Biztató jel, hogy a házasságkötési kedv az utóbbi években jelentősen megnőtt, a 2009-es adatokhoz képes (36 730) tavaly közel kétszer annyi frigy köttetett (65 268).[1] Felmerül azonban a kérdés, hogy a házasságkötések számának növekedése vajon miképpen hat a válási statisztikákra? Egyelőre elmondhatjuk, hogy a 2009-es számokhoz képest (23 820 válást mondtak ki) javulást tapasztalhatunk (2018-ban 16 952 bontóperi ítéletet hoztak), azonban a tendencia nem biztos, hogy megmarad, ha az arányok (miszerint nagyjából minden második házasság válással végződik) változatlanok maradnak.
Két lényeges tényezőre nem fordítunk kellő figyelmet, pedig hosszú távú egyéni és társadalmi következményeiket tekintve érdemes lenne. A fiatalok sokféle támogatásban (elsősorban anyagi és erkölcsi) részesülnek a házasság megkötése és a gyermekvállalás érdekében, azonban az együttélés első és további nehézségeinek jelentkezésekor senkitől sem számíthatnak segítségre. Mivel a hetvenes évek óta fennáll, hogy a házasságok fele válással végződik, nagy az esélye annak, hogy ők maguk is elvált szülők gyermekei, azaz nincs előttük követendő példa, nem tudják, mit kell tenni, ha váláságba kerül a kapcsolatuk. Azaz éppen az a baj, hogy úgy tudják, hogy a konfliktusból az egyetlen lehetséges kiút a házasság felbontása. Természetesen egy ilyen hullámvölgyben a megoldást egyéni szinten kell a házaspárnak megtalálni, de társadalmi szinten is sokat tehetünk azért, hogy ez megtörténjen. Amennyiben nem tabuként kezelnénk a párkapcsolati kríziseket, hanem nyíltan, őszintén beszélnénk erről, valamint nem stigmatizálnánk azokat, akik szakembertől kérnek segítséget, sokkal többen ismernék fel időben a baljós jeleket és számos család megmenthető lenne.
A másik fontos kérdés azoknak a házasságoknak a sorsa, amelyek minden törekvés ellenére menthetetlennek bizonyulnak, mintha ezekkel kapcsolatban is jellemző lenne, hogy össztársadalmi szinten homokba dugjuk a fejünket. Pedig egy elhúzódó, konfliktusokkal teli válás nem csak két ember magánügye, komoly és hosszú távon ható társadalmi következményei vannak. Elsősorban a folyamatban súlyosan sérült gyermekek miatt, az ő védelmük érdekében fokozottabb állami szintű beavatkozásra lenne szükség, mert úgy tűnik, a gyermekvédelemi és családsegítő szolgáltatást nyújtók nem tudnak megbirkózni ezzel a feladattal. Ha a gyermek a válás során lelkileg sérül, egy nagyon rossz forgatókönyvet visz magával a felnőtt életébe, melynek következtében könnyen lehet, hogy ő maga egyáltalán nem akar majd családot.[2] Fontos tehát, hogy valamiképpen elérjük azt, hogy amennyiben a menthetetlen párkapcsolat meg is szűnik, ez ne jelentse egyúttal a család megszűnését is, hanem lehetőleg békében, a további szoros együttműködés jegyében intsenek búcsút egymásnak a felek. Ez minden gyermek és a társadalom érdeke is. A következőkben az egyes házassági krízisek bemutatását követően néhány külföldi példán keresztül ismertetjük a lehetséges megoldásokat.
Minden család szakaszosan fejlődik és minden egyes szakasznak megvan a feladata, amelyet a családtagoknak meg kell oldani. Amennyiben az adott életszakaszra vonatkozó feladatot sikeresen meg tudják oldani, kiegyensúlyozottan léphetnek a következő fázisba. Amennyiben ez nem sikerül és az alapok nem elég stabilok ahhoz, hogy krízis esetén is kitartsanak, akkor a család előbb vagy utóbb felbomlik. Pszichológusok szerint egy házasság nem attól lesz stabil és jó, hogy sosem él át válságot, hanem attól, hogy a válsághelyzeteket jól tudják kezelni és közösen törekszenek a nehézségek megoldására és a továbblépésre.
A szerelmi kapcsolatok kezdetén jellemző erős érzelmi töltet és lángolás nem tart örökké, erre mindenképpen
- 1/2 -
érdemes már a legelején felkészülni. Fontos, hogy a párok ne azt várják, hogy a kapcsolat évtizedekig azonos hőfokon izzik majd, hiszen az érzelmek, a körülmények és a szerepek is változnak, de minden új szerepnek megvan a maga varázsa és értelme, melyet nem szabad lebecsülni. Az első időszak két legfontosabb feladata tehát felismerni és tudatosítani, hogy a házasság nagyfokú alkalmazkodást és állandó befektetést igényel, illetve meg kell tanulni egymásra hangolódni, a szokásainkat, értékrendünket egymáshoz igazítani, hiszen mindketten mást hoztunk az eredeti családunkból. Ahhoz, hogy az egymásra hangolódás és az egymáshoz való alkalmazkodás sikeres legyen, elengedhetetlen, hogy bizonyos kérdések megítélésében ne álljanak túl távol egymástól. Nem szerencsés például, ha nagyon különböznek az érdeklődés, a vallás, az iskolai végzettség, az értékrend, a családi háttér és az anyagi helyzet tekintetében. Minél több területen jelentkezik nagyfokú távolság, annál valószínűbb, hogy az alkalmazkodás nem lesz sikeres.[3] A nehézségeket a XXI. században tovább fokozza, hogy jelenleg átalakulóban vannak a hagyományos nemi szerepek, ráadásul sok fiatal számára nem volt elérhető a biztos szülői minta, mert egyszülős családban nőttek fel.
