https://doi.org/10.59851/jk.81.11.2
Oroszországban az identitás-delegitimáció a hatalom egyik központi eszközévé vált. A kritikus hangok hiteltelenítése a modern autoriter rendszerek sajátossága, Oroszországban pedig különösen szélsőséges formában jelenik meg, a hagyományos autokráciák jellemzőivel keveredik. A társadalmi kontrollfunkciót ellátó civil szervezeteket megbélyegző jogszabályok - köztük a "külföldi ügynök" törvény - a külföldi támogatást az "idegen érdekek" narratívájával kapcsolják össze, ezzel normatív legitimitásukat és működőképességüket egyaránt aláásva. Az identitás-delegitimáció erőforrás-kivonást, nyilvános hitelvesztést, a civil tér beszűkülését és a civil társadalom marginalizálódását eredményezi. Az Oroszországgal szembeni EJEB-ítéletek mindezt megerősítik, és rámutatnak, hogy az identitás-delegitimáció rendszerszintű eszközzé vált a civil társadalom felszámolásában.
Tárgyszavak: civil szervezetek, társadalmi kontrollfunkció, külföldi támogatás, autoriter rendszerek, Oroszország, Emberi Jogok Európai Bírósága
In Russia, identity delegitimisation has become one of the central instruments of power. The discrediting of critical voices is a defining feature of modern authoritarian regimes; but in Russia, it takes an especially extreme form, combining characteristics of traditional autocracies. Laws stigmatising civil society organisations that perform social control functions, including the "foreign agents" law, link foreign funding to a narrative of "foreign interests," thereby undermining both their normative legitimacy and their operational capacity. Identity delegitimisation leads to a loss of funds, public loss of credibility, the shrinking of civic space, and the marginalisation of civil society. Judgments of the European Court of Human Rights against Russia confirm this trend, demonstrating that identity delegitimisation has become a systemic instrument in the dismantling of civil society.
Keywords: civil society organisations/CSOs, social control function, foreign funding, authoritarian regimes, Russia, European Court of Human Rights
A demokráciák erodálódása egyre komolyabb aggodalomra okot adó jelenséggé vált a világ számos országában, melynek következtében egyre több országot minősítettek át modern autoriter rendszerekké.[1] E folyamat egyik markáns vonása a kritikus hangok delegitimálása, vagyis azoknak a szereplőknek a hiteltelenítése, akik a demokratikus intézményeket és értékeket védelmezik. Az autoriter hatalom tudatosan beszűkíti a nyilvános vita tereit azzal, hogy kiszorítja az alternatív álláspontokat a nyilvánosságból. Ennek egyik kulcsfontosságú eszköze a civil szervezeteket (civil society organisation, továbbiakban: CSO) korlátozó jogszabályok elfogadása.[2] Ennek hátterében az áll, hogy a CSO-k egy részének identitása a társadalmi kontrollfunkcióval azonosítható, amely az autoriter kormányzás tipikus visszásságaira, például a fékek és ellensúlyok rendszerének torzulásaira, az állami korrupcióra, a személyi összeférhetetlenségekre és az emberi jogi jogsértésekre igyekszik felhívni a figyelmet.
Oroszország esete már nem értelmezhető a modern autoriter rendszerek értelmezési keretében, mert a CSO-kat ellehetetlenítő, az alkotmányos fogalmakkal (pl. szuverenitás) visszaélő törvények mellett a kritikus hangok elhallgattatására a hagyományos autokráciák[3] eszközeit is alkalmazzák, mint a CSO-k munkatársai elleni erőszak, beleértve a letartóztatásokat, bírósági eljárás nélküli fogva tartásokat, az emigrációba kényszerítést, az alkalmazottak, önkéntesek és aktivisták meggyilkolását, illetve az intézmények fizikai bezárását.
A jogszabályok többek között korlátozhatják a CSO-k külföldi finanszírozáshoz való hozzáférését,[4] mely korlá-
- 464/465 -
tozástípus autoriter keretek között általában együtt jár valamilyen megbélyegző címke használatának kötelezettségével. Az autoriter hatalom részéről a külföldi ügynöknek minősítő bélyegzés az ellenségdiskurzus szerves részét képezi, melyben a diskurzus a demokratikus keretekhez képest nem ellenfelek, hanem ellenségek között zajlik. E diskurzusban a másik természete - azaz identitása - áll a középpontban,[5] pontosabban annak nyilvános delegitimációja. Ezt az identitásalapú ellenségképzést és megbélyegzést az autoriter hatalom számos csoport ellen alkalmazza, például az ellenzéki pártok, menekültek, LMBTQ+ személyek, valamint etnikai és vallási kisebbségek esetében, s ugyanezt megfigyelhetjük a társadalmi kontrollfunkciót ellátó CSO-k esetében is.
A tanulmány először a társadalmi kontrollfunkciót mutatja be mint a CSO-k által képviselt identitást, amely éppen azért került az autoriter hatalom célkeresztjébe, mert rávilágít az autoriter működésmód sajátosságaira. Ezt követően felvázolja az autoriter hatalom által alkalmazott identitás-delegitimáció folyamatát kifejezetten a társadalmi kontrollfunkció korlátozásának szempontjából. A központi kérdés az, hogy az autoriter hatalom miként alkalmazza az identitás-delegitimációt a társadalmi kontrollfunkciót ellátó CSO-k ellen. E kérdés megválaszolásához elemzi az oroszországi CSO-kat korlátozó és delegitimáló törvényeket, melyek mintapéldái az autoriter hatalom által alkalmazott identitás-delegitimációnak. Majd górcső alá veszi az Emberi Jogok Európai Bíróságának (továbbiakban: EJEB) a CSO-kat korlátozó orosz törvényeket értékelő döntéseit. A legfrissebb EJEB-döntés 2025. december 16-án marasztalta el Oroszországot a CSO-k véleménynyilvánítási és egyesülési szabadságának megsértéséért. 2022-ben Ukrajna katonai megtámadását követően eljárás indult Oroszország tagságának felfüggesztésére. Válaszul az orosz kormány közölte az Európa Tanács főtitkárával, hogy kilép a szervezetből, és szándékában áll felmondani az Emberi Jogok Európai Egyezményét is (továbbiakban: EJEE).[6] Ugyanakkor az EJEB döntései továbbra is kulcsfontosságúak:[7] egyrészt azonosítják az autoriter jogsértéseket, mintát szolgáltatva azon országok számára, melyek hasonlóan bánnak a CSO-kkal és megalapozzák a későbbi - például háború utáni - kártérítési eljárásokat a sérelmeket elszenvedett személyek és szervezetek számára.
A CSO-k által képviselt identitás nagyon sokféle lehet.[8] A társadalom tagjai az élet legkülönbözőbb területein kerülnek velük kapcsolatba. CSO-kat létrehozhatnak a szabadidő eltöltése, az önsegítés, a kölcsönös segítségnyújtás biztosítása, a rászorulók ellátása és támogatása, a veszélyben lévő értékek megvédése, vagy akár szolgáltatások nyújtása céljából is. Továbbá tevékenységükkel fontos szerepet vállalnak a társadalmi problémák felszínre hozásában, a problémákhoz kapcsolódó érdekek artikulálásában, és ha szükséges, akkor a hatalom kontrollálásában, hiszen a nyilvánosság bevonásával képesek olyan eszközöket alkalmazni, amelyek által lehetővé válik a kormány és a piaci szektor szereplőinek felelősségre vonása is.[9] Tehát a CSO-k ellenőrző és a hatalmat adott esetben felelősségre vonni képes mechanizmusokként is működnek.[10]
Bizonyos CSO-k esetében ez a kontrollfunkció csak akkor jelentkezik, amikor a szervezet saját tagjai konfliktushelyzetbe kerülnek az állammal (valamely intézményével). Más CSO-k pedig kifejezetten az állam hatalmának kontrollálására irányuló tevékenységet folytatnak, és ezáltal társadalmi kontrollfunkciót töltenek be. Ezek egyik fő jellemzője a kormányoktól való függetlenség, amely lehetővé teszi számukra, hogy politikai elfogultság nélkül, vagy legalábbis az állami érdekek figyelmen kívül hagyásával nyújtsanak tájékoztatást, végezzenek elemzéseket, és alakítsanak ki álláspontokat szakterületükön. A társadalmi kontrollfunkciót ellátó CSO-k lehetőséget biztosítanak a társadalmi vélemény kifejezésére a mindenkori politikai
- 465/466 -
hatalom, a gazdasági erők és az egyes csoportok önérdekeivel szemben és a kormányzás több szintjén is hozzájárulnak a társadalmi igazságosság előmozdításához, így támogatják a demokratikus törekvéseket.
