Az EU jogának alkalmazásával kapcsolatos tanulmánysorozat első részében azt mutattam be, hogy milyen forrásokból ismerhetjük meg az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban EuB vagy luxemburgi bíróság, idézetekben Bíróság) határozatait, illetve hogyan lehet meghatározott jogkérdésre precedenseket keresni a luxemburgi bíróság ítélkezési gyakorlatában.[1]
Ebben az írásban azt vizsgálom, hogy mikor kell a tagállami bíróságoknak az uniós jogot[2] a felek hivatkozása nélkül, hivatalból alkalmazni. A kérdés elemzését azért tartom fontosnak, mert a magyar bíróságok ítéletei az aktuális luxemburgi ítélkezési gyakorlat ismeretének hiányára utalnak.[3] Emellett célszerűnek találom az e témakörben korábban megjelent magyar nyelvű tanulmányok megállapításait összegezni és pontosítani, valamint kiegészíteni az újabb EuB ítéletekkel.[4]
Az alapvető problémát a kérelemhez kötöttségének elve és az uniós jog hatékony érvényesülése iránti igény közötti ellentmondás okozza. A Pp. folyamatban lévő kodifikálása - és ezzel összefüggésben a vonatkozó hazai szabályozás lehetséges változása - miatt elsősorban a kérdés uniós jogi aspektusára koncentrálok. Erre tekintettel azt elemzem részletesen, hogy az EuB milyen követelményeket állított fel az uniós jog ex officio alkalmazásával összefüggésben. Annak érdekében, hogy átfogó képet nyújtsak az uniós jog bírósági alkalmazására vonatkozó előírásokról, nem csak a hivatalbóli alkalmazás kérdésével foglalkozom, hanem kitérek az uniós jog (bírósági) alkalmazására vonatkozó általános szabályokra is.
Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy az uniós jog egy olyan sajátos szabályrendszer, amelynek érvényesítése elsősorban nem az EU intézményei, hanem a tagállami szervek előtt történik.[5] Ez a decentralizált jogalkalmazás két következménnyel jár. Egyrészt az uniós jog hatékony érvényesülése érdekében az EuB-nak gondoskodnia kellett arról, hogy a tagállami szervek ténylegesen alkalmazzák az EU szabályait. Ennek érdekében került sor több, az uniós jog érvényesülését biztosító elv kidolgozására. Ezek az elvek az uniós jog alkalmazására vonatkozó kötelezettségeket írnak elő a tagállami szervek - köztük a bíróságok - számára.[6] A decentralizált jogalkalmazás másik következménye, hogy saját kikényszerítési szabályrendszer hiányában az EU kénytelen a tagállami eljárásjogi és jogorvoslati szabályokra támaszkodni szabályai érvényesítésében.[7]
A tanulmány az alábbiak szerint épül fel. A bevezetőt tartalmazó I. részt követően a II. részben röviden ismertetem a kérelemhez kötöttség tagállami jogokban általánosan ismert szabályát. A III. részben az uniós és a tagállami anyagi jogi előírások viszonyát elemzem, és összefoglalom az uniós jog hatékony alkalmazását biztosító elveket. Ennek keretében bemutatom az uniós jog tényleges érvényesülése és a hatékony bírósági jogvédelem követelményeit, valamint az uniós jog közvetlen hatályának és elsőbbségének szabályait. A IV. rész tárgya az uniós jog és a tagállami eljárási előírások közötti kapcsolat; ebben a részben ismertetem a tagállami eljárási autonómia és az eljárási ésszerűség elveit, valamint az azok alóli kivételeket. Az V. részben kifejezetten a kérelemhez kötöttség elvével és az uniós jog hivatalbóli alkalmazásával foglalkozom. Bemutatom azokat az ítéleteket, amelyekben az EuB azt elemezte, hogy milyen feltételekkel lehet a kérelemhez kötöttség elvére hivatkozva korlátozni az uniós jog tényleges érvényesülését, illetve melyek a kivételek a főszabály alól. A VI. részben a következtetéseket ismertetem.
A kérelemhez kötöttség mint eljárásjogi előírás hasonlóan jelenik meg az EU tagállamainak jogaiban.[8] Az elv lényege, hogy a bíróság csak a perbe vitt jogokról dönthet; azaz kötve van a fél által előadott kérelmekhez, és adott esetben az általa előadott tényekhez is.[9] A kérelemhez kötöttség elve minden ítélkezési szintre jellemző, ugyanakkor a fellebbviteli fórumok előtt fokozottabban érvényesül. Míg az elsőfokú bíróság vizsgálati jogkörét a kereseti kérelem (és ellenkérelem), addig a
- 1/2 -
másodfokú bíróság eljárásának határait a jogorvoslati kérelem (és ellenkérelem) határozza meg. A legfelső szinten eljáró bíróságok jogkörét általában még tovább korlátozza az előírás, amelynek értelmében a felülvizsgálati eljárásban nem lehet felülbírálni a korábban megállapított tényeket, és a bíróság csak jogkérdésben dönthet.
Jogtörténeti okok miatt a magyar jogban a kérelemhez kötöttség elve fokozott jelentőséggel bír.[10] A peres felek rendelkezési jogát a mai jogrend az alkotmányos önrendelkezési jog egyik lényeges eljárásjogi vonatkozásának tekinti.[11] A kérelemhez kötöttség elve értelmében a fél anyagi és eljárási jogával szabadon rendelkezik, azaz mindenki szabadon dönthet jogainak bírói úton történő érvényesítéséről. A kérelemhez kötöttség általános elve alóli kivételeket a magyar jog külön szabályozza.[12]
A kérelemhez kötöttség szabálya szerint a bíróság döntése nem terjeszkedhet túl a kereseti (vagy jogorvoslati) kérelmen, illetve ellenkérelmen.[13] Ennek értelmében a bíróságok csak azt a jogsértést vizsgálhatják, amelyre a felek a kérelmüket alapozták.[14] A keresethez kötöttség ugyanakkor nem jelent jogcímhez kötöttséget, mivel a perben a bíróság feladata a felek közötti jogviszony minősítése és annak megállapítása, hogy a jogvitát milyen szabályok szerint kell elbírálni.[15] Az eljáró bíróság vizsgálati jogkörét tovább korlátozza az előírás, amely szerint a jogorvoslati eljárásban csak korlátozottan lehet új tényekre hivatkozni és új bizonyítékot előadni.[16] A keresethez kötöttség elvének és a hivatalból eljárás korlátjának speciális megjelenési formája a Kúria felülvizsgálati jogkörét meghatározó előírás; a Kúria ugyanis csak jogkérdésben bírálhatja felül a felülvizsgálni kért ítéletet.[17] Ráadásul e bíróság csak azt a jogszabálysértést vizsgálhatja, amit a felek a felülvizsgálati kérelemben megjelöltek.[18] Emellett a felülvizsgálati eljárásban nem lehet új jogalapra hivatkozni, azaz a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt.[19]
Az utóbbi években a magyar bíróságok több olyan ítéletet is hoztak, amelyben az uniós jog alkalmazásának mellőzését azzal indokolták, hogy a peres fél arra nem hivatkozott. Következésképpen, a kérelemhez kötöttség korlátai megakadályozták az uniós jog hivatalbóli figyelembe vételét az eljárásban.[20]
Példaként egy olyan ítéletet ismertetek, amelynek tárgya a Kúria - uniós jogot sértő ítélet meghozatala miatti - kártérítési felelőssége volt.[21] Ebben az ügyben az a kérdés merült fel, hogy a Kúria felelőssé tehető-e az uniós jog megsértése miatt abban az esetben, ha a felülvizsgálati jogkör terjedelmének korlátozása miatt nem vette figyelembe az alapperben az uniós hozzáadottérték-adó irányelvet. A kártérítési perben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a következőképpen érvelt. Az EuB ítélkezési gyakorlata alapján a kártérítési felelősséget a nemzeti jog szabályai szerint kell érvényesíteni, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés korlátaira tekintettel. E szabályok alatt mind a kártérítési felelősség anyagi, mind a polgári per eljárási szabályait érteni kell. A magyar eljárásjog korlátozza a felülvizsgálati eljárásban vizsgálható jogsértést, a Kúria ugyanis csak a felülvizsgálati kérelemben foglaltakról dönthet. Emellett anyagi jogi szabály is előírja a károsult kárenyhítési kötelezettségét, illetve azt is kimondja, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Ezek a szabályok megkülönböztetés nélkül érvényesek a belső és az uniós jogon alapuló kártérítési igényekre. A Fővárosi Ítélőtábla szerint mindezek alapján a fél önhibájának minősül, ha nem hivatkozott az alapperben az uniós előíráson alapuló jogára, és e mulasztásért a Kúria nem tehető felelőssé. Ez a szabály nem akadályozza az uniós jog tényleges érvényesülését, illetve összhangban áll az EuB ítélkezési gyakorlatával.[22] E kártérítési ügyben hozott felülvizsgálati ítéletében a Kúria lényegében hasonló indokolás alapján ugyanerre a következtetésre jutott.[23]
A Fővárosi Ítélőtábla érvelése logikailag és végeredményét tekintve is helyes, a magyar bíróság gyakorlatilag ugyanazon logikai levezetést alkalmazza, mint az EuB. Ugyanakkor az ítélet indokolása azt is valószínűsíti, hogy a magyar bíróságnak nincs tudomása az EuB azon speciális ítélkezési gyakorlatáról, amely elfogadja a nemzeti bíróság felülvizsgálati jogkörének eljárási korlátait.
A kérelemhez kötöttség kétségtelenül korlátozza az uniós jog tényleges érvényesülését és jogalanyok uniós jogból eredő jogainak gyakorlását. Felmerül a kérdés, hogy az uniós jogot a bíróságok kötelesek-e hivatalból alkalmazni, illetve hogyan viszonyul az esetleges alkalmazási kötelezettség a kérelemhez kötöttség eljárási szabályaihoz.
Ebben a részben az uniós jog hatékony érvényesülését biztosító, az uniós és a tagállami jogok viszonyát meghatározó elveket mutatom be. Ennek körében kitérek az uniós jog tényleges érvényesülésének és a jogalanyok hatékony bírói jogvédelmének elveire, valamint röviden ismertetem az uniós jog közvetlen (és közvetett) hatályának, valamint elsőbbségének szabályait.[24] A két elsőként említett követelmény általános célként jelenik meg a luxemburgi bíróság érvelésében. A két utóbbi elv biztosítja az uniós jog különleges helyét a tagállami jogrendekben. Ezekből az előírásokból arra következtethetnénk, hogy az uniós jogot a bíróságok minden esetben kötelesek hivatalból alkalmazni. Mint a későbbiekben látni fogjuk, ez a látszólag általános érvényű előírás azonban nem korlátozás nélkül érvényesül.
- 2/3 -
Az uniós jog érvényesülését biztosító elveket az uniós jog alkalmazásának kezdetén, a '60-as évek elején fektette le az EuB. Az elvek megfogalmazására azért volt szükség, mert ebben az időszakban biztosítani kellett az uniós jog hatékony alkalmazását a nemzeti jogokkal szemben. Az elvek megfogalmazásának köszönhetően az uniós jog valódi, élő joggá vált, és nem maradt csupán egy, az államokat kötelező nemzetközi jogi szabályrendszer.
Az uniós normák "teljes", "tényleges", illetve "hatékony" érvényesülésnek biztosítása olyan általános cél, illetve követelmény, amely az EuB érvelésének középpontjában áll és az uniós jog érvényesítésének alapjául szolgál.[25] A luxemburgi bíróság felhasználta többek között a közvetlen hatály, a közvetett hatály, az uniós jog elsőbbsége, a tagállami kárfelelősség elvének megalapozásához és feltételei kidolgozásához, valamint a tagállami eljárási autonómia és az eljárási észszerűség elvei alóli kivételek megfogalmazásához.[26]
Ez az elv egy olyan általános hivatkozási alap vagy cél, amelyet az egyéb jogelvek kidolgozása során az EuB következetesen figyelembe vesz.[27]
A hatékony bírósági jogvédelem elve értelmében a tagállami bíróságok kötelezettsége, hogy biztosítsák az uniós normák teljes körű érvényesítését és védjék azokat a jogokat, amelyeket e normák a jogalanyok számára biztosítanak.[28]Az EuB ítélkezési gyakorlata alapján a tagállami bíróságnak arányosság-orientált, az eset körülményeit figyelembe vevő mérlegelés alapján kell eldöntenie, hogy a jogvédelem megfelelő-e.[29]
A hatékony bírósági jogvédelem elve az uniós jog közvetlen hatálya és elsőbbsége elveiből is levezethető. Az elvet a Lisszaboni szerződés hatályba lépése óta az EUSz. 19. cikk (1) bekezdésének második fordulata,[30] valamint az EU Alapjogi Kartájának 47. cikke elsődleges uniós normaként szabályozza.[31]
A hatékony bírósági jogvédelem - az uniós szabályok tényleges érvényesüléséhez hasonlóan - általános hivatkozási alap és mérce az EuB ítélkezési gyakorlatában.
Az uniós jog közvetlen hatálya azt jelenti, hogy a természetes vagy jogi személyek nemzeti bíróságaik előtt hivatkozhatnak az uniós jogra és kérhetik, hogy a tagállami bíróság ítéletét közvetlenül e szabályokra alapítsa.[32] Az EuB először a van Gend en Loos ügyben[33] mondta ki, hogy az uniós jog egyes rendelkezései közvetlen hatállyal bírnak a nemzeti jogban. Az elv jelentősége, hogy annak alapján az uniós jog a tagállami jogrendszer részeként érvényesül, és a tagállamok állampolgárai közvetlenül a nemzeti bíróságok előtt érvényesíthetik az uniós szabályokból eredő jogaikat.[34] Ezzel a tagállami bíróságok az EU bíróságaivá váltak.
Érdemes megjegyezni, hogy nem minden uniós előírás rendelkezik közvetlen hatállyal. Főszabály szerint a közvetlen hatály feltétele, hogy az adott rendelkezés világos, negatív kötelezettséget tartalmazó, feltétel nélküli legyen, és ne tartalmazzon a tagállamok részéről végrehajtási intézkedést.[35] A különböző uniós jogforrások egymástól részben eltérő feltételek teljesülése esetén rendelkeznek közvetlen hatállyal.
A közvetlen hatály elvéhez kapcsolódik a tagállami bíróságok kötelezettsége, amelynek értelmében a - közvetlen hatállyal adott esetben nem rendelkező - uniós jogot olyan módon kell értelmezniük, hogy az lehetővé tegye az abban előírt célok megvalósulását.[36] Ezt az értelmezési kötelezettséget nevezik közvetett hatálynak.[37] A közvetett hatály vagy másképpen értelmezési kötelezettség elve az EKSz. 10. cikkéből[38] és az EuB von Colson és a Marleasing ügyekben hozott ítéleteiből eredeztethető.[39]
Mivel ezek az elvek nem kapcsolódnak szorosan a hivatalból való alkalmazás kötelezettségéhez, a közvetlen és közvetett hatály elveit nem elemzem részletesebben.
Az uniós jog elsőbbségének[40] elve tette az uniós jogot - a közvetlen hatály elvével együtt - speciális jogrenddé.[41] Az elv értelmében az uniós jog előírásai elsőbbséget élveznek a nemzeti szabályokhoz képest, azaz az uniós joggal ellentétes nemzeti szabályokat nem lehet alkalmazni. Az elsőbbség elvét először a Simmenthal-ügyben fogalmazta meg az EuB.[42]
Az ítéletben a luxemburgi bíróság kimondta:
"[M]inden - hatáskörében eljáró - bíróságnak kötelessége a közösségi jog teljes egészében történő alkalmazása és azon jogok védelme, amelyet az a magánszemélyek számára biztosít, adott esetben eltekintve a nemzeti jog mindazon - akár a közösségi szabályt megelőző, akár azt követő - rendelkezéseinek alkalmazásától, amelyek esetlegesen ellentétesek azzal. [...] [A] közösségi jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e normák teljes érvényesülését, szükség esetén - saját hatáskörénél fogva - eltekintve a nemzeti jogszabályok e normákkal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától, akár utólagosan is, anélkül hogy kérelmeznie vagy várnia kellene azok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítésére."[43]
Az uniós jog elsőbbsége azt jelenti, hogy ha az uniós jog és a tagállami szabályozás nincs összhangban, ak-
- 3/4 -
kor a tagállami bíróságnak az uniós joggal ellentétes nemzeti szabályt félre kell tennie, és azt nem szabad alkalmaznia. Ez a kötelezettség attól függetlenül, illetve az előtt is terheli a nemzeti bíróságot, hogy a nemzeti szabályozás uniós jogba ütközését külön erre irányuló eljárás keretében megállapították volna.[44]
Az elsőbbség elvével és a nemzeti szabályok alkalmazásának mellőzésével kapcsolatban két kérdés merül fel. Az egyik, hogy mely uniós szabályokkal szemben kell engednie a tagállami normáknak, azaz feltétele-e a tagállami szabályozás félretételének az adott uniós norma közvetlen hatálya. A nem egyértelmű EuB ítélkezési gyakorlatnak[45] köszönhetően ez a kérdés egyelőre vitatott a jogirodalomban, és a tagállami szabályozás félretételének körülményeivel kapcsolatban számos tanulmány született.[46] Mivel ez a kérdés nem kapcsolódik szorosan e tanulmány témájához, ezt a továbbiakban nem elemzem részletesebben.