Annak ellenére, hogy a lehető legnagyobb boldogságot jelenti, egyúttal a lehető legnagyobb krízist is hozhatja egy család életébe a gyermek születése, melynek hatására - átmenetileg - minden házasság kibillen a megszokott egyensúlyából. Az anyagi erőforrásaik a megnövekvő kiadások és csökkenő bevételek miatt megcsappannak, a kezdeti időszakban mindkét szülő extrém fáradtságot tapasztal, melyek önmagukban is elegendő frusztrációt okoznak. Ehhez csatlakozik még a gyermek miatti folyamatos aggodalom, mely könnyen szorongássá változhat, főleg abban az esetben, ha a szülőknek nem jut ideje kikapcsolódásra, szórakozásra és egymásra. Óhatatlanul átalakul a szexualitás, lazulnak a támogató baráti kapcsolatok, melyek hiányérzetet váltanak ki mindkét szülőben.[4] Az anya érdeklődési köre jellemzően erősen beszűkül, főleg, ha sokat van otthon a gyermekkel és nem jár társaságba, az apa pedig sok esetben mellőzöttnek érzi magát, mert azt tapasztalja, hogy nem képes az anya-gyerek diádba behatolni, esetleg még erős féltékenységet is érezhet, amely nem tesz jót az apa-gyerek kapcsolatnak, de a szülők közötti kapcsolat minőségét is rombolhatja, ezért nagyon fontos, hogy ebben az időszakban a házastársak tudatosan figyeljenek oda egymás igényeire és a saját szükségleteiket se szorítsák háttérbe a gyermek miatt.[5]
Amennyiben a házastársak biztos alapokon jutottak el a középső szakaszig, jó esélyük van arra, hogy az ekkor jelentkező krízist sikeresen oldják meg, de nehezíti a dolgukat, hogy ezen fázisban több nehézséggel is szembe kell nézniük egyszerre. A legtöbb konfliktust és veszekedést a kamaszodó gyermekek generálják, akiknek szintén meg kell küzdeniük a szülőkről való leválás és az ijesztő függetlenség ellentmondásával. A másik komoly próbatétel a párkapcsolat és a család szempontjából, hogy nagyjából ebben az életkorban jelentkezik a legtöbb felnőtt életében az életközepi válság, amikor a következő kérdések foglalkoztatják: elértem a fiatalkoromban elképzelt céljaimat? Mit kellett volna másképp csinálnom? Mi maradt ki végérvényesen az életemből? Vajon mi vár még rám? A harmadik akadály, amely a pár előtt tornyosul, hogy saját idősödő szüleikről is egyre inkább nekik kell gondoskodni, amely rengeteg energiát emészt fel és sok feszültséggel jár. [6]
Ebbe a fázisba akkor jut el a család, amikor kirepülnek a felnőtt gyermekek és az idősödő szülők kettesben maradnak. Ez a szakasz már kevesebb veszélyt rejt magában, egyrészt mert már nincsenek kiskorú gyermekeik, akik felé rossz példát mutatnának a válság nem megfelelő kezelésével, illetve az, hogy eljutottak idáig anélkül, hogy szétesett volna a család, már kellő stabilitást garantálhat az együttmaradáshoz. Mindazonáltal ebben az életszakaszban is jelentkezhetnek nehézségek, amelyek a kapcsolat felbomlását eredményezhetik, hiszen jellemzően ilyenkor köszönt be nőknél a menopauza, férfiaknál a szexualitással összefüggő problémák, illetve a kapuzárási pánik, melyhez szorosan kapcsolódnak az öregedéstől és a haláltól való egyre intenzívebb félelem, továbbá a nyugdíjba vonulás miatti aktivitás- és jövedelemcsökkenés. A legnagyobb probléma akkor jelentkezik, ha a szülők nem találják meg önmagukat az új szerepekben (pl. nagyszülő, nyugdíjas) és ennek következtében a párkapcsolatuk is egyre több konfliktussal lehet terhelt.[7]
Minden családban jelentkeznek tehát kisebb-nagyobb krízisek. Hogy ezt a párkapcsolat túléli-e, sok mindentől függ, többek között például az egymás iránti szeretet és elköteleződés mértékétől, a kapcsolat megmentésére irányuló szándék erősségétől, a megküzdési és konfliktuskezelési stratégiáik minőségétől, valamint a környezetükben elérhető támogatástól. A krízisnek alapvetően kétféle kimenetele lehet: együtt maradnak vagy szétválnak útjaik.
- 2/3 -
A kívülálló számára úgy tűnhet ez a legjobb végkifejlet, azonban ez csak akkor igaz, ha mindkét részről valódi és őszinte a szándék a kapcsolat megmentésére és az együtt maradásra. Ebben az esetben egy nagyobb válság fokozhatja is a házassággal való megelégedettséget, a krízishelyzeten közös erővel való felülemelkedés hatására megújulhat a kapcsolat.
Az eredmény nem ennyire szerencsés, ha a pár csak azért marad együtt, mert nem akarják a megszokott életvitelüket feladni, nem merik mások előtt beismerni a közös kudarcukat, vagy félnek az anyagi nehézségektől és a lakásproblémáktól. Sok férfi azért marad benne az egyébként már nem működő házasságban, mert nem szeretné elveszíteni a gyermekeit, sok nő ezt a félelmet ki is használja. Ennek eredményeképpen kialakul egy stabil, de rossz minőségű házasság, ahol a házastársak csak egymás mellett élnek, valódi kötelék már nincsen közöttük. Ez igen rossz példát mutat a gyermekeknek, akik felnőve esetleg elutasítják a házasságot, hiszen tapasztalataik szerint az csak rossz lehet.
Amennyiben a házastársak úgy érzik minden tőlük telhetőt megtettek, párkapcsolatuk mégis menthetetlen, nincs más megoldás, csak a válás. Számtalan jel utalhat erre, például vita közben már nem figyelnek oda arra, hogy a másikat ne bántsák meg, konfliktus esetén fontosabb, hogy kinek van igaza, mint hogy megtalálják a megoldást, illetve, ha el tudják képzelni a további életüket egymás nélkül, sőt kimondottan erre vágynak. [8]
Sok esetben a döntés meghozatalát követően a pár kapcsolata kiegyensúlyozottabb lesz és ez a gyermekekre és a környezetükre is jó hatással van, azaz nem kell mindenáron az együtt maradásra törekedni, ha az egyértelműen nem megy.
