Mindannyian botlottunk már az Interneten kiskorú gyermekről készült képbe. Sokan közülünk még kedvelték is ezeket a képeket. Ám elgondolkodtunk az általuk felvetett jogi kérdéseken? Előfordulhat, hogy kedveléseinkkel támogatjuk is az esetlegesen sértő helyzeteket? Önmagában az a tény, hogy bizonyos képek megosztása elfogadott, ez egyben a jogsértés legitimációját is jelenti?
A XXI. században az Internet széles körű elterjedése teljesen más közegbe helyezi a gyermekekről[1] készült fényképekkel kapcsolatos kérdéseket. Így a téma aktualitását abban jelöljük meg, hogy ennek az online közegnek - különös tekintettel a közösségi oldalaknak - gyors ütemű megváltozásával új kihívások jelentkeznek az emberek magánszférájának - ezen belül képmásának - védelme terén.
A közösségi médiában történő magas fokú információáramlással való érintettségünk eredményeképpen a magánszféra és a nyilvános szféra határai elmosódhatnak, valamint az önkéntes kitárulkozás - új magatartásformaként - jellemző. A nyilvánosság felületeit az Internet kiterjeszti, mellyel párhuzamosan a magánszféra, így a magánélet terei szűkülnek, egyre védtelenebbé válnak. Így "a magánélet titkossága és a közösségben élés által megkövetelt nyilvánosság közötti viszony már nehezebben ítélhető meg, tekintettel az összemérésre kerülő jogok és érdekek immateriális voltára."[2]
A gyermekek esetében a problémát két tényező jelenti. Egyrészt maga az említett online tér, tekintettel arra, hogy az oda felkerülő információk útja beláthatatlan, s így ennek következményei is ezzé válnak. Másrészt ezt tovább fokozza az a tény, hogy a gyermekek jog- és érdekérvényesítése korlátozott.[3] A számukra nyújtott védelem széles körű, ám mint az később láthatóvá válik, nem teljes körű. Ugyanis jelen esetben nem feltétlenül ők rendelkeznek képmásuk, valamint a róluk szóló információk közzétételéről e felületen, s a jogsértés elleni fellépésük is problémás.
Így elmondható, hogy ebben a közegben különösen nagy veszélynek van kitéve a gyermek, aki ugyan az említett önkitárulkozásról nem dönthet, egyidejűleg mégis központi szereplőjévé válik az online életnek. A számos, Interneten fellelhető információk közül számunkra tehát a képmás vizsgálata bír relevanciával. Ezen keresztül mutatható be a dolgozat fő kérdése, nevezetesen, hogy hogyan értékelhető a sharenting, azaz a szülő azon cselekménye, ha kiskorú gyermekéről képet oszt meg online felületen?
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata deklarálja, hogy "minden emberi lény szabadnak, méltóságában és jogaiban egyenlőnek születik. Az embereknek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással testvéri szellemben kell viseltetniük." Ez a gondolat jelenik meg az Alaptörvényben is, mely kifejezésre juttatja az ember élethez való jogát és az emberi méltóság[4] sérthetetlen voltát.[5] Explicit jogi garanciaként való megjelenítése kiemelt jelentőségű,[6] ám az állam szerepe nem merülhet ki a deklarációban; szükséges az ebből eredő alapjogok gyakorlati érvényesülésének biztosítása is.
Ahogy az Alkotmánybíróság is rögzítette, ezen a priori érték[7] érinthetetlen[8], s ennek következtében az ember nem válhat eszközzé, vagy tárggyá.[9] A megfogalmazásból az olvasható ki, hogy az emberek rendelkeznek valami különlegessel, amivel más élőlények nem.[10]
Az emberi méltóság fogalmának tökéletes definiálása - álláspontunk szerint - teljes pontossággal nem lehetséges. Ezen értéknek a transzcendens dimenziójának meghatározására a jog nem törekszik.[11]
A későbbi fejezetek megértéséhez azonban szükséges, hogy keretbe foglaljuk az emberi méltóság fogalmát és adjunk valamiféle meghatározást. Ahogy Balogh Zsolt írja, az emberi méltóság részben egyfajta absztrakció, részben pedig - ha az ebből levezetett jogokat vizsgáljuk - alanyi jog.[12] Egyetértünk azzal a megfogalmazással, miszerint "az emberi méltósághoz való jog az alapjogi rendszer kötőanyaga: az »emberi minőséget« jeleníti meg".[13] Ez azt jelenti tehát, hogy "az ember személyi méltósága azt biztosítja, hogy ne lehessen az emberi értékek között jogilag különbséget tenni".[14]
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy "az általános személyiségi jog »anyajog«, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható".[15] Az emberi méltóságból levezetett személyiségi vagy személyhez fűződő jogok védik a személy pszichikai és fizikai integritását, mely az egyenlő jogképességből,[16] így az egyenlő méltóságból ered. Ez további jogok szerzésének az alapjául szolgálhat.[17] Más megfogalmazásban úgy is mondhatjuk, hogy "a személyiségi jogok az ember jogállásának alapvető kifejezői közé tartoznak".[18] Fontos kiemelni, hogy védelmét nem lehet függővé tenni a személyiséget alkotó egyes vonatkozások értékelésétől,[19] így a gyermeki mivolttól sem.
Az emberi méltóság rendeltetését tekintve két funkcióról beszélhetünk, amelyek egymásra kölcsönösen hatnak. Az egyik az egyenlőséget biztosító funkció, melynek jelentősége, hogy megteremti a jogalanyok közötti egalitást. A másik pedig az autonómia[20] biztosításának funkciója, mely az általános cselekvési szabadságot biztosítja. Ezekről az Alkotmánybíróság rendelkezett.[21] Az utóbbiból, azaz a személyiségvédelmi funkcióból levezethetők további alapjogok, többek között az önrendelkezési jog, az önazonossághoz való jog, illetve a magánszférához való jog.[22] Az emberi méltósághoz való jog így megteremti a hivatkozási alapot a személy integritására, az egyéni önrendelkezésre és a magánszféra védelmére,[23] valamint a kifejezéshez való jogra.