A másik, a jelen tanulmány szempontjából releváns kérdés az, hogy tagállami bíróságnak hivatalból, a felek uniós jogra való hivatkozása nélkül is félre kell-e tennie az uniós joggal ellentétes tagállami szabályt. Tény, hogy a Simmenthal-ítéletben az EuB úgy fogalmazott, hogy a "saját hatáskörénél fogva"[47] kell eltekintenie a nemzeti bíróságnak az uniós joggal ellentétes nemzeti szabályok alkalmazásától. Ez felveti azt az értelmezési lehetőséget, hogy a félretételt az erre irányuló kérelem hiányában, hivatalból is el kell végeznie a bíróságnak. A Simmenthal-ítéletet az EuB többi ítéletének kontextusában elemezve azonban úgy tűnik, hogy a "saját hatáskörénél fogva" nem a bíróság ex officio eljárási kötelezettségére vonatkozik. Ehelyett arra utal, hogy a tagállami bíróságnak a félretétel feltételeként a nemzeti jogban előírt esetleges egyéb eljárásoktól függetlenül kell mellőznie az uniós joggal ellentétes nemzeti szabály alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy adott esetben nem szükséges például az tagállami alkotmánybíróság döntését vagy a jogalkotó közreműködését megvárni e kérdésben.
Az uniós jog alkalmazására hivatott tagállami szerveknek, főszabály szerint - és uniós előírások hiányában[48] - a tagállami eljárási szabályok szerint kell biztosítaniuk az uniós jog érvényesülését.[49] Ez azt jelenti, hogy a tagállamok szabályai határozzák meg, hogy az uniós jog érvényesítése iránti pereket mely bíróságok előtt és milyen szabályok alapján kell megindítani, illetve lefolytatni.
Az eljárási autonómia elvét a luxemburgi bíróság a '70-es években fektette le.[50] Azóta az EuB számos ítéletben megerősítette a következőket:
"Uniós jogszabályok hiányában ugyanis minden tagállam belső jogrendszerének feladata kijelölni a hatáskörrel rendelkező bíróságot, és meghatározni a bírósághoz fordulás azon eljárási szabályait, amelyek célja, hogy biztosítsák azoknak a jogoknak a teljes körű védelmét, amelyeket az uniós jog szabályai a jogalanyoknak biztosítanak."[51]
Annak érdekében azonban, hogy a nemzeti jog eljárási és jogorvoslati szabályai ne jelenthessenek túlzott akadályt az egyének uniós szabályokból eredő jogainak védelmében, az EuB rögzített két alapvető szabályt.[52] Kimondta, hogy a tagállami jogorvoslati rendszer, valamint az eljárási szabályok nem diszkriminálhatják az uniós jogot a tagállamihoz képest (egyenértékűség elve), továbbá nem tehetik lehetetlenné vagy aránytalanul nehézzé az uniós jog érvényesítését (tényleges érvényesülés elve).[53]
"[K]özösségi szabályozás hiányában a jogalanyok közösségi jogból származó jogainak a védelmét biztosító eljárási szabályok, a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján, minden egyes tagállam belső jogrendjébe tartoznak, azzal a feltétellel azonban, hogy azok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső esetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve)."[54]
A tagállami eljárási autonómia csak e két szabály tiszteletben tartása mellett érvényesülhet.
Az egyenértékűség elve azt jelenti, hogy az uniós szabályok érvényesítésére rendelkezésre álló tagállami eljárási és jogorvoslati szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek azoknál, mint amelyeket a belső jogok érvényesítésére biztosít a tagállami jogrend. Az EuB ítéleteiben általában az eljáró bíróság feladatává teszi, hogy az - a vonatkozó szabályok ismeretében - megvizsgálja, hogy a feltételezetten hasonló, belső jogi és uniós jellegű eljárások tárgyukat és lényeges elemeiket tekintve hasonlónak tekinthetők-e. Az EuB ítéleteiben visszatérő megfogalmazás szerint:
"Az egyenértékűség elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ezen elv megköveteli, hogy a jogorvoslatokra alkalmazandó szabályok összessége különbségtétel nélkül vonatkozzon az uniós jog megsértésén alapuló jogorvoslatokra és a belső jog megsértésén alapuló hasonló jogorvoslatokra."[55]
A tényleges érvényesülés követelményére hivatkozva az EuB kimondta, hogy sértik az uniós jogot azok tagállami eljárási vagy jogorvoslati szabályok, amelyek lehetetlenné vagy aránytalanul nehézzé teszik az uniós jog érvényesítését.[56] Az EuB ítéleteiben a következőképpen fogalmaz:
"[A] tényleges érvényesülés elve megtiltja a tagállamok számára, hogy az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék."[57]
- 4/5 -
Amennyiben tehát a nemzeti szabályok az EuB által megkövetelt védelem szintjét nem biztosítják, úgy nem érvényesülhet a tagállami eljárási autonómia elve. Az EuB több nemzeti eljárásjogi rendelkezést tekintett a tényleges érvényesülés elvével ellentétesnek, például a bírósághoz jutás,[58] a bizonyítás,[59] vagy különösen a fogyasztóvédelmi ügyek területén.[60]
Felmerül a kérdés, hogy mennyiben alkalmazhatók azok a tagállami szabályok, amelyek korlátozzák az uniós jog hatékony érvényesülését, de nem sértik az EuB által megkövetelt minimális jogvédelem szintjét. A luxemburgi bíróság ezen eljárási szabályok uniós joggal való összeegyeztethetőségét esetről esetre, az eljárásjogi ésszerűség elve alapján vizsgálja. Így például a jogbiztonság érdekében elismerte az ésszerű mértékben meghatározott jogvesztő jellegű keresetindítási határidőket.[61]
Az uniós jog a tagállami belső jog részét képezi és ugyanolyan eljárási szabályok között érvényesül, mint a tagállami jog.[62] Ennek alapján az EuB szerint - az olyan eljárásjogi alapelvekre tekintettel, mint a felek szabad rendelkezési joga, védelemhez való jog - az uniós joggal összeegyeztethető az olyan előírás, amely korlátozza az uniós jog hatékony érvényesülését. Az eljárásjogi korlátok akkor elfogadhatók, ha azok ésszerűen indokolhatók. Az EuB megfogalmazása szerint:
"A tényleges érvényesülés elvével kapcsolatban [...] minden esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy egy nemzeti eljárási rendelkezés lehetetlenné, vagy rendkívül nehézzé teszi‑e a közösségi jogrend által a magánszemélyekre ruházott jogok gyakorlását, azt kell megvizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, az eljárás lefolytatása, és az eljárás sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt. Ebből a szempontból adott esetben azokat az alapelveket is figyelembe kell venni, amelyek a nemzeti bírósági rendszer alapjául szolgálnak, mint például a védelemhez való jog, a jogbiztonság elve, és az eljárás szabályos lefolytatásának elve."[63]
Az eljárásjogi ésszerűség elvének értelmezési körébe tartozik az a kérdés, hogy elfogadható-e az olyan tagállami eljárásjogi előírás, amely akadályozza a tagállami bíróságok az uniós jog hivatalbóli figyelembe vételében. Ezzel a kérdéssel a tanulmány következő, V. részében külön foglalkozom.
A kérelemhez kötöttség elve olyan szabály, amely a tagállami eljárási autonómia elvéből adódóan - az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés korlátai között - az uniós normák alkalmazása esetén is irányadó.
Az egyenértékűség elvét az EuB az uniós jog hivatalból történő figyelembe vételére vetítve is megfogalmazta:
"[A]z egyenértékűség [elve] azt követeli meg, hogy a nemzeti jog által a közösségi jog hivatalból történő figyelembevétele tekintetében előírt feltételek ne legyenek kevésbé kedvezőek, mint a hivatalból történő alkalmazását szabályozó azonos rangú nemzeti jogi szabályok."[64]
A Kraaijeveld és társai ügyben a hivatalból alkalmazás kérdése olyan kontextusban merült fel, hogy az uniós jogot a nemzeti jogba átültető, a per alapjául szolgáló nemzeti rendelkezés nem felelt meg az uniós - környezetvédelmi tárgyú - irányelvnek.[65] Az eljáró holland közigazgatási bíróság ezért egyrészt az uniós irányelv értelmezését kérte az EuB-tól, másrészt pedig azt szerette volna megtudni, hogy az uniós rendelkezés közvetlen hatállyal rendelkezik-e. Emellett az eljáró bíróságban az is felmerült, hogy hivatalból figyelembe kell-e vennie az irányelv szabályait abban az esetben, ha a nemzeti jog azzal nem összeegyeztethető, tekintettel arra, hogy a felek a perben kérelmüket kizárólag a nemzeti jogra alapozták. Az EuB azt hangsúlyozta:
"Ha a nemzeti jog értelmében az eljáró bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia a kötelező erejű nemzeti szabályokat, úgy ez a kötelezettség a kötelező erejű uniós jog alkalmazása tekintetében is irányadó. Emellett, amennyiben a nemzeti jog lehetőséget biztosít a kötelező erejű nemzeti szabályok hivatalbóli alkalmazására, úgy az uniós jogból eredő jogok védelmét a nemzeti bíróság akkor biztosítja, ha a közvetlenül hatályos uniós rendelkezéseket hivatalból figyelembe veszi. E kötelezettség az együttműködés elve alapján kötelezi a bíróságokat."[66]
A kérelemhez kötöttség és a tényleges érvényesülés elveinek viszonyával a luxemburgi bíróság több ítéletében is foglalkozott.[67] Az EuB ítéleteiben megfogalmazott általános szabály szerint nem sérti az uniós jog alkalmazásával kapcsolatos kötelezettségeit és a tényleges érvényesülés elvét a nemzeti bíróság, ha a kérelemhez kötöttség korlátai miatt nem alkalmazza a perben az uniós jog szabályait.[68]
Az EuB határozatai közül mindenekelőtt érdemes röviden utalni a '90-es évek elején hozott Verholen és társai ítéletre. Ez az ítélet az uniós jog tagállami bíróságok hivatalbóli alkalmazásával foglalkozott, és az uniós jog ex officio alkalmazásával kapcsolatos félreértések alapjául szolgálhat. Az ítéletben az EuB a következőket mondta ki:
"A közösségi jog nem akadályozza a tagállami bíróságot abban, hogy ex officio eljárva vizsgálja a nemzeti jogi előírások összeegyeztethetőségét az irányelv világos és feltétel nélküli rendelkezéseivel, amennyiben az irányelv átültetésére rendelkezésre álló határidő már eltelt és az egyén nem hivatkozott az irányelvre a nemzeti bíróság előtt."[69]
- 5/6 -
Fontos hangsúlyozni, hogy a Verholen és társai ítélet nem mondta ki az uniós jog ex officio alkalmazási kötelezettségét. Ezzel szemben az ítélet arról szól, hogy amennyiben a nemzeti szabályozás biztosítja az uniós jog hivatalbóli alkalmazása lehetőségét a bíróság számára, úgy ezt a lehetőséget az uniós jog elismeri és nem akadályozza az ex officio alkalmazást. Ez az ítélet tehát nem arról szól, hogy a tagállami bíróságnak kötelezettsége lenne az uniós jog hivatalbóli alkalmazása.[70]
A van Schijndel ügyben a magyarhoz hasonló holland előírások uniós joggal való összeegyeztethetőségét értékelte az EuB.[71] A holland közigazgatási eljárás szabályai előírják, hogy a bíróságok jogokról és kötelezettségekről csak a felek kérelmének korlátain belül rendelkezhetnek; és a bíróság csak kivételes esetekben, közérdekből járhat el hivatalból. A jogalaphoz kötöttség a holland jogban sem jelent jogcímhez kötöttséget, azaz a holland közigazgatási bíróság is jogosult egyrészt kiegészíteni a felek által megjelölt jogalapot, másrészt pedig a felek kérelmét a megfelelő jogi formában önteni, azonban ezt csak a kérelemhez kötöttség korlátain belül teheti meg. Emellett a holland legfelső bíróság előtti felülvizsgálati eljárásban nem lehet új jogalapra hivatkozni, és ez a bíróság új tényeket sem vehet figyelembe.
Az adott ügyben van Schijndel a legfelső bíróság előtti felülvizsgálati eljárásban hivatkozott először az uniós jogra, és kifogásolta, hogy az alsóbb fokon eljáró bíróságok nem vették hivatalból figyelembe az EKSz. szabályait. A legfelső bíróságban felmerült a kérdés, hogy összeegyeztethető-e a tényleges érvényesülés elvével az az eljárási szabály, amelynek értelmében a holland bíróság köteles a jogvita tárgyához tartani magát és nem vizsgálhat hivatalból egyéb jogalapot. Erre tekintettel előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett elő, amelyben azt kérdezte a luxemburgi bíróságtól, hogy az alsó fokon eljáró bíróságoknak hivatalból kellett volna-e vizsgálnia az eljárás alapjául szolgáló nemzeti szabályozás összeegyeztethetőségét az uniós joggal.
Az EuB ítéletében arra a következtetésre jutott, hogy a nemzeti perjog szabályaira tekintettel ilyen kötelezettség nem terhelte a tagállami bíróságokat. Az EuB szerint az uniós joggal összeegyeztethető a kérelemhez kötöttség elve annak ellenére, hogy korlátozza az uniós jog tényleges érvényesülését. E korlátozást ugyanis az annak alapjául szolgáló szabály holland jogban betöltött szerepével összhangban kell értékelni. A polgári és közigazgatási perben érvényesülő keresethez kötöttség elve olyan jogos és ésszerű célokat szolgál, mint a felek rendelkezési joga, a védelemhez való jog és a jogviták ésszerű határidőn belül történő elbírálása. Erre tekintettel az EuB a következőket mondta ki:
"[N]em ellentétes a tényleges érvényesülés elvével az a nemzeti rendelkezés, amely szerint a nemzeti bíróságok nem hivatkozhatnak hivatalból a közösségi jog megsértésére alapított jogalapra, amennyiben a jogalap vizsgálatával fel kellene adniuk a rájuk nézve kötelező passzivitást, túllépnék a felek által körülhatárolt jogvita kereteit, és más tényeket és körülményeket vennének alapul, mint amelyre az említett rendelkezések alkalmazásában érdekelt fél a kérelmét alapította."[72]
Ennek alapján az uniós jog tényleges alkalmazását korlátozó eljárásjogi szabályozás, bizonyos feltételekkel, megengedett. Ugyanakkor az EuB azt is kimondta, hogy amennyiben a nemzeti szabályozás lehetővé teszi a bíróság számára olyan jogalap vizsgálatát is, amit a fél nem jelölt meg, úgy a bíróság az uniós jogalapot köteles hivatalból vizsgálni.[73]
A van der Weerd ügyben a közigazgatási per felperese egyáltalán nem hivatkozott uniós jogalapra, de az eljáró bíróságnak tudomása volt olyan uniós jogsértésről, amely kihatással lehetett volna a per kimenetelére.[74] Ennek alapján az ügyben első- és egyben végső fokon eljáró bíróságban felmerült a kérdés, hogy nem teszi-e a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását a holland közigazgatási peres eljárás azon szabálya, amely szerint a bíróság nem értékelhet olyan jogalapot, ami a jogvita keretein túlterjedne. Erre tekintettel előzetes döntéshozatali kérelmében azt kérdezte az EuB-tól, hogy az uniós jogra tekintettel vizsgálnia kell-e olyan uniós jogalapot, amelyekre a felek nem hivatkoztak.
