https://doi.org/10.59851/imr.14.1.5
Románia egyike azon kevés európai államnak, amelyben sem a rágalmazás, sem a becsületsértés nem büntethető. Az ehhez vezető út azonban rögös volt, és áthatotta az alkotmánybíróság és a rendes bíróságok, valamint a legfelső semmítő- és ítélőszék (a legfelső bíróság) közötti hatásköri vita, amelynek egyik emblematikus állomása éppen a rágalmazás és a becsületsértés bűncselekményét eltörlő jogalkotói döntés alkotmánybírósági megítélésével volt kapcsolatos. Míg az alkotmánybíróság szerint az abolíció tartalmi alapon, az emberi méltóság és a becsület alkotmányos védelme okán alkotmányellenes, addig a legfelső bíróság az alkotmánybírósági határozatot tartotta annak és folytatott annak ellentmondó gyakorlatot. Az alkotmánybíróság később az erről rendelkező legfelső bírósági jogegységi határozatot is alkotmányellenesnek találta, és már szövegszerűen is kimondta a korábbi bűncselekmények hatályának feléledését. A hatásköri vitát csak az zárta le, hogy a jogalkotó újrakodifikálta a büntető törvénykönyvet, és abba már nem emelte be e két tényállást. A jelen írás e vita állomásait, az eltörlés melletti és elleni érveket, valamint az alkotmánybíróság és a legfelső bíróság alkotmányos önértelmezésével kapcsolatos problémákat és ellentmondásokat mutatja be, részint a két érintett emberi jog (a kifejezés szabadsága és az emberi méltósághoz való jog) ütközésére, részint a hatásköri konfliktusra fókuszálva.
Kulcsszavak: rágalmazás, becsületsértés, véleménynyilvánítási szabadság, emberi méltósághoz való jog, bíróságok összecsapása
Romania is one of those few European countries where neither defamation nor libel is punishable. However, the road leading to this situation was a bumpy one, pervaded by a jurisdictional dispute between the Constitutional Court and the ordinary courts [and, mainly, the Supreme Court of Cassation and Justice (Supreme Court)]. One of the emblematic stages of this clash was the Constitutional Court's decision on the legislative act abolishing the offences of defamation and libel. While the Constitutional Court held that the abolition was unconstitutional on substantive grounds, that is, on the grounds of the constitutional protection of human dignity and honour, the Supreme Court considered the Constitutional Court's decision to be unconstitutional, and followed a practice contrary to it. The Constitutional Court later also found the Supreme Court's case law to be unconstitutional, and ruled, expressis verbis, that the scope of the previously abolished criminal offences should be revived. Eventually the legislator later recodified the Criminal Code that no longer included these two offences, solving the jurisdictional dispute between the Constitutional Court and the Supreme Court. This paper reviews the stages of this debate, the arguments for and against abolition, and the problems and contradictions related to the constitutional self-interpretation of the Constitutional Court and the Supreme Court, considering partly the conflict between the two human rights involved (freedom of expression and right to human dignity), and partly the conflict of jurisdiction.
Keywords: defamation, libel, freedom of expression, right to human dignity, clash of courts
- 85/86 -
Romániában a rendszerváltást követően is sokáig az - 1989. decemberi forradalmat, majd az ez utáni alkotmányozást és az annak eredményeképpen hatályba lépett új, 1991. évi alkotmányt jóval megelőzően alkotott - államszocialista büntető törvénykönyv (btk.) szabályozta a bűncselekményeket és azok szankcióit. A régi btk. a demokratikus átmenetet követően mintegy másfél évtizeden keresztül fenntartotta mind a rágalmazás, mind a becsületsértés büntethetőségét, követve a legtöbb rendszerváltó kelet-közép-európai ország kortárs gyakorlatát. Akkor azonban a parlament úgy döntött, hogy a büntetőjogi szankcionálásra többé nincs szükség, és a 2006. évi 278. törvénnyel hatályon kívül helyezte a régi btk. defamatorikus tényállásokra vonatkozó addigi szabályait.
Az akkor hatályos (eredetileg még 1968-ban alkotott)[1] btk. 205. §-a rendelte büntetni a becsületsértést (insulta), amelynek törvényi tényállása szerint "aki valamely személy becsületét vagy jó hírnevét szavakkal, gesztusokkal vagy bármely más módon sérti, vagy őt nevetségessé teszi, pénzbüntetéssel büntetendő". E szakasz második bekezdése szerint "ugyanilyen büntetéssel büntetendő az is, aki olyan testi hibát, betegséget vagy fogyatékosságot tulajdonít valakinek, amelyet még annak valódisága esetén sem szabad nyilvánosságra hozni". A harmadik bekezdés pedig eljárási akadályokat rögzített, eszerint "büntetőeljárás csak a sértett előzetesen kifejezett indítványára indítható. A felek kibékülése a büntethetőséget megszünteti." (És az nem is volt újraindítható, ha egyszer megszűnt, a felek újbóli haragossá válása esetén sem.)
A mi fogalmaink szerinti rágalmazás deliktumát a 206. § rögzítette, de - a neolatin jogrendszerek egyik jellemzőjeként - közelítette azt a hamis vádhoz is (calomnia). Az első bekezdés kimondta, hogy "aki valakiről nyilvánosan olyan tényt állít, amely annak valódisága esetén a sértettel szemben büntető-, szabálysértési vagy fegyelemi eljárás megindítása okául szolgálna vagy amely őt közmegvetésnek tenné ki, úgy [a tényállásban meghatározott összegű] pénzbüntetéssel büntetendő".[2] (Megjegyzendő, hogy a rendszerváltáskor hatályos rendelkezések még mindkét tényállás elkövetőjét három hónaptól akár két évig terjedő szabadságvesztéssel rendelték büntetni.) E szakasz második bekezdése továbbá - a becsületsértéshez hasonlóan - ugyancsak kimondta, hogy büntetőeljárás csak a sértett előzetesen kifejezett kérelmére indítható, továbbá hogy a felek kibékülése ez esetben is megszünteti a büntethetőséget.
Végül a 207. § a valóság bizonyításáról rendelkezett; a magyar szabályozáshoz hasonlóan a régi btk. is a jogos érdek meglétét követelte meg ahhoz, hogy a bíró a rágalmazást vagy becsületsértést elkövető személynek megengedje, hogy megkísérelje kimenteni magát a büntetőjogi felelősség alól.[3] A jogos érdek vonatkozásában a tényállás nem specifikálta, hogy az kinek a jo-
- 86/87 -
gos érdeke lehet, így az a közérdekre (mindenki érdekére), a közlést tevő személyére vagy mások személyére is vonatkozhatott.
