Lábady Tamás[1]: Az emberi személy az új Polgári Törvénykönyvben[2] (IAS, 2015/3., 141-143. o.)

A személy emberi minőségét méltósága fejezi ki. Jogi megközelítésben az emberi méltóság azt jelenti, hogy az embernek van egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember a jog számára mindig alany marad és nem válhat soha se az állam, se a jog által eszközzé vagy tárggyá. Az ember méltósága, az emberi lényeg a jog számára valójában transzcendens, azaz hozzáférhetetlen és érinthetetlen. Ahogy ezt az Alkotmánybíróság halálbüntetésről szóló, majd első nagy abortusz-határozatához fűzött tartalmilag különvéleményemben megfogalmaztam: az emberi méltóság a jog "előtt" létező, apriori érték, amely az emberi személy immanens lényegi sajátja. Az archaikus teremtéstörténet szerint Isten a teremtés utolsó aktusaként azt mondta: "Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá." Akkor az Isten a föld porából megalkotta az embert és orrába lehelte az élet leheletét, azaz lelket lehelt belé, megosztva vele isteni személyének méltóságát. A méltóságnak ez az attribútuma különbözteti meg az emberi személyt a jogi személyektől, amelyek a jog kreátumai, teljesen szabályozás alá vonhatók, azaz nincs érinthetetlen lényegük. A méltóság viszont az ember istenképűsége, az emberi élettel eleve együtt járó minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlő. Az ember személyi méltósága azt biztosítja, hogy ne lehessen az emberi értékek között jogilag különbséget tenni. Az emberi személy méltósága mindenkinek érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától, és attól is, hogy emberi lehetőségeiből mennyit valósított meg, és miért annyit.

Az egyenlő méltóságú emberi személy jogi - így polgári jogi - emberfogalma az egyenlő jogképesség imperatív parancsában koncipiálódik. Az egyenlő méltóság

- 141/142 -

egyenlő jogképességként instrumentizálva az emberi személy számára további jogok szerzésének az alapja.

Az új Polgári Törvénykönyv az emberi személy általános, feltétlen és egyenlő jogképességén nem változtat, és nem alkot új szabályt a méhmagzat jogképességéről sem. A méhmagzat jogalanyiságát - a fogamzás időpontjától kezdődően - az élveszületés feltételéhez köti, vagyis csak az élveszületés kondíciójával ismeri el a magzatot emberi személynek, visszamenőleges hatállyal.

Mindazonáltal a bírói gyakorlatban történt bizonyos elmozdulás a magzat személyként való elismerése irányában. Abban a sajnálatosan egyre gyakoribb tényálláskörben, amelyben a magzat genetikai, teratológiai ártalommal fogan és fogyatékossággal születik meg, a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata következetesen elismerte a fogyatékos gyermek saját jogú kártérítési igényét az orvossal vagy az egészségügyi intézménnyel szemben, aki, vagy amely nem tárta fel a graviditás első trimeszterében a fogyatékosságot, holott azt az orvosszakmai standardok alapján fel kellett volna ismernie, és emiatt a személy születésétől kezdve nem élhet teljes életet, hanem életét károsodottan kell le élnie. Ítélőtáblai kollégiumi véleménnyel, nemzetközi jogösszehasonlítással készült tanulmánnyal igazoltam, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak ez az álláspontja etikailag, morálisan, társadalmilag és jogilag is elfogadhatatlan és tarthatatlan. A természetnél fogva fogyatékos gyermek - az ítéletek szerint - lényegében azért jogosult kártérítésre, mert megszületett, vagyis ez a gyakorlat a prenatális eutanáziát intézményesíti és legitimálja, implicite kimondva azt is, hogy a nemlét jobb, értékesebb a fogyatékos létnél. Ez azonban nyilvánvalóan abszurd. A támadások össztüze folytán a Kúria végülis felismerte, hogy a személy méltósága kizárja, hogy az emberi életet - így akár a fogyatékos magzati életet is - a jog kárnak minősítse, sőt azt is, hogy az emberi élet a jog számára a legnagyobb érték, amelyet a jognak minden tekintetben védenie kell. Ezért az ellentétes álláspontokat minden bíróságra kötelező jogegységi határozattal döntötte el, amelyben leszögezte, hogy a genetikai, teratológiai ártalom következtében fogyatékossággal fogant magzat és született gyermek nem igényelhet kártérítést a polgári jog szabályai szerint, mert a magzati-emberi élet nem lehet kár. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. tv. 3. § (1) bekezdése szerint a magzat életét fogantatásától kezdve nemcsak védelem, de tisztelet is megilleti, amely általában csak személyekhez tapad, akkor azt látjuk, hogy a jog - hacsak apró lépésekben is - de azért mégiscsak a magzat emberi személy voltának elismerése felé halad, amely - ha ez egyszer bekövetkezik - nagyobb horderejű változás lesz a jogfejlődésben, mint a rabszolgák felszabadítása volt.

