktív) feltételeit határozza meg:
Először is szükséges, hogy a tagállami bíróságot a harmadik állam bírósága előtti eljárásával azonos jogalapból származó, azonos felek közötti kereset tárgyában hívják fel [R. 33. cikk (1) bekezdés] . A rendelkezés szövegezéséből és logikájából az is következik, hogy ilyenkor a később felhívott bíróság a tagállami bíróság, tehát a harmadik államban már folyamatban kell lennie az eljárásnak.[68] A felek és a jogalap azonosságával összefüggésben az R. 29. cikkének értelmezését kell követni.[69]
Másodszor a felfüggesztésre csak akkor kerülhet sor, ha a tagállami bíróság joghatósága az R. 4. vagy a 7., 8., illetőleg 9. cikkén alapul [R. 33. cikk (1) bekezdés] . Nincs lehetőség e rendelkezés alkalmazására a fogyasztási, a biztosítási és az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos jogvitákban (R. 10-22. cikk), joghatósági kikötés (R. 25. cikk) esetén, valamint akkor sem, ha a joghatóságot a
- 1108/1109 -
tagállami jog (R. 6. cikk) határozza meg.[70] Mivel az R. 33. cikkének rendelkezései a joghatósági kikötés esetén joghatósággal rendelkező harmadik állam bírósága előtt megindított eljárások tekintetében nem alkalmazhatók, a harmadik államban előterjesztett torpedókeresetek az unión belül hatástalanok.[71]
Harmadszor követelmény, hogy a harmadik állam bírósága várhatóan olyan határozatot hoz, amely elismerhető és adott esetben végrehajtható az említett tagállamban [R. 33. cikk (1) bekezdés a) pont] . Amennyiben már előre nyilvánvaló, hogy a harmadik állam határozatának elismerése és/vagy végrehajtása az érintett tagállamban akadályba ütközik, a felfüggesztésre nem kerülhet sor. Mivel egyelőre nincs egységes uniós szabályozás a nem európai uniós államból származó határozatok elismerésére és végrehajtására, az R. 33. cikk (1) bekezdés a) pontján alapuló "prognózist" a tagállami belső jogi szabályokra tekintettel kell elvégezni.[72]
Negyedszer további feltétel, hogy a tagállam bírósága úgy vélje, hogy a felfüggesztésre az igazságszolgáltatás megfelelő működése érdekében szükség van [R. 33. cikk (1) bekezdés b) pont] . Az igazságszolgáltatás megfelelő működése érdekében az érintett tagállam bíróságának az adott ügy valamennyi körülményét értékelnie kell. Ezek a körülmények magukban foglalhatják az ügy tényállását, valamint a felek és az érintett harmadik állam közötti kapcsolatokat, továbbá azt, hogy milyen szakaszba jutott az eljárás a harmadik államban, mielőtt az eljárást az adott tagállam bíróságán megindították, és végül azt, hogy a harmadik állam bírósága várhatóan fog-e észszerű időn belül határozatot hozni. Ez az értékelés arra is kiterjedhet, hogy a harmadik állam bírósága kizárólagos joghatósággal rendelkezik-e az adott ügyben olyan körülmények fennállása esetén, amelyek alapján valamely tagállam bírósága kizárólagos joghatósággal rendelkezne.[73] Így például abban az esetben, ha a később megkeresett tagállami bíróság előtt egy harmadik államban található ingatlan tulajdonjogának megállapítása iránti keresetet terjesztenek elő, általában szükséges a tagállami eljárás felfüggesztése, ha a kizárólagos joghatósággal rendelkező tagállam bíróságát már felhívták.[74]
Az R. 33. cikk (1) bekezdés a) és b) pontjában rögzített feltételek tehát egy biztonsági szelepet építenek be a jogállamiság jelentősen eltérő szintjén elhelyezkedő harmadik államokkal való jogi kapcsolatban, meglehetősen széles mérlegelési jogkört adva e körben a tagállami bíróság számára.[75]
Ötödször a bíróság a felfüggesztést vagy legalább a felek egyikének kérelmére, vagy - amennyiben a tagállami jog megengedi - hivatalból rendeli el [R. 33. cikk (4) bekezdés] . A magyar eljárásjogi rendelkezések az eljárás felfüggesztését kérelemre és hivatalból is lehetővé teszik.
