A szexuális erőszak, a személyek nemi szabadsága elleni támadás azon bűncselekmények közé tartozik, amelyeket az emberi magatartások szabályozására hivatott íratlan és írott szabályok, így az erkölcs és a jog normái egyaránt, már az ismert történelem kezdeteitől a súlyos bűnök, bűncselekmények közé sorolnak és ennek megfelelő súlyú erkölcsi elítéléssel sújtanak, büntetőjogi büntetéssel fenyegetnek világszerte. Az alábbi, rövid történeti visszapillantás is jelzi majd, hogy meglehetősen eltérő, nagyon is árnyalt felfogással és szabályozással találkozhatunk e bűncselekmények kapcsán az egyes történelmi korokban és az egyes társadalmakban.
Az erőszakkal elkövetett közösülés és erőszakos fajtalankodás eseteit a római jog is büntette, az ún. crimen vis fogalmi körében. Angyal Pál büntetőjogi tankönyvében az ún. szemérem elleni bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok fejlődéstörténetéről adott kiváló történeti visszapillantása során leírja, hogy "a római jog eleinte minden erkölcstelen, s fajtalan cselekményt a családi büntetőjog körébe utalt, csak midőn a házasságon kívüli nemi élet és a gyermektelenség olyan mérveket öltött már, hogy az erkölcsöknek ezzel járó eldurvulása az állam alapjait is megingatta, a lex Julia de adulteriis (Kr.e. 736-ban) a szemérmet, tiszta erkölcsöt sértő cselekmények sorozatát közbüntetésnek vetette alá".[1] Így büntetés alá esett az adulterium (házasságtörés), stuprum (a tisztességes hajadonnal vagy özveggyel való közösülés), a lenocidium (kerítés),
- 31/32 -
az incestus (vérfertőztetés). A concobinatus[2] (ágyasság) fornicatio vagy scortatio (kéjnővel való közösülés) azonban nem volt büntetendő. Az erőszakos szemérem elleni cselekmények, mint vis publica vagy vis privata voltak büntetendőek.[3]
A germán népjogok teljesen nélkülözték e bűncselekmények vonatkozásában a közjogi felfogást. A házasságon kívüli nemi közösülés a nő feletti hatalmat gyakorló egyén jogának megsértéseként csupán kártérítési igényt biztosított a hatalmat gyakorló számára, a nő (azaz áldozat, maga!) viszont, többnyire büntetlenül megölhető volt. Az erőszakos közösülés, nőrablás, csábítás, szintén személy elleni támadásként voltak büntetendőek. (A házasságtörő nő felett férje gyakorolhatta a fenyítő hatalmat. A szabad nő viszont, ha rabszolgájával közösült, halállal volt büntethető.)[4]
A Constitutio Criminalis Carolina s a későbbi német jog büntetni rendelte a sodómiát (természet elleni fajtalanság), a vérfertőztetést, a nőrablást, az erőszakos nemi közösülést, a házasságtörést, a bigámiát, stb., s a büntetések rendkívül szigorúak voltak. A nem tisztességes nő ellen elkövetett erőszakos nemi közösülés azonban csak sokkal később lett büntetendő. Így az 1794. évi porosz Landrecht már szankcionálja, bár enyhébb büntetés kilátásba helyezésével.
A XVII. században a korábbi súlyos büntetések némi enyhülése tapasztalható, s a XVIII. század reformtörekvései nyomán még érzékelhetőbb az elmozdulás az enyhébb szankciók irányába.[5] A haladó eszmék hatása kifejezésre jut Cesare Beccaria 1764-ben megjelent, a modern büntetőjog alapelveit megfogalmazó értekezésében (Dei delitti e delle pene)[6]. A nehezen bizonyítható bűncselekmények körében a házasságtörés, az ún. görög fajtalanság és a gyermekölés okairól szólva, Beccaria nem tartja helyesnek, hogy e bűncselekményekkel szemben az állam a büntetőjog eszközeivel lép fel, mindaddig, amíg annak megelőzésére a törvény nem alkalmazta a lehető legjobb eszközöket. Mindhárom bűncselekményfajtánál az előítéletek, a kettős mérce, a kényszer szerepét emeli ki.
- 32/33 -
A XIX. században is folytatódik a nemi bűncselekményekre vonatkozó alapfelfogás változása: "csak a nemi élet szabadságát s az erkölcsi érzést durván sértő cselekmények büntethetők e kategóriában; nem büntethető tehát sem a concobinatus sem a fornicatio."[7] Az a vita is fellángolt ekkor, hogy jogos-e a természet elleni fajtalanság büntetendővé nyilvánítása.[8] A XIX. században általánossá vált a büntetőjogi felelősség szűkítése, illetve a büntetés lényeges enyhítése. A büntető törvények alapvetően csak a nemi élet szabadságát és a közerkölcsöt feltűnően sértő cselekmények büntetésére szorítkoznak. Az európai államokban ugyanakkor egymástól igen eltérően alakultak a heteroszexuális, illetve a homoszexuális kapcsolatokat - az abban résztvevők életkorára tekintettel - büntető rendelkezések. Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatoknál a jogrendszerek jellemzően magasabban határozták meg az ún. beleegyezési (vagy másképpen az ún. védett) korhatárt.
A XX. század utolsó évtizedeit az erőszakos homoszexuális és a heteroszexuális magatartásokat szankcionáló büntetőjogi rendelkezések egységesítése jellemezte. Ennek eredményeként a közelmúltban, az Európai Unió minden tagállamában megszűnt a szexuális orientáció eltérő büntetőjogi értékelése.
Jelen tanulmányban a szexuális erőszak - a nemi szabadság (nemi erkölcs?) elleni támadások büntetőjogi értékelésének magyarországi változásait vizsgáljuk. A történeti tendenciák bemutatása során a hazai szabályozás történetének fontosabb állomásait tekintjük át: a két, jogtörténeti szempontból is kiemelkedő tervezet (az 1795. évi tervezet és az 1843. évi javaslat) megoldásait, a kodifikált büntetőjog (az 1878. V., az 1961. évi V., és az 1978. évi IV. törvények) rendelkezéseit, valamint az ezekben a jogforrásokban megmutatkozó fejlődési trendek jellegzetességeit. Figyelemmel arra, hogy a téma a szexuális erőszak, a történeti áttekintés is erre koncentrált. Ezért egyrészt elsősorban a szexuális erőszak par excellence büntetőjogi megjelenésének, az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak szabályozásának fejlődését kísértük végig, és nem tértünk ki a nem erőszakos nemi bűncselekmények szabályozásának történetére. Másrészt nem követtük a mára már jelentőségüket veszített tényállások (pl.: nőrablás, házasságtörés, férjszínlelés, stb.) változásait sem. A fent említett két tényállás mellett megjelenő egyéb releváns deliktumok részletes bemutatására,
- 33/34 -
továbbá a fontosabb fogalmak, tényállási elemek értelmezésére a hatályos szabályozás ismertetése kapcsán került sor.
