A lemondás, a lemondás figyelembevételének ésszerűsége - csakúgy, mint a lemondás különböző módozataihoz kötődő nyílt kérdések - természetesen nem a választottbíráskodás világára korlátozódnak. Egy példával kezdeném, mely családi iratok közül bukkant elő. Két ügyvéd párbajáról van szó, 1896-ban. A vita a nagybecskereki iktatóban indult egy perirat kapcsán. Eleinte csak érvek szembesültek azzal kapcsolatban, hogy Sch. Mór vagy E. Miksa a rágalmazó, majd az eszkalálódás nyomán Miksa egy pofont is kapott, és ezután lovagias elégtételt kért. Sch. Mór azonban vitatta E. Miksa párbajképességét. Ennek eldöntése a becsületbíróságra maradt, melynek tagjai voltak Alföldy Ede és Stassik Ferenc ismert jogászok is. Alföldy Ede törvényszéki bíró volt, több könyvet adott ki Nagybecskereken és Budapesten (például a "magánjogi vétség"-ről 1905-ben), több mint 50 munkája jelent meg a Jogtudományi Közlönyben. Stassik Ferenc ismert ügyvéd volt, ő is írt jogi könyveket, (például a magyar kisajátítási jogról, melyet 1905-ben adott ki Nagybecskereken.) Stassik egyébként 1875-ben lefordította franciáról Rousseau "Társadalmi Szerződés"-ét.
Sch. Mór két érvet hozott fel, melyek szerinte megdöntik E. Miksa párbajképességét. Az egyik érv szerint E. Miksa már akkor is használta a jogtudori címét, amikor erre képesítése még nem volt. A másik állítás a következőképpen fogalmazódott meg:
"Midőn még Stern Lázár ügyvédnek irodavezetője volt, főnökétől 50 forintot kapott, olyan megbízással, hogy egyik ügyfél pénzbüntetését megfizesse, de ő a pénzt saját czéljaira fordította, s csak akkor térítette meg, midőn 3 hét múlva kiderült, hogy a megbízást nem teljesítette."
Ezekkel az állításokkal szembesült a becsületbíróság, döntést is hozott, de anélkül, hogy érdemben vizsgálta volna a kifogásokat. A becsületbírák szerint:
"A becsületbíróság Sch[...] Mór által E[...] Miksa párbajképessége ellen emelt kifogások érdemleges tárgyalásába nem bocsátkozhatik. Becsületbírósági döntés tárgyát csak oly kifogás képezheti, melyet a kifogásoló minden alkalommal fenntartott, s nem csak akkor gyakorolt, a midőn lovagias elégtételadásról van szó."
A becsületbíróság elmagyarázta, hogy az eljárás folyamán kiderült, "hogy a felek az affaire-ig bizalmas barátságban éltek" és tegezték egymást. Ha tehát Sch. Mór lovagiatlannak tartotta volna, hogy hogyan kezelte E. Miksa a jogtudori címet és az 50 forintot, akkor ezt korábban is szóvá kellett volna tennie, nem csak akkor, amikor párbajra hívták ki. Más szóval, a párbajképességet vitatni csak lovagias következetességgel lehet, egyébként lemondás esete forog fenn. A becsületbíróság döntése 1896. március 12-én született.
Mások is követték a nagybecskereki becsületbírák bölcsességét. Hersch Lauterpacht jól ismert mondatai szerint: «The absence of protest may [...] in itself become a source of legal right inasmuch as it is related to - or [forms] a constituent element of - estoppel or prescription. Like these two generally recognized legal principles, the far-reaching effect of the failure to protest is not a mere artificiality of the law. It is an essential requirement of stability - a requirement even more important in the international than in other spheres; it is a precept of fair dealing..."[1]
Tehát, más szavakkal, a hallgatólagos lemondás figyelembevétele, csakúgy mint az elévülés, estoppel - vagy esetleg a venire contra factum proprium elve - nem a jogi mesterkéltség példája, hanem az egyensúly és tisztességes eljárás egyik alapköve.