Társadalmi kontrollfunkciót ellátó CSO-knak nevezhetjük egyrészt a watchdog, érdek- és jogvédő szervezeteket, amelyek a hatalmat ellenőrző és ellensúlyozó funkciójuk révén a demokrácia garanciájának tekinthetők.[11] Tevékenységükkel képesek hatást gyakorolni a közpolitikákra,[12] elősegítik a jogérvényesítést,[13] felhívják a figyelmet a marginalizált, kisebbségi csoportok érdekeire,[14] valamint gazdasági, társadalmi és politikai tőkét teremtenek és osztanak újra számukra.[15] Ennek következtében az ilyen CSO-k célja nemcsak a társadalom attitűdjének formálására terjed ki azáltal, hogy igyekeznek olyan politikai témákat beemelni a közbeszédbe, amelyeknek közvetlenül vagy közvetve jelentős hatása van az állampolgárok hétköznapi életére, hanem arra is törekszenek, hogy befolyásolják a szervezet céljának elérését szolgáló állami, közhatalmi tevékenységet.[16]
A sajtóéhoz hasonló watchdog funkció az államhatalom/közhatalom és a nagyobb, összetettebb társadalmi folyamatok ellenőrzésére irányul. A watchdog funkciót ellátó CSO-k elősegítik a korrupció megfékezését, ösztönzik az átláthatóságot és számonkérhetőséget a közhatalmi döntéshozatali és a közpénzeket érintő folyamatokban, illetve javítják a közérdekű információk hozzáférhetőségét. Ezek a szervezetek segítik információkhoz juttatni a nyilvánosságot a kormányok lépéseiről és arról, hogy azok milyen következményekkel járnak az állampolgárokra nézve. A tájékoztatás elsődleges következménye, hogy kiszélesíti a rendelkezésre álló információk körét, amelyek alapján az állampolgárok dönthetnek a különféle ügyekben.
Az érdekérvényesítés (nyomásgyakorlás) közvetlen vagy közvetett erőfeszítéseket jelent annak érdekében, hogy az állam - akár politikai, akár közigazgatási szinten - reagáljon a CSO-k által megfogalmazott vagy közvetített igényekre.[17] Ezek meghatározása a kormányok azon képességén vagy szándékán alapszik, hogy egyformán jól szolgálják-e a lakosság minden igényét és csoportját. Amikor az uralkodó érdekek és a társadalmi struktúrák hátrányos helyzetbe hoznak bizonyos csoportokat, miközben igazságtalanul előnyben részesítenek másokat, a CSO-k nyilvános kritikusként és szószólóként léphetnek fel, ezáltal hangot adva a sérelmeknek, csökkentve a konfliktusokat és esetleg politikai változást elérve.[18] Tehát a CSO-k érdekérvényesítését úgy határozhatjuk meg, mint az információ stratégiai felhasználásának szervezését az egyenlőtlen hatalmi viszonyok demokratizálása érdekében, amelynek célja a politika vagy maga a valóság befolyásolása.[19] Az érdekérvényesítés a legkülönfélébb témaköröket érintheti, például a veszélyben lévő értékek védelmét, a klímavédelmet, a környezetvédelmet, az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat.
A jogvédő tevékenység rendszerint a civil társadalom szerveződéseinek alapját jelentő emberi és politikai szabadságjogok sérelmének orvoslását célozza.[20] A CSO-k jogvédő tevékenységére azokon a területeken van szükség, ahol a jogrendszer valamilyen deficittel rendelkezik, akár a jogalkotás, akár a jogérvényesülés, akár a jogalkalmazás területéről legyen szó.[21] A jogvédő tevékenység részét képezi egyrészt a jogalkotás monitorozása, jogsértések dokumentálása és ez alapján jelentések készítése például nemzetközi szervezetek számára, majd lobbizás a jogszabályváltoztatásokért, másrészt a joggyakorlat befolyásolása a jogi képviselet, a peres ügyek vitele és a stratégiai pereskedés[22] által, harmadrészt a tudatosságnövelés keretében többek között kampányok megvalósítása, képzések tartása, információs segítségnyújtás, tiltakozó ak-
- 466/467 -
ciók szervezése, nemzetközi hálózatokba való bekapcsolódás. A jogvédő tevékenység célja, hogy kiegészítő, informális és alternatív korrekciós fórumokat biztosítson azoknak a rászoruló személyeknek, akik szűkös egyéni erőforrásaik, nyelvi korlátaik, menekült státuszuk vagy éppen bűnvádi eljárásuk miatt nem tudják teljes mértékben kihasználni a jogállam által kínált jogi-politikai eszközöket.[23]
Másrészt idesorolhatjuk az olyan CSO-kat, amelyek tevékenysége során a szolgáltatási funkciók túlnyomórészt elválaszthatatlanok a célcsoportok (például szegények, hátrányos helyzetűek, hajléktalanok) érdekképviseletétől,[24] vagy a kulturális feladatok a kisebbségek elismeréséért folytatott küzdelemtől.[25] Ez utóbbi két esetben a CSO-k, még ha nem végeznek is közvetlenül érdek- és jogvédelmi tevékenységet, a kormányzati politika alakításában szerepet játszanak.[26]
A deligitimáció folyamata olyan kommunikatív cselekedet, mely egy személy, csoport vagy szervezet - valamint az általuk képviselt cselekvések, politikák, követelések vagy kérések - erkölcsi elfogadhatóságát kérdőjelezi meg.[27] Ez jellemzően negatív reprezentációkban, hibáztatásban, bűnbakkeresésben, marginalizálásban és kirekesztésben nyilvánul meg.[28]
A civil társadalom identitásának delegitimációja azt a folyamatot jelöli, amelynek során a CSO-k és közösségeik társadalmi vagy politikai értelemben elveszítik hitelességüket és legitim státuszukat.[29] Ennek következtében a korábban elfogadott értékeik, céljaik és társadalmi szerepük megkérdőjeleződik vagy nyílt elutasítás tárgyává válik. A delegitimáció nem csupán az egyes szervezetek működésének kritikája, hanem a társadalmi kontrollfunkciót betöltő CSO-k szerepére, identitására és alapelveire irányuló támadások sorozata.[30] Tehát az identitás-delegitimáció olyan narratív stratégia, amely a közösségi vagy szervezeti identitás jogosságának megkérdőjelezésére irányul. Például arra fókuszálva, hogy a CSO-k valóban a közjó szolgálatában állnak-e, és működésük összhangban van-e az ország érdekeivel. Ez a folyamat jellemzően politikai vagy ideológiai motivációkra épül, s gyakran átfogóbb delegitimációs kampányok részeként jelenik meg. Bár bizonyos vonásai átfedésben állnak a dehumanizációval,[31] de különálló jelenségről van szó, mivel nem feltétlenül jár a vizsgált csoport állatokhoz hasonlításával vagy kevésbé emberinek tekintésével.[32] Ugyanakkor a delegitimáció előszobája lehet a dehumanizációnak: ha a CSO-kat és a CSO-nál dolgozó szakembereket tartósan idegenként, fenyegetésként ábrázolják, az megnyitja az utat a még erősebb stigmatizáció felé.
Az autoriter keretrendszerben az identitás-delegitimáció a CSO-k és az állami vagy politikai hatalom közötti konfliktus egyik kulcsfontosságú dimenzióját alkotja. Jellemzően olyan narratívákban ölt testet, amelyek a CSO-kat külföldi érdekek kiszolgálóiként,[33] vagy a nemzeti szuverenitást fenyegető tényezőkként ábrázolják.[34] Ez a narratíva az érintett CSO-kat nemzeti árulókként vagy idegen érdekek kiszolgálóiként pozícionálja. A delegitimáló narratíva lényegében egy ellenségképző diskurzus. A CSO-k által elfogadott külföldi támogatásokat - legyen szó nemzetközi szervezetektől vagy más demokratikus jogrendű országoktól származó forrásokról -, összeköti a támogató fél idegen és ismeretlenként való ábrázolásával azáltal, hogy összekapcsolja a társadalmi kontrollfunkciót az országon kívüli szereplők érdekeivel. A címkézéssel elsősorban a CSO-k normatív legiti-
- 467/468 -
mitását támadják,[35] mivel a CSO-k tevékenységét normatív értelemben illegitimnek bélyegzik, azzal az érvvel, hogy nem helyes dolog a nemzeti érdekekkel szemben külföldi befolyást szolgálni.
A legitimáció elvesztése számos következménnyel jár. Egyfelől az identitás-delegitimáció a civil társadalom normatív értékeit és társadalmi szerepét kérdőjelezi meg. Ennek következtében a társadalmi kontrollfunkciót megalapozó demokratikus értékrendszer kérdőjeleződik meg. Ezáltal pont azokat az alapvető jogokat (például egyesülési szabadság, véleménynyilvánítási szabadság, információszabadság, gyülekezési szabadság, magánélethez való jog, diszkrimináció tilalma) korlátozzák, melyek a társadalmi kontrollfunkció nélkülözhetetlen alapját képezik. Ez a folyamat közvetlenül szűkíti a civil szféra mozgásterét, végső soron a civil társadalom egy részének marginalizálódásához vezet és megágyaz általánosságban az alapjogok korlátozásának az adott társadalom vonatkozásában.
