Többnyire a szervezett bűnözés, a maffia-leszámolások és büntetőeljárás jut az eszünkbe, ha a tanúvédelemről hallunk, pedig a tanúvédelem jelentősége napjainkban már túlmutat a büntető eljárásjog területén. Manapság akár egy szabálysértési ügyben is alappal tarthat a tanú attól, hogy vallomása miatt hátrányok érhetik, gondoljunk például "a tiltott kéjelgés eseteire, vagy a diszkriminációs cselekményekre, ahol a kliensek [...] joggal szeretnék mindenáron megőrizni névtelenségüket."[1] Legyen szó tehát bármilyen típusú eljárásról, nem közömbös, hogy a tanú "milyen társadalmi és jogi környezetben teszi meg vallomását, mennyire működik és működhet közre aktívan az igazság kiderítésében."[2] Mind a közigazgatási eljárásjog, mind a szabálysértési jog a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt (a továbbiakban: Be.) tekinti mintának a tanúvédelmi rendelkezések tekintetében, ezért szükséges néhány büntető eljárásjogi alapvetést megtenni.
Egyrészt a tanúvédelem, mint jogi terminus technicus sokkal inkább tekinthető zsurnalisztikai kifejezésnek, mintsem szemantikailag kifogástalan meghatározásnak, hiszen egyértelműen nemcsak "tanút" és nem kizárólag "védelmet" értünk alatta. A jogintézménybe tartozó egyes eszközök a tanú fogalmába tartozó személyeknél sokkal szélesebb körben alkalmazhatók, továbbá gyakran inkább célozzák a tanú kíméletét, mintsem a szó szoros értelmében vett védelmét. Ennek ellenére mind a jogi szakirodalomban, mind a köznyelvben elfogadott a tanúvédelem kifejezés, annak viszonylagos pontatlansága nem okoz értelmezési nehézségeket. A Be. a tanúvédelem fogalmára nézve további meghatározást nem tartalmaz, mint ahogy a szakirodalomban is csupán elvétve találkozhatunk a tanúvédelem definíciójával.
A Be. 95. § értelmében - amelyet tanúvédelmi alapnormának tekintünk - a tanú életének és testi épségének vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy a tanú a vallomástételi kötelezettségének eleget tegyen és a vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg, a tanút az eljáró hatóságoknak a büntetőeljárási törvényben meghatározottak szerint védelemben kell részesíteniük. Praktikusan már csak azért is indokolt a tanú védelmét biztosítani, hogy ne váljon az egyik büntetőügy tanújából egy másik sértettjévé. Róth Erika arra is rámutat, hogy a Be. több szinten biztosítja a sértett védelmét, aki amennyiben az eljárásban tanúként szerepel, úgy a tanúvédelmi eszközök alkalmazása révén védhető, míg az "egyszerű" sértett számára a személyi védelem körében biztosít megfelelő lehetőségeket a törvény.[3]
- 19/20 -
Kérdésként merül fel továbbá, hogy a tanúvédelem részének tekinthetők-e a tanú kímélete érdekében rögzített rendelkezések, hiszen például Cséka Ervin álláspontja szerint "a tanú védelmének intézményét szükségtelen kiegészíteni a tanú kíméletének intézményével."[4] A tanú kíméletét szolgáló rendelkezések azok, amelyek önmagukban nem képesek valóságos és hatásos védelmet nyújtani, nem is ez az elsődleges funkciójuk, de rendeltetésük szerint annak lehetőségét biztosítják a tanú számára, hogy vallomását kellemetlenségek, zavaró körülmények nélkül, a fizikai és a pszichikai stressz csökkentése mellett tegye meg.[5] Megítélésem szerint a tanú számos olyan körülménnyel, kellemetlenséggel kerülhet szembe, amely ha nem is akadályozza, de feltétlenül zavarja a vallomástétel során, ezért mindenképp szükséges biztosítani a tanú kímélete érdekében bizonyos eljárásjogi rendelkezéseket.
A tanú kímélete és a tanúvédelem nem azonos fogalmak, hiszen az előbbihez tartozó lehetőségek alkalmazása akkor is szükséges lehet, ha a tanút semmilyen fenyegetés nem éri, míg a tanúvédelem célja éppen a fenyegetett helyzetben lévő tanúk megfélemlítés nélküli vallomástételének biztosításában rejlik. A tanú kíméletének célja "olyan pszichés állapotot előidézni, amelyben a tanú - biztonságban érezve magát - az igazságnak megfelelően tesz az elkövetőre nézve terhelő vallomást."[6] Ezt a megközelítést a magam részéről azzal pontosítanám, miszerint nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy éppen a sértett oldaláról érje fenyegetés a tanút (például mentő körülmények elhallgatása érdekében), amelynek kizárása a tanúvédelemnek és a tanú kíméletének éppúgy célja, mint terhelt oldaláról származó megfélemlítés esetében.
A fenyegetettség elvileg alacsonyabb szintjére tekintettel közigazgatási eljárásban és a szabálysértési eljárásban a tanú kímélete legalább annyira hangsúlyosan jelenik meg, mint a tanú tényleges védelme. A tanú kímélete és a tanú védelme érdekében alkalmazott eszközök egy része ugyanis közös, sőt, talán valamennyi tanúvédelmi eszköz esetében párhuzamosan megemlíthető a tanú kíméletének célja is, de feltétlenül vannak olyan eszközök, amelyek elsődlegesen vagy kizárólag a tanú kíméletét hivatottak szolgálni tanúvédelmi funkció nélkül. A magam részéről úgy vélem, hogy a tanúk kímélete - a kihallgatás nyugodt légkörének biztosítása, a megfelelő kérdezési mód alkalmazása - valamennyi ügycsoportban szükséges, ugyanakkor a tanúvédelem esetében értelemszerűen ilyen megállapítás nem tehető, minthogy annak alkalmazása csak szűkebb körben, szubjektív vagy még inkább objektív módon indokolt esetekben jöhet számításba.
