A társasági jog kezdete a kodifikált kereskedelmi jog megjelenéséhez köthető, így a 17-18. századra tehető. A társasági jog intézményeinek törvénykönyvben történő szabályozása azonban már meglévő, a középkorban kialakult minták átvételét jelentette. A közös gazdasági célra történő személyegyesülések, szövetkezések kialakulása pedig már az ókori jogokban is kimutatható. Kétségtelen, hogy elsősorban az adott ország gazdaságának és kereskedelmének fejlettsége határozza meg az egyes - modern értelemben használt - társasági jogintézmények megjelenését, illetve ezek szabályozásának kidolgozottsági fokát.
Az ókorban az egyes gazdasági tevékenységek - így elsősorban a kereskedelem - hatékonyságának növelése érdekében a személyek egyesülése, illetve a tevékenység folytatásához szükséges tőke egyesítése érdekében kialakított jogi struktúrákat, bár nem kizárólagosan, azonban mégis a középkori és modern társasági jog előzményeinek tekinthetjük, nem feledkezve meg arról, hogy az összehasonlítás az eltérő gazdasági és jogi környezet folytán csak korlátozott mértékben lehetséges. Ez indokolja azt, hogy az antik jogokban megjelenő társaság vállalkozásra irányuló jogi alakzatok önmagukban, leíró jelleggel közelítendők meg, azonban a párhuzamok felmutatása mellett.
Mint az ókori közel-keleti államok gazdasági és társadalmi berendezkedését általában, így Egyiptomét is elsősorban földrajzi helyzete határozta meg. A Nílus folyó két partján elterülő ország népének megélhetési forrását a Nílus folyó jelentette, annak áradása biztosította a földek termékenységét, ami ennek megfelelően évre-évre változóan alakult. A társadalmi berendezkedés szempontjából az egyiptomi király, a fáraó mint maga az isten, de legalábbis annak fia élet és halál ura volt. A természettől függő gazdasági környezetben ebben testesül meg leginkább a vallási és politikai gondolkodás egysége.[1]
A termelés az emberek nagy csoportjának együttes munkáján alapult, gyakorlatilag a teljes ország egy "kényszerű társaság" volt. Más államok lakóival történő kereskedelem a vallási dogmák okozta egyenlőtlenség miatt csak csekély mértékben valósult meg,[2] azonban a külső jogi hatások csekély mértékben mégis jelentkeztek, elsősorban a sumér-akkád jog oldaláról.[3] A hellenisztikus időszakot követően azonban már jelentős görög és római jogi hatásról beszélhetünk.[4]
- 335/336 -
Az egyiptomi jogban a mezőgazdasági termelés elsődlegességéből eredően a tulajdon központi jelentőséggel rendelkezett. A tulajdon átruházása során kiemelkedő fontossággal bírt játszott az egyenértékűség, ami nélkül a tulajdonszerzés nem valósulhatott meg, és ami a magánjogi ügyletek legfőbb elve volt.[5] A kereskedelmi jogi intézményeket csak részben ismerhetjük, elsősorban a források sporadikussága miatt, ezért Goldschmidt[6] szerint a kereskedelmi jog teljesen hiányzott. Rehme hasonló megfontolásból - Goldschmidtre hivatkozva - említést sem tesz erről,[7] Selb pedig az egyiptomi jogtörténet több korszakára nézve is említi a szokásos szerződéstípusokat (adásvétel, csere, bérlet), de nem hangsúlyozza azonban ezek kereskedelmi életben való alkalmazását.[8] Padoch az egyiptomi gazdasági jog ismertetése során csak földműveléshez kapcsolódó bérletet említi,[9] Seidl viszont számos olyan forrást ismertet, amelyek a kereskedelmi forgalomhoz kapcsolódó ügyeletekkel kapcsolatosak.[10] A kereskedelmi jogot mint ius specialét vizsgáló Goldschmidf és Rehme közömbössége talán azzal magyarázható, hogy az egyiptomi jogban nem alakult ki sem önálló kereskedelmi jog, sem pedig kereskedői réteg, ami leginkább a foglalkozások specializálódásának hiányból vezethető le.
