A rovat a szexuális zaklatással kapcsolatos alapjogi problémákkal foglalkozik, a szerzők a következő kérdésekkel foglalkoznak: az önrendelkezési szabadság szerepe a szexuális zaklatás megítélésénél általában vagy a jelenlegi magyarországi alapjogi környezetben, a Szociális Karta értelmezése, az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának kérdése, empirikus kutatások témával kapcsolatos eredményei.
Írásom a szexuális önrendelkezés mint büntetőjogi jogi tárgy sajátosságaival, a büntetőjogi védelem terjedelmével és annak változásaival foglalkozik, az Isztambuli Egyezmény által indukált módosítások fényében. A magyar mellett német szakirodalmi álláspontokra hivatkozom még, mivel a dogmatikai rendszer, valamint a szakirodalmi megközelítések adaptálhatóságán túl a két országban a tényleges joghelyzet abban is hasonlít, hogy a büntető kódexek módosítására az Isztambuli Egyezmény ratifikálása nélkül került sor. A ratifikálás elmaradása ellenére a 2012. évi Btk. miniszteri indokolása kifejezetten hangsúlyozza az isztambuli egyezmény szerepét a módosítások hátterében,[1] és ugyanez mondható el a német büntető törvénykönyvet (StGB) módosító 2016. évi novelláról (50. évi StÄG) is. Az egyezmény ratifikációra Németországban végül 2017. október 10-én sor került, Magyarország esetében ez még mindig várat magára. A kérdéskör komoly dogmatikai és büntetőeljárási problémákat vet fel, érinti az alkotmányos büntetőjog és a kriminológia területét is. Ezen írás keretében ezekkel, illetve a magyar és a német törvényi tényállások elemzésével nem foglalkozom; a hangsúlyt most a jogtárgysérelem körülírására helyezem.
A szexuális önrendelkezés az ember személyének az egyik leglényegesebb aspektusa, "elemi személyiségi jog".[2] Az emberi méltóság egyik összetevőjeként számos és meghatározó módon kapcsolódik a személy intellektuális, morális és társadalmi identitásához. A szexuális önrendelkezés határainak megsértését az érintett személy általában a személyes méltóságának lényegi eleme elleni, nagyon súlyos támadásként éli meg. Ezért az ilyen magatartások különösen alkalmasak arra, hogy tartósan károkat okozzanak a személy lelki és társadalmi integritásában.[3]
Az ma már nem vitatéma, hogy a szexuális önrendelkezés mindenkit megillet - nemtől, kortól, nemi identitástól és orientációtól vagy éppen házassági, élettársi köteléktől függetlenül -; s ez egyenes következménye annak, hogy ezt az alapjogot az emberi méltóságból vezetjük le, amely nem korlátozható, és mindenkit egyformán megillet. A magyar büntetőjog 1997-ben vette át maradéktalanul ezt a felfogást, mikor is a házassági életközösségben elkövetett erőszakos közösülést - továbbá a nő által férfi sérelmére elkövetett nemi erőszakot is - nemi bűncselekményként - büntetni rendelte.[4]
A szexuális önrendelkezést és a szexuális szabadságot a legtöbb esetben szinonimaként használják.[5] A büntetőjogi védelem kapcsán annak meghatározása lesz fontos, hogy milyen tartalom adható e kategóriáknak. Mindkettő érthető pozitív és negatív értelemben egyaránt; tartalmukat ilyen szempontból szükséges most meghatározni, valamint tisztázni kell a büntetőjoggal való viszonyukat.
A szexuális szabadság tartalmilag döntően három összetevőre bontható:[6]
a) Elsőként említendő a nemi identitás és orientáció kialakulásának, kialakításának a szabadsága, amelybe bele kell érteni azt is, hogy az egyénnek megvan a joga ahhoz, hogy ne alakítsa ki a szexuális identitását és orientációját. (Ez a szabadságjog alapjogi jellegéből fakad, vö. pl. a vallásszabadsággal.)
b) A nemi orientációnak megfelelő nemi cselekmények (nemi élet) gyakorlása; ez esetben is azzal a kikötéssel, hogy a szexuális szabadság a nemi cselekményektől (nemi élettől) való akár teljes tartózkodás jogát is magában foglalja. Ennek gyakorlati jelentősége is lehet, például a cölibátus esetében.
c) A nemi cselekmények szituációs elemeinek megválasztása; azaz a partnerválasztás szabadsága, illetve döntési szabadság arra vonatkozóan, hogy hol, mikor, hogyan és milyen nemi cselekményt folytasson az egyén a partnerével.
