https://doi.org/10.59851/imr.15.1.8
Bár a sajtó-helyreigazítás jogintézménye sok évtizedes múltra tekint vissza, a jogalkalmazás folyamatosan szembesül olyan helyzetekkel, amelyekre expressis verbis jogszabályi rendelkezés nem ad egyértelmű választ. A legkirívóbb esetek azok, amikor a jogaiban sértett fél nem megfelelő eljárása vagy valamilyen objektív körülmény igényérvényesítési akadályt eredményezhet. Ezek közül némelyek a sajtótermékek nyilvántartására vezethetők vissza. A nyomtatott és az internetes sajtótermékek kapcsán gyakorlati problémák adódhatnak a helyreigazítás iránti kérelem nem megfelelő címzéséből, továbbá abból, ha a magyar nyelvű sajtótermék nem rendelkezik belföldi szerkesztőséggel, vagy annak kiadója olyan belföldi, képviseletre hivatott szervvel, szervezeti egységgel, ahol a szerkesztői tevékenység folyik. Kérdés, hogy a speciális perbeli jogképességgel rendelkező sajtótermék szerkesztősége a helyreigazítási perben pernyertesség esetén saját maga érvényesíthet-e perköltség iránti igényt, vagy erre csak a kiadó, tartalomszolgáltató jogosult. A tanulmány a felvetett kérdésekre a bírósági gyakorlat által adott hiányos válaszokat és jogalkotási javaslatokat tekinti át.
Kulcsszavak: sajtó-helyreigazítás, impresszum, sajtótermék, perbeli jogképesség, perköltség
Although the legal institution of press corrections has been around for many decades, law enforcement is constantly faced with situations for which there is no clear answer in expressis verbis legal provisions. The most striking cases are those where the party whose rights have been infringed may be prevented from enforcing its claims due to improper procedure or objective circumstances. Some of these can be traced back to the registration of press products. In the case of printed and online press products, practical problems may arise from the incorrect addressing of requests for corrections, or from the fact that a Hungarian-language press product does not have a domestic editorial office, or its publisher is a domestic representative body or organisational unit where editorial activities are carried out. It is questionable whether the editorial office of a press product with special legal capacity in litigation can itself enforce a claim for legal costs in the event of a successful lawsuit for correction, or whether only the publisher or
- 150/151 -
content provider is entitled to do so. This article reviews the incomplete answers provided by court practice and legislative proposals to the questions raised.
Keywords: press correction, imprint, press product, legal capacity in litigation, litigation costs
A sajtó-helyreigazítás intézménye évtizedek óta jogrendszerünk immanens részét képezi, alapvetően változatlan anyagi és eljárási jogi keretek között. A lakonikus anyagi jogi és a részletesebb processzuális rendelkezéseket a bírói gyakorlat viszonylag hatékonyan képes az adott kor követelményeihez igazítani,[1] legyen szó akár a technikai fejlődés, akár az attól független körülmények által indukált kihívásokról.[2] Ugyanakkor a jogalkalmazás folyamatosan szembesül azokkal a próbatételekkel, amelyek egy adott speciális tényhelyzet miatt olyan egyedi megoldást indokolnak, amelyekre nincs expressis verbis jogszabályi rendelkezés. Ilyen esetben értékelődik fel a judikatúra szerepe.
A jelen írásban olyan eseteket tekintek át, amelyek bár nem merültek fel a sajtó-helyreigazítás hazai bírói gyakorlatában az elmúlt évtizedekben, kardinális kérdéseket vetnek fel, és az azokra adott bírói válaszok az alanyi jog érvényesíthetősége tárgyában való döntést jelentik. Az itt vizsgált kérdések kiindulópontja minden esetben a sajtótermékek nyilvántartása, elsődlegesen az, hogy milyen adatok állnak az igényérvényesítő felek rendelkezésére az adott sajtótermék vonatkozásában akár a hivatalos hatósági nyilvántartásból, akár a sajtótermék impresszumából, amelyek alapján azonosítani tudják azt a személyt, akivel szemben a sajtó-helyreigazítás iránti igénynek bírósági úton érvényt tudnak szerezni. A vizsgálódás kizárólag a nyomtatott és az internetes sajtótermékekre korlátozódik, a médiaszolgáltatásokkal és a hírügynökségekkel szemben támasztható alanyi jogi követelések érvényesítésének kérdéseivel itt nem foglalkozom.
A sajtótermékek fogalmi körének meghatározását és a nyilvántartásra vonatkozó alapvető szabályok, majd a helyreigazítási igényérvényesítés kétlépcsős folyamata bemutatását követően azt vizsgálom, hogy milyen feltételek mellett állapítható meg a helyreigazítás iránti kérelem címzettje és a későbbi per alperese személyének a jogszabály és a bírói gyakorlat által megkövetelt azonossága akkor, ha a helyreigazítás iránti kérelmet az igényérvényesítő fél a sajtótermék szerkesztőségének nevére, de nem annak az impresszumban feltüntetett címére, hanem az impresszumban feltüntetett más címre, tipikusan a kiadó, tartalomszolgáltató címére küldi meg. Áttekintem továbbá azt a speciális helyzetet, amikor a magyar nyelvű sajtótermék nem rendelkezik belföldi szerkesztőséggel, vagy annak kiadója olyan belföldi, képviseletre hivatott szervvel, szervezeti egységgel, ahol a szerkesztői tevékenység folyik. Végül arra a kérdésre keresem a
- 151/152 -
választ, hogy a speciális perbeli jogképességgel rendelkező sajtótermék szerkesztősége pernyertesség esetén saját maga érvényesíthet-e perköltség iránti igényt, illetve pervesztesség esetén a törvény a sajtótermékért szerkesztőségi felelősséget viselő természetes vagy jogi személyt (kiadót, tartalomszolgáltatót) kötelezi-e a perköltség megfizetésére.[3] Az egyedi esetek áttekintése alapján kívánok állást foglalni abban a kérdésben, hogy szükséges-e jogszabálymódosítás a sérelmet szenvedett fél alanyi jogának biztosítása érdekében, vagy a jelenlegi jogszabályi környezet keretén belül a bírósági jogfejlesztő jogértelmezés útján - jogalkotói beavatkozás nélkül - biztosítható az alanyi jog védelme.
A hatályos magyar médiajogi szabályozásban alapvetően két jogszabály tartalmazza a sajtótermékekre irányadó szabályokat, így a fogalmi meghatározást, a nyilvántartásra vonatkozó és részben a helyreigazítást érintő anyagi jogi szabályokat: a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.), valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.). Az Mttv. és az Smtv. hatályát rögzítő rendelkezések szerint a sajtójogi szabályozás a Magyarországon letelepedett médiatartalom-szolgáltató által nyújtott médiaszolgáltatásra és kiadott sajtótermékre terjed ki [Mttv. 1. § (1) bekezdés, Smtv. 2. § (1) és (1a) bekezdés]. Az Mttv. hatálya még abban az esetben is kiterjed a Magyarország területén közzétett sajtótermékekre, ha a médiatartalom-szolgáltató nem minősül Magyarországon letelepedettnek [1. § (5) bekezdés]. Az Mttv. hatálya kiterjed a sajtóterméket kiadó médiatartalom-szolgáltatóra, a nyomtatott és az internetes sajtótermékre is.[4] A jogalkotó kiterjesztette az Mttv. hatályát a sajtótermék közvetítését végző közvetítő szolgáltatóra és szolgáltatására is [2. § (4) bekezdés], valamint a sajtótermékek nézőjére, hallgatójára, olvasójára [2. § (5) bekezdés]. Mind a letelepedés fogalma, mind a médiatartalom-szolgáltatási kör két eleme, a médiaszolgáltatás és a sajtótermék fogalma az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv alapján került meghatározásra,[5] annak ellenére, hogy annak szabályai nem érintik közvetlenül a sajtótermékeket.[6] A törvényi szabályozás szerint a médiatartalom felöleli a médiaszolgáltatás során, valamint a sajtótermék által kínált összes tartalmat [Smtv. 1. § 7. pont], a médiatartalom-szolgáltató pedig a médiaszolgáltató és bármely médiatartalom szolgáltatója [1. § 8. pont].
A témánk szempontjából releváns sajtótermék fogalmát az Smtv. definiálja: annak minősülnek a napilapok és más időszaki lapok egyes számai, valamint az internetes újságok és hírportálok, amelyeket gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, tartalmukért valamely természetes vagy jogi személy szerkesztői felelősséget visel, és elsődleges céljuk szövegből és képekből álló
- 152/153 -
tartalmak eljuttatása a nyilvánossághoz tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamilyen elektronikus hírközlő hálózaton keresztül. A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti, és nem szükségszerűen eredményez jogi felelősséget a sajtótermék vonatkozásában. Gazdasági szolgáltatás az önálló, üzletszerűen - rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett - végzett szolgáltatás [1. § 6. pont].