A régi magyar jogban, a házasság, valamint a nemi erkölcs elleni bűncselekmények körébe tartozó cselekmények némelyike már Szent István, illetve Szent László törvényeiben is megjelenik. Szent István II. 26. törvénycikke értelmében a szolgálóval való közösülés (fornicatio cum ancilla), akár szabad ember, akár más szolgája részéről, komoly büntetést vont maga után.[9] A szemérem elleni bűncselekmények - az erőszakos nemi közösülés és a kettős házasság - rendkívül szigorú büntetés alá estek ebben a korban.[10] A vérfertőzés a hűtlenség fogalma alá tartozott, a természet elleni fajtalanságról azonban ekkor még említést sem tesznek a törvények.[11]
A nemi erőszakról a régi magyar jog királyi törvényei közül elsőként László király dekrétuma rendelkezett. A törvény az erőszakot igen súlyosnak, az emberöléssel azonos megítélés alá esőnek tekintette, s elkövetőjét ennek megfelelően halállal fenyegette.
"Valaki hajadon lányon vagy asszonyon, egyik faluból a másikba menő útjában erőszakot teszen, úgy bánja meg, mintha embert ölt volna." (László I. k. 32. Fejezet)[12]
Az első szabályozás láthatóan egységes volt, nem diszkriminált. Nem tett tehát különbséget a törvényi oltalomra jogosultság tekintetében sem a sértett családi állapota, sem pedig erkölcsi megítélése szerint, vagyis egyaránt védte a hajadonokat, a férjes asszonyokat és az özvegyeket, valamint, másfelől a "tisztességes" és az "erkölcstelen" nőket is. Igaz, egyes jogtörténészek szerint a büntettet csak tisztességes nő sérelmére lehetett elkövetni, abban azonban a hivatkozott szerzők is egyetértettek, hogy a "kéjnőkön"
- 34/35 -
elkövetett erőszak sem maradhatott büntetlenül.[13] Maga a normaszöveg mindenesetre nem tartalmazott diszkriminációt. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a régi magyar jogban ezt követően is megjelent a nemi erőszak pönalizálása,[14] ezekben a szabályozásokban azonban expresis verbis megmutatkozott a nyílt különbségtevés valamilyen formája. Jellemző volt továbbá a régi magyar jogra, hogy megtartotta a már László dekrétumában megjelenő súlyos megítélést, és a cselekményt többnyire halállal (is) fenyegette.
Az első hazai büntetőtörvénykönyv-tervezet az 1791-ben kiküldött országgyűlési bizottság projektumaként - négy év munkája után - 1795-ben készült el.[15]
A kor büntetőjoga kaotikus, rendszertelen volt, lényegében a Hármaskönyv rendelkezésein és a recipiált Praxis Criminalis-on alapult. A XVIII. század második felében egységes büntetőjog még nem létezett, a Corpus Iuris terv és rendszer nélkül megalkotott büntetőjogi tartalmú dekrétumai pedig gyakorta "ellentmondóak, végrehajthatatlanok, részrehajlóak és megoldhatatlanok"[16] voltak. További jellegzetessége a korabeli joghelyzetnek, hogy a rendelkezések nem ölelték át az egész jogterületet, "sok bűntettre semmilyen rendelkezést nem tartalmaz a Corpus Iuris, holott az ilyen perekben is rendszeresen súlyos ítéleteket szabnak ki a bíróságok".[17] A bírói gyakorlatot egyébként is a teljes önkény jellemezte.
Ebben a történi kontextusban jött létre a felvilágosodás szellemiségét tükröző Tervezet, az első magyar büntetőjogszabály, amelynek "különös" része a tényállások beosztását már nagyjából a veszélyeztetett jogtárgyakhoz igazította. A szexuális erőszakot rendszertanilag a tulajdoni viszonyokat védeni hivatott tényállások között, "A polgár vagyonát, javait és szabadságát veszélyeztető büntettek" elnevezésű szerkezeti egységben helyezték el, a lopás, a rablás, az útonállás, a csalás, stb. társaságában.
- 35/36 -
A szabályozás először - a Tervezetre jellemző módon - általánosságban, elvontan definiálja a cselekményt, majd az egyes elkövetési magatartásokat sorolja fel.
Az általános definíció szerint a Tervezet a beleegyezés nélküli vagy az erőszakkal kikényszerített közösülést rendelte büntetni. Az egyes elkövetési magatartások ezt követő kazuisztikus meghatározása mutatja, hogy a cselekmény kétes erkölcsű sértett ("szajha") sérelmére is elkövethető volt - jóllehet esetükben ez enyhébben fenyegetett, mint a "tisztességesek" esetében -, továbbá, hogy a passzív alany férfi is lehetett. Mindez arra utal, hogy a korábbiakkal ellentétben a védett jogtárgy, jogi érdek már nem annyira (vagy nem kizárólag) a női becsület, tisztesség volt, hanem inkább a "szexuális önrendelkezés" szabadsága, vagyis a polgárnak a szexualitást is magában foglaló, arra is kiterjedő szabadsága. Meglehet, a 7. § értelmében enyhítő körülménynek számított, "ha a sértettet előzőleg más már megrontotta". Említést érdemel még, hogy a Tervezet az elkövetési magatartások felsorolása során kitért a "védekezésre képtelen állapotok" leírására is [2. §. c.) pont].
Eljárási szempontból jelentős, hogy a kereset benyújtása időben nem korlátozott, a nő a terhesség megállapítása, vagy a gyermek megszületése után is megtehette azt, "hiszen gyakran nagyon is jogos oka van arra, hogy mindaddig színleljen, míg terhessége felől kétségei vannak".
A 4. §-nak a részesekre vonatkozó rendelkezése arra utal, hogy a sértett a tettestől - sőt bizonyos körülmények között a bűnsegédtől is - vagyoni kompenzációra tarthatott igényt. Ez - azon túl, hogy humánus és a modern viktimológiai törekvésekkel egyező, "áldozatbarát" szemléletű megoldás -, egyúttal azt is jelzi, hogy a nemi erőszak megítélése továbbra sem volt mentes a vagyoni, a tulajdonosi felfogástól, a cselekménnyel annak tárgyában okozott értékcsökkenés ideájától. A sértettnek vagyoni elégtételt kellett kapnia, hiszen a cselekmény következtében veszített értékéből. Szemléletileg koherens ez a szabályozás az enyhítő szakasz már idézett rendelkezésével: akit megrontottak már az "rontott" (romlott), kevésbé értékes, az ő megerőszakolása tehát enyhébb megítélésű. Ezt az értelmezést erősíti a Tervezet rendszertani megoldása, a bűncselekménynek a polgárok javainak háborítatlan élvezetét biztosítani szándékozó fejezetben - közvetlen a lopást megelőzően - történt elhelyezése is. A vagyoni jellegű megközelítést jelezheti egyébiránt az is, hogy a büntetés a lopáséval pontosan egyező, a régi magyar jogban ismert büntetéseknél lényegesen enyhébb (a legsúlyosabb, a "szándékosság harmadik fokán" lévő esetben is csupán három évtől hat évig terjedő börtön). Elgondol-
- 36/37 -
kodtató, hogy a megrögzött, többszörös visszaeső tolvajjal szemben a tervezet szerint halálbüntetés is kiszabható lett volna,[18] míg a nemi erőszak szabályozása ilyen lehetőséget nem tartalmazott.
A tárgyalt kodifikációs kísérletet megelőző, 1827. évi javaslat a nemi erőszak tényállásának megfogalmazásával - bár azt az ember veleszületett jogait sértő delictumok között helyezte el - ismét csak a "tisztességes" nőket, az ő "veleszületett" szabadságjogukat védelmezte.