Pozitív értelemben a szexuális önrendelkezés azt jelenti, hogy az egyén valamennyi tartalmi elemet illetően olyan döntést hoz, amilyet akar, és úgy él nemi életet, úgy folytat nemi cselekményeket, ahogyan akar. Negatív értelemben pedig a kényszermentességet jelenti, azaz bármelyik összetevőt illetően joga van
- 61/62 -
az egyénnek arra, hogy külső, más személytől eredő kényszertől mentesen döntsön.[7]
Az irodalomban egyöntetű az álláspont arról, hogy büntetőjogi értelemben a szexuális szabadság negatív aspektusának, azaz a kényszermentességnek van jelentősége. A büntetőjog ugyanis pozitíve nem támogatja a szexuális élet megvalósítását, kiteljesítését, hanem a kényszermentesség garantálása érdekében biztosít speciális védelmet. E tekintetben a szexuális önrendelkezést az egyén "elhárítási, védekezési jogaként" ('Abwehrrecht'), avagy azzal szembeni szabadságaként határozza meg, hogy a szexualitása felett valaki más rendelkezzen ('Fremdbestimmung'); azaz mindenki számára biztosítottak legyenek a pszichés és fizikai feltételek ahhoz, hogy maga döntse el, hogy egy adott személlyel, egy adott helyen és időben akar-e egy meghatározott nemi cselekményt folytatni vagy sem.[8] Ezzel a meghatározással összekapcsolható a szexuális önrendelkezés negatív oldala és tartalmi elemei, és ez irányadó a büntetőjog számára.
Nagyon fontos, hogy a jogi tárgy sérelmét kell látnunk bármelyik összetevőjének sérelme, más általi figyelmen kívül hagyása esetén. Ezek az összetevők ugyanis egyenrangúak, és csak az összes fennállása esetén beszélhetünk valódi szexuális önrendelkezésről.[9] Ennek gyakorlati jelentősége is van: ha például a sértett az adott partnerrel hajlandó lenne szexuális kapcsolatot létesíteni, esetleg szokott is vele nemi életet élni, de vagy a konkrét időpontban, vagy a konkrét helyen nem kíván szexuális kapcsolatot létesíteni, vagy bizonyos típusú nemi cselekmények végzésére nem hajlandó. A nemi cselekmények egyes szituációs elemeinek sérelme jellemző lehet például a házastársi, élettársi életközösségekben, illetve tartós szexuális kapcsolatokban. A nemi önrendelkezés megsértését kell látnunk például abban is, ha az elkövető a szexuális aktus során valamilyen ruhadarab (bőrruha, fehérnemű stb.) viselésére vagy eszköz használatára (pl. bilincs) akarja kényszeríti a partnerét, aki ilyen feltételek mellett nem hajlandó az aktusra, noha egyébként nyitott lenne rá.
A szexuális önrendelkezés (hasonlóan az önrendelkezés egyéb aspektusaihoz) jogi tárgyi jellegében lényegesen különbözik a személyhez kapcsolódó más jogi tárgyaktól, így pl. az emberi élettől, testi épségtől. A szexuális szabadság olyan jogi tárgy, amelynek nincs abszolút és állandó terjedelme (mint pl. az életnek vagy testi épségnek),[10] hiszen az egyes egyének nem élhetnek egymás mellett korlátlan szexuális önrendelkezéssel. A szexuális szabadság az általános cselekvési szabadság részeként külső ráhatások - az adott társadalom normarendjének és más személyek ráhatásának - keretei között realizálódik.[11] Így e jogi tárgy sérelme is relatív jellegű, hiszen az egyik egyén szexuális szabadsága eleve korlátozza a másik személy szexuális szabadságát.[12] E jellemzőre figyelemmel kell körülírni tehát az egyes személyek szexuális szabadságának kollíziójával járó jogtárgysérelmet, azaz szem előtt kell tartani, hogy az egyének szexuális szabadságának ütközése nem jár automatikusan a jogi tárgy sérelmével.