Az EuB ítéletében először az egyenértékűség elvének az érvényesülését vizsgálta. E tekintetben rámutatott, hogy a holland közigazgatási perben hivatalból csak az eljáró szervek hatáskörére és a kereset elfogadhatóságára vonatkozó eljárási szabályok súlyos megsértését kell figyelembe venni. Az adott perben esetlegesen vizsgálandó uniós jogsértés nem tekinthető egyenértékűnek a hivatalból figyelembe veendő belső jogi jogalapokkal, azaz ez egyenértékűség elve alapján nem szükséges azok ex officio vizsgálata. A tényleges érvényesülés elvével kapcsolatban az EuB azt vizsgálta, hogy a félnek volt-e lehetősége arra, hogy a nemzeti bíróság előtt maga hivatkozzon az uniós jogalapra. Mivel az adott ügyben ettől nem volt elzárva a fél, az EuB arra a következtetésre jutott, hogy a tényleges érvényesülés elve nem teszi kötelezővé a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy az adott jogsértést hivatalból vizsgálja. Mindezek alapján az EuB arra a következő következtetésre jutott:
"[A] tényleges érvényesülés elve az alapügyhöz hasonló ügyekben nem követeli meg azt, hogy a nemzeti bíróságok - az adott közösségi jogi rendelkezésnek a közösségi jogban betöltött jelentőségétől függetlenül - hivatalból figyelembe vegyenek valamely közösségi jogi rendelkezésre alapított jogalapot, amennyiben a feleknek valóban volt lehetőségük arra, hogy nemzeti bíróság előtt hivatkozzanak a közösségi jogra alapított jogalapra. [...] A közösségi jog nem követeli meg a nemzeti bíróságtól azt, hogy olyan eljárásban, mint amilyen az alapügyben szerepel, olyan jogalapot vegyen hivatalból figyelembe, amely közösségi szabályozás rendelkezéseinek megsértésén alapul, mivel ezt sem az egyenértékűség, sem pedig a tényleges érvényesülés elve nem kívánja meg."[75]
Az EuB az eljárásjogi ésszerűség nevében elfogadja az uniós jog hivatalbóli alkalmazásának korlátozását. Az
- 6/7 -
EuB későbbi ítéleteiben tovább értelmezte az uniós jog hivatalbóli alkalmazása és a kérelemhez kötöttség szabályainak viszonyát és kivételeket is felállított az eljárásjogi ésszerűség nevében kimondott főszabály alól.
Az EuB azt is kimondta, hogy bizonyos körülmények között a bíróságok kötelesek eltekinteni a kérelemhez kötöttség elvének alkalmazásától. A kivételek az alábbiak. Egyrészt, amennyiben a félnek - az eljárás ténybeli és jogi körülményeire tekintettel - nincs és nem is volt lehetősége arra, hogy az uniós jog szabályaira ténylegesen maga hivatkozzon a bíróság előtt.[76] Másrészt, az uniós jog hivatalbóli alkalmazását a fogyasztók jogainak hatékony védelme is megkövetelheti.[77] Harmadrészt, a tagállami jogrendben létező közrendi klauzulára figyelemmel is kötelező lehet egyes uniós szabályok hivatalbóli alkalmazása. Az első két kivétel a tényleges érvényesülés, míg a harmadik kivétel az egyenértékűség elve alkalmazásának következménye.
Az EuB szerint nem lehet elfogadni az uniós jog érvényesülésének korlátozását a kérelemhez kötöttség elve és az eljárásjogi ésszerűség nevében, ha ezzel a fél teljes mértékben elesik attól a lehetőségtől, hogy a nemzeti bíróság előtt az uniós jog megsértésére ténylegesen hivatkozzon.[78]
A Peterbroeck-ügy alapjául szolgáló belga szabály elzárta a felet attól, hogy az adójogi határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben - a határozat kézbesítésétől számított hatvan napon túl - új jogalapra hivatkozzon.[79] Ez azzal a következménnyel járt, hogy az adott esetben az uniós jogra hivatkozni kívánó fél a perben tartott első tárgyaláson már nem adhatta elő az ezzel kapcsolatos érveit. Az EuB szerint - az eset körülményeire tekintettel - a belga szabályozás nem volt összeegyeztethető az uniós jog tényleges érvényesülésének és a jogalanyok hatékony bírósági védelmének elveivel. Egyrészt, a kérdést feltevő bíróság volt az első fórum, amelynek lehetősége volt az előzetes döntéshozatali kérelem eszközével élni, és így, a jogalapként hivatkozott uniós szabályozás értelmezését kérni. Másrészt, a tagállami szabályok a további bírósági eljárásokban sem biztosították az uniós jog figyelembe vételének lehetőségét. Harmadrészt, az első tárgyaláson már letelt a határidő, így egyetlen bírói fórumnak sem volt lehetősége az uniós szabályok alapján dönteni.[80] Összegzésképpen, az ügy körülményei azt eredményezték, hogy az alapügy felperese nem hivatkozhatott eredményesen a bíróság előtt arra, hogy valamely nemzeti rendelkezés összeegyeztethetetlen az uniós joggal. E túlzott korlátozás az EuB szerint nem volt ésszerűen indokolható sem a jogbiztonság sem az eljárás ésszerű lefolytatásának elveivel.[81] Mindezek alapján az EuB kimondta:
"[A] közösségi joggal ellentétes az a nemzeti eljárásjogi szabály, amelynek alkalmazása - az alapügyet jellemző körülmények között - azzal a következménnyel jár, hogy megakadályozza a nemzeti bíróságot a tagállami szabályozás közösségi joggal való összeegyeztethetőségének hivatalbóli vizsgálatában abban az esetben, ha a peres a közösségi jogra egy meghatározott időn belül maga nem hivatkozott."[82]
Megfigyelhetjük, hogy a van Schijndel és van Veen, valamint a Peterbroeck ügyekben egymással ellentétes következtetésre jutott az EuB. Míg az első ügyben megengedhetőnek ítélte az uniós jog hivatalbóli figyelembe vételét korlátozó szabályt, úgy a Peterbroeck-ügyben azt az uniós joggal ellentétesnek találta. Az EuB tehát esetről esetre értékeli, hogy az adott ügy ténybeli és jogi kontextusától függően érvényesül-e az uniós jog tényleges alkalmazásához fűződő érdek és a jogalanyok hatékony bírósági védelme. Amennyiben biztosította az az általános lehetőség, hogy a bíróság előtt az uniós jog megsértésére hivatkozzon, úgy - főszabály szerint - nem sérül az uniós jog tényleges érvényesülésének az elve.[83]
Az EuB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a fogyasztók jogainak védelme és az uniós jog tényleges érvényesülése szükségessé teszik, hogy a tagállami bíróságok hivatalból biztosítsák egyes fogyasztóvédelmi előírások érvényesülését.[84] E kivételt egyes szerzők az irányelv önálló rendelkezéseivel, mások a tényleges érvényesülés elvével és a jogalanyok hatékony bírósági jogvédelmének szükségességével,[85] míg megint mások a fogyasztóvédelmi szabályok közrendi jellegével[86] magyarázzák. Az EuB ítéleteiben mindegyik érvelés megjelenik.
Több - elsősorban magyar és spanyol bíróságok által előterjesztett - előzetes döntéshozatali eljárásnak volt tárgya a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv[87] szabályainak ex officio alkalmazása, azaz a fogyasztói szerződésekben alkalmazott szerződési feltételek tisztességtelenségének hivatalbóli vizsgálata.[88] Az EuB ítéleteiben arra a következtetésre jutott, hogy a hatékony bírósági jogvédelem elve és az irányelv előírásai[89] megkövetelik, hogy a vitatott szerződéses kikötések uniós joggal való összhangját a felek kérelme hiányában, hivatalból is figyelembe vegye a tagállami bíróság.[90] Mindezek alapján:
"Az uniós jog által az érintett területen a nemzeti bíróságokra ruházott feladat nem korlátozódik annak puszta lehetőségére, hogy valamely szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét megítéljék, hanem magában foglalja e kérdés hivatalból történő megítélésének kötelezettségét is, amennyiben a rendelkezésükre állnak az e tekintetben szükséges jogi és ténybeli elemek."[91]
Ez a kötelezettség azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó tárgyalási pozícióját tekintve hátrányos helyzetben van az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest a szerződés megkötésekor, így a bíróságoknak további
- 7/8 -
beavatkozással kell védenie a jogait esetlegesen nem is ismerő fogyasztó érdekeit. A fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szerződő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki.[92] Az EuB szerint az irányelv a maga egészében olyan intézkedésnek minősül, amely elengedhetetlen az EU-ra bízott feladatok megvalósításához, és különösen az Unió egész területén az életszínvonal és életminőség javításának biztosításához.[93] A szerződés tisztességtelenségének hivatalbóli vizsgálatán kívül a nemzeti bíróság köteles hivatalból levonni a feltétel tisztességtelenségéből eredő minden következtetéseket annak biztosítása érdekében, hogy e feltétel ne jelentsen kötelezettséget a fogyasztóra nézve.[94] E tekintetben az általános előírás a tisztességtelen feltétel mellőzése, kivéve, ha a fogyasztó ezt ellenzi.[95]
Ennek alapján az Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ügyben felmerült egyik kérdés az volt, hogy a spanyol bíróság az elé terjesztett kereset elfogadhatóságának - és így saját hatáskörének - vizsgálata során jogosult-e a per tárgyát képező szerződés egyes kikötései tisztességtelenségének az értékelésére. Az EuB arra a következtetésre jutott, hogy
"a fogyasztók jogainak hatékony védelme csak akkor biztosítható, ha a nemzeti bíróságnak lehetősége van arra, hogy hivatalból értékelje a szerződéses kikötés tisztességtelenségét."[96]
A Pannon GSM-ügyben az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő magyar bíróság többek között azt szerette volna megtudni, hogy a nemzeti bírónak erre irányuló kérelem - azaz a szerződési feltétel tisztességtelen voltára alapított megtámadása - hiányában is vizsgálnia kell-e egy elé tárt szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegét, és e vizsgálatot saját illetékességének vizsgálata során, hivatalból is el kell-e végeznie.[97] Az EuB ítéletében megerősítette a korábbi ítélkezési gyakorlatában kimondottakat és megállapította, hogy
"a tisztességtelen szerződési feltétel nem jelent kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és e tekintetben nem szükséges, hogy a fogyasztó az ilyen feltételt előzetesen eredményesen megtámadja. [...] az irányelv által a fogyasztóknak nyújtott védelem kiterjed azokra az esetekre is, amikor az eladóval vagy szolgáltatóval tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződést kötő fogyasztó tartózkodik attól, hogy e feltétel tisztességtelen jellegére hivatkozzon, vagy azért, mert nem ismeri jogait, vagy azért, mert e hivatkozástól visszatartják őt egy esetleges bírósági eljárás költségei."[98]
A VB Pénzügyi Lízing-ügyben a nemzeti bíróság azt szerette volna megtudni, hogy az uniós jog értelmében a tagállami bíróságnak a szerződési feltétel tisztességtelenségének megítélése érdekében bizonyítást is le kell-e folytatnia.[99] A fizetési meghagyással szembeni fogyasztói ellentmondás nyomán perré alakult eljárásban a magyar bíróság által előterjesztett kérdésre[100] az EuB azt a választ adta, hogy
"a nemzeti bíróságnak hivatalból kell bizonyítást folytatnia annak megállapítása érdekében, hogy az előtte folyamatban lévő ügy alapjául szolgáló, az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződés részét képező kizárólagos illetékességi kikötés az irányelv hatálya alá tartozike, és amennyiben igen, hivatalból kell értékelnie az ilyen kikötés esetlegesen tisztességtelen jellegét."[101]
A Banco Español de Crédito-ügyben a luxemburgi bíróságnak azt kellett értékelnie, hogy milyen kötelezettségek hárulnak a fizetési meghagyásos eljárás keretében a nemzeti bíróságra, amennyiben a fogyasztó nem élt ellentmondással a vele szemben kiállított meghagyással szemben.[102] Az EuB megállapította, hogy
"a tisztességtelen feltételek hivatalból történő vizsgálatának kötelezettsége a fizetési meghagyásos eljárásra is kiterjed, azt megelőzően is, hogy a fogyasztó ellentmondással élne a fizetési meghagyással szemben."[103]
A Cofidis ügyben az EuB ellentétesnek találta az uniós joggal a nemzeti bíróság hatáskörének korlátozását, amelynek értelmében egy meghatározott határidő után a bíróság nem vizsgálhatta a szerződési feltétel tisztességtelenségét. Az EuB megerősítette, hogy
"az eljárási szabály, amely megtiltja a nemzeti bíróságnak, hogy az elévülési időt követően hivatalból vagy a fogyasztó által felhozott kifogást követően hivatkozzon egy olyan szerződési feltétel tisztességtelen voltára, amelynek teljesítését a szolgáltató követeli, túlzottan nehézzé teheti a 93/13 irányelv által a bíróságra ruházott fogyasztóvédelem alkalmazását olyan jogvitákban, ahol a fogyasztók alperesként jelennek meg."[104]
A Banco Popular Español és Banco de Valencia ügyben az EuB azt vizsgálta, hogy az uniós jog értelmében biztosítani kell-e, hogy a jelzálogjog érvényesítése iránti végrehajtási eljárásban az eljáró bíróság hivatalból vizsgálja a tartozás alapjául szolgáló szerződés tisztességtelen jellegét. Az EuB ítéletében megerősítette az eljáró bíróság tisztességtelen szerződési feltételek hivatalbóli vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét és kimondta, hogy
"a 93/13 irányelv[vel] ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem teszi lehetővé sem azt, hogy a végrehajtás elrendelésére hatáskörrel rendelkező bíróság a jelzálogjog érvényesítése iránti végrehajtási eljárás keretében akár hivatalból, akár a fogyasztó kérelmére értékelje az azon szerződésben szereplő szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amelyből a követelt tartozás származik, és amely a végrehajtás jogcímének alapját képezi, sem azt, hogy olyan ideiglenes intézkedéseket hozzon, amelyek többek között felfüggeszthetik a végrehajtást, ha az ilyen intézkedések elrendelése szükséges az ezzel összefüggő, az említett szerződési feltétel tisztességtelen jellegének érdemi vizsgálatára hatáskörrel rendelkező bíróság végleges határozata teljes hatékonyságának biztosításához."[105]
- 8/9 -
Az Asbeek Brusse és de Man Garabito ügy a fogyasztói szerződésből eredő perben másodfokon eljáró bíróság felülvizsgálati jogkörének terjedelmét érintette, tekintettel arra, hogy a per elbírálására irányadó holland jogszabály csak a közrendi jellegű normák esetén tette lehetővé a másodfokú bíróság számára a fellebbezés keretein túlmenő vizsgálatot. Az EuB a holland bíróság kérdésére válaszolva kimondta, hogy
"[a 93/13/EGK] irányelv 6. cikkét azon nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell minősíteni, amelyek a nemzeti jogrendben a közrendi szabályok rangjával bírnak. [...] A fentiekből következik, hogy a nemzeti bíróságnak, amennyiben a belső eljárási szabályok alapján hatáskörrel rendelkezik valamely jogi aktus érvényességének a nemzeti közrendi szabályokra tekintettel történő, hivatalbóli vizsgálatára [...], e hatáskört az irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegének [...] hivatalból történő értékelése érdekében is gyakorolnia kell."[106]
A Jőrös-ügyben a magyar törvényszék többek között azt kérdezte az EuB-tól, hogy mint fellebbezés tárgyában eljáró bíróság jogosult-e a vitatott feltételek tisztességtelen jellegének vizsgálatára, ha ezen érvénytelenségi okra az elsőfokú eljárásban nem hivatkoztak, és a nemzeti jog szerint a fellebbezési eljárásban új tények és új bizonyítékok főszabályként nem vehetők figyelembe.[107] Az EuB szerint a szabályozás nem sértette a tényleges érvényesülés elvét,[108] ugyanakkor az egyenértékűség elvére hivatkozva kimondta, hogy az
"amennyiben a fellebbezés tárgyában [...] eljáró bíróság a belső eljárási szabályok alapján jogosult megvizsgálni az elsőfokú eljárás adataiból egyértelműen megállapítható valamennyi semmisségi okot, és adott esetben a bizonyított tények alapján átminősíteni a hivatkozott jogalapot e feltételek érvénytelenségének megállapítása céljából, úgy hivatalból vagy a kérelem jogalapjának átminősítésével köteles az említett feltételek tisztességtelen jellegének ezen irányelv szempontjaira tekintettel történő értékelésére."[109]
Az ERSTE Bank Hungary-ítéletben a magyar bíróság kérdésére válaszolva az EuB megállapította, hogy a tisztességtelen feltételek hivatalból történő vizsgálatára vonatkozó ítélkezési gyakorlat a bírósági és a közjegyzői funkciók közötti alapvető különbségekre tekintettel a közjegyzőkre nem vonatkozhat.[110] Ennek alapján a közjegyzői közokiratba foglalt fogyasztói szerződésekre nézve a közjegyző nem köteles az uniós jog alapján a végrehajtási záradékkal történő ellátás szakaszában hivatalból vizsgálni a szerződési kikötések tisztességtelenségét. Ebből adódóan
"az irányelv[vel] nem ellentétes az [...] olyan nemzeti szabályozás, amely egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között létrejött szerződésre vonatkozó közokiratot az alakszerűségi követelmények tiszteletben tartása mellett elkészítő közjegyző számára lehetővé teszi, hogy az említett közokiratot végrehajtási záradékkal lássa el, [...] miközben egyik szakaszban sem került sor az említett szerződés kikötései tisztességtelen jellegének vizsgálatára"[111]
Ezzel szemben a Finanmardid EFC-ügyben az EuB úgy rendelkezett, hogy a tagállam a fizetési meghagyás kibocsátásra vonatkozó hatáskör bírósági titkárokra való áttelepítésével nem vonhatja ki magát azon kötelezettsége alól, hogy a fizetési meghagyásos eljárás során biztosítsa a tisztességtelen feltételek hivatalból történő vizsgálatát.