Ideális esetben a válással csak a házasság szűnik meg, a család nem. Azért nagyon fontos, hogy a szülők lehetőleg elfogadható kapcsolatban maradjanak egymással a párkapcsolat megszűnését követően, mert a gyermek egészséges fejlődése szempontjából nem az az elsődleges, hogy a szülei egy háztartásban élnek-e vagy sem, sokkal fontosabb, hogy számára mindkettő érzelmileg és fizikailag is elérhető legyen, ha szüksége van rá, akkor mindkettejük segítségére számíthasson és azt lássa, hogy a felnőttek képesek az ő érdekében mindenben együttműködni egymással. Ha ezt képesek a szülők biztosítani, a gyermek nem sérül a válás következtében.
Békében elválni, ez lenne mindenki érdeke, mégis sok esetben nem sikerül. Egy elhúzódó, konfliktusokkal terhelt válásnak súlyos következményei vannak. A gyermeket hosszú időre bizonytalanságba taszítja, hatására erősen csökken az önértékelése és az önbizalma, és természetesen a személyiségfejlődését is akadályozza, torzítja. A feldolgozáshoz nyújtott segítség hiányában akár felnőttkorában is megmaradhat az állandóan jelentkező irracionális bűntudat, mely erős gátja lehet a kapcsolatteremtésnek, valamint, ha a saját szerethetőségébe vetett hite is megingott, párkapcsolati nehézségekkel is számolnia kell majd.
A szülők saját indulataikkal és fájdalmukkal vannak elfoglalva, ezért a gyermek szükségletei és érzelmei háttérbe szorulnak, így könnyen elveszettnek érezheti magát, lojalitáskonfliktusba sodródhat, szeparációs szorongás jegyeit mutathatja és komoly pszichoszomatikus betegségek megjelenésével reagálhat annak érdekében, hogy felhívja magára háborúzó szülei figyelmét.
Egy rosszul kezelt válásból a szülők sem jöhetnek ki veszteségek nélkül, ők is komoly lelki sebeket szerezhetnek, az önbizalmuk és a mások iránti bizalmuk is csorbát szenved, de könnyen kialakulhat depresszió vagy alkoholbetegség is.
Mint az előzőekben láthattuk, egy rosszul funkcionáló család, illetve egy nem megfelelően lezárt párkapcsolat nemcsak a közvetlen környezet számára káros, hanem hosszú távon az egész társadalomra negatívan hathat. Amennyiben az érintettek a konfliktusaikat nem képesek önerőből, saját érzelmi erőforrásaikat felhasználva megoldani, számtalan módszer áll rendelkezésükre, ahonnan segítséget kaphatnak a kapcsolat megmentése vagy a házasság békés befejezése érdekében.
Korábban a magyar családjogban már megjelentek erre nézve próbálkozások, de mivel az ehhez fűzött reményeket nem voltak képesek beváltani, többszöri módosítást követően végül kivezették az eljárásjogi szabályok köréből. Az 1894. évi XXXI. törvénycikk (Ht.) szabályai között ugyan nem szerepelt a házasságvédő intézménye, melyet a kánonjogi köteléki peres eljárásból vettek át, de részvételük a Kúria 1895-ös döntése értelmében a házassági perekben kötelező volt.[9] A házasságvédő (defensor matrimona) feladata, a közérdek védelmében, a házasság fennállásának védelme volt.
Az 1952. évi III. törvény[10] eredeti szövegezése szerint a házasság felbontására csak az előkészítő eljárás lefolytatása után kerülhetett sor, amely során a bíróságnak meg kellett kísérelnie a felek kibékítését. A Legfelsőbb Bíróság 3. számú irányelve kimondta, hogy családjogi perekben a pervezetésnek és általában az egész tárgyalás légkörének olyannak kell lenni, amely "szolgálja a felek nevelését, a szocialista erkölcsi, társadalmi együttélés
- 3/4 -
szabályainak megtartását és a társadalommal és a család intézményével szembeni felelősségtudat fokozását."[11] A régi Pp. 1957. évi módosítása megszüntette az előkészítő eljárást, helyette az első tárgyalás lett a békítő tárgyalás. Amennyiben a békítési kísérlet nem vezetett eredményre, a tárgyalást el kellett halasztani és a tárgyalás folytatására a bíróság csak 30 napi határidő eltelte után tűzhetett határnapot. Az 1986. évi módosítás visszavezette a bontóper előtti meghallgatást, ahol a békítés megkísérlése mellett a feleket az eljárás jelentőségéről és a bontás következményeiről is tájékoztatni kellett.[12] Ezen tájékoztatásnak az lett volna a célja, hogy a sikertelen békítés esetén is előmozdítsa a békés válást. A bontóper előtti meghallgatás az esetek 2-3%-ában eredményezte a felek kibékülését,[13] így 1995-ben végül megszüntették.[14] Ezt követően, közös kiskorú gyermek esetén, az első tárgyaláson a békítés megkísérlése csak formaság volt.
Miért nem működött vajon a békítés? Álláspontunk szerint azért, mert a bíró azt tanulja az egyetemen és később a bíróságon, hogy az ő feladata az, hogy eldöntse az ügyet és a jogkérdésekre koncentráljon. A felek konfliktusainak feltárása, érzelmeinek megértése és a konfliktuskezelés nem az ő feladata. Amennyiben egy eljárási szabállyal "ráerőltetünk" egy személyiségétől és végzettségétől idegen szerepet, nyilvánvaló, hogy nem fog tudni azzal olyan mértékben azonosulni, hogy az valóban hatékony is legyen. Ha esetleg mégis lenne hozzá valamiféle affinitása, akkor is nagy valószínűséggel kudarcra lesz ítélve a békítési kísérlete, mert a felek sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a bíró kettős szerepben van jelen a tárgyalóteremben, hiszen a magyar jogi kultúrából hiányzik a mediátori szemlélet.