A jelen tanulmány keretei között a tanú személyi adatainak zárt kezelésére, mint tanúvédelmi eszközre vonatkozó szabályokat elemzem a büntető eljárásjog, a közigazgatási eljárás és a szabálysértési eljárás tekintetében. A Be. szabályainak ismertetése azért szükséges, mert mind a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.), mind a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Sztv.) ezeket tekinti mintának. Ezek elemzését követően képet kaphatunk arról, hogy mennyiben azonos tartalommal szabályozzák egyes törvényeink az azonos elnevezéssel jogszabályba iktatott fenti tanúvédelmi formát.
A tanú személyi adatainak zártan kezelése minden bizonnyal a leggyakrabban alkalmazott tanúvédelmi eszköz a büntetőeljárásban[7], amelynek révén a törvény kizárja annak lehetőségét, hogy a tanú zártan kezelt személyi adatairól az eljárásban résztvevő személyek - tehát nem az eljáró hatóságok - jogszerűen tudomást szerezzenek. A Be. Miniszteri indokolása a jogintézmény jelentőségét abban látja, hogy "a tanú személyi adatainak zárt kezelése őt és családját megkímélheti a zaklatásoktól és a megfélemlítés más módjaitól."[8]
A Be. alapján a tanútól a kihallgatás kezdetén többek között meg kell kérdezni a nevét, a születési idejét és helyét, anyja nevét, a lakóhelyének és tartózkodási helyének címét, a foglalkozását, a személyazonosító okmányának számát. Ezekre a kérdésekre a tanú akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomástételt megtagadhatja. Hosszú időn keresztül nem volt kivétel a fenti rendelkezés alól, ám az 1994. évi XCII. törvény 3. §-a életbe léptette az első hazai tanúvédelmi szabályt, amely a tanú adatainak zártan kezelésével a tanú biztonságérzetét kívánta növelni.[9] Az 1998. évi LXXXVIII. törvény ezt meghaladóan lehetővé tette kivételesen indokolt esetben a tanú nevének zárt kezelését is. A Be. 96. §-a alapján ettől kezdve a hatóságok a tanú, illetőleg később az érdekében eljáró ügyvéd kérelmére vagy hivatalból a tanú személyi adatait - a nevén kívül - az iratok között elkülönítve, zártan kezelhették (részleges anonimitás), kivételesen indokolt esetben pedig a tanú nevének zárt kezelésére (teljes anonimitás) is lehetőség volt. A 91/2007. (XI. 22.) AB határozat ezen fogalmi meghatározásokkal kapcsolatban rámutatott, hogy az elnevezés ellenére - ti. részleges és teljes anonimitás - a tanúvédelemnek ez a formája "szabályaiban eltér az Emberei Jogok Európai Bírósága által számos esetben
- 20/21 -
[...] vizsgált anonim tanú fogalmától."[10] Ez utóbbinak ugyanis a Be. 97. §-ban meghatározott különösen védett tanú felel meg.
Az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXI. törvény 24. §-a 2011. január 1-jei hatállyal újraszövegezte a Be. 96. § (1) bekezdését, megszüntetve a személyi adatok zárt kezelése körében a részleges és teljes anonimitás megkülönböztetést, továbbá a hatóságok mérlegelési jogát a tanúvédelmi eszköz elrendelését illetően. A jelenleg hatályos törvényszöveg szerint ugyanis a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság hivatalból elrendelheti, illetve a tanú, vagy az érdekében eljáró ügyvéd kérelmére elrendeli, hogy a tanú személyi adatait az iratok között elkülönítve, zártan kezeljék. Ezekben az esetekben a tanú zártan kezelt adatait csak az ügyben eljáró bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság tekintheti meg. Nem teljesen világos, hogy a jogalkotó miért szüntette meg a személyi adatok és a név zárt kezelésének külön lehetőségét. A tanú személyi adatainak zárt kezelése esetében a 2011. január 1. napjától hatályos Be. visszautal a tanú 85. § (2) bekezdésben meghatározott személyi adataira, amely körbe beletartozik a tanú neve is. A nyelvtani értelmezés szerint tehát ilyen esetben a tanú nevét is zártan kell kezelni, ugyanakkor ez kivitelezhetetlen abban az esetben, amikor a tárgyaláson az egyébként név szerint szólított tanú kéri a tanúvédelmi eszköz alkalmazását, amelyet a bíróság köteles lesz elrendelni. A gyakorlatban ilyen esetben továbbra is csupán a tanú egyéb személyi adatainak titkosítására kerülhet sor, a neve nyilvánvalóan ismert lesz a jelenlévők számára. Kijelenthető tehát, hogy erre vonatkozó törvényi rendelkezés hiányában, de továbbra is meg kell különböztetni a tanú személyi adatainak és nevének zárt kezelését.