A szexuális önrendelkezést akkor részesítheti védelemben a büntetőjog, ha a kollízió jellege olyan, hogy az egyik egyén szexuális szabadsága körében meghozott döntése a másik egyén szexuális szabadságának lényegi elemét sérti meg, azaz, ha a másik egyén szabad döntését korlátozza.[13] Ezt az absztrakt meghatározást úgy tudjuk konkrétabb formába önteni, ha megvizsgáljuk a jogi tárgy (illetve annak negatív oldala) sérelmének lehetséges módjait. A szexuális önrendelkezés sérthető egyrészt a sértetti akarat - meg nem engedhető - befolyásolásával, másrészt a sértetti akarat - befolyásolás nélküli, puszta - figyelmen kívül hagyásával. Mindkét jogtárgysérelmi mód vonatkozásában relevánsak az Isztambuli Egyezmény által megfogalmazott elvárások, valamint a 2012. évi Btk.-ban foglalt egyes új tényállások.
Az akaratot befolyásoló tettesi ráhatások lehetnek a sértett akaratának ellenállhatatlan erővel történő megtörése (vis absoluta), az akaratot hajlító erőszak (vis compulsiva) vagy fenyegetés, és az akaratot módosító más magatartások: a megtévesztés, a meggyőzés vagy rábeszélés, illetve pusztán a cselekménnyel járó előnyök, illetve a cselekmény elmaradásával kapcsolatos hátrányok felemlítése.[14]
Az akaratot törő ráhatás büntetendősége különösebb problémát nem vet fel. A sértett testére ható kényszer esetén a jog számára nem kérdés, hogy nem lehet az önrendelkezés körében hozott döntésről beszélni. Akarathajlítás esetén a nemi cselekményre végül is a sértett döntése nyomán kerül sor, azonban a döntési szabadság tettes általi korlátozása miatt a sértett nem szabadon hozza meg döntését, és ezért nem lehet a sértetti döntést felelősséget kizáró tényezőként figyelembe venni.[15] E magatartásokkal szemben nyújt védelmet a szexuális kényszerítés (Btk. 196. §) és a szexuális erőszak (Btk. 197. §) tényállása.
- 62/63 -
Érdekesek a tévedés és a szexuális önrendelkezés összefüggései. A jogtörténet tanulmányozása során találhatunk példákat a sértetti tévedésen alapuló eset kodifikálására. A német birodalmi büntető törvénykönyv (RStGB) 179. § büntette a közösülést, ha a tettes az erre vonatkozó házassági jogát színlelte. E tényállást a német jogalkotó az 1969. évi 1. novellával hatályon kívül helyezte.[16] A Csemegi-kódex pedig ehhez hasonlóan büntette az ún. férjszínlelés bűncselekményét,[17] amely az 1961. évi Btk.-ban már nem szerepelt, a kivételesen ritka elkövetés és ennek folytán a tényállás feleslegessége miatt.[18] Az elmúlt évtizedekben elfogadott álláspont szerint a tévedés mögött legtöbb esetben jogilag figyelembe nem vehető felelőtlenség, tudatlanság, naivság vagy hiszékenység állhat, amelynek kihasználása tipikusan erkölcstelen, de nem éri el azt a szintet, amikor a sértetti beleegyezést a büntetőjog figyelmen kívül hagyhatja, és bűncselekményt statuálhat.[19] A tévedés körében legjellemzőbb eset az elkövető szexuális cselekményre irányuló motivációjában való tévedés, ami egyébként ténylegesen sérti a szexuális önrendelkezést. Ha komolyan vesszük az Isztambuli Egyezmény követelményét, miszerint a non consenting típusú cselekményeket büntetni kell, akkor ebből még azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy a tévedés is kizárja a sértett valódi beleegyezését; illetve ezt akár ki is olvashatnánk a Btk. 196. §-ához írt miniszteri indokolásból, valamint a kormánynak a CEDAW Bizottságnak írt válaszából.