Azért tartottuk kiemelt jelentőségűnek az emberi méltóság fogalmának "tisztázását", mert e fogalomból kiindulva vezetjük le dolgozatunk további fejezeteit, mivel e jog minden egyes jogalanyt születésétől fogva megillet. Ennek léte számunkra elfogadott, s érvelésünk immanens részét képezi. Hangsúlyozva az emberi méltóság generális, mindenkire egyaránt kiterjedő jellegét, amely alól természetesen a gyermekek sem képeznek kivételt. Következésképpen a gyermekeket a felnőttekkel megegyező terjedelemben illeti meg az emberi méltóság. Kiemelt jelentőségét indokolja, hogy támogatásra, védelemre szorul, kiszolgáltatott a szülő és a jogalkotó szándékának egyaránt.[24]
A magánszféra hazánkban az Alaptörvényben[25] került alapjogként deklarálásra. Ezen a jogforrási szinten való megjelenítése kifejezésre juttatja, hogy kiemelt értékről kell beszélnünk, amelynek megsértésétől mindenki köteles tartózkodni.[26] Ez kiterjed a magán- és családi életre, otthonra, kapcsolattartásra és a jó hírnév tiszteletben tartására.[27] Továbbá a személyes adatok védelmére, valamint a köz-
- 3/4 -
érdekű adatok megismerésére és terjesztésére.[28] Ezek mind olyan jogosultságokként jelennek meg, amelyek segítségével az ember számára irányítható a külvilág által róla kialakított kép.[29]
A magánélethez való jog védelme azért is jelentős, mert ezáltal a személy szabad kibontakoztatásához való jog egyidejűleg védelmet élvez.[30] Ennek központi elme a személyes tér oltalmazása.[31] Ez több jogágat és jogterületet is érint.[32] A jogszabály hazánkban személyhez fűződő jogként tesz említést a magánéletről, melyet abszolút hatállyal, mindenkivel szemben véd.[33]
Mindvégig figyelemmel kell lenni arra a tényre, hogy a családi élet a magánszféra integráns részét képezi.[34]
A magánélet védelmének biztosítása előtérbe helyezett érdek.[35] Ez magában foglalja többek között azt, hogy tartózkodni kell minden olyan magatartástól, amely esetlegesen hátrányosan befolyásolná fejlődését, személyiségtorzuláshoz vezetne, kiszolgáltatottság érzését keltené, vagy megalázott helyzetbe hozná, illetőleg veszélyeztetné[36] a kiskorút.
A magánszféra magában foglalja a képmáshoz való jogot is, tekintettel arra, hogy mindkettő a személy identitásához kapcsolódik.[37] Továbbá közös gyökereit fejezi ki, hogy mindkettő az emberi mivoltunkat igyekszik védelmezni.[38]
A képmáshoz való jog vonatkozásában a jogi tárgy az emberről készült kép. A Kúria ezt a következőképpen határozta meg: "A képmás, illetve a hangfelvétel (...) az ember személyiségének, külső megjelenésének valamilyen műszaki eszközzel való bemutatása. A képmás vagy hangfelvétel a fentiekből következően szükségképpen valamilyen hordozóeszközön jeleníti meg az ember személyiségének egy lényeges momentumát."[39]
Az ember képmása kifejezi személyiségét, belső sajátosságait kivetíti,[40] s ezáltal alkalmassá válik arra, hogy ennek segítéségével az adott személyt beazonosítsák, illetőleg másoktól megkülönböztessék.[41] Védelme elemi jelentőségű, mivel e jog kifejezésre juttatja az ember jellemét, így érzelmi világát, indulatait is.[42] Az efölött való rendelkezés a szabadságon és az autonómián alapszik, az említett védelem tulajdonjogi jellegű.[43] Csakhogy a gyermek esetében a képmással való rendelkezés nem valósul meg teljeskörűen.
A véleménynyilvánításhoz való jog a kommunikációs jogok anyajoga, amely értelmében mindenki szabadon kifejtheti véleményét, gondolatait.[44] Ebből vezethető le többek között a kifejezéshez való jog. E jog az általunk már bemutatott alapjogokhoz köthető, nevezetesen az emberi méltósághoz, a magánélethez, valamint a véleménynyilvánítás szabadságához való joghoz.
A kifejezéshez való jog értelmében az egyén dönthet arról, hogy kit és milyen mértékben enged be a személyes terébe - ezáltal meghatározva önmaga és a külvilág kapcsolatát.[45] Ez a gyermek esetében azonban szorosan összefügg a szülő rendelkezési jogával. Ennek értelmében a gyermek autonómiája korlátozás alá esik, azaz nem az ő kizárólagos diszkréciójába tartozik annak meghatározása, hogy a nyilvánosság elé milyen információk kerülnek ki róla, magánéletét milyen mértékben osztja meg a külvilággal.
Mindez az általunk vizsgált alapjogi versenyben akként nyilvánul meg, hogy a szülő gyermekéről képet oszt meg a közösségi médiában, mellyel ő saját, "szülői identitását" fejezi ki, tárja nyilvánosság elé. Azonban az új médiumok által a kifejezés nagyobb nyilvánosságot nyer, s ezáltal még több, globálisabb problémát von maga után.
A szülő tehát a képek, bejegyzések megosztásával információs alapjogait gyakorolja. Ez mindaddig nem problémás, ameddig ezek önmagára vonatkoztatva jelennek meg. Akkor merülnek fel a kérdések, ha ez már nem a saját képmása, személyes adatai feletti rendelkezés körébe esik, hanem a gyermek is megjelenik. Ugyan a szülő saját magánéletéhez szorosan kapcsolódik a gyermek magánélete is - mivel e kettő nem választható el következetesen és élesen egymástól - mégis szükséges köztük különbséget tenni.
Kérdés, hogy a szülő milyen mértékben avatkozhat be a gyermek magánszférájába, miközben rendelkezéshez és kifejezéshez való jogával él?
A probléma árnyalására egy kutatás eredményeit szemléltetjük, mely rávilágít a szülők viszonyulására gyermekeik személyes teréhez. E szerint az újszülöttek közel negyede (23%-a) úgy kezdi meg az életét, hogy már rendelkezik digitális lábnyommal.[46] A fejlett nyugati országokban, a két évesnél fiatalabb gyerekeknek már négyötöd része rendelkezik ezzel. Amikor feltették a szülőknek azt a kérdést, hogy mi motiválja őket abban, hogy gyermekeikről képeket tegyenek közzé az interneten, a megkérdezetteknek közel egyötöde (22%) azt válaszolta, hogy szeretnének ezáltal is még több tartalmat hozzáadni internetes profiljukhoz.[47] Az AVG[48] vállalat arra vonatkozó kérdéseket is feltett, hogy egy "egytől ötig" terjedő skálán a szülők mennyire aggódnak gyermekeikről elérhető online információk mennyisége miatt a jövő tekintetében. Megállapítható volt, hogy a szülők csak mérsékelten gondolják ezt problémának, a válaszok átlagos értéke "három" körül alakult. A kutatás igazolt egy előfeltevést, mely szerint elkeserítően sok információ áll a gyermekekről rendelkezésre, míg a mostani, idősebb generáció digitális lábnyoma, online jelenléte alacsonyabb a most született generációhoz tartozó gyermekekénél. A cikk írója két dologra hívta fel a szülők figyelmét. Elsőként említi, hogy a szülőknek alaposabb vizsgálat tárgyává kéne tenniük azt, mit osztanak meg gyermekükről a nyilvánossággal, és hogy ezek a gyermekek mit fognak majd a jövőben gondolni az általuk feltöltött információkról, képekről. Másodikként arról ír, hogy valaki, ha már feltölt képet a gyermekről, célszerű előtte átgondolni, hogy ezt milyen adatvédelmi beállításokkal látja el.[49]
Egységes gyermek-fogalomról nem beszélhetünk, tekintve, hogy eltérések adódhatnak a fennálló etnikai, nemzeti és vallási háttértől függően az idő és társadalom függvényében.[50] A széles körben elfogadott fogalom a következőképpen szól: "gyermek az a személy, aki 18. életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri."[51]
A gyermekek jogai, illetőleg szerepük az utóbbi évtizedekben vált kiemelt jelentőségűvé, tudományos értekezések központi kérdésévé.[52] Korábban mindig a család, mint egység részeként jelentek meg, míg napjainkban önálló entitásként tekintünk rájuk.