A XIX. század európai büntető törvénykönyvei a szexuális jellegű bűncselekményekkel szemben fokozatosan és egyre szélesebb védelemben részesítik a gyermek-, illetve fiatalkorúakat. Az európai és hazai haladó eszmék hatását tükröző, 1843-as büntetőtörvény-javaslat a 14 év alatti fiú- és leánygyermekeket egyaránt védi az ilyen cselekményekkel szemben (225. §).[19] "A magyar Btk. első javaslata - írja Angyal Pál - védelmébe vette a 14 éven aluli korban levő, tisztességes leányon kívül, a 14 és 16 év közötti korban levőt is, különbséget téve megfertőztetés és csábítás között s ez utóbbi bűncselekményt enyhébben büntetve; a második javaslatból azonban indoklás nélkül kimaradt a csábításra vonatkozó második alinea".[20] Az 1843-as büntetőtörvény javaslat büntetni rendeli az erőszakos nemi közösülést, nőrablást, többfeleségűséget, többférjűséget, házasságtörést, vérfertőztetést és egyéb bujaságbeli bűntetteket (szodómia és a bestialitás).
Az 1843. évi javaslatban az erőszakos nemi közösülés sértettje csak nő lehetett, azonban bármely nő, korára vagy erkölcsiségére tekintet nélkül.[21] A
- 37/38 -
büntetést a bűncselekmény következtében bekövetkezett betegség, sérülés vagy a halál, mint eredmény súlyosbította.[22] Ismerte és büntetni rendelte a javaslat a védekezésre képtelen állapot kihasználásának bizonyos eseteit is (őrültségi vagy egyébként öntudat nélküli állapot kihasználása). Nemi erőszak miatt életfogytig tartó börtön is kiszabható volt, ha a bűncselekmény következtében tizennégy év alatti sértett halt meg, vagy, ha az elkövető a sértett rokona volt.[23] Enyhébb megítélésűnek tekintette a javaslat a kísérletet. A definíció szerint a cselekmény akkor vált befejezetté, amikor "a nemző részek már valósággal egyesíttettek."[24]
A tettes a büntetésen felül, még pénzbeli díj megfizetésére is köteles volt, amely a sértettet vagy a sértett örököseit illette meg. Minél súlyosabb volt az okozott sérelem, s minél vagyonosabb a sértő, a büntető bíróság által meghatározott pénzbeli díj annál magasabb.[25]
Az 1878. évi V. tv., amelynek rendelkezései mind a mai napig meghatározzák büntetőjogunk alapjait, s amely a tárgyalt bűncselekmény tekintetében lényegében majd egy évszázadon keresztül, az 1961. évi V. törvényig hatályban volt, külön fejezetben szabályozta a "szemérem elleni bűntetteket és vétségeket". Ez magában foglalta az erőszakos nemi közösülést - ez a fejezet első, a modern szabályozásnak megfelelően absztrakt módon definiált tényállása (232. §) -, a szemérem elleni erőszakot (233-234. §§), a megfertőztetés bűncselekményét (236. §), a természet elleni fajtalanságot (241-242. §§), a vérfertőztetést (243-244. §§), a szemérem elleni bűntet-
- 38/39 -
tet (245. §), a házasságtörést (246. §), a csábítás bűntettét (247. §), valamint a szemérem elleni vétséget (248-249. §). A XV. Fejezetben a kettős házasság, a XVI. Fejezetben pedig a családi állásra vonatkozó bűntettek és vétségek, nevezetesen a gyermek családi állásának elnyomása vagy megváltoztatása (254. §), az érvénytelen házasság csalárd megkötése (255. §) nyertek szabályozást.
A Csemegi-kódex törvényi tényállásának két fordulata volt. Az egyik az erőszakkal vagy fenyegetéssel történő közösülésre kényszerítés, a másik az akaratnyilvánításra vagy védelemre "tehetetlen" állapot kihasználása (akár az elkövető idézte elő ezt az állapotot, akár nem). A bűncselekmény sértettje továbbra is csak nő lehetett, azonban korra, családi állapotra, erkölcsiségre tekintettel történő korlátozás nélkül. Ugyanakkor ez a jogszabály már kifejezetten kizárta a házasságon belüli elkövetés lehetőségét - az erőszakot fogalmilag csak házasságon kívül tartotta megállapíthatónak. Angyal Pál erről tankönyvében a következőket írja: "Nem lehet azonban sem az erőszakos közösülésnek, sem a szemérem elleni erőszaknak passzív alanya a tettes felesége, mert a közösülés a férjjel szemben a nő hitvestársi kötelezettsége, mit a férj erőszakkal is kikényszeríthet; még az ágytól és asztaltól történő elválasztott nő ellen, bár erőszakkal véghezvitt közösülés sem minősül a férj, mint tettes terhére erőszakos nemi közösülésnek, mert a törvény kifejezetten a házasságon kívüli erőszakos nemi közösülést bünteti."[26]
Minősített erőszakos közösülésként szabályozta a törvény, ha a bűncselekményt felmenő vagy lemenő ágbeli rokon, vagy testvér sérelmére követték el, illetve, ha a tettes a bűncselekményt a gyámságára, gondnokságára, tanítására, nevelésére, felügyeletére, gyógykezelésére vagy gondviselésére bízott személyen követi el.[27]
A törvényhozó enyhébb szankcióval fenyegette a bűncselekményt, ha az erőszakkal vagy fenyegetéssel nem közösülést, hanem fajtalanságot valósítottak meg, vagy ha a sértett védekezésre képtelen állapotát ennek elkövetésére használták fel. Ezt a cselekményt - amely az erőszakos közösüléshez hasonlóan csak házasságon kívül volt elkövethető[28] - szemérem elleni erőszak elnevezéssel, szubszidiárius bűntettként határozta meg a törvényalkotó.
- 39/40 -
Fokozottan fontosnak ítélte meg a törvényalkotó a tizennégy év alattiak védelmét, ezért a velük - pontosabban az ilyen korú "tisztességes" leánnyal - megvalósított közösülést erőszak hiányában is büntetendőnek minősítette, s megfertőztetés néven önálló bűncselekményként szabályozta. A "tisztességes" kitétel azt jelenti, hogy "a feslett életű, a köztudomás szerint megromlott hölgy"[29] nem esik ilyen oltalom alá.[30]
Büntethetőséget kizáró okként határozta meg a kódex az ítélet előtti házasságkötést.
Eljárási szempontból jelentős rendelkezés, hogy az alapesetben a bűnvádi eljárás csak a sértett indítványára volt megindítható, ezt az indítványt azonban nem lehetett visszavonni.
A Csemegi kódex a természet elleni fajtalanság miatt a férfiak egymás közötti, valamint az embernek állattal történő fajtalan cselekményeit üldözte, és vétségként egy évig terjedhető fogházbüntetéssel fenyegette (241. §). Bűntettnek minősült a cselekmény, és öt évig terjedő börtönbüntetéssel szankcionálta a törvény, ha a homoszexualitást erőszakkal vagy fenyegetéssel követték el. Ha pedig a bűntett a sértett halálát okozta, a szankció életfogytig tartó fegyházbüntetés volt (242. §).
A büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról szóló 1908. évi XXXVI. Törvénycikk (Bn) 43-47. §-ai szabályozzák a kerítés vétségét és bűntettét. Később az 1935. évi XX. tc. módosítja ennek 45. §-át, amelyből kiemelést érdemel, hogy a kerítés bizonyos esetei a sértett korára és erkölcsiségére tekintet nélkül büntetendők.