Ugyanakkor - a kontinentális felfogás szerinti jogállami büntetőjog kereti között - a sértetti tévedésre alapított, generális pönalizálás aligha képzelhető el. Egyrészről dogmatikailag nem fogadható el az az álláspont, amely a Btk. 196. §-ában foglalt szexuális kényszerítés által egyébként át nem fogott sértetti tévedést is a kényszerítés körébe vonná.[20] Ezt sem a szemantikai, sem a logikai, sem a rendszertani értelmezés nem támasztja alá. Másrészről a sértetti tévedés kihasználásának általános pönalizálása határozatlan büntetőjogi normaalkotáshoz vezetne, és ellentétes volna a szükségességi-arányossági követelményekkel is (ez alapján büntetni kellene pl. a "veszek neked egy okostelefont, ha lefekszel velem ma este" típusú, a beváltás szándéka nélkül tett ígéreteket is). Csupán a tévedés egyes eseteinek tipizált büntetőjogi védelme lehet elfogadható; nem véletlen, hogy korábban is csak ilyen fordult elő. A mai társadalomban természetesen nem a férjszínlelés igényelhet büntetőjogi fellépést, hanem elsősorban a sértetti tévedésnek a hatalmi, befolyási helyzetben való előidézése, és azzal a szexuális kontaktus létrejötte érdekében történő visszaélés (pl. karrierbeli előmenetel valótlan ígérete). Bár a Btk. 196. § (2) bekezdés b) pontja minősítő körülményként nevesíti a befolyási, hatalmi helyzettel való visszaélést, abba az e helyzetben előidézett tévedés nem értelmezhető bele, hiszen - az önálló kriminalizációs hatókörrel nem rendelkező - minősítő körülmény a kényszerítési alapesetre épül, amely viszont a tévedést nem foghatja át. Az ilyen típusú tévedéssel szemben egyébként az StGB sem nyújt védelmet.[21] Nem véletlenül hangsúlyozza egyébként a német szakirodalom, hogy - a magyar kodifikációs megoldással ellentétben - a kényszerítés és a visszaélés-típusú magatartások konzekvens módon nem szabályozhatók ugyanazon tényállásban.[22]
A meggyőzés és a rábeszélés, az előnyök-hátrányok mentén történő befolyásolás általában akkor is büntetlen marad, ha az érintettek között jelentős intellektuális különbség van, vagy ha egymással társadalmi alá-fölérendeltségi viszonyban állnak. Ennek oka, hogy ilyenkor nagy, illetve nehezen meghatározható méretű területen fedi át egymást a beleegyezésnek a döntési szabadság korlátozásával történő megszerzése, valamint az egyszerű, jogilag is elfogadható meggyőzés, rábeszélés (ami egyébként a szexuális kapcsolatok természetes kommunikációs velejárója).[23] A büntetőjog erre a társadalmilag rendkívüli heterogén megítélésű, képlékeny területre nem merészkedhet - kizárólag csak akkor, ha az előnyök-hátrányok mentén történő befolyásolás egyúttal kényszerítésként is értelmezhető (pl. explicit vagy implicit fenyegetést tartalmaz, kényszerhelyzet kihasználásával jár), s ilyenkor a Btk. 196. § megfelelő értelmezése biztosíthatja a büntetőjogi fellépés lehetőségét.