E tényállások alkotmánybírósági megsemmisítését különböző indítványozók több alkalommal is kérték, azonban azokat az alkotmánybíróság (Curtea Constituţională a României) mindig elutasította. Így tett a 134/2000., a 308/2001., a 337/2001., a 95/2002. és a 298/2003. határozatban is.[4] Azonban az egyre erősebb szólásszabadság-párti civil nyomás és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélkezési gyakorlata implementálásának igénye a jogalkotó számára kényszerítővé tette az inkriminált rendelkezések abolícióját.[5] Ám 2006-ban egy törvényhozói aktus, a már említett 2006. évi 278. törvény[6] hatályon kívül helyezte (egyebek mellett) a btk. 205-207. §-át. A törvény indokolása kimondta, hogy a polgári jogi szankciók elégséges védelmet jelentenek a becsületsértő, a közmegvetést okozó kijelentésekkel és egyéb cselekményekkel szemben, így a büntetőjogi védelmi szint fenntartása nem indokolt; az olyan eszköz, amely a jó hírnév vagy a becsület védelme érdekében aránytalanságot eredményez, és - az EJEB gyakorlatából vett szófordulattal - "dermesztő hatással" jár a szólásszabadságukat gyakorolni kívánók számára.[7] Ami ezután történt, az a két védendő alkotmányos érték, vagyis egyrészt az emberi méltóság- és a becsületvédelem, másrészt a véleménynyilvánítási szabadság ütközése esetén jelentkező elsőbbségi viták relativitásának tanpéldája, és annak is, hogy a bírósági csúcsszervek (egyébként sok más európai országban is megfigyelhető) hatásköri vitája (vagy a jelen esetben még inkább dominanciaharca) hogyan és mennyire eszkalálódhat.
Több indítványozó megtámadta 2006-ban az akkori btk. 205-207. §-át hatályon kívül helyező jogszabályhelyet, kérve az alkotmánybíróságtól a 2006. évi 278. évi törvény vonatkozó rendelkezésének alkotmányellenessé nyilvánítását és megsemmisítését. Azzal érveltek, hogy a véleményszabadság ily módon parttalanná tett priorizálása kiszolgáltatná a potenciális áldoza-
- 87/88 -
tokat a visszaéléseknek,[8] és a jogrendszerben így kialakuló joghézag miatt nem biztosítható az emberi méltóság védelme és a pártatlan igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, ami összességében ellentétes az alkotmánynak az emberi méltóság sérthetetlenségét garantáló rendelkezésével, valamint számos egyéb alkotmányos joggal és értékkel is.
Az alkotmány[9] és az alkotmánybírósági törvény nem teszi lehetővé,[10] hogy a bírósági eljárásokban peres félként vagy egyéb eljárási szereplőként érdekeltek közvetlenül forduljanak az alkotmánybírósághoz. Az ún. valódi alkotmányjogi panasz hiányzik a román jogrendszerből, ahogyan elvileg a normakontrollos, a bírósági eljárásban alkalmazott vagy alkalmazandó jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés ellen igénybe vehető panasz is.[11] Utólagos normakontroll keretében igénybe vehető a konkrét normakontrollt jelentő bírói kezdeményezés, amikor az eljáró bíróság - az eljárás felfüggesztése mellett - az alkotmánybírósághoz fordulhat, kérve a támadott jogszabályi rendelkezés alkotmányellenessé nyilvánítását és megsemmisítését.[12] Ez azt is lehetővé teszi, hogy ezt a rendes bíróságok az eljárásban részt vevő felek valamelyikének kezdeményezésére tegyék meg.[13]
E kezdeményezésnek az alkotmánybírósághoz való továbbításáról az eljáró bírók ugyan maguk döntenek,[14] és ezt a bíróságok legfeljebb formai hiba esetén nem teszik meg, tartalmi vizsgálatot a gyakorlatban nem végeznek. Ez azzal jár, hogy ha a felek az ügyben alkalmazandó jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatát kezdeményezik, és megindokolják, hogy az szerintük miért ütközik valamelyik általuk hivatkozott alapjogba, akkor a bíróságok ezt (saját véleményük feltüntetésével, de akár anélkül is) szokásszerűen továbbítják az alkotmánybíróságnak. A vizsgált kérdésben három ügyben érkezett indítvány: a temesvári, a zsilvásárhelyi és a nagyszebeni bíróság egy-egy eljáró bírája fordult - az alapügyek felperesei indítványára - az alkotmánybírósághoz, kérve a rágalmazás és a becsületsértés büntethetőségét hatályon kívül helyező törvény alkotmányossági vizsgálatát, amelyet az előttük folyó eljárásokban alkalmaz-
- 88/89 -
niuk kellett volna (vagyis amelynek alapján a korábban, az eljárások megindulásakor még büntetni rendelt defamatorikus cselekmények elkövetőjét már nem lehetett volna elítélniük).
Az ügyben véleményadásra felkért ombudsman ("a nép ügyvédje"), a kormány, továbbá a három érintett bíróság maga is kivétel nélkül úgy nyilatkozott, hogy az indítványt megalapozatlannak tartja.[15] A temesvári bíróság szerint a büntetőjogi büntetés pusztán lehetőség a törvényhozó számára, amellyel nem köteles élni, a zsilvásárhelyi bíróság szerint a becsmérlő kijelentésekkel szemben a polgári jogi nem vagyoni kártérítés iránti kereset lehetősége elégséges védelmet jelent, a nagyszebeni törvényszék szerint pedig a joghézag léte önmagában nem jelent alkotmányellenességet.
Az alkotmánybíróság a 2006-ban érkezett beadványok ügyében 2007. január 11-én nyilvános ülést tartott, amelyen részt vett a bírói normakontrollt kezdeményező egyik felperes is.[16] Az egy héttel később kihirdetett határozat (62/2007. január 18-i alkotmánybírósági határozat), helyt adva az indítványoknak, megállapította a támadott (a rágalmazás és a becsületsértés btk.-beli tényállását hatályon kívül helyező) rendelkezés alkotmányellenességét és megsemmisítette azt. A hatáskör vizsgálata során megállapította, hogy az alkotmány 146. cikk d) pontja nem zárja ki a hatályon kívül helyező rendelkezések alkotmányellenességének bírói kezdeményezésre történő megállapíthatóságát,[17] ezért az ügy érdemében jogosult döntést hozni. Érdemben pedig a rágalmazás és a becsületsértés vétségét hatályon kívül helyező jogszabályhely alkotmányellenes, mivel az az alkotmány számos rendelkezését sérti.
A büntetőjogi védelem hiánya az alkotmánybíróság érvelése szerint mindenekelőtt ellentétes az alkotmány I. cikk (3) bekezdésével, amely az alkotmányos rendszer alapvető értékeit tartalmazza, benne az emberi méltóság védelmével.[18] Az emberi méltóság, valamint az ebből következő becsület és jó hírnév védelméhez szükséges a büntetőjogi eszközrendszer, anélkül azok hatékony védelme nem valósítható meg. Ha az emberi személyiséget támadó magatartások büntetőjogi büntethetősége megszűnne, az állandó konfliktusokhoz, végső soron a társadalmi együttélés lehetőségének megszűnéséhez vezetne. Az emberi méltóság az alkotmányosság legmagasabb szintű értékei között helyezkedik el,[19] így a btk. 205-207. §-ának dekriminalizációja ellentétes az alkotmány I. cikk (3) bekezdésével. Az érintett büntetőjogi
- 89/90 -
normák hatályon kívül helyezése "elfogadhatatlan szabályozási hézagot" hagyott maga után, ami miatt a személyek emberi méltósága semmilyen adekvát jogi védelmet nem élvez.