A jelenleg hatályos 2016. évi CXXX. törvény[15] (a továbbiakban: Pp.) a bíróság számára előírja, hogy a per bármely szakaszában, különösen a perfelvételi tárgyaláson kísérelje meg a felek békítését. Erre tipikusan a felek személyes meghallgatása után kerül sor. A Pp. egyik legfontosabb alapelve az anyagi pervezetés, mely azt is a bíró kötelességévé teszi, hogy a felek számára széles körű tájékoztatást nyújtson a jogaikról és lehetőségeikről. Ez a megoldás valóban sokat segíthet a felek konfliktusának mérséklésében, amennyiben az a jogban való járatlanságból ered,[16] azonban nem alkalmas arra, hogy a felek között régóta fennálló, mélyen gyökerező ellentéteket feloldja.
A jogalkotó - hasonlóan a korábbi Pp.-hez - azon az állásponton volt, hogy a házasságok Alaptörvényben rögzített védelme érdekében fontos, hogy csak kivételes esetekben legyen lehetőség a házasság felbontására az első tárgyaláson.[17] Ezért a perfelvételi tárgyalást követően az érdemi tárgyalás azonnali megkezdésének nincs helye, kivéve, ha a fél személyes meghallgatása nem kötelező vagy a feleknek nincs közös kiskorú gyermeke, amely esetekben a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően azonnal érdemben kell tárgyalni [Pp. 456. § (5) és (6) bek.]. Az eljárásjogi törvény ezzel a megoldással látszólag valóban védi a házasságokat, de csak annyiban, hogy így később kerül sor a bontásra, ugyanakkor indokolatlanul meghosszabbítja azt az időszakot, ameddig a házastársak között éleződhet a konfliktus valamint az egész család egy átmeneti, bizonytalan állapotban kénytelen élni hosszabb időn keresztül.
A mediációnak a családjogi ügyekben gyakorlatilag csak előnye van,[18] mégis meglehetősen kevesen ismerik, még kevesebben alkalmazzák ma Magyarországon.[19] A közvetítői eljárás mellett szóló érvek között érdemes kiemelni, hogy a felek a mediátor segítségével egymással beszélgetnek, nem pedig ügyvédeket fizetnek azért, hogy hivatalos hangvételű, sokszor csak a konfliktus fokozására alkalmas leveleket írjanak egymásnak. Az ügyvéd bármennyire is híve a békés rendezésnek alapvetően arra szocializálódott, hogy ügyfele érdekeit képviselje és minden helyzetben a számára (jogilag) legkedvezőbb megoldást erőszakolja ki, tehát eljárása nem alkalmas arra, hogy a felek között egy elfogadható minőségű kapcsolat jöjjön létre, nem beszélve arról, hogy a gyermekek érdekei ez esetben teljesen háttérbe szorulhatnak.
A szülők között kialakult ellentéteknek eleve az lehet a hátterében, hogy nem tudtak megfelelően kommunikálni egymással, amennyiben ezt - a mediátor segítségével - megtanulják, abból a jövőben ők is és gyermekeik is csak profitálhatnak. A folyamat eredményeképpen a szerepek is megváltozhatnak, civakodó, egymásra dühös házastársakból a gyermekük legfőbb érdekét szem előtt tartó, egészséges személyiségfejlődésük érdekében egymással mindenben együttműködő szülőtársakká válhatnak.[20]
Természetesen hazánkban nincs lehetőség a bírósági eljárás kiiktatására, amennyiben a házasságot a felek hivatalosan is fel szeretnék bontani,[21] de még ezzel együtt is megéri a peres eljárást megelőzően közvetítőhöz fordulni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a mediá-
- 4/5 -
cióban született megállapodások sokkal tartósabbak, a felek azt nagyobb valószínűséggel fogják hosszú távon is betartani, mint azokat az egyezségeket, melyek a nagy érzelmi viharok közepette azzal a szándékkal születtek a bíróságon, hogy minél előbb szabaduljunk meg a házastársunktól. Az indulatok csillapodását követően az ilyen megállapodás sok esetben betarthatatlannak bizonyul, újabb pereket és gyámhatósági eljárásokat vonva maga után.
Sajnos Magyarországon erősen él az előítélet, miszerint, pszichológushoz csak azok fordulnak, akik valamiféle súlyos mentális betegséggel küzdenek, pedig egy jó terapeuta sokféleképpen lehet a család segítségére. Egy párterápia például támogatást nyújthat a feleknek a legfontosabb döntés meghozatala során, azaz, hogy együtt maradjanak-e vagy inkább elválnak. A családterapeuta az egész család nem megfelelő működésére pozitív hatást gyakorolhat, illetve amikor már biztos, hogy nincs más megoldás, nincs visszaút, akkor egy válási terápia sokat tehet annak érdekében, hogy a házastársak minden kérdésben egyetértésre jussanak és a gyermekük érdekében hosszú távon is képesek legyenek egymással együttműködni.[22] Ha támogatás hiányában az elválás mégsem sikerült túl jól, ezt követően sincs késő segítséget kérni, hogy szakember vezesse végig az érzelmileg kicsit vagy nagyon sérült gyermeket a trauma feldolgozás útján. A pszichológus bevonásából tehát mindenki csak profitálhat, ennek ellenére jelenleg a legtöbb szülő legfeljebb azért fordul pszichológushoz, hogy a gyerekkel együtt őt is bevonja a másik szülővel szembeni játszmába, az ülések során elhangzottakat pedig felhasználja a perben.[23]
Mint annyi más dolog az életben a terápia sem működhet motiváció nélkül. Ha a család minden tagja úgy gondolja, hogy csak a többieknek kell változni, neki nem, akkor a beavatkozás nem sok sikerrel kecsegtet.[24]
A következőkben néhány külföldi példát ismertetünk. Minden esetben hangsúlyozandó, hogy az állam által nyújtott vagy általa is elismert és támogatott szolgáltatásokról, megoldásokról van szó, azaz hogy a felek vajon ismerik-e, találkoznak-e vele, igénybe veszik-e, nem a szerencsén múlik.