A vizsgálat alapját elsőként a gyermekek alapjogi és polgári jogi jogképességének kérdése képezi. Az egyenlő és kortalan emberi méltóságból adódóan nem kérdőjelezhető meg, hogy mindenkit egyaránt megillet egyazon alapjogi jogképesség. Ez alól tehát a gyermekek sem jelenthetnek kivételt. Azonban a gyermekek polgári jogi jogképesség szempontjából quasi jogképes személynek minősülnek. Jogaik érvényesítése életkori sajátosságukból, kiszolgáltatott élethelyzetükből és eltérő belátási képességükből következően jóval problémásabb, tehát sérülékenyebbé válnak a felnőtt társadalomhoz viszonyítva. Ám mindez semmiképpen sem jelentheti a gyermek önálló alapjogi jogalanyiságának megkérdőjelezését. Azaz a gyermekek a hazai és nemzetközi dokumentumokban deklarált alapjogoknak éppen úgy alanyai, akár csak a felnőttek - jogérvényesítési képességük nehézségei ellenére is. Somfai Balázs szerint bennük tisztelni kell a gyermeket, és e mivolta miatt emberségét - függetlenül a mögötte álló szülőtől.[53]
Mindezekből eredően megállapítható, hogy a gyermek esetében kettős helyzet áll fent. Egyszerre jellemzi őket saját autonómiájuk, amely önálló alapjogi jogalanyiságukból ered, illetve függőségi viszonyuk a felnőtt társadalommal, elsősorban szüleikkel szemben, mely pedig sajátos státuszukból, jogérvényesítési lehetőségeikből fakad.
- 4/5 -
Problémát jelent továbbá az a tény is, hogy jelenleg eltérő megítélés alá esik az az eset, ha a szülőkön kívül bárki más oszt meg képet a kiskorú gyermekről, illetve ha a szülő osztja meg azt. Előbbi esetben a személyiségi jogsértés megállapítást nyer és lehetővé válik a szülő fellépése a jogsértő magatartás ellen, így nem marad jogkövetkezmény nélkül a cselekmény. Utóbbi esetben éppen az a személy - a szülő - követi el az említett cselekményt, akinek a jogsértés esetén lehetősége van a fellépésre, illetőleg fel kellene lépnie. Így feltehető a kérdés: miben különbözik a gyermek alapjogainak megítélése az említett két esetben, annak ellenére, hogy az alapjogok alanya változatlan? Miként lehetséges, hogy az egyik esetet jogkövetkezményekkel sújtja a jog, míg a másik esetben mellőzi ezt?
Érezhető, hogy a két helyzet eredményét tekintve megegyezik - tehát a kiskorúról készült kép megosztásra kerül - ám megítélésük, de nem feltétlenül értékelésük eltérő. Ez az a pont, ahol különválik a kérdés alapjogi és polgári jogi vizsgálata. Ezt az alábbi kérdés szemlélteti: mi a célszerűbb: objektív alapon megállapítani a képmegosztás következményeként a jogsértés tényét, vagy a szülő-gyermek viszony figyelembevételével szubjektíven megítélni a kérdést? Differenciálhatunk a képmegosztó személye vagy a képek tartalma alapján? Közömbös a jogsértés szempontjából, hogy milyen helyzetben kerül ábrázolásra a kiskorú gyermek?
A nagy méreteket öltő technikai fejlődés, illetve az internet térnyerése - amely a nyilvánosság tereinek bővülését[54] eredményezi - nagy változásokat hozott. A világháló határok nélküli,[55] kohéziót teremt a világ lakossága tekintetében, lehetőséget nyújt az információk gyors terjedésére,[56] ám egyúttal magában hordozza a személyiségi jogok sérelmének és az adatokkal való visszaélések veszélyét.[57]
Ezek a változások, amelyek mind szemléletbeliek, mind pedig technikai jellegűek, bővítették az elkövethető jogsértések körét. Ahogyan Jacqueline D. Lipton írja, hogy az internet megjelenésével a magánszféra és a nyilvános szféra közötti határok szinte elmosódnak, a közöttük lévő választóvonal megvonása így szinte kizárt.[58]
A technológia nyomán bekövetkezett változások a kommunikációs gyakorlat módosulását hozták. Napjainkban egyre nagyobb hangsúly kerül az online felületeken való jelenlétre, a perszonális kapcsolatok közösségi fórumokon való megélésére.[59] Az Internet által egy virtuális világ jött létre, melynek szabályozási és jogértelmezési keretei nem esnek egybe a "hagyományos" felfogással. Tehát a személyiségi jogokat - különös tekintettel a magánélet védelmére - kifejezetten ezek között a körülmények között, online környezetben kellene értelmezni.[60] A magánélethez való jog az internet megjelenésével így módosul. Azonban véleményünk szerint nem feltétlenül új alapjog létrehozása szükséges, hanem sokkal inkább a jogi és erkölcsi felelősség átértékelése.[61]
A szülők virtuális térben való kitárulkozása új magatartásformák alakjában jelenik meg, ilyen többek között a kommunikációs és a kapcsolati formák alakulása.[62] Ezek jelentős hatást gyakorolnak a gyermekre és jogaira, továbbá a szülői felelősség kérdésére is.