A jogtárgysérelem alsó határa nagyon alacsony, és elvileg már akkor is felmerül a lehetősége, ha a sértett valami miatt nem tudja egy puszta "nem"-mel vagy más ráutaló magatartással kivonni magát a tettes ráhatása alól.[24] Így a szexuális szabadság sérelmének másik módja a sértett akaratának puszta figyelmen kívül hagyása, tényleges befolyásolás nélkül. Tipikusan ez a helyzet, ha a sértett valamilyen oknál fogva képtelen a védekezésre vagy az akaratnyilvánításra. E szélsőségesen kiszolgáltatott helyzettel szemben már a Csemegi-kódex is védelmet biztosított, jelenleg a Btk. 197. § (1) bekezdés b) pontja foglalja magában e speciális, passzív alanyokat. A sértetti akarat figyelmen kívül hagyásának másik módja a meglepetésszerű, hirtelen fellépés, szexuális tolakodás, amely alól a sértett rövid időre nem tudja magát kivonni, kényszerítésről viszont - a sértetti akarat ki
- 63/64 -
nem alakulásának hiányában - még nincs szó. A magyar büntetőjog régóta védelmet nyújt az egyszerű "mutogatással" szemben [klasszikus szeméremsértési tényállás; hatályos Btk. 205. § (1) bek.], viszont a váratlan, meglepetésszerű testi kontaktussal, fogdosással szembeni büntetőjogi védelem megoldása nem volt megnyugtató: a bírói gyakorlatnak a tettleges becsületsértés tényállását kellett - aggályos módon - kiterjesztően értelmeznie a szubszumció érdekében.[25] Hasonló volt a helyzet a német büntetőjogban is.[26] Egyértelmű előrelépés, hogy a 2012. évi Btk. 205. § (3) bekezdésében található új, objektív karakterű szeméremsértési alakzat már átfogja ezeket a magatartásokat is, mint ahogy 2016 óta az StGB 177. § (2) bekezdés 3. pontjáról is elmondható ugyanez.
Látható tehát, hogy korábbiakban a szexuális önrendelkezésnek nem mindenfajta sérelme volt büntetendő. A nemi bűncselekmények tényállásai tehát ún. inkongruens tényállások voltak, amennyiben a büntetendőség törvényi tényállás által meghatározott keretei nem fedték le teljes egészében a jogtárgysérelem körét.[27] Az individuális büntetőjogi jogtárgyvédelem körében ez lényeges eltérést jelentett pl. az emberi élet, a testi épség vagy a személyi szabadság védelméhez képest. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a büntetőjogi védelem hatóköre mind a magyar, mind a német büntető törvénykönyvben bővült a közelmúltban, az inkongruencia köre tehát lényegesen szűkült. A korábbiakkal ellentétben - egyrészt a nemzetközi elvárásokat figyelembe véve, másrészt a szexuális zaklatás társadalmi megítélésének változása miatt - ma már a német szakirodalom is indokoltnak tartja, hogy a büntetőjog a szexuális önrendelkezést a maga teljességében védje.[28] Ennek a kodifikációs megoldása ugyanakkor szinte megoldhatatlan kihívás elé állítja a büntetőjogot. Elég arra utalni, hogy a magyar szakirodalomban - nem túlzás - teljes a káosz a Btk. 196. § szerinti szexuális kényszerítés értelmezése kapcsán,[29] a német szakirodalomban pedig soha nem látott erejű kritikai hullám söpör végig az StGB 177. §-ának - a magyar modelltől egyébként eltérő dogmatikai koncepciót követő - újrakodifikálása miatt is.[30] A dogmatikai problémák vizsgálata külön tanulmányt, tanulmányokat igényel.