Az új büntető törvénykönyv kodifikációja egy 1953-as kormányhatározat nyomán indult meg. Az első tervezetet 1959-ben dolgozta ki az Igazságügyi Minisztérium, míg a végső javaslatot széles körben lefolytatott viták után készítette el a kodifikációs bizottság.
- 40/41 -
Az erőszakos szexuális cselekmények "nemi erkölcs elleni" bűntettekként, rendszertanilag a család és az ifjúság elleni tényállásokkal egy fejezetben, külön cím alatt kerültek szabályozásra. A miniszteri indokolás szerint az egy fejezetben történt elhelyezés oka az volt, hogy a házasság és a család intézménye a nemiségben gyökerezik, továbbá, hogy a nemi erkölcsöt támadó cselekmények pönalizálásával az előbbi két intézményt is védeni kívánták.
Az 1961. évi V. törvény XV. Fejezete szól a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűntettekről. A Btk. az I. Címben, A család és az ifjúság elleni bűntettek körében szabályozza a kettős házasság, a családi állás elleni bűntettet, a kiskorú elhelyezésének megváltoztatását, az ifjúság elleni bűntettet és a tartási kötelezettség elmulasztását. A II. Címben, a nemi erkölcs elleni bűntettek között az erőszakos nemi közösülés, a szemérem elleni erőszak, a természet elleni fajtalanság, a megrontás, a vérfertőzés, az üzletszerű kéjelgés, az üzletszerű kéjelgésre rábírás, az üzletszerű kéjelgés elősegítése, a kitartottság, a kerítés és a szeméremsértő bűntett nyert szabályozást.
Az erőszakos szexuális bűncselekmények tekintetében - amint arra korábban már utaltunk - a Csemegi-kódex szabályozása lényegében változatlanul hatályban maradt az új büntető törvénykönyv elfogadásáig. Az 1961. évi V. tv. alapjaiban átvette a korábbi szabályozás megoldásait. A Csemegi-kódextól való fontosabb eltérések:
- az állattal való fajtalanság (bestialitás) büntethetőségének megszüntetése,
- a természet elleni fajtalanság büntetendőségének kiterjesztése a nők közötti kapcsolatra,
- a szemérem elleni erőszak kiterjesztése a nők által a férfiak sérelmére elkövetett cselekményekre,
- a "megfertőztetés" sokkal kiterjedtebb pönalizálása "megrontás" elnevezéssel,
- a "csábítás" és a "férjszínlelés" pönalizálásának mellőzése.
Az új Btk. is fenntartotta a Csemegi-kódexnek azt az álláspontját, hogy a működő házasság kizárja az ezen belül elkövetett erőszakos közösülés megállapítását. Továbbra is kizárólag a házassági életközösségen kívül élő nő sérelmére történő elkövetés esetén valósult meg az erőszakos közösülés, vagy a szemérem elleni erőszak törvényi tényállása. A törvényhozó tehát nem terjesztette ki a büntetőjogi védelmet az elkövetővel házassági életközösségben élő nőre. A törvény indokolása szerint ennek egyik oka az, hogy a házasság célja "a házastársak teljes életközössége, ami a debitum conjugalét is magában foglalja". Másik okként a bizonyítás nehézségeit jelölte
- 41/42 -
meg a jogalkotó. Ugyanakkor a korábbi Btk.-tól eltérően az 1961. évi törvény szerint nem a jogi kötelék, hanem a tényleges életközösség fennállása lett a bűncselekmény megállapításának akadálya.
Módosult az eszközcselekmény, a fenyegetés "terjedelme" is, amennyiben az már nem korlátozódott a sértettre és jelenlévő hozzátartozójára, azonban a "közvetlenségből" következően továbbra is jelenlévő személy ellen kellett irányulnia.
Az új Btk. törvényi rendelkezéssé tette azt a bírói gyakorlatban kialakult szabályt, amely szerint a 12. életévét be nem töltött gyerekkel történő közösülés az erőszak vagy a fenyegetés hiányában is, illetőleg arra tekintet nélkül megvalósítja a tényállást (290. §).
Az utólagos házasságkötés - a korábbi szabálytól eltérően - nem bűntelenséget, csak korlátlan enyhítési lehetőséget biztosított.
Lényeges változtatása volt még az 1961. évi törvénynek az is, hogy a szemérem elleni erőszak férfi sérelmére is elkövethetővé vált. Ezt a változtatást a szexuális egyenjogúsággal, az egyenlő nemi jogokkal és kötelességekkel indokolta a jogalkotó.
1961. évi V. törvény alapján, az azonos nemű személyek közötti szexuális kapcsolat ("természet elleni fajtalanság") általában már nem volt büntetendő. Az ilyen cselekmény büntetendővé nyilvánítása három fő esetben történt meg. Az első, amikor a cselekmény elkövetése erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, avagy a sértett védelemre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotának a felhasználásával történik. (A cselekmény súlyosabban büntetendő alakzata valósul meg, ha a sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt állt a cselekmény elkövetésének az időpontjában.) A második, amikor az ifjúkorban levő személyek sérelmére történik az elkövetés. Itt a törvény a megrontás korhatárát képező 14. életévüket már betöltött, de a 20. életévét még túl nem haladott személyek részére biztosít védelmet, a 20. életévét betöltött elkövetővel szemben. Végül pedig akkor volt büntethető az azonos neműek közötti kapcsolat, ha a természet elleni fajtalanságot, másokat megbotránkoztató módon követik el (Btk. 278-279. §).
Az 1979. július 1. napján hatályba lépett 1978. évi IV. törvény XIV. Fejezetének címében már a házasság intézményét is említi, amikor "A házasság, a család az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények"-et szabályozza. Az
- 42/43 -
1961. évi V. törvényhez hasonlóan, kettébontja a szabályozást a házasság, család, és az ifjúság, valamint a nemi erkölcs elleni bűncselekményekre. Az első részben, az ifjúság elleni bűncselekmény elnevezését kiskorú veszélyeztetése elnevezésre változtatja, és a törvényi tényállást pontosítja, illetve kiegészíti. Hasonló kisebb változtatásokat tesz a többi tényállás megszövegezésében is. A családi állás elleni bűncselekmény elnevezése családi állás megváltoztatására módosul.
A második részben, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények körében a legfontosabb változást a természet elleni fajtalanság és a természet elleni erőszakos fajtalanság külön elnevezéssel történő szabályozása, valamint az előbbi esetben az életkori határoknak mind az elkövető, mind pedig a passzív alany esetében történő megváltoztatása jelenti. Az új szabályozás értelmében a természet elleni fajtalanság elkövetője - a korábbi 20. életévet leszállítva - 18. életévét betöltött, míg a passzív alany ennél fiatalabb, azonos nemű személy lehet.
Az 1978. évi IV. törvény az azonos neműek szexuális kapcsolatát - amennyiben nem erőszakkal történik - csak akkor rendeli büntetni, ha 18 éven felüli létesít homoszexuális kapcsolatot ennél fiatalabb személlyel. A sértett férfi és nő egyaránt lehet, ha a bűncselekmény alanyával (az elkövetővel) azonos nemű, és 18. életévét még nem töltötte be.