"A jogok tényleges érvényesülésének ezen, a 93/13 irányelvből eredő védelme ugyanis csak akkor biztosítható, ha a nemzeti eljárási rendszer [...] lehetővé teszi a fizetési meghagyásos eljárás vagy a fizetési meghagyás végrehajtási eljárásának keretében az érintett szerződésben foglalt feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének hivatalból történő értékelését. Ez a megállapítás olyan esetben sem lehet kétséges, amikor a nemzeti eljárási jog, mint amely az alapügy tárgyát képezi, jogerővel ruházza fel a "Secretario Judicial" által hozott határozatot, és a bírósági határozatéihoz hasonló joghatásokat ismer el a számára."[112]
A Banif Plus Bank-ügy arra a nemzeti jogszabályra vonatkozik, mely szerint a semmisségi okot észlelő hivatalból bíróság köteles erről tájékoztatni a feleket, és lehetőséget biztosítani számukra, hogy nyilatkozzanak az érintett jog szerinti érvényesség hiányának esetleges megállapításával kapcsolatban, amelynek hiányában e bíróság nem mondhatja ki a semmisséget. Az EuB kimondta, hogy
"szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy levonhassa az ezen észlelésből származó következményeket, nem kell megvárnia, hogy a jogairól tájékoztatott fogyasztó az említett feltétel megsemmisítését kérő nyilatkozatot tegyen. Mindazonáltal a kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint kötelezi a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságot arra, hogy a peres feleket tájékoztassa erről, és lehetőséget biztosítson számukra, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályokban erre vonatkozóan előírt eljárások szerint kontradiktórius eljárásban vitassák meg azokat"[113]
A Mostaza Claro-ügyben azt kellett megválaszolni, hogy a választottbírósági ítélet bírósági felülvizsgálata során a nemzeti bíróság köteles-e a szerződéses kikötés tisztességtelenségéről hivatalból dönteni. Ebben az ítéletben az EuB megerősítette, hogy a szerződési feltételek tisztességtelenségének vizsgálata lehetőség, hanem kötelezettség az eljáró bíróság számára.
"[V]alamely választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezése iránti keresetet elbíráló nemzeti bíróság akkor is köteles vizsgálni a választottbírósági kikötés semmisségét és megsemmisíteni ezt a választottbírósági ítéletet, amennyiben megállapítja, hogy a fenti szerződés a fogyasztóra nézve hátrányos tisztességtelen feltételt tartalmazott, ha a fogyasztó erre a semmisségre
- 9/10 -
nem a választottbírósági eljárás során, hanem csak a hatályon kívül helyezés iránti keresetben hivatkozott.[114]
Az Asturcom Telecomunicaciones-ügyben az EuB arról döntött, hogy a jogerős választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló eljárásban a nemzeti bíróságnak van-e lehetősége, illetve kötelezettsége a szerződési feltétel tisztességtelenségének a vizsgálatára akkor is, ha a választottbíróság döntése, amelyben elmarasztalta a fogyasztót, véglegessé vált, mivel a fogyasztó nem vett részt sem az eljárásban, illetve nem is támadta meg azt. Az EuB a tényleges érvényesülés elvére tekintettel ez esetben nem találta szükségesnek a hivatalbóli vizsgálatot, azonban az egyenértékűség elvére hivatkozva kimondta:
"[V]alamely jogerős, a fogyasztó távollétében hozott választottbírósági ítélet végrehajtása iránti kérelmet elbíráló bíróság, ha rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek, hivatalból köteles vizsgálni a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződésben szereplő választottbírósági kikötés tisztességtelen jellegét, amennyiben a nemzeti eljárási szabályok értelmében elvégezheti ezen értékelést a hasonló, belső jellegű keresetek tekintetében."[115]
A cseh bíróság által az EuB elé utalt Radlinger-ügy a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2008/48 irányelv, valamint a 93/13 irányelv rendelkezéseinek a fizetésképtelenségi eljárásban való ex officio alkalmazására vonatkozott. A bíróság azon nemzeti szabály uniós joggal való összeegyeztethetősége iránt érdeklődött, amely nem tette lehetővé, hogy a fizetésképtelenségi eljárásban az eljáró bíróság hivatalból vizsgálja a fogyasztói jogviszonyokból eredő követelések érvényességét, és ezen belül a fogyasztói hitelmegállapodás alapján fennálló követelések tekintetében a 2008/48 irányelvben előírt tájékoztatási kötelezettség betartását.[116]Az EuB megerősítette a korábbi ítélkezési gyakorlatában kimondott elveket, kimondva:
"[A] 93/13/EGK [irányelvvel] ellentétes egy olyan nemzeti eljárási szabályozás, [...] amely fizetésképtelenségi eljárásban [...] nem teszi lehetővé azt, hogy az eljáró bíróság hivatalból vizsgálja azon szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét, amelyekből az említett eljárás keretében bejelentett követelések erednek, jóllehet e bíróságnak rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges jogi és ténybeli elemek [...]"[117]
A 2008/48 irányelv rendelkezéseinek hivatalbóli vizsgálata tekintetében az EuB megállapította:
"[A] 2008/48/EK irányelv [...] előírja [...] fogyasztói hitelmegállapodásból eredő követelések vizsgálatának tárgyában fennálló jogvitában eljáró nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból vizsgálja az e rendelkezésben előírt tájékoztatási kötelezettség betartását, és a nemzeti jogban e kötelezettség megsértésére előírt valamennyi következményt levonja [...]"[118]
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekre vonatkozó 87/577/EGK irányelv hivatalbóli alkalmazása, és azon belül a fogyasztó elállási jogáról való tájékoztatás elmaradása[119] esetén alkalmazandó jogkövetkezmények levonása volt a kérdés a Martín Martín-ügyben. Az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő spanyol fellebbviteli bíróság azt szerette volna megtudni, hogy az irányelv értelmében lehetősége van-e hivatalból megállapítani a szerződés érvénytelenségét olyan esetben, amikor az érvénytelenségre az alperes fogyasztó sem a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás szakában, sem a szóbeli tárgyaláson, sem a fellebbezésben nem hivatkozott. Az EuB ítéletében a következőképpen fogalmazott:
"[A]z irányelv[vel] nem ellentétes, ha valamely nemzeti bíróság hivatalból érvénytelennek nyilvánítja az említett irányelv hatálya alá tartozó szerződést azzal az indokkal, hogy a fogyasztót nem tájékoztatták az elállási jogáról, jóllehet a fogyasztó ezen érvénytelenségre az illetékes nemzeti bíróságok előtt soha nem hivatkozott."[120]
A Rampion és Godard ügyben az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő francia bíróság arra várt választ, hogy a fogyasztói hitelre vonatkozó rendelkezések közelítéséről szóló 87/102/EGK irányelvre is átültethető az ítélkezési gyakorlat, amely a nemzeti bíróságok azon lehetőségére vonatkozik, hogy hivatalból hivatkozhatnak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv rendelkezéseire.[121] Az EuB megerősítette:
"[A] 87/102/EGK irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból alkalmazza az ezen irányelv [a fogyasztó számára jogorvoslati jogot biztosító] 11. cikkének (2) bekezdését a belső jogba átültető rendelkezéseket"[122]
A fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásról szóló 1999/44 irányelv értelmezését felvető Soledad Duarte Hueros kontra Autociba SA, Automóviles Citroën España SA ügyben az előterjesztő bíróság az iránt érdeklődött, hogy a bíróság hivatalból elismerheti-e a fogyasztó jogát a megfelelő árleszállításra, ha a fogyasztó bírósági úton kizárólag a szerződés felbontása iránti igényt érvényesít, és a felbontásra azért nincs lehetőség, mert csekély mértékű hibáról van szó.[123] Az EuB érvelése szerint:
"[A]z eljárásjogi rendszer, amennyiben nem teszi lehetővé a nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból elismerje a fogyasztónak a fogyasztási cikk vételárának leszállítására vonatkozó jogát - jóllehet az utóbbi sem az eredeti kérelmének megváltoztatására, sem pedig erre vonatkozóan új kereset előterjesztésére nem jogosult -, sértheti az uniós jogalkotó által megteremteni szándékozott fogyasztóvédelem hatékonyságát"[124]
Mindezek alapján az EuB ítélkezési gyakorlata értelmében a fogyasztó és a kereskedő között fennálló egyenlőtlen helyzet igazolja a nemzeti bíróság ex officio eljárását. Erre az aktív szerepre különösen azért van szükség, mert a fogyasztók sok esetben nincsenek tisz-
- 10/11 -
tában saját jogaikkal. Ennek alapján a fogyasztók érdekeinek hatékony védelme megköveteli, hogy a tagállami bíróságok eltekintsenek a kereseti kérelemhez kötöttség előírásaitól és a fogyasztók erre vonatkozó indítványa hiányában is, hivatalból is figyelembe vegyék a fogyasztóvédelmi irányelvek szabályait.[125]
Az uniós jog alkalmazásának kizárólagos lehetőségéhez és a fogyasztóvédelmi ügyekhez köthető esetcsoportokban a kérelemhez kötöttség alkalmazásának az uniós jog tényleges érvényesüléséhez fűződő érdek szabott korlátot. A kérelemhez kötöttség elvének érvényesülését - az egyénértékűség elve alapján - a tagállami jogokban ismert és tágan értelmezett közrendi klauzula is korlátozhatja.
A magyar jog e fogalmat elsősorban a nemzetközi jogban alkalmazza, azonban annak tág, összehasonlító jogi értelemben vett fogalma alá további esetek is besorolhatók. A tág értelemben vett közrendi klauzula arra szolgál, hogy a közérdek védelmében kivételeket állapítson meg egyes szabályok alól, így például a jogalkalmazó szervek a felek hivatkozásának elmaradása ellenére is megállapíthassák egyes súlyos jogsértések következményeit.
A magyar jog is ismer olyan semmisségi okokat, amelyeket a kérelemhez kötöttség elvére tekintet nélkül, hivatalból kell figyelembe vennie a közigazgatási ügyben bírósági felülvizsgálatot végző, illetve a polgári perben eljáró bíróságnak. Ezek a szabályok elsősorban korábbi súlyos eljárási hibák jogkövetkezményeinek a megsemmisítésére szolgálnak, azaz nem magából a vitássá tett jog természetéből adódnak.[126] Kivételt a szerződések érvénytelensége körében hivatalból figyelembe veendő semmisségi okok jelentenek,[127] ezeknek a tanulmány szempontjából elsősorban a korábban már elemzett fogyasztóvédelmi szabályok szempontjából van jelentősége.[128] Ami ezeket az eljárásjogi szabályokat illeti, az egyenértékűség elvének sérelme itt sem jut szerephez, mivel az uniós jog, főszabály szerint, nem tartalmaz eljárásjogi előírásokat.
A választottbíráskodásról szóló törvény kifejezetten használja a közrend fogalmát, amikor kimondja, hogy kérni lehet a közrendbe ütköző választottbírósági ítélet érvénytelenítését a bíróságtól.[129] E tekintetben már vizsgálandó az egyenértékűség elvének érvényesülése, ugyanis kérdés, hogy az választottbírósági ítélet érvénytelesítését az uniós közrendbe ütközésre hivatkozva is lehet-e kérni, illetve az uniós jog mely előírásai minősülnek közrendi normának.[130]
E kérdés merült fel az EuB előtti Eco Swiss-ügyben.[131] A holland jog, a magyarhoz hasonlóan, lehetővé teszi a közrendbe ütköző választottbírósági ítéletek érvénytelenítését. Az eljárás alapjául szolgáló választottbírósági eljárásban a felek nem hivatkoztak az uniós jogra, és a holland választottbíróság úgy hozott ítéletet, hogy nem vette figyelembe annak szabályait. Ezt követően a választottbíróság előtt pervesztes fél a holland rendes bíróság előtt a választottbírósági ítélet megsemmisítését kérte arra hivatkozva, hogy az sérti az uniós versenyjogi szabályokat, azon belül az EKSz. 81. cikkét, amely a versenykorlátozó megállapodások tilalmáról rendelkezik. Felmerült a kérdés, hogy az uniós versenyjogi előírások megsértését közrendi szabálynak kell-e tekinteni a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti eljárás szempontjából. E tekintetben az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő bíróság rámutatott, hogy a választottbíróság túllépett volna a felek által meghatározott jogvita keretein, ha maga hivatalból értékelte volna a per tárgyát képező szerződés semmisségét a versenyjogi szabályok megsértése miatt. Ráadásul a van Schijndel és van Veen ítéletben az EuB arra a következtetésre jutott, hogy az EKSz. 81. cikkét nem kell a bíróságnak hivatalból alkalmaznia. Mindezek alapján az eljáró bíróságban felmerült a kérdés, hogy egyrészt az uniós jog hivatalbóli alkalmazása tekintetében a van Schijndel ügyben megfogalmazott elveket a választottbíróságra nézve is alkalmazni kell-e. Másrészt azt is szerette volna megtudni, hogy érvénytelenségének megállapítása szempontjából a közrendbe ütközőnek kell-e tekinteni azt a választottbírósági ítéletet, amely nem vette figyelembe az EKSz. 81. cikkét.
Az EuB ítéletében rámutatott, hogy a választottbíróság nem jogosult arra, hogy előzetes döntéshozatali kérelmet terjesszen elő.[132] Ezzel szemben a választottbírósági ítéletek felülvizsgálata iránti eljárásban a nemzeti bíróságnak vizsgálnia kell az ügyben esetlegesen felmerülő, az uniós jog értelmezését érintő kérdéseket, és szükség esetén azokkal kapcsolatban előzetes döntéshozatali eljárást kell kezdeményeznie.[133] A luxemburgi bíróság elismerte, hogy a választottbírósági eljárások hatékonyságának igénye alapján elfogadható, hogy a meghozott ítéletet csak korlátok között vizsgálhatja felül a rendes bíróság.[134] Ugyanakkor rámutatott, hogy az EKSz. 81. cikke olyan alapvető jelentőségű norma, amely elengedhetetlen az Unió céljainak megvalósításához és a belső piac létrehozásához.[135] Mindezek alapján a luxemburgi bíróság arra a következtetésre jutott:
"[A]mennyiben a belső jogi szabályok alapján az eljáró nemzeti bíróságnak a fél kérelmére érvényteleníteni kell a nemzeti közrendi szabályok megsértésével hozott választottbírósági ítéletet, akkor az érvénytelenítés iránti kérelemnek abban az esetben is helyt kell adnia, amennyiben az az EKSz. 81. cikk első bekezdésében foglalt szabály megsértésén alapul."[136]
Az előzetes döntéshozatali eljárásban az EuB az egyenértékűség elve alapján arra a következtetésre jutott, hogy a választottbírósági ítéletet felülbíráló bíróság köteles figyelembe venni az uniós versenyjogi szabályokat és érvényteleníteni az azzal össze nem egyeztethető választottbírósági ítéletet.[137] Az uniós jog ver-
- 11/12 -
senyjogi előírásai e szempontból közrendi szabálynak minősülnek és akkor is vizsgálandók, ha azokra a választottbíróság előtt nem hivatkoztak a felek.[138]
A fogyasztóvédelmi ügyek körében említett Asturcom Telecommunicaciones-ügyben, egy spanyol választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló per vonatkozásában ugyanezt mondta ki az EuB egyes fogyasztóvédelmi szabályokról.[139] Emlékeztetésképpen, ebben az ítéletben a luxemburgi bíróság a következőképpen érvelt:
"[T]ekintettel azon közérdek jellegére és jelentőségére, amelyen a 93/13 irányelv által a fogyasztóknak biztosított védelem alapul, meg kell állapítani, hogy ezen irányelv 6. cikkét azon nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell minősíteni, amelyek a nemzeti jogrendben a közrendi szabályok rangjával bírnak, "[140] [valamint] "ha valamely jogerős választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló kereset ügyében eljáró nemzeti bíróságnak a nemzeti eljárási szabályok értelmében hivatalból kell értékelnie a választottbírósági kikötés és a nemzeti közrendi szabályok közötti ellentmondást, akkor e bíróságnak hivatalból kell értékelnie e kikötésnek a szóban forgó irányelv 6. cikke szerinti tisztességtelen jellegét is, mivel rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek"[141]
Azt a tényt, hogy egyes fogyasztóvédelmi szabályok - a választottbírósági ítéletek bírósági felülvizsgálatára vagy érvénytelenítésére irányuló eljárás során - közrendi jellegűnek tekintendők, több későbbi döntésében is megerősítette az EuB.[142] E tekintetben érdemes megjegyezni, hogy a fogyasztóvédelmi normák közrendi jellegét - az Eco Swiss-ügyhöz hasonló körülmények között - először a választottbíróság ítélet felülvizsgálata alapjául szolgáló okok tekintetében állapította meg a luxemburgi bíróság. Úgy tűnik azonban, hogy későbbi ítéleteiben a fogyasztóvédelmi normák közrendi jellegét tágabban értelmezte, és e tág értelmezést egyéb, más jellegű eljárásokban az ex officio alkalmazás indokaként is felhasználta. Így például az Asbeek Brusse és de Man Garabito és a Jőrös-ügyekben a másodfokú bíróság felülvizsgálati jogának korlátozását értékelve kimondta:
"[A]mennyiben a fellebbezési eljárásban eljáró bíróságnak lehetősége van valamely jogi aktus érvényességének a nemzeti közrendi szabályokra tekintettel történő, hivatalbóli vizsgálatára, vagy az erre köteles, jóllehet ezen összeütközésre első fokon nem hivatkoztak, e hatáskörét abból a célból is gyakorolnia kell, hogy a 93/13 irányelv szempontjaira tekintettel hivatalból megítélje az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét"[143]
E döntések azt mutatják, hogy a kérelemhez kötöttség és a felülvizsgálati jogkör uniós joggal való összhangjának vizsgálata során az egyenértékűség elvét is figyelembe kell venni. A magyar jogban gyakorlati jelentősége e szempontból a választottbírósági ítélet bírósági felülvizsgálata alapjául szolgáló közrendi klauzulának van.
