A Kúria 2013. október 15-én 3/2013. Polgári jogegységi határozatával[1] tisztességtelenné nyilvánította bármely választottbíróság kikötését a fogyasztói szerződésekben, ha a kikötés általános szerződési feltételekben, vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételekben szerepel.[2] Ennek az írásnak a célja az, hogy elemző megközelítésben bemutassa e jogegységi határozatot, továbbá a magyar jog hatálya alá tartozó választottbíróságokra nézve levonja a jogegységi határozatból adódó eljárási jogkövetkezményeket.
A jogegységi határozat indokolása, meglehetős tömörséggel, lényegében egyetlen momentumra vezeti vissza a választottbírósági kikötések tisztességtelenségét, ami a következő.
"A Vbtv. 3. § (1) bekezdés szerint választottbírósági eljárásnak a bírósági peres eljárás helyett van helye, vagyis hatályos jogunkban a választottbírósági kikötés kizárólagos, mindig kizárja a rendes bírói út igénybevételét. A választottbírósági kikötés tisztességtelenségét tehát éppen a kizárólagossága alapozza meg, vagyis az, hogy a rendes bírói utat kizárja és ezáltal a fogyasztót az igényérvényesítési lehetőségeiben korlátozza."
E kijelentés nem értelmezhető másként, minthogy a tisztességtelenség a jogvitának a rendes bírói út helyett választottbírósági útra terelésében rejlik. A rendes bíróságok előtti jogérvényesítés lehetőségéről való lemondás, s ezzel egyidejűleg egy alternatív vitarendezési módozat kikötésének aktusa az, amit a Kúria önmagában tisztességtelennek tekint.
Nem tér ki arra a jogegységi határozat, hogy miért tekinti a rendes bírói útról való lemondást eleve jogellenesnek, mikor azt az Alkotmánybíróság több határozatában a bírósághoz való fordulás joga lényegi részelemének tekintette:
"Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldalából, a bírósághoz fordulás jogának negatív aspektusából és a szerződési szabadság alkotmányos jogából következik, hogy a szerződő feleknek joguk van arra, hogy egyező szerződési akarattal bizonyos jogszabály által biztosított lehetőségekről kifejezetten lemondjanak, illetőleg a törvényes lehetőségek igénybevételét - amennyiben azok nem feltétlen érvényesülést kívánó rendelkezések - megállapodásukkal kifejezetten kizárják. Vagyis az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldalát - a bírósághoz fordulás jogáról való lemondást - a szerződő felek a szerződés elemévé is tehetik. Az 57. § (1) bekezdésébe foglalt alapjog negatív vonatkozása eszerint nemcsak úgy gyakorolható, hogy a fél jogai érvényesítése érdekében nem fordul bírósághoz (pl. követelését hagyja elévülni), de úgy is, hogy egy konkrét jogviszonyban e joglemondását megállapodásba, szerződésbe foglalja. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a szerződő feleknek ilyen joga jogvitájuknak szerződéssel választottbírósági útra terelése. Ez a jog éppen azt jelenti, hogy a szerződő felek lemondanak a bírói úthoz való jogukról, illetőleg a jogorvoslathoz való alkotmányos jogukról, akár úgy, hogy a törvény e joglemondás mellett bizonyos garanciákat biztosít a számukra, akár pedig úgy, hogy joglemondásuk e garanciákra is kiterjed. A bírósághoz fordulás alapjogának lényegéhez tartozik e jogról való lemondás szerződésbe foglalhatósága is valamely konkrét jogviszonyban vagy eljárásban."[3]
Feltehetően a jogegységi határozat sem kívánt gyökeresen elszakadni ettől a megközelítéstől, azaz nem szándékozott megtagadni az elismerést az alapjog negatív aspektusától. Noha kifejtés hiányában hálátlan küldetés találgatni a döntés motívumait, mégis megkockáztatható, hogy a jogegységi határozat nem a joglemondás tényére, hanem formájára, módjára vezette vissza a választottbírósági kikötések tisztességtelenségét a fogyasztói szerződésekben, vagyis feltehetően azért tekintették az ilyen kikötéseket tisztességtelennek, mert általános szerződési feltételekben szerepelnek, mely esetekben a konszenzus ’haloványabb’, kevésbé feltételezhető, hogy a feltételek elfogadása tudatos és informált döntés eredménye a fogyasztó részéről. Valószínűbb tehát az az értelmezés, hogy a Kúria a bírósághoz fordulás jogát nem tételezte olyan jogként, melyről egyáltalán ne lehetne lemondani szerződéssel, csak e joglemondás bizonyos formáját minősítette jogellenesnek (tisztességtelennek).
Ez az értelmezés elhárítja ugyan az alkotmányos szintű védelemben részesülő szabállyal való ütközés veszélyét, azonban egyúttal felveti a következő problémát. Ha a jogszabályokban biztosított jogokról való lemondást annak formája, hordozóeszköze teszi tisztességtelenné, akkor ebből az következne, hogy minden joglemondás tisztességtelen, ha általános szerződési feltételekben kerül rögzítésre. Így - a reductio ad ab-
- 10/11 -
surdum módszerével - akár oda is eljuthatunk, hogy a Ptk. diszpozitív szabályaiban a fogyasztónak, mint szerződő félnek biztosított bármely jog korlátozása tisztességtelennek[4] tekinthető, hiszen a korlátozó szerződéses rendelkezés hiányában a kérdéses jog megilletné a fogyasztót.[5]
A következőkben azt vizsgálom meg, hogy az általános szerződési feltételekben szereplő választottbírósági kikötések bármely további feltétel nélküli tisztességtelenné nyilvánítása összhangban van-e az Európai Unió Bíróságának gyakorlatával, továbbá azt, hogy a jogszabályokban a fogyasztóknak biztosított jogokról való lemondás, illetve ezek korlátozása önmagában megalapozza-e a tisztességtelenség megállapítását az európai uniós joggyakorlat fényében. Az uniós esetjog relevanciáját az alapozza meg, hogy a fogyasztói szerződések tisztességtelen kikötéseire vonatkozó szabályozásunk alapját, hátterét egy uniós jogforrás képezi, a fogyasztóval kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv.
Az Európai Unió Bírósága - az irányelvvel kapcsolatos kezdeti gyakorlatától eltekintve[6] - egy szerződéses kikötés tisztességtelenségét közvetlenül nem ítéli meg, ezt a feladatot a tagállami bíróságokra testálja, ő maga csak szempontokat ad ehhez a döntéshez.[7] Ennek ellenére a szempontok megadásának módszerével is lett volna alkalma sugallni azt az álláspontot, hogy a választottbírósági kikötések minden esetben, bármely körülménytől függetlenül tisztességtelennek tekintendők az irányelv alapján, ugyanis több[8] eléje került ügy is választottbírósági kikötések tisztességtelensége esetén követendő eljárásra vonatkozott, noha a tagállami bíróságok közvetlenül nem tettek fel kérdést a választottbírósági kikötések tisztességtelenségével kapcsolatban. Ezekből az ítéletekből nem vonható le olyan következtetés, hogy az Európai Unió Bírósága eleve tisztességtelennek tekintene minden választottbírósági kikötést. Ez nem is illeszkedne a Bíróság joggyakorlatába, az ugyanis a tisztességtelenség megítélést komplex értékelés tárgyává teszi.
Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján a tisztességtelenség megítélésének kulcsmozzanata az, hogy az adott kikötés jelentős egyenlőtlenséget szül-e a felek jogai és kötelezettségei tekintetében a fogyasztó hátrányára. E fordulat tartalmát az EUB a következőképpen bontotta ki:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