A természet elleni erőszakos fajtalanság esetén nincs ilyen életkori korlátozás. A bűncselekményt az valósítja meg, aki azonos nemű személyt erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra vagy ennek eltűrésére kényszerít, vagy védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát használja fel fajtalanságra. A bűncselekmény súlyosabban minősül, ha a sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, vagy gyógykezelése alatt áll.
Érdemes áttekinteni az azonos neműek szexuális kapcsolatára vonatkozó büntetőjogi szabályozás alakulását. A korábbi magyar jog - az uralkodó felfogásnak megfelelően - szigorúbban ítélte meg a homoszexualitást. A természet elleni fajtalanság esetei, a "szodómia" és a "bestialitás" az 1712. évi büntetőjogi javaslatban, a "magyar Praxis Criminalisban", jelentek meg először. Az azonos neműek közösülését - a "szodómiát" - a javaslat kard általi halállal kívánta büntetni. A Constitutio Criminalis Theresiana 74. articulusa ugyancsak halálbüntetéssel, lefejezéssel fenyegette az elkövetőt. A szigor a XIX. század végére némiképpen csökkent. Az 1843. évi javaslat már nem tekintette "főben járó bűnnek", és ezért már "csak" három évig terjedő rabsággal szankcionálta a "természet elleni közösködést", amely továbbra is a szodómiát és a bestialitást foglalta magában. A Csemegi-kódex a büntetést to-
- 43/44 -
vább enyhítette. A férfiak egymás közötti és az emberek állattal történő fajtalanságát vétségként szabályozta, és egy évi fogház büntetéssel fenyegette.
Az 1961 előtti magyar jog tehát - a hatályos szabályozástól eltérően - feltétel nélkül büntetni rendelte a homoszexuális kapcsolatot, de csak férfiak között. Az 1961. évi Btk. ezt megváltoztatta, alapvetően azzal az indokolással, hogy a homoszexualitás biológiai jelenség, bűncselekménnyé nyilvánítása ezért helytelen. A megváltozott álláspontnak megfelelően az 1961. évi Btk. megszüntette a (férfiak közötti) homoszexualitás általános büntethetőségét, valamint a bestialitás szankcionálását is. Ez a kódex az azonos neműek erőszakmentes szexuális kapcsolatát már csak meghatározott esetben rendelte büntetni, ekkor azonban a nemtől függetlenül, tehát nők esetében is. A 1961-es Btk. által pönalizált esetek:
- Huszadik életévét betöltött személy húsz év alattival létesített homoszexuális kapcsolata,
- Másokat megbotránkoztató módon megvalósított természet elleni fajtalanság.
Az 1978. évi IV. tv. megszüntette a "másokat megbotránkoztató módon" történő elkövetés büntethetőségét is, és a beleegyezési korhatárt továbbá csökkentette.
A homoszexualitás szabályozásának története jól szemlélteti, hogy a szexualitás különböző formáinak büntetőjogi relevanciája nem olyan alapvető és egyértelmű, mint például az emberi élet és a testi integritás védelme, vagy a tulajdon háborítatlansága esetében. Az erőszakmentes, vagyis a beleegyezésre képes résztvevők kölcsönös konszenzusán alapuló szexualitás büntetőjogi értékelése - tehát annak meghatározása, hogy mi a "normális" és elfogadható, és mi a "devián"s és üldözendő -, a mindenkori jogalkotó hatalom ízlését, az általa támogatandónak tételezett morális felfogást, vagy a jogerőre emelt tudományos (vagy annak hitt) álláspontot tükrözi csupán. A büntetőjognak ezért ajánlatos lábujjhegyen közlekedni ezen a területen.
Bár a korábbi szabályozáshoz képest ez sokkal haladóbb szellemű volt, sokan még így is diszkriminatívnak tartották. Elsősorban azzal az érveléssel találkozunk, hogy a különböző neműek esetében, ha a cselekmény nem erőszakkal valósul meg, a jogalkotó csak a 14 éven aluliak sérelmére elkövetett cselekményeket bünteti. Ezzel szemben, az azonos neműek esetében ez az "ún. védett kor" magasabb (minthogy a törvényhozó a 18. életév alattiak sérelmére elkövetett cselekményeket rendeli büntetni). Sokan kifogásolták azt is, hogy a törvény természet elleni fajtalanságnak nevezi a homoszexualitást, mivel magát a kifejezést elavultnak, megbélyegzőnek, súlyosan elítélő jellegűnek tartották.
- 44/45 -
Az 1978. évi Btk. szövegében hatályba lépése óta számos változás történt. A törvényt több vonatkozásban módosító 1987. évi III. törvény a XIV. Fejezetben szabályozott bűncselekmények esetében elsősorban a szankciókat érintette. Kiemelésre érdemes az 1993. évi XVII. törvény, amely a természet elleni erőszakos fajtalanság minősített esetei közé felvette azt, ha a sértettel azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva többen fajtalankodnak. A szóban forgó törvény ugyanakkor megszüntette az üzletszerű kéjelgés büntetőjogi büntetendőségét, s egyúttal az értelmező rendelkezések közé felvette az üzletszerű kéjelgés meghatározását. Végül pedig az üzletszerű kéjelgés elősegítése és a kerítés súlyosabban minősülő eseteit kiegészítette a bűnszervezet tagjaként történő elkövetéssel. (Ezt azután később a 2001. évi CXXI. törvény hatályon kívül helyezte.)
Az erőszakos közösülés szabályozását illetően kiemelést érdemel, hogy a törvényi tényállás 1997. szeptember 15-ig - az 1997. évi LXXIII. törvény által történt módosításig - csak a nő sérelmére történő elkövetést szankcionálta. (Ez a megoldás, mint láttuk, megegyezett valamennyi korábbi szabályozás rendelkezésével, kivéve az 1795-ös Tervezetet, amely szerint férfiak sérelmére is elkövethető volt a bűncselekmény.) Nem valósíthatta meg továbbá a tényállást az 1978-as Btk. módosítás előtti szövege szerint a férj a felesége sérelmére a házassági életközösség fennállása alatt, mert az erőszakos közösülés csak "házassági életközösségen kívül" volt elkövethető. Ez a helyzet, ha az elkövető és a sértett között nincs házassági kapcsolat (mert soha nem éltek házasságban vagy már elváltak - ezért a házasságkötés nélküli együttélésben, élettársi kapcsolatban elkövethető volt az erőszakos közösülés -, vagy ha még nem váltak el ugyan, jogilag tehát a házasság fennáll, de a házassági életközösség ennek ellenére már megszűnt közöttük. (Ezt jelezheti, ha külön háztartást vezetnek, külön helyiségben vagy lakásban élnek, ha a feleség nem egy alkalmi veszekedés eredményeképpen, eseti jelleggel utasítja el a közösülést, hanem állandóan, végleges elhatározással.) A büntetőjogi büntetés tehát nem fenyegette a házassági életközösség fennállása alatt, a feleség sérelmére történő elkövetést. Ez annak ellenére így volt, hogy az 1961. évi V. törvény miniszteri indoklásában rámutatott arra, hogy "a házasság a férfi és a nő szabad együttélése, erkölcsi tartalmú jogviszony. Célja a házastársak teljes életközössége, ami a debitum conjugalét is magában foglalja. Ez a körülmény, valamint az erőszak, stb. bizonyításának ilyen esetben feltétlenül fennálló nehézségei indokolják, hogy a javaslat csupán a házassági életközösségen kívüli elkövetést pöna-
- 45/46 -
lizálja. Ettől függetlenül azonban a nemi érintkezés a házas együttélés tartama alatt sem történhetik a nő nemi szabadságának sérelmével."