Megemlítendő Mark Zuckerberg egy interjúban tett állítása, miszerint új szociális normaként jelentkezik, hogy az emberek megkapják azt a kényelmet, hogy nem csak több és különböző információkat oszthatnak meg, de sokkal nyitottabban és több emberrel tehetik mindezt.[63] Álláspontunk szerint az új kialakult környezet igényli a szabályozást, tehát szükséges a jogalkotás és a bírói gyakorlat hatásos reflexiója.[64] Ahogy M. D. Kirby "Információs Tízparancsolatának" első parancsa szól: "korunk technológiai vívmányai veszélyeztetik az emberi jogokat és a polgári szabadságot, ezért társadalmi - ezen belül jogi - válaszokat tesznek szükségessé."[65]
A modern társadalmakban az új jelenségek észlelése nyomán egyfajta felfokozott érzékenység[66] figyelhető meg a még meglévő privát szférának a jogi eszközökkel történő védelmével kapcsolatban.[67] Ez visszavezethető a globalizációs folyamatra, amelynek egy jelentős hozadéka a magánélet szűkülése is. Nagyobb mennyiségű adat vált elérhetővé, amelynek terjedése nem ismer nemzeti és kontinenshez kötődő határokat,[68] ezáltal a jogsérelem bekövetkeztének a reális esélyére is globális környezetben van lehetőség.
Kérdésként merül fel, hogy vajon a magánélet az önkéntes kitárulkozás által veszít-e értékéből? Tehát a nyilvánosság előtti megjelenítés - mely mentes minden kényszertől, megtévesztéstől stb. - valóban a magánszférához való jog sérelmét okozza? Egyáltalán sérthető-e azon jog önmagunk által, amely éppen arra hivatott, hogy minket védjen? Azaz önmagunk, s jogaink ellen vétkezünk-e akkor, ha önkéntesen megosztunk tényeket, adatokat, információkat, fényképeket saját magunkról? Természetesen nem, hiszen a saját magánszféránk feletti (információs) önrendelkezési jogunk kiterjed arra is, hogy milyen adatokat osztunk meg magunkról önkéntesen. A fontosabb kérdés inkább az, hogy rendelkezhetünk-e az általunk önkéntesen megosztott adataink további sorsáról? Védekezhetünk-e az ellen, hogy a közösségi oldalakon beállított címzetti körön kívül valaki más is hozzáférjen az általunk közzétett adatokhoz? Ez sajnos sokkal kevésbé egyértelmű kérdés, hiszen a közösségi oldalak különböző felhasználási feltételek alapján majdhogynem szabadon felhasználhatják az általunk feltöltött tartalmakat, így azok nyomon követése tulajdonképpen lehetetlenné vált. Az Instagram felhasználási feltételei között például kifejezetten szerepel, hogy az oda feltöltött képeinket a cég harmadik fél hirdetésekhez is felhasználhatja anélkül, hogy ahhoz beleegyezésünket kérné, vagy arról akár tájékoztatna bennünket.[69] Dolgozatunk kereteibe helyezve ez tehát azt jelenti, hogy a kiskorú gyermekről feltöltött képet az Instagram akár egy - elrettentő célú - óvszerhirdetéshez is felhasználhatja.[70]
A szülő felelőssége - a korábban bemutatottakból is láthatóan - kiemelt jelentőségű, mivel ő az, aki közvetlen hatást gyakorol gyermekére. Azért kiemelt ez a viszony, mert a gyermek gondozása, nevelése, védelme feladatot ró - elsősorban a szülőre. Ezek nem megfelelő teljesítése esetén a reális veszély kialakulása fennáll.[71]
A körülményektől tehető függővé, hogy melyik az az eset, amely során a reális veszély bekövetkezésének esélye magas, s már esetlegesen valós, közvetlen veszélyként jelentkezik, s mely az, amely csupán a szülő kifejezési jogának a megnyilvánulása, s a gyermekre nézve nem idéz elő sem veszélyes, sem sérelmes helyzetet. A vizsgált eset egyedi jellegét az adja, hogy a gyermeki jogokat formálisan sértő helyzetet kialakulásáért éppen az a személy felelős, aki a gyermeket egyébként sértő helyzet ellen felléphetne.
Egy taxatív felsorolás nem tudná lefedni az összes olyan helyzetet, mely esetleges jogsérelmet eredményezhet. Így figyelmünk magára az alapjogi konfliktusra, s nem az ebből következő egyedi esetekre irányul.
Reális veszély minden olyan esemény, amely esetében fennáll közvetlen alapjogi sérelem kockázata vagy egy másik alapvető jog védelme kívánja meg a korlátozást. A beavatkozás azonban csak a jog által elismert célból, módon és terjedelemben történhet.[72] Ezen körülmények tehát felvetik a jogok korlátozhatóságának lehetőségét. Ugyanis a korlátozáshoz nem elégséges a magánszférához való jog elvont veszélyeztetése, hanem a - korábban bemutatásra került - reális veszély bekövetkeztének kell fennállnia. Ez mindig a körülmények együttes vizsgálatának következtében állapítható meg, az az adott kontextustól függő.
Abban az esetben, ha a reális veszély bekövetkezésének esélye megállapítható, már olyan mértékű beavatkozás történik a gyermek magánszférájába, amely túllépi a szükségesség-arányosság szintjét. Ennek értelmében a szülő kifejezéshez való joga nem gyakorolható olyan mértékben, esetekben, amely ezt a hátrányt vonja maga után a gyermekre nézve. Ezzel szemben azonban, ha elvont veszélyeztetésről vagy annak hiányáról beszélhetünk csupán, nem lehet sem arányos, sem szükséges a szülő jogainak indokolatlan korlátozása. Je-
- 5/6 -
lentőséghez jut azon érdekek meghatározása, amelyek végett a szabadság terjedelme megszabható, s amelyek előnyt élveznek más érdekek érvényesülését megelőzően.
Az alapjogi megközelítés értelmében tekintettel kell lennünk a szülő kifejezéshez való jogára, amely nem eshet túlzó korlátozás alá a kiskorúról készült képek vonatkozásában. A versengő alapjogok esetében meg kell találni azt a határt, - mely az esetek széles köre miatt semmiképpen sem objektív és generális - hogy mely kép kerülhet megosztásra a szülő által, s melyik az, amely már sérti a gyermek magánszférához való jogát. Nem jelenthető ki, hogy a szülő minden képet korlátok nélkül megoszthat, ahogyan az sem javasolható, hogy a gyermekről készült képek teljes korlátozás alá essenek. Kirajzolódik, hogy szükséges az egyéniesítés. Az alapjogi kérdés tehát az, hogy a szülő kifejezési szabadsága és a gyermek magánszférája közötti kollízió miképp oldható fel?
A polgári jogi kérdés azonos esetre reflektálva mégis eltérő: a képmegosztás ebben az esetben is objektíven megalapozza a jogsértés tényét? Szükségszerű-e tekintettel lenni a versengő alapjogokra vagy tárgyilagosan megállapítható a jogsértés? Szükséges-e a személyiségi jogot sértő helyzetekben figyelembe vehető szankciók alkalmazása?
