A magyar jogrendszerben 2022. január 1-jén egy látszólag új - valójában nem előzmények nélküli - jogintézmény jelent meg: a polgári peres eljárások elhúzódása miatti vagyoni elégtétel. Az Emberi Jogok Európai Bírósága már régóta sürgette a jogalkotót egy olyan szabályozás megteremtésére, amely által rendszerszinten biztosítható a pereknek a tisztességes eljárás elengedhetetlen részét képező észszerű határidőn belüli befejezése. A hatályba lépett törvény egy valóban megfelelően szigorú szankciórendszer bevezetésével e cél elérésére egy határozott lépést tett. Kiemelkedően fontos azonban látni, hogyan alakul az új intézmény gyakorlata, hiszen ennek függvényében lehet csak kijelenteni azt, hogy a jogalkotói törekvések megfelelően érvényesülnek, ezáltal a szabályozás be tudja tölteni a jogkereső felek érdekeihez igazodó feladatát. Bár a hatálybalépés óta még csak rövid idő telt el, a jogszabályi rendelkezések értelmezésében kialakult szakmai viták, a már megindult nemperes eljárásokban felmerülő kérdések alapján megfogalmazhatók olyan tapasztalatok, amelyek mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó számára számos tanulságot hordoznak.
On January 1, 2022, a seemingly new legal institution has been introduced in the Hungarian legal system: financial compensation for the delay in civil proceedings, which is actually not without precedent. The European Court of Human Rights has long been urging the legislator to create a regulation which is able to ensure, in a systemic way, that trials are concluded within a reasonable period of time, which is an essential part of a fair trial. The act that has now entered into force has taken a decisive step towards achieving this goal by introducing a system of sanctions which is appropriately strict. However, it is of the utmost importance to see how the practice of the new institution develops, since this context will determine if the legislator's intention is properly implemented, and thus the regulation can fulfil its task of ensuring that the interests of the parties seeking rights are served. Although only a short time has passed since its entry into force, the professional debates in the interpretation of the legal provisions and the experiences based on non-litigation procedures that have already been initiated started may provide several lessons for both the legislator and the jurisdiction.
Tárgyszavak: vagyoni elégtétel, tisztességes eljárás, észszerű idő, eljárások elhúzódása
Az elmúlt években számos, a polgári eljárásokhoz kapcsolódó, koncepcionálisan megújított szabályozást tartalmazó jogszabály lépett hatályba.[1] Az új szabályozások egyik központi kérdése volt az eljárások koncentrált lefolytatásának és befejezésének elősegítése.[2] Mindez kiemelkedően fontos jogalkotói cél, hiszen ha valaki bírósághoz fordul, elvárja, hogy igényeit tisztességes eljárás keretében minél hatékonyabban érvényesíteni tudja. Ahhoz azonban, hogy az időszerűség követelménye megfelelően érvényre jusson, elengedhetetlen a jogkövetkezmények olyan rendszerének meghatározása, amely megfelelően szankcionálni képes a jogalkalmazó időszerűség ellen ható mulasztásait, ezáltal határozottan erősíteni tudja annak felelősségét.[3] Ennek a jogalkotói célnak az érvényesítése érdekében jött létre - elhúzódó történeti fejlődés eredményeképpen - a 2022. január 1-jén hatályba lépett, a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló 2021. évi XCIV. törvény (Pevtv.).
A törvény hatálybalépésével egy hosszas folyamat jelentős, azonban nem feltétlenül lezáró állomása következett be; bár a hazai jogalkotásban régen megjelent az eljárások észszerű határidőn belüli elbírálásának a követelménye, mindeddig nem született olyan jogszabály, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) - az Alkotmánybíróság jogfejlesztő értelmezése szerint a gyakorlatában következetesen érvényesítendő[4] - elvárásait figyelembe véve, rendszerszinten, sajátképi jogkövetkezményt alkalmazva kívánta volna az eljárások
- 57/58 -
elhúzódása által okozott, rendkívül széles körű problémákat megelőzni és megoldani. Miközben nyilvánvalóan a jogkereső felek kiemelt érdeke a bírósági eljárások gyorsítása, ennek a követelménynek az elmúlt évtizedekben egyre inkább határozott megjelenítése mellett sem volt alkalmas a magyar jogrend a megfelelő kompenzáció biztosítására. Ennek megteremtését tűzte ki célul az újonnan létrejött jogszabály.[5]
Az eljárások elhúzódása miatti hatékony jogkövetkezményt előirányzó új szabályozás szükségképpen fog felvetni értelmezési kérdéseket, minthogy egy olyan modellt kíván bevezetni, amely mindeddig ismeretlen volt a hazai jogtörténetben. A jogszabály elfogadását követő szakmai konzultációk és a hatálybalépést követően érkezett ügyek tapasztalatai alapján elsődlegesen az a hipotézis fogalmazható meg, hogy a jogalkalmazási kihívások főképpen a kérelmezett bíróság (részleges) kimentését eredményező, a vizsgált per teljes időtartamából levonható egyes időszakok feltételeinek meghatározásában jelentkeznek, és a bírói gyakorlat mindezeket a szigorúbb, az alapjogi sérelmet szenvedett fél kompenzálására alkalmas szempontok előtérbe helyezésével oldja majd meg. Ennek alapja lesz az Alaptörvény 28. cikkéből következő - a bemutatott jogterületnek igazi sarokkövét jelentő - értelmezési követelmény, valamint az EJEB tisztességes tárgyalás követelményét értelmező egyértelmű gyakorlata. Mindehhez szorosan kapcsolódik a második hipotézis, amely szerint a törvény által bevezetni kívánt modell, a szabályoknak a kérelemhez és az ellenkérelemhez kötöttséget kiemelő megközelítése azt fogja eredményezni, hogy a nemperes eljárásokban a hangsúly a kérelmezett eljárási védekezésére fog helyeződni. Míg a kérelmezővel szemben - az állítási és bizonyítási szükséghelyzethez közelítő - méltányosan értelmezett minimális előadási kötelezettséget vár el majd a gyakorlat, addig a kérelmezettet érintően egy rendkívül határozott professzionális eljárásvitelből eredő szigorú követelmények érvényesülnek majd. Ebből következik a harmadik hipotézis, mely szerint az ilyen módon alakuló bírósági gyakorlat alkalmas lesz ezáltal a jövőbeli EJEB-eljárások elkerülésére és az állam marasztalásának visszaszorítására.
A létrejött új jogintézmény egyáltalán nem tekinthető előzmény nélkülinek. Bár a tanulmány elsődlegesen a törvény által felvetett gyakorlati problémákra kíván koncentrálni, annak a megértése végett, hogy milyen célok megvalósítását kívánja elérni az új jogszabály és hogy ezen célok elérésére a megvalósult szabályozás elégséges-e, elengedhetetlen annak a történeti folyamatnak az áttekintése, amely a jogalkotót a törvény megalkotásához vezette.
Magyarország az 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdette ki az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény), ezzel kötelezettséget vállalva az abban foglalt abszolút jogosultságok teljes körű tiszteletben tartására és érvényesülésére. Az Egyezmény 6. cikkének (1) bekezdése a tisztességes tárgyaláshoz való jog keretén belül mondja ki, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Az Egyezmény ennél részletesebb rendelkezéseket nem tartalmaz, így különösen nem határoz meg konkrét időtartamot, amelynek túllépése esetén már feltétlenül sérül az észszerű időn belüli befejezés követelménye, de nem határoz meg szempontokat sem a bíróság és a felek felelősségére vonatkozóan, és nyitva hagyja az alkalmazandó szankcióval szembeni elvárásokat - mindezeket a bírói gyakorlatra bízza.