Az alapvetően funkcionális fogalom valamennyi eleme (gazdasági szolgáltatási jelleg, szerkesztői felelősség, tájékoztatási, szórakoztatási vagy oktatási cél és a nyilvánossághoz történő eljuttatás) szükséges a médiatartalomnak minősüléshez.[7] Ezeket a konjunktív feltételeket egészíti ki az a felsorolás, amely szerint a napilapok, más időszaki lapok és az "ezekhez hasonló, újság- vagy sajtószerű" internetes tartalmak minősülnek sajtóterméknek. A napi- és az időszaki lapok esetében a periodikajelleg, azaz a megjelenés rendszeressége, folyamatossága emelhető ki,[8] ami az internetes sajtótermék esetében a folyamatosan frissülő tartalomnak feleltethető meg.[9] A szerkesztett tartalom kapcsán pedig az alkotmánybírósági gyakorlat azt hangsúlyozza, hogy a sajtótermékben megjelenő vélemények, értékelések alá vannak rendelve a szerkesztői és végső soron a tulajdonosi akaratnak.[10] A nyomtatott sajtótermékek esetében azok kétpiacos jellegét emeli ki a jogirodalom, nevezetesen azt, hogy egyrészt a fogyasztóktól, másrészt a hirdetőktől származó bevétel miatt állapítható meg a gazdasági szolgáltatási jelleg, így az ingyenes kiadványok is sajtóterméknek minősülhetnek, amennyiben hirdetéseket közölnek.[11] Az internetes sajtótermék nem minősül lekérhető médiaszolgáltatásnak akkor, ha egy mozgóképes videótartalom már szövegbe ágyazottan, de kiegészítő jelleggel jelenik meg, és nem műsorkínálat jelleggel.[12] A blogok, a kommentek és a magáncélú kommunikáció nem tartozik az Smtv. és az Mttv. hatálya alá.[13]
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az Mttv.-ben rögzített szabályoknak megfelelően vezeti a sajtótermékek nyilvántartását, ami hatósági felügyeleti tevékenységnek minősül,[14] biztosítva a naprakész közhiteles nyilvántartást.[15] Ahogy arra Pogácsás Anett helyesen rámutat, a regisztráció csak adminisztratív jellegű eljárás, nem jelenti az adott médiatartalom-szolgáltatás érdemi és tartalmi vizsgálatát.[16] Az Mttv. külön előírja az NMHH számára a nyomtatott sajtótermékek, valamint az internetes sajtótermékek és hírportálok nyilvántartásá-
- 153/154 -
nak vezetését [41. § (4) bekezdés h)-i) pont]. Ha a sajtótermék kiadója nyomtatott és internetes sajtóterméket is megjelentet, köteles médiaszolgáltatásait és sajtótermékeit külön-külön bejelenteni [41. § (5) bekezdés]. Ha viszont a kiadó nyomtatott sajtótermékét azzal teljes mértékben megegyező tartalmú digitális másolatként teszik elérhetővé az interneten, akkor az internetes tartalmat a nyomtatott sajtótermék másolatának kell tekinteni, és azt nem kell külön internetes sajtótermékként bejelenteni [41. § (5a) bekezdés]. Ez esetben ugyanis tulajdonképpen egy sajtótermékről van szó, mert ugyanazzal a tartalommal jelenik meg nyomtatott formában és elektronikus hírközlő hálózat útján, ezért elegendő az egyszeri bejelentés.[17] Azonban amikor a nyomtatott és az internetes sajtótermék nem azonos tartalommal jelenik meg, akkor két különböző sajtótermékről beszélhetünk, amelyeket külön-külön kell regisztrálni.[18] Amennyiben összetett szolgáltatást nyújtó weboldalról van szó, azaz részben internetes sajtóterméknek, részben lekérhető médiaszolgáltatásnak minősül, mindkét szolgáltatást külön-külön kell nyilvántartásba venni.[19] Ha ugyanaz a vállalkozás több különböző sajtóterméket kíván megjelentetni, mindegyiket külön-külön kell bejelentenie az NMHH-nál.[20] Amikor egy adott weboldalnak csak egy része (aloldala) felel meg a törvényi definíciónak, akkor azt kell külön internetes sajtótermékként bejegyeztetni a nyilvántartásba.[21]
A hatóság által vezetett nyilvántartás a sajtóterméket alapítók és kiadók nevére, elérhetőségére, valamint a sajtótermék elnevezésére vonatkozóan nyilvános, az NMHH honlapjáról elérhető. Az NMHH a sajtótermék-kiadási tevékenység ellenőrzése céljából a sajtóterméket alapító és kiadó természetes személy személyazonosító adatait kezeli a nyilvántartásból való törlésig [Mttv. 41. § (6) bekezdés]. Az Mttv. részletes rendelkezéseket tartalmaz a sajtótermékek bejelentéséről és impresszumáról is, emellett felhatalmazást ad a kultúráért felelős miniszternek, hogy a kiadványok (amelyek körébe beletartozik az Mttv. értelmező rendelkezése szerint a sajtótermék nyomtatott vagy elektronikus formában, valamint az online és a letölthető időszaki kiadvány is; 203. § 22. pont) impresszumának feltüntetésére vonatkozó részletszabályokról rendeletet hozzon, azonban ilyen rendeletet eddig nem alkottak. A nyilvántartásba vételi szabályok a Magyarország területén letelepedett kiadó által kiadott sajtótermékekre vonatkoznak, de a nyilvántartásba vétel nem feltétele a tevékenység megkezdésének - az arról szóló határozat deklaratív hatályú.[22]
A sajtótermék nyilvántartásba vételét annak kiadója vagy alapítója kezdeményezheti azzal a feltétellel, hogy amennyiben eltérő személynek vagy vállalkozásnak minősülnek, viszonyukat, valamint a sajtótermékkel kapcsolatos feladataikat és jogaikat megállapodásban kell rendezniük [Mttv. 46. § (1) bekezdés]. A nyilvántartásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket e helyütt nem ismertetem részletesen, a témánk szempontjából relevánsakra később a szükséges mértékben utalok. Az azonban hangsúlyozandó, hogy a Kúria gyakorlata szerint az a tény, hogy egy sajtótermé-
-154/155 -
ket az NMHH ekként nyilvántartásba vett, a kiadvány minősítése szempontjából nem bír kötőerővel, nem helyettesíti a sajtóterméknek minősülés tényleges vizsgálatát.[23]
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az időszaki lapok regisztrációja nem tehető függővé előzetes tartalmi kontrolltól - ami cenzúrát jelentene -, az csak egy adminisztratív aktus lehet, a hatóságnak nincs mérlegelési joga a nyilvántartásba vételre irányuló kérelem tárgyában.[24] Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy ha a nyilvántartás nem áll összefüggésben a tartalmi korlátokkal, a törlést sem a hatóság, sem a bíróság nem rendelheti el azon az alapon, hogy a sajtóterméknek akár a címe, akár a tartalma az Smtv. rendelkezéseibe ütközik. A szabályozásból egyértelműen megállapítható, hogy a bejelentési kötelezettség teljesítése, a nyilvántartás ténye - annak hatósági jellegén túl - nem nehezíti, nem korlátozza és kiváltképpen nem gátolja a sajtótermék kiadását; a sajtótermék kiadójának, alapítójának kilétét, a sajtótermékért felelős személyt teszi a nyilvántartás részévé, megkönnyítve a sajtópiaci szereplők egymás közötti, valamint a sajtótermék és a magánszemélyek közötti jogviták rendezését. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a sajtótermékek regisztrációra vonatkozó kötelezettsége, annak tartalma és a hatósági beavatkozás lehetősége a sajtószabadság szükséges és arányos korlátozása.[25]
Az Mttv. rögzíti továbbá, hogy a sajtóterméken fel kell tüntetni a szerkesztésre és a kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat, ezt nevezve impresszumnak. Az impresszumban pedig a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét, valamint a szerkesztésért felelős személy nevét kell feltüntetni [46. § (9) bekezdés]. Ezek az adatok információként szolgálnak az olvasók és az igényérvényesítő felek számára, továbbá az "egyéb polgári, illetve büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazhatósága miatt is fontosak lehetnek".[26]
A hatályos szabályozás szerint a helyreigazítás iránti igény akkor érvényesíthető, ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel. Ilyenkor követelhető olyan helyreigazító közlemény közzététele, amelyből kitűnik, hogy a közlés mely tényállítása volt valótlan vagy megalapozatlan, mely tényeket tüntetett fel hamis színben és azokhoz képest melyek a való tények [Smtv. 12. § (1) bekezdés]. A sajtószerv előtti kötelező előzetes eljárást a Pp. rögzíti: az érintett személy vagy szervezet az általa vitatott közlemény közzétételétől számított 30 napon belül írásban kérheti a sajtótermék szerkesztőségétől a helyreigazító közlemény közzétételét - a határidőn belül írásban érkezett helyreigazítás közzétételét csak akkor lehet megtagadni, ha a helyreigazítást nem az arra jogosult kérte, a kérelem nem tartalmazza a törvényben meghatározottakat, vagy a kérelemben előadottak valósága nyomban megcáfolható [45. § (1) és (2) bekezdés]. Az Smtv. a helyreigazítás határidejéről kimondja, hogy a helyreigazító közleményt az eredeti közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, napilap és internetes sajtótermék esetében az igény kéz-
- 155/156 -
hezvételét követő öt napon belül, más időszaki lap esetében az igény kézhezvételétől számított nyolc napot követően, a legközelebbi számban kell közölni [12. § (2) bekezdés].
A Pp. rögzíti, hogy ha a sajtószerv nem határidőben vagy nem a helyreigazítási kérelemnek megfelelően teljesíti kötelezettségét, akkor a helyreigazítást igénylő pert indíthat ellene a helyreigazító közlemény közzétételére. Ha a perindítást nem előzte meg a sajtószerv előtti kötelező előzetes eljárás, akkor a bíróság a keresetlevelet visszautasítja, és tájékoztatja a felperest az előzetes eljárás feltételeiről. A keresetlevelet a közlési kötelezettség utolsó napjától számított 15 napon belül kell benyújtani a bíróságra [496. § (1) és (3) bekezdés]. A keresetlevélnek - egyebek mellett - tartalmaznia kell az arra vonatkozó tények előadását, hogy a felperes törvényes határidőben igényelte az alperestől a helyreigazítást, és csatolni kell hozzá ennek igazolását is [496. § (4) bekezdés c) pont és (5) bekezdés a) pont].