A Heemskerk és Schaap ügy[144] alapjául a holland közigazgatási eljárási jog azon előírása szolgált, amely megengedi, hogy a közigazgatási bíróság hivatalból kiegészítse a jogalapokat és hivatalból kiegészítheti a tényeket. Az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő bíróság azt kívánta megtudni, hogy az uniós jog kötelezi-e a nemzeti bíróságot arra, hogy a jogvita alapjához nem tartozó uniós jogalapokat[145] hivatalból megvizsgálja, amennyiben ezzel áttörésre kerül az a holland jogban rögzített elv, amely szerint a felperes keresetindításával nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe, mint amilyenben a kereset megindítása nélkül lett volna (a reformatio in peius tilalmának elve).
Az EuB az eljárásjogi észszerűség elvét értelmezve kifejtette, hogy ilyen kötelezettség ugyanis nemcsak az e tilalom alapjául szolgáló, a védelemhez való jog, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek tiszteletben tartásába ütközne, hanem a vele szemben valamely kifogást megállapító aktus ellen keresetet benyújtó magánszemélyt annak a veszélynek tenné ki, hogy e kereset benyújtása őt hátrányosabb helyzetbe hozza annál, mint amilyenben a kereset megindítása nélkül lett volna. Erre tekintettel a luxemburgi bíróság megállapította:
"[A] közösségi jog nem kötelezi a nemzeti bíróságot arra, hogy hivatalból alkalmazzon egy közösségi rendelkezést, amennyiben ezen alkalmazás következtében megsértené a reformatio in peius tilalmának a releváns nemzeti jogban rögzített elvét."
A reformation in peius elvének elismerése az eljárási ésszerűség elvének a megnyilvánulásaként fogható fel.[146]
Az EuB esetjoga, főszabály szerint, nem írja elő a nemzeti bíróságok számára, hogy hivatalból hivatkozzanak az uniós rendelkezések megsértésére alapított jogalapra, amennyiben e jogalap vizsgálatával túllépnék a felek által körülhatárolt jogvita kereteit, és más tényeket és körülményeket vennének alapul, mint amelyekre az említett rendelkezések alkalmazásában érdekelt fél a kérelmét alapította.[147] A luxemburgi bíróság tehát elismeri a nemzeti bíróság hatáskörének korlátozását arra hivatkozva, hogy az eljárást a feleknek kell kezdeményezniük, és ebből következően a bíróság csak kivételes esetekben - közérdekből - járhat el hivatalból. Ez az eljárásjogi ésszerűség elve.
Kivételes esetekben azonban az EuB megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hivatalból alkalmazzák az uniós jogot, áttörve ezzel a kérelemhez kötöttség elvét.
Egyrészt ilyen kivételt jelent, ha az uniós jog bíróság előtti alkalmazása az eset körülményeire tekintettel más módon nem lenne biztosítható. Ehhez kapcsolódóan a luxemburgi bíróság a tényleges érvényesülés elvé-
- 12/13 -
vel ellentétesnek tekinti, ha a nemzeti jog a bírósági szervezeten kívüli hivatkozáshoz köti a későbbi bírósági felülvizsgálat terjedelmét, korlátozva ezzel a lehetőséget az uniós jogra való hivatkozásra.[148]
Másrészt, a fogyasztók jogainak védelméhez adódó különös érdekre tekintettel az uniós fogyasztóvédelmi előírásokat is általában hivatalból kell figyelembe vennie a nemzeti bíróságnak.
Harmadrészt, az egyenértékűség elvéből adódóan a tagállami bíróságoknak a közrendi jellegűnek minősülő uniós szabályokat is hivatalból figyelembe kell vennie, ha adott körülmények között a közrendi jelentőségű belső jogi előírások is ex officio érvényesítendők a nemzeti bíróság előtti eljárásban.
A magyar bíróságoknak is ezeket a szabályokat kell figyelembe vennie az uniós jog alkalmazása során.■
- 13/14 -
JEGYZETEK
[1] Lásd Varga Zsófia: "Milyen forrásokból ismerhetjük meg luxemburgi bíróság ítéleteit?" Európai Jog 2016/5. 26-34. o.
[2] A Lisszaboni szerződés 2009. december 1-jei hatályba lépése óta az EU jogának helyes megjelölése az "uniós jog", amely a korábbi "közösségi jog" terminust váltotta fel. Ez a változás abból ered, hogy 2009-ben, az Európai Közösséget létrehozó szerződést felváltó Európai Unióról és Európai Unió működéséről szóló szerződések hatályba lépésével a korábbi Európai Közösség helyett létrejött az Európai Unió. Az egyszerűség kedvéért e tanulmány megkülönböztetés nélkül "uniós jog" terminussal utal mind a 2009 előtti, mind az az utáni joganyagra.
[3] Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.699/2011/11, 6.;, Kúria Pfv.III.22.112/2012/13, 5;, Kúria Pfv.III.21.591/2013/5, 6, 7.; Fővárosi Törvényszék 4.P.23.616/2013/15. (ismerteti a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.22.234/2013/8, 5); Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.22.234/2013/8, 10.
[4] Czoboly Gergely István: "A kereseti kérelemhez kötöttség az uniós joggal érintett közigazgatási perekben" In: Fuglinszky Ádám és Klára Annamária (szerk.): Európai jogi kultúra - Megújulás és hagyomány a magyar civilisztikában (Budapest: ELTE Eötvös 2012): 299-316; Nemessányi Zoltán: "Az Európai Bíróság ítélete a tisztességtelen illetékességi kikötéssel kapcsolatban a nemzeti bíróságot terhelő kötelezettségekről. A tisztességtelen szerződési feltételek polgári eljárásjogi dilemmái" Jogesetek Magyarázata 2011/3: 63-79; Nemessányi Zoltán: "A polgári eljárásjog alapelveinek európaizálódása: tisztességtelen szerződési feltételek versus tagállami eljárási autonómia" In: Fuglinszky és Klára (szerk.): 351-367; Metzinger Péter: "Az európai jog alkalmazása felülvizsgálati eljárásban: hivatalból vagy kérelemre?" Európai Jog 2013/3: 58-61, Metzinger Péter: "A tagállamok felelőssége az uniós jog megsértéséért - a magyar jogalkalmazás szempontjából" In: Az Európai Unió jogának alkalmazása: az előzetes döntéshozatali eljárások kezdeményezésének tapasztalatai elnevezésű joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye. Kúria, 2013; Somssich Réka: "Az Európai Bíróság ítélete a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről. A tisztességtelenségi vizsgálat terjedelme" Jogesetek Magyarázata 5, 2014/4: 83-91; Varga Zsófia: "A Kúria ítélete a bíróságok uniós jog megsértéséért fennálló kártérítési felelősségéről. A kérelemhez kötöttség és az uniós jog tényleges érvényesülése" Jogesetek Magyarázata 2014/4: 27-35; Wallacher János: "A választottbírósági kikötés tisztességtelensége fogyasztói szerződésben" Európai Jog, 2014/3: 10-16.
[5] EuB 1/09 vélemény, 2011. március 8, EU:C:2011:123, 69. pont; Dougan, Michael: National Remedies Before the Court of Justice: Issues of Harmonisation and Differentiation (Oxford/Portland: Hart Publishing 2004): 2; Fennelly, Nial: "The National Judge as Judge of the European Union' in Rosas, Allan, Levits, Egils és Bot, Yves (szerk.): The Court of Justice and the Construction of Europe: Analyses and Perspectives on Sixty Years of Case-Law - La Cour de Justice et La Construction de l'Europe: Analyses et Perspectives de Soixante Ans de Jurisprudence (Springer 2013): 63; Lenaerts, Koen: "The rule of law and the coherence of the judicial system of the European Union" Common Market Law Review 44, 2007/6: 1659; Temple Lang, John: "The Development by the Court of Justice of the Duties of Cooperation of National Authorities and Community Institution under Article 10 EC' Fordham International Law Journal 31, 2007/5: 1484; Tridimas, Takis: "Bifurcated Justice: The Dual Character of Judicial Protection in EU Law' in Rosas, Levits és Bot (szerk.): 375-378; Tridimas, Takis: "The ECJ and the National Courts. Dialogue, Cooperation and Instability' in Arnull, Anthony és Chalmers, Damian (szerk.): The Oxford Handbook of European Union Law (Oxford: Oxford University Press 2015): 404; Van Cleynenbreugel, Pieter: "Judge-Made Standards of National Procedure in the Post-Lisbon Constitutional Framework" European Law Review 37, 2012/1: 90; valamint a magyar jogirodalomból Varju Márton: "The judicial reception of EU law' In: Varju Márton és Várnay Ernő (szerk.): The law of European Union in Hungary: institutions, processes and law (Budapest: HVG-ORAC 2014): 183-187.
[6] Ezeket a szabályokat ismerteti röviden a tanulmány III. része.
[7] Az ezzel kapcsolatos elveket a tanulmány IV. része mutatja be.
[8] Lásd Ebers, Martin: "ECJ (First Chamber) 6 October 2009, Case C-40/08, Asturcom Telecomunicaciones SL v. Cristina Rodríguez Nogueira-From Océano to Asturcom: Mandatory Consumer Law, Ex Officio Application of European Union Law and Res Judicata" European Review of Private Law 18, 2010/4: 823-846; Snijders, Henricus Joseph: "New developments in national rules for ex officio raising of points of Community law by national courts" in Hartkamp A.S, Sieburgh C. H., Keus L.A.D., Kortmann J.S., Wissink M. H. (red.): The influence of EU law on national private law (Deventer: Kluwer 2014): 100-101.
[9] A jelen tanulmány szempontjából a jogalaphoz kötöttségnek van elsősorban jelentősége.
[10] A Pp. korábban - több mint négy évtizeden keresztül - a rendelkezési elvet (és így a kérelemhez kötöttség elvét) csak korlátozott tartalommal juttatta érvényre. A törvény ugyanis eléggé széles körben feljogosította az ügyészt és más állami szerveket a keresetindításra, és a felek legfontosabb rendelkező cselekményei bírói kontroll alatt álltak. A széleskörű módosításokat az 1995-ben hatályba lépett VI. Pp. novella és a 2000-ben hatályba lépett VIII. Pp. novella vezette be, figyelemmel az rendelkezési elv alkotmányos jelentőségét hangsúlyozó AB határozatokra is [9/1992. (I. 30.) AB határozat, 1/1994. (I. 7.) AB határozat].
[11] 1/1994. (I. 7.) AB határozat.
[12] A kivételek egy része a vitássá tett jog érdeméhez, más része a közigazgatási vagy bírósági eljárás súlyos hibájához kapcsolódik. A vitássá tett jog érdeméhez kapcsolódóan a polgári perben hivatalból észlelendő például a jogvita alapjául szolgáló szerződés semmissége [Ptk. 6:88. § (1) bek.], amelyet megalapoz a tilos szerződés, a jóerkölcsbe ütköző szerződés, az uzsorás szerződés, a feltűnő értékaránytalanság, a fiduciárius hitelbiztosítékok, és a fogyasztói jogot csorbító feltétel (Ptk. 6:95. § - 6:100. §), illetve az a tény, hogy az érvényesíteni kívánt követelés bírósági úton nem érvényesíthető [Ptk. 6:121. § (2) bek.].
Az eljárás súlyos hibájához kapcsolódóan a Pp. szabályozza azokat az eseteket, amikor a kereseti (vagy jogorvoslati) kérelem vagy ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül kell (idézés kibocsátása nélkül) elutasítani a keresetet, megszüntetni a pert vagy hatályon kívül helyezni az ítéletet. [Pp. 124. § (2) bek, 130. § (1) bek, 157. § a) pont, 252. § (2) bek., 275. § (2) bek.] Ezeket az eseteket tekinthetjük egyfajta eljárásjogi közrendi szabálynak, amelynek célja, hogy valamely súlyos eljárási fogyatékosságot vagy eljárási hibában szenvedő korábbi döntés jogkövetkezményeit orvosolja. Hasonló előírásokat tartalmaz a közigazgatási perre vonatkozóan a Ket. 121. § (1) bekezdése.
Emellett megemlíthető, hogy az ítélkezési gyakorlat kialakított olyan szabályokat, amelyek értelmében bizonyos jogkövetkezményekről való döntés tekintetében nem érvényesül a kérelemhez kötöttség elve.
Lásd még e tekintetben A semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról szóló 1/2005. (VI. 15.) PK vélemény, az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4, 5. és 6. pontjai, a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 2/2011. (XII.12.) PK vélemény, valamint a kereseti kérelemhez kötöttségről és a keresetváltoztatásról a közigazgatási perben szóló 2/2011. (V. 9.) KK vélemény.
A 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4. a) pontja szerint a bíróságnak csak a rendelkezésére álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie. A 4. b) pont kimondja, hogy a semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettsége a bíróságnak, ha az elsőfokú eljárás adataiból a semmisségi ok fennállása egyértelműen megállapítható. A 2/2011. (XII. 12.) PK véleménye szerint a helyi bíróság kötelessége, hogy a kereseti kérelem érdemi elbírálása körében akár az alperes kifogása, akár hivatalbóli észlelés alapján megvizsgálja a szerződési feltétel, kikötés tisztességtelenségét.
[13] Pp. 215. §: "A döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen; ez a szabály a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is kiterjed." A fellebbezési eljárás korlátairól lásd a Pp. 235. § (3) bekezdését valamint, a contrario, a Pp. 252. §-t. A perújítási eljárás korlátairól rendelkezik a Pp. 263. §, a felülvizsgálati eljárás korlátairól pedig a Pp. 270. § (2) bekezdés és a Pp. 275. §-a.
[14] Pp. 3. §: "(1) A bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérelmet - ha törvény eltérően nem rendelkezik - csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő. (2) A bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe."
A kereseti kérelemhez kötöttségről és a keresetváltoztatásról a közigazgatási perben szóló 2/2011. (V. 9.) KK vélemény (amely megfelel a KK. 34. sz. állásfoglalásnak) kimondja, hogy "[a] kereseti kérelemhez kötöttség elve közigazgatási perben is érvényesül. A bíróság csak a keresetlevélben megjelölt jogszabálysértést vizsgálhatja, kivéve, ha semmisségi okot észlel."
[15] A 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5. a) pontja szerint "[a] polgári perben a bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához, tehát a fél által érvényesíteni kívánt joghoz is általában kötve van. A Pp. 121. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében az érvényesített jogot kell a keresetlevélben megjelölni, nem pedig a konkrét jogcímet. Így a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelenti azt, hogy a bíróság a fél által tévesen megjelölt jogcímhez kötve lenne. Ha a fél által előadott tények a keresetet, vagy a viszontkeresetet más jogcímen megalapozzák, a bíróság a jogviszonyt a jogszabályoknak megfelelően minősítheti." Lásd még EBH 2004.1143. sz. alatt közzétett eseti döntést.
[16] Pp. 235. § (1) bekezdés 2. fordulat: "A fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor kerülhet sor, ha az új tény vagy az új bizonyíték az első fokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására, feltéve, hogy az - elbírálása esetén - reá kedvezőbb határozatot eredményezett volna."
Lásd még az EBH 2009.1967, valamint a BH 2002.79. és BH 2003.204. alatt közzétett eseti döntéseket.