A lemondás figyelembevétele azon szabályok közé tartozik, melyeket általánosan elfogadott elvként minősíthetünk a nemzetközi választottbíráskodás területén.[2] Ezt az elvet megerősítették az 1976-os UNCITRAL Mintaszabályok (Model Rules) és az 1985-ös UNCITRAL Mintatörvény (Model Law) is. A Model Law 2006-os módosításai nem érintették a lemondásra vonatkozó szabályt. A 4. cikkely szerint:
- 35/36 -
"Lemondás a kifogás jogáról
Azt a felet, akinek tudomása van arról, hogy e törvény bármely, a felek eltérő megállapodását megengedő rendelkezésének vagy a választottbírósági szerződés bármely előírásának nem tettek eleget, és az eljárásban továbbra is részt vesz, anélkül, hogy ezen mulasztás miatti kifogását haladéktalanul, vagy ha arra határidőt szabtak e határidőn belül bejelentené, úgy kell tekinteni, mint aki a kifogás jogáról lemondott." Ezt a megfogalmazást tartalmazza a magyar VB törvény 6. cikkelye is.
A Mintaszabályok (Model Rules) legújabb, 2010-es változatának 32. cikkelye szerint:
"Ha valamely fél nem emel haladéktalanul kifogást a jelen Szabályzat vagy a választottbíráskodási megállapodás megsértése miatt, akkor e mulasztás úgy tekintendő, mintha a fél a kifogásolás jogáról lemondott volna, kivéve, ha a fél bizonyítani tudja, hogy az adott körülmények között a kifogásolás elmulasztása indokolt volt."
Lényegében ugyanezt a megfogalmazást tartalmazza az MKIK mellett szervezett Választottbíróság 2011-es Eljárási Szabályzata is. A 16. § szerint:
"Lemondás a szabályzat megsértése miatti panaszjogról
Azt a felet, aki tudja, hogy a jelen Szabályzat vagy a választottbírósági szerződés, vagy a választottbíráskodásról szóló törvény valamely rendelkezését nem tartották be és az eljárásban továbbra is részt vesz anélkül, hogy ezen rendelkezéstől való eltérés miatti tiltakozását haladéktalanul bejelentené, vagy ha arra határidőt szabtak, e határidőn belül bejelentené, úgy kell tekinteni, mint aki a tiltakozási jogáról lemondott."
Ilyen vagy hasonló megfogalmazások ma általánosan elfogadott hozzáállásként jellemezhetők törvényekben[3] és választottbíróságok szabályzataiban is.[4]
A széles elfogadottság azt is jelzi, hogy megfelelő és kiegyensúlyozott megfogalmazásokról van szó. Maradnak azonban nyitott, és a gyakorlatban vitatott kérdések is.
Egy ilyen kérdés a határvonal megvonása a megengedett lemondás (permissible waiver) és a meg nem engedett lemondás (non permissible waiver) között. Vannak olyan törvényes rendelkezések, melyektől a felek nem térhetnek el, és ha ez így van szerződéses kikötések esetében, akkor feltehetően így van ráutaló magatartás esetében is. Tehát vannak olyan szabályok, melyek alkalmazásáról a felek nem mondhatnak le. Kérdés, hogy melyek ezek a szabályok, és hol vannak a megengedett lemondás határai.
Az UNCITRAL Mintatörvény 4. cikkelye szerint, a kifogás elmulasztása egy rendelkezés be nem tartása esetén, akkor minősül lemondásnak, ha a törvénynek "a felek eltérő megállapodását megengedő rendelkezése" az a szabály, melynek nem tettek eleget. Eszerint, ha olyan törvényi rendelkezésről van szó, melytől a felek nem térhetnek el, a lemondás nem megengedett. Az UNCITRAL Mintaszabályzat 32. cikkelye nem azonosít meg nem engedett lemondást, de nem is említ törvényt, hanem csak az (UNCITRAL) Szabályzatot és választottbírósági megállapodást. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a meg nem engedett lemondás esetei törvényszabálytól való eltérésre korlátozódnak. Ez az álláspont és nagyjából ezek a megfogalmazások találhatók a legtöbb ma érvényes választottbírósági törvényben és szabályzatban is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