Másfelől a delegitimációs folyamat egyben korlátozza a társadalmi kontrollfunkciót ellátó CSO-k erőforrás-hozzáférését, amely e funkció alapvető feltétele. Ezek a szervezetek gyakran nemzetközi finanszírozásra támaszkodnak, mivel függetlenségük zálogát éppen abban látják, ha minden állami támogatást elutasítanak. Az erőforrásokhoz való hozzáférés ellehetetlenítése miatt céljukat nem érhetik el, hosszú távú működőképességük pedig veszélybe kerül.
Végül a deligitimáció aláássa a CSO-k hírnevét a nyilvánosság körében,[36] azaz hozzájárul az érintett CSO-k hitelességének felszámolásához. A megfogalmazott állítások nemcsak a szervezetek legitimitását kérdőjelezik meg, hanem elősegítik a társadalmi megosztottságot és elmélyítik a civil társadalom iránti bizalmatlanságot, ezzel gyengítve annak beágyazottságát. Ennek következtében sokkal nehezebb magánadományokat és rendszeres mikroadományozókat találniuk és megtartaniuk.
Összefoglalva, az identitás-delegitimáció egy komplex társadalmi-politikai folyamat, amely a civil társadalom legitimációs alapjainak megingatására irányul, és amelynek következtében a CSO-k elveszíthetik társadalmi támogatottságukat, befolyásukat és működési lehetőségeiket.
Oroszországban a külföldi támogatással működő CSO-k tevékenységét és működését korlátozó szabályozások már régóta megnehezítik elsősorban az emberi jogi és környezetvédelmi CSO-k fennmaradását. Már 2004-ben tetten érhető Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédeiben a külföldről támogatott CSO-k elleni támadó jellegű retorika,[37] majd 2006-ban aláírta az Oroszországi Föderáció egyes törvényeinek kiegészítéséről szóló törvényt, amely radikálisan korlátozta a CSO-k függetlenségét. Az Igazságügyi Minisztérium keretében létrehozott hivatal felügyelete alá vonta a CSO-k újrabejegyzését, információt gyűjtött éves tevékenységükről - beleértve a finanszírozási forrásokat -, bekérhetett dokumentumokat, és szükség esetén be is zárathatta őket. Ezzel párhuzamosan elkezdődött egy olyan közhangulat kialakítása, amelyben minden CSO, amely külföldről kapott pénzt, gyanússá vált a kormány szemében.[38]
2008. július 2-án az orosz miniszterelnök rendeletet adott ki, amely számos külföldi CSO-t megfosztott attól, hogy adómentesen támogassa az oroszországi CSO-kat. Csupán 12 szervezet tarthatta meg ezt a jogosultságot, míg a többiek esetében 24 százalékos adó terhelte az odaítélt támogatásokat Oroszország határain belül.[39]
2009 augusztusában módosították a nem kereskedelmi célú szervezetekről szóló törvényt.[40] Ezek a változtatások segítették a szervezeteket a 2006-os korlátozások átvészelésében, ugyanakkor a törvény továbbra is megterhelő követelményeket rótt rájuk, jelentősen korlátozva az emberi jogi tevékenységük kibontakozását.
2012 novemberében lépett hatályba a külföldi ügynökökről szóló törvény, amely a meglévő jogszabályok módosításaként értelmezhető, miközben két további rendelkezés - a 2012. decemberi Dima Jakovlev-törvény és a 2015. májusi "nemkívánatos szervezetekről" szóló törvény - jelentősen kibővíti annak hatókörét.
A 2012-es külföldi ügynök törvény esetében a CSO-k belső legitimitásának visszavonása a belföldi-külföldi megkülönböztetésen alapul, és a külföldi támogatásokat a nyugati hatalmak geopolitikai érdekeinek megvalósításának eszközeként ábrázolják. A szabályozás megalkotásakor figyelmen kívül hagyták, hogy az új előírások bevezetésekor a CSO-k számára már kötelező volt az adományokról szóló információk nyilvános közzététele, amely teljes átláthatóságot biztosított a támogatások forrásairól. A büntetőjogi és pénzmosás elleni szabályok ráadásul
- 468/469 -
kellően szigorúak voltak ahhoz, hogy megelőzzék a bűncselekménynek számító tevékenységeket, így a kormányzati erőfeszítések elsődlegesen a külföldi finanszírozású csoportok delegitimálására, valamint a kormánypárti CSO-k előtérbe helyezésére összpontosultak. Ennek következtében az érintett CSO-knak a tengerentúli adományokból finanszírozott hosszú távú projektjeit azonnali hatállyal fel kellett függeszteniük, mivel a törvény nem biztosított átmeneti időszakot az átszervezésre.
Az orosz külföldi ügynöktörvény lényeges rendelkezése szerint a politikai tevékenységet végző, külföldi finanszírozásban részesülő CSO-knak külföldi ügynökként kell regisztrálniuk, még akkor is, ha a kapott külföldi összeget ténylegesen nem politikai célokra fordítják. A regisztrációt követően minden 200 000 rubelt meghaladó külföldi adományt ellenőrzés alá vonhatnak.[41] A Dima Jakovlev-törvény pedig tovább bővíti ezt a kört: hazai CSO-tól származó finanszírozást is külföldi támogatásnak minősíthet, amennyiben az adományozó szervezet korábban külföldi forrásból részesült. Ezáltal jelentősen kiszélesedett a potenciális "külföldi ügynökök" köre.[42]
Az orosz "külföldi ügynökök" nyilvántartását az Igazságügyi Minisztérium vezeti, a nyilvántartás bárki számára hozzáférhető, és tartalmazza a CSO-k nevét, címét, a tevékenységének részleteit, az adományozókat, a vezetőket és az irányítási struktúrát is.[43] Oroszországban több száz CSO irodáját átvizsgálták az ügyészség, az adóhatóságok és más kormányzati szervek képviselői,[44] ám ez messze túlmutatott a helyiségek egyszerű átkutatásán; a törvény kifejezetten felhatalmazta a hatóságokat a CSO-k mellett alkalmazottaik és civil aktivistáik megfigyelésére is.[45]
A külföldi ügynöktörvény értelmében a külföldi ügynöknek minősülő CSO-knak negyedévente pénzügyi jelentéseket kell benyújtaniuk politikai tevékenységeikről, félévente pedig vezető testületeik és tevékenységeik összetételéről, miközben évente kötelező állami ellenőrzésnek vetik alá magukat. A tervezett ellenőrzésekkel ellentétben - amelyek évente legfeljebb egyszeriek -, a külföldi ügynökökre korlátlan számú, ütemezés nélküli vizsgálat vonatkozik. A politikai tevékenységeket előzetesen regisztrálniuk kell a hatóságoknál, ellenkező esetben megtilthatják részvételüket nyilvános tüntetéseken, korlátozhatják bankszámláikhoz való hozzáférésüket, valamint alkalmazottaikat akár 300 000 rubel bírsággal vagy két évig terjedő pénzbüntetéssel sújthatják.[46]
A "nemkívánatos szervezetekről" szóló törvény lényegében megtiltotta a külföldi segélyadományozók tevékenységét Oroszországon belül.[47] A jogszabály felhatalmazza a főügyészt arra, hogy bármely külföldi vagy nemzetközi CSO-t "nemkívánatosnak" nyilvánítson, ha annak működését Oroszország védelmére, alkotmányos rendszerére vagy nemzetbiztonságára veszélyesnek ítéli.[48] A törvény megszegői súlyos szankciókkal szembesülhettek: a tevékenységet folytató szervezeteket 50 000-100 000 rubel bírsággal sújthatták, a vezetőkre 25 000 rubel, az alkalmazottakra pedig 15 000 rubel bírságot róhattak ki. Magánszemélyek esetében az év során elkövetett második jogsértés bírósági eljárást von maga után, 500 000 rubelig terjedő pénzbírsággal és legfeljebb 360 órás kötelező szolgálattal; ismételt szabálysértés büntetőeljárást indokolhat, akár hat év szabadságvesztéssel. Ártalmatlannak tűnő magatartásformák, mint a nemkívánatos szervezetek anyagainak terjesztése, tagjaikkal való kommunikáció vagy közös nemzetközi eseményeken való részvétel is elegendő alapot szolgáltatott a büntetésekhez. Emellett a bankok és más intézmények sem köthettek ügyleteket ilyen CSO-kkal, és kötelesek voltak jelentést tenni a kormány felé minden ilyen kísérletről.[49]
A törvény a "külföldi ügynök" címkét aggatta a CSO-kra, amelyet meg kellett jeleníteniük weboldalaikon és kiadványaikon.[50] Ennek következtében állásfoglalásaik politikai állásfoglalásnak minősülnek, másrészt az általuk képviselt és megjelenített nézetek összekapcsolódnak azzal a gondolattal, hogy a véleményük az orosz társadalomtól eltérő érdekeket, elsősorban külföldi érdeket szolgál. Oroszországban a címke viselése további súlyos következménnyel jár: a CSO-k kulcspartnerként működő közintézményei (bíróságok, állami iskolák, kórházak, egyetemek) hivatalosan megtagadhatják az együttműködést kizárólag a "külföldi ügynök" besorolásra hivatkozva.[51]
- 469/470 -
2013-ban Oroszország szövetségi ombudsmanja az alkotmánybíróság előtt megtámadta a külföldi ügynökről szóló törvényt, ám a bíróság további módosítás nélkül fenntartotta azt. A döntés indoklása szerint a "külföldi ügynök" kifejezés negatív konnotációja sem jogi, sem alkotmányos kifogást nem vetett fel, a törvény nem irányult a külföldi támogatással működő CSO-k üldözésére vagy hitelének aláásására.[52] A valóságban a CSO-knak a megbélyegzés és vizsgálatok elkerülése érdekében le kellett mondaniuk külföldi támogatásukról, partnerségeikről, s kizárólag a korlátozott nemzeti pályázatokból szerezhettek forrásokat. Ennek következtében a külföldi finanszírozású CSO-k jelentős része munkáját kénytelen volt beszüntetni, számos CSO-t pedig a hatóságok a törvény megsértésére hivatkozva feloszlattak.[53]
Az Ecodefence és mások kontra Oroszország ügyben az emberi jogok, a környezetvédelem és a kulturális örökség védelme, az oktatás, a szociális biztonság és a migráció területén tevékenykedő CSO-k fordultak az EJEB-hez a 2012-es külföldi ügynökökről szóló törvény miatt.
