A tanulmány elsődleges célja azt igazolni, hogy a kereskedelmi jogias szemlélet megőrzése miért maradt nélkülözhetetlen a magánjog jelenkori nemzeti modernizációjának és európai egységesítésének folyamatában is. A téma aktualitását főként az szolgáltatja, hogy a magánjog - kereskedelmi jog viszonya problémafelvetés mindig fokozottan időszerű, ha a magánjogi kódex reformja napirendre kerül. A Magyar Polgári Törvénykönyv átfogó reformjának jelenkori elodázhatatlanságát - egyéb szempontokon túl - mindenekelőtt a nemzetközi kereskedelmi élet megélénkülése, az európai magánjog egységesítésének programjához való igazodás, a magyar gazdaság szociális piacgazdasággá történő átalakításának követelménye és az Európai Unióhoz való csatlakozás által megkövetelt, a magánjogot érintő jogharmonizációs kötelezettségeink alapozták meg.[1] Jelen munka szerény vállalkozás arra, hogy vázoljon néhány kodifikációtörténeti, dogmatikai és jogintézményi szempontot, amelyek a szerzőben kialakították azt a meggyőződést, hogy a magánjognak a kereskedelmi viszonyokat is "befogadó képessége" a XXI. századra is megmaradt.
1. A kereskedelmi különjog antik gyökereivel foglalkozó elméleti munkák erősen kétségessé teszik, hogy a kereskedelem viszonylagos fejlettsége miatt kialakult volna önálló kereskedelmi jog az ókori jogok-ban.[2] A kereskedelmi életet szolgáló speciális jogintézmények azonban megjelentek, mint a societas - konszenzuálszerződésként, a societas omnium bonorum, a collegium, universitas faenus nauticum, lex Rhodia de iactu mercium, receptum nautarum,cauponum, stabulariorum, actio institoria,[3] - azonban ezáltal kereskedelmi külön jog létéről az antik jogokban még nem lehetséges beszélni.
A középkorban - jóllehet kereskedelmi szokásjogi gyűjtemények ("Consulat de Mar, Roles D. Oleron"), kereskedelmi testületek-céhek, különbíráskodás, a kereskedelmi társaságok kezdetleges formái - commenda, compagnia, collegantia, félag, societas - jelzik a kereskedelemre vonatkozó joganyag folyamatos fejlődését, azonban itt sem alakult ki a kereskedelem szükségleteihez szervesen kötődő, egységes elveken nyugvó, intézményeiben az általános magánjogtól elkülöníthető kereskedelmi külön jog.[4] A középkori kereskedelmi társaságokkal kapcsolatos joganyagra ugyanakkor már egyértelműen jellemző volt a nemzetközi jelleg (tengeri kereskedelmi jog), sőt már ekkor felbukkan a kereskedelmi társaság működésének esetenkénti szembekerülése az állami szuverenitással.[5]
Beköszöntött a polgári-gazdasági fejlődés során később olyan korszak - elsősorban a kereskedői réteg gazdasági és politikai hatalmának megszilárdításáért folytatott küzdelmek időszakaiban - amikor a kereskedelmi külön jog fundamentumaként a kereskedelmi jogi kodifkáció - döntően jogpolitikai indokok alapján - megélénkült. E fejlődési folyamatban a különálló nemzeti kereskedelmi jog jól elhatárolható fázisokon ment át, míg a kereskedők külön szokásjoga és a kereskedelmi különbíráskodás rendszere a kereskedelemre vonatkozó államilag alkotott joggá és állami jogszolgáltatássá vált.[6]
E folyamat nyitányaként jelent meg Colbert "Ordonnanc sur le commerce de terre-je" (1673) majd végeredményként olyan különálló nemzeti kereskedelmi törvénykönyvek születtek meg Európában, mint a porosz ALR 1794, a francia Code de Commerce 1807, a spanyol Codigo de commercio 1829, a portugál Codigo commercial 1833, az 1835. évi szvod zakonov, amelynek XI. kötete tartalmazta a kereskedelmi jogi normákat.
