A német szövetségi alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, BVfG) 2022. június 3-án hozott döntésével[1] a 2009-ben kezdődött Pechstein-saga[2] újabb fordulatot vett:[3] a szövetségi legfelsőbb bíróság (Bundesgerichtshof, BGH) korábbi, meglehetősen választottbíráskodás-barát ítéletének[4] hatályon kívül helyezése ismét felerősítette (de legalábbis felhangosította) a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (Court of Arbitration for Sport, CAS) körüli alapjogi aggályokat. A jelen tanulmányban arra teszünk kísérletet, hogy ezeket - az alkotmánybírósági döntés és a közel másfél évtizede zajló ügyben a különböző fórumok által korábban hozott határozatok összevetésével - járjuk körül.
With the decision of the German Federal Constitutional Court (Bundesverfassungsgericht, BVfG) of 3 June 2022, the Pechstein saga that started in 2009 has taken another turn: the annulment of the previous, rather pro-arbitration ruling of the Federal Supreme Court (Bundesgerichtshof, BGH) has once again intensified (or at least raised) the fundamental rights concerns around the Court of Arbitration for Sport (CAS). In the present paper, we attempt to explore these by comparing the Constitutional Court decision with previous decisions by different fora in a case that has been ongoing for almost a decade and a half.
Mit der Entscheidung des Bundesverfassungsgerichts (BVfG) vom 3. Juni 2022 hat die 2009 begonnene Pechstein-Saga eine weitere Wendung genommen: Die Aufhebung des vorangegangenen, eher schiedsgerichtsfreundlichen Urteils des Bundesgerichtshofs (BGH) hat die grundrechtlichen Bedenken gegen den Internationalen Sportschiedsgerichtshof (CAS) erneut verstärkt (oder zumindest verstärkt). Im vorliegenden Beitrag versuchen wir, diese zu untersuchen, indem wir die Entscheidung des Bundesgerichtshofs mit früheren Entscheidungen verschiedener Gremien in einem Fall vergleichen, der seit fast anderthalb Jahrzehnten anhängig ist.
Claudia Pechsteint, az olimpiai és világbajnok német gyorskorcsolyázónőt a 2009-ben Norvégiában megrendezett világbajnokságon a nemzetközi gyorskorcsolya-szövetség (International Skating Union, a továbbiakban: ISU) fegyelmi bizottsága vérdopping használata miatt kétéves eltiltással sújtotta. A sportoló a fegyelmi döntéssel szemben a CAS-hoz fordult jogorvoslatért, majd pedig - miután a CAS a keresetét elutasította[5] - a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt pert indított a svájci szövetségi legfelsőbb bíróság (Bundesgericht, a továbbiakban: BG) előtt. A svájci bíróság azonban az érvénytelenítés iránti kérelmet elutasította.[6] A sikertelen érvénytelenítési pert követően Claudia Pechstein - új orvosi bizonyítékokra hivatkozva - perújítási kérelmet terjesztett elő a választottbírósági határozattal szemben, amelyet a BG ugyancsak elutasított.[7]
Miután a választottbírósági határozattal szemben a svájci jog alapján fennálló valamennyi jogorvoslati lehetőségét kimerítette, Pechstein - német állampolgárságát és németországi lakóhelyét segítségül hívva - a müncheni Landgericht (a továbbiakban: LG München) előtt indított kártérítési pert. Ennek a pernek a német gyorskorcsolya-szövetség (Deutsche Eisschnelllauf-Gemeinschaft, a továbbiakban: DESG) volt az elsőrendű, az ISU pedig a másodrendű alperese. A sportszövetségek elleni keresetében a sportoló megállapítást és marasztalást is kért: egyfelől a választottbírósági ítéletben
- 1/2 -
meghatározott eltiltás kiszabása jogellenességének megállapítását, másfelől pedig - az állítása szerint jogellenesen kiszabott - doppingvétség miatti eltiltás következtében általa elszenvedett kár megtérítését kérte.[8] Keresetét azonban az LG München teljes egészében elutasította.[9] A keresetet elutasító ítélettel szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben immár már csak a kereset ISU-val szembeni elutasítását kérte megváltoztatni (a DESG-vel szemben tehát a továbbiakban nem kívánt igényt érvényesíteni, ami egyértelmű jele annak, hogy a német sportszövetség perlése eredetileg is csupán az ISU-val szembeni igényérvényesítés - forum shopping útján történő - Németországba "vitelét" célozta). A fellebbezés folytán eljáró Oberlandesgericht München (a továbbiakban: OLG München) részítéletével a megállapítási petitum vonatkozásában a fellebbezést elutasította. A marasztalási kérelem vonatkozásában viszont a másodfokon eljáró bíróság kizárólag a jogalap kérdésében döntött, s miután úgy ítélte meg, hogy a felperes ISU-val szembeni kártérítési követelése alapos, az összegszerűség vonatkozásában az elsőfokú bíróságot új tárgyalás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.[10] Az OLG München részítételével szemben viszont a sportszövetség terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet,[11] amelyet a BGH alaposnak is talált, és az LG München - felperes keresetét elutasító - elsőfokú ítéletét hatályában fenntartotta.[12]
A BGH döntése értelmében tehát a német jog alapján a sportolót nem illette meg jogorvoslat a CAS határozatával szemben. Ami a CAS eljárásával és ennek következtében határozatával szembeni aggályokat illeti, a svájci és a német legfőbb bírói fórumok láthatóan összezártak: a CAS működéséhez (s különösen a doppingellenes szabályok nemzetközileg egységes alkalmazásához) fűződő érdeket olyan kiemelt jelentőségűnek ítélték, amelyre tekintettel a nemzetközi sport-választottbíráskodás néhány strukturális hibája tulajdonképpen "belefér".