A módosítás indokául egyebekben az Alkotmánybíróság által 2010. június 8. napján meghozott 104/2010. (VI. 10.) AB határozat szolgált, amely a korábbi szabályozást 2010. december 31-i hatállyal megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a személyes adatok védelméhez való jognak megfelelően a büntetőeljárásban a tanúnak - a tanúvédelmi rendszeren belül érvényesülő - információs önrendelkezési joga körébe tartozik, hogy személyi adatainak zárt kezelését kérje, és nincs olyan alkotmányos indok vagy cél, amely miatt a nyomozó hatóságot, az ügyészt, valamint a bíróságot fel kellene arra jogosítani, hogy - vizsgálva a tanú fenyegetettségének objektív alapjait és mérlegelve a teljesíthetőséget - a kérelmet megtagadja. Kiemeli a határozat, hogy a terhelt tisztességes eljáráshoz való joga és a védelemhez való jog szempontjából lényeges, hogy a tanú adatainak zárt kezelése nem korlátozza a védelem alapvető eljárási jogainak érvényesülését, ugyanakkor a jegyzőkönyv tartalmának megismerésére és a másolat készítésére vonatkozó szabályok alapján a tanú rögzített személyi adatai széles körben megismerhetővé válnak harmadik személyek számára. Ezek ismerete "fokozott lehetőséget teremt arra, hogy a tanú - akár a terhelt, akár a sértett oldaláról - megfélemlítésnek, zaklatásnak legyen kitéve."[11] Éppen ezért amennyiben a tanú vagy az érdekében eljáró ügyvéd kérelmezi, úgy a hatóságoknak el kell rendelniük ennek a tanúvédelmi eszköznek az alkalmazását. A Be. korábban hatályban volt 96. § (1) bekezdése azért alkotmányellenes, mert szükségtelenül korlátozta a tanú információs önrendelkezési jogát azáltal, hogy a hatóságok elutasíthatták a kérelem ellenére a zárt adatkezelés elrendelését.
Ehhez képest teljesen érthetetlen volt az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi LXXXIX. törvény 5. §-a szerinti, 2011. július 13. napján hatályba lépett módosítása a Be. 96. §-ának, miszerint: "Ha az e törvényben meghatározott feladata másként nem teljesíthető, a bíróság, az ügyész, valamint a nyomozó hatóság a tanú egyes a feladat ellátásához szükséges személyi adata zárt kezelését mellőzi." Ebben az esetben a tanú információs önrendelkezési jogát korlátozták az eljáró hatóságok saját mérlegelésük alapján, ami szigorúbb volt a 2011 előtti szabályokhoz képest, ugyanakkor felpuhította az alig fél évig hatályban volt törvényi rendelkezéseket. A módosítás alapjául szolgáló javaslat még nem taxatív jelleggel tartalmazta a megalapozott gyanú közlését, a vádemelést és az ügydöntő határozat meghozatalát, mint olyan feladatokat, amelyek megalapozhatták a személyi adatok zárt kezelésének mellőzését. A magam részéről akkor is nehezen tudtam olyan esetet elképzelni, amikor például a tanú lakcímének ismerete nélkülözhetetlen lett volna ahhoz, hogy az eljáró hatóságok eleget tegyenek ezirányú feladataiknak. A törvényjavaslat indokolása szerint a személyes adatok zárt kezelése egyes tényállások beazonosítását megnehezítette, a sorozat jellegű cselekmények bizonyítási eljárását áttekinthetetlenné tette. Ha megmaradt volna a 2011 előtti részleges és a teljes anonimitás, úgy ez nem okozott volna problémát a gyakorlatban, hiszen ebben az esetben a részleges anonimitás általában elegendőnek bizonyult, és a tanú nevének ismerete pedig elegendő volt a bizonyítási eljárás átláthatóságának biztosításához. A felmerült problémákat végül az Alkotmánybíróság 166/2011. (XII. 20.) AB határozata orvosolta, amely megsemmisítette az idézett rendelkezést.[12]
Míg az erre irányuló kérelem esetében ma már kötelezően elrendelésre kerül a tanúvédelmi eszköz alkalmazása, addig hivatalból kizárólag akkor történik meg a személyi adatok zárt kezelésére, ha az eljáró hatóságok megítélése szerint ez a tanú érdekében feltétlenül szükséges és indokolt. A belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet (a továbbiakban: Nyor.) 25. § (1) bekezdésének 2015. december 13. napjától hatályos szövege szerint, amennyiben a tanú személyi adatai a büntetőeljárásban részt vevők előtt már ismertek és a személyi adatainak zárt
- 21/22 -
kezeléséhez fűződő érdek nem érvényesíthető, a személyi adatok zártan történő kezelése hivatalból nem rendelhető el. A személyi adatok zárt kezelésének megszüntetésére csak a tanú beleegyezésével kerülhet sor.
Bár a jegyzőkönyvezésre nézve a Be. csak a különösen védetté nyilvánítás esetében tartalmaz külön rendelkezéseket, mégis a magam részéről egyetértek Tóth Mihállyal, akinek véleménye szerint: "A személyi adatok zárt kezelésének például semmi értelme, ha a vallomásból nyilvánvaló következtetés vonható le a tanú lakóhelyére, tartózkodási helyére."[13] Amennyiben ugyanis ilyen adatokra utaló részek maradnak a jegyzőkönyvben, úgy az iratismertetést követően nem sok értelme marad a személyi adatok zárt kezelésének. Problémát jelenthet továbbá, hogy mivel a sértett feljelentéséről felvett jegyzőkönyvben szerepel(het) annak lakcíme, adott esetben telefonszáma is, s majd csak az eljárás során később, a tanúkihallgatása megkezdése előtt döntenek a személyi adatok zártan történő kezeléséről, ezért amennyiben a nyomozás befejezésekor a feljelentés változatlan formában ismerhető meg a gyanúsított számára, úgy minden további nélkül megismerheti a sértett-tanú titokban tartani próbált személyi adatait. Helytálló a Be. Magyarázat azon megállapítása, miszerint "az intézkedés hatékonyan csak akkor érvényesülhet, ha a tanúvallomást rögzítő […] jegyzőkönyv mellett a tanú személyes adatai a nyomozás során keletkezett egyéb iratokból, valamint az egyes eljárási cselekményeknél való személyes közreműködése alkalmával sem lesznek megismerhetőek."[14] Ezért a zárt adatkezelésnek vonatkoznia kell például a tanúval kapcsolatos lakcímfigyelőre, erkölcsi bizonyítványra, levelezésekre, esetleges megkeresésekre, amelyekből a tanú adatai megismerhetővé válnának.