Az eljárások nagymértékű elhúzódása a bírósághoz forduló felek egyik legsúlyosabb érdeksérelme. Aki ugyanis bírósághoz fordul, alappal tarthat igényt arra, hogy perbe vitt jogai érvényesítéséhez a közhatalmat gyakorló bíróság minél gyorsabban segítséget nyújtson; de ugyanilyen elvárása az ellenérdekű félnek is az, hogy az általa alaptalannak tartott követeléssel szembeni védekezése minél hamarabb eredményre vezessen. Ennek az igénynek a teljes körű érvényesülését kívánta előmozdítani az EJEB az Egyezmény 6. cikkének (1) bekezdésében írt jogok sérelmére alapított eljárásokban alakuló gyakorlata, melynek alakulása egyre inkább a bíróságok felelősségének szigorúbb értelmezése, a felelősség alóli kimentés szűkítése, a felek teljes kompenzálása irányába hatott.[6]
Az Egyezmény kihirdetése ellenére az észszerű időn belüli tárgyalás követelménye nem vagy csak deklaráció szintjén jelent meg a hazai szabályozásban. 1993. január
- 58/59 -
1-jéig nem volt a hazai jogrendszerben az alapvető jog védelmének biztosítását kimondó jogszabályi rendelkezés. Első ízben ez 1993. január 1-jén jelent meg jogszabályi szinten, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.) ezzel a hatállyal módosított 3. § (2) bekezdésének akkor még az igazság érvényesülésének biztosítása céljából meghatározott alapvető rendelkezésében, mely szerint a bíróság hivatalból gondoskodik a pereknek az alapos tárgyalásáról és észszerű időn belül történő befejezéséről.[7] Ennek történeti jelentőségét jól mutatja, hogy ebben az időben az ekkor hatályos Alkotmány sem tartalmazott az ügyek észszerű határidőn belüli befejezésére vonatkozó kitételt. A jogszabályi deklaráció azonban nem járt együtt egy olyan tételes eljárási modell bevezetésével, amely önálló jogkövetkezmény bevezetésével, a jogkövetkezmény alkalmazásához szükséges speciális jogalkalmazási szempontok meghatározásával valódi törvényi védelmet eredményezett volna. A bírói gyakorlat maga is bizonytalan volt abban, hogy az észszerű időn belüli tárgyalás sérelme esetén a sérelmet elszenvedett fél milyen jogszabályi rendelkezések felhívásával kompenzálható. Felmerült a bírósági jogkörben okozott kár alkalmazása, valamint a megsértett jog személyiségi jogként való meghatározása és ekkénti szankcionálása. Az előbbi azonban azért nem volt alkalmas az EJEB szempontrendszerének érvényesítésére, mert az általános kártérítési felelősségi alakzattól csak a kártelepítés és a rendes jogorvoslat kimerítése mint törvényes kárelhárítási kötelezettség tekintetében tért el, ezáltal tág körben adva lehetőséget a felelősség alóli kimentésre azon az alapon, hogy a bíróság úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az utóbbi lehetőséget pedig a jogalkalmazás hamar elvetette, hiszen a következetes jogfejlesztő értelmezés szerint a személyiségi jog sérelmét azok a magatartások valósítják meg, amelyek a személy fizikai, testi, lelki épségét sértik, ezáltal az emberi méltóság anyajogába sorolhatók be, az észszerű időn belüli befejezésnek pedig önmagában személyiségi jogi tartalma nincs.
Lényeges változást eredményezett az 1952-es Pp. 2000. január 1-jétől megvalósult koncepcionális változása. Az EJEB mai napig következetes értelmezése ugyanis azt emeli ki, hogy az eljárás jó ütemben való előrehaladása és a megfelelő szintű igazságszolgáltatási tevékenység között mindig szükséges egyensúlyt találni,[8] az új szabályozás pedig az addigi szabályozással szemben, elhagyva a jogviták az igazság alapján kiderítésének célját, a bíróság elsődleges feladatát a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez való jogának érvényesítésére helyezte át.[9] A módosítás kísérletet tett az eljárások elhúzódása miatti sérelmek orvoslására alkalmas komplex rendszer megvalósítására, amelynek bevezetése - a szükséges előkészületre tekintettel - 2003. július 1-jei hatállyal történt.[10] Az 1952-es Pp. ekkortól hatályos 2. § (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez való jogának a sérelme esetén a fél - az alapvető jogait ért sérelemre hivatkozással - méltányos elégtételt biztosító kártérítésre tarthat igényt, feltéve, hogy a sérelem a jogorvoslati eljárásban nem orvosolható. A személyiségijog-sértés hiányában a kártérítést egy alapvető alkotmányos és emberi jog megsértése miatt sui generis előírással megengedő speciális perhez a jogszabály egy anyagi jogi rendelkezést - amely szerint a kártérítés megállapítását nem zárja ki, ha a bíróság nevében eljárt személynek az okozott jogsérelem közvetlenül nem volt felróható -, valamint egy eljárási rendelkezést - amely szerint az igény elbírálása során a bíróság soron kívül jár el - fűzött. A szűk körű szabályozás folytán a jogintézmény értelmezését a bírói gyakorlatnak kellett elvégeznie, amely a szabályozás elégtelensége folytán nem feltétlenül találkozott az Egyezmény gyakorlatával. Így kétségesnek tekinthető, hogy megfelelt-e az EJEB elvárásainak az a jogalkalmazói értelmezés, amely szerint az 1952-es Pp. 2. § (3) bekezdésébe foglalt méltányos elégtételt biztosító kártérítési igény érvényesítésének feltétele, hogy a sérelmezett bírósági eljárás valamilyen vagyoni vagy nem vagyoni hátrányt okozzon az igényérvényesítőnek,[11] vagy hogy a per elhúzódása miatt érvényesített kárigény szempontjából releváns pertartamként csak a keresetlevél benyújtásától a jogerős ítélet meghozataláig terjedő időtartam vehető figyelembe, nem számítható hozzá a rendkívüli perorvoslati eljárások időtartama.[12]
Megállapítható, hogy az 1952-es Pp. 2. § (3) bekezdése szerinti speciális igényérvényesítési mód nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem felelt meg az EJEB elvárásainak. Ennek a következő okai voltak: nem vezetett be önálló szankciót, hanem a kártérítés (majd a 2014. március 15-én hatályba lépett Ptk. alkalmazása során a sérelemdíj) intézményét alkalmazta a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelmére, és így nem távolodott el ezeknek a szankcióknak az ettől független jogsértésekre kialakított gyakorlatától. Emellett a bírói gyakorlatra és nem a törvényi szabályozásra bízta a kimentési okok meghatározását, így lehetőséget adva a kiterjesztő értelmezésre, továbbá nem adott szempontokat az észszerű idő meghatározására, ugyancsak mindezt egészében a jogalkalmazásra bízva.
- 59/60 -
Az elégtelen szabályozásnak jó példája a Gazsó kontra Magyarország ügy ítéletében kifejtett indokolás, amely a valamivel több mint hat évig folyamatban volt munkaügyi per miatti marasztalásában előirányozta, hogy olyan hazai jogorvoslatot (jogorvoslat-együttest) kell létrehozni, amely megfelelő módon, az EJEB esetjogában lefektetett egyezményes elvekkel összhangban képes kezelni a strukturális hiányosságokat.[13] Még nagyobb a hangsúly a személyi állapotot érintő ügyek észszerű időn belül történő elbírálására, mint azt a testület irányadó jelleggel kifejtette a Mezey kontra Magyarország ügyben, ahol mintegy három éve folyamatban lévő, majd alkotmányjogi panasz miatt felfüggesztett apasági perben állapította meg az észszerű határidőn belüli elbírálás sérelmét és kötelezte az államot elégtétel megfizetésére.[14]
A hiányosság kiküszöbölésére alkalmas mechanizmus létrehozására tett kísérletet a mindaddig a magyar jogban ismeretlen új szankciót, a vagyoni elégtételt és annak érvényesítésére egy speciális nemperes eljárást bevezető Pevtv. és az azzal együtt kihirdetett, a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel mértékéről és a kifizetendő összeg számításának szabályairól szóló 372/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet.
A polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel jogintézményét létrehozó Pevtv. 2022. január 1-jén lépett hatályba. E törvény alapján vagyoni elégtétel iránti igény azoknak a polgári peres ügyeknek az elhúzódása miatt érvényesíthető, amelyek a törvény hatálybalépését követően indultak vagy a törvény hatálybalépésének napján - bármelyik bírósági szinten - folyamatban voltak, azzal a korlátozással, hogy 2022-ben csak a jogerősen befejezett ügyekkel kapcsolatban lehet igényt érvényesíteni. A "jogerős" befejezés a Pevtv. alkalmazásában nem azonos a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (a továbbiakban: Pp.) szerinti jogerős befejezéssel, a törvény fogalomrendszerében, ha felülvizsgálati eljárásra is sor kerül, az eljárást jogerősen befejező határozatnak a felülvizsgálati határozat minősül.
A törvény jelenleg csak a polgári peres eljárások elhúzódása miatt alapozza meg a vagyoni elégtételhez való jogot, így nem jár a hatályos szabályok szerint vagyoni elégtétel a büntetőeljárások, a szabálysértési eljárások, a közigazgatási hatósági, bírósági nemperes és peres eljárások, valamint a polgári nemperes eljárások elhúzódása miatt - azzal az egyetlen kivétellel, hogy ha a fizetési meghagyásos eljárás ellentmondás folytán perré alakult, akkor az elhúzódó perbe beleszámít a fizetési meghagyásos eljárás is, tehát ekkor a kompenzáció erre is kiterjed.
Vagyoni elégtétel abban az esetben jár a félnek, ha a bírósági eljárás észszerű határidőn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető joga sérül.[15] Ez pedig bekövetkezik akkor, ha a peres eljárás vagy eljárási szakasz törvény szerint "figyelembe vehető" időtartama hosszabb, mint a törvényben meghatározott észszerű időtartam; e tény önmagában ad alapot vagyoni elégtételre.[16] A vagyoni elégtételre való jogosultság a jogsértés objektív következménye, kimentési lehetőség nincs, a kérelmezett bíróság nem védekezhet - legalábbis eredményesen - azzal, hogy mindenben az eljárási törvényeknek megfelelően, az adott helyzetben általában elvárható módon járt el. Ugyanakkor nem jár vagyoni elégtétel, ha az EJEB az észszerű határidőn belül történő befejezéséhez fűződő alapvető jog sérelme miatt igazságos elégtétel megfizetésére kötelezte az államot, illetve az EJEB által megítélt összeget be kell számítani, ha az EJEB-eljárásban a vizsgálat tárgya csupán az eljárás egyes részszakasza volt, a nemperes ügyben eljáró bíróságnak ezért hivatalból kell vizsgálnia, hogy volt-e, van-e folyamatban kapcsolódó EJEB-eljárás, ha igen, a nemperes eljárást fel kell függeszteni.[17]
A törvény három fogalmat használ az eljárás időtartamára vonatkozóan, az észszerű időtartam, a számított időtartam és a figyelembe vehető időtartam fogalmát.
Az észszerű időtartamot maga a törvény határozza meg,[18] egyrészt az eljárás teljes tartamára, másrészt az egyes eljárási szakaszokra, amely időtartamoktól a bíróság lefelé bármikor eltérhet, azaz az észszerű időtartamot - akár a teljes eljárás, akár az eljárási szakasz tekintetében - rövidebb időtartamban is meghatározhatja, hosszabban azonban csak a teljes eljárás időtartamát, és azt is csak akkor, ha perújítási eljárásra is sor került. A számított időtartam az az időtartam, ameddig a peres eljárás ténylegesen folyamatban volt, mely időtartam - a Pevtv. alkalmazásában - a teljes eljárást tekintve a keresetlevél benyújtását követő naptól a jogerős határozat (elsőfokú, másodfokú vagy felülvizsgálati határozat) közlésének napjáig tart. A másodfokú eljárási szakasz kezdő napja az elsőfokú határozat meghozatalának napját követő nap, a felülvizsgálati eljárási szakasz kezdő napja pedig a másodfokú határozat meghozatalát követő nap. Ebből következően az első- vagy másodfokú bíróságok írásbafoglalási, felterjesztési késedelme a felsőbb bíróságok idejét rövidíti. A Kúria esetén ez azt jelenti, hogy a felülvizsgálati eljárási szak egyéves észszerű időtartamából az iratok Kúriára érkezéséig - az ítélet írásba foglalása, közlése, fe-
- 60/61 -
lülvizsgálati határidő miatt - optimális esetben is legalább három hónap eltelik. Az észszerű és a számított időtartam mellett a harmadik fogalom a figyelembe vehető időtartam. A bíróságnak a peres eljárás figyelembe vehető időtartamát a kizárólag a törvény szerint levonandó időtartamok mellett kell megállapítania.[19] Ha az így meghatározott, figyelembe vehető időtartam meghaladja az észszerű időtartamot, sérül a fél "bírósági eljárás észszerű határidőn belül történő befejezéséhez fűződő" alapvető joga és vagyoni elégtételre jogosult.
A vagyoni elégtétel a figyelembe vehető időtartam minden egyes napjára jár, napi összege pedig a kormányrendelet szerint négyszáz forint.[20] Vagyoni elégtétel valamennyi félnek jár, bármilyen szerepe volt is a perben, és az is előfordulhat, hogy a feleket nem azonos összeg illeti meg, mert a figyelembe vehető pertartam számítása során a peres eljárásban félnek minősülő kérelmező magatartása vagy mulasztása miatt szükségtelenül eltelt idő vonható le, mely időszak ugyanakkor az ellenérdekű félnél vagy a pertársaknál már nem biztos, hogy figyelmen kívül hagyható lesz.
A vagyoni elégtétel iránti követelés elbírálását a Pevtv. - az 1952-es Pp. 2. § (3) bekezdésével szemben - nemperes eljárásra bízza. Ezzel kívánja gyorsítani az igény érvényesítését, hiszen a nemperes eljárás nélkülözi a peres eljárás garanciális szabályait, így a felek eljárási jogainak korlátozása - így a szűkebb körben alkalmazható bizonyítás - hatékonyabban vezethet befejezéshez. Ebben az esetben pedig a gyors elbíráláshoz fűződő érdek felülírta a garanciális szempontokat. Ugyanakkor azzal mégis kiemeli a Pevtv. a vagyoni elégtétel iránti eljárást a nemperes eljárások sorából, hogy a perben hozott ítélethez hasonlóan a befejező érdemi határozathoz is anyagi jogerőhatás fűződik, azaz ugyanazon eljárás vagy eljárási szakasz elhúzódása miatti sérelemre ugyanaz a fél újból nem kezdeményezhet vagyoni elégtétel iránti eljárást.[21] A vagyoni elégtétel iránti nemperes eljárásnak is háttérjogszabálya a Pp. és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Bpnp.).[22] A bíróság székhelyéhez kötött illetékesség miatti kizárási eljárások sorozatának megakadályozása érdekében a nemperes eljárások lefolytatása két törvényszék kizárólagos illetékességébe tartozik: a Debreceni Törvényszék jár el a Fővárosi Ítélőtábla, a Szegedi Ítélőtábla vagy a Pécsi Ítélőtábla illetékességi területén található törvényszékkel szembeni igényérvényesítés esetén, a Pécsi Törvényszék jár el a Győri Ítélőtábla vagy a Debreceni Ítélőtábla illetékességi területén található törvényszékkel szembeni igényérvényesítés esetén.[23] A törvény jól átlátható, gyors elintézést lehetővé tevő olyan nemperes eljárást modellezett, ahol kizárólag okirati bizonyításnak van helye, és amelyben a kérelemhez kötöttségből következően a kérelemben és az elleniratban előadottaknak rendkívüli jelentősége van, hiszen mind a vagyoni elégtétel összegszerűsége, mind a figyelembe vehető és a levonandó időtartam meghatározása során az eljáró bíróság kötve van a követelés és a védekezés kereteihez.[24] A bírósági nemperes eljárások általános szabályai szerint van a végzések ellen fellebbezésnek helye, felülvizsgálatnak viszont helye nincs.[25] Ugyancsak az általános szabályokból következik, hogy első fokon a jogi képviselet nem kötelező, a másodfokú eljárásban viszont a fellebbezést előterjesztő fél számára - függetlenül attól, hogy az eljárást érdemben befejező vagy egyéb fellebbezhető végzéssel szemben terjeszt-e elő rendes jogorvoslatot - kötelező a jogi képviselet.[26]
A törvény hatálybalépésére való felkészülés során a bíróságoknak számos jogszabályi rendelkezés gyakorlati értelmezését kellett elvégezniük. Az eljárás elhúzódása miatti vagyoni elégtételre irányuló eljárás egyik legnagyobb jelentőségű, egyben leginkább vitatott kérdése volt a napi összeg alapjául szolgáló időszak számításának a meghatározása.