Végezetül utalni kell arra, hogy a felsorolt feltételek fennállása esetén is csupán eljárásjogi lehetőség, és nem kötelezettség a tagállami bíróság előtti eljárás felfüggesztése.[76]
Amennyiben a tagállami bíróság úgy dönt, hogy az R. 33. cikk (1) bekezdése alapján felfüggeszti az eljárást, az nem hoz magával végérvényes döntést, ugyanis az R. 33. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi az eljárás folytatását. A Brüsszel Ia. rendelet három vagylagos (alternatív) feltételt szabályoz.
Elrendelhető az eljárás folytatása, ha a felfüggesztést követően a harmadik állam bírósága előtti eljárást szintén felfüggesztették vagy megszakították [R. 33. cikk (2) bekezdés a) pont] , vagyis ha az eljárás érdemben nincs folyamatban. A tagállam bírósága folytatja az eljárást akkor is, ha a tagállam bírósága úgy véli, hogy a harmadik állam bírósága előtti eljárások nem fejeződnek be észszerű időn belül [R. 33. cikk (2) bekezdés b) pont] . Végül a tagállami bíróság folytathatja az előtte folyó eljárást, ha az igazságszolgáltatás megfelelő működése érdekében azt folytatni kell [R. 33. cikk (2) bekezdés c) pont] .
A Brüsszel I. rendelet összefüggő eljárásokat szabályozó 28. cikk (1) bekezdésében biztosított mérlegelési jogkörre vonatkozó, a Weber-ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemben a megkereső bíróság már tett fel olyan kérdést, hogy a később felhívott bíróság a felfüggesztés körében figyelembe veheti-e, hogy az elsőként felhívott bíróság olyan országban működik, amelyben az eljárások statisztikai értelemben véve jelentősen hosszabb ideig tartanak, mint a később felhívott bíróság szerinti tagállamban. Tekintettel azonban arra, hogy az ügyben a perfüggőséggel kapcsolatosan feltett kérdésre adott válasz alapján erre a kérdésre a válaszadás szükségtelenné vált, a Bíróság e kérdést nem válaszolta meg.[77]
Mindazonáltal Jääskinenfőtanácsnok - jogi kötőerővel nem bíró - indítványa e kérdésre nemlegesen válaszolt, vagyis álláspontja szerint egy másik tagállam igazságszolgáltatási rendszerének ilyen általános értékelése alapján nem tehető kivétel a Brüsszel I. rendelet 28. cikke (1) bekezdésének alkalmazása alól, tekintettel az annak alapjául szolgáló, a tagállamok rendszerei egyenértékűségének elvére. Ezzel szemben abban az esetben, ha a később felhívott bíróság azt állapítja meg, hogy a másik tagállamban először megindított konkrét eljárás nyilvánvalóan túlzottan elhúzódik, ez a bíróság jogosan vonhatja le ebből azt a következtetést, hogy az adott ügyben nem célszerű az összefüggő eljárásokra figyelemmel felfüggeszteni az eljárást. E tekintetben analógia útján a főtanácsnok rámutatott arra, hogy a Bíróság a Brüsszel IIa. rendelettel kapcsolatban már kimondta, hogy a később felhívott bíróság a feltett kérdéseire történő válaszok beérkezésére vonatkozó észszerű várakozási idő elteltét követően elbírálhatja az előtte előterjesztett kérelmet.[78]
Az idézett főtanácsnoki véleménnyel szemben az R. 33. cikk (2) bekezdés b) pontja nem a konkrét ügy elhú-
- 1109/1110 -
zódását teszi az eljárás folytatása feltételéül, hanem általánosságban a harmadik állam bírósága előtti "eljárások" ésszerű időn belüli befejeződését. Ennek a feltételnek a vizsgálata a tagállami bíróság feladata, ugyanakkor a Brüsszel Ia. rendelet nem nyújt támpontot ahhoz, hogy az eljárások észszerű időn belüli befejeződése miként határozható meg.
Mindazonáltal a perfüggőség szabályának rendeltetéséből kiindulva hangsúlyozandó, hogy csak rendkívüli esetben célszerű megállapítani, hogy az eljárások az elsőként felhívott harmadik államban nem fejeződnek be észszerű időn belül vagy azt, hogy ott az igazságszolgáltatás nívója alacsony, hiszen ez torzítja a megelőzés elvén nyugvó - egyszerűnek, automatikusnak és világosnak megálmodott - perkoordinációt.[79]
A tagállami bíróság az eljárás folytatását vagy legalább a felek egyikének kérelmére, vagy - amennyiben a tagállami jog megengedi - hivatalból rendeli el [R. 33. cikk (4) bekezdés] . A magyar eljárásjogi rendelkezések az eljárás folytatásának elrendelését kérelemre és hivatalból is lehetővé teszik.