A gyakorlatban sokszor előfordult, hogy a kötelező előzetes eljárást lefolytatják, de az valamilyen hiányosságban szenvedett, ezért a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az előzetes eljárás megfelelt-e a törvényi követelményeknek. E körben a bíróság fokozottan vizsgálja azt is, hogy a sajtó-helyreigazítás iránti előzetes kérelem címzettje azonos-e a per alperesével. Amikor az impresszumban nem szerepel a szerkesztőség neve és elérhetősége, megfelel a rendeltetésszerű joggyakorlásnak, ha a felperes azt vélelmezi, hogy a sajtótermékért a kiadó visel szerkesztői felelősséget, és hozzá intézi az előzetes helyreigazítási kérelmet.[27] A bírósági gyakorlat arra is rámutatott, hogy sajtó-helyreigazítási perben a sajtószerv kiadója nem minősül a helyreigazítás iránt perelhető sajtószervnek, és amennyiben a felperes a pert nem a jogszabályban meghatározott személy ellen indította meg, a bíróság akkor utasíthatja vissza a keresetlevelet vagy a kereset közlése után akkor szüntetheti meg az eljárást, ha előzőleg eredménytelenül hívta fel a felperest a megfelelő alperes perbe vonására. A megfelelő alperes bíróság felhívására történő perbevonása nem minősül a kereset tiltott kiterjesztésének.[28]
A Kúria megállapította, hogy a kiadónak küldött előzetes helyreigazítási kérelem nem pótolja a sajtószerv pert megelőző kötelező felhívását,[29] valamint rámutatott arra, hogy a kötelezett a pert megelőző sajtó-helyreigazítási kérelem ismeretében dönthet az esetleges önkéntes helyreigazításról. Az előzetes helyreigazítási kérelem kellő egyértelműségének hiányában perindítás esetén el kell utasítani a keresetet - az előzetes kérelem egyértelműségének hiánya utóbb a keresetben nem pótolható.[30] A Szegedi Ítélőtábla arra is rámutatott, hogy ha az igényérvényesítő fél a pert megelőző helyreigazítási kérelmet a sajtótermék kiadójánál, a keresetet azonban a szerkesztőség ellen terjeszti elő, akkor az a kereset elutasításához vezet, mert ebben az esetben a méltányos értelmezés kizárt.[31]
A jogirodalom a sajtóközlemények tartalmát ténylegesen kialakító szerkesztőség helyreigazítási felelősségét rögzítő törvényi megoldás helyessége mellett tör lándzsát.[32] A hatályos
- 156/157 -
szabályozásban viszont megjelenik a bírósági gyakorlat kodifikált jogfejlesztő értelmezése azzal, hogy a bíróság a keresetnek helyt adó ítéletében a jogi személyiséggel nem rendelkező szerkesztőséget kötelezi helyreigazító közlemény közzétételére, de a perköltséget a sajtótermékért szerkesztői felelősséget viselő természetes vagy jogi személynek kell kifizetnie.[33]
A közelmúltig nem fordult elő, hogy az igényérvényesítő fél a helyreigazítás iránti kérelmet az előzetes kötelező eljárás részeként az alperes szerkesztőségnek címezve, a szerkesztőség és a főszerkesztő nevét a címzésen feltüntetve küldte volna meg a törvényes határidőn, azaz a közlemény közzétételétől számított 30 napon belül, írásban, ajánlott küldeményként postára adva azt, de nem a szerkesztőség impresszumban feltüntetett címére, hanem a kiadó székhelyének az impresszumban ugyancsak feltüntetett címére, ahol azt a címzett - meghatalmazott útján - átvette. Kérdésként merült fel, hogy szabályos volt-e a kötelező előzetes eljárás lefolytatása, azaz a bíróság köteles-e az ezt követően megindított sajtó-helyreigazítási pert érdemben tárgyalni, vagy ilyen esetben nem bocsátkozhat a per érdemi tárgyalásába. Alapvetően három elméleti megoldás jöhet szóba:
- a bíróság visszautasíthatja a keresetlevelet a kötelező előzetes eljárás elmulasztása miatt;
- érdemben, ítélettel döntve utasíthatja el a keresetlevelet a kötelező előzetes eljárás nem megfelelő volta miatt, és
- az egyéb feltételek fennállta esetén helyt adhat a felperes keresetének, megállapítva, hogy a kötelező előzetes eljárást szabályosan folytatták le.
A magyar bírósági gyakorlat - sajnálatos módon - mindháromra szolgáltat példát, rést ütve az egységes jogalkalmazás pajzsán. Az alábbiakban a felmerülő indokok rövid bemutatása következik, majd érvekkel kiegészített állásfoglalás a helyesnek vélt megoldás mellett, végül az ezt az álláspontot nem tükröző olyan kúriai döntések értékelése, amelyek bár egységesítették a gyakorlatot, nem a jogkereső közönség igényérvényesítési primátusát támogatták.
A Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla, amikor az igényérvényesítő fél nem a sajtótermék szerkesztőségének, hanem a kiadó attól eltérő címére küldte a helyreigazítás iránti kérelmét, nem folytatta le az előzetes eljárást a később a perben alperesként megjelölt szerkesztőség relációjában, mert az igényérvényesítő fél nem tőle kérte a helyreigazító közlemény közzétételét - a Pp. 496. § (1) bekezdése szerint a keresetlevél visszautasításának van helye, ha a perindítást nem előzte meg a sajtószerv előtti kötelező előzetes eljárás.[34] A Szegedi Ítélőtábla e körben azt hangsúlyozta, hogy a sajtószerv kiadója sajtó-helyreigazítási perben nem minősül a helyreigazítás érdekében perelhető sajtószervnek, és a törvény egyértelmű rendelkezése, hogy a helyreigazítási kötelezettség a szerkesztőséget terheli, a per a sajtótermék szerkesztője ellen indítható, valamint a sajtószerv előtti kötelező eljárás a sajtótermék szerkesztőjénél kezdeményezhető (ha az önálló jogalanyisággal rendelkező kiadó és a sajtószerv szerkesztőségének a címe eltér, akkor a szerkesztőség címére kell küldeni az előzetes eljáráshoz kapcsolódó kérelmet). Ha a felperes a
- 157/158 -
kiadó címére küldi meg a helyreigazítási kérelmet, annak ellenére, hogy az alperes impresszumában a szerkesztőség címe és internetes elérhetősége is szerepel, akkor nem megfelelően folytatták le a kötelező előzetes eljárást - a kiadónak küldött előzetes kérelem nem pótolja a sajtószerv felhívását. (Az előzetes helyreigazítási kérelem csak akkor nyújtható be a kiadóhoz, ha a sajtótermék szerkesztőségi adatai az impresszumban nem szerepelnek.)[35]
A Szegedi Ítélőtábla e döntése kifejezetten formális: nem veszi figyelembe azt a körülményt, hogy a helyreigazítás iránti kérelmet az impresszumban feltüntetett (kiadói) címen a címzett meghatalmazottja átvette, így azt kézbesítették a szerkesztőségnek. E részben tartalmi kérdésen túlmenően eljárásjogi szempontból is problémás a Szegedi Ítélőtábla döntése, hiszen nem ítélettel, hanem végzéssel zárta le az eljárást és utasította vissza a keresetlevelet, annak ellenére, hogy a kötelező előzetes eljárást határidőben - az alperes által sem vitatottan - lefolytatták, csupán annak megfelelősége képezhette vita tárgyát, vagyis az, hogy az előzetes eljárást a szerkesztőséggel vagy a kiadóval szemben folytatták-e le. Álláspontom szerint ilyen esetben a visszautasítás szabályai nem alkalmazhatók, ugyanis a felperes nem mulasztotta el a perindítást megelőző kötelező eljárást. Erre figyelemmel a bíróságnak érdemben, tárgyalás alapján kell állást foglalnia és az anyagi jogi érvényesítés feltételéről döntenie, ugyanúgy, mint amikor az a kérdés, hogy betartotta-e az igényérvényesítő fél az előzetes 30 napos határidőt.[36] Az eljárás megszüntetésére és ezt megelőzően a keresetlevél visszautasítására álláspontom szerint - összhangban a Fővárosi Ítélőtábla gyakorlatával - csak akkor van lehetőség, ha semmilyen kötelező előzetes eljárás nem előzte meg a perindítást.[37]
A Győri, a Pécsi és a Szegedi Ítélőtábla döntései szerint a kereset érdemi tárgyalás alapján történő elutasításának van helye e tényállás mellett, mert a felperes nem folytatta le a kötelező előzetes eljárást a sajtótermék szerkesztőségével szemben.
A Pécsi ítélőtábla szerint helyes az a következtetés, hogy a felperes nem bizonyította az előzetes helyreigazítás iránti kérelme megküldését az alperes szerkesztőségnek. Mivel a felperes nem adta postára a helyreigazítási kérelmét a sérelmezett cikk közlésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül az alperes szerkesztőség címére, és az határidőben nem érkezett meg az alpereshez, elenyészett a felperes joga arra, hogy igényét sajtóperben érvényesítse. Azt is hangsúlyozza a Pécsi Ítélőtábla, hogy a felperes az előzetes eljárást nem mellőzte, ezért a keresetlevél visszautasítására nem volt indok, de annak eldöntése, hogy az előzetes eljárás megfelelő volt-e, a kereset érdemi elbírálása körében vizsgálható.
Az Mttv.-nek a sajtótermék nyilvántartására és az impresszumra vonatkozó szabályai szerint a sajtótermék szerkesztőségének sem a postacímét, sem az internetes elérhetőségét nem kell megjelölnie, így előfordulhat, hogy a helyreigazítás iránti kérelemmel fellépni kívánó fél nem ismeri a jogi személyiség hiányából következően székhellyel nem rendelkező szerkesztőség
- 158/159 -
címét. A Pécsi Ítélőtábla szerint, hivatkozva a BDT 2024.4740. számú eseti döntésre és a Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 2021. március 12-i ülésén elfogadott álláspontra, ha a szerkesztőség postacíme nem ismert, mert azt az impresszum nem tünteti fel, vagy a kiadó címét tartalmazza az impresszum, és nem a szerkesztőségét, akkor a sajtószervhez címzett sajtó- helyreigazítás iránti kérelem alapján a sajtószerv nem tagadhatja meg a közzétételt kizárólag abból az okból, hogy a postai borítékon vagy az ajánlott küldemény feladóvevényén címzettként a kiadó, címként pedig a kiadó székhelye, postai címe szerepelt. Ugyanígy pusztán emiatt nincs helye a kereset elutasításának, ugyanis ebben az esetben megfelelhet a rendeltetésszerű joggyakorlásnak, ha a felperes vélelmezi, hogy a sajtótermékért a kiadó visel szerkesztői felelősséget, vagy annak a címe egyúttal a szerkesztőség címe is, és ennek megfelelően küldi meg az előzetes helyreigazítási kérelmet.