Bár a törvényalkotó célja, az EJEB gyakorlata és a jogintézmény történeti fejlődése folytán egyértelmű, a jogszabályi előírások szűkszavúsága okán elsőként abban a kérdésben alakult ki szakmai diskurzus, hogy a Pevtv. rendelkezései alapján csak az észszerű határidőn felüli időtartamot vagy a teljes figyelembe vehető időtartamot kell-e a vagyoni elégtétel alapjaként venni. Például, ha egy peres eljárás teljes számított időtartama 5 év és 1 nap, nincs ebből a törvény rendelkezése folytán levonandó időtartam, tehát ez megegyezik a figyelembe vehető időtartammal, úgy a vagyoni elégtétel összege 5 év és 1 napra (amely egy szökőévet figyelembe véve 1827 nap × 400 Ft = 730 800 Ft) vagy csupán 1 napra (tehát összesen 400 Ft) számítandó.
Felmerült olyan értelmezés, amely szerint a figyelembe vehető és az észszerűnek minősülő időtartam különbözete alapján kell a vagyoni elégtétel összegét kiszámítani. Ennek indoka alapvetően az volt, hogy észszerűtlennek és méltánytalannak tűnik az ellenkező számítás, mivel az 5 év alatti eljárás nem minősül elhúzódónak. A "józan ész" kö-
- 61/62 -
vetelményének az az értelmezés felelne meg eszerint, hogy a számítás alapja a törvényben meghatározott, észszerűnek minősülő és a figyelembe vehető időszak különbözete.
Ezzel szemben az a megoldás feleltethető meg a jogalkotó szándékának, amely szerint a polgári eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel összegének számítása során a vizsgált eljárás teljes időtartamát kell figyelembe venni. Ha a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz Pevtv. 15. §-a szerint figyelembe vehető időtartama meghaladja a Pevtv. szerint észszerűnek minősülő időt, úgy az eljárás teljes, a törvény szerinti számítás szerint meghatározott időszakából kell levonni a Pevtv. 15. § (3) és (4) bekezdése alapján be nem számítható időtartamot, és ehhez igazodóan kell a kormányrendeletben meghatározott mértékű pénzbeli igényt kiszámítani. A törvényi megfogalmazás szerint a vagyoni elégtétel a teljes figyelembe vehető időszakért és nem csupán annak az észszerűnek minősülő időtartamot meghaladó részéért jár, ezért az alapeljárás egészét figyelembe kell venni, és nem csupán a Pevtv.-ben meghatározott időtartamon felüli időszakot kell vizsgálni. Az EJEB gyakorlata és az 1952. évi Pp. 2. § (3) bekezdése szerinti perek gyakorlata a teljes időszak számítását támasztják alá; a Pevtv. 7. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz 15. § szerint figyelembe vehető időtartama meghaladja az észszerűnek minősülő időtartamot, a fél pénzbeli igényt érvényesíthet vagyoni elégtételként. Ebből tehát egyértelműen következik, hogy a figyelembe vehető időtartam szükségszerűen több, mint az észszerűnek minősülő időtartam. A 372/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése azt tartalmazza, hogy a vagyoni elégtétel összegét a bírósági eljárás Pevtv. szerint figyelembe vehető időtartamára eső naptári napok és a napi összeg szorzataként, egy összegben kell megállapítani. Mivel pedig a figyelembe vehető időtartamnak többnek kell lennie az észszerűnek minősülő időtartamnál - az általános szabályok szerint a Pevtv. 6. § (1) bekezdése szerint a teljes eljárásra számított 60 hónapnál legalább 1 nappal több, azaz ebben az esetben legalább 60 hónap és 1 nap, szorozva a napi összeggel -, a különbözetre hivatkozó számítás a jogszabályi rendelkezések nyelvtani értelmezésével nem támasztható alá.[27]
A törvény indokolása szerint Magyarországnak olyan törvényi szabályozást kellett megalkotnia, amely az EJEB esetjogában lefektetett egyezményes elvekkel összhangban van. Ebből következően a törvény értelmezése során abból kell kiindulni, hogy a szabályozás az esetjogban megjelenő elvekhez igazodik, és a törvény rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy az megfeleljen a törvényalkotói célnak (teleologikus jogértelmezés), természetesen az egyéb jogértelmezési elveket sem figyelmen kívül hagyva. Emellett - a törvény indokolásából is következően - a nemperes ügyben eljáró bíróságok gyakorlatának az EJEB ítélkezési gyakorlatához kell igazodnia, így az eljárás elhúzódását eredményező magatartások megítélése során is figyelemmel kell lenni annak esetjogára.
Az EJEB eljárása és a Pevtv. szerinti nemperes eljárás között azonban két igen lényeges különbség van. Az egyik, hogy az EJEB előtti eljárásban a fél az állam, a Pevtv. szerinti nemperes eljárásban azonban a fél mindig a törvényszék, akkor is, ha az ügy az elsőfokú bíróság előtt fejeződött be jogerősen. Az EJEB gyakorlata szerint a bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos ügyekben az állam felelősséggel tartozik minden szervének az eljárásáért, ezért eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy az adott bírósági eljárás egy másik állami szerv, rendőrség, közigazgatási szerv eljárása miatt húzódott el. Azt azonban az EJEB is figyelembe veszi, ha a bírósági eljárás az Európai Unió Bírósága előtti előzetes döntéshozatali eljárás miatt nem haladt előre (fel volt függesztve). Az nyilvánvaló, hogy a járásbíróság, ítélőtábla, Kúria elhúzódó eljárási szakasza és ezek következményeként a teljes eljárás elhúzódása miatt is a törvényszék tartozik a jogkövetkezményeket viselni, kérdés azonban, hogy a kérelmezett bíróságnak kell-e viselnie annak következményeit is, hogy az adott ügy egy másik bíróság peres vagy nemperes eljárása, büntetőeljárás, közigazgatási eljárás vagy esetleg a közjegyzői (hagyatéki) eljárás miatt nem haladt előre. Hivatkozhat-e eredményesen a kérelmezett arra, hogy az eljárása más bíróság, hatóság eljárása miatt volt inaktív? Kérheti-e a kérelmezett, hogy a bíróság az eljárás figyelembe vehető időtartamába ezen időszakokat ne számítsa be?