Végezetül utalni kell arra, hogy a felsorolt feltételek fennállása esetén is a tagállami bíróság előtti eljárás folytatása csupán eljárásjogi lehetőség, de nem kötelezettség.
A tagállam bírósága megszünteti az eljárást, amennyiben a harmadik állam bírósága előtt folytatott eljárás olyan határozattal zárult le, amely az adott tagállamban elismerhető és adott esetben végrehajtható [R. 33. cikk (3) bekezdés] . A megszüntetés a tagállami bíróság kötelezettsége, amennyiben a rendelkezésben foglalt feltétel fennáll, bírói mérlegelésnek helye nincs.[80]
Az "eljárás" fogalmát, vagyis azt, hogy mikor kell felhívottnak tekinteni egy bíróságot, a Brüsszeli Egyezmény nem határozta meg. Ezért a Brüsszeli Egyezmény hatálya alatt a Bíróság a ZelgerII. ítéletben mutatott rá, hogy a Brüsszeli Egyezmény nem egységesíti a tagállamok peres eljárásra vonatkozó szabályait, így azt a kérdést, hogy a perfüggőség szempontjából mikor kell megkeresettnek tekinteni a bíróságot, a tagállamok belső joga (lex fori)alapján kell eldönteni.[81]
Az egyes tagállami jogok eljárási rendelkezései azonban korántsem egységesek az e tekintetben, ezért a Brüsszel I. rendelet 30. cikke az e tekintetben fennálló nemzeti eltérésekből adódó problémák elhárítása érdekében már szabályozta, hogy a perfüggőség és az összefüggő eljárások körében mikor kell megkeresettnek tekinteni a bíróságot. A rendelkezést a nemzeti jogoktól elszakadva autonóm módon kell értelmezni.[82]
A bíróság felhívását, vagyis azt, hogy mikor kell megindítottnak tekinteni egy eljárást, az R. 32. cikk (1) bekezdése kétféle módon szabályozza.
Az eljárást megindítottnak kell tekinteni az eljárást megindító irat, illetve azzal egyenértékű irat bírósághoz történő benyújtásának időpontjában, feltéve, hogy a felperes ezt követően nem mulasztja el megtenni az alperes részére történő kézbesítés érdekében előírt intézkedéseket [R. 32. cikk (1) bekezdés a) pont] . Az eljárást megindító irat benyújtásának módját, valamint a kézbesítés érdekében a felperesre háruló feladatokat a tagállami belső jogok határozzák meg. Hazánkban a Pp. 121-121/A. §-ai szabályozzák a keresetlevél benyújtását és kellékeit, a beadványokról pedig a Pp. 93-94. §-ai rendelkeznek.
Ha az adott tagállami jog értelmében az iratot a bírósághoz történő benyújtást megelőzően kell kézbesíteni, az eljárást abban az időpontban kell megindítottnak tekinteni, amikor azt a kézbesítésére hatáskörrel rendelkező hatóság megkapja, feltéve, hogy a felperes ezt követően nem mulasztja el megtenni az irat bírósághoz történő benyújtása érdekében előírt intézkedéseket [R. 32. cikk (1) bekezdés b) pont] .
A szabályozásból egyértelmű, hogy az eljárás megindításának időpontja továbbra sem független a nemzeti eljárásjogi és/vagy igazgatási szabályoktól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett tagállamok bíróságai határozzák meg a saját eljárásuk megindításának időpontját.
Mivel a perfüggőség és az összefüggő eljárások szempontjából alapvető jelentőséggel bír, hogy melyik tagállam bírósága előtt került sor korábban az eljárás megindítására, az eljárás megindítása időpontjának információjával pedig a tagállami bíróság rendelkezik, az R. 29. cikk (2) bekezdése ennek kapcsán beépít egy kölcsönös tájékoztatási kötelezettséget,[83] amelyet a tagállamok közötti kommunikációs problémák miatt vezettek be. ■
- 1110 -
JEGYZETEK
[1] HL L 351., 2012.12.20., 1-32.