Az alkotmánybíróság kifejezetten hivatkozott az eljárás során megvizsgált ellentétes véleményekre, alkotmányjogilag helytelennek értékelve azokat. A polgári jogi védelem elégséges voltát állító nézetekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy jelenleg (ti. a határozat meghozatalának időpontjában) a polgári jogi szintű védelem nincs rendezve jogszabályilag, a személyiségi sérelmek polgári jogi szankcionálását pusztán a bírói gyakorlat alakította ki, így a - tulajdonjog polgári jogi védelmének analógiájára[20] a bíróságok által kialakított - nem vagyoni kártérítés (polgári törvénykönyvön és más tételes jogi szabályokon kívüli) lehetősége nem jelent alkotmányjogilag megfelelő védelmet e jogsértésekkel szemben.[21] Ráadásul a becsület sérelme (ellentétben a dologi jogi jogsértésekkel) anyagi javakkal nem kompenzálható, ahogyan a megsértett jó hírnév sem állítható helyre nem vagyoni kártérítés révén.
Emellett az alkotmánybíróság megítélése szerint a két tényállás eltörlését előíró norma ellentétes a bírósághoz fordulás jogával,[22] a jogegyenlőség elvével,[23] valamint a tisztességes bírósági tárgyaláshoz és a hatékony jogorvoslathoz való joggal. Ez utóbbi kettőt az alkotmánybíróság nem az alkotmányból,[24] hanem az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 6. és 13. cikkéből vezette le. Tehette ezt azért, mert az alkotmány értelmében azok a nemzetközi egyezmények, amelyeknek Románia a részese, alkotmányi erővel bírnak, és éppúgy kötelezők az emberi jogi védelem területén, mint az alkotmányban garantált jogok.[25] Mindezt az alkotmány 20. cikke mondja ki. Eszerint az alkotmányos jogok és szabadságok az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekben foglalt emberi jogokkal összhangban értelmezendők,[26] továbbá ahol a hazai jog és a nemzetközi egyezmények által biztosított alapvető emberi jogok között ellentét áll fenn, ott a nemzetközi jognak van elsőbbsége, kivéve, ha az alkotmány vagy a belső jogszabályok az adott emberi jogot erősebb vé-
- 90/91 -
delemben részesítik.[27] Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a nemzetközi egyezmények (valamint az alkotmánybíróság gyakorlata alapján az azokat értelmező nemzetközi emberijog-védő bírói fórumok esetjoga) megelőzik az alkotmányban biztosított jogokat, illetve ilyen belső jogok hiányában azok helyébe lépnek - ezáltal mindkét esetben az alkotmányos jogok védelme, így az alkotmánybírósági eljárások során közvetlenül hivatkozhatókká válnak.
Az alkotmánybíróság érvelése szerint a rágalmazás és a becsületsértés büntethetetlenné tételével a jogalkotó elmulasztott hatékony jogvédelmet adni az ilyen cselekmények áldozatainak, amivel megsértette a bírósághoz fordulás (az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés) jogát, de mindenekelőtt az emberi méltósághoz való jogot, mivel egy kiemelt alkotmányos rangú jogot hagyott érdemi védelem nélkül. Az alapvető jogi konfliktus vonatkozásban kétségkívül két alkotmányos jog védelmi körének megfelelő kiegyenlítéséről van szó: az alkotmány 1. cikk (3) bekezdése az emberi méltóságot a legfőbb értékek (valori supreme) közé sorolja, és az az alkotmányos rendszerben is különös védelmet élvez, de a véleménynyilvánítás szabadságát sem hagyja védelem nélkül,[28] mert kimondja, hogy "a gondolatok, vélemények és hitek kifejezése", valamint az alkotás szabadsága, történjen az akár szóban, akár írásban, képekkel, hangokkal vagy bármilyen más nyilvános kommunikációs formában, sérthetetlen.[29]
Ám az alkotmány azt is rögzíti, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem sértheti más méltóságát, becsületét, a személyek magánszféráját és saját képmásukhoz való jogát.[30] Ennek alapján az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem tekinthető abszolút jognak: "valamely személy szabadsága ott végződik, ahol a másiké kezdődik",[31] és ezt az elvet konkretizálva az alkotmány 57. cikke kimondja, hogy mind a román állampolgároknak, mind a külföldieknek, mind a hontalanoknak jóhiszeműen kell gyakorolniuk alkotmányos jogaikat és szabadságaikat, úgy, hogy azzal mások jogait és szabadságát ne sértsék.[32] Mindezeket az alkotmányos szempontokat mérlegelve az alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a véleménynyilvánítási szabadság nem összeegyeztethetetlen a rágalmazás és a becsületsértés büntethetőségével, vagyis az előbbi nem kívánja meg a két vétség hatályon kívül helyezését. Emellett megjegyezte, hogy az emberi méltóság védelmére szolgáló hasonló büntető tényállások számos európai jogrendszerben megtalálhatók, sokszor a romániai btk.-hoz képest súlyosabb szankciókkal.[33] A fenti érvek alapján az alkotmánybíróság a hatá-
- 91/92 -
lyon kívül helyező rendelkezést, vagyis a 2006. évi 278. törvény 1. cikk 56. pontját alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette.
A megsemmisítést heves szakmai és politikai vita követte. A releváns szakirodalmi kritikák elsősorban azt emelték ki, hogy - nézetük szerint - az alkotmánybíróságnak nem volt hatásköre ilyen döntés meghozatalára, mivel egy jogszabály hatályon kívül helyezése jogalkotói hatáskör, az alkotmánybíróság ezzel átvette a parlament alkotmányos funkcióját, és alkotmányellenes döntést hozott.[34] Egy jogalkotói aktus alkotmányellenességéről az alkotmánybíróság csak állást foglalhat, de jogalkotásra, a törvényhozó akaratával ellentétes jogszabály hatályban tartására, a dekriminalizációtól való tartózkodásra nem kötelezheti a parlamentet, mert ezzel maga lépne elő "pozitív jogalkotóvá".[35]