Az EJEB ítélete rámutat, hogy a külföldi ügynökökről szóló törvény a politikai tevékenység fogalma tekintetében az állami politika befolyásolásának célját írta elő ahhoz, hogy egy adott szervezet adott tevékenysége politikai tevékenységnek minősüljön. Ehhez képest a hatóságok a politikai tevékenység fogalmát a kérdések rendkívül széles körével kapcsolatos nyilvános érdekérvényesítés bármely formájára kiterjesztették. A törvény nem tartalmazott semmilyen szabályt a külföldi finanszírozás céljára vonatkozóan, és a hatóságoktól nem követelte meg, hogy az ilyen finanszírozás és a CSO állítólagos politikai tevékenysége között igazolhatóan azonosítsák a kapcsolatot.[54]
A törvény a külföldi forrás fogalmát úgy határozta meg, hogy a külföldi forrás magában foglalja a tényleges külföldi forrásokat, amik lehetnek például külföldi államok, intézmények, egyesületek és magánszemélyek, valamint azokat az orosz jogalanyokat, akik ezekből a forrásokból kapnak pénzeszközöket és más vagyontárgyakat. A törvény nem határozta meg azokat a kritériumokat, amelyek alapján egy CSO-t ebbe a kategóriába tartozónak lehetne tekinteni. Az egyértelmű és előrelátható kritériumok hiánya korlátlan mérlegelési jogkört adott a hatóságoknak annak megállapítására, hogy a kérelmező CSO-k külföldi finanszírozásban részesültek-e, függetlenül attól, hogy milyen távoli vagy gyenge volt a kapcsolatuk az állítólagos külföldi forrással. Az EJEB szerint a törvény két kulcsfogalma nem felelt meg az előreláthatóság követelményének, és a bírósági felülvizsgálat nem nyújtott megfelelő és hatékony védelmet a végrehajtó hatalomra hagyott széles mérlegelési jogkör önkényes és diszkriminatív gyakorlása ellen. A külföldi ügynök meghatározás minden olyan helyzetet magában foglalt, amikor egy orosz CSO külföldi finanszírozásban részesül és politikai tevékenységet folytatott, beleértve azokat az eseteket is, amikor a finanszírozás ténye nem jelentette az adományozó általi ellenőrzést és irányítást. Ezáltal bármely CSO, amely bármilyen összegű külföldi finanszírozásban részesült, e jogszabály hatálya alá tartozhat.[55]
Az EJEB elvben elfogadta, hogy a CSO-k finanszírozása tekintetében az átláthatóság növelésének célja megfelelhet a közrend védelmére irányuló legitim célnak. Ugyanakkor az EJEB kifejtette, hogy a külföldi ügynök megjelölés alkalmazása minden olyan kérelmező CSO-ra, amely külföldi szervezetektől kap pénzeszközöket, indokolatlan és hátrányos, valamint erősen visszatartó és megbélyegző hatással van a működésükre. Ez a címke külföldi irányítás alatt állónak minősíti a CSO-kat, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a nemzeti civil társadalom tagjainak tekintik magukat, akik az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a jogállamiságért dolgoznak és az egyének fejlesztésével az orosz társadalmat és a demokratikus rendszert szolgálják.[56] Az EJEB szerint az új státusz létrehozása korlátozza a közéletben való részvételt és azon tevékenységek folytatását, amelyeket az új külföldi ügynök kategória létrehozása előtt folytattak. A kormány nem tudta releváns indokokkal alátámasztani az új kategória létrehozását, és nem tudta bizonyítani, hogy ezek az intézkedések elősegítették az átláthatóság növelésének célját.[57]
A törvény alkalmazásának feltételei nem voltak egyértelműen meghatározva, ezáltal a CSO-knak választaniuk kellett aközött, hogy lemondanak minden külföldi forrásról, vagy vállalják a további lehetséges költségeket, hiszen jelentős összegeket kell fizetniük a kötelező éves ellenőrzésért. Ezek a fix költségek nem voltak arányosak a kapott külföldi támogatás összegével vagy a CSO teljes költségvetésével, és aránytalanul nagy terhet jelentettek a CSO-k számára. Emellett vállalniuk kellett, hogy betartják az egyéb követelményeket, mint a külföldi ügynök címke viselését, a kiegészítő jelentések benyújtását, ezáltal folyamatosan fennállt az adminisztratív felelősségre vonás
- 470/471 -
veszélye. Azáltal, hogy a törvény ezt a választási lehetőséget a CSO-kra kényszerítette, ténylegesen korlátozta a rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségeiket. A külföldi finanszírozás elfogadása és a hazai állami finanszírozás igénybevétele közötti kényszerű választás hamis alternatívát jelentett. Annak biztosítása érdekében, hogy a CSO-k képesek legyenek ellátni watchdog funkciójukat, rendelkezniük kell a szabad döntés lehetőségével, hogy mely forrásokból igényelnek vagy fogadnak el finanszírozást. E források sokfélesége növelheti a finanszírozás kedvezményezettjeinek függetlenségét.[58]
A kormány nem tudta bizonyítani, hogy a kérelmező CSO-k átláthatóan és megkülönböztetéstől mentesen hozzáfértek volna a hazai finanszírozáshoz. Megfelelő finanszírozás nélkül a CSO-k nem voltak képesek a létük fő célját képező tevékenységeket megvalósítani, és néhányukat meg kellett szüntetni. Sem a végrehajtó hatóságok, sem a hazai bíróságok nem vizsgálták a külföldi finanszírozásra vonatkozó rendelkezéseknek az említett CSO-k munkájára gyakorolt hatásait és az alternatív finanszírozás hozzáférhetőségét Oroszországban.[59]
A törvény pénzbírságokat szabott ki a külföldi ügynökként való nyilvántartásba vétel nélküli tevékenység folytatása, a további számviteli vagy jelentéstételi követelmények elmulasztása, valamint a külföldi ügynök szervezetektől származó kiadványok megjelölésének elmulasztása miatt. A törvény büntetőjogi felelősséget vezetett be azon személyekkel szemben, akik szándékosan elmulasztották egy CSO külföldi ügynökként történő nyilvántartásba vételéhez szükséges dokumentumok benyújtását. A külföldi ügynök CSO-kra alkalmazandó szankciók többszörösei voltak a külföldi ügynök státusszal nem rendelkező CSO-k által elkövetett hasonló bűncselekményekre vonatkozó szankcióknál. Ezáltal a bírságok sok kérelmező CSO számára megfizethetetlenek voltak. A nemzeti bíróságok nem vették figyelembe a bírságok arányosságát, különösen annak a CSO-k munkájának folytatására gyakorolt hatását. Továbbá a hazai ítélkezési gyakorlatból úgy tűnik, hogy a szankciók kiszámíthatatlanok voltak, ugyanis a törvény nem adott iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mi minősül súlyosabb vagy kevésbé súlyos bűncselekménynek, és teret engedett a bírságok összegének önkényes megállapítására.[60]
Az EJEB megállapította, hogy figyelembe véve a jogsértések szabályozási jellegét, a kiszabott közigazgatási bírságok jelentős összegeit és azok gyakori halmozódását, valamint azt a tényt, hogy a kérelmezők CSO-k voltak, amelyeknek csökkent a költségvetése a külföldi finanszírozás korlátozása miatt, a törvény által előírt bírságok nem tekinthetők arányosnak az elérni kívánt céllal. Ez a megállapítás a büntetőjogi szankciókra még inkább alkalmazható, mivel a CSO-k újbóli nyilvántartásba vételével kapcsolatos formai követelmények teljesítésének elmulasztása aligha indokolhat büntetőjogi felelősségre vonást, és nem áll arányban az elérni kívánt céllal.[61]
A korlátozások összessége olyan jogi keretet teremtett, amely jelentős visszatartó hatást gyakorolt a külföldi finanszírozás keresésére vagy elfogadására egy olyan környezetben, ahol a hazai finanszírozási lehetőségek meglehetősen korlátozottak voltak, különösen a politikailag vagy társadalmilag érzékeny témák vagy a belföldön népszerűtlen ügyek tekintetében.[62]
A fentiekre tekintettel az EJEB arra a következtetésre jutott, a beavatkozás nem tekinthető törvényesnek, illetve nem tekinthető indokoltnak egy demokratikus társadalomban, ezért megállapította az egyesülési szabadság megsértését.[63]