A XIX. századi kereskedelmi kodifkáció második hullámában született meg: a német ADHGB 1861 - amely 1862-ben Ausztriában is hatályba lépett, az olasz kereskedelmi törvénykönyv (1865), majd (1883) az egységes német állam kereskedelmi törvénykönyve HGB 1897.,vagy éppen a magyar 1876 január 1-jén hatályba lépett 1875 évi 37. törvénycikk - Magyar Kereskedelmi Törvény (Kt.).
A külön nemzeti kereskedelmi kódexek megalkotása tehát egy meghatározott gazdasági-társadalmi fejlődés eredménye volt, és egyúttal a kereskedelmi különjog kodifikációjának betetőzését jelentette a XIX. században. A XX. századi magánjogi elmélet értékelése alapján a külön kereskedelmi kódexek léte azonban "egy múló epizód a magánjog fejlődésében és a modern életviszonyokkal járó általános jártasság kialakulása folytán megszűnik". (Eörsi)
A kereskedelmi kódexek mellett természetesen a kereskedői polgárság partikuláris külön jogának - a kereskedői-kereskedelmi jognak - másik tápláló forrása volt (és tulajdonképpen még ma is annak tekinthető) a fokozatosan nemzetközileg is egységesedő kereskedelmi szokásjog - a jus mercatorium.[7]
- 101/102 -
Sárközy Tamás értékelése alapján "amit a kereskedelmi-társasági jog - mint az általános civiljog húzóágazata - adni képes - a szervezeti jogalanyiság, a szerződés érvénytelensége, a vagyoni értékű jogok forgalomképessége terén - az az egész civiljogra minden korban pezsdítő hatást gyakorolt".[8]
2. A kereskedelmi-üzleti élet szempontjainak és a kereskedői réteg érdekei artikulalációjának jogban való megjelenítése nem mindig vezetett el kereskedelmi külön törvények, törvénykönyvek megalkotásához. Egyes jogrendszerekben példának okáért a kereskedelmi társaságok és ügyletek kodifikatóriusan a magánjogi törvénykönyvekben - így a svájci Obligationsrecht (1911-ben), az olasz Codice civile (1942-ben), az amerikai Uniform Commercial Code (1962-ben) - az általános magánjog immanens részeként kerültek szabályozásra. Érdekes, hogy az angol és amerikai jogban szinte egybeolvadt a common law-al, annak szerződési jogára hatott legerősebben.[9] E monista megoldás irányába ható kodifikációs módszerek jellemzik elsősorban a XX. századi magánjog fejlődését is. A közönséges magánjog fokozatosan befogadójává vált a tömegforgalom jogaként egyes történelmi korszakokban viruló kereskedelmi különjognak (Lábady). És bár ma is léteznek a kereskedelmi jog (lex mercatoria) újjáéledését jósoló víziók (Kajtár-Szécsényi), úgy tűnik, az önálló kereskedelmi törvénykönyvek - és általuk a kereskedelmi jog külön jogként való fenntartása - felett eljárt az idő. (Harmathy)
3. Magam is úgy értékelem, hogy a magánjog mai modern kodifkációjának már nem tartozik fő irányához a kereskedelmi külön joghoz való visszatérés, ám vitathatatlanul fontos követelménye a nemzeti jogrendszeri és az európai jogegységesítés keretei között zajló kodifikációs folyamatban a tömegforgalom megkívánta kereskedelmi jogias szemlélet megjelenítése a magánjogon belül különösen olyan területeken, mint a társasági jog, a szerződési jog általános szabályai és elvei, a kereskedelmi típusú szerződések, az értékpapírjog, a versenyjog, a csődjog és a fogyasztóvédelmi magánjog.
E jogterületek nemzeti megoldásai egymáshoz közelítésének és fokozatos harmonizálásának az esélyei is igen jók, mert a magánjogi kodifikáció folyamatában mindig jelen voltak azok az elvárások, amelyek a kereskedelem nemzeti határokon átívelő szükségletei szolgálatába tudták állítani az említett intézményeket.[10]
a) A magánjog kereskedelmi jogias szemlélete álláspontom szerint mindenek előtt a magánjog és a kereskedelmi jog általános viszonya metszetében értékelhető kérdés. Megítélésünk szerint a két jogterület sajátosságainak egymásra vetítéséből alakítható ki az a kép, amellyel igazolható, hogy mit képes adni a magánjogi dogmatikának, kultúrának a kereskedelmi jogias szemlélet.