Ez a szabályozás vitatható volt és vitatatták is. Nehezen volt indokolható ugyanis, hogy a nemi erkölcsöt védő törvényi tényállások körében, az emberi szabadság egyik megnyilvánulásának tekintett szexuális szabadságot a házassági életközösségben élő nő vonatkozásában a törvény korlátozta. Ez ugyanis nem kevesebbet jelentett, minthogy ugyanaz a cselekmény - egy férfi megerőszakol egy nőt - bűncselekmény volt, ha a nő és a férfi között nem volt házassági kapcsolat, és büntetőjogilag nem volt értékelhető, vagy legalábbis nem erőszakos közösülést valósított meg, ha kettőjük között házassági életközösség állt fenn. Vagyis, míg a "független nő" nemi szabadságát teljes körűnek és ebben a terjedelemben oltalomra méltónak ítélte a jogalkotó, a feleség esetében ezt a szabadságot korlátozottnak minősítette: nem ismerte el a házasságban élő nő nemi szabadságát férjével szemben, vagy szépítően fogalmazva, nem tartotta ezt a szabadságot olyannak, amely számára büntetőjogi védelmet kellene biztosítani. Természetesen nincs - és nem is volt - olyan jogszabály, amely ezt a korlátozást megalapozná, kimondva például, hogy a házassági kötelék kötelező szexuális rendelkezésre állást hoz létre a felek számára. A korlátozó szabályozás abból a feudális szemléletből eredt, amely a nőt árúnak, a feleséget megvásárolt terméknek tekintette: tárgynak, amely fölött a férj a házasságkötéssel mintegy tulajdonjogot szerez, amely az uralma alatt áll - lásd: "Uram" -, s amelyet egyéb, a tulajdonában lévő dolgokhoz hasonlóan a tulajdonos szabadságával használhat. Jóllehet a társadalmi viszonyok átalakultak, és maga a házassági kapcsolat is jelentősen változott a középkor óta, az említett büntetőjogi szabályozás fennmaradt és konzerválta ezt a hagyományt.
Az erőszakos közösülésnek az 1997. évi LXXIII. törvényben megfogalmazott módosítása - amely egyrészt a házastárs, másrészt pedig férfi sérelmére történő elkövetést is büntetni rendelte - igen lényeges lépés volt. A házasságon belüli erőszak büntetendővé nyilvánításának jelentősége elsősorban nem az, hogy ügyek tömege kerül így a jogszolgáltatás elé. Ez a szabályozás azért lényeges, mert fontos üzenetet fogalmaz meg arról, hogy egy adott társadalom uralkodó értékítélete szerint mi az elfogadható, megengedhető és mi az, ami nem tolerálható az intim szférában, a házasságon belül sem. A hatályos szabályozás indokolása szerint "a házastársak a házasságkötéssel nem mondanak le teljesen szexuális önrendelkezési jogukról, a házasságkötés ténye nem jogosítja fel egyik felet sem arra, hogy a szexuális érintkezést a másik fél akarata ellenére, a há-
- 46/47 -
zastársnak lelki és sokszor fizikai gyötrelmet előidéző módon gyakorolja. Az, hogy ez a cselekmény csak magánindítványra üldözendő, biztosítja azt, hogy a hatóság a házastársak intim szférájába csak akkor avatkozik be, ha ez a kapcsolat az egyik fél számára elfogadhatatlan."
Jelentős módosulást eredményezett a Btk. szövegében az Alkotmánybíróság két határozata is.
A 20/1999. (VI. 25.) AB határozatban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a Btk. 203. § (3) bekezdésének a "vagy természet elleni fajtalanságot követ el" szövegrészét, ezért azt megsemmisítette. A vérfertőzésként meghatározott különböző magatartások büntetendőségének alkotmányossági vizsgálatánál arra a kérdésre kellett választ adni: sérti-e az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott diszkrimináció tilalmát az, hogy a törvény csupán az azonos nemű testvérek közötti fajtalanságot bünteti. A vizsgált tényállás ugyanis nem nyilvánította bűncselekménnyé a különböző nemű testvérek közötti fajtalanságot, azaz a szexuális irányultság alapján tett különbséget az azonos nemű és a különnemű testvérek között. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megjelölt "egyéb helyzet" szerinti különbségtétel. Megítélésénél azt kell vizsgálni, hogy van-e a megkülönböztetésnek "tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű oka". A vizsgált esetben ilyen okot az Alkotmánybíróság nem talált. Álláspontja szerint nem indokolható ésszerűen a különnemű testvérek közötti fajtalanság és az azonos nemű testvérek közötti fajtalanság eltérő büntetőjogi megítélése. Nem igazolható az sem, hogy eltérő lenne ezek társadalomra veszélyessége. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és ezért megsemmisítette a Btk. 203. § (3) bekezdésének a "vagy természet elleni fajtalanságot követ el" szövegrészét. A Btk. 203. § (3) bekezdése a következő szöveggel maradt hatályban:
"Aki testvérével közösül, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
A 37/2002. (IX. 4.) AB határozat megállapította a Btk. 199. §-a (természet elleni fajtalanság), és a Btk. 200. §-a (természet elleni erőszakos fajtalanság) alkotmányellenességét és ezért ezeket a törvényi tényállásokat - 2002. szeptember 4-től - megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság határozatában többek között leszögezte: "Az önkéntes beleegyezésen alapuló homoszexuális cselekmények büntetendővé nyilvánítása az állam beavatkozása a magánélet, illetőleg az abban foglalt szexuális élet tiszteletben tartásához való jogba [az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Ró-
- 47/48 -
mában, 1950. november 4-én kelt, és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 8. Cikk]. Az állami beavatkozás a magánélet legintimebb aspektusát, az emberi személyiség lényegi megnyilvánulását érinti, ezért az állam csak különösen komoly okokból élhet vele." A büntető törvénnyel történő megkülönböztetésnek kellő súlyú alkotmányos indokon kell alapulnia. A jelen ügyben az Alkotmánybíróság ilyen indokot nem állapított meg. Az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből következő állami kötelezettség sem elegendő súlyú alkotmányos indok arra, hogy a gyermekek egészséges szexuális érését a felnőttek befolyásától büntetőjogilag védő szabályok a védett kort különbözően határozzák meg csupán attól függően, hogy a szexuális kapcsolat azonos vagy különböző nemű személyek között létesül. A természet elleni erőszakos fajtalanságot illetően az Alkotmánybíróság álláspontja szerint "a Btk. 200. §-a - a Btk. 198. §-ával összefüggésben - az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésébe ütközik, ezért azt megsemmisítette. Mivel nem magát a bűncselekmény meghatározását, hanem a Btk. 198. §-ától való külön-tartását tekintette alkotmányellenesnek, a megsemmisítés csupán a büntetendő magatartások külön törvényhelyben történő meghatározását érinti, azonban nem érinti e magatartások büntetendőségét a Btk. 198. §-a alapján."