A másik lényeges különbség, hogy az EJEB maga dönti el - az elé tárt körülmények mérlegelése alapján -, hogy az adott eljárás túllépte-e az elfogadható, "észszerű" időtartamot, és ha igen, megállapítja az eljárás elhúzódásával és annak a félre gyakorolt hátrányos jogkövetkezményeivel arányban álló "méltányos" elégtétel összegét. Az EJEB nem napokban, hónapokban "számol", az összegnek nincs "napi tétele". A nemperes eljárás bírósága - az eljárás nemperes jellegéből, az eljárásra irányadó szabályokból következően - nem kapott ilyen szabad kezet. Az eljárás észszerű időtartamát már a törvényalkotó meghatározta, és csak arra adott lehetőséget a nemperes bíróságnak, hogy az eljárás számított (tényleges) időtartamából bizonyos időszakokat ne vegyen figyelembe. Kérdés azonban, hogy ebben a keretben mennyiben kívánt, vagy kívánt-e egyáltalán a nemperes bíróságnak szabad kezet adni, mérlegelési lehetőséget biztosítani.
E kérdések a Pevtv. 15. § (3)-(5) bekezdésének értelmezése körében merülnek fel, a fentebb már idézett törvényi rendelkezések ugyanis korántsem egyértelműek.
- 62/63 -
A törvény szövegéből az egyértelműen következik, hogy a Pevtv. 15. § (3) bekezdése alapján az az időszak "nem számítható be", amely a kérelmező (nem bármelyik fél!) érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt szükségtelenül telt el. Idetartozhat például a szünetelés időtartama, ahogy erre a törvényjavaslat indokolása is utal. A Pevtv. 15. § (4) bekezdése alapján pedig a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt szükségtelenül eltelt idő vonható le, ha a fél ezt nem sérelmezte, azaz nem nyújtott be - a késedelem fennállása alatt - az eljárás elhúzódása miatt kifogást. Ez esetben a bírói késedelem, mulasztás okozza az eljárás inaktivitását, de ha ezt a fél a mulasztás fennállása alatt a rendelkezésére álló eljárásjogi eszközzel, a kifogással nem sérelmezi, a bíróság intézkedését nem kéri, akkor ezt az időtartamot figyelmen kívül kell hagyni, az az eljárás időtartamába "nem számítható be". Nincs azonban lehetőség arra, hogy a nemperes ügyben eljáró bíróság a (3) vagy (4) bekezdés alapján bármi egyéb, akár el nem hárítható ok miatt bekövetkezett elhúzódást vegyen figyelembe, így nincs lehetőség például sem a bíró betegsége, balesete, áramszünet vagy egyéb technikai akadály okán elhalasztott tárgyalás miatt eltelt többletidő figyelmen kívül hagyására sem. Nem ok a (3) bekezdés szerinti levonásra a fél halála sem, legalábbis a halál miatti félbeszakadástól a jogutódlás igazolhatóságáig (hagyatéki eljárás jogerős befejezéséig) eltelt idő biztosan nem, hiszen a törvényhely a levonást csak elhárítható ok esetén teszi lehetővé, a halál pedig nyilvánvalóan nem az. A levonás a (3) bekezdés alapján az ellenérdekű fél kérelmezőnél és legfeljebb akkor merülhet fel, ha a perbevonás akadálya elhárult, de az ellenérdekű fél nem, illetve csak késedelmesen élt ezzel a lehetőséggel. Pertársnál azonban ez okból még elviekben sincs lehetőség levonásra, mert az eljárási törvény halál esetén a pertársnak nem ad jogot a jogutód pertárs perbevonására. Nem látszik levonhatónak a (3) bekezdés alapján a felfüggesztés időtartama sem, legalábbis annál a félnél, aki a felfüggesztés okaként megjelölt eljárásban nem érintett, biztosan nem. A felfüggesztés a bíróság döntése, a döntés pedig nem minősíthető elháríthatónak még akkor sem, ha a fél az elsőfokú döntést tudomásul vette, és az is bizonyos, hogy a nemperes eljárásban nem vizsgálható, hogy a felfüggesztés indokolt volt-e. Az merülhet fel legfeljebb, hogy ha a fél a másik bírósági eljárást vagy közigazgatási eljárást korábban is megindíthatta volna (ha egyáltalán ő indította), de nem tette, minősíthetjük-e ezt úgy, hogy a felfüggesztés időtartama vagy annak egy része ennek a félnek az érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt telt el, ezért ez az időszak a (3) bekezdés alapján levonható. Ugyanakkor ez esetben is csak az érintett félnél jöhet szóba a levonás, a többi félnél biztosan nem.
Éppen az itt felvetett kérdések miatt támadt bizonytalanság a nemperes ügyben eljáró bíróságok bíráiban a Pevtv. 15. § (5) bekezdésének értelmezése körében. A Pevtv. 15. § (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy "a bíróság - a nemperes eljárásban előterjesztett kérelem és ellenirat tartalmának korlátai között - mérlegeli, hogy a bírósági eljárásban félnek minősülő kérelmező, valamint a bírósági eljárást lefolytató bíróság eljárási cselekménye, illetve mulasztása mennyiben járult hozzá az észszerűnek minősülő időtartam meghaladásához. A bíróság e körülmények értékelését követően határozza meg a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz figyelembe vehető időtartamát." Vajon az a kitétel, hogy "a bírósági eljárásban félnek minősülő kérelmező cselekménye vagy mulasztása" a 15. § (3) bekezdésére, illetve az a kitétel, hogy "a bírósági eljárást lefolytató bíróság eljárási cselekménye, illetve mulasztása" a 15. § (4) bekezdésére utal-e, azaz az (5) bekezdés alapján csak a (3) és (4) bekezdés szerint be nem számítható időszakok vonhatók le, vagy a figyelembe vehető időtartam megállapításánál az 15. § (5) bekezdése további időszakok levonását is lehetővé teszi?
Abból a tényből, hogy a törvény a kérelmező vagy a bíróság által el nem hárítható okból bekövetkezett inaktív időszak (félbeszakadás, felfüggesztés) levonásáról nem rendelkezik, két lehetséges következtetés vonható le. Az egyik, hogy a jogalkotó az észszerű időtartam megállapításakor az esetleges kapcsolódó eljárások lehetőségét és annak észszerű időtartamát is figyelembe vette, ha pedig ezek a kapcsolódó eljárások túlmennek az észszerű időtartamon, és ez a tény eredményezi a peres eljárás elhúzódását, akkor ezért is a nemperes eljárásban kérelmezettként szereplő bíróságnak kell helytállnia, azaz a jogalkotó ide építette be az EJEB esetjogából azt a gyakorlatot, hogy az "állam" minden állami szerv eljárásáért felel. Hasonló következtetésre juthatunk az egyéb, "el nem hárítható" okokra utaló levonás hiányából is, nevezetesen, hogy az észszerű időtartam megállapításakor a törvényalkotó már figyelemmel volt arra is, hogy a bíróság működésében akár emberi, akár technikai okból következhet be fennakadás. Másik lehetséges következtetés, hogy a jogalkotó nem gondolt ezekre az esetekre, azaz a felek vagy a bíróság által el nem hárítható okokra utalás hiánya törvényalkotási hiba.