Kuncz Ödön híres magyar kereskedelmi jogászprofesszor "A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata" című 1922-ben megjelent munkájában[11] a kereskedelmi jog és magánjog viszonyáról írja egyebek mellett a következőket: "A kereskedelmi jog a kereskedelem szükségleteihez simuló magánjog. Hiba volna a két jogmatériát egymástól élesen megkülönböztetni, az eltérés közöttük nem lényegbeli, hanem fokozatbeli. Ez az eltérés viszont sokszor igen nagyra nőhet". Kuncz professzor ugyanakkor óva int attól, hogy a kereskedelmi jogot egyszerűen beolvasszuk a magánjogba. Szemléletes megfogalmazásában "a kereskedelmi jog az általános magánjog törzséből kiemelkedő és csipkeszerűen kifinomodó különleges jog,[12] mely a kereskedelmi élet sajátosságaihoz idomul."
A kereskedelemmel kapcsolatos joganyagnak -mint magánjogi joganyagnak - számos olyan különös vonását emelhetjük ki, amelyek e Kuncz-i megközelítést is hitelessé teszik.
b) Jelesül tartalmi szempontból speciálisnak tarthatóak: az e tevékenység jogi kereteiül szolgáló kereskedelmi társaságok szükségszerű megalapítása, a szerződési feltételek szabványosítása, a nemzetközi jelleg és a külön-bíráskodás.[13]
c) "A kereskedelmi magánjog előnye a gyors alkalmazkodás, a gazdasági liberalizmus viszonyaihoz az alkalmazkodás művésze" - írja Kuncz Ödön.[14] A tradíciókhoz szokott általános magánjog fontos katalizátora.
d) Tendenciaként értékelhető jelenség, hogy a kereskedelmi jog egyes intézményei, területei (társasági jog, egyes szerződési általános szabályok, kereskedelmi típusú szerződések, képviselet, értékpapírjog, bank- és hitelügyletek, csődjog, versenyjog) mindig beágyazódtak az általános magánjogba - kommercializálták azt. A kereskedelmi jog az általános magánjogban találja alapját, és kiegészítését fogalmazta meg igen szemléletesen Nagy Ferenc az 1880-as években.[15]
e) A magánjog kereskedelmi jogias szemléletének felel meg a nemzetköziesedés, a jogegységesítés igénye a szerződési jog területén, a kereskedelmi szokásjog és a kereskedelmi bírói jog aktív adaptációja.
f) A magánjogi jogviszonyok és a kereskedelmi jogviszonyok merev szembeállítása teljesen indokolatlan. Sem a kereskedelmi jogalkotás, sem az általános magánjogi kodifikáció ennek tartósan sohasem adott teret. Ellenkezőleg, a kereskedelmi törvénykönyveknek, a kereskedelmi jogalkotásnak a háttérjogát a magánjogi kódexek adták és adják ma is. Így van ez a ma-
- 102/103 -
gyar Ptk. és Gt. viszonyában is.[16]
g) A magánjog európai egységesítésének folyamatában a nemzetközi kereskedelem szempontjából fontos jogterületek - mint az értékpapírjog (váltó, csekk) - 1930. évi Genfi Egyezmények, a nemzetközi adásvétel (1980. évi Bécsi Vételi Konvenció) az a nemzetközi követelésvétel és nemzetközi lízing (1988. évi Ottawa-i UNIDROIT-Egyezmények), a társasági jog (az Európai Társasági Jogi Irányelvek, Irányelvtervezetek és Rendeletek), a versenyjog (Rendeletek és Irányelvek) - egységesítése terén vannak a legnagyobb eredmények.[17]
A magánjog nemzeti jogrendszerbeli kodifikációja során ezekkel az eredményekkel ugyanúgy számolni kell, mint a magánjog európai egységesítésének grandiózusnak ígérkező vállalkozásai (Európai Szerződési Jog Elvei - ún. Lando Bizottság vállalkozása a szerződési jog egységesítésére az amerikai Restatement-ek hasonlóságára, az UNIDROIT által 1994-ben közzétett Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Elvei (Principles of International Commercial Contracts) által kicövekelt elvekkel és javaslatokkal.
