"A szabadság nem több, mint egy ismert dal refrénje"
Szergej Dovlatov
Az olimpiai bajnok német gyorskorcsolyázó, Claudia Pechstein doppingvétsége és az abból kinőtt ügycsokor immár több mint egy évtizede tartja lázban a sportvilágot és a nemzetközi választottbírósági közvéleményt. A számtalan fórumot megjárt perfolyam során egymásnak homlokegyenest ellentmondó döntések születettek. Ezt persze a jogi írók nem feltétlenül bánják (hiszen ki-ki találhat köztük a saját meggyőződését alátámasztó gondolatokat), a jogkeresőket, s különösen a jogi szempontból sokszor kiszolgáltatott sportolókat azonban elbizonytalaníthatja. Az egyes ítéleteket látva úgy tűnik, hogy helyenként még a nemzetközi sport-választottbíráskodás természetét és jogi megítélését illetően is sok a kétely.
A rendkívüli fordulatokat tartogató történet 2009-ben a norvégiai Hamarban megrendezett világbajnokságon vette kezdetét, amikor is a bajnoknőt a nemzetközi gyorskorcsolya-szövetség (International Skating Union, a továbbiakban: ISU) fegyelmi bizottsága vérdopping használata miatt kétéves eltiltással sújtotta. A fegyelmi döntéssel szemben a sportoló a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sport-választottbírósághoz (Court of Arbitration for Sports, a továbbiakban: CAS) fordult jogorvoslatért, majd pedig - miután a CAS a keresetét elutasította[1] - az eltiltott sportoló a számára kedvezőtlen választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt pert indított a svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróságon (Bundesgericht, a továbbiakban: BG). A BG azonban az érvénytelenítés iránti kérelmet elutasította.[2] A sikertelen érvénytelenítési pert követően Claudia Pechstein - új orvosi bizonyítékokra hivatkozva - perújítási kérelmet terjesztett elő a választottbírósági határozattal szemben, amelyet a BG ugyancsak elutasított.[3]
Miután a választottbírósági határozattal szemben a svájci jog, mint lex arbitri alapján fennálló valamennyi jogorvoslati lehetőségét kimerítette, a német állampolgárságú és németországi lakóhellyel rendelkező sportoló Németországban, a Landgericht München (a továbbiakban: LG München) előtt indított kártérítési pert - immár a német gyorskorcsolya-szövetség (Deutsche Eisschnelllauf-Gemeinschaft, a továbbiakban: DESG) mint elsőrendű, valamint az ISU, mint másodrendű alperes ellen. Keresetében megállapítást és marasztalást is kért: egyfelől a választottbírósági ítéletben meghatározott eltiltás kiszabása jogellenességének megállapítását, másfelől pedig - az állítása szerint jogellenesen kiszabott - doppingvétség miatti eltiltás következtében általa elszenvedett kár megtérítését kérte.[4] Keresetét azonban az első fokon eljáró LG München teljes egészében elutasította.[5] A keresetet elutasító ítélettel szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben viszont már csak a kereset másodrendű alperessel (tehát az ISU-val) szembeni elutasítását kérte megváltoztatni (a német gyorskorcsolya-szövetséggel szemben a továbbiakban tehát nem kívánt igényt érvényesíteni). A fellebbezés folytán eljáró Oberlandesgericht München (a továbbiakban: OLG München) részítéletével a megállapítási petitum vonatkozásában a fellebbezést elutasította. A marasztalási kérelem vonatkozásában viszont a másodfokon eljáró bíróság kizárólag a jogalap kérdésében döntött, s miután úgy ítélte meg, hogy a felperes ISU-val szembeni kártérítési követelése alapos, az összegszerűség vonatkozásában az elsőfokú bíróságot új tárgyalás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.[6]
Az OLG München részítételével szemben az ISU felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a német Szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz (Bundesgerichtshof, a továbbiakban: BGH).[7] A BGH pedig a felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta, és az LG München - felperes keresetét elutasító - elsőfokú ítéletét hatályában fenntartotta.[8]
A németországi kártérítési perrel párhuzamosan Claudia Pechstein az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) előtt is eljárást indított - itt Svájc-
- 1/2 -
cal szemben, lényegében a tisztességes eljáráshoz fűződő jogának sérelmére hivatkozva kívánt igényt érvényesíteni.[9] Az EJEB a Mutu & Pechstein v Switzerland ügyben 2018. október 2-án hozott ítéletében az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló 1950. évi Római Egyezmény[10] (a továbbiakban: EJEE) 6. cikk 1. pontjának sérelmét állapította meg (arra tekintettel, hogy a svájci székhelyű CAS eljárása során a sportoló kérelme ellenére nem tartottak nyilvános tárgyalást, s ezt a körülményt a választottbírósági határozat revíziója körében a svájci BG nem értékelte megfelelően) és 8000 euró összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a svájci államot Claudia Pechsteinnel szemben.[11]
A svájci és német állami bíróságok, valamint a strasbourgi nemzetközi bíróság előtti eljárások során számos, a választottbíráskodás elméletét és gyakorlatát érintő probléma terítékre került. Mindezek között is különös hangsúlyt kapott azonban egy, a nemzetközi sport-választottbíráskodás jövő szempontjából kiemelt jelentőségű kérdéskör: vajon tényleg (valódi) választottbíróságnak tekinthető a CAS? A kérdés megválaszolása során a különböző fórumok elsősorban a CAS szervezetének és eljárásának alapjogi, illetőleg hatáskörének szerződési jogi fogalmi kereteit igyekeztek tisztázni.