[17] Pp. 270. § (2) bekezdés "A jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Kúriától - jogszabálysértésre hivatkozással - a fél, a beavatkozó, valamint a rendelkezés reá vonatkozó része ellen az kérheti, akire a határozat rendelkezést tartalmaz."
Lásd még a BH 2012.79. alatt közzétett eseti döntést.
Pp. 275. § (1) bekezdés: "A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. (2) A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, kivéve, ha a pert hivatalból megszünteti, vagy ha a határozatot hozó bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, illetve a határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok áll fenn."
[18] BH 1994.547.
[19] EBH 2000.371., BH 1996.372.
[20] Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.699/2011/11. 6. o; Kúria Pfv.III.22.112/2012/13. 5. o; Kúria Pfv.III.21.591/2013/5. 6, 7. o.; Fővárosi Törvényszék 4.P.23.616/2013/15. (ismerteti a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.22.234/2013/8. ítélete 5. o.); Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.22.234/2013/8. 10. o.
[21] Az EuB ítélkezési gyakorlata értelmében a tagállami végső fokon eljáró bíróság kártérítési felelősséggel tartozik a jogalanyok irányában az uniós jogot sértő ítéletével okozott kárért. Lásd Köbler-ítélet, C224/01, EU:C:2003:513; Traghetti del Mediterraneo-ítélet, C-173/03, EU:C:2006:391.
[22] Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.699/2011/11. 6. o.
[23] Kúria Pfv.III.22.112/2012/13. 5. o.
[24] "Az uniós jog és a tagállami jogrendszerek viszonyát mára általánosan elfogadott két egymáshoz szorosan kapcsolódó elv határozza meg, az uniós jog tagállami bíróságokon történő alkalmazhatósága, illetve közvetlen hatálya, valamint a közösségi jog tagállami joggal szembeni elsőbbsége. [...] A ma már maguktól értetődőnek elvek nem szerepelnek az alapszerződésekben, s »feltalálásuk« az Európai Közösségek Bírósága 1963-ban (Van Gend en Loos), illetve 1964-ben (Costa v. ENEL) hozott ítéleteinek köszönhető." Várnay Ernő és Papp Mónika: Az Európai Unió joga (Budapest: Wolters Kluwer Kiadó 2016): 302.
[25] Főtanácsnoki indítvány a Kühne & Heitz ügyben, C-453/00, EU:C:2003:350, 57. pont.
[26] Simmenthal-ítélet, 106/77, EU:C:1978:49, 20-22. pont; Köbler-ítélet, C-224/01, 33-36. pont; Traghetti del Mediterraneo-ítélet, C-173/03, 31, 33 és 40. pont; Synthon-ítélet, C-452/06, EU:C:2008:565, 32. pont; Križan és társai ítélet, C-416/10, EU:C:2013:8, 85 pont; Agrokonsulting-04-ítélet, C-93/12, EU:C:2013:432, 35. pont.
A nemzetközi jogirodalomból lásd például Accetto, Matej, és Zleptnig, Stefan: "The Principle of Effectiveness Rethinking Its Role in Community Law" European Public Law 11, 2005/3: 375-403; Flynn, Leo: "When National Procedural Autonomy Meets the Effectiveness of Community Law, Can It Survive the Impact?" in ERA Forum, 9 (Springer, 2008): 245-258; Wallerman, Anna. ‘Towards an EU Law Doctrine on the Exercise of Discretion in National Courts? The Member States' Self-Imposed Limits on National Procedural Autonomy'. Common Market Law Review 53, 2016/2: 351-354.
[27] Lásd például "E tekintetben fel kell hívni a figyelmet arra, hogy általában véve valóban a nemzeti bíróságokra és a közigazgatási hatóságokra hárul hatáskörük keretében annak biztosítása, hogy teljes egészében alkalmazzák a közvetlenül alkalmazandó uniós jogot." Kühne & Heitz ítélet, C-453/00, EU:C:2004:17, 20. pont; Kraaijeveld és társai ítélet, C-72/95, EU:C:1996:404, 55-61. pont.
[28] A jogalanyok uniós jogból eredő jogai számára biztosítandó hatékony bírói jogvédelem elvével kapcsolatban lásd a magyar jogirodalomból Kecskés 2003 7. és Várnay és Papp 2016 344-345. Kecskés tanulmányában ezt az "egyéni közösségi jogok védelmének" nevezi, és akként definiálja, hogy "a nemzet bíróságoknak «reális és effektív» védelmet kell nyújtania az egyéneknek közösségi jogaik gyakorlásához".
[29] Az EuB ítélkezési gyakorlatából lásd különösen: Unibet-ítélet, C-432/05, EU:C:2007:163, 38. pont; Mangold-ítélet, C-144/04, EU:C:2005:709; Francovich és társai ítélet, C-6/90 és C-9/90, EU:C:1991:428, 32-33. pont; Factortame és társai ítélet, C-213/89, EU:C:1990:257, 19. pont; Vlassopoulou-ítélet, C-340/89, EU:C:1991:193; Johnston-ítélet, 222/84, EU:C:1986:206; Heylens és társai ítélet, 222/86, EU:C:1987:442.
[30] EUSz. 19. cikk (1) bekezdés 2. fordulat: "A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.".
[31] EU Alapjogi karta 47. cikk: A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog "Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz."
A nemzetközi jogirodalomból lásd: Dougan 2004 62-65; Paunio, Elina: "Art. 47 - Right to an Effective Remedy. IV. Effecitve Remedies before Member State Courts and the Principle of Non-Discrimination" In: Peers, Steve, Hervey, Tamara, Kenner, Jeff és Ward, Angela (szerk.): The EU Charter of Fundamental Rights. A Commentary (Oxford/Portland, Oregon: Hart Publishing 2014) 47.94-47.112. pont; Pernice, Ingolf: "The Right to Effective Judicial Protection and Remedies in the EU" in Rosas, Levits, és Bot (szerk.): 381-395; Prechal, Sacha and Widdershoven, Rob: "Redefining the Relationship between "Rewe-Effectiveness" and Effective Judicial Protection" Review of European Administrative Law 4, 2011/2: 31-50.
[32] A feltétek elemzésével és az ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban a magyar jogirodalomból lásd Blutman László: "A tagállami bíróságok általános kötelezettségei a közösségi jog alapján" Bírák Lapja 13, 2003/2: 28-31; Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban (Budapest, HVG-ORAC 2014): 6.1. és 6.2. fejezetek; Fazekas Judit: "Az EU jogrendszere" In: Osztovits András (szerk): EU-jog (Budapest: HVG-ORAC 2015): 226-237; Gombos Katalin: "Az uniós jogból fakadó bírói jogvédelmi eszközök szintjei és lépcsőfokai" Európai Jog 11, 2011/5: 36; Kecskés László: "EU-jog és jogharmonizáció (Budapest: HVG-ORAC 2009): 541-563; Varju Márton és Várnay Ernő (szerk.): The law of European Union in Hungary: institutions, processes and law (Budapest: HVG-ORAC 2014): 190-193; Várnay és Papp 2016 301-306.
[33] Van Gend & Loos-ítélet, 26/62, EU:C:1963:1.
[34] Az uniós joggal szemben a nemzetközi jogi normák kikényszerítése az erre létrehozott nemzetközi szervek hatáskörébe tartozik, azokra jogokat alapítani a nemzeti bíróságok előtt más természetes vagy jogi személyekkel szemben nem lehetséges.
[35] A feltétek elemzésével és az ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban a magyar jogirodalomból lásd például: Blutman 2014 6.6.1. fejezet; Várnay és Papp 2016 306-323. A nemzetközi jogirodalomból lásd Jans, Jan H. és Verhoeven, M.J.M: "Europeanisation via Consistent Interpretation and Direct Effect' In: Jans, Jan H. Prechal, Sacha, és Widdershoven, Rob (szerk.): Europeanisation of Public Law (Groningen: Europa Law Publishing 2015): 87-109; Kofler, Georg: "Direct Applicability and Direct Effect" In: Brokelind, Céline (szerk.): Principles of Law: Function, Status and Impact in EU Tax Law (Amsterdam: IBDF 2014): 273-301.
[36] Az elvet mára elfogadta a nemzeti bíróságok nagy része. Példaként lásd az alábbi ítéleteket (PL) Trybunal Konstytucyjny, Gender Equality in the Civil Service Case, Orzecznictwo Trybunalu Konstytucyjnego 19 (1997), p. 380, ismerteti Bobek, Michal: "Thou Shalt Have Two Masters; The Application of European Law by Administrative Authorities in the New Member States" Review of European Administrative Law 1, 2008/1: 53; (CZ) Nejvyšší správní soud, rozsudek, 29/09/2005, 2 Afs 92/2005-45, ismerteti Bobek 54; (EL) Trimeles Dioikitiko Protodikeio Peiraia, apofasi tis 06/10/2010, 4768/2010, Reflets 2012/1: 18-19. Lásd még (LV) Augstākās tiesas Senāts, 18/12/2013, Lieta Nr. C04330607, SKC-3/2013, Reflets 2014/1: 33-35. A magyar közigazgatási bírói gyakorlat ismertetését lásd Varju és Kovács 210-211.
[37] A közvetett hatály elvéről a magyar jogirodalomból lásd: Blutman 2013 32-41; Fazekas 238-240; Kecskés 568-573; Várnay és Papp 2016 327-330.
[38] Az tagállami szervek együttműködési kötelezettségét megállapító ún. lojalitás klauzula, az EKSz. 10. cikke a mai EUSz. 4. cikk 3 paragrafusának felel meg, ami kimondja: "(3) Az Unió és a tagállamok a lojális együttműködés elvének megfelelően kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában. A tagállamok a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket. A tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását."
- 14/15 -
[39] Von Colson és Kamann ítélet 14/83, EU:C:1984:153, 28. pont; Marleasing-ítélet, C-106/89, EU:C:1990:395, 8. pont.
[40] Mint Blutman (2014, 275. lj.) megjegyzi, van olyan szerző, aki a közösségi jog elsődlegességéről beszél, míg az elsőbbség kifejezést arra a jelenségre tartja fenn, amikor megosztott hatáskörök esetén, egyes közösségi együttműködési területekről, az uniós szabályozás az idő folyamán kiszorítja a tagállami szabályozást. E tekintetben utal a következő kiadványra: Kecskés László: EU jog és jogharmonizáció (Budapest: HVG-ORAC 2009): 575.
[41] Az elsőbbség elvéről és a bíróságok azon kötelezettségéről, hogy félretegyék az uniós joggal ellentétes nemzeti szabályok alkalmazását a magyar jogirodalomból lásd: Blutman 2013 41-43; Blutman 2014 6.4. fejezet; Fazekas 221-226; Gombos 38-39; Kecskés 575-580; Várnay és Papp 2016 349-359.
A nemzetközi jogirodalomból lásd például: Prechal, Sacha: "Does Direct Effect Still Matter?" Common Market Law Review 37, 2000/5: 1047. Az elv részletes elemzéséért lásd Claes, Monica: "The Primacy of EU law in European and National Law" in Arnull és Chalmers (szerk.): 178-211.
[42] Simmenthal-ítélet, 21-24. pont.
[43] Simmenthal-ítélet, 106/77, EU:C:1978:49, 21, 24. pont. Lásd még például az alábbi EuB ítéleteket: Costa/E.N.E.L.-ítélet, 6/64, EU:C:1964:66; Verholen és társai ítélet, C-87/90 - C-89/90, EU:C:1991:314; Debus-ítélet, C-13/91 és C-113/91, EU:C:1992:247, 32. pont; Carra és társai ítélet, C-258/98, EU:C:2000:301, 16-17. pont; Morellato-ítélet C-416/00, EU:C:2003:475, 45. pont; Filipiak-ítélet C-314/08, EU:C:2009:719, 81. pont; Melki és Abdeli ítélet, C-188/10 és C189/10, EU:C:2010:363, 43. pont; Elchinov-ítélet, C-173/09, EU:C:2010:581, 25, 39, 31-32. pont; Philips Electronics UK-ítélet, C-18/11, EU:C:2012:532, 38 és 40. pont; Åkerberg Fransson-ítélet, C-617/10, EU:C:2013:105, 45. pont; A-ítélet, C-112/13, EU:C:2014:2195, 36. pont; Kernkraftwerke Lippe-Ems-ítélet C-5/14, EU:C:2015:354, 32. pont.
[44] Az EuB ugyanakkor azt is kimondta, hogy ha az eljáró bíróságnak más lehetőség is rendelkezésére áll, mint a jogszabály félretétele, és ez az alternatív eljárás alkalmas az uniós jogon alapuló egyéni jogok védelmére, úgy a nemzeti bíróságnak joga van választani. Lásd Filipiak-ítélet, C314/08, EU:C:2009:719, 83. pont; Littlewoods Retail Ltd és társai ítélet, C591/10, EU:C:2012:478, 33. pont
[45] Az irányelvek vertikális közvetlen hatályának hiányát megállapító az első ítéletek arra utalnak, hogy a nemzeti szabályok alkalmazását csak akkor kell mellőzni, ha az uniós rendelkezés közvetlen hatállyal bír. Az EuB azonban olyan ítéleteket is hozott, amelyekben a közvetlen hatállyal nem rendelkező uniós normával ellentétes tagállami szabály félretételének kötelezettségét is megállapította. Lásd például az alábbi ítéleteket: CIA Security International ó-ítélet, C194/94, EU:C:1996:172; Pafitis és társai ítélet, C441/93, EU:C:1996:92; Ruiz Bernáldez-ítélet C129/94, EU:C:1996:143; Unilever-ítélet, C77/97, EU:C:1999:30.
[46] Bővebb magyarázatért lásd: Claes, Monica: "The Primacy of EU law in European and National Law" In: Arnull és Chalmers (szerk): 183; Dougan, Michael: National Remedies Before the Court of Justice: Issues of Harmonisation and Differentiation (Oxford/ Portland: Hart Publishing 2004): 59-62; Dougan, Michael: "When Worlds Collide! Competing Visions of the Relationship between Direct Effect and Supremacy" Common Market Law Review 44, 2007/4: 933, 951; Dougan, Michael: "The "disguised" Vertical Direct Effect of Directives?" The Cambridge Law Journal 59, 2000/3: 594-595; Hilson, Christopher és Downes, Antony: "Making Sense of Rights: Community Rights in E.C. Law" European Law Review 24, 1999/2: 126-127; Leczykiewicz, Dorota: "Effectiveness of EU Law before National Courts: Direct Effect, Consistent Interpretation and Member State Liability' In: Arnull és Chalmers (szerk.): The Oxford Handbook of European Union Law (Oxford: Oxford University Press 2015): 212-248; Prechal, Sacha: "EC Requirements for an Effective Remedy" In: Lonbay, Julian és Biondi, Andrea (szerk): Remedies for Breach of EC Law (John Wiley & Sons 1997): 3-13.
[47] Az ítélet angol nyelvű változata a következőképpen fogalmaz: "if necessary refusing of its own motion to apply any conflicting provision of national legislation." A francia nyelvű fordítás szerint: "en laissant au besoin inappliquée, de sa propre autorité, toute disposition contraire de la législation nationale".
[48] Néhány jogterületen rendelkezésre állnak saját, uniós eljárásjogi és jogorvoslati szabályok. A fogyasztóvédelem területéről példaként említhető: a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 2009/22/EK irányelv; a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK irányelv 11. cikke; a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról szóló 2002/65/EK irányelv 13 cikke; a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK irányelv 11-12 cikkei; a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló 2006/114/EK irányelv 5. és 7. cikkei; a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 92/13/EGK irányelv jogorvoslati szabályokra vonatkozó rendelkezéseit. Az uniós jog azonban nem határoz meg általánosan érvényes vagy minden jogterületre kiterjedő eljárási és jogorvoslati szabályokat.
[49] A magyar jogirodalomból lásd például: Várnay és Papp 2016 342-344.
A tagállami eljárási automómiával kapcsolatos jogirodalomból lásd pédául, Brown, Neville: "National Protection of Community Rights: Reconciling Autonomy and Effectiveness" In: Lonbay és Biondi (szerk): 67-71; De Burca, Grainne: "National Procedural Rules and Remedies: The Changing Approach of the Court of Justice" In: Lonbay and Biondi (szerk.): 37-46; Galetta, Diana-Urania: Procedural Autonomy of EU Member States: Paradise Lost? (Heidelberg: Springer, 2010): 33-74; Hoskins, Mark: "Tilting the Balance: Supremacy and National Procedural Rules" European Law Review 21, 1996/5: 365-377; Kakouris, Constantino Nicolas: "Do the Member States Possess Judicial Procedural "autonomy"?" Common Market Law Review 34, 1997/6: 1389-1412; Wallerman 339-360.