Annyi bizonyos, hogy a társadalmi hangulatból politikai elégedetlenséget generáló klíma nem tesz jót a jogalkotás színvonalának (ez a megfigyelés persze nem csak a nemi bűncselekmények esetében igaz). Az ma már például a 2015. szilveszteri kölni események kapcsán is világos, hogy a büntetőjogi fellépés elmaradása nem az StGB elégtelenségére, hanem kimutatható rendőri vezetői hibákra vezethető vissza.[31] A kriminálpolitikai hangulat felfokozottsága viszont ahhoz vezetett, hogy a kodifikációs szakértői bizottság véleményét részben nem várta be, részben pedig negligálta a német jogalkotó.[32]
Figyelemreméltó az a higgadt szakirodalmi vélemény, amely szerint a - vélelmezett - joghézagok egyezménykonform jogértelmezéssel - vagyis az Isztambuli Egyezményt figyelembe véve - elkerülhetők. Ugyanezen szerző hangsúlyozza viszont, hogy a különösen kiszolgáltatott társadalmi helyzetben lévők (gyermekek, erőszakos kapcsolatban élők, hajléktalanok, fogyatékosok) számára csak a közigazgatási és polgári jog védelmi intézményei biztosíthatnak valódi védettséget, esetükben a határozatlan büntetőjogi tényállásokba vetett naiv hit egyenesen káros lehet.[33]
A fentiek fényében, mind a magyar, mind a német helyzet figyelembe vételével az a konklúzió rajzolódik ki, hogy az Isztambuli Egyezmény esetében nem csak a ratifikáció elmaradása hordoz primer politikai üzenetet, de a ratifikáció megtörténte is inkább csak szimbolikus jelentőséggel, semmint közvetlen jogtárgyvédelmi hatásokkal jár a büntetőjogban. E szimbolikus jelentőséget sem szabad azonban alábecsülni. ■
JEGYZETEK
[1] Indokolás a Btk. XIX. Fejezetéhez és 196. §-ához.
[2] Sári János: Alapjogok. Alkotmánytan II. Budapest, Osiris, 2001[2], 78., Günter Stratenwerth - Guido Jenny: Schweizerisches Strafrecht. Besonderer Teil. Straftaten gegen Individualinteressen. Bern, Stämpfli, 2003[6], 141.
[3] Herbert Tröndle - Thomas Fischer: Strafgesetzbuch und Nebengesetze, München, C.H.Beck. 2006[53], 1040.
- 64/65 -
[4] A magyar helyzetről áttekintést ad többek között Fehér Lenke - Virág György: A nemi erőszak büntetőjogi szabályozása, Állam- és Jogtudomány, 2006/1, 45-47.
[5] Lásd pl.: Brigitte Sick: Sexuelles Selbstbestimmungsrecht und Vergewaltigungsbegriff, Berlin, Duncker & Humblodt, 1993, 83.; Kathrin Kummer: Sexuelle Belästigung aus strafrechtlicher Sicht, Bern, Verlag Paul Haupt, 2002, 42.; Klaus Laubenthal: Sexualstraftaten. Die Delikte gegen die sexuelle Selbstbestimmung, Springer, 2000, 7., Joachim Renzikowski: §§ 174-184f, in Münchener Kommentar zum Strafgesetzbuch II/II, Hrsg. Joecks et al., München, C.H.Beck, 2005, 1047.
[6] Az a) és b) pontokhoz kiindulásként lásd Kovács Virág: A szexuális szabadság jogi megközelítésének problémái, Jogtudományi Közlöny, 2003, 323. A c) ponthoz vö. Sick 1993 (5. vj.) 87., Kummer (5. vj.) 43. és Laubenthal (5. vj.) 7.
[7] A két oldal egymást szükségképpen feltételezi. Két személy kapcsolatában pedig figyelemmel kell lenni az alapjogok kollíziójára, azaz egyik személy szexuális önrendelkezésének a pozitív oldalát a másik személy szexuális önrendelkezésének negatív oldala korlátozza (lásd még alább).
[8] Sick (5. vj.) 87., Laubenthal (5. vj.) 7., Renzikowski (5. vj.) 1047.
[9] Sick (5. vj.) 87., Kummer (5. vj.) 43.
[10] Ezért nevezi Peter Hangartner "intrasoziales Rechtsgut"-nak (kb. "társadalomközi jogi tárgy") (Selbstbestimmung im Sexualbereich. Art. 188 bis 193 StGB, St. Gallen, 1998, 23.).
[11] Vö. Vida Mihály: A szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények, in A magyar büntetőjog különös része, szerk. Nagy Ferenc, Budapest, Korona, 1999, 133.