A választottbírósági szerződés célja, hogy a felek valamely jogvitájuk eldöntését választottbíróság elé utalják. Ebből következik, hogy a választottbírósági szerződés szükségszerű fogalmi eleme, hogy a felek által kikötött jogvitarendező fórum választottbíróságnak minősüljön. S minthogy választottbírósági szerződésről csak akkor beszélhetünk tehát, ha a kikötött fórum valóban választottbíróság, aligha szorul bővebb magyarázatra, hogy a fórumválasztó kikötés (s majd később, a fórum által hozott határozat) jogi kötelező erejének megítélését is meghatározza a kikötött fórum választottbíróságkénti elismerése. Ebben a gondolatkörben mozogva vizsgálták a különböző fórumok azt, hogy a CAS valóban választottbíróságnak tekinthető-e. Ahhoz ugyanis, hogy a felek által kikötött fórum "valódi" választottbíróságnak minősüljön (s így határozatához ennek megfelelő jogi kötőerő kapcsolódjék), elengedhetetlen bizonyos, a felek alapjogainak érvényesülését biztosító szervezeti és eljárási garanciák kiépítése és fenntartása.[12]
A választottbírósági eljárásban részes felek alapvető igénye, hogy vitájukat megfelelő szaktudással rendelkező és feddhetetlen választottbírókra bízhassák, s hogy a választottbírók megválasztásában őket a kellő szabadság megillesse. Ezért az egyoldalú választottbíró-jelölési jog rendkívül ártalmas és alapvetően ellentétes a választottbíráskodás konszenzuális jellegével.[13] Márpedig a CAS eljárásának jogellenessége melletti egyik legfőbb érv éppen az volt Claudia Pechstein részéről, hogy a CAS előtti eljárásban a felek választottbíró-jelölési lehetősége lényeges strukturális egyenlőtlenséget mutat. A nemzetközi sportági szakszövetségek döntésével szemben a CAS-hoz fellebbező felek ugyanis kizárólag egy, a Nemzetközi Sport-választottbíróság Tanácsa (International Council of Arbitration for Sport, a továbbiakban: ICAS) által összeállított zárt listáról választhatnak bírót. A választottbírói listát összeállító ICAS-nak 20 tagja van, amelyből mindösszesen 12 tagot (négyet-négyet) a nemzetközi sportági szakszövetségek, a nemzeti olimpiai bizottságok, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nevez ki, ezt követően pedig ez a 12 tag választ - a sportolók érdekvédelmének a figyelembevételével - további 4 tagot. Végül az így megválasztott 16 tag további négy - az eddigiektől teljesen független - tagot választ. Az ICAS a választottbírói lista összeállítása során köteles biztosítani, hogy a bírák egyötöd-egyötöd részben a nemzetközi sportszövetségek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a nemzeti olimpiai bizottságok által delegált, továbbá a sportolói érdekvédelem figyelembevételével az előbbiektől teljesen független személyekből álljon.[14] Látható tehát, hogy mind az ICAS-ban, mind az ICAS által összeállított választottbírói listán felülreprezentáltak a sportszövetségek, illetőleg az általuk delegált bírák. Érdekes és tanulságos, hogy ezt az egyértelmű strukturális egyenlőtlenséget az egyes bírói fórumok lényegesen eltérően ítélték meg.
A választottbíróság függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatos kifogással összefüggésben a svájci BG arra hívta fel a figyelmet, hogy azt a felperesnek már a választottbírósági eljárás során elő kellett volna terjeszteni, s a jóhiszeműség és tisztesség elvével ellentétes a felperes magatartása, mikor e kifogását csupán az érvénytelenítési perben adja elő - ráadásul egy olyan választottbírósági eljárást követően, amelyet felperesként egyébként a sportoló maga kezdeményezett.[15] Erre tekintettel a BG a választottbíróság függetlenségével, illetőleg pártatlanságával kapcsolatos felperesi kifogásokat figyelmen kívül hagyta. Ettől (részben) függetlenül utalt ugyanakkor arra, hogy az eljárás során nem merült fel olyan adat, amely alapján a CAS függetlensége és pártatlansága egyértelműen kétségbe vonható lenne.[16]
A svájci legfőbb bírói fórummal ellentétben az LG München viszont úgy ítélte meg, hogy a CAS nem felel meg a függetlenség és pártatlanság követelményének, mert az eljáró választottbírókat egy olyan zárt választottbírói listáról jelölhetik a felek, amely lista összetételére a sportolóknak nincs érdemi befolyásuk. Ebből pedig az LG München arra következtetett, hogy a CAS eljárása során az EJEE 6. cikkében foglaltak nem garantálhatók.[17]
A BGH - a svájci BG-vel szemben - érdemben vizsgálta a CAS függetlenségét és pártatlanságát, és - a müncheni bírósággal szemben - úgy ítélte meg, hogy e követelményeknek a CAS meg is felel. A BGH álláspontja szerint ugyanis a zárt lista (és annak összetétele) önmagában nem tekinthető objektív bizonyítéknak arra nézve, hogy a sportszövetségek olyan - a sportolói érdekeket sértő - túlsúlyban lennének, amely a CAS döntéshozatalát érdemben befolyásolná.[18] A sportszövetségeket és a spor-
- 2/3 -
tolókat ugyanis nem lehet automatikusan és generálisan ellentétes érdekűnek tekinteni. Egyfelől azért, mert a doppingmentes sport megteremtése közös érdekük, s ennek egyik legfontosabb biztosítéka éppen egy olyan egységes sportjogi vitarendező fórum működése, amely a doppingellenes szabályokat nemzetközi szinten egységesen értelmezi és alkalmazza. Másfelől pedig azért, mert adott esetben egy sportszövetség is érdekelt lehet saját sportolója felmentésében, egy sportoló pedig akár ellenérdekelt is lehet egy másik sportolóval szemben (például akkor, ha versenytársa doppingvétségének megállapítása és szankcionálása esetén jobb helyezésre számíthat).[19] Mindezek alapján a BGH álláspontja szerint a választottbírói lista összeállítására irányuló eljárás nem mutat érdemi strukturális egyenlőtlenségeket,[20] s így a CAS - ellentétben az egyesületi ún. Verbandsgerichtekkel - a sportszövetségektől függetlenül biztosítja a sportszövetségeket is érintő nemzetközi sportjogi viták egységes elvek és szabályok mentén történő elbírálását.[21]
A CAS független és pártatlan fórumként való elismerése mellett állt ki az EJEB is. A strasbourgi bíróság álláspontját arra alapozta, hogy a CAS döntéséhez jogi kötelező erő fűződik, és azzal szemben jogorvoslatra van lehetőség (a svájci Szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz). Kétségtelen, hogy a sportoló választottbíró-jelölési joga valóban korlátozott volt a kötött választottbírói lista miatt, az EJEB azonban megjegyezte, hogy a választás időpontjában a lista több mint háromszáz nevet tartalmazott és Claudia Pechstein egyébként sem szolgált semmilyen olyan adattal, amely alapján a CAS függetlensége és pártatlansága megkérdőjelezhető volna.
A CAS függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatos strukturális aggályokat tehát a BG figyelmen kívül hagyta, a BGH és az EJEB pedig alaptalannak találta. Beszédes ugyanakkor, hogy 2012 óta (tehát a Pechstein-ügy kirobbanását követően, de még jóval annak lezárása előtt) fontos intézményi reformok bevezetését határozta el a CAS - többek között a választottbírói lista összeállítására irányuló eljárási szabályok körében. S jóllehet, a CAS hangsúlyozza, hogy e reformtörekvések teljes mértékben függetlenek bármiféle külső nyomástól,[22] látva a strukturális változások szükségessége felismerésének időpontját és az alapul fekvő érveket, a háttérben nem nehéz kivenni a Pechstein-ügy körvonalait.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának következetes gyakorlata szerint az EJEE - a bírósághoz fordulás jogát és a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot inkorporáló - 6. cikk 1. pontjának[23] alkalmazása körében a bíróság fogalma a választottbíróságokat is felöleli. Ebből következően érdemben vizsgálható a CAS eljárásának az EJEE 6. cikk 1. pontja szerinti megfelelősége. Ezzel kapcsolatban úgy tűnik, hogy a szervezeti aggályok megítélése szükségszerűen kihat az eljárási garanciák megítélésére: mind a svájci mind a német legfelsőbb bíróság - elismerve a CAS függetlenségét és pártatlanságát - úgy látta ugyanis, hogy a CAS előtti eljárás során nem sérül a tisztességes eljárás elve.