A BGH ítéletét - elsősorban alapjogi okokból - számos kritika érte. A formálisan kifejezetten proarbitrációs döntéssel szembeni legfőbb felvetés az volt, hogy nem félt feláldozni a sportolói alapjogokat a doppingellenes küzdelem oltárán. S miután az alapjogi aggályok végső soron alááshatják a nemzetközi sport-választottbíráskodásba vetett bizalmat, a formálisan választottbíráskodás-barát döntés sok vonatkozásban kontraproduktív lehet. Vélhetőleg azonban nem ezek a - választottbíráskodást féltő-óvó - megfontolások vezették Claudia Pechsteint akkor, amikor a BGH döntésével szemben alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. A panasz célja nyilvánvalóan a sportoló számára kedvezőtlen eseti döntéssel szembeni alkotmányjogi alapú revízió kikényszerítése volt.
Az alkotmányjogi panasz előterjesztéséhez megfelelő muníciót szolgáltatott a németországi kártérítési perrel párhuzamosan az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) előtt indított eljárás. Ebben a Svájccal szemben indított eljárásban a tisztességes eljáráshoz fűződő jogának sérelmére hivatkozva kívánt igényt érvényesíteni a sportoló.[13] Az EJEB pedig a Mutu & Pechstein v Switzerland ügyben 2018. október 2-án hozott ítéletében meg is állapította az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló 1950. évi Római Egyezmény[14] (a továbbiakban: EJEE) 6. cikk 1. pontjának[15] sérelmét. A strasbourgi döntés indoka az volt, hogy a CAS eljárása során a sportoló kérelme ellenére nem tartottak nyilvános tárgyalást, s ezt a körülményt a választottbírósági határozat revíziója körében a svájci legfelsőbb bíróság nem értékelte megfelelően.[16] A nyilvános tárgyalás ab initio kizártsága az EJEB álláspontja szerint olyan súlyos, a sportoló tisztességes eljáráshoz fűződő alapjogát sértő körülmény, amely a CAS előtti választottbírósági eljárást - ha tetszik, en bloc - alapjogsértővé teszi. A következetes strasbourgi gyakorlat szerint ugyanis az EJEE 6. cikk 1. pontja szerinti eljárási garanciák nemcsak az állami bíróságok előtti eljárásokban, hanem a választottbírósági eljárásokban is feltétlen érvényesülést kívánnak. A 6. cikk 1. pontjának sérelme tehát választottbírósági eljárással összefüggésben is megállapítható, ami pedig adott esetben a választottbírósági határozat - közrendbe ütközés miatti - kikényszeríthetetlenségét vonhatja maga után.
Ilyen előzmények után a német szövetségi alkotmánybíróság előtt - kicsit leegyszerűsítve - két út állt: az intézményes nemzetközi sportválasztottbíráskodás absztrakt védelme (a német és a svájci legfelsőbb
- 2/3 -
bírósági döntések érvrendszerét elfogadva), vagy az eljárási garanciák által védeni kívánt sportolói alapjogok érvényre juttatása (az EJEB döntésére rímelve). A BVfG végül az utóbbi megoldást választotta és az alkotmányjogipanasz-eljárásban hozott határozatában úgy ítélte meg, hogy a BGH döntése megsértette a sportoló - a német alkotmány (Grundgesetz) 2. § (1) és 20. § (3) bekezdésén alapuló - bírósághoz forduláshoz való alapjogát. Az alkotmánybíróság ugyanis - az EJEB-hez hasonlóan - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a sportoló nyilvános tárgyalás iránti kérelmének CAS általi elutasítása, valamint e körülménynek a BGH általi ignorálása nyilvánvalóan alapjogértő.[17] A közvetlen alapjogi sérelem megállapítása mellett az alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a szerződéses alapjogkorlátozással összefüggésben a BGH által bevezetett ún. érdekmérlegelési teszt nem összeegyeztethető az alkotmányjogi elvekkel és követelményekkel.[18] A CAS-t érintő strukturális - a választottbírók jelölésével összefüggő - aggályokat ugyanakkor az alkotmánybíróság sem osztotta.