[2] Burkhard Hess - Thomas Pfeiffer - Peter Schlosser: Report on the Application of Regulation Brussels I in the Member States. 2007. (A továbbiakban: Heidelbergi jelentés)
[3] Peter Schlosser - Burkhard Hess: EU-Zivilprozessrecht. 4., bővített kiadás. C.H. Beck, München, 2015. (A továbbiakban: Schlosser) Vor Art. 4-35, Rn. 3.; Art. 29, Rn. 1.
[4] Kengyel Miklós - Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Budapest, Osiris, 2006. (A továbbiakban: Kengyel) para. 502.
[5] Gubisch Maschinenfabrik ítélet, 144/86, EU:C:1987:528, 8. pont; Gasser-ítélet, C-116/02, EU:C:2003:657, 41. pont; Mærsk Olie & Gas ítélet, C-39/02, EU:C:2004:615, 31. pont; Paul Jenard: Report on the Convention on jurisdiction and the enforcement of judgements in civil and commercial matters. OJ 1979, C 59. 41.; Wopera Zsuzsa: A perfüggőség szabályozása a magyar és az európai polgári eljárásjogban. Európai Jog, 2005/6. 9.
[6] Brüsszel I. rendelet (15) preambulumbekezdés; R. (21) preambulumbekezdés.
[7] Heidelbergi jelentés 888-898. pont.
[8] Zöld könyv a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK Tanácsi Rendelet felülvizsgálatáról. COM(2009) 175. 5. pont.
[9] Daphne-Ariane Simotta: Die Gerichtsstandvereinbarung nach der neuen EUGVVO. Revue internationale de droit processuel, 2013/1. 73.
[10] Jan von Hein: Die Neufassung der Europäischen Gerichtsstands- und Vollstreckungsverordnung (EUGVVO). Recht der Internationalen Wirtschaft, 2013/3. 106.
[11] Schlosser (2015) i. m. Art. 29, Rn. 1.
[12] Gubisch Maschinenfabrik ítélet, 144/86, EU:C:1987:528, 14. pont. Lásd még: Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 37-40.; Gasser-ítélet, C-116/02, EU:C:2003:657, 17. pont; Gantner Electronic ítélet, C-111/01, EU:C:2003:257, 25. pont; Aannemingsbedrijf Aertssen ítélet, C-523/14, EU:C:2015:722, 40. pont.
[13] Mærsk Olie & Gas ítélet, C-39/02, EU:C:2004:615, 32. pont; Cartier parfums-lunettes és Axa Corporate Solutions assurances ítélet, C-1/13, EU:C:2014:109, 40. pont.
[14] Gubisch Maschinenfabrik ítélet, 144/86, EU:C:1987:528, 6. és 11. pont; Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 30. pont; Drouot assurances ítélet, C-351/96, EU:C:1998:242, 16. pont; Cartier parfumslunettes és Axa Corporate Solutions assurances ítélet, C-1/13, EU:C:2014:109, 32. pont; Aannemingsbedrijf Aertssen ítélet, C-523/14, EU:C:2015:722, 38. pont.
[15] Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 31. pont.
[16] Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 29. és 34. pont.
[17] Drouot assurances ítélet, C-351/96, EU:C:1998:242, 19. és 23. pont.
[18] Niilo Jääskinen főtanácsnok indítványa a Weber-ügyben, C-438/12, EU:C:2014:43, 56. pont.
[19] Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 39. pont; Mærsk Olie & Gas ítélet, C39/02, EU:C:2004:615, 38. pont; Aannemingsbedrijf Aertssen ítélet, C-523/14, EU:C:2015:722, 43. pont.
[20] Kengyel (2006) i. m. para. 505.; Gyekiczky Tamás: Perkoordináció európai szinten. Európai Jog, 2008/6. 14.
[21] Gantner Electronic ítélet, C-111/01, EU:C:2003:257, 26. pont; Mærsk Olie & Gas ítélet, C39/02, EU:C:2004:615, 36. pont.
[22] Gubisch Maschinenfabrik ítélet, 144/86, EU:C:1987:528, 13-16. pont; Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 37-41. pont; Andrew Dickinson - Eva Lein (eds.): The Brussels I Regulation Recast. Oxford University Press, Oxford, 2015. (A továbbiakban: Rogerson/Gracimartin) para. 11.19.; Kengyel (2006) i. m. para. 505.; Ingo Saenger (ed.): Zivilprozessordnung. Familienverfahren - Gerichtsverfassung - Europäisches Verfahrensrecht. 6. kiadás. Nomos Baden-Baden, 2015. (A továbbiakban: Dörner) Art. 29. Rn. 4.