A svájci BG az EJEE 6. cikkével kapcsolatban két körülményre hívta fel a figyelmet: egyfelől arra, hogy a választottbírósági eljárásban az EJEE 6. cikkéből levezethető nyilvános meghallgatáshoz való jog - a BG következetes gyakorlata alapján - nem szükségképpen érvényesülő követelmény,[24] másfelől pedig arra, hogy a választottbírósági ítélet esetleges belső ellentmondása nem tekinthető olyan körülménynek, amely önmagában megalapozná az ítélet közrendbe ütközését.[25] Ezen túlmenően a BG azt is kiemelte, hogy a meghallgatáshoz való jog nem jelent egyben a helyes érdemi döntéshez való jogot is.[26]
A német BGH pedig úgy ítélte meg, hogy a CAS hatáskörét kikötő választottbírósági klauzula önmagában semmiképpen nem sértheti sem a bírósághoz fordulás jogát, sem a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot.[27] Az állami bírósághoz fordulás jogáról ugyanis választottbírósági szerződés útján joghatályosan le lehet mondani akkor, ha
- a választottbírósági szerződés jogszerű,
- a választottbírósági eljárás során garantálják az EJEE 6. cikkének érvényesülését, és
- a választottbírósági ítélettel szemben lényeges eljárási szabálysértés esetén rendes bírósági revíziónak van helye.
A BGH álláspontja szerint a fenti követelmények - a CAS hatáskörét kikötő megállapodás, a CAS eljárása és határozata vonatkozásában is - megfelelően érvényesülnek. Ennek alátámasztására a BGH különösen azt emelte ki, hogy - a svájci jog alapján - a sportolók minden esetben jogosultak a CAS döntésével szemben a svájci Szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz fordulni, ráadásul e jogorvoslati jog - szintén a svájci jog alapján - érvényesen nem is zárható ki. A svájci jog, mint lex arbitri által biztosított garanciák mellett pedig - amint a BGH rámutatott - a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958. évi New Yorki-i Egyezmény[28] közvetítésével a német jog (lex executionis) közrendi normái is többletvédelmet biztosítanak akkor, ha a CAS határozatának végrehajtására Németországban kerülne sor.[29] Mindezek tükrében a BGH arra az álláspontra jutott, hogy a CAS hatáskörét kikötő klauzula nevezési formanyomtatványon való "elhelyezése" (vagyis a CAS hatáskörének sportoló általi elfogadása és a versenyre történő nevezés összekapcsolása) önmagában nem sérti a sportoló bírósághoz forduláshoz való jogát és az EJEE 6. cikke szerinti tisztességes eljáráshoz való jogot sem.[30]
A sporteseményre történő nevezés és a CAS hatásköre elfogadásának (kényszerű) összekapcsolása a strukturális és eljárási aggályok mellett szerződési jogi kérdéseket is felvet. Vajon mennyiben tekinthető a sportoló szerződési akarata szabadnak akkor, ha a választottbírósági kikötést is tartalmazó nevezési formanyomtatvány aláírása nélkül egyébként nem indulhatna a világbajnokságon? Korlátozza-e a professzionális sportoló vállalkozási szabadságát az, ha kizárólag a választott-
- 3/4 -
bírósági kikötés elfogadásával tudja gyakorolni kenyérkereső tevékenységét, s ha igen, ez kihat-e a választottbírósági kikötés jogi sorsára? Más szóval: érvényes választottbírósági szerződésnek tekinthető-e a (professzionális) sportoló által aláírt nevezési formanyomtatványba foglalt, a CAS hatáskörét kikötő klauzula?
A németországi kártérítési perben első fokon eljáró LG München megítélése szerint a választottbírósági szerződés érvénytelen, mert a szerződéskötéskor a sportolónak (felperesnek) valójában nem volt szabad akaratképzése.[31] A felperesnek mint hivatásos sportolónak ugyanis lényegében nem volt választása: ha - kenyérkereső tevékenységét folytatva - indulni kívánt a világbajnokságon, akkor a választottbírósági kikötést is tartalmazó regisztrációs lapot mindenképpen alá kellett írnia és meg kellett küldenie az alperesi gyorskorcsolya-szövetségnek, mert az alperes a gyorskorcsolya-világbajnokság szervezésére és megrendezésére egyedüliként jogosult, vagyis monopolhelyzetben lévő szervezet. A sportolóval szemben álló sportszövetség tehát - az LG München álláspontja szerint - tulajdonképpen gazdasági erőfölényével visszaélve szorította rá a sportolót a választottbírósági szerződés megkötésére, amely - mint ilyen - jóerkölcsbe ütközőnek, s a BGB 138. §-a alapján semmisnek minősül.[32] Az más kérdés, hogy a bíróság - a felperes választottbírósági eljárásba bocsátkozására tekintettel - végül mégis megállapíthatónak találta a CAS hatáskörét, s ezért a felperes keresetét elutasította.[33] Amint ugyanis az LG München ítéletében rámutatott, a felperes a választottbírósági eljárást maga indította és a választottbírósági eljárás során a választottbírósági szerződés érvénytelenségére nem hivatkozott (hatásköri kifogást nem terjesztett elő), mindezek pedig elzárják attól, hogy a rendes bírósági eljárásban a választottbírósági szerződés érvénytelenségére hivatkozhasson.[34]
A másodfokon eljáró OLG München - az elsőfokú ítéletben rögzített álláspontot osztva - szintén úgy ítélte meg, hogy az ISU a gyorskorcsolya-világbajnokságok szervezésének piacán (vagyis a versenyjogi szempontból releváns piacon) monopolhelyzetben van, s ezért a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést tiltó és feltétlen alkalmazást kívánó - közrendi jellegű - német versenyjogi normák címzettjének kell tekinteni.[35] Az OLG München hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a választottbírósági klauzula elfogadásának nemzetközi sportági szakszövetség általi megkövetelése nem automatikusan minősül gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek. A konkrét esetben azonban a - kifejezetten a CAS hatáskörét kikötő - választottbírósági klauzula aláírásának megkövetelése viszont valóban gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősül, mert a szóba jöhető választottbírók kijelölése tekintetében a nemzetközi sportszövetségek (így az ISU is) jelentős befolyással rendelkeznek, s ezért a CAS függetlensége és pártatlansága megkérdőjelezhető.[36] Mindezekre tekintettel a választottbírósági szerződés a BGB 134. §-a alapján - jogszabályba ütközés miatt - semmis, mert a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmába ütközik.[37] S miután a választottbírósági szerződés közrendi jellegű norma sérelme miatt semmis, az e szerződés alapján lefolytatott eljárás eredményeképpen meghozott választottbírósági ítélet a New York-i Egyezmény V. cikk (2) bekezdés b) pontja alapján nem ismerhető el, mert a választottbírósági ítélet a német közrendbe ütközik.[38]