"Ha a jog védelmet nyújt egy bizonyos személyi érzületet sértő bántalom ellen, akkor az abban fejeződik ki, hogy a cselekedetet jogellenesnek nyilvánítja. Ebből következik, hogy nem azért védi a jog a személyi érzületet, mert az ellene irányuló sérelem jogellenes, hanem azért jogellenes, mert a jog oltalma alá helyezett személyi érzületet a közfelfogás szerint sérti."[73] Így feltehető a kérdés: a szülő cselekménye miért nem ítélhető jogellenesnek? Valóban az a közfelfogás, hogy a szülő általi képmegosztás elfogadott? És ha igen, az általános vélekedés legitimálhatja az egyébként jogsértő helyzetet?
Jogkövetkezményekről csak abban az esetben beszélhetünk, ha a jogsértés ténye megállapítást nyer. Azonban az általunk felvázolt esetkör jelenleg nem minősül jogsértésnek, mivel a kiskorú gyermek meghatározott jogai a szülő rendelkezési joga alá vontan jelennek meg, így többek között képmásuk nyilvánosságra hozataláról a szülő dönt, következésképpen az általa történő megosztás nem minősül jogsértőnek.
Az esetleges megoldási lehetőségek mégis arra a fiktív helyzetre reagálnak, hogy ez jogsértés. A közösségi oldalak felületén elkövetett jogsértések eredetüket tekintve hasonlóak az offline világban elkövetettekhez. A különbség abban keresendő, hogy ezen a csatornán keresztül könnyebben, s tömegesen követhetőek el.[74] Ám a jogsértések esetén a sértettnek az offline közegben alkalmazott jogérvényesítési lehetőségek, jogkövetkezmények állnak a rendelkezésére.
A személyiségi jogainak tiszteletben tartását a személy mindenkitől követelheti,[75] természetesen az alapjogi jogképességgel rendelkező gyermek is szüleitől. A Polgári Törvénykönyv[76] kimondja, hogy az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. Nevesített személyiségi jogként megjelenik a képmáshoz való jog, mely így e törvény védelme alatt áll.[77] Kimondja a Ptk., hogy a képmás elkészítéséhez és felhasználásához[78] az érintett személy hozzájárulása szükséges.[79] Ebben a kontextusban azonban a hozzájárulás kérdése nem értelmezhető, nem feltétlenül bír relevanciával. Ugyanis a szülő gyakorlatilag önmaga adja meg a hozzájárulást - önmagának - a kiskorúról, gyermekéről történő kép közzétételére. Így a jogsértés nem nyer megállapítást, s ezáltal a szankciók alkalmazása sem lehetséges.
A szabályozás értelmében így a jogsértés tényét már önmagában az is megalapozná, hogy az érintett személyről - nevezetesen a gyermekről - képet közösségi médiában felhasználnak, megosztanak. Tehát a szülő általi online térben történő, nyilvános megosztás is megalapozza a jogsértést, mivel ez által nem biztosított az individuum érinthetetlensége. Ennek nyomán alkalmazhatóvá válnának a Ptk. által megfogalmazott felróhatóságtól független szankciók.[80]
A törvény a) pontjában megfogalmazott szankció alkalmazhatósága - melynek értelmében a jogsértés megtörténtét a bíróság megállapítja - gyakorlati akadályokba ütközik. Problémás maga az a tény, hogy miként kerül az ügy hivatalos fórum elé. Továbbá hogy egyáltalán jogsértésként értékelhető-e a cselekmény. Illetőleg, hogy milyen jogpolitikai megfontolás áll az mögött, hogy ebben a relációban mellőzik a jogkövetkezmények alkalmazását.
A b) pontban leírt szankció értelmében a jogsértő - jelen esetben a szülő - eltiltható a képek közzétételétől, amely a jogsértést eredményezi. Azonban ez az alapjogok aránytalan sérelmével járhat, a szülő kifejezéshez való joga túlzó korlátozás alá eshetne, így ez nem feltétlenül arányos joghátrány. A jogsértő magatartás abbahagyására kötelezés akkor releváns, ha a jogsértés vagy a jogsértő állapot folyamatos, ismétlődő. Ez jelen esetben akkor valósulhat meg, ha a szülő általi megosztás nem egyedi eset. Eltiltásra akkor van lehetőség, ha lehet attól tartani, hogy a jogsértő - szülő - az adott jogsértést későbbi alkalommal megismétli, erre az esetre a bíróság a jövőre nézve hoz rendelkezéseket. Ennél a szankciónál ismét felmerül, hogy mindezek alkalmazására csak akkor nyílik lehetőség, ha jogsértő cselekményként kezelik a szülő általi, gyermekről történő képmegosztást.
A c) pont értelmében a sérelmes helyzet megszüntetése, valamint a jogsértést megelőző állapot helyreállítását és a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését vagy jogsértő mivoltától való megfosztása kérhető a jogsértőtől. Azonban a kép eltávolítása az online közeg összetettsége miatt problémás, az oda felkerülő információk útja beláthatatlan. Továbbá online térben nem nyílik lehetőség az in integrum restitutiora sem, hiszen az Internet határtalansága miatt ez szintén nem lehetséges.
A problémát főként tehát adja, hogy a kiskorú gyermekek képmásának nyilvánosságra hozataláról a szülő dönt, következésképpen az általa történő megosztás másként értékelhető. Ha azonban képmegosztás kiskorú gyermek számára sértő, bántó helyzetet eredményez, a Ptk. korlátozott mértékben lehetőséget biztosít a fellépésére. Ebből a szempontból meg kell különböztetnünk a cselekvőképtelen[81] és a korlátozottan cselekvőképes kiskorúakat,[82] mivel eltérő jogérvényesítési lehetőségekkel rendelkeznek. Ugyanis a Ptk. megteremti a lehetőséget arra, hogy a korlátozottan cselekvőképes kiskorú a személyiségi jogai védelmében önállóan is felléphessen.[83] Ez a fellépés azonban mégsem reális, mivel belátási képessége nem feltétlenül terjed ki a jogsértő magatartás realizálására. Ettől függetlenül elméletben mégis lehetséges megoldásként jelenik meg.
Ennél problémásabb a cselekvőképtelen kiskorú kérdése, akinek jogai védelmében törvényes képviselője léphet fel. Azaz annak a fellépése megengedett, aki a jogsértést elkövette. Kijelenthető, hogy ez abszolút életidegen szituációt eredményezne. Mindezekből látható, hogy a probléma nehezebben értelmezhető és kezelhető cselekvőképtelen személyek esetén, ugyanis ebben az esetben nincs lehetőség önálló fellépésre, a törvényes képviselővel szemben pedig érdekellentét áll fent. Úgy tűnik tehát, hogy az esetleges jogkövetkezmények alkalmazására a gyermek kiskorúsága alatt nagy valószínűséggel nem kerül sor.