A 2005. szeptember 1-től hatályos 2005. évi XCI. törvény 5. §-a a 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmények (Btk. 197. § és 198. §) minősített esetei kapcsán mutatkozó, az irodalomban korábban többek által is jelzett[31] ellentmondást orvosolta. A 12. életévét be nem töltött személy a legális vélelem folytán védekezésre képtelen, ezért a vele létesített bármely, akár beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat is erőszakos nemi bűncselekményt valósít meg. A 2005. szeptember 1-ig hatályos szabályozás ugyanakkor az ilyen személy sérelmére elkövetett cselekményt minősítő körülményként is értékelte. Az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak tehát súlyosabban volt büntetendő, ha a sértett a 12. életévét nem töltötte be, függetlenül attól, hogy a cselekmény megvalósítására - az alapesetben normatív módon már értékelt - védekezésre képtelen állapot kihasználásával, vagy tényleges erőszak vagy minősített fenyegetés alkalmazásával került sor. A büntetőjogilag releváns tény kétszeres értékelését jelentő, a ne bis in idem tilalmába ütköző szabályozást a 2005-ös módosítás megvál-
- 48/49 -
toztatta. A hatályos szabályozás értelmében a 12. életévét be nem töltött személlyel folytatott konszenzuális, erőszakmentes szexuális kapcsolat a nemi erkölcs elleni erőszakos bűntett alapeseteként, míg tényleges erőszakkal történő megvalósítás minősített esetként büntetendő.
A hatályos Btk. a nemi integritás, a nemi szabadság védelmén túl, a közmorál védelmében a szeméremsértés, az üzletszerű kéjelgés elősegítése, a kitartottság, kerítés ellen lép fel a büntetőjog a maga eszközeivel. Az üzletszerű kéjelgés elősegítése, kitartottság, kerítés bűncselekménnyé nyilvánítása ugyanakkor elsősorban a prostitúció kizsákmányolása elleni fellépés érdekében, a szexuális önmeghatározás szabadsága valamint a fiatalkorúak fokozott védelme érdekében történik.
A szexuális bűncselekmények jelenlegi, hatályos szabályozása sem tekinthető problémamentesnek. Az erőszakos nemi erkölcs elleni cselekmények újrakodifikálásáról, "a Btk. XIV. fejezetének de lege ferenda szempontú" vizsgálatáról kiváló áttekintést ad Nagy Ferenc és Szomora Zsolt 2004-ben publikált tanulmánya.[32] Itt ezt csak néhány további apró, terminológiai (vagy látszólag ilyen) jellegű megjegyzéssel egészítenénk ki:
1. A tárgyalt bűncselekmények a törvény szerint "nemi erkölcs elleni" bűncselekmények. Ez a cím azt sugallja, hogy létezik egy preferált és védendő nemi erkölcs, amelyet a büntetőjog oltalmaz. Az egyes tényállások indokolásából persze kiderül, hogy ezt a jogalkotó sem gondolja (már) így, hiszen a tényállások védett jogtárgya nem a nemi erkölcs, hanem a nemi szabadság, az egészséges szexuális fejlődés stb. Vagyis "e büntető rendelkezések a nemi élet szabadságát sértő, vagy az ifjúság egészséges szexuális fejlődését veszélyeztető, avagy különböző más vonatkozásokban a nemi kapcsolatok társadalmi rendjét támadó deliktumokat határoznak meg".[33] Célszerű és kívánatos lenne ezért ennek megfelelően megváltoztatni az elnevezést is "nemi szabadság elleni" bűncselekményekre.[34]
- 49/50 -
2. Az erőszakos közösülés kivételével valamennyi tárgyalt bűncselekmény elnevezésének helyessége, illetőleg bizonyos fogalomhasználata megkérdőjelezhető. Tradicionális jogfogalmakról van szó, amelyek jelentéstartalma mára megváltozott, pontosabban, talán az ezekre a cselekményekre - és általában a szexualitásra - vonatkozó szemlélet változott meg jelentősen, és ettől a szemlélettől ezek a fogalmak már idegenek. Mi több, a fogalmak pontatlanok: nem azt fejezik ki, amit jelentenek, sokkal inkább értékítéletet közvetítenek.
A "szemérem elleni erőszak" valójában nem a szemérem elleni erőszak. A szemérem ugyanis "ösztönszerű tartózkodás, illetve szégyenkezés a szokásba, illembe ütköző, különösen a nemi élettel kapcsolatos dolgokban".[35] A szemérem elleni erőszak tényállásában pönalizált magatartás nem a szemérmet sérti, hanem a nemi szabadságot, ezen belül is a jogot a szexuális vágy kielégítési módjának a szabad megválasztásához. Nagy Ferenc és Szomora Zsolt javaslatának elfogadása - a jelenlegi két erőszakos tényállás egy tényállásként "nemi erőszak" elnevezés alatt történő "egyesítése"[36] - ezt a problémát is megszüntetné.
Anakronisztikus és súlyosan elítélő, megbélyegző a közösülésen kívüli szexuális tevékenységre a "fajtalanság" kifejezés használata is. A szexuális vágy kielégítésének erőszakmentes és másokat nem sértő módja magánügy, a tényállás éppen az erre vonatkozó döntési szabadságot védi. Vagyis nem a magatartást minősíti, ítéli el és szankcionálja, hanem ennek erőszakos megvalósítását. Miként a már többször idézett tanulmány szerzői is írják, "a fajtalanság nagyon régies, a köznyelvből teljesen kikopott, és ma a konszenzusos kapcsolatban elfogadottnak tekintett szexuális magatartásokat megbélyegző kifejezés. Az európai Btk.-k többsége a közösülés mellett az ahhoz hasonló, vagy egyszerűen más szexuális cselekmény megjelöléssel él".[37]
- 50/51 -
A "megrontás" kifejezés pedig (hasonlatosan a Csemegi kódex által használt "megfertőztetés"-hez) azt közvetíti, hogy a sértett "minőségromlást" szenvedett el, rontott, romlott, fertőzött lett. Ez feltehetően nem esik, nem eshet egybe a jogalkotói szándékkal.
* * *
by Lenke Fehér, György Virág
The study is about violent sexual crimes, aiming at primarily to provide a short overview of the history of its legal regulation. After giving a short summary of the international context, it is focusing mainly on the definitions and sanctions as well as on the developments, tendencies of the rape and related violent sexual crimes in the Hungarian criminal law, from a historical perspective, dealing with some relevant drafts and laws. As far as the legal regulation in force is concerned, it gives a criticism of the present terminology and definition, providing the main line of a new, modern approach.■
- 51 -
JEGYZETEK
[1] ANGYAL P.: A magyar büntetőjog tankönyve. Különös Rész. Atheneum, Budapest, 1915. 203.
[2] A házassághoz hasonló együttélési formákról ld: FÖLDI A.-HAMZA G.: A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003. 253.
[3] ANGYAL P: i. m. 203.
[4] Uo.
[5] "Új átértékelés alá kerültek ezen cselekmények a XVIII. század felvilágosodási mozgalmának hatása alatt, amely csak a nemi élet szabadságát és az erkölcsi érzést sértő cselekményeket utalja a világi büntetőjog körébe." IRK A.: A magyar anyagi büntetőjog. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda RT., Pécs, 1928. 541.
[6] BECCARIA, C.: Bűntett és büntetés. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. 126-127.
[7] ANGYAL: i. m. 204.
[8] Uo.
[9] ANGYAL: i. m. 204.