Az LG München álláspontjával szemben tehát az OLG München egyfelől nem jóerkölcsbe ütközés, hanem jogszabályba ütközés miatti érvénytelenséget állapított meg, másfelől pedig az alkalmazott versenyjogi normák közrendi jellégére tekintettel nem fogadta el a perbe bocsátkozáson alapuló választottbírósági hatáskört. Vagyis, az OLG München megközelítésében a választottbírósági ítélet azért ütközik a német közrendbe, mert már az alapjául szolgáló választottbírósági szerződés maga is német közrendi jellegű normába ütközés miatt érvénytelen. Beszédes ugyanakkor, hogy a közrendi jellegű norma (a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma) sérelme nem általában a választottbírósági hatáskör kikötéséből, hanem in concreto a CAS hatáskörének kikötéséből következik, mert a CAS függetlensége és pártatlansága - az OLG München véleménye szerint - megkérdőjelezhető. A bíróság ezen a ponton tehát oly módon kapcsolta össze az eljárásjogi és szerződési jogi aggályait, hogy az eljárási garanciák (vélt) hiányához szerződési jogi (érvénytelenségi) jogkövetkezményt fűzött. Jobbára ez az oka annak, hogy az OLG München ítéletét sokan a nemzetközi sport-választottbíráskodás intézménye elleni nyílt támadásnak tekintették.[39]
Az alsóbb fokú bíróságokkal szemben a BGH azonban úgy ítélte meg, hogy Claudia Pechstein a nevezési regisztráció során önkéntesen és szabad akaratából kötött választottbírósági szerződést.[40] A BGH német eseti döntésekre hivatkozva abból indult ki, hogy a bírósághoz fordulás jogáról mint alapjogról való lemondás tekintetében a szabad akarat hiányára kényszer, fenyegetés, megtévesztés, illetőleg az vezethet, ha a nyilatkozatot tevő személy nem volt tisztában a nyilatkozata jelentőségével, hatályával, vagy akarata nem volt megfelelően és tudatosan kinyilvánítva. Abban az esetben, ha az alapjogról való lemondás egy szerződés része, akkor ezt a szerződést a felek egymással szembeni szabad és független magatartásuk realizálására irányuló határozott jogi eszköznek kell tekinteni. Így - szerződés útján - a szerződő felek maguk határozzák meg, hogy egyéni érdekeik megfelelő kiegyensúlyozása miként történjen. A felek megfelelő és kölcsönös akarata tehát a megfelelő érdekegyensúly bizonyítékának is tekinthető. Mindez azt
- 4/5 -
jelenti, hogy a szerződések tekintetében főszabály szerint vélelmezni kell a felek szerződéskötésre irányuló önkéntes és szabad akaratelhatározását.[41]
A BGH tehát egyfajta önkéntességi vélelmet állít fel, ami a szerződési jog dogmatikájából egyébként következik is: abban az esetben ugyanis, ha a szerződés formálisan létrejött (a felek kölcsönös és egybehangzó nyilatkozatot tettek, amelyek alapján a szerződést érintő lényeges kérdések tekintetében megállapítható a felek konszenzusa), akkor az esetleges akarathiba fennálltát annak kell bizonyítani, aki az akarathibára hivatkozik. A BGH álláspontja szerint a sportoló a választottbírósági kikötést is tartalmazó regisztrációs nyomtatványt szabad akaratából írta alá, kifejezetten azért, mert indulni kívánt a világbajnokságon. Maga sem állította és adat sem merült fel arra nézve, hogy kényszer, jogellenes fenyegetés, vagy megtévesztés hatására döntött volna így. Önmagában az a körülmény pedig, hogy a sportoló azt állítja, hogy valójában nem kívánta elfogadni a választottbírósági klauzulát, nem támasztja alá azt, hogy a szerződést egyébként ne szabad akaratából írta volna alá. A szerződés lényegéhez tartozik ugyanis az, hogy a felek adott esetben ellentétes érdekpozícióban vannak, s ezért saját pozíciójukból részben feladnak és a másik fél által szabott valamely olyan feltételt elfogadnak, amely saját (eredeti) szándékukkal egyébként ellentétes.[42]
Hogy a szerződéskötés során saját eredeti elképzeléseikből a szerződő felek többet-kevesebbet feladnak, természetesnek mondható. Mindez a szerződéses konszenzus eléréséhez szükségszerűen kapcsolódó jelenségnek tekinthető - ám csupán addig, amíg egyik fél sincs olyan helyzetben, hogy a szerződés tartalmát egyoldalúan (a másik fél közreműködése nélkül) meg tudja határozni. Ilyen egyensúlytalansági helyzet esetén ugyanis - így a BGH - az államnak az alapjogok megfelelő védelme érdekében szükséges beavatkoznia.[43] Márpedig a Pechstein-ügyben - többek között - éppen ennek az egyensúlytalansági helyzetnek a fennállása vált vitássá a felek között: a sportoló álláspontja szerint ugyanis a választottbírósági kikötés az erőfölényben lévő sportszövetség diktátuma, a sportszövetség megítélése szerint viszont csupán egyesülési szabadsága gyakorlásáról van szó, ráadásul kizárólag a nemzetközi szinten egységes doppingellenes harc jegyében.
A BGH a fentiekkel kapcsolatban először is azt emelte ki, hogy - jóllehet, a szóban forgó választottbírósági kikötésre egyébként a svájci jog az alkalmazandó - a versenyjogi kérdésekkel összefüggésben mind az uniós jog (EUMSZ 102. cikk), mind a német jog (Gesetz gegen Wettbewerbsbeschränkungen, rövidítve: GWB) erőfölénnyel való visszaélést tiltó normái feltétlen alkalmazást igénylő rendelkezéseknek minősülnek. A CAS hatáskörét kikötő választottbírósági megállapodás érvényességét tehát ezek alapján (is) meg kell ítélni.