[12] A helyzet érdekessége, hogy itt ugyanazon alapjog kollíziójáról van szó, és nem különböző alapjogok ütköznek (mint pl. a véleménynyilvánítás szabadsága az egyén jó hírnévhez fűződő jogával vagy emberi méltóságával; vagy pl. a mozgás szabadsága a magánlakás tiszteletben tartásához való joggal).
[13] Kovács (6. vj.) 324.
[14] Thomas Fischer: Sexuelle Selbstbestimmungsrecht in schutzloser Lage, Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft, 2000, 82. és 90-91.
[15] Uo. 92.
[16] Vö. Friedrich-Christian Schroeder: Das neue Sexualstrafrecht. Entstehung - Analyse - Kritik, Karlsruhe, C.F.Müller, 1975, 15., Fischer (14. vj.) 91.
[17] 1878. évi V. tc. 245. §: "Aki magát valamely nő férjének színli, és a nőnek tévedését felhasználja, hogy azzal nemileg közösüljön: szemérem elleni bűntett miatt három évig terjedhető börtönnel büntetendő. A bűnvádi eljárásnak csak a sértett nőnek vagy férjének indítványára van helye."
[18] A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyve, Budapest, KJK, 1962, 477.
[19] Vö. Fischer (14. vj.) 93. A tévedésre lehet példa az 1960-as évekből a "tübingeni kékszakáll" esete, aki számos nőt vett rá szexuális kapcsolatra, elhitetve velük, hogy mentális betegséget vagy vakságot okozhat számára, ha megtagadják tőle a szexet (ismerteti Barbara Hermann-Kolb: Die Systematik der sexuellen Gewalt- und Missbrauchsdelikte nach den Reformen 1997, 1998 und 2004, Frankfurt a.M., Peter Lang Verlag, 2005, 53.). A svájci gyakorlatból említhető az az eset, amikor a sértett annyira ittas és álmos volt, hogy a partnerét összekeverte a férjével [ismerteti Stratenwerth - Jenny (5. vj.) 176.].
[20] Így Gilányi Eszter: A nők elleni erőszak és magyar büntetőjogi szabályozása a nemzetközi elvárások tükrében, PhD-értekezés, Miskolc, 2007, 200.
[21] Renzikowski (5. vj., 2017[3]) Rn. 4.
[22] Rüdiger Deckers: Zur Reform des Sexualstrafrechts durch das StÄG 2016, Straverteidiger, 2017, 411.; Renzikowski (5. vj.) Rn. 10.
[23] Fischer (14. vj.) 91. Dogmatikai oldalról nézve az ilyen típusú magatartások pönalizálása azzal jár, hogy a tettesi magatartás objektív körülírása helyett a sértetti szubjektum értékelésére telepítjük a büntetőjogi felelősséget. Ez alapvetően jogbizonytalansággal jár, számos problémát vet fel. Ilyen problémák merülnek fel pl. a zaklatás Btk.-beli tényállásánál is; a sértetti szubjektum szerepéhez lásd Monori Zsuzsanna Éva: A Kúria határozata a zaklatás bűncselekményéről, JeMa, 2016/4, 37.
[24] Monika Frommel: §§ 173184f, in Nomos Kommentar. Strafgesetzbuch II., Hrsg. Kindhäuser et al., Baden-Baden, Nomos, Baden-Baden, 2005[2], 3275.
[25] Lásd pl. BJD 1248., BH 1984. 46.
[26] Részletesen lásd Szomora Zsolt: A nemi bűncselekmények alapkérdései, Budapest, Rejtjel, 2009. 148-150.
[27] Sick (5. vj.) 85-86.
[28] Deckers (22. vj.) 411., Renzikowski (21. vj.) Rn. 10.
[30] Ennek összefoglalásához lásd Joachim Renzikowski: Nein! - Das neue Sexualstrafrecht, Neue Juristische Wochenschrift, 2016, 3353-3358
[31] Thomas Fischer: Straftesetzbuch und Nebengesezten, München, C.H.Beck, 2017[64], Rn. 5.
[32] Deckers (22. vj.) 410.
[33] Frommel (24. vj. 2017[5]) Rn. 96.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, SZTE ÁJK.
Visszaugrás