A bírói gyakorlat 2007-et követően nem volt egységes abban, hogy a hatályon kívül helyező törvény megsemmisítése újra hatályossá teszi-e a korábban (az alkotmánybíróság határozata szerint alkotmányellenes módon) hatályon kívül helyezett eredeti jogszabályt, a btk.-nak a rágalmazásra, becsületsértésre és a valóság bizonyítására vonatkozó rendelkezéseit. A rendes bíróságok egy része követte az alkotmánybíróság instrukcióit, és alkalmazta a régi tényállásokat. Ők az alkotmánybírósági határozatok erga omnes hatályát, mindenkire kötelező jellegét vették figyelembe, tiszteletben tartva a testület azon - a döntés indokolásából következő - álláspontját, hogy a sértettek alkotmányos jogainak védelme érdekében szükség van a defamatorikus cselekmények büntetőjogi üldözésére. Más bírók a jogalkotási törvényt[36] értelmezve azon elv alapján ítélkeztek, hogy a hatályon kívül helyező jogszabály alkotmányellenessé nyilvánítása önmagában nem (az alkotmánybírósági döntés indokolásában foglaltak ellenére sem) eredményezi a hatályon kívül helyezett jogi norma "feléledését".[37]
A jogbizonytalanság kiküszöbölésére a legfőbb ügyész rendkívüli jogorvoslatot kezdeményezett a román legfelső semmítő- és ítélőszéknél (Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie), az egysé-
- 92/93 -
ges joggyakorlat biztosítása érdekében.[38] Amikor a legfelső bíróság a döntést - a 8/2010. (október 18.) jogegységi határozatot - meghozta, a román parlament már elfogadta az új btk.-t, amelynek hatálybalépésére a 2014-es évet határozta meg. Ezenkívül az 1864-ben elfogadott, 1865 óta hatályos, sok szempontból - a folyamatos változtatások ellenére is - elavult[39] régi polgári törvénykönyv (ptk.) helyett is újat fogadott el,[40] amelyben már külön jogintézményként szerepelt a rágalmazásért és a becsületsértésért megítélhető kártérítés, vagyis a korábbi törvényi szintű hézagot az új ptk. kitöltötte.[41]
E tények ismeretében a legfelső bíróság elvi jogegységi tanácsa együttes ülésén a következő szempontokat mérlegelte. Az alkotmány 147. § (1) bekezdése kimondja, hogy a törvények, törvényerejű rendeletek, kormányrendeletek alkotmánybírósági megsemmisítése esetén a megsemmisített rendelkezések hatálya de iure felfüggesztődik, a döntés kihirdetésétől számított 45. naptól pedig azokhoz nem fűződhet joghatás, ha a parlament vagy a kormány addig nem hozza összhangba e rendelkezéseket az alkotmánnyal. Ugyanakkor az alkotmánybírósági törvény 31. cikk (1) bekezdése azt mondja ki, hogy egy hatályos törvényt, rendeletet vagy ezek valamely rendelkezését megsemmisítő alkotmánybírósági határozat végleges és mindenkire nézve
- 93/94 -
kötelező. Mivel a "mindenkibe" a rendes bíróságok is beletartoznak, a határozat őket is kötelezi, azt tiszteletben kell tartaniuk. Ezt figyelembe véve a bíróságok egy része a régi btk. 205-207. §-át hatályban levőként értékelte és továbbra is alkalmazta.[42]
Más büntetőbíróságok az alkotmánybírósági döntés meghozatala előtt indult eljárásokban felmentő ítéleteket hoztak, arra hivatkozva, hogy az ominózus rendelkezések nincsenek hatályban, azokat a jogalkotó hatályon kívül helyezte. A román jogalkotási törvény értelmében egy normatív aktus hatályon kívül helyezése végleges, és egy hatályon kívül helyező normatív aktus hatályon kívül helyezése nem eredményezi az eredeti rendelkezés hatályának visszaállítását.[43] Bár ez a rendelkezés a normatív aktusokról szól, hasonló következménnyel jár az alkotmánybírósági megsemmisítés okán hatályvesztett jogszabályokra nézve is, ellenkező esetben az alkotmánybíróság aktív jogalkotási jogát kellene elismerni. Ez a kérdéses tényállások újrakriminalizálását jelentené, ami ellentétes lenne a román alkotmányos szabályokkal, köztük - a fentiek mellett - a büntetőjogi legalitás elvével.[44]
Az alkotmány személyes szabadságról szóló 23. cikk (12) bekezdése mondja ki, hogy büntetést megállapítani és kiszabni csak törvény alapján és a törvényekkel összhangban lehet.[45] A 73. cikk (3) bekezdés h) pontja szerint csak sarkalatos törvény határozhatja meg a bűncselekményeket, a büntetéseket és azok végrehajtását.[46] A 61. cikk (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a parlament Románia kizárólagos törvényhozó hatalma. Mindebből a két értelmezési elv közötti ellentét feloldása következik: a régi btk. 205-207. §-a a legfelső bíróság 2010-es jogegységi döntése idején már nem volt hatályban, mivel a jogalkotó nem kriminalizálta újra. Kifejezett jogalkotói aktus hiányában pedig az emberek nem szerezhetnek tudomást a kérdéses tényállások ismételt hatálybalépéséről, így nem képesek magatartásukat az általuk fel nem ismert, törvényhozói szinten nem elismert elvárásokhoz igazítani. Ilyen körülmények között a büntetőjogi felelősség bírósági megállapítása nem lehetséges.[47]
- 94/95 -
Az eddig elmondottakból nyilvánvaló, hogy éles ellentét alakult ki az alkotmánybíróság és a legfelső bíróság között, mégpedig nemcsak a konkrét ügyben, hanem a két szerv alkotmányos szerepfelfogásáról is. Ez utóbbi túlmutat a rágalmazás és a becsületsértés büntethetőségének kérdésén, de vissza is hat annak megítélésére, így a két problémakör nem választható el élesen egymástól. A két alkotmányos szerv közötti hatásköri vita lényege, hogy kié az alkotmányos vonatkozásokkal is rendelkező rendes bírósági jogértelmezés meghatározásának monopóliuma, miközben eredetileg explicite "csak" arról szólt a vita, hogy feléleszthető-e egy, a jogalkotó által hatályon kívül helyezett jogszabály (a rágalmazás és a becsületsértés tényállása, valamint a valóság bizonyítására vonatkozó szabály) a hatályon kívül helyező jogszabály(hely) alkotmánybírósági megsemmisítésével. E probléma implikációi vezettek el a törvényesség érdekében benyújtott rendkívüli jogorvoslati kérelem folytán megindult jogegységi eljárás eredményének alkotmányosságára vonatkozó implicit dilemmához, nevezetesen ahhoz a kérdéshez, hogy amennyiben a legfelső bíróság meghoz egy ilyen (a rendes bíróságokra nézve egyébként kötelező, a konkrét ügyben a rágalmazás és a becsületsértés deliktumának hatályon kívüliségét kimondó és azok alkalmazását konkrét ügyekben megtiltó) jogegységi határozatot, úgy azzal átlépi-e saját alkotmányos szerepét, és ezt alkotmányosan megítélheti-e az alkotmánybíróság.