Versenyjogi vizsgálódásai kiindulópontjaként a BGH rögzítette, hogy a gyorskorcsolya-világbajnokság szervezése kereskedelmi tevékenységnek minősül, s az ISU e tevékenység piacán valóban monopolhelyzetben van. Ebből pedig az következik, hogy a sportoló vélhetőleg nem tudott volna részt venni a versenyen, ha visszautasította volna a választottbírósági kikötést tartalmazó nyomtatvány aláírását.[44] Adódik tehát a kérdés: erőfölénnyel való visszaélésnek minősül-e az, ha az ISU a gyorskorcsolya-világbajnokságon való indulás megengedését a CAS hatáskörének előzetes elfogadásához köti, s ezzel egyszersmind korlátozza a professzionális sportolót vállalkozási tevékenysége szabad gyakorlásában?[45]
A BGH szerint a helyes válasz megadásához nem elegendő csupán az egyik fél érdekeit figyelembe venni. Kétségtelen persze, hogy a választottbírósági szerződés érinti a sportoló alapjogait (bírósághoz fordulás, vállalkozás szabadsága), de önmagában ebből nem következik, hogy sérti is azokat. S még inkább: az sem magától értetődő alapigazság, hogy a sportolói érdekek okvetlenül erősebb jogi védelemre érdemesek, mint a sportszövetség érdekei. A BGH szerint tehát nemcsak a sportoló, de a sportszövetség érdekeit is figyelembe kell venni az alapkérdés elbírálása során, vagyis a felek érdekeinek kölcsönös figyelembevételével alkalmazott ún. érdekegyensúlyi teszt elvégzésére van szükség.[46]
Aligha kétséges, hogy a sportolónak kiemelt érdeke fűződik ahhoz, hogy ügyében független és pártatlan fórum tisztességes eljárásban döntsön. Hasonlóképpen elemi érdeke a sportszövetségeknek is, hogy érdekeiket megfelelő védelemben részesítsék jogvitáik elbírálása során. Fontos azonban, hogy egyik aspektus sem csupán az egyik fél oldalán érvényesül. A független, pártatlan és tisztességes nemzetközi sport-választottbíráskodás ugyanis egyszersmind a doppingellenes küzdelem hatékonyságát növelő eszköz.[47] Valamennyi - tisztességes versenyben részt venni szándékozó - sportoló érdekelt abban, hogy a doppingellenes rendelkezések esetleges megsértését nemzetközi szinten egységes standardok alapján és - a sportolók állampolgárságára tekintet nélkül - az egyenlő bánásmód megtartása mellett bírálják el.[48] A doppingellenes harc világszintű egységesítése alapvető és vitathatatlan érdek, amelyet az egységes esetjogot kialakító nemzetközi választottbíróság megfelelően hatékony védelemben tud részesíteni. Ha ezt a jogértelmező hatáskört az egyes országok (külön-külön) saját állami bíróságaihoz telepítenék, akkor - a BGH szerint - ez súlyosan veszélyeztetné a doppinggal szembeni egységes fellépést, ami egyébként a nemzetközi sport-választottbíráskodás alapvető célja.[49] Mindezekre tekintettel általánosan elismert a nemzetközi sportvilágban az, hogy az egységes szabályok betartását és a doppingellenes rendelkezések érvényesülését biztosító CAS hatáskörét kikötő választottbírósági klauzulák hozzájárulnak az egységes sportjog kialakításához.
A doppingellenes küzdelem hatékonyságának növelése mellett - az érdekegyensúlyi teszt jegyében - a BGH arra a körülményre is rámutatott, hogy a választottbírósági kikötés az ISU mint sportági szakszövetség egyesülési szabadságának eljárási garanciájaként is értelmezhető. Márpedig a sportszövetség tekintetében az egyesülés szabadsága csakúgy alapjogi védelemre érdemes, mint a professzionális sportoló tekintetében a vállalkozás szabadsága. A sportszövetségek ugyanis a szervezett sportolás követelményeinek megteremtésével általánosságban előmozdítják a sportot és a sportolást (és ezeken keresztül hozzájárulnak az egészség megóvásához). E célok eléréséhez
- 5/6 -
pedig alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy a sportolókra egységes és mindenhol érvényesülő szabályok vonatkozzanak. Részben ez az oka annak is, hogy a - Németország által is ratifikált - 2005. évi Doppingellenes Egyezmény (International Convention against Doping in Sport) 2. cikke értelmében az Egyezményt főszabály szerint a nemzetközi szinten egységes - soft law-nak minősülő - Anti-Dopping Kódexben (World Anti-Doping Code, rövidítve: WADC) foglaltakra tekintettel kell értelmezni. Az Egyezmény 3. cikke szerint a részes államok vállalják, hogy a WADC-ban foglalt elvekkel összhangban meghozzák a megfelelő intézkedéseket, a WADC pedig bizonyos esetekben kifejezetten előírja a CAS kizárólagos hatáskörét.[50] Ráadásul a WADC 20.1.2. pontja értelmében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az egyes sportszövetségekelismerését a WADC (közvetetten tehát a CAS hatáskörének) elfogadásától köteles függővé tenni.[51]
Mindezek fényében a BGH arra mutatott rá, hogy az ISU gyakorlatilag köteles ragaszkodni a választottbírósági kikötéshez akkor, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert nemzetközi spotszövetségként kíván működni.[52] Ez utóbbi körülményt is értékelve - az érdekegyensúlyi teszt alapján - a BGH úgy ítélte meg, hogy az ISU nem élt vissza piaci erőfölényével akkor, amikor a világbajnokságra történő regisztráció elfogadását a CAS hatáskörét kikötő választottbírósági klauzula aláírásától tette függővé.[53] A CAS hatáskörét kikötő választottbírósági szerződés tehát nem ütközik sem az uniós, sem a német jog kötelezően alkalmazandó versenyjogi rendelkezéseibe, ezért ezen az alapon a kikötés érvénytelensége nem állapítható meg.[54]
Végezetül a BGH arra is rámutatott, hogy a választottbírósági szerződés érvénytelensége a svájci jog (lex arbitri) alapján sem állapítható meg. A svájci BG gyakorlata szerint ugyanis a CAS hatáskörét kikötő választottbírósági szerződést nem lehet pusztán azért érvénytelennek tekinteni, mert annak elutasítása esetén a sportoló nem tudna részt venni a sportversenyen. Ráadásul a BG kifejezetten kimondta, hogy a választottbírósági ítélettel szembeni jogorvoslati jogról való lemondás a svájci jog alapján érvénytelen. Tehát a CAS döntésével szemben mindig lehetőség van a BG-hez fordulni, vagyis a sportoló érdekei megfelelő (állami bírósági) védelemben részesülnek akkor is, ha a CAS hatáskörét kikötő klauzula elfogadásától - professzionális tevékenysége folytatása érdekében - gyakorlatilag nem tekinthet el.[55]
Egyes civilisztikai jelenségeket olykor nem lehet leválasztani azok bizonyos alapjogi aspektusairól. Az elméleti és gyakorlati viták immár jobbára nem is arról szólnak, hogy lehet-e egyáltalán helye az alapjogi gondolatnak a magánjog világában, sokkal inkább arról, hogy miként ragadható meg minél pontosabban az alapjogok magánjogi hatásmechanizmusa.[56] Többek között ezt is vizsgálta a svájci szövetségi legfelsőbb bíróság a CAS határozatának érvénytelenítésére irányuló perben. Ezzel összefüggésben pedig arra mutatott rá, hogy a nemzetközi választottbírósági ítéletekkel szembeni érvénytelenítés iránti kérelmet kizárólag a svájci nemzetközi magánjogi törvény - a nemzetközi választottbírósági ítéletekkel szembeni érvénytelenítési okokat rögzítő - 190. § (2) bekezdésében foglaltak alapján[57] lehet előterjeszteni, a törvény által taxatíve felsorolt érvénytelenítési okokat pedig megszorítóan kell értelmezni.[58] Ebből következően érvénytelenítés iránti kérelem közvetlenül sem a svájci szövetségi alkotmány,[59] sem az Emberi Jogok Európai Egyezménye esetleges megsértésére nem alapítható, a kérelem elbírálása körében ugyanakkor az alkotmányos jogok, illetve emberi jogok - az érvénytelenítési okokat meghatározó normák közvetítésével és az általuk meghatározott körben - közvetett módon alkalmazást nyerhetnek.[60]A svájci BG tehát - nem meglepő módon - a német jogi kultúrkörben jelenleg is uralkodó közvetett hatás (unmittelbare Drittwirkung)[61] elméletére támaszkodva értelmezte az alapjogok érvénytelenítési perben jelentkező hatásmechanizmusát.