Azonban a perbeli esetben a felperes nem lehetett bizonytalan a szerkesztőség léte és elérhetősége felől, ugyanis azokat az alperes impresszuma egyértelműen tartalmazta. Mindebből azt a következtetést vonta le a Pécsi Ítélőtábla, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a helyreigazítási kérelmet a megfelelő sajtószerv címére küldte el, valamint azt sem, hogy az irat a címzetthez határidőben megérkezett. Az ítélőtábla álláspontja szerint ennek igazolására a lap kiadója és szerkesztősége között nyilvánvalóan fennálló szervezeti kapcsolat és kommunikáció ellenére sem volt alkalmas az, hogy a posta a szerkesztőségnek címzett küldeményt a címhelyen kézbesítette, mert ebből nem vonható le az a következtetés, hogy a kiadó a levelet továbbküldte az ezt tagadó alperesnek úgy, hogy az határidőben hozzá meg is érkezett.
A bíróság álláspontja szerint a perben nem merült fel olyan adat, amely igazolhatta volna, hogy a levél kiadóbeli átvevője a más címen működő alperes szerkesztőség meghatalmazottja volt, annak pedig, hogy a szerkesztőség részére címzett, de ténylegesen a kiadó címére küldött levél kézbesítésére a postai szolgáltatások nyújtásának jogszabályban meghatározott szabályai megtartásával került-e sor, a perben nem volt jelentősége. A kiadó címén történő kézbesítés a 30 napos jogvesztő határidő letelte után történt, ennélfogva nincs jelentősége annak, hogy a küldeményt a kiadó által a címhelyen történő átvételre meghatalmazott személy (mint az adott címhelytől eltérő címmel rendelkező személy) a címzett meghatalmazottjaként vette át, amiből következően a meghatalmazó személyét és a postai szolgáltató eljárását ebben a perben nem kellett vizsgálni.[38]
A Pécsi Ítélőtábla e döntése ugyan foglalkozik a kézbesítés tényével és azzal, hogy az alperes meghatalmazottja átvette a határidőben postára adott helyreigazítás iránti kérelmet tartalmazó küldeményt, de figyelmen kívül hagyta azt, hogy az alperes sem vitatta, hogy meghatalmazottja átvette a küldeményt. A döntés azért is téves, mert a Pp. szabályai alapján nem a küldemény alpereshez való megérkezése, hanem annak postára adása az egyedül vizsgálandó szempont e körben.
A Győri Ítélőtábla álláspontja szerint az érintett által nem megfelelően előterjesztett előzetes helyreigazítási kérelem a bírói gyakorlat alapján a kereset elutasításához vezet. A Pécsi Ítélőtábla azt hangsúlyozta, hogy bár a felperes a sajtótermék szerkesztőségétől kérte a helyreigazító közlemény közzétételét, a kérelemről a sajtó-helyreigazítás kötelezettjének, azaz a szerkesztőség-
- 159/160 -
nek tudomást kell szereznie, és az adott esetben az alperes impresszuma pontos eligazítást adott a sajtószerv címéről. Csak akkor nem lennének átháríthatók a jogi következmények a helyreigazítást kérőre, ha a sajtótermék impresszuma nem tartalmazná a szerkesztőségre vonatkozó adatot. Az ítélőtábla álláspontja szerint sem annak nincs jelentősége, hogy a kiadó vállalt-e szerkesztői felelősséget, sem annak, hogy az NMHH által vezetett nyilvántartás milyen adatokat tartalmaz. A felperes csupán állította, de nem igazolta, hogy a helyreigazítási kérelmet a szerkesztőség meghatalmazottjaként az annak átvételére jogosult személynek kézbesítették. Az előzetes eljárás lefolytatása akkor lett volna megállapítható, ha a felperes a helyreigazítás iránti kérelmét az alperes impresszumában megjelölt szerkesztőségnek címezve, a szerkesztőség ott feltüntetett címére küldi meg - ezt a jogszabályoknak megfelelő eljárásrendet a kérelemnek a kiadó címére megküldött, de a szerkesztőségnek történő postai kézbesítése nem válthatja fel.[39] Ezek az ítéletek azért tévesek, mert nem foglaltak állást érdemben arról, hogy miért nem tekinthető megfelelő előzetes eljárásnak a kiadó címén, de az alperes szerkesztőség meghatalmazottja általi átvétel - ezt a releváns tényt teljes mértékben figyelmen kívül hagyták.
A Szegedi Ítélőtábla álláspontja szerint az alperes szerkesztőség impresszumából egyértelműen megállapítható volt az elkülönülő szerkesztőségi és kiadói cím. Az lett volna a szabályszerű eljárás, ha a felperes a szerkesztőség címére küldi meg a helyreigazítás iránti kérelmet. Az ítélőtábla álláspontja szerint nem tesz eleget a jogosult a kötelezettségének, ha nem az impresszumban közölt adatokat tünteti fel a helyreigazítás iránti kérelmét tartalmazó postai küldeményen. A felperes kötelezettsége, hogy felderítse az anyagi és az eljárási szabályok által meghatározott szerkesztőséget, ellenkező esetben a kereset elutasításra kerül. A bíróság méltányos eljárása nem terjedhet ki annak elfogadására, hogy a felperes meg se kísérelje annak valószínűsítését, hogy az előzetes kérelme a helytelen címzés ellenére ténylegesen eljutott a kifogásolt közlést hordozó sajtótermék szerkesztőségéhez. A Pp. és az Smtv. rendelkezései szerint nyomtatott sajtótermék esetében a sajtótermék szerkesztőségének nevére és címére kell eljuttatni a helyreigazítás iránti kérelmet - ennek nem felel meg az, ha a kérelmet a szerkesztőség és a főszerkesztő nevének megjelölése mellett, de a sajtótermék kiadójának címére küldi meg a helyreigazítást kérő, különösen akkor, ha a sajtótermék impresszuma alapján a két cím pontosan elkülöníthető.
Abból a tényből, hogy a levelet a kiadó átvételre jogosult meghatalmazottja átvette, nem következik, hogy ez a kérelem a szerkesztőség tudomására jutott, ugyanis az átvételre jogosult meghatalmazott a feltüntetett címből alappal következtethetett arra, hogy a levelet a kiadónak küldték - ezzel ellentétes álláspontra sem a feladóként, sem pedig a címzettként megjelölt, a kiadóhoz tartozó szerkesztőségben nem lehetett jutni, mivel a küldemény külsején semmilyen más utaló jel nem volt. Az a tény, hogy az átvételt követően a kiadó nem jelezte a felperesnek, hogy tévesen küldték neki a sajtó-helyreigazítás iránti kérelmet, nem mentesíti a felperest az alól, hogy a küldeményt nem a megfelelő címre küldte. Bár a jóhiszemű magatartás körébe beletartozik, hogy a téves kézbesítésről a kiadó tájékoztatást küld az igényérvényesítő félnek, a perben nem álló kiadó ezzel kapcsolatos esetleges mulasztása nem érinti a perbeli kereset elbírálását. Az ítélőtábla álláspontja szerint nincs jelentősége annak sem, hogy az impresszumnak
- 160/161 -
kizárólag a kiadó nevét, székhelyét, valamint a kiadásért felelős és a szerkesztést vállaló személy nevét kell tartalmaznia, mivel a perbeli esetben az impresszumból egyértelműen megállapítható volt a szerkesztőség neve és címe.[40]
A Szegedi Ítélőtábla e döntése is érdemben figyelmen kívül hagyta a postai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, és tévesen abból indult ki, hogy a kiadó átvételre jogosult meghatalmazottja vette át a felperes előzetes helyreigazítás iránti kérelmét, mert nem a kiadót, hanem a szerkesztőség meghatalmazottját tüntették fel az átvételi igazoláson.
Egy ügyben a Nyíregyházi Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla álláspontja szerint a felperes a helyreigazítási kérelmet az alperesnek, azaz a szerkesztőségnek címezte, és bár címként nem annak a címét, hanem a kiadóét jelölte meg, a kiadó címén, de a szerkesztőségnek címzett küldemény meghatalmazott általi átvétele miatt a kötelező előzetes eljárás szabályos lefolytatása megállapítható volt, figyelemmel a 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendeletre, amely szerint a címzett más személynek vagy szervezetnek meghatalmazást adhat a postai küldemény átvételére, és a meghatalmazott a címben megjelölt helyen és a szolgáltató által a címhez rendelt kézbesítési ponton a postai küldemény átvételére jogosult. Ebből az következik, hogy amikor az alperes nevére a főszerkesztő megjelölésével címzett helyreigazítási kérelmet a kiadó címén a meghatalmazott átvette, az az alperes részére szabályszerűen kézbesítésre került. Ha ugyanis a címzés helytelen lett volna, akkor azon a címen az alperes képviseletére jogosult személy nem vehette volna át az iratot. Ez esetben az a kézbesítés akadályának közlésével vissza kellett volna küldeni az iratot a feladónak, azonban ez a perbeli esetben nem történt meg.[41]
A Debreceni Ítélőtábla arra mutatott rá, hogy tekintettel kell lennie a 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendeletben foglaltakra. A kormányrendeletre hivatkozva a Debreceni Ítélőtábla is hangsúlyozza, hogy az alperes nevére a főszerkesztő megjelölésével címzett helyreigazítási kérelmet a kiadó címén a meghatalmazott átvette, így az az alperes részére szabályszerűen kézbesítettnek tekintendő. Ha ugyanis a címzés helytelen lett volna, vagy nem lett volna azon a címen az alperes képviseletére, a részére küldött iratok átvételére jogosult személy, akkor a kézbesítés akadályának közlésével vissza kellett volna küldeni a küldeményt a feladónak. Az pedig az alperes, illetve a kiadó döntése volt, hogy a kiadó címén alkalmaz-e meghatalmazottat az alperes szerkesztőség részére küldött küldemények átvételére. Azzal, hogy az alperes a kiadó címén is meghatalmazottal bírt a részére érkező küldemények átvételére, ez a cím is a sajtószerv címének minősül a Pp. 495. § (1) bekezdés második mondata szerint.