Angliában az első házassági évfordulót megelőzően nem lehet kérni a házasság felbontását. Ez a megoldás egybecseng az 1. pont alatt ismertetett házassági krízisekkel. Az első év igen megterhelő lehet a házastársak számára, de nem szabad megfutamodni a nehézségek elől, erre sarkall az egyéves moratórium, valamint egy hathetes és 1 napos várakozási idő, mely szintén a döntés alapos megfontolását szolgálja.[25]
A másik fontos eszköz - mely szintén azt a célt szolgálja, hogy a házastársak ne hozzanak elhamarkodott döntést a kapcsolat megszüntetésével kapcsolatban - az úgynevezett "information meeting" (tájékoztató beszélgetés), melynek során tájékoztatják a feleket az igénybe vehető családsegítő szolgáltatásokról, valamint információkat kaphatnak a válás jogi és pszichológiai következményeiről, elsősorban a gyermekre gyakorolt hatásokról.[26] A megbeszélés fő célja, hogy megkönnyítsék az egyezség létrehozását, a vagyon megosztás és a szülői felügyelet vonatkozásában, de másodlagosan cél lehet a terápiás hatás is.[27] Fontos hangsúlyozni, hogy a moratóriumnak csak akkor van értelme, ha a türelmi időben a házastársaknak lehetőségük van az előbbiekben felsorolt szolgáltatásokat igénybe venni. Ezek hiányában egy puszta várakozás csak a feszültség fokozását eredményezheti.
2003-ban indult útjára és az elmúlt évtizedben terjedt el a konfliktuskezelés egy civilizált és érzékeny módszere, mely "collaborative law", azaz az Együttműködés Joga néven vált ismertté az országban. Lényegében a hagyományos ügyvédi munka és a mediáció egyfajta ötvözetéről van szó, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind az ügyvédek, mind az ügyfelek körében. A módszer használata egy tanfolyam elvégzéséhez kötött, azaz csak azok az ügyvédek alkalmazhatják ezt a metódust, akik a kellő szakértelemmel és gyakorlattal bírnak.
Az eljárás célja, hogy a válófélben lévő házastársak, illetve a felügyeleti jog miatt pereskedő szülők a jogi képviselőik segítségével egy az egész család számára elfogadható, betartható, reális és tisztességes megállapodásra jussanak. A tárgyalásokon a felek és képviselőik vesznek részt, ahol a hagyományos angolszász egyezkedés helyett egy egészen másfajta megközelítést alkalmaznak. Ahelyett, hogy mindkét fél és a képviseletükben eljáró ügyvédeik darabokra szednék egymást és arra törekednének, hogy a lehető legjobb eredményekkel jöjjenek ki az egyeztetésből, miközben a másikat, amennyire lehet, kisemmizik, a megegyezésre törekvő eljárás eleve azzal kezdődik, hogy mindannyian aláírnak egy dokumentumot, melyben vállalják, hogy barátságosan fognak tárgyalni egymással, jóhiszeműek lesznek és mindig a gyermek érdekét helyezik előtérbe.[28] Az új módszer elterjedésével megváltozik az ügyvédek szerepe is, melyre sok esetben még nincsenek felkészülve,
- 5/6 -
hiszen itt minden tekintetben az ügyfél kezében van a kontroll.
Az új megközelítésnek sok előnye, de számos hátránya is van. A legfőbb előnye, hogy olyan kérdésekben is megállapodhatnak, amelyeknek nincsen jogi relevanciája, azaz a bíróság nem foglalná bele az ítéletbe, de a felek számára valamiért fontos és adott esetben számtalan más kérdés megoldása függhet ettől. Jogos a kritika, miszerint az ilyen megállapodás nem feltétlenül végrehajtható, de bízhatunk abban, hogy a felek jogi kényszer nélkül is betartják a benne foglaltakat, ha az valóban egy közös megegyezés eredménye. A hátrányok között említhető, hogy nem minden ügyfél alkalmas rá, sokan vannak, akik nem képesek háttérbe szorítani negatív érzelmeiket, ők azt szeretnék, ha az ügyvéd maximálisan és kizárólagosan az ő érdekeiket képviselné és juttatná érvényre. Jellemzően azon ügyfelek számára vonzó ez a megoldás, akiknek fontos, hogy a konfliktusokat és a vitákat elkerüljék. Nyilvánvalóan az ügyvédek közül sem mindenki alkalmas, például azok, akik túlságosan bevonódnak ügyfeleik konfliktusaiba, nem lesznek képesek elhatárolódni.[29]
Jürgen Rudolph nyugalmazott családjogi bíró 1992-ben szakértői konferenciát szervezett a németországi Cochemben, melyen a családi konfliktusokban érintett szakemberek széles köre vett részt: bírák, ügyvédek, pszichológusok, igazságügyi szakértők, gyámhivatali ügyintézők, szociális munkások. A konferencia legnagyobb meglepetése az volt, hogy kiderült az egyes területen dolgozók - annak ellenére, hogy elvileg ugyanazon cél érdekében tevékenykednek - általában semmit sem tudnak más területek problémáiról, nehézségeiről. Rudolph bíró segítségével létrehoztak egy interdiszciplináris munkamódszert, mely a Cochem modell nevet kapta, és jelenleg is alkalmazzák Cochem városában. A módszer két legfontosabb célkitűzése a gyermek jóllétének biztosítása és mindkét szülővel való szeretetteljes kapcsolat megőrzése.[30] A modell gyakorlati megvalósítása során arra törekednek, hogy a peres eljárás a lehető legrövidebb ideig tartson, annak érdekében, hogy megelőzzék a konfliktus elmélyülését. Ennek megfelelően pl. az ügyvédek, akik elkötelezettek a modell iránt, beadványaikban tartózkodnak az érzelmek kifejezésétől, helyette a tényekre szorítkoznak, valamint előterjesztéseiket mindig a lehető legrövidebb terjedelemben, a lehető leghamarabb nyújtják be.