További lehetséges megoldásként szubjektív, vagyoni jellegű szankció, a sérelemdíj követelése jelenhet meg, ám ez is csak járulékos jelleggel. Ez az immateriális ellensúlyozás semmiképpen sem tekinthető kártérítésnek - annak ellenére sem, hogy pénzben történik.[84] Ezen magánjogi büntetés a kompenzációt célozza, valamint a prevenciót azáltal, hogy a jövőben elkövetendő hasonló jogsértéseket megakadályozza.[85] Abban különbözik a korábbi nem vagyoni kártérítéstől, hogy a személyiség sérelme nem tekinthető kárnak, mivel vagyoni viszonylatokban nem kifejezhető a sérelem mértéke, összegszerűen nem nyerhet meghatározást, így célja a pénzbeli arányos ellensúlyozás, előny nyújtása.[86]
A törvény alanyi jogként fogalmazza meg a sérelemdíjra való jogosultságot, tehát nem szükségszerű a hátrány bekövetkezésének bizonyítása sem.[87] Így a sérelemdíj megítélésére bizonyított hátrány nélkül is lehetőség nyílik.[88] Mindezek alapján elméletileg a gyermekről készült kép szülő általi nyilvánosságra hozatala megalapoz-
- 6/7 -
za a jogsértés tényét, s így lehetőséget teremt a gyermek számára a sérelemdíj követelésére.
Csakhogy ez a gyakorlatban nem nyerhet valós alkalmazást a szülő-gyermek kapcsolat személyessége, zártsága miatt. Ugyanis ebben az esetben érdekellentét feszül a gyermek és a szülő között, mely a következőképpen mutatkozik meg: a szülő élne kifejezéshez való jogával, mely kollízióba kerülne a gyermek magánszférához - ezen belül képmáshoz - való jogával. Így amennyiben ez a versengő alapjogi helyzet hivatalos fórum elé jutna - vagy polgári jogi szemszögből megvilágítva objektív alapon szükségszerű a képek közzététele, felhasználása nyomán a szankciók alkalmazása - ügygondnok kirendelése válna szükségessé, aki a gyermek képviseletét a vitás esetben ellátná.[89] Ha meg is ítélik a sérelemdíjat, a szülő, mint vagyonkezelő[90] a már említett érdekellentét miatt e feladatát nem láthatná el, mely ismét a gyámhatóságot juttatná szerephez, hiszen az ott történő letétbe helyezés válna indokolttá. A sérelemdíj megítélésével kapcsolatban - mint látható - számos gyakorlati akadály és anomália merül fel.
A joghátrányok kilátásba helyezése nem oldja meg a problémát, mivel a szankciók csak a jogsértés után bírnak relevanciával. Így a megelőzési lehetőségek szolgálhatnak a hatékonyabb, s a gyakorlatban is leginkább érvényesülő megoldásként. Ennek okán felértékelődik az egyén felelőssége a védekezéssel kapcsolatban.[91]
A nyilvánosság eszközként használható fel nyomás gyakorlásának kifejtése érdekében, ezáltal a figyelmet irányítva a problémára, valamint elősegítve a tudatos, preventív jellegű viselkedést. Ez továbbá szükséges annak érdekében, hogy a később esetlegesen kilátásba helyezhető szankciókat megelőzze.
Mivel a jogi szabályozás nem tud azonnal reflektálni a társadalmi jelenségekre, valamint az azokban bekövetkező változásokra, így logikus, hogy mindenre kiterjedő, teljes körű megoldás - még - nem adható a kérdésre. A probléma ettől függetlenül létezik, s álláspontunk szerint reakciót sürget, melyet mind jogi, mind társadalmi eszközökkel elő kell segíteni. ■
JEGYZETEK
[1] 1991. évi LXIV. törvény a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény értelmében "Gyermek az a személy, aki 18. életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri."
[2] Fézer Tamás: A nem vagyoni (erkölcsi) sérelmek megítélése a polgári jogban. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2011. p. 309.
[3] Kazuska Melinda: A gyermeki jogok védelmét ellátó intézményrendszer Magyarországon. Doktoranduszok Fóruma, Miskolci Egyetem ÁJK, 2013. p. 135.
[4] A 23/1990. (X. 31.) AB határozat elválaszthatatlan egységként értelmezi e kettőt, melyet Varga Zs. András akként árnyal, hogy "az életnek és a méltóságnak van közös értelmezési tartománya" ám "a két fogalom nem kezelhető szinonimaként." Varga Zs. András: Méltóság és közösség. In: Halustyik Anna - Klicsu László (szerk.) Cooperatrici veritatis: Ünnepi kötet Tersztyánszkyné Vasadi Éva 80. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2015. p. 88.
[5] Alaptörvény I. cikk (2) bekezdés
[6] Werner Heun: Az emberi méltóság - A filozófiai koncepciótól a jogi garanciáig. In: Hajas Barnabás - Szabó Máté (szerk.): Emberi méltóság korlátok nélkül: a gyermekek, a hajléktalanos és a gyülekezők jogai. Budapest, OGY Hivatala, 2009. p. 90.
[7] Lábady Tamás 23/1990. (X. 31.) AB határozat párhuzamos véleményében írja: az emberi méltóság a jog "előtt" létező, a priori érték, amely az emberi személy immanens lényegi sajátja.
[8] Ahogy Varga Zs. András fogalmaz, "ha a méltóság a születésnél fogva kapcsolódik az emberhez, mint személyhez, akkor a tételes jog minden további szabálya számára ez a méltóság érinthetetlen". Varga Zs. András: Méltóság és közösség. In: Halustyik Anna - Klicsu László (szerk.): Cooperatrici veritatis: Ünnepi kötet Tersztyánszkyné Vasadi Éva 80. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2015. p. 84.
[9] 64/1991. (XII. 17.) AB határozat [Ez a formula megtalálható a Német Szövetségi Alkotmányban is, mint elvi alap. BVerfGE 45, p. 187 (228)]
[10] Bíró Gáspár: Az egyenlő méltóság elvéről. In: Hajas Barnabás - Szabó Máté (szerk.): Emberi méltóság korlátok nélkül: a gyermekek, a hajléktalanok és a gyülekezők jogai. Budapest, OGY Hivatala, 2009. p. 66.
[11] Varga Zs. András: Méltóság és közösség. In: Halustyik Anna - Klicsu László (szerk.): Cooperatrici veritatis: Ünnepi kötet Tersztyánszkyné Vasadi Éva 80. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2015. p. 85-91.
[12] Balogh Zsolt: Az emberi méltóság: Jogi absztrakció vagy alanyi jog. Iustum Aequum Salutare, 2010/4. p. 38.