A Be. a személyi adatok zárt kezelésével kapcsolatban kimondja, hogy a tanú adatait elkülönítve és zártan kell kezelni. Ezzel ellentétben a Nyor. 23. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a tanú adatait a nyomozás irataihoz csatolt és hitelesített zárt borítékban kell elhelyezni. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (a továbbiakban: BÜSZ) 41. § (1) bekezdése pedig szintén akként rendelkezik, hogy az iratok között kell zárt borítékban elhelyezni a zártan kezelt adatokat. A gyakorlatban is a Nyor. és a BÜSZ előírásainak megfelelően történik az eljárás, mivel a jegyzőkönyvekbe csupán a tanú neve kerül, míg egyéb adatait lezárt, hitelesített borítékban helyezik el. A tanú nevének zárt kezelése esetében pedig a tanúvallomás egy, az általános szabályok szerint felvett és a tanú által aláírt példánya is a borítékba kerül, mivel a nyomozási iratok között elhelyezett példány sem a tanú személyi adatait, sem a tanú aláírását nem tartalmazza. Bár egyes felfogások szerint ezáltal is megvalósul az elkülönített kezelés, véleményem szerint a probléma - és a Be. írott szabályaival ellentétes gyakorlat - az, hogy a lezárt borítékot a nyomozási iratok között helyezik el, hozzátűzve a vallomáshoz, ami nem teljesen felel meg a törvényi kívánalmaknak (ti. elkülönítve történő kezelés), és egyebekben is könnyen kijátszható, ugyanis "a büntető ügy iratai bírósági szakban korlátozás nélkül kerülhetnek a vádlotthoz vagy a védőhöz irattanulmányozás címén, amely alkalommal bármikor felnyitható a lezárt boríték, és a személyi adatok, a név bármikor megismerhető."[15] Előfordulhat azonban az is, hogy mivel az általános tapasztalatok szerint a tanút több alkalommal is szükséges megidézni, ezért a borítékot a nyomozó hatóság tagja nem zárja és pecsételi le.[16] Tényként állapítható meg, hogy az eljárások vége felé alig-alig maradnak lezárt borítékok az aktában. Amennyiben pedig a boríték nincs leragasztva, úgy kizárólag a védő és a vádlott belátásán múlik, hogy belenéz-e abba és megismeri a zártan kezelt adatokat vagy sem. Ráadásul azt is leszögezhetjük, hogy a tanú személyes adatai zárt kezelésének megsértése - a Kúria (korábban: Legfelsőbb Bíróság) gyakorlata szerint nem bűncselekmény"[17], hanem legfeljebb eljárási szabálysértést megvalósító cselekmény. Kijelenthető tehát, hogy a "tanú személyes adatainak titokban tartására vonatkozó "kötelezettség" ekként "lex imperfecta" mert szankciója nincs."[18] Ebben a vonatkozásban sokkal inkább helyeslem azt a francia megoldást, amely 5 évi szabadságvesztéssel vagy 75 000 euró pénzbüntetéssel szankcionálja a zárt adatkezelésre vonatkozó szabályok megsértését.
A magam részéről korábban is azt az álláspontot képviseltem, hogy a tanúvédelem enyhébb formáit akkor is indokolt biztosítani az azt igénylő tanúnak, ha azok alkalmazását kizárólag a tanú szubjektív félelemérzete indokolja, és ennek objektív okai hiányoznak. A megfélemlítés fogalmának elemzésekor példákon keresztül láthattuk, hogy a tanú félelemérzetének kialakulásához egyáltalán nem szükséges, hogy konkrét fenyegetés érje őt. Ebből a szempontból a teljes körű, megfélemlítés nélkül megtett tanúvallomáshoz fűződő érdek jelentősebb a bűnüldözés eredményessége miatt. A tanú
- 22/23 -
személyi adatainak zártan kezelése erre alkalmas megoldás, mivel a kontradiktórium, a védelem közvetlen kérdezési joga, mindezek által a fegyverek egyenlősége a bírósági tárgyaláson semmilyen csorbát nem szenved, ráadásul tanú személyi adatainak ismerete a védelem szemszögéből indifferens. Maradéktalanul egyet értek Bócz Endrével, aki a tanú személyi adataival kapcsolatban a következőképp fogalmaz: "a 'védelem', amit zárt kezelésük nyújt, inkább szimbolikus, mint gyakorlati jelentőségű."[19] Ugyanakkor ennek a szimbolikus jellegű tanúvédelmi eszköznek az alkalmazása kétségtelenül szolgálja a "tanú pszichikai megerősítését, együttműködési - információadási készségének megerősödését".[20]
A szabálysértésekről szóló korábbi, jelenleg már nem hatályos 1999. évi LXIX. törvény 56. §-a a jogszabály 2000. március 1-jei hatályba lépésétől kezdődően a szabálysértési eljárásban is lehetőséget biztosított arra, hogy a tanút veszélyeztető fenyegetések és megfélemlítések elhárítása céljából a személyi adatait zártan kezeljék az eljáró hatóságok. A 2012. április 15. napjától hatályos új Sztv. 63. §-a változatlan tartalommal tartja fenn a jogintézményre vonatkozó törvényi szabályokat. Egyéb tanúvédelemi rendelkezéseket egyik szabálysértési kódex sem tartalmaz vagy tartalmazott, melynek indoka, hogy "eddigi jogalkalmazási tapasztalatok szerint erőteljesebb tanúvédelmi szabályokat a szabálysértési eljárások nem igényelnek."[21] Ezzel összefüggésben arra is rá kell mutatni, hogy a praktikumban egy "nem igazán élő intézményről van szó".[22]
Az Sztv. 63. § (1) bekezdése alapján a szabálysértési hatóság, illetőleg a bíróság a tanú kérelmére vagy hivatalból elrendelheti, hogy a tanú személyi adatait az ügy iratainál elkülönítve zártan kezeljék. Ebben az esetben az ügy egyéb irataiban a tanú zártan kezelt személyi adatait csak a szabálysértési hatóságnak az ügyben eljáró tagja, az ügyész, illetőleg a bíró tekintheti meg, így "a tanú biztonságban érezheti magát, mivel legfontosabb személyi adatai - elsősorban lakcíme - nem kerülnek nyilvánosságra, így a meghallgatása előtti vagy utáni zaklatások, atrocitások elkerülhetők."[23] Sajnálatos módon az Sztv. szövegezése figyelmen kívül hagyja a 104/2010. (VI. 10.) AB határozatot, és továbbra is a hatóságok mérlegelésére bízza a zárt adatkezelés tanú kérelmére történő elrendelését (ti. elrendelheti). A helyes jogértelmezés szerint, amennyiben a tanú kéri ezen tanúvédelmi eszköz alkalmazását, úgy a kérelem teljesítése nem tagadható meg, de az egyértelműség kedvéért célszerű lenne ezt a normaszövegben is megjeleníteni.
