Manapság egyre többet hangoztatott alapelv, hogy a szexuális cselekmények kapcsán a "nem, nemet jelent", vagyis a passzív alany verbálisan kifejezésre juttatott akaratát figyelmen kívül hagyó, azzal ellentétesen szexuális cselekményt megvalósító személy bűncselekményt követ el és büntetendő, még akkor is, ha a passzív alany nem adta egyéb jelét az ellenállásnak. A "no means no"/"nein heißt nein" alapelv jegyében, az Isztambuli Egyezmény[1] rendelkezéseire is figyelemmel, a közelmúltban több ország is módosította a Büntető Törvénykönyvét és felvette a "non-consenting" típusú szexuális cselekményeket a tényállások közé. Az új tényállások beiktatására az erőszak megelőzése, az áldozatok fokozottabb védelme és a beleegyezést nem adó személy sérelmére elkövetett szexuális cselekmények szankcionálása érdekében volt szükség.
Számos országban - köztük Magyarországon és Németországban is - a szexuális cselekmények passzív alanyainak fokozott védelmét a büntető anyagi jog nem biztosította. Egy 2014-es tanulmány szerint Németországban például a 2001-2012 között elkövetett nemi erőszakos bűncselekmények 84,5-95%-ában a passzív alany nem is tett feljelentést, a bejelentett 8000 nemi erőszakos cselekmények közül pedig csak 1314 esetben emelt vádat az ügyészség, illetve ennél még kevesebb, az elkövetőt felelősségre vonó, marasztaló ítélet született.[2] Ennek oka az volt, hogy - függetlenül attól, hogy a passzív alany adott esetben kifejezte a szexuális cselekménnyel szembeni ellentétes akaratát - az "ellenállás" nem érte el a német büntetőjog által megkívánt mértéket, vagy pedig a szóbeli ellenálláson kívül valamely okból - például a passzív alany félelme, kilátástalannak ítélt helyzete miatt - nem volt "testi" ellenállás.
Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy milyen nemzetközi követelmény áll fenn a "non-consenting" típusú szexuális cselekmények szankcionálása mellett, illetve, hogy Magyarország Büntető Törvénykönyve ezen követelménynek mennyiben tesz, vagy nem tesz eleget. Vizsgálom azt is, hogy milyen joggyakorlati problémákhoz vezethet az, hogy a magyar kódex a szexuális erőszak tényállásától (2012. évi C. törvény 197. §) elkülönült § alatt szabályozza[3] a "non-consenting" típusú szexuális cselekményeket. Tekintettel arra, hogy Németországban a közelmúltban fogadtak el egy, a téma szempontjából releváns törvénymódosítást, a német büntetőjogra is kitérek annyiban, amennyiben az a magyar büntetőjogi dogmatika viszonylatában is releváns lehet. Végezetül fontosnak tartom górcső alá venni azt is, hogy a "no means no" és a
- 65/66 -
szintén újonnan felmerült "yes means yes" alapelv a szexuális cselekmények szankcionálása kapcsán milyen kérdéseket, esetleges problémákat vethet fel.
Az Európa Tanács nők elleni és családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét 2011 áprilisában fogadták el, és 2014-ben lépett hatályba.[4]
A hivatkozott Isztambuli Egyezmény rögzíti, hogy a részes felek megteszik a szükséges jogalkotási vagy más intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi beleegyezés nélküli szexuális cselekmény szándékos elkövetése büntetendő legyen.[5] Deklarálja továbbá azt is, hogy a beleegyezésnek önkéntesnek, az adott személy szabad akaratán alapulónak kell lennie, melyet az eset összes körülményei alapján kell értékelni.[6]
Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény passzív alanya nő és férfi egyaránt lehet[7] a rendelkezés valamennyi, a sértett beleegyezése nélküli, szándékosan megvalósított szexuális cselekmény szankcionálását célozza.
