Az alkotmánybíráskodás intézménye az 1989-es politikai rendszerváltást követően jelent meg az alkotmányos és a törvényes szabályozás szintjén. Mind a tevékenység, mint normakontroll, mind az intézmény, melynek önálló hatóságként fő feladata a törvények alkotmányosságának az ellenőrzése, teljesen előzmények nélküli a román jogrendben. Létrejötte annak a jogi modernizációs törekvésnek az eredménye, mely rákényszerítette Romániát a nyugati típusú demokráciák, jogállamiságot, emberi jogok tiszteletben tartását garantáló intézményrendszer átvételére.
Ezzel azt akarom jelezni, hogy az alkotmánybíráskodás, illetve ennek intézményesülése, nem egy belső szerves fejlődés eredménye, és különösebb szerepe sem volt a rendszerváltásban (ahogyan egyébként ez Magyarországon történt), hanem a nyugati modell átvételének, meggyökereztetésének a kísérletéről beszélhetünk.
Ez a talán mellékesnek tűnő körülmény azért fontos, mert jobban érthetővé válik az Alkotmánybíróság jelenlegi helye és szerepe a jogrendszerben, illetve társadalmi és politikai megítélése a közvéleményben. Kétségtelen, hogy nem volt könnyű feladat ezt az új intézményt és annak tevékenységét, úgy a jogrendszerben, mint szélesebb szakmai és civil körben elfogadtatni. Döntései sokszor heves vitákat váltanak ki, ami önmagában helyénvaló is lenne, ha ezeknek az ürügyén időnként nem kérdőjeleznék meg létjogosultságát, illetve ne az éppen aktuális döntések által kiváltott érdekek határoznák meg felmagasztaló vagy elmarasztaló viszonyulásukat a Taláros Testülethez.
Az Alkotmánybíróság intézményét, megszervezését és működését, több, különböző szintű jogszabály is szabályozza. Mindenekelőtt az Alkotmány1 142-147. szakaszai, melyek előírják az Alkotmánybíróság összetételét, az alkotmánybírák kinevezésének feltételeit, az összeférhetetlenségeket, a bírák függetlenségét és elmozdíthatatlanságát, az intézmény feladat- és hatásköreit, illetve az Alkotmánybíróság döntéseit.
Mindezeknek az alkotmányos rendelkezéseknek a részletes kibontása további jogszabályokban történik, mindenekelőtt az Alkotmánybíróság megszervezéséről és működéséről szóló 1992/42-es számú törvényben, mely az elmúlt évek során többször is módosult. Lényeges változás azonban az 1991-es Alkotmány 2003. évi felülvizsgálatának alkalmával történt, mely révén az említett szervezési és működési kerettörvény is igazodott a módosított alaptörvényhez.
A 2003. évi alkotmánymódosításnak, az Alkotmánybíróságra vonatkozó főbb módosításai a következők: pontosította a testület alapfunkcióját azáltal, hogy megfogalmazta, miszerint az Alkotmánybíróság az alkotmány felsőbbségének, szupremáciájának a biztosítója; a Nép Ügyvédje (ombudsman) hatáskört kapott arra, hogy megkereséssel forduljon az Alkotmánybírósághoz akár előzetes, akár utólagos normakontroll keretében. Az Alkotmánybíróság hatásköre is kiszélesedett, amennyiben megvizsgálhatja a nemzetközi egyezmények, szerződések alkotmányosságát; megoldja a közhatóságok között felmerülő alkotmányos jellegű konfliktusokat; az alkotmánybírósági döntések, különösen a normakontroll keretében hozott döntések általános jelleggel kötelező erejűek.
Ezekre a későbbiekben részletesen utalni fogok összehasonlításban a korábbi rendelkezésekkel, mely által érzékelhetőbbé és értelmezhetőbbé válnak ezen módosítások tartalma is.
A romániai alkotmánybíráskodás a kelseni (európai) modell szerint történik, illetve ennek megfelelően jött létre, alakult meg és működik az alkotmányos bíráskodást végző intézmény is.