Az ítélőtábla továbbá hangsúlyozta: a felperes jognyilatkozata vonatkozásában nem az dönti el, hogy kivel szemben érvényesíthető az igény, hogy azt kinek a postacímére küldték, hanem az, hogy ki volt a jognyilatkozat címzettje polgári jogi értelemben, figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:4. § (1) bekezdésében és a 6:5. § (1) bekezdésében foglaltakra. A felperes az alperestől kérte a helyreigazítást, majd ezt követően
- 161/162 -
vele szemben indította meg a pert is. Az ítélőtábla annak is jelentőséget tulajdonított, hogy az alperes nem vitatta, hogy a helyreigazítási kérelmet a meghatalmazottja vette át. A másodfokú bíróság azt is hangsúlyozta, hogy az alperes szerkesztőség a kiadó cégjogi értelemben vett fióktelepeként működik, így a működés központi helye a kiadó, vagyis az a küldemény kézbesítési címe, ahol meghatalmazottként a kiadó érdekkörében is eljáró személy átvette az alperes szerkesztőségnek címzett kérelmet. A perben rendelkezésre álló kézbesítési igazolás szerint a kérelmet az alperes meghatalmazottjának kézbesítették - a Pp. 265. § (1) bekezdése alapján az alperes érdekében állt az ezzel ellentétes tény elfogadása, a kézbesítés igazolt szabályszerűségének megdöntése. Az alperes e körben bizonyítékot, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, és még arról sem nyilatkozott, hogy az alperes, illetve a kiadó szervezetén belül mi lett a felperes helyreigazítás iránti kérelmet tartalmazó küldeményének sorsa.
A 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése szerint a címzett a postai küldemény átvételére más személynek vagy szervezetnek meghatalmazást adhat. A szervezet mint címzett nevében az adhat meghatalmazást a küldemény átvételére, aki jogszabály alapján a szervezet képviseletére jogosult. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy az alperes és az érdekkörében eljáró, érte felelősséget viselő kiadó érdekében merült fel a meghatalmazott eljárásának a kézbesítési dokumentummal ellentétes bizonyítása. Az sem változtat a bizonyítási érdekén, ha a perbeli jogait jóhiszeműen gyakorolva esetleg nem is volt tisztában a nevében a kiadó által jogszerűen adott meghatalmazással, míg a fentiekkel ellentétes jogértelmezés esetén a kiadó és az alperes joggyakorlása szabálytalannak minősül, figyelemmel a Ptk. 1:5. § (1) bekezdésében foglaltakra.[42]
A Debreceni Ítélőtábla egy másik döntése értemében a felperes azáltal tett eleget a kötelező előzetes eljárás lefolytatására vonatkozó törvényi kötelezettségének, hogy a kiadó címén, de az alperes meghatalmazottja útján gondoskodott a helyreigazítási kérelem előterjesztéséről az alpereshez. Ezen az sem változtat, hogy az alperes rendelkezik az impresszumban külön is feltüntetett önálló postacímmel, ugyanis kizárólag annak van jelentősége, hogy a felperes által a saját kockázatára megjelölt cím is az alperes címének minősül-e, azaz ott lehetséges volt-e a küldemény kézbesítése az alperes részére. Az az alperes, illetve a kiadó saját megfontolása, hogy alkalmaz-e meghatalmazottat az alperes részére küldött küldemények átvételére a kiadó címén is. Azzal, hogy az alperesnek meghatalmazottja van a kiadó címére érkező küldemények átvételére, e cím is a sajtószerv címének minősül a Pp. 495. § (1) bekezdés második mondata szerint.
A helyreigazítási kérelem a felperes jognyilatkozata volt - az abban foglalt joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat vonatkozásában nem az a lényeges, hogy azt kinek a postai címére küldték, hanem az, hogy ki volt a jognyilatkozat polgári jogi értelemben vett címzettje, figyelemmel a Ptk. 6:4. § (1) bekezdésében és a 6:5. § (1) bekezdésében foglaltakra. Mivel a felperes postai kézbesítési dokumentummal igazolta, hogy a helyreigazítás iránti kérelmet az alperes meghatalmazottjának kézbesítették, a továbbiakban az alperes érdekében állt, hogy a bíróság a Pp. 265. § (1) bekezdése alapján ezzel ellentétes tényeket fogadjon el, azaz hogy megdöntse a kézbesítés postai dokumentummal igazolt szabályszerűségét. A Debreceni Ítélőtábla álláspontja szerint a meghatalmazás származhatott az alperes főszerkesztőjétől, de a kiadótól
- 162/163 -
is. Az alperes és az érdekében eljáró, az érte felelősséget viselő kiadó érdekében merült fel a meghatalmazott kézbesítési dokumentummal ellentétes eljárásának bizonyítása. Az ítélőtábla álláspontja szerint a kiadó közvetett kézbesítői státusza is felmerülhetett a perbeli esetben, ugyanis a 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet 20. § (2) bekezdése szerinti, a több címzett által használt vagy nem a használó által üzemeltetett irodaház, üzletház, ipari park, gyártelep vagy más hasonló létesítmény esetében az e létesítményeket üzemeltető szervezet köteles közvetett kézbesítőként eljárni, ha a postai szolgáltatónak az épületben vagy az ingatlan területén működő címzetthez történő eljutása bármilyen módon korlátozott, nem biztonságos, vagy a címzettek elérési helye nem egyértelműen beazonosítható.[43]
Megítélésem szerint a Debreceni Ítélőtábla álláspontja fogadható el helyesnek, mivel az a tényállás valamennyi aspektusát figyelembe veszi, és az arra épülő anyagi és eljárási jogszabályok teljességét alkalmazza. Ezek az ítéletek tekintetbe veszik, hogy az alperes meghatalmazottja vette át az alperes kiadó címén, de az alperes szerkesztőségnek címzett helyreigazítás iránti kérelmet, ami a Ptk.-nak a meghatalmazások és jognyilatkozatok hatályosulására vonatkozó szabályai, valamint a 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet meghatalmazásra vonatkozó speciális rendelkezései alapján azt eredményezte, hogy a helyreigazítás iránti kérelmet az alperes szerkesztőségnek, az alperes címére kézbesítették, azaz a felperes eleget tett a per előtti kötelező, az alperes szerkesztőséggel szembeni eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségének. A Debreceni Ítélőtábla megállapításait az alábbiakkal lehet kiegészíteni:
Nem volt vitatott, hogy a helyreigazítás iránti kérelmen a szerkesztőség címeként feltüntetett címen, az alperes kiadójának székhelyén átvették a helyreigazítás iránti kérelmet. A kérelmet nem illetéktelen személy, hanem a Pp. 499. § (1) bekezdés második mondata szerinti, a sajtótermékért szerkesztőségi felelősséget viselő jogi személy részére küldték, azaz annak a jogi személynek, aki egyébként a Pp. hivatkozott rendelkezése alapján a perköltség megfizetésére kötelezhető.
A kiadó címére küldött, de a szerkesztőségnek, illetve az alperes főszerkesztőnek címzett helyreigazítás iránti kérelem joghatályos kérelemnek minősül, a kiadó mint a sajtótermékért szerkesztői felelősséget viselő jogi személy jogosult a küldemény, azaz a felperes helyreigazítás iránti kérelmet tartalmazó levele átvételére. Önmagában az a körülmény, hogy a meghatalmazott személy a szerkesztőségnek címzett levelet a kiadó székhelyén átvette, arra utal, hogy a kiadó és a szerkesztőség viszonyában is olyan belső struktúra érvényesül, amelyben a szerkesztőségnek címzett leveleket a kiadó címén (székhelyén) meghatalmazással átveszik, és azt nyilvánvalóan továbbítják a szerkesztőségnek. Ez a vélelem következik a Pp. 499. § (1) bekezdés második mondatának azon szabályából is, amely szerint a kiadó a sajtótermékért szerkesztői felelősséget viselő jogi személy, így kötelezettsége is a szerkesztőségnek érkezett levelek, helyreigazítás iránti kérelmek átvétele.
Az Smtv. 1. § 7. pontja szerint médiatartalom valamennyi médiaszolgáltatás során, valamint sajtótermék által kínált tartalom. A 8. pont szerint médiatartalom-szolgáltató a médiaszolgáltató és bármely médiatartalom szolgáltatója. E definíciók alapján médiatartalom-szolgáltatónak minősül a szerkesztőség és a kiadó is. Az Smtv. 21. § (1) bekezdése szerint a médiatartalom-szol-
- 163/164 -
gáltató felelősséggel tartozik az Smtv.-ben foglaltak megtartásáért. Mindez azt jelenti, hogy mind a szerkesztőség, mind a kiadó címére (de a szerkesztőség nevére) megküldött helyreigazítás iránti kérelem joghatályosan teljesített előzetes eljárási cselekménynek minősül, ami nem vonhatja maga után a Pp. 496. § (1) bekezdése szerinti visszautasítást.
Jelentősége van továbbá annak is, hogy az NMHH által vezetett hatósági nyilvántartásban [Mttv. 184. § (1) bekezdés a) pont, 41. § (4) bekezdés h) pont és (6) bekezdés] a kiadó neve szerepel, elérhetőségként pedig egy telefonszám és egy e-mail-cím (a szerkesztőség címét nem tünteti fel a nyilvántartás). Ez is arra utal, hogy a kiadó mint a sajtótermékért szerkesztői felelősséget viselő jogi személy részére is joghatályosan küldhető helyreigazítás iránti kérelem. Fontos körülmény továbbá, hogy a szerkesztőség "címét" sem a hatósági nyilvántartásnak, sem a sajtótermék impresszumának nem kell tartalmaznia. A hatósági nyilvántartás, mint említettem, nyilvános adatként kizárólag a sajtóterméket alapítók és kiadók nevét, elérhetőségét, valamint a sajtótermékek elnevezését tartalmazza [Mttv 41. § (6) bekezdés], a sajtótermékek impresszumának pedig kizárólag a kiadó nevét és székhelyét, valamint a kiadásért felelős személy nevét, továbbá a szerkesztésért felelős személy nevét kell tartalmaznia a törvény szerint [Mttv. 46. § (9) bekezdés]. Nincsen tehát a "szerkesztőség címére" vonatkozóan a törvény által megkövetelt nyilvános adat.