Az alkotmánybírósági döntést megelőzően lefolytatott eljárásokban a svájci és német állami bíróságok, valamint az EJEB is részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a CAS eljárása során megfelelően érvényesülnek-e a garanciális jellegű eljárási alapjogok.
A svájci BG az EJEE 6. cikkével kapcsolatban két körülményre hívta fel a figyelmet: egyfelől arra, hogy a választottbírósági eljárásban az EJEE 6. cikkéből levezethető nyilvános meghallgatáshoz való jog - a BG következetes gyakorlata alapján - nem szükségképpen érvényesülő követelmény,[19] másfelől pedig arra, hogy a választottbírósági ítélet esetleges belső ellentmondása nem tekinthető olyan körülménynek, amely önmagában megalapozná az ítélet közrendbe ütközését.[20] Ezen túlmenően a BG azt is kiemelte, hogy a meghallgatáshoz való jog nem jelent egyben a helyes érdemi döntéshez való jogot is.[21]
A német BGH pedig úgy ítélte meg, hogy a CAS hatáskörét kikötő választottbírósági klauzula önmagában semmiképpen nem sértheti sem a bírósághoz fordulás jogát, sem a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot.[22]Az állami bírósághoz fordulás jogáról ugyanis választottbírósági szerződés útján joghatályosan le lehet mondani akkor, ha
- a választottbírósági szerződés jogszerű,
- a választottbírósági eljárás során garantálják az EJEE 6. cikkének érvényesülését, és
- a választottbírósági ítélettel szemben lényeges eljárási szabálysértés esetén rendes bírósági revíziónak van helye.
A BGH álláspontja szerint a fenti követelmények - a CAS hatáskörét kikötő megállapodás, a CAS eljárása, és a CAS határozata vonatkozásában is - megfelelően érvényesülnek. Ennek alátámasztására a BGH különösen azt emelte ki, hogy - a svájci jog alapján - a sportolók minden esetben jogosultak a CAS döntésével szemben a svájci szövetségi legfelsőbb bírósághoz fordulni, ráadásul e jogorvoslati jog - szintén a svájci jog alapján - érvényesen nem is zárható ki. A svájci jog, mint lex arbitri által biztosított garanciák mellett pedig - amint a BGH rámutatott - a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958. évi New Yorki-i Egyezmény[23] közvetítésével a német jog (lex executionis) közrendi normái is többletvédelmet biztosítanak akkor, ha a CAS határozatának végrehajtására Németországban kerülne sor.[24] Mindezek tükrében a BGH arra az álláspontra jutott, hogy a CAS hatáskörét kikötő klauzula önmagában nem sérti a sportoló bírósághoz forduláshoz való jogát és az EJEE 6. cikke szerinti tisztességes eljáráshoz való jogot sem.[25]
A BGH-val szemben az alkotmánybíróság viszont úgy ítélte meg, hogy nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a CAS - jelen eljárásban vizsgált időszakban hatályos - Statútuma akkor sem tette lehetővé a nyilvános tárgyalás tartását, ha az az EJEE 6. cikke alapján egyébként kötelező lenne.[26] Márpedig - amint a BVfG rögzítette - a nyilvánosság és a szóbeli tárgyalás lehetősége nem csupán a jogállamiság fogalmából levezethető individuális eljárási garanciák, hanem egyszersmind a demokráciához kapcsoló általános nyilvánossági elvből ("allgemeine Öffentlichkeitsprinzip der Demokratie") fakadó alapvető követelmények.[27] Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az alkotmánybíróság nem azt tekintette alapjogsértőnek, hogy a Pechstein-ügyben a CAS in concreto nem tartott nyilvános tárgyalást, hanem azt, hogy annak lehetőségét a CAS-eljárás idején hatályos Statútuma in abstracto kizárta.