Igazi előrelépés ugyanakkor az emberi személy jogi státuszát illetően az új Polgári Törvénykönyvben a személyiségi jogok generálklauzulája, amelyet két normatív elemből fogalmaz meg a kódex. E normatív elemek közül a törvény az emberi személyiség magánjogi védelmének középpontjába az emberi méltósághoz való jogot állítja, ezt tekinti minden nevesített és nem nevesített személyiségi jog "anyajogának", azaz nemcsak a személyiségi jogok forrásának, hanem olyan szubszidiárius személyiségi jognak, amelyet a bíróságok minden esetben felhívhatnak az emberi személy, személyiség védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített személyiségi jogok egyike se alkalmazható. Ezzel a szabályozással a törvény feloldja

- 142/143 -

az 1959-es Ptk.-ban meglevő ellentmondást, amelyben az emberi méltóság joga csak egy példálózó felsorolásában, mintegy a személyiség egyik szegmentjeként nevesített személyiségi jog jelent meg. Az új Polgári Törvénykönyv az emberi méltóság pozícióját a generálklauzula anyajogi szabályával jelentősen megerősíti, és ez a pozíció egyúttal kifejezi azt is, hogy a kódex nemcsak az üzleti-kereskedelmi élet, tehát a vagyoni forgalom törvénykönyve, hanem legalább ilyen nyomatékkal a személy - ezen belül az emberi személy - alapvető viszonyainak a kódexe is, ahogy ezt a törvény első könyvének 1. §-a a törvénykönyv hatályának deklarálásával kifejezésre is juttatja. Az, hogy a Ptk. egyúttal az emberi személy magánjogi kódexe, számos területen - például a fogyasztóvédelem, a gyengébb fél védelme, a jóerkölcsbe ütköző szerződések érvénytelensége, a jóhiszeműség és a tisztesség alapelvi követelményének a kimondása körében is tetten érhető, de legpregnánsabb kifejezése ennek, hogy az emberi személy legalapvetőbb viszonyait szabályozó családjogot a kódex a maga szabályrendszerébe integrálta.

A szocializmus viszonyai között megvalósult szeparatista törekvés, amely a polgári jog-családjog jogág-szakadásához vezetett, ezzel a jogalkotói lépéssel "a feledés homályába" merült, ugyanakkor a kódex a családjog szabályai között megtette azt a lépést, hogy az emberi személy kiteljesedését elsődlegesen a férfi és nő házasságához kapcsolta, és az élettársi viszonyt - se az egynemű, se a különnemű élettársakét - nem fogadta el azzal egyenértékű - sőt még csak családjogi - kapcsolatnak sem. Mintha az archaikus második teremtéstörténet misztériuma rejtve áthatotta volna a jogalkotó lelkét. Az Isten látva Ádám eredeti magányosságát, a teremtés minden korábbi aktusát jónak látva, először mondta ki azt, hogy nem jó. Nem jó az embernek egyedül lennie, ezért megteremtette az asszonyt, a férfihoz illő segítőtársat, akiért a férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik és a kettő egy test lesz. Ezzel Isten megalkotta a házasság intézményét, amit aztán Jézus a farizeusokkal folytatott dialógus során szentségi rangra emelt. A törvényhozó e titok által meglátta, hogy az emberi személy családban történő kiteljesedésének útja a férfi és nő házassága, amellyel nem lehet egyenrangú a puszta élettársi kapcsolat, amely a "nem házasság" választása és amely családdá csak akkor nemesül, ha a kapcsolatból gyermek születik. A puszta élettársi viszony azonban nem családjogi intézmény, hanem a felek nem házasságot választó szerződése, amelynek szabályozása nem is a családjog oltalmi szférája alá, hanem a szerződések jogát tartalmazó kötelmi jogi könyvre tartozik. Ezzel a szabályozási konstrukcióval az új Polgári Törvénykönyv az emberi személyt megint csak a méltóságának megfelelő trónra ültette. Nekünk keresztény jogászoknak azért kell küzdenünk, hogy erről a trónról le ne döntse a profán világ. Ehhez minden bizonnyal segítségünkre lesznek a most folyó püspöki szinódus dokumentumai.■

- 143/144 -