Az alkotmánybíróság - 206/2013. számú határozatával - mindkét kérdésre igennel válaszolt. A legfelső bíróság az alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek nyilvánított hatályon kívül helyező jogszabály kapcsán érvelt - alkotmányellenesen - úgy, hogy a hatályon kívül helyező jogszabály megsemmisítése ellenére az így végül (az alkotmánybíróság szerint) hatályát nem vesztett jogszabály még sincs hatályban, és arra bírósági ítéletek nem alapozhatók. Ezzel szemben - és ezt az alkotmánybíróság most már explicite is kimondta - a hatályon kívül helyező jogszabály normakontroll keretében történő megsemmisítése annak érvénytelenségével jár, ami az eredeti (a jogalkotó által alkotmányellenes módon hatályon kívül helyezni tervezett) jogszabály hatályban maradását eredményezi,[48] és így az joghatások kiváltására alkalmas marad.[49] Az, hogy egy hatályon kívül helyező jogszabály hatályon kívül helyezése nem teszi az
- 95/96 -
eredetileg hatályon kívül helyezett normát újra hatályossá, csak a jogalkotói aktusokra igaz, az alkotmánybíróság által megsemmisített normára nem, mert az ellentmondana a jogalkotási törvénynél magasabb szinten álló alkotmánynak, amely az alkotmánybíróságot az alkotmány legfőbb védelmezőjeként,[50] az alkotmánybírósági döntéseket pedig mindenki számára (a rendes bíróságok, így a legfelső bíróság számára is) kötelezőként határozza meg.[51] Az igaz, hogy a jogegység biztosítása a legfelső bíróság feladata, de ez a hatáskör csak az alkalmazandó normák értelmezésére vonatkozik, arra azonban nem, hogy a legfelső bíróság eldöntse, hogy egy norma hatályban van-e vagy sem. Az alkotmánybírósági döntések kötelező volta azok egészének kötelező erejét jelenti, így a rendelkező részen kívül az indokolásét is, attól a rendes bíróságok alkotmányosan nem térhetnek el.[52]
Összességében a legfelső bíróság jogegységi határozata az alkotmánybíróság szerint sértette az alkotmány 1. cikk (3) és (5) bekezdéséből következő jogbiztonság elvét, az 1. cikk (4) bekezdése szerinti hatalommegosztás elvét, a 126. cikk (3) bekezdésében meghatározott legfelsőbb bírósági hatáskört,[53] valamint a 147. cikk már említett (1) és (4) bekezdését; ennek következményeként megállapította, hogy a sérelmezett legfelső bírósági jogegységi döntés alkotmányellenes, és megsemmisítette azt.[54] A tárgyban született korábbi, 62/2007. alkotmánybírósági határozat indokolási fogyatékosságaiból kiindulva az alkotmánybíróság ezúttal explicite rendelkezett határozata joghatásáról: kimondta, hogy a támadott jogegységi határozat alkotmányellenessége azzal a következménnyel jár, hogy - az eredeti határozatával összhangban - az inkriminált büntető tényállások továbbra is hatályban vannak, így a folyamatban levő ügyekben azok alkalmazhatók.[55]
Valószínűleg csak a hatásköri kérdések rendezésének igénye vezette az alkotmánybíróságot e határozata meghozatalára, ekkor ugyanis - ahogyan arról szó volt - az új ptk. már hatályba lépett, és rendezte az alkotmánybíróság 2007/62. számú határozatában jelzett fenntartásait az emberi méltóság és a becsület védtelenül maradásával szemben. Így már nem pusztán a bírói gyakorlat, hanem az alapul fekvő törvényi szabályozás is kellő polgári jogi jogvédelmet biztosított a személyiségi jog megsértésének a rágalmazás és becsületsértés útján elkövethető fajtáival szemben. És bár az új btk. még nem lépett hatályba, annak időpontja már ki volt tűzve, így
- 96/97 -
tudható volt, hogy a törvényhozó konkrét jogalkotási aktussal írja majd felül az alkotmánybíróság határozatát. A hatálybalépése előtt már háromszor is módosított btk.[56] teljes egészében újraszabályozta a büntető tényállásokat, kihagyva a rágalmazást és a becsületsértést. Az új btk. kevesebb mint egy évvel a 206/2013. alkotmánybírósági határozat meghozatala után, 2014. február 1-jén lépett hatályba, ezzel pedig végleg megszűnt az a jogbizonytalanság, amely a hatályon kívül helyezett, a defamatorikus cselekményeket büntetni rendelő btk.-rendelkezéseket hatályon kívül helyező jogszabály alkotmányellenességét kimondó és azt megsemmisítő legfelső alkotmánybírósági határozat, valamint az ezzel tartalmilag ellentétes későbbi bírósági jogegységi határozat és az azt szintén megsemmisítő, illetve első határozatát további értelmezéssel cizelláló alkotmánybírósági határozat okozta - jogilag meglehetősen ellentmondásos - helyzet folytán állt elő.[57]
A rágalmazás és a becsületsértés büntethetősége tehát kétséget kizáró módon megszűnt, ugyanakkor a "bírósági tárgyalás ünnepélyességének megsértése" elnevezésű tényállás megmaradt, az ilyen cselekmények elkövetői továbbra is büntethetők.[58] A jogirodalmi és más szakmai kritikák azt hangsúlyozták, hogy az alkotmánybíróság második határozata a várható jogalkotási fejlemények okán felesleges és kártékony volt, különösen úgy, hogy az alkotmánybíróság normakontroll eljárásban,[59] bírói kezdeményezés alapján döntött, noha az indítványozóknak valójában a jogegységi határozattal voltak alkotmányossági problémáik - viszont annak vizsgálatára az alkotmánybíróság abban az eljárásban nem rendelkezett hatáskörrel.[60] A jogalkotói szabályozás végül megnyugtatóan rendezte a helyzetet, így Románia egyike lett azon kevés európai államnak, ahol többé sem a rágalmazás, sem a becsületsértés nem üldözhető büntetőjogi alapon.
Bianov, Anamaria: The Dilemma of the Positive Legislator or the Difficulties of the Constitutional Procedure Law. 51(2) Bulletin of the Transilvania University of Brasov (2009) 167-172.
Blokker, Paul: New Democracies in Crisis? London, Routledge, 2014.
https://doi.org/10.4324/9780203795026
Buda, Daniel: The Administrative Reform in Romania: The New Civil Code and the Institution of Marriage. Transylvanian Review of Administrative Sciences, 2012/36., 27-49.
- 97/98 -
Criste, Mircea: Judicial Review: A Disputed Competence in the Romanian Legal System. Gdańskie Studia Prawnicze, 2020/48., 56-68.
https://doi.org/10.26881/gsp.2020.4.04
Făgăraş, Marin: Ultrajul săvârşit prin insultă sau calomnie. Revista de Drept Penal, 2006/3., 123-128.
Fodor, Elena-Mihaela: Human Dignity in Romanian Law. (SI2) Law Review (2017) 81-94.
Ghigheci, Cristinel C.: Dacă sunt incriminate sau nu faptele de insultă şi calomnie: reflecţii. Revista de drept penal, 2010/1., 105-110.
Ilie, Ioana: Implicatiile deciziei Curtii Constitutionale a Rominiei de declarare ca neconstitutionala abrogarii insultei si calomniei din Codul penal, in lumina jurisprudentei CEDO. Revista Romana de Drept International, 2007/4., 163-171.
Jurău, Sînziana-Maria: Considerations on the Recent Romanian Legal Developments Related to Criminalization of Defamation. Studia Universitatis Babes-Bolyai - Ephemerides, 2013/1., 71-81.
Kis Júlia: A becsület és az emberi méltóság büntetőjogi védelme a román és a magyar jogban. Erdélyi Jogélet, 2021/4., 67-85.
Kokoly Zsolt: A személyiségi jogok szabályozása a hatályos román polgári törvénykönyvben. Erdélyi Jogélet, 2021/2., 65-81.
https://doi.org/10.47745/ERJOG.2021.02.04
Lascu, Ion: Reflecţii asupra infracţiunilor de insultă şi calomnie. Revista de Drept Penal, 2008/2., 127-131.
Moldovan, Carmen: Present Status of Freedom of Expression Under the New Romanian Legal Order. Journal of Public Administration, Finance and Law, 2015/2. (special issue), 150-156.
Pătulea, Vasile - Bota, Pompiliu: Discuţie despre admisibilitatea probei verităţii în cazul ultrajului săvârşit prin insultă sau calomnie. Dreptul, 2003/2., 160-166.
Răduleţu, Sebastian: Libertatea de exprimare si limitele ei - Comentarii ale art. 30 din Constitutia Romaniei. Curierul Judiciar, 2007/5., 81-100.
Rotaru, Mihaela: The Material Element in the Basic Form of the Offense of Abusive Behavior. 2(1) Juridical Tribune (2012) 169-174.
Tănăsescu, Simina: The Romanian Constitutional Judge: "Lost in Transition". In Miodrag Jovanović (szerk.): Constitutional Review and Democracy. Hága, Eleven International, 2015, 223-252.
Tóth, J. Zoltán: The Regulation of Defamation and Insult in Europe. In András Koltay (szerk.): Comparative Perspectives on the Fundamental Freedom of Expression. Budapest, Wolters Kluwer, 2015, 487-517.