[23] Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 41. pont; Gantner Electronic ítélet, C-111/01, EU:C:2003:257, 25. pont; Aannemingsbedrijf Aertssen ítélet, C-523/14, EU:C:2015:722, 45. pont.
[24] Gubisch Maschinenfabrik ítélet, 144/86, EU:C:1987:528, 14. és 17. pont; Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 37-41. pont; Aannemingsbedrijf Aertssen ítélet, C-523/14, EU:C:2015:722, 45. pont; Schlosser (2015) i. m. Art. 29, Rn. 4.; Dietmar Czernich - Georg Kodek - Peter G. Mayr: Europäisches Gerichtsstands- und Vollstreckungsrecht. Brüssel Ia-Verordnung (EuGVVO 2012) und Übereinkommen von Lugano 2007. 4., teljesen átdolgozott kiadás. LexisNexis, Bécs, 2015. (A továbbiakban: Wallner-Friedl) Art. 29, Rn. 16.
[25] Kengyel (2006) i. m. para. 505.
[26] Gubisch Maschinenfabrik ítélet, 144/86, EU:C:1987:528, 16. pont.
[27] Tatry-ítélet, C-406/92, EU:C:1994:400, 42. pont.
[28] Mærsk Olie & Gas ítélet, C39/02, EU:C:2004:615.
[29] Aannemingsbedrijf Aertssen ítélet, C-523/14, EU:C:2015:722, 50. pont.
[30] Marie-Laure Niboyet: La globalisation du procès civil international dans l'espace judiciaire européen et mondial. Journal du Droit International, 2006/3. 937.
[31] Heidelbergi jelentés 891. pont; COM (2010) 748 final
[32] Patrick Wautelet: De Bruxelles I à Bruxelles Ibis - Procédures concurrantes. Journal des tribunaux, 2015/1. para. 33.
[33] Overseas Union Insurance Ltd. ítélet, C-351/89, EU:C:1991:279, 26. pont; Weber-ítélet, C-438/12, EU:C:2014:212, 50. pont.
[34] Walter van Gerven főtanácsnok indítványa az Overseas Union Insurance Ltd. ügyben, C-351/89, EU:C:1991:105, 15. pont.
[35] Gasser-ítélet, C-116/02, EU:C:2003:657, 47. pont.
[36] Gasser-ítélet, C-116/02, EU:C:2003:657, 45. pont.
[37] Overseas Union Insurance Ltd. ítélet, C-351/89, EU:C:1991:279, 26. pont.
[38] Gasser-ítélet, C-116/02, EU:C:2003:657, 45. pont.
[39] Felix M. Wilke: The impact of the Brussels I Recast on important "Brussels" case law. Journal of Private International Law, 2015/1. 130.
[40] Weber-ítélet, C-438/12, EU:C:2014:212, 53-60. pont.
[41] Wallner-Friedl (2015) i. m. Art. 29, Rn. 30-31.
[42] Heidelbergi jelentés 458. és 893. pont.
[43] COM (2009) 174, 3.4, 3.5. pont.
[44] Gyekiczky (2008) i. m. 15.; David Kenny - Rosemary Hennigan: Choice-of-court agreements, the Italian torpedo and the recast of Brussel I regulation. International and Comparative Law Quarterly, 2015/1. 197.; Bernd Reinmüller: Neufassung der EuGVVO ("Brüssel Ia-VO") seit 10. Januar 2015. Internationales Handelsrecht, 2015/1. 5.; Wallner-Friedl (2015) i. m. Art. 29, Rn. 20., 26-28.
[45] Simotta (2013) i. m. 73-74.
[46] Kenny-Hennigan (2015) i. m. 201.
[47] Vincent Egea: La résolution des conflits de procédures dans le règlement Bruxelles I bis. In Fabrice Picod: Le nouveau règlement Bruxelles I bis. Bruylant, Bruxelles, 2014. 155.
[48] Gasser-ítélet, C-116/02, EU:C:2003:657, 41. pont.
[49] Az Európai Parlament 2010. szeptember 7-i állásfoglalása a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és felülvizsgálatáról. HL C 308E., 2011.10.20., 36-43. o., N. pont; Niilo Jääskinen főtanácsnok indítványa a Folien Fischer ügyben, C-133/11, EU:C:2012:226, 70. pont.