Nem ad egyértelmű iránymutatást az értelmezéshez a Pevtv. 15. §-ához fűzött indokolás sem, amely a következőképpen szól: "A bíróság érdemi döntésének meghozatalával kapcsolatos szabályok között helyezkednek el mindazok a különös szabályok, amelyek a bírósági igényérvényesítés keretében való elbírálás esetén további szempontok mérlegelését engedik meg. E szempontok hatást gyakorolhatnak az alapul fekvő bírósági eljárás figyelembe vehető időtartamára, ezáltal a vagyoni elégtétel mértékére. A bíróság által általánosan vizsgálandó szempont az, hogy a bírósági eljárásban félnek minősülő kérelmező, valamint a bírósági eljárást lefolytató bíróság eljárási cselekménye, illetve mulasztása mennyiben járult hozzá az eljárás elhúzódásához. Azt vizsgálja a bíróság - a kérelem és az ellenirat korlátai között -, hogy az alapul fekvő bírósági eljárás során volt-e olyan időszak, amely akár a kérelmező,
- 63/64 -
akár a vizsgált bírósági eljárásban eljárt bíróság érdekkörében felmerülő, elhárítható ok miatt szükségtelenül telt el." Nem világos, hogy az indokolás miért ír "további szempontok" mérlegeléséről. Mihez képest lennének a 15. §-ban megfogalmazott szempontok "továbbiak", ha a törvénynek csak a 15. §-a tartalmaz bármiféle szempontot is a figyelembe vehető időtartam megállapításához? Az idézett szövegben az első mondat az (5) bekezdésben, a második mondat a (3) és (4) bekezdésben írt szöveg megismétlése, csak éppen fordított sorrendben. A második mondatban lévő "azt vizsgálja" kifejezés utalhat azonban arra is, hogy csak az ott írt - a (3) és (4) bekezdésben megfogalmazott - körülmények képezhetik a vizsgálat tárgyát, azaz csak az ott írt okok eredményezhetnek levonást. További kérdésként merülhet fel, hogy abban az esetben, ha a törvény 15. § (5) bekezdése alapján lehetőség van további, a (3) és (4) bekezdésben nem említett körülmények "mérlegelésére", akkor ez mire terjedhet ki. Ez egy "szabad mérlegelés"-e, melynek eredményeként, a kérelemben és az elleniratban felhozott körülmények figyelembevételével, de számszaki levezetés, napokban meghatározott levonások nélkül határozhatja meg a bíróság a figyelembe vehető időtartamot, vagy ez esetben is konkrétan, napokban meg kell határozni a levonható, figyelmen kívül hagyható időszakokat, és ebből következően a kérelmezettnek is ezzel a tartalommal kell előterjesztenie az elleniratát.
A nemperes eljárásra határkörrel rendelkező bíróságok bírái részvételével 2022. február 11-én tartott konzultáción[28] a kérdésre az a válasz született, hogy mindhárom bekezdés önálló, a (3) és a (4) bekezdés szerint az ott meghatározott okból van helye levonásnak, ezenfelül az (5) bekezdés alapján a bíróság további levonási lehetőséggel élhet a (3) és (4) bekezdésben nem említett okból, ha erre a kérelmezett hivatkozik; ebből az is következik, hogy a kérelmezett hivatkozhat a (3) és (4) bekezdésben írtakon kívül is olyan körülményekre, amelyek miatt a figyelembe vehető időszak meghatározásánál egyes időszakokat figyelmen kívül kell hagyni. A törvényhely értelmezésénél a résztvevők abból indultak ki, hogy ha az eljárás figyelembe vehető időtartamába csak a (3) és (4) bekezdés szerinti időszak "nem számít bele", akkor az (5) bekezdés tartalmatlan, hiszen ez esetben már a bíróság nem mérlegel semmit, csupán elvégez egy matematikai műveletet. "Mérlegelés" legfeljebb a (3) és a (4) bekezdés alkalmazása során kerülhet szóba, de ez is kérdéses, hiszen annak megítélése, hogy az elhúzódás oka a kérelmező érdekkörében merült-e fel, illetve, hogy az elhárítható volt-e, vagy emiatt telt-e el szükségtelenül az idő, a szó klasszikus perjogi értelmében nem mérlegelési kérdés. Érvként fogalmazódott meg az is, hogy ilyen értelmezés mellett még az EJEB által is figyelmen kívül hagyott, előzetes döntéshozatali eljárás időtartamát sem lehetne levonni a számított időtartamból, ahogyan az egyéb okból történt felfüggesztés vagy a félbeszakadás miatt eltelt időt sem.
Megfogalmazhatók azonban ellenérvek is. Az ellenkező értelmezés mellett szólhat akár az ellenirat tartalmi követelményét meghatározó rendelkezés is, amely szerint a kérelmezettnek az elleniratban a kérelmező azon eljárási cselekményét, illetve szükséges eljárási cselekménye elmulasztását alátámasztó tényeket - és az ezekre tekintettel figyelmen kívül hagyandó időtartamot - kell megjelölnie, amelyek a kérelmezett álláspontja szerint megalapozzák meghatározott időtartam figyelmen kívül hagyását. Ez a törvényszöveg arra is utalhat, hogy további, a 15. § szerint figyelmen kívül hagyandó időszak nincs. Ugyanakkor sem a törvényjavaslat indokolása, sem a Pevtv. 15. § (5) bekezdése nem ír a kérelmező és bírósági eljárást lefolytató bíróság tevékenységein kívüli okokról. A vagyoni elégtételre irányuló nemperes eljárásokban meghozott első érdemi befejezés során az eljáró bíróság ez utóbbi értelmezést fogadta el; hangsúlyozva, hogy a jogalkotó egy olyan szabályozási modellt kívánt bevezetni, ahol rögzíti azt az időtartamot, amelynek meghaladása esetén a fél az eljárások észszerű időn belüli befejezéséhez való joga sérelme folytán vagyoni kompenzációra jogosult, melynek összegét csak a saját felróható közrehatása csökkentheti - akár azért, mert ő okozta egyes eljárási szakaszok elhúzódását vagy azért, mert nem élt az elhúzódás megakadályozására alkalmas törvényes jogorvoslati eszközökkel.[29]
Az EJEB esetjoga egyértelmű abban, hogy az eljárás elhúzódása miatt figyelembe kívánja venni a hatékony nemzeti jogorvoslatokat, és abban az esetben, ha az adott nemzeti jogban a fél részére biztosított jogorvoslat alkalmas az észszerű idő túllépéséből eredő sérelem orvoslására, úgy a felelősség szempontjából figyelmen kívül vehető az az időtartam, amely tekintetében - a sérelem elhárításához szükséges mértékben - a fél ezt a jogorvoslati eszközt nem vette igénybe.