Egyes szakirodalmi álláspontok szerint az Sztv. szabályai "nem mutatnak túl a Be. tanúk személyi adatainak zárt kezelésére vonatkozó rendelkezésein, így a teljes anonim tanú (a tanú neve is zártan kezelt adat) elrendelésére nincs lehetőség."[24] A magam részéről ezzel az állítással nem értek egyet, ugyanis ahogyan azt korábban kifejtettem, a Be. nyelvtani értelmezése alapján a tanú személyi adataiba a neve is beletartozik, és a differenciált alkalmazás kiiktatásával erre is kiterjed a zárt kezelés. Emellett nem egyszer szerepel "számozott" tanú a büntetőügyekben, aki teljesen anonim tanúnak tekinthető az adatkezelés szempontjából, de vallomását a közvetlenség elvének tiszteletben tartása mellett teszi meg. Vagyis szemben a hivatkozott megállapítással egyrészről a Be. eleve a tanú nevének zártan kezelését is előírja jelenleg hatályos formájában, másrészről éppen a gyakorlatban él tovább a név zárt kezelése nélküli zárt adatkezelés a büntetőeljárásban úgy, hogy arra elvileg nincs törvényi lehetőség.
Hasonlóan a Be. szabályaihoz, a tanú a szabálysértési eljárás során is bármikor kérheti adatainak titkosítását, akkor is, ha korábban nem kívánt ezzel a lehetőséggel élni, továbbá a személyes adatok zártan kezelésének megszüntetésére csak a tanú beleegyezésével kerülhet sor.
A közigazgatási eljárás szabályai közé először a 2005. november 1. napján hatályba lépett Ket. 54. § (4) bekezdése iktatott tanúvédelmi rendelkezéseket. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény 31. §-a 2009. október 1-jei hatállyal iktatta törvénybe a zárt adatkezelésre vonatkozó 39/A. §-t, ezzel párhuzamosan az 54. § (4) bekezdését hatályon kívül helyezte a jogalkotó. A Ket. a jogintézmény lényegét a Be.-ből vette át, azonos megfontolásból, amiért az ott szabályozást nyert.[25] A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (9) bekezdése 2011. január 1. napjától kezdődő hatállyal módosította a Ket. 39/A. §-át, amelynek jelenlegi (1) bekezdése[26] szerint erre irányuló indokolt kérelem esetén a hatóság elrendeli a tanú, a tolmács, a szemletárgy birtokosa, a támogató és a hivatalbóli eljárást kezdeményező személy természetes személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését, ha az adatok zárt kezelése iránti kérelmet előterjesztő valószínűsíti, hogy őt az eljárásban
- 23/24 -
való közreműködése miatt súlyosan hátrányos következmény érheti. A Ket. 39/A. § (2) bekezdése értelmében a szakértő is kérheti az előzőek szerint az igazságügyi szakértői névjegyzék nyilvános adatain kívüli természetes személyazonosító adatai és lakcíme zárt kezelését.
A tanú erre irányuló indokolt kérelme alapján a hatóság vezetője tehát elrendeli a tanú természetes személyazonosító adatainak zárt kezelését, ha a tanú valószínűsíti, hogy őt tanúvallomása miatt súlyosan hátrányos következmény érheti. Ez a rendelkezés megfelelően irányadó arra a természetes személyre is, akinek bejelentése alapján a hatóság az eljárást hivatalból megindította. A távoli veszélyeztetés nem elég, a sérelem okozásának reális esélye kell, hogy fenyegessen, vagyis a tanúvallomás megtétele olyan magatartást válthat ki az ügyfélből, amely a tanú élethelyzetét jelentősen megnehezítheti, őt lényegesen hátráltathatja. Ugyanakkor a Ket. a bizonyítás helyett megelégszik a valószínűsítéssel is, így a tanú előadása elégséges alátámasztás lehet, ha az koherens és életszerű. A hatóság végzéssel dönt a tanú (bejelentő) személyazonosító adatainak zárt kezelésére irányuló kérelemről.[27]
Ez a megoldás megítélésem szerint nem felel meg a 104/2010. (VI. 10.) AB határozatban foglaltaknak, ugyanis nem lenne semmilyen feltételhez köthető a zárt adatkezelés elrendelése a hatóságok részéről. Márpedig a Be. vonatkozó szabályaihoz képest a Ket. a tanú személyi adatainak zárt kezelését feltételekhez köti, hiszen egyrészt a tanú indokolt kérelemre teszi lehetővé, amelyben a tanúnak valószínűsítenie kell, hogy őt tanúvallomása miatt súlyosan hátrányos következmény érheti. A tanúvédelem tartalma főszabály szerint az adatok meghatározott körére korlátozódik: a természetes személyazonosító adataira, minthogy a jogalkotó ezt tartotta és nevesítette a védelem szükséges és elégséges mértékének.