A Kobalija és mások kontra Oroszország ügyben az EJEB elemezte a jogszabályok 2012 óta kidolgozott szigorúbb változatát. 2017 és 2019 között a "külföldi ügynök" megjelölés hatálya kibővült, így magába foglalta a médiaszervezeteket, majd az egyes újságírókat, bloggereket, tartalomkészítőket és közéleti személyiségeket.[64] 2020-ban kiterjesztették mindenkire, aki tágabb értelemben vett "politikai tevékenységekben" vesz részt.[65] A 2022-es külföldi ügynökökről szóló törvény a külföldi ügynökök még tágabb meghatározását vezette be, amely magában foglalt minden olyan szervezetet vagy személyt, aki "támogatást" kapott, vagy más módon "külföldi befolyás alatt" állt. E jogszabály értelmében a "külföldi befolyás" kifejezés nemcsak a pénzügyi támogatást, hanem a "szervezeti segítséget" és a "módszertani útmutatást" is magában foglalta, a "külföldi források" meghatározását pedig kiterjesztették az orosz szervezetekre és magánszemélyekre, akik külföldről kapnak forrásokat, valamint minden olyan személyre, aki külföldi szervezetek vagy magánszemélyek "befolyása alatt" áll. Idővel a külföldi ügynökök címkézésére vonatkozó követelményeket kiterjesztették a közösségi média fiókokra, weboldalakra és végül minden kommunikációra, beleértve a bírósági beadványokat és a közösségi médiában közzétett minden egyes bejegyzést.[66] A címkézési követelmények ismételt megsértése nagyobb bírságokat eredményezett. A hazai
- 471/472 -
hatóságok a címkézési követelmények állítólagos megsértésére hivatkozva a kérelmező CSO-k feloszlatását is kérték. Ennek következtében több kérelmező CSO-t (például International Memorial, Memorial Emberi Jogi Központ) is feloszlattak a hatóságok.[67]
Automatikus korlátozásokat vezettek be a "külföldi ügynökök" számára a közélet, a szakmai és a gazdasági élet különböző területein való részvételüket illetően. Különösen megtiltották számukra közhivatal betöltését, jelöltek vagy kampányok támogatását, nyilvános rendezvények finanszírozását vagy szervezését, állami támogatások vagy pályázatok igénybevételét, államtitkokat érintő munkakörök betöltését, állami és önkormányzati oktatási intézményekben való tanítást, illetve kiskorúak oktatását. Továbbá a "külföldi ügynökök" könyveire és kiadványaira ugyanazok a szabályozások vonatkoztak, mint a pornográf vagy erőszakos tartalmúakra: azokat átlátszatlan csomagolásban, 18+ korhatár-besorolással kell értékesíteni.[68]
A kérelmezők "külföldi ügynökként" való megjelölésével kapcsolatban az EJEB megismételte az Ecodefence ügyben képviselt álláspontját, kijelentve, hogy az orosz jogszabályokban a külföldi ügynök kifejezés a megbízó fogalmának rendkívül tág és példa nélküli értelmezését tükrözi, ahol az állítólagos megbízottnak nem kell a megbízó érdekében cselekednie ahhoz, hogy ilyenként címkézzék.[69] Az EJEB megjegyezte, hogy az ilyen jogszabályok nemcsak megbélyegzőek, hanem félrevezetőek is, és hangsúlyozta, hogy a külföldi ügynökökről szóló orosz jogszabály egyedülálló az ügynöki viszony félreértelmezésében.[70]
A törvény 2022-es változatának elemzése során az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy ahelyett, hogy enyhítették volna az eredeti jogszabály hiányosságait, a módosítások miatt a "külföldi ügynök" törvény még távolabb került az EJEE normáitól.[71] Az új változat még szélesebb körben határozta meg a "külföldi ügynököket", kiterjesztve a fogalmat minden olyan szervezetre vagy személyre, aki "támogatást" kapott vagy "külföldi befolyás alatt állt". A "külföldi befolyás" fogalmát nem korlátozták a pénzügyi támogatásra, hanem kiterjesztették a "szervezési segítségnyújtásra" és a "módszertani útmutatásra" is.[72] Az EJEB kiemelte továbbá, hogy a "külföldi ügynököket" a közélet különböző területeiről kizáró tilalmak megerősítik azt a felfogást, miszerint ezek a szervezetek és egyének veszélyt jelentenek a társadalomra; ezért gyanakvással kell tekinteni rájuk, és távol kell tartani az érzékeny területektől.[73]
A Kobalija ítélet kulcsfontosságú újdonsága az EJEB részletes értékelése az oroszországi "külföldi ügynök" címkézés félrevezető jellegéről. Az EJEB részletesen bemutatta a címkézés rosszindulatú jellegét. A címkézés ugyanis nem azon alapszik, hogy egy ügynök tudatos, kölcsönösen elfogadott tevékenységeket végez a megbízó érdekében és a megbízó irányítása vagy ellenőrzése alatt. Ily módon világosan és egyértelműen bemutatta a félrevezető orosz törvény és az egyesült államokbeli, illetve az egyesült királyságbeli demokratikus megfelelői közötti különbségeket.[74]
A jelen ítéletben az Ecodefence ügyhöz képest az EJEB által használt retorika az orosz jog értékelése kapcsán jelentősen megváltozott. Az EJEB első alkalommal nyilvánította ki explicit módon, hogy az orosz gyakorlat, amely szerint a címkét szisztematikusan és jól láthatóan fel kell tüntetni mind a "külföldi ügynök" kérelmezőknek a nyilvános kommunikációjukban, mind bárki másnak, amikor a megjelölt személyekről ír vagy említi őket, baljóslatúan hasonlít a múltbeli autoriter rezsimek által bizonyos csoportokra kényszerített diszkriminatív és szegregációs címkézési gyakorlatokra. Tekintettel arra, hogy a "külföldi ügynök" megnevezés félrevezető, amennyiben nem tükröz semmilyen külföldi függőséget, úgy tűnik, hogy az ilyen címkézési követelmények célja a célzott személyek és szervezetek megbélyegzése és hírnevének beszennyezése, ezáltal súlyosan akadályozva nyilvános kommunikációjukat és tevékenységeiket.[75]
Az EJEB még tovább ment, és megállapította, hogy a "külföldi ügynökökről" szóló törvény jelenlegi változata még kevésbé felel meg a demokratikus elveknek, mint az Ecodefence ügyben elemzett, és most "egy totalitárius rezsim jegyeit viseli magán". Az EJEB szerint a nyilvános megbélyegzésnek és félrevezető külföldi ügynök címkézésnek semmi köze az átláthatósághoz, a kérelmezők kényszerítő önstigmatizálására irányul, és dermesztő hatással van a nyilvános diskurzusra.[76] Az EJEB ezzel zéró toleranciát hirdetett a Kreml diszkriminatív jogi gyakorlatával szemben. Ez segít tisztábban látni a nyilvános dezinformációs kampányokkal kapcsolatban számos ország esetében, ahol orosz stílusú "külföldi ügynök" kezdeményezéseket népszerűsítenek. Ezen esetekben a politikai retorika alapja az az állítás, miszerint a külföldi befolyás átláthatóságára vonatkozó jogszabályok csupán a demokratikus megfelelőiket másolják.
- 472/473 -
Az EJEB megállapította, hogy a kijelölt szervezetek és magánszemélyek kiadványainak kötelező címkézésére vonatkozó követelményt megkülönböztetés nélkül alkalmazták, tekintet nélkül a kiadványok tényleges tartalmára vagy kontextusára, ami ellentétes a véleménynyilvánítási szabadság normáival, amely kontextusalapú értékelést ír elő.[77] Továbbá az EJEB véleménye szerint az ilyen kényszerített stigmatizáló címkézés megsértette a kérelmezők véleménynyilvánítási szabadsághoz való negatív jogát (hallgatáshoz való jog) is. Azzal, hogy a kérelmezőket arra kényszerítették, hogy minden nyilvános kommunikációjukat jelöljék meg a "külföldi ügynök" címkével, a hatóságok megsértették ezt a negatív jogot, arra kényszerítve őket, hogy olyan üzenetet fejezzenek ki, amellyel nem értenek egyet.[78] Ezzel az állásponttal az EJEB elutasította azt a hivatalos narratívát, miszerint a "külföldi ügynökökre" vonatkozó jogszabályok alapvetően ártalmatlanok, és csupán előírják az így megbélyegzettek számára, hogy a vonatkozó címkét helyezzék el minden információs anyagukon.