[13] Balogh Zsolt: Az emberi méltóság: Jogi absztrakció vagy alanyi jog. Iustum Aequum Salutare, 2010/4. p. 38.
[14] Lábady Tamás: Az emberi személy az új polgári törvénykönyvben. Iustum Aequum Salutare, 2015. p. 141.
[15] 8/1990. (IV. 23.) AB határozat [hasonló gondolatokat fogalmaz meg az 58/2001. (XII. 7.) AB határozat is]
[16] Kiss Evelin - Nagy Viktor - Raus Csaba: Alkotmányosság a magánjogban - Az általános személyiségi jog. Scriptura, 2014/1. p. 250.
[17] Lábady Tamás: Az emberi személy az új polgári törvénykönyvben. Iustum Aequum Salutare, 2015. p. 141-142.
[18] Sólyom László (szerk.): A személyiségi jogok elmélete. Budapest, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, 1983. p. 10.
[19] 34/1992. (VI. 1.) AB határozat.
[20] Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1983. p. 124.
[21] 8/1990. (IV. 23.) AB határozat.
[22] Balogh Zsolt: Az emberi méltóság: Jogi absztrakció vagy alanyi jog. Iustum aequum salutare, 2010/4. p. 37.
[23] Halmai Gábor - Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. p. 269.
[24] Pásztor Emese: A gyermekek jogainak védelme - első kézből. Avagy mit tetetnek a gyermekkel közvetlen kapcsolatban álló személyek a gyermek mindenek felett álló érdekében? In: Hajas Barnabás - Szabó Máté (szerk.): Emberi méltóság korlátok nélkül. Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2009. p. 166., 142-170.
[25] Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés.
[26] Szeghalmi Veronika: A magánszféra védelméhez való jog összehasonlító elemzése az egyes európai államokban. In: Koltay András - Nyakas Levente (szerk.): Összehasonlító médiajogi tanulmányok. A "közös európai minimum" azonosítása felé. NMHH Médiatudományi Intézete, Budapest. 2014. p. 167. 149-183.
[27] Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés.
[28] Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdés.
[29] Navratyil Zoltán: Internet és szólásszabadság: a "felejtés" joga és a "feledésbe merüléshez" való jog. Iustum Aequum Salutare, Budapest. 2015/2. p. 105. 83-113.
[30] Menyhárd Attila: A magánélethez való jog elméleti alapjai. In Medias Res, 2014/2. p. 393., 384-406.
[31] Sziklay Júlia: Az információs jogok kialakulása, fejlődése és társadalmi hatása. Doktori értekezés Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolája Kézirat lezárva: Budapest, 2011. július 1. p. 32.
[32] Szeghalmi Veronika: A magánszféra védelméhez való jog összehasonlító elemzése az egyes európai államokban. In: Koltay András - Nyakas Levente (szerk.): Összehasonlító médiajogi tanulmányok. A "közös európai minimum" azonosítása felé. NMHH Médiatudományi Intézete, Budapest. 2014. p. 167. 149-183.
[33] BDT 2008.1899.
[34] Pásztor Emese: A gyermekek jogainak védelme - első kézből. Avagy mit tetetnek a gyermekkel közvetlen kapcsolatban álló személyek a gyermek mindenek felett álló érdekében? In: Hajas Barnabás - Szabó Máté (szerk.): Emberi méltóság korlátok nélkül. Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2009. p. 149., 142-170.
[35] Koltay András - Szikora Tamás: A közerkölcs és a kiskorúak védelme. In: Koltay András - Nyakas Levente (szerk.): Magyar és európai médiajog. Budapest, Wolters Kluwer, 2015. p. 286., 285 - 307.
[36] Veszélyeztetés általunk elfogadott fogalma a következő: olyan - magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult - állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza. A fentebb felsorolt következmények negatívan hatnak az erkölcsi, érzelmi fejlődésére.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. (továbbiakban: Gyermekvédelmi törvény) 5. §.
[37] Von Hannover v. Germany, no. 59320/00., 2004. június 24-i ítélet.
[38] Val Corbett: A képmáshoz fűződő jog és az elvi megalapozás nehézségei. In Medias Res, 2014/2. Eredeti, angol nyelvű címe és megjelenési helye: The right of publicity and the search for principle. In: Koltay András (szerk.): Media Freedom and Regulation in the New Media World. Budapest, Wolters Kluwer, 2014. p. 385-413. Fordításban: 206.
[39] EBH 2012.P.16.
[40] Vékás Lajos: Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, Wolters Kluwer, 2008. p. 165.
[41] 913/B/2009. AB határozat, indokolás III.1. pont.
[42] Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1979. p. 568.
[43] Val Corbett: A képmáshoz fűződő jog és az elvi megalapozás nehézségei. In Medias Res. 2014/2. Eredeti, angol nyelvű címe és megjelenési helye: The right of publicity and the search for principle. In: Koltay András (szerk.): Media Freedom and Regulation in the New Media World. Budapest, Wolters Kluwer, 2014. p. 385-413. Fordításban: 218.
[44] Dránovits Tímea: A gyermek mindenek felett álló érdekének és a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonya a hazai szabályozás tükrében. Trócsányi László (szerk.): Dikaiosz logosz. Tanulmányok Kovács István emlékére. Szeged, "Norma" Nyomdász Kft., 2012. p. 62. 57-65.
[45] Szabó Máté Dániel: Az alapjogok információs jogi rétege. In: Nagy Marianna (szerk.): Jogi Tanulmányok 2010 Ünnepi konferencia az ELTE megalakulásának 375. évfordulója alkalmából I. kötet. Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2010. p. 106. 105-120.
[46] Ugyan dolgozatunknak nem képezi részét annak vizsgálata, hogy honnan kezdődik az emberi élet, ám mégis érdekességként felvetődik, hogy a gyermekről már születését megelőző időkből is kerülhetnek online térbe - digitális lábnyomként - képek, adatok, információk.
[47] Ez is kifejezésre juttatja, hogy azáltal, hogy a szülő saját magánéletének pillanatait megosztja, közvetetten természetesen a gyermekről való információk, képek, adatok megosztásával is egyidejűleg jár.
[48] Anti-Virus Guard http://www.avg.com/ww-en/homepage [2016. 11. 05.]
[49] Digital Birth: Welcome to the Online World
http://www.businesswire.com/news/home/20101006006722/en/Digital-Birth-Online-World [2016. 11. 03.]
- 7/8 -
[50] Németh Ildikó: A Családjogi Charta és a gyermekek jogainak nemzetközi védelme. Iustum Aequum Salutare, 2014/1. p. 33-34.
[51] 1991. évi LXIV. törvény a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről.
[52] Németh Ildikó: A Családjogi Charta és a gyermekek jogainak nemzetközi védelme. Iustum Aequum Salutar, 2014/1. p. 40.