A németországi kártérítési perben a CAS eljárását érintő kérdések mellett - a CAS hatáskörét kikötő választottbírósági klauzula érvényességének vizsgálatával összefüggésben - a professzionális sportolót megillető vállalkozás szabadsága és a sportszövetségeket megillető egyesülési szabadság közötti (versenyjogi álruhába bújtatott) alapjogi kollízió problémája is felmerült.
Ezzel kapcsolatban az LG München arra mutatott rá,
- 3/4 -
hogy az ISU a gyorskorcsolya-világbajnokság szervezése és megrendezése tekintetében monopolhelyzetben van, s így a sportolóval szemben álló sportszövetség gazdasági erőfölényével visszaélve szorította rá a sportolót a választottbírósági szerződés megkötésére.[28] Ezzel szemben az OLG München azt hangsúlyozta, hogy a választottbírósági klauzula elfogadásának nemzetközi sportági szakszövetség általi megkövetelése nem automatikusan minősül gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek, a jogsértés csak arra tekintettel állapítható meg, hogy a CAS függetlensége és pártatlansága - a választottbírók jelölése körében érzékelhető strukturális egyenlőtlenségek miatt (részletesen lásd alább a 2.3. pontban) - megkérdőjelezhető.[29]
Versenyjogi vizsgálódásai kiindulópontjaként a BGH is rögzítette, hogy a gyorskorcsolya-világbajnokság szervezése kereskedelmi tevékenységnek minősül, s az ISU e tevékenység piacán valóban monopolhelyzetben van. Ebből pedig az következik, hogy a sportoló vélhetőleg nem tudott volna részt venni a versenyen, ha visszautasította volna a választottbírósági kikötést tartalmazó nyomtatvány aláírását.[30] A kérdés tehát az, hogy erőfölénnyel való visszaélésnek minősül-e, ha az ISU a gyorskorcsolya-világbajnokságon való indulás megengedését a CAS hatáskörének előzetes elfogadásához köti, s ezzel egyszersmind korlátozza a professzionális sportolót vállalkozási tevékenysége szabad gyakorlásában?[31]
A BGH - az alsóbb fokú bíróságokkal szemben - azonban akként foglalt állást, hogy a kérdéssel összefüggésben nem elegendő csupán az egyik fél (a sportoló) érdekeit figyelembe venni. Kétségtelen persze, hogy a választottbírósági szerződés érinti a sportoló alapjogait (bírósághoz fordulás, vállalkozás szabadsága), de önmagában ebből nem következik, hogy sérti is azokat. S még inkább: az sem magától értetődő, hogy a sportolói érdekek okvetlenül erősebb jogi védelemre érdemesek, mint a sportszövetség érdekei. A BGH szerint tehát nemcsak a sportoló, de a sportszövetség érdekeit is figyelembe kell venni az alapkérdés elbírálása során, vagyis a felek érdekeinek kölcsönös figyelembevételével alkalmazott ún. érdekegyensúlyi teszt elvégzésére van szükség.[32] Aligha kétséges, hogy a sportolónak kiemelt érdeke fűződik ahhoz, hogy ügyében független és pártatlan fórum tisztességes eljárásban döntsön. Ám hasonlóképpen elemi érdeke a sportszövetségeknek is, hogy érdekeiket megfelelő védelemben részesítsék jogvitáik elbírálása során, s így a CAS (mint - többek között - a doppingellenes szabályokat nemzetközi szinten egységesen alkalmazó fórum) kikötése a sportszövetség egyesülési szabadságának eljárási garanciájaként is értelmezhető. Márpedig a sportszövetség tekintetében az egyesülés szabadsága csakúgy alapjogi védelemre érdemes, mint a professzionális sportoló tekintetében a vállalkozás szabadsága. A sportszövetségek ugyanis a szervezett sportolás követelményeinek megteremtésével általánosságban előmozdítják a sportot és a sportolást (és ezeken keresztül hozzájárulnak az egészség megóvásához). E célok eléréséhez pedig alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy a sportolókra egységes és mindenhol érvényesülő szabályok vonatkozzanak. Részben ez az oka annak is, hogy a - Németország által is ratifikált - 2005. évi Doppingellenes Egyezmény (International Convention against Doping in Sport) 2. cikke értelmében az Egyezményt főszabály szerint a nemzetközi szinten egységes - soft law-nak minősülő - Anti-Dopping Kódexben (World Anti-Doping Code, rövidítve: WADC) foglaltakra tekintettel kell értelmezni. Az Egyezmény 3. cikke szerint a részes államok vállalják, hogy a WADC-ban foglalt elvekkel összhangban meghozzák a megfelelő intézkedéseket, a WADC pedig bizonyos esetekben kifejezetten előírja a CAS kizárólagos hatáskörét.