A bíró kötelezi magát, hogy legkésőbb két héten belül kitűzi a tárgyalás időpontját és amennyiben lehetséges az első tárgyaláson, de legkésőbb a másodikon ítéletet hoz. A szociális munkások és mediátorok pedig a rendelkezésre álló időn belül a család segítségére vannak, hogy egy mindenki számára kielégítő megállapodás jöhessen létre.[31] Álláspontunk szerint ez a momentum a modell legfontosabb része, hiszen attól, hogy az eljárást a lehető leggyorsabban folytatják le, még nem biztos, hogy a kapcsolat nem mérgesedik el. Illetve a gyorsan elkészített, nem kellően megfontolt megállapodások a jövőben gyakran betarthatatlannak bizonyulnak.
A Cochem modell másik fontos eleme, hogy a közös szülői felügyeletre, azon belül is a váltott gondoskodásra helyezi a hangsúlyt, mely egyértelmű üzenetet közvetít a szülők felé: a gyermekről való gondoskodás továbbra is mindkét szülő joga és kötelessége. Figyelembe veszi továbbá, hogy a gyermek vállára hatalmas terhet ró, ha azt várják tőle, válasszon az addig egyformán szeretett szülei közül, hiszen a gyermek egyik szülőjét sem szeretné elveszíteni. Ezen hozzáállás következtében az igazságügyi szakértői vélemények is jelentősen átalakultak, hiszen a bíróság nem azt várta a pszichológustól, hogy mondja meg, vajon melyik szülő alkalmasabb a gyermek nevelésére, hanem elvárta, hogy a szakember is a megoldásra koncentráljon és a szülők meglévő erősségeire, ne pedig a hiányosságaira helyezze a hangsúlyt.[32]
Véleményünk szerint a Cochem modell alapkoncepciója helytálló és interdiszciplináris megközelítése miatt valóban segíthet a békés megoldások megtalálásában, azonban a váltott gondoskodás mindenáron való erőltetése mindenképpen téves és rugalmatlan hozzáállás. A váltott gondoskodásnak álláspontunk szerint rengeteg feltétele van, nagyon sok múlik a család egyedi szükségletein, éppen ezért nem volna szabad minden családot belekényszeríteni ebbe, arról nem is beszélve, ha családon belüli erőszak gyanúja merül fel, ez a megoldás semmiképp nem alkalmazható.
Hasonló alapokra épült a "Müncheni modell" is, amelynek elsődleges célkitűzése a szülők közötti konfliktus békés rendezése, azaz, hogy azok a jogviták, amelyek gyermeket is érintenek - a gyermek érdekében -, lehetőség szerint megállapodással és ne a bíróság döntésével záruljanak, valamint az eljárás a lehető legrövidebb ideig tartson. A megállapodást az eljárásba bevont különböző szakemberek (pszichológus, szociális munkás, mediátor, tanácsadó) segítségével kívánják elérni. Az ő feladatuk, hogy feltárják a szülők közötti konfliktusok okait, kidolgozzák a lehetséges megoldásokat, enyhítsék a gyermekre háruló nyomást, és segítséget nyújtsanak egy olyan megállapodás kidolgozásához, amely a szülők és a gyermek érdekét is szolgálja.
A 2007-ben indult kísérleti projekt annyira jól sikerült, hogy később bekerült a FamFg[33] szabályai közé,[34] eszerint az első tárgyalást - melyen a szülőknek kötelező megjelenni - az eljárás megindulásától számított egy hónapon belül meg kell tartani. Az eljárásban a gyámhivatal is részt vesz, a bírósági értesítést követően kijelöl egy tanács-
- 6/7 -
adót,[35] valamint egy ügygondnokot[36] a gyermek részére, akik még a tárgyalás előtt egy megbeszélésen vesznek részt a szülőkkel, illetve a gyermekkel, majd ennek eredményéről beszámolnak a bíróságnak. Ha a felek az első tárgyaláson a bíró és a tanácsadó segítségével sem tudnak megállapodni, a bíróság az ügyet közvetítői vagy más konfliktuskezelési eljárásra utalja (tanácsadás, terápia). Amennyiben ezek sem vezetnek eredményre a bíróság lefolytatja az eljárást és ítéletet hoz.[37]
Németországban egy másik módszer is segíti a szülőket, hogy valóban képesek legyenek a gyermekük legfőbb érdekét szem előtt tartani a válásuk során. Az "Anwalt des Kindes" azaz a gyermek ügyvédje azokban az esetekben jár el a gyermek érdekeinek képviseletében, amikor a szülők és a gyermek között érdekellentét áll fenn. Az ő feladata az érdekképviseleten túl az is, hogy a gyermek bizalmasa legyen, aki felvilágosítja az eljárás során az őt érintő kérdések vonatkozásában, illetve biztosítja, hogy a gyermek érdeke valóban mindenekfelett érvényesülhessen. A gyermek ügyvédje a szóhasználat ellenére nem minden esetben ügyvéd, lehet pszichológus, pedagógus, szociális tanácsadó is. Nem feladatuk az érintettek közötti közvetítés és a konfliktus feloldása, hanem a gyermek szubjektív látásmódjának és akaratának közvetítése a bírósági eljárás során.[38] A képviselő díjazása az eljárási költségek közé tartozik.[39]
Sok szülő a saját jogainak csorbításaként éli meg a gyermek ügyvédjének kirendelését, ezért igyekszik megakadályozni, hogy a gyermek a képviselőjével kapcsolatba lépjen. Ezt elvileg meg is teheti, hiszen semmi sem kötelezi arra, hogy a képviselővel való kapcsolattartást a gyermek számára biztosítsa. Azonban az ilyenfajta magatartás - a képviselő kirendelésén túl - már eleve megkérdőjelezheti a szülő nevelésre való alkalmasságát és a bíróság ezt ennek megfelelően is értékeli.[40]