[10] ILLÉS K.: A büntetőtörvénykönyv magyarázata. 2. kötet. Révai, Budapest, 1894. 229.
[11]A gyakorlat szerint azonban a bestialitás és a természet elleni fajtalanság egyéb esetei nálunk is büntetendők voltak. ILLÉS: i. m. 229.
[12] Corpus Iuris Hungarici 1000-1526. évi törvénycikkek. Budapest, 1899. I. 61.
[13] Vö.: MERÉNYI K.: A szexuális erőszak. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1987. 114.
[14] Budai Jogkönyv, tárnoki jog, II. Ulászló dekrétuma, II. Lajos dekrétuma, stb.
[15] A tervezet ismertetése HAJDÚ: Az első (1975-ös) magyar büntetőkódex-tervezet. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1971.
[16] Uo. 31.
[17] Uo. Hajdú egyébként egyik példaként erre éppen a természet elleni fajtalanságot említi.
[18] "...és abban az esetben, ha a tolvaj már gyakran kapott súlyos büntetést, s nem mutat semmi reményt arra, hogy megjavuljon, éppen ezért részéről továbbra is veszedelem fenyegeti a társadalmat, büntetésként kimondható a halál is." Tervezet XXXVIII. szakasz: A lopásról. 11. §. Uo. 487.
[19] A vérfertőztetésről és egyéb bujaságbeli bűntettekről. "Aki valamely 14 évesnél kisebb korú fiú vagy leánygyermekkel bármi bujaságbeli bűntettet követ el, ha tette más valami súlyosabb bűntettet nem foglal magában, egy évi rabságig büntettethetik: közkeresetnek azonban csak a gyermek szülőinek vagy gondviselőjének panaszára leend helye: de ha a bűntett nyilvános helyen s közbotránkozással volt elkövetve, magán panasz nélkül is indíttathatik közkereset." FAYER L.: Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1896. 60.
[20] ANGYAL: i. m. 215.
[21] "Aki valamely nőszemélyt tettleges erőszakkal, vagy valamely, a 73. §. d.) pontjában körülírt fenyegetésekkel arra kényszerített, hogy véle házasságon kívül közösködjék, büntettetni fog, s ha az erőszakos közösködést bevégezte, büntetése hat évig terjedő rabságig terjedhet, sőt ha tettét oly személyen követte el, aki még korának tizennegyedik évét nem haladta, vagy olyanon kívül szülői gyermeki, vagy testvéri viszonyban állott, büntetése 11 évi rabságig emeltethetik." 200. §, FAYER: i. m. 56.
[22] 204. §. "Midőn az erőszakos közösködés által, vagy annak kísérlete által a nőszemélynek oly betegség vagy sértések okoztattak, melyek a XII. Fejezetnek rendelete alá esnek, a fentebb 200., 201. és 203. §§-ban kijelölt büntetések az elkövetett sértéseknek a 151. § szerinti büntetéssel súlyosíttatnak." Uo.
[23] 204 §. "Ha pedig a nőszemély az erőszakos közösködésnek vagy kísérletnek következtében életét vesztette, a tettes mint gyilkos fog büntettetni, sőt ha a nőszemély, ki eképpen életét vesztette, tizennégy évesnél korosabb nem volt, vagy ha a tettes véle szülői, gyermeki vagy testvéri viszonyban állott, a büntetés holtig tartó rabságig terjedhet." Uo. 59.
[24] 202. §. Uo. 56.
[25] 200. §. Uo. 57.
[26] ANGYAL: i. m. 207.
[27] 235. §.
[28] "A fajtalankodást illetően a kérdés vitás, s a külföldi törvények alapján minthogy azok általában csak az erőszakos fajtalankodást büntetik, többen azt vitatják, hogy ha a férj természetellenes fajtalan cselekményeket követ el neje ellen, büntetendő, hazai Btk-vünk ily messze nem megy, amennyiben ehelyütt is csak házasságon kívüli erőszakos fajtalanságot bünteti, szóval a férjes nőt e téren nem védi meg a férjével szemben, mi valóban feleslegesnek is mutatkozik." ANGYAL: i. m. 208.
[29] Uo. 217.
[30] A Bn. indoklása szerint: "A közfelfogás szerint tisztességes az a nő, ki a társadalom életében részt vehet; fogalmilag ki van zárva e körből az örömleány, a bordélyházban és hasonló üzletekben alkalmazott s minden más nő, ki köztudomás szerint erkölcstelen keresetforrásból él. Hangsúlyozandó, hogy a tisztességes leány alatt nem okvetlenül a szűz leány értendő, hanem az, ki nemi életét tekintőleg kifogás alá nem esik, szóval, ki jó hírnévnek örvend;" Uo. 217.
[31] Ld. pl. HOLLÁN M.: A tizenkét év alatti gyermekek nemi fejlődésének büntetőjogi védelme. Collega, 1998/3. 17-19.
[32] NAGY F.-SZOMORA ZS.: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk. XIV. fejezet) de lege ferenda. Büntetőjogi Kodifikáció, 2004/1. 22-28. és 2004/2. 17-25.
[33] NAGY-SZOMORA: i. m. I. rész, 27.
[34] Az említett tanulmányban a szerzők nem javasolják az erőszakos szexuális bűncselekmények rendszertani elhelyezésének megváltoztatását, "hanem e helyett a II. Cím megfelelő bővítését a következőképpen: a nemi szabadság és erkölcs elleni bűncselekmények". NAGY-SZOMORA: i. m. II. rész, 20.
Megjegyezzük, hogy az Európa Tanács 2002. évi 5. számú ajánlása megállapítja, hogy a tagállamoknak a szexuális erőszakot a nemi szabadság és integritás elleni bűncselekményként kell szabályozni, nem csupán az erkölcs elleni bűncselekményként. ("Member states should: 34. Ensure that criminal law provides that any act of violence against a person, in particular physical or sexual violence, constitutes a violation of that person's physical, psychological and/or sexual freedom and integrity, and not solely a violation of morality, honour or decency".)
[35] Magyar Értelmező Kéziszótár.
[36] NAGY-SZOMORA: i. m. II. rész, 21.
[37] Uo. Ugyanakkor a 37/2002/ (IX. 4.) számú határozatában az Alkotmánybíróság nem állapította meg az emberi méltóság sérelmét a "fajtalankodás", "fajtalanság" kifejezések tekintetében. Az AB úgy véli, a jogban használt nyelvi kifejezések társadalmi és szakmai konvenciókon, kulturális és jogi tradíciókon alapulnak. A hagyományosan büntetendő magatartásoknál terminus technicus-ként tovább élnek olyan kifejezések, amelyek a régi magyar köznyelv vagy jogi nyelv maradványai, és amelyek a mai köznyelvből már kihaltak, illetve már egyáltalán nem, vagy nem az eredeti értelmüknek megfelelően használatosak. Ilyen például a hűtlenség (Btk. 145. §), vagy a kerítés (Btk. 207. §) alcím, illetve a kéjelgés mint elkövetési magatartás (Btk. 205. §). Az AB álláspontja szerint e körbe tartoznak a sérelmezett kifejezések is.
Lábjegyzetek:
[1] Fehér Lenke, Tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: feher@jog.mta.hu; Virág György: Igazgató, Országos Kriminológiai Intézet (OKRI), Budapest, 1122 Maros u. 6/a., E-mail: virág@okri.hu.
Visszaugrás