[33] Ráadásul a WADC 20.1.2. pontja értelmében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az egyes sportszövetségek elismerését a WADC (közvetetten tehát a CAS hatáskörének) elfogadásától köteles függővé tenni.[34] Mindezek fényében a BGH arra mutatott rá, hogy az ISU gyakorlatilag köteles ragaszkodni a választottbírósági kikötéshez akkor, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert nemzetközi spotszövetségként kíván működni.[35] Ez utóbbi körülményt is értékelve - az érdekegyensúlyi teszt alapján - a BGH úgy ítélte meg, hogy az ISU nem élt vissza piaci erőfölényével akkor, amikor a világbajnokságra történő regisztráció elfogadását a CAS hatáskörét kikötő választottbírósági klauzula aláírásától tette függővé.[36]
Az alkotmánybíróság azonban nem értett egyet a szerződéses alapjogkorlátozással összefüggésben a BGH által bevezetett érdekmérlegelési teszttel, a BVfG álláspontja szerint ugyanis az nem összeegyeztethető az alkotmányjogi elvekkel és követelményekkel.[37] Az alkotmánybíróság szerint a legfelsőbb bíróság döntésében alkalmazott érdekmérlegelési teszt nem alapjogkonform egyfelől azért, mert csupán arra ad választ, hogy miért kell figyelembe venni a sportszövetség egyesülési szabadságának védelméhez fűződő érdekét, de arra nem, hogy az miért előzi meg a sportoló vállalkozási szabadságához fűződő érdekét. Másfelől pedig a BGH - miután az érdekmérlegelési teszt eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy a sportszö-
- 4/5 -
vetség gazdasági erőfölénnyel való visszaélése nem állapítható meg - a visszaélés hiányából automatikusan következtetett arra, hogy a sportoló vállalkozási szabadságának korlátozása nem alapjogsértő. Márpedig a versenyjogi jogsértés hiánya önmagában nem zárja ki az alapjogsértést.
Az érdekmérlegelési teszt vizsgálata körében láttuk, hogy a müncheni fellebbviteli bíróság - sokak szerint vitatható módon - strukturális okokból a CAS függetlenségét és pártatlanságát is megkérdőjelezte. Ez jobbára arra vezethető vissza, hogy a CAS eljárásának jogellenessége melletti egyik legfőbb érv éppen az volt Claudia Pechstein részéről, hogy a CAS előtti eljárásban a felek választottbíró-jelölési lehetősége lényeges strukturális egyenlőtlenséget mutat. A nemzetközi sportági szakszövetségek döntésével szemben a CAS-hoz fellebbező felek ugyanis kizárólag egy, a Nemzetközi Sportválasztottbíróság Tanácsa (International Council of Arbitration for Sport, a továbbiakban: ICAS) által összeállított zárt listáról választhatnak bírót. A választottbírói listát összeállító ICAS-nak 20 tagja volt, amelyből mindösszesen 12 tagot (négyet-négyet) a nemzetközi sportági szakszövetségek, a nemzeti olimpiai bizottságok, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nevezett ki, ezt követően pedig ez a 12 tag választott - a sportolók érdekvédelmének a figyelembevételével - további 4 tagot. Végül az így megválasztott 16 tag további négy - az eddigiektől teljesen független - tagot választott. Az ICAS a választottbírói lista összeállítása során köteles biztosítani, hogy a bírák egyötöd-egyötöd részben a nemzetközi sportszövetségek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a nemzeti olimpiai bizottságok által delegált, továbbá a sportolói érdekvédelem figyelembevételével az előbbiektől teljesen független személyekből álljon.[38] Látható tehát, hogy mind az ICAS-ban, mind az ICAS által összeállított választottbírói listán felülreprezentáltak a sportszövetségek, illetőleg az általuk delegált bírák. Érdekes és tanulságos, hogy ezt az egyértelmű strukturális egyenlőtlenséget az egyes bírói fórumok lényegesen eltérően ítélték meg.