Összefoglalva: A magánjog kereskedelmi jogias szemlélete nézetem szerint azt jelenti, hogy a vagyoni viszonyok átfogó szabályozásának egységes magánjogi kódexekkel történő megoldása során nem lehet mellőzni a kereskedelmi magánjog történeti hagyományait és jelenkori vívmányait, a felgyorsult tömegforgalmi élet igényeit, a kereskedelmi szokásokat, a magánjogi intézményeknek a honi és a nemzetközi kereskedelmi élet követelményeihez történő megfelelő igazítását, mert a gazdasági-vagyoni viszonyok változási folyamataira a kereskedelem világának reagálása mindig a leggyorsabb. A kereskedelmi magánjog minden korban a gazdasági változások ütőerén lüktető jog. Ugyanakkor véleményünk szerint olyan "szilaj jog" amelynek kell "a magánjogi dogmatikai konzervativizmus zablája" is.
Fontos iránytű, igazodási pont ma a modern magánjogi kodifikációk számára, mert a vagyoni és személyi viszonyok alapvető szabályozását egységesen megjelenítő ún. monista rendszerű magánjogi törvénykönyvektől korunkban jogos elvárás a kereskedelem, a tömegforgalom speciális igényeit is hatékonyan szolgáló jogintézmények alkalmazása. Másfelől e jogalkotói munka sikerét segíti az üzleti-kereskedelmi életben is ma már jól eligazodni tudó polgár modellje, akinek eszményképét (emberképét) a magánjogi kódexek is bátran célozhatják meg.
1. Nagy Ferenc neves magyar kereskedelmi jogász több mint száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolata alapján "a magyar kereskedelmi jog létjogosultsága a magyar korabeli polgári jognak a kereskedelem igényeit ki nem elégítő voltában keresendő, és fennállása csak addig szükséges, míg a polgári jog olyan szabályozást nem nyer, hogy a kereskedelem követelményeinek teljesen eleget tenni lesz képes."[18]
Kétségtelen tény, hogy a kereskedelmi jogi kodifikáció XIX. századi fellendülése a XX. század elejére hazánkban is megtorpanni látszott, és átadta az általános magánjog kodifikációjának a teret.
Akár az 1900-as, akár az 1928-as magánjogi törvényjavaslatokat vizsgáljuk, az egyes szerződési jogi és felelősségi jogi rendelkezéseket átszövik a kereskedelmi jogias intézmények, amelyek részletes elemzésére e helyütt terjedelmi okokból nem térünk ki.
Kézenfekvőnek tűnik azonban, hogy részletesebben megvizsgáljuk azt, hogy a jelenleg hatályos kódexünk kiállja-e ezt a próbát, azaz sikerült-e olyan fokban kereskedelmi jogiasítani a magánjogot, hogy szükségtelen a kereskedelmi különjog mai reinkarnációja.
2. Érdekes e szempontból röviden visszatérni a Polgári Törvénykönyv megalkotásának időszakára és körülményeire is. Mindenekelőtt Magyarország és Csehszlovákia voltak azok a szocialista politikai rendszerű országok, ahol az 1945 előtti kereskedelmi kódexek nem kerültek teljes mértékben hatályon kívül helyezésre. Az 1960. évi 11. tvr. (Ptké.) Melléklete példának okáért hatályban tartotta az 1875. évi 37. Törvénycikk (Kt.) több rendelkezését. Így a kereskedelmi társaságok közül a közkereseti társaságokra, a részvénytársaságokra, és a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó, illetőleg a cégjegyzésre vonatkozó szabályokat.