Az alapjogok érvényesülésének kérdése - a hatásmechanizmus közvetett vagy közvetlen jellegén túl is - különös hangsúlyt kap a választottbíráskodás körében. A választottbíráskodással kapcsolatos jogi jelenségek megítélését ugyanis alapvetően meghatározza a szerződés-eljárás-végrehajtás dogmatikai triász belső összefüggésrendszere: szerződés nélkül nincs hatáskör, hatáskör hiányában nincs jogszerű eljárás, jogszerű eljárás híján nem lehet jogszerű határozatot hozni, a hatáskör hiányában, vagy nem megfelelő eljárás keretében hozott határozat pedig nem hajtható végre. A választottbírósági határozat kikényszeríthetősége és a felek magánautonómiája között tehát rendkívül szoros kapcsolat van. Ez a dogmatikai összekapaszkodás pedig azzal a következménnyel jár, hogy - mint annyi más - a teljesítési kötelezettség kérdése is sajátos színezetet kap a választottbírósági szerződések tekintetében. A választottbírósági eljárás elől menekülő fél jellemzően éppen azért hivatkozik a választottbírósági szerződés érvénytelenségére, mert ki akar bújni a szerződésből fakadó teljesítési kötelezettsége (vagyis a választottbírósági eljárásban történő részvétel) alól. Ezzel szemben a választottbírósági szerződés érvényességét állítófél viszont éppen a választottbírósági szerződés teljesítésének kikényszerítését kívánja. A sajátosság abból fakad, hogy az érvényesség kérdéséhez kapcsolt teljesítési kötelezettségnek szükségszerűen eljárásjogi lenyomata is van, sőt a dolog természetéből következően az a hangsúlyosabb. A választottbírósági szerződésből fakadó teljesítési kötelezettség ugyanis jogvita esetén - amellett, hogy a fél lemond az állami bíróság előtti igényérvényesítésről - a választottbírósági eljárásban való részvétel kötelezettségét is jelenti. A választottbírósági szerződés sajátosságaiból adódóan tehát a szerződésből fakadó teljesítési kötelezettség valójában eljárásjogi síkon értelmezhető. Részben ez az oka annak, hogy a választottbírósági szerződésekkel kapcsolatos érvénytelenségi kérdések körében a tisztán polgári jogi elemekkel összemosódva alapjogi és eljárásjogi jelenségek is érzékelhetők.
Az alkotmányos, illetve eljárási garanciák érvénytelenségi területre való átszűrődésének egyik kísérőjelensége, hogy a választottbírósági szerződés érvényes-
- 6/7 -
ségének vizsgálata körében lényegében előkérdésként jelenik meg a CAS (vagyis a kikötött fórum) választottbíróságkénti definiálhatósága.[62] Beszédes, hogy ezzel összefüggésben a BGH kifejezetten annak tulajdonított jelentőséget, hogy a fórum eljárása során az (eljárási) alapjogok megfelelő védelmi szintje garantált-e. Vagyis a választottbírósági szerződés érvényességének vizsgálata körében - legalábbis a német szövetségi legfelsőbb bíróság ítéletében - szerephez jut a mindenkori fórumnak a választottbíróság eljárásával kapcsolatos általános vélekedése is. Ez azonban valójában már nem az érvénytelenség tisztán polgári jogi szempontok szerinti megítéléséből, sokkal inkább az állami bíróságoknak a választottbíráskodással kapcsolatos "minőségbiztosítási" funkciójából (és ambíciójából) adódik.[63] Az eljárási alapjogok érvényesülésének vizsgálata tehát látható módon beépül az érvénytelenségi kérdésekkel kapcsolatos jogi gondolkodásba.
Az érvénytelenségi kérdések alapjogi átitatása egy további fontos problémakörnek is sajátos színezetet ad: a választottbírósági szerződések vonatkozásában ugyanis rendkívül gyakran és különös módon merül fel a szerződés "megmentése". Miután a szerződési jog fókuszpontjában jobbára a felek akarat- és cselekvési szabadsága áll, a civilisztikai gondolkodás - ha és amennyiben ez lehetséges és helyes - hagyományosan igyekszik megmenteni a szerződések érvényességét. Ez a megközelítés a szerződések java része tekintetében (különösen az üzleti-kereskedelmi jellegű szerződések körében) általában helyeselhető. Kérdéses azonban, hogy a választottbírósági szerződések vonatkozásában nem indokolt-e egyéb szempontok figyelembevétele is. A probléma a választottbírósági szerződés és hatáskör - már említett - összekapcsolódásából fakad: a választottbírósági szerződés megmentése ugyanis egyszersmind a választottbíróság hatáskörének megmentését is jelenti, ami viszont szükségszerű kapcsolódási pontot mutat a bírósághoz forduláshoz való jog korlátozása jogszerűségének kérdésével. Ezzel összefüggésben a BGH kiemelte, hogy a választottbírósági szerződést önmagában nem teszi érvénytelenné az, ha a kikötés a bírósághoz fordulás jogának (vagy akár a vállalkozás szabadságának) szükségszerű korlátozásával jár. Nem az a kérdés tehát, hogy érvénytelen-e a választottbírósági szerződés akkor, ha alapjogot sért (hiszen ez nem is lehet kérdés), hanem az, hogy minden esetben alapjogsértő-e a választottbírósági szerződés akkor, ha alapjogot korlátoz. A BGH megítélése szerint nem. Az ítélet indokolását látva azonban úgy tűnik, hogy a kérdés megválaszolása során a bíróság hajlamos volt feláldozni az akaratszabadságot a doppingellenes küzdelem oltárán.