A bírói gyakorlat szerint csak akkor nem tesz eleget a jogosult a kötelező előzetes eljárást előíró törvényi rendelkezésnek, ha nem az impresszumban közölt adatokat tünteti fel a postai küldeményen, és ezért a posta "cím nem azonosítható" jelzéssel azt visszaküldi.[44] Ha a későbbi felperes az impresszumban feltüntetett egyik címre, a kiadó székhelyére küldi a helyreigazítás iránti kérelmét, amelyet a posta nem kézbesít vissza a feladónak, azaz a cím azonosítható, és a küldeményt át is vette a címzett, akkor a címzés megfelel a Pp. 495. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésnek. Az impresszumban feltüntetett, a szerkesztőségnek címzett, de az impresszumban szereplő bármelyik címre (szerkesztőségi cím, levélcím, kiadó székhelye, nyomdacím) elküldött helyreigazítás iránti kérelem joghatályos kérelemnek minősül. A kiadó székhelyére elküldött küldemény tartalmáról értesül a szerkesztőségi felelősséget viselő személy, azaz a szerkesztőség, így a sajtószerv előtti, perindítást megelőző kötelező eljárás megtartottnak tekintendő.
Az egyes jogerős ítélőtáblai ítéletek felülvizsgálata során a Kúria úgy foglalt állást a sajtó-helyreigazítási eljárás speciális jellege okán, hogy nincs lehetőség az eljárást szabályozó rendelkezések kiterjesztő értelmezésére, így sem az Smtv.-nek a 12. §-on kívüli egyéb rendelkezéseit, sem az Mttv. rendelkezéseit nem lehet figyelembe venni. A Kúria hangsúlyozta, hogy mivel nyomtatott sajtótermék (megyei napilap) esetében a lap szerkesztősége kötelezhető sajtó-helyreigazításra, hozzá kell intézni a Pp. 495. § (1) bekezdése szerinti előzetes kérelmet is. A címzettként a napilap szerkesztőségét feltüntető, de annak címeként a kiadó címét megjelölő küldemény csak akkor minősül hatályos helyreigazítási kérelemnek, ha az igazolt módon megérkezik a helyre-
- 164/165 -
igazítási kötelezettség alanyához. Amennyiben a felperes ezt nem tudja igazolni a Pp. 279. § (1) bekezdésének megfelelően, a keresetet ítélettel el kell utasítani. Nyomtatott sajtótermék esetében a kiadásért felelős jogi személy nem kötelezhető sajtó-helyreigazításra.[45]
A Kúria indokolatlanul szűken, a sajtójogi rendelkezések rendszeréből kiragadottan értelmezte a helyreigazítási szabályokat, ezáltal korlátozta a jogkereső közönség igényérvényesítési lehetőségeit egy olyan eljárás kapcsán, ahol a gyors és hatékony jogvédelem különösen fontos, és abban az igényérvényesítő fél később nem korrigálhat, mert arra a rövid törvényi határidők lejárta után nincs lehetősége. Ezért a 3.3. pontban kifejtettek szerint a Kúria téves álláspontja helyett a Debreceni Ítélőtábla indokolása fogadható el.
Amint arra a fentiekben már rámutattam, fontos, hogy a felperes a kötelező előzetes eljárás részeként az alperes szerkesztőség címére küldje meg a helyreigazítás iránti kérelmét. Ennek elmaradása esetén az alanyi jog bíróság előtti érvényesítésére nincs lehetőség. Ehhez képest speciális helyzetet eredményez az, ha az alperes szerkesztőség címe nem ismert, vagy címként külföldi címet adtak meg, és a kiadó címeként sem ismert más adat, mint egy külföldi postacím, vagy még az sem áll rendelkezésre. Ezzel akkor találkozunk, ha az impresszum, jogszabályba ütköző módon, egyáltalán nem tartalmazza még a kiadó nevét, székhelyét sem, vagy ha az impresszumban kizárólag külföldi kiadó nevét és székhelyét tüntetik fel.
Ilyen esetben a kétlépcsős sajtó-helyreigazítási eljárásból az első szakasz teljesíthető: a jogaiban sértett fél el tudja küldeni a külföldi címre a helyreigazítás iránti kérelmét. Ha azonban a szerkesztőség (feltételezve azt, hogy a kiadó az impresszumban megadott székhelyén működik, és ilyen módon a kérelem eljutott hozzá) nem ad helyt a helyreigazítás iránti kérelemnek, a sérelmet szenvedett fél alanyi jogának érvényesítése, a sajtó-helyreigazítási per megindítása tényleges akadályba ütközik. A Pp. 496. § (2) bekezdése szerint a perben a sajtószerv félként jár el akkor is, ha egyébként nincs perbeli jogképessége. Ez azt jelenti, hogy a pert a szerkesztőséggel szemben kell megindítani, de a perre annak a törvényszéknek van hatásköre és kizárólagos illetékessége, amelynek a területén az alperes székhelye, illetve lakóhelye található.
E rendelkezésre figyelemmel a sajtó-helyreigazítási per az alperes szerkesztőség (ennek hiányában az alperes kiadó) székhelye szerinti magyarországi törvényszék előtt indítható meg. Amennyiben nincs ilyen ismert magyarországi cím, sem a szerkesztőség, sem a kiadó címeként nem jelöltek meg magyarországi székhelyet, illetve címet, úgy a felperes perindítása akadályba ütközik: nincs olyan magyarországi bíróság, amely előtt a sajtó-helyreigazítási per megindítható lenne, azaz amelynek az illetékessége megállapítható volna.
A kizárólagos illetékességi szabály miatt a perrendtartás egyéb kisegítő illetékességi szabályai sem vehetők figyelembe, így az sem, hogy belföldi lakóhely hiányában az illetékesség az alperes belföldi tartózkodási helyéhez igazodik, vagy ha az ismeretlen vagy külföldön van,
- 165/166 -
akkor az utolsó belföldi lakóhely az irányadó, ha pedig az sem állapítható meg, vagy az alperesnek nem is volt belföldön lakóhelye, az illetékességet a felperes belföldi lakóhelye, annak hiányában a felperes belföldi tartózkodási helye, ha pedig a felperes nem természetes személy, a felperes belföldi székhelye határozza meg [Pp. 25. § (2) bekezdés]. Még ha alkalmazható lenne is ez a kisegítő illetékességi szabály, nem jelentene megoldást olyan esetekben, amikor az alperes nem természetes személy, így tipikusan akkor, amikor az alperes egy speciális perben jogképességgel rendelkező szerkesztőség, amelynek vonatkozásában a tartózkodási hely nem értelmezhető. Ez a szabály arra az esetre sem vonatkozik, amikor a kiadó olyan jogi személy, amelynek szintén nem értelmezhető a tartózkodási helye.
A kizárólagos illetékességi szabály miatt nem alkalmazható a Pp.-nek az a rendelkezése sem, amely szerint a nem természetes személy elleni perekben az általános illetékességet a nem természetes személy székhelye mellett az a hely is megalapozza, ahol a jogvitában érintett ügyben eljáró, képviseletére hivatott szerv, illetve szervezeti egység a működését kifejti, azzal a feltétellel, hogy székhelynek - kétség esetén - az ügyintézés helyét kell tekinteni [25. § (4) bekezdés]. Amennyiben ugyanis a sajtótermék szerkesztőségének nincs magyarországi címe, vagy van, de az nem ismert sem az NMHH nyilvántartásából, sem az impresszumból, csak külföldi cím áll rendelkezésre, ez a szabály még akkor sem alkalmazható, ha egyébként nem lenne kizárólagos illetékességi szabály a sajtó-helyreigazítási perekre vonatkozóan. A kizárólagos illetékességi szabályra figyelemmel nem alkalmazható a Pp.-nek az a speciális illetékességi szabálya sem, hogy ha a nem természetes személynek belföldön nincs székhelye, belföldi nem természetes személy felperes által indított perben az illetékességet a felperes székhelye, illetve működési helye alapozza meg, míg ha a felperes belföldi természetes személy, a bíróság illetékessége a felperes lakóhelyére, annak hiányában a tartózkodási helyére is alapítható [25. § (5) bekezdés].
Még ha nem létezne is a kizárólagos illetékességi szabály, és ez a speciális illetékességi rendelkezés alkalmazható lenne, az sem jelentene megoldást akkor, amikor az igényérvényesítő felperes nem belföldi nem természetes személy vagy természetes személy. Ilyen helyzetben a bírósági jogértelmezés nem adhat megoldást, mert a bírói gyakorlat - kerülve a contra legem értelmezést - nem tudja olyan tágan értelmezni a sajtó-helyreigazítási perre vonatkozó kizárólagos illetékességi szabályt, hogy elháruljon a felperes igényérvényesítési akadálya. Tehát az ilyen esetekre nem alkalmazható a fentiekben már hivatkozott eseti döntés, amely szerint ha az impresszumban nem szerepelnek a sajtótermék szerkesztőségi adatai, az előzetes helyreigazítási kérelmet a kiadónál is elő lehet terjeszteni, illetve a kiadó székhelye szerint illetékes bíróság előtt is megindítható a helyreigazítási per.[46]
E körben kizárólag akkor lenne biztosított a megfelelő jogvédelem és akkor lenne garantálható a Ptk. 1:6. §-a szerinti bírói út igénybevétele, ha a jogalkotó elhárítaná a jelenleg fennálló akadályt, amire kétféle megoldás is kínálkozik. Egyrészt az Mttv.-nek a hatósági nyilvántartásra és az impresszumra vonatkozó rendelkezései kiegészíthetők olyan szabállyal, amely kötelező jelleggel írja elő a szerkesztőség magyarországi címének feltüntetését vagy ennek hiányában egy magyarországi ügyintézési helyet. Ez esetben az így megjelölt magyarországi cím szerint illetékes törvényszék járhatna el a sajtó-helyreigazítási perben. A másik, hogy
- 166/167 -
a kizárólagos illetékességi szabály feloldása útján lehetővé tehető a sajtó-helyreigazítási perekre vonatkozóan a Pp. 25. § (4)-(5) bekezdése szerinti kisegítő illetékességi szabályok alkalmazása. Ezzel minden olyan esetben megállapítható lenne valamelyik magyarországi törvényszék illetékessége, amikor a szerkesztőség vagy a kiadó vonatkozásában nem ismert magyarországi cím, de az igényérvényesítő fél belföldi természetes vagy nem természetes személy. Az Mttv. kommentárja által meghatározott cél, nevezetesen, hogy a polgári jogi jogkövetkezmények alkalmazhatósága biztosított legyen, indokolná a belföldi szerkesztőségi cím feltüntetését az impresszumban.[47] A bírói út effektív lehetővé tétele nemcsak a Ptk. 1:6. §-ából következő szabály, hanem a jogaiban sértett fél érdekein túlmenően alaptörvényi követelmény is (28. cikk), hiszen mindenkinek joga van ahhoz, hogy egy perben a jogait törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el.