A választottbíróság függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatos kifogással összefüggésben a svájci BG arra hívta fel a figyelmet, hogy azt a felperesnek már a választottbírósági eljárás során elő kellett volna terjeszteni, s a jóhiszeműség és tisztesség elvével ellentétes a felperes magatartása akkor, mikor e kifogását csupán az érvénytelenítési perben adja elő - ráadásul egy olyan választottbírósági eljárást követően, amelyet felperesként egyébként a sportoló maga kezdeményezett.[39] Erre tekintettel a BG a választottbíróság függetlenségével, illetőleg pártatlanságával kapcsolatos felperesi kifogásokat figyelmen kívül hagyta. Ettől (részben) függetlenül utalt ugyanakkor arra, hogy az eljárás során nem merült fel olyan adat, amely alapján a CAS függetlensége és pártatlansága egyértelműen kétségbe vonható lenne.[40]
A svájci legfőbb bírói fórummal ellentétben az LG München viszont úgy ítélte meg, hogy a CAS nem felel meg a függetlenség és pártatlanság követelményének, mert az eljáró választottbírókat egy olyan zárt választottbírói listáról jelölhetik a felek, amely lista összetételére a sportolóknak nincs érdemi befolyásuk. Ebből pedig az LG München arra következtetett, hogy a CAS eljárása során az EJEE 6. cikkében foglaltak nem garantálhatók.[41]
A BGH - a svájci BG-vel szemben - érdemben vizsgálta a CAS függetlenségét és pártatlanságát, és - a müncheni bírósággal szemben - úgy ítélte meg, hogy e követelményeknek a CAS meg is felel. A BGH álláspontja szerint ugyanis a zárt lista (és annak összetétele) önmagában nem tekinthető objektív bizonyítéknak arra nézve, hogy a sportszövetségek olyan - a sportolói érdekeket sértő - túlsúlyban lennének, amely a CAS döntéshozatalát érdemben befolyásolná.[42] A sportszövetségeket és a sportolókat ugyanis nem lehet automatikusan és generálisan ellentétes érdekűnek tekinteni. Egyfelől azért, mert a doppingmentes sport megteremtése közös érdekük, s ennek egyik legfontosabb biztosítéka éppen egy olyan egységes sportjogi vitarendező fórum működése, amely a doppingellenes szabályokat nemzetközi szinten egységesen értelmezi és alkalmazza. Másfelől pedig azért, mert adott esetben egy sportszövetség is érdekelt lehet saját sportolója felmentésében, egy sportoló pedig akár ellenérdekelt is lehet egy másik sportolóval szemben (például akkor, ha versenytársa doppingvétségének megállapítása és szankcionálása esetén jobb helyezésre számíthat).[43] Mindezek alapján a BGH álláspontja szerint a választottbírói lista összeállítására irányuló eljárás nem mutat érdemi strukturális egyenlőtlenségeket,[44] s így a CAS - ellentétben az egyesületi ún. Verbandsgerichtekkel - a sportszövetségektől függetlenül biztosítja a sportszövetségeket is érintő nemzetközi sportjogi viták egységes elvek és szabályok mentén történő elbírálását.[45]
A CAS független és pártatlan fórumként való elismerése mellett állt ki az EJEB is. A strasbourgi bíróság álláspontját arra alapozta, hogy a CAS döntéséhez jogi kötelező erő fűződik, és azzal szemben jogorvoslatra van lehetőség (a svájci BG-hez). S kétségtelen, hogy a sportoló választottbíró-jelölési joga valóban korlátozott volt a kötött választottbírói lista miatt, az EJEB azonban megjegyezte, hogy a választás időpontjában a lista több mint háromszáz nevet tartalmazott és Clau-
- 5/6 -
dia Pechstein egyébként sem szolgált semmilyen olyan adattal, amely alapján a CAS függetlensége és pártatlansága megkérdőjelezhető volna.
A CAS függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatos strukturális aggályokat tehát a BG figyelmen kívül hagyta, a BGH és az EJEB pedig alaptalannak találta. A strasbourgi előzményekre tekintettel nem meglepő, hogy ebben a körben a német szövetségi alkotmánybíróság sem volt szigorú, s maga sem látta megalapozottnak a strukturális egyenlőtlenségből fakadó alapjogi aggályokat.
Mindenesetre beszédes, hogy 2012 óta (tehát a Pechstein-ügy kirobbanását követően) fontos intézményi reformok bevezetését határozta el a CAS - többek között a választottbírói lista összeállítására irányuló eljárási szabályok körében. S jóllehet, a CAS hangsúlyozza, hogy e reformtörekvések teljes mértékben függetlenek bármiféle külső nyomástól,[46] látva a strukturális változások szükségessége felismerésének időpontját és az alapul fekvő érveket, a háttérben nem nehéz kivenni a Pechstein-ügy körvonalait.