Ennek értelmében az alkotmányossági felülvizsgálat hatáskörének monopóliumával ez a centralizált Alkotmánybíróság rendelkezik. Egyaránt feladata az előzetes, illetve utólagos normakontroll, vagyis az absztrak és a konkrét ellenőrzése a törvények alkotmányosságának. Ugyanakkor megállapítható, hogy a jogfejlesztés szempontjából az előzetes normakontroll keretében meghozott elvi jelentőségű értelmezései jelentősebbek, bár számszerűleg kevesebbek. A normakontroll lényegesen jelentősebb mértékben (számszerűen jóval nagyobb arányban), azonban az utólagos ellenőrzés keretében történik, vagyis konkrét jogesetekkel, peres jogvitákkal kapcsolatosan.
A román jogrendszer alapja az írott, merev alkotmány, mely rögzíti a jogforrások hierarchikus rendjét, illetve ebből következően az alaptörvény felsőbbségének elvét. Ez egyébként elvi, alkotmányos fundamentuma magának az alkotmánybíráskodásnak, illetve az Alkotmánybíróság létének. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az alaptörvény felsőbbségének az őre és biztosítója. Következésképpen az alkotmányos és törvényes rendelkezések szintjén érvényesül mindaz, ami az alkotmány bírói védelmének alapfeltételeként határozható meg, úgymint:
- a joguralom, a jogállamiság;
- a jogszabályok hierarchikus rendje, ennek minden következményével, különösen, ami módosításuk eljárási szabályaira vonatkozik;
- az alapjogok alkotmányos rögzítése, illetve ezek védelmének garantálása.2
Az alkotmányos rendelkezések alapján a román Alkotmánybíróság bár nem jelenik meg önálló hatalmi ágként az államszervezeti rendszerben, de különálló - valamennyi többi hatalmi ágtól, illetve azok intézményrendszerétől - független közhatóságnak minősül, ennek megfelelően legitimitása elsősorban alkotmányos eredetű, döntései és határozatai pedig általánosan kötelező erejűek.
Az Alkotmánybíróság kilenc bíróból áll, akiket kilenc évre választanak és megbízatásuk nem hosszabbítható és nem újítható meg. A kilenc bíróból hármat a Képviselőház, hármat a Szenátus,3 hármat a Köztársasági elnök nevezi ki.
Az Alkotmánybíróság bírái hároméves időszakra titkos szavazással saját soraikból megválasztják a testület elnökét.
Sajátossága az Alkotmánybíróság összetételének, hogy háromévenként, egyharmadát a bíráknak megújítják, és új bírákat választanak.4
Az alkotmánybírói tisztségre lehet jelölni olyan személyeket, akiknek felsőfokú jogtudományi végzettségük van, elismert szaktekintélyeknek számítanak, és legkevesebb 18 éves jogi tevékenységben, vagy felsőfokú jogtudományi oktatásban eltöltött munkaidejük van.
Az alkotmánybírák nem tölthetnek be semmilyen köz- vagy magántisztséget. Az alkotmány ez alól az általános érvényű szabály alól egyetlen kivételt tesz, nevezetesen azt, hogy az alkotmánybírák mandátumuk ideje alatt is betölthetik a felsőfokú jogtudományi oktatói állást, anélkül, hogy összeférhetetlenség merülne fel.
Az alkotmánybírák jogállásának meghatározó követelménye, hogy ezáltal magának az intézménynek a függetlensége biztosítva legyen. Következésképpen a bírák, mandátumuk időtartama alatt függetlenek, elmozdíthatatlanok és mentelmi jogot élveznek.
A függetlenség a gyakorlatban azt jelenti, hogy a törvény megtiltja számukra, hogy tagjai legyenek bármilyen politikai pártnak, érdekcsoportosulásnak, szakmai, vagy civil érdekvédelmi szervezetnek. Ezen túlmenően pedig nem lehetnek tagjai egyetlen közhatalmi intézménynek, közhatóságnak, állami szervnek, és ennek megfelelően, mint már jeleztük, nem végezhetnek semmilyen köz- vagy magán tevékenységet. A kinevezés módja azonban, látszólag ellentmond (vagy legalábbis nincsen teljesen összhangban) ennek a semlegességi követelménynek, amennyiben kifejezetten politikai testületek, a parlamenti pártok jelölései alapján nevezik ki őket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