A védettség célja a félelem nélküli, befolyástól mentes vallomás megtételének lehetőségét biztosítani.[28] Amennyiben a személyi adatok zárt kezelését elrendeli az eljáró hatóság, úgy a Be. rendelkezéseihez hasonlóan a Ket. 39/A. § (3) bekezdése szerint a tanú természetes személyazonosító adatait és a lakcímét az ügy iratai között elkülönített, zártan (lezárt és lepecsételt borítékban) kell kezelni. A boríték felnyitására "csak" az ügyintéző, a jegyzőkönyvvezető és a leíró, a hatóság vezetője, a felügyeleti szerv, valamint a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság erre felhatalmazott ügyintézője és vezetője, az illetékes ügyész és a bírósági felülvizsgálat során eljáró bíró jogosult. A Be. rendelkezéseinél felmerült és kifejtett problémák az adatok ilyen módon történő zártan kezelésével összefüggésben a Ket. esetében nem feltétlenül állnak fenn, mivel itt nincs szó az iratoktól elkülönítetten történő adatkezelésről, hanem a törvény kifejezetten rögzíti, hogy az iratok között kell kezelni a zárt adatokat is.
Az irat-betekintési joggal összefüggésben azonban a Be. iratismertetésre vonatkozó szabályainál írt nemkívánatos helyzet előállhat, mivel a Ket. alapján az ügyfelet az iratokba való betekintési jog - a lezárt boríték kivételével - olyan ügyekben is megilleti, amelyekben védett tanú is részt vesz. Fontos leszögezni, hogy a hatóság a védettséget elrendelő döntést csak olyan kivonatos formában közölheti az ügyféllel, amelyből hiányoznak a tanúvédelemben részesített személy adatai.
A Ket. Kommentárja hangsúlyozza, hogy "önmagában véve azonban az, [...] - hogy tudniillik a védett tanú személyazonosító adatait egy lezárt és lepecsételt borítékban kell elhelyezni - édeskeveset ér, ha a tanúvédelem nem hatja át az eljárásszervezést és az eljárási cselekményeket."[29] Ezért fontos további rendelkezése a törvénynek, miszerint a tanú meghallgatásán nem lehet jelen az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője, ha a tanú védett adatról tesz vallomást, továbbá ha elrendelték a tanú természetes személyazonosító adatainak zárt kezelését. Mindez azt jelenti, hogy "a Ket. 49. §-a egy általános (az ügyfél a meghallgatáson részt vehet), míg az 54. § (4) bekezdése speciális (az ügyfél nem lehet jelen) szabályt tartalmaz. A jelenlegi szabályozás mellett technikai, szervezési feladatokat jelent a hatóság számára, hogy ezt hogyan oldja meg."[30]
Ilyen rendelkezéseket a személyi adatok zárt kezelése körében a Be. nem ismer, és megítélésem szerint egy ilyen megoldás alkalmazása már a védelem jogainak túlzott mértékű korlátozását jelentené. A közvetlenség elvét és a kontradikciót kevésbé előtérbe helyező közigazgatási eljárásban természetesen ez a rendelkezés nem bír hasonló jelentőséggel. Így inkább csak érdekességként tarthatjuk számon, hogy a Ket. szabályai ebben a vonatkozásban sokkal inkább hasonlítanak a Be. különösen védett tanúra vonatkozó rendelkezéseire, mivel a védett tanú meghallgatásán nem lehet jelen az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője, vagyis ők az ilyen tanúval nem találkoznak fizikai valójában, ekként közvetlen kérdezési joguk sincs, csupán bizonyítási indítványként javasolhatják, hogy a hatóság szavahihetőségének ellenőrzése céljából pótlólag tegyen fel kérdést a védett tanúnak. Ez a rendelkezés - ti. a tanú szavahihetőségének ellenőrzése - a Be. különösen védett tanúnál szabályozott ún. igazoló eljárásnak felel meg.
A Ket. Szakértői Bizottságának 18. számú módszertani állásfoglalása alapján először a tanú idézése és a zárt adatkezelés lehetőségről történő kioktatása indokolt, melyről egyébiránt már az idézésben célszerű lehet tájékoztatni a tanút. Amennyiben a megadott határidőn
- 24/25 -
belül a tanú a védelmet nem igényli, úgy a hatóság az ügyfelet értesíti a meghallgatásról. Ha a tanú kéri adatai zártan történő kezelését és a hatóság a kérelemnek helyt ad, akkor az ügyfelet nem értesíti a tanú meghallgatásáról, hanem utólag - a Ket. 70. §-a szerinti bizonyítékok ismertetésekor - tájékoztatja az ügyfelet, hogy a tanú meghallgatásáról készített jegyzőkönyvnek - az ismertetésre kerülő kivonatolt - másolatát megtekintheti, arra észrevételt tehet. Azokban az esetekben, amikor a tanú kéri a személyi adatainak zártan történő kezelését, úgy "nem szabad a meghallgatni kívánt tanúkat azonos időpontra, de még szorosan egymást követő sorrendben sem idézni, mert így akár a tanúk, akár az ügyfél könnyen következtethet rá: kitől származik a személyazonosító adatokat nem tartalmazó jegyzőkönyvben foglalt vallomás."[31]
A védelemben részesülő tanú vallomásának jegyzőkönyvezésére vonatkozó szabályok tekintetében a Be. különösen védett tanú vallomásáról készült jegyzőkönyvi kivonatra vonatkozó rendelkezéseinek feleltethető meg a Ket. 39/A. § (5) bekezdésében foglalt azon megoldása, miszerint a védett tanú meghallgatásáról készített jegyzőkönyvnek nem csupán a személyazonosító adatait és aláírását nem szabad tartalmaznia, hanem a már hivatkozott Ket. Szakértői Bizottságának 18. számú módszertani állásfoglalása alapján el kell kerülni, hogy olyan utalások szerepeljenek benne, amelyek alapján a tanú kiléte megállapítható lenne. Az állásfoglalás szerint ezekben az esetekben a jegyzőkönyvet annak lezárása után a védett tanúval együtt kifejezetten tanúvédelmi szempontból is át kell olvasni, s szükség esetén megbízható módon való lefestéssel indokot törölni belőle az árulkodó szövegrészeket.