3. Második lépésként a 60-as évek végén meginduló gazdasági reformfolyamatoknak köszönhetően megteremtődött a társulási jog a szocialista szektorban - megjelentek a szövetkezeti társulások, külkereskedelmi társulások, egyesülések, közös vállalatok -, amely kiegészült a 70-es-80-as években a kisvállalkozások társasági jogával.[19]
4. A Ptk. 1977. évi IV. törvénnyel történt módosítása, valamint az 1978. évi 4. számú Tvr. alapján a társulási tulajdonjogforma új tulajdonjogformaként jelent meg az állami és szövetkezeti tulajdon mellett. A gazdasági társulásoknak három faja került a Ptk.-ba, jogi személyként a betéti társulás, amely a kft.-t váltotta fel, a közös vállalat és az egyesülés. A Ptk. kötelmi jogi részébe került szabályozásra a társaság, amelyet jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetek alapíthattak, és a polgári jogi társaság, mint jogi személyek és magánszemélyek által egymásközti viszonyaik rendezésére alakított társaságok. A polgári jogi társaság mögöttes joganyagát
- 103/104 -
a gazdasági társaságok joganyaga képezte. A bírói gyakorlat hatására került a Ptk.-ba az építőközösség. A 80-as évek elején a kisvállalkozások társasági formáiként jelentek meg a kisszövetkezet, a gazdasági munkaközösség és a vállalati gazdasági munkaközösség, míg a vállalati szférában a tröszt mint konszernjogi képződmény.[20]
5. A Ptk. és a Ptk.-n kívüli magánjogi joganyag rendszerváltoztatást követő módosításai aligha vitathatóan számos területen kommercializálták a magánjogot. Szolgáljon erre most néhány jelentősebb példa:
a) Az együttműködés kötelezettségének elvéhez szorosan hozzátartozó Treu und Glauben, azaz a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye beépítése a Ptk. 4. §-ába egy alapvetően kezdetekben a kereskedelmi magánjogban kivirágzó alapelvnek a magánjogban való általánosítását jelentette.
b) A személyek jogát szempontunkból az érintette, hogy hatályba lépett 1989-ben az első - már hatályban nem lévő, majd 1998-ban a második - jelenleg hatályos gazdasági társaságokról szóló törvény (társasági törvény). Ez utóbbi törvényben európai mintára a kereskedelmi társaságokra vonatkozó joganyag a legszélesebb értelemben szerepel. A törvény a gazdasági társaságok és alapítására, működésére, átalakulására, megszűnésére vonatkozó szabályokat részletesen tartalmazza.
c) A gazdasági társaságokra vonatkozó törvény nyomán kiépülhetett a magyar társasági jog nyugat-európai mintáknak megfelelő, áttekinthető rendszere. Elhatárolhatóvá vált a magánjogi és (gazda-sági)kereskedelmi jogi társaságok világa és kijelölhető lett a helye olyan társasági alakzatoknak, amelyek közhasznú célok megvalósításának eszközei - jóllehet alapvetően nonprofit jellegük van. A társasági törvények által újra bevezetésre került két olyan személyegyesítő gazdasági társaság (a kkt. és a bt.) amelyek jogi személyiséggel ugyan nem rendelkeznek, azonban általános jogképességük folytán cégnevük alatt szerezhetnek jogokat és vállalhatnak kötelezettségeket. A Ptk.-ban szabályozott polgári jogi társaságoktól való eltérésük - egyebek mellett - abban áll, hogy cégnevük alatt üzletszerű gazdasági tevékenység folytatására jogosultak. Mint jellemzően ún. Gesamthand-típusú társaságok dologilag lekötött vagyonnal rendelkeznek, a társaság tagjaihoz kötődő vagyoni betét önmagában nem képezi forgalom tárgyát. A jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok közös vállalat, korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság tradicionálisan tőketársulások, melyeknek jogi személykénti perszonifikációja több vonatkozásban is eltérő specifiumokat eredményezett a jogi személyekre vonatkozó korábbi Ptk.-beli joganyagon belül.[21]
d) A személyek polgári jogi védelme tartalmának kiszélesedéséhez vezetett el az, hogy kereskedelmi üzleti életben részt vevő jogalanyokhoz egyes személyhez fűződő jogok új összefüggésekben kapcsolódtak hozzá. Az üzleti jó hírnév, a névjog, az adatvédelem, az üzleti titok, a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelmének következetes kiterjesztése a gazdálkodói szférára ugyancsak jelzi a magánjog kommerzializálódásának szükségességét e területeken is.
e) A tulajdonjogot érintő változtatások direkt és indirekt módon a magántulajdon, a vállalkozások erősítését szolgálták és ezzel a dinamikusabb kereskedelmi élet alappilléreinek megteremtését biztosították. A tulajdonjogformák egyenlőségének és egyenlő alkotmányos védelmének kimondása biztosítottá tette a gazdálkodási szektorokban az üzleti verseny azonos feltételekkel történő folytatását, a versenyben való részvétel egyenlő feltételeinek kiépítését.