Összességében az EJEB megállapította, hogy a jogszabály hozzájárult a demokratikus tér szűküléséhez azáltal, hogy gyanakvást és bizalmatlanságot teremtett a civil társadalmi szereplőkkel szemben, ezáltal aláásva a demokrácia alapjait. Ennek megfelelően megsértették az EJEE által elismert véleménynyilvánítási szabadságot és az egyesülési szabadságot.[79]
A legújabb eset az Anti-Corruption Foundation (FBK) és mások kontra Oroszország ügy, melyben a kérelmezők között szerepel a Korrupcióellenes Alapítvány, amelyet 2011-ben Alekszej Navalnij hozott létre a magas rangú orosz tisztviselők korrupciójának kivizsgálására, a Polgári Jogok Védelméért Alapítvány, a Navalnij Központ regionális hálózata, valamint számos magánszemély - munkatársak, alkalmazottak, önkéntesek és családtagjaik -, akik Navalnij tevékenységéhez kapcsolódtak.[80]
2019-ben egy állítólagos pénzmosás miatti büntetőeljárás keretében az orosz hatóságok körülbelül 191 házkutatást tartottak Navalnijhoz köthető személyek lakásaiban és irodáiban Oroszország különböző régióiban, elkobozva mobiltelefonokat, számítógépeket és dokumentumokat. A házkutatási engedélyek általános pénzmosási vádakat fogalmaztak meg, egyéni indoklás nélkül. Egyidejűleg, 2019 augusztusa és 2020 februárja között a bíróságok befagyasztották a kérelmezők bankszámláit, összesen körülbelül 57 millió rubel értékben.[81]
2019 októberében az FBK-t "külföldi ügynökként" jelölték meg, miután 1944 eurót kapott külföldi forrásból. 2021 júniusában mindhárom kérelmező szervezetet "szélsőséges szervezetnek" minősítette a Moszkvai Városi Bíróság és elrendelte feloszlatásukat és tevékenységük betiltását.[82]
Az EJEB megállapította, hogy a házkutatási engedélyeket standard űrlapú kérelmek alapján adták ki, egyéni indoklás nélkül, miközben a hazai bíróságok elmulasztották a hazai jog szerinti hatékony bírósági ellenőrzést, így megfosztva az engedélyezési eljárást az önkényesség elleni védelmi funkciójától. A rendeletek általános és tág megfogalmazásúak voltak, gyakorlatilag korlátlan mérlegelési jogot adva a nyomozó hatóságoknak.[83] Hasonlóképpen, a számlabefagyasztási rendeleteket kifejezett jogszabályi követelmények figyelmen kívül hagyásával adták ki és hosszabbították meg, egyéni indoklás és periodikusan ismétlődő ellenőrzés nélkül.[84]
A "külföldi ügynök" megjelöléssel kapcsolatban az EJEB a Kobalija ügyben hozott esetjogára hivatkozva megállapította, hogy a jogszabály stigmatizáló és félrevezető, mert külföldi szereplőkkel való ügynöki viszonyt sugall, annak ellenére, hogy nem bizonyított a külföldi irányítás vagy ellenőrzés.[85] A külföldi ügynökként való regisztráció nélküli politikai tevékenységért kirótt körülbelül 3250 eurós bírság aránytalan volt és alkalmas volt arra is, hogy dermesztő hatást váltson ki a civil társadalomban és a tágabb értelemben vett közbeszédben.[86]
A "szélsőséges" megjelöléssel kapcsolatban az EJEB megállapította, hogy az "szélsőséges tevékenység" homályos és túlzottan tág fogalmait mindennapi politikai, egyesülési és kifejezési tevékenységekre alkalmazták. A jelenlegi eset jól szemlélteti, hogy a hazai hatóságok milyen tág és meghatározatlan módon értelmezték és alkalmazták az "szélsőségesség" fogalmát, kiterjesztve azt a politikai véleménynyilvánítás és egyesülés legitim szférájába tartozó magatartásokra is. Azonban nem azonosítottak erőszakra, gyűlöletre vagy ellenségeskedésre való felbujtásként konkrét kijelentéseket, nem mutattak be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a nyilvános rendezvényeken való részvételre való felhívások bármi mást jelentettek volna, mint általános meghívást békés tüntetéseken való részvételre és semmi sem utalt arra, hogy a kérelmezők szándékosan szólítottak volna meg kiskorú személyeket, kérték volna a részvételüket, vagy más módon
- 473/474 -
bevonták volna őket szervezeti tevékenységekbe.[87] A "szélsőséges" megjelölés következményei messze túlmutattak a CSO-k feloszlatásán: minden további tevékenység kriminalizálása, a volt tagok három-öt évre történő kizárása a választásokról, a támogatók büntetőeljárás alá vonása még kisebb adományok esetén is.[88] Az EJEB megállapította a véleménynyilvánítási szabadság és az egyesülési szabadság megsértését.
A kifogásolt intézkedések kivételes mértéke és összehangoltsága arra utal, hogy azokat nem valódi nyomozati igény indokolta, hanem egy összehangolt kampány részét képezték, amely messze túlmutatott egy rendes bűnügyi nyomozás keretein. A hatóságok által előadott hivatalos indokokat - a pénzmosás és a szélsőségesség elleni küzdelmet - nem támasztotta alá semmilyen bizonyíték a valódi bűncselekményre vonatkozóan, ehelyett ürügyként szolgáltak a független politikai és civil struktúrák lebontására. Tekintettel az intézkedések kumulatív mintázatára és az oroszországi politikai pluralizmus fokozatos elnyomásának tágabb kontextusára, az EJEB úgy ítélte meg, hogy a hatóságok intézkedései nem az EJEE által előírt célra irányultak. Egy példátlan mértékű összehangolt erőfeszítés részét képezték, amelynek célja a Navalnij körül összpontosuló szervezett demokratikus ellenzék megfékezése és felszámolása volt.[89]
Az autoriter rezsimekben megfigyelhető identitás-delegitimáció - elsősorban a "külföldi ügynök" címkézés révén - nem csupán átláthatósági intézkedés, hanem szisztematikus politikai stratégia a társadalmi kontrollfunkciót betöltő CSO-k marginalizálására.[90] A vizsgált orosz jogszabályok[91] a politikai tevékenység fogalmának túlzottan széles értelmezésével párosulva teszik lehetővé a diszkriminatív alkalmazást, ahol a külföldi finanszírozás ténye önmagában elegendő a stigmatizáláshoz, függetlenül bármiféle irányítás vagy befolyás bizonyításától.
Az EJEB döntései alapján megállapítható, hogy a "külföldi ügynök" és a "szélsőséges tevékenység" címkézése nem csupán jogi szabályozás, hanem az identitás-delegitimáció intézményesített formája, amely a társadalmi kontrollfunkció felszámolását célozza. A címkézés félrevezető, megbélyegző és politikailag motivált, nem felel meg a jogbiztonság követelményeinek, aránytalanul korlátozza a CSO-k működését, és sérti többek között az egyesülési szabadságot és a véleménynyilvánítási szabadságot. Az EJEB érvelése világossá teszi, hogy a címkézés a civil társadalom normatív legitimációját támadja, és ezzel a demokratikus társadalom alapvető struktúráit gyengíti.
A címke használati kötelezettsége egyrészt belekényszeríti a CSO-k emberi jogi vagy szakpolitikai állásfoglalásait a politikai vélemény kategóriájába, másrészt az egyes kérdésekben megjelenő véleményük mellett az üzenetük tartalmaz egy a hitelüket rontó melléküzenetet is, miszerint a véleményük az adott ország társadalmától eltérő érdekeket, elsősorban külföldi érdeket szolgál. A pejoratív címke használatának kötelezettségét előíró törvények nem követelik meg a megbízó-ügynök kapcsolat fennállását, sem bármilyen összefüggést a nemzetközi finanszírozás és az érdekérvényesítés között. A támogatás ténye és/vagy összege elegendő a megbélyegzéshez. Az EJEB egyértelműen amellett érvel, hogy a "külföldi ügynök" és a "szélsőséges" címkék a CSO-k normatív legitimációját támadják, politikai motivációból ellenségnek bélyegzik őket, ami erkölcsileg delegitimálja a tevékenységüket. ■
JEGYZETEK
* Köszönettel tartozom Tóth Gábor Attilának a kézirathoz fűzött észrevételeiért.