Hasonlóképpen vitatott a szakirodalomban a társasági szerződés léte is. Seidlre hivatkozva Selb nagyvonalúan kijelenti, hogy a perzsa időkben létezett ilyen szerződéstípus,[11] ugyanakkor Seidl szerint ez ebben az időszakban, csakúgy mint a ptolemaioszi korszak tekintetében vitatható.[12] Porten és Szubin legújabb kutatásai e téren új eredményeket hoztak, amennyiben szerintük igenis létezett ilyen, a modern társasághoz hasonló jogi konstrukció.[13]
Seidl kutatásai során kimondottan társasági szerződést nem talált, azonban a rendelkezésére álló dokumentumokból arra a következtetésre jutott, hogy hasonló tartós jogviszonyok léteztek, mégpedig elsősorban a közös tulajdonból eredően, illetve az adásvétel esetén a szolgáltatások megosztása tekintetében. A hivatkozásul felhozott források egy temetkezés költségeinek két személy közötti elosztására, egy tehén szintén két ember általi közös megvásárlására, illetve három ember által huszonegy kacsa megvételére vonatkoztak.[14] A szerződések közös tulajdont hoznak létre a szerződő felek között. Külön figyelmet érdemel az az eset, amikor egy tehén tulajdonosa a tehén "felét" eladja és így keletkezik közös tulajdon az eladó és a vevő között.[15] Seidl úgy értékeli mind a tehén, a kacsák közös megvásárlását, mint pedig az utóbbi példa szerinti eladó és vevő között létrejövő közös tulajdont, hogy - mivel a nyereséget és a veszteséget, csakúgy mint a természetes gyümölcsöket fele-fele arányban kell megosztani a felek között -, ezért itt valódi társaságról van szó.[16] Seidl az adásvétellel létrejövő közös tulajdon mellett a részesbérlet során kialakuló jogviszonyt is a társasághoz hasonlónak tekinti, bár utal arra, hogy valójában a modern jogi dogmatika ezt a bérleti szerződéshez sorolja.[17]
Seidl a ptolemaioszi korból szintén csak a társasági jogviszonyhoz hasonló alakzatokat tár fel, amelyek elsősorban az adásvételen, illetve az idegen pénzen történő vételen alapulnak.[18] Ilyen közösségek jönnek létre a bérlet kapcsán, az adóbeszedés esetében, a tengeri kölcsön során, építés esetében, véletlen közösség alkalmával. Érdemes kiemelni azt, hogy a "csendes társaság"-ot az egyiptomi jogszabályok tiltották, mivel a bérletnél több bérlő esetében csak azok lehettek érvényesen bérlők, aki-
- 336/337 -
ket az uralkodó hivatalnokai a bérlők listájára felvettek, vagyis tőkéstársként a bérleti szerződésben valódi félként meg nem jelenőket nem kezelték bérlőként.[19] A bérlők között részesedésük arányában oszlott meg felelősségük veszteséges gazdálkodás esetén és szintén részesedésük arányban juthattak a nyereséghez.[20] Lehetőség volt továbbá arra is, hogy az adóbérlők, akik az állammal az adók beszedésére kötnek szerződést, társuljanak és együtt kössenek az állammal szerződést.[21] Végül megemlítendő az egyiptomi jogban az egyesülések létezése, mint a társasághoz közel álló jogi alakzatok, azonban ezek tekintetében a vallási célok jelennek meg.[22]
Jelentősnek tekintendő a Porten és Szubin tanulmánya,[23] amely Bauer-Meissner papirusz értelmezése során kifejezetten egy közös vállakozás (joint venture) létezését dokumentálja. Az El-Hibehből származó papirusz a legrégebbi egyiptomi szerződést tartalmazza.[24] A papirusz a közös vállalkozást a következők szerint határozza meg:[25] az egyik fél átadja a Korobis városában lévő földjét bevetésre és a termény felosztására. A másik fél köteles a földet saját vetőmaggal bevetni, majd a következő évben a felek a "jót és a rosszat" közösen és egyenlően viselik. A vetést végző személy köteles az aratást is elvégezni, majd a beszedett termést egyenlően osztják el a felek. Ez a szerződés a szerzők szerint túlmutat a részesbérleten, mivel a felek egyrészt a szerződés időtartama alatt közösen viselik a kárveszélyt, másrészt pedig a termés aratásakor készített elszámoláskor is egyenlően osztoznak a nyereségből és veszteségből.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