A hazai jogalkotó erre a szerepre a polgári eljárásjogban csak ritkán alkalmazott - bár 2006. április 1-jével bevezetett, de a közelmúltig szinte észrevétlen maradt, még a jogban jártas személyek nagy része szempontjából is gyakran ismeretlen - jogintézményt, az eljárás elhúzódása miatti kifogást választotta ki. Az eljárás elhúzódása miatti kifogás rendkívül sajátos eljárási intézmény: a jogirodalmi források jellemzően meg sem említik a perorvosla-
- 64/65 -
tok (azaz a perben igénybe vehető jogorvoslatok) között, mintegy megfeledkezve arról az elfogadott megközelítésről, hogy minden olyan eszköz jogorvoslatnak minősül, amely alkalmas az érintett által állított sérelmek orvoslására.[30] Az EJEB sem tekintette ezt hatékony jogorvoslatnak, amelynek azért van különös jelentősége, mert a kérelmezőtől ugyan elvárja a rendelkezésre álló hazai jogorvoslatok kimerítését, de csak akkor, ha azok hatékonyak.[31] Nincs olyan eljárási rendelkezés - a fellebbezéshez vagy az ellentmondáshoz mint rendes perorvoslathoz hasonlóan -, hogy a bíróságnak tájékoztatni kellene a feleket az eljárás elhúzódása miatti kifogás előterjesztésének a jogáról és a módjáról. A Pp. is rendkívül szűkkörűen, kissé elbújtatva, az egyéb általános szabályok között tünteti fel az erre vonatkozó rendelkezést. Akkor teszi lehetővé a kifogás benyújtását, ha vagy törvény a bíróság részére az eljárás lefolytatására, eljárási cselekmény elvégzésére vagy valamely határozat meghozatalára határidőt állapított meg, azonban az eredménytelenül telt el; vagy a bíróság eljárási cselekmény elvégzésére határidőt tűzött, amely eredménytelenül telt el, és a bíróság a mulasztóval szemben nem alkalmazta e törvény által lehetővé tett intézkedéseket; vagy pedig a bíróság az adott eljárási cselekményt az annak elvégzésére elegendő észszerű időtartamon belül nem végezte el vagy annak elvégzéséről nem rendelkezett. A kifogás intézésének eljárási rendjén felül a sérelem orvoslását akként rendezi, hogy azt vagy az ügyben eljáró bíróság tartja alaposnak, és akkor harminc napon belül megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetése érdekében szükséges intézkedést, ha pedig nem tartja alaposnak, arra a kifogás elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság (a járásbíróság, a törvényszék és az ítélőtábla esetében a következő magasabb szintű bíróság hármas tanácsa, míg a Kúria mulasztásával szemben benyújtott kifogás esetén a Kúria másik tanácsa) hívja fel.[32]
A Pevtv. a be nem számítható időtartamok meghatározása során tulajdonít jelentőséget ennek a jogintézménynek, amikor úgy rendelkezik, hogy a bírósági eljárás vagy eljárási szakasz időtartamába nem számítható bele az a bírósági eljárás előrehaladását nem szolgáló időtartam, amely a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül telt el, ha a kérelmező - habár arra jogszabályban biztosított lehetősége volt - nem nyújtott be kifogást az eljárás elhúzódása miatt.[33] Ez a rendelkezés tehát azért szankcionálja a vagyoni elégtételre igényt támasztó felet, mert bár a sérelmezett eljárás vagy eljárási szakasz a bíróság érdekkörében felmerülő okból telt el szükségtelenül, mégsem vette igénybe a sérelem elhárítására alkalmas hatékony jogorvoslatot. A jogszabályi rendelkezés szövegének nyelvtani értelmezése látszólag egyértelmű: ha az időtartam ebből az okból telt el szükségtelenül, a fél kötelezettsége az eljárás elhúzódása miatti kifogást igénybe venni, ha ezt nem teszi, ezt az időszakot le kell vonni a kompenzálandó eljárás számított időtartamából, így figyelmen kívül marad a vagyoni elégtétel kapcsán.
Ez az értelmezés azonban a hatékony jogorvoslat funkciója, a felek érdekei és a vagyoni elégtétel rendeltetése folytán korántsem ilyen egyszerű. Abból kiindulva, hogy az eljárás elhúzódása miatti kifogást mindeddig a gyakorlat nem fogta fel perorvoslatként, annak tartalmáról a bíróságnak nem kellett tájékoztatást adnia és a rá vonatkozó szabályozás szűk körű, számos kérdés merül fel, a teljesség igénye nélkül érdemes néhányra rámutatni.
Mindenekelőtt felvetődik, hogy amennyiben a kérelmező a Pevtv. hatálybalépése előtti időszakra érvényesíti a vagyoni elégtétel iránti igényét, úgy figyelembe vehető-e a terhére az eljárás elhúzódása miatti kifogás előterjesztésének az elmulasztása. Ezzel kapcsolatban megfogalmazható lenne olyan válasz, amely szerint a visszaható hatály tilalma miatt, amennyiben a kérelmező a Pevtv. hatálybalépése előtti időszakra érvényesíti a vagyoni elégtétel iránti igényét, úgy a terhére nem vehető figyelembe, hogy az eljárás elhúzódása miatti kifogás előterjesztését elmulasztotta, hiszen nem lehetett azzal tisztában, hogy az eljárási intézmény igénybevételének elmaradása az eljárás elhúzódása miatti sérelmének a kompenzálását kizárja. Ezzel szemben a törvényszöveg egyértelmű: a bírósági eljárás előrehaladását nem szolgáló időtartamot, amely a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül telt el, a figyelembe vehető időtartamból le kell vonni, ha a kérelmező - habár arra jogszabályban biztosított lehetősége volt - nem nyújtott be kifogást az eljárás elhúzódása miatt. Ez a kötelezettsége független attól, hogy a Pevtv. hatálybalépése előtti időszakra érvényesíti-e a vagyoni elégtétel iránti igényét. Ahogyan azonban a vagyoni elégtételre irányuló nemperes eljárásokban meghozott első érdemi befejezés rámutat: ezt a követelményt semmiképpen nem lehet mechanikusan, formálisan megítélni. A féltől a bíróság inaktív magatartása miatti eljárás elhúzódásának megakadályozása esetén az az elvárható, hogy akkor terjesszen elő emiatt kifogást a folyamatban lévő perben, ha a bíróság olyan mértékben mulasztotta el az észszerű időn belüli eljárási cselekmények kötelezettségét, amely a rá vonatkozó eljárási szabályok betartásában alappal bízó fél számára nyilvánvaló és egyértelműen felismerhető, az eljárási kötelezettség megszegésére vonatkozó jelzéstől pedig alappal várhatja a sérelem kellő időben és eredményességgel történő orvoslását.[34]
- 65/66 -
Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy nem minden esetben volt a kérelmezőnek jogszabályban biztosított lehetősége az eljárás elhúzódása miatti kifogás benyújtására. Létezhetnek ugyanis olyan esetkörök, amikor a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt szükségtelenül telik el az eljárás előrehaladását nem szolgáló időtartam, de nincs jogszabályi lehetőség az eljárás elhúzódása miatti kifogás benyújtására. Ilyen lehet például az ítélet írásba foglalási késedelme, a felterjesztési késedelem, ezekben az esetekben nincs lehetőség kifogás benyújtására (legfeljebb igazgatási panasz benyújtására), mert az eljárás már befejeződött. Ezeknek az esetköröknek a meghatározása a bírói gyakorlatra vár.
Ugyancsak fontos értelmezési kérdésnek tűnik, hogy amennyiben az eljárás elhúzódása miatti kifogást a kérelmező nem terjesztette elő, úgy a figyelembe vehető időtartamból teljes egészében le kell-e vonni a bírósági eljárás előrehaladását nem szolgáló azon időtartamot, amely a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül telt el. A formális értelmezés olyan irányt is mutathatna, hogy a törvény határozott rendelkezése folytán a bírósági eljárás előrehaladását nem szolgáló időtartamot, amely a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül telt el, a figyelembe vehető időtartamból teljes egészében le kell vonni, ha a kérelmező - habár arra jogszabályban biztosított lehetősége volt - nem nyújtott be kifogást az eljárás elhúzódása miatt. Ezzel szemben az a megoldás tűnik helyesnek, miszerint arra tekintettel, hogy az eljárás elhúzódása miatti kifogásnak az a szerepe, hogy elhárítsa a bíróság mulasztását, és természetszerűen azt a fél csak a mulasztás bekövetkezését követően tudja előterjeszteni, úgy a bírósági eljárás előrehaladását nem szolgáló időtartamot, amely a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül telt el, a figyelembe vehető időtartamból csak attól kezdődően kell levonni, hogy a féltől az eset körülményei alapján elvárható lett volna a kifogás előterjesztése; ennek az elvárható időnek a meghatározása - a kérelem és ellenirat keretei között - a bíróság feladata.
Érdekes jogalkalmazási probléma adódhat abból a helyzetből is, ha a bíróság mulasztása miatt a kérelmező nem, de a perbeli ellenfele előterjesztett eljárás elhúzódása miatti kifogást és azt a perbíróság alaposnak találta. A Pevtv. 15. § (4) bekezdése egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a beszámítást az zárja ki, ha a kérelmező nem nyújtott be kifogást az eljárás elhúzódása miatt, ezért, habár a perbeli ellenfele előterjesztette a sérelmezett mulasztás miatt a kifogást, ebben az esetben a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok miatt, szükségtelenül eltelt időtartamot a kifogást be nem nyújtó fél szempontjából figyelembe vehető időtartamból le kell vonni.