f) A szerződési jog általános szabályainak módosításai talán a leglátványosabban igazolják vissza a kereskedelmi szempontok egyre fokozódó hangsú-lyozódását.
fa) A szerződéskötés körében a Ptk. 205. §-ának 1997-ben történt kiegészítése a fogyasztók védelme érdekében új értelmet adott a szerződéskötéskor megkívánt együttműködési és tájékoztatási kötelezettségnek - a culpa in contrahendo elvének. Dogmatikai híd létesült az együttműködési kötelezettségre és az általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések között, amelynek hatása a tömegforgalom által megkövetelt standardizált szerződési feltételek alkalmazóival szemben a fogyasztót védő garanciákat növelte.
fb) A Ptk. 206. § (4) bekezdése alapján 1991 óta a szerződéskötési kötelezettség esetében ha a felek megállapodása valamely nem lényeges kérdésre nem terjed ki, és a kérdést jogszabály sem rendezi, a bíróság a szerződést - a szerződés céljának és tartalmának figyelembevételével - a forgalmi szokások alapján kiegészítheti.
fc) Tipikusan a fogyasztókat védő rendelkezés beépítését jelentette 1997-ben a Ptk. 207. § (2) bekezdésébe az is, hogy ha gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés tartalma az általános értelmezési szabállyal nem állapítható meg egyértelműen, a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.
fd) Az általános szerződési feltételekre, a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés tisztességtelen kikötéseire vonatkozó Ptk.-beli szabályok (209. § és 209/A. §) 1977 óta történt változtatásai markánsan mutatják a fogyasztóvédelem fokozódó kívánalmait a tisztességtelen általános szerződési feltételekkel és a fogyasztói szerződések tisztességtelen kikötéseivel szemben.
fe) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek kö-
- 104/105 -
zött látványos és folyamatos újrakodifikációja ment végbe a zálogjogi rendelkezéseknek. Példának okáért tipikusan kereskedelmi jogias intézményként honosodott meg a vagyont terhelő zálogjog és visszatért az önálló zálogjog.
ff) A teljesítés és a szerződésszegés 2003. VII. 1 napjától hatályos új szabályai az Európai Unió fogyasztói adás-vételre vonatkozó direktívájának követelményrendszeréhez igazodóan kerültek a Ptk.-ba beépítésre. Tipikusan kereskedelmi jellegű követelménynek számít a Ptk. 277. § (1) b/ pontjában foglalt azon rendelkezés, mely szerint "a szolgáltatásnak a teljesítés időpontjában rendelkeznie kell azzal a minőséggel, illetőleg nyújtania kell azt a teljesítményt, amely azonos fajtájú szolgáltatásoknál szokásos, és amelyet a jogosult elvárhat, figyelembe véve a szolgáltatás természetét, valamint a kötelezettnek, a gyártónak, az importálónak vagy ezek képviselőjének a szolgáltatás konkrét tulajdonságaira vonatkozó - különösen reklámban vagy árucímkéjén megjelenő - kijelentését." A 277. § (6) bekezdése pedig előírja, hogy dolog szolgáltatására irányuló szerződés esetén a kötelezett a dolgot köteles a jogszabály rendelkezéseinek és a szakmai szokásoknak megfelelően azonosításra alkalmas jelzéssel ellátni és a rendeltetésszerű használathoz, a felhasználáshoz szükséges tájékoztatást megadni, valamint gazdálkodó szervezetnek a minőséget is tanúsítania kell.
fg) A hibás teljesítésre irányadó rendelkezések "fogyasztóvédelmi kisugárzása" ugyancsak a kereskedelmi jellegű ügyleteknél fokozottan jelentkező magánjogi védelem növelését szolgálja. Nóvum, hogy a "szakszerűtlen összeszerelésért, illetőleg a használati útmutató hibájából fakadó szakszerűtlen összeszerelésért" a hibás teljesítés megállapítható. Az egyoldalú kogenciát a fogyasztó javára deklaráló semmisségi rendelkezés a Ptk. 305. §-ának utolsó fordulatában arra utal, hogy az ún. fogyasztói szerződések (tipikusan kereskedelmi ügyletek ) kikötései nem térhetnek el a fogyasztó hátrányára. A kellékszavatossági igények érvényesítésének 306., 307. és 311. §-aiban történt európai uniós elvárások szerinti szabályozása jól szemlélteti, hogy a fogyasztói szerződések esetében milyen speciális "jogalkotási rásegítés" volt szükséges a forgalmi élet praktikái ellensúlyozására.