Vitathatatlanul közös társadalmi érdekünk, hogy a gyermekek stabil és kiegyensúlyozott családban, biztonságban nőhessenek fel, hiszen a család a szocializáció legfontosabb színtere, rajta múlik, hogy a gyermekek felnőve milyen értékrendet, példát adnak tovább a saját gyermekeiknek. A családok egyben tartása egy fontos cél, de ez nem jelenti azt, hogy a szülőknek is minden áron együtt kell maradni. Ha a kapcsolatuk eljutott abba a fázisba, ahonnan már nem képesek visszatalálni egymáshoz, mindenki számára a legjobb megoldás az elengedés. Ennek azonban nem szabad azzal a következménnyel járnia, hogy a szülő-gyermek kapcsolat is megromlik, vagy esetleg teljesen megszűnik. A gyermeklélektannal foglalkozó pszichológusok régóta tudják, hogy nem maga a válás viseli meg a gyermekeket, hanem annak minősége az, ami megzavarja a személyiségfejlődést és a szocializációt.[41] Ezért nagyon fontos, hogy a szülők lehetőleg konfliktusoktól mentesen váljanak el és a kapcsolat megszűnése után is (amennyire lehet) közösen és egyetértésben neveljék tovább gyermeküket. Ez persze nem könnyű, nagyfokú alázatot és alkalmazkodást kíván, illetve azt, hogy a szülők képesek legyenek saját sérelmeiket félretéve a gyermek szükségleteire és jóllétére koncentrálni. Amennyiben ezt saját erőforrásaikból nem tudják elérni, segítségükre lehet egy mediátor vagy terapeuta, a legfontosabb pedig, hogy mindenképpen a jövőre fókuszáljanak, ne ragadjanak bele a múltba és legfőképpen ne az ügyvédektől, a bíróságtól vagy a gyámhatóságtól várják a megváltást.[42]
Sokat segíthet még a konfliktusok megelőzésében a - Magyarországon egyelőre erősen elutasított - házassági szerződés, melyben nemcsak vagyonjogi kérdéseket lehetne szabályozni a házaspár igényeinek megfelelően, hanem a (már megszületett) gyermekek vonatkozásában a szülői felügyelethez kapcsolódó kérdések is előre rendezhetőek.
Az előző pontban ismertetett külföldi módszerek közül - a magyar körülményeket és társadalmi hagyományokat is figyelembe véve - akármelyik modell működhetne, bár jelenleg az anyagi és a humán erőforrás is hiányzik a megteremtéséhez. Nehézséget jelent az is, hogy sok szülőnek erős igénye van arra, hogy a családon kívül álló harmadik fél lehetőleg egy hatóság legyen, amely pontosan megmondja, hogy mit kell tennie, de az a legjobb, ha a bíróság egyértelműen kimondja, hogy ki a hibás és kinek van igaza. Erről nagyon nehéz lesz leszokni, ameddig a legtöbb felperesnek és jogi képviselőjének az a legfontosabb, hogy legyőzze a másikat és megnyerje a pert. Ehhez az alapoktól kell megváltoztatni sok mindent. Fontos lenne szélesebb körben terjeszteni, népszerűsíteni a mediáció és a terápia előnyeit, akár már középiskolás korban. A jogászképzésben sem kap kellő hangsúlyt a kérdés, és elképzelhető, hogy az ügyvéd sem tudja, mit tanácsoljon az ügyfelének, ha azt látja, hogy nagyon elmérgesedett a kapcsolata a partnerével. Azzal biztos nem segít neki, ha közösen akarják a másikat - jogi és jogon kívüli módszerekkel - sárba tiporni. Az ügyvédeket - amennyiben családjogi kérdésekkel szeretnének foglalkozni - érdemes lenne felkészíteni arra is, hogy saját és ügyfeleik érzelmeit miként tudják kezelni, felismerni és kizárni saját előítéleteiket. A jogásznak fel kell továbbá ismernie saját korlátait is, észre kell vennie, ha eljön az a pont, amikor szakember segítségének igénybevételét kell ajánlani az ügyfélnek. De addig, amíg erre nincs szükség, a családjogász lehet egy kicsit pszichológus is,
- 7/8 -
annyira mindenképpen - hiszen ebben személyes tapasztalatai is segítik -, hogy előre fel tudja készíteni ügyfelét a megpróbáltatásokra, az érzelmi hullámvasútra, amelynek meredek szakasza még előtte van. Javasolhat neki például önsegítő és támogató csoportokat,[43] könyveket, filmeket, amelyek segítenek a megküzdésben. Még jobb, ha a családjogra specializálódott ügyvéd eleve együtt dolgozik egy válási tanácsadóval, mediátorral, coachcsal vagy pszichológussal, mert így teljes körű szolgáltatást tud nyújtani ügyfelei számára.
Felmerül továbbá a bíróságok átalakításának kérdése is. Külföldön (például Angliában és Németországban) külön családjogi bíróságok jöttek létre, amelyek specialitása, hogy a családjogi bírók különleges szakértelemmel és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, valamint folyamatos pszichológiai továbbképzésben[44] részesülnek pl. az érzelmek kezelése, a szülői játszmák felismerése és a gyermekek meghallgatása terén. Hasonló bíróságok magyarországi felállítása mellett szól, hogy a polgári perek jelentős része családjogi vonatkozású, ellene felhozható érv azonban, hogy folyamatos szupervízió és pszichológusi támogatás hiányában csak családjogi ügyeket tárgyalni lelkileg nagyon megterhelő és könnyen kiégéshez vezethet.
Összefoglalva az eddig leírtakat, a legjobb megoldás az lenne, ha létre tudnánk hozni egy interdiszciplináris támogató hálózatot, ahol jogász, pszichológus, mediátor és szociális munkás esetleg pénzügyi tanácsadó és pedagógus állna a szülők rendelkezésre abban az esetben, ha felmerül bennük a válás gondolata. Ennek középpontjában az elsődleges cél a kapcsolat megmentése lehetne, amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor egy békés elválás előkészítése. A legfontosabb - bár meglehetősen utópisztikus elképzelés -, hogy ez az állomás megkerülhetetlen legyen, mert csak így van értelme.[45] ■
JEGYZETEK
[1] https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnz001.html (olvasva:2020.09.27.)