[50] Russo-ítélet, 60/75, EU:C:1976:9; Comet-ítélet, 45/76, EU:C:1976:191, 13. és 15. pont; Rewe-Zentralfinanz és Rewe-Zentral ítélet, 33/76, EU:C:1976:188, 15. pont; Just-ítélet, 68/79, EU:C:1980:57, 25. pont; Rewe-Handelsgesellschaft Nord and Rewe-Markt Steffen ítélet, 158/80, EU:C:1981:163; San Giorgio-ítélet, 199/82, EU:C:1983:318, 13. pont.
[51] Baczó és Vizsnyiczai ítélet, C-567/13, EU:C:2015:88, 41. pont; Francovich és társai ítélet, C-6/90 és C-9/90, 42. pont; Köbler-ítélet, C-224/01, 56. pont.
[52] Tridimas, Takis: The General Principles of EU Law (2nd ed, Oxford 2006): 418.
[53] Amint az esetjog haladt előre, a hangsúly az egyenértékűség és a minimális védelem elveiről az uniós jog megsértésével szembeni hatékony jogvédelem szükségességére tevődött át. Lásd Várnay 2005 319, illetve van Gerven, Walter: "Of Rights, Remedies and Procedures" Common Market Law Review 37, 2000/3: 501-536.
[54] Soledad Duarte Hueros kontra Autociba SA, Automóviles Citroën España SA-ítélet, C-32/12, EU:C:2013:637, 31. cikk; Peterbroeck-ítélet, C-312/93, EU:C:1995:437, 12. pont; Wells-ítélet, C-201/02, EU:C:2004:12, 67. pont; Mostaza Claro-ítélet, C-168/05, EU:C:2006:675, 24. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, ECLI:EU:C:2014:101, 46. pont; Baczó és Vizsnyiczai ítélet, C-567/13, 42. pont; Radlinger-ítélet, C-377/14, EU:C:2016:283, 48. pont; Barclays Bank-ítélet, C-280/13, EU:C:2014:279, 37. pont. Sánchez Morcillo és Abril García ítélet, C-539/14, EU:C:2015:508, 33. pont; Sánchez Morcillo és Abril García ítélet, C-169/14, EU:C:2014:2099, 31. pont; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, EU:C:2009:615, 38. pont; Aziz-ítélet, C-415/11, EU:C:2013:164, 50. pont, Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, EU:C:2013:341, 42. pont, Finanmadrid EFC-ítélet, C-49/14, EU:C:2016:98, 40. pont; Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11, EU:C:2013:88, 49. pont; Pohotovost'-végzés, C-76/10, EU:C:2010:685, 47. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, EU:C:2014:101, 46. pont.
[55] Transportes Urbanos-ítélet, C-118/08, ECLI:EU:C:2010:39, 33. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, 47. pont; Unitrading-ítélet, C-437/13, EU:C:2014:2318, 27. pont; Baczó és Vizsnyiczai ítélet, C-567/13, 44-47. pont; Jőrös-ítélet, C-397/11, EU:C:2013:340, 30. pont; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, 53. és 54. pont; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 45. és 46. pont.
[56] Verholen és társai ítélet, C-87/90, C-88/90 és C-89/90, EU:C:1991:314, 24. pont.
[57] Baczó és Vizsnyiczai ítélet, C-567/13, 52. pont; Wells-ítélet, C-201/02, EU:C:2004:12, 67. pont, Germany és Arcor ítélet, EU:C:2006:586, C-392/04 és C-422/04, 57. pont.
[58] Impact-ítélet, C-268/06, EU:C:2008:223, 55. pont.
[59] Dilexport-ítélet, C-343/96, EU:C:1999:59, 48, 54. pont; Larboratoires Boiron-ítélet, C-526/04, EU:C:2006:528, 55. pont.
[60] Lásd az V. rész 2. pont b) alpontját.
[61] Aprile-ítélet, C-228/96, EU:C:1998:544, 19. pont; Palmisani-ítélet, C-261/95, EU:C:1997:351, 40. pont; Danske Slagerier ítélet, C-445/06, EU:C:2009:178, 32. pont; Bulicke-ítélet, C-246/09, EU:C:2010:418, 36. pont.
[62] E kötelezettség az uniós jog közvetlen hatályának és elsőbbségének, valamint a hatékony bírósági jogvédelem elveiből adódóan terheli a tagállami bíróságokat.
[63] Van Schijndel és van Veen ítélet, C-430/93 és C-431/93, EU:C:1995:441, 19. pont; Van der Weerd és társai ítélet, C-222/05 - C-225/05, EU:C:2007:318, 33. pont; Peterbroeck-ítélet, C-312/93, 14. pont; Sánchez Morcillo és Abril García végzés, C-539/14, 35. pont; Sánchez Morcillo és Abril García ítélet, C-169/14, 34. pont; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 39. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, 51. pont; ERSTE Bank Hungary-ítélet, C-32/14, EU:C:2015:637, 41. pont; Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11, 51. pont; Finanmadrid EFC-ítélet, C-49/14, 43-44. pont; Asociación de Consumidores Independientes de Castilla y León-ítélet, C-413/12, ECLI:EU:C:2013:800, 34. pont; Aziz-ítélet, C-415/11, 53. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, 51. pont.
[64] Van Schijndel és van Veen ítélet, C-430/93 és C-431/93, 13, 17. pont; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 32. pont; Pohotovost'-végzés, C-76/10, 48. pont.
[65] Az ügy alapjául szolgáló holland közigazgatási perben Kraaijeveld és társai a közigazgatási hatóság a területrendezésről hozott döntését vitatták a belső jogi szabályok alapján. A perben alkalmazott nemzeti szabályozás az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 85/337/EKSZ irányelven alapult.
- 15/16 -
[66] Van Schijndel és van Veen ítélet, C-430/93 és C-431/93, 13-14. pont; Kraaijeveld és társai ítélet, C-72/95, 57-58. pont (fordítás tőlem).
[67] Van Schijndel és van Veen ítélet, C-430/93 és C-431/93; Van der Weerd és társai C-222/05 - C-225/05; Peterbroeck-ítélet, C-312/93; Kraaijeveld és társa ítélet, C-72/95, EU:C:1996:404.
[68] A hazai jogirodalomból lásd a már említett tanulmányokat Czoboly, Nemessányi, Metzinger, Somssich és Wallacher szerzőktől.
A nemzetközi jogirodalomból lásd: Engström, Johanna: "National Courts' Obligation to Apply Community Law Ex Officio - The Court Showing New Respect for Party Autonomy and National Procedural Autonomy?" Review of European Administrative Law 1, 2008/1: 67-89; Prechal, Sacha és Shelkoplyas, Natalya: "National Procedures, Public Policy and EC Law. From Van Schijndel to Eco Swiss and Beyond" European Review of Private Law 12, 2004/12: 589-611; Prechal, Sacha: "Community Law in National Courts: The Lessons from Van Schijndel" Common Market Law Review 35, 1998/3: 681-706; Snijders; Van Dam, J. J. és van Eijsden, J.A.R: "Ex Officio Application of EC Law by National Courts of Law in Tax Cases, Discretionary Authority or an Obligation?" EC Tax Review 1, 2009/1: 17.
[69] Verholen és társai ítélet, C-87/90, C-88/90 és C-89/90.
[70] A Verholen és társai ítélet alapjául egy holland bíróság által előterjesztett három előzetes döntéshozatali kérelem szolgált. A nemzeti bíróság előtti eljárás tárgya a felperesek nyugdíjjogosultságának a megállapítása és a nekik járó ellátás összegének a megállapítása volt. Az 1985 előtt hatályban lévő holland szabályozás eltérő feltételek szerint szabályozta a nők és a férfiak nyugdíjra való jogosultságát. A kérelmekben a nemzeti bíróság arra vonatkozó kérdéseket tett fel az EuB-nak, hogy joga van-e hivatalból vizsgálni a nemzeti szabályzás összeegyeztethetőségét a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló 79/7/EGK irányelv rendelkezéseivel, tekintettel arra, hogy a felperesek maguk nem hivatkoztak a közösségi normára a bíróság előtt.
[71] Az adott ügy alapjául az a holland szabályozás szolgált, amely előírta, hogy bizonyos szakmák gyakorlói kötelesek csatlakozni a holland nyugdíjbiztosítási alaphoz. A nyugdíjbiztosítási alap elutasította Van Schijndel kérelmét, amely e kötelezettség alóli mentesítésre vonatkozott. Az első- és másodfokon eljáró bíróságok elutasították Van Schijndel kizárólag a belső jog szabályaira hivatkozva előterjesztett keresetét, illetve fellebbezését. A felperes a legfelsőbb bíróság előtt már az EKSz. 81. cikkének megsértésére is hivatkozott és előadta, hogy a vonatkozó holland szabályozás sérti az EU versenyjogi előírásait. E bíróság előtt azt is előadta, hogy az alsóbb fokon eljáró bíróságoknak hivatalból kellett volna vizsgálniuk a vitatott szabályozás összeegyeztethetőségét az uniós joggal. A legfelsőbb bíróság előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett az EuB elé, és az uniós jog hivatalból történő alkalmazására vonatkozó kötelezettség, valamint a kérelemhez kötöttség eljárásjogi szabályainak viszonyát kérte értelmezni.
Az ítélet elemzéséről lásd Heukels, Ton: "Joined Cases C-430/93 and C-431/93, Van Schijndel and Van Veen v. Stichting Pensioenfonds Voor Fysiotherapeuten; and Case C-312/93, Peterbroeck, Van Campenhout & Cie SCS v. Belgian State, Both Judgments of the Court of 14 December 1995 (Full Court)" Common Market Law Review 33, 1996/2: 337-353.
[72] Van Schijndel és van Veen ítélet, C-430/93 és C-431/93, 22. pont; Van der Weerd és társai ítélet, C-222/05 - C-225/05, 36. pont
[73] Van Schijndel és van Veen ítélet, C-430/93 és C-431/93, 14, 21-22. pont; Kraaijeveld és társai ítélet, C-72/95, 58. pont; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 46. pont; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 54. pont; Van der Weerd és társai ítélet, C-222/05 - C-225/05, 33-35. pont.
[74] A közigazgatási bíróság előtti per azért indult, mert a ragadós száj- és körömfájás járványra tekintettel a holland hatóságok biztonsági intézkedésként elrendelték a Van der Weerd haszonállatainak levágását. Van der Weerd több belső jogi jogalapra hivatkozva vitatta a meghozott határozatok jogszerűségét; sikertelenül. Időközben más érintettek arra hivatkoztak, hogy a levágást elrendelő határozatok azért sem voltak jogszerűek, mert a méréseket végző laboratórium nem szerepelt a vonatkozó, a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésre irányuló közösségi intézkedések bevezetéséről szóló 85/511/EGK irányelv mellékletében, azaz méréseire nem lehetett volna hagyatkozni.
Az ügy elemzéséről lásd: Jans, J. H., and Marseille, A.T.: "Joined Cases C-222-225/05, Van Der Weerd and Others v. Minister van Landbouw, Natuur En Voedselkwaliteit, Judgment of the Court (Fourth Chamber) of 7 June 2007, [2007] ECR I-4233" Common Market Law Review 45, 2008/3: 853-862.
[75] Van der Weerd és társai ítélet, C-222/05 - C-225/05, 41-42. pont.
[76] Peterbroeck-ítélet, C-312/93; Kraaijeveld és társai ítélet, C-72/95.
[77] Ilyen esetekben az irányelv külön előírásaiból is következik a fogyasztók védelmének kötelezettsége, amely az uniós jog tényleges érvényesülése követelményének egy speciális esete.
[78] Van der Weerd és társai ítélet, C-222/05 - C-225/05, 40. pont
[79] A szabályozás értelmében az adóhatósági döntést vitató adózónak a határozat kézbesítésétől számított hatvan nap áll a rendelkezésére, hogy fellebbezésében vagy keresetében olyan tényre vagy jogalapra hivatkozzon, amelyet a közigazgatási eljárásban elmulasztott. A hatvan nap elteltével azonban nem adhat elő új tényeket és érveket, illetve azokat az adójogi határozat felülvizsgálatát végző bíróság hivatalból sem veheti figyelembe.
[80] Peterbroeck-ítélet, C-312/93, 17-21. pont.
[81] Czoboly (359-360, 367) szerint a Peterbroeck-ügyben az EuB nem azt vizsgálta, hogy hivatalból kell-e vizsgálnia a bíróságnak az uniós jogalapot, hanem azt, hogy az olyan tagállami korlátozás, amely megakadályozza a feleket az uniós jogra való hivatkozásukban, mikor megengedett. Álláspontja szerint az EuB nem a nemzeti bíróságot akarta a hivatalból való jogalkalmazásra rászorítani, hanem pusztán azt tekintette az uniós jog érvényesülésére tekintettel hátrányosnak, hogy a félnek csak korlátozott lehetősége volt az uniós jogra hivatkozni.
[82] Peterbroeck-ítélet, C-312/93, 21. pont (fordítás: a szerző).
[83] Van der Weerd és társai ítélet, C-222/05 - C-225/05, 39-40. pont
[84] Az EuB magyar szempontból legfontosabb ügyeinek ismertetéséről (különös tekintettel a fogyasztóvédelmi ügyekre) lásd dr. Fülöp Botond ügyvéd honlapját, amelyet a szerző rendszeresen frissít: http://www.fulopugyved.com.
A hazai jogirodalomból lásd például: Nemessányi 2011 és Somssich már említett tanulmányait; a nemzetközi jogirodalomból pedig Trstenjak, Verica és Beysen, Erwin: "European Consumer Protection Law: Curia Semper Dabit Remedium" Common Market Law Review 48, 2011/1: 95-124; Ebers; Komninos, Assimakis P: "Case C-126/97, Eco Swiss China Time Ltd. v. Benetton International NV, Judgment of 1 June 1999, Full Court" Common Market Law Review 37, 2000/2: 459-478; Micklitz, Hans-W. és Reich, Norbert: "The Court and Sleeping Beauty: The Revival of the Unfair Terms Directive (UCTD)" Common Market Law Review 51, 2014/3: 771-808; Sein, Karin: "Protection of Consumers against Unfair Jurisdiction and Arbitration Clauses in Jurisprudence of the European Court of Justice" Juridica International XVIII (2011).
[85] Van Dam és van Eijsden 22
[86] Snijders 114-117.
Lásd: Jőrös-ítélet, C-397/11, 25. pont; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 44. pont; Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, 40. pont; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, EU:C:2009:615, 52. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, Pohotovost'-végzés, C-76/10, 51. pont;
[87] Az irányelv fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szól és ennek körében meghatározza azokat a körülményeket vagy feltételeket, amelyek a fogyasztói szerződésben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott - egyedileg meg nem tárgyalt vagy egyedileg megtárgyalt - feltételeket tisztességtelenné teszik. A magyar szabályozás különbséget tesz tisztességtelen általános szerződési feltétel (Ptk. 6:102. §), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződésben a vállalkozás által előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel (Ptk. 6:103. §) között, és meghatározza, hogy mely fogyasztói szerződésben szereplő kikötések minősülnek különösen tisztességtelennek (Ptk. 6:104.§). Lásd e tekintetben Leszkoven László: "Az általános szerződési feltételek útján létrejövő szerződések" Gazdaság és Jog 2014/10: 3-9.
A jelen tanulmányban tisztességtelen szerződési feltétel kifejezéssel utalok a fogyasztói szerződésben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekre.
[88] Baczó és Vizsnyiczai ítélet, C-567/13; ERSTE Bank Hungary-ítélet, C-32/14; Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11; Jőrös-ítélet, C-397/11; VB Pénzügyi Lízing-ítélet, C-137/08, EU:C:2010:659; Pannon GSM-ítélet, C-243/08, EU:C:2009:350.
Ezen irányelv hivatalbóli alkalmazásának kérdésével kapcsolatban lásd még Finanmadrid EFC-ítélet, C-49/14; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11; Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, EU:C:2012:349; Mostaza Claro-ítélet, C-168/05; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08; Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ítélet, C-240/98 - C-244/98, EU:C:2000:346.
[89] A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv 6. cikk (1): "A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket."
7. cikk (1): "A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását."
[90] Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11, 28-29, 33 és 35-36 pont; Jőrös-ítélet, C-397/11, 38. és 53. pont; VB Pénzügyi Lízing ítélet, C-137/08, 48. pont; Pannon GSM-ítélet, C-243/08, 32-33 és 35. pont; Mostaza Claro-ítélet, C-168/05, 38. pont; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 32. pont.