[1] A modern autoriter rendszerek jellemzőit lásd: Tóth Gábor Attila: Nemdemokrácia: Az alkotmányjogi patológia és terápia alapjai. Budapest, Oriold és Társai, 2024. 263-339.
[2] Deák Izabella: A civil szervezetek szabadsága és egyenlősége: Demokratikus és autokratikus szabályozási modellek. Budapest, Gondolat, 2025.; Chaudhry, Suparna: The Assault on Civil Society: Explaining State Crackdown on NGOs. International Organization. 2022/3. 549-590. https://doi.org/10.1017/S0020818321000473; Bakke, Kristin M. - Mitchell, Neil J. - Smidt, Hannah M.: When States Crack Down on Human Rights Defenders. International Studies Quarterly. 2020/1. 85-96. https://doi.org/10.1093/isq/sqz088; Heiss, Andrew: NGOs and authoritarianism. In: Thomas Davies (ed.): Routledge Handbook of NGOs and International Relations. London - New York, Routledge, 2019. 558-572.; Dupuy, Kendra - Prakash, Aseem - Ron, James: Hands Off My Regime! Governments' Restrictions on Foreign Aid to Non-governmental Organizations in Poor and Middle-Income Countries. World Development. 2016/2. 299-311. https://doi.org/10.1016/j.worlddev.2016.02.001; Darin, Christensen - Weinstein, Jeremy M.: Defunding Dissent: Restrictions on Aid to NGOs. Journal of Democracy. 2013/2. 77-91. https://doi.org/10.1353/jod.2013.0026.
[3] A hagyományos autoriter rendszerek jellemzőit lásd: Tóth: i. m. 247-261.
[4] Deák Izabella: A külföldi támogatások korlátozására vonatkozó jogszabályok és az érintett jogszabályokat megsértő civil szervezetek szankcionálásának módjai. Közjogi Szemle. 2022/2. 48-59.; Deák Izabella: A civil szervezetek külföldi támogatása és a korlátozások típusai. Jogtudományi Közlöny. 2021/10. 425-439.; Bromley, Patricia - Schofer, Evan - Longhofer, Wesley: Contentions over World Culture: The Rise of Legal Restrictions on Foreign Funding to NGOs 1994-2015. Social Forces. 2020/1. 281-304. https://doi.org/10.1093/sf/soz138; Dupuy, Kendra - Prakash, Aseem: Global Backlash against Foreign Funding to Domestic Non governmental Organizations. In: Powell, Walter W. - Bromley, Patricia (eds.): The Nonprofit Sector: A Research Handbook, 3rd ed. Redwood City, Stanford University Press, 2020. 618-630. https://doi.org/10.1515/9781503611085-038; Hamlet, John C.: The Constitutionality of Russia's Undesirable NGO Law. Journal of International Law and Foreign Affairs. 2017/2. 246-310. https://dx.doi.org/10.2139/ssrn.2691212; Oleinikova, Olga: Foreign Funded NGOs in Russia, Belarus and Ukraine: Recent Restrictions and Implications. Cosmopolitan Civil Societies: an Interdisciplinary Journal. 2017/3. 86-94. https://doi.org/10.5130/ccs.v9i3.5637.
[5] Edelman, Murray: Politikai ellenségek konstruálása (fordította: Erdei Pálma). In: Szabó Márton (szerk.): Az ellenség neve. Budapest, Jószöveg, 1998. 89-91.
[6] Resolution CM/Res(2022)2. 16 March 2022. https://rm.coe.int/0900001680a5da51 (2026.02.20.).
[7] Az EJEB csak olyan kérelmek alapján hozhat ítéletet, amelyek még azelőtt érkeztek hozzá, hogy Oroszország felmondta volna az EJEE-t.
[8] A tanulmány nem foglalkozik a GONGO-jelenséggel mint speciális identitással a függetlenség hiánya következtében. A GONGO-k a kormány kezdeményezésére létrejött és/vagy az állam, a kormánypárt vagy egy másik GONGO által indirekt vagy rejtett módon támogatott nem kormányzati szervezetek. Jogi formájukat tekintve megfelelnek a CSO-kat szabályozó nemzeti törvényeknek, saját magukat civil szervezetként definiálják, és gyakorta a nyilvánosság is civil szervezetnek tekinti őket. Ugyanakkor e szervezeteket az egyes országok kormányai hozzák létre, amelyek közvetlenül vagy közvetve irányítják is őket - például állami tisztviselőket neveznek ki a GONGO-k vezetői közé, vagy pénzügyileg finanszírozzák a GONGO-k működését -, a kormányok által meghatározott politikai célkitűzések megvalósítását szolgálják, és gyakran nem rendelkeznek megfelelő elszámoltathatósági mechanizmusokkal. Tehát a GONGO alapítója és a GONGO között egy nagyon erős függőségi viszony azonosítható, ami maga után vonja a GONGO kiszolgáló jellegét. A GONGO-k identitásának négyes tipológiájáról lásd részletesebben: Deák Izabella: A kormányzat által létrehozott nem kormányzati szervezetek típusai: a GONGO-jelenség. Pro Futuro, 2022/2. 146-158. https://doi.org/10.26521/profuturo/2022/2/12395.
[9] Siegel, Daniel - Yancey, Jenny: The Rebirth of Civil Society. New York, The Rockefeller Brothers Fund, 1993.
[10] Keane, John: A demokrácia legrövidebb története (fordította: Bartók Imre). Budapest, Athenaeum, 2022, 196.
[11] Gaventa, John: Civil Society and Power. In: Edwards, Michael (ed.): The Oxford Handbook of Civil Society. Oxford, Oxford University Press, 2011. 422-424.
[12] Kimberlin, Sarah E.: Advocacy by nonprofits: Roles and practices of core advocacy organizations and direct service agencies. Journal of Policy Practice. 2010/3-4. 164-182. https://doi.org/10.1080/15588742.2010.487249.
[13] Szabó Máté: A jogvédő szervezetek Magyarországon a rendszerváltás után és az Európai Uniós csatlakozás nyújtotta új politikai tér. Acta Humana. 1998/31. 37.
[14] Young, Iris Marion: Inclusion and Democracy. New York, Oxford University Press, 2000, 164.
[15] Feldman, Guy - Strier, Roni - Schmid, Hillel: The Performative Magic of Advocacy Organisations: The Redistribution of Symbolic Capital. British Journal of Social Work. 2016/6. 1759. https://doi.org/10.1093/bjsw/bcv088.
[16] Dojcsák Dalma: Egyesülési jog. In: Jakab András - Könczöl Miklós - Menyhárd Attila - Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. 2021, 2. http://ijoten.hu/szocikk/egyesulesi-jog (2025.11.10.).
[17] Toepler, Stefan - Fröhlich, Christian: Advocacy in authoritarian contexts: the case of disability NGOs in Russia. International Journal of Sociology and Social Policy. 2020/11-12. 1475. https://doi.org/10.1108/IJSSP-03-2020-0077.
[18] Anheier, Helmut K. - Lang, Markus - Toepler, Stefan: Civil society in times of change: shrinking, changing and expanding spaces and the need for new regulatory approaches. Economics: The Open-Access, Open-Assessment E-Journal. 2019/8. 10. https://doi.org/10.5018/economics-ejournal.ja.2019-8.
[19] Steinberg, Natalie: Background Paper on Congo's and QUANGOs and Wild NGOs. Global Policy Forum, 2001. https://archive.globalpolicy.org/component/content/article/177-un/31600-background-paper-on-congos-and-quangos-and-wild-ngos.html (2025.11.10.).
[20] Gerő Márton - Fonyó Attila: Szektor, alszektor vagy nem szektor? Jogvédelemmel foglalkozó civil szervezetek kapcsolathálózatainak elemzése. Socio.hu Társadalomtudományi Szemle. 2013/1. 35. https://doi.org/10.18030/socio.hu.2013.1.34.
[21] Vigh Edit: A civil társadalom, mint az állam és a gazdaság közötti egyensúly közvetítő szektora. In: Verebélyi Imre (szerk.): Az állam és jog alapvető értékei a változó világban. Győr, SZE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2012. 362.
[22] Lásd részletesebben a stratégiai pereskedésről Hüttl Tivadar - Simon Éva: Stratégiai pereskedés Magyarországon. In: Somody Bernadette (szerk.): Alapjogi Bíráskodás: Alapjogok az ítélkezésben. Budapest, L'Harmattan, 2013. 167-191.
[23] Szabó: i. m. 37.
[24] Young, Dennis R.: Alternative Models of Government-Nonprofit Sector Relations: Theoretical and International Perspectives. Nonprofit and Voluntary Sector Quarterly. 2000/1. 155-157. https://doi.org/10.1177/0899764000291009.
[25] Mosley, Jennifer E.: Organizational Resources and Environmental Incentives: Understanding the Policy Advocacy Involvement of Human Service Nonprofits. Social Service Review. 2010/1. 57-76. https://doi.org/10.1086/652681.