Tóth, J. Zoltán: Constitutional Adjudication. In Lóránt Csink - László Trócsányi (szerk.): Comparative Constitutionalism in Central Europe: Analysis on Certain Central and Eastern European Countries. Miskolc-Budapest, Central European Academic Publishing, 2022, 361-383.
https://doi.org/10.54171/2022.lcslt.ccice_19
Varga Attila: A román alkotmánybíróság. Magyar Jog, 2009/1., 43-50.
- 98/99 -
https://doi.org/10.55194/GI.2024.1-2.12
JEGYZETEK
[1] A btk. (1968. évi 15. törvény) 1969-ben lépett hatályba, azonban a becsületsértés és a rágalmazás büntetését már a korábbi, 1936-os btk. is előírta. Vö. Kis Júlia: A becsület és az emberi méltóság büntetőjogi védelme a román és a magyar jogban. Erdélyi Jogélet, 2021/4., 70.
[2] E pénzbüntetés összege a régi román fizetőeszköz, az ún. régi lej esetében 2,5 és 130 millió lej között volt. A régi lejt 2005. július 1-jén az új román lej váltotta fel, egy új lej tízezer régi lejnek felel meg.
[3] "A sértettről állított tények vagy tulajdonságok bizonyítása akkor lehetséges, ha a közlés valaki jogos érdekében történt. Nem minősül becsületsértésnek vagy rágalmazásnak a cselekmény, ha az állított tény valónak bizonyul." A jogirodalom szerint is mindenképpen kizárja a rágalmazás vagy a becsületsértés miatti felelősségre vonhatóságot, ha a valóság bizonyítása sikeres. Különösen fontos ez olyan újságírók esetében, akik jóhiszeműen közöltek nyilvánosan a cikkben szereplő személyre nézve valamilyen sértő (akár bűncselekmény elkövetésére utaló) tényt vagy véleményt. Vasile Pătulea - Pompiliu Bota: Discuţie despre admisibilitatea probei verităţii în cazul ultrajului săvârşit prin insultă sau calomnie. Dreptul, 2003/2., 165-166. A korábbi gyakorlat ugyanis börtönnel fenyegette az újságírókat, bármily alaposak voltak is a kapott információk ellenőrzésében és bármilyen jóhiszeműen jártak is el; ennek kritikájához lásd Sebastian Răduleţu: Libertatea de exprimare si limitele ei - Comentarii ale art. 30 din Constitutia Romaniei. Curierul Judiciar, 2007/5., 87-88.
[4] 134/2000. alkotmánybírósági határozat (2000. július 6.); 308/2001. alkotmánybírósági határozat (2001. november 15.); 337/2001. alkotmánybírósági határozat (2002. november 29.); 95/2002. alkotmánybírósági határozat (2002. március 21.); 298/2003. alkotmánybírósági határozat (2003. július 8.). A korábbi gyakorlatot maga az alkotmánybíróság foglalta össze a több szempontból is elvi jelentőségűvé váló 206/2013. határozatában (2013. április 29., indokolás 2. pont, bővebben lásd alább).
[5] E körben leginkább a Cumpănă and Mazăre v. Romania-ügy (no. 33348/96, 2004. december 17-i ítélet) szolgált munícióval, amelyben az EJEB kimondta, hogy a büntetőjogi szankciók aránytalan mértékű dermesztő hatással járhatnak (ahogy egyébként a túlzott polgári jogi szankciók is).
[6] 2006. évi 278. törvény I. cikk 56. pont.
[7] Sînziana-Maria Jurău: Considerations on the Recent Romanian Legal Developments Related to Criminalization of Defamation. Studia Universitatis Babes-Bolyai - Ephemerides, 2013/1., 71.
[8] A véleményszabadság (pontosabban a kifejezés szabadsága) a román alkotmány kiemelten fontos, de nem korlátozhatatlan alkotmányos értékei (és alkotmányban biztosított szubjektív jogosultságai) közé tartozik, amelynek számos aspektusát a román alkotmány külön is nevesíti. A kifejezés szabadsága alkotmányos szabályozásának és alkotmányos kontextusának részletes bemutatását (valamint a védendő értékek közül hiányzó szempontok kritikai bemutatását) lásd Varga Attila: A véleményszabadságról. Román alkotmányi szabályozás és alkotmánybírósági esetgyakorlat. Glossa Iuridica, 2024/1-2., https://doi.org/10.55194/GI.2024.1-2.12, 223-244.
[9] Románia népszavazáson is megerősített alkotmánya 1991. december 8-án lépett hatályba. 2003-ban átfogó revízió alá esett, majd az alkotmánymódosító (2003. évi 429.) törvényt szintén népszavazás erősítette meg. A módosított alkotmányszöveg 2003. október 29-én lépett hatályba, és többek között megszüntette a parlament azon jogát, hogy az alkotmánybíróság döntéseit kétharmados többséggel felülírja. Lásd Paul Blokker: New Democracies in Crisis? London, Routledge, 2014, https://doi.org/10.4324/9780203795026, 69-71.
[10] 1992. évi 47. törvény az alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről.
[11] Vö. J. Zoltán Tóth: Constitutional Adjudication. In Lóránt Csink - László Trócsányi (szerk.): Comparative Constitutionalism in Central Europe: Analysis on Certain Central and Eastern European Countries. Miskolc-Budapest, Central European Academic Publishing, 2022, https://doi.org/10.54171/2022.lcslt.ccice_19, 367. és 373.
[12] Alkotmány 146. cikk (d) pont; 1992. évi 47. törvény 29-31. cikk.
[14] Az alkotmánybíróság hatásköréről részletesen lásd Varga Attila: A román alkotmánybíróság. Magyar Jog, 2009/1., 43-50.
[15] A parlament két házának az alkotmánybíróság által véleményadásra szintén felkért elnökei nem nyilatkoztak az ügyben.
[16] Mihaela Mârza (3.003/325/2006. számú ügy, temesvári bíróság), Sofia Ţămbălaru (2.414/P/2006. számú ügy, zsilvásárhelyi bíróság) és Elena Iulia Ştefănescu (1.462/85/2006. számú ügy, nagyszebeni törvényszék). A legutolsó felperes személyesen is megjelent a nyilvános ülésen. Vö. 62/2007. alkotmánybírósági határozat, bevezető rész; lásd továbbá Anamaria Bianov: The Dilemma of the Positive Legislator or the Difficulties of the Constitutional Procedure Law. 51(2) Bulletin of the Transilvania University of Brasov (2009) 169.
[17] E körben hivatkozott a hasonló módon rendelkező precedensdöntésére, a 2000. évi 20. alkotmánybírósági határozatra.
[18] A bekezdés szövege szerint "Románia demokratikus és szociális jogállam, amelyben az emberi méltóság, a polgárok jogai és szabadságai, a személyiség szabad kibontakoztatása, az igazságosság és a politikai pluralizmus - a román nép demokratikus hagyományai, valamint az 1989. decemberi forradalom eszményei szellemében - kiemelt értéket képviselnek, amelyek garantálása az állam feladata".
[19] Az 1576/2011. alkotmánybírósági határozat ezt úgy foglalta össze, hogy az emberi méltóság az emberi személyiség elidegeníthetetlen tulajdonsága, valamint az emberi létezés legbelső értéke. Lásd Elena-Mihaela Fodor: Human Dignity in Romanian Law. 7(SI2) Law Review (2017) 90.