Az Isztambuli Egyezmény tehát a beleegyezés hiányára kívánja alapítani a büntetőjogi felelősséget. Ezzel összefüggésben az Egyezmény Értelmező Jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. és 8. cikkére tekintettel a tagállamoknak eleve fennálló kötelezettsége, hogy szankcionálják a sértett beleegyezése nélkül megvalósuló szexuális cselekményt. Rögzíti azt is, hogy nem lehet követelmény a sértett fizikai ellenállása, továbbá azt, hogy az egyes jogszabályi rendelkezéseket, fogalmakat - például kényszerítés, erőszak, fenyegetés, kényszer és más megfogalmazások - úgy kell értelmezni, hogy azok alkalmasak legyenek a "non-consenting" típusú szexuális cselekmények szankcionálásra, függetlenül azok konkrét jogi terminológiájától.[8] Álláspontom szerint az már egy másik kérdés, hogy például az erőszak, fenyegetés vagy kényszerítés, mint jogi terminus mennyiben tudja kifejezni azt, hogy a büntetőjog csupán a beleegyezés hiányára kívánja alapítani a felelősséget. Az ezzel kapcsolatos problémákra a magyar szabályozás kapcsán térek ki.
Az Isztambuli Egyezmény mellett az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának R(2002) 5. sz. "A nők erőszakkal szembeni védelméről" címet viselő ajánlása is a "no means no" alapelvet hirdeti figyelemmel arra, hogy a büntetőjog terén a tagállamok feladatai közé sorolja többek között:
- a beleegyezését nem adó személlyel szemben elkövetett szexuális cselekmények büntetendővé nyilvánítását még akkor is, ha az illető nem adta jelét ellenállásnak;
- a beleegyezését nem adó személyre vonatkozóan bármilyen jellegű vagy bármilyen eszközzel elkövetett nemi behatolás büntetendővé nyilvánítását;
- az elkövető által helyzetével való bármilyen visszaélés büntetendővé nyilvánítását, különösen a felnőtt által gyermek sérelmére elkövetett cselekmények tekintetében.[9]
Az ajánlás - mint kitűnik - az erőszakos cselekmények vonatkozásában kiemelten kezeli a beleegyezést nem adó ("non-consenting") nő sérelmére elkövetett deliktumokat. Fehér Lenke szerint "ez az álláspont a nő verbálisan kifejezésre juttatott akaratának a tiszteletben tartását, komolyan vételét hangsúlyozza, a nemek közötti egyenjogúság jegyében a nők elleni erőszak megszüntetése érdekében."[10] Álláspontom szerint tekintettel arra, hogy a hatályos magyar büntetőjogi szabályozás, illetve jellemzően az európai büntető kódexek nem diszkriminálnak a passzív alanyok tekintetében, a "non-consenting" típusú cselekmények szankcionálása mind a nők, mind a férfiak fokozott védelmét biztosítja, és nem kizárólag a nők érdekeit szolgálja. Az már megint más kérdés, hogy a nők által a férfiak sérelmére történő elkövetés nem tipikus, de a fokozott védelem mindkét nem képviselőinek jár.
- 66/67 -
A német parlament alsóháza, a Bundestag 2016 júliusában jelentős többséggel fogadta el a korábbi szexuális erőszakról szóló törvény módosítását. A törvénymódosítás eredménye, hogy a szexuális cselekmények kapcsán a "nem" már Németországban is nemet jelent és megalapozza a büntetőjogi felelősséget.[11]
A törvénymódosítás egyik előzményeként számos eset között a kölni támadások emelhetőek ki. Hiába jelentette ugyanis több nő, hogy a kölni dóm előtt 2016. január 1-jén csoportokba verődött férfiak körbeállták és fogdosták őket, ez nem számított bűncselekménynek. A már hivatkozott 2014-es német tanulmány rögzíti, hogy a német jog korábban jobban védte az egyes egyének tulajdonát, mint szexuális szabadságát, mivel utóbbi esetben a felelősségre vonás viszonylatában nem az elkövető tettét, hanem a passzív alany által tanúsított magatartást vizsgálta, és ezt is szigorúan tette. Ez utóbbi döntötte el, hogy az elkövető felelőssége fennáll-e vagy sem.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