[50] R. (22) preambulumbekezdés; Schlosser (2015) i. m. Art. 31, Rn. 2.
[51] Marie Herberger: Die Torpedoklage nach der Reform der EuGVVO. Zeitschrift für das Juristische Studium, 2015/4. 329.
[52] Kenny-Hennigan (2015) i. m. 202.; Peter Arnt Nielsen: The New Brussels I Regulation. Common Market Law Review, 2013/4. 520.; Simotta (2013) i. m. 74.; Wautelet (2015) i. m. para. 37.
[53] R. (22) preambulumbekezdés.
[54] Melchior Wathelet főtanácsnok indítványa a "Gazprom" OAO ügyben, C-536/13, EU:C:2014:2414, 147. pont.
[55] Egea i. m. 155-156.; Schlosser (2015) i. m. Art. 31, Rn. 2.
[56] Stéphanie Francq: La refonte du Règlement Bruxelles I - Champ d'application et compétence. Revue de Droit Commercial Belge, 2013/5. 331.
[57] R. (22) preambulumbekezdés.
[58] R. (22) preambulumbekezdés.
[59] Gracimartin (2015) i. m. para. 11.54.; Nielsen (2013) i. m. 521.
[60] Simotta (2013) i. m. 74.
[61] Gracimartin (2015) i. m. para. 11.48.
[62] Wallner-Friedl (2015) i. m. Art. 31, Rn. 1.
[63] Wautelet (2015) i. m. para. 38.
[64] Gothaer Allgemeine Versicherung ítélet, C-456/11, EU:C:2012:719, 43. pont; Gracimartin (2015) i. m. para. 11.48.
[65] Owusu-ítélet, C-281/02, EU:C:2005:120, 31. pont.
[66] High Court of England and Wales, Ferrexpo AG v Gilson Investments Ltd and Others [2012] EWHC 721 (Comm); Janeen Carruthers - Elizabeth Crawford: Ferrexpo AG v Gilson Investments Ltd: A Flexible Interpretation of the Reflexive Doctine. Edinburgh Law Review, 2013/1. 78-83.; von Hein (2013) i. m. 106.; Wilke (2015) i. m. 132.
[67] R. (23) preambulumbekezdés.
[68] Athanasios T. Kastanidis: La litispendance internationale au regard du règlement (UE) 1215/2012. Revue critique du droit international privé, 2015/1. 582.
[69] Kastanidis (2015) i. m. 583.; Nielsen (2013) i. m. 516.; Wilke (2015) i. m. 133-134.; Wallner-Friedl (2015) i. m. Art. 33, Rn. 5.
[70] Dörner (2015) i. m. Art. 33, Rn. 2.
[71] Schlosser (2015) i. m. Art. 33-34. Rn. 1-2.; Ezzel ellentétes véleményen: Sergio M. Carbone - Chiara E. Tuo: Non-EU States and Brussels I: New Rules and Some Solutions for Old Problems. Rivista di diritto internazionale privato e processuale, 2015/1. 12.
[72] Wilke (2015) i. m. 132.
[73] R. (24) preambulumbekezdése.
[74] Kastanidis (2015) i. m. 583.
[75] von Hein (2013) i. m. 106.; Nielsen (2013) i. m. 515.
[76] von Hein (2013) i. m. 106.; Nielsen (2013) i. m. 513-514.; Reinmüller (2015) i. m. 5.
[77] Weber-ítélet, C-438/12, EU:C:2014:212, 64. és 66. pont.
[78] Niilo Jääskinen főtanácsnok indítványa a Weber-ügyben, C-438/12, EU:C:2014:43, 107-108. és 115. pontok; Purrucker-ítélet, C296/10, EU:C:2010:665, 82-83. pont.
[79] Kastanidis (2015) i. m. 585.
[80] Wallner-Friedl (2015) i. m. Art. 33, Rn. 9.
[81] Zelger II. ítélet, 129/83, EU:C:1984:215, 10-13. pont.
[82] Wopera (2005) i. m. 11.; Brüsszel I. rendelet (15) preambulumbekezdés.
[83] Rogerson (2015) i. m. para. 11.28.; Wautelet (2015) i. m. para. 34.; Wallner-Friedl (2015) i. m. Art. 29, Rn. 34.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró (Szekszárdi Járásbíróság).
Visszaugrás