Szembeötlő, hogy a CAS intézményi struktúrájával és eljárásával szemben felvetett alapjogi aggályokat mennyire eltérően ítélték meg a svájci, illetve német állami bíróságok, valamint az EJEB. Úgy tűnik, hogy az eltérő megközelítések jobbára az eltérő - jogpolitikai, vagy még inkább: funkcionális - megfontolásokra vezethetők vissza. Azok a fórumok, amelyek a sportjog (s különösen a doppingellenes normák) globálisan egységes alkalmazásának szükségességét tekintették elsődlegesnek, hajlamosak voltak relativizálni az alapjogi jogsértés súlyát és jelentőségét. Az ezzel kapcsolatos igyekezet talán leginkább a BGH ítéletén hagyott nyomot, amely alapján az a benyomása támadhat az olvasónak, hogy a bíróság fontosabbnak tartotta az egységes nemzetközi sport-választottbíráskodás fenntartásához fűződő érdek védelmét, semhogy azt egy egyedi választottbírósági szerződés érvénytelenségének kimondásával veszélyeztesse. Mindez persze - látszólag - a választottbíráskodás intézményes erejéről és széles körű elismertségéről árulkodik, de könnyen visszaüthet: ha ugyanis hátat fordítunk a felek akaratszabadságának és a sportolói alapjogoknak, akkor a választottbíráskodás területéről könnyen átcsúszhatunk a különbíróságok (Sondergericht) világába. Más szóval: ha a választottbíróság hatásköre nem a felek szabad akaratelhatározásából kötött választottbírósági szerződésén alapul, és az eljárása során nem érvényesülnek megfelelően az alkotmányos garanciák, akkor végső soron még az is megkérdőjelezhető, hogy az eljáró fórum valóban ("igazi") választottbíróságnak tekinthető-e (s nem csupán egyfajta sajátos Verbandsgericht). A kérdéskör a sport-választottbíráskodás körében különösen kényes, hiszen a vitarendezés e területén egyébként is érzékelhető a privátautonómiáról való részleges leválás: a CAS hatáskörét ugyanis - csakúgy, mint a MOB keretében működő Sport Állandó Választottbíróságét - esetenként kifejezetten jogszabályi rendelkezés hozza létre.[47] Tisztán dogmatikai szempontból pedig erősen kétséges, hogy valóban "igazi" választottbíróságnak tekinthető-e az a fórum, amelynek hatáskörét a felek erre irányuló megállapodása hiányában (sőt akár annak ellenére is) jogszabály hozza létre.[48]
Mindez persze nem változtat azon, hogy szükség van nemzetközi sport-választottbíráskodásra. Aligha vitatható ugyanis, hogy a nemzetközi szinten egységes doppingellenes küzdelem (és általában a globális sportjog kialakítása) olyan közös - sportolók és sportszervezetek számára egyaránt fontos - érdek, amelynek védelme megköveteli az önálló Nemzetközi Sportdöntőbíróság létét. Éppen ezért lenne különösen fontos, hogy az intézmény szervezete és működése még véletlenül se adjon alapot - sem strukturális, sem processzuális okokból - alapjogi aggályoknak. ■
JEGYZETEK
[1] Az ügy részletes ismertetését ld. a Szemle rovaton belül a Szemelvények a Nemzetközi Sportdöntőbíróság joggyakorlatából: A sportolói biológiai útlevél mint közvetett bizonyítási módszer érvényesíthetősége cím alatt.
[2] BVerfG, Beschluss der 2. Kammer des Ersten Senats vom 3. Juni 2022 - 1 BvR 2103/16 - Rn (1-54)
[3] A sportvilág és a választottbírósági közvélemény kedélyeit immár csaknem másfél évtizede borzoló Pechstein-ügy korábbi fázisai alapján levonható tanulságokat megelőzőleg a következő két írásban igyekeztünk összefoglalni: Nemzetközi sport-választottbíráskodás. In: Raffai Katalin - Szabó Sarolta (szerk.): Honeste benefacere pro scientia. Ünnepi kötet Burián László 65. születésnapja alkalmából. Pázmány Press, Budapest, 2019, 239-250., valamint Tisztességtelen szerződésekkel a tisztességes sportért? Bizonytalankodások a nevezési formanyomtatványba foglalt választottbírósági kikötés körül. In: Európai Jog, 2021/5, 1-8. A jelen tanulmány ezek átdolgozott és a német szövetségi alkotmánybíróság döntésére tekintettel kiegészített újabb változata.
[4] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15
[5] CAS 2009/A/1912-1913, Pechstein, DESG v. ISU
[6] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009
[7] Bundesgericht, Urteil vom 28. September 2010, 4A_144/2010
[8] A DESG jogellenes károkozó magatartását a felperes abban jelölte meg, hogy az eltiltásra tekintettel a nemzeti szövetség felfüggesztette a felperesnek a 2010. évi téli olimpiára készülő válogatottbeli kerettagságát. Lásd: Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 3.