A Ket. Kommentár leszögezi továbbá, hogy "a határozat indokolása is csupán az 1. számú védett tanú vallomásaként utaljon mindarra, amit a védett tanú elmondott (a sorszámozás azért indokolt, mert egy ügyben több védett tanú is lehet, s ebben az eseten az erre feljogosított szerv a sorszám alapján tudja azonosítani a vallomásokat és a borítékokat)."[32]
Összegezve megállapíthatjuk, hogy a Ket. szélesebb körű védelmet biztosít a tanúnak a személyi adatok zárt kezelése körében a Be. és az Sztv. rendelkezéseihez képest, minthogy abban ötvöződnek a Be. személyi adatok zárt kezelésére és bizonyos tekintetben a különösen védett tanúra vonatkozó szabályai.
Hazánkban az utóbbi időben egyre többen hívják fel a figyelmet azokra a körülményekre, amelyek az igazságszolgáltatásba vetett bizalom, továbbá ennek következtében az azzal való együttműködésre való hajlandóság ellen hatnak, és amelyeket feltétlenül szükséges orvosolni.[33] Ebben a körben a tanúvédelmi és a tanú kíméletét szolgáló eszközök biztosítása az egyik lehetőség. Látható, hogy a tanúvédelem lehetősége immár valamennyi jelentős eljárási törvényünkben adott, bár alapvetően csak a legenyhébb tanúvédelmi forma alkalmazása indokolt a büntető eljárásjogon kívül.
Helyesnek tartom a tanúvédelem szabályainak kiterjesztését a büntető eljárásjogon kívüli jogterületekre is, azonban szükséges lenne a szabályozás következetessége és átláthatósága kedvéért, ha az egyes eljárási törvényekben megjelenő azonos elnevezésű tanúvédelmi formák − ti. a tanú személyi adatainak zártan kezelése − szabályai is azonosak volnának, hiszen láthattuk, hogy azonos elnevezés alatt eltérő szabályok vonatkoznak a tanúra a Be., az Sztv. és a Ket. hatálya alatt.
Kiemelten fontos lenne az Sztv. és a Ket. szabályait maradéktalanul és a normaszöveg szintjén is a 104/2010. (VI. 10.) AB határozatban foglaltaknak megfelelően meghatározni.
Fontos továbbá véleményem szerint az, hogy a zártan és elkülönítve történő kezelés valóban megvalósuljon, figyelemmel a Be. ezzel kapcsolatos rendelkezéseinél kifejtett problémákra. Az lenne a legcélszerűbb megoldás, ha a tanú adatait tartalmazó iratokat nem az ügyiratok között helyeznék el, hanem azoktól valóban külön kezelnék.
A közigazgatási eljárásban további tanúvédelmi és a tanú kímélete körébe tartozó lehetőségeket nyújthat az ún. elektronikus közigazgatás kiterjesztése az eljáró hatóság és a potenciális tanú kapcsolatára, aki így sem a hatósággal, sem az ügyféllel nem kerülne közvetlen kontaktusba.[34]■
JEGYZETEK
[1] BISZTRICZKI László - KÁNTÁS Péter: A szabálysértési törvény magyarázata. Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2014. 196.
[2] VARGA Zoltán: A tanúvédelem. Magyar Jog, 2001/5. 268.
[3] Erről részletesebben: RÓTH Erika: A sértett helyzete a büntetőeljárásban. In: RÓZSAHEGYI Zsuzsa (szerk.): Áldozatsegítés Európában 2004. Budapest, Igazságügyi Minisztérium Országos Bűnmegelőzési Bizottság Titkársága, 2005. 71-95.
[4] CSÉKA Ervin: Bevezető. Jogtudományi Közlöny, 1998/4. 113.
[5] A vallomást befolyásoló körülményekről részletesen: ELEK Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban. Debrecen, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, 2008.
[6] VAVRÓ István: A tanúvédelem eljárásjogi eszközeiről. Rendészeti Szemle, 1993/9. 24.
[7] HOLÉ Katalin - KADLÓT Erzsébet (szerk.): A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény magyarázata. II. kötet. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2007. 339.
[8] Az 1998. évi XIX. törvény indokolása a büntetőeljárásról, Részletes indokolás a 95-98. §-hoz, Complex CD-Jogtár, 2008. július 31.
[9] Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy a tanú címének és személyi adatainak zárt kezelésére vonatkozó lehetőséget az Európai Unió Tanácsának 1995. november 23. napján kelt "A szervezett bűnözés elleni küzdelem során a tanúk védelméről" szóló 95/C/327/04. számú állásfoglalásának A/6. pontja tartalmazza, vagyis ebben a tekintetben a magyar jogalkotás megelőzte az uniós dokumentumot.
[10] 91/2007. (XI. 22.) AB határozat 2. pontja.
[11] 104/2010. (VI. 10.) AB határozat 2.2. pontja.
[12] 166/2011. (XII. 20.) AB határozat 2. pontja.
[13] TÓTH Mihály: Adalékok új büntetőeljárási törvényünk mozgalmas gyermekéveihez (Tanúvédelem és iratismertetési jog a modifikációk sodrában). In: HOLÉ Katalin - KABÓDI Csaba - MOHÁCSI Barbara (szerk.): Dolgozatok Erdei Tanár Úrnak. Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK, 2009. 426.