A hivatkozott és szükségesnek tartott törvényi módosítás hiányában nem tudnak érvényesülni az Mttv. és az Smtv. rendelkezései a magyarországi sajtótermékekre a Magyarországon egyébként letelepedettnek minősülő médiatartalom-szolgáltatók vonatkozásában, ha a letelepedettség az alapján állapítható meg, hogy a sajtótermék elsődlegesen Magyarország felhasználói számára kijelölt elektronikus hírközlési azonosítón keresztül érhető-e el,[48] vagy amikor a szerkesztői döntések meghozatalának helye Magyarország területén található, és a médiatartalom-szolgáltató munkaerejének jelentős része Magyarország területén dolgozik,[49] vagy ha a médiatatalom-szolgáltató munkaerejének jelentős része nem Magyarországon dolgozik, de tevékenységét Magyarország területén kezdte meg, és folyamatos, tényleges kapcsolatot tart fenn a magyar gazdasággal.[50]
Ez a helyzet áll fenn akkor, amikor az adott sajtóterméknek nincs Magyarországon szerkesztősége, a kiadója külföldi székhelyű, de az magyar nyelven, a .hu domainnéven keresztül vagy nyomtatott formában, magyarországi olvasókhoz eljuttatva, magyarországi termékeket, árukat, szolgáltatásokat reklámozva közöl tartalmat. A jelenleg hatályos szabályozás szerint ha egy nyomtatott vagy internetes sajtótermék nem rendelkezik magyarországi címmel, de Magyarországon, magyar nyelven, magyar szolgáltatásokat reklámozva jelenik meg, vele szemben sajtó-helyreigazítási per Magyarországon nem indítható. Nincs olyan érv, amely e helyzet fenntartására észszerű magyarázatot adna - megszüntetése mindenképpen indokolt, olyan jogszabálymódosítással, amely a sérelmet szenvedett fél igényérvényesítési lehetőségét helyezi előtérbe a felelősség alól kibúvót kereső sajtóval szemben.
Amint arról már volt szó, a sajtó-helyreigazítási perre irányadó speciális perbeli jogképességi szabályok szerint a perben a sajtószerv félként jár el akkor is, ha egyébként nincs perbeli jogké-
- 167/168 -
pessége [Pp. 496. § (2) bekezdés]. A Pp. külön rendelkezést tartalmaz arra az esetre is, amikor a sajtószerv pervesztes, és köteles megtéríteni a felperes perköltségét, kimondva, hogy ha a sajtószervnek nincs perbeli jogképessége, a perköltség megfizetésére a sajtótermékért szerkesztői felelősséget viselő természetes vagy jogi személyt kell kötelezni [499. § (1) bekezdés]. Ez esetben - szemben a Pp. 93. § (1) bekezdés a) pontja szerinti elkülönített perköltségrész viselésére vonatkozó rendelkezéssel - a peres feleken kívüli személyre telepített perköltség-fizetési kötelezettség "nem a kötelezettség nem teljesítésének negatív jogkövetkezményeként, hanem a hiányzó jogi személyiséget pótló, a végrehajtás eredményességéhez szükséges »helyettesítő« szerephez kapcsolódik a perköltségben marasztalás".[51] A korábban hatályos eljárási kódex kifejezett rendelkezése hiányában is ugyanezt a gyakorlatot alakította ki a judikatúra.[52] A Civilisztikai Kollégiumvezetők 2018. november 19-21-i Országos Tanácskozásának 48. állásfoglalása szerint a sajtószerv perbeli jogképességének hiánya esetén nem szükséges a szerkesztői felelősséget viselő természetes vagy jogi személy perköltségben való marasztalásához e személy perben állása, mert arra a Pp. 499. § (1) bekezdésének különleges jogszabályi rendelkezése alapján kerül sor.[53]
A fentiektől eltér az a helyzet, amikor az alperes szerkesztőség a pernyertes fél. Ez esetben kérdésként merül fel, hogy érvényesítheti-e az alperes szerkesztőség a felperessel szemben a perköltséget, azaz az ügyvédi munkadíj iránti igényt, vagy e körben is csak a sajtótermékért szerkesztői felelősséget viselő természetes vagy jogi személy által megbízott ügyvéd munkadíját érvényesítheti a perben nem álló kiadó helyett. A kérdés különösen akkor érdekes, amikor a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 2. § (1) bekezdése szerinti, a képviselt fél és az ügyvéd között létrejött ügyvédi megbízási szerződésben kikötött munkadíj iránti igény felszámításáról van szó.
A törvényszékek és az ítélőtáblák általánosan követett és újabban a Kúria által is alkalmazott gyakorlat az,[54] hogy ilyen esetben a perben nem álló kiadó által a szerkesztőség mint alperes perbeli képviseletére kötött ügyvédi megbízási szerződésben kikötött ügyvédi munkadíjat érvényesítő alperes perköltségigényét elfogadva, e díjban marasztalják a pervesztes felperest. Álláspontom szerint ez az általánosan követett gyakorlat téves - a Kúria korábbi és a Debreceni Ítélőtábla alábbi okfejtése szerinti az az értelmezés áll összhangban a hatályos jogszabályi rendelkezésekkel, hogy az alperes szerkesztőség kizárólag az általa és nem a perben nem álló kiadó által kötött ügyvédi megbízási szerződésben rögzített ügyvédi munkadíjat érvényesítheti.
A Debreceni Törvényszék azt hangsúlyozza, hogy a Pp. 499. § (1) bekezdés második mondata szerint a bíróság pervesztesség esetén perben állás nélkül marasztalhatja a kiadót a felmerült perköltségben, ugyanakkor ez a szabály nem vonatkozhat az alperes által felszámított perköltségre, ha az nem az alperes és a jogi képviselője között létrejött ügyvédi megbízási szerződésen, hanem a jogi képviselő és a perben nem álló kiadója között létrejött ügyvédi megbí-
- 168/169 -
zási szerződésen alapul. Ilyen esetben a 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 3. § (2) bekezdése alkalmazható, amely szerint a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított kirendelt ügyvédi óradíj kétszerese érvényesíthető minden megkezdett tárgyalási óránként, valamint a tárgyalást megelőzően és a tárgyaláson kívül végzett igazolt tevékenységért óránként az olyan perekben, ahol nem állapítható meg a pertárgy értéke, azzal a megkötéssel, hogy a munkadíj összege nem lehet kevesebb az ügyvédi óradíj ötszörösénél (ez jelenleg 14 000 forint).[55]
A Debreceni Ítélőtábla megállapította, hogy az alperes szerkesztőség a perben a saját, nem pedig a kiadója perköltségét érvényesítheti. Az ítélőtábla mindezt a Pp. 80. §-ának rendelkezésével indokolta, amely szerint a perköltség a félnél felmerült költséget jelenti, ahogy a fellebbezés szempontjából jelentőséggel bíró Pp. 83. § (1) bekezdése is a pernyertes félnél felmerült perköltség viselésének terhét rója a pervesztes félre. Az ügyvéd által képviselt fél ügyvédi költségként a 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontja szerint is a fél és az ügyvéd között létrejött megbízási szerződésben kikötött munkadíj összegét számíthatja fel, vagyis e megfogalmazás szerint is a fél, nem pedig valamelyik közreműködője által kötött megbízási szerződésben rögzített munkadíj számítható fel a fél perköltségeként. A Debreceni Ítélőtábla rámutatott arra is, hogy e vonatkozásban nincs jelentősége az alperes sajtó-helyreigazítási perbeli speciális jogalanyiságának, ugyanis a félként eljáró szerkesztőség a perben teljes körű eljárási jogokat gyakorol, kötelezettségeket teljesít, jogalanyisága teljes körű a jogok gyakorlásához és a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges jognyilatkozatokat illetően is.
A kötelező jogi képviseletre vonatkozó szabályok miatt az alperesnek anyagi joginak minősülő jognyilatkozatot szükséges tennie a félként történő perbeli fellépéshez, amellyel meghatalmazást ad a jogi képviselőjének. Ugyanígy jogosult a megbízási szerződés megkötésére is, figyelemmel arra is, hogy a Ptk. 6:274. §-a szerint, amennyiben a megbízás teljesítéséhez szerződés kötése vagy más jognyilatkozat tétele szükséges, a megbízás a meghatalmazást is magában foglalja, továbbá az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény 34. §-ának rendelkezése szerint a meghatalmazás alapjául szolgáló megbízási szerződés megszűnése a meghatalmazást is megszünteti. A Debreceni Ítélőtábla rögzítette továbbá, hogy a kúriai gyakorlat alapján a sajtó-helyreigazítás iránt indított perben mint különleges eljárásban a perbeli jogképességgel felruházott sajtószerv az általa meghatalmazott jogi képviselővel a perköltségként felszámítható ügyvédi munkadíjat rögzítő megbízási szerződést köthet,[56] így nincs akadálya annak, hogy egy, csak az eljárásjogi szabályok alapján perképes félnek a per vitelére adott meghatalmazással eljáró képviselője kössön megbízási szerződést és adjon meghatalmazást a fél jogi képviseletére.[57]
A Kúria, részben ellentétben korábbi álláspontjával, úgy foglalt állást, hogy a sajtó-helyreigazítási eljárásban az alperes szerkesztőség képviselője és a perben nem álló kiadó szervezet is köthet a képviseletre vonatkozó megbízási szerződést, de az ügyvédi munkadíj mértékére a 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet szabályait kell alkalmazni.[58] Ez az ítélet azonban nem tartal-
- 169/170 -
maz e körben érdemi indokolást, csak visszautal a Kúria korábbi, precedensértékű döntésére, amelyik viszont csak a sajtószerv, és nem a kiadó szerződéskötési jogosultságát rögzítette.[59]
Mindezek alapján az a bírósági gyakorlat látszik a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban állónak, amelyik gátat szab annak, hogy a sajtótermék szerkesztősége mint a sajtó-helyreigazítási per alperese a pernyertessége esetén olyan ügyvédi megbízási szerződés alapján érvényesítsen ügyvédi munkadíj iránti igényt a felperessel szemben, amelyet az alperes perben nem álló kiadója kötött az alperes perben eljáró jogi képviselőjével. A perben nem álló fél mint a peres fél közreműködője ügyvédi munkadíjigénye nem érvényesíthető a perben az irányadó anyagi és eljárásjogi szabályok konzekvens alkalmazása esetén. Az ezzel ellentétes, de jelenleg általánosan alkalmazott bírósági gyakorlat tévesnek minősíthető[60] - az ilyen döntések a precedensképes kúriai határozattal ellentétesek, és az egységes jogalkalmazás hiányának sajnálatos példái.