A felsorolt számos kérdés jól mutatja, hogy a sérelem törvényes elhárítási eszközeként meghatározott jogintézmény igen sok bizonytalanságot rejt magában: a jogfejlesztő bírói gyakorlat fog választ adni arra, hogy milyen módon feleltethető meg az igénybevétele az eljárások elhúzódása miatti kompenzáció rendeltetésének, és ehhez a kiterjesztő vagy a megszorító értelmezés alkalmas-e.
Egy új jogintézmény bevezetése szükségszerűen kiváltja a jogirodalom és a gyakorlat széles körű érdeklődését. Az eljárások elhúzódása miatti vagyoni elégtétel megjelenése a magyarországi jogrendszerben egy kiemelkedően fontos állomás, hiszen a jogfejlődés eredményeképpen immár egy olyan mechanizmus létezik, amely a folyamatos szakmai konzultációk mellett alkalmas a jogalkotói célok megvalósítására. Ehhez szükséges a bírói gyakorlat folyamatos nyomon követése és a jelentkező kihívásokra adandó válaszok keresése.
A megfogalmazott hipotézisek megválaszolására önmagában ez a tanulmány egyelőre még nem vállalkozhat, hiszen annak elkészítése időpontjában a vagyoni elégtételre irányuló eljárások csak kisebb számban indultak, az érdemi befejezések széles körű tapasztalatai még nem fogalmazhatók meg. Jól látszik azonban már az az irány, amely mindhárom hipotézist igazoló választ valószínűsít. A részletes következtetések levonása azonban a jövőbeli gyakorlat alakulása alapján véglegesíthető, mindez azonban egy későbbi, a jogalkalmazási tapasztalatokat összegző tanulmány feladata lesz. ■
JEGYZETEK
[1] Kiemelkedik ezek közül a felek felelős pervitelét és a bíróság aktív pervezetését hangsúlyozó, az időszerű ítélkezést elsődlegesen az osztott perszerkezettel biztosítani kívánó, a 2018. január 1-jén hatályba lépett, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.). A polgári eljárások megújítása szempontjából kiemelendő a bírósági nemperes eljárásokat először kódex jelleggel szabályozni kívánó, a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (Bpnp.); a költségkedvezmények átlátható rendszerét következetesen az Európai Parlament és a Tanács 2003/8/EK irányelvéhez igazító, a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény (Kmtv.); a polgári perek hatékonyságában is oly fontos szerepet játszó igazságügyi szakértők felelősségét erősítő, az igazságügyi szakértőkről szóló 2017. évi CXVIII. törvény (Szakértői tv.).
[2] Wopera Zsuzsa: Az új polgári perrendtartás elvi alapjai. Jogtudományi Közlöny. 2017/4. sz. 153-161.
[3] Szabó Imre: Szakértelem és felelősség. Jogtudományi Közlöny. 2017/9. sz. 372-385.
[4] Lásd 61/2011. (VII. 13.) AB határozat, 22/2013. (VII. 19.) AB határozat, 13/2014. (IV. 18.) AB határozat.
[5] A jelen tanulmány szándékoltan nem vállalkozott az új törvény létrejöttéhez vezető út részletes bemutatására, a szabályok tételes, átfogó ismertetésére, és az elkészítésekor folyamatban lévő ügyek kis száma folytán nem is tűzhette ki célul a jogalkalmazás tapasztalatainak széles körű elemzését. Ezzel szemben arra törekedett, hogy a figyelmet az új jogintézmény első várható, azonnal megoldandó kihívásaira irányítsa. Az új szabályozás eddigi jogirodalma is legfeljebb a vagyoni elégtételre vonatkozó rendelkezések összegző bemutatására és feltételezhető gyakorlati kérdéseinek felvetésére szorítkozhatott, szakmai vita még nem bontakozhatott ki. Ezért egyelőre az ebben a körben már megjelent szakmai írások említése szükséges, így: Bálint Boglárka: A vagyoni elégtétel részletszabályai. https://das.hu/jogi-esetek-es-hirek/a-vagyoni-elegtetel-reszletszabalyai (2022.11.29.); Boda Zoltán: A vagyoni elégtétel lehetséges jogalkalmazási kérdései és válaszlehetőségei. Miskolci Jogi Szemle. 2022/1. sz. 195-213., Boda Zoltán: Az elhúzódó bírósági eljárások elleni hatékony jogorvoslati lehetőségek hézagai. Közjogi Szemle. 2022/2. sz. 75-80.; Mátyás Ferenc: A vagyoni elégtétel szabályai. https://jogaszvilag.hu/szakma/a-vagyoni-elegtetel-szabalyai/ (2022.11.29.).
[6] Nagy Anita: A tisztességes eljáráshoz való jog az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországgal kapcsolatos gyakorlatában, különös tekintettel az észszerű határidő követelményére. Debreceni Jogi Műhely. 2011/3. sz. 31-41.
[7] 1992. évi LXVIII. törvény 1. §.
[8] Gankin és mások kontra Oroszország, 2016. május 31., no. 2430/06.
[9] 1999. évi CX. törvény 2. §.
[10] 1999. évi CX. törvény 2. §, 164. § (1) bekezdés.
[11] BH 2019.81.
[12] BH 2013.45.
[13] Gazsó kontra Magyarország, 2015. július 16., no. 48322/12.
[14] Mezey kontra Magyarország, 2008. október 14., no. 7909/05.
[15] Pevtv. 7. § (1) bekezdés.
[16] Pevtv. 7. § (2) bekezdés.
[17] Pevtv. 8. § (1) és (2) bekezdés, 13. § (3) bekezdés.
[18] Pevtv. 6. §.
[19] Pevtv. 15. § (3)-(5) bekezdés.
[20] Pevtv. 7. § (2) bekezdés; 372/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés.
[21] Pevtv. 18. § (2) bekezdés.
[22] Pevtv. 9. § (4) bekezdés.
[23] Pevtv. 10. §.
[24] Pevtv. 16. § (1) és (2) bekezdés.
[25] Pevtv. 16. § (1) bekezdés, 18. § (1) bekezdés, Bpnp. 1. § (5) bekezdés.
[26] Bpnp. 1. § (6) bekezdés.
[27] A vagyoni elégtétel összegének nem csupán az észszerű időt meghaladó, hanem a teljes figyelembe vehető időtartamra meghatározása mellett foglalt állást a Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.404/2022/2. és Pkf.II.20.458/2022/4. számú végzése.
[28] A tanácskozásról készült összefoglaló elérhető a Pécsi Ítélőtábla intranetes felületén a http://oktatas.pecs-it.justice.hu/polgari-dokumentum/a-debreceni-itelotabla-es-torvenyszek-valamint-a-pecsi-itelotabla-es-torvenyszek-birainak-kozos-tanacskozasa-2022-ii-11/ (2022.11.15.) linken.
[29] Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.345/2022/2.
[30] Wopera Zsuzsa: I. Rész, I. Fejezet: Perorvoslatok, In: Nagy Adrienn - Wopera Zsuzsa (szerk.): Polgári eljárásjog II. Budapest, Wolters Kluwer, 2018. 24.
[31] Barta és Drajkó kontra Magyarország, 2013. december 17., no. 35729/12.
[33] Pevtv. 15. § (4) bekezdés.
[34] Pkf.II.20.345/2022/2. sz. végzés (Debreceni Ítélőtábla).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kollégiumvezető bíró (Pécsi Ítélőtábla).
[2] A szerző kollégiumvezető bíró (Debreceni Ítélőtábla), egyetemi tanár (Debreceni Egyetem).
Visszaugrás