fh) Az új Ptk.-koncepció egyik fő célkitűzése, hogy a kereskedelmi ügyletekre is vonatkoztatható legyen a monista kódex szerződési jogának általános része. E célkitűzés megvalósítása érdekében a reform érinti a szerződések megkötésének szabályait - figyelemmel az elektronikus kereskedelem szabályaira -, a fogyasztói szerződések külön szabályozását, az előszerződés szabályainak és a laesio enormis szabályának módosítását, a tulajdonjog-fenntartás hitelbiztosítékként való elismerését, a szerződésszegés normáinak átalakítását stb.
g) Az egyes szerződések körében a kereskedelmi jogias szemlélet jelenlétére utalnak az értékpapír-kötelmek, a kereskedelmi ügynöki szerződés, a lízing, a faktoring, a biztosítási szerződési jog módosításának elgondolásai.
ga) A kereskedelmi-üzleti élet sajátosságaihoz idomuló ún. kereskedelmi típusú szerződések körében várhatóan továbbra is a kódexen kívül maradnak olyan atipikus szerződések mint a franchise, a Joint-Venture szerződés, a know-how és licencia szerződés, management consulting szerződés, a pool-szerződés, a bankkártya- és hitelkártyaszerződések, a konzorciális megállapodások, a koncessziós szerződések, a befektetési megállapodások. Megfontolást igényel az, hogy e szerződésekre vonatkozóan - ott, ahol ez még hiányzik - szülessenek speciális átfogó jogszabályok, mert a bírói gyakorlatban minősítésük nem problémamentes, az általános szerződési szabályok alkalmazása, illetőleg az analógia nem mindig eredményesek a jogviták megoldása során.[22]
h) A deliktuális jogban is kétségtelenül érződik, illetőleg érződnie kell a kereskedelmi jogias szemléletnek. A modern kárfelelősségi jogoknak ma példának okáért olyan kérdésekre is választ kell adniuk, amelyek a kereskedelmi-üzleti élet résztvevőivel szembeni általános elvárhatósági mérce szükségszerű szigorításából, a felelősségkorlátozás társasági jogban való jelenlétéből, vagy éppen az előreláthatósági klauzula kereskedelmi típusú ügyletekre történő alkalmazásából fakadnak. A vétkességen nyugvó kártérítési felelősség objektivizálódása tényének aligha lehetne egyértelműbb igazolása, mint a társasági törvény kárfelelősségi szabályainak alapulvétele. Az ügyvezetést ellátó vezető tisztségviselőkkel szembeni követelmény, mely szerint a vezető tisztségviselők az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal kell, hogy eljárjanak a társaság ügyeiben, a társaság érdekei elsődlegességének szem előtt tartásával új dimenzióját lelte meg a vétkességi elv magánjogi jogi zsinórmértékének. Speciális kereskedelmi jogias felelősségi jogi kérdések is szép számmal vannak, így a felelősségkorlátozás és annak áttörési esetei a tagi korlátlan felelősség beálltának tényállásai, a konszernjogi felelősségi szabályok.
i) A magánjog kommercializáltsága a házassági vagyonjogban és az öröklési jog egyes területein is mérhető és ennek a jogalkotásban és a judikatúrában is nyomai vannak.
Nézetem szerint mai világunkban is a magánjog kereskedelmi jogias szemléletének (természetének) fel-
- 105/106 -
tétlenül érződnie kell a jogalkotásban és a jogalkalmazás során is. Fontos cél, hogy a magánjog egyik arcát mindig a kereskedelmi üzleti élet felé fordítsa, azért, hogy szolgálója legyen a gazdasági-társadalmi haladásnak és megóvhassa mindazokat, akik eközben védelemre szorulnak. A kereskedelmi jogias szemlélet a magánjognak olyan "sarkcsillaga", amelyhez való igazodás megtermékenyítően hat a magánjogi gondolkodásra! Megéri tehát tenni a magánjog kereskedelmi jogias szemléletéért... ■
JEGYZETEK
[1] Ld. mindenekelőtt Vékás Lajos: Elméleti és szerkezeti előkérdések az új Polgári törvénykönyvhöz címmel írt átfogó tanulmányát. Jogtudományi Közlöny 2000 2. szám 41-51. o.