A sajtó-helyreigazítás folyamatosan alakuló gyakorlatában az újabb és újabb tényállások olyan kihívások elé állítják a bírósági jogalkalmazást, amelyek a több évtizede változatlan jogi háttér mellett is jogfejlesztő jogértelmezést igényelnek. A bírósági gyakorlat bizonyos esetekben képes erre, míg más esetekben - szerencsére csak szűk körben - jogalkotásra van szükség. Ez utóbbira példa a magyarországi székhellyel, illetve szerkesztőséggel (címmel) nem rendelkező kiadókkal szembeni sajtó-helyreigazítási perindítási akadály, amelynek lebontása javasolható, hangsúlyozva a sajtótermékek nyilvántartására és a Pp. illetékességi szabályaira vonatkozó törvénymódosítás szükségességét. E körben érdemes kiemelni a sajtótermékek regisztrációs szabályai és az alanyi jog érvényesítése, valamint a bírói út igénybevétele közötti szoros összefüggést és a jogi szabályozás jogérvényesítést gátló hiányosságait.
A sajtó-helyreigazítási igény mint alanyi jog bírósági úton való érvényesítésének egyik anomáliája a sajtótermék szerkesztőségéhez címzett, de az impresszumban is feltüntetett szerkesztőségi cím helyett a kiadó címére megküldött helyreigazítás iránti kérelem előterjesztését követően a bírósági úton történő igényérvényesítés lehetősége megítélésének eltérő ítélőtáblai gyakorlata, ahogyan példa rá a Kúria egyik, kritikával illethető döntése is. Továbbra is találkozhatunk az egységes jogalkalmazás alól kivételnek tekinthető ítélőtáblai döntésekkel, de azok felülbírálatával a Kúria, az Alaptörvényben rögzített feladatára hivatkozva [23. cikk (3) bekezdés], a bíróságok jogalkalmazásának egységét biztosító tevékenysége körében olyan indokolatlanul szűk értelmezést adott, hogy az indokolttá teszi a jogalkotói beavatkozást az igényérvényesítő felek érdekében.
A sajtó-helyreigazítási perekben gyakran felmerülő, a pernyertes sajtószerv ügyvédi munkadíjigényének érvényesítése körében tapasztalható, az anyagi és eljárási jogszabályokat is tévesen alkalmazó, több ítélőtábla gyakorlatát érintő döntések és azok kúriai felülvizsgálata arra is
- 170/171 -
rávilágít, hogy az ítélőtáblák gyakorlata nem mindenben követi a precedensképes kúriai határozatokat, gyakran indokolás nélkül eltérve a Kúria közzétett határozataitól, ugyanakkor a legfőbb bírói fórum e körben sem a jogszabályokkal összhangban álló értelmezést adott. E "gyakorlat", tendencia megszüntetése nemcsak a jogkereső közönség, hanem a bírósági szervezetrendszer érdeke, egyben feladata is, ha másképp nem, akkor jogalkotói beavatkozás útján. Ez az írás remélhetőleg hozzá tud járulni e feladat hatékonyabb teljesítéséhez.
https://doi.org/10.59851/jk.80.04.2
Kiss, Tibor: Legal Institution at the Intersection of Substantive and Procedural Law: The Involving Judicial Practice of Press Rectification. In Tibor Nochta (szerk.): Annual Review of Central and Eastern European Civil Law. Nagyvárad, Partium, 2025, 111-125.
Koltay András - Lapsánszky András (szerk.): Médiajogi kommentárok. Budapest, Wolters Kluwer, 2014.
Lapsánszky András: Hatósági eljárásjog a hazai médiaigazgatásban 1. In Medias Res, 2023/1., 22-34.
https://doi.org/10.59851/imr.12.1.2
Lapsánszky András: Hatósági eljárásjog a hazai médiaigazgatásban 2. In Medias Res, 2024/2., 83-97.
https://doi.org/10.59851/imr.13.2.6
Pogácsás Anett: A sajtótermékek szabályozása. In Koltay András (szerk.): Magyar és európai médiajog. Budapest, Wolters Kluwer, 2025, 227-234.
Pribula László: Sajtó-helyreigazítási eljárás. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Polgári eljárásjog rovat, rovatszerkesztő: Harsági Viktória), 2023, https://bit.ly/4d6C3S3. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd erről részletesen Tibor Kiss: Legal Institution at the Intersection of Substantive and Procedural Law: The Involving Judicial Practice of Press Rectification. In Tibor Nochta (szerk.): Annual Review of Central and Eastern European Civil Law. Nagyvárad, Partium, 2025, 111-125.
[2] A sajtó-helyreigazítás kapcsán felmerülő legújabb jogalkalmazási kihívásokról lásd Kiss Tibor: Kiigazításra szoruló sajtó-helyreigazítási szabályok. Jogtudományi Közlöny, 2025/4., https://doi.org/10.59851/jk.80.04.2, 162-171.
[3] 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról (Pp.) 499. § (1) bekezdés második mondat.
[4] Mttv. 1. § (7) bekezdés és a törvény végső előterjesztői indokolása.
[5] Az Európai Parlament és a Tanács 2010/13/EU irányelve (2010. március 10.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról.
[7] Uo. 73.
[8] Uo. 92.
[9] Uo. 93.
[10] 57/2001. (XII. 5.) AB határozat.
[11] Koltay et al. i. m. (6. lj.) 94-95.
[14] Az NMHH által folytatott hatósági eljárások specialitásáról lásd Lapsánszky András: Hatósági eljárásjog a hazai médiaigazgatásban 1-2. In Medias Res, 2023/1., 22-34., https://doi.org/10.59851/imr.12.1.2 és 2024/2., 83-97., https://doi.org/10.59851/imr.13.2.6.
[15] Pogácsás Anett: A sajtótermékek szabályozása. In Koltay András (szerk.): Magyar és európai médiajog. Budapest, Wolters Kluwer, 2025, 228.
[16] Uo. 229.
[17] Koltay et al. i. m. (6. lj.) 95-96.
[18] Uo. 96.
[19] Uo. 102.
[20] Koltay András - Lapsánszky András (szerk.): Médiajogi kommentárok. Budapest, Wolters Kluwer, 2014, 217.
[21] Koltay et al. i. m. (6. lj.) 101.
[22] Koltay-Lapsánszky (szerk.) i. m. (20. lj.) 217.
[24] 34/2009. (III. 27.) AB határozat.
[25] 165/2011. (XII. 20.) AB határozat.
[26] Koltay-Lapsánszky (szerk.) i. m. (20. lj.) 234.
[27] BDT2024. 4740.
[28] BDT2021. 4380.
[30] Kúria IV.Pf.20.780/2023/4.
[31] Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.736/2009/3.; Pribula László: Sajtó-helyreigazítási eljárás. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Polgári eljárásjog rovat, rovatszerkesztő: Harsági Viktória), 2023, https://bit.ly/4d6C3S3.
[32] Kisbán Tamás: A sajtó-helyreigazítás "újrakodifikálásának" kritikája. In Medias Res, 2014/2., 381.
[34] Szegedi Törvényszék 7.P.20.073/2025/4.
[35] Szegedi Ítélőtábla Pkf.II.20.117/2025/2.
[36] BDT2019. 4053.
[37] Fővárosi Ítélőtábla 32.Pkf.25.38/2019/4.
[38] Pécsi Ítélőtábla III.Pf.20.050/2025/3.; Pf.III.20.056/2025/4.
[39] Győri Ítélőtábla Pf.I.20.089/2025/4.; Pf.I.20.075/2025/4.
[40] Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.218/2025/6.
[41] Nyíregyházi Törvényszék 12.P.20.313/2025/6.
[42] Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.293/2025/5.
[43] Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.280/2025/8.
[44] BDT2015. 3372.
[45] Kúria Pfv.IV.20.989/2025/6.; Pfv.IV.21.078/2025/8.
[46] BDT2024. 4740.
[47] Koltay et al. i. m. (6. lj.) 232.; Koltay-Lapsánszky (szerk.) i. m. (20. lj.) 234.
[48] Mttv. 1. § (2) bekezdés a) pont; Smtv. 2. § (2) bekezdés a) pont.
[49] Mttv. 1. § (2) bekezdés c) pont; Smtv. 2. § (2) bekezdés c) pont.
[50] Mttv. 1. § (2) bekezdés e) pont; Smtv. 2. § (2) bekezdés e) pont.
[51] Pribula i. m. (33. lj.) 169.
[52] Kisbán i. m. (32. lj.) 383.
[53] Az állásfoglalást megelőzően kialakult szakmai vita összefoglalásához lásd Pribula i. m. (33. lj.) 168-170.
[54] Kúria Pfv.IV.20.568/2022/9.
[55] Debreceni Törvényszék 10.P.20.438/2025/9.
[56] Kúria Pfv.IV.20.568/2022/9.
[57] Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.298/2025/4.
[58] Kúria Pfv.IV.20.973/2025/8.
[59] Kúria Pfv.IV.20.568/2022/9.
[60] Győri Ítélőtábla Pf.I.20.089/2025/4.; Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.212/2025/5.; Győri Ítélőtábla Pf.I.20.075/2025/4.; Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.218/2025/6.; Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.050/2025/3.; Győri Ítélőtábla Pf.I.20.094/2025/4.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