[9] LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12.
[10] OLG München, Teil-Urteil vom 15. Januar 2015, Az. U 1110/14 Kart.
[11] Martens, Dirk-Rainer - Engelhard, Alexander: Is the Pechstein Saga Coming to an End? German Federal Court of Justice Ruling on Claudia Pechstein v International Skating Union, June 2016. Business Law International, vol. 18., no. 1. (2017), 80.
[12] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15
[13] No 67474/10, Claudia Pechstein v Switzerland
[14] Magyarországon kihirdette az 1993. évi XXXI. törvény.
[15] Az EJEE 6. cikk 1. pontja értelmében mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei, vagy az eljárásban részt vevő felek magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné.
[16] Mutu & Pechstein v Switzerland (2 October 2018, nos 40575/10 et 67474/10).
[17] BVerfG, Beschluss der 2. Kammer des Ersten Senats vom 3. Juni 2022 - 1 BvR 2103/16 - Rn 32.
[18] BVerfG, Beschluss der 2. Kammer des Ersten Senats vom 3. Juni 2022 - 1 BvR 2103/16 - Rn 34.
[19] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 4.1.
[20] A BG megítélése szerinti ugyanis az inkonzisztens ítélet - elsősorban "minőségbiztosítási" okokból történő - érdemi felülvizsgálhatósága túl széles állami beavatkozási lehetőséget jelentene az alapvetően a privát autonómián nyugvó választottbíráskodásba. Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 6.2.2.
[21] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 6.3.
[22] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 48.
[23] Magyarországon kihirdette: 1962. évi 25. törvényerejű rendelet
[24] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 62.
[25] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 48.
[26] BVerfG, Beschluss der 2. Kammer des Ersten Senats vom 3. Juni 2022 - 1 BvR 2103/16 - Rn 42 és 49.
[27] BVerfG, Beschluss der 2. Kammer des Ersten Senats vom 3. Juni 2022 - 1 BvR 2103/16 - Rn 44.
[28] LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12.
[29] OLG München, Teil-Urteil vom 15. Januar 2015, Az. U 1110/14 Kart, 93-95. Erre az érvelésre tekintettel az OLG München ítéletét sokan a nemzetközi sport-választottbíráskodás intézménye elleni nyílt támadásnak tekintették. Ld.: Rombach, Annett: The "Pechstein-judgement" of the OLG München: What does it mean for international sports and commercial arbitration? SchiedsVZ (Die Zeitschrift für Schiedsverfahren), 2015, Heft 3, 105-111.
[30] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 56.
[31] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 58.
[32] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 51.
[33] WADC 13.2.1.: "Appeals involving International-Level Athletes or International Events in cases arising from participation in an International Event or in cases involving International-Level Athletes, the decision may be appealed exclusively to CAS."
[34] WADC 20.1.3.: "To require as a condition of recognition by the International Olympic Committee, that International Federations within the Olympic Movement are in compliance with the Code."
[35] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 60.
[36] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 61.
[37] BVerfG, Beschluss der 2. Kammer des Ersten Senats vom 3. Juni 2022 - 1 BvR 2103/16 - Rn 34.
[38] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 27.
[39] A kifogásról és a kifogási jogról való lemondás megengedhetőségéről lásd: Várady Tibor: Megengedett és meg nem engedett lemondás a kifogás jogáról a nemzetközi választottbíráskodásban. Európai Jog, 2016. évi 5. szám, 35-40.
[40] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 3.1.2-3.1.3.
[41] LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12, 118-120.
[42] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 28.
[43] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 32.
[44] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 26.
[45] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 24-25.
[46] Mavromati, Despina: The Legality of the Arbitration Agreement in favour of CAS under German Civil and Competition Law. The Pechstein Ruling of the German Federal Tribunal (BGH) of 7 June 2016. CAS Bulletin, 2016/1, 40.
[47] Lásd például a sportról szóló 2004. évi I. tv. 14. § (2a) bekezdését.
[48] A Sport Állandó Választottbíróságról részletesen lásd: Szekeres Diána: A Sport Állandó Választottbíróság új eljárási szabályzatáról. Gazdaság és Jog, 2019. évi 9. szám, 15-21.; A sport-választottbíráskodásról, mint sajátos egyesületi választottbíráskodásról pedig lásd: Csehi Zoltán: Egyesületi jogviták és választottbíráskodás. In Gellén Klára - Görög Márta (szerk.): Lege et Fide. Ünnepi tanulmányok Szabó Imre 65. születésnapjára. Iurisperitus Kiadó, Szeged, 2016, 91-103.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar).
Visszaugrás