[2] Vö. L. Goldschmidt: Handbuch des Handelsrechts. Universalgeschichte des Handelsrechts, Stuttgart 1891. 51. o., Földi András: Kereskedelmi jogintézmények a római jogban. Budapest 1997. 86. o., Sándor István: A társasági jog előzményei az ókori jogokban. Jogtudományi Közlöny 2000. 9. sz. 346. o.
[3] Vö. Földi András i.m. 86. o., Nochta Tibor: A társaságok nemzetközi intézménytörténete. A gazdasági társaságokról szóló törvény magyarázata. KJK Kerszöv Kiadó, Budapest 2002. 35. o
[4] Vö. Nochta T. A társaságok nemzetközi intézménytörténete. i.m. 36. o.
[5] Vö. Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. HVG-ORAC Kiadó, Budapest 2001. 12. o.
[6] Vö. Eörsi Gyula: Összehasonlító polgári jog. Akadémiai Kiadó, Budapest 1975. 175. o., Vékás Lajos: Szükség van-e kereskedelmi magánjogra? Magyar Jog 1998. 12. sz. 706 o.
[7] Vö. Eörsi Gyula: Összehasonlító polgári jog. i.m. 170-171. o., Rudolf Lóránt: A kereskedelmi ügyletek IV. kötet 115-116. oldalakon, még lásd Szécsényi László: Lex mercatoria - a nemzetközi kereskedelem autonóm joga című tanulmányát - Jogtudományi Közlöny 1995. 5. sz. 201-212. o.
[8] Vö. Sárközy: A magyar társasági jog Európában. i.m. 10. o.
[9] Vö. Eörsi: Összehasonlító polgári jog i.m. 173. o., Zweigert-Kötz: Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrechts I. Tübingen 1969. 243. o., Uniform Commercial Code 1962
[10] Vö. Zoltán Ödön: A nemzeti magánjogokról és az európai közös magánjogról című kitűnő tanulmányában - Magyar Jog 1998. évi 10. szám 581. oldalon hivatkozik még Jürgen Basedow: "Un droit commun des contrats pour le marché commun" című tanulmányára - Revue internationale de droit comparé 1998. 1. sz. 7-28. o.
[11] Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi- és váltójog vázlata. Grill Kiadó, Budapest 1922. 3. o.
[12] Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi- és váltójog vázlata. i.m. 4. o.
[13] Vö. Eörsi: Összehasonlító polgári jog i.m. 171-172. o.
[14] Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata. i.m. 4. o.
[15] Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve. Athenaum Kiadó, Budapest 1888. 2. o.
[16] Vö. Nochta T.: Társasági jogunk néhány aktuális kérdéséről. Jogtudományi Közlöny 1994. 3. sz.
[17] Ld. Vékás: Elméleti és szerkezeti előkérdések. i.m. 46. o.
[18] Nagy Ferenc: A kereskedelmi jog kézikönyve. i.m. 5. o., hasonló tartalmú véleményét hangsúlyozta Grosschmid Béni egy 1883-ban tartott előadásában: ő a magánjog egységét és biztonságát látta veszélyeztetve a kereskedelmi jog külön jogként való elismerésével., Vö. még Eörsi : Összehasonlító polgári jog i.m. 170. o.
[19] Vö. Sárközy: i.m. 197-198. o.
[20] Lásd részletesen Sárközy: A magyar társasági jog Európában i.m. 196-203. o.
[21] Lásd részletesen a kérdésről Wellmann György: A Ptk. és a Gt. kapcsolódási pontjai az új Ptk.-koncepció tükrében című tanulmányban. Gazdaság és Jog 2002. 9. sz. 9-10. o.
[22] Vö. Nochta Tibor: A lízingszerződés. JURA 1995. 1. sz. 5. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