[20] Mivel a ptk. 998. §-át kifejezetten csak analógia útján lehetett alkalmazni, így ez nem jelentett elégséges jogvédelmet az alkotmánybíróság szerint. Vö. Ioana Ilie: Implicatiile deciziei Curtii Constitutionale a Rominiei de declarare ca neconstitutionala abrogarii insultei si calomniei din Codul penal, in lumina jurisprudentei CEDO. Revista Romana de Drept International, 2007/4., 164.
[21] Mindemellett egy 1954-ből származó rendelet írt elő bizonyos nem vagyoni következményeket (például a sértő cselekmény abbahagyására történő bírói kötelezés lehetőségét vagy a jogsértést megállapító bírói döntés nyilvános közlését az alperes költségén). Fodor i. m. (19. lj.) 91.
[22] Alkotmány 21. cikk.
[23] Alkotmány 16. cikk. A szakirodalomban - az alkotmánybírósági határozat érvelését támogató - olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy a becsület büntetőjogi védelme egyenesen a jogállamiság elvéből fakadó követelmény, mivel a rágalmazás és a becsületsértés büntető törvényi tényállásai a jogállamiságból mint legfőbb értékből származó társadalmi viszonyok védelmére hivatottak. Vö. Ion Lascu: Reflecţii asupra infracţiunilor de insultă şi calomnie. Revista de Drept Penal, 2008/2., 128.
[24] Annak ellenére tett így, hogy a tisztességes tárgyaláshoz való jogot az alkotmány 21. cikk (3) bekezdése is tartalmazza, igaz, csak említés szintjén, tartalmi kifejtés nélkül. Azonban a jogorvoslati jog explicit alkotmányszövegbe foglalása még az említés szintjén sem történt meg.
[25] Ez az oka annak is, hogy bizonyos jogok explicit alkotmányba foglalása nem szükséges, mert azok enélkül is védelemben részesülnek, amennyiben a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények e jogokat tartalmazzák.
[26] Alkotmány 21. cikk (1) bekezdés.
[27] Alkotmány 21. cikk (2) bekezdés.
[28] A véleményszabadság alkotmányos védelme nem új Romániában: azt már az 1866-os alkotmány is szabályozta, azt átvette az 1923-as alkotmány is, és még az 1938-as önkényuralmi alkotmány is tartalmazta (bár ez utóbbi csak névleges volt, a gyakorlatban nem érvényesült a szólásszabadság védelme). A véleménynyilvánítási szabadság tehát mindig is kiemelt védelmet élvezett Romániában. Vö. Răduleţu i. m. (3. lj.) 81.
[29] Alkotmány 30. cikk (1) bekezdés.
[30] Alkotmány 30. cikk (6) bekezdés.
[31] 62/2007. január 18-i alkotmánybírósági határozat, indokolás.
[32] Az alkotmánybíróság továbbá arra is hivatkozott, hogy ugyanezt az elvet az EJEE 10. cikk 2. bekezdése, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 19. cikk (3) bekezdése is kimondja.
[33] A véleményszabadság és a becsületvédelem kollíziójában az utóbbit fontosabbnak tartók érvelésében az európai helyzet ismertetése gyakran megjelenik mint döntő érv, ami azt mutatja, hogy a méltóság sérelme nem maradhat (büntetőjogi) szankció nélkül. Lásd például Marin Făgăraş: Ultrajul săvârşit prin insultă sau calomnie. Revista de Drept Penal, 2006/3., 125-126. Bár valóban a legtöbb ország fenntartja a rágalmazás és a becsületsértés büntetését - lásd ehhez J. Zoltán Tóth: The Regulation of Defamation and Insult in Europe. In András Koltay (szerk.): Comparative Perspectives on the Fundamental Freedom of Expression. Budapest, Wolters Kluwer, 2015, 487-517. -, ám az alkalmazott büntetőjogi szankciók az ilyen országok többségében olyan gyengék, hogy tipikusan nem jelentenek nagyobb fenyegetést (és visszatartó erőt) a polgári jogi szankciókhoz képest.
[34] Lásd például Simina Tănăsescu: The Romanian Constitutional Judge: "Lost in Transition". In Miodrag Jovanović (szerk.): Constitutional Review and Democracy. Hága, Eleven International, 2015, 224-225.
[35] Természetesen támogató álláspontok is voltak. Például Anamaria Bianov azt emelte ki, hogy bár az alkotmánybíróság közvetve valóban pozitív jogalkotóvá vált, ez annak a további fejleménynek köszönhetően történhetett meg, hogy a parlament, noha lehetősége lett volna az alkotmánybírósági határozat meghozatalát követően a büntetőjogi szabályozást az alkotmánybírósági határozat tartalmából következő, alkotmánykonform módon megváltoztatni, ezt mégsem tette meg, így maga hagyta, hogy az alkotmánybírósági döntés joghatása (a kérdéses rendelkezések hatályának visszaállítása) újból beálljon; ennek eredményeként szerinte e deliktumok hatályban vannak. Bianov i. m. (16. lj.) 171-172.
[36] 2000. évi 24. törvény 64. § (3) bekezdés.
[37] Mihaela Rotaru: The Material Element in the Basic Form of the Offense of Abusive Behavior. 2(1) Juridical Tribune (2012) 172.
[38] Erre az alkotmány 126. cikk (3) bekezdése adott lehetőséget. A legfelső bíróság a jogértelmezés egysége biztosításának (alkotmányos) hatáskörével élve hozta meg az alkotmánybíróság határozatával szembehelyezkedő döntését. Mircea Criste: Judicial Review: A Disputed Competence in the Romanian Legal System. Gdańskie Studia Prawnicze, 2020/48., https://doi.org/10.26881/gsp.2020.4.04, 62.
[39] Az elavultság viszonylagos volt, és a romániai magánjogászok egy része szerint nem feltétlenül volt szükség egy teljesen új kódex megalkotására - egy átfogó, novelláris módosítás is elegendő lett volna. Például Veress Emőd amellett érvelt, hogy az 1864-es ptk. mintájául szolgáló 1804-es francia Code civil is hatályban van még, noha a modern kihívások annak szabályozását éppúgy érintették. Vö. Veress Emőd: Új polgári törvénykönyv Romániában - a monista magánjogra való áttérés nehézségei. Magyar Jog, 2014/7-8., 465.
[40] 2009. évi 287. törvény; lásd Daniel Buda: The Administrative Reform in Romania: The New Civil Code and the Institution of Marriage. Transylvanian Review of Administrative Sciences, 2012/36., 29.