- 16/17 -
[91] ERSTE Bank-ítélet, C-32/14, 41. pont; Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11, 22-23. pont; Jőrös-ítélet, C-397/11, 27-28. pont; VB Pénzügyi Lízing-ítélet C-137/08, 49. pont; Pannon GSM-ítélet, C-243/08, 32 és 35. pont; Sánchez Morcillo et Abril García végzés, C-539/14, 27. pont; Sánchez Morcillo és Abril García ítélet, C-169/14, 24. pont; Banco Popular Español-végzés, C-537/12 et C-116/13, 41-44. pont; Bucura-ítélet, C-348/14, EU:C:2015:447, 41. és 44. pont; Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, 42-43. pont; Aziz-ítélet, C-415/11, 46. pont; Barclays Bank-ítélet, C280/13, 34. pont; Radlinger-ítélet, C-377/14, EU:C:2016:283, 52. pont; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 38 és 41. pont; Mostaza Claro-ítélet, C-168/05, 38. pont; Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ítélet, C-240/98 - C-244/98, 29. pont.
[92] ERSTE Bank-ítélet, C-32/14, 39-40. pont; Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11, 21. pont; VB Pénzügyi Lízing-ítélet, C-137/08, 46-48. pont; Pannon GSM-ítélet, C-243/08, 22. és 25. pont; Sánchez Morcillo és Abril García végzés, C-539/14, 24-25. pont; Radlinger-ítélet, C-377/14, 3. pont; Sánchez Morcillo és Abril García ítélet, C-169/14, 22-23. pont; Barclays Bank-ítélet, C-280/13, 32-33. pont; Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, 39-41. pont; Aziz-ítélet, C-415/11, 44-45. pont; Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 39-31. pont; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 31, 38-39. pont; Mostaza Claro-ítélet, C-168/05, 25-28. és 36. pont; Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ítélet, C-240/98 - C-244/98, 25-27. pont; Martín Martín-ítélet, C-227/08, EU:C:2009:792, 26-28. pont; Pohotovost'-végzés, C-76/10, 37-41. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, 39-40. pont.
[93] Pannon GSM-ítélet, C-243/08, 26-27. pont; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 43. pont; Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, 67. pont; Pohotovost'-végzés, C-76/10, 49. pont; Mostaza Claro ítélet, C-168/05, 37. pont; Asturcom Telecomunicaciones ítélet, C-40/08, 51. pont.
[94] ERSTE Bank-ítélet, C-32/14, 42. pont; Banif Plus Bank ítélet, C-472/11, 28. és 36. pont; Jőrös-ítélet, C-397/11, 42, 48. és 51. pont; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 50. pont; lásd még a 2008/48 irányelv megsértése esetén alkalmazandó szankciókkal kapcsolatban Radlinger-ítélet, C-377/14, 68 és 71-72. pont.
[95] Pannon GSM-ítélet, C-243/08, 35. pont; Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 49. pont; Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, 63. pont.
A kontradiktórius eljárás alapvele alapján tájékoztatni kell Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11, 33-36. pont
[96] Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ítélet, C-240/98 - C-244/98, 25. pont.
[97] Az előzetes döntéshozatali kérelem alapjául szolgáló ügyben a mobiltelefon-előfizetői szerződés aláírásával a fogyasztó elfogadta a szolgáltató által meghatározott általános szerződési feltételeket, köztük a felek közötti bármely jogvitára a szolgáltató székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességének kikötését. Miután a fogyasztó nem teljesítette a szerződésből eredő kötelezettségeit, a mobiltelefon-szolgáltató a szerződésben kikötött (Budaörsi Városi) Bíróság előtt eljárást indított ellene. E bíróság észlelte, hogy a kizárólagos illetékességet meghatározó kikötés tisztességtelen szerződési feltételnek minősülhet, tekintettel arra, hogy a fogyasztó e bíróságra csak komoly nehézségek árán juthat el. Erre tekintettel előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett be az EuB előtt, amelyben többek között arra várt választ, hogy saját illetékességének vizsgálata során köteles-e hivatalból megítélni e feltétel tisztességtelen jellegét.
[98] Pannon GSM-ítélet, C-243/08, 28. és 30. pont; majd később Cofidis-ítélet, C-473/00, EU:C:2002:705, 34. pont.
[99] A magyar jog értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában a félnek kell bizonyítania. [Pp. 164. § (1) A per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. (2) A bíróság bizonyítást hivatalból akkor rendelhet el, ha azt törvény megengedi.]
[100] Az előzetes döntéshozatali kérelem alapjául - a Pannon GSM ügyhöz hasonlóan - egy fogyasztói szerződésben alkalmazott illetékességi kikötés szolgált. E kikötés a felek közötti esetleges jogviták eldöntésére nem a fogyasztó lakóhelye szerinti (az általános szabályok szerint illetékességgel rendelkező) bíróság illetékességét kötötte ki. A fogyasztó szerződéses kötelezettségének megsértése miatt a szolgáltató fizetési meghagyás kibocsátását kérte a szerződésben kikötött, a székhelyéhez közel eső Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előtt. A kibocsátott fizetési meghagyás ellen a fogyasztó ellentmondást terjesztett elő. A bíróságban felmerült a kérdés, hogy a Pannon GSM ügyben hozott ítéletet úgy kell-e értelmezni, hogy amennyiben a nemzeti bíró a peres felek erre irányuló kérelme hiányában, hivatalból észleli egy szerződési feltétel esetleges tisztességtelenségét, az ennek megítéléséhez szükséges ténybeli és jogi elemek kiderítése érdekében folytathat hivatalból bizonyítást abban az esetben, ha a nemzeti eljárásjogi szabályok alapján bizonyítást csak a felek kérelmére foganatosíthat.
[101] VB Pénzügyi Lízing-ítélet, C-137/08, 56. pont; majd később Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, 44. pont; Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11, 24. pont.
[102] Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, 56-57. pont; Aziz-ítélet, C-415/11, 48. pont.
[103] Banco Español de Crédito-ítélet, C-618/10, 57. pont, majd később ERSTE Bank Hungary-ítélet, C-32/14, 43. pont; Az ítéletben az EuB kimondta, hogy az irányelvvel "ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem tárgyában eljáró bíróság számára nem teszi lehetővé, hogy akár in limine litis, akár az eljárás bármely szakaszában hivatalból értékelje az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt, késedelmi kamatra vonatkozó kikötés tisztességtelen jellegét abban az esetben, ha a fogyasztó nem élt ellentmondással, jóllehet e bíróság az ehhez szükséges valamennyi jogi és ténybeli információval rendelkezik".
[104] Cofidis-ítélet, C-473/00, 36. pont.
[105] Banco Popular Español és Banco de Valencia végzés, C-537/12 és C-116/13, EU:C:2013:759, 60. pont; majd később Sánchez Morcillo és Abril García végzés, C-539/14, 30. pont; Sánchez Morcillo és Abril García ítélet, C-169/14, EU:C:2014:2099, 28. pont;
[106] Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 44-45. pont; majd Jőrös-ítélet, C-397/11, 30. pont. Lásd még Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 52. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, 50. pont.
[107] Az előzetes döntéshozatali kérelem alapjául a magyar jogban alapelvként elismert kérelemhez kötöttség szabályai szolgáltak (Pp. 164. §; Pp. 235. § (1) bek; 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4. a) és b), valamint 5. a) pont). Felmerült, hogy a szerződés érvénytelensége iránt a helyi bíróság előtt indított perben hozott ítélet elleni fellebbezés elbírálása során az eljáró törvényszék hivatalból vizsgálhatja-e a szerződési feltételek tisztességtelenségét akkor is, ha a felperesek a keresetükben csak egyéb érvénytelenségi okokra (nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközésre) hivatkoztak.
[108] Jőrös-ítélet, C-397/11, 37. pont.
[109] Jőrös-ítélet, C-397/11, 30. és 38. pont.
[110] Az ügy alapjául az a szabályozás szolgált, amely lehetővé teszi a fogyasztóval szerződő bank javára, hogy közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállaló nyilatkozat alapján az eljáró közjegyzőnél a közokiratba foglalt kölcsönszerződés végrehajtási záradékkal való ellátását kérje. A közjegyző ennek alapján - amennyiben a törvényi feltételek fennállnak - úgy látja el végrehajtási záradékkal a kölcsönszerződést, hogy a szerződéses kikötések tisztességtelenségét vizsgálná. A végrehajtási záradékkal ellátott okirat ezzel végrehajthatóvá, a bírósági határozattal azonos hatályúvá válik. [Lásd a Vht. 23/C. §, 31/E. § (2) bek.]
[111] ERSTE Bank Hungary-ítélet, C-32/14, 65. pont.
[112] Finanmadrid EFC-ítélet, C-49/14, 46-47. pont.
[113] Banif Plus Bank-ítélet, C-472/11, 36. pont.
[114] Mostaza Claro-ítélet, C-168/05, 39. pont.
[115] Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 59. pont.
[116] A fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008/48/EK irányelv 10. cikk (2), amely felsorolja azokat az információkat, amelyeket világos és egyértelmű módon tartalmaznia kell minden hitelmegállapodásnak.
[117] Radlinger-ítélet, C-377/14, 59. pont
[118] Radlinger-ítélet, C-377/14, 74. pont.
[119] Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 85/577/EGK irányelv.
[120] Martín Martín-ítélet, C-227/08, 29. és 36. pont.
[121] Rampion és Godard ítélet, C-429/05, 58-59, és 65. pont. "Ez a célkitűzés nem valósítható meg hatékonyan, amennyiben a fogyasztónak saját magának kell hivatkoznia a 87/102 irányelv 11. cikkének (2) bekezdését a nemzeti jogba átültető jogszabály értelmében a hitelezővel szemben őt megillető jogorvoslati jogára, különös tekintettel azon nem elhanyagolható kockázatra, amely abból ered, hogy a fogyasztó nem ismeri jogait, vagy nehézségekkel találja magát szemben ezek érvényesítése során."
[122] Rampion és Godard ítélet, C-429/05, EU:C:2007:575, 69. pont
[123] Érdemes megjegyezni, hogy a Ptk. 6:161. §-a, kimondja, hogy a bíróság eltérhet a jogosult által megjelölt kellékszavatossági októl, de nem kötelezhet olyan kellékszavatossági jog teljesítésére, amely ellen mindegyik fél tiltakozik.
[124] Soledad Duarte Hueros kontra Autociba SA, Automóviles Citroën España SA ítélet, C-32/12, 39. 43. pont.
[125] Érdemes megjegyezni, hogy több ügyben az előzetes döntéshozatali kérelmet előterjesztő bíróság nem azt kérdezte, hogy a nemzeti bíróságnak kötelezettsége, hanem csupán azt, hogy lehetősége van-e az uniós szabályok értelmében a fogyasztóvédelmi irányelvekben foglalt rendelkezések teljesülésének hivatalbóli vizsgálatára. Ezekben az ügyekben az EuB a feltett kérdés megválaszolására szorítkozik, azonban érvelésében több esetben utal a hivatalbóli vizsgálat biztosításának szükségességére, illetve kötelező jellegére is.
[126] A Pp. szabályozza azokat az eseteket, amikor a kereseti kérelem korlátaira tekintet nélkül kell (idézés kibocsátása nélkül) elutasítani a keresetet [Pp. 130. § (1) bek.], megszüntetni a pert (Pp. 157. §) vagy hatályon kívül helyezni az ítéletet [Pp. 252. §, 275. § (5) bek.]. Ezeket az eseteket tekinthetjük egyfajta eljárásjogi közrendi szabálynak, amelynek célja, hogy valamely súlyos eljárási hibában szenvedő korábbi döntés jogkövetkezményeit korrigálja. A közigazgatási eljárásban hivatalból észlelendő semmisségi okokat szabályozza a Ket. 121. § (1) bekezdése tartalmazza.
[127] 1/2005. (VI. 15.) PK vélemény, 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4, 5. és 6. pontjai, és 2/2011. (V. 9.) KK vélemény.
- 17/18 -
[128] Ez utóbbiak az uniós jog szempontjából elsősorban a fogyasztói perekben juthatnak gyakorlati jelentőséghez. Ugyanakkor láttuk, hogy az uniós jog megköveteli a fogyasztóvédelemi irányelvekben foglalt jogok hivatalbóli érvényesítését, így e területen nincs szükség az egyenértékűség elvének alkalmazására.
Megjegyezzük, az EuB ítélkezési gyakorlatában egyes fogyasztóvédelmi szabályokat közrendi jelentőségű előírásoknak minősített a választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló, valamint a másodfokú bíróságok felülvizsgálati jogkörét meghatározó szabályok alkalmazása szempontjából. Ez előbbiekre nézve az Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 51. pont; Pohotovost'-végzés, C-76/10, 51., 53. és 54. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, EU:C:2014:101, 42. pont. Az utóbbiakra pedig Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 44-45. pont; Jőrös-ítélet, C-397/11, 30. pont.
[129] A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 55. § (1) és (2) bekezdései, különösen pedig a (2) bek. b) pontja.
[130] Lásd még EBH 2006.1525.
[131] Az Eco Swiss és a Benetton társaságok licenciaszerződést kötöttek, amelynek értelmében a Benetton társaság feljogosította az Eco Swiss társaságot, hogy ez utóbbi nyolc éven keresztül Beneton név alatt készítsen és hozzon forgalomba órákat. A Benetton társaság a szerződés lejárta előtt három évvel felbontotta a megállapodást, ami miatt az Eco Swiss a szerződésben kikötött választottbíróság előtt kérte a felmondás jogszerűtlenségének megállapítását és a Benetton kötelezését a kárai megtérítésére. A választottbíróság helyt adott az Eco Swiss keresetének. Ezt követően a Benetton társaság a holland bíróság előtt a választottbíróság ítéletének érvénytelenítését kérte arra hivatkozva, hogy az a közrendbe ütközik. Álláspontja szerint a szerződés, amelyből a követelés ered, sérti az EKSz. 81. cikkét, mivel azt a versenykorlátozó megállapodások tilalmának megsértésével kötötték a felek. Ebből adódóan a szerződés alapján megítélt kártérítés a közrendbe ütközik. Lásd: Eco Swiss-ítélet, C-126/97, EU:C:1999:269, 36-37, 40-41. pontok.
[132] Eco Swiss-ítélet, C-126/97, 34. és 40. pont.
[133] Eco Swiss-ítélet, C-126/97, 32-33. pont.
[134] Eco Swiss-ítélet, C-126/97, 34-35. pont.
[135] Eco Swiss-ítélet, C-126/97, 36. pont.
[136] Eco Swiss-ítélet, C-126/97, 37. pont (fordítás: a szerző).
[137] Eco Swiss-ítélet, C-126/97, 38-39. pont.
[138] Komninos, Assimakis P.: "Case C-126/97, Eco Swiss China Time Ltd. v. Benetton International NV, Judgment of 1 June 1999, Full Court" Common Market Law Review 37, 2000/2: 459-478.
Van Dam és van Eijsden hangsúlyozzák, hogy az EuB ítéletében nem általános érvénnyel, hanem pusztán a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti per szempontjából mondta ki, hogy az EUSz. 81. cikke közrendi szabálynak minősül, és azt a felülvizsgálati jogkör korlátaira tekintet nélkül figyelembe kell venni.
Lásd még e tekintetben Manfredi és társai ítéletet, C-295/04 - C-298/04, EU:C:2006:461, 31. pont.
[139] Schebesta, Hanna: "Does the national court know European law? A note on ex officio application after Asturcom" European Review of Private Law 18, 2010/4: 847-880.
[140] Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 51. pont; majd Pohotovost'-végzés, C-76/10, 50. pont
[141] Asturcom Telecomunicaciones-ítélet, C-40/08, 53. pont.
[142] Pohotovost'-végzés, C-76/10, 51., 53. és 54. pont; Pohotovost'-ítélet, C-470/12, EU:C:2014:101, 42. pont.
[143] Asbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C-488/11, 44-45. pont; Jőrös-ítélet, C-397/11, 30. pont.
[144] Heemskerk és Schaap ítélet, C-455/06, EU:C:2008:650.
[145] Az ügyben az alábbi uniós normák hivatalbóli alkalmazása merült fel: a marha- és borjúhús piacának közös szervezéséről szóló 1254/1999/EK irányelv; és a mezőgazdasági termékek után járó exportvisszatérítési rendszer alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló 800/1999/EK rendelet.
[146] Van Dam és van Eijsden 23-24.
[147] Van Schijndel és van Veen ítélet, C-430/93 és C-431/93; Van Weerd és társai ítélet, C-222/05 - C-225/05, 35-36. pont, Martín Martín-ítélet, C-227/08, 19-20. pont.
[148] Czoboly rámutat, e korlátozás csak akkor érvényesül, ha az eljárás korábbi szakaszai nem bíróság előtt zajlottak, így különösen a közigazgatási eljárásokban hozott döntések felülvizsgálatánál és a választottbírósági ítéletek érvényesítésénél játszik ez szerepet. Czoboly 361.
Lábjegyzetek:
[1] A tanulmány a szerző személyes véleményét mutatja be, az nem tekinthető az őt foglalkoztató szervezet hivatalos tájékoztatásának vagy állásfoglalásának.
[2] Európai Unió Bírósága, a szerző jogi referens a Törvényszéken.
Visszaugrás