A BGH Pechstein-ítéletét olvasva az embernek könnyen az a benyomása támadhat, mintha a bíróság fontosabbnak tartotta volna az egységes nemzetközi sport-választottbíráskodás fenntartásához fűződő érdek védelmét, semhogy azt egy egyedi választottbírósági szerződés érvénytelenségének kimondásával veszélyeztesse. Ez - ha tetszik - a választottbíráskodás intézményes erejéről és széles körű elismertségéről árulkodó tünet azonban újabb problémakört nyit meg. Ahogy Várady Tibor - a híressé vált Kyocera-ügy kapcsán - felteszi a kérdést: mi a helyzet akkor, ha a felek privátautonómiájának védelme és a választottbíráskodás intézményrendszere kerül egymással összeütközésbe, s vajon meddig védhető a választottbíráskodás a felek ellenére (ha védhető egyáltalán)?[64] Akárhogy is, ha a válasz(ok)hoz vezető úton hátat fordítunk a felek akaratszabadságának, akkor a választottbíráskodás területéről könnyen átcsúszhatunk a különbíróságok (Sondergericht) világába. ■
JEGYZETEK
[1] CAS 2009/A/1912-1913, Pechstein, DESG v. ISU.
[2] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009.
[3] Bundesgericht, Urteil vom 28. September 2010, 4A_144/2010.
[4] A DESG jogellenes károkozó magatartását a felperes abban jelölte meg, hogy az eltiltásra tekintettel a nemzeti szövetség felfüggesztette a felperesnek a 2010. évi téli olimpiára készülő válogatottbeli kerettagságát. Lásd: Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 3.
[5] LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12.
[6] OLG München, Teil-Urteil vom 15. Januar 2015, Az. U 1110/14 Kart.
[7] Martens, Dirk-Rainer - Engelhard, Alexander: Is the Pechstein Saga Coming to an End? German Federal Court of Justice Ruling on Claudia Pechstein v International Skating Union, June 2016. Business Law International, vol. 18., no. 1. (2017), 80.
[8] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15.
[9] No 67474/10, Claudia Pechstein v Switzerland
[10] Magyarországon kihirdette az 1993. évi XXXI. törvény.
[11] Mutu & Pechstein v Switzerland (2 October 2018, nos 40575/10 et 67474/10).
[12] E garanciák koronként és társadalmanként természetesen változók. A független és pártatlan ítélkezés különös garanciái figyelhetők meg például az iszlám jogban. A klasszikus iszlám rendkívüli hangsúlyt fektetett arra, hogy a bírák mindenféle hátráltató fizikai körülménytől mentesen ítélkezhessenek. Hogy a bíró ítélkező tevékenysége során figyelmét el ne vonhassa semmi, ügyelni kellett - többek között - arra, hogy ne legyen éhes, szomjas vagy kialvatlan. Sőt hogy objektív értékítéletét megőrizhesse, a tárgyalás előtt szexuális vágyai kielégítéséről is gondoskodnia kellett. Lásd: Jany János: Klasszikus iszlám jog. Egy jogi kultúra természetrajza. Gondolat, Budapest, 2006, 267.
[13] Gunnarsson, Gardar V. - Earnest, David - Gallardo, Raul - Kaczor, Tobiasz: How to Sharpen the Sword of Efficiency in International Arbitration. In: Belohlavek, Alexander - Rozehnalová, Nadezda (szerk.): Czeh (& Central European) Yearbook of Arbitration. vol. 6. (2016), 103.
[14] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 27.
[15] A kifogásról és a kifogási jogról való lemondás megengedhetőségéről lásd: Várady Tibor: Megengedett és meg nem engedett lemondás a kifogás jogáról a nemzetközi választottbíráskodásban. Európai Jog, 2016. évi 5. szám, 35-40.
[16] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 3.1.2-3.1.3.
[17] LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12, 118-120.
[18] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 28.
[19] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 32.
[20] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 26.
[21] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 24-25.
[22] Mavromati, Despina: The Legality of the Arbitration Agreement in favour of CAS under German Civil and Competition Law. The Pechstein Ruling of the German Federal Tribunal (BGH) of 7 June 2016. CAS Bulletin, 2016/1, 40.
[23] Az EJEE 6. cikk 1. pontja értelmében mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei, vagy az eljárásban részt vevő felek magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné.
- 7/8 -
[24] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 4.1.
[25] A BG megítélése szerinti ugyanis az inkonzisztens ítélet - elsősorban "minőségbiztosítási" okokból történő - érdemi felülvizsgálhatósága túl széles állami beavatkozási lehetőséget jelentene az alapvetően a privátautonómián nyugvó választottbíráskodásba. Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 6.2.2.
[26] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 6.3.
[27] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 48.
[28] Magyarországon kihirdette: 1962. évi 25. törvényerejű rendelet
[29] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 62.
[30] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 48.
[31] "Die Schiedsvereinbarungen, die die Klägerin mit den Beklagten abgeschlossen hat, sind mangels einer freien Willensbildung der Klägerin bei der Unterzeichnung unwirksam." Lásd: LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12, 100. Lényegében ugyanerre a következtetésre jutott az Emberi Jogok Európai Bírósága is. A strasbourgi bíróság szerint Claudia Pechstein vonatkozásában nem állapítható meg, hogy szabad akaratelhatározásból járult volna hozzá a CAS hatáskörének kikötéséhez, mert gyakorlatilag csak annyi választási lehetősége volt, hogy eldöntse: továbbra is professzionális sportoló kíván-e maradni, vagy nem. Ha továbbra is profi sportoló akar lenni, akkor nincs más választása, mint a CAS hatáskörének elfogadása. Mutu & Pechstein v Switzerland (2 October 2018, nos 40575/10 et 67474/10).
[32] LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12, 104 - 107. Nem csekély dogmatikai kuszaságról tanúskodik, hogy a bíróság a felperesi akarathibából kiindulva - versenyjogi közvetítéssel - végül is jóerkölcsbe ütközés miatt állapította meg a választottbírósági kikötés érvénytelenségét.
[33] LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12.
[34] LG München I, Urteil vom 26. Februar 2014, Az. 37 O 28331/12, 136-138.
[35] OLG München, Teil-Urteil vom 15. Januar 2015, Az. U 1110/14 Kart, 76.
[36] OLG München, Teil-Urteil vom 15. Januar 2015, Az. U 1110/14 Kart, 93-95.
[37] OLG München, Teil-Urteil vom 15. Januar 2015, Az. U 1110/14 Kart, 118.
[38] OLG München, Teil-Urteil vom 15. Januar 2015, Az. U 1110/14 Kart, 131.
[39] Rombach, Annett: The "Pechstein-judgement" of the OLG München: What does it mean for international sports and commercial arbitration? SchiedsVZ (Die Zeitschrift für Schiedsverfahren), 2015, Heft 3, 105-111.
[40] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 53.
[41] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 54.
[42] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 55.
[43] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 55.
[44] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 56.
[45] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 58.
[46] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 51.