[2] Margreet Visser et al.: I will never forgive you: high conflict divorce, social networks and co-parenting conflicts. J Child Fam Stud (2017) 26: 3055-3066. 1. o. https://www.researchgate.net/publication/317934651_I'll_Never_Forgive_You_High_Conflict_Divorce_Social_Network_and_Co-Parenting_Conflicts/link/5954bee00f7e9b2da1b39467/download (olvasva: 2019.10.23.)
[3] Dorothy R. Freeman: Házassági krízisek, Animula, Budapest, 20-22.o.
[4] Hegyiné Ferch Gabriella: Családpszichológia, Corvinus, Budapest, 2003. 157-158. o.
[5] Freeman i. m. 54-57. o.
[6] Horváth-Szabó Katalin: A házasság és a család belső világa, Dialógus, Budapest, 2007. 136. o.
[7] Hegyiné i. m. 173. o.
[8] Mihalec Gábor: Házasság 2.0, Harmat, Budapest, 2018. 16. o.
[9] Barzó Tímea: A magyar család jogi rendje. Patrocínium Kiadó, Budapest, 2017. 91. o.
[10] 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról (a továbbiakban: régi Pp.)
[11] Pap Tibor: Magyar Családi Jog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1972. 128-129. o.
[12] Reiderné Bánki Erika: A gyermek érdeke a felbomló családban - doktori értekezés. Győr 2014. 224-227. o.
[13] Németh János (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata. KJK, Budapest, 1999. 1152. o.
[14] 1995. évi LX. törvény.
[15] 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról (a továbbiakban: Pp.)
[16] Például tévesen értelmezik a közös és a kizárólagos szülői felügyelet mibenlétét.
[17] A felek 3 hónapon belül kérhetik a tárgyalás folytatását, a kérelem beérkezését követően a bíróság 30 napon túlra tűzheti a következő tárgyalást
[18] Benkovicsné Varga Erika: Bírósági közvetítés a Kecskeméti Törvényszék gyakorlatában, különös tekintettel a szülői felügyeletet érintő mediációs eljárásokban elért eredményekre, Családi Jog, 2018.1. 37. o.
[19] Annak ellenére, hogy a bíróságnak lehetősége van javasolni, bizonyos esetekben pedig akár kötelezően elrendelni a közvetítői eljárás igénybevételét. Pp. 456 § (2)-(3) bek. és Ptk. Negyedik Könyv.
[20] Wendy Paris: Válás harc nélkül, Kossuth, Budapest, 2016. 238. o.
[21] Több európai országban és az USA-ban is van erre lehetőség, lásd pl. Szeibert Orsolya: A gyermek helyzete és jogai a házasság felbontása iránti új típusú eljárásokban, Családi Jog, 2019.4.
[22] Gill Gorell Barnes: Család, terápia és gondozás, Animula, Budapest, 63. o.
[23] Deliága Éva: Ketten háromfelé - válás gyerekkel. HVG Könyvek, Budapest, 2018. 18. o.
[24] Uo. 32. o.
[25] https://www.divorce-online.co.uk/help-and-advice/the-divorce-process/ (olvasva: 2019.10.23.)
[26] Krámer Veronika - Szotyori Nagy Viktória: Variációk családi mediációra, Család, Gyermek, Ifjúság. 2005.5. 29. o.
[27] Emilia Dowling - Gorell Barnes: Együttműködés a gyermekkel és szüleikkel a különélés és a válás során Koincidencia, Budapest, 2001. 211. o.
[28] Katherine Wright: The evolving role of the family lawyer, the impact of Collaborative Law on family law practice. Child and Family Law Quarterly 23 no 3. 2011. 372. o.
[29] Uo. 374-388. o.
[30] https://www.scheidung.org/cochemer-modell/ (olvasva: 2019.10.23.)
[31] 2019. május 10. Figyeljetek rám! Gyermekjogi konferencia Jürgen Rudolph előadása nyomán
[32] 2019. május 10. Figyeljetek rám! Gyermekjogi konferencia Jürgen Rudolph előadása nyomán.
[33] Családjogi ügyekben való eljárásról és az önkéntes joghatósági ügyekről szóló törvény.
[34] FamFg 155. §.
[35] Beratungsstelle: pszichológiai, terápiás és diagnosztikai ismeretekkel rendelkező szakember.
[36] Verfahrensbeistand.
[37] Fazekas Ágota: A gyermeki jogok érvényesülésének új tendenciái a családjogban. Családi Jog 2016.2. 4-5. o.
[38] Christoph Strecker: Versöhnliche Scheidung, dtv, München, 2010. 46-47. o.
[39] 350-550 euró.
[40] Strecker i. m. 49. o.
[41] Ranschburg Jenő: A családi diszharmónia és a válás hatása a gyermek fejlődésére. Demográfia 1994. 3-4., 389. o.
[42] Gyurkó Szilvia: Rám is gondoljatok - A gyermekközpontú válás lépései, Bookline, 2015. Budapest, 87. o.
[43] Egyszülős központ: https://www.egyszulos-kozpont.hu/
[44] Üdvözlendő, hogy a magyar bírák képzésében évről évre egyre nagyobb hangsúlyt kap a családjogi bírák érzékenyítése a mediáció felé. Ennek sikeres alkalmazásához azonban a tárgyi tudás mellett megfelelő személyiség és kellő élettapasztalat is szükséges.
[45] Horvátországban jól működik ez a megoldás, ott sikerült ennek a jogi és intézményi kereteit is megteremteni. Lásd Szeibert Orsolya: A gyermek helyzete és jogai a házasság felbontása iránti új típusú eljárásokban, Családi Jog, 2019.4. 38-40. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, pszichológus, kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet.
Visszaugrás