[53] Somfai Balázs: A gyermeki jogokról. Csöndes Mónika - Nemessányi Zoltán (szerk.): Merre tart a magyar civilisztikai jogalkotás a XXI. század elején? Pécs, Kódex Nyomda Kft., 2010. p. 45. 43-57.
[54] Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Budapest, Osiris, 1998. p. 10-16.
[55] Rolf H. Weber - Thomas Schneider: Internet Governance and Switzerland's Particular Role in its Processes, Zürich Schulthess, 2009. Előszó.
[56] Angela Kolb: Internet, Recht, Internetrecht und die Medien. In. Wolfgang Kleinwächter (szerk.): Grundrecht Internetfreiheit. Berlin, Eurocaribe Druck, 2011. p. 26.
[57] Rolf H. Weber - Ulrike L. Heinrich: Az új médiakörnyezet szabályozási kérdései. In Media Res, 2014/2. p. 277.
[58] Jacqueline D. Lipton: Mapping Online Privacy. Northwestern University Law Review, 2010/104. p. 477., 487.
[59] Rolf H. Weber - Thomas Schneider: Internet Governance and Switzerland's Particular Role in its Processes, Zürich Schulthess, 2009. Előszó.
[60] Navratyil Zoltán: Internet és szólásszabadság: a "felejtés" joga és a "feledésbe merüléshez" való jog. Iustum Aequum Salutare, Budapest. 2015/2. p. 85. 83-113.
[61] Raymond Wacks: Privacy in Cyberspace: Personal Information, Free Speech and the Internet. In: Peter Birks (szerk.): Privacy and Loyalty. Oxford, Clarendon, 1997. p. 92-112.
[62] Facebook's Zuckerberg Says The Age of Privacy is Over http://readwrite.com/2010/01/09/facebooks_zuckerberg_says_the_age_of_privacy_is_ov/ [2016. 11. 05.]
[63] Facebook's Zuckerberg Says The Age of Privacy is Over http://readwrite.com/2010/01/09/facebooks_zuckerberg_says_the_age_of_privacy_is_ov/ [2016. 11. 05.]
[64] Ezt lásd továbbá: Jääskinen főtanácsnok indítványa a C-131/12. sz. ügyben (2013. június 25.), 27. pont.
[65] M. D. Kirby: Információs Tízparancsolat, Világosság, 1992/11. p. 817.
[66] Kritikaként fogalmazódott meg, hogy ez a túlzott védelem káros lehet-e össztársadalmi szinten, s elvezet-e az antiszociális és aszociális magatartásformák egyre gyakoribbá válásához. Álláspontunk szerint ez nem teljes mértékben helytálló.
[67] Navratyil Zoltán: Internet és szólásszabadság: a "felejtés" joga és a "feledésbe merüléshez" való jog. Iustum Aequum Salutare, 2015/2. p. 86., 83-113.
[68] Navratyil Zoltán: Internet és szólásszabadság: a "felejtés" joga és a "feledésbe merüléshez" való jog. Iustum Aequum Salutare, 2015/2. p. 84., 83-113.
[69] "Ön pedig ezennel elfogadja, hogy az Instagram a Szolgáltatásban vagy az Ön Tartalmán, annak kapcsán vagy azzal összefüggésben ilyen hirdetéseket és promóciókat jeleníthet meg. Az ilyen hirdetések és promóciók formája, megjelenítési módja és mértéke Önnek szóló külön értesítés nélkül változhat."
Instagram Felhasználási Feltételek, Jogok, 2. bekezdés. https://help.instagram.com/478745558852511 [2016. 11. 02.]
[70] A World Tour of Creepy Condom Ads http://www.thewire.com/global/2011/11/world-tour-creepy-condom-ads/45582/ [2016. 11. 05.]
[71] Dránovits Tímea: A gyermek mindenek felett álló érdekének és a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonya a hazai szabályozás tükrében. Trócsányi László (szerk.): Dikaiosz logosz. Tanulmányok Kovács István emlékére. Szeged, "Norma" Nyomdász Kft., 2012. p. 57., 57-65.
[72] Szabó Endre Győző: A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog. In: Schanda Balázs - Balogh Zsolt (szerk.): Alkotmányjog - Alapjogok. Budapest, Pázmány Press, 2015. p. 248., 245-266.
[73] Székely László: A személyiségi jogok hazai elmélete. A forrásvidék. Eötvös Kiadó. Budapest, 2011. p. 135.
[74] Papp János Tamás: Az én házam, az én váram. A szólásszabadság érvényesülése a közösségi médiában. In: Koltay András - Török Bernát: Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 3. Budapest, Wolters Kluwer, 2016. p. 1-2.
[75] Papp János Tamás: Az én házam, az én váram. A szólásszabadság érvényesülése a közösségi médiában. In: Koltay András - Török Bernát: Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 3. Budapest, Wolters Kluwer, 2016. p. 1-2.
[76] A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.)
[77] Ptk. 2:43. §.
[78] Továbbá a jogszerűen elkészített felvételt is lehet jogszerűtlenül felhasználni (BDT 2003.823.).
[79] Ptk. 2:48. § (1) bekezdés.
[80] Ptk. 2:51. §.
[81] Ptk. 2:13. §.
[82] Ptk. 2:11. §.
[83] Ptk. 2:54. § (2) bekezdés.
[84] Lábady Tamás: Sérelemdíj versus nem vagyoni kártérítés. Állam- és Jogtudomány, 2016/1. p. 41.
[85] Lábady Tamás: Sérelemdíj versus nem vagyoni kártérítés. Állam- és Jogtudomány, 2016/1. p. 40.
[86] Lábady Tamás: Sérelemdíj versus nem vagyoni kártérítés. Állam- és Jogtudomány, 2016/1. p. 41.
[87] Ptk. 2:52. § (2) bekezdés.
[88] Lábady Tamás: Az emberi személy az új polgári törvénykönyvben. Iustum Aequum Salutare, 2015. p. 42.
[89] Ptk. 4:163. §.
[90] Ptk. 4:161. § (1) bekezdés.
[91] Menyhárd Attila: A magánélethez való jog elméleti alapjai. In Medias Res, Budapest. 2014/2. p. 405.
Jelen írás a XXXII. OTDK Infokommunikációs jogi tagozatában bemutatott, A gyermek és a szülő alapjogi versenye online közegben című TDK munka szerkesztett változata.
A "Bevezetés" és a "Zárógondolatok" címet viselő fejezet Evellei Evelin Molli: A gyermek és a szülő közötti online világban felmerülő, személyiségi jogokat érintő alapjogi konfliktus évfolyamdolgozata alapján készült.
Lábjegyzetek:
[1] A szerzők IV. éves hallgatók, PPKE JÁK jogász szak.
Visszaugrás