Ezzel kapcsolatban konkrét esetre hivatkozik TÓTH Mihály, amelynek kapcsán valóban kérdéses, hogy mennyit ér az ilyen anonimitás az iratismertetés után: "Az egyik ügyben például az a tanú, akinek elrendelték lakcímének zárt kezelését, a következő vallomást tette: 1983-ban költöztem a Bp. XIV. ker. Hungária krt. ... sz. alatti házba, és azóta is ott lakom, két éve én látom el a közös képviselő tisztjét. [...] A II. emelet 4-ben lakó Gy. Gy.-t (a gyanúsított - T. M.) ismerem, apjával olykor beszélgetni is szoktam." TÓTH: i. m. 426.
[14] HOLÉ - KADLÓT: i. m. 340.
[15] VARGA: i. m. 271.
[16] KEMÉNY Gábor: Büntető eljárásjogunk tanúvédelemmel kapcsolatos módosításai, a bennük rejlő lehetőségek tükrében. Belügyi Szemle, 2000/10. 88.
[17] NÉMETH Imre: A tanú nevének és személyes adatainak zárt kezelése a gyakorlatban és az ezzel kapcsolatos kérdések. In: GELLÉR Balázs - HOLLÁN Miklós (szerk.): A szervezett bűnözés arcai. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004. 116.
A BH 1999. 487. számú eseti döntés szerint - amelynek alapjául többek között a vádlott azon cselekménye szolgált, hogy az irattanulmányozás során 13 tanú zártan kezelt személyi adatait tartalmazó borítékot feltépve a tanúk személyi adatait megismerte - sem a szolgálati titoksértés, sem az okirattal visszaélés egyik elkövetési magatartása nem valósul meg a boríték jogosulatlan felnyitásával, vagyis bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg ilyen esetben.
[18] NÉMETH: i. m. 116.
[19] BÓCZ Endre: A tanúvédelem egyes jogértelmezési és egyéb gyakorlati kérdései a magyar büntető igazságszolgáltatásban. In: RÓTH Erika: A tanúvédelem útjai Európában. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2002. 63.
[20] GYÖRE István: A tanú személyes adatai zárt kezelésének egyes problémái a magyar büntetőeljárásban. Belügyi Szemle, 1995/12. 28.
[21] KINCSES Ildikó - KÁNTÁS Péter: A szabálysértési jog. I. kötet. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999. 151. és A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény indokolása (Részletes indokolás az 55-56. §-hoz). Complex CD Jogtár, 2008. július 31.
[22] BISZTRICZKI - KÁNTÁS: i. m. 173.
[23] KINCSES - KÁNTÁS: i. m. 151.
[24] BISZTRICZKI - KÁNTÁS: i. m. 174.
[25] DANTESZ Péter: A tanú természetes személyazonosító adatainak kezelése. In: LŐRINCZ Lajos (szerk.): Közigazgatási eljárásjog. Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2009, 227.
[26] 2013. évi CCLII. törvény 110. § (8) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.
[27] A Ket. Szakértői Bizottságának szakmai véleményét tartalmazó 9. számú módszertani állásfoglalása a végzésekről Forrás: http://www.bfkh.hu/doku/ket/ket_allasfogl09.doc [letöltés ideje: 2009. április 26.]
[28] TÓTH András (szerk.): Közigazgatási jog. Budapest, Patrocinium Kiadó, 2016, 160-161.
[29] BENDE-SZABÓ Gábor - FARKAS Imre - HARSÁNYI Zsolt - IVANCSICS Imre - KILÉNYI Géza - PUSS Lajos - SZITTNER Károly: Kommentár a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényhez. (Ket. 54. §-ához). Complex CD-Jogtár, 2008. július 31.
[30] A Ket. Szakértői Bizottságának szakmai véleményét tartalmazó 18. számú módszertani állásfoglalás a tanú meghallgatásáról történő értesítési kötelezettségről.
Forrás: http://www.bfkh.hu/doku/ket/ket_allasfogl18.doc [letöltés ideje: 2009. április 26.]
[31] A Ket. Szakértői Bizottságának szakmai véleményét tartalmazó 18. számú módszertani állásfoglalás.
[32] BENDE-SZABÓ - FARKAS - HARSÁNYI - IVANCSICS - KILÉNYI - PUSS - SZITTNER: i. m. (Ket. 54. §-ához).
[33] Ezzel összefüggésben a szakirodalomban lásd: BÓCZ Endre: A bíráskodás tekintélye és a jogpolitika. Magyar Jog, 2011/8. 449-458., BÓCZ Endre: A kényszervallatásról. Magyar Jog, 2013/2. 65-74., HANDRIK Adél: A justizmordok okai - tévedési források a büntetőeljárásban. Belügyi Szemle, 2011/9. 41-63., HACK Péter: A védelem és a védő szerepének aktuális kérdései. Magyar Jog, 2011/2. 87-92. A büntető igazságszolgáltatásba vetett állampolgári bizalom megrendülésének veszélyére hívta fel a Kúria elnökének figyelmét a közigazgatási és igazságügyi miniszter 2012. május 15. napján kelt, nyilvánosságra hozott levelében is.
[34] A kérdéskörről részletesen: CSÁKI-HATALOVICS Gyula: Az elektronikus közigazgatás tartalma és gyakorlatának egyes kérdései. PhD értekezés, Pécs, 2009, 118-119. és CSÁKI-HATALOVICS Gyula: Elektronikus közigazgatás. In: CSÁKI-HATALOVICS Gyula - GRAD-GYENGE Anikó - LUDÁNYI Arnold - UDVARY Sándor - TÓTH András: Infokommunikációs jog I., Budapest, Patrocinium Kiadó, 2014. 130-162.
Lábjegyzetek:
[1] Szabó Krisztián, egyetemi docens (DE-ÁJK), ügyvéd
Visszaugrás