[41] A 2011. évi 71. törvény 2011. október 1-jével léptette hatályba a ptk.-t. Részletesen ismerteti a becsületvédelem új polgári jogi eszköztárát Kokoly Zsolt: A személyiségi jogok szabályozása a hatályos román polgári törvénykönyvben. Erdélyi Jogélet, 2021/2., https://doi.org/10.47745/ERJOG.2021.02.04, 65-81. (A román ptk.-ból vett, e lábjegyzetben található idézetek szintén Kokoly e tanulmányból származó fordításai.) Az új román ptk. 58. cikke határozza meg a személyiségi jogok általános védelmét. Ennek (1) bekezdése értelmében "valamely személynek joga van az élethez, az egészséghez, a testi és lelki épséghez, a méltósághoz, a saját képmáshoz, a magánélet tiszteletben tartásához, valamint más hasonló, a törvény által elismert jogokhoz". A (2) bekezdés kimondja, hogy ezek a jogok elidegeníthetetlenek" (uo. 70.). A 75. cikk a véleménynyilvánítás szabadságát nem abszolút, hanem korlátozható jogként határozza meg: "(1) Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. (2) E jog gyakorlása csak a 75. cikkben előírt esetekben és mértékben korlátozható" (uo. 71.). A korlátozás történhet más jogok, így az emberi méltóság és a kapcsolódó jogok védelme érdekében. A 72. cikk rendelkezik az egyik ilyen védendő jogról, a méltósághoz való jogról: "(1) Mindenkinek joga van méltósága tiszteletben tartásához. (2) Tilos valamely személy becsületét és hírnevét sérteni ennek beleegyezése vagy a 75. cikkben előírt korlátok betartása nélkül" (uo. 73.). Kokoly értelmezésében a "becsület alatt az emberi lény olyan veleszületett tulajdonságát értjük, amely a természetes személyek közötti érintkezésben az érzelmek széles spektrumát, egy adott személynek az önmagáról alkotott felfogását öleli fel (erkölcsösség, igazságérzék, korrektség stb.). Ezzel szemben a jó hírnév egy adott személynek a közvélemény általi megítélését jelenti, amely a személynek a társadalomban betöltött szerepével áll összhangban. A jó hírnév sérelmét jelenti, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő valótlan tényt állít, híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. A hírnév megsértésének polgári jogi következménye a helyreigazítás, illetve a kártérítés" (uo. 73.).
[42] 8/2010. legfelső bírósági határozat, indokolás III. rész.
[43] 2000. évi 24. törvény a jogszabályok alkotásáról és előkészítéséről 64. cikk (3) bekezdés.
[44] 8/2010. legfelső bírósági határozat, indokolás III. rész.
[45] Ez gyakorlatilag a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvét deklarálja alkotmányos szinten.
[46] A nullum crimen elve továbbá az EJEE-ben is megjelenik, annak - a legfelső bíróság által szintén hivatkozott - 7. cikk (1) bekezdése értelmében "senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése idején a hazai vagy nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény". Az EJEB gyakorlata pedig a 7. cikk (1) bekezdésének alkalmazása körében azt követeli meg, hogy a jogszabályok nyilvánosan kihirdetettek legyenek, tartalmuk legyen előrelátható, hogy alkalmazásuk következményei előrejelezhetők legyenek.
[47] 8/2010. legfelső bírósági határozat, indokolás IV. rész. A legfelső bíróság továbbá arra is hivatkozott, hogy az alkotmány (korábban már bemutatott) 20. cikk (2) bekezdése értelmében a nemzetközi egyezmények és az azokban foglalt jogok alkalmazása megelőzi a román törvényekben foglaltak érvényesítését. Ez ebben az ügyben [vö. Fodor i. m. (20. lj.) 83.], de más ügyekben is hivatkozási alapot jelentett, és hozzájárult a két bírósági szerv közötti hatásköri viták elfajulásához.
[48] 206/2013. alkotmánybírósági határozat (2013. április 29.), rendelkező rész.
[49] Uo. indokolás 3. pont. Megjegyzendő, hogy egyes szerzők már a 2013-as határozatot megelőzően is úgy gondolták, hogy az alkotmánybíróság 62/2007. döntését követően az addig hatályon kívül helyezettnek tekinthető btk.-tényállások ismét hatályosak lettek (tehát a 2006-2007 közötti időszak vonatkozásában nem). Mindez egyébként nem volt előzmény (alkotmánybírósági "precedens") nélküli: a 2000/15. alkotmánybírósági határozat egy 1999-ben kiadott sürgősségi kormányrendelet alkotmányellenessége kapcsán mondta ki, hogy a rendelet által hatályon kívül helyezett 1996. évi törvény újból hatályossá válik. Nem mellesleg akkor maga a jogalkotó is úgy tekintette, hogy a határozatnak ilyen joghatása van, mivel az 1996. évi törvényt (mint hatályban levőnek tekintett normát) 2001-ben jogalkotási aktussal módosította. Lásd Cristinel C. Ghigheci: Dacă sunt incriminate sau nu faptele de insultă şi calomnie: reflecţii. Revista de drept penal, 2010/1., 106. Ghigeci egyébként szemben állt ezzel az állásponttal, és úgy gondolta, hogy ha a bírók maguk sem voltak tisztában azzal, hogy a rágalmazás és a becsületsértés tényállása a 2007-es alkotmánybírósági határozattal újra hatályossá vált, és a bírók jelentős része hatályvesztettként nem alkalmazta e tényállásokat, akkor az átlagpolgártól még kevésbé lehet elvárni az ilyen jogi tisztánlátást, és a nullum crimen sine lege certa szubsztantív büntetőjogi, valamint az in dubio pro reo büntető eljárásjogi elve értelmében az eljárás alá vontakat nem lehetne büntetni (uo. 107. és 109.).
[50] Alkotmány 142. cikk (1) bekezdés.
[51] Alkotmány 147. cikk (4) bekezdés.
[52] 206/2013. alkotmánybírósági határozat, indokolás 3. és 5. pont.
[53] Alkotmány, 126. cikk (3) bekezdés: "A legfelső semmítő- és ítélőszék - hatáskörével összhangban - gondoskodik a jogszabályok egységes értelmezéséről és alkalmazásáról."
[54] Érdekesség, hogy míg a 62/2007. határozat meghozatala során a testület tagjai között vita bontakozott ki arról, hogy a btk. vonatkozó rendelkezéseinek alkotmányosságát mi módon kellene megítélni, így az a döntés többségi támogatással (két különvélemény mellett, továbbá egy párhuzamos indokolással) született, addig a 206/2013. alkotmánybírósági határozatot a testület már egyhangúlag (ellenszavazat és különvélemény nélkül, egyetlen párhuzamos indokolással) hozta meg.
[55] 206/2013. alkotmánybírósági határozat, indokolás 7. pont.
[56] A 2012. évi 27., 63. és 187. törvény által módosított 2009. évi 286. törvény a büntető törvénykönyvről.
[57] És mivel az eljárás során a terheltre nézve kedvezőbb büntető törvényt kell alkalmazni, a 2014. február 1-jét követően még folyó eljárásokban a 2014 előtti cselekmények elkövetőit fel kell menteni, azaz ezt követően a becsületsértés és a rágalmazás büntethetősége végérvényesen megszűnt. Jurău i. m. (7. lj.) 74.
[58] Azt "sértő vagy obszcén szavak vagy gesztusok" használatával lehet elkövetni (lásd btk. 278. §), de nem a bíró (vagy az eljárás más szereplői) becsülete a védendő jogi tárgy, hanem a bíróság megfelelő működésének védelme (vagyis a közérdek). Vö. Carmen Moldovan: Present Status of Freedom of Expression Under the New Romanian Legal Order. Journal of Public Administration, Finance and Law, 2015/2. (special issue), 154.
[59] A két indítványozó formailag a büntetőeljárási törvény 414. cikk (4) bekezdését támadta (sikerrel).
[60] Lásd például Jurău i. m. (7. lj.) 73.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