[26] Kövér, Ágnes - Antal, Attila - Deák, Izabella: Civil society and COVID-19 in Hungary: The complete annexation of civil space. Nonprofit Policy Forum. 2021/1. 101. https://doi.org/10.1515/npf-2020-0060.
[27] Suchman, Mark C.: Managing Legitimacy: Strategic and Institutional Approaches. Academy of Management Review. 1995/3. 597-599. https://doi.org/10.2307/258788.
[28] Chilton, Paul: Analysing Political Discourse - Theory and Practice. London, Routledge, 2004. 164. https://doi.org/10.4324/9780203561218.
[29] Hummel, Siri - Schubert, Peter: The Anti-NGO Narrative: The attempt to delegitimise civil society. Opuscula. 2025/201. 1-3.
[30] Kövér-Antal-Deák: i. m. 100.
[31] Tileagă, Cristian: Ideologies of moral exclusion: a critical discursive reframing of depersonalization, delegitimization and dehumanization. Digital Object Identifier British Journal of Social Psychology. 2007/4. 717-737. https://doi.org/10.1348/014466607X186894.
[32] Aldar, Lee - Pliskin, Ruthie - Hasson, Yossi - Halperin, Eran: Intergroup psychological interventions highlighting commonalities can increase the perceived legitimacy of critical voices. Communications Psychology. 2025/3. 1-13. https://doi.org/10.1038/s44271-025-00238-1.
[33] Carothers, Thomas - Brechenmacher, Saskia: Closing Space: Democracy and Human Rights Support under Fire. Washington, Carnegie Endowment for International Peace, 2014. 11.; Wolff, Jonas: The delegitimization of civil society organizations: thoughts on strategic responses to the "foreign agent" charge. In: Garavito, Cézar Rodríguez - Gomez, Krizna (eds.): Rising to the Populist Challenge: A New Playbook for Human Rights Actors. Bogotá, Dejusticia, 2018. 131. https://doi.org/10.2307/jj.16192142.11.
[34] Deák, Izabella: Pseudo-Particularism in Practice: Authoritarian Strategies to Undermine Civil Society. Acta Juridica Hungarica: Hungarian Journal of Legal Studies. 2025/2. 1-29. https://doi.org/10.1556/2052.2025.00628; Deák Izabella: szeudopartikularizmus a gyakorlatban: A "közélet átláthatóságról" szóló törvényjavaslat. Közjogi Szemle. 2025/3. 22-31. https://doi.org/10.59851/KJSZ.2025.3.03.
[35] Suchman: i. m. 570-580.
[36] Müller, Patrick - Slominski, Peter: Shrinking the space for civil society: (De) Politicizing the obstruction of humanitarian NGOs in EU border management. Journal of Ethnic and Migration Studies. 2022/19. 4778. https://doi.org/10.1080/1369183X.2022.2099363.
[37] Malkova, Polina: Images and perceptions of human rights defenders in Russia: An examination of public opinion in the age of the "foreign agent" law. Journal of Human Rights. 2020/2. 201. https://doi.org/10.1080/14754835.2019.1647098.
[38] Neier, Aryeh - Benardo, Leonard: Hajtóvadászat az orosz civilek ellen. Beszélő Folyóirat. (Fordította: Szilágyi Csaba.) 2006/6. http://beszelo.c3.hu/cikkek/hajtovadaszat-az-orosz-civilek-ellen (2025.01.13.).
[39] Vernon, Rebecca B.: Restrictions on Foreign Funding of Civil Society. Closing the Door on Aid. International Journal of Not-for-Profit Law. 2009/4. 16-17.
[40] Bogoroditskii, Aleksej: Restrictions on Foreign Funding of Civil Society. Russia. International Journal of Not-for-Profit Law. 2010/3. 28-34.
[41] Amnesty International: Freedom under threat: Clampdown on freedoms of expression, assembly and association in Russia. 2013. 31. https://www.amnesty.org/en/wp-content/uploads/2021/06/eur460112013en.pdf (2025.12.01.).
[42] Brechenmacher, Saskia: Civil Society Under Assault: Repression and Responses in Russia, Egypt, and Ethiopia. Washington, Carnegie Endowment for International Peace, 2017. 14.
[43] Goncharenko, Galina - Khadaroo, Iqbal: Disciplining human rights organisations through an accounting regulation: A case of the 'foreign agents' law in Russia. Critical Perspectives on Accounting. 2020/9. 11. https://doi.org/10.1016/j.cpa.2019.102129.
[44] Cybulska, Agnieszka: The 2012 Russian Foreign Agent Law: An evaluation of the legitimacy of the Foreign Agent Law with reference to freedom of association and expression as specified in the European Convention on Human Rights. Master Thesis, Faculty of Law University of Oslo, 2013. 13-14.
[45] Gorbunova, Yulia - Baranov, Konstantin: Laws of attrition: Crackdown on Russia's civil society after Putin's return to the presidency. New York, Human Rights Watch, 2013. https://www.hrw.org/sites/default/files/reports/russia0413_ForUpload_0_0.pdf (2025.11.26.).
[46] Amnesty International: i. m. (2013) 31.
[47] Malkova: i. m. 202.
[48] Brechenmacher: i. m. 14.
[49] Hamlet, John C.: The Constitutionality of Russia's Undesirable NGO Law. Journal of International Law and Foreign Affairs. 2017/1. 256-257. https://dx.doi.org/10.2139/ssrn.2691212.
[50] Amnesty International: i. m. (2013) 3.
[51] Moser, Evelyn - Skripchenko, Anna: Russian NGOs and Their Struggle for Legitimacy in the Face of the 'Foreign Agents' Law: Surviving in Small Ecologies. Europe-Asia Studies. 2018/4. 600. https://doi.org/10.1080/09668136.2018.1444145.
[52] Oleinikova: i. m. 87.
[53] Amnesty International: Agents of the people: Four years of foreign agents law in Russia. november 17, 2016. https://www.amnestyusa.org/reports/agents-of-the-people-four-years-of-foreign-agents-law-in-russia/ (2025.12.12.).
[54] Ecodefence és mások kontra Oroszország, 2022. június 14., no. 9988/13, 107-111. pontok.
[55] Uo. 117-118. pontok.
[56] Uo. 136. pont.
[57] Uo. 146. pont.
[58] Uo. 167-172. pontok.
[59] Uo. 173. pont.
[60] Uo. 179 -184. pontok.
[61] Uo. 185. pontok.
[62] Uo. 186. pont.
[63] Uo. 187. pont.
[64] Kobaliya és mások kontra Oroszország, 2025. január 22., no. 39446/16, 8-9. pontok.
[65] Uo. 11. pont.
[66] Uo. 15-16. pontok.
[67] Gavron, Jessica: The ECTHR and the Russian Foreign Agent's Law - A Devastating Case of Judicial Passivity. March 28, 2022. https://strasbourgobservers.com/2022/04/28/the-ecthr-and-the-russian-foreign-agents-law-a-devastating-case-of-judicial-passivity/ (2025.12.21.).
[68] Uo. 16. pont.
[69] Uo. 70. pont.
[70] Uo. 76. pont.
[71] Uo. 74. pont.
[72] Uo. 73. pont.
[73] Uo. 75. pont.
[74] Uo. 41., 45. és 76. pontok.
[75] Uo. 85. pont.
[76] Uo. 86. pont.
[77] Uo. 82. pont.
[78] Uo. 84. pont.
[79] Uo. 98. pont.
[80] Anti-Corruption Foundation (FBK) és mások kontra Oroszország, 2025. december 16., no. 13505/20, 5-11. pontok.
[81] Uo. 18-24. pontok
[82] Uo. 29-39. pontok.
[83] Uo. 70-73. pontok.
[84] Uo. 91-94. pontok.
[85] Uo. 113. pont.
[86] Uo. 114. pont.
[87] Uo. 127-128. pontok.
[88] Uo. 129. pont.
[89] Uo. 143-147. pontok.
[90] Az orosz modell részleges magyarországi megvalósulásának elemzését lásd Nagy Ádám - Béres-Áfra Zsuzsa - Szalóki Viktor: Hány évünk van hátra a (civil) világvégéig? - jogkorlátozás a civil társadal- mon keresztül. Civil Szemle. 2026/2. 39-60. https://doi.org/10.62560/csz.2026.02.2.
[91] 2026. június 9-én az Oroszországban elfogadtak egy szövetségi törvényt, amely még tovább szigorítja az Oroszországban "külföldi ügynökként" számontartott személyek és szervezetek feletti állami felügyeletet a tanulmányban elemzett EJEB ítéletek ellenére lásd: ICNL: Amendments to Russia's Foreign Agents Legislation. https://www.icnl.org/post/news/amendments-to-russias-foreign-agents-legislation (2026.07.21.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző projektkutató, ELTE TK Jogtudományi Intézet.
Visszaugrás