[47] A doppingellenes küzdelem hatékonyságának kérdésével összefüggésben - elsősorban sportorvosi szempontból - azonban többen éppen a CAS túlságosan megengedő ("sportolóbarát") gyakorlatát kritizálják. Lásd: Tiszeker Ágnes - Kárai Péter: Dopping: 4 év eltiltás helyett felmentés. Doppingügyekben hozott felmentések háttere és kérdései. Sportorvosi Szemle, 2020. évi 2. szám, 70-74.
[48] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 49.
[49] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 50.
[50] WADC 13.2.1.: "Appeals involving International-Level Athletes or International Events in cases arising from participation in an International Event or in cases involving International-Level Athletes, the decision may be appealed exclusively to CAS."
[51] WADC 20.1.3.: "To require as a condition of recognition by the International Olympic Committee, that International Federations within the Olympic Movement are in compliance with the Code."
[52] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 60.
[53] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 61.
[54] Érdemes megjegyezni, hogy - jóllehet, végül érvényesnek találta a kikötést - a választottbírósági megállapodás érvénytelenségét a BGH is a BGB 134. §-a alapján (vagyis jogszabályba ütközés miatt) találta volna megállapíthatónak (az elsőfokú ítéletben említett jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség tehát szóba sem jött). Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 43-46.
[55] Bundesgerichtshof (BGH), Urteil vom 7. Juni 2016, KZR 6/15, 67-68 és 70. Már-már képmutató az igyekezet, amelyet a BGH a választottbírósági kikötés érvényességének megmentése érdekében kifejt: a kikötés érvénytelenségének elvetését ugyanis végső soron a választottbírósági határozattal szembeni érvénytelenítési per lehetőségének fenntartásával indokolja.
[56] A kérdéskör átfogó elemzéséhez lásd: Sajó András (szerk.): Alkotmányosság a magánjogban. CompLex, Budapest, 2006.
[57] Bundesgesetz über das Internationale Privatrecht (IPRG) 190. § (2): "Der Entscheid kann nur angefochten werden: a. wenn der Einzelschiedsrichter vorschriftswidrig ernannt oder das Schiedsgericht vorschriftswidrig zusammengesetzt wurde; b. wenn sich das Schiedsgericht zu Unrecht für zuständig oder unzuständig erklärt hat; c. wenn das Schiedsgericht über Streitpunkte entschieden hat, die ihm nicht unterbreitet wurden oder wenn es Rechtsbegehren unbeurteilt gelassen hat; d. wenn der Grundsatz der Gleichbehandlung der Parteien oder der Grundsatz des rechtlichen Gehörs verletzt wurde; e. wenn der Entscheid mit dem Ordre public unvereinbar ist."
[58] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 2.4.1.
[59] A felperes elszántságát jelzi, hogy az érvénytelenítést - többek között - a szövetségi alkotmány (Bundesverfassung der Schweizerischen Eidgenossenschaft) 7. cikkének megsértésére hivatkozva is kérte, mert álláspontja szerint emberi méltóságát sérti, hogy vérmintáját egy állatorvosi képesítéssel (is) rendelkező szakértő vizsgálta meg. (A BG úgy ítélte meg, hogy ez a körülmény önmagában nem vezet a felperes emberi méltóságának sérelmére.) Lásd: Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 6.5.
[60] Bundesgericht, Urteil vom 10. Februar 2010, 4A_612/2009, 2.4.1.
[61] A közvetett hatás elmélete és a szerződési szabadság elvének kapcsolódási pontjairól lásd: Vékás Lajos: Magánjog és alkotmány: a szerződési szabadság alkotmányos korlátai. In Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. HVG-ORAC, Budapest, 2001, 158-159. o.
[62] A CAS szervezetével és a kötött választottbírói listával összefüggő, a függetlenség és pártatlanság követelményével kapcsolatos aggályok mellett további kérdéseket vet fel az a sport-választottbíráskodásra jellemző körülmény, hogy a CAS hatáskörét - csakúgy, mint a MOB keretében működő Sport Állandó Választottbíróságét - esetenként kifejezetten jogszabályi rendelkezés hozza létre [lásd például a sportról szóló 2004. évi I. tv. 14. § (2a) bekezdését.] Kérdéses, hogy valóban "igazi" választottbíróságnak tekinthető-e az a fórum, amelynek hatáskörét a felek erre irányuló megállapodása hiányában (sőt, akár annak ellenére is) jogszabály hozza létre. A Sport Állandó Választottbíróságról részletesen lásd: Szekeres Diána: A Sport Állandó Választottbíróság új eljárási szabályzatáról. Gazdaság és Jog, 2019. évi 9. szám, 15-21.; A sport-választottbíráskodásról, mint sajátos egyesületi választottbíráskodásról pedig lásd: Csehi Zoltán: Egyesületi jogviták és választottbíráskodás. In Gellén Klára - Görög Márta (szerk.) Lege et Fide. Ünnepi tanulmányok Szabó Imre 65. születésnapjára. Iurisperitus Kiadó, Szeged, 2016, 91-103.
[63] Ez a jelenség egyébként nemcsak alapjogi, hanem bizonyos - kógens - magánjogi normák érvényre juttatása kapcsán is kirajzolódott már a német judikatúrában. Az OLG München 2006. május 17-én hozott 7 U. 1781/06 sz. határozatában - egy kereskedelmi ügynöki szerződéssel kapcsolatos jogvitában - azért állapította meg egy kaliforniai választottbíróság hatáskörét kikötő választottbírósági szerződés érvénytelenségét, mert úgy ítélete meg, hogy ha a felek által kijelölt fórum nem EU-tagállambeli, akkor fennáll a veszélye annak, hogy e fórum esetleg nem alkalmazza majd az uniós jog kógens rendelkezéseit. Mindebből pedig azt a következtetést vonta le az OLG München, hogy az a választottbírósági szerződés, amely olyan - nem tagállambeli - fórumot határoz meg, amely nagy valószínűséggel nem fogja alkalmazni az uniós jog kógens normáit, nem vehető figyelembe. (Az ügy tényállását részletesen bemutatja: Rühl, Giesela: Extending Ingmar to Jurisdiction and Arbitration Clauses: The End of Party Autonomy in Contracts with Commercial Agents? European Review of Private Law. 15 (6), 2007, 893.) Látható tehát, hogy végső soron ebben az esetben is arról volt szó, hogy az állami bíróság megítélése szerint a kikötött választottbíróság valamilyen oknál fogva "nem elég jó".
[64] Várady Tibor: Változó képletek és változó valóság a választottbíráskodás fejlődése során. In: Nagy Csongor István (szerk.): Liber Amicorum János Martonyi. Ünnepi kötet Martonyi János tiszteletére. HVG-ORAC, Budapest, 2014, 128-141, különösen: 133-135.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd, tanszékvezető egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdasági Jogi Tanszék).
Visszaugrás
